Ünnepi Könyvhét kategória bejegyzései

1962

33. Ünnepi Könyvhét

Besenyszög

május 29. Író-olvasó találkozó: Mocsár Gábor

Jászberény

május 29. Író-olvasó találkozó: Fehér Klára és Baranyi Ferenc

Karcag

május 26. ünnepi megnyitó műsort adtak a helyi irodalmi színpadok.

június 2. Könyvbál

Kunhegyes

József Attila olvasómozgalom - szellemi fejtörő

Író-olvasótalálkozó: Mándy Iván

Szolnok

május 27. Irodalmi műsor keretében nyitják meg a könyvhetet. Az ünnepi beszédet Bárdi Imre, a megyei tanács vb. művelődésügyi osztályának vezetője mondja el, majd a négy író bemutatkozik a közönségnek.

június 3. Ifjúsági szellemi fejtörőt rendezett a KISZ megyei bizottság a József Attila olvasómozgalom keretében az ünnepi könyvhét alkalmával.

Törökszentmiklós

május 29.Író-olvasó találkozó: Fehér Klára, Bóka László, Mocsár Gábor, Baranyi Ferenc

Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

1998

69. Ünnepi Könyvhét

1998

Új Néplap archívum

1998. május 27. Az általános iskolások olvasási szokásai. Előadó: Kucsk Zsuzsa (Mezőtúr)

1998. május 28. A grafológia jelentősége a pályaválasztásban, a gyógyításban, a hétköznapi életben. Előadó: dr. Szidnai László (Kisújszállás)

1998. május 30. Vers- és könyvbarátok területi találkozója. Vendég: Bodor Tibor színművész, Erhartné dr. Molnár Katalin, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége főtitkára (Túrkeve)

1998. június 2. Könyv-party (Martfű). A zenés programban, a vásárban és a könyves játékokban kicsik-nagyok megtalálták a kedvükre valót.

1998. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Makk Attila, Lőrincz L. László (Mezőtúr)

1998. június 4. “Ágon ülő macska”. Előadó: Kuckó bábcsoport (Abádszalók)

1998. június 4. Könyvekről – könyvért irodalmi vetélkedő (Jászapáti)

1998. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Takács Tibor (Jászberény)

1998. június 4. Megyei és városi megnyitó (Szolnok, Hild tér)

A szolnokiak nagy érdeklődése mellett jelentőségéhez méltó módon nyílt meg a könyvhét. A kínálat gazdag, az új könyvek jelentős része kapható a sátrakban, amelyek a Városi Művelődési Központ mellett, a Hild téren várják a vásárlókat. A Kossuth, az Európa, a Jelenkor, a Magvető kiadó önálló sátorral jelent meg, külön sátorban kaphatók gyermekkönyvek, új könyvek, és van böngészősátor is. Az egyik asztalnál tízszázalékos árengedménnyel árusítják a könyveket. A megnyitón Vass Lajos, a Városi Művelődési Központ Kht. igazgatója köszöntötte a résztvevőket, megjegyezve, hogy a rendezésben a megyei és a városi könyvtár is közreműködött. Bemutatta a megnyitó író-költő vendégeit: Somlyó Györgyöt, Tornai Józsefet, Kiszely Gábort és Turczi Istvánt, akik később dedikálták könyveiket. A könyvhetet Kovács Libór alpolgármester nyitotta meg. 

Megemlítette, hogy Szolnokon már a század húszas éveiben megrendezték a könyvhetet, ennek itt már hagyománya van. Bár korunk nem biztosít igazi, biztos hátteret az irodalom számára, a könyv iránti igény nem csökken. Évente 8-10 ezer kötetet adnak ki, a mostani könyvhétre is számos új kiadvány jelent meg. Befejezésül Juhász Ferenc mondását idézte, amely szerint ameddig ember lesz, könyvnek is kell lennie.

A Hild János téren Nagy Gáspár, Jávorszky Béla, Tóth László, dr. Dajka Miklós és Benedek Szabolcs dedidákálják műveiket. Bemutatkozott a Barbaricum Könyvműhely. Tagjaival: Körmendi Lajossal, Bistey Andrással, Szenti Ernővel és Jenei Gyulával találkozhatnak az érdeklődők, valamint Szigethy Gábort, Kőbányai Jánost, Heller Ágnest, Balla D. Károlyt, Mezei Andrást és Kamarás Istvánt kérhették meg az olvasók, hogy írjanak néhány szót a könyvhéten megjelent műveik elé. 

Nagyszabású rendezvény zajlott az ünnepi könyvhéthez kapcsolódóan a Városi Művelődési és Zenei Központban.

1998. június 4. Petőfi. Szerkesztett irodalmi műsor. (Tiszaörs)

1998. június 4-5. Könyvről – könyvért vetélkedő (Tiszaörs)

1998. június 4-8. Dedikálás (Szolnok, Hild tér)

1998. június 5. Mesevetélkedő óvodásoknak (Abádszalók)

1998. június 5. Meseillusztráló verseny általános iskolásoknak (Jászapáti)

1998. június 5. Magyula János, a Madártani Intézet munkatársának előadása (Kenderes)

1998. június 5. Amatőr versírók találkozója (Kisújszállás)

1998. június 5. Barátunk a könyv, a könyvtár. Szellemi vetélkedő (Kunhegyes)

1998. június 5. Író-olvasó találkozó (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)(Túrkeve)

Gyurkovics Tibor beszélgetőtársa Valkó Mihály - Verseghy Könyvtár felvétele

1998. június 5. Bóbita Irodalmi színpad előadása (Tiszabő)

1998. június 5. Amatőr költők és írók találkozója (Tiszatenyő)

1998. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Benedek Szabolcs. (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

1998. június 6. Meseillusztráció készítése (Tiszabő)

1998. június 6. Könyvről – könyvért vetélkedő (Tiszatenyő)

1998. június 6. Lépcsők a csendbe. Vendég: Benyovszky Anita, Kleinheincz Csilla, Kovács Judit, Rabovszky Dóra, Renczes Cecília, Rózsássy Barbara, Szentmártoni János. Beszélgetőtárs: Kárpáti Kamill. Közreműködik: Rab Judit előadóművész (Törökszentmiklós)

1998. június 7. Irodalmi délután. Közreműködik: Kovács Mari, Tóth Károly (Tiszabő)

1998. június 8. Keresd a könyvtárban c. játékos vetélkedő (Abádszalók)

1998. június 8. Szép versek 1997. Irodalmi délután. (Jászapáti)

1998. június 8. Könyvről – könyvért vetélkedő iskolásoknak. Mesezápor óvodásoknak (Kenderes)

1998. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Marék Veronika (Kunhegyes)

1998. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Papp Zoltán (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

1998. június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: dr. Dajka Miklós (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2021

 92. Ünnepi Könyvhét és 20. Gyermekkönyvnapok

2021. augusztus 31. -  szeptember 4.

