Címke: Újszász

2007

Január

Községi Könyvtár (Tomajmonostora): B. Tóth Imréné Éva évtizedekig vezette a helyi művelődési házat és könyvtárat. Mivel nyugdíjba vonult, Végert Éva lett az utódja, aki hétközben angolt tanított az iskolában, illetve heti öt napon át vezetette a művelődési házat.

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Tervezz álarcot farsangra és más mulatságokra címmel hirdetett pályázatot a gyermekkönyvtár.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

23. Hild Könyvtár (Szolnok): Kölcsey szavalóverseny a Magyar Kultúra Napja alkalmából

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Osslik János és Kóczián János Farkasles az óceánon című könyvének bemutatóját tartották a könyvtárban. A rendezvényen a könyv szerzőivel Győző Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Verebes György festőművész vezetésével működő alkotócsoport kiállításának megnyitója. A kiállítók: Bicskeyné Miháczi Magdolna, Debreceni Éva, Györgyeyné Maja, Kálmán Éva, Kurencs Julianna, Pál Ferenc, Prunner Béla, Skrabán Mária, Veres Miklós. A tárlatot Verebes György, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitotta meg.

25. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Kurucz János Kisújszállásról elszármazott középiskolai tanár Terebélyes családfánk a kun-magyar erdőben című könyvét mutatták be.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai napot szerveztek a megyében dolgozó könyvtáros kollégák számára.

Verseghy Ferenc Könyvtár felvétele

Február

Tomajmonostorai könyvtár költözése - Mészáros János felvétele

2. Szent István Általános Iskola (Tiszajenő): Himnuszmondó versenyt rendeznek az iskola könyvtárában.

5. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Dr. Bartha Júlia orientalista, néprajzkutató most megjelent könyvében közel húszéves törökországi kutatásait összegzi. A Lále - Hagyományok a mai török társadalomban, az emberélet fordulóinak népszokásai kötet címe tulipánt jelent. Törökország jelképe ez a virág, ugyanakkor női név is, vagyis a szerző arra utal, hogy a hagyományok őrzői és átörökítői a nők. A kötetet a karcagi könyvtárban mutatták be.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tóth Tibor festőművész, a "Tabán festője" című kiállításának megnyitója. A tárlatot Dr. Írás Mátyás, a Múzeum Baráti Kör elnöke nyitotta meg.

Verseghy Könyvtár felvétele

9. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A kultúra európai érték című pályázatuk elnyerte a „A 2006-os év leghatásosabb EU Kommunikációs Projektje" címet. A márciustól május végéig tartó rendezvénysorozattal több ezer embert mozgattak meg. Az ezért járó díjat Budapesten vette át Gubuczné Tömör Mária intézményvezető. A könyvtárban kialakított EU-sarokban található szakirodalmat bárki olvashatja.

Sikeresen pályázott a bibliotéka a Középeurópai Brókerképző Alapítványhoz is. Az alapítvány két pénzügyi, gazdasági folyóirat éves előfizetését biztosította a könyvtárnak, valamint Hay Szabó Andrea képviselőtől százezer forint értékű pénzügyi, gazdasági szakkönyvet is kapott a könyvtár.

17. Hild Könyvtár (Szolnok): A Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület és a könyvtár II. Antik hetek programsorozatának keretében Marathóntól Khairóneáig címmel tart előadást a könyvtárban.

19. Hild Könyvtár (Szolnok): Péntek Ernő besenyszögi, amatőr festő kiállítása nyílt meg Szolnokon. A tárlatot Balogh Zoltán, Besenyszög polgármestere nyitotta meg.

21. Városi Könyvtár (Túrkeve): A közép- és felsőfokú intézményben tanulók számára a helyi könyvtár és a „Kincskereső" Egyesület hirdetett helytörténeti pályázatot.

23. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó vendége volt Pesti József költő.

Jászapáti Városi Könyvtár - Új Néplap archívuma

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Finanszírozási formák a pályázatokon kívül kis- és közép- vállalkozások számára címmel Blandl Alexander üzleti stratégiai tanácsadó tartott előadást.

Kenderesi Könyvtár - Új Néplap archívuma

Március

Klubkönyvtár (Kungyalu): Egy helyi család jóvoltából gyarapodott a klubkönyvtár. Mihályi Jánosék ötvennyolc kötetből álló szép- és szakirodalmi, illetve felnőtt és gyermekkönyveiket ajándékozták a bibliotékának.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pozsonyi Zoltán levéltáros Normaszegő nők című előadására várták az érdeklődőket.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szűts M. Csilla kerámikus kiállításának megnyitója. A tárlatot Nyolczas Erika etnográfus, művészettörténész nyitotta meg. A rendezvényen közreműködött Lukácsi Huba középiskolai tanár, előadóművész.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

15. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Szabó András polgármester nyitotta meg az irodalmi kávéházat a könyvtár alatti pinceklubban, amelyik időszakos kiállításoknak is helyet biztosított. Az új kávéházhoz pályázaton nyertek
2,1 millió forintot, ebből a jelentős anyagi támogatásból vásárolták meg a berendezést. A belső átalakítást helyi vállalkozók ingyen végezték.

17. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Antik Hetek-programsorozat keretében a római eszme feltámasztásának kísérleteiről hallhattak előadást az érdeklődők.

21-30. Internet Fiesta

30. Verseghy Könyvtár: Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola és Szakiskola növendékei adtak műsort Kodály Zoltán emlékére.

31. Hild Könyvtár (Szolnok): Az ünnepi készülődés jegyében hagyományőrző játszóházat rendeztek a könyvtárban.

Mezőtúri  református gimnázium könyvtára - Mészáros János felvétele

Április

Városi Könyvtár (Túrkeve): Pályázati pénzből korszerűsítették a városi könyvtár külső és belső információs, tájékoztató rendszerét. A többszintes ház alsó szintjén található könyvtár homlokzatára háromdimenziós felirat került, így most már minden ember számára köny- nyen megtalálható lesz. A bejárati falra egy korszerű, programajánló mágnestábla is felkerült, melyen havi bontásban a könyvtár, a művelődési ház és a mozi rendezvényeit tüntetik fel, megkönnyítve a több telephellyel rendelkező intézmény tájékoztató munkáját. A könyvtár mintegy 550 ezer forintot fordít állománygyarapításra, de kihasználnak minden pályázati lehetőséget, hogy ez az összeg tovább növekedjen, és elérje a tavalyi 1 millió forintot. 

2. Hild Könyvtár (Szolnok): Kari Erzsébet Zsóka Kápolna című, vitorla képeiből rendezett kiállítása nyílt meg a könyvtárban.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából megemlékezéssorozatot kezdődött.

4. Hild Könyvtár (Szolnok): Megyei népmesemondó verseny elődöntőjének adott otthont az intézmény.

11. Költészet napja

16. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A műemléki világnap alkalmából a zenei könyvtárban előadással emlékezett a városvédők és városszépítők egyesülete. A helyi értékvédelmi rendeletről Zsemberi István városi főépítész tartott előadást, majd kiállítás nyílt a városban védendő épületekről, értékekről.

20. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Megyei mesemondó versenyt tartottak. A törökszentmiklósi, szolnoki, berekfürdői, túrkevei, abádszalóki és karcagi gyerekek szebbnél szebb magyar népmesével jöttek a megméretésre.

22. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Kádár Endre kunhegyesi születésű író, újságíró tiszteletére avattak emléktáblát a könyvtár előtti parkban. A megemlékezést a Kunhegyesiek Baráti Köre, a Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár és a Kunhegyesről elhurcolt és elpusztított magyar zsidóság emlékére Alapítvány szervezte.

24. Városháza (Szolnok): Verseghy-emlékülésen előadások hangzottak el a Verseghy-kutatás legújabb eredményeiről.

Május

9. Városi Könyvár (Újszász): Az európai unió alapját képező Római Szerződés aláírásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendeztek plakátkiállítást az újszászi könyvtárban.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtárosok számára szervezett szakmai nap. "NAGY OLVASHOW" projekt megbeszélése

Verseghy Könyvtár felvétele

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): László Cecília festményeiből nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.

19. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapi kavalkád

22. Városi Könyvtár (Jászapáti):  Ünnepélyesén bemutatták a jászapáti hitszónok: Pájer Antal válogatott prédikációit és verseit tartalmazó könyvet. A Makiáron született papköltő 1862-től 1881-ig, haláláig tevékenykedett az Alsó-Jászság központjában.

25. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): A mesék birodalmába kalauzolták a kicsiket a város könyvtárában tartott ötnapos rendezvényen. A gyerekek roppant módon élvezték, hogy őket is bevonták a történetekbe.

26. Vágó Pál Általános Iskola (Jászapáti):Az iskola 25 évvel ezelőtt költözött az iskola jelenlegi épületébe. Tíz éve vették fel a híres, apáti származású festőművész, Vágó Pál nevét. A kettős évforduló alkalmából iskolatörténeti kiállítás nyílt a suli könyvtárában.

Új Néplap archívuma

30. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Ünnepi Könyvhét megyei megnyitó ünnepségének a város adott otthont.

30. - június 6. Ünnepi Könyvhét

Június

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Június elején kezdődött el a városi könyvtár belső felújítása. A  munkálatok - amelyekre összességében mintegy hétszázezer forintot költ el az önkormányzat — idején a könyvtár belső festését, Illetve a nyílászárók mázolását végezték el.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermekek Európája gyermekprogram várta az érdeklődőket.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Wieloch-Varga Krystyna festőművész kiállítása nyílt meg a Művészeti szalonban.

16. Városi Könyár (Jászapáti): Játékdélelőttöt rendeztek gyerekeknek.

25-29. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Erdőn, mezőn, réten elnevezésű olvasótábort szerveztek a gyerekeknek.

25- augusztus 20. Városi Könyvtár (Fegyvernek): A település könyvtára soros állományellenőrzését tarott a nyáron. Ez idő alatt minden könyvtári szolgáltatás szünetelt. Az állományellenőrzés előtt júniusban „Megbocsátás hete’’ keretében késedelmi díj nélkül hozhatták vissza a dokumentumokat azok az olvasók, akik megfeledkeztek az olvasójegyben feltüntetett dátumról.

Július

Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): A III. Nagy Strandkönyvtárba fogadták a könyv szerelmeseit. A Tisza-tó strandja adott helyszint a könyvtárnak, mely változatos programokat kínált: vetélkedők, könyvárusítás, népi játékok és játszóház tette színesebbé a kilátogatok napját.

2. Városi Könyvtár (Jászberény): Lajkóné Nagy Mária amatőr festő tárlata nyílt meg a bibliotékában.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): A Palotásy János Vegyes Kar fennállásának száznegyvenötödik évfordulóján nyílt kiállítás a kar történetéből a könyvtárban.

Augusztus

1. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Egy hónapig leltározás miatt zárva volt. Ezalatt semmiféle szolgáltatást nem vehettek igénybe itt a lakosok. Augusztus elejétől pedig már újból várták a könyvtárosok az olvasókat.

6. Városi Könyvtár (Jászberény): Tálasné Velkei Éva amatőr festő alkotásaiból nyílt kiállítás a könyvtárban.

9. Városi Könyvtár (Jászberény): Miből élnek az emberek? című irodalmi esten lépett fel  Tahi-Tóth László a bibliotékában.

11. Városi Könyvtár (Kenderes): Különleges vendégeket fogadott Kenderes: a legendás Aranycsapat két játékosa, a „fekete párduc”, azaz Grosics Gyula és Buzánszky Jenő a városi könyvtárban tartott élménybeszámolót felejtheteüen pályafutásáról.

12. Városi Könyvtár (Jászberény):  Origamiversenyt rendeztek kisgyermekeknek .

13. Városi Könyvtár (Jászberény): Mini Gyöngyszínház néven szervezett programot kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt a Városi Könyvtár. A gyerekek gyöngyöt fűztek, miközben meséket és verseket olvastak.

Szeptember

József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Két gyönyörű, értékes kötetet ajándékozott nemrégiben Paczolay Gábor a kunszenti könyvtárnak. Az egyik az Emléklapok a régi Magyarországról rímet viseli és hatvannégy honi várost mutat be az 1890- es évekből származó képes levelezőlapokon keresztül. A másik pedig „Erdély csodái” közé kalauzolja az olvasót.

Városi Könyvtár (Jászapáti): A városi könyvtárban befejeződtek a nyáron elkezdett felújítási munkálatok. Az összesen 7,8 millió forintos beruházás során elvégezték a könyvtár belső falainak utólagos szigetelését, felújították a parkettát és lefestették a falakat.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiss József Gergely grafikai és festészeti tárlatának adott otthont a könyvtár Művészeti szalonja.

30. Hild Könyvtár (Szolnok): A népmese napja alkalmából mesemondó délutánt tartottak gyermekeknek és felnőtteknek a minap. A meséket szülők, könyvtárosok, gyerekek és nagymamák mondták el.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A népmese napja alkalmából rendezett egész napos program keretében a Kodály Zoltán Általános Iskola nevelői olvastak fel meséket a gyerekeknek. Kiállítás is nyílt a Mesék hősei címmel meghirdetett bábkészítő pályázat legszebb munkáiból.

Október

1. Városi Könyvtár (Újszász): Anyuka leszek címmel beszélgetésre várták a kismamákat, a leendő anyukákat a könyvtárban, ahol Bakos Mária védőnő, írónő mondta el tapasztalatait.

2-12. Országos Könyvtári Napok- A Nagy Olvashow

13. Városi Könyvtár (Kenderes): Kezek műve — népek mestersége címmel Szentpéteriné Lévai Mária gyapjú szőnyeg és népi ékszer kiállításának adott otthont az intézmény.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Turóczi Béla Attila festőművész "Ecsettel Szolnokról" című kiállítása nyílt meg a megyei könyvtárban.

24. Hild Könyvtár (Szolnok): A városi egészséghónap keretében tartottak szakmai előadást a biblioékában.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jari Vilén, Finnország magyarországi nagykövete nyitotta meg „A 100 éves a finn népképviselet” című kiállítást a könyvtárban.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívum

31. Városi Könyvtár (Kenderes): Tök jó napot rendeztek közel száz gyermek részvételével. Először a Halloween kialakulásáról volt szó, majd az udvaron tök-, szellem-, feketemacska-, boszorkánykártyákat kellett a gyerekeknek összegyűjteni. Ezután textilből készítettek tököt, és közben verset tanultak.

Isa Schneider a jászberényi könyvtárban - Új Néplap archívuma

November

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Europe Direct Európai Információs Pont, a Finnugor Baráti kör és a könyvtár a „rokonnépek napja” tiszteletére rendezendő ünnepséget szervezett. A program vendége és előadója dr. Mayer Rita, az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető főtanácsosa volt.

10. Hild Könyvtár (Szolnok): Egészség napot rendeznek a bibliotékában, ahol egészségjegyében tanácsadásokkal, előadásokkal, termékbemutatókkal, egészségügyi mérésekkel — vércukor, vérnyomás, koleszterin — várták az oda betérő érdeklődőket.

Új Néplap archívuma

11. Városi Könyvár (Jászberény): A könvytár és a Déryné Művelődési Központ Natura-napot szervezett. Az érdeklődők hasznos előadásokat hallgathattak meg az egészséges életmóddal kapcsolatban. Ezen kívül a szervezők többek között könyvkiállítással, reformkonyhai bemutatóval és kóstolóval, ingyenes tanácsadással várták a résztvevőket.

12. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Mezey Barna Batthyányi címmel tartott előadást, majd Kása Imre amatőr fafaragó munkáiból nyílt kiállítás a könyvtárban.

Új Néplap archívuma

13. Ember Mária Városi Könyvtár (Abádszalók): Ember Juditra, az abádszalóki születésű, Balázs Béla-díjas filmrendező emlékére a könyvtárban filmvetítéssel egybekötött emlékestet rendeztek.

19. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Az irodalmi hétpróba című rendezvénynek adott otthont az intézményt.

Új Néplap archívuma

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A nemzetközi Szent Erzsébet-év tiszteletére a Finnugor Baráti Kör a könyvtárral közös ünnepséget szervezett.

23. Hild Könyvtár (Szolnok): Versolvasó délutánt szerveztek Ady Endre születésének 130. évfordulója alkalmából.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fekete Zsolt festménykiállításának adott otthont a bibliotéka.

Lévai Anikó a jászberényi könyvtárban - Új Néplap archívuma

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): November végén befejeződött a könyvtár épületének részleges felújítása. Az önkormányzat anyagi támogatásával tavasszal az épület utcafronti részéről két méter magasságban leverték a szakemberek a málladozó vakolatot, s egy vízzáró-szigetelő réteggel látták el, majd bevakolták. Ősz végén elkészült az épület Zádor utca felőli részén egy új kerítés.

December

8. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): A Jászsági Honismereti Egylet ez évi utolsó ülését tartotta a helyi könyvtárban.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Finnország függetlenségének 90. évfordulója alkalmából ünnepséget tartottak, ahol a vendég Virpi Masonen finn egyetemi tanár volt.

15. Hild Könyvtár (Szolnok): A Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület és a könyvtár közös programjában a rákóczifalvi Bivaly-tói régészeti ásatás munkálatainak legérdekesebb leleteiről tartott tájékoztatót dr. Csányi Marietta, a Damjanich János Múzeum régészeti osztályának vezetője az érdeklődőknek.

2008

Január

Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Újabb számítógépekkel gyarapodott a könyvtár. Az önkormányzat sikeresen pályázott az intézménynek az e-Magyarország pont bővítésére. Az elnyert 280 ezer forintból hamarosan két komplett számítógépet kapott az intézmény.

Kanta Gyula Könyvtár (Berekfürdő): Sokan keresték az internetezési lehetőséget a településen, amire addig csak a Teleházban volt lehetőség. A bereki önkormányzat most 280 ezer forint támogatást nyert e- Magyarország pont létrehozására a településen. Ezt a községi könyvtárban valósították meg.

8. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A Körös-völgyi esték című előadássorozat indítottak.

9. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Az agykontroll klub tagjainak tartottak foglalkozást.

18. Városi Könyvtár (Jászberény): A bibliotéka galériájában nyílt meg Velkeiné Pócz Ilona művész tanár Színek-álmok című kiállítása. A rendezvényt dr. Medvegy János apát, plébános nyitotta meg.

19. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Baldácsy-est keretében néptánc, népzene, kamarakórus, népdalkor, műsor szórakoztatta a közönséget.

22. Hild Könyvtár (Szolnok): Magyar Kultúra Napja alkalmából 2008-ban is megszervezték a diákoknak szóló szavalóverseny.

29. Városi Könyvtár (Jászberény): Varázslatos Kína címmel Kiss Erika tartott előadást.  

Új Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Belváros — egy szolnoki városrész „életrajza” címmel Kósa Károly könyvtáros tartott előadást a megyei könyvtárban a Verseghy Kör és a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Építészek Kamarájával közös szervezésben.

Február

12-15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Valentin-napi könyves vakrandira várták az olvasókat. Egy héten át kölcsönözhettek egy zsákbamacska könyvet, CD-t vagy DVD-t. Az ünnepi borítóba csomagolt dokumentumot csak otthon lehetett kibontani, így a kölcsönzők számára is csak ekkor derült ki, hogy a szerelem múzsája kivel repíti a vállalkozó kedvű olvasót az irodalom világába.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Családi délelőttöt rendeztek Szolnokon a gyermekkönyvtárában szombaton. Diafilmvetítésre hítják a gyermekeket, ahol a legkisebbek dönthették el, melyik mesefilmet szeretnék megnézni.

18. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A reneszánsz éve alkalmából a városi  Milyennek képzeled Mátyás királyt? címmel hirdetett rajzpályázatot elsős és másodikos diákoknak. Az öt általános iskolából végül ötvenhat rajz érkezett be. Legtöbben Mátyás híres arcképét rajzolták, de voltak, akik a reneszánsz kort is megörökítették. A rajzokat a könyvtárban állították ki.

22. Hild Könyvtár (Szolnok): Kurencs Julianna tanár festményeiből nyílt kiállítás a Hild teremben, amely tárlatot Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitotta meg.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtárban tartotta ülését a Gyermek-és Ifjúságvédelmi Szakmai Kerekasztal. A rendezvény témája az Egyenlő Bánásmód Hatóság működése volt, melyről dr. Demeter Judit, a hatóság elnöke tartott előadást,

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Francisco Manuel Guimaraes Henriques da Silva portugál nagykövet volt az EuroPartner Klub vendége.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár, az Europe Direct Európai Információs Pont és a Finnugor Baráti Kör a kultúrák közötti párbeszéd európai éve tiszteletére szervezett közös programjának vendége Szávai István tanár és diákjai voltak, akik az illusztrált kétnyelvű Kalevalát mutatták be.

Martfű Városi Könyvtár - Új Néplap archívum

Március

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszköszöntő családi délelőttön színes kézműves foglalkozásra invitálták a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. 

Bugány János felvétele - Néplap archívum

3. Ember Mária Könvytár (Abádszalók): A 2007 novemberében elhunyt Ember Juditra emlékeztek szülővárosában. Az emlékesten idézték fel a Balázs Béla- díjas filmrendező életútját, és részletek hangzottak el forgatókönyveiből, majd levetítették a Pócspetri ügy című dokumentumfilmjét.

4.  Verseghy Könyvtár (Szolnok):Virágok nőnapra címmel nyílt meg Nagy László, szolnoki születésű fotóművész kiállítása.

6. Városi Könyvtár (Jászberény): A bibliotéka galériájában kapott helyet dr. Kazsuba Attila gasztroenterológus főorvos kiállítása. A főorvos 2007 nyarán Sevillában járt, ahol fotókat készített a látottakról, és ezekből válogatott a tárlatra képeket. A kiállítást Sisa József iparművész nyitja meg, majd műsort adnak a Palotásy János Zeneiskola tanárai és növendékei is.

Dr. Kazsuba Attila és Sisa József - Új Néplap archívum

8. Hild Vönyvtár (Szolnok): "Itt a tavasz, közeleg a húsvét" címmel szerveztek játszóházat gyermekeknek.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartottak kézműves foglalkozást a gyermekkönyvtárban.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

14. Szolnoki Főiskola Könyvtár (Szolnok):  Reklám Németországban címmel nyílt szakmai kiállítás a szakkönyvtárban.

Internet Fiesta

24. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): A Holló jegyében névvel olvasópályázatot hirdetett a bibliotéka 10-14 éves diákoknak. A magyar reneszánsz korát érintő műveltségi vetélkedőre összesen 13, háromfős csapat nevezett. Egyben korhű jelmezeket is kellett készíteniük. A versenysorozatot a kunhegyesi református iskola csapata nyerte. A három dobogós együttes részt vett a mezőtúri reneszánsz bálban, és nemrég reneszánsz táncház várta őket a kunhegyesi könyvtár pincegalériájában.

Április

1. Városi Könyvtár (Jászberény): Géczi Katalinnal találkozhattak az olvasók. Az írónő világ körüli útjáról szóló könyvével ismerkedhettek meg.

11. Városi Könyvtár (Újszász): Tavaszhivogató címmel hirdettek rajzpályázatot a nagycsoportos óvodásoknak és az alsó tagozatos általános iskolásoknak a könyvtárosok. 

11. Költészet napja

12. Kanta Gyula Könvytár (Berekfürdő): Kanta Gyula 2008-ban lett volna 100 éves. Ebből az alkalomból emlékülést tartottak a tiszteletére. A bereki születésű névadó életútját Kurucz János idézte fel, majd a Jajkiáltás magyar hazánkért című munkájából hangzottak el részletek.

14. Hild Könyvtár (Szolnok): Hetényi György író volt a bibliotéka vendége.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rendhagyó osztályfőnöki órán vehettek részt általános iskolások: ismerkedtek a siket emberek jelbeszédével és tolmácsolásával. Pályi Ferencné mezőtúri jelnyelvi oktató tartotta a foglalkozást a diákoknak.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívum

16. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Ember-énekű ember címmel Pálfy Margit színművésznő előadói estje szécsi Margit műveiből

Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): A holokauszt emléknapján és a Nyugat című irodalmi folyóirat megjelenésének századik évfordulóján emlékeztek a kunhegyesiek a város szülöttére, az 1944-ben Auschwitzban elhunyt Kádár Endre író, újságíróra. A Kunhegyesiek Baráti Köre által szervezett eseményen a könyvtárban kamarakiállítás nyílt az író feleségének, Kádár Líviának a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött grafikáiból, könyvillusztrációiból, majd a jelenlévők megkoszorúzták az író emlékére a könyvtár előtti parkban állított márványtáblát. Ezt követően bemutatták a Kunhegyesi helytörténeti füzetek 7. számát.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Francia nyelvű versmondó versenyt rendezett a Jászkun-Picard Baráti Körök Egyesülete és a megyei Európai Információs Pont. A Versek és dalok határok nélkül elnevezésű rendezvénynek a megyei könyvtár adott otthont.

Május

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok):A Születés hete rendezvénysorozat szolnoki eseményeihez a bibliotéka is bekapcsolódott. 

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): SOS lelkisegély címmel plakátkiállítás nyílt a megyei könyvtárban Országos telefonos nap 2008 elnevezésű rendezvényen.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kormos Lajosné Piroska szárazvirágok témakörében diavetítéssel és könyvbemutatóval egybekötött előadást tartott.

26. Városi Könyvtár (Martfű): Schäffer Erzsébettel, a Nők Lapja szerkesztőjével találkozhattak az érdeklődők.

Június

Ünnepi Könyvhét

Városi Könyvtár (Fegyvernek): Felfedezések címmel indított a könyvtár rejtvényes játékot a gyerekeknek, akik a feladatlap helyes kitöltése után kisebb ajándéktárgyakat kapnak, majd továbbjutnak a következő fordulóba.

5. Városi Könyvtár (Jászberény): Sinka Istvánné gombgyűjteményéből nyílt kiállítás, amelyet Cserháti Ági tévés műsorvezető nyitotta meg.

23-27. Hild Könyvtár (Szolnok): Mátyás apródjai. Reneszánsz udvar a könyvtárban elnevezésű olvasótábor 3-4. osztályos tanulók számára

Nyári szünetet töltő gyerekek a fegyverneki könyvtárban - Új Néplap

Július

Községi Könyvtár (Tiszakürt): A nyár folyamán rendbe hozták a két évvel ezelőtti belvíz miatt megsérült könyvtár épületét.

Községi Könyvtár (Tiszaszőlős). A településen egy több mint százéves, egykori kulákház épületében található a könyvtár, amelynek ebben az évben fejezték be a felújítását.

Szőnyi Imre és Rostás Gyula a könyveket rakja vissza a polcokra - Új Néplap

Városi Könyvtár (Kenderes): A kenderesi szakiskolában voltak lovas táborban a miskolci Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai, akik egy délutánt a városi könyvtárban is eltöltöttek. Itt a filmvetítés után a könyvtárosok kézművesfoglalkozást tartottak nekik, melyen a papírcsíktechnikát sajátíthatták el a gyerekek.

5. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Reneszánsz muzsika és hangulat fogadta az érkezőket a kisújszállási Nagykun Klubban. A könyvtár és több civil szervezet reneszánsz délutánt tartott itt.

9. Városi Könyvtár (Jászapáti): Képekkel és ízekkel színesített beszámolót hallgathattak utazási élményekről az Élményklub programjára látogató érdeklődők.

14. Városi Könyvtár (Jászapáti): A gyöngyfűzés mesékhez és versekhez elnevezésű programra várták az érdeklődőket.

15. Városi Könyvtár (Jászberény):  Borban az igazság! címmel a Vivat Bacchus énekegyüttes zenés, irodalmi műsorát adta elő.

Augusztus

6. Városi Könyvtár (Jászberény): Origamiversenyt szerveztek általános iskolai korosztálynak a könyvtárban.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Szolnoki impressziók címmel a Jászkun Fotóklub fotó- kiállítása nyílt meg a könyvtár galériájában.

Szeptember

6. Városi Könyvtár (Jászapáti): Játékos délelőtt várta a felső tagozatosokat.

19. Hild Könyvtár (Szolnok): Márton Rezső Csendélet című szerzői estjén Csendes bánat üres csónakokban címmel műfordítások, zene, versek, az angol progresszív rock költői és zenei világa szerepelnek. Utána Könnycseppcsiüag sírás után - versek, költemények, lélek képek, ürai szövegek, novellák magyarul, angolul.

22. Városi Könyvtár (Jászberény): Az Új Néplap fotósainak alkotásaiból nyílt kiállítás a könyvtár galériájában A mi szemünkkel címmel.

Budai Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

27. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Kézműves szombat a mesék jegyében

28. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Harmadik alkalommal rendeztek mesemondó versenyt Benedek Elek meseíró születésnapjának alkalmából.A reneszánsz jegyében Mátyás királyról szóló mesékből..

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Mese-játék könyvtári foglalkozás. Mesés hétpróba

József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): A Biblia éve részeként Biblia-kiállítást szervezett a bibliotéka.

30. Hild Könyvtár (Szolnok): Mese rendelésre címmel Különleges mesedélutánt tartott Rezes Erzsébet örményesi tanítónő tizenegy mesét ad elő a gyermekeknek.
A felolvasásokban Gőbel Dorottya és Kóródi Petra segédkezett.

Városi Könyvtár (Jászberény): Sohonyai Edit ifjúsági író volt a bibliotéka vendége.

Városi Könyvtár (Újszász): A népmese napja alkalomból mesemondó versenyt rendeztek alsós gyerekeknek.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Tisza Szolnoknál kultúrtörténeti kaleidoszkóp címmel Kósa Károly tartott előadást.

Október

Országos Könyvtári Napok

17. Városi Könyvtár (Jászapáti): A fehér bot napja alkalmából ünnepséget tartottak. Az iskolások közül bemutatkozott egy táncospár, egy furulyás és néhány versmondó. A vak művészeket egy tangóharmonikás képviselte.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A EUROPE DIRECT Európai Információs Pont és a Finnugor Baráti a könyvtárral közösen várta barátait és az érdeklődő diákokat a rokon népek napja tiszteletére és Reguly Antal halálának 150 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre, melynek vendége volt dr. Csepregi Márta egyetemi docens, valamint Larissza Ponomarjova, az ELTE rektora.

30. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Európa kultúrája, a kultúrák Európája címmel tartott rendezvénysorozatot a kisúji könyvtár. Dr. Halm Tamás, a Gazdasági és Szociális Tanács tagja és Pincés Olga, egy hazai cég képviselője a gazdasági egyensúlyról és a vállalkozásokról tartott előadást.

31. Városi Könyvtár (Kenderes): Tök jó nap elnevezésű foglalkozáson halloween-ajándékokat készíthettek tökből a gyerekek.

November

4. Városi Könyvtár (Kenderes): Ügyes kezek kézimunkaszakkör résztvevői találkoztak a bibliotékában.

8. Városi Könyvtár (Jászberény): Ünnepélyesen átadták a könyvtár toronykupolájában kialakított csillagvizsgálót. A Csillagda névre keresztelt új létesítményt a könyvtár, illetve az önkormányzat közös finanszírozásában hozták létre.

15. Hild Könyvtár (Szolnok): Egészség-életmód nap program során különböző előadások hangzottak el, többek között a tudatos anyaságról, mentális magzati nevelésről, de szerepel masz- százs, gyógyítás, valamint torna a mozgásszervi betegségek megelőzése céljából is.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Országos Könvytári Tini Napok megyei zárókonferenciájának adott otthont a könyvtár.

Verseghy Könyvtár felvétele

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Christian Mühlethaler, Svájc magyarországi nagykövete volt a vendége a könyvtárban. Az EuroPartner Klubban tartott előadásának témája: Svájc, sziget Európa óceánjában? 

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Cseh kulturát bemutató rendezvényeket tartottak a Europai Információs Ponttal közös szervezésben több napon át a megyei könyvtárban. A cseh napok keretében nyitották meg a „Csehország és Morvaország XIX. századi képeslapokon” című tárlatot, valamint a „Cseh irodalmi művek magyarul” című könyvkiállítást. Fellépett Martina Mackó, a Belladonna trió, valamint a Bartók Kórus is.

Verseghy Könyvtár felvétele

24. Városi Könyvtár (Kenderes): Az általános iskolásoknak tartottak mesemondó versenyt a bibliotékában.

26.  Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kerekes Tamás és Rentz Mátyás könyvbemutatójára várták a könyvkedvelő érdeklődőket.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Aranysor Íróklub fennállása 10. évfordulójára zenés, irodalmi estet rendezett a városi könyvtárban.

December

3. Hild Könyvtár (Szolnok): A lefűrészelt tüdőcsúcsok címmel Márton Rezső előadói estjére várták az érdeklődőket. A rendezvényen humor várta az odalátogatókat minden szinten és mennyiségben. Közreműködik: Anda Klári.

Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A Szigligeti Színház két művésze: Molnár Nikolett és Dósa Mátyás látogatott a Könyvtárba. Átadták és dedikálták a színházban közelmúltban bemutatott Rómeó és Júlia című tragédia két CD-ből álló hangoskönyvének tíz példányát.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

4. Városi Könyvtár (Jászberény): Pixelgrafika címmel Csidér Bálint fotóművész  kiállítása nyílt meg a bibliotéka galériájában.

6. Hild  Könyvtár (Szolnok): "Tini olvasók figyelem" elnevezésű felhívás eredményhirdetésére került sor.

8. Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Kistérségi mesemondó versenyt rendeztek mai magyar írók meséiből.

10. Városi Könyvtár (Kenderes):  „Most én mesélek neked” címmel mesedélelőttre várták az érdeklőket, ahol óvodás gyerekek mesélnek társaiknak, óvónéniknek, szülőknek, nagyszülőknek.

13. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Kamasz olvasókat vártak elsősorban a könyvtárosok az I. Mezőtúri Boszorkánykongresszusra. Luca napján összegyűltek a „tinédzserboszik”, hogy továbbképezzék magukat: megismerkedjenek a boszorkányság történetével, felelevenítsék a népi hiedelmeket, szokásokat. Egy cserépedénybe búzát is vetettek, hogy megjósolhassák a jövő évi termést. A kézműves-foglalkozáson boszorkánybábukat készítettek, amelyek aztán - tűzoltói segítséggel - az intézmény előtti fára kerültek. így immár nem csak a lucaszéket faragók láthatják meg a boszorkányokat, hanem minden járókelő.

Simon Ágnes felvétel - Új Néplap archívuma

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ESŐ című helyi irodalmi folyóirat 10. születésnapja alkalmából szervezett jubileumi író-olvasó találkozóra várták az irodalombarátokat. Az esten a felolvasások mellett Karap Zoltán hangulatos gitárjátékát is hallhatták a megjelentek. A rendezvény házigazdája Jenei Gyula volt.

2011

Január

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Angol filmklubot szerveztek a megyei könyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

14. Hild Könyvtár (Szolnok):  Girnt Vilmos alkotásaiból rendezett kiállítást mutatnak be a Hild Galériában.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Dinamóka miniklubban angol nyelvi foglalkozást tartott kisgyerekeknek Kövessi-Varga Dóra angolnyelv-tanár.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tollas barátaink címmel babaszínházi foglalkozásra várták a kisgyermekeket a Gyermekkönyvtárba.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

19. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó Bosnyák Viktória íróval

21. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozóra várták az érdeklődőket a könyvtárba. A csoda bennünk van című est vendége Schäffer Erzsébet író volt.

Szavalóverseny a Magyar Kultúra Napja alkalmából

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csősz László A zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében című előadására várták az érdeklődőket a nemzetközi holokauszt-emléknap alkalmából.

Verseghy Könyvtár Fotótára

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bartos Erika meséje nyomán Kisvonat a Mohavölgyben címmel tartottak bábelőadást a gyermekkönyvtárban.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

31. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A magyar kultúra napja alkalmából rendhagyó történelemórát tartottak karcagi általános iskolásoknak. Kiss Attila író a korabeli kódexek és krónikák stílusában megírt könyvét mutada be. Egy filmen pedig azt, hogyan éltek a kunok, hogyan illeszkedtek be. milyen szerepet játszottak a tatárjárás során.

Darózi Erzsébet felvétele - Új Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Vezseny): Geszti Jánosné, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke, a vidéki turizmus szakértője tartott előadást a bibliotékában.

Február

Városi Könyvtár (Rákóczifalva):  A rákóczifalvai könyvtár az elmúlt fél évszázad során sokszor költözött, jelenlegi helyén, bővítést követően megnövekedett alapterületen várta az olvasókat. Az önkormányzat több sikeres pályázatának köszönhetően mintegy 11 millió forintot fordított bútorzatcserére, a számítógépterem berendezésére, gyermekrészleg kialakítására, és könyvtári programokra. Pályázati támogatással valósul meg az a programsorozat is, amelynek során óvodásokkal ismertették meg a mesék, a könyvek világát.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Kecső Endre festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Művészeti Szalonban.

3. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A könyvtárban rendezték meg a Szép Magyar Beszéd verseny egyik megyei fordulóját. Karcagi, kisújszállási, kunhegyesi és kenderesi diákok olvastak fel. A zsűri elnöke Varga Katalin, a megyei pedagógiai intézet munkatársa volt.

Daróczi Erzsébet felvétele - Új Néplap archívuma

5. Hild Könyvtár (Szolnok): Bod Péter könyvtárhasználati vetélkedőnek adott otthont a könyvtár.

7. Hild Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó vendége volt Tóth Krisztina író.

8-12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „Bálint nap a könyvárban” heti programjára szerelmespárokat és házaspárokat vártak a könyvtárba. Könyvtárosok Kórusa Bálint napi koncertet adott az ünnepi hét keretében.

18. Hild Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozón látták vendégül Balázs Ágnes írót a gyermekkönyvtárban.

József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Újból összefogtak a magyar szépirodalom kedvelői, hogy Wass Albert műveiből felolvasást tartsanak határainkon innen és túl is. Összesen 32 közösség szervezte meg a felolvasást. A korábbitól eltérően ezúttal nem 24 órásra tervezik a felolvasást, hanem olvasóköri keretben, három-négy órás időtartamban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A finn kultúra napja tiszteletére tartottak rendezvény. A Verseghy terem vendége Koppányi Miklós építész vol, aki Akseli Gallen-Kallela finn festőművészről, a legismertebb finn festő életéről, munkásságáról tartott előadást.

Városi Könyvtár (Jászberény): Gyermeklelkű testi-mese címmel tartott előadást Győri Judit terapeuta.

21. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Kisújszállási Helytörténeti füzetek sorozat dr. Ducza Lajos és Szentpéteri Géza könyveit mutatták be a Galéria Könyvtárban. Az eseményt Kecze István polgármester nyitotta meg, a könyveket dr. Kiss Kálmánná nyugalmazott gimnáziumi igazgató és dr. Ducza Lajos helytörténeti kutató ajánlotta, majd kiállítás nyílt a két könyv anyagából és Klauszmann Zoltán dokumentumaiból.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Imre Lajos: Gyertyaláng helyett című novelláskötetét mutatták be a könyvtárban.

26. Hild Könyvtár (Szolnok): „Kulturális Kalandpark" történelmi előadássorozatra várta az érdeklődőket a Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület.

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A Nagykun Tudásdepó Expressz nevű pályázat projektindító rendezvényére került sor a könyvtárban.Kialakítottak egy elektronikus helytörténeti és közhasznú információkat tartalmazó adatbázist, elkészült a Mezőtúr és Vidéke című lap cikkeinek bibliográfiája. Az elnyert támogatásból könyv- és könyvtár-népszerűsítő programokat is szerveztek.

Városi Könyvtár (Fegyvernek): Az alsó tagozatos gyerekeknek rajzversenyt rendeztek, mely alkalomból feladatként a farsangi élmények lerajzolása szerepelt.

Városi Könyvtár (Jászapáti): A Művészetek Háza adott otthont a Zenés Könyvtári Esték elnevezésű rendezvénynek. A Rácz Aladár Zeneiskola növendékeinek koncertjét a résztvevők Rácz Aladár születésének 125. évfordulója alkalmából megkoszorúzták a híres cimbalomművész emléktábláját a Városi Könyvtár udvarán.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtárban a nagy érdeklődés miatt kétszer játszották el az Amikor a tél is fázott című bábjátékot.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

28. Szolnoki Főiskola Könyvtára (Szolnok): A német nyelvű multimédiás kiállítás nyílt a könyvtárban. A plakátok mellett zenét hallgathattak és rövidfilmeket is nézhettek az érdeklődők.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Március

Városi Könyvtár: (Jászárokszállás): Megrendezték a könyvtárban az „Aranyszáj” elnevezésű szép beszéd és szép olvasás versenyét. A verseny lehetőséget adott a tanulóknak arra, hogy bemutassák tudásukat és felhívják a figyelmet az olvasás fontosságára. A megméretésen szabadon választott szövegek felolvasását követően ismeretlen szöveget is bemutattak a diákok. A zsűri az értékelés során figyelembe vette az olvasási készség mellett a megfelelő artikulációt, a szép kiejtést és igényes előadásmódot

4. Hild Könyvtár (Szolnok): Lázár Teréz baba- és festménykiállítása nyílt a Hild Galériában.

6. Városi Könyvtár (Jászapáti): A könyvtárban szabadidős foglalkozás, játékdélelőtt várta a gyerekeket. A Vágó Pál Helytörténeti Gyűjteményben grafikai kiállítást mutattak be a látogatóknak.

9. Szolnoki Főiskola Könyvtár (Szolnok): Vujity Tvrtko újságíró volt a könyvtár vendége.


Március elején a Goethe Intézet „musik+X” című multimédiás vándorkiállítása vendégeskedett tíz napig a főiskola könyvtárában, amely a német popzene néhány irányzatát mutatta be igen nagy sikerrel, természetesen német nyelven.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A szülés valódi természete elnevezésű országos vándorkiállítás kapott helyet a könyvtárban, mely Magyarországon és külföldön, intézményen kívül szült édesanyák fényképeiből készült. A fotótárlatot Kiss Melinda nyitotta meg, fellépett Kiss Olga dúla és Hodos Szilvia, a Ringató foglalkozás vezetője.
 

11. Hild Könyvtár (Szolnok): Rendhagyó irodalom órát tartott Finy Petra író.  Író-olvasó találkozóra került sor Háy János drámaíróval.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Művészeti szalonban Varga Erik (Riki) festőművész A pillangó álma című kiállítását mutatták be a látogatóknak.

Verseghy Könyvtár Fotótára

17. Városi Könyvtár (Jászberény): Balogh Béla írómérnök tartott előadást Egy új korszak küszöbén címmel. Az előadás földünk múltját és közeljövőjét helyezte a középpontba.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Európai Találkozások című sorozat folytatásaként az Európai Unió közös költségvetése című interaktív fórum meghívo dr. Kengyel Ákos, a Corvinus Egyetem, egyetemi docens lesz.

18. Városi Könyvtár (Jászladány): Emléktáblát avattak a könyvtárban. A helyi hagyomány szerint ugyanis Petőfi Sándor felesége, Szendrey Julianna 1849 őszén abban a házban szállt meg férje keresése közben, amely egykoron az intézmény helyén állt. Az emléktáblát dr. Ratzky Rita, Petőfi-kutató avatta fel, majd a könyvtárban Szendrey Júlia élete címmel tartott előadást tart. A rendezvényen jászladányi fiatal költők verseikkel mutatkoztak be.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Csúcs Sándor tanszékvezető, egyetemi tanár tartott előadást a finn nyelvrokonság kérdéseiről.

25. Hild Könyvtár (Szolnok): A Hild galériában Kasza Soma festményeiből nyílt kiállítás, emelyet Verebes György festőművész nyitott meg.

Városi Könyvtár (Rákóczifalva:)  Az ország egyik legismertebb írója, Lőrincz L. László volt a városi könyvtár vendége.

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Tokai János tartott előadást a Római erődrendszer a Barbancumban címmel.

28. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Németh László műveiből válogattak a felolvasók.

29. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Felolvasó délutánt szerveztek az idősek klubjában a városi könyvtár könyvtárosai és az intézmény falai között működő Nyitott Könyv Irodalmi Kör tagjai.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ESŐ irodalmi lap legújabb számának bemutatóján közreműködött Serfőző Simon, Sepsi László, akikkel Jenei Gyula beszélgetett. Közreműködött Hám Réka Ágnes.

Április

Községi Könyvtár (Pusztamonostor): Meseíró pályázatot hirdettek a gyerekeknek a könyvtárban.

Verseghy Könbyvtár (Szolnok): Kétezer-ötszázhat kötetből álló könyvadományt adott át Borbás Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke - a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és Művelődési Intézettel együtt - a bácsgyulafalvi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület kezelésében működő települési könyvtárnak.

1. Hild Könyvtár (Szolnok): Rendhagyó irodalom órát tartott Nemere István író.

József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Jászladány): Bálint Sándor: Egy magyar szentember — Orosz István önéletrajza című kötetéről beszélt prof. dr. Barna Gábor, tanszékvezető (SZTE-BTK) és a Gál Ferenc, a Hittudományi Főiskola Valláskutató Intézet igazgatója.

5. Szolnoki Főiskola Könyvtár ás Távoktatási Központ (Szolnok): A világ és ami mögötte van! címmel Frei Tamás újságíró volt az intézmény vendége.

Nyitrai Kálmán felvétele - Új Néplap archívuma

6. Hild Könyvtár (Szolnok): A költészet napja alkalmából irodalmi műsort adott Meister Éva színművész.

8. Városi Könyvtár (Jászberény): „Jászdózsa, ahol világrészek festőművészei alkotnak már 13 éve” címmel nyílt kiállítás. A tárlatot F. Balogh Erzsébet, a tábor művészeti vezetője nyitotta meg, tekerőlanton közreműködött Fajcsák Attila.

9. Hild Könyvtár (Szolnok): „Kulturális Kalandpark” történelmi előadássorozatra várta az érdeklődőket a Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület. Farkas Kristóf tartott előadást „A Csörsz- árokrendszer — kik építették, milyen céllal?” címmel.

11-14.  Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A könyvtár a városvédő egyesülettel és az anyanyelvápolók helyi csoportjával közösen költészetnapi versmondó versenyt tartott a Galéria könyvtárban.

11. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A neves népdalénekes, Budai Ilona volt a könyvtár vendége.

13. Városi Művelődési Intézmény és Könyvtár(Túrkeve): Költészet napja tiszteletére Takács Mihály túrkevei költő, valamint egy túrkevei kötődésű fotóművész, Baán Katalin alkotásai kapcsolódnak össze.

14. József Attila Művelődési Házban és Könyvtár (Jászladány): Kattints Nagyi elnevezéssel alapfokú számítógép-használói klubot szerveztek nyugdíjasok számára.

Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A költészet napja alkalmából zenés irodalmi délutánt rendeztek a Művészeti szalonban. A műsort a Varga Katalin Gimnázium tagjai állították össze és adták elő.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

15. Hild Könyvtár (Szolnok): Léna Szancova festményeiből nyílt kiállítás a Hild galériában.

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Alföld történelméről hallhattak előadást az érdeklődők a Kulturális kalandpark elnevezésű programsorozat keretében.

Városi Könyvtár (Tiszafüred):  Mazsola játszóházban húsvéti készülődéssel várták a gyerekeket.

18. Hild  Könyvtár (Szolnok): Madarak, fák napja alkalmából Telegdi Ágnes író volt a Gyermekkönyvtár vendége

19. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Szép magyar beszéd elnevezéssel Kazinczy felolvasóversenyt tartottak diákoknak két korcsoportban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Namasté! - kalandozások Indiában, Nepálban és Tibet ben című programra várták az érdeklődőket, amelyen Stroján József tartott fényképes élménybeszámolót.

20.  Hild Könyvtár (Szolnok): Egyesül Meseművek című interaktív mesefoglalkozást tartott Bátky András meseíró, Takács Mari illusztrátor és Bognár Szilvi népdalénekes a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Berczeli Endre zenetanár tartott előadást a finn zenéről, sok-sok muzsikával. Az eseményen közreműködnek: a Varga Katalin Gimnázium diákjai.

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Könyv- és könyvtárhasználati vetélkedőn mérték össze tudásukat és felkészültségüket a rákóczifalvai felső tagozatos diákok. A két írásbeli forduló után a városi könyvtárban rendezték meg a mindent eldöntő szóbeli versenyt Hat csapat mérte össze tudását a vetélkedőn.

25. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A városi könyvtár könyvtárosai, illetve az intézményben működő Nyitott Könyv Irodalmi Kör tagjai kéthetente felolvasódélutánt tartottak az idősek klubjában.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az olvasókör összejövetelének vendége Kálmán Mari, szolnoki író volt

Az ünnepek alatt elrepedt a teakonyhában egy flexibilis cső, amiből több száz liter víz folyt el. Körülbelül 150-160 négyzetmétert árasztott el a könyvtárban.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

30. Széchenyi Körúti Úti Általános Iskola (Szolnok): Az intézmény egy konzorcium vezetőként, a szolnoki Kassai Úti Általános Iskolával, mint konzorciumi taggal - a TIOP - 1.2.3 09/1-2010-0021 - „Több könyvvel könnyebb" c. pályázatával nyert támogatást. A projekt során az iskolai könyvtár információs központtá fejlesztése érdekében korszerű infokommunikációs eszközök, integrált könyvtári program beszerzésére, valamint a könyvtári világosítás korszerűsítésére került sor.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A gyermekkönyvtárban Tojásfestő verseny címmel bábelőadást tartottak.

Május

Nagykörű: A könyvtár könyvállományát gyarapították. Az önkormányzat egy pályázattal ötszázezer forint támogatást nyert a megvalósítására.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A bábosok Jász- Nagykun-Szolnok megyei találkozójának adott otthont az intézmény.

Csabai István felvétele -  Új Néplap archívuma 

3. József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Jászladány): A hétköznapi misztikum elnevezéssel indítottak előadássorozatot. Dr. Nádai Sarolta, gyermekszakorvos, belgyógyász a kineziológiáról tartott előadást az érdeklődőknek.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Befejeződött a könyvtár felújítása, így újra a megszokott nyitvatartási rend szerint várták az olvasókat. Az intézmény könyvállománya százötven darab új könyvvel bővült, amelyek már kölcsönözhetők is. 

4. (Zagyvarékas): Zagyvarékas író-olvasó találkozóra várják az érdeklődőket ma a Művelődési Ház és Könyvtárban. Az irodalomkedvelő közönség Nógrádi Gáborral és Nógrádi Gergellyel találkozhat délután kettő órától,

5. Városi Könyvtár (Jászberény): A Jászok Egyesületének jubileuma alkalmából nyílt kiállítás a bibliotékában „Adósai vagyunk szülőföldünknek"címmel. 

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

6. Hild Könyvtár (Szolnok): Rendhagyó irodalom órát tartott Lackfi János a köyvtárban.

7. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A könyvtár, a helyi általános iskola, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolái Társaság Jászfényszarui Drámapedagógiai Műhelye és a Fényszaruiak Baráti Köre A költészet és Mi elnevezésű pódiumot tartott a Rimóczi Kastélyban. Versmondók, versírók jelentkezhettek, akik szeretnék megosztani legújabb versüket, novellájukat a közönségnek.

9. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Molnár János, Budapesten élő jászsági származású festő- és grafikusművész alkotásait mutatták be.

Székács Elemér Szakközépiskola (Törökszentmiklós): Az ÉA0P 4-1- 1-2F-2Í-2009-0036 jelű „A törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközép- iskola épületének rekonstrukciója és komplex akadálymentesítése” című projektjének záró rendezvényét tartották. A rekonstrukció révén megújult az intézmény öt épülete, köztük a könyvtár is, amely új épületbe költözött. Nagyobb területen és jobb feltételekkel állt a diákok rendelkezésére. 

11. Hild Könyvtár (Szolnok): Szerdai napokon délután a Kurázsi Színjátszó Kör tartotta foglalkozásait a köbnyvtárban, melyre minden színművészet iránt érdeklődőt vártak.

József Attila Könyvtár (Kunszentmárton):  „Peremlétben? - a Tiszazug néprajzi, történeti, földrajzi kutatása az ezredfordulón” című tudományos kutatási program konferenciájának adott otthont a bibliotéka.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szabadság tér - egy szolnoki közterület „életrajza" elnevezéssel Kósa Károly tartott előadást.

17. Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár (Zagyvarékas): A Kolompos együttes volt a könyvtár vendége. A zenekar tagjai gyermektáncházban ismertették meg a kicsikkel a népzene, a néptánc és a népszokások alapjait.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kelemen Kata tanítványainak alkotásait bemutató kiállítás nyílit a Művészeti szalonban. A tárlatot dr. Kállai Mária alpolgármester nyitotta meg.

21. Hild Könyvtár (Szolnok): Kolompos együttes Pünkösdi királykisasszony című táncmulatsága című produkciója szórakoztatta a közönséget.

A Kulturális Kalandpark programsorozat keretében a Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület tagja, Tokai Attila tartott előadást az „Avar kor a magyarok betelepülése előtt elnevezésű témakörben.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Híd Színház vezetője, Rigó József rendező volt az olvasókör összejövetelének vendége.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Filmvetítésre és beszélgetésre várták az érdeklődőket az angol filmklubba.

27. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Felolvasó estet szerveztek, ahol Móricz Zsigmond műveiből tartottak felolvasást és beszélgetést a résztvevők.

Június

József Attila Művelődési Ház és Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras):A könyvtár sikeres pályázatának köszönhetően most új könyvekkel gyarapodhat. A Márai-programtól elnyert négyszázezer forintból hamarosan szépirodalmat, ismeretterjesztő és tudományos könyveket vesznek a felnőtt és gyermek olvasóknak.

