Címke: Jászkisér

2012

Január

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Az intézmény is pályázott a Külügyminisztérium „A közkönyvtárak uniós programjának 2011. évi támogatása” pályázatra. Az elnyert 150 ezer forintos támogatás felét állománygyarapításra fordítják, és a fennmaradó összegből programsorozatot szerveznek „Európa polgárai vagyunk” címmel. Ennek keretében a következő hetekben lesz kiállítás, könyvtári óra vetélkedővel, rajz- és mesemondó verseny, interaktív játékos vetélkedő is.

1. Községi Könyvtár (Jászkisér): A képviselő-testület a takarékos gazdálkodás jegyében intézmények átszervezéséről döntött. Ennek eredményeképpen a könyvtár 2012. január elsejétől a Művelődés Háza és a Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény része lett.

11. Szolnoki Főiskola (Szolnok): Nyílt napot tartott a főiskola a továbbtanulni szándékozók számára. A nyílt nap a főiskola kollégiumának, illetve könyvtárának megtekintésével zárult.

Csabai István felvétel - Új Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ESŐ irodalmi folyóirat legújabb számának bemutatóján Rékasy Ildikó, Jenei Gyula és P. Nagy István várta az érdeklődőket.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Diafilmvetítés  várta a kisebbeket a gyermekkönyvtár mesebirodalma, ahol a kicsik dönthették el, hogy melyik mesefilmet nézzék meg. Válogathatnak többek között Ludas Matyi, Boribon a játékmackó, vagy Hamupipőke izgalmas meséi közül.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

17. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Francia nyelvkörr előadásában Szeretlek, Franciaország! címmel hallgathattak az érdeklődők élménybeszámolót.

18. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): A kultúra napja alkalmából Serfőző Zsuzsanna gobelin kiállítása nyílt meg a könyvtárban.


Tiszaszőlősi Könyvtár

20. Hild Könyvtár (Szolnok): A Honvéd Kulturális Egyesület Képzőművészet Tagozatának keleti csoportja a magyar kultúra napja alkalmából festészeti kiállítást rendezett. A tárlat kiállítói: B. Tóth Edit (Kecskemét), Czoverwal Katalin (Szolnok), Farkas Éva (Törökszentmiklósi Kádi Péter (Szolnok), Márvány Sándor (Szolnok), Szőke Tibor (Szolnok) voltak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Zounuk II., Jász-Nagykun-Szolnok Megye könyvtárainak olvasás-, könyvtárnépszerűsítő projektjének zárórendezvényén Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a program résztvevőit.

Verseghy Könyvtár Fotótára

21. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A városi könyvtár és információs központban Mazsola játszóház várta a gyerekeket Molnár Károlyné foglalkozásvezető.

27. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Felolvasóestet szerveztek, amellyel a magyar kultúra napját ünnepelték. A résztvevők magyar költők, írók műveiből válogattak egy csokorra valót és olvasták fel egymásnak. A felolvasóesten az irodalom kedvelői olvasókört alakítottak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szerepjáték a könyvtárban - Ismerkedés egy hobbival című klubfoglalkozás kalandmestere Deák Szabolcs volt.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Nyugdíjasok Országos Szövetsége által 14. alkalommal meghirdetett irodalmi pályázat díjnyertes munkáiból Őszi lombok címmel antológiát mutattak a Művészeti szalonjában. Az antológiát Márki Éva, a NYOSZ kultúrareferense ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, a rendezvényen közreműködött még Serfőző Zsuzsanna és Rigó József.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tarka lepke, kis mese címmel babaszínházi foglalkozást tartottak a gyermekkönyvtárban

Február

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Érdekes sorozatot indított útjára a városi könyvtár, Együtt Mezőtúrért címmel. A sorozatban szereplő portrébeszélgetések meghívottal, a szervezők szándékai szerint, olyan mezőtúriak közül kerültek ki, akik készek együttgondolkodni a városról, és a gondolataikat meg is osztják a hallgatóságukkal, beszélgetőpartnereikkel. A sorozat első vendége Hegyi Anita, a Mezőtúr Művészeti Alapítvány titkára, a Szegedi Tudományegyetem végzős hallgatója, a moszkvai Magyar Kulturális Intézet gyakornoka volt.

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Elek István, Szolnok tudós doktora címmel Szurmay Ernő tartott előadást. A Verseghy Kör Szolnoki arcképcsarnok elnevezésű sorozata mostani előadásában a tudós doktor életével, munkásságával ismerkedhettek meg a XX. század története iránt érdeklődők.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Történetek a Napról címmel Ujlaki Csaba tartott csillagászati foglalkozást.

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóház várta a gyerekeket. Az ügyes kezű kicsik farsangra készülhettek: szemüveg- és álarckészítéssel Molnár Károlyné foglalkozásvezető segítségével.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szépírók Társasága által szervezett író-olvasó találkozó vendége volt Kukorelly Endre. A szerzővel Jenei Gyula beszélgetett.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Orgoványi Anikó költő-festőművész Lopózz mellém című verseskötetét mutatja be. A beszélgetést Szoboszlai Zsolt szociológus moderálta. 

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Farsangi játszóház családok részére - Busóálarc készítés természetes anyagokból

13. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): Író-olvasó találkozó vendégei voltak Döbrentey Ildikó és Levente Péter.


Községi Könyvtár felvétele

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Női zeneszerzők" című plakátkiállításnak adott otthont a Művészeti szalon. A tárlat megnyitóján közreműködött a Könyvtárosok Kórusa is.

16. Hild Könyvtár (Szolnok): A T-City Internetakadémia egyik előadásának témája az Idő és pénz megtakarítása az internet segítségével volt.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Lezárult a "Keresd a könyvtárban" vetélkedő. A 3 forduló eredményeinek értékelése és a jutalmak átadása az Ószőlői Fiókkönyvtárban került sor.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok körül nyitott szemmel tartott előadást Vajk Ödön, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Természetbarát Szövetség elnöke.

22. Városi Könyvtár (Martfű): Alkalom szüli a kalózt! címmel kalózjelmez-készítő foglalkozást szerveztek gyerekeknek.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Művészeti szalonban Itt a farsang, áll a bál! címmel tartottak farsangi álarc készítő foglalkozást.

23. Városi Könyvtár (Jászberény): Jászberény Életigen — „Sérült érzelmek” elnevezésű program előadója Suhaj Renáta volt. Az esemény résztvevői foglalkoztak többek között az alacsony önértékeléssel, a túlérzékenységgel, a félelemmel és egy kisfilm vetítésére is sor került.

24. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Idén is csatlakozott a Wass Albert felolvasó-rendezvényekhez. A városi könyvtár és Bedekovich Lőrinc Népfőiskolái Társaság Jászfényszarui Drámapedagógiai Műhelye szervezésében a Rimóczi- kastélyban tartottak felolvasóestet.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Miska kancsó lakodalma címmel tartottak bábelőadás mesebarátoknak.

26. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Vándorfy János Honismereti Szakkör megemlékezést tartott a szakkör névadójáról, aki az 1890-es években római katolikus káplán volt a településen. Vándorfy János megírta Jász-Apáthi város egyházának múltját és jelenét című könyvét. A megemlékezésnek és egy kamarakiállításnak a helyi könyvtár adott otthont.

Illés Anita felvétele - Új Néplap felvétele

28. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): "Utazás a csacsifogaton” címmel mutattak be népmeséket bábok segítségével az óvodások és az alsó tagozatosok számára.

Tiszaszőlős Községi Könyvtár felvétele

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Katica hét pettye címmel szerveztek babaszínházi foglalkozást a legkiseeknek a gyermekkönyvtárban.
 

Március

Damjanich János Múzeum (Szolnok): A Sarutlan Karmelita Rend több száz régi könyvet adományozott a szolnoki Damjanich János Múzeum könyvtárának.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Ipoly Arnold Könyvtár (Törökszentmiklós): A városi könyvtár a művelődési házzal közös épületbe költözött 2012-ben. Az új kulturális központba elkezdték átpakolni a könyvtár állományát a régi épületből. A mintegy tizenkétezres állományt a könyvtár dolgozóinak közreműködésével egy költöztető cég munkatársai hordták át új helyére.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

2. Arany János Iskola Könyvtár (Kisújszállás): Az „Arany napok”'rendezvénysorozat keretében Honvéde ink sírkeresztjére címmel kiállítást mutattak be a II. világháborús emléktárgyakból az iskola könyvtárában.

3. Hild Könyvtár (Szolnok): A Gladius-Nova Róma Történelmi Hagyományőrző Egyesület a bibliotékában tartotta programjait, ahol Róma építészetéről Szemők György tartott előadást.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Mazsola játszóház várta a gyerekeket a könyvtárban.

5. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): A Tiszafüredi Víz Folt Klub kiállításának adott otthont a könyvtár.

Tiszaszőlősi Községi Könyvtár felvétele

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Gyermekkönyvtárában Tavaszváró medvenóta címmel babaszínházi előadásra várták az aprócska gyerekeket és kísérőiket.

7. Községi Könyvtár (Kunmadaras): A helyi Újvárosi Óvoda csoportjai tartottak könyvtári foglalkozást a március 15-ei eseményekről, jelképekről, Kossuthról és Petőfiről. A helyi Kossuth-ház kapcsán szóltak a politikus kunmadarasi tartózkodásáról is. Zenét hallgattak és megnéztek egy huszár öltözetét is.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csidér Bálint "70kedek" című jubileumi fotókiállításán mutatták be a fotóművész elmúlt 20 év díjnyertes és zsűrizett fotóit. A kiállítást Baán Katalin fotóművész, a MAFOSZ alelnöke nyitotta meg.

A FINN kultúra napján szerveztek baráti találkozót. A rendezvényen dr. Pánti Irén tartott előadást Kedves finn olvasmányaim címmel.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Történelmi játszóházat szerveztek gyermekek és családok részére a gyermekkönyvtárban, ahol kokárdát és zászlót készíthettek. A mesesarokban pedig a résztvevők meghallgathatták az 1848—49-es szabadságharcról szóló meséket.

13. Hild Könyvtár (Szolnok): Tinódi Lantos Sebestyén, a magyar múlt dicsőséges végvári harcainak krónikása stílusában írt história bemutatásával kezdődött a szolnoki várostörténeti vetélkedő.A gyermekkönyvtárban az iskolahét keretében kezdődő, már jelentős múltra visszatekintő versenyen a magyar nyelvű történetírás első jelentős képviselőjének nyomán járva a szolnoki vár és kapitányának története, építésének históriája lett a megméretés tárgya.

20. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): Kézimunka kiállítás a tiszaszőlősi és a néhai tiszaszőlősi nyugdíjasok munkáiból.

Tiszaszőlősi Községi Könyvtár felvétele

20-30. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Európa polgárai vagyunk elnevezésű programsorozat alkalmával írásbeli játékos vetélkedőt tartottak felnőtteknek. Az idősek klubja tagjainak előadást és vetélkedőt szerveztek, a középiskolásoknak könyvtári órákat, vetélkedőket tartottak.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Készülődés Húsvétra!  címmel tavaszi asztaldísz készítését mutatta be Tóth Eteleka Edit nyugdíjas könyvtáros.

22. Hild Könyvtár (Szolnok): Az ifjúság egy másért projekt zárókonferenciáját rendezték meg. A tizenhat hónapon át futó program célja az volt, hogy a fiatalok számára iskolán kívüli tanulási lehetőséget, és szabadidős tevékenységet biztosítson.

Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): A víz világnapja alkalmából rajz- és irodalmi pályázatot hirdetett a könyvtár, amelyen óvodáskortól kezdve bárki részt vehetett. A rajz témái lehettek tavak, folyók és azok élővilága, az ember és a víz kapcsolata. 

Városi Könyvtár (Jászberény): Mit csinál Ön csütörtök esténként? Az élettel, a lelki egészséggel, az élet értelmével foglalkozó jászberényi Életigen programj keretében Jobb félni, mint megijedni, avagy a szorongásos megbetegedések és a bizalom címmel Zsiga Attila lelki gondozó tartott előadást.