Szolnok

08.31. Mozaikok 75 évből. Bajnai Zsolt előadása

09.01. Szenvedélyek hálójában. L. Murányi László könyvének bemutatója

09.02. Könyvtér. Ünnepi megnyitó

Író-olvasó találkozó Kertész Edinával

Mezaliansz koncertje

Író-olvasó találkozó Tomor Anitával

Quiz Night a Korzó Kávéházban

09.04. Családi programok:

Pitypang mesék. Homokanimáció

Meseszálak együttes

Europe Direct-stand

Társasjátékozzunk!

Zenetér

Benedek Szabolcs és Szekrényes Miklós könyvbemutatója

1940

 Mezőtúr

1940. Könyvnap. Rendező: Turul Könyv- és Lapterjesztő Kft.

A Turul Szövetség például 1940-ben 200 vidéki városban állított fel könyvsátrat, így került sor az első helyi könyvnap megrendezésére Mezőtúron is.

1981

52. Ünnepi Könyvhét

Az Ünnepi Könyvhét megyei megnyitóját 1981. május 29-én délután 4 órától Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ melletti téren rendezték meg, ahol a könyvvásár is kezdetét vette. Fenyvesi József, Szolnok város Tanácsának elnöke nyitotta meg az ünnepi könyvhét megyei rendezvénysorozatát. Beszédében többek között arról szólt, hogy mai társadalmi viszonyaink között a művelődés, a kultúra közüggyé, mindannyiunk közös gondjává lépett elő. A könyv az az eszköz, amelynek segítségével mindenki legkönnyebben fér hozzá a művelődéshez. A könyv segíti elő, hogy mind az értékalkotó munkát végző, mind pedig a társadalom más területein dolgozó ember kora társadalmi, politikai kérdéseire szellemileg felkészülten, rugalmasan tudjon reagálni. A könyvhetek évről évre igazolják, hogy a számos meglevő tennivaló ellenére közművelődési politikánk céljai megvalósulnak. 

Fenyvesi József - Szolnok megyei Néplap archívuma

A nap íróvendége Karinthy Ferenc volt, aki  Bánki Zsuzsa színművész és Domokos Mátyás irodalomtörténész társaságában várta olvasóit. A találkozó után Karinthy Ferenc dedikálta az ünnepi könyvhétre napvilágot látott Hosszú weekend című kötetét.

 

Karinthy Ferenc Szolnokon - Verseghy Könyvtár Fotótára

Május 30-án szombaton délelőtt Simonffy András, Ördögh Szilveszter, Kiss Anna, Keresztes Ágnes és Tarján Tamás tartott rendhagyó irodalomórákat Szolnok középiskoláiban. Az írók és költők a délután folyamán ifjúsági klubokba látogatnak. Az ünnepi könyvhét alkalmából rendezett irodalmi műsorra, este 7 órától a Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központban került sor. A műsorban a Radnóti Színpad művészei - Pécsi Ildikó, Keres Emil, Moravecz Tamás és Herczeg Csilla - léptek fel.

Május 31-én vasárnap egész napos népművészeti kirakodóvásár várta az érdeklődőket a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A könyvhét programja június 1-én, hétfőn rendhagyó nyelvművelő órákkal folytatódott, amelyeket a szolnoki középiskolák 3. osztályos tanulóinak tartott Grétsy László nyelvész professzor és Bánffy György színművész.

Június 2-án délután 5 órától az Élet és Tudomány című folyóirat ankétjét rendezték meg, amelyen részt vett Kulin György csillagász professzor is.

Ugyancsak ankétra került sor június 3-án délután, ahol az érdeklődők a Valóság című folyóirat szerkesztőivel; szerzőivel: Kőrösi József főszerkesztővel, Erdély Sándorral, a martfűi növényolajgyár főmérnökével és Vitányi Iván művelődés- szocioilógussal találkozhattak a megyei művelődési központban.

Sok érdeklődőt vonzott az az ankét, amelyet Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke,  Életem törvénye című könyvéből rendeztek a szerző részvételével június 4-én.

A megye városaiban, községeiben ugyancsak író-olvasó találkozókra kerül sor. Az ünnepi könyvhét idején megyénkbe látogat Örsi Ferenc, Cseres Tibor és Tímár Máté író, valamint Parancs János költő. A tiszaföldvári művelődési házban egész napos program várta a fiatalokat. Az Ifjúsági Magazin, a KISZ Szolnok járási bizottsága és a művelődési ház rocktalálkozót rendezett. A programban délelőtt rendhagyó énekórák, délután 4 órától ifjúsági nagygyűlés, 6 órától pedig a Hobo Blues Band és a P. Mobil együttes koncertje szerepelt. Mezőtúron a ünnepi könyvhét megnyitóját a Rákóczi úti Általános Iskolában szervezte meg a könyvtár. Az iskolában nyílt meg a könyvudvar, ahol D. Nagy Éva, a Móra Kiadó szerkesztője találkozott a város könyvszerető gyerekeivel. A Felszabadulás 36 éve elnevezésű olvasópályázat díjkiosztó ünnepségére is a könyvhét keretén belül került sor. A felnőttolvasók könyvheti vendége Berkes Péter író volt, aki a fémfeldolgozó szövetkezet klubjában találkozott az érdeklődő üzemek, szocialista brigádok olvasóival. Június 3-án délután Cseres Tibor Kossuth-díjas íróval a KÉV 8. sz. gyárában találkozhattak a mezőtúri olvasók.

Törökszentmiklóson olvasónapló–pályázatot hirdetett Szemtől szembe a művészetekkel címmel a KISZ városi bizottsága és a városi könyvtár.

Kronológia

1981. május 29. Megyei és városi megnyitó. A Könyvteret megnyitotta dr. Fenyvesi József, a Városi Tanács elnöke. Térzene. (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ) 

1981. május 29. Kortársaink szerzői est a Szépirodalmi Kiadó rendezésében. Vendég: Karinthy Ferenc író. Bevezetőt mond Domokos Mátyás irodalomtörténész. Közreműködik: Gordon Zsuzsa színművész (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. május 29. Diákszínpadi bemutatók (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. május 30. Irodalmi est. Vendégek: Keresztes Ágnes, Kiss Anna, Ördögh Szilveszter, Simonffy András. Bevezetőt mond Tarján Tamás irodalomtörténész. Közreműködnek a Radnóti Miklós Színpad művészei: Herczegh Csilla, Kerekes Emil, Moravetz Levente, Pécsi Ildikó (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. május 30. Katona Imre: Aristophanes madarai. A budapesti I. László Gimnázium bemutatója (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. május 31. Diákszínpad-vezetők Országos Konferenciája (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. június 1. Rendhagyó anyanyelvi óra. Vendég: dr. Grétsy László. Közreműködik Bánffy György színművész (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. június 2. Kozmikus katasztrófák és egyéb égi dolgok. Az Élet és Tudomány című folyóirat ankétja a TIT megyei szervezete rendezésében. Vendég: dr. Kuklin György csillagász. A beszélgetést Fodor Lajos vezeti (Szolnok)

1981. június 3. Valóság-est a Magyar Népművelők és a Magyar Könyvtárosok Szolnok megyei Szervezetének folyóirat-ankétja. Vendégek: Erdélyi Sándor, Kőrösi József, Vitányi Iván (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. június 4. Életem törvénye. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront elnökének könyvankétja (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ) 

1980. június 5. Szabó Gyula színművész és Prokopius Imre zongoraművész műsorát hallgathatták meg az érdeklődők. (Kunmadaras, Művelődési ház)

1975

Ünnepi Könyvhét

1975. május 31. - június 7.