Ünnepi Könyvhét

7. Városi Könyvtár (Jászberény): Telek Béla művésztanár karikatúráinak kiállítását tárlatot dr. Szabó Tamás, a város polgármestere nyitotta meg. Közreműködtek a Palotásy János Zeneiskola tanárai és Rigó Renáta a Gróf Apponyi Albert Általános Iskola tanulója.

14. Móricz Zsigmond (Zagyvarékas): Egészségügyi kisakadémia volt a könyvtárban.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Múzeumok Éjszakáján Pasa-túra címmel szellemi akadályversenyt rendeztek.Újlaki Csaba tartott csillagászati előadást. A Szent Iván-éji varázserdő: hiedelmek, hagyományok, mágikus szertartások témával Kiss Olga segítségével ismerkedhettek meg a látogatók. A gyermekkönyvtárban bábelőadások várták a családokat. A könyvtár udvarán a Híd Szenior Színház előadása, majd hastáncműsor, a Könyvtárosok Kórusa műsora szórakoztatta a közönséget. Nyáresti andalgó címmel Csonka Alfréd gitárestje zárta a tartalmas könyvtári estét.

24. Petőfi Sándor Művelődési Ház, a Városi Könyvtár (Jászfényszarun): A Fényszaruiak Baráti Egyesületével közösen szervezték meg a Tájházban a Múzeumok éjszakája rendezvényét, amelyre kicsiket és nagyokat egyaránt színes programokkal vártak. A gyerekeket bábelőadással, furfangos játékokkal, táncházzal varázsolták el Szent Iván éjjelén. A program része volt a süteménysütő verseny, amelyre a helyszínen lehet nevezni olyan humoros elnevezésű finomságokkal, mint például a vízen kullogó, a női szeszély vagy Borzas Kata. Az est középpontjában a humor állt, így a bátrabbak humoros történeteikkel a közönség elé állhatnak, és megoszthatják azokat másokkal. A Szent Iván-éjjelen nem maradhatott el a tűzugrás sem.

27. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Doboz család a városban címmel egy hetes olvasótábort szerveztek 3-4. osztályos tanulók számára

Július

József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Az irodalomszerető olvasóköri tagok Lázár Ervin író, meseíró műveiből hallhattak illetve olvastak fel részleteket. Elhangzottak többek között a Szegény Dzsoni és Árnika, A Hétfejű Tündér című mesék, a naplójából idézetek; korai versei; A Hét szeretőm, Százpettyes Katica, A tolvaj, Az asszony, s a Várlátogatás című elbeszélései.

Városi Könyvtár (Jászapáti): 25 éves születésnapját ünnepelte a könyvtár Keresztrejtvényfejtő Klubja, melyet több mint negyedszázados fennállása alatt Gulyásné Csintó Etelka vezet. A jeles alkalomból jó hangulatú csoportos versenyt rendeztek, .melynek győztese:
Deli Vince, Deli Istvánná és a város egy Jászjákőhalmára szakadt honfia, Fodor István Ferenc, kik öt másik csoportot előztek meg és vehették át a polgármesteri hivatal ajándékát,

Városi Könyvtár (Kenderes): Márai-programon 500 ezer forintot vásárolt le.

1. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag):  Intézményi összevonások után a bibliotéka a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár részeként működik.

2. Kisújszállás: A Nagykun Klub udvarán rendezett szombaton családi délutánt a kisújszállási Arany János Városi Könyvtár.

5. Verseghy  Könyvtár (Szolnok): „Európai és magyar: Liszt Ferenc (1811— 1886)” című tablókiállítás nyílt. A tárlatot Takáts Béla, a Verseghy Könyvtár igazgatóhelyettese nyitotta meg, Liszt-művek előadásával közreműködött a Könyvtárosok Kórusa.

Verseghy Könyvtár Fotótára

12. Városi Könyvtár (Jászberény): Vagyóczki Katalin, Budapesten élő amatőrfestő kiállítása nyílt meg a könyvtárban. A művészeti és nívódíjas festő tárlatát Kásái Anna költő nyitotta meg, közreműködött Keres Emil Kossuth-díjas érdemes művész.

A kreatív tervezésre fókuszáló nemzetközi Réz az építészetben díjra pályázott ebben az évben az átépített jászberényi városi könyvtár (egykori zsinagóga). 

Augusztus

3. Hild Könyvtár (Szolnok): Ha nyár, akkor könyvtár! című program fellépő vendége volt Puding és Palacsinta, a két ennivaló bohóc.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Jászberény): Origamiversenyt rendeztek a könyvtárban.

10. Hild Könyvtár (Szolnok): Ha nyár, akkor könyvtár! A Lábita Színház, Csernik Szende lábbábos műsorával várták az érdeklődőket a könyvtárba.

15-19. Hild Könyvtár (Szolnok): Táltos tábort szerveztek a könyvtárban általános iskolás tanulók számára.

17. Hild Könyvtár (Szolnok): Bőröndmesék című bábelőadásra várták az érdeklődőket.

19. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A XX. Nagykunsági Kulturális Napok keretén belül mutatták be dr. Selmeczi László Kötöny népe Magyarországon című könyvét. A művet Bánkiné dr. Molnár Erzsébet levéltáros, történész, az MTA doktora ismertette.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A nyári szünet ismét várta az olvasókat a megyei könyvtár.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

24. Hild Könyvtár (Szolnok): Mesekoncertet adott a Kiskalász zenekar.

29. Községi Könyvtár (Jánoshida): A könyvtár állományából kivont könyvekből börzét szervtek.

Szeptember

Városi Könyvtár (Jászberény): Megalakult a Jászkönyvtár Könyvbarát Olvasókör.

13. Szolnoki Főiskola Könyvtár és Távoktatási Központja (Szolnok): „Tehet- ség/talentum: jó szerencse semmi más?!?" elnevezésű program keretében egy estét tölthettek az érdeklődők Magyarország legnevesebb orvos-genetikusával, dr. Czeizel Endrével.

Hivatalosan befejeződött a Szolnoki Főiskola „a Gutenberg-galaxis megismerésétől a digitális írástudásig” elnevezésű könyvtárfejlesztési projektje. A mintegy 26,2 millió forintból megvalósult program által az intézmény távoktatási központja az elmúlt évtől nem csupán a hallgatóknak, hanem bárki más - „civil” polgárok, köztük fogyatékkal és egyéb hátrányokkal élők - számára is elérhetővé tette a főiskolai könyvtár minden szolgáltatását.

Damjanich János Múzeum (Szolnok): A múzeum könyvtárának egykori ferences rendházbeli régi könyveiből nyílt kiállítás.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

17.  Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházba várták a gyerekeket. A foglalkozáson a kicsik pillangót készítettek gyűrt papírból, valamint szőlőfürtöt ragaszthatnak papírcsíkokból.

23. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A pedagógia és a könyvtár kapcsolatáról tartottak szakmai konferenciát. A tanácskozás homlokterében a fiatalok olvasási szokásai, illetve olvasásra nevelése állt.

26-30. Hild Könyvtár (Szolnok): Népmese hete

29. Városi Könyvtár (Újszász):  A „Százarcú könyvtár" elnevezésű programsorozat keretében író-olvasó találkozóra várták az érdeklődőket.  A meghívott vendég Schaffer Erzsébet, Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa, Pulitzer-emlékdíjas újságíró volt.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A magyar népmese napján Budai Ilona mesélt a gyerekeknek.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Október

József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Kunmadaras): Egy pályázat segítségével Textlib integrált könyvtári rendszert vásárolt.

Kovács János, mesterszállási könyvtáros - Új Néplap arhívuma

3-9. Országos Könyvtári Napok

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Benedek Elek születésének évfordulója alkalmából tartandó „Népmese napja” című gyerekkönyv tári program, a mesemondó versenyt tartottak.

7. Hild Könyvtár (Szolnok): A hétfejű sárkány című zenés játék. vendég Figura Ede zeneész és mesemondó

13. Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár (Zagyvarékas): Térdig járván búban és örömben címmel B. Kóté Lilla cigányköltő szerzői estjén közreműködött Szilvás Péter.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Comenius-infonapnap adott otthont a bibliotéka.

23. Hild Könyvtár (Szolnok):  XVI. Nemzetközi Forradalmi Szavalóversenyt tartottak az ’56-os forradalom tiszteletére Pesti József A vulkán peremén című verseskötetéből.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Csillagszemű juhász című mesét mutatták be a kicsiknek szombaton az intézmény dolgozói.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Szabó Tamás, a helyi gyűjtők klubjának vezetője maga is lelkesen gyűjti a régi képeslapokat, újságokat, illetve kiadványokat. Egy vitrinkiállításon mutatták be gyűjteményeiket a városi könyvtárban.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

November

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet (Szolnok): A Zounok projekt II. részeként (TÁMOP -3.2.4/08/01-2009-0069) a SZOLMÜSZ Pálfy-Vízügyi Tagintézményével együttműködve Összefogás az olvasásért címmel többféle tevékenységből álló olvasásfejlesztési modellprogramot valósított meg 2011. május-november között. A program felelőse Erdősné Márta Mária könyvtárostanár volt.

József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Kunmadaras): A Márái-program támogatásával négyszázezer forint értékben vásárolhatott új könyveket. Mint megtudtuk, a támogatással 157 új szépirodalmi, szakkönyvet és gyermekkönyvet kaptak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Márai-program keretében a köbnyvtár 2,5 millió forintot fordíthatott könyvgyarapításra. Ebből 991 könyvet, 17 hangoskönyvet és 3 CD-t kaptak.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

4. Hild Könyvtár (Szolnok): Czóverwal Katalin festményeiből rendezett kiállítást a könyvtár. A tárlatot Verebes György, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitotta meg.

5. Hild Könyvtár (Szolnok): A sport éjszakát rendezték meg az „Ifjúság egymásért” elnevezésű program keretében.

9. Hild Könyvtár (Szolnok): A gondolat te magad vagy elnevezéssel vizuális meditációs vetítést és interaktív önfejlesztő tréninget szerveztek. Vendégelőadó volt Kassai Csilla író, motivációst tréner és Kovács Erzsébet atomfizikus, író.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Országos Könyvtári Napok megyei záró és értékelő konferenciáján bevezetőt mondott Illés Julianna programfelelős, köszöntőt mondott Takáts Béla mb. igazgató.

Verseghy Könyvtár Fotótára

15. Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Egészségügyi vetélkedőt tartottak felső osztályosoknak.

17. Városi Könyvtár (Jászberény): A magyar nyelv napja alkalmából ünnepséget szervezett a város önkormányzata. A rendezvényen dr. Farkas Ferenc nyugalmazott főiskolai tanár tart előadást a jász nyelvjárásról.

18. Hild Könyvtár (Szolnok): „Kilófaló diéta” címmel Szoó Judit előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

18-20. Csokoládéfesztivál (Szolnok): A Verseghy Könyvtár szolgáltatásait bemutató standdal állított ki a rendezvényen. A gyermekkönyvtárosok pedig „A mézes, forró csokiviadal” című bábelőadást mutattak be.

22. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A magyar tudomány napja alkalmából az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola tanulói részére tartottak könyvtári órát csillagászati vetélkedőkkel.

26. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Mazsola játszóházba várták a gyerekeket, ahol karácsonyi képeslapot készítettek.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A mézes forró csokiviadal címmel bábelőadással kedveskedtek a gyerekeknek.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

29. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Nyitott Könyv Irodalmi Kör foglalkozásán a tagok és az érdeklődők már a karácsonyra készültek versekkel, novellákkal, muzsikával.

30. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Galéria Könyvtárban dr. Örsi Julianna Jegyzőgenerációk című könyvét mutatják be.

December

Városi Könyvtár (Kenderes): A Könyvtár meseíró és mesefestő rajzpályázatot írt ki általános iskolás diákok számára.

Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Az Olvasókör évzáró találkozóján humoros írásokat olvastak fel. Részletek hangzottak el többek között Örkény István, Nagy Lajos, Mikszáth Kálmán, Lázár Ervin, Nagy Bandó András és Sándor György műveiből.

Városi Könyvtár (Martfű): A martfű intézmény 50. „születésnapjára” jelent meg egy kiadvány, mely a martfűi versírók közösségét mutatja be. A Tisza-parti Líra című gyűjtemény tartalmi szerkesztője Kengyel Éva volt.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Tiszafüred): A város régi épületeit bemutató kiállítás nyílt a könyvtárban.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Túrkeve): Dr. Örsi Julianna Jegyzőgenerációk címet viselő könyvét mutatta be a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Újszász): Mikulás versmondó verseny mellett további érdekes programokkal várták a  gyerekeket. A nyugdíjasoknak nosztalgiázó fotónézegetést szerveztek a könyvtárosok.

1. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtár munkatársai adventi naptárrá változtatták a katalógusszekrényt és december 1. és 24. között minden nap délelőtt kilenc órakor kinyitottak egy adventi katalógusfiókot. A fiók egy-egy feladatot tartalmazott, amelyet a vállalkozó kedvű, örömet adni és kapni akaró olvasóknak kell majd megoldaniuk.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mészáros István, a Szigligeti Színház művésze St. Pulcher írói álnéven írt krimit. A Jaddersville című könyvéről Lengyel Boldizsár újságíróval beszélgetett a könyvtárba.

2. Hild Könyvtár (Szolnok): „Karácsonyig még elkészül" címmel játszóházat tartottak a bibliotékában.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bukfenc babatorna várta a 1-3 éves gyerekeket és szüleiket a Gyermekkönyvtárban. A játékos mozgásfejlesztő foglalkozást Barnáné Szűcs Andrea óvónő vezetette.

10. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházban karácsonyfadíszeket készíthettek, majd a Tiszafüred Néptáncegyüttes „Angyalok és pásztorok” című táncos-zenés, karácsonyi műsorát tekinthették meg az érdeklődők.

13. Városi Könyvtár (Tiszafüred):  Fodorné Hámori Ágnes utazási élménybeszámolóját hallgathathatták meg az érdeklődők.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A  Europe Direct Európai Információs Pont és a Finnugor Népek Baráti Köre szervezésében, Finnország függetlenségének ünnepe alkalmából, a Finn Nagykövetség képviseletében Pasi Pöysari minisztertanácsos volt a könyvtár vendége, aki „Az Európai Unió aktuális kérdéseiről finn szemmel” címmel tartott előadást.

16. Városi Könyvtár (Jászberény): Bálint György kertészmérnök volt a könyvtár vendége.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

17. Hild Könyvtár (Szolnok): Családi hétvége címmel szerveztek ünnepváró programot a köbyvtárban: játszóház, vetélkedők után a Kiskalász együttes karácsonyi műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.

Városi Könyvtár (Jászkisér): A könyvtár részt vett a 2011-ben meghirdetett Márai-programban, amelynek során az intézmény 550 ezer forint támogatást nyert. Az összegből a könyvtár 221 könyvvel gyarapította állományát. Az új, kölcsönözhető könyvek között minden korosztály találhat magának érdeklődésének megfelelő olvasnivalót.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Este kilenc órától reggel hat óráig éjszakai mozimaraton— filmvetítés várta egész éjjel a fiatalokat.

2015

Január

Csokonai Könyvtár (Szolnok): Az intézmény kiállítást tervezett az I. és II. világháború emlékeiből. Ehhez várták a Karcaghoz kötődő, a két világháborúval kapcsolatos tárgyakat (tábori levelezőlapokat, könyveket, fotókat, katonai felszereléseket, relikviákat).

Evangélikus Egyházközség Könyvtára (Szolnok): Újabb kiadványokkal gyarapodott az evangélikus gyülekezet könyvtára, melynek fő célja az Istenhez való közel kerülés regényeken, verseken, énekeken keresztül.

Városi Könyvtár (Kenderes): A Bamako-raliba induló helyi Mikola Zoltán vitte el a kenderes önkormányzat adományát és a városi könyvtár ajándékait is Mali rászoruló lakosai részére.

Új Néplap archívuma

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Újévi szerencsevarázsló játszóházat tartottak a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Jászkunság évkönyv második számának bemutatóját tartották. Közreműködött a kötet szerkesztője, dr. Örsi Julianna.

21. Hild Könyvtár (Szolnok): A magyar kultúra napja alkalmából Cseh Bagoly János festménykiállítását Girnt Vilmos nyitja meg.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nagy olvasási akciót indított a könyvtár, csatlakozva az Egyesült Államokból Mark Zuckerberg ötlete alapján indult Nagy olvasási kihíváshoz. Az egy éven át tartó olvasásnépszerűsítő program szolnoki résztvevőinek minden héten egy, vagyis az akció végéig összesen 48 könyvet kell kiolvasniuk.

Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): A könyvtár által hirdetett „Mese, mese, mátka” meseillusztrációs rajzversenyre beérkezett pályaműveket a művelődési házban állították ki.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

A besenyszögi könyvtár szervezésében Tóth Marianna Van egy cicám, Tejfel című, interaktív könyvbemutatóját tartották januárban. A fiatalok szintén közreműködtek az előadáson, melynek célja, hogy közelebb hozzák a saját korosztályukhoz a könyveket.

23. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Aranysor íróklub műsorát tekinthették meg az érdeklődők a magyar kultúra napja alkalmából.

26. József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Száztizenöt éve született Fekete István író, aki az 1950-es években több évet töltött Kunszentmártonban, a Halászmesterképző Iskola tanáraként. A jeles évforduló alkalmából felolvasó- estet tartottak az irodalombarátok a városi könyvtárban.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókuckó tagjai A szürke ötven árnyalata című regényről beszélgettek január havi foglalkozásukon.

Február

3. Városi Könyvtár (Jászapáti): A könyvtár rejtvényfejtő klubja soron kívüli versennyel emlékezett a Magyar Rejtvényfejtők Napjára.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvlakók címmel rendeztek talált tárgyakból vitrinkiállítás, amelyeket olvasóink hagytak a könyvekben.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szulejmán szultán és nevető asszonya.
A szultán magánélete, titkok, rejtélyek és a valóság címmel tartott előadást Kiszelyné Tóth Anett levéltáros.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Baán Katalin fotóművész munkáiból nyílt kiállítás.

Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): A mese útja címmel könyvtárhasználati foglalkozásra várrták az általános iskola 2. osztályos diákjait a köyvtárba.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki értéktár című klubfoglalkozására várták az érdeklődőket. Az előadó dr. Horváth László, a Szolnoki értéktárbizottság elnöke volt.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A nemzetközi könyvajándék nap alkalmából a könyvtár várta a megunt, kinőtt, kiolvasott, félretett, nem tetsző, nem férő könyveket, hogy újra gazdára találjanak. Ezen a napon a Fényvirág együttes koncertjét is meghallgathatták, valamint tudáspróba várta a csereberélőket.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fekete István A Kilián György Repülőtiszti iskola története című kötet bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szász József festőművész Az én kifestőkönyvem című kiállítását Girnt Vilmos nyitotta meg.

21. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházat tartottak a városi könyvtárban, ahol tavaszváró ajtódíszeket készítettek.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hunyadi Mátyás az irodalomban címmel olvasókört tartottak.

25. Városi Könyvtár (Kenderes): A könyvtárosok a legkisebbeknek tartottak foglalkozást. A Baba-mama Klub „Itt a farsang, áll a bál” címmel játékos, jelmezes foglalkozására várták a babákat és a szülőket.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Beszélgetésre várták az érdeklődőket az olvasmányélményekről, irodalomról és aktuális könyvajánlatokról.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Háy János Napra jutni című regényéről beszélgettek az olvasókör tagjai.

Verseghy Könyvtár Fotótára

27. Városi Könyvtár (Újszász): Ifjúsági Klubot tartottak a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Indulnak a leventék - leventék nyugati és keleti hadifogságban címmel Kis Krisztián Bálint történész tartott előadást.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A békakirály című bábelőadás tekinthették meg az érdeklődők a Gyermekkönyvtárban.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Damjanich János Múzeum Könyvtára (Szolnok): Somogyi Ignác kéziratos műve, amelyet a háborúig a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium könyvtárában őrizték, városunk történetének második legfontosabb adattára. Jámbor Csaba könyvtáros a múzeulógusokkal közösen azon dolgozott, hogy a szöveggondozást követően reményeink szerint az egész munka belátható időn belül megjelenjen nyomtatásban.

Március

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csapatépítő tréninget tartott az intézmény a Szandaszőlősi Művelődési Házban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bosnyák Zsuzsa Grafikák című kiállítása nyílt meg a Művészeti Szalonban.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ludwig van Beethoven mint magánember, a zeneszerző a géniusz mögött” címmel Kiszelyné Tóth Anett történész tartott előadást.

7. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A tavaszhívogató családi délutánra várták az érdeklődőket.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházat tartottak. A résztvevők tavaszváró ajtódíszt, valamint kokárdát és huszárt készíthettek.

9. Városi Könyvtár (Újszász): Virág helyett egy nap „megbocsátással” kedveskedett nem csak hölgyolvasóinak az újszászi könyvtár. A késedelmi díj elengedése mellett lehetett visszavinni a lejárt határidejű kikölcsönzött könyveket.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): KSZR szakmai napot tartottak megyebeli könyvtárosok számára.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Őszintén az ezotériáról címmel beszélgetést tartottak a misztikumokról.

13. Hild Könyvtár (Szolnok): Március Idusa kézműves játszóházat tartottak.

17. Hild Könyvtár (Szolnok): Abonyi Magyar Imre Aba-Novák-díjas festőművész emlékkiállítása várta az érdeklődőket. Az esemény Obsuszt Emese Nagy Zoltán Vilmos gitárzenéjével kísért énekével vette kezdetét. Az intézmény nevében Lászlóné Nagy Ilona köszöntötte a megjelenteket: a művész családtagjait, pályatársakat, vendégeket. Cserfalvai József népművelőként méltatta Abonyi Magyar Imre életét meghatározó emberi és művészeti munkásságát, a természet szere- tetével készült alkotásait. Varga Erik alkotótárs, korábbi tanítvány meghatott, meleg szavakkal emlékezett a segítő, művészszemet természetre felnyitó, tanító emberre.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jász-Nagykun-Szolnok megyei és Kárpát-medencei böngészet címmel tartott előadást Kósa Károly könyvtáros.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kalevala-nap tiszteletére baráti találkozón léptek fel a Varga Katalin Gimnázium tanulói.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Szolnok japán testvérvárosából, Yuzából érkezett vendégek látogatást tettek a Verseghy Ferenc Könyvtárban.

19.-26. Internet Fiesta

20. Városi Könyvtár (Kenderes): Él Ilyen Team csapat tagjaként részt vett a Budapest-Bamako Rallyn Mikola Zoltán kenderesi származású fiatalember is, aki a könyvtárban fotókkal illusztrált élménybeszámolót tartott.

23. Városi Könyvtár (Jászberény):  Egy fűtéscső meghibásodása miatt kellett bezárni időlegesen az intézményt a szükséges karbantartás idejére.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

25. Városi Könyvtár (Kenderes): Baba-Mama Klub tavaszváró foglalkozását tartott, ahol Juhász Teréz védőnő volt. A foglalkozás keretében a könyvtárosok segítségével egy tavaszi faliképet is készítettek a résztvevők.

31. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Húsvéti népszokásról írt ki rajzpályázatot a Gyermekkönyvtár általános iskolás tanulók számára.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ciróka-móka babafoglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárban.

Április

1. Hild Könyvtár (Szolnok): Az irodalom visszavág címmel az Aranysor íróklub humoros műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.

Ipoly Arnold Könyvtár (Törökszentmiklós): Baba-mama klubot tartottak a gyermekkönyvtárban.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az autizmus világnapja alkalmából meghirdetett programok sorához csatlakozva szervezte előadását a könyvtár  „Autizmus a szakember szemével - Jó képességű autista gyerekek, felnőttek, akik közöttünk élnek” címmel. Előadónak Őszi Tamásnét, az Autizmus Alapítvány munkatársát, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktatóját kérték fel.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki kalendárium klubfoglalkozás résztvevői Rékasy Ildikó könyvtárossal beszélgettek a Verseghy-kutatásról.

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházat tartottak a könyvtárban.

8. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Petőfi versek felolvasásával emlékeztek látogatók a Költészet Napjára. Felnőttek és gyerekek felváltva szavalták el a magyar irodalom kiemelkedő alakjának költeményeit.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Árpád-házi királynék, legendák, mítoszok... és a valóság a királyi nőkről címmel tartott előadást Kiszelyné Tóth Anett történész.

9. Ipolyi Arnold Könyvtár (Törökszentmiklós):  „Maratoni” versolvasást szervezett a könyvtár a Pro Bibliotheca Alapítvány, a Könyvbarát Kör és a KÉSZ Törökszentmiklósi csoportja közreműködésévekl. A szabadon választható versek elmondása mellett a résztvevők megemlékeztek a 90 éve született Nagy Lászlóról és a 125 éve született Reményik Sándorról.

Községi Könyvtár (Vezseny): Húsvéti könyvtári foglalkozáson is részt vettek a vezsenyi iskolások.

Új Néplap archívuma

10. Verseghy Gimnázium Könyvtára (Szolnok): Az iskola egykori és jelenlegi diákoknak, illetve szülőknek műsort szervez. A gála bevételéből pedig berendezési tárgyakat kívánnak majd beszerezni az iskolai könyvtár fejlesztésére.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Czigány Csaba és Simonváros Katalin Egység című könyvének bemutatóját Cseke Szabolcs zenész műsora fűszerezte a Gyermekkönyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11. Ipolyi Arnold Könyvtár (Törökszentmiklós):  Kocsis István író, történész tartott előadást Nyitva van az aranykapu (mítosz-történelem-irodalom) címmel.

14. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Jászapátiak Baráti Egyesülete húsvéti tojásdíszítő-versenyének eredményhirdetésére a városi könyvtárban került sor.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Az Érdekes szakmák programsorozaton belül, Kulisszák mögött a filmgyárban címmel tartott előadást Csontos Márta.

17. Városi Könyvtár (Martfű): Meséldé címmel zenés mesehallgatáson vehettek részt az érdeklődők.

18. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházat tartottak a könyvtárban.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Juhász János festőművész kiállítása nyílt meg a Művészeti szalonban.

21. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Író-olvasó találkozót tartottak Balla M. Anna írónővel, A szerző Nyugi-Nyögi Ko(ó)r című legújabb könyvének bemutatóján vehettek részt az érdeklődők.

23. Hild Könyvtár (Szolnok):  „7 mérföldes csizmában heted 7 határon át” címet viselő országos mesevetélkedő megyei döntőjét tartották meg a könyvtárban.

24. Városi Könyvtár (Jászberény): A Hubble űrtávcső felbocsátásának 25. évfordulója alkalmából, a jászberényi Jászcsillagászok Baráti Köre és a Jászapáti Meridián Csillagászkor sikeres pályázata eredményeként a Jászberényi Városi Könyvtárba kerülhetett egy óriás poszter, amely egy, a Hubble által készített csodálatos objektumot ábrázol. Hasonló poszterből összesen 3 került az országba. Nagy Nikoletta, a könyvtár vezetője és Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára leplezte le az űrteleszkóp által megörökített „csillaggyárat”.

