Városi Könyvtár (Kisújszállás): Fúlhallgatopárokkal felszerelt zenesarkot alakítottak ki a könyvtárban. A sarok kialakítása 25 ezer forintba került, újabb 30 ezer forintot költött a tanács lemezekre. Komolyzenei felvételekből, a mese- és verses lemezekből álló gazdag hanglemezgyűjteményt újévi ajándéknak szánták.
23. Járási és városi könyvtárak országos vetélkedőjét hallgathatták meg a rádióhallgatók. Az V. elődöntőjét az ajkai és a mezőtúri városi könyvtár vívta egymással. A játékvezető Vargha Balázs, a riporterek Feledy Péter, Hársing Lajos és Rapcsányi László voltak.
Jászfényszaru gyermekkönyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma
Jásziványi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma
28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár ebben az évben új sorozatot indított Könyvpremier címmel, amelyben egy-egy frissen megjelent kötet szerzőjét mutatták be a találkozókon. Az első bemutatkozón Szász Imre írót Réz Pál kritikus ismertette meg a szolnokiakkal. A könyvpremiert a szakszervezeti hálózat könyvtáraiban is megtartották.
A karcagi földmíves iskola könyvtára - Szolnok megyei Néplap archívuma
Február
2. Klubkönyvtár (Szandaszőlős): Mi újság a világpolitikában? címmel külpolitikai tájékoztató előadást rendezett a nyugdíjasok klubja a klubkönyvtárban.
07.
Tiszaigari Könyvtár: Az 5400 kötetes tiszaigari könyvtárnak mintegy 350 olvasója van.
08.
Prágai Szláv Könyvtár: Idén lesz 50 éves a Prágai Szláv Könyvtár.
09.
Jászapáti Könyvtári Klub: Négy év már tekintélyes egy ifjúsági klub életében. A jászapáti könyvtári klub már megünnepelte a negyedik születésnapját.
Modern Könyvtár: A modern könyvtár új kötetei: Iona Orlea Kövek a tengerparton, illetve Alain Robbe-Grillet A radírok című műve.
14.
Szolnoki Városi Könyvtár: A mezőgazdasági könyvhónap rendezvénysorozatában ma este hat órakor Szolnokon, a városi könyvtárban Printics István tart előadást a növényvédelemről.
19.
Verseghy Könyvtár: Április 4-20. Megyei gyermekrajzi kiállítás.
27.
Jászkiséri Könyvtár: A jászkiséri könyvtárnak ezerháromszáz beiratkozott olvasója van, többségük gyerek, fiatalember.
28.
Tolna megyei Tanács V.B. Könyvtára: „Korok és emberek” címmel, megyei életrajzgyűjteményt adott ki a felszabadulás 30. évfordulója alkalmából.
Jásziványi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma
Március
Áchim úti Általános Iskola (Szolnok): A tanulók képzését, ismereteinek gyarapítását szolgálatára házikönyvtár alakítottak ki a Verseghy könyvtárral együttműködésben.
15. Községi könyvtár (Rákóczifalva): A mezőgazdasági könyvhónap rendezvénysorozat zárásaként dr. Claus József kertészmérnök a csonthéjasok növényvédelméről, a vegyszerek alkalmazásáról és a házikertek, hobby-kertek helyes kihasználásáról tartott diavetítéssel egybekötött előadást.
20. Dózsa György Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskola (Mezőtúr): A forradalmi ifjúsági napok keretében a névadót ünnepelte az iskola. A fiatalok az iskola könyvtárában veteránokkal, Busi Vince harcostársaival és özvegyével találkoztak.
29. Csokonai Könyvtár (Karcag): Író-olvasó találkozó vendége volt Bihari Klára író.
26. Községi könyvtár: környékének rendbe tétele a vállalásunk.
Házikönyvtár és honvédelmi klub : Verseghy könyvtárral együttműködésben jött létre. Nem iskolai könyvves sarok — „igazi” könyvtár.
27.
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár: igazgatójaként tevékenykedett és sokat tett a könyvtárügy fejlesztéséért.
29. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Az intézmény igazgatója, Nagy István vette át a Művelődésügyi Minisztériumban Garamvölgyi József miniszterhelyettestől a Kiváló Közművelődési Könyvtár kitüntetést. A kiváló címmel együtt a könyvtárnak a minisztérium 40 ezer forintot biztosított könyvek és folyóiratok beszerzésére, könyvtári felszerelésre.
A jászberényi városi-járási könyvtár is megvédte, a jászárokszállási nagyközségi
könyvtár pedig első ízben kapta meg a Kiváló Könyvtár kitüntetést.
31. Városi Könyvtár (Túrkeve): Új gyermekkönyvtárt avattak a településen. A városi tanács csaknem négyszázezer forint költséggel egy lebontásra ítélt, öreg lakóházat alakíttatott át „gyermekparadicsommá”. Az új könyvtárban a kölcsönző és a raktárhelyiségek mellett klubszobát is találni, melyet a megyei tanács pénzügyi segítségével rendeztek be. Itt kapott helyet a zenei részleg is.
