A könyvhét megrendezésére minden jelentősebb helyen Ünnepi Könyvhét Bizottság alakult kulturális intézmények, könyvesboltok és tömegszervezetek képviselőiből.
A Szolnok megyei Könyvhét Bizottság megalakulása után a Szolnok városi Könyvhét Bizottság is összeült, hogy előkészítse a könyvhét eseményeit.
Szerte a megyében több helyen állítottak fel könyvárusító pavilonokat. Szolnokon a vasútállomáson, az autóbusz végállomáson, a víztoronynál, a Megyei Tanács épülete előtt, és még sok más helyen volt utcai árusítás. A városban és a szolnoki járás területén mintegy 90 helyen árusítottak könyvet a bizományosok. Üzemekben, hivatalokban, állami gazdaságokban, termelőszövetkezetekben vásárolhattak a dolgozók a könyvheti könyvekből.
A KISZ-szervezetek is bekapcsolódtak a könyvünnep propagandájába és lebonyolításába. Szolnokon két helyen állított fel sátrat a KISZ, ahol a fiatalok árusítottak könyvet. A nőtanácsok is résztvettek a könyvek utcai árusításában.
A könyvesboltok felkészülve várták a vásárlóközönséget.
Szolnok megyébe a könyvhét alkalmával 2 fővárosi író érkezett: Lengyel József, a „Visegrádi utca” és a „Kulcs” című könyvek írója és Csepeli Szabó Béla költő. Mindketten két napot töltenek a megyében. Szolnokon kívül ellátogatnak Jászberénybe és Karcagra. Az ünnepi esteken kívül az olvasóikkal találkoznak az írók, és a könyvtárakban az olvasók számára dedikálják is könyveiket.
Szolnokra és Jászberénybe Győry Dezső, Karcagra és Tiszafüredre Pálfalvy Nándor utazott író-olvasó találkozóra.
Június 27. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat helyiségében megnyitó ünnepséget rendeztek.
Június 28. A Közalkalmazottak József Attila Művelődési Házában műsoros irodalmi estet tartottak. A bevezető irodalmi ankéton Győri Dezső, a Viharvirág és a Vérehulló szerelem című nagysikerű művek írója és a Felvidék költője jött el. Az estet Szurmay Ernő, a Megyei Tanács művelődési főelőadója nyitotta meg, ismertetve az illusztris író munkásságát és méltatva a konyvnap jelentőségét.
Kemenczey Judit Győri Dezső: önvallomásféle című versét mély átéléssel adta elő. Ezután az író regényeinek színhelyéről beszélt, majd a kérdésekre válaszolva, a Viharvirág című regényének néhány ifjúsági problémáját ismertette. Elmondotta, hogy nagy érdeklődést keltett regényének hősét továbbviszi a szabadságharc bukása utáni esztendőkbe.
A megnyitó alkalmával a két szolnoki könyvesbolt könyvtombolát rendezett.
Verseghy Könyvtár - Aprónyomtatványtár
Jászberényben a Fémnyomó Lehel-klubjában is tartottak irodalmi estet. A gazdag műsor keretében a Déryné Művelődési Ház színjátszói jelenetet adtak elő, részleteket olvastak fel a könyvhétre megjelent könyvekből, és Győry Dezső verseskötetének, a „Zengő Dunatáj’‘-nak legszebb költeményeit szavalták, Itt is. maga a szerző is olvasott fel verseiből és azok keletkezésének körülményeit ismertette.
A könyvhét befejezésére Jászberénybe utazott Csohány Gabriella költőnő. A jól sikerült záróünnepély sokak számára emlékezetes marad.
A karcagi Csokonai Városi Könyvtár a Hazafias Népfronttal közösen Gombos Imre, karcagi születésű író és műfordítót látta vendégül, aki a könyvhétre megjelent kis könyvéről, az „Ejfél Vitéz“-ről. Egy kis puli verses története ez, amelynek magvét a szerző a húszas években Csontos György karcagi juhásztól hallotta. Az író költői fantáziájában ez a történet új köntöst kapott. Az elgondolkóztató és sok finom megfigyelésből összetett verses mese nemcsak színes történet, hanem a puszta életét, a szilaj pásztorok világát, a karcagi vásár tarkaságát is megismerheti belőle az olvasó.
A karcagi ünnepség érdekessége volt, hogy meghívták Csontos György bácsit is, a 75 éves öreg Juhászt, aki magabiztosan mesélte el a hallgatóságnak azt a történetet, melyből az író megalkotta kis meséjét.
Hegyesi Júlia könyvtárvezető ismertette Gombos Imre életét és munkásságát, valamint a könyvtár olvasói közül ketten angol és skót népballadákat szavalták Gombos Imre megjelent műfordítás-kötetéből.
A Törökszentmiklósi Járási Könyvtárban olvasómegbeszélést tartottak, ahol az érdeklődőkkel a könyvtár munkáját vitatták meg, az ünnepi könyvhétre megjelent könyvekről beszélgettek, és más irodalmi problémákat tárgyaltak meg a könyvtár munkatársai. Érdekes kérdés merült fel a beszélgetés során, hogyan rendezné be könyvtárát egy mai olvasó.
Túrkevén a városi könyvtár is Győri Dezsőt látta vendégül. „Viharvirág” és a „Vére hulló szerelem” írója is megjelent és elbeszélgetett olvasóival. Végezetül a szerző „Zengő Duna táj” című antológiájából szavalt el néhányat a megjelenteknek.
Záró ünnepségként "Könyvbálat" szervezett a jászkiséri művelődési ház vezetősége.
Forrás:
Kisfaludi Sándor: A könyv ünnepe. Szolnok megyei Néplap (1958.06.29.)
Sági Pál: Az ünnepi könyvhét íróvendégei. Szolnok megyei Néplap (1958.06.28.)
Sági Pál: Az ünnepi könyvhétre készülünk. Szolnok megyei Néplap (1958.06.20.)
1987. május 27. Ankét. Vendég: Schmidt Egon (Kunszentmárton)
1987. május 28. Kiállításmegnyitó. Moskál Tibor grafikusművész (Jászberény)
1987. május 28. Gyűlölök és szeretek. Zenés irodalmi est. előadó: Beregszászi Olga, Újlaki László (Kenderes, Kisújszállás)
1987. május 28. Kiállítás a szovjet művészeti albumokból. Közreműködik: Valentyina Prohovona könyvtárvezető, Szovjet Kultúra és Tudomány Háza (Kisújszállás)
1987. május 29. Író-olvasó találkozó. Vendég: Baráth Lajos (Fegyvernek, Törökszentmiklós)
1987. május 29. Mai szovjet irodalom. Előadó: Szurmay Ernő (Jászapáti)
1987. május 29. Mai magyar irodalom. Előadó: Kunráth Sándor (Jászszentandrás)
1987. május 29. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Papp János tanácselnök, dr. Ürmössy Ildikó elnökhelyettes, Szolnok Megyei Tanács. Közreműködik: Tardy Balázs színművész, Mezőtúri Zeneiskola (Mezőtúr)
1987. május 29. Író-olvasó találkozó. Vendég: Jókai Anna (Mezőtúr)
1987. május 29. Mai magyar irodalom. előadó: Ferenczy László (Pusztamonostor)
1987. május 29. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Szurmay Ernő ny. könyvtárigazgató. (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
1987. május 29. Író-olvasó találkozó. Vendég: Sükösd Mihály (Törökszentmiklós) 1987. május 29. Író-olvasó találkozó. Vendég: Jókai Anna (Túrkeve)
1987. június 1. Az Ünnepi Könyvhét jelentősége. Előadó: dr. Horváth Károly (Jászdózsa)
1987. június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Katkó István (Jászszentandrás)
1987. június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Gerencsér Miklós (Karcag)
A könyvhét megyei megnyitóját június elsején Szolnokon tartották. A múzeum épületének felújítása miatt abban az évben sem nyílhat meg a hangulatos könyvudvar. Helyette a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ előtt állítják fel sátraikat a könyvárusok. A Kilián Fúvószenekara szórakoztatta a szépszámú megjelenteket, majd Dr. Horváth Károly, a Verseghy Könyvtár igazgatója üdvözölte a vendégeket és Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író nyitotta meg. A nagy szeretettel fogadott vendég eddigi életművét az írótárs, jóbarát Sükösd Mihály méltatta.
Szombaton ugyancsak rangos vendéggel találkozhattak a szolnoki irodalombarátok. Moldova György Kossuth- és József Attila-díjas íróval a megyei könyvtárban beszélgethetünk este hét órától. A közkedvelt vendéget, aki 1978-ban szintén a könyv ünnepének alkalmából tisztelte meg látogatásával a Szolnok Megyei Könyvtárat, a házigazda, dr. Horváth Károly könyvtárigazgató régi ismerősként üdvözölte. A találkozó oldott légkörben, jó hangulatban zajlott, az író - a jelenlévők kérdéseire válaszolva - beszélt műveiről, munkastílusáról, kapcsolatteremtő képessége titkairól, amellyel riportalanyait megszólalásra bírja, vonzódásáról az egyszerű, kétkezi emberekhez. Írótársai, illetve mesterei közül is a nagy autodidaktákra, Veress Péterre és Kassák Lajosra emlékezett meleg szavakkal.
Új Néplap archívum
Június 4-én Szabó Magda Kossuth- és József Attila-díjas íróval délután öt órától ugyancsak a megyei könyvtárban találkozhatnak az olvasók. Ugyanaznap este hét órakor a Sajtóklubban Lengyel László közgazdász politológus volt a közönség vendége. Az Irodalmi Kávéházban 5-én délután 6 órától Körmendi Lajossal, 7-én pedig Dinnyés Józseffel beszélgethetnek az érdeklődők.
Június 6-án a KAPU folyóirat szerkesztősége mutatkozik be délután öt órától a megyei könyvtárban, végül Szolnokon Petri György és Vallai Péter estje zárja a könyvheti programot 8-án délután öt órától az Irodalmi Kávéházban.
A könyvhéthez kapcsolódva Eső előtt címmel “fiatalok alternatív művészeti megmozdulására” kerül sor a Szolnoki Galériában. A június 1-től 3-ig tartó rendezvénysorozatban képzőművészeti kiállítás, hangverseny, előadóest, irodalmi színpadi bemutató szerepel, a Tisza moziban pedig filmeket vetítenek szolnoki fiatalok munkái ból. A néptánc kedvelői a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban a város gyermekegyütteseinek műsorát tekintették meg. A Corvinka, a Tallinnka, a Vadvirág, a Néptánc iskola csoportjai léptek a közönség elé.
Mezőtúron a városi könyvtárban Kiss Péter előadó művész “Nem sírunk, nem nevetünk” címmel tart irodalmi műsort június 1-jén. A karcagi rendezvénysorozatának keretében május 29-én a városba látogatott Nemere István író, aki előbb 14 órakor ifjúsági korú olvasóival, majd 17 órakor felnőtt olvasóival találkozik a helyőrségi klubban. Június elsején Dargay Attila és felesége lesz a város vendége, és találkoznak a helyőrségi klubban az érdeklődőkkel.
A túrkeveiek 2-án Moldova Györggyel találkozhatnak a könyvtárban. Marék Veronikával június 4-én Rákóczifalván és Szolnokon ismerkedhetnek meg személyesen is az olvasói. Padisák Mihály június 5-én és 6-án Tiszajenőn, Szajolban, Kunhegyesen és Kunszentmártonban vesz részt író-olvasó találkozón, Fodor András pedig 6-án a kisújszállási, kenderesi és jászszentandrási olvasók vendége lesz. A jászapáti könyvtárban Szép versek címmel irodalmi összeállításra várják a közönséget június 4-én.