25. Városi Könyvtár (Jászberény): Natura napot tartottak a könyvtárban. A sokszínűségre és változatosságra épülő komplex programmal, ingyenes szűrésekkel és szolgáltatásokkal várják a nagyközönséget.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dechy Sarolta, a Finn nagykövetség tanácsadója tartott előadást Két nyelven - két hazában címmel.

Május

5. Városi Könyvtár (Martfű): Író-olvasó találkozót tartottak Bucz Hunor költővel a városi könyvtárban.

8. Hild Könyvtár (Szolnok):  Gitárestet tartottak a Desperado's-gitárduó és az EzVan-rock banda közreműködésével.

12. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Francia kulturális napot tartottak a városban.

14. Városi Könyvtár (Jászapáti): Zemlényi Zoltán, a Hoppárézimi című könyv szerzője volt az író-olvasó találkozó vendége a könyvtárban.

19. Városi Könyvtár (Jászberény): A Berényi Műhely alkotóközössége megalakulásának 25.  évfordulója alkalmából szerveztek kiállítást a könyvtárban.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Az Utazási klub tartott előadást Értékmentő templomrombolás: Warendorf és Bielefeld története címmel.  Az előadó Szűcs M. Sándor volt.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Művészeti Szakközépiskolája és Gimnáziuma tanulóinak kiállítása nyílt meg a Művészeti szalonban.

20. Hild Könyvtár (Szolnok): A honvédelem napja alkalmából nyílt kiállítás a Hild teremben.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kelet-törökországi utazások címmel vetített képes élménybeszámolót tartoo De mény István, a Jászkun Fotóklub tagja.

26. Városi Könyvtár (Kenderes): A Kézimunka klub tagjai a csipkeverés fortélyait mutatták be az érdeklődőknek.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyereknap alkalmából szabadtéri játékokkal kedveskedtek a gyerekeknek.

Június

Damjanich János Múzeum könyvtára (Szolnok): Több mint száz, a múzeumi szakmához kötődő új kötettel gazdagodott a könyvtár. Az ajándék, melyek között hadtörténeti, filozófiai, irodalomtörténeti, társadalomtudományi és régészeti kiadványok találhatóak, a művek egyik kiadójától, a szentendrei Ferenczy Károly Múzeumból érkezett Szolnokra.

Községi Könyvtár (Szászberek): Számos gyermekprogrammal készült a helyi köbyvtár a Gyermekjóléti Szolgálattal karöltve.

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szelek csomói címmel lett-magyar mesevetélkedő döntőjét tartották meg a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

3. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): A felújított intézmény ünnepélyes megnyitója alkalmából nyílt meg Fodor Ilona festőművész és a helyi Népi Díszítőművészeti Kör kiállítása.

4-8. Ünnepi könyvhét

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 150 éve született Jean Sibelius címmel tartott előadást Koppányi Miklós építészmérnök, a magyar-finn társaság alelnöke. Az est folyamán a finn zene legkiemelkedőbb alakjának életével, műveivel és híres alkotó otthonával, Ainolával ismerkedhettek a résztvevők, élőszó, zene és vetített képek segítségével.

13. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Iskolások hete keretében Nyomozunk a könyvek között - játékos könyvtárhasználati foglalkozást tartottak 6. osztályos tanulóknak.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A Múzeumok éjszakája keretén belül családi vetélkedőt tartottak és színes programokkal várták a látogatókat.

Verseghy Könyvtár Fotótára

30. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Sikerrel zárult a Tűbarátság csoport munkáiból készült, Nézz ki az ablakon! című kiállítás.

Július

Községi Könyvtár (Kőtelek): Különleges technikával készült, tükörbe vésett alkotásokkal örvendeztette meg a közönséget a szolnoki Holcsik Szabolcs. A fogorvosi fúróval készített képeiből nyílt tárlat a helyi könyvtárban.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Hang- és videotár történetét bemutató kiállítást rendeztek be a Felnőttolvasó-szolgálat munkatársai.

Verseghy Könyvtár Fotótára

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Gyermekkönyvtár fennállásának 60. évfordulója alkalmából emlékkiállítással és jubileumi ünnepséget szerveztek a részleg munkatársai.

Verseghy Könyvtár Fotótára

16-18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A minőség dinamikája: a fejlődő könyvtár címmel tartotta 47. Vándorgyűlését a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szolnokon. A külföldi vendégeken és a határon túli magyar kollégákon kívül 700 hazai szakember és könyvtáros hallgató vett részt.

Földi D. Attila felvételei

23. Városi Könyvtár (Martfű): Kölyök filmklubot tartottak a könyvtárban.

30. Városi Könyvtár (Tiszfüred): Az érdeklődők ízelítőt kaptak a francia kultúrából egy a könyvtár által szervezett ismeretterjesztő program keretében.

Augusztus

Községi Könyvtár (Cibakháza): Fejlesztették a könyvtárat. A cibakházi önkormányzat 1 millió 761 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert e célra. A pénzt a könyvtári szakmai eszközfejlesztésre, korszerűsítésre fordították. Az új polcok, asztalok már elkészültek és a foglalkoztató helyiséget is kialakították. A felújítás ráfért a könyvtárra, a most lecserélt polcrendszerek már több mint negyven évesek, 1974-ben készültek. A foglalkoztatóhelyiségben új asztalokat, székeket, függönyöket, szőnyeget és polcokat vásároltak, melynek hatására megszűnt az az áldatlan állapot, hogy a könyvtári foglalkozásokat a felnőttkönyvkiadó térben a szőnyegen ülve tartsák meg.
A könyvtári szolgáltató tér 176 négyzetméter alapterületű, itt található az olvasószolgálat, a nyilvános állomány, a számítógépes részleg, az olvasóterem, valamint a vizesblokk. Most csoportos foglalkoztatóhelyiséget is kialakítottak, melynek berendezése segíti az esztétikus környezetben történő programok, szakkörök megtartását a különböző korosztályú közösségek, csoportok számára.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok város napja alkalmából szervezett szabadtéri ünnepi programon a könyvtár is standot állított szolgáltatásai népszerűsítésére.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Szeptember

1. Városi Könyvtár (Jászberény): A tűzmegelőzés hónapja rendezvénye részeként - kapcsolódva az Országos Tűzmegelőzési Bizottság akciójához - gyermekrajz-kiállítás nyílt a városi könyvtár emeleti galériájában.

2. Hild Könyvtár (Szolnok): Farkas Éva alkotásaiból nyílt kiállítás. A megnyitón közreműködött az Aranysor íróklub és az Obsidian Melody.

7. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Az érdeklődők kiállítást tekinthettek meg Mátyás király meséi a Vackor varroda munkáiból címmel.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szurovecz Pál helytörténeti kutató tartott előadást Hová lettek kerületeink címmel.

12. Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár (Túrkeve): Névadó ünnepséget tartottak az intézményben a Város Nap keretében, ahol megemlékeztünk Madarász Károly munkásságáról is.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete érzékenyítő tréninget tartott a könyvtár frontszolgálatában dolgozó munkatársai számára.

Verseghy Könyvtár Fotótár

25. Hild Könyvtár (Szolnok): Kurencs Julianna festményeiből és Csernai István botjaiból rendezett Fák, virágok, botok című kiállítás nyílt a Hild teremben.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Őszidéző családi kézműves foglalkozásra várták az érdeklődőket a Gyermekkönyvtárban.

28. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Kassovitz László meseíró interaktív műsort adott a Gyermekkönyvtárban.

30. Ipolyi Arnold Könyvtár (Törökszentmiklós): Baba-mama Klub várta az anyukákat.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Játékos hétpróbára invitálta az alsó tagozatos diákokat a Gyermekkönyvtár.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár honlapja

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kóka Rozália énekes és mesemondó volt a könyvtár vendége a magyar népmese napja alkalmából.

Október

Zagyvaparti Idősek Otthona (Újszász): Az intézményben könyvtárat alakítottak ki. A mentálhigiéniás csoportszobában tárolt könyvállomány újszászi, szolnoki, jászsági hagyatékoknak köszönhetően jelentősen megszaporodott, a kötetek száma már több ezerre rúgott, így tárolásukhoz új polcokat is be kellett szerezni.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az MKE megyei szervezete kezdeményezésére került sor a megyebeli nyugdíjas könyvtárosok taláékozójára.

Verseghy Könyvtár Fotótára

5-11. Országos Könyvtári Napok

Nyulász Péter a martfűi könyvtárban - Új Néplap archívuma

11. Városi Könyvtár (Újszász): A Népmese napja alkalmából 2-4. osztályosoknak hirdették meg a Mesélj nekem! mesemondó verseny legeredményesebb résztvevőit díjazták a könyvtárban.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai napot tartottak az országos könyvtári napok zárásaként a Verseghy teremben.

Illés Julianna osztályvezető - Verseghy Könyvtár Fotótára

21. Hild Könyvtár (Szolnok): Kádi Péter festőművész alkotásaiból összeállított kiállítás nyílt Gondolatok színekben címmel.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ifjúsági irodalmi körbe várták az érdeklődőket a százhuszonöt éve született Agatha Christie emlékére szervezett beszélgetésre.

27. Városi Könyvtár (Jászberény): Dr. Seregi János nyugalmazott állatorvos, egyetemi tanár tollából hallhattak történeteket, „A székely mén, történetek emberekről és lovakról’' címmel.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A nyomtatott szó hatalma címmel Kis Krisztián Bálint tartott előadást.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

31. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Szabadidős program várta a gyerekeket a könyvtárban, melynek keretében a Halloween tök egérkével elnevezésű tevékenységben vehettek részt.

November

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Népszerűségnek örvendett a település kétmillió-nyolcszázezer forintból megújult könyvtára. Az ősz folyamán új polcrendszereket, asztalokat, székeket szereztek be, számítógépeket vásároltak, a gyerekeknek kényelmes babasarkot alakítottak ki, és természetesen az olvasnivalók kínálata is bővült.

Református Gimnázium könyvtára (Mezőtúr): Igazi ritkaságokat rejtett a Református Gimnázium könyvtára.  A legrégebbi, természetesen még latin nyelvű ritkaságot, Augustinus Aurelius 1529-ben kiadott művét az iskola öregdiákja, Ertsei Dániel adományozta az 1700-as évek második felében a könyvtárnak. Az évszázadok során folyamatosan bővült a gyűjtemény, az úgynevezett „régi könyvtár” összességében mintegy 14 ezer kötetet számlál. Az intézményt fenntartó Mezőtúri Református Egyházközség 2015-ben készült, hogy valóban méltó helyet alakítson ki a páratlan gyűjteménynek.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Új kötetekkel gyarapodott a városi könyvtár a hónap elején. Százhúsz új kötettel gazdagodott az intézmény, több, mint 250 ezer forint értékben szereztek be új irodalmat. Gyermek- és ifjúsági irodalom, felnőtt szakkönyvek és szépirodalmi művek kerültek a könyvtár állományába egy pályázat jóvoltából.

Városi Könyvtár (Újszsász): Minigalériát alakítottak ki a városi könyvtárban helyi alkotók számára.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Horváth Alma kiállítása várta az érdeklődőket a Művészeti szalonban.

6. Városi Könyvtár (Kenderes): A kisújszállási Oszlánczi Sándor Ottó - szociális munkás - amatőr festő pasztell- és akvarellképeiből nyílt kiállítás a könyvtárban.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kovácsné dr. Kaposvári Gyöngyi irodalomtörténész, muzeológus tartott előadást 160 éve született Hild Viktorról.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Fényvirág együttes adott koncertet a Gyermekkönyvtárban.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kultúrtörténeti beszélgetést tartottak Lámpás címmel a Művészeti szalonban.

19. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Szép számú érdeklődő várta a dr. Varga katalin doktornő előadását.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár blogja

25. Hild Könyvtár (Szolnok): Serfőző Zsuzsánna Adventig - virágokkal című gobelin-, festmény- és textilkiállításának megnyitójára várták az érdeklődőket.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

26. Községi Könyvtár (Szászberek): Karácsonyi dekorációk készítésével foglalatoskodtak a könyvtárban a szászberki kisiskolások. Alkotásaik a falu karácsonyfáját díszítették, melyet előző nap már felállítottak a település központjában.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Katalinok az irodalomban műsoros estet szervezett az Olvasókör.

Verseghy Könyvtár Fotótára

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Olvasókuckót tartottak. A résztvevők Szerb Antal Pendragon legenda című művéről beszélgethetnek.

December

1. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtárosok ajánlásával ismét elkészítették az adventi örömnaptárt a városban december 1. és 24. között. Egyrészt a városi könyvtár épületében nap, mint nap megnyílt egy feladatokat tartalmazó adventi katalógusfiók, illetve a város központjában, a Promenádon álló adventi házikó egy-egy ablakának megnyitásával is ilyen feladatokat találtak a helybéliek.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Shmorgun Okszána Álomvilág című kiállítását Tokaji Gyula nyitotta meg. A megnyitón közreműködött a helyi Református Gyülekezeti Kórus.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szenegáli élmények címmel vetített képes élménybeszámolót tart ott Demény István, a Jászkun Fotóklub tagja.

4. Városi Könyvtár (Kenderes): A Baba-Mama Klub tagjai számára a könyvtárosok ezen a napon mikulásváró, játékos foglalkozást tartották.

Daróczi Erzsébet felvétele - Új Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Beszédes gyermekrajzok címmel tartott előadást Filó Melinda grafológus.

8. Városi Könyvtár (Újszász): Krampusz és manó segédkezésével tartották meg játékos formában a könyvtár szavalóversenyének eredményhirdetését. 1-4. osztályos gyerekeket szólították meg a versennyel, ahol hetvennél is többen adtak elő verset a télapóról vagy a karácsonyról.

11. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Lovranits Júlia biológus, mesemondó, Miért csíp a szúnyog címmel vidám, interaktív, beszélgetős műsort tartott.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mészáros János, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktártitkára és Hajnal László irodavezető tartott előadást Hagyományőrzés-Érték- őrzés-Találkozás a Szolnoki Járásban címmel.

12. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Játékos ismeretterjesztő foglalkozást tartottak családok számára a könyvtárban.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ifjúsági Irodalmi Kört foglakozásán Harry Potter kötetekről beszélgettek.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A diótörő címmel bábelőadást tartottak a gyermekkönyvtár munkatársai.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

Csokonai Könyvtár (Karcag): A gyermekkönyvtár Jégvirág címmel karácsonyi mesemondó versenyt rendezett a város általános iskoláiba járó alsó tagozatos gyerekeknek.

Községi Könyvtár (Kétpó): A községi könyvtár heti két alkalommal állt az olvasók rendelkezésére. A művelődési ház épületében található intézmény állománya mintegy ötezer kötet volt, látogatói számára internet hozzáférési lehetőséget és teret biztosított a szabadidő hasznos eltöltéséhez is.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Félmillió forintot nyert a Könyvtári Érdekeltségnevelő Pályázaton a könyvtár. Az összeg nagy részéből könyveket, a többiből könyvtári polcokat vásároltak.

Joó Zsuzsa felvétele - Új Néplap archívuma

A gyermekrészlegen új bútorokkal, új stílussal várták a legkisebb olvasókat. Egy úgynevezett mesefalat is megnyitottak, melyet egy könyvtári kolléga által készített mese-festmények tettek vidámabbá.

Új Néplap archívuma

2016

Január

Városi Könyvtár (Túrkeve): A városi könyvtárban alapvető feladatnak tekintik, hogy esélyegyenlőséget biztosítson mindenki számára. Ezért a látássérültek számára hangoskönyveket szereztek be, s igény szerint bővítették az állományt. A mozgássérült látogatók számára könnyen megközelíthető számítógépet szereztek be rendelkezésre. Ettől az évtől vezették be a házi kölcsönzés lehetőségét is.

Különleges kezdeményezést indítottak el a túrkevei városi könyvtár dolgozói a diákok számára. Felhívásuk értelmében az a fiatal, az legalább egy órán keresztül náluk olvasgatott vagy tanult, ezt követően egy órán keresztül térítésmentesen használhatta az internetet. A könyvtár ezzel is azt kívánta elősegíteni, hogy a gyerekek körében mind népszerűbbé váljanak a könyvek, az olvasás.

Boldogházi Hírek archívuma

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok középkori templomai és egy különleges síremlék címmel tartott előadást dr. Kertész Róbert régész, a Damjanich János Múzeum munkatársa.

16. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Szép számmal gyülekeztek a könyvtár felnőtt részlegében dr. Varga Katalin újabb előadására, amelynek címe is igen érdeklődés felkeltő volt: Nőnek lenni jó.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár blogja

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.

Tiszainokai könyvtárban - Új Néplap

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Fényvirág együttes koncertezett a Gyermekkönyvtárban.

19. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.

Én Is Vagyok Egyesület facebook oldala

Városi Könyvtár (Kenderes): A kézimunka klub foglalkozásának adott otthont az intézmény.

20. Hild Könyvtár (Szolnok): A Hild Galériában Cseh Bagoly János festőművész alkotásaiból nyílt tárlat. A kiállítást Girnt Vilmos alkotótárs nyitotta meg.

21. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Magyar kultúra napja alkalmából zenés irodalmi estet szervezett a könyvtár.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Alaszka címmel vetített-képes élménybeszámolót tartott Demény István, a Jászkun Fotóklub tagja. Az Ifjúsági irodalmi körben pedig a résztvevők John Green regényeiről beszélgettek.

Gyarmatiné Sajtos Brigitta, a tiszaföldvári könyvtár vezetője - Új Néplap archívuma

25. Községi Könyvtár (Tiszasüly): A gyógynövények és fűszernövények felhasználásáról, alkalmazásáról, hatásairól tartott előadást Grosz Tamás gyógynövényszakértő.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtáros szakmai konferencia résztvevői megismerkedhettek többek között az Új Néplap 1960-2000 közötti digitalizált adatbázisával. A konferencián Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke átadta a megye települési könyvtárai képviselőinek a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár - 2015” című könyv példányait.

Verseghy Könyvtár Fotótára

26. Községi Könyvtár (Tiszaszentimre): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.

Tiszasülyi könyvtár - Új Néplap archívuma

Csokonai Könyvtár (Karcag): „Kötődés - Örsi Julianna munkásságáról” című könyv bemutatójára került sor. A könyvet dr. S. Kovács Ilona néprajzkutató ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

27. Városi Könyvtár (Kenderes): A könyvtárosok a Baba-Mama klubfoglalkozásra várták a kicsiket és anyukáikat a „Hóemberke’’játékos foglalkozásra.

31. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Egy hónap után zárt a sikeres Pillanatok a mackók életéből című kiállítás a könyvtárban.

Községi Könyvtár (Kétpó): A községi könyvtár heti két alkalommal áll az olvasók rendelkezésére. A művelődési ház épületében található intézmény állománya jelenleg mintegy ötezer kötet, látogatói számára internet hozzáférési lehetőséget biztosít, illetve teret ad a szabadidő hasznos eltöltéséhez is.

Községi Könyvtár (Szászberek): Tavasztól télig - 4 évszak színei Szászberken címmel fotópályázatot írt ki a könyvtár a helyi amatőr fotósoknak.

Február

2. Községi Könyvtár (Berekfürdő, Tiszaörs): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.

6. Hild Könyvtár (Szolnok): A könyvtár Hild Galériáján nyílt a Zaniah Dance Stúdió 10 éves fennállása alkalmából rendezett kiállítás. Az Orientális táncművészet régen és napjainkban című tárlatot március 6-ig tekinthették meg az érdeklődők.

9. Városi Könyvtár (Fegyvernek, Kenderes):Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.

Én Is Vagyok Egyesület facebook oldala

A program az érzékenyítés, bejárás, tájékoztatás keretében az ép és fogyatékos emberek közötti elfogadás és befogadásáról is szólt. Beszélgettek a lakosokkal, akik között voltak fogyatékos emberek is, az érdeklődők a fogyatékossággal kapcsolatos ügyek intézéséhez is kaptak információkat.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kazinczy Ferencről elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny jászsági döntőjét a könyvtár kamaratermében tartották.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bíró Dávid 3D Artist című kiállításának adott otthont a könyvtár.

13. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Farsangi szöszmötölő foglalkozást tartottak a könyvtárban.

14. Városi Könyvtár (Újszász): Ajándékozz Valentin-napra könyvtárat - hirdette meg akcióját a könyvtár. A nemzetközi könyv ajándék nap kapcsán mindazok, akik párjukkal (házastárssal, baráttal) tértek be a könyvtárba, ingyenes egyéves tagsággal ajándékozhatták meg - újonnan beiratkozó vagy tagságát hosszabbítani vágyó - kedvesüket, akik külön erre az alkalomra készített díszes, papírtokkal ellátott olvasójegyet kaptak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvcsereberét szerveztek a Gyermekkönyvtárban.

Új Néplap archívuma

16. Községi Könyvtár (Tiszasüly): A mai kor veszélyeiről - alkoholról, drogról, dohányzásról - tartott előadást a könyvtárban Mészáros János rendőr alezredes, Iskolai Bűnmegelőzési és Drogprevenciós tanácsadó és Gulyás Éva, a szolnoki Humán Szolgáltató Központ munkatársa.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Végig a Rajna mentén, 7 országon át címmel tartott vetített képes élménybeszámolót Pozsonyi Katalin, a Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesület túravezetője. Az ifjúsági teremben pedig a disztópikus ifjúsági regényekről beszélgettek a fiatalok.

20. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Helyi lakosok régi játékaiból nyílt a kiállítás könyvtárban.

Szűcs Erika fegyverneki könyvtáros - Új Néplap archívuma

23. Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza), Városi Könyvtár (Martfű): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.

25. Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): 115 éves Besenyszög helységneve évforduló keretében diákok számra szervezett résztvevők Eleink élete címmel hagyományismereti vetélkedőt.

Hunyadfalvai könyvtárban - Új Néplap archívuma

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Minerva bábcsoport előadásában az Édes anyókám házasodhatnám! című zenés bábjátékot tekinthették meg a gyerekek.

Március

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Sőregi Katalin, erőszakmentes kommunikáció oktató tartott előadást A düh kialakulása és kezelése, Miért vagyok időnként olyan dühös és mit kezdhetek vele? És mi van akkor, ha valaki soha nem dühös? címmel.

Fegyverneki könyvtár - Új Néplap archívuma

4. Városi Könyvtár (Jászberény): Óriási jelentőségű felfedezésről, a gravitációs hullámok első észleléséről, a téridő rezgésről tartott előadást Dálya Gergely ELTE MSc, a LIGO magyar csoportjának tagja.

7. Városi Könyvtár (Újszász): Fába égetve címmel Tukacsné Horkai Ágnes műveiből nyílt kiállítás a Mini Galériában.

9. Községi Könyvtár (Tiszasüly): A Föld napja alkalmából a könyvtár csatlakozott az óvodai programhoz a környezetszennyezéssel kapcsolatban.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A hatékony időgazdálkodás címmel tartott előadást Bozóki Mária business coach. Ezen a napon A nő címmel Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költővel Márki Éva és Rigó József beszélgetett.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Közösségi elhivatottság - A
Jászkunság Évkönyv 3. száma és a Kötődés című tanulmánykötet bemutatóját rendezték meg.

17-24. Internet Fiesta

18. Hild Könyvtár (Szolnok): Helyi kézműves termékeket mutatnak be a könyvtárban.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszköszöntő koncertet adott a Fényvirág együttes.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének megyei szervezetével közösen indított el egy szakmai továbbképzés-sorozatot. Az első, hétfői rendezvényen a megye több mint hatvan könyvtárosa hallgatta meg dr. Kállai Mária kormánymegbízott Ha jól csinálod... című átfogó, összegző előadását a minőségbiztosítás fontosságáról, valamint Sohajdáné Bajnok Katalin, az egri megyei könyvtár igazgatóhelyettesének a gyakorlati megvalósításról, tennivalókról szóló fejtegetését. A könyvtárosoknak még két alkalommal szerveznek a témában szakmai napot.

22. Községi Könyvtár (Tiszasüly): A falu legszebb húsvéti tojása címmel hirdetettek versenyt a lakosság körében.

Városi Könyvtár (Jászberény):  „Úton a Bedekovichok térképeivel a zsebünkben”
című ismeretterjesztő fotókiállítás nyílt a könyvtárban.

23. Szolnoki Főiskola Könyvtára (Szolnok): Német húsvéti szokásokról tartottak előadást.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Húsvéti kézműves délutánt tartottak a Gyermekkönyvtárban.

30. Városi Könyvtár (Kenderes): A Baba-Mama Klubtagjai fogászati tanácsokat kaptak.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Földvári Judit Laura Muaythai világbajnokkal beszélgethettek az érdeklődők.

Április

1-8. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Fókuszban a gyermekkönyvek – vitrinkiállítás Andersen születésnapja, a Meseírás napja és a Gyermekkönyvek nemzetközi napja alkalmából.

1-16. Hild Könyvtár (Szolnok): Star wars kiállítást szerveztek az Ifi pontban.

2. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtár udvarán mobil planetáriumot rendeztek be a 2016-os 10. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiához kapcsolódva. Hetedik alkalommal tartották meg a Kulin György Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiái Válogatóverseny döntőjét. Ez alkalommal Jászberényben a városi könyvtár adott helyet a háromnapos rendezvénysorozatnak.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Veresegyházi Béla történész Jász-Nagykun-Szolnok megye történeti-földrajzi vázlata címmel tartott előadást.

6. Hild Könyvtár (Szolnok): Faragott világom címmel nyílt meg Szemenyei Edith vitrinkiállítása.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fazekas Magdolna festőművész kiállításának adott otthont a Művészeti szalon.

Verseghy Könyvtár Fotótára

8. Városi Könyvtár (Jászapáti): A városból elszármazott Pető Andrást tartott előadást az egyik legősibb zarándokútról, az El Caminóról.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Horváth Károly könyvtárigazgatóra emlékezünk címmel beszélgetést tartottak a Szolnoki kalendárium foglalkozás keretében Dr. Horváth Károlyné részvételével.

11. Ipolyi Arnold (Törökszentmiklós): A város óvódásai és iskolásai közreműködtek azon a „maratoni” versolvasáson, amit a költészet napja alkalmából rendeztek Törökszentmiklóson. A József Attila születésnapjának évfordulóján tartott eseményen előbb Légrádiné Varga Rita elszavalta a Szózatot, majd a gyerekek zenés-verses műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Rendhagyó irodalmi órával emlékeztek meg az általános iskolások a Költészet Napjáról. A községi könyvtárban a szolnoki HOLdNAP irodalmi műhely tagjait látták vendégül. A közel száz fős közönség megzenésített verseket hallhatott Milosits Dániel és Nagy Éva előadásában.

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): A magyar költészet napja alkalmából szavalóversenyt hirdetett a könyvtár.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Minőségbiztosítás a könyvtárakban címmel szakmai napot tartottak, amelynek főelőadója dr. Skaliczki Judit volt.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11-15. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Vitrinkiállítást szerveztek a nemzeti rákellenes nap alkalmából.