Mezőtúr

június 1.  A könyvhét tiszteletére Felszabadulási emlékkönyvtárat avatnak az újvárosi fiókkönyvtárban.

Szolnok

május 31. Az Ünnepi Könyvhét országos vidéki megnyitójára Szolnokon, a fennállásának 900 éves fordulóját ünneplő megyeszékhelyen került sor.

Illés Endre mondott ünnepi beszédet. A megnyitót követő műsorban fellépett a Kodály Kórus, a szolnoki Szimfonikus Zenekar, valamint Tímár Éva, Papp Zoltán, Csernus Mariann és Bánffy György.

Országos megnyitó a Szigligeti Színházban

A díszünnepségen az elnökségben foglalt helyet dr. Marczali László, kulturális miniszterhelyettes. Illés Endre Kossuth-díjas író, a Szépirodalmi Könyvkiadó Vállalat igazgatója, a Magyar Írók Szövetsége titkárságának tagja, dr. Majoros Károly, a megyei pártbizottság titkára, dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke, Túróczi Ferencné, a szolnoki Városi Pártbizottság titkára, Gábor Viktor, a Kiadói Fő- igazgatóság vezetője, Sarlós László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnöke, Drucker Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete főtitkára, Preszter Sándor, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat igazgatója, Fábián Zoltán, a Magyar Írók Szövetsége titkára, József Attila- és SZOT-díjas író, Ny. Sz. Gvargyionov, az ukrajnai Kárpáti Kiadó igazgatója, Zyuganov Valerij Petrovics, az APN Hírügynökség könyvkiadójának főszerkesztője, Árvai István, az SZMT vezető titkára, Oláh János, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Fábián Péter, a Szolnok megyei Néplap főszerkesztője, Szalontainé Pádár Mária, a KISZ megyei bizottságának titkára, dr. Szilassy József, a Tisza Bútorgyár IV. számú gyáregységének igazgatója, Bódi Imre. a tiszaföldvári Lenin Tsz elnöke. Balázs Jánosné, a szolnoki Május 1. Ruhagyár szocialista brigád vezetője, Fehér József, a kunszentmártoni Járási Építőipari Ksz szocialista brigád vezetője, valamint a megye és a város számos vezetője.

Ugyanáznap este Sipos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg a könyvutcát és könyvudvart, ahol Nagy László, Szécsi Margit, Örkény István, Galgóczy Erzsébet, Csanádi Imre, Páskándi Géza, Vészi Endre, Csák Gyula, Jókai Anna, Szabó Magda, Szobotka Tibor, Fábián Zoltán, Bata Imre, Fehér Klára, Nemes László, Jobbágy Károly, Rózsa Endre, Végh Antal, valamint Keresztes Ágnes dedikálta műveit.

Majd a Budapesti Irodalmi Színpad műsora zárja az első nap programját.

A Könyvudvar bejárata - Verseghy Könyvtár Fotótára


A város különböző pontjain, — a Sztár Áruház, a Szigligeti könyvesbolt, a pártbizottság, a Jólét Áruház, a Vosztok úti, a Vörös Hadsereg úti Munkás ABC-áruház előtt, a vasútállomás várótermében, az Eötvös téren, a Várkonyi téren, a Zagyva-parti sétányon, az Űttörőházban, a vásárcsarnok előtt, üzemekben, a könyvudvarban és a Kossuth téren — pavilonok várták az érdeklődőket, a vásárlókat.

június 1. Délelőtt a Jubileumi parkban aszfaltrajzversenyt rendeztek az általános iskolás és az óvodás korú gyerekeknek

A kecskeméti Ciróka bábegyüttes szórakoztatta a kisebbeket a könyvudvarban. Délután, ugyancsak a könyvudvarban, a csepeli Utcaszínház mutatta be műsorát.

A  szolnoki ifjúsági park az éves szabadtéri programok nyitását a könyvhét ifjúsági napjának jegyében rendezte. Az ünnepélyes megnyitó délutánján elsőnek a fővárosi Óceán együttes lépett fel. Ezután egy várostörténeti filmet tekinthettek meg a fiatalok, majd a Bartók Béla táncegyüttes műsora következett. Az este a Komarov- terem „táncházával” zárult, ahol a Sebő—Halmos duó játszott.

június 2. Találkozás a szomszéd országok íróival a Verseghy Könyvtárban

A Szovjetunióból Valentyin Raszputyin, Borisz Rahmanov, Lengyelországból Tadeusz Nowak, Bogdan Osztreveczki, Jan Kurek, Romániából Panek Zoltán, Csehszlovákiából pedig Egri Viktor és Jan Medvegy látogatott el hozzánk. A találkozón a magyar írókat Kucz ka Péter képviselte a találkozón.

június 3. Délelőtt Földes Imre zenetörténész a Tiszaparti és a Verseghy Gimnáziumban rendhagyó zenetörténeti órát tartott „Élet és halál a zenében” címmel. Ugyancsak délelőtt a szolnoki és a Szolnokról elszármazott művészek műteremlátogatáson vettek részt a Művésztelepen.
Délután a Verseghy Könyvtár vendége Petrovics Emil Kossuth-díjas zeneszerző volt. A művészt és feleségét, Galambos Erzsi színművésznőt a Kassai úti ének-zene általános iskola kamarakórusa műsorral köszöntötte. A házigazda szerepét Buday Péter karnagy látta el.

A nap programja a Szolnoki Galériában klubesttel ért véget, amelyen szolnoki és Szolnokról elszármazott művészek találkoztak a megyeszékhely közönségével.

június 4-6. Színvonalas program várta a szolnoki ipari szövetkezetek MINI klubjába látogató fiatalokat. A klub vendége volt Végh Antal, Szabó Magda és Szobotka Tibor író. Dr. Hirling Sándor sarkkutató és dr. Anghi Csaba zoológus diafilmes előadást tartott. A könyvhét sokrétű programját a klubtagok által összeállított Könyvet — könyvért vetélkedő zárta.

A szocialista brigádok napjaán „Fórum az olvasásról” címmel az üzemi lapok szerkesztőinek rendeztek tanácskozást, amelyet László Bencsik Sándor vezetett. Este a Könyvudvarban a szocialista brigádok könyvheti versenyének nyilvános, műsoros döntője zajlott.
A Tiszamenti Vegyiművek művelődési háza adott otthont az Orvos—Gyógyszerész napok megnyitójának.

június 5. A tudomány és technika napján délelőtt a Könyvudvarban „Nyelv — zene — matematika” címmel általános iskolásokkal rendeztek játékot, amelyet Dimény Judit és Vargha Balázs vezetett. Délután orvospszichológus találkozó volt, amely dr. Szakács Ferencet látta vendégül. Majd az MHSZ székházában Stefanik Pállal, a Rádiótechnika főszerkesztőjével rendeztek találkozót, és a MTESZ, a TIT és a Közgazdasági Társaság klubestjén az ezredfordulóról beszélgettek. 

