Címke: Ady Endre

1977

Január

Február

8. Filmszínház (Tiszafüred): A Mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitóját tartották a településen. A szakfilmbemutatót követő könyvkiállítást dr. Sárkány Pál, a Mezőgazdasági Kiadó igazgatója nyitotta meg.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mezőgazdasági középvezetőknek
rendezett több alkalomból álló előadássorozatot a megyei könyvtár.

Március

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A magyer epika századai címmel szervezett irodalmi szabadegyetemet a könyvtár. A sorozat második előadásában Lengyel Dénes irodalomtörténész a barokkról tartott előadást.

Április

16. Szolnoki Galéria (Szolnok): A Verseghy Könyvtár Régi muzsika kertje című hangversenysorozatot indított. Ezen az esten René Clemenic és Kecskés András közreműködésével középkori, reneszánsz és barok zeneművek csendültek fel.

18. Vasutasok Szakszervezete Művelődési Központja (Szolnok): Baranyi Ferenc költőt látták vendégül. Az író-olvasó találkozón közreműködött Merényi Judit és Márton Sándor.

26. A Könyvtáros folyóirat ankétjának adott otthont Szolnok. Gerő Gyula főszerkesztő a folyóirat szerkesztési elveiről tájékoztatta az érdeklődőket. Katsányi Sándor részletesen foglalkozott a főiskolai államvizsgára való felkészítéssel.

Május

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Irodalmi délután vendége volt Bakcsi György irodalomtörténész, aki a Kell egy jó könyv '77 olvasópályázat könyveit mutatta be.

12. Pelikán Szálló (Szolnok): A Verseghy Könyvtár és a Magyar Hanglemezklub szervezésében került sor a Régi muzsika kertje rendezvénysorozat újabb elődására. Magyar udvarok zenéje című esten közreműködött Czidra László és együttese.

Június

Ünnepi Könyvhét

17. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): A "Kiváló Közművelődési Könyvtár" cím átadását ünnepelte ai immár háromszorosan kitüntetett intézmény.

Július

Augusztus

15-19. Szőnyi István Emlékmúzeum (Zebegény): Az Ipari Szövetkezetek megyei szövetségével közösen olvasótábort szervezett a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár

Szeptember

Október

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Művészeti utazás a Szovjetunió Kötársaságaiban című előadássorozat keretén belül a régi Moszkva művészeti értékeiről hallhattak az érdeklődők.

21. Vörös Csillag Mgtsz. Táncsics Klubja (Túrkeve): Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából Az Értől az Óceánig címmel dr. Bardócz Antal előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

24. Művelődési Ház (Kisújszállás): Az Őszi Megyei Könyvhetek megnyitó ünnepségére a településen került sor. A résztvevőket és a vendég írókat: Palotai Borist és Kalmár Györgyöt Nagy Lajos és Barna Károly köszöntötte, majd Jászsági Népi Együttes adott műsort. 

25. Művelődési Központ Könyvtára (Martfű): Soós Zoltán SZOT-díjas költő volt a bibliotéka vendége

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Könyvtárosok Szolnok megyei szervezete tájékoztatót tartott a könyvtárhálózatok munkájáról.

November

1-12. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): Perei Zoltán kisgrafikáiból nyílt tárlat a bibliotékában.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A magyer epika századai címmel szervezett irodalmi szabadegyeteme őszi előadásában Lengyel Dénes irodalomtörténész a felvilágosodás irodalmáról tartott előadást.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ruzsa György, a Kelet-ázsiai Művészeti Múzuem munkatársa az orosz ikonfestészetről tartott előadást a Művészeti utazás a Szovjetunió Kötársaságaiban című sorozat keretében.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Politikai könyvnapok alkalmából Radó György Moszkvától Moszkváig című monográfiájának premierjére várták az érdeklődőket.

December

1. Vörös Csillag Filmszínház (Szolnok): A Szolnok megyei Moziüzemi Vállalat és a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár szervezésében Ady emlékműsorral egybekötött filmbemutatóra került sor december hónapban a megyében. Az Ady költészetéből összeállított irodalmi műsort követően került sor a Ki látott engem? című film bemutatójára, amelyet a költő munkásságával kapcsolatos könyvkiállítás is szinesíett.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A magyer epika századai címmel szervezett irodalmi szabadegyetemet a könyvtár. Az év utolsó előadásában Lengyel Dénes irodalomtörténész a reformkorról tartott előadást, amelyet Lázár Kati és Körtvélyessy Zsolt művészi produkciója színesített.

2004

Január

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dömény Boriska festőművész kiállításának megnyitása. A kiállítást megnyitja Verebes György festőművész. A megnyitón közreműködik Tárnai Attila és Halter András.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): EU-Finis, a Jász-Nagykun-Szolnok megye Európa uniós kommunikációs program keretében integrációs elődást tartottak a Verseghy teremben.

Február

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szőke Tibor festményeiből nyílt kiállítás intézményünk Művészeti Szalonjában. A tárlatot Zsolnay László művészettörténész nyitotta meg.

Március

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Lengyel népművészet Jan Swidersky szemével látva" fotókiállítása. A Lengyel Kisebbségi Önkormányzat kiállítását Juhász János muzeológus, a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára igazgatóhelyettese nyitotta meg.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Schäffer Erzsébet: Egyszer volt című kötetének bemutatására és dedikálására került sor. Az író műveiből részleteket Huszárik Kata színművész mutatott be. Fuvolán közreműködött Farmosi Orsolya és Kiss Szilvia, mindketten a Tiszaparti Gimnázium tanulói.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): EU-Finis. Vendégünk dr. Fazekas Judit államtitkár

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Brtisch Council Angol Nyelvi Forrásgyűjteményének megnyitójára került.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vendégünk Brendon McMahon, Írország magyarországi nagykövete

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csőke Erzsébet "Alföldi nyár" címmel nyílt tárlata a Művészeti szalonban. A megnyitóbeszédet Valkó Mihály tartotta.

Április

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Konrád György íróval "Európa és irodalom" címmel író-olvasó találkozóra került sor könyvtárunk Művészeti szalonjában. Az író beszélgetőtársa Valkó Mihály.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai napot rendezett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ady Endre verseiből összeállított idodalmi műsort hallgathattak végig az érdeklődők Melkvi Bea és Harsányi Attila színművészek előadásában. Az eseményen közreműködött Tzafetás Roland gordonkán és Torda Zoltán.


27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gál István festő és grafikus képeiből nyílt kiállítás. A tárlatot Vajna Katalin művészeti szakreferens nyitotta meg. Az eseményen közreműködtek az Ádám Jenő Művészeti Iskola és Alapfokú Zeneiskola tanárai és növendékei.

27-30. EGYÜTT EURÓPÁBAN. Finn napot rendez Szolnokon a Verseghy Könyvtár

Május

20-21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Minőségmenedzsment a könyvtárakban címmel kétnapos szakmai továbbképzést rendezett intézményünk a megyében dolgozó könyvtáros kollégák részére.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Majláth Andrea festőművész kiállításának megnyitójára került sor. A tárlatot Lakatos Judit, a Colarma ügyvezetője nyitotta meg.

Június

3-. Ünnepi Könyvhét

14-16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Helyismeret - Digitalizálás - Európai Unió címmel intézményünkben tartotta meg XI. Országos Tanácskozását a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezete. 

Helyismereti konferencia - Mándli Gyula felvétele

Augusztus

23-25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A British Council Gateway UK Információs Pontjában dolgozó referensz könyvtárosok továbbképzésére került sor könyvtárunkban.

Szeptember

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai nap a megyében dolgozó könyvtáros kollégák részére

Október

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kugler Erika "Időben változó mű" című fotókiállítása nyílt meg. A kiállítást Telek Béla nyugalmazott főiskolai tanár nyitotta meg.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ernyei Béla színművész Sznobbarométer című kötetének bemutatására és dedikálására. Az íróval Nagy Abonyi Erna, a Szolnok Televízió művészeti műsorainak szerkesztője beszélgetett.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): EuroPartner Klub. Vendégünk Frans Van Nouhuys, a Holland Királyság nagykövete

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai nap a megyében dolgozó kollégák számára

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Gondoltam fenét!" Jelek és jelrendszerek a költészetben és a világban címmel Fűzfa Balázs, a Berzsenyi Dániel Főiskola docense tartott előadást az ESŐ című irodalmi folyóirat előadássorozatának első rendezvénye volt, melyet a Nemzeti Civil Alapprogram támogatott.