Április
4. Városi Könyvtár (Jászberény): Diskay Lenke grafikusművész kiállítása nyílt meg a könyvtárban.
11. Ságvári Endre Megyei Művelődési központ (Szolnok): A miskolci „Napjaink” irodalmi és művészeti folyóirat mutatkozott be a szolnokiaknak. Gulyás Mihály, a folyóirat főszerkesztője, Bari Károly, Kalász László, Papp Lajos, Péntek Imre és Serfőző Simon költők voltak a Költészet napi rendezvény vendégei. A műsorban a miskolci Nemzeti Színház művészei is közreműködnek. Az ünnepi megemlékezést a Verseghy megyei könyvtár, a városi tanács vb művelődésügyi osztálya és a Ságvári megyei művelődési központ közösen szervezte.
17. Ifjúsági Könyvtár (Jászapáti): A Velemi Tsz pávaköre és citerazenekara volt helyi fiatalok vemdége. A találkozón érdekes előadás hangzott el a népzenéről, majd színes népzenei műsort adtak a tsz fiataljai.
Kunmadarasi könyvtár - Szolnok megyei Néplap
30. SZMT megyei könyvtára (Szolnok): Dénes Pál, az SZMT megyei könyvtárának igazgatója a Szakszervezeti munkáért kitüntetés arany fokozatát kapta.
Május
4. Városi Könyvtár (Jászberény): A plakettművészet mesterei” címmel nyílt kiállítás a Székely Mihály napok keretén belül, ahol a bemutatott bronzból és különböző nemesfémekből készült érmek és plakettek az éremművészet és kisplasztika magyar remekeiből adtak ízelítőt a látogatóknak.
16. Művelődési Központ Könyvtára (Martfű): Szerkesztőségi ankétot rendezett a Tisza Cipőgyár MSZBT-tagcsoportjával közösen az Ország-Világ című hetilap. Az ankétot Haynal Kornél főszerkesztő, a játékos vetélkedőt Pálos Miklós vezetette.
17.
A művelődési központ esztétikus könyvtár: Pálos Miklós villantotta fel játékos formában a gazdag tartalmú folyóirat arculatának különböző vonásait, színeit.
18.
Kétszáz éves Az első nyilvános könyvtár: Klimo György püspök alapított 1774-ben Pécsett.
19.
A miskolci Nehézinari Műszaki Egyetem műszaki: őrzi azt az Európában szinte egyedülálló tankönyv-gyűjteményt, amelyet külön légkondicionált teremben helyeztek el.
22.
Világirodalmi Könyvtár: Különleges helyet foglal el a 200 kötetes könyvtár.
23.
magyar szocialista könyvtár: 25 éve” címmel Prágában rendezett magyar kiállítás viszonzásaként.
24.
Ukrajna könyvtárai: tudornánvos kutatóintézetei és irattámi más városainak múzeumai, ugyancsak értékes kiállítási tárgyakat küldtek á kijevi múzeumnak.
30.
Mezőtúr városi könyvtár: elnyerte a Kiváló közművelődési könyvtár címet és az azzal járó 40 ezer forintot, amit könyvbeszerzésre, berendezésre, felszerelésre fordítanak.
31.
Észtországi egyetem könyvtára: rábukkantak Rembrandt, a nagy holland mester néhány ismeretlen rézmetszetére.
Lipcsei Német Könyvtár: ötmillió nyolcszázezer kötetet őriz.
Június
Községi Könyvtár (Cibakháza): 460 ezer forint költséggel új könyvtárat alakítottak ki.
Volán 7. sz. Vállalat (Szolnok): Az addigi letéti könyvtár helyett önálló könyvtárat hoztak létre a vállalatnál.
14. Művelődési Központ Könyvtára (Martfű): Fenákel Judit író, a Nők Lapja munkatársa találkozott olvasóival.
18. Klubkönyvtár (Szandaszőlős): Gyermekrajz-kiállítás nyílt a könyvtárba. A tárlaton a gyermekrajz szakkör legújabb munkáit, vizfestményeket, plakát- és mozaikterveket állítottak ki.
Szolnoki Verseghy könyvtár: megvalósult nagyszerű vívmánya, mely egyben megyénk fejlődő kulturális életének is ékes bizonyítéka.
19.
Dalnoki Jenő könyvtár: 7000 kötetből álló könyvtárában 500 ritkaság- számba menő könyvet találhatunk.
21.
Jászárokszállási Könyvtár: fejlesztésére nyolcszáz kötet ifjúsági és szépirodalmi könyvet adtak át.
Július
05.
a zágrábi érseki könyvtár: A zalai földön született misekönyv nemcsak a magyar liturgiának, hanem a magyar miniatura festészetnek is legrégibb fennmaradt emléke.