23-30. Internet Fiesta

26. Városi Könyvtár (Kenderes): A tavaszi könyvtári hetek keretében rajzpályázatot írtak ki az óvodásoknak és az általános iskolásoknak a helyi könyvtárosok. Volt költészetnapi megemlékezés és különböző vetélkedő is. A húsvéthoz közeledve pedig nyuszifuttatást, nyuszisimogatást és nyuszis játéknapot szerveztek. 

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszváró medvenóta Babaszínház a könyvtárban

28. Városi Könyvtár (Kenderes):  Kézimunkaklub foglalkozásán húsvéti lakásdíszeket készítettek.

31. Hild Könyvtár (Szolnok): A Gladius-Nova Róma Történelmi Hagyományőrző Egyesület a könyvtárban tartotta „Antik hetek” elnevezésű programját. „A latin nyelv jelentősége a 21. században" címmel Gonda Attila tartott előadást.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tranta Julianna meséje nyomán Húsvéti meglepetés című bábelőadást tartottak a gyermekkönyvtárban.

Április

Községi Könyvtár (Tiszaderzs): Könyvtárvezetővé nevezték ki Abádi Szabó Imrét, aki közel huszonöt esztendő után került vissza a település intézményének élére.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvkiállítás készült az utóbbi évek brit irodalmának legjavából: Szolnokon, a Verseghy könyvtár GatewayUK brit információs pontja adott ideiglenes otthont annak a könyvkiállításnak, amely bemutatja a kortárs brit regényirodalom népszerű újdonságait.

5. Városi Könyvtár (Kenderes): A könyvtárban a középiskolásoknak dr. Bencze Miklós háziorvos Ne energiaitallal pezsdülj! címmel tart előadást.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Sorsunk és a csillagok" - égi jelenségek, együttállások hatásai életünkre, sorsunkra és egy csipetnyi asztrológia
címmel tartott előadást Ujlaki Csaba.

11. Költészet napja

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Ünnepi gálaműsor keretében mutatták meg versmondó tudásukat azok az irodalombarátok, akik az idei költészet napja alkalmából először meghirdetett kistérségi szavalóverseny győztesei lettek. A verseny négy kategóriájában összesen 135 szavaló indult, és a gálán a legjobbak léptek fel közülük.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru):  A fényszaruiak Baráti Egyesülete és jászfényszarui városi könyvtár irodalmi estet rendezett a költészet napja és Örkény István születésének századik évfordulója alkalmából. Az est vendége volt Grecsó Krisztián kortárs író, költő, publicista és Ézsiás László költő, Aranyharang- és Vörösmarty-díjas versmondó.

12. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Az óvodások költészetnapi szavalóversenyének adott otthont a Galéria Könyvtár.

Városi Könyvtár (Jászapáti): Versmondó versenyt szerveztek a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Kenderes):  A középiskolásoknak dr. Bencze Miklós háziorvos Ne energiaitallal pezsdülj! címmel tartott előadást az egészséges életmódról. 

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A XX. Szolnoki Zenei Fesztivál programsorozat keretében Illés Eszter fuvolaestjének adott otthont a Verseghy terem.

14. Hild Könyvtár (Szolnok): A Gladius-Nova Róma Történelmi Hagyományőrző Egyesület „Antik hetek” elnevezésű programjában Hadvezér? író? Filozófus? — az athéni Xenophón kalandos életéről hallhatnak az érdeklődők Gócza Gábor tolmácsolásásban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A só című mese elevenedett meg  papírszínház elődásban a  gyermekkönyvtárban.

16. József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Kunmadaras): A költészetnapi szavalóversenyt tartottak a bibliotékában.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtárszakmai napot szervezett a megyei könyvtár. Takáts Béla megbízott igazgató köszöntője után Dr. Fodor Péter tartott előadást Korszerű könyvtár ma – holnap?! címmel. 

Dr. Fodor Péter - Verseghy Könyvtár Fotótára

A szakmai program Ládi László Kihívások és válaszok: mit kínálnak a jelenlegi pályázati lehetőségek? című előadásával folytatódott, azután Czoboly Miklós, az e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgató és Takáts Béla vezetett beszélgetést a megyei közös adatbázis építésének lehetőségei Jász-Nagykun-Szolnok megye könyvtáraiban témakörben.

18. Városi Könyvtár (Kenderes): A felső tagozatos tanulók versmondó versenyét szervezték meg.

19. Városi Könyvtár (Jászberény): Az Életigen program, melynek résztvevői együtt nevetnek, beszélgetnek, gondolkodnak az Életről, a lelki egészségről, az élet értelméről.

Városi Könyvtár (Tiszafüred):  Francia kulturális napot rendeznek külföldi vendégekkel a városi könyvtárban, amelyet francia ételek kóstolója is színesített.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok körül nyitott szemmel címmel tartott foglalkozást a helyi túraútvonalakról a Természetbarát Klub tagsága.

21. Hild Könyvtár (Szolnok): Ptolemaios eltűnt szarmata városainak nyomában címmel Tokai János tartott előadást.

23. Városi Könyvtár (Kenderes): A kábítószer itt van testközelben címmel Kurdics Mihály rendőr alezredes, egyetemi tanár előadására került sor.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A tavasz kincsei címmel babaszínházi foglalkozással várták a kisebbeket a gyermekkönyvtárban.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Legyen az egészséges olvasónk címmel tartottak jóga bemutatót a köbnyvtárban.

26. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): 6 csapat részvételével lezajlott a Városi Könyvtár Ószőlői Fiókkönyvtárában a Nem kötelező(k)! könyvtári vetélkedő döntője.

28. Községi Könyvtár (Tószeg): Harmónianapot tartottak a könyvtárban. A program során többek között különféle előadások, bemutatók várták az érdeklődőket.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházba várták a gyerekeket a városi könyvtárba.

Május

Városi Könyvtár (Martfű): Új könyvekkel gazdagodott a helyi könyvtár. Az intézmény a „Heineken Hungária Martfűért" jótékonysági program keretében másfélmillió forintot nyert, ezt az összeget fordították a kölcsönözhető állomány bővítésére, valamint technikai fejlesztésre. A könyvtár gondozza a Helytörténeti és Ipartörténeti Gyűjtemény dokumentumait is, mely néprajzi anyagokból, ezen belül jelentős kerámiagyűjteményből áll. Ezek korszerű bemutatása érdekében interaktív múzeumi látogatóteret alakítottak ki. A könyveket és a látogatóteret tegnap adták át, avatták fel ünnepélyesen.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kor-határtalanul avagy középkorúan is kiegyensúlyozottan, boldogan és egészségesen című kerekasztal-beszélgetés vezetője volt Endrei Judit.  A kerekasztal-beszélgetés résztvevői dr. Árok Terézia főorvos, Kurdics Erika életvezetési tanácsadó, Pirityi Éva szín- és stílustanácsadó tették élvezetesebbé a programot.

10. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): L. Murányi László és Gelei József Süllyedő világ című oknyomozó riportkötetének bemutatójára került sor a könyvtárban. 

15. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A riportkönyv születésének körülményeiről, és a benne szereplő világról kérdeztek hossszan és részletesen a megjelent érdeklődők, olvasók L. Murányi László újságírót.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kreatív foglalkozáson a nyugati kalligráfiát mutatta be Tóth Etelka Edit.

25. Hild Könyvtár (Szolnok): A honvédelem napja alkalmából rendeztek festészeti kiállítást a Honvéd Kulturális Egyesület Képzőművészeti Tagozatának Keleti Csoportja.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Családi mesedélelőtt alkalmával Andersen meséjének színpadi változatát mutatta be a Lurkó Színpad.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az országos rajzfilmünnep megyei programjának adott otthont a bibliotéka. Az érdeklődők megnézhették az ismert mesehősök közül többek között a Süsü a sárkányt, a doktor Búbot, átélhetik a Mézga család, a Nagy Ho-ho-horgász, a Vízipók csodapók, illetve Mirr-Murr kalandjait.

28. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Tariczky Endre római katolikus plébános, régész és múzeumalapító, Tiszafüred város díszpolgára valamint Milesz Béla
református iskolaigazgató, múzeumőr és könyvtáros halálának 100. évfordulóján rendeztek emlékünnepséget a Kiss Pál Múzeum dolgozói és a Tariczky Endre Alapítvány képviselői. A Városi Könyvtárban a helytörténeti tanácskozásra került sor.

31. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Az elmúlt 8 év hagyományát folytatva az Ószőlői Fiókkönyvtár ismét megszervezte és segítette a tiszaföldvári általános iskolák alsó tagozatos tanulóinak közlekedésbiztonsági előadásait.

Június

Integrált Közösségi Tér (Kuncsorba): Az egykori rendelő helyén kialakított épületben lelt új otthonra többek között a település háromezer kötetes könyvtára is.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Kunmadaras): Az érdekeltségnövelő pályázaton hatvannyolc ezer forint támogatást kapott.

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Birizló-Szabó Irén képeiből nyílt kiállítás "... hol mélység, ott magasság hol magasság, ott mélység..." címmel.

7-11. Ünnepi könyvhét

8. Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): "Mesevilág" cimű kiállítás nyílt a helyi könyvtárban.

12. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Ismét nagy sikert aratott  az óvodások vers és mesemondó találkozója.

Ember Mária Könyvtár felvétele

15. Városi Könyvtár (Jászberény): Megemlékezést tartottak Nagy Imre miniszterelnök halálának évfordulóján. Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete a Városi Könyvtárral közös rendezésben került sor Dr. Sipos József, a Szegedi Tudományegyetem docense előadására.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A „Múzeumok éjszakája” elnevezésű rendezvényhez a megyei könyvtár is csatlakozott.

23-27. Városi Könyvtár (Jászapáti): Történelmi tábort szervezett a könyvtár a nyári szünidőben.

25. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Ásványok gyógyító ereje címmel Baratiné Gál Adrienn vezetésével kötetlen beszélgetésre került sor a könyvtárban.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Járjon divatosan a könyvtárba (is)! ötletek, tanácsok, egyedi díszítések alkalmazása a nyári ruhatár kialakításában címmel szerveztek foglalkozást a könyvtárosok. 

Július

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): A könyvtár a helyi önkormányzatok 2012. évi könyvtári érdekeltségnövelő támogatása keretében 21 ezer forintot nyert, amelyből új könyveket vásároltak. A könyvtárban megvalósuló számítógépes kölcsönzés első lépéseként a nyár folyamán megkezdődött a könyvek vonalkóddal való felszerelése.

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A városi könyvtár is részt vesz a Márai II. programban. A program célja a kultúra megőrzése, a hazai és a határon túli magyar kiadók által megjelentetett, értéket képviselő könyvek eljuttatása minél több olvasóhoz a hazai és a határon túli könyvtárakon keresztül. Emellett pedig az olvasáskultúra fejlesztése, a kortárs magyar szerzők támogatása és megismerése.
A programnak köszönhetően a város könyvtára 550 000 forintot nyert.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Egy maréknyi por a lábunk alatt avagy hogyan kerültünk ide? A világegyetem. Az anyag és az élet története címmel tartott előadást Ujlaki Csaba csillagász.

20. Helytörténeti Gyűjtemény és Könyvtár (Tiszapüspöki): Természeti értékeink címmel kiállítás nyíllt kiállítás ifj. Magyar András, Molnár Dániel és Polgár Márta fotóiból, valamint a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményéből.

21. Városi Könyvtár (Jászberény): Makovecz Imre épített világa - keresztény vándorkiállítás nyílt a könyvtár kamaratermében.

Augusztus

26. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton):  A Szent István Kupa sakk-villámtornának adott otthont a könyvtár. 