Kronológia
1990. június 1. Nem sírunk, nem nevetünk. Előadó: Kiss Péter Ernő előadóművész (Mezőtúr)
1990. június 1. Megyei és városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: dr. Horváth Károly, könyvtárigazgató. Közreműködik: Killián Fúvószenekar (Szolnok, Megyei Művelődési és ifjúsági Központ)
1990. június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Konrád György (Szolnok, Megyei Művelődési és ifjúsági Központ)
1990. június 1-3. Eső előtt. Szolnoki fiatalok alternatív művészeti megmozdulása. (Szolnok, Szolnoki Galéria)
1990. június 2. Szolnoki független filmesek bemutatója és fóruma (Szolnok, Tisza Mozi)
1990. június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Moldova György (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár, Túrkeve)
1990. június 4. Szép versek a könyvhéten. Irodalmi összeállítás (Jászapáti)
1990. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Marék Veronika (Rákóczifalva, Szolnok, Városi Könyvtár)
1990. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Szabó Magda (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
1990. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Lengyel László (Szolnok, Sajtóklub)
1990. június 5. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály (Kunhegyes, Szajol, Tiszajenő)
1990. június 5. Író-olvasó találkozó. Vendég: Körmendi Lajos (Szolnok, Irodalmi Kávéház)
1990. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fodor András (Jászszentandrás, Kenderes, Kisújszállás)
1990. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály (Kunszentmárton)
1990. június 6. Bemutatkozik a Kapu szerkesztősége. (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
1990. június 7. Dalkok Európa hátsó udvarából. Előadó: Dinnyés József (Szolnok, Irodalmi Kávéház)
1990. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Petri György, Vallai Péter (Szolnok, Irodalmi Kávéház)
1999-ben a megyei megnyitó ünnepséget a jászberényi Városi Könyvtárral közösen szervezte meg a Verseghy Ferenc Könyvtár. A megyei könyvtár készítette el a programfüzetet, vállalta a szervezést és a meghívott íróvendégek utaztatását is.
Számos programmal készülnek a könyvtárak idén is az ünnepi könyvhétre. Az eseménysor megyei megnyitóját csütörtökön Jászberényben tartják. A rendezvény különlegességét adhatja, hogy ezen alkalomra időzítve mutatják be a jászberényi szociológus, főiskolai tanár dr. Pethő László könyvét, melynek címe: Egy mikrorégió az ezredfordulón.
Egy mikrorégió az ezredfordulón címmel jelent meg a könyvhéten a jászberényi szociológus, dr. PetM László munkája. Az író tollából számos szociográfiát, társadalompolitikai tanulmányt olvashattunk már korábban. Az utóbbi másfél évtizedben érdeklődése a Jászság társadalma felé fordult. A most megjelent könyvében – jó néhány kitekintéssel – ezeket kötötték egy csokorba, fűzték fel egy gondolati egységbe.
– A könyv megjelentetésének terve nem tegnap született – emlékezett vissza Pethő László (képünkön) -, néhány éve a kiadáshoz szükséges anyagiak előteremtésén kellett dolgozni. Az „írott szöveg” már két-há- rom éve együtt van. Ez egyfajta keresztmetszete az utóbbi húsz évben írt tanulmányaimnak, riportjaimnak, szociográfiáimnak. Számomra már az is egyfajta elismerést jelent, hogy nemcsak helyi szervezetek, hanem a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézete vállalta a kiadást, ez sokat tett ahhoz, hogy a kötet megjelenhessen.
– Mégis miről szól?
– A tanulmányok túlnyomó többsége valamilyen formában kötődik a Jászsághoz. Történeti, szociológiai kérdéseket boncolgatok írásaimban, de a rendszerváltás helyi vonatkozásait is vizsgálom. Mindig nagy kérdés, hogy hol húzódik a ku
tatómunka és a politika határa. Egy biztos, hogy semmiképp sem akartam politizálni a könyvvel. Persze ha valamelyik politikus érvanyagot talál benne munkájához, nyugodtan felhasználhatja eredményeimet.
– Mostanság rengeteget hallani a régióalakításról. Mégis úgy tűnik, hogy ez csak véletlenül esett egybe a könyv megjelenésének időpontjával.
– Ez így van, de azért látni kell egy lényeges momentumot: a régió fogalmát most már általánosan használják, de a politikatudományi intézetben már jó ideje – a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején – megindult a helyi társadalmak, a kistájak vizsgálata. Akkor mindezt még nem nevezték régiónak, de a gondolkodásmód ebbe az irányba mutatott. Azok közé tartozom, akik a rendszerváltás nagy sikerének tekintik az önkormányzatiság hazai kialakulását. Ugyanakkor nagy problémának tartom, hogy Magyar- országon közel háromezer kis köztársaság van, és ez minden fórumon a saját érdekeit hangoztatja. Az érdekeket valahol integrálni kell. Egy régió négy-ötszáz településének érdekeit valószínűleg nehezen lehet integrálni, de egy – a jászságihoz hasonló méretű -, tizennyolc-húsz települést magában foglaló egységben már lehet integráló célokat találni. Ilyen volt korábban a telefon-, illetve a gázhálózat kialakítása. Az biztos, hogy ez sem megy súrlódások nélkül, de a példa mutatja, hogy eredményre vezethet.
A megnyitó június 3-án, csütörtökön 14 órakor kezdődik a helyi Déryné Művelődési Központ Ifjúsági Házában. A nyugalmazott főiskolai tanár, Farkas Ferenc köszöntőjét és a Lehel Vezér Gimnázium tanulóinak előadásában elhangzó novellacsokrőt követően Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke mond ünnepi beszédet. A megnyitót Rékasi Károly, jászberényi származású színművész verses összeállítása követi, a műsorban közreműködnek a Palotásy János Zeneiskola növendékei. Mindezek után fél négykor a városi könyvtárban egy beszélgetés keretében mutatják be Pethő László, az 1998-ban a Jász- Nagykun-Szolnok Megye Tudományáért Díjjal kitüntetett szociológus könyvét. A beszélgetésen részt vesznek Táll Éva és Bőhm Antal szociológusok, Guba László ügyvezető igazgató (az MTA Politikatudományi Intézetének munkatársai) és Szabó László egyetemi tanár (Damjanich Múzeum, Szolnok).
— Számtalan alakváltozáson ment már át a könyv magyarországi ünnepe a hetven esztendő alatt, mióta 1929-ben először megrendezték a könyv napját. Akkor összesen két kötet jelent meg az ünnep tiszteletére, most hét évtized után több mint százhetven új könyvet jelentettek meg a kiadók — mondta tegnap délután Jászberényben az ünnepi könyvhét megyei megnyitóján Fejér Andor, a megyei közgyűlés alelnöke.
A politikus kiemelte, a könyv minden kor emberéhez tudott szólni. Többször megkongatták már felette a vészharangot. Először a mozit, később a televíziót, a
videót nevezeték meg felváltójaként, mostanság pedig sokak szerint a számítógép fenyegeti létét. Ezzel szemben aki végignézi az idei könyvhét alkalmából megjelent munkákat, láthatja: nem letűnt korok árnyai azok, hanem élő remekművek.
A megnyitón színvonalas műsort mutattak be a helyi Palotásy János Zeneiskola növendékei, illetve a Lehel Vezér Gimnázium tanulói. Miután dr. Stanitz Károly, Jászberény alpolgármestere üdvözölte a vendégeket, dr. Farkas Ferenc nyugalmazott főiskolai tanár köszöntötte az egybegyűlteket.
Az összesített megyei program szerint Jászberényen kívül a megye több településén, így például Abádszalókon, Fegyvemeken, Karcagon, Kenderesen, Kisújszálláson, Kunhegyesen, Kuncsorbán, Martfűn, Tiszaszentimrén, Tiszatenyőn, Törökszentmiklóson, Túrkevén is lesznek könyvheti rendezvények, valamint további helységekben is megemlékeznek a könyv ünnepéről.
A megyei könyvtár Írószövetséghez beadott pályázatából valósul meg irodalmi rendezvény Karcagon, ahol Körmendi Lajos író volt a vendég.
Abádszalók Az ünnepi könyvhét tiszteletére író-olvasó találkozót rendeznek ma délután 16 órától a község könyvtárában. Az irodalmi műsorban közreműködik Igmándi Szűcs István költő, Turcsány Péter, az Irodalmi Szervezetek Szövetségének elnöke, valamint Szutor Ágnes népdalénekes.
Mezőtúr Könyvtár és Közösségi Ház az ünnepi könyvhét alkalmából szombatra felolvasónapot szervezett.
A rendezvény megálmodói úgy gondolták, az irodalmat úgy a legszebb ünnepelni, ha olvasnak. Tudták azt is, hogy hívó szavukra számos érdeklődő várható, akik nemcsak olvasni szeretnek, hanem másokat hallgatni is. Igazuk lett, hiszen amellett, hogy csaknem harmincán
előzetesen jelezték, másokkal is megismertetnék kedvenc regényüket, vagy verseiket, többen vitték magukkal ismerősüket is, akik hóna alatt szintén ott lapult egy-egy kötet.
À könyvtár a vállalkozó szellemű olvasókat süteménnyel, teával várta. A rendezvényről mindenki emléklappal térhetett haza, hogy azt látva arra gondoljon: volt Mezőtúron 1999- ben egy (fel)olvasónap.
A törökszentmiklósi művelődési központban ma 16 órától Párkány László Tolnay Kláriról szóló könyvét mutatják be. Az író-olvasó találkozón megtekinthetik a művésznő relikviáiból összeállított kamarakiállítást is.
Párkány László legújabb, Tolnay Kláriról készült könyvét mutatták be tegnap Törökszentmiklóson – az országban először.
Az ünnepi könyvhét alkalmából a városi művelődési központ adott otthont a rendezvénynek. „Tolnay Klári egyes szám első személyben” című könyvének élő bemutatójára eljött a szerző is, aki többek között elmesélte két Tolnay- könyvének születését az érdeklődő közönségnek.
Az első könyv jó tíz évvel ezelőtt készült el, és a múlt év nyarán kezdtek hozzá a második változathoz. A mű eredetileg idén július 17-e körül, a művésznő nyolcvanötödik születésnapjára készült volna el, ám a könyvírást megelőző
találkozásokat a szerzővel félbeszakította a halál.
Az életrajzi könyv egyes szám első személyben történő megírásához Tolnay Klári ragaszkodott, mondván: „Hogy mit gondolok magamról, hogy hogyan éltem az életemet, azt csak én tudom elmondani.”
A tegnapi könyvpremier alkalmából kamarakiállítást is rendeztek a művésznő relikviáiból. Ugyanis a művelődési központban őrzik jelenleg a Balta István bőrész tulajdonában lévő Tolnay-gyűjte- ményt, amelynek állandó helyet szeretnének keresni.
A tegnapi könyvbemutatót a városi könyvtár, a Pro Bibliotheca Alapítvány, valamint a művelődési központ rendezte.
Az Új Néplap Az ünnepi könyvhét rendezvényei keretében Kisújszálláson az Arany János Városi könyvtárban lapunkkal is megismerkedhetnek az érdeklődők. A könyvtárosok ma délelőtt az óvodásokat, délután az első, második osztályosokat várják mesemondó versenyre a zenei könyvtárba, míg 17 órától ugyanitt adják át a Va- lentin-napi versírópályázat lapunk által felajánlott díjait. Az eredményhirdetés után az Új Néplap, az Új Néplap Vasárnap Reggel és a Jászkun Krónika készítéséről, kulisszatitkairól kérdezhetik az érdeklődők Nánai Tibor irodavezetőt, Berki Imre fő- szerkesztőt és az újságírókat.
Pénteken 14 órától a természeti környezetünk rajz- és fotó- pályázatra beérkezett munkákból, vasárnap pedig a hősök napja alkalmából Emlékek a háborúból címmel nyílik kiállítás.
A környezet méltóságot sugall
A könyvvásár visszakerül a múzeumudvarba
A címként szereplő mondat Sánta Ferenctől származik, egy több évtizeddel ezelőtti könyvhéten mondta a szolnoki múzeum udvaráról. Most, hosszú idő után a könyvheti vásár – és sok rendezvény is – visszakerül korábbi, méltó helyére.