06.
a Borsod megyei Lak község Könytár: A szabad polcos, mintegy hatezer kötetes könyvtárhoz klub- és olvasószoba is tartozik.
07.
Klubkönyvtár Karcagon: Ezerötszáz kötetes könyvtár
Bártfai városi könyvtár: XVI. században nyomtatott, még ma is a „szülővárosban” őrzik, de később a ..nemes szándék” visszájára fordult: azóta sokan, csak az ilyen könyveket gyűjtik..
10.
Párizsi Nemzeti Könyvtár: Az 1725-től 1730-ig tartó úton mintegy 700 lakott települést rajzolt fel a térképre, amely azonban később elveszett. Az értékes térképet most a Párizsi Nemzeti Könyvtárban fedezték fel.
16.
Nyíregyházi könyvtár: 500 kötetes könyvtárat rendeztek be.
18:
Országos Széchenyi Könyvtár: , a történeti értékű iratokra a Művelődésügyi Minisztérium levéltári osztálya, minden más muzeális értékű tárgyra az Iparművészeti Múzeum adja ki a szükséges engedélyt.
19.
Madridi Nemzeti Könyvtár: A New York-i McGraw- Hill kiadó közlése szerint Leonardo da Vincinek azt a két kéziratát, amelyet 1965- ben fedeztek fel a madridi nemzeti könyvtárban. idén ősszel publikálják első ízben több nyelven is.
26.
Lengyel Könyvtár: Öt lengyel szép- irodalmi kiadóvállalat közösen összesen száz művet (próza, vers, dráma) ad ki, modern kiállítású zsebkönyvek formájában.
Augusztus
10.
Miskolcon a megyei könyvtár: megrendezett tanácskozásán a munkásiriűvelődésről volt szó.
14.
A jászberényi városi-járási könyvtár: Az új magyar ex libris művészet klasszikusai címmel új kiállítás- sorozatot indított.
15.
Tevan Könyvtár: a könyvsorozat 1912 és 1919 között jelent meg rendszeresen, s több mint kétszáz magvar és külföldi haladó író müve látott a sorozatban napvilágot.
25.
szakszervezeti könyvtár: hatezer kötetes szakszervezeti könyvtárunk, egy műszaki és külön egy politikai könyvtár.
27.
a városi-járási könyvtár: 17 ezer 300 kötettel 22 kölcsönzője és fiók- könyvtára van.
29.
jugoszláviai Zsable városka könyvtár: Lenin válogatott műveinek háromkötetes kiadása. A Szovjetunióban 40 évvel ezelőtt, szerb- horvát nyelven megjelent könyvet, amely Lenin 1905 és 1917 között kiadott műveinek gyűjteménye, egy volt partizánparancsnok ajándékozta a könyvtárnak
31.
Verseghy Könyvtár: sokrétű szellemi erőfeszítéssel kívánja gyarapítani a jubileumi kiadványok sorát.
Szeptember
05.
a karcagi Csokonai könyvtár: A kopott márványtábla olvasásra csábít, ám a porlepte ablakon bekukucskálva: meglepő a kép. Bent székek, asztalok, hirdetőtáblák sorakoznak összezsúfolva — könyveknek, folyóiratoknak nyoma sincs.
06.
a miskolci egyetemi könyvtár: 1957-tól magyar nyelven megjelentetett és a tudományos dolgozatokat tartalmazó „közleményeket”.
07.
a Szakszervezetek Szolnok megyei Tanácsának központi könyvtára: TÖBB MINT 200 ezer kötetből áll.
15.
A jászberényi városi-járási könyvtár: A könyvtárban kiállított ex librisek is érdekes dinamizmusról vallanak.
25.
holland könyvtár: ahol a kelet-indiai holland gyarmatokról szóló szinte minden nyomtatott betű megvan, Jelky címszó alatt semmit sem talált.
Október
5. Kisújszállási Városi Könyvtár: 30 ezer forint értékű lemezeket és a 15 ezer forintos technikai felszerelést a város társadalmi összefogásból vásárolta.
8. SZMT Központi Könyvtára: a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat és a MTESZ Szolnok megyei. Szervezete — a legjobb kérdések megfogalmazóit könyvjutalomban részesítették.
9. Bercsényi Gimnázium új könyvtár: 7000 kötetes könyvtár
16.
Jászberény r: Mintegy 30 másolat és eredeti lappéldány képviseli a Jászságban 1£08—1945 között megjelent saj tótermékeket.
22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): közel százötvenezer kötet* könyv, s több tízezer újság, folyóirat, kisnyomtatvány. kézirat, mikrofilm, hanglemez otthona.
28. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): Urbán Aladár történész Görgey szerepe az 1848-49-es szabadságharcban címmel tartott előadást.
November
06.
Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár: A szovjet könyv ünnepi hete alkalmából a Művelt Nép Könyvkiadó szervezésében a könyvtár vendége volt Bakcsi György irodalomtörténész.
13.