A beszélgetés vendégei voltak: dr. Gergely István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Csikós Nagy Béla, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke, Kovács Géza, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem jövőkutató csoportjának vezetője, László Gyula, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és Major Máté, a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Az est házigazdája Sylvester András, a Televízió Közművelődési Főszerkesztőségének vezetője volt.

A könyv hetének érdekessége volt, hogy minden könyvvásárlót megajándékoztak Fery Antal, Kopasz Márta és Bokros László ex libriseivel.

június 6. A magyar irodalmi folyóiratok napján Kincskereső olvasói ankét volt a gyermekkönyvtárban.

„Könyvet — könyvért” címmel, nyilvános rádiós vetélkedőt közvetítettek a Szigligeti könyvesboltból.

Délután az Élet és Irodalom szerkesztőségének részvételével olvasói ankét kezdődött a Könyvudvarban Jovánovics Miklós, Cseres Tibor, Nagy László részvételével. Este Mikes Lilla előadóestjére került sor Antal Imre és Hajdú Júlia közreműködésével.

június 7. A nők napja programjával zárult a könyvhét rendezvénysorozata. Délelőtt a Verseghy Könyvtár olvasótermében „Nők Lapja” olvasóankét volt, amelyen részt vett a lap két munkatársa, Fenákel Judit és Szemes Piroska. Délután a Ságvári Endre Művelődési Központ színháztermében budapesti művészek adtak műsort a könyvhétre megjelent új alkotásokból.

Végül este „Üdvözlet az olvasónak” címmel nyilvános irodalmi rejtvényműsort rendeztek, amelyet Rapcsányi László vezetett, s egyenes adásban közvetített a Kossuth Rádió.

2008

79. Ünnepi Könyvhét és 8. Gyermekkönyv Napok

2008. május 26. Könyvbemutató. Dr. Bagi Gábor: A Nagykunság a XIII.—XIV. században. Közreműködik: Ruzicska Ferenc (Karcag)

2008. június 3. Bosnyák Zsuzsa kiállításának megnyitója (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Kiállításmegnyitó a Művészeti Szalonban - Verseghy Könyvtár felvétele

2008. június 4. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Cseh Sándor polgármester, Bertalanné Kovács Piroska könyvtárigazgató, Verseghy Ferenc Könyvtár. A könyvtári minőségfejlesztés hazai helyzete. Előadó: dr. Skaliczki Judit. A minőségértékelés módszerei a könyvtárakban. Előadó: Zalainé dr. Kovács Éva Köszöntő: Fejér Andor elnök, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Túrkevei előadók ünnepi műsora. Közreműködött Farkas Rozika, Filkor Dávid, Sipos Zsolt Kaleidoszkóp. Előadó: Hűvösvölgyi Ildikó (Túrkeve)

2008. június 5-8. Könyvről könyvért irodalmi vetélkedő (Szolnok, Kossuth tér)

2008. június 5. Városi ünnepélyes megnyitó. Köszöntő dr. Kállai Mária. Közreműködik Bartók Béla Zeneiskola (Szolnok, Kossuth tér)

2008. június 5. Kiállításmegnyitó. Székely Bertalan festészete (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2008. június 5. Obsidian Együttes bemutatkozója (Szolnok, Kossuth tér)

2008. június 5. Könyvbemutató. Benson Vilmos: A csapos visszaszól. Közreműködik: Dinnyés József. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2008. június 5. Könyvbemutató. Jenei Gyula és Csabai István: “Nézni a tájat”. Közreműködik: S. Tóth Anikó. (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2008. június 5. Boldogság virága, ragyogj a világra. Üzenet ’08 Alkotó és Művészeti Kör zenés irodalmi este (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2008. június 6. Könyvbemutató. Elek György: Várostörténet ötvenkét tételben (Karcag város története 1506-1950 között) (Karcag)

2008. június 6. Karok és lábak költészete. Közreműködik: Szolnoki Mazsorett és Zászlóforgató Csoport (Szolnok, Kossuth tér)

2008. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fehér Majzik Sarolta írónő. A “Sanyi manó érkezése” című kötetrészlet bemutatója meseposztó technikával (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2008. június 6. Könyvbemutató. Jurkovics János: Itt volnék én itthon. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula. Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2008. június 6. Szathmáry György-emlékeset a költő születésének 80. évfordulója tiszteletére. A költőre Szűcs Sándor, a Verseghy Ferenc Gimnázium tanára emlékezik. Közreműködik: Bánfi Miklós és Horváth Elek előadóművészek (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2008. június 7. Kézműves foglalkozás és szabadtéri játékok. Közreműködik: Napsugár Gyermekház. (Szolnok, Kossuth tér)

2008. június 7. All in együttes zenei műsora (Szolnok, Kossuth tér) 

2008. június 7. Fioretto reneszánsz együttes műsora (Szolnok, Kossuth tér)

2008. június 7. Faludy György-emlékműsor. Vendég: Faludy-Kovács Fanny. Közreműködik: Tihanyi László színművész (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2008. június 8. Puding és Palacsinta, a két ennivaló bohóc (Szolnok, Kossuth tér)

2008. június 8. Aranysor Íróklub bemutatkozása (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2008. június 8. A boszniai piramisok – régészeti leletek és rejtélyek. Előadó: Marton Veronika sumerológus (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2008. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Kornis Mihály író (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2008. június 9. Mángorlunk, szapulunk. Tárlatvezetés (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2008. június 9. Rezsóka. Kari Zsóka és Márton Rezső szerzői estje (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

1960

 31. Ünnepi Könyvhét

1960-. május 29. - június 5.

110 árusítottak Szolnokon könyvet az ünnepi könyvhéten. Az első három napon az Állami Könyvterjesztő szolnoki boltjai, üzemi és közületi bizományosai 68 ezer forint áru könyvet adtak el.

A földművesszövetkezetek könyvüzleteiben, könyvsátraiban egy hét alatt 250 ezer forint értékű könyvet adtak el. Kunhegyesen, Jászapátiban, Kunszentmártonban, Öcsödön, — Szajolban. Jánoshidán, valamint a megye más helységeiben, több mint tízezer kötet könyvet vásároltak a termelőszövetti tagok. Különösen feltűnő volt a könyvhét sikere a kunhegyesi járásban, ahol 40 ezer forntot költöttek könyvekre. A legkelendőbb könyvek közé tartoztak Jókai, Gergely, Rideg, Mesterházi, Móricz, Tolsztoj és Solohov művei.