Bertalanné Kovács Piroska, a Verseghy könyvtár igazgatója, Lászlóné Nagy Ilona, a Hild Viktor könyvtár igazgatója, valamint dr. Kertész Róbert, a Damjanich múzeum igazgatója és Tárnoki Judit igazgatóhelyettes tegnap ismertették a könyvheti programot.
Ennek a korábbiakhoz képest legnagyobb újdonsága, hogy a szolnoki rendezvények jelentős része és maga a vásár hosszú idő után visszakerül a múzeum udvarába, olyan környezetbe, amely a legméltóbb hely a könyv ünnepének.
A nemrég zárult könyvhét tapasztalatainak összegzésére kértük Lászlóné Nagy Ilonát, a szervezésben oroszlánrészt vállaló Hild Viktor Városi Könyvtár igazgatóját
Az igazgatónő a mérlegkészítést azzal kezdte, hogy a közönségnek is meg kell szoknia, hogy hosszú évek után a könyvheti rendezvények zöme és maga a vásár visszaköltözött a Damjanich múzeum udvarába. A múzeumudvar a legalkalmasabb hely a könyvhét rendezvényeinek, és a Simon-kiállítás, valamint a múzeumi ingyenes belépés jól kiegészítette a programot. Ezt sokan ki is használták.
Összességében a kínálat változatos volt minden napra jutott
több gyermek- és felnőttrendezvény. A rendezők több résztvevőre számítottak ugyan, bár ha a közönség ismét megszokja a múzeumudvart, talán nagyobb lesz a látogatók száma.
Van azonban néhány dolog, amin érdemes változtatni. Az első és legfontosabb maga a könyvárusítás. Sajnos több könyvheti kiadvány megszerzése ismét nem sikerült a Körkép és a Szép versek antológiából pedig nem volt elegendő. Kevés volt a könyvárusstand, a látogatók nem érezték úgy, hogy körülveszik őket a könyvek.
A Hild Viktor könyvtár, a Verseghy könyvtár és a Damjanich múzeum jól együttműködött viszont más intézmények is
szerveztek külön könyvnapi programokat ami nagyon jó, de ezek a programok nem kerültek be a könyvheti műsorfüzetbe, így szélesebb körben nem is nagyon tudtak róluk. A reklámozásnak egyébként is voltak zökkenői. Lászlóné Nagy Dona megjegyezte, hogy a személyre szóló meghívók mellett legközelebb több gondot kell fordítani az utcai reklámra.
Véleménye szerint jövőre már jókor össze kellene hívni a könyvheti programok valamennyi lehetséges rendezőjét hogy időben egyeztessenek, és megállapodjanak a hírverés módjairól is. Fölvetette, hogy 2000-ben Szolnokon kellene megrendezni a könyvhét reprezentatív megyei megnyitóját.
A szolnoki események között a korábbi évekhez hasonlóan irodalmi műsorok, író-olvasó találkozók, kiállítások lesznek, de alkalmi postahivatal is működik például június 3-án a Damjanich múzeumban, amelynek kiállításai a könyvhét idején ingyenesen látogathatók. A múzeum és a könyvtárak mellett Szolnokon a Városi Művelődési és Zenei Központ is több rendezvénnyel készül a könyvhétre.
Az ünnepi könyvhét alkalmából Kunhegyesen 14 órakor Berecz András ének- és mesemondó Lábnyomon ház című műsorát hallgathatják meg az iskolások. Fegyvernek 15 órától irodalmi vetélkedőt tartanak az iskolásoknak, Kenderesen 17 órától a nyugdíjasokat várják a könyvtárba.
A szolnoki Hild Viktor Városi Könyvtárban ma délután hat órakor Lőrincz L László keletkutató íróval
Kronológia
1999. május 20. Dr. Tóth Albert: Ár- és belvizek a Nagykunságban (Kisújszállás)
1999. május 26. Mesemondó versenyek (Kisújszállás)
1999. május 27. Író-olvasó találkozó. Vendég: Szűcs István költő. Közreműködik: Turcsányi Péter, Szutor Ágnes (Abádszalók)
1999. május 27. Közönségtalálkozó. Új Néplap, Jászkun Krónika és a Vasárnap reggel munkatársaival. Vendég: Berki Imre, Nánai Tibor (Kisújszállás)
1999. május 28. Rajz- és fotókiállítás. Természeti környezetünk (Kisújszállás)
1999. június 1. Könyv-parti. Könyvről könyvért vetélkedő. Irodalmi totó (Martfű)
1999. június 3. Dajkamesék. Vendég: dr. Dajka Miklós (Fegyvernek)
1999. június 3. Megyei ünnepi megnyitó. Köszöntő: Farkas Ferenc ny. főiskolai tanár. Ünnepi beszéd: Búsi Lajos, a Megyei közgyűlés elnöke. Konferál: Egyedfi Gizella könyvtáros (Jászberény)
1999. június 3. Könyvbemutató. Pethő László: Egy mikrorégió az ezredfordulón. Beszélgetőtárs: Gedei Gábor (Jászberény)
1999. június 3. “Hóc, hóc, katona” Diavetítés óvodásoknak (Kenderes)
1999. június 3. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Kovács Libor alpolgármester. Alkalmi postahivatal, alkalmi postabélyegzés (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
1999. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendégek: Sepsy Judit, Tóth Endre. Beszélgetőtársak: Estókné Csete Olga, Sléder Éva (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
1999. június 9. Berecz András mesemondó, népdalénekes, népművész Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
1999. június 10. Zenés könyvnap (Abádszalók)
1999. június 11. Könyvbemutató. Párkány László: Tolnai Klári egyes szám első személyben (Törökszentmiklós)
999. június 17. Benedek Elek meséiből gyerekeknek (Kuncsorba)
1999. június 3. Ex libris kiállítás Arató Antal gyűjteményéből. Megnyitja: Szurmay Ernő (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
1999. június 3. Irodalmi vetélkedő (Tiszaszentimre)
1999. június 3-7. Kiállítás. A tenger ékszerei (Kunhegyes)
1999. június 4. Barangolás a mesék birodalmába, kicsikkel (Fegyvernek)
1999. június 4. “Milyen a jó könyv?” Beszélgetés az olvasókkal. (Kenderes)
1999. június 4. Könyvbemutató. Szabó Erika – Németh Krisztina: Erdő mélye apró népe (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
1999. június 4. Zenés korzó Könyv-irodalom köszöntése. Közönségtalálkozó, dedikálás. Vendégek: Turczi István, Tornai József, Szentmártoni János, Kulicz Gábor,
Oravecz Péter, Jenei Gyula, Dienes Eszter, P. Nagy István, Várszegi Tibor (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
1999. június 4. Könyvbemutató. Találkozás Forli – Szolnok. Bemutatja: Bistey András (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
1999. június 4. „Töretlen hittel” – Dinnyés József dalénekes műsora (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
1999. június 4. „Mesterdalnokok” Szolnokon. Lyra Együttes zenés irodalmi műsora (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)
1999. június 4. “Önálló próbálkozások, egyéni megoldások”. Könyvtárhasználati foglalkozás. Művészetek az irodalomban. Vetélkedő fiataloknak (Tiszatenyő)
1999. június 4. Híres magyar írók műveinek illusztrálására hirdetett verseny eredményhirdetése. (Túrkeve)
1999. június 5. Könyvbemutató. Erdei Szabó István: A távolság leltárhiánya ; Körmendi Lajos: Dátumversek. (Karcag)
1999. június 5. Szolnoki Metszőkör műhelybemutatója (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
1999. június 5. Reneszánsz táncház (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
1999. június 5. Irodalmi est. Vendég: Piros Ildikó (Szolnok, Városháza)
1999. június 5. Irodalmi játékok. Irodalmi lottó (Tiszatenyő)
1999. június 5. “De a dal tovább száll. És jár a malom” Irodalmi értékeink versben, dalban, prózában (Törökszentmiklós)
1999. június 6. Játszóház (Szolnok, Könyvudvar)
1999. június 7. Vetélkedő könyvekről, írókról, költőkről gyerekeknek (Fegyvernek)
1999. június 7. “Így írunk mi” irodalmi pályázat eredményhirdetése (Abádszalók)
1999. június 7. Derűs órák nyugdíjasoknak (Kenderes)
1999. június 7. “Lábnyomon ház”. Berecz András mesemondó műsora (Kunhegyes)
1999. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Lőrincz L. László (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
Lőrinc L. László dedikál - Hild Könyvtár felvétele
1999. június 7. Mesés délelőtt óvodásoknak (Tiszatenyő)
1999. június 7. Középiskolások rímfaragó versenyének eredményhirdetése (Túrkeve)
1999. június 7. Könyvankét. dr. Örsi Julianna: Emberszőtte háló. Beszélgetőtárs: Klamár Zoltán (Túrkeve)
Az Anno 2000 című rendezvénynek Endrei Judit volt a vendége a szakszervezeti megyei könyvtárban. A szolnoki előadást már a könyvhét keretein belül rendezték, amelynek megyei megnyitójára Kisújszálláson került sor.
2000. június 2-án délelőtt a kisújszállási városháza dísztermében, ünnepi beszédet Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke mondott. A könyv Gutenberg óta az emberiség legfontosabb információhordozója, hiszen a múlt ismerete nélkül lehetetlen megismerni a jelent, és képtelenség látni a jövőt — mondta megnyitójában Palágyi Gábor polgármester, majd köszöntötte a könyvtárosokat, az írókat, kiadókat és az olvasókat, hiszen Kosztolányi szerint a könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, és az olvasó, aki olvassa. Idén a millenniumi események sodrában ünnepibb a könyvhét, eltekintünk marketinges vonatkozásaitól, s eltöprengünk azon, mit is jelentett a magyarság életében a könyv – kezdte beszédét Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke. Az elnök szólt a honfoglaló magyarok rovásírásáról, a híres Mátyás Corvinákról, illetve a forradalmi változásokat hozó könyv- nyomtatásról. — Bár ma sokan temetik a könyvet, és nem divat olvasni, a művelődési intézmények helyett az emberek a videotékába járnak, a tavalyi év statisztikai adatai – miszerint 9731 könyvet adtak ki 45 millió példányban – azonban azt jelentik, hogy amíg ennyi könyvnek van vevője, addig nincs nagy baj az olvasás körül – fejtette ki Búsi Lajos, aki tanári pályájának tapasztalatait felidézve azt is elismerte, hogy a mai oktatásban nagy vetélytársa a könyveknek a számítógép. Éppen ezért jobban oda kell figyelni a felnövekvő generációk esetében az olvasás szeretetére – hangsúlyozta Búsi Lajos.
S hogy milyen az olvasó 2000-ben? Erről Kamarás István szociológus mondta el gondolatait. Szólt az átalakult szokásokról, a sorok között is olvasó, a szelektáló, antropológiai specifikumú olvasóról, áld lassan múzeumi tárgy lesz egy-egy könyvtárban, beszélt arról, aki a számítógépes web-lapról tájékozódik. Sarusi Mihály író az olvasás fontosságáról, az esztétikai élményt hajhá- szó olvasóról – aki mint a Rege a csodaszarvasról hőse, a csoda- szarvast próbálja az olvasással elfogni – szólt előadásában. Az MTI jelentése szerint csütörtökön, az ünnepi könyvhét országos megnyitóján, Budapesten adták át a minőségi könyvesboltok legrangosabb elismerését, a Hermész-díjat, amelyben a szolnoki Szigligeti könyvesbolt is részesült.
Ugyanazon a napon a szolnoki városi megnyitón Szalay Ferenc polgármester mondott köszöntőt a Damjanich múzeum udvarában, ahol most is megtartják a hagyományos könyvvásárt.
Új Néplap képes tudósítása - Mészáros János felvétele
Dr. Kaposvári Gyöngyi muzeológus a most kezdődő és jövő szeptemberig tartó „Játék a múzeumban” című vetélkedősorozatra hívta föl az újságírók figyelmét. Ennek során a múzeum kiállításaihoz kötődően kell majd feladatlapokat kitölteni a résztvevőknek, akik menet közben is bekapcsolódhatnak a játékba.