Lipcsei és a drezdai tudományos - müszaki könyvtár: amelyekből több mint tízmillió tudományos és műszaki témájú könyv várja az olvasókat.
Jászberényi Városi-Járási Könyvtár: igazgatója nyerte „A jászsági sajtó története” című munkájáért.
Országos Széchenyi Könyvtár: A legértékesebb példányok találhatók meg itt.
19.
Autonóm Köztársaság Ord- zsonikidze Könyvtár: többezer kötet könyv közül válogathatnak a könyvbarátok.
24.
Gorkij Könyvtár: Értékes könyv-, kotta-. mikrofilmhangtárai mellett, a könyvtár jelentős nemzetközi kapcsolatai segítik az irodalmat és művészeteket kedvelő olvasók igényeinek kielégítését.
Jászberényi Városi-Járási Könyvtár: négy litván grafikusművész alkotásából rendezett kiállítást.
A bemutatott ex librisek és alkalmi grafikák sokszínű képet nyújtanak a nézőknek.
December:
08.
Szabó Ervin Könyvtár: a Jókai emlékbizottsággal együtt jövő februárjában három kiadványt jelentet meg: Jókai Mór Budapestjét, Jókai életművének bibliográfiáját.
11.
Magyar Tudományos Akadémia könyvtár: A jövő év tavaszán gazdag tudományos hagyaték, nagy számú dokumentum és könyv révén mutatja he az Akadémia fejlődését.
13.
Esztergomi Városi könyvtár: (egyike volt az első hazai nyilvános könyvtáraknak) együtt Magyarország egyik legteljesebb orvostörténeti gyűjteménye lesz.
Tártul Egyetemi Könyvtár: Rembrandt eddig ismeretlen rézkarcait fedezték fel a régi kéziaratainok 1802-ben alapított gyűjteményében. A 20 kisméretű rézkarcot tartalmazó album a 17. századbeli holland festők stílusát idézi.
17.
Törökszentmiklós Járási-Városi Könyvtár: több termelőszövetkezetben letéti könyvtárat létesített.
19.
Magyar Tudományos Akadémia könyvtára: megjelentette a Magyar Tudományos
Akadémia állandó bizottságai című kézikönyvet.
Lőrincz Gimnázium és Szakközépiskola könyvtára: a klubtagok ismereteinek bővítésére rendszeresen megjelentetjük írásos tájékoztatónkat, hogy bővítsük községpolitikái ismereteiket és ezzel érv- és tényanyagot adjunk számukra.
Városi Könyvtár (Túrkeve): A városi könyvtárban alapvető feladatnak tekintik, hogy esélyegyenlőséget biztosítson mindenki számára. Ezért a látássérültek számára hangoskönyveket szereztek be, s igény szerint bővítették az állományt. A mozgássérült látogatók számára könnyen megközelíthető számítógépet szereztek be rendelkezésre. Ettől az évtől vezették be a házi kölcsönzés lehetőségét is.
Különleges kezdeményezést indítottak el a túrkevei városi könyvtár dolgozói a diákok számára. Felhívásuk értelmében az a fiatal, az legalább egy órán keresztül náluk olvasgatott vagy tanult, ezt követően egy órán keresztül térítésmentesen használhatta az internetet. A könyvtár ezzel is azt kívánta elősegíteni, hogy a gyerekek körében mind népszerűbbé váljanak a könyvek, az olvasás.
Boldogházi Hírek archívuma
15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok középkori templomai és egy különleges síremlék címmel tartott előadást dr. Kertész Róbert régész, a Damjanich János Múzeum munkatársa.
16. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Szép számmal gyülekeztek a könyvtár felnőtt részlegében dr. Varga Katalin újabb előadására, amelynek címe is igen érdeklődés felkeltő volt: Nőnek lenni jó.
Tiszaföldvári Városi Könyvtár blogja
Városi Könyvtár (Tiszafüred): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.
Tiszainokai könyvtárban - Új Néplap
16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Fényvirág együttes koncertezett a Gyermekkönyvtárban.
19. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.
Én Is Vagyok Egyesület facebook oldala
Városi Könyvtár (Kenderes): A kézimunka klub foglalkozásának adott otthont az intézmény.
20. Hild Könyvtár (Szolnok): A Hild Galériában Cseh Bagoly János festőművész alkotásaiból nyílt tárlat. A kiállítást Girnt Vilmos alkotótárs nyitotta meg.
21. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Magyar kultúra napja alkalmából zenés irodalmi estet szervezett a könyvtár.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Alaszka címmel vetített-képes élménybeszámolót tartott Demény István, a Jászkun Fotóklub tagja. Az Ifjúsági irodalmi körben pedig a résztvevők John Green regényeiről beszélgettek.