November

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Frankofon napot tartott az EuroPartner Klub

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Taní-Tani c. alternatív iskolai folyóirat nyári számát mutatta be könyvtárunk Verseghy Termében Szávai István a Szolnoki Metszőkör Egyesület elnöke, akinek tanári munkásságát mutatta be a lap és Takács Géza a folyóirat szerkesztője.

26. Verseghy Könyvtár: A szöveg és az olvasás egység-e címmel tartott előadást Odorics Ferenc irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem docense.
Az előadás az ESŐ című irodalmi folyóirat előadássorozatának második rendezvénye volt, melyet a Nemzeti Civil Alapprogram támogatott.

December

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és az Országos Idegennyelvű Könyvtár a "Szerelmem vagy te, szép hazám" című rendezvénysorozata keretében Észt estet rendezett. A rendezvény keretében az Észt Intézet támogatásával plakátkiállítás is nyílt.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Európai népek karácsonya címmel zenés programot szerveztek, ahol fellépett a könyvtárosokból álló énekkar is.

Könyvtárosok kórusa - Verseghy Könyvtár felvétele

2007

Január

Községi Könyvtár (Tomajmonostora): B. Tóth Imréné Éva évtizedekig vezette a helyi művelődési házat és könyvtárat. Mivel nyugdíjba vonult, Végert Éva lett az utódja, aki hétközben angolt tanított az iskolában, illetve heti öt napon át vezetette a művelődési házat.

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Tervezz álarcot farsangra és más mulatságokra címmel hirdetett pályázatot a gyermekkönyvtár.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

23. Hild Könyvtár (Szolnok): Kölcsey szavalóverseny a Magyar Kultúra Napja alkalmából

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Osslik János és Kóczián János Farkasles az óceánon című könyvének bemutatóját tartották a könyvtárban. A rendezvényen a könyv szerzőivel Győző Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Verebes György festőművész vezetésével működő alkotócsoport kiállításának megnyitója. A kiállítók: Bicskeyné Miháczi Magdolna, Debreceni Éva, Györgyeyné Maja, Kálmán Éva, Kurencs Julianna, Pál Ferenc, Prunner Béla, Skrabán Mária, Veres Miklós. A tárlatot Verebes György, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitotta meg.

25. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Kurucz János Kisújszállásról elszármazott középiskolai tanár Terebélyes családfánk a kun-magyar erdőben című könyvét mutatták be.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai napot szerveztek a megyében dolgozó könyvtáros kollégák számára.

Verseghy Ferenc Könyvtár felvétele

Február

Tomajmonostorai könyvtár költözése - Mészáros János felvétele

2. Szent István Általános Iskola (Tiszajenő): Himnuszmondó versenyt rendeznek az iskola könyvtárában.

5. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Dr. Bartha Júlia orientalista, néprajzkutató most megjelent könyvében közel húszéves törökországi kutatásait összegzi. A Lále - Hagyományok a mai török társadalomban, az emberélet fordulóinak népszokásai kötet címe tulipánt jelent. Törökország jelképe ez a virág, ugyanakkor női név is, vagyis a szerző arra utal, hogy a hagyományok őrzői és átörökítői a nők. A kötetet a karcagi könyvtárban mutatták be.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tóth Tibor festőművész, a "Tabán festője" című kiállításának megnyitója. A tárlatot Dr. Írás Mátyás, a Múzeum Baráti Kör elnöke nyitotta meg.

Verseghy Könyvtár felvétele

9. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A kultúra európai érték című pályázatuk elnyerte a „A 2006-os év leghatásosabb EU Kommunikációs Projektje" címet. A márciustól május végéig tartó rendezvénysorozattal több ezer embert mozgattak meg. Az ezért járó díjat Budapesten vette át Gubuczné Tömör Mária intézményvezető. A könyvtárban kialakított EU-sarokban található szakirodalmat bárki olvashatja.

Sikeresen pályázott a bibliotéka a Középeurópai Brókerképző Alapítványhoz is. Az alapítvány két pénzügyi, gazdasági folyóirat éves előfizetését biztosította a könyvtárnak, valamint Hay Szabó Andrea képviselőtől százezer forint értékű pénzügyi, gazdasági szakkönyvet is kapott a könyvtár.

17. Hild Könyvtár (Szolnok): A Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület és a könyvtár II. Antik hetek programsorozatának keretében Marathóntól Khairóneáig címmel tart előadást a könyvtárban.

19. Hild Könyvtár (Szolnok): Péntek Ernő besenyszögi, amatőr festő kiállítása nyílt meg Szolnokon. A tárlatot Balogh Zoltán, Besenyszög polgármestere nyitotta meg.

21. Városi Könyvtár (Túrkeve): A közép- és felsőfokú intézményben tanulók számára a helyi könyvtár és a „Kincskereső" Egyesület hirdetett helytörténeti pályázatot.

23. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó vendége volt Pesti József költő.

Jászapáti Városi Könyvtár - Új Néplap archívuma

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Finanszírozási formák a pályázatokon kívül kis- és közép- vállalkozások számára címmel Blandl Alexander üzleti stratégiai tanácsadó tartott előadást.

Kenderesi Könyvtár - Új Néplap archívuma

Március

Klubkönyvtár (Kungyalu): Egy helyi család jóvoltából gyarapodott a klubkönyvtár. Mihályi Jánosék ötvennyolc kötetből álló szép- és szakirodalmi, illetve felnőtt és gyermekkönyveiket ajándékozták a bibliotékának.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pozsonyi Zoltán levéltáros Normaszegő nők című előadására várták az érdeklődőket.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szűts M. Csilla kerámikus kiállításának megnyitója. A tárlatot Nyolczas Erika etnográfus, művészettörténész nyitotta meg. A rendezvényen közreműködött Lukácsi Huba középiskolai tanár, előadóművész.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

15. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Szabó András polgármester nyitotta meg az irodalmi kávéházat a könyvtár alatti pinceklubban, amelyik időszakos kiállításoknak is helyet biztosított. Az új kávéházhoz pályázaton nyertek
2,1 millió forintot, ebből a jelentős anyagi támogatásból vásárolták meg a berendezést. A belső átalakítást helyi vállalkozók ingyen végezték.

17. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Antik Hetek-programsorozat keretében a római eszme feltámasztásának kísérleteiről hallhattak előadást az érdeklődők.

21-30. Internet Fiesta

30. Verseghy Könyvtár: Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola és Szakiskola növendékei adtak műsort Kodály Zoltán emlékére.

31. Hild Könyvtár (Szolnok): Az ünnepi készülődés jegyében hagyományőrző játszóházat rendeztek a könyvtárban.

Mezőtúri  református gimnázium könyvtára - Mészáros János felvétele

Április

Városi Könyvtár (Túrkeve): Pályázati pénzből korszerűsítették a városi könyvtár külső és belső információs, tájékoztató rendszerét. A többszintes ház alsó szintjén található könyvtár homlokzatára háromdimenziós felirat került, így most már minden ember számára köny- nyen megtalálható lesz. A bejárati falra egy korszerű, programajánló mágnestábla is felkerült, melyen havi bontásban a könyvtár, a művelődési ház és a mozi rendezvényeit tüntetik fel, megkönnyítve a több telephellyel rendelkező intézmény tájékoztató munkáját. A könyvtár mintegy 550 ezer forintot fordít állománygyarapításra, de kihasználnak minden pályázati lehetőséget, hogy ez az összeg tovább növekedjen, és elérje a tavalyi 1 millió forintot. 

2. Hild Könyvtár (Szolnok): Kari Erzsébet Zsóka Kápolna című, vitorla képeiből rendezett kiállítása nyílt meg a könyvtárban.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából megemlékezéssorozatot kezdődött.

4. Hild Könyvtár (Szolnok): Megyei népmesemondó verseny elődöntőjének adott otthont az intézmény.

11. Költészet napja

16. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A műemléki világnap alkalmából a zenei könyvtárban előadással emlékezett a városvédők és városszépítők egyesülete. A helyi értékvédelmi rendeletről Zsemberi István városi főépítész tartott előadást, majd kiállítás nyílt a városban védendő épületekről, értékekről.

20. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Megyei mesemondó versenyt tartottak. A törökszentmiklósi, szolnoki, berekfürdői, túrkevei, abádszalóki és karcagi gyerekek szebbnél szebb magyar népmesével jöttek a megméretésre.

22. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Kádár Endre kunhegyesi születésű író, újságíró tiszteletére avattak emléktáblát a könyvtár előtti parkban. A megemlékezést a Kunhegyesiek Baráti Köre, a Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár és a Kunhegyesről elhurcolt és elpusztított magyar zsidóság emlékére Alapítvány szervezte.