12. Hild Könyvtár (Szolnok): Aranysor Íróklub Költészet napi műsorát hallgathatták meg az érdeklődők a Hild teremben.

13. Verseghy Könyvvtár (Szolnok): Mária Terézia császárnő és magyar királynő élete és kora. Előadó: Kiszelyné Tóth Anett történész

14. Községi Könytár (Jászfelsőszentgyörgy): Szavalóvesenyt tartottak a helyi óvodás és iskolások részére Költészet napja alkalmából.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Demény István, a Jászkun Fotóklub tagja várta az érdeklődőket a Galapagos élővilága című élménybeszámolójára.

15. Verseghy Könyvtár: ZLÁTÓTÉR: ahogy a fiatalok látják. Varázslatos fények címmel Tellér Tímea fotókiállítása

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pólya Tibor festőművész születésének 130. évfordulója alkalmából Zsolnay László művészettörténész tartott előadást.

21-25. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): A Föld Napja alkalmából vitrinkiállítást rendeztek be a könyvtárban.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megyei környezetvédelmi vetélkedőt rendezett a Europe Direct Szolnok és a Verseghy Ferenc Könyvtár Gyermekkönyvtára. A Föld világnapjához kapcsolódó rendezvényen a legügyesebb csapat a saját iskolájában elültethető facsemetét is kapott.

23. Városi Könyvtár (Jászberény): Dudás Sándor szobrászművész érem- és kisplasztika-kiállítása nyílt meg az elmúlt hét végén a jászberényi Városi Könyvtár tetőtéri galériájában. A bronzalkotásokból összeállított, „Nagyok kicsiben” című tárlatot P. Szabó Ernő művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Berg Judit volt több író-olvasó találkozó vendége Szolnokon.

Verseghy Könyvtár Fotótára

26. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Szépkorúak számára szerveztek internethasználati tanfolyamot.

27. Hild Könyvtár (Szolnok): Csányi Péter a NAV Ügyfél- kapcsolati Osztály tartott előadást Mire jó az ügyfélkapus regisztráció? címmel.

30. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Így szeretem és védem az állatokat címmel hirdetett rajzpályázatot a Gyermekkönyvtár.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár honlapja

Május

2. Hild Könyvtár (Szolnok): Star Wars kiállításnak adott otthont a könyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

6-7. Verseghy Könyvtár: A Tiszakötők Szolnoki Babahordozó Klub szervezésében előadásokar és családi rendezvényeket szerveztek a Születés hete alkalmából.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtárosok számára szervezett szakmai napot a könyvtár Területi szolgálata és az MKE megyei szervezete.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Böröndi Alexandra Ryijyvel az otthon melegéért - A finn csomózott szőnyegek világa címmel tartott előadást.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csönge Attila igazgató, a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Levéltár főlevéltárosa tartott előadást A hangsúly azon van, hogy ne tiszteljük a törvényeket nagyon címmel.

15. Városi Könyvtár (Újszász): Ügyes kezek címmel Kókai Gaborné, Rapi Edit, Zakarné Papp Andrea Csiiía kézműves munkáiból nyílt kiállítás a Mini Galériában.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Molnár Nikolett amatőr csillagász, a Kopernikusz Kör tagja tartott előadást az Ifjúsági teremben.

21. Községi Könyvtár (Kőtelek): Író-olvasó találkozót tartottak a könyvtárban. A
vendég Drajkó-Sárosi Kinga író, magyar nyelv és irodalom szakos tanár, valamint a Lórika kalandjai című mesekönyv grafikusai, Péterfi Krisztina és Drajkó Tibor voltak.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szerencsejáték-függőségről szóló képzőművészeti kiállítás nyílt a könyvtárban, mely a Játék határokkal címet viseli. A rajzpályázatot abból a célból hirdették meg, hogy a fiatalok körében felhívják a figyelmet a szerencsejáték-függőség veszélyeire, másrészt pozitív alternatívákat mutassanak a szervezők.

27. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Zárult A Nyuszik a könyvtárban és a Szentföld képekben című kiállítások, amelyek egy hónapon át várták az érdeklődőket.

Június

Csokonai Könyvtár (Karcag): ában az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Tagintézmény képzőművész tanszakosainak kiállításának adott otthon a könyvtár.  Középpontban a szín című tárlatot Kábái László képzőművésztanár nyitotta meg, a diákkal és az iskola ének tanszakosaival.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kék felett az ég címmel nyílt meg Győré Zoltán festő tárlata a Művészeti szalonban. A kiállítást Vogl Anikó és Török Zsófia nyitotta meg.

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóház várta a kicsiket a könyvtárban.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nők a történelem viharaiban. Boszorkányok. Isteni nők, vagy az ördög asszonyai? címmel tartott előadást Kiszelyné Tóth Anett történész.

Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Az Amazonas vidéke - A perui Amazonasról és Dél-Amerikáról egy hátizsákos utazótól címmel tartott előadást Kása Henrietta.

9-12. Ünnepi könyvhét

10. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): „Könyvtár a zöldben” címmel vidám, egész napos programmal várta a városi könyvtár a kicsiket és a nagyobbakat az intézmény előtti szabad téren.

14. Községi Könyvtár (Mesterszállás): Gyermeknapi vetélkedőt szerveztek a helyi óvodásoknak.

Falufigyelő archívuma

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „Nem az elmúlásban van a feledés” címmel három jeles személyiségére emlékező beszélgetésnek adott otthont a könyvtár. Dr. Horváth Károly, a könyvtár egykori igazgatója, a Finnugor Népek Baráti Körének alapítója, dr. Páldi János, a Varga Katalin Gimnázium volt igazgatója, a neveléstudományok kandidátusa, a Finnugor Népek Baráti Körének elnöke és Pápayné Kemenczey Judit, a könyvtár igazgatóhelyettese, a Verseghy Kör ügyvezető elnöke, a Verseghy nyelvművelő verseny szervezője emlékét idézték meg.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mészáros János, az Új Néplap fotóriportere volt a Szolnoki kalendárium vendége. Szolnok és a megye rég- és közelmúltja iránt érdeklődök beszélgethettek a több mint harminc éve alkotó fotográfussal a klubfoglalkozáson.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Múzeumok éjszakája: Cini Samu és Bálna Béla címmel a gyermekkönyvtárban. Szintén tíz órától Kis Krisztián Bálint gyalogos városnézést tart Szolnokon, ahol a szakrális emlékeket tekinthetik meg a hozzá csatlakozók. Indulás a könyvtár elől.
Délután öt órától Benedek Elek A pelikánmadár című előadását láthatják a Híd Senior Színház előadásában a Művészeti Szalonban, majd
17 óra 15 perckor Újlaki Csaba csillagász tart előadást Mérföldkövek a csillagászatban címmel. Este 6 óra 15 perctől Tóth Ervin vetített képes előadását láthatják, a gyermekkori fotóiból.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megértés útja címmel Pappné Makóczki Marianna gyógypedagógus, krízistanácsadó tartott előadást.

Július

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Teljes körű állományellenőrzést végzett a nyári szünetben a könyvtár.

Városi Könyvtár (Újszász): Gyakran keresték fel a helyi idősek a városi könyvtárat, hogy segítséget kérjenek különféle pályázatok elkészítéséhez. Sokan kértek példul technikai tanácsot az Erzsébet-program üdülési kedvezményének igény- bevételéhez is, legutóbb, a múlt héten pedig a háztartási nagygépek cseréjének támogatására kiírt pályázatot kapcsán fordultak a könyvtárosokhoz.

Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): Nyáron is nagy az érdeklődés a könyvtár zolgáltatásai iránt. Az éves selejtezésébe segítő a nyári diákmunkát végző középiskolások szívesen vonulnak félre a kicsikkel a szabadidős foglalkozás során a könyvtár Mesekuckójába is.

4. József Attila Művelődési Ház és Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Egy héten át Gyenesdiáson vannak a kunmadarasi intézmény munkatársai és az olvasók. A könyvtárosok idén is megszervezték ugyanis olvasóiknak a nyári tábort, melyen gyerekek, felnőttek és nagyszülők veszek részt. 

Boldogházi Hírek archívuma

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bódi Anikó mandalakiállításának adott otthont a Művészeti szalon.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Újabb összejövetelét tartotta az Ifiben az Én és a fantasykör, melynek témája: Körüljárjuk a zombikat volt. A résztvevők Darren Sahn: ZOM-B és Marion Isaac: Eleven testek című művéről, valamint a Walking Dead filmsorozatról beszélgettek.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Boros Dorina Julianna fotóiból nyílt kiállítás az Ifjúsági részlegben.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megértés útja címmel tartott előadást Pappné Makóczki Marianna.

Augusztus

Városi Könyvtár (Jászapáti): A város fennállásának 625. évfordulója alkalmából kiállítást állítottak össze olyan, a településről készült fotográfiákból, amelyek egyrészt bemutatják a város fejlődését, másrészt felvillantják a városban élők hétköznapjait, és utalnak a történelmi eseményekre is. A fotókiállítást az érdeklődők augusztusban a városi könyvtár olvasótermében ingyenesen tekinthették meg.

6. Községi Könyvtár (Berekfürdő): Varga György repülési témájú fényképeiből nyílt kiállítás és Daczi Péter tartott előadást A szovjetek és 1956 címmel.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kalandra fel! címmel SINOSZ találkozóra került sor Szolnokon. A szervezet tagjai a könyvtárat is felkeresték.

Verseghy Könyvtár Fotótára

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Udmurtia és az udmurtok címmel tartott előadást tegnap a Europe Direct Szolnok és a Finnugor Népek Baráti Köre. A Verseghy Ferenc Könyvtárban rendezett esemény vendége Sziráki Zsófia magyar nyelvi lektor volt.

Szeptember

2. Csokonai Könyvtár (Karcag): Lezárult a Versvadászatot című háromfordulós, internetes vetélkedő, amelyet a könyvtárosok hirdettek meg júliusban.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Háromdimenziós textilkiállítás nyílt „Újjászületés” címmel Kerekes Andrea Paverpol oktató műveiből.

Örményesi könvytárban - Új Néplap

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vilho Ylönen, a Riihimá ki Finn-Magyar Baráti Társaság elnöke tartott előadást Riihimáki képekben címmel.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

17. Községi Könyvtár (Jánoshida): A Verseghy Könyvtár Minerva bábcsoportja mesélt a helyi közönségnek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rékasy Ildikó könyvtárosra emlékeztek a Verseghy Körrel közös beszélgetésen az intézmény munkatársai.

24. Városi Könyvtár (Jászberény): A KÉSZ jászberényi csoportja, és a Jászok Egyesülete együttműködésében tartották meg a Szakrális helytörténészek találkozója című konferenciát a könyvtárban.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Faludy Györgyre emlékeztek az Olvasókör tagjai.

30. Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): A könyvtárosok a magyar népmese napja alkalmából rajzversenyt hirdettek. A versenyre nevezőknek három Benedek Elek-meséhez kellett illusztrációt készíteni.

Október

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A Városvédő és -Szépítő Egyesület a gyermekkönyvtár részére együttműködési megállapodás keretében, az egyesület tulajdonában lévő három asztali számítógépet átadta haszonkölcsönbe a városi intézménynek.

3. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Különleges bábműsorral készültek helyi anyukák a könyvtárban. A helyi vállalkozó kedvű szülők előadásában mutatták be a gyerekeknek Csukás István Sün Balázs című, valamint Móricz Zsigmond Kismalac és a farkasok meséjének feldolgozását.

3-7. Országos Könyvtári Napok

Jászdózsai könyvtár - Dósai hírek archívuma

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A népmese napja alkalmából mesemondó versenyt hirdetett, amelyet Benedek Elek születésének 157. évfordulója alkalmából rendeztek meg.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtárosok, ha találkoznak elnevezésű hagyományos nyugdíjas könyvtárosok találkozójának adott otthont a Verseghy terem.

Verseghy Könyvtár Fotótára

7. Községi Könyvtár (Vezseny): Múltidéző foglalkozást tartottak az iskolások a könyvtárban. A programon a nyugdíjas klub néhány tagjai és a helyi nyugdíjas pedagógus is részt vett. A gyerekek Móricz Zsigmond Fillentő című novelláján keresztül nyerhettek bepillantást a hajdani iskolások életébe, majd a nyugdíjas tanárnő mesélt egykori iskolájáról. Közben régi fotókat, 1930- as évekből való cserkészfolyóiratokat, nyolcvanas évekbeli őrsi naplókat, a falu életét ábrázoló fényképeket nézegethettek. A nyugdíjasok is meséltek a régi életről is.

11. Városi Könyvtár (Jászberény): Kórodi Anikó operaénekes az Opera Nagykövete vetített képekkel, zenével fűszerezett előadásában elevenítette fel azokat a meghatározó pillanatokat, amelyek a zene, azon belül is az opera műfaja felé irányították.

12. Hild Könyvtár (Szolnok): Rédai József zongoraművész, művésztanár is fellépett a Vakok és Gyengén- látók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete rendezvényén. Ezt az eseményt a fehér bot nemzetközi napja alkalmából tartottak a könyvtárban.

Községi Könyvtár (Tiszainoka): Elkezdődött a könyvtár felújítása. Az átrendezés ideje alatt egy másik teremben tartott nyitva az intézmény.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A ZRiport sikeres szolnoki fiatalokkal című programsorozat keretében Török Zoltán Patrik és Pintér Ferenc, a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 12. évfolyamos tanulói, a „Félremagyarázott és elhallgatott igazság! Egy aljas kor titkai” című országos, 1956-os történelmi pályázat 1. és 3. helyezettjei mutatták be nyertes pályaműveiket az Ifjúsági részlegben.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Négyszögletű kerek kiállítás nyílt Lázár Ervin emlékére a Gyermekkönyvtárban.

19. Hild Könyvtár (Szolnok): Farkas Éva, Girnt Vilmos, Kaposvárié Mihályi Mária, a Honvéd Kulturális Egyesület alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás a Hild Galériában.

Új Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Jászivány): A kistelepülés könyvtárába látogatott Telegdi Ágnes író. Az író-olvasó találkozón a meghívott „Ó, azok a csodálatos állatok!" című munkáját mutatta be, illetve meghallgatta a jásziványi gyerekek kedvenceiről szóló beszámolókat is.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hatvan éve történt - Szolnok 1956 elnevezésű várostörténeti vetélkedő szóbeli döntőjét rendezték középiskolás tanulók részére a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Kalendárium foglalkozás keretében bemutatták a felújított megyei 1956-os online emlékoldalt.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Élj hát, hazám, még versmondóversenyt tartottak a könyvtárban az 1956-os Forradalom és Szabadságharc évfordulója alkalmából.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Az univerzum különleges, távoli jelenségeit mutatta be Francsics László asztrofotós.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

November

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lázár Ervin emlékére „Négyszögletű kerek” vándorkiállítás nyílt meg a Gyermekkönyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

3. Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Beszélgetéssel egybekötött előadást tartott dr. Reisinger János irodalomtörténész és tanszék- vezető főiskolai tanár Hogyan győzhetjük le félelmeinket? címmel.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

Két lelkes olasz fiatal, Elizabetta és Mogeeb teljesít szolgálatot az Európai Önkéntes Szolgálat keretén belül a szajoli könyvtárban.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megyei könyvtárosok szakma napjának vendége volt Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár igazgatója.

Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiszelyné Tóth Anett történész tartott előadást.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Horváth Flóra, szolnoki fiatal rajzaiból nyílt kiállítás az Ifjúsági teremben.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mire cserélnéd a mai kötelező irodalmat? Beszélgetés a művek irodalmi értékéről! - ezzel a témával várta az érdeklődőket az Ifjúsági irodalmi kör.

Kovács Berta felvétele - Új Néplap archívuma

A Szolnoki kalendárium klubfoglalkozásán 60 éve történt - Szolnok 1956 címmel az 1956-os forradalom és szabadságharc szemtanúival beszélgethettek a résztvevők.

24. Hild Könyvtár (Szolnok): De mény Gabriella paverpol textilszobrász és oktatóműveiből nyílt kiállítás a Hild teremben „Textilálmaim” címmel.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

25. Városi Könyvtár (Martfű): Meséidő elnevezéssel zenés-játékos mesehallgatás várta a gyermekeket, szüleiket és nagyszüleiket a könyvtár.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szűts M. Csilla keramikus alkotásaiból nyílt kiállítás Adventi gondolatok címmel a Művészeti szalonban.  A tárlatot Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitotta meg.

Csabai István felvétele - Új Néplap felvétele

December

1. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): A könyvtárban tartotta ez évi utolsó ülését a Jászsági Honismereti Egylet. Több kiadványnyal ismerkedtek meg a résztvevők, melyek mostanában jelentek, jelennek meg.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tiszai mesevirágok című meseírópályázat eredményhirdetésére került sor a Gyermekkönyvtárban.

5. Városi Könyvtár (Jászapáti): Ez évi zárórendezvényét tartotta a városi könyvtár rejtvényfejtő klubja.

Városi Könyvtár (Kenderes): A Mikulás-váró játékos foglalkozását szerveztek könyvtárosok a Baba-mama Klub tagjainak.

Daróczi Erzsébet felvétele - Új Néplap archívuma

6. Községi Könyvtár (Örményes): Ünnepi hangulatban várta a könyvtár a látogatókat. Elkészítették a karácsonyi díszeket a könyvtárban, a látogatók nagy kedvence a kandalló és a hófüggöny. A kicsiknek a Mikulásnak öltözött polgármester adta át a csomagokat.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A valódi Mikulás: Szent Miklós püspök - a valós történelmi alak a legenda mögött címmel tartott előadást Kiszelyné Tóth Anett történész.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Finnország függetlenségi napjának tiszteletére rendezett ünnepségre és baráti együttlétre várták az érdeklődőket, ahol Outi Tánczos, az ELTE finn nyelvi lektora tart előadást A soknyelvű Finnország címmel.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Kalendárium keretében Gy. Fekete István nyugállományú ezredes, helytörténeti kutató tart előadást Szolnok és a szovjet katonai intervenció: 1956. október 23. - november 8. címmel.

Kovács Berta felvétele - Új Néplap archívuma

Lezárult a Könyves Bakancslista néven futó olvasást népszerűsítő játék, melyet a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény gyermekkönyvtára indított idén, az ifjú olvasókat megszólítva. A tavalyi Nagy Olvasási Kihívás sikerén felbuzdulva indított program márciustól november végéig tartott.

10. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Tudásszüret a könyvtárban programsorozat állomásaként Barangolás a tudományok világában címmel írásbeli vetélkedőt hirdetett az Arany János Könyvtár a 6-8. osztályos tanulók részére. A tudomány napjához is kapcsolódó feladatlapok a gyermekkönyvtárban lehetett leadni. A középiskolásoknak pedig az Ismerkedés a könyvtárral program keretében könyvtári órával egybekötött vetélkedőt tartottak a könyvtárosok.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Délelőtt Róka Tomi és a Mikulás című bábelőadással várta a kicsiket és nagyokat a családi hétvégén a Minerva bábcsoport.

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Kézműves kiállítás és vásár vátja az érdeklődőket a könyvtárban.

17. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Bihari József könyvbemutatójára került sor a könyvtár olvasótermében.

Hild Könyvtár (Szolnok): Hajdú Katalin Sárkányhegedű című különleges zenés könyvbemutatója nyitotta meg a családi hétvégét a könyvtárban.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Karácsonyváró családi ringató foglalkozáson vehettek részt a szülők és a gyerekek Hodos Szilvia népzenész vezetésével. A foglalkozás vendége volt Tóth-Pál Zoltán és hangszerei.

23. Községi Könyvtár (Mesterszállás): Farkas Imre és Kovács János kezdeményére valósulhatott meg a Régi mesterszállási családok című kötet. Ennek bemutatóját a községi könyvtár és művelődési ház nagytermében rendezték, amely ezen az ünnepen zsúfolásig megtelt.

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Imár nyolcadik alkalommal hirdette meg koszorúkötő versenyt az adventi időszakban. 

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

2020

Január

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Darmo Éva kiállítása került megrendezésre a Művészeti szalonban A belső út újabb állomása címmel.

7. Hild Könyvtár (Szolnok):  Olvasóklub tagjai találkoztak a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Netmenedzser címmel indult internethasználati képzés.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Öko kör sorozatban Életem egy ökofaluban címmel Donkó Bettina tartott előadást.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kozmikus körtánc - időszámításunk és az égbolt címmel tartott előadást Ujlaki Csaba a Csillagászati foglalkozás keretében.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A pedagógiai szaksajtó és a néptanítói szakmásodás a dualizmus korában című szakmai kötetét mutatta be Nóbik Attila, akivel Farkas János Vince levéltáros beszélgetett.

11. Hild Könyvtár (Szolnok): Legoklub várta az érdeklődőket a könyvtárba.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bíró-Sipos Karina tartott Ringató foglalkozást a Gyermekkönyvtárbn.

14. Könyvtár, Információs és Közösségi Hely (Jánoshida): Irodalmi estet szervezett a könyvtár a verskedvelő helyi közönség számára.

Városi Könyvtár (Jászapáti): A félig nyúzott bakkecskét  című mesekönyvet mutatta be az érdeklődőknek Hortiné dr. Bathó Edit a Jász Múzeum igazgatója, a könyv szerkesztője.

Csintalan Dóra tudósítása - Jászapáti Hírmondó

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Ezért szeretem a telet címmel írt ki rajzpályázatot a Gyermekkönyvtár.

17. Városi Könyvtár (Jászapáti): Varga Kamill ferences rendi szerzetes mutatta be Dr. Suba Györgyné: Az egyház ellen elkövetett visszaélések a Tanácsköztársaság idején a Jászságban című könyvét.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

18. Hild Könyvtár (Szolnok): A Társasjáték klub szervezői várták az érdeklődőket.

20. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Színes orchideák címmel Hűvösvölgyi Ildikó és Kautzky Armand zenés irodalmi estjét tekinthette meg a művészetpártoló közönség.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

21. Csokonai Könyvtár (Karcag): Demjén Lajosné: Az "áldott" Karcag című könyvének bemutatójára került sor.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Hild Könyvtár (Szolnok): Az Aranysor Íróklub ünnepi műsorának adott otthont a bibliotéka.

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): A magyar kultúra napja alkalmából a helyi óvodások látogattak Molnárné Moravszki Mária mesefoglalkozára. Az interaktív órán Berg Judit Lenge meséinek szereplőihez és helyszíneihez kapcsolódó játékokat játszottak, feladatokat oldottak meg a gyerekek.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Egészség percek elnevezésű rendezvény keretében Dr. Kiss László gyermekorvos tartott előadást a dohányzás veszélyeiről.

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Slammer, aki verseket és regényeket ír és időnként zenél, az az Kemény Zsófi volt a helyi könyvtár vendége. A fiatal irodalmárt édesanyja, Szirmay Ágnes dramaturg kísért el a programra.

22. Hild Könyvtár (Szolnok): A Honvéd Kulturális Egyesület kiállítása nyílt meg a Hild teremben.

Szabó T. Anna volt a könyvtár vendége, aki a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 2. a és 2. b osztályosainak beszélt a költészetről. A költővel aznap délután a Verseghy Könyvtár olvasói is találkozhattak.

Községi Könyvtár (Jászdózsa): Ünnepi megemlékezés a magyar kultúra napja alkalmából.

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): A magyar kultúra napján a 105 éve született Szeleczky Zitára emlékeztek.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Az Utazó Digitális Élményközpont munkatársai tartottak bemutatót a településen tanulók számára. Ugyanezen a napon a könyvtár adott otthont a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepi műsornak is.

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Nyáry Krisztián íróval Hevesi Judit költő beszélgetett az Életednél is jobban című író-olvasó találkozó keretében.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Percze Miklós könyvének bemutatójának adott otthont a könyvtár. A rendezvényen közreműködött Ujvári Imre, Gaál Sándor és Ujvári László.

Tiszafüredi Városi Könyvtár felvétele

23. Hild Könyvtár (Szolnok): Kultúra napi szavalóversenyt szervezett a bibliotéka.

Községi Könyvtár (Szajol): Mesés esték foglalkozáson a könyvtáros szép mesékkel lepte meg a gyerekeket és a szülőket is.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Demény Gabriella paverpol kiállítása. HONISMERETI ELŐADÁS SOROZAT: A ROVÁS MÚLTJA ÉS JELENE. Előadók: Rumi Tamás és Sipos László, a Rovás Alapítvány vezetői

24. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Bábelőadást tartottak a gyerekeknek a népszerű Bogyó és Babóca mesékből a könyvtárban.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Immár második alkalommal adott otthont a könyvtár az országos anime találkozónak.A SzolnoCon több száz látogatott vonzott a városba.


28. Városi Könyvtár (Jászberény): Holden Rose (Kovács Attila) író tartott interaktív foglalkozást iskolások számára.

29. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): A könyvtárban került megrendezésre a Kazinczyról elnevezett „Szép magyar beszéd” verseny helyi fordulója.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Farsangi kézműves foglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárban.

30. Városi Könyvtár (Martfű): Mesélde címmel játékos mesehallgatásra invitálták a könyvtárba a gyerekeket.

Városi Könyvtár (Újszász): Baranyi Benő fesztiváldíjas kisjátékfilmjét mutatta be a könyvtárban szülővárosa közönségének. Az est moderátora Gyurin Zsuzsa filmproducer volt.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Harry Potter interaktív vetélkedősorozatot indított a könyvtár gyermek- és ifjúsági részlege.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Február

3. Városi Könyvtár (Újszász): Idősebbek is elkezdhetik! címmel bevezető tanfolyamot szerveztek az idősebb korosztály számára a számítógépek és az Internet világába. A képzés érdekessége, hogy önkéntes középiskolások tartották ez egy hónapon át tartó foglalkozásokat.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

6. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): A Könyvbarát Kör szervezésében Deák Erzsébet tartott előadást toszkán élményeiről, valamint utazásszervezéssel kapcsolatos tudnivalókat is megosztott a közönséggel.

IKK felvétele - Facebook

Városi Könyvtár (Jászberény): Miniszteri elismerő oklevélben részesült az intézmény, amiért az előző évben hozzájárult a Magyarországon megrendezett XIII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián résztvevő diákok felkészítéséhez.

9. Községi Könyvtár (Kunmadaras): Könyvajánlóval várta a Házasság hete alkalmából az olvasókat a könyvtár.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

10. Könyvtár, Információs és Közösségi Hely (Jánoshida): Irodalmi estet szervezett a könyvtár a verskedvelő helyi közönség számára.

 A program meghívója - Facebook

Községi Könyvtár (Nagykörű): Molnár László és Zelei Gábor színművész tartott rendhagyó irodalomórát a könyvtárban.

Nagykörűi Művelődési Ház felvétele - Facebook

12. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Szabó Pál Antalné, jászsági hímzőművész volt a Kreatív alkotócsoport és a Kosárfonó szakkör összevont foglalkozásának vendége.