Gyarmatiné Sajtos Brigitta, a tiszaföldvári könyvtár vezetője - Új Néplap archívuma
25. Községi Könyvtár (Tiszasüly): A gyógynövények és fűszernövények felhasználásáról, alkalmazásáról, hatásairól tartott előadást Grosz Tamás gyógynövényszakértő.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtáros szakmai konferencia résztvevői megismerkedhettek többek között az Új Néplap 1960-2000 közötti digitalizált adatbázisával. A konferencián Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke átadta a megye települési könyvtárai képviselőinek a „Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktár - 2015” című könyv példányait.
Verseghy Könyvtár Fotótára
26. Községi Könyvtár (Tiszaszentimre): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.
Tiszasülyi könyvtár - Új Néplap archívuma
Csokonai Könyvtár (Karcag): „Kötődés - Örsi Julianna munkásságáról” című könyv bemutatójára került sor. A könyvet dr. S. Kovács Ilona néprajzkutató ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
27. Városi Könyvtár (Kenderes): A könyvtárosok a Baba-Mama klubfoglalkozásra várták a kicsiket és anyukáikat a „Hóemberke’’játékos foglalkozásra.
31. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Egy hónap után zárt a sikeres Pillanatok a mackók életéből című kiállítás a könyvtárban.
Községi Könyvtár (Kétpó): A községi könyvtár heti két alkalommal áll az olvasók rendelkezésére. A művelődési ház épületében található intézmény állománya jelenleg mintegy ötezer kötet, látogatói számára internet hozzáférési lehetőséget biztosít, illetve teret ad a szabadidő hasznos eltöltéséhez is.
Községi Könyvtár (Szászberek): Tavasztól télig - 4 évszak színei Szászberken címmel fotópályázatot írt ki a könyvtár a helyi amatőr fotósoknak.
Február
2. Községi Könyvtár (Berekfürdő, Tiszaörs): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.
6. Hild Könyvtár (Szolnok): A könyvtár Hild Galériáján nyílt a Zaniah Dance Stúdió 10 éves fennállása alkalmából rendezett kiállítás. Az Orientális táncművészet régen és napjainkban című tárlatot március 6-ig tekinthették meg az érdeklődők.
9. Városi Könyvtár (Fegyvernek, Kenderes):Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.
Én Is Vagyok Egyesület facebook oldala
A program az érzékenyítés, bejárás, tájékoztatás keretében az ép és fogyatékos emberek közötti elfogadás és befogadásáról is szólt. Beszélgettek a lakosokkal, akik között voltak fogyatékos emberek is, az érdeklődők a fogyatékossággal kapcsolatos ügyek intézéséhez is kaptak információkat.
10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kazinczy Ferencről elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny jászsági döntőjét a könyvtár kamaratermében tartották.
11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bíró Dávid 3D Artist című kiállításának adott otthont a könyvtár.
13. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Farsangi szöszmötölő foglalkozást tartottak a könyvtárban.
14. Városi Könyvtár (Újszász): Ajándékozz Valentin-napra könyvtárat - hirdette meg akcióját a könyvtár. A nemzetközi könyv ajándék nap kapcsán mindazok, akik párjukkal (házastárssal, baráttal) tértek be a könyvtárba, ingyenes egyéves tagsággal ajándékozhatták meg - újonnan beiratkozó vagy tagságát hosszabbítani vágyó - kedvesüket, akik külön erre az alkalomra készített díszes, papírtokkal ellátott olvasójegyet kaptak.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvcsereberét szerveztek a Gyermekkönyvtárban.
Új Néplap archívuma
16. Községi Könyvtár (Tiszasüly): A mai kor veszélyeiről - alkoholról, drogról, dohányzásról - tartott előadást a könyvtárban Mészáros János rendőr alezredes, Iskolai Bűnmegelőzési és Drogprevenciós tanácsadó és Gulyás Éva, a szolnoki Humán Szolgáltató Központ munkatársa.
18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Végig a Rajna mentén, 7 országon át címmel tartott vetített képes élménybeszámolót Pozsonyi Katalin, a Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesület túravezetője. Az ifjúsági teremben pedig a disztópikus ifjúsági regényekről beszélgettek a fiatalok.
20. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Helyi lakosok régi játékaiból nyílt a kiállítás könyvtárban.
Szűcs Erika fegyverneki könyvtáros - Új Néplap archívuma
23. Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza), Városi Könyvtár (Martfű): Érzékenyítő napot tartott a szolnoki székhelyű Én Is Vagyok Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület.
25. Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): 115 éves Besenyszög helységneve évforduló keretében diákok számra szervezett résztvevők Eleink élete címmel hagyományismereti vetélkedőt.
Hunyadfalvai könyvtárban - Új Néplap archívuma
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Minerva bábcsoport előadásában az Édes anyókám házasodhatnám! című zenés bábjátékot tekinthették meg a gyerekek.
Március
3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Sőregi Katalin, erőszakmentes kommunikáció oktató tartott előadást A düh kialakulása és kezelése, Miért vagyok időnként olyan dühös és mit kezdhetek vele? És mi van akkor, ha valaki soha nem dühös? címmel.