24. Városháza (Szolnok): Verseghy-emlékülésen előadások hangzottak el a Verseghy-kutatás legújabb eredményeiről.

Május

9. Városi Könyvár (Újszász): Az európai unió alapját képező Római Szerződés aláírásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendeztek plakátkiállítást az újszászi könyvtárban.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtárosok számára szervezett szakmai nap. "NAGY OLVASHOW" projekt megbeszélése

Verseghy Könyvtár felvétele

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): László Cecília festményeiből nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.

19. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapi kavalkád

22. Városi Könyvtár (Jászapáti):  Ünnepélyesén bemutatták a jászapáti hitszónok: Pájer Antal válogatott prédikációit és verseit tartalmazó könyvet. A Makiáron született papköltő 1862-től 1881-ig, haláláig tevékenykedett az Alsó-Jászság központjában.

25. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): A mesék birodalmába kalauzolták a kicsiket a város könyvtárában tartott ötnapos rendezvényen. A gyerekek roppant módon élvezték, hogy őket is bevonták a történetekbe.

26. Vágó Pál Általános Iskola (Jászapáti):Az iskola 25 évvel ezelőtt költözött az iskola jelenlegi épületébe. Tíz éve vették fel a híres, apáti származású festőművész, Vágó Pál nevét. A kettős évforduló alkalmából iskolatörténeti kiállítás nyílt a suli könyvtárában.

Új Néplap archívuma

30. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Ünnepi Könyvhét megyei megnyitó ünnepségének a város adott otthont.

30. - június 6. Ünnepi Könyvhét

Június

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Június elején kezdődött el a városi könyvtár belső felújítása. A  munkálatok - amelyekre összességében mintegy hétszázezer forintot költ el az önkormányzat — idején a könyvtár belső festését, Illetve a nyílászárók mázolását végezték el.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermekek Európája gyermekprogram várta az érdeklődőket.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Wieloch-Varga Krystyna festőművész kiállítása nyílt meg a Művészeti szalonban.

16. Városi Könyár (Jászapáti): Játékdélelőttöt rendeztek gyerekeknek.

25-29. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Erdőn, mezőn, réten elnevezésű olvasótábort szerveztek a gyerekeknek.

25- augusztus 20. Városi Könyvtár (Fegyvernek): A település könyvtára soros állományellenőrzését tarott a nyáron. Ez idő alatt minden könyvtári szolgáltatás szünetelt. Az állományellenőrzés előtt júniusban „Megbocsátás hete’’ keretében késedelmi díj nélkül hozhatták vissza a dokumentumokat azok az olvasók, akik megfeledkeztek az olvasójegyben feltüntetett dátumról.

Július

Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): A III. Nagy Strandkönyvtárba fogadták a könyv szerelmeseit. A Tisza-tó strandja adott helyszint a könyvtárnak, mely változatos programokat kínált: vetélkedők, könyvárusítás, népi játékok és játszóház tette színesebbé a kilátogatok napját.

2. Városi Könyvtár (Jászberény): Lajkóné Nagy Mária amatőr festő tárlata nyílt meg a bibliotékában.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): A Palotásy János Vegyes Kar fennállásának száznegyvenötödik évfordulóján nyílt kiállítás a kar történetéből a könyvtárban.

Augusztus

1. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Egy hónapig leltározás miatt zárva volt. Ezalatt semmiféle szolgáltatást nem vehettek igénybe itt a lakosok. Augusztus elejétől pedig már újból várták a könyvtárosok az olvasókat.

6. Városi Könyvtár (Jászberény): Tálasné Velkei Éva amatőr festő alkotásaiból nyílt kiállítás a könyvtárban.

9. Városi Könyvtár (Jászberény): Miből élnek az emberek? című irodalmi esten lépett fel  Tahi-Tóth László a bibliotékában.

11. Városi Könyvtár (Kenderes): Különleges vendégeket fogadott Kenderes: a legendás Aranycsapat két játékosa, a „fekete párduc”, azaz Grosics Gyula és Buzánszky Jenő a városi könyvtárban tartott élménybeszámolót felejtheteüen pályafutásáról.

12. Városi Könyvtár (Jászberény):  Origamiversenyt rendeztek kisgyermekeknek .

13. Városi Könyvtár (Jászberény): Mini Gyöngyszínház néven szervezett programot kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt a Városi Könyvtár. A gyerekek gyöngyöt fűztek, miközben meséket és verseket olvastak.

Szeptember

József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Két gyönyörű, értékes kötetet ajándékozott nemrégiben Paczolay Gábor a kunszenti könyvtárnak. Az egyik az Emléklapok a régi Magyarországról rímet viseli és hatvannégy honi várost mutat be az 1890- es évekből származó képes levelezőlapokon keresztül. A másik pedig „Erdély csodái” közé kalauzolja az olvasót.

Városi Könyvtár (Jászapáti): A városi könyvtárban befejeződtek a nyáron elkezdett felújítási munkálatok. Az összesen 7,8 millió forintos beruházás során elvégezték a könyvtár belső falainak utólagos szigetelését, felújították a parkettát és lefestették a falakat.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiss József Gergely grafikai és festészeti tárlatának adott otthont a könyvtár Művészeti szalonja.

30. Hild Könyvtár (Szolnok): A népmese napja alkalmából mesemondó délutánt tartottak gyermekeknek és felnőtteknek a minap. A meséket szülők, könyvtárosok, gyerekek és nagymamák mondták el.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A népmese napja alkalmából rendezett egész napos program keretében a Kodály Zoltán Általános Iskola nevelői olvastak fel meséket a gyerekeknek. Kiállítás is nyílt a Mesék hősei címmel meghirdetett bábkészítő pályázat legszebb munkáiból.

Október

1. Városi Könyvtár (Újszász): Anyuka leszek címmel beszélgetésre várták a kismamákat, a leendő anyukákat a könyvtárban, ahol Bakos Mária védőnő, írónő mondta el tapasztalatait.

2-12. Országos Könyvtári Napok- A Nagy Olvashow

13. Városi Könyvtár (Kenderes): Kezek műve — népek mestersége címmel Szentpéteriné Lévai Mária gyapjú szőnyeg és népi ékszer kiállításának adott otthont az intézmény.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Turóczi Béla Attila festőművész "Ecsettel Szolnokról" című kiállítása nyílt meg a megyei könyvtárban.

24. Hild Könyvtár (Szolnok): A városi egészséghónap keretében tartottak szakmai előadást a biblioékában.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jari Vilén, Finnország magyarországi nagykövete nyitotta meg „A 100 éves a finn népképviselet” című kiállítást a könyvtárban.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívum

31. Városi Könyvtár (Kenderes): Tök jó napot rendeztek közel száz gyermek részvételével. Először a Halloween kialakulásáról volt szó, majd az udvaron tök-, szellem-, feketemacska-, boszorkánykártyákat kellett a gyerekeknek összegyűjteni. Ezután textilből készítettek tököt, és közben verset tanultak.

Isa Schneider a jászberényi könyvtárban - Új Néplap archívuma

November

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Europe Direct Európai Információs Pont, a Finnugor Baráti kör és a könyvtár a „rokonnépek napja” tiszteletére rendezendő ünnepséget szervezett. A program vendége és előadója dr. Mayer Rita, az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető főtanácsosa volt.

10. Hild Könyvtár (Szolnok): Egészség napot rendeznek a bibliotékában, ahol egészségjegyében tanácsadásokkal, előadásokkal, termékbemutatókkal, egészségügyi mérésekkel — vércukor, vérnyomás, koleszterin — várták az oda betérő érdeklődőket.

Új Néplap archívuma

11. Városi Könyvár (Jászberény): A könvytár és a Déryné Művelődési Központ Natura-napot szervezett. Az érdeklődők hasznos előadásokat hallgathattak meg az egészséges életmóddal kapcsolatban. Ezen kívül a szervezők többek között könyvkiállítással, reformkonyhai bemutatóval és kóstolóval, ingyenes tanácsadással várták a résztvevőket.

12. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Mezey Barna Batthyányi címmel tartott előadást, majd Kása Imre amatőr fafaragó munkáiból nyílt kiállítás a könyvtárban.

Új Néplap archívuma

13. Ember Mária Városi Könyvtár (Abádszalók): Ember Juditra, az abádszalóki születésű, Balázs Béla-díjas filmrendező emlékére a könyvtárban filmvetítéssel egybekötött emlékestet rendeztek.

19. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Az irodalmi hétpróba című rendezvénynek adott otthont az intézményt.