Művelődési Ház és Könyvtár (Csépa): Jean des Cars: Ferenc József és Sisi című könyv bemutatójára került sor a településen. A kötetet a magyar kiadás zerkesztője-lektora, a csépai kötődésű Káli-Rozmis Barbara, Erzsébet királyné kutatója mutatta be, aki három könyvvel is megajándékozta a könyvtárat.

Művelődési Ház és Könyvtár felvétele - Facebook

Versegh Könyvtár (Szolnok): Kiszely Tóth Anett Kastélykeringő című könyvének bemutatójának adott otthont az intézmény.

Verseghy Könyvtár Fotótára

13. Versegh Könyvtár (Szolnok): Kiss János fotóművész kiállítása nyílt meg a Művészeti szalonban.

17. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Új helyre költöztették át a település könyvtári gyűjteményét.

18. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Könyvbemutatónak adott otthont a könyvtár. Rusvai Mónika Tündöklő című fantasy regényéről az íróval és Kleinheincz Csilla szerkesztővel S. Béres Bernadett beszélgetett.

Városi Köyvtár felvétele - Facebook

20. Versegh Könyvtár (Szolnok): Jászkun bakák a II. világháborúban címmel tartott hadtörténeti előadást Ladnai Bálint.

24. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): A Szabad Ötletek Színháza (SzÖSz) tartott előadást a jászalsószentgyörgyi fiataloknak.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

25. Kanta Gyula Könyvtár (Berekfürdő): A Trianoni döntéshozatalt megelőzö kétéves időszak történelmi áttekintése címmel a Trianoni Szemle folyóirat szerkesztőivel, 
Szidiropulosz Archimédesszel és Kolczonay Katalinnal beszélgethettek az érdeklődők.

Művelődési Központ és Könyvtár (Fegyvernek): Ringató foglakozáson Annus Virág Veronika várta a gyerekeket és a szüleiket a könyvtárba.

Versegh Könyvtár (Szolnok): Csacsogo babahordzó klub foglalkozását  Bán Zsófia tartotta a Gyermekkönyvtárban. Délután az Öko kör programján Erdőkertek címmel Sasvári István tartott előadást.

26. Községi Könyvtár (Szászberek): Sohonyai Edit ifjúsági regényíró volt Könyvtárunk vendége. A 6. és 7. osztályosok részére tartott előadást.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Az írónővel találkozhattak a rákóczifalvai általános iskola hetedik osztályos tanulói is.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Versegh Könyvtár (Szolnok): Kazahsztán - Bajkonuri fellövéssel címmel tartott előadást Perger István a könyvtárban.

27. Ember Mária Városi Könyvtár (Abádszalók): Ünnepváró kézműves foglalkozást tartottak a könyvtárban.

Községi Könyvtár (Tiszakürt): A könyvtárban tartott Baba-mama talákozón Kovácsné Milu Éva kineziológus tartott előadást az érdeklődőknek.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Hangulatos találkozón Bauer Barbara és Finy Petra volt a köbyvtár vendége.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Versegh Könyvtár (Szolnok): Szolnoki Kalendárium helyismereti klubfoglalkozás előadója Dombi Gábor műemlékvédelmi építész volt, aki Szolnok megmentésre érdemes 19. század végi lakóházait mutatta.

28. Hild Könyvtár (Szolnok): Hétköznapi logikáról egy csepp autizmussal címmel tartott interaktív előadást a logikáról, az értelmezésről, a gondolkodásról Gál Milán.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Farsangi rajzpályázatot írt ki gyerekek részére a helyi könyvtár.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Wass Albert felolvasó estet tartottak.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Ifjúsági részleg Agatha Christie köre újabb interaktív nyomozásra indult. Ez alkalommal Mágnás Elza gyilkosa nyomába eredtek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

29. Versegh Könyvtár (Szolnok): A Minerva bábcsoport Amikor a tél is fázott című
zenés bábelőadásával várta a családokat a könyvtárba.

Télűző mulatság a túrkevei könyvtárban - Városi Könyvtár honlapja

 Március

3. Hild Könyvtár (Szolnok): Lúdas Matyi mesét adta elő a Mesekocsi Színház.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Móricz Zsogmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Netre fel! címmel 20 órás számítógépes tanfolyamtot indított az intézmény.
 
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csőke Erzsébet Zoé kiállításnak adott otthont a Művészeti szalon. A Szolnoki mozaikok tárlatot Pókász Levente nyitotta meg.
 
3., 17. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Könyvtár Mozi program keretében magyar filmeket tekinthettek meg az érdeklődők a helyi könyvtárban.
 
5. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Nagy Matild Katalin grafikus és Kalóz Edit meseíró homokanimáció segítségével keltették életrev a mesebeli hintatündért: Hangát.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

6. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapat Egyesületének szervezésében Nemes Anna újságíró, műsorvezető, az Előled című regény szerzője volt a könyvtár vendége. A szerzővel Illés Anita újságíró beszélgetett.
 
Városi Könyvtár (Újszász): Nőnapra .. nem csak nőknek elnevezésű beiratkozási akcióval várták a könyvbarátokat a bibliotékában.
 
Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Kalendárium helyismereti klub vendége Udovecz György volt, aki az 1848-1849 magyar katonáinak öltözetéről és fegyverzetéről tartott előadást.
 
7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Középpontban a nő elnevezésű nőnapi workshopot szervezett a könyvtár. Az idei program díszvendége a Tiszatenyőről származó Endrei Judit televíziós személyiség volt.

Verseghy Könyvtár Fotótára 

10. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): Interaktív könyvtárhasználati foglalkozás a helyi általános iskolások számára.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Községi Könyvtár (Jásztelek): A nemzeti ünnep alkalmából kokárdákat horgoltak. 

Köszégi Könyvtár felvétele - Facebook

Városi Könyvtár (Jászapáti): Ringató foglalkozást tartott Bíró-Sipos Karina a karonülő gyerekeknek és szüleiknek a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Újszász): Szavalóversenyt tartottak a nemzeti ünnep tiszteletére.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

11. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A Ládafia szakkörön részt vevő gyerekek csodálatos kokárdákat, gyűrűket készítettek hőre keményedő gyurmából. Az üvegfólia festésének technikájával is megismerkedtek.

12. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): Nyitrainé Kiss Katalin családsegítő tartott előadást az ügyfélkapu használatáról az érdeklődőknek.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Harcos Bálint írót látta vendégül a könyvtár.

13. Községi Könyvtár (Jászdózsa): KisMesterek kézműves foglalkozást tartottak gyermekek részére a helyi könyvtárban.

16. A Magyar Kormány 46/2020.(III.16.) Korm. rendelete 5.§.c. pontja alapján a könyvtárak nyitvatartása szünetelt a koronavírus járvány miatt. Június 13-i módosítás után fogadhatták olvasóikat újra a gyűjtemények.

Besenyszögi könyvtár - Facebook

26. Községi Könyvtár (Tiszagyenda): Az Internet Fiesta keretében Digitális biztonság címmel tartottak előadást gyermekeknek a könyvtárban. 

Városi Könyvtár (Jászapáti). A könyvtár is csatlakozott a "Piros szívet az ablakba" elnevezésű akcióhoz, amely azon szakmák képviselő előtt tisztelget, akik a járványhelyzet idején is szolgálatot teljesítettek.

Illés Anita felvétele - Új Néplap

Április

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Húsvét alkalmából leselejtezett, de jó állapotú könyveit tették elérhetővé az olvasni vágyó közönség számára.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

15. Ember Mária Városi Könyvtár (Abdászalók): Kertészked és nyerj! fotópályázatot hirdetett a könyvtár a Föld napja alkalmából.

20. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A hagyományos költészet napi versmondó versenyt ebben az évben nem tudta meghirdetni az intézmény. Azért, hogy ne szakadjon meg az évtizedes hagyomány, Versek otthonról elnevezésű online akciót indítottak. A beérkezett verses videókat a könyvtár Facebook oldalán osztották meg a könyvtárosok.

28. Községi Könyvtár (Alattyán): „Könyves ablakpárkány akciót” hirdetett a település könyvtára. Simon Józsefné könyvtáros április végétől a leselejtezett könyvekből mindennap kihelyezett néhányat a bibliotéka ablakába, ahonnan bárki ingyen elvihette az olvasmányokat.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Május

14. Városi Könyvtár (Jászberény): Szabadtéri kölcsönzéssel tette lehetővé a berényi könyvbarátok számára a bibliotéka, hogy olvasnivalóhoz jussanak a járványhelyzet teljes feloldásáig.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Június

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megnyitott a Könyvtér a bibliotéka előtt az olvasók nagy örömére.

Verseghy Könyvtár Fotótára

24. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Szent Iván napi könyvvásárt tartottak a könyvtár épülete előtt.

Július

3. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Könyvtár Mozi programsorozat keretében filmvetítésre várták az érdeklődőket a könyvtárba.

3., 17. Művelődési Ház és Könyvtár (Mezőhék): Indiánok Táborában olvasásnépszerűsítő program és vetélkedő

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

4. Községi Könyvtár (Kunmadaras): Becskereki László A madarasi toronyból című helytörténeti kötetének bemutatójára került sor.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

6-10. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Rege tábort tartott a könyvtár a nyári szünidőben.

9. Városi Könyvtár (Martfű): Ünnepélyes keretek között adták át a könyvtár felújított olvasótermét.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

10. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A Könyvtár Mozi vetítésére várták a magyar filmek rajongóit a könyvtárba.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kint és bent címmel nyílt kiállítás Hegedűs Ádám festményeiből. A tárlatot Verebes Györg, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitotta meg.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Benedek Szabolcs íróval "Ballada egy csapatról" című könyvéről beszélgetett Szekrényes Miklós, a könyvtár munkatársa.

Verseghy Könyvtár Fotótára

21. Községi Könyvtár (Cibakháza): Szabó Anna Luca széki népdalokat énekelt az érdeklődőknek a könyvtárban.

23. Községi Könyvtár (Cibakháza): Telegdi Ágnes Barnabás mackó hétköznapjai című kiállítása nyílt meg a könyvtárban. Az író meghallgatta Gaál Tamás XX. századi színészlegendákról szóló előadását, és közreműködött az Internet Fiesta 2020 keretében a könyvtár által indított internetes játékainak eredménhirdetésén is.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): A nyár folyamán új babzsákfotelekkel gazdagodott a település könyvtára.

Községi Könyvtár felvétele - Boldogházi Hírek

Pusztamonostori gyerekek a helyi könyvtárban - Facebook

Augusztus

4. Hild Könyvtár (Szolnok): Olvasóklub mindenkinek

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma):  Murzsa Tibor könyvét mutatták be a könyvtár szervezésében.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 100 év 3 nemzedék című képzőművészeti kiállítás. A kiállítást megnyitotta Torda Ferenc, a Szolnok TV szerkesztő-riportere.


11. Hild Könyvtár (Szolnok): „Salzburg és környéke”: Svarsnig Judit (Jászkun Fotóklub) és Sziládi Gyula (Szolnoki Fotóműhely) fotóiból rendezett kiállítás megnyitója

10., 24. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Tarot klub foglalkozására várták az érdeklődőket a helyi könyvtárba.

12. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A Kacagó Bábszínház táesulata szórakoztatta a helyi közönséget a könyvtárban.

19. Csokonai Könyvtár (Karcag): Minden a magyar vidék jövőjéért című kiadvány ünnepi bemutatójának adott otthont a bibliotéka nagyterme.

20. Városi Könyvtár (Jászapáti): A nemzeti ünnep alkalmából Jászapáti Közszolgálati díjban részesítette Balláné Szabó Ilona könyvtárost.

27. Hild Könyvtár (Szolnok): „PARTI-TÚRA” 2020 Szolnoki Szimfonikus Nyár: Schönbrunni esték Viniciussal a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában.


28. Hild Könyvtár (Szolnok): Varázsszőnyeg babafoglalkozá 0-3 éves korig

29-30. Városi Könyvtár (Jászberény): A Hencidától-Boncidáig népmesemondó verseny területi válogatójának adott otthont a könyvtár. Az „Otthonról haza – Kulturális kapcsolatok erősítése a Kárpát-medencében” elnevezésű program keretében megvalósuló területi fordulóra Komárnótól Szigetszentmiklósig érkeztek vállalkozó kedvű mesélők.

Kazsimér Nóra tudósítása - BerényCafé

Községi Könyvtár (Rákócziújfalu): Egy hónapon át Kóródi Mária festményei és pirográf alkotásai díszítették a könyvtárat.

Faluház felvétele - Facebook

30. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Sárközi Mária könyvbemutatójára került sor.

IKK felvétele - Facebook

Szeptember

Közösségi Ház felvétele - Facebook

2. Hild Könyvtár (Szolnok): Olvasóklub mindenkinek

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Digitális Jólét Program különleges, interaktív előadásokat tartott a helyi általános és középiskolás csoportok számára.

3. Községi Könyvtár (Szelevény): Utazó Digitális Élményközpont munkatársai tartottak bemutatót a helyi iskolásoknak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Marik Anikó Gondolatvonások című kiállításának megnyitója. A kiállítást megnyitotta Szabó István, Szolnok város nyugalmazott alpolgármestere.

4. Csokonai Könyvtár (Karcag): Első városa a' nagy kunságnak című új helytörténeti kötetét ismertette Ruzicska Ferenc (Elek György).

7. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Fel a NETRE! címmel tartottak ingyenes számítógépes oktatást a könyvtárban

Községi Könyvtár felvétele

9. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók). Színezd újra elnevezésű program várta a Gyermekkuckó program résztvevőit.

Hild Könyvtár (Szolnok): Egy tábori lelkész élete címmel Kálinger Roland "Rozsé" atya tartott ismeretterjesztő előadást

Községi Könyvtár (Alattyán): Író - olvasó találkozón Vizi László volt a könyvtár vendége, aki készülő új könyveiből olvasott fel részleteket.

Művelődési ház felvétele - Facebook

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az intézmény ebben az évben elnyerte Szolnok Város Ifjúság Díját.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10. Községi Könyvtár (Szelevény): A Kacagó Bábszínház elődását tekintették meg a gyermekolvasók a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fülöp Tamás: Megyeszékhelyből város című tanulmánykötetének bemutatóján a történésszel Csönge Attila, a MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár igazgatója beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10., 24. Hild Könyvtár (Szolnok): Öröméneklés mindenkivel címmel népdalok és feldolgozások közös tanulására és éneklésére várták az érdeklődőket.

11. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Könyvtár Mozi foglakozást tartottak a könyvtárban.

15. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Kacagó Bábszínház mutatta be Piroska és a farkas című mesét a helyi gyerekeknek.

Községi Könyvtár felvétele

17-22. Szolnoki Irodalmi Napok

16. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok):Szolnoki Irodalmi Akadémia vendége Péterfy Gergely író volt.

17. Községi Könyvtár (Szászberek): Délelőtt a Csiribiri Baba-Mama klubban Kerekítő foglalkozással várta a kisgyermekes anyukákat.

Versegh Könyvtár (Szolnok): Zenés irodalmi koncert a Seudo Ception együttes közreműködésével. Írd ki magadból írópályázat eredményhirdetése, a legjobb alkotás felolvasása. Írók a családban: Kemény István, Szirmay Ágnes, Kemény Zsófi. Moderátor Kormos Joel.

18. Hild Könyvtár (Szolnok): Demény István amisokról szóló útibeszámolója. Ligeti Éva: Mások c. versválogatás kötetének bemutatója

18. Versegh Könyvtár (Szolnok): Acustic Break koncert. Író-olvasó találkozó Kiss Judit Ágnes íróval. Bajnai Zsolt és Bajnai Marcell előadása

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kulturális örökség napja - QR-kód vadászat. Haragszik-e, gazd’uram? című bábelőadás a Minerva bábcsoport előadásában. Kortárs Irodalmi Nap vendégei Horváth László Imre költő-író, Regős Mátyás költő és Polgár Kristóf költő. Aranysor Íróklub műsora. Lázár Balázs: H úr hagyatéka c. verseskötetének bemutatója.

22. Községi Könyvtár (Tomajmonostora): A helyi általános iskola nyolcadik osztáylos tanulói a Szabad Ötletek Színháza Karinthy örök című előadását tekintették meg a könyvtárban.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Író-olvasó találkozó vendégei voltak Bosnyák Viktória író és Dudás Győző illusztrátor, akik legújabb könyvüket mutatták be az érdeklődőknek.

Városi Könyvtár felvétele - Facebok

Versegh Könyvtár (Szolnok): Parnasszus-est

23. Hild Könyvtár (Szolnok): Foltok tánca címmel nyílt meg a Kamilla Foltvarró Kör kiállítása

25. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Ribizli (Tormási Attila) előadásában különböző állatokról hallhattak megzenésített verseket, valamint kísérleteket láthattak a helyi óvodások. A családi műhelyben pedig környezettudatos témában beszélgetett Tősér-Sárközi Anita a rendezvény résztvevőivel.

26. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Jászapáti Templomért Alapítvány szervezésében megrendezésre került a Vágó Pál nyomában vetélkedő, melynek egyik helyszínéül a könyvtár szolgált.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Magyar Népmese Napja alkalmából bábjátékos formában mutatták be a könyvtárosok a népmeséket.

29. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Könyvvásárt tartott a bibliotéka a leselejzett, de jó állományú köteteiből a Galéria Könyvtárban.

Hild Könyvtár (Szolnok): Nincs időm olvasni, van időm olvasni címmel került sor Szabados Ágnes műsorvezető-újságíróval, az olvasási kihívás ötletgazdájával.

SzolnokTV interjúja Szabados Ágnessel

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Öko-kör: Miért fontosak a fák? Előadó: Fekete Anikó

30. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Az érdeklődők Szabad Ötletek Színháza előadásában láthattak részleteket Karinthy műveiből. Ezt követően az OPSZ pályázat keretén belül Kisbódi Gáspár és Baranyi Róbert tartott vagyonvédelmi, baleset-megelőző előadást idősek részére. A jelenlévők biztonságtechnikai eszközöket vehettek át.

Városi Könyvtár (Jászberény): Bakancslista, havi útikalauz és beszámoló a Föld körül című programsorozat keretében Hrabóczkiné Zsóka, a „Hegyeklánya” túravezető és amatőr fotós tartott élménybeszámolót a könyvtár kamaratermében.

Október

1., 15., 29. Versegh Könyvtár (Szolnok): Tarológia klub

5-11. Országos Könyvtári Napok

5. Városi Könyvtár (Jászberény): Emlékünnepség

Gémesi Balázs felvétele - Szoljon.hu

6-30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Köllő Judit Színek és eszmék című képzőművészeti kiállítása volt látható a Művészeti szalonban.

8. Városi Könyvtár (Jászberény): Könyvek új ruhában

Gémesi Balázs felvétele - Szoljon.hu

9. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): „Erdő fölött, sáson túl: tárlat a fénnyel átszőtt természetről” címmel Szabó Gábor természetfotós kiállítása nyílt meg a Galéria Könyvtárban

Csokonai Könyvtár (Karcag): Dr. Bartha Júlia új kötetének bemutatójára került sor.

Városi Könyvtár (Jászapáti): Cicell néni meséi című kötet bemutatójára került sor a könyvtárban. A könyvet Hortiné dr. Bathó Edit mutatta be a jászapáti közönségnek.

Városi Könyvtár (Jászberény): Költészet napi versírópályázat eredményhirdetése.

Gémesi Balázs felvétele - Szoljon.hu

13. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Grecsó Krisztián volt a könyvtár vendége.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

15. Városi Könyvtár (Jászberény): Nyújtsd a kezed egy mancsért címmel indult el a Jászberényi Városi Könyvtár adománygyűjtő kampánya. A Kutyákkal az Életért Alapítvány javára gyűjtöttek többek között száraz eledelt, plédet és fekhelyeket.

Versegh Könyvtár (Szolnok): Honismereti előadás: A különleges műveleti képesség kialakulása a Magyar Honvédségben. Előadó: Sánta Gábor ezredes

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó vendége Szurovecz Kitti író volt.

Verseghy Könyvtár Fotótára

József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Online mesemondó versenyt szervezett a könyvtár iskolás gyerekek számára.

Versegh Könyvtár (Szolnok): Karmaasztro klub. Előadó: Szendrei Julianna karmaasztrológus

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szandaszőlősi Művelődési Házban lépett színpadra a könyvtár Minerva Bábcsoportja

Kiss János felvétele - Szoljon.hu

19. József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert Libikóka című zenés estjére várták az érdeklődőket a könyvtárba.

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Kerekítő- Tippentő énekes- játékos- táncos foglalkozást tartottak a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Jászapáti): A könyvtár rajzpályázatot hirdetett a magyar népmese napja alkalmából 3. és 4. osztályos gyermekek részére. Összesen 35 alkotás közül kellett kiválasztania a zsűrinek a legjobbakat.

Munkában a zsűri: Törökné Rusvai Mária, Bagdiné Káli Kitti és Bolyós Ferencné - Facebook

20. Községi Könyvtár (Szelevény): Tök party címmel kézműves foglalkozást tartottak a könyvtárban.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

21. Hild Könyvtár (Szolnok): Nyáry Krisztián rendhagyó irodalom órán mesélt a Himnusz és a himnuszok kalandos életéről 7. osztályos tanulóknak. Beszélgetőpartnere kollégánk, Szekrényes Miklós volt.

Verseghy Könyvtár Fotótára

22. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Fények és árnyak címmel került sor a családi műhely foglalkozására a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Császár Józsefet, leghűségesebb olvasóját köszöntötte a bibliotéka 100. születésnapja alkalmából.

Verseghy Könyvtár Fotótára

24. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Könyvtár Mozi foglalkozáson vettek részt a helyi óvódások. A program mesedramatizálással és játékkal egészült ki.

Községi Könyvár felvétele - Facebook

26.  Hild Könyvtár (Szolnok): Őszi szünidei kézműves foglalkozás

27.  Községi Könyvtár (Kuncsorba): A könyvtár DJP pontjába megérkezett a 3D nyomtató. Ezen a napon jött létre az intézmény Facebook oladala is.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Versegh Könyvtár (Szolnok): Az Öko-kör októberi foglalkozásán a globális klímaváltozás és a tudatos vásárlás kapcsolatáról tartott előadást Csathóné Borics Katalin.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Az MKE Gyermekkönyvtáros Szekció Vándorbagoly díját ebben az évben nyerte el a jászberényi bibliotéka.

Berénycafé felvétele

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Kiépült az ingyenes wifihálózat a város több pontján, melyet az önkormányzat a WiFi4EU pályázat révén valósíthatott meg.
A szolgáltatás elérhető többek között a gyakran látogatott intézmények, így például a könyvtár helyiségeiben is.

29. Községi Könyvtár (Csépa): Tökölős kézműves délutánt tartottak gyermekeknek a település könyvtárában.

Művelődési Ház és Könyvtár felvétele - Facebook

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Szellemes Csütörtök címmel tartotta a helyi könyvtár halloween-i rendezvényét. A gyerekeket és a felnőtteket szellemvadászatra indultak sötétedés után a könyvtár udvarán, majd világító lampionok, mécsesek és fáklyák fényében tettek egy sétát a városban.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

31. Városi Könyvtár (Jászapáti): Mini játszóházat szervezett a könyvtár ügyes kező gyermekek számára.

November

3. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Szabó Gábor természetfotós a Galéria Könyvtárban megtekinthető kiállítása kapcsán tartott vetítéssel egybekötött előadást.

5. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A helyi Olvasókör foglalkozásának témája a történelmi regények voltak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Sziklák és lakóhelyek címmel nyílt meg Andrásiné Pocsalyi Julianna festménykiállítása a Művészeti szalonban.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki kalendárium helyismereti klubfoglakozás vendége volt Kemény Katalin és Pély Ildikó helyi pedagógusok, aki Kemény László Pro urbe díjas iskolaigazgatóról emlékeztek meg.

10. Községi Könyvtár (Szelevény):  Márton napi kézműves foglalkozást tartottak gyermekek számára a könyvtárban.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiss Noémi Balaton című kötetét mutatta be a szerző és beszélgetőtársa Szekrényes Miklós.

11. A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második ütemérőlszóló 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendelet értelmében a könyvtárak ismét bezártak.

12. Városi Könyvtár (Újszász): Hitéletünk tárgyaiból nyílt kiállítás a könyvtár oldalbejáratánál, amely az épületen kívülről is látható volt. A kiállított tárgyak válogatást nyújtottak Konka György gyűjteményéből.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

A bibliotéka ablakaiban pedig bábjeleneteket rendeztek be. A Szamóca Bábcsoport által előadott mesék egy-egy jelenete került bemutatásra.

16. Községi Könyvtár (Cibakháza): QR-kód játékra várták az érdeklődőket a könyvtárban.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

19. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Ajtós kölcsönzéssel segíti olvasóit a járványhelyzet miatt bezárt könyvtár.

IKK felvétele - Facebook

 25. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Online adventi könyvvásárt szervezett a könyvtár közösségi oldalán.

Új Néplap tudósítása a jászfényszarui ajtós kölcsönzésről

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A város több helyszínén indított ablakos kölcsönzést az intézmény.

Verseghy Könyvtár Fotótára

December

nmxcvncvbn

1980

51. Ünnepi Könyvhét

1980-ban a könyv ünnepének országos vidéki megnyitóját Szegeden tartották.

1980-ban a megyei megnyitóra május 30-án délután került sor Szolnokon. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ előtti téren nagyszabású könyvvásáron százféle könyvújdonság várta az érdeklődőket. A “könyvtéren” a Mozgó Világ című folyóirat szerzői dedikálták írásaikat, akikkel este ankéton is találkozhatott a közönség. Aznap este fél héttől pedig Jeles András filmrendező volt a művelődési központ, vendége. 


Másnap délután az ünnepi műsorban irodalmi szemelvények hangzottak el a könyvhétre megjelent művekből. Többek között Szabó István, Tóth Judit, Csukás István, Győre Imre és Juhász Gyula írásait tolmácsolták, József Attila, Horgas Béla és Bereményi Géza megzenésített verseit szólaltatták meg. A megjelent könyvújdonságokból Juhász Jácint, Keres Emil, Kovács János, Papp János, Novák János és Bencze Ilona mutatott be részleteket. Az irodalmi estet Bencze Zsuzsa rendezte. 

Pálos Zsuzsa színművész „Eszterlánc” című vasárnapi matinéja várta a gyerekeket a művelődési központban. A műsorban közreműködik a Rokka együttes.

Június 2-án délután a megyei könyvtár "Kortársaink” című sorozatában ezúttal Jókai Anna szerzői estjét rendezték meg.

Szolnok megyei Néplap archívuma

Június 3-a a tudományok napja volt. A magyar könyvtárügy felszabadulás utáni fejlődéséről tartottak konferenciát, amelyet hazánk felszabadulásának 35. és a megyei könyvtár fennállásának közelgő 50. évfordulója alkalmából rendeztek meg. A tanácskozás előadója Futala Tibor, az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ igazgatója volt, aki a magyar könyvtárügy felszabadulás utáni történetét tekintette át előadásában. Ezt követően dr. Nyitrai Lajos nyugalmazott könyvtáros a megye könyvtárügyének fejlődéséről szólt. Ugyancsak a tanácskozáson értékelték a megyei könyvtártörténeti és helyismereti pályázatot, és ismertették a nyertes pályamunkákat.

