Címke: Darvasi László

2012

Január

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Az intézmény is pályázott a Külügyminisztérium „A közkönyvtárak uniós programjának 2011. évi támogatása” pályázatra. Az elnyert 150 ezer forintos támogatás felét állománygyarapításra fordítják, és a fennmaradó összegből programsorozatot szerveznek „Európa polgárai vagyunk” címmel. Ennek keretében a következő hetekben lesz kiállítás, könyvtári óra vetélkedővel, rajz- és mesemondó verseny, interaktív játékos vetélkedő is.

1. Községi Könyvtár (Jászkisér): A képviselő-testület a takarékos gazdálkodás jegyében intézmények átszervezéséről döntött. Ennek eredményeképpen a könyvtár 2012. január elsejétől a Művelődés Háza és a Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény része lett.

11. Szolnoki Főiskola (Szolnok): Nyílt napot tartott a főiskola a továbbtanulni szándékozók számára. A nyílt nap a főiskola kollégiumának, illetve könyvtárának megtekintésével zárult.

Csabai István felvétel - Új Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ESŐ irodalmi folyóirat legújabb számának bemutatóján Rékasy Ildikó, Jenei Gyula és P. Nagy István várta az érdeklődőket.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Diafilmvetítés  várta a kisebbeket a gyermekkönyvtár mesebirodalma, ahol a kicsik dönthették el, hogy melyik mesefilmet nézzék meg. Válogathatnak többek között Ludas Matyi, Boribon a játékmackó, vagy Hamupipőke izgalmas meséi közül.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

17. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Francia nyelvkörr előadásában Szeretlek, Franciaország! címmel hallgathattak az érdeklődők élménybeszámolót.

18. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): A kultúra napja alkalmából Serfőző Zsuzsanna gobelin kiállítása nyílt meg a könyvtárban.


Tiszaszőlősi Könyvtár

20. Hild Könyvtár (Szolnok): A Honvéd Kulturális Egyesület Képzőművészet Tagozatának keleti csoportja a magyar kultúra napja alkalmából festészeti kiállítást rendezett. A tárlat kiállítói: B. Tóth Edit (Kecskemét), Czoverwal Katalin (Szolnok), Farkas Éva (Törökszentmiklósi Kádi Péter (Szolnok), Márvány Sándor (Szolnok), Szőke Tibor (Szolnok) voltak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Zounuk II., Jász-Nagykun-Szolnok Megye könyvtárainak olvasás-, könyvtárnépszerűsítő projektjének zárórendezvényén Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a program résztvevőit.

Verseghy Könyvtár Fotótára

21. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A városi könyvtár és információs központban Mazsola játszóház várta a gyerekeket Molnár Károlyné foglalkozásvezető.

27. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Felolvasóestet szerveztek, amellyel a magyar kultúra napját ünnepelték. A résztvevők magyar költők, írók műveiből válogattak egy csokorra valót és olvasták fel egymásnak. A felolvasóesten az irodalom kedvelői olvasókört alakítottak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szerepjáték a könyvtárban - Ismerkedés egy hobbival című klubfoglalkozás kalandmestere Deák Szabolcs volt.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Nyugdíjasok Országos Szövetsége által 14. alkalommal meghirdetett irodalmi pályázat díjnyertes munkáiból Őszi lombok címmel antológiát mutattak a Művészeti szalonjában. Az antológiát Márki Éva, a NYOSZ kultúrareferense ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, a rendezvényen közreműködött még Serfőző Zsuzsanna és Rigó József.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tarka lepke, kis mese címmel babaszínházi foglalkozást tartottak a gyermekkönyvtárban

Február

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Érdekes sorozatot indított útjára a városi könyvtár, Együtt Mezőtúrért címmel. A sorozatban szereplő portrébeszélgetések meghívottal, a szervezők szándékai szerint, olyan mezőtúriak közül kerültek ki, akik készek együttgondolkodni a városról, és a gondolataikat meg is osztják a hallgatóságukkal, beszélgetőpartnereikkel. A sorozat első vendége Hegyi Anita, a Mezőtúr Művészeti Alapítvány titkára, a Szegedi Tudományegyetem végzős hallgatója, a moszkvai Magyar Kulturális Intézet gyakornoka volt.

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Elek István, Szolnok tudós doktora címmel Szurmay Ernő tartott előadást. A Verseghy Kör Szolnoki arcképcsarnok elnevezésű sorozata mostani előadásában a tudós doktor életével, munkásságával ismerkedhettek meg a XX. század története iránt érdeklődők.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Történetek a Napról címmel Ujlaki Csaba tartott csillagászati foglalkozást.

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóház várta a gyerekeket. Az ügyes kezű kicsik farsangra készülhettek: szemüveg- és álarckészítéssel Molnár Károlyné foglalkozásvezető segítségével.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szépírók Társasága által szervezett író-olvasó találkozó vendége volt Kukorelly Endre. A szerzővel Jenei Gyula beszélgetett.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Orgoványi Anikó költő-festőművész Lopózz mellém című verseskötetét mutatja be. A beszélgetést Szoboszlai Zsolt szociológus moderálta. 

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Farsangi játszóház családok részére - Busóálarc készítés természetes anyagokból

13. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): Író-olvasó találkozó vendégei voltak Döbrentey Ildikó és Levente Péter.


Községi Könyvtár felvétele

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Női zeneszerzők" című plakátkiállításnak adott otthont a Művészeti szalon. A tárlat megnyitóján közreműködött a Könyvtárosok Kórusa is.

16. Hild Könyvtár (Szolnok): A T-City Internetakadémia egyik előadásának témája az Idő és pénz megtakarítása az internet segítségével volt.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Lezárult a "Keresd a könyvtárban" vetélkedő. A 3 forduló eredményeinek értékelése és a jutalmak átadása az Ószőlői Fiókkönyvtárban került sor.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok körül nyitott szemmel tartott előadást Vajk Ödön, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Természetbarát Szövetség elnöke.

22. Városi Könyvtár (Martfű): Alkalom szüli a kalózt! címmel kalózjelmez-készítő foglalkozást szerveztek gyerekeknek.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Művészeti szalonban Itt a farsang, áll a bál! címmel tartottak farsangi álarc készítő foglalkozást.

23. Városi Könyvtár (Jászberény): Jászberény Életigen — „Sérült érzelmek” elnevezésű program előadója Suhaj Renáta volt. Az esemény résztvevői foglalkoztak többek között az alacsony önértékeléssel, a túlérzékenységgel, a félelemmel és egy kisfilm vetítésére is sor került.

24. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Idén is csatlakozott a Wass Albert felolvasó-rendezvényekhez. A városi könyvtár és Bedekovich Lőrinc Népfőiskolái Társaság Jászfényszarui Drámapedagógiai Műhelye szervezésében a Rimóczi- kastélyban tartottak felolvasóestet.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Miska kancsó lakodalma címmel tartottak bábelőadás mesebarátoknak.

26. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Vándorfy János Honismereti Szakkör megemlékezést tartott a szakkör névadójáról, aki az 1890-es években római katolikus káplán volt a településen. Vándorfy János megírta Jász-Apáthi város egyházának múltját és jelenét című könyvét. A megemlékezésnek és egy kamarakiállításnak a helyi könyvtár adott otthont.

Illés Anita felvétele - Új Néplap felvétele

28. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): "Utazás a csacsifogaton” címmel mutattak be népmeséket bábok segítségével az óvodások és az alsó tagozatosok számára.

Tiszaszőlős Községi Könyvtár felvétele

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Katica hét pettye címmel szerveztek babaszínházi foglalkozást a legkiseeknek a gyermekkönyvtárban.
 

Március

Damjanich János Múzeum (Szolnok): A Sarutlan Karmelita Rend több száz régi könyvet adományozott a szolnoki Damjanich János Múzeum könyvtárának.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Ipoly Arnold Könyvtár (Törökszentmiklós): A városi könyvtár a művelődési házzal közös épületbe költözött 2012-ben. Az új kulturális központba elkezdték átpakolni a könyvtár állományát a régi épületből. A mintegy tizenkétezres állományt a könyvtár dolgozóinak közreműködésével egy költöztető cég munkatársai hordták át új helyére.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

2. Arany János Iskola Könyvtár (Kisújszállás): Az „Arany napok”'rendezvénysorozat keretében Honvéde ink sírkeresztjére címmel kiállítást mutattak be a II. világháborús emléktárgyakból az iskola könyvtárában.

3. Hild Könyvtár (Szolnok): A Gladius-Nova Róma Történelmi Hagyományőrző Egyesület a bibliotékában tartotta programjait, ahol Róma építészetéről Szemők György tartott előadást.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Mazsola játszóház várta a gyerekeket a könyvtárban.

5. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): A Tiszafüredi Víz Folt Klub kiállításának adott otthont a könyvtár.

Tiszaszőlősi Községi Könyvtár felvétele

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Gyermekkönyvtárában Tavaszváró medvenóta címmel babaszínházi előadásra várták az aprócska gyerekeket és kísérőiket.

7. Községi Könyvtár (Kunmadaras): A helyi Újvárosi Óvoda csoportjai tartottak könyvtári foglalkozást a március 15-ei eseményekről, jelképekről, Kossuthról és Petőfiről. A helyi Kossuth-ház kapcsán szóltak a politikus kunmadarasi tartózkodásáról is. Zenét hallgattak és megnéztek egy huszár öltözetét is.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csidér Bálint "70kedek" című jubileumi fotókiállításán mutatták be a fotóművész elmúlt 20 év díjnyertes és zsűrizett fotóit. A kiállítást Baán Katalin fotóművész, a MAFOSZ alelnöke nyitotta meg.

A FINN kultúra napján szerveztek baráti találkozót. A rendezvényen dr. Pánti Irén tartott előadást Kedves finn olvasmányaim címmel.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Történelmi játszóházat szerveztek gyermekek és családok részére a gyermekkönyvtárban, ahol kokárdát és zászlót készíthettek. A mesesarokban pedig a résztvevők meghallgathatták az 1848—49-es szabadságharcról szóló meséket.

13. Hild Könyvtár (Szolnok): Tinódi Lantos Sebestyén, a magyar múlt dicsőséges végvári harcainak krónikása stílusában írt história bemutatásával kezdődött a szolnoki várostörténeti vetélkedő.A gyermekkönyvtárban az iskolahét keretében kezdődő, már jelentős múltra visszatekintő versenyen a magyar nyelvű történetírás első jelentős képviselőjének nyomán járva a szolnoki vár és kapitányának története, építésének históriája lett a megméretés tárgya.

20. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): Kézimunka kiállítás a tiszaszőlősi és a néhai tiszaszőlősi nyugdíjasok munkáiból.

Tiszaszőlősi Községi Könyvtár felvétele

20-30. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Európa polgárai vagyunk elnevezésű programsorozat alkalmával írásbeli játékos vetélkedőt tartottak felnőtteknek. Az idősek klubja tagjainak előadást és vetélkedőt szerveztek, a középiskolásoknak könyvtári órákat, vetélkedőket tartottak.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Készülődés Húsvétra!  címmel tavaszi asztaldísz készítését mutatta be Tóth Eteleka Edit nyugdíjas könyvtáros.

22. Hild Könyvtár (Szolnok): Az ifjúság egy másért projekt zárókonferenciáját rendezték meg. A tizenhat hónapon át futó program célja az volt, hogy a fiatalok számára iskolán kívüli tanulási lehetőséget, és szabadidős tevékenységet biztosítson.

Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): A víz világnapja alkalmából rajz- és irodalmi pályázatot hirdetett a könyvtár, amelyen óvodáskortól kezdve bárki részt vehetett. A rajz témái lehettek tavak, folyók és azok élővilága, az ember és a víz kapcsolata. 

Városi Könyvtár (Jászberény): Mit csinál Ön csütörtök esténként? Az élettel, a lelki egészséggel, az élet értelmével foglalkozó jászberényi Életigen programj keretében Jobb félni, mint megijedni, avagy a szorongásos megbetegedések és a bizalom címmel Zsiga Attila lelki gondozó tartott előadást.

23-30. Internet Fiesta

26. Városi Könyvtár (Kenderes): A tavaszi könyvtári hetek keretében rajzpályázatot írtak ki az óvodásoknak és az általános iskolásoknak a helyi könyvtárosok. Volt költészetnapi megemlékezés és különböző vetélkedő is. A húsvéthoz közeledve pedig nyuszifuttatást, nyuszisimogatást és nyuszis játéknapot szerveztek. 

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszváró medvenóta Babaszínház a könyvtárban

28. Városi Könyvtár (Kenderes):  Kézimunkaklub foglalkozásán húsvéti lakásdíszeket készítettek.

31. Hild Könyvtár (Szolnok): A Gladius-Nova Róma Történelmi Hagyományőrző Egyesület a könyvtárban tartotta „Antik hetek” elnevezésű programját. „A latin nyelv jelentősége a 21. században" címmel Gonda Attila tartott előadást.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tranta Julianna meséje nyomán Húsvéti meglepetés című bábelőadást tartottak a gyermekkönyvtárban.

Április

Községi Könyvtár (Tiszaderzs): Könyvtárvezetővé nevezték ki Abádi Szabó Imrét, aki közel huszonöt esztendő után került vissza a település intézményének élére.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvkiállítás készült az utóbbi évek brit irodalmának legjavából: Szolnokon, a Verseghy könyvtár GatewayUK brit információs pontja adott ideiglenes otthont annak a könyvkiállításnak, amely bemutatja a kortárs brit regényirodalom népszerű újdonságait.

5. Városi Könyvtár (Kenderes): A könyvtárban a középiskolásoknak dr. Bencze Miklós háziorvos Ne energiaitallal pezsdülj! címmel tart előadást.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Sorsunk és a csillagok" - égi jelenségek, együttállások hatásai életünkre, sorsunkra és egy csipetnyi asztrológia
címmel tartott előadást Ujlaki Csaba.

11. Költészet napja

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Ünnepi gálaműsor keretében mutatták meg versmondó tudásukat azok az irodalombarátok, akik az idei költészet napja alkalmából először meghirdetett kistérségi szavalóverseny győztesei lettek. A verseny négy kategóriájában összesen 135 szavaló indult, és a gálán a legjobbak léptek fel közülük.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru):  A fényszaruiak Baráti Egyesülete és jászfényszarui városi könyvtár irodalmi estet rendezett a költészet napja és Örkény István születésének századik évfordulója alkalmából. Az est vendége volt Grecsó Krisztián kortárs író, költő, publicista és Ézsiás László költő, Aranyharang- és Vörösmarty-díjas versmondó.

12. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Az óvodások költészetnapi szavalóversenyének adott otthont a Galéria Könyvtár.

Városi Könyvtár (Jászapáti): Versmondó versenyt szerveztek a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Kenderes):  A középiskolásoknak dr. Bencze Miklós háziorvos Ne energiaitallal pezsdülj! címmel tartott előadást az egészséges életmódról. 

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A XX. Szolnoki Zenei Fesztivál programsorozat keretében Illés Eszter fuvolaestjének adott otthont a Verseghy terem.

14. Hild Könyvtár (Szolnok): A Gladius-Nova Róma Történelmi Hagyományőrző Egyesület „Antik hetek” elnevezésű programjában Hadvezér? író? Filozófus? — az athéni Xenophón kalandos életéről hallhatnak az érdeklődők Gócza Gábor tolmácsolásásban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A só című mese elevenedett meg  papírszínház elődásban a  gyermekkönyvtárban.

16. József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Kunmadaras): A költészetnapi szavalóversenyt tartottak a bibliotékában.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtárszakmai napot szervezett a megyei könyvtár. Takáts Béla megbízott igazgató köszöntője után Dr. Fodor Péter tartott előadást Korszerű könyvtár ma – holnap?! címmel. 

Dr. Fodor Péter - Verseghy Könyvtár Fotótára

A szakmai program Ládi László Kihívások és válaszok: mit kínálnak a jelenlegi pályázati lehetőségek? című előadásával folytatódott, azután Czoboly Miklós, az e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgató és Takáts Béla vezetett beszélgetést a megyei közös adatbázis építésének lehetőségei Jász-Nagykun-Szolnok megye könyvtáraiban témakörben.

18. Városi Könyvtár (Kenderes): A felső tagozatos tanulók versmondó versenyét szervezték meg.

19. Városi Könyvtár (Jászberény): Az Életigen program, melynek résztvevői együtt nevetnek, beszélgetnek, gondolkodnak az Életről, a lelki egészségről, az élet értelméről.

Városi Könyvtár (Tiszafüred):  Francia kulturális napot rendeznek külföldi vendégekkel a városi könyvtárban, amelyet francia ételek kóstolója is színesített.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok körül nyitott szemmel címmel tartott foglalkozást a helyi túraútvonalakról a Természetbarát Klub tagsága.

21. Hild Könyvtár (Szolnok): Ptolemaios eltűnt szarmata városainak nyomában címmel Tokai János tartott előadást.

23. Városi Könyvtár (Kenderes): A kábítószer itt van testközelben címmel Kurdics Mihály rendőr alezredes, egyetemi tanár előadására került sor.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A tavasz kincsei címmel babaszínházi foglalkozással várták a kisebbeket a gyermekkönyvtárban.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Legyen az egészséges olvasónk címmel tartottak jóga bemutatót a köbnyvtárban.

26. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): 6 csapat részvételével lezajlott a Városi Könyvtár Ószőlői Fiókkönyvtárában a Nem kötelező(k)! könyvtári vetélkedő döntője.

28. Községi Könyvtár (Tószeg): Harmónianapot tartottak a könyvtárban. A program során többek között különféle előadások, bemutatók várták az érdeklődőket.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházba várták a gyerekeket a városi könyvtárba.

Május

Városi Könyvtár (Martfű): Új könyvekkel gazdagodott a helyi könyvtár. Az intézmény a „Heineken Hungária Martfűért" jótékonysági program keretében másfélmillió forintot nyert, ezt az összeget fordították a kölcsönözhető állomány bővítésére, valamint technikai fejlesztésre. A könyvtár gondozza a Helytörténeti és Ipartörténeti Gyűjtemény dokumentumait is, mely néprajzi anyagokból, ezen belül jelentős kerámiagyűjteményből áll. Ezek korszerű bemutatása érdekében interaktív múzeumi látogatóteret alakítottak ki. A könyveket és a látogatóteret tegnap adták át, avatták fel ünnepélyesen.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kor-határtalanul avagy középkorúan is kiegyensúlyozottan, boldogan és egészségesen című kerekasztal-beszélgetés vezetője volt Endrei Judit.  A kerekasztal-beszélgetés résztvevői dr. Árok Terézia főorvos, Kurdics Erika életvezetési tanácsadó, Pirityi Éva szín- és stílustanácsadó tették élvezetesebbé a programot.

10. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): L. Murányi László és Gelei József Süllyedő világ című oknyomozó riportkötetének bemutatójára került sor a könyvtárban. 

15. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A riportkönyv születésének körülményeiről, és a benne szereplő világról kérdeztek hossszan és részletesen a megjelent érdeklődők, olvasók L. Murányi László újságírót.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kreatív foglalkozáson a nyugati kalligráfiát mutatta be Tóth Etelka Edit.

25. Hild Könyvtár (Szolnok): A honvédelem napja alkalmából rendeztek festészeti kiállítást a Honvéd Kulturális Egyesület Képzőművészeti Tagozatának Keleti Csoportja.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Családi mesedélelőtt alkalmával Andersen meséjének színpadi változatát mutatta be a Lurkó Színpad.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az országos rajzfilmünnep megyei programjának adott otthont a bibliotéka. Az érdeklődők megnézhették az ismert mesehősök közül többek között a Süsü a sárkányt, a doktor Búbot, átélhetik a Mézga család, a Nagy Ho-ho-horgász, a Vízipók csodapók, illetve Mirr-Murr kalandjait.

28. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Tariczky Endre római katolikus plébános, régész és múzeumalapító, Tiszafüred város díszpolgára valamint Milesz Béla
református iskolaigazgató, múzeumőr és könyvtáros halálának 100. évfordulóján rendeztek emlékünnepséget a Kiss Pál Múzeum dolgozói és a Tariczky Endre Alapítvány képviselői. A Városi Könyvtárban a helytörténeti tanácskozásra került sor.

31. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Az elmúlt 8 év hagyományát folytatva az Ószőlői Fiókkönyvtár ismét megszervezte és segítette a tiszaföldvári általános iskolák alsó tagozatos tanulóinak közlekedésbiztonsági előadásait.

Június

Integrált Közösségi Tér (Kuncsorba): Az egykori rendelő helyén kialakított épületben lelt új otthonra többek között a település háromezer kötetes könyvtára is.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Kunmadaras): Az érdekeltségnövelő pályázaton hatvannyolc ezer forint támogatást kapott.