Új Néplap archívuma

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A nemzetközi Szent Erzsébet-év tiszteletére a Finnugor Baráti Kör a könyvtárral közös ünnepséget szervezett.

23. Hild Könyvtár (Szolnok): Versolvasó délutánt szerveztek Ady Endre születésének 130. évfordulója alkalmából.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fekete Zsolt festménykiállításának adott otthont a bibliotéka.

Lévai Anikó a jászberényi könyvtárban - Új Néplap archívuma

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): November végén befejeződött a könyvtár épületének részleges felújítása. Az önkormányzat anyagi támogatásával tavasszal az épület utcafronti részéről két méter magasságban leverték a szakemberek a málladozó vakolatot, s egy vízzáró-szigetelő réteggel látták el, majd bevakolták. Ősz végén elkészült az épület Zádor utca felőli részén egy új kerítés.

December

8. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): A Jászsági Honismereti Egylet ez évi utolsó ülését tartotta a helyi könyvtárban.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Finnország függetlenségének 90. évfordulója alkalmából ünnepséget tartottak, ahol a vendég Virpi Masonen finn egyetemi tanár volt.

15. Hild Könyvtár (Szolnok): A Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület és a könyvtár közös programjában a rákóczifalvi Bivaly-tói régészeti ásatás munkálatainak legérdekesebb leleteiről tartott tájékoztatót dr. Csányi Marietta, a Damjanich János Múzeum régészeti osztályának vezetője az érdeklődőknek.

2019

Január

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mini-Art kiállítássorozat keretében a szolnoki Eszterlánc Óvoda mutatta be alkotásait a Gyermekkönyvtárban.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bán Zsófia tartotta a  Csacsogó Babahordozó Klub foglalkozását a Gyermekkönyvtárban.

10., 24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Érettségire felkészítő foglalkozás indult angol és német nyelvből az Ifjúsági részlegben.

11. Hild Könyvtár (Szolnok): Szerencsevarázsoló kézműves délutánt szerveztek a könyvtárosok.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rejtélyes kastélyok címmel Kiszely Tóth Anett történész tartott előadást az Életre kelt történelem sorozat keretében.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Bartha Júlia Keleti örökség a Nagykunság népi kultúrájában című könyvét bemutatta a szerző és Szathmáry István újságíró. 

Verseghy Könyvtár Fotótára

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiss Olga lélekgyógyász, női önismereti tanácsadó, dúla volt a Lady's Club foglalkozás vendége.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A magyar kultúra napja alkalmából nyílt kiállítás Molnár Nikoletta amatőr fotós munkáiból a Művészeti szalonban.

24. Hild Könyvtár (Szolnok): A magyar kultúra napi szavalóversenyt tartottak az intézményben.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): SzolnoCon elnevezésű országos anime találkozónak adott otthont a könyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Irodalmi szalon évnyitó foglalkozását tartotta a Művészeti szalonban Rigó József vezetésével.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Február

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bálint Ágnes utazó életmű kiállítása kapott helyett a Gyermekkönyvtárban

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Marik Anikó festményeiből nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hangszersimogató foglalkozás keretében karonülő babák ismerkedtek a hangszerekkel.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bocsáss meg, Ginsberg! Markó Béla íróval Szekrényes Miklós beszélgetett.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bán Zsófia tartotta a Csacsogó Babahordozó Klub foglalkozását a Gyermekkönyvtárban.

14.Verseghy Könyvtár (Szolnok): Diana Senechal: Mind over Memes című könyvének bemutatóján a szerzővel Jeneiné Fekete Marianna beszélgetett.

15. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): „Itt a farsang, áll a bál” címmel tartottak kézműves foglalkozást a könyvtárban.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A konyhában is ökosan: környezettudatos tippek, ötletek címmel Nagy Réka ökoanyu, blogger tartott előadást az Öko körben.

20. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Mesél a papírszínház című foglalkozáson  A soknevű macska című mesét hallgathatták meg a gyermekek.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A szolnoki vár története napjainkig címmel Dr. Kertész Róbert régész tartott helyismereti előadást.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Nemzedékek emlékezete előadássorozat keretében A lengyel–magyar kapcsolatok évszázadairól beszélt az érdeklődőknek Kis Krisztián Bálint.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A rátóti csikótojás című zenés bábjátékkal várta a családokat a Minerva bábcsoport a Gyermekkönyvtárban.

23. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Juhász Ildikó Kíra: Ciao múlt, helló jövő!: rendezd át az otthonod, színezd újra az életed! valamint Virágh Hajnalka: „Görényből” gyerek: hogyan szeressük és támogassuk figyelemzavaros hiperaktív gyerekünket című könyvek bemutatójára került sor.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Finn kultúra ünnepe alkalmából A finn üvegművészet címmel előadással egybekötött kiállításmegnyitóra került sor a Művészeti szalonban. A kiállítást Szabó István alpolgármester nyitotta meg.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kóródi Máté történész Vörösterror Szolnokon, 1919. március 31-május 20. címmel tartott előadást a Szolnoki kalendárium februári foglalkozásán.

Március

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Mini-Art kiállítássorozatban a Tiszavirág Óvoda mutatkozott be a Gyermekkönyvtárban. Az Ifjúsági teremben pedig Kassai Lilla festményeit tekinthették meg a látogatók március hónapban.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Girnt Vilmos festményeiből nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.

9., 30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bíró-Sipos Karina tartott Ringató foglalkozást a Gyermekkönyvtárban.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Középpontban a nő elnevezésű workshopot szervezett a könyvtár. Az egész napos program keretében számos előadásra, szaktanácsadásra és termékbemutatóra került sor.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Március 15. alkalmából ünnepi kézműves foglalkozást tartottak a gyermekkönyvtárosok.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A vámpír alakja a történelemben címmel Kiszely Tóth Anett történész tartott előadást az Életre kelt történelem című sorozat keretében.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Adalékok Szolnok történetéhez 1848/49 százhetvenedik évfordulója kapcsán volt dr. Bagi Gábor történész előadásának címe, amellyel a Szolnoki kalendárium klub hallgatóságát örvendeztette meg.

21.-28. Internet Fiesta

22. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Tavaszváró kézműves foglalkozást tartottak a könyvtárosok.

26. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): A Digitális Jólét Program Ponton tartott előadást Iványiné Kiss Krisztina könyvtáros az okostelefonok, tabletek kezeléséről.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Távol-Keleti érdekességek címmel Demény István tartott útibeszámolót.

Április

Jászboldogháza: Baba-mama klub vendége volt a "Helyet" Alapítvány

Pappné Turóczi Henrietta felvétele

1., 8., 15., 25. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Zsipp-Zsupp könyvtári babázó foglalkozást tartottak a városrészben élő kismamák számára.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Erdők népe elnevezésű fantasy art rajzpályázat lezárultával eredményhirdetéssel egybekötött kiállításmegnyitónak adott ottjont az Ifjúsági terem.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csender Levente író, tanár volt Jenei Gyula vendége a Művészeti szalonban.

4. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Bán Mór (Bán Jánost) a nagy sikerű Hunyadi-sorozat szerzője volt a könyvtár vendége. Rendhagyó történelemórának is beillő előadását minden résztvevő élvezettel hallgatta.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lady's Club vendégeként Bábeczki Mónika tartott előadást Kenyában az élet magyar nőként címmel.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Műhely alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bosnyák Viktória író volt a Gyermekkönyvtár olvasóinak vendége.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Nincs beszédülés" Költészet napi megemlékezés Tandori Dezsőről Vendégünk Tóth Ákos irodalomtörténész, a Tiszatáj folyóirat szerkesztője. Beszélgetőtársa: Szekrényes Miklós író, könyvtáros

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus adott hangversenyt a Művészeti szalonban.

10. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Ady Endre életéről tartott irodalmi előadást Kovács Attila.

11. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): A hagyományokhoz híve a Magyar költészet napjához kapcsolódva maratoni versolvasó délutánt tartottak a Zsigray Julianna Színházteremben. A könyvtár munkatársai verses könyvjelzőket osztogattak a látogatóknak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kele Fodor Ákos A szív vége című kötetének bemutatóján a szerzővel Sepsi László író, műfordító beszélgetett.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Történelmi séta az Alcsi-Holt-Tisza mentén című helyismereti kiadványt mutatták be a Szolnoki kalendárium foglalkozásán, ahol a szerzők, Kovács Gyuláné, Békési István ismertették a kutatásaik alapján készült kötetet.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Országos Mesevetélkedő 2018-2019 Jász-Nagykun-Szolnok megyei döntőjének adott otthont az intézmény.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Gyermekkönyvtárban húsvéti készülődéshez adtak tippeket a gyermekkönyvtárosok egy hangulatos kézműves foglalkozás keretében.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Élet a kastélyban: az arisztokrácia titokzatos élete a historizmus korában címmel Kiszely Tóth Anett történész tartott előadást a Verseghy teremben.