Az első díjat megosztva Szatmári Erzsébet könyvtáros „Közművelődési egyletek, körök és könyvtárak Szolnokon” című pályamunkája, valamint Sólyomné Szegő Ágnes tiszafüredi könyvtáros „A tiszafüredi múzeum- és könyvtáregylet története 1877—1949” című dolgozata kapta. Második díjjal jutalmazták a kunszentmártoni járási könyvtár kollektívájának „A tanácsi közművelődési könyvtárak története a kunszentmártoni járásban 1945—1980” című pályamunkáját, valamint Batáné Máté Mária és dr. Varga Sándor „A törökszentmiklósi városi könyvtár története” című munkáját. A harmadik díjat Monok Károlyné tiszafüredi könyvtáros Tiszafüred helyismereti bibliográfiájának összeállításáért és Dóra Józsefné szolnoki könyvtáros „Szolnok város peremkerületének könyvtári ellátása” című munkájáért kapta. 

Délután a műszaki tudományok jutottak „főszerephez”. A MTESZ, a TIT és a Verseghy könyvtár az idén az „Energiagazdálkodás, energiatakarékosság” témakörében rendezte meg közös klubestjét, amelynek házigazdája Mohácsi Ottó, a megyei pártbizottság titkára volt.

Június 4-én a szovjet-orosz irodalom egyik alakjára, M. A. Solohovra emlékeznek születésének 75. évfordulója alkalmából munkásságának tisztelői. A Szovjet Kultúra és Tudomány Házával közösen rendezett emlékest előadója Szaniman Ivan Vasziljevics, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének tanácsosa volt. Kuznyecov, a Puskin Intézet munkatársa méltatta a Nobel-díjas író munkásságát. Az előadást filmvetítés követte, amellyel bemutatták Solohov életútját, s emlékezetes képeket az alkotásaiból készített filmekből.

Az ünnepi könyvhét következő napján, június 5-én délután rendezték meg a hagyományos művész-közönség találkozót, melyen a szolnoki Szigligeti Színház művészeinek műsorát láthatják az érdeklődők és a művészekkel közösen meg is vitatták a látottakat. A találkozó házigazdája Paál István főrendező és Magyar Fruzsina dramaturg voltak. Mintegy ráadásként a színházi évadra a művészek részletek felidézésével keresztmetszetet adtak az évadról. A zömmel fiatalokból álló közönség nagy tetszéssel fogadta Fonyó István, Győry Franciska, Jeney István, Téry Sándor, Fehér Ildikó, Ivánka Csaba, Ferencz Éva, Hollósi Frigyes és Nádor László (a zongoránál) produkcióit, valamint Paál István főrendező és Magyar Fruzsina összekötő, tájékozódást segítő szövegét. A formabontó találkozó nem kevesebb, mint négy órán át tartott.

Az ünnepi könyvhét zárónapján Pálfy József újságíró középiskolás diákokkal rendhagyó világnézeti órán találkozott. Ezen a napon a népművészet kedvelőit vásár és népművészeti est várta a művelődési központban. Bőrösök, népi hangszerkészítők, fazekasok, mézeskalácsosok, kékfestők, gyékényesek árulták portékáikat.


Az író-olvasó találkozók mellett rendhagyó irodalomórák is színesítették a programot, amely  a Radnóti Miklós Színpad Gyárfás Miklós „Közhelybenjárás” című szaiírikus művének előadásával zárult Szolnokon. Fellépett, többek között Gálvölgyi János, Gordon Zsuzsa, Körmendi János, Keres Emil és Pécsi Ildikó. Az előadást Gáspár János rendezte.

A Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár gondozásában több kiadvány látott napvilágot az ünnepi könyvhétre. A „Kurjantásnyi Magyarország” címmel - Szurmay Ernő, a megyei könyvtár igazgatója szerkesztésében - megjelent verseskötetben a nagy elődök, s a mai költőnemzedék tagjai vallanak a szolnoki tájról, szűkebb hazánkról, itt szerzett - olykor életreszólóan - meghatározó élményeikről. A kötetben többek között Verseghy Ferenc, Petőfi Sándor, József Attila, Szép Ernő, Tamkó Sirató Károly, Illyés Gyula, Kiss Tamás, Hatvani Dániel, Iluh István, Serfőző Simon és Körmendi Lajos verseit olvashatták.

Elkészült a szolnoki Szigligeti Színház adattára is. A kiadvány összeállítója Kósa Károly, a megyei könyvtár munkatársa,aki a színház 1951- től 1978-ig terjedő időszakát dolgozta fel. Az első részben időrendi sorrendben a színházi bemutatókat közli, miajd részletes bibliográfiát ad az 1951 és 1978 között újságokban, folyóiratokban megjelent kritikákról, cikkekről, riportokról. A harmadik egység a mutatókat tartalmazza, amelyek az első két rész tartalmi feltárását segítik. A kiadvány színháztörténeti jelentősége igen nagy, az első olyan munka, amely tudományos alapossággal dolgozza fel a Szigligeti Színház tárgyidőszakban történt eseményeit.

A megye városaiba, községeibe látogat többek között Asperján György, Szakonyi Károly, Tímár Máté, Móricz Virág és a Szolnokon élő Balogh Elemér író, valamint Soós Zoltán, Jobbágy Károly és Hatvani Dániel költő. A gyermeknap alkalmából ifjúsági programokra is sor került a könyvünnepen a művelődési központban.

Tiszaföldváron könyvheti előzetesként József Attila-emlékműsort rendeztek a művelődési házban. Berek Kati önálló előadói estjén közreműködött Sebő Ferenc.

A Szolnok és Vidéke Áfész kereskedelmi napokat rendezett Besenyszögön. Könyvsorsjegyet kapott ajándékba mindenki, akinek vásárlása a 300 forintot meghaladta. A könyvhét alkalmából május 31-én szombaton a művelődési házban megrendezésre kerülő ajándékműsor alkalmával tartották meg a sorsolást.

Gazdag programmal készültek a könyvhétre Jászberényben is. Soós Zoltán költő a szakmunkásképző intézetben és a Hűtőgépgyárban, Szakonyi Károly író pedig az Aprítógépgyárban és a városi könyvtárban találkozott olvasóival. Az előző évek szokásaitól eltérően nem csupán könyvárusítás folyt Jászberényben. A korábban útjára bocsájtott Nyitott ház kísérleti mozgalom keretében a Déryné Művelődési Ház színes ötletekkel gazdagította a kultúra hetét. A Lehel vezér téren felállított utcai könyvpavilonhoz nyitott paraván csatlakozott, amelyen Nemes Árpád Jászberény életét bemutató dokumentumfotóit láthatták az érdeklődők. Szomszédságában a városi könyvtárból hozott irodalmi tárgyú művészi kisgrafikák színesítették a kiállítást. Akik másféle vizuális élményre vágytott, azok sem csalódtak. Közel hatszáz ismeretterjesztő, művészeti vagy irodalmi vonatkozású, a gyermekek igényeit is kielégítő diaifilmet tekinthettek meg. Reggeltől estig folyt a diafilmes automata vetítés. Egyidejűleg a bekerített pavilonban a „Diákkönyvtár hangszalagon” sorozat kedvelői négy fejhallgatón lemezeket hallgathattak. A házi jogtanácsadó füzetek, könyvismertetők is helybeni olvasására invitáltak. 

Az újszászi nagyközségi könyvtár olvasótalálkozót szervezett a helyi Vegyesipari Szövetkezet szocialista brigádjaival közösen. Jókai Anna írónővel is találkozhattak az érdeklődők a szövetkezet klubtermében. Ugyanott árusítással egybekötött könyvkiállítás is nyílt.  Kisújszálláson író-olvasó találkozóra került sor. Jobbágy Károly költő szakmunkástanulókkal találkozott. Bíró Józsefet pedig törökszentmiklósi általános iskolások látták vendégül. Móricz Virág Martfűn és Szajolban, Szakonyi Károly és Tótfalusi István Törökszentmiklóson, Bíró József Tiszapüspökiben, Tiszatenyőn és Törökszentmiklóson, Gutai Magda Kunmadarason Jobbágy Károly pedig Kunszentmártonban találkozott olvasóival.

A Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltsége Szolnok mellett Jászapátin és Jászkiséren politikai könyvvásárt rendezett.  A könyvhéten csaknem 120 millió forintnyi könyv kelt el, mintegy 20 százalékkal több, mint az azt megelőző évben. A Vidéki Állami Könyvterjesztő, a Művelt Nép mintegy 43 millió forint forgalmat ért el, amely az előző évinél 25 százalékkal több. 

Kronológia

1980. május 26. József Attila-emlékműsor (Tiszaföldvár)

1980. május 30. Könyvtér megnyitása. Íróvendégek dedikálnak: Bistey András, Iluh István, Körmendi Lajos, Szabados Árpád, Tárnok Zoltán, Tóth Erzsébet, Veress Miklós (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. május 30. Ankét. Mozgó Világ c. folyóirat (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. május 30. Békeidő c. film bemutatója és ankét a rendezővel (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Körmendi Lajos (Szolnok, Kereskedelmi Szakközépiskola)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Nagy Gáspár (Szolnok, 633. Szakmunkásképző Intézet)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Szabados Árpád (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Tárnok Zoltán (Szolnok, Tiszaparti Gimnázium)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Tóth Erzsébet (Szolnok, Varga Katalin Gimnázium)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Veress Miklós (Szolnok, Gépipari Szakközépiskola)

1980. május 31. Irodalmi est. Közreműködik: Bencze Ilona, Jacobi László, Juhász Jácint, Keres Emil, Kovács István, Novák János, Papp János (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 1. Eszterlánc. Pálos Zsuzsa gyermekműsora. Közreműködik: Rokka együttes (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 2. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Jókai Anna (Szolnok, Járműjavító)

1980. június 2. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Balogh Elemér (Szolnok, Vegyipari Szakközépiskola)

1980. június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Balogh Elemér (Szolnok, Miniklub)

1980. június 2. Jókai Anna szerzői estje (Újszász)

1980. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Jobbágy Károly (Rákóczifalva)

1980. június 3. Könyvtártörténeti emlékülés

A magyar könyvtárügy felszabadulás utáni történetének főbb állomásai. Előadó: Futala Tibor igazgató, OMKDK

A megyei könyvtártörténeti és helyismereti pályázat eredményhirdetése, a nyertes pályamunkák ismertetése (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 5. Művész-közönség találkozó. Közreműködik: Ferencz Éva, Kishonti Ildikó, Margittai Ágnes, Szoboszlai Éva, Fonyó lstván, Hollósi Frigyes, Ivánka Csaba,
Jeney István, Pákozdy János, Téry Sándor. Házigazda: Paál István főrendező, Magyar Fruzsina dramaturg, Szigligeti Színház (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 6. Politikai ankét. Vendég: Pálfy József, MUOSZ elnöke (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 6. Közhelybenjárás. Radnóti Miklós Színpad vendégjátéka. Szereplők: Baracsi Ferenc, Gálvölgyi János, Gordon Zsuzsa, Huszár László, Körmendi Lajos, Keres Emil, Mikes Lilla, Pécsi Ildikó, Somhegyi György, Szabó Kálmán, Korsós Ilona, Pataki Ágnes. (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Pálfy József (Szolnok, Tiszamenti Vegyiművek Művelődési Háza)

1980. június 6. Népművészeti vásár (Szolnok)

1980. június 3. Energiagazdálkodás-energiatakarékosság. A MTESZ, a TIT és a Verseghy Könyvtár nyilvános klubestje. Vendégek: dr. Hegedűs Lajos igazgató, Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, dr. Laklia Tibor osztályvezető-helyettes, Országos Energiagazdálkodási Hatóság; Papp István igazgató, Országos Energiagazdálkodási hatóság, dr. Zettner Tamás igazgató, Magyar Villamos Művek Tröszt termelési igazgatója (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Petrovácz Antal (Szolnok, Délibáb úti Általános Iskola, Tószeg)

1980. júnus 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Móricz Virág (Szajol)

1980. júnus 4. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Móricz Virág (Szolnok, Tallinn körzeti Általános Iskola)

1980. június 4. Solohov-emlékest. Előadó: Iván Vaszilijevics Szalimon, a Szovjetunió magyarországi nNagykövetség tanácsosa, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ) 

1980. június 2. Jókai Anna szerzői estje a Szépirodalmi Kiadó rendezésében (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)
 

1994

65. Ünnepi Könyvhét

Abádszalók

június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Schmidt Egon

június 2-5. Könyvkiállítás és vásár

június 3. Könyvről – könyvért vetélkedő

Fegyvernek

június 6. “Nevető” irodalomóra. Előadó: Kovács Mari

Jászárokszállás

június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Varga Domokos 

Jászberény

június 6. Könyvbörze

Karcag

június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Tornai József, az Írószövetség elnöke

Kisújszállás

május 24. – június 5. Rajzkiállítás

május 30. – június 5. Könyvbörze

május 31. Gyermekkönyvtári pályázatok eredményhirdetése

június 1. Anyanyelvi őrjárat c. pályázatok értékelése

június 3. Könyvheti újdonságok vására

Kunszentmárton

június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Serfőző Simon

Martfű

május 24. Garabonciás Pódium. Kovács Frigyes színész Karinthy-műsora

Mezőhék

május 31. Könyvkiállítás és vásár

június 2. Kedves mesehősöm. Rajzkiállítás

június 3. Irodalmi vetélkedő fiataloknak

Öcsöd

június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Serfőző Simon

Szolnok

június 2. Városi ünnepélyes megnyitó. Köszöntő: dr. Lengyel Györgyi. Közreműködik: Eötvös József Általános Iskola, Hermann Ottó Általános Iskola, Bartók Béla Zeneiskola

Fazekas Mihály: Lúdas Matyi. O. Szabó István, Jászai-díjas színművész irodalmi estje

június 3. Irodalmi est a Jászkunság folyóirat és a Verseghy Kör szervezésében. Vendég: Körmendi Lajos, Jenei Gyula, Seprősi-Czárán György, dr. Horváth Károlyné. Közreműködik: Tiszaparti Gimnázium

június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Tornai József, az Írószövetség elnöke

Tiszaföldvár

június 2. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Marosfalvi Ernő polgármester. Ünnepi beszéd: Szente Ferenc. Fellépő: Hegedűs D. Géza. Közreműködik: Hajnóczy József Gimnázium

Új Néplap archívum

1994. június 2. Eszményi Viktória és Heilig Gábor zenés gyermekműsora 

Közönségtalálkozó. Vendég: Békés Pál, Hegedűs D. Géza

Tiszaörs

június 2. Könyvről – könyvért vetélkedő

június 3. Irodalmi műsor

Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Körmendi Lajos

június 4. Mesedélelőtt gyerekeknek

június 6. Irodalmi országjárás. Vetélkedő gyerekeknek

Tiszaszentimre

június 3. Könyvkiállítás

június 4. Filmvetítés gyerekeknek

június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Varga Domokos 

Törökszentmiklós

június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Csalog Zsolt

Újszász

június 1. Irodalmi összeállítás. Közreműködik: Jászkunság folyóirat, Verseghy Kör. Vendég: Körmendi Lajos

Zagyvarékas

június 1. Irodalmi összeállítás. Közreműködik: Jászkunság folyóirat, Verseghy Kör. Vendég: Körmendi Lajos

2004

75. Ünnepi Könyvhét és 4. Gyermekkönyv Napok

2004-ben a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő újszászi városi könyvtár adott otthont a könyvhét megye megnyitójának. Könyvet megjelenteni ma nem könnyű. Ezt jelzi az is, hogy a könyvkereskedelem egyre kevésbé van jelen az írott szó ünnepén. Az íróknak igazi kapaszkodót ma már csak a könyvtárak jelentenek — fogalmazta meg a könyvhét megyei megnyitóján Bertalanné Kovács Piroska, a Verseghy Ferenc Könyvtár igazgatója. Az értékek felmutatásához összefogásra van szükség. 

A könyvhét bizonyítja, hogy nincs igazuk a nyomtatott szó végét jósolóknak — fejtette ki Botka Lajosné polgármester a 75. jubileumi ünnep szolnoki megnyitóján. Mindez azt jelzi, hogy vannak állandó értékeink, melyek megőrzése minden nemzedéknek feladata. A város vezetője úgy vélte: ma már tudományos művekhez, irodalmi alkotásokhoz is hozzáférhetünk a számítógépek segítségével, mégis sajátos, semmivel nem pótolható varázsa van a könyvtár polcáról leemelt könyveknek, vagy a nyomdából frissen kikerült kötet fellapozásának. A könyv ugyanakkor üzlet is. Az értékteremtéshez támogatókra van szükség. Ezért reményét fejezte ki a polgármester, hogy az ünnepen a szolnoki polgárok találnak támogatásra érdemes produktumot, hiszen ezen a könyvhéten is több, a megyében élő szerző művét vehetik kézbe. 

Új Néplap archívum

A könyvhét tehát csendben elmúlt, ám ez az este örök nyomot hagyott a gálán résztvevőknek.” – fogalmazta meg impresszióit Mészáros Géza újságíró a Kányádi-estről. 2004. június 9-én Kányádi Sándor (1929-2018) Kossuth-díjas költő volt a szolnoki Városi Művelődési és Zenei Központ vendége. A magát szamarasincs apostoltanoncnak tartó erdélyi költő verseskötetei is megjelentek a könyvhét alatt. Huzella Péter Kossuth-díjas előadó- művész, aki gitárkísérettel tolmácsolta a gyermekek és a felnőttek által jól ismert Kányádi-rigmusokat.

Kronológia

2004. május 25 – június 11. Önálló Vizuális Alapiskola kiállítása (Kengyel)

2004. május 30. A jószágtartás és a pásztorélet használati tárgyai, vásártartás Kunhegyesen. Kiállítás Oláh Lajos helytörténeti gyűjteményéből (Kunhegyes)

2004. június 2. Városi megnyitó. Köszöntő Botka Lajosné polgármester. Közreműködik: Bartók Béla Kamarakórus (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 2. “Könyvről könyvért” irodalmi vetélkedő (Szolnok)

2004. június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Molnár H. Lajos (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2004. június 3-9. A Móricz Zsigmond nyomában című olvasópályázat zárása. Könyvkiállítás. Megbocsátás hete akció (Mezőtúr)

2004. június 3. Nyílt nap. Könyvbemutató. Ötórai tea a könyvtárban. Kötetlen beszélgetés a mai irodalomról (Abádszalók)

2004. június 3. Könyvbemutató. Katona Mihály: Túrák Kunszentmárton környékén (Kunszentmárton)

2004. június 3. Apáról Fiúra Alapítvány kézműves bemutatója és kirakodóvására (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 3. Protokoll az életem. beszélgetés Görög Ibolya írónővel (Szolnok, Borostyán Művelődési Ház)

2004. június 3. Könyvpremier. Mrena Julianna elsőkötetes írónővel Jenei Gyula beszélget (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2004. június 3. Vetélkedő Fekete István műveiből (Tiszaföldvár)

2004. június 3. Könyvtári Kreatív Klub foglalkozása (Tiszaföldvár)

2004. június 3. Ünnepélyes megyei megnyitó. Köszöntő: Bertalanné Kovács Piroska, Molnár Péter polgármester, Barta Imréné könyvtárvezető. (Újszász)

2004. június 3. Munkálkodásunk és ennek társadalmi visszhangja. Előadó: dr. Nagy Attila (Újszász)

2004. június 3. Eső-bemutató. Vendég: Jenei Gyula (Újszász)

2004. június 3. Könyvbemutató. Turza Ferenc: Fakéreg íze van a levegőnek. Beszélgetőtárs: Tóth Péter tanár (Újszász)

2004. június 3. Bálint Erika zenés műsora (Újszász)

2004. június 3. Könyvajánló. Varga Ferenc: Jász-Nagykun-Szolnok megyei sportalmanach. Moderátor: ifj. Varga Ferenc újságíró (Újszász)

2004. június 3-7. “Barangolás a könyvespolcok között.” 8. osztályos tanulók ismerkedése a könyvtárral. “Már tudok olvasni” 1. osztályosok ismerkedése a könyvtárral (Jászárokszállás)

2004. június 3-9. Móricz Zsigmond nyomában. Olvasópályázat eredményhirdetése. Könyvkiállítás. Megbocsátás hete akció (Mezőtúr)

2004. június 4. Mesék a szeretetről. Zenés mesedélelőtt óvodásoknak (Abádszalók)

2004. június 4. Ismeretterjesztő előadás. Előadó Túrócziné Eszes Mária (Jánoshida)

2004. június 4. A mi világunk. Fenyves Otthon lakóinak foglalkozása (Kenderes)

2004. június 4. Előzzük meg a vízi baleseteket! Ismeretterjesztő foglalkozás (Kenderes)

2004. június 4. Kék Angyal és barátai. Meister Éva előadóestje. Közreműködik: Bánfi Miklós előadóművész (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 4. Írás-, könyv- és könyvtártörténeti foglalkozás 3. osztályos tanulók részére. Játékos foglalkozás a kisegítő iskolások részére (Tiszaföldvár)

2004. június 5. Barbaricum Könyvműhely éves közgyűlése (Karcag)

2004. június 5. V. Kunkapitány választási ünnepsége (Kunhegyes)

2004. június 5. Játszóház (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 5. A Jászságtól Beregig, az Észak-Alföld népművészetét feltáró kiállítás bemutatója. Tárlatvezetés (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 5. Kézművesek bemutatója (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 7. “Könyvmoly – Galaxis”. Könyves játékok általános és középiskolás tanulók részére (Martfű)

2004. június 7. “Könyvről könyvért” irodalmi vetélkedő. Mesezsák óvodások részére (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Karinthy Márton. Beszélgetőtársa Lengyel Boldizsár. Közreműködnek a Széchenyi István Gimnázium tanulói (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 7. Ügyességi vetélkedő 5. osztályos tanulók részére. “Keresd a könyvtárban!” című többfordulós könyvtári fejtörő eredményhirdetése (Tiszaföldvár)

2004. június 8. “Étel és irodalom” Beszélgetés Bächer Iván íróval (Jászberény)

2004. június 8. “Igazságot Magyarországnak” Előadó: Beregszászi Olga (Kunszentmárton)

2004. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég Szécsi Magda festőművész, költő. Kiállításmegnyitó. Köszöntő: Berta István alpolgármester. Közreműködik: “Integrált Oktatásért” Dr. Hegedűs T. András Szakközépiskola és Kollégium színjátszóköre (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2004. június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Shelley Éva (Mezőtúr)

2004. június 9. Zenés beszélgetés a 75. születésnapját ünneplő Kányádi Sándor költővel. Vendég: Huzella Péter előadóművész (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ, Hild János tér)

2004. június 10. Könyvbemutató. Sziki Károly: Nyakunkon a tél (Martfű)

2004. június 10. Felolvasó délután martfűi verselők írásaiból. Vendég: Jenei Gyula. Közreműködik: Damjanich János Szakképző Iskola és Gimnázium tanulói (Martfű)

2004. június 13. Végvári vitézek. Törökszentmiklósi Szépmezőkszárnya Lovasíjász Hagyományőrző Együttes bemutatója. A végvári vitézek itala. Borkostoló és vásár (Törökszentmiklós)

2004. június 13. Balassi Bálint emléke, üzenete. Előadó: dr. Szecsei István tanár. Közreműködik: Kobzos Kiss Tamás. (Törökszentmiklós)

2004. június 13. Moldvai és Gyimesi Táncház

2006

77. Ünnepi Könyvhét és 6. Gyermekkönyv Napok 

A 77. Ünnepi Könyvhét megyei megnyitóját Jászberényben rendezték meg. A megye könyvtárosai, a könyves szakma egyéb képviselői, a kultúra területén dolgozók a város megújult bibliotékájában találkoztak. Utcai könyvárusítás, irodalmi rendezvény, író-olvasó találkozó színesítette az egész napos programsort.

2006-ban jelent meg az ünnepi könyvhét alkalmából dr. Kiss Kálmánné (1935-2016) tollából a Kisúji harangszó.

Jenei Gyula a Parnasszus gondozásában a könyvünnepre megjelenő Ha kérdenéd című kötetéről kollégája, P. Nagy István szolnoki író és pedagógus írt könyvismertetőt az Új Néplap hasábjain.

Ebben az évben a Verseghy Ferenc Könyvtár Iluh István (1936-2006) 70. születésnapja tiszteletére az Ünnepi Könyvhétre kívánta megjelentetni a szerző művét. Sajnos azonban a kötet bemutatóját már nem élte meg.

2006-ban a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő karcagi Barbaricum Kiadó a könyvhéten is jelentkezett új művekkel. Az alapító, az időközben sajnálatos módon eltávozott Körmendi Lajos (1946-2005) József Attila-díjas író-költő válogatott írásait Az álom fonákja, Sarusi Mihállyal közös munkáját Szabad csapat, Sárándi József verseit pedig Birtokviszony címmel jelentette meg. A Bereki Irodalmi Társaság is megemlékezett Körmendi Lajosról. Csokorba gyűjtötték az elhunyt alapító mintegy kétszáz írását, amelyek korábban a Találkoztam egy emberrel című tárcasorozatban jelentek meg egy karcagi reklámújságban. AZ Édes otthon című kötet 2007-ben jelent meg az Ünnepi Könyvhéten.