Fegyverneki könyvtár - Új Néplap archívuma
4. Városi Könyvtár (Jászberény): Óriási jelentőségű felfedezésről, a gravitációs hullámok első észleléséről, a téridő rezgésről tartott előadást Dálya Gergely ELTE MSc, a LIGO magyar csoportjának tagja.
7. Városi Könyvtár (Újszász): Fába égetve címmel Tukacsné Horkai Ágnes műveiből nyílt kiállítás a Mini Galériában.
9. Községi Könyvtár (Tiszasüly): A Föld napja alkalmából a könyvtár csatlakozott az óvodai programhoz a környezetszennyezéssel kapcsolatban.
10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A hatékony időgazdálkodás címmel tartott előadást Bozóki Mária business coach. Ezen a napon A nő címmel Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költővel Márki Éva és Rigó József beszélgetett.
11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Közösségi elhivatottság - A
Jászkunság Évkönyv 3. száma és a Kötődés című tanulmánykötet bemutatóját rendezték meg.
18. Hild Könyvtár (Szolnok): Helyi kézműves termékeket mutatnak be a könyvtárban.
19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszköszöntő koncertet adott a Fényvirág együttes.
21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének megyei szervezetével közösen indított el egy szakmai továbbképzés-sorozatot. Az első, hétfői rendezvényen a megye több mint hatvan könyvtárosa hallgatta meg dr. Kállai Mária kormánymegbízott Ha jól csinálod... című átfogó, összegző előadását a minőségbiztosítás fontosságáról, valamint Sohajdáné Bajnok Katalin, az egri megyei könyvtár igazgatóhelyettesének a gyakorlati megvalósításról, tennivalókról szóló fejtegetését. A könyvtárosoknak még két alkalommal szerveznek a témában szakmai napot.
22. Községi Könyvtár (Tiszasüly): A falu legszebb húsvéti tojása címmel hirdetettek versenyt a lakosság körében.
Városi Könyvtár (Jászberény): „Úton a Bedekovichok térképeivel a zsebünkben”
című ismeretterjesztő fotókiállítás nyílt a könyvtárban.
23. Szolnoki Főiskola Könyvtára (Szolnok): Német húsvéti szokásokról tartottak előadást.
25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Húsvéti kézműves délutánt tartottak a Gyermekkönyvtárban.
30. Városi Könyvtár (Kenderes): A Baba-Mama Klubtagjai fogászati tanácsokat kaptak.
31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Földvári Judit Laura Muaythai világbajnokkal beszélgethettek az érdeklődők.
Április
1-8. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Fókuszban a gyermekkönyvek – vitrinkiállítás Andersen születésnapja, a Meseírás napja és a Gyermekkönyvek nemzetközi napja alkalmából.
1-16. Hild Könyvtár (Szolnok): Star wars kiállítást szerveztek az Ifi pontban.
2. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtár udvarán mobil planetáriumot rendeztek be a 2016-os 10. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiához kapcsolódva. Hetedik alkalommal tartották meg a Kulin György Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiái Válogatóverseny döntőjét. Ez alkalommal Jászberényben a városi könyvtár adott helyet a háromnapos rendezvénysorozatnak.
5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Veresegyházi Béla történész Jász-Nagykun-Szolnok megye történeti-földrajzi vázlata címmel tartott előadást.
6. Hild Könyvtár (Szolnok): Faragott világom címmel nyílt meg Szemenyei Edith vitrinkiállítása.
7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fazekas Magdolna festőművész kiállításának adott otthont a Művészeti szalon.
Verseghy Könyvtár Fotótára
8. Városi Könyvtár (Jászapáti): A városból elszármazott Pető Andrást tartott előadást az egyik legősibb zarándokútról, az El Caminóról.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Horváth Károly könyvtárigazgatóra emlékezünk címmel beszélgetést tartottak a Szolnoki kalendárium foglalkozás keretében Dr. Horváth Károlyné részvételével.
11. Ipolyi Arnold (Törökszentmiklós): A város óvódásai és iskolásai közreműködtek azon a „maratoni” versolvasáson, amit a költészet napja alkalmából rendeztek Törökszentmiklóson. A József Attila születésnapjának évfordulóján tartott eseményen előbb Légrádiné Varga Rita elszavalta a Szózatot, majd a gyerekek zenés-verses műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
Községi Könyvtár (Tiszasüly): Rendhagyó irodalmi órával emlékeztek meg az általános iskolások a Költészet Napjáról. A községi könyvtárban a szolnoki HOLdNAP irodalmi műhely tagjait látták vendégül. A közel száz fős közönség megzenésített verseket hallhatott Milosits Dániel és Nagy Éva előadásában.
Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): A magyar költészet napja alkalmából szavalóversenyt hirdetett a könyvtár.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Minőségbiztosítás a könyvtárakban címmel szakmai napot tartottak, amelynek főelőadója dr. Skaliczki Judit volt.
Verseghy Könyvtár Fotótára
11-15. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Vitrinkiállítást szerveztek a nemzeti rákellenes nap alkalmából.