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Birizló-Szabó Irén képeiből nyílt kiállítás "... hol mélység, ott magasság hol magasság, ott mélység..." címmel.

7-11. Ünnepi könyvhét

8. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): "Mesevilág" cimű kiállítás nyílt a helyi könyvtárban.

12. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Ismét nagy sikert aratott  az óvodások vers és mesemondó találkozója.

Ember Mária Könyvtár felvétele

15. Városi Könyvtár (Jászberény): Megemlékezést tartottak Nagy Imre miniszterelnök halálának évfordulóján. Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete a Városi Könyvtárral közös rendezésben került sor Dr. Sipos József, a Szegedi Tudományegyetem docense előadására.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A „Múzeumok éjszakája” elnevezésű rendezvényhez a megyei könyvtár is csatlakozott.

23-27. Városi Könyvtár (Jászapáti): Történelmi tábort szervezett a könyvtár a nyári szünidőben.

25. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Ásványok gyógyító ereje címmel Baratiné Gál Adrienn vezetésével kötetlen beszélgetésre került sor a könyvtárban.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Járjon divatosan a könyvtárba (is)! ötletek, tanácsok, egyedi díszítések alkalmazása a nyári ruhatár kialakításában címmel szerveztek foglalkozást a könyvtárosok. 

Július

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): A könyvtár a helyi önkormányzatok 2012. évi könyvtári érdekeltségnövelő támogatása keretében 21 ezer forintot nyert, amelyből új könyveket vásároltak. A könyvtárban megvalósuló számítógépes kölcsönzés első lépéseként a nyár folyamán megkezdődött a könyvek vonalkóddal való felszerelése.

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A városi könyvtár is részt vesz a Márai II. programban. A program célja a kultúra megőrzése, a hazai és a határon túli magyar kiadók által megjelentetett, értéket képviselő könyvek eljuttatása minél több olvasóhoz a hazai és a határon túli könyvtárakon keresztül. Emellett pedig az olvasáskultúra fejlesztése, a kortárs magyar szerzők támogatása és megismerése.
A programnak köszönhetően a város könyvtára 550 000 forintot nyert.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Egy maréknyi por a lábunk alatt avagy hogyan kerültünk ide? A világegyetem. Az anyag és az élet története címmel tartott előadást Ujlaki Csaba csillagász.

20. Helytörténeti Gyűjtemény és Könyvtár (Tiszapüspöki): Természeti értékeink címmel kiállítás nyíllt kiállítás ifj. Magyar András, Molnár Dániel és Polgár Márta fotóiból, valamint a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményéből.

21. Városi Könyvtár (Jászberény): Makovecz Imre épített világa - keresztény vándorkiállítás nyílt a könyvtár kamaratermében.

Augusztus

26. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton):  A Szent István Kupa sakk-villámtornának adott otthont a könyvtár. 

Szeptember

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Bevezették a könyvtárban az interneten elérhető kistérségi közös katalógust és az elektronikus könyvtári nyilvántartást. Sikerült asztalokat, székeket, könyvállványokat és óvodai bútorokat is vásárolni az épületbe. Az eszközbeszerzés mellett a dolgozók odafigyeltek az esélyegyenlőség növelésére is, ennek érdekében új társadalmi csoportokat vontak be a könyvtári munkába.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Márai-program keretében, „Műsoron kívül” címmel öt alkalomból álló író-olvasó találkozót rendeztek a könyvtárban. Az első foglalkozás vendége Zalán Tibor volt, akivel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár felvétele

18. Városi Könyvtár (Jászberény): Berény szakrális emlékeit bemutató fotókiállítás nyílt a Városi Könyvtár galériájában.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Városismereti előadás-sorozat keretén belül Pelikán a pajzson, avagy Szolnok címerbe sűrített történelme címmel tartott előadást Kis Krisztián Bálint középiskolai tanár.

26. Városi Könyvtár (Kenderes): A III. Mese- maratont szervezték meg a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A finn-magyar gazdasági kapcsolatokról tartott előadást a Finnugor Népek Baráti Köre, a Verseghy Ferenc Könyvtárban. Ismeretes, a jászberényi aprítógépgyárat nemrégiben eladta a magyar tulajdonos, melyet a skandináv ország néhány befektetője vásárolt meg. Bár az üzem tulajdonosai finnek, az ott dolgozók mindegyike magyar. A mostani találkozón a megyében egyedülálló, finn-magyar közös vállalkozás sikerét mutatták be a jelenlévőknek.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Műsoron kívül című irodalmi programsorozat vendége Tóth Krisztina volt.

28. Városi Könyvtár (Jászkisér): Megnyitották a meseműhelyt a könyvtárban: a bölcsődések, óvodások és alsó tagozatos iskolások számára mindez lehetőséget teremtettek arra, hogy a felnőttek segítségével eljátszák a meséket, kézműves-foglalkozásokat tartsanak, bábokat készítsenek, mindezzel pedig még inkább megismerhessék a meséket. 

30. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A galéria adott otthont a városi könyvtár által szervezett Mesegálának. Ezen a magyar népmese napja alkalmából hirdetett városi mesemondó verseny győztesei mutatkoztak be, illetve közreműködött Szűcs Miklós mesemondó népzenész. 

Október

Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Megszépült a szajoli Közösségi Ház és Könyvtár. Egy közel 40 milliós beruházás keretében valósult meg a tetőfelújítás, a falak szigetelése, a nyílászárók cseréje, új burkolatok kerültek le a helyiségekben, megújultak a mellékhelyiségek, és víz-, villany-, gázvezetékeket is cseréltek.

Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): Az idősek számára szerveztek egész héten át tartó programsorozatot.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Felújították a városi könyvtárat. A külső homlokzatot lefestették és nyílászárókat lecserélték.

Az Ószőlői Fiókkönyvtárban népszerű a szépkorúőak számára szervezett alapfokú számítógépes tanfolyamok.

Új Néplap archívuma

1-7. Országos Könyvtári Napok

12. Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központ (Törökszentmiklós): Átadják az új intézményt, mely a Törökszentmiklós méltán büszke kistérségi központ című pályázat keretében épült. Az avatási rendezvény díszvendége Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt.

13. Városi Könyvtár (Túrkeve): A városi könyvtárban családi mesedélutánt, játékos vetélkedőt rendeztek. A családoknak szellemi és egyéb, mókás erőpróbákat, a kisebbeknek pedig játékokkal, kézműves tevékenységgel kedveskedtek.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ESŐ című Irodalmi lap legújabb számát mutatta be Jenei Gyula, főszerkesztő. Az eseményen vendégként Pogány Gábor Benő szobrászművész és Bán Mór (Bán János) író vett részt.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Márai Program keretében Závada Pál író volt a könyvtár vendége, akivel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok, a „kétszeres" megyeszékhely, avagy Szolnok közigazgatási létének évszázadai címmel tartott előadást Kis Krisztián Bálint.

23. Hild Könyvtár (Szolnok): a XVI. Nemzeti Forradalmi Szavalóversenyt, Pesti József: A vulkán peremén című verses- kötetéből, az 1956-os forradalom 56. évfordulóján, hagyományos forradalmi szavalóversenyt szerveztek a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Jászberény): A Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete a Városi Könyvtárban szervezett megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharcról.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Márai Program keretében Darvasi László íróval beszélgetett Jenei Gyula.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): László Cecília kiállítása nyílt meg a könyvtárban. A tárlatot Rigó József nyitotta meg.

November

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár):  Lezárult az a két pályázat, melynek segítségével 25 számítógépet szerzett be az Ószőlői Fiókkönyvtár. A támogatásként kapott összesen huszonötmillió forintból az informatikai szaktantermet újították fel, valamint bútorokat, és paravánt is vásároltak.

6. Városi Könyvtár (Kenderes): A baba-mama klubban „Mocorgó” foglalkozást tartottak.

7. Városi Könyvtár (Kenderes): "Az 1956-os forradalom és ami utána következett: ahogyan egy korabeli fiatal látta" címmel Csatári Lajos önkormányzati képviselő tarott rendhagyó történelem órát középiskolásoknak.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kemény István író és Jenei Gyula, az ESŐ című irodalmi lap főszerkesztője volt a könyvtár irodalmi rendezvényének vendége.

12. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Szelíd gyógymód címmel tartott előadást  dr. Kisné dr. Karsai Ibolya a Kígyó Gyógyszertár gyógyszerésze a homeopátiás klub találkozóján.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Országos Könyvtári Napok zárókonferenciájára került sor a megyei könyvtárban. Takáts Béla megbízott igazgató tartott nyitóelőadást 60 éves a Megyei Könyvtár címmel. A KSZR Borsod-Abaúj-Zemplén megyei eredményeit mutatta be Venyigéné Makrányi Margit szakértő. Illés Julianna pedig a könyvtári napok rendezvényeit értékelte.

 Verseghy Könyvtár Fotótára

13. Városi Könyvvtár (Jászberény): Jászberényben, a városi könyvtárban a magyar nyelv napja alkalmából tartottak ünnepséget. A rendezvényt Juhász Dániel alpolgármester nyitotta meg.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pápai Erika estjének adott otthont a megyei könyvtárban.

29. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A 20 éves a Jászok Egyesülete című vándorkiállítást tekinthették meg az érdeklődők a könyvtárban. 

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tiltott könyvek - illegális olvasók. Indexek a magyar történelemben. Előadás számos érdekességgel, rengeteg titokkal és még több tiltott könyvvel, melyek sorába nem egyszer fölvétetett magaa rettegett index is!

December

2. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Adventi koszorú-készítő versenyt hirdetett a városi könyvtár. A zsűrizést követően a legszebb alkotásokat a városháza emeleti folyosóján állították ki.

5. Községi Könyvtár (Zagyvarékas): A könyvtárban Pomázi Zoltán Télapó-váró műsorát tekinthették meg. 

Városi Könyvtár (Kenderes): A Baba-mama klub „Mikulás-váró” foglalkozása került sor a könyvtárban.

7.  Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az első Szolnoki Rukkola Happont Happartynak adott otthont a megyei könyvtár.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó vendége volt Kemény István.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pszichológiai olvasóklub. Beszélgetés az alkoholizmusról. Hogyan válik valaki alkoholistává, milyen alkoholistának lenni, milyen alkoholistával élni, és hogyan lehet megszabadulni az alkoholizmustól? Az irodalmi mű, amelyet segítségül hívtak a téma megértéséhez: Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából.