Kronológia

2006. május 29. – június 2. Könyvkiállítás és -vásár a legújabb könyvekből. “Retro” napok. A 60-as, 70-es években megjelent magazinok kiállítása (Abádszalók)

2006. május 29. – június 2. Megbocsátás hete (Abádszalók, Újszász)

2006. május 30. A mese varázsa. Zenés mesedélelőtt óvodásoknak (Abádszalók)

2006. május 31. Író-olvasó találkozó. Vendég: Kanizsa József író, költő, a Magyar Kultúra Lovagja, Dedik János Batsányi-díjas író, Feinek György Krúdy-díjas író és Király Lajos költő, a Magyar Kultúra Lovagja, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke (Jászfelsőszentgyörgy)

2006. május 31. Simon M. Veronika festménysorozataiból kiállítás (Jászfelsőszentgyörgy)

2006. június 1. Az Üdvözlet Abádszalókról c. elektronikus dokumentum bemutatója (Abádszalók)

2006. június 1-30. Skót és ír kortárs szépirodalmi poszter- és könyvkiállítás (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2006. június 2. Irodalomról-Irodalomért. Napközisek könyvtári vetélkedője (Abádszalók)

2006. június 3. Az Ünnepi Könyvhét és a Pedagógusnapi ünnepség helyi megnyitója. Köszöntő: dr. Kiss Kálmánné díszpolgár, ny. címzetes gimnáziumigazgató. Iskolában, könyvek között. előadó: Hajdú Péter, Jámbor József és Somody Ildikó színművészek. (Kisújszállás)

2006. június 6. Ulrike Franz kiállításának megnyitója (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2006. június 6 – 9. Könyvgyűjtő akció (Újszász)

2006. június 7. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Bertalanné Kovács Piroska igazgató, Verseghy Ferenc Könyvtár.
Könyvtáros életpálya. Előadó: dr. Bartos Éva.
“Könyvborítók felsőfokon” c. kiállítás. Közreműködik: Velkeiné Pócz Ilona rajztanár, Lehel Vezér Gimnázium.
Internetterem új eszközeinek átadása. Közreműködik: dr. Magyar Levente polgármester. Könyvtárnéző séta. Vezető: Szabó Jánosné igazgató, Városi Könyvtár és Információs Központ. (Jászberény)

2006. június 7. Örkény István: Egypercesek egy órában. Előadó: Csengeri Attila, Varga Zsolt (Jászberény)

2006. június 7. Könyvbemutató. Para-Kovács Imre: A mamut dala (Jászberény)

2006. június 7. A T-Com Digitális-híd (Internet sztráda) címmel bemutató előadás (Kenderes)

2006. június 7. Könyvbemutató. Vendég: Jenei Gyula. Ünnepi köszöntő: Tokajiné Demecs Katalin alelnök, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Tokajiné Demecs Katalin - Verseghy Könyvtár felvétele

2006. június 8. A felvilágosodás költői. Rendhagyó irodalom óra (Kenderes)

2006. június 8. Gondolatok a madárvilágról. A madarak élete és élettere. Előadó: Katona Mihály madárkutató (Kunszentmárton)

2006. június 8. “Olvassatok könyvmolyok, a világ rátok mosolyog” címmel nyári olvasmány ajánló rendezvény (Martfű)

2006. június 8. Könyvbemutató. Benson Vilmos: Szolnoki srácok (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2006. június 8. Kóka Rozália “Egy asszon két vétkecskéje” c. előadóest (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Kóka Rozália - Verseghy Könyvtár felvétele

2006. június 8. Sári László Kelet-kutató, tibetológus előadása (Szolnok, Törökszentmiklós)

2006. június 8. Karinthy örök… Vidám irodalmi műsor. Előadó: Szabad Ötletek Színháza (Túrkeve)

2006. június 9. Négyszögletű kerek erdő. Mesedélelőtt (Kenderes)

2006. június 9. Meseposztócska. Előadó: Verseghy Könyvár gyermekkönyvtárosai (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2006. június 9. Könyvbemutató. Hubai Gruber Miklós, az egri megyei rádió munkatársa hétköznapi emberi történetekről szóló kötetének bemutatója. (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2006. június 9. Könyvbemutató. Szolnoki mártírköltők verses hagyatéka. Vendég: László Cecília, Szurmay Ernő (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2006. június 10. Író-olvasó találkozó. Vendég: Szabó Magda (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

Szabó Magda Szolnokon - Új Néplap archívuma

2006. június 12. Brazília. Videófilmes élménybeszámoló és könyvbemutató. Előadó: dr. Dajka Miklós (Martfű)

2006. június 12. Útravaló és Otthon pihen a család. Ötletek, javaslatok a szabadidő hasznos eltöltéséhez témában könyvajánló. Játsszunk együtt! címmel nyári szabadidős barkácsötletek és tanácsok kicsiknek és nagyoknak. Fonalgrafikák készítése a Színes ötletek könyvsorozatban megjelent művek segítségével. Gyermekfoglalkozások (Jászárokszállás)

2006. június 12. Könyvbemutató. Doros Judit: Átkozott, édes föld (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2007

78. Ünnepi Könyvhét és 7. Gyermekkönyv Napok

2007. május 30. - június 6.

Abádszalók

  • május 31. – június 4. “Megbocsátás hete” – a késedelmi díjak elengedése. Könyvkiállítás az újonnan megjelent könyvekből.
  • június 1. Könyvvásár a könyvtár előtti téren. Szakácskönyvek kiállítása. Tájjellegű receptverseny. Író-olvasó találkozó Bodnár László főiskolai tanárral, íróval, világutazóval. Téma: idegenforgalom, turizmus
  • június 4. Tanulságos mesék a népmesék világából. Foglalkozás óvodások és kisiskolások részére.

Jászapáti

  • május 30. 8. osztályos tanulók szervezett beiratkozása a felnőtt könyvtárba
  • június 2. Játék-délelőtt. Felső tagozatosok könyvtárhoz, könyvekhez kötődő önszervező közössége.
  • június 4. Az Aranyfa olvasóprogram záró rendezvénye.
  • június 6. Új diabétesz könyveink bemutatása a cukorbetegek klubfoglalkozásán.

Jászberény

  • június 4. Író-olvasó találkozó. Ferdinandy György: A bolondok királya című tényregényének bemutatója.

Jászfelsőszentgyörgy

  • május 31. Mesefoglalkozás – nagycsoportosoknak
  • június 4. Első osztályos tanulók ünnepélyes beiratkozása a könyvtárba.

Jászfényszaru

  • május 30. – június 6.Könyvek – nemcsak “könyvmolyoknak”. Kiállítás magángyűjtők könyveiből.

Kenderes

  • május 31. Író-olvasó találkozó az általános iskola 8. osztályos és a helyi középiskola kenderesi tanulóival.Vendég: Kurdics Mihály. Téma: “A kábítószer itt van testközelben”.
  • június 1. Halló, itt a könyvtáros mesél! Mesék kicsiknek és még kisebbeknek.
  • június 2. Tippelő könyvekről gyerekeknek és felnőtteknek.

Kisújszállás

  • június 7. KODÁLY ZOLTÁN EMLÉKÉRE RENDEZETT ÜNNEPSÉG az Ünnepi Könyvhét alkalmából. Ünnepi köszöntőt mondott Tatár Zoltán alpolgármester. A rendezvényen közreműködött az: Alapfokú Művészetoktatási Intézmény női kara, Arany János Általános Iskola kórusa, Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon Diri Dongó kórusa, Ének-zenei nagykórus, Phoenix vegyeskar, Városi Óvoda Intézmény Pitypang óvodásai. Szaval: Szegi Albertné és Gyányi Andrea

Kunszentmárton

május 30. Megyei megnyitó ünnepségre a József Attila Városi Könyvtárban került sor.  A rendezvényt Dr. Czuczi Mihály polgármester nyitotta meg, majd ezt követően könyvtáros szakmai napra került sor. Balogh Anna előadása hangzott el A kulturális intézmények fejlesztési lehetőségei európai uniós támogatások felhasználásával címmel. Fábián Márta előadása: A kulturális fejlesztések helye az észak-alföldi regionális programban. Kiállítás: A tarot szimbolikája az irodalomban és a művészetben. Herczeg László könyvtáros magángyűjteményéből. Tóth János festőművész kiállítása. Köszöntő: Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke. Dinnyés József előadása: Panaszdalok Határ Győző versei, Dinnyés József dallamai; A Nyugat és az Új Hold költői

previous arrow
next arrow
Shadow
Slider

Martfű

  • május 31. Mit olvasnak a bajnokok? Beszélgetés martfűi híres sportolókkal olvasmányélményeikről. Közreműködik: Stefanovics József, Vincze Tímea, Vincze Mariann, Serfőző Dávid
  • június 4. Van, aki írja, van, aki olvassa… A Martfűi Verskedvelők Köre és a Lapozó Olvasókör találkozója.

Mezőtúr

  • május 30. Baráti beszélgetés Nádasdy Ádám költővel
  • június 4. Író-olvasó találkozó a könyvtárban. Vendégünk: Endrei Judit.

Szolnok

  • május 30. – június 6. TOTÓ a megye irodalmi életéről.
  • május 30. május 30. Könyvbemutató. Ferdinandy György: Bolondok királya. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula.
  • május 31. Az Ünnepi Könyvhét városi megnyitója a Damjanich János Múzeum díszudvarán. Köszöntőt mondott Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere. Közreműködött a Bartók Béla Kamarakórus. Vezényelt Molnár Éva karnagy.
  • május 31. “Múzeumi műtárgyak vendégségben” címmel kamarakiállítás megnyitása a tatai Kuny Domokos Múzeum anyagából.
  • május 31. Olvasó család – tanuló társadalom. Dr. Nagy Attila olvasásszociológus előadása
  • 2007. május 31. Író-olvasó találkozó szolnoki szerzőkkel. Vendégek: Rékasy Ildikó költő, Bistey András író, Kerekes Tamás író. A beszélgetést Lengyel Boldizsár újságíró vezeti.
  • május 31. “Életem kész regény”. Fiatalok és szépkorúak kedvenc könyveinek bemutatása, ahol általános és középiskolás fiatalok beszélgettek a nyugdíjasokkal regényekről, versekről, kedvenceikről. Az Aba-Novák Kulturális Központban tartott beszélgetés moderátora Novák Zsuzsa volt.
  • május 31.“Amit szívedbe rejtesz” c. verses zenés irodalmi összeállítás a Híd Színház és a 6 perc zenekar előadásában. Szerkesztette: Rigó József
  • június 1-30. “Villanások a Gutenberg-galaxisból”. Kamarakiállítás Kis Krisztián Bálint gyűjteményéből.
  • június 1. – július 3. Könyvkiállítás. Hunting down the universe című angol nyelvű könyvkiállítás a Verseghy Könyvtár GatewayUK különgyűjteményében
  • június 1. Szakkönyvbemutató. Mikroközösségek. “Jászkunság” Könyvtéka 1. Az MTA JNSZ Megyei Tudományos Egyesületének kiadványa. Bemutatta dr. Szabó László
  • június 1. Meseposztócska: 8 mese posztótechnikával a múzeumudvarban. Előadjtk a megyei könyvtár gyermekkönyvtárosai 

Almási Gizella gyermekkönyvtáros foglalkozása - Verseghy Könyvtár felvétele

  • június 1. “Könyvról könyvért” irodalmi vetélkedő 
  • június 1. Szakkönyv-bemutató: Oklevelek és iratok Szolnok város történetéből 1075-1685. Összegyűjtötte és latinból fordítottak Benedek Gyula. (Documentatio Historica) Bemutatta dr. Bagi Gábor történész
  •  június 1. Bartha Júlia: Lale. Hagyományok a mai török társadalomban, az emberélet fordulóinak népszokásai. Bagi Gábor: A Nagykunság a XIII-XVI. században. Bemutatta Ruzicska Ferenc újságíró
  • június 1. Az ESŐ című folyóirat legújabb számának bemutatása. Közreműködött Deme Gábor színművész és Bátorligeti Mária kritikus 

Várszegi Tibor, Jenei Gyula, Deme Gábor és Bátorligeti Mária - Hild Könyvtár felvétele

  • június 1. Várszegi Gábor Bot című előadása
  • június 2. Játszóház gyerekeknek a Napsugár Gyermekház közreműködésével a múzeumudvarban.
  • június 2. “Könyvről könyvért” irodalmi vetélkedő
  • június 2. Aki nem hiszi, járjon utána (népmeseelemzés). Előadó: Koszecz Sándor
  • június 2. Író-olvasó találkozó vendége volt V. Kulcsár Ildikó, a Nők Lapja munkatársa a Hild Viktor Könyvtárban

V. Kulcsár Ildikó - Hild Könyvtár felvétele

  • június 2. Gyermekek Európája címmel gyermekjátékok bemutatója a Verseghy Könyvtár Gyermekkönyvtárában.

Játszóház - Verseghy Könyvtár felvétele

  • június 3. Játszóház gyerekeknek.
  • június 3. Aranysor Íróklub bemutatkozása
  • június 4. “Könyvről könyvért” irodalmi vetélkedő. 
  • június 4. Mesedélelőtt óvodásoknak. 
  • június 4. Könyvtárosok Kórusa. Vezényel: Balázs Ildikó 

Könyvtárosok Kórusa a Múzeum udvarán - Verseghy Könyvtár felvétele

  • június 4. Pilistől Pilisig. Előadó: Born Gergely.
  • június 4. Várszegi Tibor Bot című előadása.
  • június 5. A Régi magyar családok sorozat 6. kötetének bemutatója. A muraszombati, szécsiszigeti és szapári Szapáry család történetét ismertető kötet szerzői Claude André Donadello, Cseh Géza és Pozsonyi József. Velük dr. Horváth László beszélgetett.
  • június 7. Wieloch-Varga Krystyna kiállításának megnyitójára kerül sor a könyvtár Művészeti Szalonjában. A megnyitó beszédet mondott dr. Andrzej Pedryc, a Magyarországi Lengyel Alkotói Fórum elnöke

Tiszafüred

  • június 1. Író-olvasó találkozó. Vendégünk: dr. Lebovits Imre, a BME ny. docense, Tiszafüred díszpolgára.
  • június 5. Író-olvasó találkozó a gyermekkönyvtárban Békés Pállal.

Törökszentmiklós

június 6. Vihar Judit közreműködésével Vihar Béla-emlékestet rendeztek a várois könyvtár olvasótermében.

Újszász

2014

85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapok

Mezőtúr

június 6. Kolompos Együttes koncertje

június 11. Mezőtúr adott otthont az ünnepi könyvhét megyei megnyitójának. A Móricz Zsigmond Városi Könyvtárban előadások és bemutatók hangzottak el, illetve Lőrincz L. Lászlóval beszélgethettek író-olvasó találkozó keretében az érdeklődők.

Szolnok

június 12.

  • Városi megnyitó. Köszöntő: Szabó István alpolgármester. Zene a téren. A Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Big Band Zenekarának műsora.Tudorka könyvtári vetélkedő-díjátadás
  • Életfordulók meséi. Az emberélet tükröződése a népmesékben. Boldizsár Ildikó mesekutató előadása.
  • Kiállításmegnyitó. Szabó György szobrászművész alkotásai
  • Könyvbemutató. Turczi István legszebb versei. Közreműködik Molnár László színművész (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

június 13.

  • Barangoló című interaktív, verses-zenés gyerekelőadás Weöres Sándor gyermekverseiből. Közreműködik Lázár Balázs és Tallián Marianne
  • Kiállításmegnyitó. rendhagyó tárlatvezetés Szegedi Katalin illusztrációiból 
  • Könyvbemutató. Bistey András: A kápolna
  • Könyvbemutató. Kiss József: Angyalok a függöny mögött. Beszélgetőtárs: Harcsa Béla.

Kiss József és Harcsa Béla

  • Könyvbemutató. Slíz György: Felfedezések a föld alatt – Magyarország új barlangjai 2003-2013 vetítéssel egybekötve
  • Könyvbemutató. Dr. Pethő László Jászberény története a kezdetektől a reformkorig 
  • Könyvbemutató. Jenei Gyula: Munkák, metaforák. Vendégek: Bistey András, Kele-Fodor Ákos, Molnár H. Magor, Rékasy Ildikó, Sepsi László, Toroczkay András 

június 14.

  • 40 éves a Verseghy Könyvtár zenei részlege. Múltidéző beszélgetés. Közreműködik: Szimfonik Harsona Együttes. Moderátor: Bálint Erika 

Szimfonik Harsona Együttes

  •  Könyvheti internetes vetélkedő eredményhirdetése
  • Gyermekelőadás. Puding és Palacsinta, a két ennivaló bohóc 
  • Játszóház
  • Író-olvasó találkozó. Vendég: Papp Diána
  • Könyvbemutató. Bucz Hunor: “Pattogzik a szó románca”. Közreműködik: Lukácsi Huba és Klément György. A Keresztény Kulturális Egylet és Erdély Barátainak Köre. 

június 15.

Bemutatkozik az Aranysor Íróklub és az Obsidian Melody együttes 

Obsidian Melody

  • Könyvbemutató. Jenei Gyula: Mintha ugyanaz. Novák Zsüliet: Disznó vallomások – novellák
  • Könyvbemutató. Őszi Róbert: Kétté. A szerzővel Rigó József beszélget
  • Író-olvasó találkozó. Vendég: Szécsi Noémi
  • Kiállításmegnyitó. Belarusz ikonfestészet a XVII-XVIII. században. Ikonok a Belarusz Köztársaság Nemzeti Művészeti Múzeumának gyűjteményéből.
  • Múzeumi szabadegyetem. Dr. Gecse Annabella: Mindennapi név, nem mindennapi tudós: Szabó László

június 17.

  • Kácsor Dániel: “A világ művészeihez!” Kassák bécsi körének nemzetközi kapcsolatai című előadás. Verseghy Kör székfoglaló előadás
  • Könyvbemutató. Szekeres Ferenc SzeFe: A tapintható múlt. Élménytúra a szolnoki csatába

Újszász

Az Ünnepi Könyvhéthez kötődően tartanak az újszászi könyvtárban Megbocsátás Hetét a késedelmi díj elengedésével és ingyenes beiratkozással.

2018

89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok

2018. június 7.

  • Ünnepélyes városi megnyitó. Köszöntő: Szalay Ferenc polgármester. Ünnepi beszéd: Zalán Tibor. Közreműködik: Horváth Ábel, Megavers győztes (Szolnok, Kossuth tér)
Horváth Ábel szaval - Verseghy Könyvtár felvétele
  •  Petepite irodalmi vetélkedő döntő (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
  • „Veszíts, hogy nyerj" akció eredményhirdetése (Szolnok, Kossuth tér)
  • VELICO - a Magiszter Alapítványi Gimnázium tanulóinak előadása (Szolnok, Kossuth tér)
Diákok utcaszínháza - Magiszter Alapítványi Gimnázium felvétele
  • Író-olvasó találkozó. VendégZalán Tibor író. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
Jenei Gyula és Zalán Tibor - Verseghy Könyvtár felvétele
  • Író-olvasó találkozó. Vendég:  Nógrádi Gábor (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
  • Szolnoki Bartók Béla Zeneiskola Big-Bandjének koncertje (Szolnok, Kossuth tér)

június 7-12.

Ingyenes könyvtári beiratkozás.  „Lépésről lépésre" olvasási kihívás. Pénzügyi Játékok az OTP-vel (Szolnok, Kossuth tér)

Könyvtér - Kossuth tér - Verseghy Könyvtár felvétele

Libri könyvesbolt, Szkítia Avantgárd Könyvesbolt és Antikvárium könyvsátrai (Szolnok, Kossuth tér)

Anime kör. Fantasy kör. Ifjúsági szerepjátékozó csoport Szolnok, Kossuth tér)

Kíváncsi rá kik voltak a dédszülei? Útbaigazítják az Aba-Novák Agóra családkutatói.  Családi karikatúra készítés (Szolnok, Kossuth tér)

június 8. 

  • Könyvbemutató. Benedek Csaba: Reformáció 500: Fejezetek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei reformáció múltjából és jelenéből. Madaras László: Avarok madártávlatból. Tisicum, XXV. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei múzeumok évkönyve (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Könyvbemutató. Kalóz Edit: Hanga, a hintatündér. Közreműködik: Nagy Katalin Matild homokanimáció (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár; Verseghy Ferenc Könyvtár)
Kalóz Edit és Nagy Katalin Matild - Herczeg Péter felvétele (VFK)
  •  Író-olvasó találkozó. Vendég: Varga Beáta (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
  • SKY RIDERS koncert
  •  „Amit elolvasásra ajánlok" - közéleti emberek könyvajánlója (Szolnok, Kossuth tér)
Kossuth tér - Herczeg Péter felvétele (VFK)
  • Mátyás király-emlékévhez kapcsolódó pályázat kiállításmegnyitója és eredményhirdetése (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
  • Író-olvasó találkozó. Vendég: Varga Bálint (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
Varga Bálinttal Kovács Györgyi beszélget- Herczeg Péter felvétele (VFK)
  •  „Amíg a kard ki nem hull a kezünkből" Békési István: Szolnoki katonavívók, vívómesterek - könyvbemutató és dokumentumfilm vetítés (Szolnok, Kossuth tér)
  • Avarok madártávlatból kiállítás megnyitója (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Könyvbemutató. L. Murányi László: A depresszió béklyójában. Közreműködik: Karinthy Márton. Beszélgetőtárs: Joó Zsuzsa (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
L. Murányi László, Joó Zsuzsa és Karinthy Márton - VFK felvétele

június 9

  • Szolnoki Kutyaiskola bemutatója (Szolnok, Kossuth tér)
  • Néprajzi és helytörténeti pályázatok díjkiosztó ünnepsége (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • 2018-as Kiugró résztvevői 
  • Amatőr Cha-Cha-Cha Tánccsoport bemutatója (Szolnok, Kossuth tér)
  • Édesanyókám házasodhatnám! Minerva bábcsoport előadása (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Minerva bábcsoport előadása

  • Tiszavirág Daloskör előadása (Szolnok, Kossuth tér)
  • Könyvbemutató. Nagy Lea: Légörvény (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
Nagy Leával Rigó Eszter beszélget - Verseghy Könyvtár felvétele
  • „Tiszavirág" - emlékműsor Szathmáry György emlékére. Közreműködik: Bajnai Zsolt újságíró, Szatmári György színművész, Krajczár Zsolt jazzgitár, Ugró Béla marimba (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
  • Könyvbemutató. Bajnai Zsolt: Vissza köszönés. Közreműködik: Bajnai Marcell, gitár (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
Bajnai Zsolt dedikál - Verseghy Könyvtár felvétele
  • Dóczi Attila (ATTIS) az ANIMEGYETEM és a TANULOM MAGAM youtube csatorna youtubere (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2018. június 10. Aranysor Íróklub műsora (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

Jászkunsági könyvek bemutatója. Dr. Örsi Julianna: A Nagykunság földje és népe, Jászkunsági gyökerek  (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2018. június 11. Beszélgetés Balogh Ádám költővel. (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Balogh Ádám - Verseghy Könyvtár felvétele

2018. június 11-16. Megbocsátás hete (Újszász)

uk_ujszasz_2018

 

2018. június 12. Író-olvasó találkozó. Vendég: Serdültné Benke Éva (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Könyvbemutató. Jenei Gyula: Mindig más . (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1971

Jászberény

04.10. Járási szavalóversenyt rendeztek, amelynek zsűrijébe meghívták Ágh István költőt és Takács Márta előadóművésznőt. A verseny után a vendégek találkoztak a költészet jászberényi barátaival.

04.17. Rendhagyó irodalomórát tartott Ladányi Mihály a Lehel Vezér Gimnáziumban.

Karcag

Több TIT előadást tartottak a mai magyar líráról és prózáról.

04.16. A Déryné művelődési központ ifjúsági klubjában Csoóri Sándor tartott előadást, „Népköltészet — műköltészet” címmel.

04.19. Megtartották a városi szavalóversenyt.

04.23. Bata Imre tartott előadást a kortárs magyar líráról a helyi művelődési központban.

Mezőtúr

04.18. A mezőtúri könyvtárban Csoóri Sándor és Maros Júlia találkozott az irodalombarát közönséggel.

Szolnok

04.16. Fodor András a szakmunkásképző intézetbe látogatott, ahol „Szólj költemény” című új könyvéről beszélget a fiatalokkal.
Csoóri Sándor és Marosi Júlia előadóművésznő a MÁV járműjavító vállalat művelődési házában vett részt író—olvasó találkozón.
Tüskés Tibor irodalomtörténész a költői művek elemzéséről tartott előadást pedagógiai könyvtárban irodalom tanárok részére.
 

04.17. A Ságvári Endre művelődési központban is tartottak rendezvényt a Költészet Napja tiszteletére. Ezen részt vett Fodor András, Takáts Gyula és Csoóri Sándor. Tüskés Tibor irodalomtörténész bevezetője után Sellei Zoltán előadóművész, valamint a szolnoki Híd irodalmi színpad tagjai: Boros Mária és Molnár Zsuzsa adnak elő a költő vendégek verseiből.

04.28. A Kilián Repülőműszaki Főiskolán a Szigligeti Színház művészei József Attila estet tartottak. Az esten fellépett Szombathy Gyula, Czibulás Péter, Bókay Mária és Papp Zoltán.

A „Magyar költészet századai” irodalmi előadássorozat ötödik rendezvényének adott otthont a Ságvári Endre művelődési ház. Irodalomtörténeti bevezetőt dr. Lengyel Dénes irodalomtörténész mondott. Közreműködött Jancsó Adrienne, Horváth Ferenc, Csengeri Adrienne, Kecskés András és Stadler Vilmos.

Túrkeve

Soós Zoltán és Bilicsi Mária vesz részt író—olvasó találkozón.

Újszász

04.17. Az újszászi gimnáziumba látogatott el Ladányi Mihály.


 

1976

 

 

Jászberény

04.16. Jászkunság-estet szervezett a járási-városi könyvtár. Szép számú közönség előtt mutatkozott be a Jászkunság, a megye irodalmi, társadalmi és művészeti folyóirata. A költészet ünnepének alkalmából rendezett találkozón a mai magyar költészetet Keresztes Ágnes, Petri Csathó Ferenc és Veress Miklós József Attila- díjas költő képviselte. Valamennyien saját verseikből mondtak el egy-egy csokor- ravalót. A gondolatokban gazdag párbeszédben szó esett többek között a költészet hivatásáról, a költői mesterség problémáiról, költészet és történelemi hagyomány viszonyáról. Számos ötlet, javaslat hangzott el a Jászkunság tartalmára, szerepére és jövőjére vonatkozóan is.

Jászszentandrás

Ladányi Mihály találkozott a jászsági település irodalomkedvelő közönségével.

Karcag

04.13. Az ifjúsági klubban A XX. század költészete címmel ünnepi műsorra került sor. Közreműködtek: Bata Imre irodalomtörténész, Tóth Judit és Cs. Németh Lajos színművészek.

Kisújszállás

Tamás Menyhért beszélgetett a költészet napi rendezvényen a kisújszállási olvasókkal.

04.10. A Nagykun Termelőszövetkezet klubjában a költészet napja alkalmából Keres Emil Kossuth-díjas érdemes művész tartott előadói estet.

Mezőtúr

Iluh István költő volt a mezőtúri közönség vendége, valamint a Jászkunság című folyóirat szerkesztősége is szerzői esten mutatkozott be.

Szolnok

04.16. A MÁV Járműjavító Üzem szocialista brigád-klubja és a könyvtár író-olvasó találkozót rendezett. A találkozó vendége Veress Miklós, József Attila-díjas költő volt A műsorban közreműködött Lengyel István és Hanga Erika, a Szigligeti Színház művésze.

04.21. Nemes Nagy Ágnes-estet rendezett a megyei könyvtár a Komarov teremben
A költőnővel Lator László beszélgetett. Közreműködött a versek felolvasásában Csernus Mariann, Körtvélyessy Zsolt és Szentpál Mónika színművész.

Törökszentmiklós

Író-olvasó találkozón mutatkozott be Apáti Miklós.

Túrkeve

Garai Gábor és Ladányi Mihály volt a túrkeveiek vendége.

Újszász

Iluh István költő mutatkozott be a település könyvtárában.