12. Hild Könyvtár (Szolnok): Aranysor Íróklub Költészet napi műsorát hallgathatták meg az érdeklődők a Hild teremben.
13. Verseghy Könyvvtár (Szolnok): Mária Terézia császárnő és magyar királynő élete és kora. Előadó: Kiszelyné Tóth Anett történész
14. Községi Könytár (Jászfelsőszentgyörgy): Szavalóvesenyt tartottak a helyi óvodás és iskolások részére Költészet napja alkalmából.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Demény István, a Jászkun Fotóklub tagja várta az érdeklődőket a Galapagos élővilága című élménybeszámolójára.
15. Verseghy Könyvtár: ZLÁTÓTÉR: ahogy a fiatalok látják. Varázslatos fények címmel Tellér Tímea fotókiállítása
Verseghy Könyvtár Fotótára
19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pólya Tibor festőművész születésének 130. évfordulója alkalmából Zsolnay László művészettörténész tartott előadást.
21-25. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): A Föld Napja alkalmából vitrinkiállítást rendeztek be a könyvtárban.
22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megyei környezetvédelmi vetélkedőt rendezett a Europe Direct Szolnok és a Verseghy Ferenc Könyvtár Gyermekkönyvtára. A Föld világnapjához kapcsolódó rendezvényen a legügyesebb csapat a saját iskolájában elültethető facsemetét is kapott.
23. Városi Könyvtár (Jászberény): Dudás Sándor szobrászművész érem- és kisplasztika-kiállítása nyílt meg az elmúlt hét végén a jászberényi Városi Könyvtár tetőtéri galériájában. A bronzalkotásokból összeállított, „Nagyok kicsiben” című tárlatot P. Szabó Ernő művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Berg Judit volt több író-olvasó találkozó vendége Szolnokon.
Verseghy Könyvtár Fotótára
26. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Szépkorúak számára szerveztek internethasználati tanfolyamot.
27. Hild Könyvtár (Szolnok): Csányi Péter a NAV Ügyfél- kapcsolati Osztály tartott előadást Mire jó az ügyfélkapus regisztráció? címmel.
30. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Így szeretem és védem az állatokat címmel hirdetett rajzpályázatot a Gyermekkönyvtár.
Tiszaföldvári Városi Könyvtár honlapja
Május
2. Hild Könyvtár (Szolnok): Star Wars kiállításnak adott otthont a könyvtár.
Verseghy Könyvtár Fotótára
6-7. Verseghy Könyvtár: A Tiszakötők Szolnoki Babahordozó Klub szervezésében előadásokar és családi rendezvényeket szerveztek a Születés hete alkalmából.
9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtárosok számára szervezett szakmai napot a könyvtár Területi szolgálata és az MKE megyei szervezete.
Verseghy Könyvtár Fotótára
11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Böröndi Alexandra Ryijyvel az otthon melegéért - A finn csomózott szőnyegek világa címmel tartott előadást.
13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csönge Attila igazgató, a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Levéltár főlevéltárosa tartott előadást A hangsúly azon van, hogy ne tiszteljük a törvényeket nagyon címmel.
15. Városi Könyvtár (Újszász): Ügyes kezek címmel Kókai Gaborné, Rapi Edit, Zakarné Papp Andrea Csiiía kézműves munkáiból nyílt kiállítás a Mini Galériában.
17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Molnár Nikolett amatőr csillagász, a Kopernikusz Kör tagja tartott előadást az Ifjúsági teremben.
21. Községi Könyvtár (Kőtelek): Író-olvasó találkozót tartottak a könyvtárban. A
vendég Drajkó-Sárosi Kinga író, magyar nyelv és irodalom szakos tanár, valamint a Lórika kalandjai című mesekönyv grafikusai, Péterfi Krisztina és Drajkó Tibor voltak.
23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szerencsejáték-függőségről szóló képzőművészeti kiállítás nyílt a könyvtárban, mely a Játék határokkal címet viseli. A rajzpályázatot abból a célból hirdették meg, hogy a fiatalok körében felhívják a figyelmet a szerencsejáték-függőség veszélyeire, másrészt pozitív alternatívákat mutassanak a szervezők.
27. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Zárult A Nyuszik a könyvtárban és a Szentföld képekben című kiállítások, amelyek egy hónapon át várták az érdeklődőket.
Június
Csokonai Könyvtár (Karcag): ában az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Tagintézmény képzőművész tanszakosainak kiállításának adott otthon a könyvtár. Középpontban a szín című tárlatot Kábái László képzőművésztanár nyitotta meg, a diákkal és az iskola ének tanszakosaival.
2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kék felett az ég címmel nyílt meg Győré Zoltán festő tárlata a Művészeti szalonban. A kiállítást Vogl Anikó és Török Zsófia nyitotta meg.
4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóház várta a kicsiket a könyvtárban.