Verseghy Könyvtár Fotótára

24. Hild Könyvtár (Szolnok): Sporttal a világ körül  tartottak előadást a Halhatatlan Sportolók Egyesületének olimpiai bajnokai.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Zöld világom 5.0 elnevezésű környezetvédelmi vetélkedő döntőjének adott otthont a Gyermekkönyvtár. A vetélkedő a Europe Direct helyi irodájával közösen szervezték a könyvtárosok.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szíria, a Kelet büszkesége címmel dr. Ftaimi Mounzer tartortt előadást dr. Mahmoud Heretainról. Az előadáshoz fotókiállítás is kapcsolódott, amelyet egy hónapig láthattak az érdeklődők a Művészeti szalonban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

25. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Író-olvasó találkozón Hajdú Katalint látták vendégül a könyvtárban.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ajándék című bábelődással várta az érdeklődőket a Minerva bábcsoport.

Május

6-31. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Krinolin és keszkenő címmel történelmi romantikus könyvekből állítottak össze egy válogatást a könyvtárosok.

6., 13., 20., 27. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Zsipp-Zsupp könyvtári babázó foglalkozást szerveztek kisgyermekek és szüleik számára a fiókkönyvtárban.

7. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Olvasóklub összejövetelére került sor a könyvtárban.

8. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár, Verseghy Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó vendége volt Kertész Erzsi íróval, a Panthera című regény szerzője.

Verseghy Könyvtár Fotótára

 

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozón Kovács Attila íróval találkozhattak a szolnoki gyerekek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nagyszeben bemutatkozik címmel kiállítással és filmvetítéssel színesített könyvbemutatóra került sor.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Finnország című rajzpályázat eredményhirdetésére került sor a Gyermekkönyvtárban.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnoki Fotóműhely kiállításának adott otthont a Művészeti szalon.

15. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Immár 12. alkalommal rendezte meg 7. osztályos tanulóknak a városismereti és környezetvédelmi vetélkedőt a könyvtár és a Városvédő és -Szépítő Egyesület.

22. Verseghy Könvytár (Szolnok): "45 év Szolnok szolgálatában" című könyv bemutatójára került sor a Verseghy teremben. Dr. Koncz József főorvossal, a könyv szerzőjével Szilvási Zsuzsa újságíró beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vetési Tamás Csaba Isten nekünk háttal című könyvének bemutatóján a szerzővel Szathmáry István beszélgetett.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Demény István Közép-Ázsia címmel  tartott élménybeszámolót.

25. Hild Viktor Könyvtár, Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapi programokkal várták a fiatal olvasókat a könyvtárosok.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Beck Andrea írónővel találkoztak a Szegő Gábor Általános Iskola 8. osztályos tanulói.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tiéd a Tér elnevezésű pályázat keretében került sor az Ifjúsági részleg 4. születésnapi ünnepségére.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Június

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Český Krumlov-i fotóművészek kiállításának adott otthont a Művészeti szalon.

5. Ipolyi Közművelődési Könyvtár (Törökszentmiklós): A könyvtár vendége volt Berg Judit, aki a Rumini-sorozat kapcsán tartott író-olvasó találkozót.

IKK facebook oldala

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Faragó Bence fotókiállítását tekinthették meg az érdeklődők az Ifjúsági teremben.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „Tudom, hogy van jogom” című vándorkiállításnak adott otthont az intézmény.

13-18. 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok programsorozat

19. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Törökszentmiklós és a könyvek címmel Csőke Tibor részlegvezető tartott előadást a törökszentmiklósi könyvek történetéről, a hozzájuk kapcsolódó érdekességekről, különlegességekről.

22. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): A Múzeumok éjszakája programsorozat keretében A középkori Tenyő és monostora című helytörténeti előadást hallgathatták meg az érdeklődők.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Irodalmi Szalon foglalkozását Rigó József vezette.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Csépai könyvtár plakátja

Július

8-13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): KikapcsTér - Irodalom valós időben címmel ifjúsági írótábort szervezett a könyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Andrásiné Pocsalyi Julianna  "A selyemtől a tűzzománcig" című képzőművészeti kiállítása nyílt meg a Művészeti szalonban.

Augusztus

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szalay Ferenc polgármester és Czakóné Gacov Katalin igazgató adta át ünnepélyesen a könyvtár felújított tereit.

Verseghy Könyvtár Fotótára

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok napján a könyvtár standot állított a Szolgáltató város többi intézményeivel közösen a Szapáry úton.

Szeptember

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Belgiumból Szolnokra címmel nyílt meg Michéle Colonval festményeinek kiállítása.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hősök és szerelmek című kötetének bemutatóján Nyáry Krisztián íróval Szekrényes Miklós beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnoki Kalendárium helyismereti foglalkozás keretében Jámbor Csaba múzeumi könyvtáros tartott előadást "Ferencesek Szolnokon" címmel.

19. Ipolyi Közművelődési Könyvtár (Törökszentmiklós): Magyarország legtermékenyebb írója, Nemere István volt a könyvtár vendége.

IKK facebook oldala

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kulturális örökség napja alkalmából Bajnai Zsolt tartott előadást Szolnok első aranykora (1876-1914) címmel.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kortárs írók napján a kolozsvári Előretolt Helyőrség Íróakadémia költői, írói és újságírói mutatkoztak be az Ifjúsági részlegben.

Verseghy Könyvtár Fotótára

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Horthy Miklós tengernagy, népi hős és kormányzó című könyv bemutatóján a kötet kiadójával, Máthé Erikával Szathmáry István újságíró beszélgetett.

Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Nagy Tibor Félárnyék című könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kacor király című mesét mutatta be a Minerva Bábcsoport a Népmese napja alkalmából.

30. - október 6. Országos Könyvtár Nap

Október

10., 24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Irodalmi szalon tartotta összejövetelét Rigó József vezetésével.

25.  Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Amerikából jöttem címmel Baski Boglárka tartott beszámolót a magyar cserkészek amerikai útjáról.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnoki (H)arcok-sorozat keretében Zounok és középkori ispántársairól tartott előadást Kis Krisztián Bálint középiskolai tanár.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 24 órás középiskolai vetélkedő egyik fordulójának adott otthont az intézmény.

November

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok Város Közkönyvtára és Múzeumi Gyűjtőhelye megnyitásának 85. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséggel egybekötött szakmai napot tartott a könyvtár és Damjanich János Múzeum.

13. (Szolnok): Szolnok szaval címmel közös versmondást szerveztek a város könyvtárosai a Magyar Nyelv Napja alkalmából. Szolnok több pontján Weöres Sándor: Tíz lépcső című versét szavalták a diákokkal.

Verseghy Könyvtár Fotótára

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nagy Tibor "Félárnyék" című könyvének bemutatójára került sor.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Kalendárium helyismereti foglalkozáson Molnár Vilmos történész "Variációk proletárdiktatúrára" címmel tartott előadást.

16. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Az elsáncolt falu című kötetét mutatta be a könyvtárban Szíki Károly színművész.

Tiszaföldvári Városi Könyvtár honlapja

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vig Balázs íróval találkozhattak a könyvbarát gyerekek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A kuruc kor hősei prózamondó versenyre került sor a Gyermekkönyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

26-27. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Mesemondó versenyt hírdetett általános iskolásoknak a Gyermekkönyvtár.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Öko kör keretében Dr. Németh Miklósbeszélt az E-számokról.

27. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Csőke Tibor tartott előadást Bárándy György ügyvéd törökszentmiklósi éveiről a felnőtt könyvtár olvasótermében.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kreatívlak kézműves foglalkozás keretében a szalvétagyűrű készítést mutatta be Tóth Etelka Edit. 

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bábelőadással várta a Minerva Bábcsoport a családokat.

December

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "A textúrák ezer arca" címmel nyílt meg Kerekes Andrea paverpol oktató kiállítása a Művészeti szalonban.

9. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Az idei mesemondó versenyen Benedek Elekre emlékeztek a könyvtárban. Alsó tagozatos tanulók - Tiszabőről, Fegyvernekről, Törökszentmiklós három iskolájából valamint Tiszatenyőről - mondták el kedvenc meséjüket az írótól.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): OKN zárókonferenciát tartott az intézmény megyei könyvtárosok számára.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kaméleon társulat karácsonyi előadással örvendeztette meg a közönséget. Ezen a napon került sor Buday Péter emlékkiállításának ünnepi megnyitójára is.