Szeptember

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Bevezették a könyvtárban az interneten elérhető kistérségi közös katalógust és az elektronikus könyvtári nyilvántartást. Sikerült asztalokat, székeket, könyvállványokat és óvodai bútorokat is vásárolni az épületbe. Az eszközbeszerzés mellett a dolgozók odafigyeltek az esélyegyenlőség növelésére is, ennek érdekében új társadalmi csoportokat vontak be a könyvtári munkába.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Márai-program keretében, „Műsoron kívül” címmel öt alkalomból álló író-olvasó találkozót rendeztek a könyvtárban. Az első foglalkozás vendége Zalán Tibor volt, akivel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár felvétele

18. Városi Könyvtár (Jászberény): Berény szakrális emlékeit bemutató fotókiállítás nyílt a Városi Könyvtár galériájában.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Városismereti előadás-sorozat keretén belül Pelikán a pajzson, avagy Szolnok címerbe sűrített történelme címmel tartott előadást Kis Krisztián Bálint középiskolai tanár.

26. Városi Könyvtár (Kenderes): A III. Mese- maratont szervezték meg a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A finn-magyar gazdasági kapcsolatokról tartott előadást a Finnugor Népek Baráti Köre, a Verseghy Ferenc Könyvtárban. Ismeretes, a jászberényi aprítógépgyárat nemrégiben eladta a magyar tulajdonos, melyet a skandináv ország néhány befektetője vásárolt meg. Bár az üzem tulajdonosai finnek, az ott dolgozók mindegyike magyar. A mostani találkozón a megyében egyedülálló, finn-magyar közös vállalkozás sikerét mutatták be a jelenlévőknek.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Műsoron kívül című irodalmi programsorozat vendége Tóth Krisztina volt.

28. Városi Könyvtár (Jászkisér): Megnyitották a meseműhelyt a könyvtárban: a bölcsődések, óvodások és alsó tagozatos iskolások számára mindez lehetőséget teremtettek arra, hogy a felnőttek segítségével eljátszák a meséket, kézműves-foglalkozásokat tartsanak, bábokat készítsenek, mindezzel pedig még inkább megismerhessék a meséket. 

30. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A galéria adott otthont a városi könyvtár által szervezett Mesegálának. Ezen a magyar népmese napja alkalmából hirdetett városi mesemondó verseny győztesei mutatkoztak be, illetve közreműködött Szűcs Miklós mesemondó népzenész. 

Október

Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Megszépült a szajoli Közösségi Ház és Könyvtár. Egy közel 40 milliós beruházás keretében valósult meg a tetőfelújítás, a falak szigetelése, a nyílászárók cseréje, új burkolatok kerültek le a helyiségekben, megújultak a mellékhelyiségek, és víz-, villany-, gázvezetékeket is cseréltek.

Községi Könyvtár (Tiszaszőlős): Az idősek számára szerveztek egész héten át tartó programsorozatot.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Felújították a városi könyvtárat. A külső homlokzatot lefestették és nyílászárókat lecserélték.

Az Ószőlői Fiókkönyvtárban népszerű a szépkorúőak számára szervezett alapfokú számítógépes tanfolyamok.

Új Néplap archívuma

1-7. Országos Könyvtári Napok

12. Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központ (Törökszentmiklós): Átadják az új intézményt, mely a Törökszentmiklós méltán büszke kistérségi központ című pályázat keretében épült. Az avatási rendezvény díszvendége Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt.

13. Városi Könyvtár (Túrkeve): A városi könyvtárban családi mesedélutánt, játékos vetélkedőt rendeztek. A családoknak szellemi és egyéb, mókás erőpróbákat, a kisebbeknek pedig játékokkal, kézműves tevékenységgel kedveskedtek.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ESŐ című Irodalmi lap legújabb számát mutatta be Jenei Gyula, főszerkesztő. Az eseményen vendégként Pogány Gábor Benő szobrászművész és Bán Mór (Bán János) író vett részt.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Márai Program keretében Závada Pál író volt a könyvtár vendége, akivel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok, a „kétszeres" megyeszékhely, avagy Szolnok közigazgatási létének évszázadai címmel tartott előadást Kis Krisztián Bálint.

23. Hild Könyvtár (Szolnok): a XVI. Nemzeti Forradalmi Szavalóversenyt, Pesti József: A vulkán peremén című verses- kötetéből, az 1956-os forradalom 56. évfordulóján, hagyományos forradalmi szavalóversenyt szerveztek a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Jászberény): A Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete a Városi Könyvtárban szervezett megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharcról.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Márai Program keretében Darvasi László íróval beszélgetett Jenei Gyula.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): László Cecília kiállítása nyílt meg a könyvtárban. A tárlatot Rigó József nyitotta meg.

November

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár):  Lezárult az a két pályázat, melynek segítségével 25 számítógépet szerzett be az Ószőlői Fiókkönyvtár. A támogatásként kapott összesen huszonötmillió forintból az informatikai szaktantermet újították fel, valamint bútorokat, és paravánt is vásároltak.

6. Városi Könyvtár (Kenderes): A baba-mama klubban „Mocorgó” foglalkozást tartottak.

7. Városi Könyvtár (Kenderes): "Az 1956-os forradalom és ami utána következett: ahogyan egy korabeli fiatal látta" címmel Csatári Lajos önkormányzati képviselő tarott rendhagyó történelem órát középiskolásoknak.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kemény István író és Jenei Gyula, az ESŐ című irodalmi lap főszerkesztője volt a könyvtár irodalmi rendezvényének vendége.

12. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Szelíd gyógymód címmel tartott előadást  dr. Kisné dr. Karsai Ibolya a Kígyó Gyógyszertár gyógyszerésze a homeopátiás klub találkozóján.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Országos Könyvtári Napok zárókonferenciájára került sor a megyei könyvtárban. Takáts Béla megbízott igazgató tartott nyitóelőadást 60 éves a Megyei Könyvtár címmel. A KSZR Borsod-Abaúj-Zemplén megyei eredményeit mutatta be Venyigéné Makrányi Margit szakértő. Illés Julianna pedig a könyvtári napok rendezvényeit értékelte.

 Verseghy Könyvtár Fotótára

13. Városi Könyvvtár (Jászberény): Jászberényben, a városi könyvtárban a magyar nyelv napja alkalmából tartottak ünnepséget. A rendezvényt Juhász Dániel alpolgármester nyitotta meg.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pápai Erika estjének adott otthont a megyei könyvtárban.

29. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A 20 éves a Jászok Egyesülete című vándorkiállítást tekinthették meg az érdeklődők a könyvtárban. 

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tiltott könyvek - illegális olvasók. Indexek a magyar történelemben. Előadás számos érdekességgel, rengeteg titokkal és még több tiltott könyvvel, melyek sorába nem egyszer fölvétetett magaa rettegett index is!

December

2. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Adventi koszorú-készítő versenyt hirdetett a városi könyvtár. A zsűrizést követően a legszebb alkotásokat a városháza emeleti folyosóján állították ki.

5. Községi Könyvtár (Zagyvarékas): A könyvtárban Pomázi Zoltán Télapó-váró műsorát tekinthették meg. 

Városi Könyvtár (Kenderes): A Baba-mama klub „Mikulás-váró” foglalkozása került sor a könyvtárban.

7.  Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az első Szolnoki Rukkola Happont Happartynak adott otthont a megyei könyvtár.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó vendége volt Kemény István.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pszichológiai olvasóklub. Beszélgetés az alkoholizmusról. Hogyan válik valaki alkoholistává, milyen alkoholistának lenni, milyen alkoholistával élni, és hogyan lehet megszabadulni az alkoholizmustól? Az irodalmi mű, amelyet segítségül hívtak a téma megértéséhez: Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából.

15. (Rákóczifalva): Adventi „szöszmötölésre" hívták az ügyeskezű kicsiket a városi könyvtárba.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete, a Rákóczifalvi Madárbarát és Természetvédő Kör és a Verseghy 
A madarak és az emberek kapcsolata címmel Katona Mihály kunszentmártoni madárkutató tartott előadást.

18.  Csokonai Könyvtár (Karcag): A karcagi nyugdíjas olvasóköre tagjainak szerveznek karácsonyi délutánt a könyvtárosok. A Kunkuckó színjátszó kör tagjai Szabó Péterné vezetésével karácsonyi műsorral kedveskednek az időseknek. A könyvtár olvasótermében a Szíkfolt Klub karácsonyi kamarakiállatása színesítette a programot.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Havonta egy alkalommal utazási élménybeszámolót tartottak a világ különböző tájairól „Ismerjük meg világunkat” címmel. A téma: advent Bajorországban, melyet Monokné Andrási Edit és a gimnázium tanárai adtak elő.

19. Községi Könyvtár (Zagyvarékas): Látványkoncertet tartottak a könyvtárban Péli Ildikó karmester és a Szolnoki Ifjúsági Zenekar.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnok XVI. századi dzsámijai címmel tartott előadát dr. Kertész Róbert régész.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Maja naptár december 21-én véget ér, sokan ezt a világvége jelének tekintik. Mi fog tehát történni? Ünneplünk-e még karácsonyt? A beszélgetésben részt vett Jaczkó György görög-katolikus lelkész, Újlaki Csaba csillagász, Varga Ferenc asztrológus és  Kis Kata műsorvezető.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Ismét megrendezték a Nagyi-Net ingyenes alapfokú számítógép kezelői és Internet használói tanfolyamot. A 10 órás kezdő tanfolyamon 10 fő nyugdíjas vett részt. Az órákon a "tanulók" megismerkedtek a szövegszerkesztés alapjaival illetve betekintettek az Internet világába.

2011

Január

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Angol filmklubot szerveztek a megyei könyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

14. Hild Könyvtár (Szolnok):  Girnt Vilmos alkotásaiból rendezett kiállítást mutatnak be a Hild Galériában.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Dinamóka miniklubban angol nyelvi foglalkozást tartott kisgyerekeknek Kövessi-Varga Dóra angolnyelv-tanár.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tollas barátaink címmel babaszínházi foglalkozásra várták a kisgyermekeket a Gyermekkönyvtárba.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

19. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó Bosnyák Viktória íróval

21. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozóra várták az érdeklődőket a könyvtárba. A csoda bennünk van című est vendége Schäffer Erzsébet író volt.

Szavalóverseny a Magyar Kultúra Napja alkalmából

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csősz László A zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében című előadására várták az érdeklődőket a nemzetközi holokauszt-emléknap alkalmából.

Verseghy Könyvtár Fotótára

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bartos Erika meséje nyomán Kisvonat a Mohavölgyben címmel tartottak bábelőadást a gyermekkönyvtárban.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

31. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A magyar kultúra napja alkalmából rendhagyó történelemórát tartottak karcagi általános iskolásoknak. Kiss Attila író a korabeli kódexek és krónikák stílusában megírt könyvét mutada be. Egy filmen pedig azt, hogyan éltek a kunok, hogyan illeszkedtek be. milyen szerepet játszottak a tatárjárás során.

Darózi Erzsébet felvétele - Új Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Vezseny): Geszti Jánosné, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke, a vidéki turizmus szakértője tartott előadást a bibliotékában.

Február

Városi Könyvtár (Rákóczifalva):  A rákóczifalvai könyvtár az elmúlt fél évszázad során sokszor költözött, jelenlegi helyén, bővítést követően megnövekedett alapterületen várta az olvasókat. Az önkormányzat több sikeres pályázatának köszönhetően mintegy 11 millió forintot fordított bútorzatcserére, a számítógépterem berendezésére, gyermekrészleg kialakítására, és könyvtári programokra. Pályázati támogatással valósul meg az a programsorozat is, amelynek során óvodásokkal ismertették meg a mesék, a könyvek világát.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Kecső Endre festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Művészeti Szalonban.

3. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A könyvtárban rendezték meg a Szép Magyar Beszéd verseny egyik megyei fordulóját. Karcagi, kisújszállási, kunhegyesi és kenderesi diákok olvastak fel. A zsűri elnöke Varga Katalin, a megyei pedagógiai intézet munkatársa volt.