A 71. Ünnepi Könyvhéten Szolnokon három olyan kiadványnak is örülhettünk, amely helyi szerzők munkáját dicséri. Ezeknek a könyveknek a bemutatói is eseménnyé váltak a könyvhét folyamán. Szolnoki muzeológusok, levéltárosok, könyvtárosok, kutatók írták a „Szolnok. A várispánságtól a harmadik évezred küszöbéig” című kötetet, amely Szolnok történetét ismerteti meg az olvasókkal. Tál Gizella a megyéből elszármazott neves emberekkel készült interjúit bocsátotta közre a Jászkunságban születtem…” lapjain, és Szolnokon élő vagy ide erősen kötődő írók, költők műveiből adott ízelítőt a Torkolat című antológia.
A megye szinte minden településén voltak ünnepi rendezvények, előadások, vetélkedők, író-olvasó találkozók. Cibaka régóta készülő községtörténeti monográfia az ünnepi könyvhét alkalmából megjelent, a többkötetesre tervezett sorozat első darabját ünnepélyesen mutatta be az ön- kormányzat, s a közreműködésben részt vevőket megajándékozták.
Kronológia
2000. május 22. A Nagykunság természeti értékei. Előadó: dr. Tóth Albert (Kenderes)
2000. május 26. Könyvankét. Dr. Révész László: Emlékezzetek utatok kezdetére (Túrkeve) 2000. május 29. Könyvvásár (Kunhegyes)
2000. május 29 – június 3. Honfoglalás motívumok kézimunkáinkban. Szokolai Jánosné kiállítása (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
Mesterségek bemutatója - Hild Könyvár felvétele
2000. május 30. A gőgös hercegnő c. mesejáték. Előadó: Budapesti Kincses Színház (Abádszalók)
2000. május 30. Anno 2000. Vendég: Endrei Judit (Szolnok, Szakszervezeti Könyvtár)
2000. június 1. Küszöb nélkül. Nyílt könyvtári nap (Abádszalók)
2000. június 1. Legkedvesebb mesém, legkedvesebb olvasmányom. Rajzkiállítás. Versmondó verseny gyerekeknek (Besenyszög)
2000. június 1. Könyvtárhasználati foglalkozás 5. osztályos gyerekeknek (Fegyvernek)
2000. június 1. Megtanultunk olvasni. 1. osztályosok ünnepélyes beiratkozása a könyvtárba (Jászfelsőszentgyörgy)
2000. június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Koltai Tamás (Tiszabő)
2000. június 1. Olvasási verseny 8. osztályos tanulóknak (Tiszajenő)
2000. június 1-5. Könyvkiállítás és vásár (Abádszalók)
2000. június 1-7. Olvasmányélmények – gyermekrajz-kiállítás (Tiszaörs)
2000. június 2. Meseolvasás óvodásoknak (Besenyszög)
2000. június 2. Könyv-parti. Könyvről – könyvért vetélkedő (Abádszalók)
2000. június 2. Ünnepi Könyvhét megyei megnyitója. Köszöntő: Palágyi Gábor polgármester. Ünnepi beszéd: Búsi Lajos Megyei Közgyűlés elnöke. Konferál: Ö. Tóth Lajosné ny. könyvtárvezető (Kisújszállás)
2000. június 2. Bemutatkozik a Szárnyaló képzelet c. folyóirat. Vendég: Bodnár László, Hajdrik József, Kovács Zita, Nádas Erzsébet (Kunszentmárton)
2000. június 2. Mesedélelőtt óvodásoknak. (Öcsöd) 2000. június 2. József Attila versmondó verseny (Örményes)
2000. június 2. “Barátunk a könyvtár” irodalmi vetélkedő (Rákócziújfalu)
2000. június 2. Az üveghegyen innen és túl. Mesedélelőtt óvodásoknak (Szajol) 2000. június 2. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Szalay Ferenc polgármester (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
Megnyitó ünnepség - Hild Könyvtár felvétele
2000. június 2. Könyvbemutató. Szolnok. A várispánságtól a harmadik évezred küszöbéig. Moderátor: Pápayné Kemenczey Judit (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2000. június 2. “Honfoglaló magyarok életmódja”. Előadó: Petraskó Tamás (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
2000. június 2. Könyvtári foglalkozások (Tiszabő) 2000. június 2. Millenniumi vetélkedő (Tiszaörs)
2000. június 3. Játékos feladatok középiskolásoknak (Fegyvernek)
2000. június 3. Játék a múzeumban (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2000. június 3. Szabadtéri történelmi játék. Naplegenda Együttes műsora. Hagyományőrző játszóház. Szolnoki Népdalkör műsora. Corvinka néptánegyüttes műsora és táncház (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
2000. június 3. III. Országos Módszertani Klubtalálkozó. Az olvasó és beszélő számítógépek ünnepélyes átadása. Közreműködik: dr. Baranyi Imréné Miks Mária titkár, a Vakok- és Gyengénlátók Országos Szövetségének Megyei Szervezete (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
Speciális eszközök használat közben - Verseghy Könyvtár felvétele
2000. június 3. Hogy vagy István király? Zenés irodalmi emlékműsor sorstárs előadókkal (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
2000. június 3. Millenniumi rendezvények (Tiszaföldvár)
2000. június 3. Ifjúsági olvasótalálkozó (Tiszaörs)
2000. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Végh-Alpár Sándor (Túrkeve)
2000. június 5. Barangolás a mesék birodalmába. Gyermekfoglalkozás (Abádszalók) 2000. június 5. Nyugdíjas Klub talákozó (Besenyszög)
2000. június 5. Könyvtárhasználati foglalkozás 3-4. osztályos gyerekeknek (Fegyvernek)
2000. június 5. Könyvtárhasználati foglalkozás 7. osztályos olvasóknak (Jászfelsőszentgyörgy)
2000. június 5. Könyvbemutató. Jászkisér c. monográfia. Közreműködik: Szakálné Torma Eszter, Szikszai Mihály (Jászkisér)
2000. június 5. Rendhagyó irodalomóra felső tagozatos tanulók részére (Öcsöd) 2000. június 5. Könyvtári vetélkedő (Szajol)
2000. június 5. Könyv- és könyvtárhasználati vetélkedő (Zagyvarékas)
2000. június 6. Az 1946-os Magyar Rádió az 1990-es Magyar Nemzetig. Életrajz és vallomás. Vendég: Tóbiás Áron (Jászberény)
2000. június 6. Könyv-parti (Martfű)
2000. június 6. Könyvbemutató. Tál Gizella: Jászkunságban születtem. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2000. június 7. Könyvbemutató. Lázár Balázs: Szárny angyal nélkül. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
2000. június 7. Mesedélután (Tiszaörs)
2000. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Temesi Ferenc. Beszélgetőtárs: Mondok Ildikó (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
2000. június 10. Író-olvasó találkozó. Vendég: Térey János, Ficsku Pál (Törökszentmiklós)
2000. június 10. Versbarát-találkozó. Dr. Baranyiné Miks Mária: Árnyjátékok a fényben. Közreműködik: Deméné Szondi Anikó, Palásti Tibor, Rózsa Dezső (Túrkeve)
2000. június 11. Pünkösdi királynéjárás (Kunhegyes)
2000. június 17. Kocsis István: Árva Bethlen Kata c. monodráma. Előadó: Meister Éva (Törökszentmiklós)
Az ünnepi könyvhét megnyitójának a túrkevei városháza nagyterme adott otthont. A könyvünneppel nyílt meg a Túrkeveu nyár 2001 programsorozat. Köszöntőt mondott Németh István, a település polgármestere, míg az eseménysorozatot Búsi Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: örül, hogy minden évben más településen rendezik meg a megyei könyvhét megnyitóját, hiszen a könyv ünnepe nem kötődik helyhez. Az ünnepi hét egyik feladat az, hogy bemutassuk, milyen értéket hordoz a könyv. Mint mondta, bár már jó ideje tapasztalható a számítógépek térnyerése, fontos, hogy a felnövekvő nemzedékkel megértessük: az olvasás, és az általa is megszerzett tudás az, ami nem vehető el senkitől sem. A felnőttek társadalmán múlik, hogy fiataljaink olvasottak, műveltek legyenek. Nyissuk ki a füleiket, akár az ablakokat, hogy megértsék, mi is egy jó könyv – mondta az elnök, majd így folytatta: – Több mint száz kiadvány jelent meg az eltelt évben megyénkben, ami szép eredmények számít, és örvendetes, hogy egyre többen jelentkeznek fiatal írók, költők is. „Fejlődik a könyvkiadásunk, és a kínálatot látva úgy tapasztalom, hogy árakban is kezd konszolidálódni a helyzet, eszerint megtalálja immár a kiadó és az olvasó is a számítását.”
Dr. Mátyus Aliz A kistelepülések társadalma, tevékenységek és arányok, melyek élhetővé teszik az életet címmel tartott előadást, dr. Nagy Attila pedig a könyvtárosok és könyvtárhasználók témaköréről beszélt. Délután dr. Hidy Péter város és könyv kapcsolatáról tartott ismertetőt a helyi könyvtárban.
Törökszentmiklóson Darvasi László író felolvasóestjét rendezték meg, míg a helytörténeti gyűjteményben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizika Tanszékének segítségével Szent István hologram- és könyvkiállítás volt látható. Kunhegyesen pünkösdi királynéjárás várja az érdeklődőket. A kenderesi könyvtárban ifj. Schirilla György volt a vendég, aki édesapjára emlékezett. Több településen is tartottak könyvkiállítást és vásárt.
A megyeszékhelyen június 7-én rendezték meg a Hild Viktor Városi Könyvtárban a Vers és zsoltár című estet, amelyen a vers és a dal mellett a képzőművészet is jelen volt. A hivatalos megnyitót 8-án pénteken tartották a Múzeumudvarban. Dr. Tárnoki Judit, a Damjanich múzeum megbízott igazgatója köszöntötte a megnyitó vendégeit, hangsúlyozva, hogy az utóbbi években minden alkalommal gazdagodott a könyvhét programja. 2001-ben például kávéházi sarok nyílt az udvaron, ahol kávé, üdítő mellett lehet olvasgatni a gazdag kínálatból megvásárolt könyveket. Lászlóné Nagy Ilona, a Hild Viktor Városi Könyvtár igazgatója üdvözölte a közönséget és a könyvhét rendezésében részt vevő többi intézmény vezetőit. Ezután Szalay Ferenc polgármester mondott megnyitó beszédet. Elégedetten hangsúlyozta, hogy a Múzeumudvar betölti a szerepét, amelyet annak idején szántak neki, sok értékes rendezvénynek adott és ad helyet. Arra utalva, hogy ezúttal a 72. könyvhetet ünnepeljük, emlékeztetett rá, hogy a világ változhat, de a könyvhét minden társadalmi változást túlélt, hiszen sok ember ünnepe, költőké, íróké, kiadóké és főleg az olvasóké, akik az elektronika, a számítógépek korában is igen sokan vannak. Ma már bebizonyosodott, hogy a technika új termékei sem vonják el az embereket a könyvtől. – Az olvasás a miénk marad – mondta Szalay Ferenc, majd úgy folytatta, hogy nyolcvanhárom kiadó mintegy százhatvan új könyvvel jelentkezett a könyvhétre, a könyvek gazdára találnak, és a könyvtárak sem ürülnek ki. A városban több könyvesbolt van, sőt nemrég új is nyílt az Interspar áruházban. A polgármester elégedetten szólt arról, hogy a megyeszékhelyen is egyre több könyv jelenik meg, külön kiemelte a Kalevala új kiadását, amelynek illusztrációit a Szolnoki Metszőkor tagjai készítették.
A program szervezői, a Damjanich János Múzeum, a Hild Viktor Városi Könyvtár, a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és a Városi Művelődési és Zenei Központ abban az évben is összefogtak, hogy minél színesebb programmal ünnepelhessék a könyvhetet. Volt vetélkedő, gyermekfoglalkozás, felolvasás könyvheti újdonságokból, több író-olvasó találkozó.