Verseghy Könyvtár Fotótára

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tollforgató kötetbemutató (2019.12.11.)
A Szolnoki irodalmi alkotótábor antológiájának bemutatója

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Grecsó Krisztián Vera című regényének bemutatóján az íróval Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnoki kalendárium helyismereti klubfoglalkozás vendége Sulák Péter történész volt, aki "A TSZ mozgalom egy csodálatos búvópatak, amely tóvá alakul" című előadása

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): BibliotéKar tartott karácsonyi koncerttel búcsúztatta az óesztendőt.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kreativlak foglalkozás decemberi találkozóján Tóth Etelka Edit karácsonyi díszek készítésését mutatta be az érdeklődőket.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Húsz vagy huszonegy címmel került sor az Eső irodalmi lap ünnepi lapszámának bemutatójára. Bajnai Zsolt beszélgetett a szerkesztő Jenei Gyulával és Molnár H. Magorral. A műsorban közreműködött Molnár László színművész.

Verseghy Könyvtár Fotótára

1978

Alattyán

04.11. Irodalmi összeállítással emlékezett meg a költészet napjáról a művelődési ház irodalmi színpada.

Jászberény

04.11.Grafikusművészek alkotásaiból nyílt kiállítás Ady-lapok címmel a városi könyvtárban. Az emléklapok köréből Stettner Béla és König Róbert fametszetei, Farkas József és Fery Antal portré ex librisei, Vén Zoltán rézkarcai elevenítik fel a legváltozatosabb módon Ady Endre emlékét. Az illusztrációk között különös élményt nyújtanak egy Ady vers több művész által is megfogalmazott képi megjelenítései. A néző például Ágotha Margit és Józsa János a Párizsban járt alz Ősz című, Bangha Ferenc és Józsa János A fekete zongora című versekhez készített illusztrációit hasonlíthatja össze, értelmezheti. A kisgrafikai tárlat kiemelkedő élményeit jelentik még Csohány Kálmán, Rádóczy Gyarmathy Gábor, Tassy Béla rézkarcai és Reich Károly rajzai.

04.13. A költészet napja alkalmából író-olvasó találkozót rendeztek a jászberényi Aprítógépgyárban, a szakszervezeti kulturbizottság szervezésében. A találkozóra Szentmihályi Szabó Péter költőt hívták meg.

Karcag

04.14. A Déryné Művelődési Központ színháztermében Keres Emil Kossuth-díjas Érdemes-művész vendégszerepelt versekből szerkesztett műsorral.

04.18. A gimnázium tanulóinak és a Déryné Művelődési Központ irodalmi alkotókor tagjainak közreműködésével a költészet napja tiszteletére emlékműsort rendezett a Városi Csokonai Könyvtár.

Rákóczifalva

04.06. A Napfény étteremben a rákóczifalvi művelődési ház irodalmi és zenei klubjának tagjai emlékeztek meg a költészet napjáról.

Szolnok

04.17.  Délelőtt a Komarov teremben gyermekek számára rendeznek Kormos István emlékműsort. A műsorban, amelyet Nagy Gáspár, a Móra Kiadó munkatársa szerkesztett, a Szigligeti Színház művészei és Vitay Ildikó gitáros-énekes működtek közre.

Este pedig a „Szép versek ’77” című Bata Imre irodalomtörténész által szerkesztett műsorban a Szép versek című antológiában megjelent lírai alkotásokból hallgathattak az érdeklődők.

04.19. Iluh István költő találkozott a 605. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet kollégiumában a Horizont klub tagjaival.

Tiszaföldvár

04.23. A VIT ’78 és a költészet napja jegyében  a községi KISZ-bizottság és a könyvtár közös szervezésében KlSZ-korosztáiyú fiatalok szavalóverseny zajlott a művelődési házban.

Törökszentmiklós

04.10. A művelődési központ „Üj Tükör” klubja költészet napi ünnepségén Fekete Sándor irodalomtörténész „Perben Petőfiért” címmel tartott előadást.

1967

Jászberény

04.18. Mensáros László színművész adott önálló estet a Lehel klubban. Műsorában a versek, prózai szemelvények mellé ötletesen felsorakoztatott egykori újság és folyóirat cikkeket is, amelyek aláhúzták a tőkés világ és a fasizmus embertelenségét. Ady, József Attila, Szabó Lőrinc, Radnóti, Apolliner műveinek mélyen átélt szép tolmácsolása maradandó emlékkel gazdagította az est résztvevőit.

Kunhegyes

04.11. A helyi középiskolákban, szavalóversenyt rendeztek, valamint az általános és középiskolákban Irodalmi szakköri foglalkozás keretében méltatták az emléknap jelentőségét.

04.15. A mai magyar költők müveiből irodalmi fejtörőt állítottak, amelyen a művelődési otthon irodalmi színpada is közreműködött és ez alkalommal nyitották meg a mai költők müveit bemutató kiállítást is.

Mezőtúr

04.09. A Dózsa György Gimnázium dísztermében író-olvasó találkozón látták vendégül Simonyi Imre költőt. Közreműködött a Teleki Blanka Gimnázium aranyérmes irodalmi színpada.

Szolnok

04.14. Irodalmi estet rendeztek a szolnoki Ságvári művelődési házban. Az irodalmi esten Csanádi Imre József Attila díjas, Rab Zsuzsa József Attila-díjas, Buda Ferenc és Serfőző Simon költők találkoztak olvasóikkal. A mai magyar líra Szolnokon megjelenő képviselőit Sípos Tamás dramaturg, a Magyar Televízió munkatársa mutatta be. Az irodalmi est sikeréhez nagyban hozzájárultak a közreműködő neves színészek, nevezetten Bánki Zsuzsa Jászai-díjas, Gordon Zsuzsa és Tallós Endre.

Az irodalmi esten résztvevő költők a műsor szünetében dedikálták műveiket az olvasóknak.

A költészet napja szolnoki ünnepi irodalmi estjéhez kapcsolódva a Verseghy könyvtárban Mai magyar költők arcképcsarnoka címmel fototárlatot mutatnak be.
 

1969

Január

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtár egyik termében Ady emlékkiállítás nyílt fényképekből és dokumentumokból.

Forrás: Néplap archívum

Február Mezőgazdasági könyvhónap

Községi Könyvtár (Tiszasüly): A tiszasülyi Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet  Dobi István brigádja szerződést kötött a községi könyvtárral. Mindenféle karbantartási, javítási, felújítási munkát elvégeznek társadalmi munkában. A könyvtárdolgozói viszonzásul segítik a brigádtagok kulturális vállalásainak teljesítését.

Termelőszövetkezet (Szelevény): Pálóczi pusztán a termelőszövetkezetben a községi könyvtár könyvkölcsönző állomást létesített.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Új kiadvány-sorozatot indított útjára a bibliotéka Könyvtári Magazin címmel, amelyben az újdonságokról kívánta tájékoztatni olvasóit.

24. Kertvárosi Fiókkönyvtár (Szolnok): Vidám farsangi kabaré címmel műsoros estet rendeztek a klubkönyvtárban. A műsorban közreműködnek: Bókay Mária, Baranyi László, Sebestyén Éva, Halász László Jászai-díjas és Nádor László, a szolnoki Szigligeti Színház művészei.

Városi Könyvtár (Jászberény): A Lehel klubban dr. Guoth János kandidátus és Biszkup Ferenc tudományos kutató, a Gödöllői Kisállattenyésztési Kutató Intézet munkatársai, előadását hallhatták az érdeklődők. A rendezvényt könyvkiállítás és vásár tette még teljesebbé.

Március

2. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Az Én városom címmel ismeretterjesztő előadást tartott a klubkönyvtár ifjúsági klubja. Az előadás alkalmával Az én városom, a Margitsziget és Az újjászületett Budapest című kisfilmet vetítik le a résztvevő fiataloknak.

10. Móricz Zsig,ons Városi Könyvtár (Mezőtúr): . „Az abszurd dráma” címmel Sükösd Mihály író tartott előadást a könyvtár és a TIT közös rendezvényén.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Várnai Zseni költő volt a könyvtár vendége. Az író-olvasó találkozón Kelen Dóra és Váradi László működött közre. Majd Várnai Zseni a délután folyamán tovább indult Martfűre, ahol egy szocialista brigád kedves meghívásának is eleget tett.

20. Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Fodor József Kossuth-díjas költő látogatott Szolnokra. Szolnoki útján Bálint Istvánné, az SZMT könyvtárának vezetője kalauzolta.  