15. (Rákóczifalva): Adventi „szöszmötölésre" hívták az ügyeskezű kicsiket a városi könyvtárba.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete, a Rákóczifalvi Madárbarát és Természetvédő Kör és a Verseghy 
A madarak és az emberek kapcsolata címmel Katona Mihály kunszentmártoni madárkutató tartott előadást.

18.  Csokonai Könyvtár (Karcag): A karcagi nyugdíjas olvasóköre tagjainak szerveznek karácsonyi délutánt a könyvtárosok. A Kunkuckó színjátszó kör tagjai Szabó Péterné vezetésével karácsonyi műsorral kedveskednek az időseknek. A könyvtár olvasótermében a Szíkfolt Klub karácsonyi kamarakiállatása színesítette a programot.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Havonta egy alkalommal utazási élménybeszámolót tartottak a világ különböző tájairól „Ismerjük meg világunkat” címmel. A téma: advent Bajorországban, melyet Monokné Andrási Edit és a gimnázium tanárai adtak elő.

19. Községi Könyvtár (Zagyvarékas): Látványkoncertet tartottak a könyvtárban Péli Ildikó karmester és a Szolnoki Ifjúsági Zenekar.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnok XVI. századi dzsámijai címmel tartott előadát dr. Kertész Róbert régész.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Maja naptár december 21-én véget ér, sokan ezt a világvége jelének tekintik. Mi fog tehát történni? Ünneplünk-e még karácsonyt? A beszélgetésben részt vett Jaczkó György görög-katolikus lelkész, Újlaki Csaba csillagász, Varga Ferenc asztrológus és  Kis Kata műsorvezető.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Ismét megrendezték a Nagyi-Net ingyenes alapfokú számítógép kezelői és Internet használói tanfolyamot. A 10 órás kezdő tanfolyamon 10 fő nyugdíjas vett részt. Az órákon a "tanulók" megismerkedtek a szövegszerkesztés alapjaival illetve betekintettek az Internet világába.

2018

Január

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Girnt Vilmos festményeiből nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jászberényi Sándor íróval Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szurmay Ernő emlékkiállítás nyílt a Helyismereti gyűjteményben a könyvtár 2. emeletén.

Verseghy Könyvtár Fotótára

18. Hild Könyvtár (Szolnok): Szavalóversenyt szerveztek a Magyar kultúra napja alkalmából a könyvtárban.

27.  Verseghy Könyvtár (Szolnok): SzolnoCon anime klubok találkozójának adott otthon az Ifjúsági részleg.

Verseghy Könyvtár Fotótára

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Olvassuk ki Európát! 2017. évi olvasási kihívás eredményhirdetésén vehették át a nyertes olvasók a nyereményeiket.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Baba-mam klub a könyvtárban - Boldogházi Hírek

Február

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szóvihar címmel Lackfi Jánossal találkozhattak az irodalombarátok.

Verseghy Könyvtár Fotótára

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szép magyar beszéd döntőjének adott otthont a Gyermekkönyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

5-23. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Ne ítéljen a borító alapján! címmel kölcsönzési akciót szerveztek a könyvtárosok.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnoki Fotóműhely kiállításnak adott otthont a Művészeti szalon.

Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Hild Könyvtár (Szolnok):  "Itt a farsang, áll a bál" címmel kézműves foglalkozást tartottak a könyvtárban.

Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Valentin-napi kézműves foglalkozást és meseolvasást szerveztek.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Nagy könyves kihívást előző évben teljesítő olvasókat köszöntötték egy kis ünnepség keretében a könyvtárban.

10. Hild Könyvtár (Szolnok): Bemutatkozott az Autistákért Szolnokon Civil Társaság. A beszélgetésen közreműködtek a Liget Úti Iskola diákjai. Oravecz Lizanka könyvbemutatója is színesítette a programot.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A reneszánsz királyné, Beatrix címmel tartott előadást Mátyás király olasz hitveséről Kiszelyné Tóth Anett történész.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Írókról, írásról, irodalomról beszélegettet Darvasi László és Jenei Gyula.

Verseghy Könyvtár Fotótára

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Karafiáth Orsolya volt a Művészeti szalon vendége. Az írónővel Lengyel Boldizsár beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A MKE megyei szervezetének taggyűlésén Czakóné Gacov Katalin tartott beszámolót európai szakmai útjáról.

Verseghy Könyvtár Fotótára

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókuckó klub tagjai Ázsia irodalmáról beszélgettek. Az Ifjúsági részlegben a Fantasy kör tagjai tartották meg havi találkozójukat.

23. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Wass Albert felolvasóestet tartottak az író születsének 110. évfordulója tiszteletére.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lázadj fel! Mosolyogj! című író-olvasó találkozó vendége Schäffer Erzsébet volt. Az íróval Joó Zsuzsanna újságíró beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

23., 28. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Mesél a papírszínház foglalkozáson A három toll című mesét hallgathatták meg a gyerekek.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszváró kézműves foglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárban.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az olvasókör tagjai Kavabata Jaszunari munkásságáról beszélgettek a Művészeti szalonban.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A juta madzag sokoldalú felhasználását mutatta be Tóth Etelka Edit a Kreatívlak foglalkozásán.

A tiszaörsi könyvtár  - Ujvári László felvétele

Március

5. Hild Könyvtár (Szolnok): Vajdulákné Fótos Éva tartott kézműves foglalkozást a 3D-és papírcsodák klubfoglalkozás keretében.

Verseghy Könyvtár Fotótára

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Molnár Nikoletta fotóiból nyílt kiállítás Megragadt pillanatok címmel.

9. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Kitűzőket készítettek a könyvtárosok gyermekekkel közösen.

21-28. Internet Fiesta

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Boszorkányokról tartott színes előadást Kiszely Tóth Anett történész az Életre kelt történelem sorozat keretében.

22.Községi Könyvtár (Pusztamonostor): "Ezernyolcszáznegyvennyolc te csillag" címmel irodalmi estet tartottak a könyvtárban.

Pusztamonostor Hírek archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kötter Tamással Jenei Gyula beszélegetett egy hangulatos közönségtalálkozó alkalmával a Művészeti szalonban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Tollforgatók A-tól Z-ig irodalmi vetélkedőt szerveztek Nógrádi Gábor PetePite című kötete alapján.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): "A tavaszi nyúl" című papírszínházi mesét hallgathatták meg a gyerekek angol és magyar nyelven.

27. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Barabás Csaba tartott élménybeszámolót a Spartan Race akadályfutóversenyről.

IKK facebook oldala

Verseghy Könyvtár (Szolnok) Az Olvasókör Isaac Bashevis Singer, Nobel-díjas író munkáival ismerkedtek meg.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Veszíts, hogy nyerj!" akcióindító a Városi Gyermektanáccsal.

Verseghy Könyvtár Fotótára

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Húsvéti kézműves foglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárban.

Felújítás alatt a tiszapüspöki könyvtár - Új Néplap archívum

Április

3. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókör húsvéti foglalkozását tartotta a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

5. Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): Telegdi Ágnes írót látta vendégül a település könyvtára.

11.  Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Ez is Költészet, csak másként című kiállítás megnyitójával és maratoni felolvasással emlékeztek meg a városban a Költészet napjáról.

12.  Verseghy Könyvtár (Szolnok): 7mérföldes csizmában heted7 határon című országos mesevetélkedő megyei döntőjének adott a könyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

13.  Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Oroszlán a könyvtárban című játékos mesedélutánt szerveztek óvodásoknak és kisiskolásoknak a könyvtár működéséről.

14. Hild Könyvtár (Szolnok): A kerekesszékes világjáró címmel író-olvasó találkozóra került sor Nagy Bendegúzzal.

15. Kertvárosi Közösségi Ház és Fiókkönyvtár (Szolnok): Játékos családi napot tartottak a városrészben lakók számára.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Folyamatmenedzsment a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárban volt a címe Molnár Georgina elődásának, amelya megyei könyvtárosok szakmai napján hangzott el.

Verseghy Könyvtár Fotótára

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A nyúl szimbóluma a történelemben címmel tartott előadást Kiszely Tóth Anett történész.

20. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A Rubicon folyóirat Jászok és kunok különszámának bemutatójának adott otthont a könyvtárban.

Mi újság Fényszarun? archívumából

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Zöld Világom 4.0 című környezetvédelmi vetélkedő döntőjére került sor a Europe Direct Szolnok és a Gyermekkönyvtár szervezésében. A Tavaszi zsongás program keretében pedig ökojátékokat is kipróbálhattak az érdeklődők.

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Vendégünk Sohonyai Edit

Verseghy Könyvtár Fotótára

25. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Szádváry Gyula volt a vendégünk, aki tanítványaival háromszor járta végig az Országos Kéktúra útvonalát. Előadásainak, könyveinek célja Rockenbauer Pál (Másfélmillió lépés Magyarországon) emlékének ápolása, valamint a természetjárás népszerűsítése.

IKK facebook oldala

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Párducpompa címmel Tóth Krisztina irodalmi estjén a szerzővel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Minerva Bábcsoport Csipkerózsika című mesét mutatta be a családi délelőttön.

Verseghy Könyvtár Fotótára

 

Karcag TV

Május

3.  Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Réti László krimi- és thrillerszerző volt könyvtárunk vendége. A jó hangulatú, kötetlen beszélgetés során fontos és érdekes témák kerültek elő íróvá válásról, írásról, könyvkiadásról egyaránt

IKK facebook oldala

2. Hild Viktor (Szolnok): Májusfát állítottak a Széchenyi-lakótelep iskolásai részvételével a könyvtár előtti téren. Ezen a napon Lippai Mariannát látták vendégül egy nagy létszámú közönségtalálkozón.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Verseghy Könyvtár (Szolnok): QR-kód vadászatot szerveztek a könyvtárban.

7. Szandaszőlősi Művelődési Ház (Szolnok): Összmunkatársi értekezletet tartott a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény. E projektnap keretében került sor a jubielumi kitüntetések átadására is, amellyel az intézményben 20 éve dolgozó munkatársak munkáját ismerték el.

Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szabó Magda munkásságát bemutató vándorkiállításnak adott otthon a Gyermekkönyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rezdülések címmel nyílt meg Kolozsi Sándor ESFIAP, Hon. ÖGPh fotókiállítása a Művészeti szalonban. Ezen a napon Simon Béla világ- és Európa-bajnok evezőst látta vendégül a könyvtár az Ifjúsági teremben tartott közönségtalálkozón.