1996

67. Ünnepi Könyvhét

1996. május 29. Megyei ünnepi megnyitó. Köszöntő: Szabó József, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke. Vendég: Moldova György író (Túrkeve)

1996. május 31. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Várhegyi Attila polgármester (Szolnok, Hild tér)

1996. május 31. Anyanyelvünk, anyanyelvi kultúránk. Előadó: dr. Grétsy László (Szolnok, Városi Művelődési Központ)

1996. május 31. Író-olvasó találkozó. Vendég: Evelyn Marsh. (Szolnok, Hild tér)

1996. június 1. Kaiser-Pelikán Tánccsoport (Szolnok, Hild tér)

1996. június 1. Déja Vu Együttes

1996. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Lőrincz L. László (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

1996. június 4. Könyvbemutató. Dr. Ranschburg Jenő: Gyermekségek (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1996. június 6. Tiszántúli Református Egyházkerület története. Előadó: dr. Csohány János (Kisújszállás)

2015

 86. Ünnepi Könyvhét és 14. Gyermekkönyvnapok

2015. június 4 - június 9.

Jászberény

A 7. Könyves Csütörtökön könyvforgataggal, ingyenes beiratkozási lehetőséggel, irodalmi kalandtúrával várták az érdeklődőket a helyi könyvtár munkatársai és segítőik. Az egész napos rendezvény keretében kipróbálhatták a stafétaolvasást, a képes történetlánc lehetőségét is.

Mezőtúr

június 3. A magad útján címmel Sándor Anikó előadása az El Caminoról és öt másik misztikus utazásáról.

Szolnok

június 4.

  • Ünnepélyes megnyitó a Kossuth téren
  • Bölcs dolog. Beszélgetés az External című verseskötet felett VEREBES ERNŐ szerző, VEREBES GYÖRGY festő, illusztrátor és BESZÉDES ISTVÁN, a vajdasági zEtna Kiadó vezetője, a kötet szerkesztője részvételével.
    helyszín: Verseghy Ferenc Könyvtár

Új Néplap archívum

június 5.

  • Könyvbemutató: SZABOLCS-SZAMÁR –BEREG MEGYE NÉPMŰVÉSZETE. A kötetet bemutatja a szerkesztő: Dr. RATKÓ LUJZA CSC néprajzkutató
  • A RETTEGŐ FOGORVOS. Író–olvasó találkozó Vig Balázzsal.
    PUSZIRABLÓK. Író–olvasó találkozó Vig Balázzsal.
  • JÁSZKUNSÁGI KÖNYVEK bemutatója. A rendezvényt köszönti Dr. Horváth László múzeumigazgató. A Jászkunság tudósai 1-2. kötetet bemutatja: Dr. Örsi Julianna szerkesztő. Dr. S. Kovács Ilona néprajzkutató mutatja be Örsi Julianna: Parasztvilág c. könyvét
  • Anyaméh-szigetecske. A vajdasági zEtna Kiadó bemutatkozása CELLER KISS TAMÁS, az Anyaméh és LENNERT MÓGER TÍMEA, az Innensemerre szigetecske című kötetek szerzői, valamint a kiadóvezető Beszédes István részvételével. A beszélgetést vezeti P. Nagy István költő
    helyszín: Verseghy Ferenc Könyvtár
  • Könyvbemutató: BENEDEK SZABOLCS A kvarcóra hét dallama című kötetének bemutatója; moderátor Bajnai Zsolt
    helyszín: Verseghy Ferenc Könyvtár

június 6. 

  • KÖNYVCSEREBERE
  • Fényvirág együttes műsora

június 7.

  • Az ARANYSOR ÍRÓKLUB irodalmi műsora
  • LAKATOS ISTVÁN hegedűs, énekmondó művész és társa, TÓTH TÍMEA műsora.

június 9.

  • PAPÍRSZÍNHÁZ – mesedélelőtt a könyvtárban.

Újszász

Az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódóan a héten késedelmi pótlék fizetése nélkül vihették vissza a könyvtári könyveket mindazok, akik megcsúsztak a kölcsönzési határidővel Újszászon.
A városban már hagyománynak mondható, hogy egy hétig mentesülnek a figyelmetlen olvasók a „büntetés” alól. Ez idő alatt ingyenes a beiratkozás is.

 

1980

51. Ünnepi Könyvhét

1980-ban a könyv ünnepének országos vidéki megnyitóját Szegeden tartották.

1980-ban a megyei megnyitóra május 30-án délután került sor Szolnokon. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ előtti téren nagyszabású könyvvásáron százféle könyvújdonság várta az érdeklődőket. A “könyvtéren” a Mozgó Világ című folyóirat szerzői dedikálták írásaikat, akikkel este ankéton is találkozhatott a közönség. Aznap este fél héttől pedig Jeles András filmrendező volt a művelődési központ, vendége. 


Másnap délután az ünnepi műsorban irodalmi szemelvények hangzottak el a könyvhétre megjelent művekből. Többek között Szabó István, Tóth Judit, Csukás István, Győre Imre és Juhász Gyula írásait tolmácsolták, József Attila, Horgas Béla és Bereményi Géza megzenésített verseit szólaltatták meg. A megjelent könyvújdonságokból Juhász Jácint, Keres Emil, Kovács János, Papp János, Novák János és Bencze Ilona mutatott be részleteket. Az irodalmi estet Bencze Zsuzsa rendezte. 

Pálos Zsuzsa színművész „Eszterlánc” című vasárnapi matinéja várta a gyerekeket a művelődési központban. A műsorban közreműködik a Rokka együttes.

Június 2-án délután a megyei könyvtár "Kortársaink” című sorozatában ezúttal Jókai Anna szerzői estjét rendezték meg.

Szolnok megyei Néplap archívuma

Június 3-a a tudományok napja volt. A magyar könyvtárügy felszabadulás utáni fejlődéséről tartottak konferenciát, amelyet hazánk felszabadulásának 35. és a megyei könyvtár fennállásának közelgő 50. évfordulója alkalmából rendeztek meg. A tanácskozás előadója Futala Tibor, az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ igazgatója volt, aki a magyar könyvtárügy felszabadulás utáni történetét tekintette át előadásában. Ezt követően dr. Nyitrai Lajos nyugalmazott könyvtáros a megye könyvtárügyének fejlődéséről szólt. Ugyancsak a tanácskozáson értékelték a megyei könyvtártörténeti és helyismereti pályázatot, és ismertették a nyertes pályamunkákat.

Az első díjat megosztva Szatmári Erzsébet könyvtáros „Közművelődési egyletek, körök és könyvtárak Szolnokon” című pályamunkája, valamint Sólyomné Szegő Ágnes tiszafüredi könyvtáros „A tiszafüredi múzeum- és könyvtáregylet története 1877—1949” című dolgozata kapta. Második díjjal jutalmazták a kunszentmártoni járási könyvtár kollektívájának „A tanácsi közművelődési könyvtárak története a kunszentmártoni járásban 1945—1980” című pályamunkáját, valamint Batáné Máté Mária és dr. Varga Sándor „A törökszentmiklósi városi könyvtár története” című munkáját. A harmadik díjat Monok Károlyné tiszafüredi könyvtáros Tiszafüred helyismereti bibliográfiájának összeállításáért és Dóra Józsefné szolnoki könyvtáros „Szolnok város peremkerületének könyvtári ellátása” című munkájáért kapta. 