Daróczi Erzsébet felvétele - Új Néplap archívuma

5. Hild Könyvtár (Szolnok): Bod Péter könyvtárhasználati vetélkedőnek adott otthont a könyvtár.

7. Hild Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó vendége volt Tóth Krisztina író.

8-12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „Bálint nap a könyvárban” heti programjára szerelmespárokat és házaspárokat vártak a könyvtárba. Könyvtárosok Kórusa Bálint napi koncertet adott az ünnepi hét keretében.

18. Hild Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozón látták vendégül Balázs Ágnes írót a gyermekkönyvtárban.

József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Újból összefogtak a magyar szépirodalom kedvelői, hogy Wass Albert műveiből felolvasást tartsanak határainkon innen és túl is. Összesen 32 közösség szervezte meg a felolvasást. A korábbitól eltérően ezúttal nem 24 órásra tervezik a felolvasást, hanem olvasóköri keretben, három-négy órás időtartamban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A finn kultúra napja tiszteletére tartottak rendezvény. A Verseghy terem vendége Koppányi Miklós építész vol, aki Akseli Gallen-Kallela finn festőművészről, a legismertebb finn festő életéről, munkásságáról tartott előadást.

Városi Könyvtár (Jászberény): Gyermeklelkű testi-mese címmel tartott előadást Győri Judit terapeuta.

21. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Kisújszállási Helytörténeti füzetek sorozat dr. Ducza Lajos és Szentpéteri Géza könyveit mutatták be a Galéria Könyvtárban. Az eseményt Kecze István polgármester nyitotta meg, a könyveket dr. Kiss Kálmánná nyugalmazott gimnáziumi igazgató és dr. Ducza Lajos helytörténeti kutató ajánlotta, majd kiállítás nyílt a két könyv anyagából és Klauszmann Zoltán dokumentumaiból.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Imre Lajos: Gyertyaláng helyett című novelláskötetét mutatták be a könyvtárban.

26. Hild Könyvtár (Szolnok): „Kulturális Kalandpark" történelmi előadássorozatra várta az érdeklődőket a Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület.

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A Nagykun Tudásdepó Expressz nevű pályázat projektindító rendezvényére került sor a könyvtárban.Kialakítottak egy elektronikus helytörténeti és közhasznú információkat tartalmazó adatbázist, elkészült a Mezőtúr és Vidéke című lap cikkeinek bibliográfiája. Az elnyert támogatásból könyv- és könyvtár-népszerűsítő programokat is szerveztek.

Városi Könyvtár (Fegyvernek): Az alsó tagozatos gyerekeknek rajzversenyt rendeztek, mely alkalomból feladatként a farsangi élmények lerajzolása szerepelt.

Városi Könyvtár (Jászapáti): A Művészetek Háza adott otthont a Zenés Könyvtári Esték elnevezésű rendezvénynek. A Rácz Aladár Zeneiskola növendékeinek koncertjét a résztvevők Rácz Aladár születésének 125. évfordulója alkalmából megkoszorúzták a híres cimbalomművész emléktábláját a Városi Könyvtár udvarán.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtárban a nagy érdeklődés miatt kétszer játszották el az Amikor a tél is fázott című bábjátékot.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

28. Szolnoki Főiskola Könyvtára (Szolnok): A német nyelvű multimédiás kiállítás nyílt a könyvtárban. A plakátok mellett zenét hallgathattak és rövidfilmeket is nézhettek az érdeklődők.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Március

Városi Könyvtár: (Jászárokszállás): Megrendezték a könyvtárban az „Aranyszáj” elnevezésű szép beszéd és szép olvasás versenyét. A verseny lehetőséget adott a tanulóknak arra, hogy bemutassák tudásukat és felhívják a figyelmet az olvasás fontosságára. A megméretésen szabadon választott szövegek felolvasását követően ismeretlen szöveget is bemutattak a diákok. A zsűri az értékelés során figyelembe vette az olvasási készség mellett a megfelelő artikulációt, a szép kiejtést és igényes előadásmódot

4. Hild Könyvtár (Szolnok): Lázár Teréz baba- és festménykiállítása nyílt a Hild Galériában.

6. Városi Könyvtár (Jászapáti): A könyvtárban szabadidős foglalkozás, játékdélelőtt várta a gyerekeket. A Vágó Pál Helytörténeti Gyűjteményben grafikai kiállítást mutattak be a látogatóknak.

9. Szolnoki Főiskola Könyvtár (Szolnok): Vujity Tvrtko újságíró volt a könyvtár vendége.


Március elején a Goethe Intézet „musik+X” című multimédiás vándorkiállítása vendégeskedett tíz napig a főiskola könyvtárában, amely a német popzene néhány irányzatát mutatta be igen nagy sikerrel, természetesen német nyelven.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A szülés valódi természete elnevezésű országos vándorkiállítás kapott helyet a könyvtárban, mely Magyarországon és külföldön, intézményen kívül szült édesanyák fényképeiből készült. A fotótárlatot Kiss Melinda nyitotta meg, fellépett Kiss Olga dúla és Hodos Szilvia, a Ringató foglalkozás vezetője.
 

11. Hild Könyvtár (Szolnok): Rendhagyó irodalom órát tartott Finy Petra író.  Író-olvasó találkozóra került sor Háy János drámaíróval.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Művészeti szalonban Varga Erik (Riki) festőművész A pillangó álma című kiállítását mutatták be a látogatóknak.

Verseghy Könyvtár Fotótára

17. Városi Könyvtár (Jászberény): Balogh Béla írómérnök tartott előadást Egy új korszak küszöbén címmel. Az előadás földünk múltját és közeljövőjét helyezte a középpontba.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Európai Találkozások című sorozat folytatásaként az Európai Unió közös költségvetése című interaktív fórum meghívo dr. Kengyel Ákos, a Corvinus Egyetem, egyetemi docens lesz.

18. Városi Könyvtár (Jászladány): Emléktáblát avattak a könyvtárban. A helyi hagyomány szerint ugyanis Petőfi Sándor felesége, Szendrey Julianna 1849 őszén abban a házban szállt meg férje keresése közben, amely egykoron az intézmény helyén állt. Az emléktáblát dr. Ratzky Rita, Petőfi-kutató avatta fel, majd a könyvtárban Szendrey Júlia élete címmel tartott előadást tart. A rendezvényen jászladányi fiatal költők verseikkel mutatkoztak be.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Csúcs Sándor tanszékvezető, egyetemi tanár tartott előadást a finn nyelvrokonság kérdéseiről.

25. Hild Könyvtár (Szolnok): A Hild galériában Kasza Soma festményeiből nyílt kiállítás, emelyet Verebes György festőművész nyitott meg.

Városi Könyvtár (Rákóczifalva:)  Az ország egyik legismertebb írója, Lőrincz L. László volt a városi könyvtár vendége.

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Tokai János tartott előadást a Római erődrendszer a Barbancumban címmel.

28. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Németh László műveiből válogattak a felolvasók.

29. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Felolvasó délutánt szerveztek az idősek klubjában a városi könyvtár könyvtárosai és az intézmény falai között működő Nyitott Könyv Irodalmi Kör tagjai.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ESŐ irodalmi lap legújabb számának bemutatóján közreműködött Serfőző Simon, Sepsi László, akikkel Jenei Gyula beszélgetett. Közreműködött Hám Réka Ágnes.

Április

Községi Könyvtár (Pusztamonostor): Meseíró pályázatot hirdettek a gyerekeknek a könyvtárban.

Verseghy Könbyvtár (Szolnok): Kétezer-ötszázhat kötetből álló könyvadományt adott át Borbás Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke - a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és Művelődési Intézettel együtt - a bácsgyulafalvi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület kezelésében működő települési könyvtárnak.

1. Hild Könyvtár (Szolnok): Rendhagyó irodalom órát tartott Nemere István író.

József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Jászladány): Bálint Sándor: Egy magyar szentember — Orosz István önéletrajza című kötetéről beszélt prof. dr. Barna Gábor, tanszékvezető (SZTE-BTK) és a Gál Ferenc, a Hittudományi Főiskola Valláskutató Intézet igazgatója.

5. Szolnoki Főiskola Könyvtár ás Távoktatási Központ (Szolnok): A világ és ami mögötte van! címmel Frei Tamás újságíró volt az intézmény vendége.

Nyitrai Kálmán felvétele - Új Néplap archívuma

6. Hild Könyvtár (Szolnok): A költészet napja alkalmából irodalmi műsort adott Meister Éva színművész.

8. Városi Könyvtár (Jászberény): „Jászdózsa, ahol világrészek festőművészei alkotnak már 13 éve” címmel nyílt kiállítás. A tárlatot F. Balogh Erzsébet, a tábor művészeti vezetője nyitotta meg, tekerőlanton közreműködött Fajcsák Attila.

9. Hild Könyvtár (Szolnok): „Kulturális Kalandpark” történelmi előadássorozatra várta az érdeklődőket a Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület. Farkas Kristóf tartott előadást „A Csörsz- árokrendszer — kik építették, milyen céllal?” címmel.

11-14.  Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A könyvtár a városvédő egyesülettel és az anyanyelvápolók helyi csoportjával közösen költészetnapi versmondó versenyt tartott a Galéria könyvtárban.

11. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A neves népdalénekes, Budai Ilona volt a könyvtár vendége.

13. Városi Művelődési Intézmény és Könyvtár(Túrkeve): Költészet napja tiszteletére Takács Mihály túrkevei költő, valamint egy túrkevei kötődésű fotóművész, Baán Katalin alkotásai kapcsolódnak össze.

14. József Attila Művelődési Házban és Könyvtár (Jászladány): Kattints Nagyi elnevezéssel alapfokú számítógép-használói klubot szerveztek nyugdíjasok számára.

Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A költészet napja alkalmából zenés irodalmi délutánt rendeztek a Művészeti szalonban. A műsort a Varga Katalin Gimnázium tagjai állították össze és adták elő.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

15. Hild Könyvtár (Szolnok): Léna Szancova festményeiből nyílt kiállítás a Hild galériában.

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Alföld történelméről hallhattak előadást az érdeklődők a Kulturális kalandpark elnevezésű programsorozat keretében.

Városi Könyvtár (Tiszafüred):  Mazsola játszóházban húsvéti készülődéssel várták a gyerekeket.

18. Hild  Könyvtár (Szolnok): Madarak, fák napja alkalmából Telegdi Ágnes író volt a Gyermekkönyvtár vendége

19. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Szép magyar beszéd elnevezéssel Kazinczy felolvasóversenyt tartottak diákoknak két korcsoportban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Namasté! - kalandozások Indiában, Nepálban és Tibet ben című programra várták az érdeklődőket, amelyen Stroján József tartott fényképes élménybeszámolót.

20.  Hild Könyvtár (Szolnok): Egyesül Meseművek című interaktív mesefoglalkozást tartott Bátky András meseíró, Takács Mari illusztrátor és Bognár Szilvi népdalénekes a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Berczeli Endre zenetanár tartott előadást a finn zenéről, sok-sok muzsikával. Az eseményen közreműködnek: a Varga Katalin Gimnázium diákjai.

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Könyv- és könyvtárhasználati vetélkedőn mérték össze tudásukat és felkészültségüket a rákóczifalvai felső tagozatos diákok. A két írásbeli forduló után a városi könyvtárban rendezték meg a mindent eldöntő szóbeli versenyt Hat csapat mérte össze tudását a vetélkedőn.

25. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A városi könyvtár könyvtárosai, illetve az intézményben működő Nyitott Könyv Irodalmi Kör tagjai kéthetente felolvasódélutánt tartottak az idősek klubjában.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az olvasókör összejövetelének vendége Kálmán Mari, szolnoki író volt

Az ünnepek alatt elrepedt a teakonyhában egy flexibilis cső, amiből több száz liter víz folyt el. Körülbelül 150-160 négyzetmétert árasztott el a könyvtárban.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

30. Széchenyi Körúti Úti Általános Iskola (Szolnok): Az intézmény egy konzorcium vezetőként, a szolnoki Kassai Úti Általános Iskolával, mint konzorciumi taggal - a TIOP - 1.2.3 09/1-2010-0021 - „Több könyvvel könnyebb" c. pályázatával nyert támogatást. A projekt során az iskolai könyvtár információs központtá fejlesztése érdekében korszerű infokommunikációs eszközök, integrált könyvtári program beszerzésére, valamint a könyvtári világosítás korszerűsítésére került sor.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A gyermekkönyvtárban Tojásfestő verseny címmel bábelőadást tartottak.

Május

Nagykörű: A könyvtár könyvállományát gyarapították. Az önkormányzat egy pályázattal ötszázezer forint támogatást nyert a megvalósítására.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A bábosok Jász- Nagykun-Szolnok megyei találkozójának adott otthont az intézmény.

Csabai István felvétele -  Új Néplap archívuma 

3. József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Jászladány): A hétköznapi misztikum elnevezéssel indítottak előadássorozatot. Dr. Nádai Sarolta, gyermekszakorvos, belgyógyász a kineziológiáról tartott előadást az érdeklődőknek.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Befejeződött a könyvtár felújítása, így újra a megszokott nyitvatartási rend szerint várták az olvasókat. Az intézmény könyvállománya százötven darab új könyvvel bővült, amelyek már kölcsönözhetők is. 

4. (Zagyvarékas): Zagyvarékas író-olvasó találkozóra várják az érdeklődőket ma a Művelődési Ház és Könyvtárban. Az irodalomkedvelő közönség Nógrádi Gáborral és Nógrádi Gergellyel találkozhat délután kettő órától,

5. Városi Könyvtár (Jászberény): A Jászok Egyesületének jubileuma alkalmából nyílt kiállítás a bibliotékában „Adósai vagyunk szülőföldünknek"címmel. 

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

6. Hild Könyvtár (Szolnok): Rendhagyó irodalom órát tartott Lackfi János a köyvtárban.

7. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A könyvtár, a helyi általános iskola, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolái Társaság Jászfényszarui Drámapedagógiai Műhelye és a Fényszaruiak Baráti Köre A költészet és Mi elnevezésű pódiumot tartott a Rimóczi Kastélyban. Versmondók, versírók jelentkezhettek, akik szeretnék megosztani legújabb versüket, novellájukat a közönségnek.

9. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Molnár János, Budapesten élő jászsági származású festő- és grafikusművész alkotásait mutatták be.

Székács Elemér Szakközépiskola (Törökszentmiklós): Az ÉA0P 4-1- 1-2F-2Í-2009-0036 jelű „A törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközép- iskola épületének rekonstrukciója és komplex akadálymentesítése” című projektjének záró rendezvényét tartották. A rekonstrukció révén megújult az intézmény öt épülete, köztük a könyvtár is, amely új épületbe költözött. Nagyobb területen és jobb feltételekkel állt a diákok rendelkezésére. 

11. Hild Könyvtár (Szolnok): Szerdai napokon délután a Kurázsi Színjátszó Kör tartotta foglalkozásait a köbnyvtárban, melyre minden színművészet iránt érdeklődőt vártak.

József Attila Könyvtár (Kunszentmárton):  „Peremlétben? - a Tiszazug néprajzi, történeti, földrajzi kutatása az ezredfordulón” című tudományos kutatási program konferenciájának adott otthont a bibliotéka.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szabadság tér - egy szolnoki közterület „életrajza" elnevezéssel Kósa Károly tartott előadást.

17. Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár (Zagyvarékas): A Kolompos együttes volt a könyvtár vendége. A zenekar tagjai gyermektáncházban ismertették meg a kicsikkel a népzene, a néptánc és a népszokások alapjait.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kelemen Kata tanítványainak alkotásait bemutató kiállítás nyílit a Művészeti szalonban. A tárlatot dr. Kállai Mária alpolgármester nyitotta meg.

21. Hild Könyvtár (Szolnok): Kolompos együttes Pünkösdi királykisasszony című táncmulatsága című produkciója szórakoztatta a közönséget.

A Kulturális Kalandpark programsorozat keretében a Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület tagja, Tokai Attila tartott előadást az „Avar kor a magyarok betelepülése előtt elnevezésű témakörben.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Híd Színház vezetője, Rigó József rendező volt az olvasókör összejövetelének vendége.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Filmvetítésre és beszélgetésre várták az érdeklődőket az angol filmklubba.

27. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Felolvasó estet szerveztek, ahol Móricz Zsigmond műveiből tartottak felolvasást és beszélgetést a résztvevők.

Június

József Attila Művelődési Ház és Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras):A könyvtár sikeres pályázatának köszönhetően most új könyvekkel gyarapodhat. A Márai-programtól elnyert négyszázezer forintból hamarosan szépirodalmat, ismeretterjesztő és tudományos könyveket vesznek a felnőtt és gyermek olvasóknak.

Ünnepi Könyvhét

7. Városi Könyvtár (Jászberény): Telek Béla művésztanár karikatúráinak kiállítását tárlatot dr. Szabó Tamás, a város polgármestere nyitotta meg. Közreműködtek a Palotásy János Zeneiskola tanárai és Rigó Renáta a Gróf Apponyi Albert Általános Iskola tanulója.

14. Móricz Zsigmond (Zagyvarékas): Egészségügyi kisakadémia volt a könyvtárban.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Múzeumok Éjszakáján Pasa-túra címmel szellemi akadályversenyt rendeztek.Újlaki Csaba tartott csillagászati előadást. A Szent Iván-éji varázserdő: hiedelmek, hagyományok, mágikus szertartások témával Kiss Olga segítségével ismerkedhettek meg a látogatók. A gyermekkönyvtárban bábelőadások várták a családokat. A könyvtár udvarán a Híd Szenior Színház előadása, majd hastáncműsor, a Könyvtárosok Kórusa műsora szórakoztatta a közönséget. Nyáresti andalgó címmel Csonka Alfréd gitárestje zárta a tartalmas könyvtári estét.

24. Petőfi Sándor Művelődési Ház, a Városi Könyvtár (Jászfényszarun): A Fényszaruiak Baráti Egyesületével közösen szervezték meg a Tájházban a Múzeumok éjszakája rendezvényét, amelyre kicsiket és nagyokat egyaránt színes programokkal vártak. A gyerekeket bábelőadással, furfangos játékokkal, táncházzal varázsolták el Szent Iván éjjelén. A program része volt a süteménysütő verseny, amelyre a helyszínen lehet nevezni olyan humoros elnevezésű finomságokkal, mint például a vízen kullogó, a női szeszély vagy Borzas Kata. Az est középpontjában a humor állt, így a bátrabbak humoros történeteikkel a közönség elé állhatnak, és megoszthatják azokat másokkal. A Szent Iván-éjjelen nem maradhatott el a tűzugrás sem.

27. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Doboz család a városban címmel egy hetes olvasótábort szerveztek 3-4. osztályos tanulók számára

Július

József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Az irodalomszerető olvasóköri tagok Lázár Ervin író, meseíró műveiből hallhattak illetve olvastak fel részleteket. Elhangzottak többek között a Szegény Dzsoni és Árnika, A Hétfejű Tündér című mesék, a naplójából idézetek; korai versei; A Hét szeretőm, Százpettyes Katica, A tolvaj, Az asszony, s a Várlátogatás című elbeszélései.

Városi Könyvtár (Jászapáti): 25 éves születésnapját ünnepelte a könyvtár Keresztrejtvényfejtő Klubja, melyet több mint negyedszázados fennállása alatt Gulyásné Csintó Etelka vezet. A jeles alkalomból jó hangulatú csoportos versenyt rendeztek, .melynek győztese:
Deli Vince, Deli Istvánná és a város egy Jászjákőhalmára szakadt honfia, Fodor István Ferenc, kik öt másik csoportot előztek meg és vehették át a polgármesteri hivatal ajándékát,

Városi Könyvtár (Kenderes): Márai-programon 500 ezer forintot vásárolt le.

1. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag):  Intézményi összevonások után a bibliotéka a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár részeként működik.

2. Kisújszállás: A Nagykun Klub udvarán rendezett szombaton családi délutánt a kisújszállási Arany János Városi Könyvtár.

5. Verseghy  Könyvtár (Szolnok): „Európai és magyar: Liszt Ferenc (1811— 1886)” című tablókiállítás nyílt. A tárlatot Takáts Béla, a Verseghy Könyvtár igazgatóhelyettese nyitotta meg, Liszt-művek előadásával közreműködött a Könyvtárosok Kórusa.

Verseghy Könyvtár Fotótára

12. Városi Könyvtár (Jászberény): Vagyóczki Katalin, Budapesten élő amatőrfestő kiállítása nyílt meg a könyvtárban. A művészeti és nívódíjas festő tárlatát Kásái Anna költő nyitotta meg, közreműködött Keres Emil Kossuth-díjas érdemes művész.

A kreatív tervezésre fókuszáló nemzetközi Réz az építészetben díjra pályázott ebben az évben az átépített jászberényi városi könyvtár (egykori zsinagóga). 

Augusztus

3. Hild Könyvtár (Szolnok): Ha nyár, akkor könyvtár! című program fellépő vendége volt Puding és Palacsinta, a két ennivaló bohóc.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Jászberény): Origamiversenyt rendeztek a könyvtárban.

10. Hild Könyvtár (Szolnok): Ha nyár, akkor könyvtár! A Lábita Színház, Csernik Szende lábbábos műsorával várták az érdeklődőket a könyvtárba.

15-19. Hild Könyvtár (Szolnok): Táltos tábort szerveztek a könyvtárban általános iskolás tanulók számára.

17. Hild Könyvtár (Szolnok): Bőröndmesék című bábelőadásra várták az érdeklődőket.

19. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A XX. Nagykunsági Kulturális Napok keretén belül mutatták be dr. Selmeczi László Kötöny népe Magyarországon című könyvét. A művet Bánkiné dr. Molnár Erzsébet levéltáros, történész, az MTA doktora ismertette.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A nyári szünet ismét várta az olvasókat a megyei könyvtár.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

24. Hild Könyvtár (Szolnok): Mesekoncertet adott a Kiskalász zenekar.

29. Községi Könyvtár (Jánoshida): A könyvtár állományából kivont könyvekből börzét szervtek.

Szeptember

Városi Könyvtár (Jászberény): Megalakult a Jászkönyvtár Könyvbarát Olvasókör.

13. Szolnoki Főiskola Könyvtár és Távoktatási Központja (Szolnok): „Tehet- ség/talentum: jó szerencse semmi más?!?" elnevezésű program keretében egy estét tölthettek az érdeklődők Magyarország legnevesebb orvos-genetikusával, dr. Czeizel Endrével.

Hivatalosan befejeződött a Szolnoki Főiskola „a Gutenberg-galaxis megismerésétől a digitális írástudásig” elnevezésű könyvtárfejlesztési projektje. A mintegy 26,2 millió forintból megvalósult program által az intézmény távoktatási központja az elmúlt évtől nem csupán a hallgatóknak, hanem bárki más - „civil” polgárok, köztük fogyatékkal és egyéb hátrányokkal élők - számára is elérhetővé tette a főiskolai könyvtár minden szolgáltatását.

Damjanich János Múzeum (Szolnok): A múzeum könyvtárának egykori ferences rendházbeli régi könyveiből nyílt kiállítás.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

17.  Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházba várták a gyerekeket. A foglalkozáson a kicsik pillangót készítettek gyűrt papírból, valamint szőlőfürtöt ragaszthatnak papírcsíkokból.

23. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A pedagógia és a könyvtár kapcsolatáról tartottak szakmai konferenciát. A tanácskozás homlokterében a fiatalok olvasási szokásai, illetve olvasásra nevelése állt.