11. Hild Könyvtár (Szolnok): A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Aranysor Íróklub műsorát hallgathatták meg az érdeklődők a Hild teremben.

Verseghy Könyvtár Fotótára

16. Községi Könyvtár (Pusztamonostor): Író-olvasó találkozó vendége volt a településen Telegdi Ágnes.

23. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Ebben az évben rendezte meg a XI. Városismereti és környezetvédelmi vetélkedőt 7. osztályos tanulóknak az Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központ és a Városvédő és -Szépítő Egyesület. Az eddigi 11 vetélkedőn összesen 173 csapat, azaz 519 törökszentmiklósi diák vett részt. Az idei vetélkedő döntőjére 2018. május 23-án került sor a Zsigray Színházteremben.

Kuncsorbai könyvtárban - Mészáros János felvétele

25. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Játékos vetélkedőt szerveztek a gyereknek a fiókkönyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Boldogságcseppek" mesekönyv zenés bemutatóján Hajdú Katival, a könyv írójával, valamint Illés Mártával, a könyv illusztrátorával találkozhattak az érdeklődők.

Verseghy Könyvtár Fotótára

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapi családi délután keretében avatták fel a Titkos királyság szabaduló szobát is, és egyéb meglepetésekkel várták az érdeklődőket.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapi foglalkozást tartott a Gyermekkönyvtárban a Mátyás király emlékév jegyében.

Június

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Nemzedékek emlékezete sorozatban Kis Krisztián Bálint Trianon 98 éve címmel tartott előadást.

7-11. Ünnepi könyvhét

7. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Hajnal József újságíró mutatta be Mákdobáló című kötetét.

12. KIÁLLÍTÁS Üvegharmónia - Egyediség az ékszereink által Magyarné Szűcs Erika üvegékszer kiállítása

14. 17:00 Lady’s Club Ki vagy nekem életem? A női lét sokszínűsége című előadássorozat 5. Kimondatlan áldásaink, átkaink – Mérgező harag, gyógyító jókívánság Előadó: Kiss Olga lélekgyógyász, női önismereti tanácsadó, dúla

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Svarsnig Judit első önálló fotókiállításának megnyitója A kiállítást megnyitja Barhács László, közreműködik az Aranysor Íróklub

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Születsénünnep címmel számos színes programmal várta az érdeklődőket Kiss Olga lélekgyógyász, női önismereti tanácsadó, dúla; Hoksári Éva jogász.

Verseghy Könyvtár Fotótára

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): MÚZUEUMOK ÉJSZAKÁJA Nappal zárva, este nyitva! - rendkívüli nyitvatartás, élményprogramok a könyvtárban. A részletes programkínálatról tájékozódjon a könyvtárban!

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kreatívlak foglalkozást tartott Tóth Etelka Edit, aki nyári ékszereket készített az érdeklődőkkel. 

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtáros szakmai napra került sor

Verseghy Könyvtár Fotótára

 

Július

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ty. Szabó Julianna festményeből nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Hatvan új könyv érkezett a település könyvtárába.

Tiszasülyi gyermekolvasók - Mészáros János felvétele

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kreatívlak foglalkozáson Tóth Etelka Edit a szélcsengők készítését mutatta be az érdeklődőknek.

Kuncsorbai könyvtár - Mészáros János felvétele

Augusztus

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dolnay-Lágler Ágnes selyemfestmény kiállításának adott otthont a Művészeti szalon.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Szeptember

4-7. BEMUTATKOZIK A KÖNYVTÁR – szervezett könyvtárbemutató foglalkozások általános iskolásoknak az Analfabetizmus elleni küzdelem napja alkalmából.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ugyanaz és mégis más címmel nyílt László Cecília festményeből kiállítás a Művészeti szalonban. A tárlatot Danyi Zsuzsanna nyitotta meg.

Verseghy Könyvtár Fotótára

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fókuszban a család címmel biblioterápiás foglakozást szerveztek Kalotainé Gacov Szerafina vezetésével.

Verseghy Könyvtár Fotótára

14. Hild Könyvtár (Szolnok): Hulló falevek címmel tartottak kézműves foglalkozást az érdeklődőknek.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyv útja címmel könyvtári családi túrákat szerveztek csoportoknak a Kulturális örökség napja alkalmából a könyvtárosok.

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Városi Könyvtár (Jászberény):  Megnyílt a Jászsági Népmesepont. 

Tutihír felvétele

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiszely Tóth Anett életre kelt várakról indított előadássorozatot az Életre kelt történelem című klubfoglalkozás keretében.

25. Hild Könyvtár (Szolnok): Óvodai zenei nap keretében a szolnoki Szimfonik Harsona Együttes adott kakaókoncertet a könyvtárban. Ezen a napon Víg Balázs íróval is találkozhattak a könyvbarát gyerekek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Én könyvtáram című szakmai napnak adott otthont az intézmény, ahol Farkas Ferenc, Gombos Péter, Márföldi István, Papp-Danka Adrienn és Tóth Máté tartott vetített képes előadást.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Este pedig Joó Zsuzsa újságíró fagatta Molnár G. Attila szerkesztőt, aki A. G. Miller álnéven számos szépirodalmi alkotás szerzője is.

Verseghy Könyvtár Fotótára

28. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok):  A Népmese napja alkalmából diafilmvetítést és mesedélutánt szerveztek kisgyermekes családok részére.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Mese-Széf családi vetélkedőt szerveztek a könyvtárosok a játékos kedvű olvasók számára.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Érdekes Szolnok című előadássorozat keretében a kultúra és a művelődés fellegvárairól beszélt Kis Krisztián Bálint helyi történelem tanár.
 

Október

1-7. Országos Könyvtári Napok

1.-26. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Tűhegynyi kényelem címmel Tőkés Ágnes tűpárnagyűjteményébő nyílt kamarakiállítás. Ebben a hónapban  „Az én családom” című óvodásoknak szóló rajzpályázatra elkészült műveket is megtekinthették az érdeklődők a fiókkönyvtárban.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Életre kelt történelem című történeti előadássorozat keretében érdekes várakat mutatott be Kiszely Tóth Anett történész.

13. Hild Könyvtár (Szolnok): Nádas Pál Árnyékban született csillagok című könyvének bemutatójára került sor.

18. Hild Könyvtár (Szolnok). Sohonyai Edit íróval találkozhattak szolnoki diákok egy hangulatos beszélgetés keretében a Széchenyi-városrészben.

Verseghy Könyvtár Fotótára

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókuckó könyvklub tartotta meg havi foglalkozását a könyvtárban.

25.- november 6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mi történt Judyval? – képregényes sztori Kulcsár Kinga rajzaiból nyílt kiállítás az Ifjúsági teremben.

27. Hild Könyvtár (Szolnok): Anime kör tagjai tartott foglalkozást a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

30. Hild Könyvtár (Szolnok): Töj jó! elnevezésű családi programra várták a kézműveskedni vágyó érdeklődőket.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Halloween jelmezes party-t szerveztek a diákok az ifjúsági részlegben.

Verseghy Könyvtár Fotótára

November

1.-20. Verseghy Könyvtár (Szolnok). Ebben a hónapban Szabó Tamás Munkácsy-díjas képzőművész kiállítása kapott helyet a Verseghy teremben. A japán kert árnya címmel pedig Sinkó István grafikusművész tárlatát tekinthették meg az érdeklődők a Művészeti szalonban.

 MINI-ART KIÁLLÍTÁS - A Hétszínvirág Óvoda bemutatkozó kiállítása. A kiállítás november hónapban látható a Gyermekkönyvtárban. 2018. november 8. 16:30 CSILLAGÁSZATI FOGLALKOZÁS – Kozmikus véletlenek Előadó: Ujlaki Csaba 2018. november 8., 22. 17:00 Tarológia Klub A beszélgetéseket Nagy Éva vezeti 2018. november 9. 17:00 KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ- Szegő Lili rajzainak kiállítása A kiállítást megnyitja: Kerekes Andrea paverpol oktató A kiállítás megtekinthető november 9-től december 8-ig az Ifjúsági részlegben. 2018. november 14. 28. 15:00-17:00 CSACSOGÓ BABAHORDOZÓ KLUB A foglalkozást vezeti Bán Zsófia. 2018. november 14. 17:00 ÉLETRE KELT TÖRTÉNELEM - Életre kelt várak I. Előadó: Kiszely Tóth Anett történész 2018. november 15., 29. 17:00 BIBLIOTERÁPIÁS FOGLALKOZÁS Vezeti: Kalotainé Gacov Szerafina fejlesztő biblioterapeuta 2018. november 15. 17:00 HONISMERETI SOROZAT - „120 éve született vitéz Bertalan Árpád” Előadó: Kiss Dávid történészhallgató, hagyományőrző 2018. november 15. 17:00 Lady’s Club - Karmaasztrológiai előadássorozat Téma: Szaturnusz, a karmikus tanító Előadó: Szendrei Julianna 2018. november 23. 17:00 KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ Ragyogó karácsony - gyöngyékszer- és fotókiállítás Csatos-Rácz Anita gyöngyékszerkészítő és Molnár Nikolett fotográfus kiállítása A kiállítás megtekinthető december 21-ig a Művészeti szalonban. 2018. november 24. 10:00, 10:45 CSALÁDI HÉTVÉGE Zenés bábelőadás a Minerva bábcsoport előadásában 2018. november 29. 16:00 NEMZEDÉKEK EMLÉKEZETE - Klebelsberg Kuno emlékezete Előadó: Kis Krisztián Bálint 2018. november 29. 17:00 OLVASÓKUCKÓ Könyvek a bőröndben! Utazás egzotikus tájakon: fókuszban Fekete-Afrika! 2018. november 29. 17:00 FANTASY KÖR Téma: Mezopotámia – Kultúránk bölcsője HILD VIKTOR KÖNYVTÁR Szolnok, Karczag L. u. 2. (+36-56-523-000 -- www.hildvk.hu) Minden szerdán 9:30 Babázó - Baba-mama klub 0-3 éves korig (ringatók, mondókák) 2018. november 6. 16:00-18:00 Olvasóklub mindenkinek 2018. november 10. 14:00-17:30 Márton-napi családi délután (Origami Klub, kézműves foglalkozások, egyéb meglepetések) 2018. november 13. 11:00 A magyar nyelv napja alkalmából közös szavalás a könyvtár előtti téren. 2018. november 17. 14:00-17:30 Lego Klub 2018. november 30. 15:00-17:30 Adventi kézműves foglalkozás HILD VIKTOR KÖNYVTÁR KÖZMŰVELŐDÉSI RÉSZLEG Szolnok, Karczag L. u. 2. (+36-20-402-3774) Nyugdíjas klubok foglalkozásai: 2018. november 5.,12., 14:00 , 26. 14:00 Erzsébet- és Katalin-napi bál Szakszervezeti Nyugdíjas Klub 2018. november 13., 27. 15:00, 23. 15:00 Erzsébet- és Katalin-napi bál Barátság Nyugdíjas Klub 2018. november 7., 14., 21., 28. 15:00 Pedagógus Nyugdíjas Klub 2018. november 15., 29. 14:00 Széchenyi Nyugdíjas Klub Csoportos foglalkozások: 2018. november 12., 26. 15:00 Kamilla Foltvarró Kör 2018. november 3. 14:00 Paverpol foglalkozás Demény Gabriella vezetésével 2018. november 6., 20. 17:00 Csikung Borsos Árpád csikung tanítóval 2018. november 20. 17:00 Papírfonoda 2018. november 20., 27. 10:00 Csacsogó babahordozó klub Minden hétfőn 9:00 ETKA-Jóga Minden hétfőn 18:00 Tiszavirág Daloskör Minden hétfőn 14:00 és minden csütörtökön 15:00 Cha-Cha-Cha amatőr tánccsoport Minden szerdán 14:00 Szenior örömtánc Minden pénteken 17:00 3-1-2 Meridián torna Térítéshez kötött programok: Minden csütörtökön 17:30 Hatha jóga Minden hétköznap 9:00-17:00 Játszó-Kuckó Ingyenesen látogatható programok: 2018. november 16. 15:00-18:00 Kézműves és helyi termékek kiállítása és vására a Hild Viktor Könyvtár előtti téren. Rossz idő esetén a „Zöld Ház” aulájában 2018. november 17. 10:00 Szoptatási tanácsadás Ilyés Annamária védőnővel 2018. november 17. 14:00-17:30 Babaruha börze 2018. november 28. 17:00 Aranysor Íróklub kiállításának megnyitója SZANDASZŐLŐSI FIÓKKÖNYVTÁR Szolnok-Szandaszőlős, Simon Ferenc u. 32. (+36-20-568-0006) Minden hétfőn 10 órától Zsipp-Zsupp könyvtári babázó foglalkozás 2018. november 5-30. Mickey egér 90 éves - válogatás a Disney-könyvekből 2018. november 13., 27. 14:30 - 18:00 Papírfonoda - papírfonó klub 2018. november 14. 16:30 Mesél a Papírszínház