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megemlékeztek a magyar tanácsköztársaság költészetére. Ünnepi megemlékezésen dr. Lengyel Dénes, a Petőfi Múzeum igazgatóhelyettese mondott beszédet. Az előadást néhány e korszakból származó irodalmi szemelvény egészítette ki, Hegedűs Ágnes Jászai-díjas színművész  tolmácsolásában.

28. Felsőfokú mezőgazdasági technikum (Karcag): A klubterem Dr. Kurucz Gyula kandidátus, a Nagykunsági Mezőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatója mondott megnyitót. Dr. Sárkány Pál, a Mezőgazdasági Könyvkiadó igazgatója, „A harmadik évezred küszöbén” című könyvének bemutatóján.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Veres Péter volt a megyei könyvtár vendége, majd Rákóczifalvára utazott és a művelődési házban tartandó író-olvasó találkozón vett részt.

Április

MÁV Járműjavító Könyvtára (Szolnok): A Millennium Művelődési Házban önerőből, jelentős társadalmi munka igénybevételével készült el az üzem új könyvtára. Megváltoztak a kölcsönzési lehetőségek, rendbe tették, átfésülték a könyvállományt, bevezették a szabadpolcos válogatási rendszert.

Költészet napja

11. Községi Könyvtár (Jászladány): Baranyi Ferenc költőt látták vendégül és a művelődési ház irodalmi színpada tartott előadást.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szabolcsi Miklós akadémikus József Attila forradalmi költészetéről értekezett. A megyei könyvtár és a Szakszervezetek Központi Könyvtára rendezésében tartott költői esten Váczi Mihály, Fodor András, Ratkó József, Tormai József költők és Márai Enikő előadóművész voltak az esemény vendégei.

Másodízben jelent meg a Verseghy Könyvtár önálló kiadványa, a Könyvtári Magazin. Bővebb terjedelem, javuló nyomdatechnika, változatosabb illusztráció, néhány sajátos ötlet jellemzi a kiadvány legújabb számát. Érdekes a „Szolnokból nagyváros” című fejezet, mely a megyeszékhely történetét, jelenét, fejlődési lehetőségeit vázolta bőséges irodalomjegyzékkel, mely egyaránt tartalmaz könyveket és folyóirat cikkeket. Olvashatunk a város ipari fejlődéséről, kulturális életéről, sőt a fejlődő nagyváros „betegségeiről” is. A magazint figyelemfelkeltő vers- és prózarészletek,műsorkalauz, aktuális érdekességek, idegen nyelvű betétek, interjúik — így például Örkény István Szolnokon hamarosan bemutatásra kerülődarabjának, a „Tóthék” rendezőjével — keresztrejtvény,szellemes feladványok és a könyvtár helyismereti gyűjteményét bemutató szemelvény egészíti ki. Jó ötlet a mellékletként közreadott közvélemény kutató lap, melynek eredményei bizonyára serkentőleg hatnak a rokonszenves kezdeményezésre, s talán a könyvtár egészének munkáját is segítik.

23. Városi Könyvtár (Jászberény): A városi tanács művelődésügyi osztálya, a Déryné Művelődési Központ és a járási könyvtár irodalmi estet rendezett a Petőfi klubban.Az irodalmi est vendége: Béres Attila költő és Kósa László irodalomtörténész volt. A rendezvényen közreműködtek a művelődési központ irodalmi színpadának tagjai és a tanítóképző növendékei. A műsor előtt került sor a jászsági irodalmi pályázat ünnepélyes eredmény hirdetésére.

Május

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Széphalmi Istvánné és Mándy Gábor könyvtárosok állították össze a bibliográfiát a a nemzetközi békemozgalom fennállásának 20. évfordulója alkalmából.

A karcagi könyvtár raktárában. Fotó: Nagy Zsolt - Néplap archívum

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Irodalmi estet tartottak Bányai Kornél műveiből. Imre Lajos, a megyei könyvtárigazgatója bevezetőjében méltatta a költő munkásságát és vázolta életútját, a hadifogolytábortól a szolnoki kórházig és temetőig. Az est műsorában felléptek: Berek Katalin SZOT-díjas, Hegedűs Ágnes Jászai-díjas színművésznők, valamint Hollósi Frigyes és Újlaki Károly.

24. Községi Könyvtár (Jászfényszaru, Jászjákóhalma): Jobbágy Károly József Attila-díjas költőt látta vendégül a két könyvtár.

27.  Ságvári Művelődési Ház (Szolnok): A könyvhét megyei megnyitóját a megyei könyvtár, az SZMT Központi Könyvtára és a Művelt Nép könyvesbolt tartotta meg a Ságvári Művelődési Házban a Szolnoki Kulturális Hetek keretében.

31. Csokonai Könyvtár (Karcag): A karcagiak vendége Bárány Tamás író volt.

Községi Könyvtár (Tiszapüspöki):  A könyvtár és az úttörőcsapat hívta meg vendégül Hárs László írót. Száznegyvenen hallgatták meg írói munkásságáról szóló közvetlen hangú beszédét. Az úttörőcsapat tiszteletbeli tagjává választotta az írót aki emléksorokat jegyzett be a csapatnaplóba, majd dedikálta a tanulók által megvásárolt könyveit

Június

Ünnepi Könyvhét

9. Városi Könyvtár (Jászberény): A Lehel Klubban Ladányi Mihály József Attila-díjas költőt és Nagy Attila színművészt, a Thália Színház tagját irodalmi est keretében látja vendégül a város könyvszerető közönsége.

Augusztus

1. SZMT könyvtár (Szolnok): Chilei delegáció járt a könyvtárban. A vendégek tiszteletére Chilével foglalkozó könyveket, cikkeket és Pablo Neruda szerelmes szonettjeit helyezték el. A vendégkönyv megőrizte a könyvtárban tett látogatás emlékét.

Szeptember

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermekkönyvtáros napok kezdődtek a bibliotékában Heves és Szolnok megyei könyvtárosok részvételével.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Életének 54. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Gura Mihály, a könyvtár művelődési autójának könyvtárosa, aki 14 évet töltött lelkiismeretes munkával a könyvtár szolgálatában és s fáradhatatlanul járva a tanyavilágot, emberek százaival szerettette meg a könyvet, az olvasást.

Október

A Verseghy Könyvtár, a karcagi, a kisújszállási és a mezőtúri városi könyvtár, a jászberényi és tiszafüredi járási könyvtárak együttes munkájával jelent meg ajánló bibliográfia felszabadulásunk 25. évfordulója tiszteletére.

12-19. (Jászberény): A megyei, járási, városi szervek rendezésével műszaki szakköri napokat tartottak. Ennek keretében a járási könyvtár anyagát bemutató kiállítás nyílt a Hazafias Népfront klubhelyiségében.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Koczkás Sándor egyetemi tanár tartott előadást a magyar líra felszabadulás utáni útjáról.

17. Tiszaug: felavatták az új művelődési otthont, amelyben könyvtár, színházterem és klubhelyiség is helyet kapott.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a könyvtár baráti körének első összejövetelén indították útjára az "Író a pódiumon” című sorozatot. Jókai Annát, a Szigligeti Színház évadnyitó darabjának szerzőjét látták vendégül. Jókai Annával Galsai Pongrác kritikus és Berényi Gábor, a Szigligeti Színház igazgató-főrendezője beszélgetett. Hegedűs Ágnes, Jászai-díjas színművésznő az írónő novelláit mutatta be.

23. Szolnoki Cukorgyár (Szolnok): Új üzemi könyvtárat avattak a gyár kultúrházában.

27. Kertvárosi Fiókkönyvtár (Szolnok): Tóth Miklós: Kutyaszorító című háromfelvonásos vígjátékát mutatatták be a szolnoki Szigligeti Színház művészei.

28-29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tájértekezletre került sor a felszabadulás 25. évfordulója alkalmából. A jubileum könyvtári tapasztalatait vitatták meg a nagyobb közművelődési könyvtárak
propagandával foglalkozó munkatársai. A Könyvtártudományi és Módszertani Központ által szervezett győri és szolnoki megbeszéléseken a könyvtárosok az MSZBT jubileumi olvasómozgalmának, illetve a KISZ jubileumi olvasónapló pályázatának bizonyos hibáira hívták fel a figyelmet; különösen a könyvellátási zavarokat, valamint a könyvtárak magára hagyatottságát tették szóvá. A tanácskozáson reklámlélektani előadást is meghallgattak a résztvevők, az előadó dr. András Vera egyetemi tanársegéd volt.