A Múzeumudvarban Irodalmi élet a megyében címmel beszélgettek a meghívott szerzők és az érdeklődők.
Másnap tartották a Kalevala könyvbemutatóját, amelynek érdekessége, hogy az illusztrációkat a Szolnoki Metszőkor tagjai készítették. Vasárnap délután az irodalom kedvelői a Szolnokon megjelenő Eső című folyóirat szerzőivel találkozhatnak. A könyvhét utolsó napján, szerdán dr. Kubassek János, a magyar Földrajzi Múzeum igazgatója Körösi Csorna Sándor élete és öröksége címmel tartott előadást. Majd a Hild Viktor Könyvtár által meghirdetett millenniumi olvasónapló-pályázat eredményhirdetésén is közreműködött.
A könyvhétre 83 kiadó mintegy 160 új könyvvel jelentkezett. A megnövekedett könyvkínálatot hét standon mutatták be. 2001-ben a Széchenyi városrészben is állítottak föl könyvsátrakat.
Törökszentmiklóson dr. Dajka Miklóssal, a Magyar Szív Egyesület elnökével, gyakorló íróval találkozhatnak az Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténe- ü Gyűjtemény olvasótermében. A szerző írásait Szabó Antal gyűjteményvezető mutatja be.
Kronológia
2001. június 1. Megyei megnyitó. Köszöntő: Németh István polgármester, Búsi Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke. Dr. Mátyus Aliz: A kistelepülések társadalma, tevékenységek és arányok, melyek élhetővé teszik az életet és Dr. Nagy Attila A könyvtárosok és könyvtárhasználók című előadása. Dr. Hidy Péter ismertetője a város és könyv kapcsolatáról (Túrkeve)
2001. június 1. Darvasi László író felolvasóestje. Szent István hologram- és könyvkiállítás (Törökszentmiklós)
2001. június 1. Pünkösdi királynéjárás (Kunhegyes)
2001. június 1. Schirilla György (Kenderes)
2001. június 7. Vers és zsoltár. Kozma László költő bemutatása. Sashegyi Zsófia dalestje. Közreműködik: Kubik Anna színművész (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár) 2001. június 8. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Szalay Ferenc. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2001. június 8. Mesedélelőtt gyerekeknek. Közreműködik: Molnár Gyöngyi (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2001. június 8. A Szolnoki Fúvósötös műsora (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2001. június 8. Irodalmi élet megyénkben. Beszélgetés helyi írókkal és költőkkel. Vendég: Dajka Miklós, Molnár H. Lajos, Saad Katalin, Szurmay Ernő, Tál Gizella, Tiszai Lajos (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2001. június 8 – 12. Könyvről könyvért vetélkedő (Szolnok, Damjanich János Múzeum) 2001. június 9. Játszóház (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2001. június 9. Szolnoki Népdalkör műsora (Szolnok, Damjanich János Múzeum) 2001. június 9. Könyvbemutató. Kalevala. Vendég: Kisri Rantala, a Finn Nagykövetség képviselője, Szávai István művésztanár (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2001. június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Hubai Gruber Miklós. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár) 2001. június 9. Tanuljuk meg a Palotást! Táncház. Közreműködik: Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Corvinka Néptánc Együttese (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2001. június 10. Bartók Béla Kamarakórus műsora (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2001. június 10. Író-olvasó találkozó. Vendég: ESŐ folyóirat szerzői. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2001. június 10 – 13. Felolvasás a könyvheti újdonságokból (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2001. június 11. A rendszerváltozás – változás? Előadó: Tőkéczki László (Kisújszállás)
2001. június 11. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bächer Iván. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2001. június 12. Könyvműhelyek a megyében. Vendég: Jász Múzeum, Barbaricum (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2001. június 12. Író-olvasó találkozó. Vendég: dr. Dajka Miklós (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
2001. június 13. Kőrösi Csoma Sándor élete és öröksége. Előadó: dr. Kubassek János (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
2001. június 13. “Bölcsőjét kereste magyarnak”. Millenniumi olvasónapló-pályázat eredményhirdetése (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
2001. június 14. Író-olvasó találkozó. Vendég: dr. Dajka Miklós. Beszélgetőtárs: Szabó Antal (Törökszentmiklós)
A Költészet Napja tiszteletére, Móra Ferenc születésének 125. és halálának 70. évfordulóján hirdettek prózamondó versenyt 3-4., illetve 5-6. osztályos diákoknak. A városi versenyen Móra Ferenc prózai műveiből lehetett választani a résztvevőknek. A zsűri elnöke Gömöri Árpád nyugdíjas középiskolai tanár volt.
Szintén jászsági diákok számára írt ki pályázatot az ünnepre a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria. A pályázaton magyar költők verseihez kellett illusztrációkat készíteniük a fiataloknak.
Fegyvernek
04.08. A költészet napja alkalmából bemutatkozott két olyan versíró: Mészáros Ildikó és Szabó Tibor, akik a nagyközségben élnek és néhány éve foglalkoznak a költészettel.
Martfű
04.11. Szólj, költemény! címmel szavalóversenyt rendezett a költészet napja alkalmából a városi könyvtár. A település felső tagozatos diákjai, majd pedig a középiskolások és felnőttek vetélkedésére került sor a művelődési központban.
Mezőtúr
A magyar költészet napja alkalmából Baranyi Ferenc költő volt a vendég a Móricz Zsigmond Könyvtárban. Az irodalmi esten Kassai Franciska előadóművész a költő megzenésített verseit adta elő.
Öcsöd
04.14. Az egykori iskolája falán lévő emléktáblánál emlékeztek meg József Attiláról tegnap Öcsödön. Az általános iskolások műsorát követően megkoszorúzták a nagy magyar költő emléktábláját születésnapja alkalmából.
Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma
Túrkeve
04.11. Már tizedik alkalommal szórakoztatta zenés irodalmi műsorral a város lakóit a látássérült sorstársak Milton együttese. Az ország és megyénk számos településéről verbuválódott közösség a Túrkevéért Alapítvány szervezésében hagyományosan az Egressy Béni Zeneiskola dísztermében mutatta be műsorát.
04.09. B. Horváth István Zúg a március címmel költészet napi műsort adott elő a városi könyvtárban.
Szolnok
04.04. Harmadik alkalommal szervezte meg a József Attila-szavalóversenyt a Ságvári Művelődési Házban a József Attila Baráti Kör.
04.10. József Attila születésének 93. évfordulóján, a költészet napja alkalmából a költő szobránál koszorúzással egybekötött megemlékezésre várták Szolnok lakosságát.
04.16. A helyi Márai Sándor Polgári Kör a Bajnok étterem különtermében költészet napi összejövetelt szervezett, melyen közreműködtek a Szigligeti Színház művészei.
04.22. A „Derűs órák nyugdíjasoknak” programot a költészet napjának szentelték a Szolnok Városi Művelődési Központban.
Mészáros János felvétele - Új Néplap archívum
Dr. Füle István országgyűlési képviselő a költészet napja alkalmából szépirodalmi és tudományos könyveket ajándékozott az Újvárosi Általános Iskola és Szakképző Iskola könyvtárának.
Új Néplap archívum
Túrkeve
04.04. Az Egressy Béni Zeneiskola dísztermében közösen rendezett irodalmi műsort a Túrkevéért Alapítvány és a Látássérültek JNSZ Megyei Szervezetének túrkevei csoportja. A költészet napja alkalmából Tóth Árpád-, Petőfi Sándor- és József Attila- versek hangzottak el. Több költeményt megzenésített formában, mélyről jövő emberi érzéseket visszatükrözve tolmácsoltak a meghívott előadók.
04.19. A jászberényiek a városi-járási könyvtárban Jobbágy Károly költővel találkozhattak.
Jászfelsőszentgyörgy
04.11. A művelődési házban József Attila-emlékműsort tartottak.
Jászivány
04.10. A művelődési házban a Mai magyar líra címmel nyílt kiállítás.
Kisújszállás
04.10. Kortárs irodalmat bemutató kiállítást nyílt a városi könyvtárban.
04.11. A gyermekkönyvtárban gyermekolvasók műsorával emlékeztek meg a költészet napjáról.
A helyi gimnázium tanulói pedig Zelk Zoltánt látták vendégül.
Kunszentmárton
A település könyvtárában tartott költészet napi ünnepségen Szurmay Ernő, a Megyei Könyvtár igazgatója nyújtotta át a jutalmakat a járási Petőfi pályázat győztes úttörőinek.
Mezőtúr
04.11. A legújabb kiadású magyar verseskötetekből kiállítást rendeztek, melyet bemutattak a városi könyvtárban, a tanácsházán és az ÁFÉSZ könyvesboltjában.
04.14.A 2. sz. fiókkönyvtár vendége Thury Varga Sándor volt.
04.29. A városi könyvtárban rendezték az országos szövetkezeti szavalóverseny megyei döntőjét a költészet napjához kötődően.
Szolnok
04.12. József Attilára emlékeztek a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola fiataljai. A színvonalas műsorban a költő életét, forradalmi költészetét idézték fel.
04.16. A Ságvári Endre Megyei Művelődési Központban Alföld-estet szerveztek, melyen részt vett dr. Bényei József, Kiss Tamás. Ratkó József és Kurucz Gyula. Az estet dr. Kovács Kálmán, a folyóirát főszerkesztője vezette be. Csomós Mari, Huszár László, Papp Zoltán és Szombathy Gyula, a Szigligeti Színház művészeti pedig a jelenlévő költők verseit mutatják be.
Ezen a napon dr. Bényei József a Járműjavító fiataljaival is találkozott. Kiss Tamás a 605. sz. iparitanuló intézet diákjaihoz, Kurucz Gyula pedig a Május 1. Ruhagyár munkásaihoz látogatott még el.
A közgazdasági szakközépiskolában Galgóczi Erzsébet SZOT-díjas írónővel találkoztak a tanulók.
Törökszentmiklós
04.10. A Petőfi úti Általános Iskolában könyvtáravatásra és Kiss József Lászlóval író—olvasó találkozóra került sor.
Túrkeve
04.16. A városi könyvtárban Jobbágy Károllyal rendeztek író-olvasó találkozót.
04.30. A pinceklubban Cseppben a tenger címmel Lukácsi Huba tartott önálló estet.
április 10-én nyílt kiállítás a városi könyvtárban^ Április 20-ig tekinthető meg Jászivány- ban, a művelődési házban a Mai magyar líra című kiállítás.
A Mazsola Játszókért emelvény színpadán a költészet napi rendezvényt tartottak a Jászladányi Fiatal Költők Körének bevonásával. A program során fellépett a Bagí—Bakondi gitárduóból a jászladányi Bagi László akusztikusgitár-művész, aki többek között Cseh Tamás dalaiból válogatott.
Ingyenes szabadtéri verses-zenés esttel emlékeztek József Attila születésnapjára, a művelődési ház névadójára, ahol a nézők is előadhatt ák kedves versüket.
Kunhegyes
A kunhegyesi Ilosvay Varga István Művelődési Központ szavalóversenyt rendezett, a helyi diákok 6-tól 18 éves korukig hat kategóriában mutatták be versmondó tudásukat.
Rákóczifalva
A neves népdalénekes, Budai Ilona volt a városi könyvtár vendége.
Szolnok
04.11. A Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában In memóriám Szabó Sándor című program során időutazást tettek a költészet, a zene és a tánc világába. Közreműködött Finta Zoltán, Péli Ildikó, Sebestyén Csilla, Szitt Melinda, Papp Andrea. A költészet napja és Tóth Árpád születésének 125. évfordulója alkalmából szavalóversenyt rendeznek 7-8. osztályos tanulóknak.
04.14. A Verseghy Könyvtár zenés irodalmi délutánt rendezett a Művészeti szalonban. A műsort a Varga Katalin Gimnázium tagjai állították össze és adták elő.