26-30. Hild Könyvtár (Szolnok): Népmese hete

29. Városi Könyvtár (Újszász):  A „Százarcú könyvtár" elnevezésű programsorozat keretében író-olvasó találkozóra várták az érdeklődőket.  A meghívott vendég Schaffer Erzsébet, Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa, Pulitzer-emlékdíjas újságíró volt.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A magyar népmese napján Budai Ilona mesélt a gyerekeknek.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Október

József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Kunmadaras): Egy pályázat segítségével Textlib integrált könyvtári rendszert vásárolt.

Kovács János, mesterszállási könyvtáros - Új Néplap arhívuma

3-9. Országos Könyvtári Napok

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Benedek Elek születésének évfordulója alkalmából tartandó „Népmese napja” című gyerekkönyv tári program, a mesemondó versenyt tartottak.

7. Hild Könyvtár (Szolnok): A hétfejű sárkány című zenés játék. vendég Figura Ede zeneész és mesemondó

13. Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár (Zagyvarékas): Térdig járván búban és örömben címmel B. Kóté Lilla cigányköltő szerzői estjén közreműködött Szilvás Péter.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Comenius-infonapnap adott otthont a bibliotéka.

23. Hild Könyvtár (Szolnok):  XVI. Nemzetközi Forradalmi Szavalóversenyt tartottak az ’56-os forradalom tiszteletére Pesti József A vulkán peremén című verseskötetéből.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Csillagszemű juhász című mesét mutatták be a kicsiknek szombaton az intézmény dolgozói.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Szabó Tamás, a helyi gyűjtők klubjának vezetője maga is lelkesen gyűjti a régi képeslapokat, újságokat, illetve kiadványokat. Egy vitrinkiállításon mutatták be gyűjteményeiket a városi könyvtárban.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

November

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet (Szolnok): A Zounok projekt II. részeként (TÁMOP -3.2.4/08/01-2009-0069) a SZOLMÜSZ Pálfy-Vízügyi Tagintézményével együttműködve Összefogás az olvasásért címmel többféle tevékenységből álló olvasásfejlesztési modellprogramot valósított meg 2011. május-november között. A program felelőse Erdősné Márta Mária könyvtárostanár volt.

József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Kunmadaras): A Márái-program támogatásával négyszázezer forint értékben vásárolhatott új könyveket. Mint megtudtuk, a támogatással 157 új szépirodalmi, szakkönyvet és gyermekkönyvet kaptak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Márai-program keretében a köbnyvtár 2,5 millió forintot fordíthatott könyvgyarapításra. Ebből 991 könyvet, 17 hangoskönyvet és 3 CD-t kaptak.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

4. Hild Könyvtár (Szolnok): Czóverwal Katalin festményeiből rendezett kiállítást a könyvtár. A tárlatot Verebes György, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitotta meg.

5. Hild Könyvtár (Szolnok): A sport éjszakát rendezték meg az „Ifjúság egymásért” elnevezésű program keretében.

9. Hild Könyvtár (Szolnok): A gondolat te magad vagy elnevezéssel vizuális meditációs vetítést és interaktív önfejlesztő tréninget szerveztek. Vendégelőadó volt Kassai Csilla író, motivációst tréner és Kovács Erzsébet atomfizikus, író.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Országos Könyvtári Napok megyei záró és értékelő konferenciáján bevezetőt mondott Illés Julianna programfelelős, köszöntőt mondott Takáts Béla mb. igazgató.

Verseghy Könyvtár Fotótára

15. Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Egészségügyi vetélkedőt tartottak felső osztályosoknak.

17. Városi Könyvtár (Jászberény): A magyar nyelv napja alkalmából ünnepséget szervezett a város önkormányzata. A rendezvényen dr. Farkas Ferenc nyugalmazott főiskolai tanár tart előadást a jász nyelvjárásról.

18. Hild Könyvtár (Szolnok): „Kilófaló diéta” címmel Szoó Judit előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

18-20. Csokoládéfesztivál (Szolnok): A Verseghy Könyvtár szolgáltatásait bemutató standdal állított ki a rendezvényen. A gyermekkönyvtárosok pedig „A mézes, forró csokiviadal” című bábelőadást mutattak be.

22. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A magyar tudomány napja alkalmából az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakiskola tanulói részére tartottak könyvtári órát csillagászati vetélkedőkkel.

26. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Mazsola játszóházba várták a gyerekeket, ahol karácsonyi képeslapot készítettek.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A mézes forró csokiviadal címmel bábelőadással kedveskedtek a gyerekeknek.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

29. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Nyitott Könyv Irodalmi Kör foglalkozásán a tagok és az érdeklődők már a karácsonyra készültek versekkel, novellákkal, muzsikával.

30. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Galéria Könyvtárban dr. Örsi Julianna Jegyzőgenerációk című könyvét mutatják be.

December

Városi Könyvtár (Kenderes): A Könyvtár meseíró és mesefestő rajzpályázatot írt ki általános iskolás diákok számára.

Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Az Olvasókör évzáró találkozóján humoros írásokat olvastak fel. Részletek hangzottak el többek között Örkény István, Nagy Lajos, Mikszáth Kálmán, Lázár Ervin, Nagy Bandó András és Sándor György műveiből.

Városi Könyvtár (Martfű): A martfű intézmény 50. „születésnapjára” jelent meg egy kiadvány, mely a martfűi versírók közösségét mutatja be. A Tisza-parti Líra című gyűjtemény tartalmi szerkesztője Kengyel Éva volt.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Tiszafüred): A város régi épületeit bemutató kiállítás nyílt a könyvtárban.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Túrkeve): Dr. Örsi Julianna Jegyzőgenerációk címet viselő könyvét mutatta be a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Újszász): Mikulás versmondó verseny mellett további érdekes programokkal várták a  gyerekeket. A nyugdíjasoknak nosztalgiázó fotónézegetést szerveztek a könyvtárosok.

1. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtár munkatársai adventi naptárrá változtatták a katalógusszekrényt és december 1. és 24. között minden nap délelőtt kilenc órakor kinyitottak egy adventi katalógusfiókot. A fiók egy-egy feladatot tartalmazott, amelyet a vállalkozó kedvű, örömet adni és kapni akaró olvasóknak kell majd megoldaniuk.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mészáros István, a Szigligeti Színház művésze St. Pulcher írói álnéven írt krimit. A Jaddersville című könyvéről Lengyel Boldizsár újságíróval beszélgetett a könyvtárba.

2. Hild Könyvtár (Szolnok): „Karácsonyig még elkészül" címmel játszóházat tartottak a bibliotékában.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bukfenc babatorna várta a 1-3 éves gyerekeket és szüleiket a Gyermekkönyvtárban. A játékos mozgásfejlesztő foglalkozást Barnáné Szűcs Andrea óvónő vezetette.

10. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházban karácsonyfadíszeket készíthettek, majd a Tiszafüred Néptáncegyüttes „Angyalok és pásztorok” című táncos-zenés, karácsonyi műsorát tekinthették meg az érdeklődők.

13. Városi Könyvtár (Tiszafüred):  Fodorné Hámori Ágnes utazási élménybeszámolóját hallgathathatták meg az érdeklődők.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A  Europe Direct Európai Információs Pont és a Finnugor Népek Baráti Köre szervezésében, Finnország függetlenségének ünnepe alkalmából, a Finn Nagykövetség képviseletében Pasi Pöysari minisztertanácsos volt a könyvtár vendége, aki „Az Európai Unió aktuális kérdéseiről finn szemmel” címmel tartott előadást.

16. Városi Könyvtár (Jászberény): Bálint György kertészmérnök volt a könyvtár vendége.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

17. Hild Könyvtár (Szolnok): Családi hétvége címmel szerveztek ünnepváró programot a köbyvtárban: játszóház, vetélkedők után a Kiskalász együttes karácsonyi műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.

Városi Könyvtár (Jászkisér): A könyvtár részt vett a 2011-ben meghirdetett Márai-programban, amelynek során az intézmény 550 ezer forint támogatást nyert. Az összegből a könyvtár 221 könyvvel gyarapította állományát. Az új, kölcsönözhető könyvek között minden korosztály találhat magának érdeklődésének megfelelő olvasnivalót.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Este kilenc órától reggel hat óráig éjszakai mozimaraton— filmvetítés várta egész éjjel a fiatalokat.

abádszalóki könyvtár 1964

1964

Január

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): megnyílt az ötezer kötetes új községi könyvtár. Létesítésére állami beruházásból kilencvenezer forintot fordítottak. A falubeli szerelők a villanyszerelést társadalmi munkában végezték.

Községi Könyvtár (Kőtelek): Új épületbe költözött a kőtelki könyvtár néhány héttel ezelőtt. Erre a célra mintegy 50 000 forintos ráfordítással a községi tanács néhány helyiségét alakították át. A könyvtár új berendezése a járási tanács ajándéka.

Községi Könyvtár (Kőtelek, Szászberek, Tiszavárkony): Tiborcz György előadása kertészetről és a zöldségtermelésről. Az előadást mindhárom estén szakfilm vetítése követett.

Községi Könyvtár (Jászivány): Könyvtári tájékoztatót szerkesztett a könyvtár, amelyben a könyv- és folyóiratszolgáltatásait ismerteti a lakossággal. 1963-ban a falu lakosságának 28,3 százaléka látogatta a könyvtárat: a tájékoztató legfontosabb célja a könyv iránti érdeklődés fokozása.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  összeült a megyei könyvtár operatív bizottsága a februári mezőgazdasági könyvhónap előkészítésére.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Észt-magyar barátsági napok keretében az észt küldöttség a megyei könyvtárba is ellátogatott. Kedves meglepetésként néhány olvasókartont is megtekintettek a  vendégek észt írók könyveiről, akiknek műveit az aláírások tanúsága szerint sokan olvassák.

21. Városi Könyvtár (Túrkeve): Erkel Ferenc élete (Művészeti előadássorozat). Előadó: Várszegi Mártonné tanár.

22. Városi Könyvtár (Jászladány): diafílmvetítés a gyermekeknek.

Jászladányi könyvtár épülete - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mezőgazdasági könyvhónap ünnepélyes megnyitója. A megnyitón a szakemberek számára dr. Horn Artur egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa tartott előadást. A könyvtár művelődési autója is a mezőgazdasági propagandatevékenység szolgálatában állt ebben a hónapban.

Február

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ünnepi könyvtáros találkozó a szolnoki könyvtár alapításának 30. évfordulója alkalmából.

Községi Könyvtár (Cibakháza): Megkezdte működését az újjáépített, olvasóteremmel bővítetti községi könyvtár. Építésére 70 000 forintot fordítottak. Felét a községfejlesztési alapból biztosították, másik felét pedig a megyei tanács művelődésügyi osztálya adta. A megyei könyvtár függönyökkel és több mint ezer könyvvel segítette a cibakházi könyvtárat.


Községi Könyvtár (Rákóczifalva): hetenként harminchat órán át látogatták az olvasni vágyó felnőttek és gyerekek. Emelkedett az olvasók száma is, eddig 1964-ben több mint ötszázan iratkoztak be.

Községi Könyvtár (Tószeg): a művelődési otthonban rendezték meg a mezőgazda- sági könyvhónap keretében a mezőgazdasági könyvnapot. A helyi könyvtár és a földművesszövetkezet már ezt megelőzően több könyvkiállítást rendezett a község eszpreszssójábah és mozijában, ahol a legtöbb ember fordul meg esténként.

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): „Mezőgazdasági szakkönyvet ajánló katalógus" címmel színes borítóval 32 oldalas füzetet jelentetett meg. A kiadvány a könyvtár jelenlegi mezőgazdasági könyveinek jegyzékét tartalmazza. A katalógus segíti az olvasókat a könyvek közötti tájékozódásban.