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek" - Az én könyvtáram projekt keretében kifejlesztett Széllel slamben mintaprogramot mutatta be Balázs Ildikó szolnoki középiskolásoknak.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fekete Vince író volt a bibliotéka vendége, akivel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10. Hild Könyvtár (Szolnok): Márton napi foglalkozás keretében elevenítették fel a népszokásokat.

11. Városi Könyvtár (Jászberény): Minősített Könyvtár címet kapott a Jászberényi Városi Könyvtár.

Szigetváry Zsolt (MTI) felvétele

13. (Szolnok): Magyar nyelv napja alkalmából Dsida Jenő: Az én dalom című versét mondták el a szolnoki diákok a város több pontján.

Verseghy Könyvtár Fotótára

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Életre kelt várakról tartott vetített képes előadást Kiszely Tóth Anett történész.

17. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Angol napot szervezett a könyvtár Agatha Christie rajongók számára.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Digitális Akadémia elnevezésű programban szolnoki diákok számára tartott foglalkozást Károly Nóra a digitális eszközök és az internet tudatos használatáról.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Klebelsberg Kunóról tartott előadást Kis Krisztián Bálint a Nemzedékek emlékezete sorozat keretében. Az Olvasókuckó klub tagja pedig Könyvek a bőröndben! témakörben Fekete-Afrika irodalmáról beszélgettek. Este pedig Benedek Szabolcs: Kádár hét napja című könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket. A szerzővel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

30.- december 1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtárak a hátrányos helyzetű emberek szolgálatában című országos konferenciának adott otthont a könyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

December

1-21. Verseghy Könyvtár (Szolnok):

5. Hild Könyvtár (Szolnok): A gyermekolvasók nagy örömére a Mikulás is ellátogatott a könyvtárba.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Összmunkatársi értekezlet és minőségirányítással kapcsolatos projektnapot szervezett a könyvtár vezetősége, amely keretében Ficzkó Zsuzsanna stratégiai menedzsment tanácsadó, szervezet- és működésfejlesztési szakértőtartott előadást.

15. Hild Könyvtár (Szolnok): Karácsonyi kézműves foglalkozást tartottak az érdeklődő családoknak a könyvtárosok.

Verseghy Könyvtár Fotótára

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): BibliotéKar ünnepi műsorával örvendeztte meg könyvtár közönségét.

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kretatívlak foglalkozás vezetője Tóth Etelka Edit karácsonyi lámpás készítését mutatta be az érdeklődőknek.

Baba-mam klub a könyvtárban - Boldogházi Hírek

2002

73. Ünnepi Könyvhét és 2. Gyermekkönyv Napok

A megyei megnyitót június 6-án délután, Kunhegyesen rendezték meg a Zsigmond Ferenc Városi Könyvtárban. Rövid kulturális műsor után Kontra József polgármester üdvözölte a megjelenteket, majd Fejér Andor, a megyei közgyűlés alelnöke mondott megnyitóbeszédet. Bevezetőben a gutenbergi mű nagyszerűségét méltatta, amely emberek tömegeihez hozta közel az írott szót. A könyv korábban csak kevesek kiváltsága volt, a nyomtatással viszont emberek tömegei férhettek hozzá. Sőt, ma már sokszor úgy érezzük, elveszítjük tájékozódásunkat a ránk zúduló írott és egyéb információk tömegében. Meg kell tanulnunk válogatni, megkülönböztetni a fontosat a jelentéktelentől, az értékeset az értéktelentől. Olvasásszociológiai felmérések bizonyítják, hogy korunkban csökken az olvasók száma, egyre többen vannak, akik számára gondot okoz az írott szöveg olvasása és értelmezése. Valóban, az olvasott szöveget meg kell érteni, le kell fordítani a fogalmak, képek „nyelvére”, és ez némi erőfeszítést kíván, viszont nagyszerű védelem a szellemi ellustulás ellen. Elismerően szólt arról, hogy a megyében az elmúlt néhány évben száznál több könyv látott napvilágot. A millennium tiszteletére több történelmi tárgyú kötet jelent meg, de néprajzi tárgyú könyvek, évkönyvek, kalendáriumok, turisztikai kiadványok is bővítették a választékot. Hosszasabban méltatta a megyében megjelent szépirodalmi köteteket, és megemlítette az Ezredvég című irodalmi, művészeti és társadalom kritikai folyóirat tavalyi szolnoki különszámát és a köztudatban egyre jobban jelen lévő szolnoki folyóiratot, az Esőt. Mivel az idei könyvhét az olvasás éve zárása is egyúttal, méltatta ennek a kezdeményezésnek a jelentőségét, szerepét az olvasás megszerettetésében. Ezt követően Babits Mihály: Ritmus a könyvről című versét Gönczi János, a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulója mondta el. Az esemény Nagy Tibor zenetanár zenei összeállításával folytatódott. Az ünnepi megnyitó Pálfy Margit előadóművész Szindbád hazamegy című, Márai Sándor és Bartók Béla műveiből összeállított műsorával fejeződött be.

Megyei megnyitó Kunhegyesen - Új Néplap felvétele

2002-ben Szolnokon a megújult Hild tér adottságait kihasználva változatos, érdekes programokkal, találkozókkal várták az irodalomkedvelőket. Helyszínt váltott a könyvvásár is. Külön sátorban árusították a megyei kiadványokat. A szervezők:  Városi Művelődési és Zenei Központ, a Hild Viktor Városi Könyvtár, a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és a Damjanich János Múzeum voltak.A programokban jelentős hangsúlyt kaptak a helyi szerzők, a kulturális műsorokban pedig a helyi együttesek.

Íróolvasó találkozó volt Tóth Tamás Boldizsárral, a Harry Potter-regények fordítójával a szolnoki városi könyvtárban.

Tóth Tamás Boldizsár dedikál - Hild Könyvtár felvétele

A Hild Viktor Kömyvtárban került sor A könyv ünnepe című irodalmi vetélkedő eredményhirdetésére is. Dajka Miklós A Távol-Kelet útjain című könyvének bemutatójának is a bibliotéka adott otthont.  Az Aranysor Íróklub alkotói is itt mutatkoztak be.

A Verseghy Könyvtár vendége Darvasi László író és Sziráki Péter irodalomtörténész volt. Rékasy Ildikó A régi roffi kert című verseskötetének bemutatóját Sóron Ildikó könyvtáros és  Meister Éva színművész működött közre. Polcz Alaine pszichológus-író Életünk célja — életünk értelme címmel tartott előadást.


Szinte minden településen megemlékeznek valamilyen ünnepséggel a könyvhétről. A könyvhéthez kapcsolódva Gera Pál író-olvasó találkozóját rendezték meg a kuncsorbai községi könyvtárban, valamint a jászapáti városi könyvtárban. Egy asszony vétkecskéje címmel Kóka Rozália tart előadást a mezőtúri városi könyvtárban. Beke Kata: Az elbocsátott vad című könyvének bemutatóját rendezték meg a jászberényi könyvtárban. Közreműködött Cserhalmi Zsuzsa tankönyvszerkesztő, Korona Kiadó irodalmi vezetője. A mai világban az emberek nem vesznek könyveket, mert drágák és nagy helyet foglalnak — mondta iróniával Beke Kata. Szabó Jánosáé, a könyvtár igazgatónője nyitotta meg a beszélgetést.  A kortárs magyar szépirodalom már ebben az évben 180 új művel gyarapodott – mondta. Beke Kata munkájának vezérfonala, meghatározója a hit. Hinni valamiben, ami feljebbvaló, kicsit magasztos. — Értelmes álláspont a hit és a kételkedés is, s meggyőződve nyüatkozni arról, hogy Isten nem létezik, meggondolatlanság. Ki tudja, hogy létezik-e vagy nem? Erre azt szoktam mondani, hogy a lövészárokban nincsen ateista — fejtette ki véleményét a szerző. Később megjegyezte, hogy nem tud regényeket, novellákat írni, történeteket kitalálni, eddig még mindig a saját életéből merített tapasztalatokat fogalmazta meg, most sincs ez másként. Az elbocsátott vad című esszé elvont, de örök igazsá gokat állít elénk, azokat a végső kérdéseket, amelyek jobban elgondolkodtatják az embereket hatvan év felett. Ez a meleg hangú, humoros, ironikus elbeszélés a vallomással és a memoárral rokonítható. A mű Beke Kata saját visszatérés-története; benne olyan nagy kérdésekkel foglalkozik, mint Szent Ágoston és Rousseau. Az írónő szerint a mai vüágban nem a maguk súlya szerint vetődnek fel a problémák. Mi a dolgunk a világon? Van-e értelme az emberi életnek? Ezek a kérdések már évszázadokkal ezelőtt is foglalkoztatták a költőket. Eddig azonban még nem született rájuk válasz.