Délután a műszaki tudományok jutottak „főszerephez”. A MTESZ, a TIT és a Verseghy könyvtár az idén az „Energiagazdálkodás, energiatakarékosság” témakörében rendezte meg közös klubestjét, amelynek házigazdája Mohácsi Ottó, a megyei pártbizottság titkára volt.

Június 4-én a szovjet-orosz irodalom egyik alakjára, M. A. Solohovra emlékeznek születésének 75. évfordulója alkalmából munkásságának tisztelői. A Szovjet Kultúra és Tudomány Házával közösen rendezett emlékest előadója Szaniman Ivan Vasziljevics, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének tanácsosa volt. Kuznyecov, a Puskin Intézet munkatársa méltatta a Nobel-díjas író munkásságát. Az előadást filmvetítés követte, amellyel bemutatták Solohov életútját, s emlékezetes képeket az alkotásaiból készített filmekből.

Az ünnepi könyvhét következő napján, június 5-én délután rendezték meg a hagyományos művész-közönség találkozót, melyen a szolnoki Szigligeti Színház művészeinek műsorát láthatják az érdeklődők és a művészekkel közösen meg is vitatták a látottakat. A találkozó házigazdája Paál István főrendező és Magyar Fruzsina dramaturg voltak. Mintegy ráadásként a színházi évadra a művészek részletek felidézésével keresztmetszetet adtak az évadról. A zömmel fiatalokból álló közönség nagy tetszéssel fogadta Fonyó István, Győry Franciska, Jeney István, Téry Sándor, Fehér Ildikó, Ivánka Csaba, Ferencz Éva, Hollósi Frigyes és Nádor László (a zongoránál) produkcióit, valamint Paál István főrendező és Magyar Fruzsina összekötő, tájékozódást segítő szövegét. A formabontó találkozó nem kevesebb, mint négy órán át tartott.

Az ünnepi könyvhét zárónapján Pálfy József újságíró középiskolás diákokkal rendhagyó világnézeti órán találkozott. Ezen a napon a népművészet kedvelőit vásár és népművészeti est várta a művelődési központban. Bőrösök, népi hangszerkészítők, fazekasok, mézeskalácsosok, kékfestők, gyékényesek árulták portékáikat.


Az író-olvasó találkozók mellett rendhagyó irodalomórák is színesítették a programot, amely  a Radnóti Miklós Színpad Gyárfás Miklós „Közhelybenjárás” című szaiírikus művének előadásával zárult Szolnokon. Fellépett, többek között Gálvölgyi János, Gordon Zsuzsa, Körmendi János, Keres Emil és Pécsi Ildikó. Az előadást Gáspár János rendezte.

A Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár gondozásában több kiadvány látott napvilágot az ünnepi könyvhétre. A „Kurjantásnyi Magyarország” címmel - Szurmay Ernő, a megyei könyvtár igazgatója szerkesztésében - megjelent verseskötetben a nagy elődök, s a mai költőnemzedék tagjai vallanak a szolnoki tájról, szűkebb hazánkról, itt szerzett - olykor életreszólóan - meghatározó élményeikről. A kötetben többek között Verseghy Ferenc, Petőfi Sándor, József Attila, Szép Ernő, Tamkó Sirató Károly, Illyés Gyula, Kiss Tamás, Hatvani Dániel, Iluh István, Serfőző Simon és Körmendi Lajos verseit olvashatták.

Elkészült a szolnoki Szigligeti Színház adattára is. A kiadvány összeállítója Kósa Károly, a megyei könyvtár munkatársa,aki a színház 1951- től 1978-ig terjedő időszakát dolgozta fel. Az első részben időrendi sorrendben a színházi bemutatókat közli, miajd részletes bibliográfiát ad az 1951 és 1978 között újságokban, folyóiratokban megjelent kritikákról, cikkekről, riportokról. A harmadik egység a mutatókat tartalmazza, amelyek az első két rész tartalmi feltárását segítik. A kiadvány színháztörténeti jelentősége igen nagy, az első olyan munka, amely tudományos alapossággal dolgozza fel a Szigligeti Színház tárgyidőszakban történt eseményeit.

A megye városaiba, községeibe látogat többek között Asperján György, Szakonyi Károly, Tímár Máté, Móricz Virág és a Szolnokon élő Balogh Elemér író, valamint Soós Zoltán, Jobbágy Károly és Hatvani Dániel költő. A gyermeknap alkalmából ifjúsági programokra is sor került a könyvünnepen a művelődési központban.

Tiszaföldváron könyvheti előzetesként József Attila-emlékműsort rendeztek a művelődési házban. Berek Kati önálló előadói estjén közreműködött Sebő Ferenc.

A Szolnok és Vidéke Áfész kereskedelmi napokat rendezett Besenyszögön. Könyvsorsjegyet kapott ajándékba mindenki, akinek vásárlása a 300 forintot meghaladta. A könyvhét alkalmából május 31-én szombaton a művelődési házban megrendezésre kerülő ajándékműsor alkalmával tartották meg a sorsolást.

Gazdag programmal készültek a könyvhétre Jászberényben is. Soós Zoltán költő a szakmunkásképző intézetben és a Hűtőgépgyárban, Szakonyi Károly író pedig az Aprítógépgyárban és a városi könyvtárban találkozott olvasóival. Az előző évek szokásaitól eltérően nem csupán könyvárusítás folyt Jászberényben. A korábban útjára bocsájtott Nyitott ház kísérleti mozgalom keretében a Déryné Művelődési Ház színes ötletekkel gazdagította a kultúra hetét. A Lehel vezér téren felállított utcai könyvpavilonhoz nyitott paraván csatlakozott, amelyen Nemes Árpád Jászberény életét bemutató dokumentumfotóit láthatták az érdeklődők. Szomszédságában a városi könyvtárból hozott irodalmi tárgyú művészi kisgrafikák színesítették a kiállítást. Akik másféle vizuális élményre vágytott, azok sem csalódtak. Közel hatszáz ismeretterjesztő, művészeti vagy irodalmi vonatkozású, a gyermekek igényeit is kielégítő diaifilmet tekinthettek meg. Reggeltől estig folyt a diafilmes automata vetítés. Egyidejűleg a bekerített pavilonban a „Diákkönyvtár hangszalagon” sorozat kedvelői négy fejhallgatón lemezeket hallgathattak. A házi jogtanácsadó füzetek, könyvismertetők is helybeni olvasására invitáltak. 

Az újszászi nagyközségi könyvtár olvasótalálkozót szervezett a helyi Vegyesipari Szövetkezet szocialista brigádjaival közösen. Jókai Anna írónővel is találkozhattak az érdeklődők a szövetkezet klubtermében. Ugyanott árusítással egybekötött könyvkiállítás is nyílt.  Kisújszálláson író-olvasó találkozóra került sor. Jobbágy Károly költő szakmunkástanulókkal találkozott. Bíró Józsefet pedig törökszentmiklósi általános iskolások látták vendégül. Móricz Virág Martfűn és Szajolban, Szakonyi Károly és Tótfalusi István Törökszentmiklóson, Bíró József Tiszapüspökiben, Tiszatenyőn és Törökszentmiklóson, Gutai Magda Kunmadarason Jobbágy Károly pedig Kunszentmártonban találkozott olvasóival.

A Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltsége Szolnok mellett Jászapátin és Jászkiséren politikai könyvvásárt rendezett.  A könyvhéten csaknem 120 millió forintnyi könyv kelt el, mintegy 20 százalékkal több, mint az azt megelőző évben. A Vidéki Állami Könyvterjesztő, a Művelt Nép mintegy 43 millió forint forgalmat ért el, amely az előző évinél 25 százalékkal több. 

Kronológia

1980. május 26. József Attila-emlékműsor (Tiszaföldvár)

1980. május 30. Könyvtér megnyitása. Íróvendégek dedikálnak: Bistey András, Iluh István, Körmendi Lajos, Szabados Árpád, Tárnok Zoltán, Tóth Erzsébet, Veress Miklós (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. május 30. Ankét. Mozgó Világ c. folyóirat (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. május 30. Békeidő c. film bemutatója és ankét a rendezővel (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Körmendi Lajos (Szolnok, Kereskedelmi Szakközépiskola)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Nagy Gáspár (Szolnok, 633. Szakmunkásképző Intézet)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Szabados Árpád (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Tárnok Zoltán (Szolnok, Tiszaparti Gimnázium)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Tóth Erzsébet (Szolnok, Varga Katalin Gimnázium)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Veress Miklós (Szolnok, Gépipari Szakközépiskola)

1980. május 31. Irodalmi est. Közreműködik: Bencze Ilona, Jacobi László, Juhász Jácint, Keres Emil, Kovács István, Novák János, Papp János (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 1. Eszterlánc. Pálos Zsuzsa gyermekműsora. Közreműködik: Rokka együttes (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 2. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Jókai Anna (Szolnok, Járműjavító)

1980. június 2. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Balogh Elemér (Szolnok, Vegyipari Szakközépiskola)

1980. június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Balogh Elemér (Szolnok, Miniklub)

1980. június 2. Jókai Anna szerzői estje (Újszász)

1980. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Jobbágy Károly (Rákóczifalva)

1980. június 3. Könyvtártörténeti emlékülés

A magyar könyvtárügy felszabadulás utáni történetének főbb állomásai. Előadó: Futala Tibor igazgató, OMKDK

A megyei könyvtártörténeti és helyismereti pályázat eredményhirdetése, a nyertes pályamunkák ismertetése (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 5. Művész-közönség találkozó. Közreműködik: Ferencz Éva, Kishonti Ildikó, Margittai Ágnes, Szoboszlai Éva, Fonyó lstván, Hollósi Frigyes, Ivánka Csaba,
Jeney István, Pákozdy János, Téry Sándor. Házigazda: Paál István főrendező, Magyar Fruzsina dramaturg, Szigligeti Színház (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 6. Politikai ankét. Vendég: Pálfy József, MUOSZ elnöke (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 6. Közhelybenjárás. Radnóti Miklós Színpad vendégjátéka. Szereplők: Baracsi Ferenc, Gálvölgyi János, Gordon Zsuzsa, Huszár László, Körmendi Lajos, Keres Emil, Mikes Lilla, Pécsi Ildikó, Somhegyi György, Szabó Kálmán, Korsós Ilona, Pataki Ágnes. (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Pálfy József (Szolnok, Tiszamenti Vegyiművek Művelődési Háza)

1980. június 6. Népművészeti vásár (Szolnok)

1980. június 3. Energiagazdálkodás-energiatakarékosság. A MTESZ, a TIT és a Verseghy Könyvtár nyilvános klubestje. Vendégek: dr. Hegedűs Lajos igazgató, Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, dr. Laklia Tibor osztályvezető-helyettes, Országos Energiagazdálkodási Hatóság; Papp István igazgató, Országos Energiagazdálkodási hatóság, dr. Zettner Tamás igazgató, Magyar Villamos Művek Tröszt termelési igazgatója (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Petrovácz Antal (Szolnok, Délibáb úti Általános Iskola, Tószeg)

1980. júnus 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Móricz Virág (Szajol)

1980. júnus 4. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Móricz Virág (Szolnok, Tallinn körzeti Általános Iskola)

1980. június 4. Solohov-emlékest. Előadó: Iván Vaszilijevics Szalimon, a Szovjetunió magyarországi nNagykövetség tanácsosa, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ) 

1980. június 2. Jókai Anna szerzői estje a Szépirodalmi Kiadó rendezésében (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)
 

2007

78. Ünnepi Könyvhét és 7. Gyermekkönyv Napok

2007. május 30. - június 6.

Abádszalók

  • május 31. – június 4. “Megbocsátás hete” – a késedelmi díjak elengedése. Könyvkiállítás az újonnan megjelent könyvekből.
  • június 1. Könyvvásár a könyvtár előtti téren. Szakácskönyvek kiállítása. Tájjellegű receptverseny. Író-olvasó találkozó Bodnár László főiskolai tanárral, íróval, világutazóval. Téma: idegenforgalom, turizmus
  • június 4. Tanulságos mesék a népmesék világából. Foglalkozás óvodások és kisiskolások részére.

Jászapáti

  • május 30. 8. osztályos tanulók szervezett beiratkozása a felnőtt könyvtárba
  • június 2. Játék-délelőtt. Felső tagozatosok könyvtárhoz, könyvekhez kötődő önszervező közössége.
  • június 4. Az Aranyfa olvasóprogram záró rendezvénye.
  • június 6. Új diabétesz könyveink bemutatása a cukorbetegek klubfoglalkozásán.

Jászberény

  • június 4. Író-olvasó találkozó. Ferdinandy György: A bolondok királya című tényregényének bemutatója.

Jászfelsőszentgyörgy

  • május 31. Mesefoglalkozás – nagycsoportosoknak
  • június 4. Első osztályos tanulók ünnepélyes beiratkozása a könyvtárba.

Jászfényszaru

  • május 30. – június 6.Könyvek – nemcsak “könyvmolyoknak”. Kiállítás magángyűjtők könyveiből.

Kenderes

  • május 31. Író-olvasó találkozó az általános iskola 8. osztályos és a helyi középiskola kenderesi tanulóival.Vendég: Kurdics Mihály. Téma: “A kábítószer itt van testközelben”.
  • június 1. Halló, itt a könyvtáros mesél! Mesék kicsiknek és még kisebbeknek.
  • június 2. Tippelő könyvekről gyerekeknek és felnőtteknek.