5. (Jászladány, Szolnok): a könyvbarát bizottság ülésezett. A KISZÖV képviselője bejelentette csatlakozását a mozgalomhoz. A következőkben határozatot hoztak, amelynek egyik pontja a megyei könyvtár és a MÉSZÖV kezdeményezésére a községi könyvbarát bizottságok részvételével versenyfelhívást dolgoztak ki. A verseny célja az volt, hogy az általános műveltség mellett a szakmai ismereteket is növeljék falun.

20. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Vlaicu Birna Varga Katalin című életrajzi regényének bemutatása a könyvtárban. Előadó: Horváth Béláné nyugdíjas pedagógus.

24. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Frankel Leó születésének 120. évfordulója tiszteletére „A munkásmozgalom és a forradalmi elmélet” címmel könyvkiállítás nyílt.

tiszafüredi könyvtár 1964

„Olvasásra ajánljuk” felirattal forgó bibilográfia Tiszafüreden - Szolnok megyei Néplap archívuma 

Március

Községi Könyvtár (Jászfényszaru): megkezdődött az új kultúrház építése. Erre a célra a helyi tanács községfejlesztési alapjából több mint hárommillió forintot fordítottak, s a falu lakói mintegy 150 000 forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá az építéshez. A modern könyvtárral, olvasóteremmel, szakköri szobákkal és egy 400 személyes színházteremmel ellátott lett az új létesítmény.

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): az intézményt tatarozták, és két új helyiséggel is bővítették. Nagy István, a könyvtár vezetője jó szervezéssel megoldotta, hogy az átalakítás alatt is folyt a kölcsönzés és az olvasótermet is látogatták az érdeklődők.
A könyvtár jelentős állandó támogatást kapott a városi tanácstól, a két új helyiséget a tanács bocsájtotta rendelkezésre, és vállalta a parkettázás és átalakítás költségeit. Jelentős támogatást nyújtott a tanács a könyvállomány gyarapításában is. 25 ezer forintos költséggel elkészült a külső KÖNYVTÁR felirat színes neoncsőből.

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): a közel százezer forintos költséggel korszerűsített könyvtárat átadták az olvasóközönségnek.

Április

Városi Könyvtár (Túrkeve): a községfejlesztési alapból biztosított 12 ezer forintnak több, mint a felét már felhasználták. Felméréseket végeztek, s kikérték az Országos Széchényi Könyvtár szakembereinek véleményét is.

13. Városi Könyvtár (Jászberény): Mátyás Ferenc és Maróti Lajos költő voltak a Költészet napján a város vendégei.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ünnepi est a megyei könyvtár, a megyei könyvbarát bizottság és a Magyar Írók Szövetsége rendezésében a Ságvári Endre Művelődési Házban. 

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ságvári Endre Művelődési Ház színháztermében a megyei könyvtár és a megyei könyvbarát bizottság a Szolnoki Kulturális Hetek keretében szerzői estet rendezett. Bevezetőt Simon István, a Kortárs folóirat főszerkesztője mondott. Az írókat, költőket — Csanádi Imre, Fejes Endre, Fodor András, Sánta Ferenc, Sükösd Mihály — Tasnádi Attila szerkesztő mutatta be. Az esten közreműködött Jancsó Adrienne előadóművész.

Május

Községi Könyvtár (Fegyvernek):  a lakosság igényei megnőttek, s a régi könyvtár szűknek bizonyult. Nekiláttak az új könyvtár építéséhez, a munkálatokhoz szükséges 60 ezer forint költségvetési megtakarításból származott. A könyvtárt körülvevő udvart is parkosították társadalmi munkában.

Fegyverneki könyvtár - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

7. Ságvári Endre Művelődési Ház könyvtára (Szolnok): „A könyvtár szerepe a szakszervezetek kulturális nevelő munkájában“ című könyvkiállítás.

22. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): a Ságvári Művelődési Ház színháztermében került sor az 1964. évi ünnepi könyvhét megnyitójára. A megnyitó egybeesett a Verseghy Könyvtár megalapításának 30. évfordulójával. Bevezetőt mondott Fodor Mihály, a megyei tanács vb-elnökhelyettese. A megnyitón részt vett Dobozy Imre Kossuth-díjas író, Benjámin László Kossuth-díjas költő, Urbán Ernő Kossuth díjas író és Váczi Mihály József Attila-díjas költő. A műsorban közreműködtek a szolnoki Szigligeti Színház művészei.

23. Községi Könyvtár (Jánoshida): megnyílt a könyvtár új helyisége. Nagy polcok, kis polcok, nagy asztal, kis asztal, mert egyúttal a gyermekkönyvtár is korszerű berendezést kap a jánoshidai könyvtár új otthonában. Az ünnepség vendége volt Váci Mihály és Demjén László.

Jánoshidai könyvtár belső tere - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

Június

Községi Könyvtár (Besenyszög): csaknem ötezer forint értékű könyvet kapott ajándékba a helyi földművesszövetkezettől. A 165 kötet könyvvel 5280 kötetesre nőtt a könyvállomány.

Községi Könyvtár (Öcsöd): a helyi földművesszövetkezet háromezerhétszáz forintot adott a helyi községi könyvtárnak az idén. Júniusban megvásárolták az új könyveket: több mint 200 kötetet, főként ifjúsági és mezőgazdasági szakkönyveket 1963-ban 940 beiratkozott olvasó volt a községben. Szeptemberre elkészítették az állomány katalógusát. A helyi asztalos kisipari termelőszövetkezetnél rendelték meg a katalógusszekrényt. A régi, megrongálódott diavetítő helyett újat, nagyobbat vásároltak, hogy a tanév megkezdésétől vasárnap délelőttönként vetítéseket tartsanak a gyermekeknek.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Országos könyvtárosi tájértekezlet a Művelődésügyi Minisztérium szervezésében.

Szeptember

Városi Könyvtár (Jászberény): megjelent a mezőgazdasági szakkönyvek részletes ajánló katalógusa a jászberényi járási-városi könyvtár gondozásában. Ötvenhat nagyalakú oldalon, áttekinthető csoportosításban ismertette a kölcsönözhető szakkönyveket.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): megjelent a Verseghy Könyvtár évkönyve. Dr. Nagy János szerkesztette kiadvány az egész megye könyvtárhálózatát mutatta be, amelyet a szolnoki gyűjtemény alapításának 30. évfordulója alkalmából jelentetett meg a megyei könyvtár. 

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A "Korszerűség a művészetben" című előadássorozat első megnyitó előadásán Major Máté professzor az építészeti stílusokról és a modem építészeti „stílusról” adott áttekintést.

Október

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A XIX. század képzőművészeti irányzatai címmel tartott előadást Németh Lajos.

November

Községi Könyvtár (Jászkisér): A szépen berendezett községi könyvtár bővítése során 80 négyzetméterre emelkedett az intézmény alapterülete.

Jászkiséri könyvtár belső tere - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Nagy János szovjetunióbeli élményeiről vetítettképes előadást tartott a megyei könyvtárban.

5 -19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bokros László kamarakiállítása

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnok megyei könyvterjesztési szakbizottság alakuló ülésére került sor a könyvtár igazgatói szobájában. A bizottság feladata volt a megyei tanács közművelődési könyvtárainak szakszerű és ízléses berendezése, építése.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Magyar válasz a modern európai képzőművészeti törekvésekre címmel tartott előadást Németh Lajos kandidátus, művészettörténész.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a Medicina Könyvkiadó és a könyvtár egészségügyi szellemi vetélkedőjének elődöntője.

December

Törökszentmiklósi járás: Mintegy 8000 kötet könyvvel gyarapodtak a községi könyvtárak. Több, mint 30 ezer kötet állt az olvasók rendelkezésére a járásban.

Versegh Ferenc Könyvtár (Szolnok): Napjaink szovjet irodalma címmel újabb tájékoztató bibliográfiát adott ki a tanácsi közművelődési könyvtárak szovjet szépirodalmi könyvállományáról.

 
 

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): tudományos ülést tartott Szolnokon a Magyar Hygienikusok Társaságának Tiszántúli Tagozata. Megjelent prof. dr. Jeney Endre debreceni egyetemi tanár, a Magyar Hygienikusok Társaságának örökös tiszteletbeli díszelnöke, a Tiszántúli Tagozat elnöke, dr. Csinády László hygienikus orvos, a Tagozat titkára, prof. dr. Kun Lajos, az Országos Munkaegészségügyi Intézet, valamint dr. Balogh Mihály és dr. Tóth László, az Egészségügyi Minisztérium képviseletében.

11. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Elek Lajos, a megyei tanács népművelési csoportjának vezetője tartott előadást „A népművelés feladata, helye a szocializmus teljes felépítésének időszakában” címmel.

19. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Antal Ilona és Palicz József festőművészek olajfestményekből, rézkarcokból, pasztellekből és fametszetekből álló kamarakiállítása.

A kamarakiállítás meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatvány-tára

21. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): kibővített értekezletet tartott a Megyei Könyvbarát Bizottság. Az értekezlet első napirendi pontjaként a szovjet szépirodalmi műveknek a megye tanácsi könyvtáraiban való olvasottságáról volt szó, majd a könyvbarát mozgalom időszerű kérdéseit tárgyalták. 

Századunk zenéje címmel Várnai Péter zenetörténész tartott előadást a szokásos könyvtári estje keretében.

1980

51. Ünnepi Könyvhét

1980-ban könyv ünnepének országos vidéki megnyitóját Szegeden tartották.

1980-ban a megyei megnyitóra május 30-án délután került sor Szolnokon. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ előtti téren nagyszabású könyvvásáron százféle könyvújdonság várta az érdeklődők. A “könyvtérén” a Mozgó Világ című folyóirat szerzői dedikálták írásaikat, akikkel este ankéton is találkozhatott a közönség. Aznap este fél héttől pedig Jeles András filmrendező lesz a művelődési központ, vendége.

 


Másnap délután az ünnep műsorban irodalmi szemelvények hangzottak el a könyvhétre megjelent művekből. Többek között Szabó István, Tóth Judit, Csukás István, Győré Imre és Juhász Gyula írásait tolmácsolták, József Attila, Horgas Béla. és Bereményi Géza megzenésített verseit szólaltatták meg. A megjelent könyvújdonságokból Juhász Jácint, Keres Emil, Kovács János, Papp János, Novák János, Bencze Ilona és Jacobi László mutatott be részleteket. Az irodalmi estet Bencze Zsuzsa rendezte. 

Pálos Zsuzsa színművész „Eszterlánc” című gyermekműsora vasárnap délután 3 órától várja a gyerekeket, a műsorban közreműködik a Rokka együttes.

Június 2-án délután a megyei könyvtár "Kortársaink” című sorozatában ezúttal Jókai Anna szerzői estjét rendezték meg.

Június 3-a a tudományok napja volt. A magyar könyvtárügy felszabadulás utáni fejlődéséről tartottak konferenciát, amelyet hazánk felszabadulásának 35. és a megyei könyvtár fennállásának közelgő 50. évfordulója alkalmából rendeztek meg. A tanácskozás előadója Futala Tibor, az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ igazgatója volt, aki a magyar könyvtárügy felszabadulás utáni történetét tekintette át előadásában. Ezt követően dr. Nyitrai Lajos nyugalmazott könyvtáros a megye könyvtárügyének fejlődéséről szólt. Ugyancsak a tanácskozáson értéketék a megyei könyvtártörténeti és helyismereti pályázatot, és ismertették a nyertes pályamunkákat.

Az első díjat megosztva Szatmári Erzsébet könyvtáros „Közművelődési egyletek, körök és könyvtárak Szolnokon” című pályamunkája, valamint Sólyomné Szegő Ágnes tiszafüredi könyvtáros „A tiszafüredi múzeum- és könyvtáregylet története 1877—1949” című dolgozata kapta. Második díjjal jutalmazták a kunszentmártoni járási könyvtár kollektívájának „A tanácsi közművelődési könyvtárak története a kunszentmártoni járásban 1945—1980” című pályamunkáját, valamint Batáné Máté Mária és dr. Varga Sándor „A törökszentmiklósi városi könyvtár története” című munkáját. A harmadik díjat Monok Károlyné tiszafüredi könyvtáros Tiszafüred hely- ismereti bibliográfiájának összeállításáért. Dóra Józsefné szolnoki könyvtáros „Szolnok város peremkerületének könyvtári ellátása” című munkájáért. 