Beke Kata - Új Néplap felvétele

Média a mindennapokban címmel Hartai László médiaszakértő tart előadást június 3-án a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karának Apponyi termében. A filmrendező és operatőr a média társadalomra gyakorolt hatásait elemző előadásában a megjelent elemzéseket, kutatásokat egy csokorba szedve próbált az előadó választ találni a kérdésre: kik és milyen mértékben televízióznak, illetve rájuk milyen hatást gyakorol a tévé. Mint elhangzott, a magyar lakosság átlagosan napi négy órát tölt a televíziózással. Az átlagszámításnál a teljes lakosságszámot figyelembe vették a csecsemőktől az aggastyánokig. A felmérések szerint a legtöbbet a nyugdíjasok ülnek a képernyők előtt, megelőzve a fiatalokat. Az előadó szerint ez azt a szomorú tényt mutatja, hogy a társadalom nem nagyon tud mit kezdeni az időseivel, de azok sem találják helyüket a mai világban. A gyermekek, fiatalok is rengeteg időt töltenek tévénézéssel, de tudományos módszerekkel egyelőre nem sikerült bizonyítani, hogy a médiában megjelenő erőszak milyen hatással van a fejlődésükre. Hartai László szerint egyetlen módszere van a szülőknek arra, hogy a televízió elől elcsalogassák a gyermekeiket: az, hogy érdekesebbek lesznek. Ennek megoldása nem kis feladat, amit csak igen kevesen tudnak felvállalni, vagy ha igen, gyorsan belefáradnak a küzdelembe. A televíziónak egyetlen komoly versenytársa van napjainkban: az internet. A szakember szerint a legnagyobb veszélyek egyike, hogy a masszív tévénézők világlátása lassan eltávolodik a valós tényéktől, és a média által felé közvetített virtuális világot fogadja el valóságként. A védekezés módszere még nem alakult ki, az viszont biztos — számos ország példája mutatja -, hogy tiltással semmire sem megy a társadalom.

2002-ben volt 50 éves a kisújszállási Arany János Városi Könyvtár. Az intézmény az ünnepi könyvhét alkalmából kulturális konferenciát szervezett. A városháza dísztermében a megjelenteket Halász János kulturális államtitkár köszönti, majd előadást tart dr. Ambrus Zoltán, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, Németh István, a Nagykun Együttműködési Társulás elnöke, dr. Fazekas Sándor karcagi, Palágyi Gábor kisúji, Baranyi Mihály kenderesi polgármester, Tokár István volt országgyűlési képviselő és Ö. Tóth Lajosné nyugalmazott könyvtárvezető,

Törökszentmiklóson Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, valamint a Pro Bibliotheca Alapítvány kapcsolódott az ünnepi könyvhéthez. A Kunságból elszármazott Dienes Eszter: Szerető, este (versek Ladányi Mihálynak) című verseskötetéből Körmendi Lajos író, költő adott elő részleteket május 30- án 18 órától a Helytörténeti Gyűjtemény Almásy úti épületében. Zenés felolvasóestet tartottak június 3-án a Helytörténeti Gyűjteménynél. A rendezvényen bemutatkoztak az Aranysor Íróklub tagjai. „Könyv, te gyönyörűséges könyv” címmel előadóestet rendeznek az Almásy úton június 9-én. A vendég Havas Judit irodalomtörténész, előadóművész. A programot követően a Pro Bibliotheca Alapítvány Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész Ipolyi Arnoldról készített emlékérmeit adja át Nagy János alapítványi elnök. A Kodály Zoltán Zeneiskola vonószenekara június 2-án 16 órától a művelődési központban tartott hangversenyt, ahol Mesterné Vadas Zsuzsa vezényelt.

Az ünnepi könyvhét rendezvényeként a karcagi Városi Csokonai Könyvtárban a kunokról és rokonaikról volt szó. Körmendi Lajos József Attila-díjas író mutatta be dr. Bartha Júlia néprajzkutató frissen megjelent két könyvét: A Kunság népi kultúrájának keleti elemeit és az Amu-darja széles vizét. Ez utóbbi válogatás a török népek folklórjából Mándoky Kongur István fordításában,

Programokkal várták az érdeklődőket többek között Kenderesen, ahol Pöttöm Panna címmel óvodásoknak tartanak mesevetélkedőt a nagyközségi könyvtárban, míg Cibakházán Bocsoda elnevezéssel rendeznek hasonló eseményt a helyi könyvtárban. Abádszalókon Könyvről könyvért vetélkedő lesz felső tagozatos diáko, majd Tarka lepke, kis mese címmel mesedélelőttöt rendeztek óvodások részére a nagyközségi könyvtárban. 

Kronológia

2002. május 30. Zenés beszélgetés az ünnepi könyvhét jegyében. Vendég: Mészöly Dezső, Szakonyi Károly, Petőcz András. Közreműködik: Huzella Péter. Moderátor: Turczi István (Szolnok, Szigligeti Színház)

2002. május 30. A Kunságból elszármazott Dienes Eszter: Szerető, este (versek Ladányi Mihálynak) című verseskötetéből Körmendi Lajos író, költő ad elő részleteket (Törökszentmiklós)


2002. június 2. Kodály Zoltán Zeneiskola vonószenekarának műsora. Vezényel: Mesterné Vadas Zsuzsa (Törökszentmiklós)

2002. június 3. Média a mindennapokban. Előadó: Hartai László (Jászberény)

2002. június 3. Zenés felolvasóest. Vendég: Aranysor Íróklub (Törökszentmiklós)

2002. június 4. Új könyvtári szakrészleg avató ünnepsége. Köszöntő: Kozma Imre polgármester (Martfű)

2002. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Nógrádi Gábor (Martfű)

2002. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Gera Pál (Jászapáti, Kuncsorba)

2002. június 6. Könyvbemutató. Beke Kata: Az elbocsátott vad. Beszélgetőtárs: Cserhalmi Zsuzsa (Jászberény)

2002. június 6. Megyei megnyitó. Köszöntő Kontra József polgármester. Megnyitó beszéd: Fejér Andor a megyei közgyűlés alelnöke. Pálfy Margit előadóművész műsora (Kunhegyes)

2002. június 6. Egy asszony vétkecskéje. Kóka Rozália előadása (Mezőtúr)

2002. június 6. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: M. Román Béla. Közreműködik: Bartók Béla Zeneiskola Harsona Együttese (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Beke Kata. Közreműködik: Kölyök Színpad (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Molnár H. Lajos. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 6-11. Kávéház. Kézíráselemzés. Gyerek kuckó (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 7. Könyvről könyvért vetélkedő felső tagozatos diákok részére (Abádszalók)

2002. június 7. Bocsoda. Mesevetélkedő óvodásoknak (Cibakháza)

2002. június 7. Pöttöm Panna. Mesevetélkedő óvodásoknak (Kenderes)

2002. június 7. Szolnoki Népdalkör műsora (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 7. Dedikálás. Vendég: Tóth Tamás, a Harry Potter-regények fordítója (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Dienes Eszter. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Tóth Tamás, a Harry Potter-regények fordítója (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2002. június 7. Eső. Felolvas est. Közreműködik: Bartha Ildikó, Dienes Eszter, Jenei Gyula, P. Nagy István, Rékasi Ildikó, Várszegi Tibor (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Darvasi László író. Beszélgetőtárs: Szirák Péter irodalomtörténész (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: dr. Garamvölgyi László, Nemere István. Beszélgetőtárs: Valkó Mihály (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

Nemere István dedikál- Új Néplap felvétele

2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Grecsó Krisztián. Beszélgetőtárs: Valkó Mihály (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 8. MEA. Izbéki Tímea musical válogatása (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Aranysor Íróklub. Közreműködik: Barhács László, Bognár László, Czowerval Katalin, Hajdrik József, Kovács Berta, Nádas Erzsébet, Száz Pálné (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Benedek Szabolcs. (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Gaál Áron. Beszélgetőtárs: Kaposvári Gyöngyi (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Saád Katalin (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 8-9. Ex libris készítés a Szolnoki Metszőkör tagjaival (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. Maxi Dance. Hip-hop tánczenebemutató (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. Palacsinto Glaszo. Cigány folklór Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. Dedikálás. Vendég: Körmendi Lajos. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium diákjai Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bayer Zsolt (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. Dedikálás. Vendég: Varga Rudolf. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium diákjai (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. Dedikálás. Vendég: Sarusi Mihály (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. A Szolnoki Táncegyüttes műsora (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. „Könyv, te gyönyörűséges könyv”.Vendég Havas Judit irodalomtörténész, előadóművész (Törökszentmiklós)

2002. június 10. Könyvbemutató. Dajka Miklós: Távol-Kelet útjain (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2002. június 11. “A könyv ünnepe” című irodalmi vetélkedő eredményhirdetése. (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2002. június 11. Bemutatkozik az Aranysor Íróklub (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2002. június 11. Könyvbemutató. Rékasy Ildikó: “A régi roffi kert” Beszélgetőtárs: Sóron Ildikó. Közreműködik: Meister Éva előadóművész. (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2002. június 14. “Életünk célja – életünk értelme” Beszélgetés Polcz Alaine pszichológussal, írónővel (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2001

72. Ünnepi Könyvhét és [1.] Gyermekkönyv Napok

Az ünnepi könyvhét megnyitójának a túrkevei városháza nagyterme adott otthont. A könyvünneppel nyílt meg a Túrkeveu nyár 2001 programsorozat. Köszöntőt mondott Németh István, a település polgármestere, míg az eseménysorozatot Búsi Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: örül, hogy minden évben más településen rendezik meg a megyei könyvhét megnyitóját, hiszen a könyv ünnepe nem kötődik helyhez. Az ünnepi hét egyik feladat az, hogy bemutassuk, milyen értéket hordoz a könyv. Mint mondta, bár már jó ideje tapasztalható a számítógépek térnyerése, fontos, hogy a felnövekvő nemzedékkel megértessük: az olvasás, és az általa is megszerzett tudás az, ami nem vehető el senkitől sem. A felnőttek társadalmán múlik, hogy fiataljaink olvasottak, műveltek legyenek. Nyissuk ki a füleiket, akár az ablakokat, hogy megértsék, mi is egy jó könyv – mondta az elnök, majd így folytatta: – Több mint száz kiadvány jelent meg az eltelt évben megyénkben, ami szép eredmények számít, és örvendetes, hogy egyre többen jelentkeznek fiatal írók, költők is. „Fejlődik a könyvkiadásunk, és a kínálatot látva úgy tapasztalom, hogy árakban is kezd konszolidálódni a helyzet, eszerint megtalálja immár a kiadó és az olvasó is a számítását.”