Csabai István felvétele - Új Néplap
Túrkeve
A Túrkevei Városi Művelődési Intézmény és Könyvtár egy ritkaságszámba menő csemegével kedveskedett a művészet iránt érdeklődőknek a költészet napja tiszteletére. Egy túrkevei költő, Takács Mihály, valamint egy túrkevei kötődésű fotóművész, Baán Katalin alkotásai kapcsolódnak össze.
04.11. A költészet napja alkalmából a József Attila Baráti Kör József Attila szobránál tartott rövid megemlékezést, műsort és koszorúzást tart.
József Attilára emlékeztek az Aranysor Íróklub tagjai is a Verseghy Könyvtárban. A klubtagok saját műveiket is bemutatták a költészet barátainak.
Tiszafüred
Tizenharmadik alkalommal szervezték meg a térségi iskolák körzeti szavalóversenyét, melynek döntőjét a selejtezőket követően a költészet napja tiszteletére rendezték meg. A verseny immáron másodszor emlékezhetett a közúti balesetben elhunyt alapítóra, Tóth Imrénére.
Túrkeve
A költészet napja alkalmából immár nyolcadik alkalommal szórakoztatta zenés irodalmi műsorral a Túrkevén élőket a látássérült sorstársak Milton együttese az Egressy Béni Zeneiskola dísztermében.
1. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A helyi könyvtárosok újra meghirdették Nagy olvasási kihívást.
5. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A gyermekek számára hirdetett olvasópályázat eredményhirdetésére került sor.
14. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Kisújszállás - érték a kunok földjén címmel kvízjátékot indított a bibliotéka.
19. Városi Könyvtár (Jászberény): Évkezdő foglalkozást tartottak a Szent Ferenc Otthon lakói számára a könyvtárosok. Felidéztek néhány újévi szokást, szó esett január elsején született költőnkről, Petőfi Sándorról, akinek jövőre bicentenáriumát ünnepeljük.
20. Csokonai Könyvtár (Karcag): Bemutatásra került Kornya István Csikos Sándor kulisszák nélkül című kötete. A karcagi születésű Jászai Mari-díjas színművésszel az életrajzi könyv írója beszélgetett.
Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert irodalmi-zenés estéje várták az érdeklődőket.
21. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A Magyar Kultúra Napán egy nagyszerű előadást hallgathattak a résztvevők a jászdózsai könyvtárban, Hortiné dr. Bathó Edit etnográfustól a Jászság táncéletéről.
27. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Révfy Margit olvasókör tartotta hagyományos összejövetelét a bibliotékában.
28. Városi Könyvtár (Jászberény): Tudatosság az élet körforgásában című kötet szerzője, dr. Ördög János volt a bibliotéka és a Lelki Köldökzsinór Egyesület vendége.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Interaktív családi játszóházat szerveztek a Gyermekkönyvtárban, ahol robotikával is ismerkedhettek az érdeklődők.
30. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Mesesarkot alakítottak ki a gyermekolvasóknak.
Tiszasülyi Művelődési Ház és Könyvtár felvétele
Február
01. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Olvasási játékot hirdettek Legyél Te is könyvkirály címmel.
9. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Álarcos családi farsangot tartottak a Bababirodalomban.
10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Varga Balázs táplálkozási szakértő könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket.
11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hagyományteremtő programmal várták a
15. Községi Könyvtár (Tiszapüspöki): Farsangi játszóházat szerveztek a bibliotákában.
25. Községi Könyvtár (Tiszapüspöki): Baba-Mama klubfoglalkozást indított útjára a közelmúltban felújított települési könyvtár.
26. Községi Könyvtár (Kőtelek): Boros Imre fotóhagyatékának ünnepélyes átadása
Lovász Tibor polgármester és Czakóné Gacov Katalin igazgató az ünnepségen
Március
1. Városi Könyvtár (Újszász): Tavaszváró kiállítás nyílt a Szamóca Bábcsoport tagjainak munkáiból.
2. Városi Könyvtár (Kenderes): A farsangi rajzpályázatra érkezett alkotásokat a könyvtár ablakaiban mutatták meg az érdeklődőknek.
5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Középpontban a nő címmel tartott tematikus napot a könyvtár, amelynek díszvendége V. Kulcsár Ildikó újságíró, a Nők Lapja munkatársa volt.
7. Községi Könyvtár (Csataszög): Hajdú Katalin meseíró látogatott el a napokban a csataszögi könyvtárba, ahol könyvbemutatóval egybekötött zenés, jelmezes interaktív előadást tartott a gyerekeknek.
10. Verseghy Könyvtáér (Szolnok): Katona Zoltán A fogyás, amiért semmit nem kell tenned című könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket. A szerzővel Sándor András újságíró beszélgetett.
11. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Nők 40 felett címmel tartott előadást dr. Savella Orsolya a hormonális változásokról, az egészséges étkezés és a sport kapcsolatáról.
Új Néplap archívum
11. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A nemzeti ünnep alkalmából játékos foglalkozást tartottak iskolások számára.
Városi Könyvtár (Tiszafüred): Petőfi irodalmi-történelmi versenyt hirdetett a könyvtár a Kiss Pál Múzeummal közösen a városi ünnepségsorozat nyitányaként.
Városi Könyvtár (Túrkeve): S. Kovács Ilona Kunhímzéses párnavégek című könyvét mutatták be a könyvtárban.
Új Néplap archívuma
16. Hild Könyvtár (Szolnok): Palotás Petra író volt az intézmémny vendége.
17. Városi Könyvtár (Túrkeve): Az Olvasóklub első találkozóján Grecsó Krisztián novelláiról beszélgettek az érdeklődők.
18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Hermann Róbert történész tartott előadást az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról. A történelmi előadás előtt került sor a helyi Petőfi Klub megalakítására a Petőfi200 emlékévhez kapcsolódva.
Nagy Balázs felvétele - Új Néplap archívuma
21. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Élményfestésre várták az érdeklődőket a település könyvtárába.
Tiszasülyi Községi Könyvtár felvétele
Városi Könyvtár (Újszász): A költészet világnapján jeles világirodalmi idézeteket tartalmazó könyvjelzővel ajándékozták meg a könyvtárba betérőket.
22. Községi Könyvtár (Szászberek): A Víz Világnapján Ágnes Telegdi írónő járt a könyvtárban. A helyi általános iskola második osztályos tanulói vettek részt a "Csodálatos állatvilág" író-olvasó találkozón.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Grecsó Krisztián íróval beszélgetett Szekrényes Miklós új novelláskötetete, a Valami nép című könyvéről.
23. Hild Könyvtár (Szolnok): Frideczky Katalin Újratervezés című könyvéről a szerzőt Szekrényes Miklós kérdezte.
31. Városi Könyvtár (Jászberény): Az autizmus világnapja alkalmából Szeml-Élet-váltás című könyvének bemutatójára várta az érdeklődőket Lohonyai Dóra író.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Karafiáth Orsolya Egymás című könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket.
Április
Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Hogy unokáink se feledjék! címmel felső tagozatosok, középiskolások és nyugdíjasok körében hirdetett helyismereti vetélkedőt a könyvtár.
1. Városi Könyvtár (Kenderes): A Magyar Költészet Napja alkalmából versíró pályázatot hirdetett a könyvtár 10-14 éves, 15-18 éves és 19-90 éves korosztály számára, nevezni tetszőleges témájú saját verssel lehetett.
4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy Ferenc születésének 265. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget tartott az intézmény. A megemlékezés alkalmával szabadtéri kiállítás nyílt a Verseghy-emlékév jeles évfordulóit bemutatva.
6. Ipolyi Arnold Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Ipolyi Könyvbarát Kör foglalkozásán Porhanda Jánosné és Kóródi Menyhértné Tamási Áron munkásságáról emlékezett meg.
7. Városi Könyvtár (Túrkeve): Miért nem sikerült a 2. világháborúból történő kilépési kísérlet címmel Pintér István ezredes, történész tartott előadást.
9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Széllel szembe címet kapta az irodalmi műsor, amelyet a Költészet napja alkalmából szervezett a könyvtár. A program vendége volt Jordán Tamás színművész és a CarPedignem Együttes.
11. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Kistérségi szavalóversenyt szerveztett a könyvtár gyermek és felnőtt kategóriában is.
Városi Könyvtár (Jászkisér): Irodalmi estet szerveztek József Attila születésnapja tiszteletére, ahol ifj. Ádám Kálmán tartott előadást Irodalmi barangolás költők, versek között címmel.
Városi Könyvtár (Kenderes):
14.-20. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Irodalmi gasztrokalandok címmel online kvízt állítottak össze a könyvtárosok húsvét alkalmából a játékos kedvű olvasóknak.
21. Városi Könyvtár (Túrkeve): Az Olvasóklub foglalkozásán Szabó T. Anna novelláiról beszélgettek az olvasók.
23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Autista gyermekek hozzátartozóinak szervezett szakmai napot az intézmény. Előadások és worshopok mellett kiállítás is színesítette a programot.
25. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Schäffer Erzsébet író, a Nők Lapja munkatársa volt a könyvtár vendége.
27. Községi Könyvtár (Cibakháza): A vakvezető kutyák világnapja alkalmából a budapesti Vakok Állami Intézetének két tanulója mutatkozott be és mutatta be munkakutyáikkal való közös életét.
Május
10. Községi Könyvtár (Cibakháza): A település iskolájának 7. oszályos tanulói Védd az álatokat című játékos vetélkedőn vettek részt a könyvtárban.
12. Városi Könyvtár (Újszász): Kovács Attila (Holden Rose) író az olvasásról tartott három korosztály számára előadást.
14. Községi Könyvtár (Tiszapüspöki): Egy új kezdeményezésként a citerázást népszerűsítették a helyi fiatalok körében a könyvtárban.
16. Községi Könyvtár (Cibakháza): Lezárult az év elején indított Olvasólétra című játékos olvasási készséget fejlesztő, 2. osztályosoknak szóló vetélkedő.
18. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Görög Ibolya protokollszakértő előadása.
20. Városi Könyvtár és Művelődési Központ (Jászapáti): Elemi és időjárási csapások a Jászságban a XVIII-XIX. században címmel tartott előadást Farkas János Vince, a Magyar Nemzeti Levéltár, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának munkatársa.
Városi Könyvtár (Újszász): Pető Zsuzsanna helyi gyűjtő mackóit tekinthették meg a Mini Galériában az érdeklődők.
23. Községi Könyvtár (Nagykörű): Könyvtári foglalkozást tartottak a helyi általános iskola tanulóinak.
24. Városi Könyvtár (Kenderes): Újraindult a Baba Mama Klub a település könyvtárában Farkas Györgyné óvodapedagógus vezetésével.
25. Csokonai Könyvtár (Karcag): Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton Mecénások és műgyűjtés a reformkorban címmel tartott előadást Petőfi 200 emlékév alkalmából a könyvtárban.
25. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Bosnyák Viktória író és Dudás Győző képregénykészítő volt a gyermekolvasók vendége.
27. Községi Könyvtár (Mesterszállás): Egy tiszaföldvári fölajánlásnak köszönhetően könyvadománnyal gyarapodott a település könyvtárának gyűjteménye.
31. Községi Könyvtár (Cibakháza): A könyvtár vendége volt Bosnyák Viktória író és Dudás Győző könyvillusztrátor.
Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Vidám vándorok nevű társulat a Varázslatos könyvesbolt című interaktív zenés meseelőadásával örvendeztette meg a település óvodásait.
Községi Könyvtár (Tószeg): Azon a napon került megrendezésre első baba-mama foglalkozás, a Dúdolka, Kósik Péterné vezetésével.
Június
1. Csokonai Könyvtár (Karcag): Lőrincz P. Gabriella Kárpátaljáról jöttem című irodalmi előadására várták az érdeklődőket.
2. Községi Könyvtár (Cibakháza): Béres Mária, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum igazgatója tartott helytörténeti előadást.