Kisújszállás

  • június 7. KODÁLY ZOLTÁN EMLÉKÉRE RENDEZETT ÜNNEPSÉG az Ünnepi Könyvhét alkalmából. Ünnepi köszöntőt mondott Tatár Zoltán alpolgármester. A rendezvényen közreműködött az: Alapfokú Művészetoktatási Intézmény női kara, Arany János Általános Iskola kórusa, Kossuth Lajos Általános Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat és Diákotthon Diri Dongó kórusa, Ének-zenei nagykórus, Phoenix vegyeskar, Városi Óvoda Intézmény Pitypang óvodásai. Szaval: Szegi Albertné és Gyányi Andrea

Kunszentmárton

május 30. Megyei megnyitó ünnepségre a József Attila Városi Könyvtárban került sor.  A rendezvényt Dr. Czuczi Mihály polgármester nyitotta meg, majd ezt követően könyvtáros szakmai napra került sor. Balogh Anna előadása hangzott el A kulturális intézmények fejlesztési lehetőségei európai uniós támogatások felhasználásával címmel. Fábián Márta előadása: A kulturális fejlesztések helye az észak-alföldi regionális programban. Kiállítás: A tarot szimbolikája az irodalomban és a művészetben. Herczeg László könyvtáros magángyűjteményéből. Tóth János festőművész kiállítása. Köszöntő: Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke. Dinnyés József előadása: Panaszdalok Határ Győző versei, Dinnyés József dallamai; A Nyugat és az Új Hold költői

previous arrow
next arrow
Shadow
Slider

Martfű

  • május 31. Mit olvasnak a bajnokok? Beszélgetés martfűi híres sportolókkal olvasmányélményeikről. Közreműködik: Stefanovics József, Vincze Tímea, Vincze Mariann, Serfőző Dávid
  • június 4. Van, aki írja, van, aki olvassa… A Martfűi Verskedvelők Köre és a Lapozó Olvasókör találkozója.

Mezőtúr

  • május 30. Baráti beszélgetés Nádasdy Ádám költővel
  • június 4. Író-olvasó találkozó a könyvtárban. Vendégünk: Endrei Judit.

Szolnok

  • május 30. – június 6. TOTÓ a megye irodalmi életéről.
  • május 30. május 30. Könyvbemutató. Ferdinandy György: Bolondok királya. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula.
  • május 31. Az Ünnepi Könyvhét városi megnyitója a Damjanich János Múzeum díszudvarán. Köszöntőt mondott Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere. Közreműködött a Bartók Béla Kamarakórus. Vezényelt Molnár Éva karnagy.
  • május 31. “Múzeumi műtárgyak vendégségben” címmel kamarakiállítás megnyitása a tatai Kuny Domokos Múzeum anyagából.
  • május 31. Olvasó család – tanuló társadalom. Dr. Nagy Attila olvasásszociológus előadása
  • 2007. május 31. Író-olvasó találkozó szolnoki szerzőkkel. Vendégek: Rékasy Ildikó költő, Bistey András író, Kerekes Tamás író. A beszélgetést Lengyel Boldizsár újságíró vezeti.
  • május 31. “Életem kész regény”. Fiatalok és szépkorúak kedvenc könyveinek bemutatása, ahol általános és középiskolás fiatalok beszélgettek a nyugdíjasokkal regényekről, versekről, kedvenceikről. Az Aba-Novák Kulturális Központban tartott beszélgetés moderátora Novák Zsuzsa volt.
  • május 31.“Amit szívedbe rejtesz” c. verses zenés irodalmi összeállítás a Híd Színház és a 6 perc zenekar előadásában. Szerkesztette: Rigó József
  • június 1-30. “Villanások a Gutenberg-galaxisból”. Kamarakiállítás Kis Krisztián Bálint gyűjteményéből.
  • június 1. – július 3. Könyvkiállítás. Hunting down the universe című angol nyelvű könyvkiállítás a Verseghy Könyvtár GatewayUK különgyűjteményében
  • június 1. Szakkönyvbemutató. Mikroközösségek. “Jászkunság” Könyvtéka 1. Az MTA JNSZ Megyei Tudományos Egyesületének kiadványa. Bemutatta dr. Szabó László
  • június 1. Meseposztócska: 8 mese posztótechnikával a múzeumudvarban. Előadjtk a megyei könyvtár gyermekkönyvtárosai 

Almási Gizella gyermekkönyvtáros foglalkozása - Verseghy Könyvtár felvétele

  • június 1. “Könyvról könyvért” irodalmi vetélkedő 
  • június 1. Szakkönyv-bemutató: Oklevelek és iratok Szolnok város történetéből 1075-1685. Összegyűjtötte és latinból fordítottak Benedek Gyula. (Documentatio Historica) Bemutatta dr. Bagi Gábor történész
  •  június 1. Bartha Júlia: Lale. Hagyományok a mai török társadalomban, az emberélet fordulóinak népszokásai. Bagi Gábor: A Nagykunság a XIII-XVI. században. Bemutatta Ruzicska Ferenc újságíró
  • június 1. Az ESŐ című folyóirat legújabb számának bemutatása. Közreműködött Deme Gábor színművész és Bátorligeti Mária kritikus 

Várszegi Tibor, Jenei Gyula, Deme Gábor és Bátorligeti Mária - Hild Könyvtár felvétele

  • június 1. Várszegi Gábor Bot című előadása
  • június 2. Játszóház gyerekeknek a Napsugár Gyermekház közreműködésével a múzeumudvarban.
  • június 2. “Könyvről könyvért” irodalmi vetélkedő
  • június 2. Aki nem hiszi, járjon utána (népmeseelemzés). Előadó: Koszecz Sándor
  • június 2. Író-olvasó találkozó vendége volt V. Kulcsár Ildikó, a Nők Lapja munkatársa a Hild Viktor Könyvtárban

V. Kulcsár Ildikó - Hild Könyvtár felvétele

  • június 2. Gyermekek Európája címmel gyermekjátékok bemutatója a Verseghy Könyvtár Gyermekkönyvtárában.

Játszóház - Verseghy Könyvtár felvétele

  • június 3. Játszóház gyerekeknek.
  • június 3. Aranysor Íróklub bemutatkozása
  • június 4. “Könyvről könyvért” irodalmi vetélkedő. 
  • június 4. Mesedélelőtt óvodásoknak. 
  • június 4. Könyvtárosok Kórusa. Vezényel: Balázs Ildikó 

Könyvtárosok Kórusa a Múzeum udvarán - Verseghy Könyvtár felvétele

  • június 4. Pilistől Pilisig. Előadó: Born Gergely.
  • június 4. Várszegi Tibor Bot című előadása.
  • június 5. A Régi magyar családok sorozat 6. kötetének bemutatója. A muraszombati, szécsiszigeti és szapári Szapáry család történetét ismertető kötet szerzői Claude André Donadello, Cseh Géza és Pozsonyi József. Velük dr. Horváth László beszélgetett.
  • június 7. Wieloch-Varga Krystyna kiállításának megnyitójára kerül sor a könyvtár Művészeti Szalonjában. A megnyitó beszédet mondott dr. Andrzej Pedryc, a Magyarországi Lengyel Alkotói Fórum elnöke

Tiszafüred

  • június 1. Író-olvasó találkozó. Vendégünk: dr. Lebovits Imre, a BME ny. docense, Tiszafüred díszpolgára.
  • június 5. Író-olvasó találkozó a gyermekkönyvtárban Békés Pállal.

Törökszentmiklós

június 6. Vihar Judit közreműködésével Vihar Béla-emlékestet rendeztek a várois könyvtár olvasótermében.

Újszász