Dr. Mátyus Aliz A kistelepülések társadalma, tevékenységek és arányok, melyek élhetővé teszik az életet címmel tartott előadást, dr. Nagy Attila pedig a könyvtárosok és könyvtárhasználók témaköréről beszélt. Délután dr. Hidy Péter város és könyv kapcsolatáról tartott ismertetőt a helyi könyvtárban. 

Törökszentmiklóson Darvasi László író felolvasóestjét rendezték meg, míg a helytörténeti gyűjteményben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizika Tanszékének segítségével Szent István hologram- és könyvkiállítás volt látható. Kunhegyesen pünkösdi királynéjárás várja az érdeklődőket. A kenderesi könyvtárban ifj. Schirilla György volt a vendég, aki édesapjára emlékezett. Több településen is tartottak könyvkiállítást és vásárt. 

A megyeszékhelyen június 7-én rendezték meg a Hild Viktor Városi Könyvtárban a Vers és zsoltár című estet, amelyen a vers és a dal mellett a képzőművészet is jelen volt. A hivatalos megnyitót 8-án pénteken tartották a Múzeumudvarban. Dr. Tárnoki Judit, a Damjanich múzeum megbízott igazgatója köszöntötte a megnyitó vendégeit, hangsúlyozva, hogy az utóbbi években minden alkalommal gazdagodott a könyvhét programja. 2001-ben például kávéházi sarok nyílt az udvaron, ahol kávé, üdítő mellett lehet olvasgatni a gazdag kínálatból megvásárolt könyveket. Lászlóné Nagy Ilona, a Hild Viktor Városi Könyvtár igazgatója üdvözölte a közönséget és a könyvhét rendezésében részt vevő többi intézmény vezetőit. Ezután Szalay Ferenc polgármester mondott megnyitó beszédet. Elégedetten hangsúlyozta, hogy a Múzeumudvar betölti a szerepét, amelyet annak idején szántak neki, sok értékes rendezvénynek adott és ad helyet. Arra utalva, hogy ezúttal a 72. könyvhetet ünnepeljük, emlékeztetett rá, hogy a világ változhat, de a könyvhét minden társadalmi változást túlélt, hiszen sok ember ünnepe, költőké, íróké, kiadóké és főleg az olvasóké, akik az elektronika, a számítógépek korában is igen sokan vannak. Ma már bebizonyosodott, hogy a technika új termékei sem vonják el az embereket a könyvtől. – Az olvasás a miénk marad – mondta Szalay Ferenc, majd úgy folytatta, hogy nyolcvanhárom kiadó mintegy százhatvan új könyvvel jelentkezett a könyvhétre, a könyvek gazdára találnak, és a könyvtárak sem ürülnek ki. A városban több könyvesbolt van, sőt nemrég új is nyílt az Interspar áruházban. A polgármester elégedetten szólt arról, hogy a megyeszékhelyen is egyre több könyv jelenik meg, külön kiemelte a Kalevala új kiadását, amelynek illusztrációit a Szolnoki Metszőkor tagjai készítették.

 A program szervezői, a Damjanich János Múzeum, a Hild Viktor Városi Könyvtár, a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és a Városi Művelődési és Zenei Központ abban az évben is összefogtak, hogy minél színesebb programmal ünnepelhessék a könyvhetet. Volt vetélkedő, gyermekfoglalkozás, felolvasás könyvheti újdonságokból, több író-olvasó találkozó.

A Múzeumudvarban Irodalmi élet a megyében címmel beszélgettek a meghívott szerzők és az érdeklődők.

Másnap tartották a Kalevala könyvbemutatóját, amelynek érdekessége, hogy az illusztrációkat a Szolnoki Metszőkor tagjai készítették. Vasárnap délután az irodalom kedvelői a Szolnokon megjelenő Eső című folyóirat szerzőivel találkozhatnak. A könyvhét utolsó napján, szerdán dr. Kubassek János, a magyar Földrajzi Múzeum igazgatója Körösi Csorna Sándor élete és öröksége címmel tartott előadást. Majd a Hild Viktor Könyvtár által meghirdetett millenniumi olvasónapló-pályázat eredményhirdetésén is közreműködött.

A könyvhétre 83 kiadó mintegy 160 új könyvvel jelentkezett. A megnövekedett könyvkínálatot hét standon mutatták be. 2001-ben a Széchenyi városrészben is állítottak föl könyvsátrakat.

Törökszentmiklóson dr. Dajka Miklóssal, a Magyar Szív Egyesület elnökével, gyakorló íróval találkozhatnak az Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténe- ü Gyűjtemény olvasótermében. A szerző írásait Szabó Antal gyűjteményvezető mutatja be.

Kronológia

2001. június 1. Megyei megnyitó. Köszöntő: Németh István polgármester, Búsi Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke. Dr. Mátyus Aliz: A kistelepülések társadalma, tevékenységek és arányok, melyek élhetővé teszik az életet és Dr. Nagy Attila A könyvtárosok és könyvtárhasználók című előadása. Dr. Hidy Péter ismertetője a város és könyv kapcsolatáról (Túrkeve)

2001. június 1. Darvasi László író felolvasóestje. Szent István hologram- és könyvkiállítás (Törökszentmiklós)

2001. június 1. Pünkösdi királynéjárás (Kunhegyes)

2001. június 1. Schirilla György (Kenderes)

2001. június 7. Vers és zsoltár. Kozma László költő bemutatása. Sashegyi Zsófia dalestje. Közreműködik: Kubik Anna színművész (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár) 2001. június 8. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Szalay Ferenc. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 8. Mesedélelőtt gyerekeknek. Közreműködik: Molnár Gyöngyi (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 8. A Szolnoki Fúvósötös műsora (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 8. Irodalmi élet megyénkben. Beszélgetés helyi írókkal és költőkkel. Vendég: Dajka Miklós, Molnár H. Lajos, Saad Katalin, Szurmay Ernő, Tál Gizella, Tiszai Lajos (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 8 – 12. Könyvről könyvért vetélkedő (Szolnok, Damjanich János Múzeum) 2001. június 9. Játszóház (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 9. Szolnoki Népdalkör műsora (Szolnok, Damjanich János Múzeum) 2001. június 9. Könyvbemutató. Kalevala. Vendég: Kisri Rantala, a Finn Nagykövetség képviselője, Szávai István művésztanár (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Hubai Gruber Miklós. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár) 2001. június 9. Tanuljuk meg a Palotást! Táncház. Közreműködik: Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Corvinka Néptánc Együttese (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 10. Bartók Béla Kamarakórus műsora (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 10. Író-olvasó találkozó. Vendég: ESŐ folyóirat szerzői. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 10 – 13. Felolvasás a könyvheti újdonságokból (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 11. A rendszerváltozás – változás? Előadó: Tőkéczki László (Kisújszállás)

2001. június 11. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bächer Iván. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 12. Könyvműhelyek a megyében. Vendég: Jász Múzeum, Barbaricum (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 12. Író-olvasó találkozó. Vendég: dr. Dajka Miklós (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2001. június 13. Kőrösi Csoma Sándor élete és öröksége. Előadó: dr. Kubassek János (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 13. “Bölcsőjét kereste magyarnak”. Millenniumi olvasónapló-pályázat eredményhirdetése (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2001. június 14. Író-olvasó találkozó. Vendég: dr. Dajka Miklós. Beszélgetőtárs: Szabó Antal (Törökszentmiklós)

1992

63. Ünnepi Könyvhét

1992. május 27. A lélek és a test szépsége. Zenés irodalmi est. Előadó: Illyés Kinga színművész. Közreműködik: Hentz József (Jászberény)

1992. május 28. Író-olvasó találkozó. Vendég: Nemere István (Kisújszállás, Mezőtúr) 1992. június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Jókai Anna (Tiszaörs)

1992. június 3. Rithnovszky János: A fény túlsó oldalán (Jászberény)

1992. június 3. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Mészáros János alpolgármester. Ünnepi beszéd: Ferenczi György alelnök, Megyei Közgyűlés (Törökszentmiklós)

1992. június 3. Vita a XX. századi magyar irodalomról. Közreműködik: Márkus Béla, Tarján Tamás, Simon Zoltán (Törökszentmiklós)

1992. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Pádár Julianna (Abádszalók)

1992. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály (Kenderes, Tiszaörs)

1992. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Utassy József (Rákóczifalva)

1992. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Spíró György (Szolnok, Városi Művelődési Központ)

1992. június 4. Az Európai utas c. folyóiratot bemutatja Módos Péter főszerkesztő és vendégei (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1992. június 5. Darvasi László önálló estje (Törökszentmiklós)

1992. június 8. Vendég: Csepeli György szociológus (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1992. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Pádár Julianna (Tiszabura)

1992. június 9. Könyvbemutató: Spíró György: Kanásztánc (Fegyvernek)

1992. június 16. Kádár T. Tibor festőművész Kolozsvár kövei c. kiállításának megnyitója. Korunk c. kolozsvári irodalmi folyóirat bemutatója. Közreműködik: Cseke Péter szerkesztő, Boér Ferenc színművész (Jászberény)