30. MÁV Járműjavító Művelődési ház könyvtára (Szolnok): Játék és vallomás címmel Ifjúsági olvasó mozgalmat kezdeményeztek a 14—26 év közötti fiatal olvasók számára az irodalmi művek népszerűsítésére.

November

A hónap folyamán a Tiszán innen Dunán túl című rádiós vetélkedő sorozat keretében Szolnok és Bács megye versenyzett egymással. E vetélkedő során egy újfajta feladatot is kapott a két megye: Szolnok és Kecskemét város lakói a helyi könyvesboltban sorsjegyet vásároljanak, abból a célból, hogy a megye valamelyik részén új könyvtárt létesíthessenek. 

Községi Könyvtár (Túrkeve): Előadás-sorozatra indult a szolnoki Verseghy Könyvtár művelődési autója Czikatpásztó és Dani tanya körzeteit 2 hetenként kereste fel. Filmvetítést és előadást tartottak, könyvek között válogattak a tanyai lakosok.

 

Üzemi könyvvásár a Szolnoki Papírgyárban - Szolnok megyei Néplap

7. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): A községi tanács körülbelül 130—140 ezer forintos költséggel a volt tanácsháza épületében kialakította a 11 ezer kötetes könyvtár új helyét, ahol a felnőtt- és gyermekkönyvtáron kívül olvasótermet és 
klubhelyiséget is berendeztek.

Kósa Károly felvétele - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Koczkás Sándor irodalomtörténész tartott előadást az olvasóteremben. Az előadó az 1945 után indult költőnemzedékről szólt. Az esten Nagy Attila Jászai-díjas színművész működött közre.

26. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Fekete Gyula író volt a település irodalombarátainak vendége.

A felszabadulási évforduló könyvtári tapasztalatait tájértekezleteken vitatták meg a nagyobb közművelődési könyvtárak propagandával foglalkozó munkatársai. A Könyvtártudományi és Módszertani Központ által szervezett győri és szolnoki megbeszéléseken a könyvtárosok az MSZBT jubileumi olvasómozgalmának, illetve a KISZ jubileumi olvasónapló pályázatának bizonyos hibáira hívták fel a figyelmet;
különösen a könyvellátási zavarokat, valamint a könyvtárak magára hagyatottságát tették szóvá. Mindkét tanácskozáson reklámlélektani előadást is meghallgattak a résztvevők, az előadó dr. András Vera egyetemi tanársegéd volt.

December

23. Szolnok Megyei Tanács (Szolnok): ülésezett a megyei népművelési tanács. Napirendjén szerepelt a megyei tanács ötéves művelődési programja népművelési feladatainak végrehajtása, valamint a negyedik ötéves terv időszakára készített, népművelési feladatokat tartalmazó vázlat megvitatása. Ismertették továbbá az 1970. év jelentősebb népművelési rendezvényeinek tervét és tájékoztató hangzott el a „Száz falu — száz könyvtár” mozgalomról.

Szakkönyvtár a megyei kórházban - Szolnok megyei Néplap

Szolnokon a megyei tanács kórházában — saját beruházásban — elkészült egy szép szabadpolcos könyvtár, ahol a megyeszékhely orvosai  olvashatták az őket érdeklő szakkönyveket, folyóiratokat. A könyvtárba több mint harminc orvosi folyóirat járt. A korszerű kutatási és gyógyítási módszereket dokumentáló folyóiratokra évente 130 ezer forintot költött a kórház.

1977

Szolnok

04.22. Költészet és zene címmel rendeznek műsoros estre várták az érdeklődőket a helyőrségi művelődési otthonba.


04. 25. A Verseghy Könyvtár és a Szigligeti Színház Költészet napi ünnepségén Ady Endrére emlékeztek. A Helyőrségi Művelődési Házban tartott rendezvényen Bata Imre irodalomtörténész mondott köszöntőt. Árva László, Fenyő Ervin, Galkó Balázs, Ivánka Csaba, Papp Zoltán színművészek szavaltak. Közreműködött a Bartók Kórus.

1997

 Őszi könyvtári napok Jász-Nagykun-Szolnok megyében

1997. október

10.03.

Klubkönyvtár (Kuncsorba): Észköszörű kicsiknek és nagyoknak

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Őszi könyvtári napok megnyitása. Fórum Az értelmiség alkonya címmel György Péter esztéta és Mezei Balázs filozófus közreműködésével

10.06.

Hild Könyvtár (Szolnok): Könyvtárhasználati foglalkozás

Községi Könyvtár (Besenyszög): Nyílt nap

Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Könyv- és könyvtárhasználati vetélkedő

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Emlékezzünk az aradi 13-ra! Könyvkiállítás

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vendégeink a norvég könyvtárosok Oslóból

10.07.

ÁMK Könyvtára (Alattyán), Klubkönyvtár (Tiszabő): Író-olvasó találkozó Nógrádi Gábor íróval

Községi Könyvtár (Besenyszög): Mesedélelőtt óvodásoknak

Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Író-olvasó találkozó Nemere István íróval

Községi Könyvtár (Kengyel), Klubkönyvtár (Tiszatenyő): Író-olvasó találkozó Marék Veronika gyermekkönyv íróval

Nagyközségi Könyvtár (Kenderes): Bemutatkozott a karcagi Barbaricum Könyvműhely. Közreműködött Körmendi Lajos és Rideg istván

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Könyvtárhasználati vetélkedő

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Őszi képek című rajzverseny óvodásoknak

Városi Könyvtár (Kunhegyes): Így látom Csukás István mesevilágát című illusztrációs rajzpályázat

Városi Könyvtár (Martfű): Internet Klub

10.08.

Hild Könyvtár (Szolnok): Internet bemutató

Községi Könyvtár (Besenyszög): Ismeretszerzés a tankönyveken kívül címmel felsős tanulók vetélkedője

Községi Könyvtár (Tiszakürt): Játékos vetélkedő napközis gyerekekkel

Nagyközségi Könyvtár (Fegyvernek): Fajtánk bölcsője a Tisza-völgy címmel Tóth Albert tartott előadást

Nagyközségi Könyvtár (Kenderes): Mesélnek az évszakok címmel óvodások versmondó versenye

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Könyvárusítás helyi kiadványokból

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Író-olvasó találkozó Kubassek Jánossal

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Októberben születtek. Híres emberek a művészetben és a tudományban című kiállítás

Verseghy Könvytár (Szolnok): Író-olvasó találkozó a Vathy Zsuzsa - Lázár Ervin íróházaspárral.

10.09.

Klubkönyvtár (Rákócziújfalu): Ki tud többet II. Rákóczi Ferencről? vetélkedő

Községi Könyvtár (Besenyszög): Könyvtárhasználati foglalkozés

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Mesék világa gyermekfoglalkozás

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Elsőosztáylos gyerekek a könyvtárban

Városi Könyvtár (Jászberény): Mesevilág címmel Boldizsár Ildikó mesekutató tartott előadást

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Internet-bemutató

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ezen a napon legyen a vendégünk! MÉZ együttes műsora

10.10.

Községi Könyvtár (Besenyszög): Nyugdíjasok a könyvtárban

Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Játákos irodalmi vetélkedő 3-4. osztályos tanulókkal

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Olvastad már? Kedvcsináló gyerekeknek

Városi Könyvtár (Mezőtúr): Művészet a könyvtárban. Lengyel pantomim csoport előadása

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Diéta-ankét a folyóirat szerkesztőivel

10.11.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A martfűi Városi Könyvtár munkatársainak vendégül látása

10.13.

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag), Városi Könyvtár (Kunhegyes): A debreceni Kuckó Művésztanya irodalmi műsora

10.14.

Városi Könyvtár (Martfű): A XIX. század magyar költészete B. Horváth István és Márai Enikő előadásában

10.15.

Községi Könyvtár (Tiszakürt): Nyugdíjasok a könyvtárban

Városi Könyvtár (Kunhegyes): Őszi hangulatok az irodalomban, a zenében, a képzőművészetben

10.16.

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Helyi tantervek

10.17.

Községi Könyvtár (Tiszakürt): Csizmás kandúr mesejáték

Községi Könyvtár (Tószeg): Marcipán és társai címmel B. Horváth István zenés estje, valamint Dob és tánc címmel Márai Enikő adott elő válogatást kortárs magyar költők verseiből

10.20.

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Vers- és prózamondó verseny Ady Endre születésének 120., Mikszáth Kálmán születésének 150. évfordulója alkalmából

10.22.

Községi Könyvtár (Tószeg): Szavalóverseny

10.27.

Nagyközségi Könvytár (Kenderes): Szavalóverseny