3. József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Könyvtár a zöldben
4. Községi Könyvtár (Jánoshida): Nyári napközis tábort szervezett három héten keresztül a bibliotéka.
24. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Tündérkeresztanya találkozó címmel Kiss Judit Ágnes költővel szerveztek író-olvasó találkozót a könyvtárba. A nyár folyamán pedig olvasótáborral és strandkönyvtárral is várták a könyvbarátokat a füredi könyvtárosok.
Július
4. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A hagyományos nyári Rege tábor idén Csukás IStván és meséi köré szervezték a Gyermekkönyvtárosok.
15. Városi Könyvtár (Újszász): A könyvtár udvara adott otthont az amatőr gitárosok találkozójának.
18.-22. Városi Könyvtár (Túrkeve): Kun gyökereink - élő hagyományok címmel nyároi tábort szerveztek azoknak a gyerekeknek, akik a korábbi években legalább kétszer részt vettek a könyvtár által kiírt pályázatokon. A tábor célja a nagykunsági kun hagyományok, emlékek megismertetése, valamint az itt élő gyerekek identitásának erősítése volt.
Augusztus
Ember Mária Városi Könyvtár (Abádszalók): Máté Katalin alkotásaiból nyílt képzőművészeti kiállítás a bibliotékában.
Községi Könyvtár (Szajol): Ügyeskedő címet kapta a bibliotéka nyári tábora, ahol kézműves foglalkozások mellett lego robotottal és a VR szemüveggel is megismerkedtek a gyerekek.
Községi Könyvtár (Tiszaroff): A kosásrfonó és a csipkeverő szakkör tagjaiak alkotásaiból nyílt kiállítás a könyvtárban.
Városi Könyvtár (Jászapáti): Ismeretterjesztő tábort szerveztek nyáron a gyerekeknek, ahol az esőerdők világával ismerkedhettek meg.
1. Városi Könyvtár (Újszász): Mesterségünk: cipész címmel nyílt kiállítás a település könyvtárában.
11. Városi Könyvtár (Újszász): Táborozó református gyerekeknek tartottak könyvtári foglalkozást. Bábelőadással és kézműveskedéssel töltötték a napot a táborozók.
18. Pletykafalu Fiókkönyvtára és Közösségi Tere (Szolnok): A Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény legújabb tagintézményét ünnepélyes keretek között nyitotta meg Czakóné Gacov Katalin, az intézmény igazgatója. A volt Abonyi úti iskola épületrészében immár a fiókkönyvtár szolgáltatásai mellett közösségi tér is várja a látogatókat.Aláírásra került egyúttal egy együttműködési megállapodás is a Pletykafalu Közössége Egyesülettel. Ennek célja, hogy megőrizzék a közösség által szervezett programokat, és segítsük újabbak létrehozását.
Őszi dekoráció az Öcsödi Könyvtárban
Szeptember
Községi Könyvtár (Jánoshida): "Megbocsátás Havát" tartotta a könyvtár. Az őszi hónapban várták vissza a késedelmes könyvet az olvasóktól.
Községi Könyvtár (Tiszasüly): A Polgármesteri Hivatal épületébe költöztetik a könyvtárat az emelkedő energiaárak miatt.
3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok napján a városi programokhoz kapcsolódóan a főtérre kitelepült Könyvtár teraszon is várták a könyvbarátokat.
15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Benedek Szabolcs helyi kötődésű író Ez nem Amerika című könyvéről Szekrényes Miklós kérdezte az alkotót.
Községi Könyvtár (Tiszaroff): Fonott kosarakból nyílt kiállítás a bibliotékában.
24. Hild Könyvtár (Szolnok): Őseink nyomában címmel családi délutánt szerveztek kézműves foglalkozásokkal és sok meseével.
25. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Takarékossági okokból a könyvtárat a Varsány Közösségi Házba költöztették.
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A lelki evők címmel Németh Luca tartott előadást az étkezési zavarokról.
30. Városi Könyvtár (Jászapáti): Az Életutak sorozat vendége Tajthy Krisztina volt, aki többek között két mesekönyv társszerzője is. A Milli és Rémi sorozat Miskolc város érdekes, izgalmas helyeit mutatja be a két barát kalandjain keresztül.
Városi Könyvtár (Jászberény): Kutatók Éjszakáján érdekes programokkal várták az érdeklődőket. A Népmese Pont pedig sárkánymentési akcióra várta a gyerekeket a Népmese napja alkalmából.
Városi Könyvtár (Martfű): Népmese napja
Október
Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium (Tiszaföldvár): Egykori diák, Magyar Zoltán, a Magyar Országgyűlés Labdarúgó Válogatottjának szövetségi kapitánya az iskola könyvtára részére dedikáltatott kiadványokat adományozott.
10. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Író-olvasó találkozó Bakóné Rusznák Rózsával
12. Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium (Tiszaföldvár): Az iskolai könyvtárban tartott könyvbemutatót a gimnázium egykori növendéke, Jánoki-Kis Viktória író.
Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Bauer Barbara írót látta vendégül a bibliotéka.
12-13. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Városi mesemondóverseny a Gyermekkönyvtárban
15. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Tárlat nyílt Márton Sándor hagyományőrző pásztor alkotásaiból.
17. Városi Könyvtár (Martfű): Sopsits Árpád Saját kéz című könyvének bemutatójáta várták az érdeklődőket.
18. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Salánki Anikó új könyvéről Pikó Anita beszélgetett a szerzővel.
20. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Forray R. Katalin Romológia című előadására várták az érdeklődőket.
November
2. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag):
3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Garaczi László új, Weszteg című könyvéről beszélgetett Szekrényes Miklóssal.
Verseghy Könyvtár felvétele
4. Városi Könyvtár (Jászapáti): A könyvtár vendége Hajnal József író volt, aki a Rézi királylány lesz című mesekönyvét mutatta be a 3. évfolyamos gyerekeknek
7. Városi Könyvtár (Martfű): Lapozó Olvasókör foglalkozásán Bereményi Géza könyve, a Magyar Copperfield volt a téma. A kör tagjai közös olvasmányélményeikről beszélgettek a könyv kapcsán és Bereményi Géza életébe nyertek betekintést.
14. Városi Könyvtár (Jászapáti): Dr. Rusvai Miklós tartott előadást a bibliotékában.
Városi Könyvtár felvétele
14. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Házunk tája klub vendégeként Aszódi János tartott könyvbemutatót.
16. Községi Könyvtár (Örményes): Herbály András 7.-8. osztályos gyerekeknek egy rendhagyó történelemóra keretein belül a betyárok életéről és fegyverzeteiről tartott előadást.
Örményesi könyvtár felvétele
18. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Az Országos Rajzfilmünnep programsorozathoz kapcsolódva rajzfilmeket vetítettek a gyermekek örömére a könyvtárban.
Művelődési Központ és Könyvtár felvétele
Városi Könyvtár (Jászapáti): Életutak című előadássorozat vendége dr. Ballmann Mónika biológus. A jászapáti kötődésű kutatóval Illés Anita beszélgetett.
19. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Teamatikus napot szerveztek az ezotéria iránt érdeklődők számára a könyvtárban. Előadások és termékbemutatók mellett színes könyvkínálattal készültek a szervezők.
24. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A Révfy Margit Olvasókör tagjai Dragomán György: Házkutatósdi című művéről beszélgettek.
Községi Könyvtár felvétele
25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiss Ottó költő találkozott gyermekolvasókkal
26. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Kézműves foglalkozással készülődtek a gyerekekkel a közelgő ünnepekre.
30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Egressy Zoltán író tartott rendhagyó irodalom órát a Gyermekkönyvtárban.
Verseghy Könyvtár felvétele
Kabátos kölcsönzés a kunszentmátoni Városi Könyvtárban
December
1. Községi Könyvtár (Jászbolodgháza): Kerekítő - Tippentő babafoglalkozásra várta a kisgyerekeket és szüleiket a helyi védőnő és a könyvtáros.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Szakképzési Centrum iskolai könyvtárosainak munkaközösségével szervezett közös szakmai napot a könyvtár. A középiskolások számára nyújtott szolgáltatásait mutatták be a megyei bibliotéka szakemberei.
Verseghy Könyvtár felvétele
5. Városi Könyvtár (Jászberény): A fogyatékossággal élők világnapja (december 3.) és az önkéntesek nemzetközi napja (december 5.) alkalmából a könyvtár vendége volt Király-Tajti Ildikó és Szerencsés Melinda, akik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége tagjai számára készülő hangoskönyvek önkéntes felolvasói.
10. Községi Könyvár (Jászszentandrás): A települési könyvtár fennállásának 70., a Helytörténeti klub megalakulásának 65. évfordulója alkalmából szerveztek ünnepséget Andréné Pataki Éva könyvtáros és Kiss Istvánné nyugalmazott könyvtáros.
13. Községi Könyvtár (Kengyel): Író-olvasó találkozót szerveztek Szedő Tibor költővel a helyi Művelődási Házban.
Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A Biblia növényei címmel tartott ismeretterjesztő előadást Nagyné Kiss Mária.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): A BibliotéKar ünnepi hangversenyének adott otthont a Verseghy terem
14. Városi Könyvtár (Kenderes): A Kátai Gábor Kórház Egészségfejlesztési Iroda- Lelki Egészség Központ a Városi Könyvtárral közösen mozgásfejlesztő programot szervezett a kenderesi és bánhalmai babák és anyukák részére.
Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): Tóth Ádám pszichológus előadása
15. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Karácsonyi könyvtár című ünnepi programkínálattal várta olvasóit a település könyvtára; többek között teafőzőversenyt is hirdettek az érdeklődők között.
Városi Könyvtár (Jászberény): Író-olvasó találkozót szerveztek a könyvtárban Kalas Györgyi íróval, a Sandwich grófja és a nápolyi pizza című ismeretterjesztő sikerkönyv szerzőjével.
16. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Karácsonyi zsibongó címmel színes ünnepváró programot szerveztek a helyi gyerekeknek.
Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Filmvetítéssel egybekötött rendhagyó felolvasást szerveztek a könyvtárban.
Városi Könyvtár (Martfű): Felnőtt mesélde foglalkozást tartottak, amelynek keretében felnőtteknek olvastak mesét.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vörös István író tartott rendhagyó irodalomórát általános iskolások részére.
Karácsonyi mesesarok a Jászapáti Városi Könyvtárban
17. Hild Könyvtár (Szolnok): Hagyományos karácsonyi családi napját szervezte meg a bibliotéka, ahol fellépett a Minerva Bábcsoport is. Holle anyó meséjével ajándékozták meg a gyerekeket.
Vidám hangulatú évbúcsúztató a Verseghy Könyvtár munkatársaitól - Készítette: Herczeg Péter
Város Könyvtár (Jászapáti): A település bibliotékájában is bevezették a könyvcsere-programot. A szolgáltatásról az Új Néplap is tudósítást készített.
Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A könyvtár ebben az évben is útjára indította olvasási kihívását.
Városi Könyvtár (Túrkeve): Vadné Kokovay Zsuzsanna lett a túrkevei könyvtár igazgatója.
A Túrkevei TV interjúja a kevei könyvtár új vezetőjével
22. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Virtuális könyvbemutatót szervezett a könyvtár a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Ujvári László újságíró volt Percze Miklós beszélgetőtársa.
24. Szolnoki SzC Pálfy-Vízügyi Technikum (Szolnok): A Bod Péter könyvtárhasználati verseny országos írásbeli fordulóján Hinek Milán 10.E osztályos tanuló 3. helyezést ért el a szakképzésben tanulók rangsorában.
29. Városi Könyvtár (Tiszafüred): "Kedvenc könyvem kreatívan" című pályázatunkra beérkezett munkákból készült virtuális)kiállítás.
Február
Városi Könyvtár (Újszász): Áll a bál! utcáról megtekinthető kiállítással teremtettek hangulatot a könyvtárosok.
14. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmából nyereményjátékot hirdetett a könyvtár.