Délután a műszaki tudományok jutottak „főszerephez”. A MTESZ, a TIT és a Verseghy könyvtár az idén az „Energiagazdálkodás, energiatakarékosság” témakörében rendezte meg közös klubestjét, amelynek házigazdája Mohácsi Ottó, a megyei pártbizottság titkára volt.

Június 4-én a szovjet-orosz irodalom egyik alakjára M. A. Solohovra emlékeznek születésének 75. évfordulója alkalmából munkásságának tisztelői. A Szovjet Kultúra és Tudomány Házával közösen rendezett emlékest előadója Szaniman Ivan Vasziljevics, a Szovjetunió magyarországi naigykövetségének tanácsosa volt. Kuznyecov, a Puskin Intézet munkatársa méltatta a Nobel-díjas író munkásságát. Az előadást filmvetítés követte, amellyel bemutatták Solohov életútját, s emlékezetes képeket az alkotásaiból készített filmekből.

Az ünnepi könyvhét következő napján, június 5-én délután rendezték meg a hagyományos művész-közönség találkozót, melyen a szolnoki Szigligeti Színház művészeinek műsorát láthatják az érdeklődők és a művészekkel közösen meg is vitatatták meg a látottakat. A találkozó házigazdája Paál István főrendező és Magyar Fruzsina dramaturg voltak. Mintegy ráadásként a színházi évadra a művészek részletek felidézésével keresztmetszetet adtak az évadról. A zömmel fiatalokból álló közönség nagy tetszéssel fogadta Fonyó István, Győry Franciska, Jeney István, Té- ry Sándor, Féhér Ildikó, Ivánka Csaba, Ferencz Éva, Hollósi Frigyes és Nádor László (a zongoránál) produkcióit, valamint Paál István főrendező és Magyar Fruzsina összekötő, tájékozódást segítő szövegét. A formabontó találkozó nem kevesebb, mint négy órán át tartott.

Az ünnepi könyvhét zárónapján Pálfy József újságíró középiskolás diákokkal rendhagyó világnézeti órán találkozik. Ezen a napon a népművészet kedvelőit vásár és népművészeti est várta a művelődési központban. Bőrösök, népi hangszerkészítők, fazekasok, mézeskalácsosok, kékfestők, gyékényesek árulták portékáikat.


Az író-olvasó találkozók mellett rendhagyó irodalomórák is színesítették a programot, amely  a Radnóti Miklós Színpad Gyárfás Miklós „Közhelybenjárás” című szatírikus művémek előadásával zárult Szolnokon. Fellépett, többek között, Gálvölgyi János, Gordon Zsuzsa, Körmendi János, Keres Emil és Pécsi Ildikó. Az előadást Gáspár János rendezte.

A Verseghy Ferenc megyei Könyvtár gondozásában több kiadvány látott napvilágot az ünnepi könyvhétre. A „Kurjantásnyi Magyarország” címmel - Szurmay Ernő, a megyei könyvtár igazgatója szerkesztésében - megjelent verseskötetben a nagy elődök, s a mai költő - nemzedék tagjai vallanak a szolnoki tájról, szűkebb hazánkról, itt szerzett - olykor életreszólóan - meghatározó élményeikről. A kötetben többek között Verseghy Ferenc, Petőfi Sándor, József Attila, Szép Ernő, Tamkó Sirató Károly, Illyés Gyula, Kiss Tamás. Hatvani Dániel, Iluh István, Serfőző Simon és Körmendi Lajos verseit olvashatták.

Elkészült a szolnoki Szigligeti Színház adattára is. A kiadvány összeállítója Kósa Károly, a megyei könyvtár munkatársa, a színház 1951- től 1978-ig terjedő időszakát dolgozta fel. Az első részben időrendi sorrendben a színházi bemutatókat közli, miajd részletes bibliográfiát ad az 1951 és 1978 között újságban folyóiratokban megjelent kritikákról, cikkekről, riportokról. A harmadik egység a mutatókat tartalmazza, amelyek az első két rész tartalmi feltárását segítik. A kiadvány színházitörténeti jelentősége igen nagy, az első olyan munka, amely tudományos alapossággal dolgozza fel a Szigligeti Színház tárgyidőszakban történt eseményeit.

A megye városaiba, községeibe látogat többek között Asperján György, Szakonyi Károly, Tímár Máté, Móricz Virág és a Szolnokon élő Balogh Elemér író. valamint Soós Zoltán, Jobbágy Károly és Hatvani Dániel költő. A gyermeknap alkalmából ifjúsági programokra is sor került a könyvünnepen a művelődési központban.

Tiszaföldváron könyvheti előzetesként József Attila-emlékműsort rendezteka művelődési házban. Berek Kati önálló előadói estjén közreműködött Sebő Ferenc.

A Szolnok és Vidéke Áfész kereskedelmi napokat rendezett Besenyszögön. Könyvsorsjegyet kapott ajándékba mindenki, akinek vásárlása a 300 forintot meghaladta. A könyvhét alkalmából május 31-én szombaton a művelődési házban megrendezésre kerülő ajándékműsor alkalmával tartották meg a sorsolást.

Gazdag programmal készültek a könyvhétre Jászberényben is. Soós Zoltán költő a szakmunkásképző intézetben és a Hűtőgépgyárban Szakonyi Károly író pedig, az Aprítógépgyárban és a. városi könyvtárban találkozott olvasóival. Az előző évek szokásaitól eltérően nem csupán könyvárusítás folyt Jászberényben. A korábban útjára bocsájtott Nyitott ház kísérleti mozgalom keretében a Déryné Művelődési Ház színes ötletekkel gazdagította a kultúra hetét. A Lehet vezér téren felállított utcai könyvpavilonhoz nyitott paraván csatlakozott, amelyen Nemes Árpád Jászberény életét bemutató dokumenitumfotóit láthatták az érdeklődők. Szomszédságában a városi könyvtárból hozott irodalmi tárgyú művészi kisigrafikák színesítették a kiállítást. Akik másféle vizuális élményre vágytak, azok sem csalódtak. Közel hatszáz ismeretterjesztő, művészeti vagy irodalmi vonatkozású, a gyermekek igényeit is kielégítő diaifiimet tekinthettek meg. Reggeltől estig folyt a diafilmes automata vetítés. Egyidejűleg a bekerített pavilonban a „Diákkönyvtár hangszalagon” sorozat kedvelői négy fejhallgatón lemezeket hallgathattak. A házi jogitanácsadó füzetek, könyvismertetők is helybeni olvasására invitáltak. 

Az újszászi nagyközségi könyvtár olvasótalálkozót szervezett a helyi Vegyesipari Szövetkezet szocialista brigádjaival közösen. Jókai Anna írónővel is találkozhattak az érdeklődők a szövetkezet klubtermében. Ugyanott árusítással egybekötött könyvkiállítás is nyílt.  Kisújszálláson író-olvasó találkozóra került sor. Jobbágy Károly költő szakmunkástanulókkal találkozott. Bíró Józsefet pedig törökszentmiklósi általános iskolások látták vendégül. Móricz Virág Martfűn és Szajolban, Szakonyi Károly és Tótfalusi István Törökszentmiklóson, Bíró József Tiszapüspökiben, Tiszatenyőn és Törökszentmiklóson, Gutái Magda Kunmadarason Jobbágy Károly pedig Kunszentmártonban találkozott olvasóival.

A Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltsége Szolnok mellett Jászapátin és Jászkiséren politikai könyvvásárt rendezett.  A könyvhéten csaknem 120 millió forintnyi könyv kelt el, mintegy 20 százalékkal több, mint az azt megelőző évben. A Vidéki Állami Könyvterjesztő, a Művelt Nép. mintegy 43 millió forint forgalmat ért el, amely az előző évinél 25 százalékkal több. 

Kronológia

1980. május 26. József Attila-emlékműsor (Tiszaföldvár)

1980. május 30. Könyvtér megnyitása. Íróvendégek dedikálnak: Bistey András, Iluh István, Körmendi Lajos, Szabados Árpád, Tárnok Zoltán, Tóth Erzsébet, Veress Miklós (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. május 30. Ankét. Mozgó Világ c. folyóirat (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. május 30. Békeidő c. film bemutatója és ankét a rendezővel (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Körmendi Lajos (Szolnok, Kereskedelmi Szakközépiskola)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Nagy Gáspár (Szolnok, 633. Szakmunkásképző Intézet)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Szabados Árpád (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Tárnok Zoltán (Szolnok, Tiszaparti Gimnázium)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Tóth Erzsébet (Szolnok, Varga Katalin Gimnázium)

1980. május 30. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Veress Miklós (Szolnok, Gépipari Szakközépiskola)

1980. május 31. Irodalmi est. Közreműködik: Bencze Ilona, Jacobi László, Juhász Jácint, Keres Emil, Kovács István, Novák János, Papp János (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 1. Eszterlánc. Pálos Zsuzsa gyermekműsora. Közreműködik: Rokka Együttes (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 2. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Jókai Anna (Szolnok, Járműjavító)

1980. június 2. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Balogh Elemér (Szolnok, Vegyipari Szakközépiskola)

1980. június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Balogh Elemér (Szolnok, Miniklub)

1980. június 2. Jókai Anna szerzői estje (Újszász)

1980. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Jobbágy Károly (Rákóczifalva)

1980. június 3. Könyvtártörténeti emlékülés

A magyar könyvtárügy felszabadulás utáni történetének főbb állomásai. Előadó: Futala Tibor igazgató, OMKDK

A megyei könyvtártörténeti és helyismereti pályázat eredményhirdetése, a nyertes pályamunkák ismertetése (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 5. Művész-közönség találkozó. Közreműködik: Ferencz Éva, Kishonti Ildikó, Margittai Ágnes, Szoboszlai Éva, Fonyó lstván, Hollósi Frigyes, Ivánka Csaba,
Jeney István, Pákozdy János, Téry Sándor. Házigazda: Paál István főrendező, Magyar Fruzsina dramaturg, Szigligeti Színház (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 6. Politikai ankét. Vendég: Pálfy József, MUOSZ elnöke (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 6. Közhelybenjárás. Radnóti Miklós Színpad vendégjátéka. Szereplők: Baracsi Ferenc, Gálvölgyi János, Gordon Zsuzsa, Huszár László, Körmendi Lajos, Keres Emil, Mikes Lilla, Pécsi Ildikó, Somhegyi György, Szabó Kálmán, Korsós Ilona, Pataki Ágnes. (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Pálfy József (Szolnok, Tiszamenti Vegyiművek Művelődési Háza)

1980. június 6. Népművészeti vásár (Szolnok)

1980. június 3. Energiagazdálkodás-energiatakarékosság. A MTESZ, a TIT és a Verseghy Könyvtár nyilvános klubestje. Vendégek: dr. Hegedűs Lajos igazgató, Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, dr. Laklia Tibor osztályvezető-helyettes, Országos Energiagazdálkodási Hatóság; Papp István igazgató, Országos Energiagazdálkodási hatóság, dr. Zettner Tamás igazgató, Magyar Villamos Művek Tröszt termelési igazgatója (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1980. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Petrovácz Antal (Szolnok, Délibáb úti Általános Iskola, Tószeg)

1980. júnus 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Móricz Virág (Szajol)

1980. júnus 4. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Móricz Virág (Szolnok, Tallinn körzeti Általános Iskola)

1980. június 4. Solohov emlékest. Előadó: Iván Vaszilijevics Szalimon, a Szovjetunió Nagykövetség tanácsosa, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)
 

1980. június 2. Jókai Anna szerzői estje a Szépirodalmi Kiadó rendezésében (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)