25. Kanta Gyula Könyvtár (Berekfürdő): A Trinoni Szemle folyóirat főszerkesztője, Szidiropulosz Archimédesz volt a bibliotéka vendége.
Március
Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): „Mindenki könyvespolca” elnevezésű kezdeményezéssel a könyvtár munkatársai a postaudvarban, a Vigadó árkádja alatt alakítottak ki egy szabadtéri polcot, ahonnan bárki vihet magával olvasnivalót. A bibliotéka közösségi oldalán pedig Könyvajánló az olvasóteremből címmel indítottak sorozatot, ahol rövid ízelítőt kínálnak a frissen beszerzett kötetekből.
Községi Könyvtár (Zagyvarékas): Megújult a bibliotéka épülete a Magyar Falu Program pályázatnak köszönhetően, a zárvatartás alatt végezték a közel 21 ezer darabos állomány leltározását is.
Nagy Balázs felvétele - Új Néplap
Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Az önkormányzat jóvoltából 2021-ben megvalósulhat a könyvtár épületének akadálymentesítését célzó fejlesztés.
Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A könyvtár munkatársai segítettek a koronavírus-járvány elleni védőoltásra való regisztrációban.
1. Városi Könyvtár (Jászapáti): Az „Ölelj meg egy könyvtárost” világnap alkalmából a Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói lélekemelő dallal lepték meg a városi könyvtár dolgozóit.
Városi Könyvtár (Martfű): A virtuális térben hívták össze a Lapozó Olvasóköri foglalkozást.
8. Városi Könyvtár (Újszász): Nők a magyar irodalomban címmel online kvízt készítettek a könyvtár munkatársai.
19. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Online került sor Írók egymás közt című rendezvényre, amelynek Dragomán György és Szabó T. Anna volt a vendége.
26. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Ablak-tár elnevezésű kézműves kiállítást hirdetett a gyűjtemény a helyi művelődési központtal közösen.
Április
2. Városi Könyvtár (Újszász): A gyermekkönyvek nemzetközi napja alkalmából online játékot készítettek a könyvtárosok.
9. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Könyvcsere program indult a könyvtárban minden kedden és pénteken, amikor az érdeklődők átvehettték az összekészített könyvcsomagokat.
11. Költészet napja
19-26. Városi Könyvtár (Újszász): Szíkvíz kirakatkiállítást rendeztek be a könyvtárosok.
Nemes Zsuzsanna felvétele - Városi Könyvtár (Újszász)
23. Városi Könyvtár (Újszász): A könyv napjáról online játékkal emlékeztek meg a könvytárosok.
Május
Új Néplap archívuma
17. Községi Könyvtár (Csataszög): Online fotókiállítást állított össze a település könyvtára.
Városi Könyvtár (Újszász): Vitrinkiállítást állítottak össze régi idők gyermekjátékaiból.
Június
18. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Könyvtári piknik
21. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Könyvtár a zöldben elnevezésű programot a bibliotéka. A zene és költészet, mint összekötő kapocs nevet viselő rendezvénysorozat részeként Varga Zsuzsanna és testvére, Izabella szórakoztatta a közönséget.
Kunszentmártoni Hírlap archívuma
28. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Körös-körül könyvbarát tábort szervezett a könyvtár óvodásoknak.
28. Községi Könyvtár (Szajol): Egy hetes könyvtári tábort szerveztek a helyi gyermekeknek.
Július
03. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Vers-és prózaíró pályázatot hirdetett a bibliotéka.
5. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Péter József "Vasút mentén" című fotókiállításának megnyitójára került sor a Kossuth Fotóklubbal közös szervezésben a Galéria Könyvtárban. A szép számú közönséget Péter Petra, a fotós unokája lepte meg egy verssel, majd Ari Géza beszélt a kiállító életútjáról, a vasúthoz és a fotózáshoz fűződő élményeiről, valamint a kiállított képekről.
12. Községi Könyvtár (Cibakháza): "Frontvonalban Cibakháza és a Tiszazug iskolái a második világháború idején" címmel - levéltári iratok felhasználásával - tartott oktatástörténeti előadást Mucsi László levéltáros.
21. Községi Könyvtár (Cibakháza): Szabó Anna Luca széki népdalokat énekelt az érdeklődőknek.
23. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A petőfi Irodalmi Ügynökség közvetítésével kapott új olvasnivalókat a könyvtár.
24. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Dr. Savella Orsolya tartott egészségügyi előadást Nők 40 felett címmel a könyvtárban.
Augusztus
3. Városi Könyvtár (Kenderes) A Magyar Vöröskereszt jóvoltából táborozó gyermekeknek tartottak mesefoglalkozást a könyvtárban.
13. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Balogh Zsóka Álomba ring a tó című verseskötetének bemutatójára került sor a bibliotékában.
17. Községi Könyvtár (Tiszapüspöki): Fotógyűjtési akciót hirdetett a könyvtár a helyismereti gyűjtemény gyarapítására.
17-18. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Könyvvásárt és becsület börzét tartottak a könyvtárosok a Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapat Egyesületével közösen.
Szeptember
Községi Könyvtár (Jászboldogháza): KSZR által támogatott programon Molnárné Moravszki Mária az "Indiánok táborában" című két alkalmas olvasást népszerűsítő programot tartott a negyedik osztályos gyermekeknek. Az első alkalommal az indiánok életéről hallgathattak meg előadást, majd mindenki elkészíthette egy kis segítséggel a saját fonott karkötőjét. A második foglalkozáson a gyerekek indián csapatokat alkottak, és játékos vetélkedőn dönthették el ki a jobb kis indián.
Városi Könyvtár (Újszász): A Nemzeti Kulturális Alap pályázatának köszönhetően megújult az újszászi könyvtár.
8. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Álljon meg egy novellára! pályázat kapcsán a városi könyvtárban óriásplakáton olvasható az abádszalóki születésű Fábián Krisztina Adomány című novellája.
15. Városi Könyvtár (Jászberény):
16. Városi Könyvtár (Fegyvernek): A Digitális Jólét Program keretén 3D-s nyomtatót kapott a könyvtár.
20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ifi-téka címmel rendezett országos tanácskozást és workshopot a könyvtár.
27. Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Mese-akadályversenyt szerveztek a helyi iskola alsó tagozatos diákjai számára a könyvtárban, ahol a pedagógusok mesehősöknek öltözve tették próbára a gyerekeket.
Szajoli Krónika archívuma
29. Városi Könyvtár (Jászberény): A Kutatók Éjszakája alkalmából több tudományos programmal várták az érdeklődőket.
29-30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Országos KSZR konferenciát szervezett a könyvtár.
Október
2. Városi Könyvtár (Kenderes): Ványiné Róna Anna A Kenderesi Farkasok című kötetét mutatták be az érdeklődőknek.
21. Városi Könyvtár (Újszász): Bajnai Zsolt és Bajnai Marcell szerzői estje
November
4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hol sírjaink domborulnak címmel nyílt meg Kolozsi Sándor fotóművész kiállítása a Művészeti szalonban.
9. Hild Könyvtár (Szolnok): Ózongenerátort kapott önkormányzati képviselők adományaként a könyvtár.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Elindult a könyvtár új szolgáltatása. Az elektronokus olvasójegy applikációval az olvasók okoseszközeiken tudják nyomonkövetni kölcsönzéseiket.
10. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Harcos Bálint költő, író látogatott el a könyvtárba az 1. és 2. osztályos napközisek nagy örömére.
11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jánoki-Kis Viktória Átlépsz velem a víz fölött című könyvének bemutatóján a szerzővel Jenei Gyula beszélgetett.
12. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): Kovács Attila (Holden Rose) író volt a helyi gyermekek vendége a könyvtárban.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Károly Nóra várostörténeti előadása Verseghy Ferenc újratemetésének 90. évfordulója alkalmából.
14-15. József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Járási mesemondóversenyt szervezett a könyvtár.
16. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Aitisták Országos Szövetsége tartott workshopot a könyvtárban, ahol résztvettek a Szolnokon működő autizmussal élőket támogató szervezetek is.
Városi Könyvtár (Jászapáti): Hortiné dr. Bathó Edit etnográfus, a Jász Múzeum igazgatója elsőként Jászapátin mutatta be A pendzsomtól a discóig című könyvét. Sok érdekes információt hallhattunk a jászsági táncélet alakulásáról a 18-21. században.
20. Látópont-díjak átadására került sor Noszvajon. A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége pályázatán Látópont címet kapott Jászdózsa, Szajol és Tiszakürt.
Szajoli Közösségi Ház és Könyvtár munkatársai - Új Néplap archívuma
29. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): A takarékossági világnap alkalmából pénzügyi tanácsokat kaphattak az érdeklődők a Közösségi térben található gyermekkönyvtárban.
November
5. Községi Könyvtár (Tiszakürt): Telegdi Ágnes író volt a könyvtár vendége, aki az Ó azok a csodálatos állatok című könyvsorozata kapcsán tartott filmvetítéssel egybekötött előadást.
8. Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): A Szabadság magvetői című könyv bemutatójára várták az érdeklődőket.
19. Ember Mári Könyvtár (Abádszalók): "És minden megy tovább" című novelláskötet bemutatóján találkozott a szerző, Nagy Tibor az olvasókkal, érdeklődőkkel
Abádszalóki könyvtár felvétele
20. Hild Könyvtár (Szolnok): Inspirációk a beat költészetből címmel nyílt tárlat Mester Csaba festményeiből.
24. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Kacagó Bábszínház elődására várták a helyi gyermekeket.
25. Városi Könyvtár (Fegyvernek): B. Nagy Gyula Az élet vize című kötetét mutatták be a település könyvtárában.
Városi Könyvtár (Kenderes): Balla Piroska kecskeméti óvodapedagógus, a "Hópihe álom: versek, mesejátékok" című könyv szerzője volt a bibliotéka vendége.
Városi Könyvtár (Martfű). Mesélde címmel játékos mesemondó foglalkozást tartottak a gyermekkönyvtárban.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Anne L. Green Toszkán örökös című könyvének bemutatójának adott otthont a bibliotéka.
26. Hild Könyvtár (Szolnok): Lisszabon, a csempézett falú épületek és a félrevezető útjelző táblák városa címmel tartott előadást Négyesi Ildikó.
27. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Adventi készülődés jegyében tartottak kézműves foglalkozást a könyvtárban.
Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Orosz tematikus napot szervezett a bibliotéka.
Városi Könyvtár felvétele
December
3. Hild Könyvtár (Szolnok): Hétköznapok és karácsonyi szokások Dániában címmel dr. Hanga Valéria tartott vetített képes előadást.
Községi Könyvtár (Jászbolodgháza): A könyvtár pályázatot hirdetett gyermekeknek karácsonyi angyalkás karácsonyfa dísz készítésére.
4. Ember Mária Városi Könyvtár (Abádszalók): A könyvtár szervezésében délelőtt találkozhattak a gyerekek a Mikulással.
5. Községi Könyvtár (Jászboldogháza). A bibliotéka a helyi Faluvédő és Szépítő Egyesülettel közösen a Pesti Színház Eltűnt a Mikulás című előadására várta a gyerekeket.
7. Hild Könyvtár (Szolnok): A könyvtár olvasóklubjának decemberi foglalkozásán ázsiai és európai irodalmi művekről beszélgettek.
9. Városi Könyvtár (Jászberény): Dr. Szöllősy Tibor ideggyógyász főorvos Csernobilról szóló elődásának adott otthont abibliotéka.
11. Hild Könyvtár (Szolnok): Szimfonik Együttes karácsonyi koncertje
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Társasjáték napot szerveztek a könyvtárban.
12. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Adventi koszorúkészítést mutatott be Farkas Anikó és Pályi Mihály virágkötő az érdeklődőknek, valamint Kálnai Róz mézeskalács készítő közreműködésével készültek ünnepi hangulatot ébresztő díszek.
20. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Új épületbe költöztették a bibliotékát.
15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kedvenc városom Szolnok elnevezésű várostörténeti vetélkedő döntőjének adott otthont a könyvtár ifjúsági terme.