8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nők a történelem viharaiban. Boszorkányok. Isteni nők, vagy az ördög asszonyai? címmel tartott előadást Kiszelyné Tóth Anett történész.
Verseghy Könyvtár Fotótára
9. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Az Amazonas vidéke - A perui Amazonasról és Dél-Amerikáról egy hátizsákos utazótól címmel tartott előadást Kása Henrietta.
10. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): „Könyvtár a zöldben” címmel vidám, egész napos programmal várta a városi könyvtár a kicsiket és a nagyobbakat az intézmény előtti szabad téren.
14. Községi Könyvtár (Mesterszállás): Gyermeknapi vetélkedőt szerveztek a helyi óvodásoknak.
Falufigyelő archívuma
21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „Nem az elmúlásban van a feledés” címmel három jeles személyiségére emlékező beszélgetésnek adott otthont a könyvtár. Dr. Horváth Károly, a könyvtár egykori igazgatója, a Finnugor Népek Baráti Körének alapítója, dr. Páldi János, a Varga Katalin Gimnázium volt igazgatója, a neveléstudományok kandidátusa, a Finnugor Népek Baráti Körének elnöke és Pápayné Kemenczey Judit, a könyvtár igazgatóhelyettese, a Verseghy Kör ügyvezető elnöke, a Verseghy nyelvművelő verseny szervezője emlékét idézték meg.
24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mészáros János, az Új Néplap fotóriportere volt a Szolnoki kalendárium vendége. Szolnok és a megye rég- és közelmúltja iránt érdeklődök beszélgethettek a több mint harminc éve alkotó fotográfussal a klubfoglalkozáson.
25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Múzeumok éjszakája: Cini Samu és Bálna Béla címmel a gyermekkönyvtárban. Szintén tíz órától Kis Krisztián Bálint gyalogos városnézést tart Szolnokon, ahol a szakrális emlékeket tekinthetik meg a hozzá csatlakozók. Indulás a könyvtár elől.
Délután öt órától Benedek Elek A pelikánmadár című előadását láthatják a Híd Senior Színház előadásában a Művészeti Szalonban, majd
17 óra 15 perckor Újlaki Csaba csillagász tart előadást Mérföldkövek a csillagászatban címmel. Este 6 óra 15 perctől Tóth Ervin vetített képes előadását láthatják, a gyermekkori fotóiból.
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megértés útja címmel Pappné Makóczki Marianna gyógypedagógus, krízistanácsadó tartott előadást.
Július
Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Teljes körű állományellenőrzést végzett a nyári szünetben a könyvtár.
Városi Könyvtár (Újszász): Gyakran keresték fel a helyi idősek a városi könyvtárat, hogy segítséget kérjenek különféle pályázatok elkészítéséhez. Sokan kértek példul technikai tanácsot az Erzsébet-program üdülési kedvezményének igény- bevételéhez is, legutóbb, a múlt héten pedig a háztartási nagygépek cseréjének támogatására kiírt pályázatot kapcsán fordultak a könyvtárosokhoz.
Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): Nyáron is nagy az érdeklődés a könyvtár zolgáltatásai iránt. Az éves selejtezésébe segítő a nyári diákmunkát végző középiskolások szívesen vonulnak félre a kicsikkel a szabadidős foglalkozás során a könyvtár Mesekuckójába is.
4. József Attila Művelődési Ház és Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Egy héten át Gyenesdiáson vannak a kunmadarasi intézmény munkatársai és az olvasók. A könyvtárosok idén is megszervezték ugyanis olvasóiknak a nyári tábort, melyen gyerekek, felnőttek és nagyszülők veszek részt.
Boldogházi Hírek archívuma
5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bódi Anikó mandalakiállításának adott otthont a Művészeti szalon.
13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Újabb összejövetelét tartotta az Ifiben az Én és a fantasykör, melynek témája: Körüljárjuk a zombikat volt. A résztvevők Darren Sahn: ZOM-B és Marion Isaac: Eleven testek című művéről, valamint a Walking Dead filmsorozatról beszélgettek.
14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Boros Dorina Julianna fotóiból nyílt kiállítás az Ifjúsági részlegben.
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megértés útja címmel tartott előadást Pappné Makóczki Marianna.
Augusztus
Városi Könyvtár (Jászapáti): A város fennállásának 625. évfordulója alkalmából kiállítást állítottak össze olyan, a településről készült fotográfiákból, amelyek egyrészt bemutatják a város fejlődését, másrészt felvillantják a városban élők hétköznapjait, és utalnak a történelmi eseményekre is. A fotókiállítást az érdeklődők augusztusban a városi könyvtár olvasótermében ingyenesen tekinthették meg.
6. Községi Könyvtár (Berekfürdő): Varga György repülési témájú fényképeiből nyílt kiállítás és Daczi Péter tartott előadást A szovjetek és 1956 címmel.
13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kalandra fel! címmel SINOSZ találkozóra került sor Szolnokon. A szervezet tagjai a könyvtárat is felkeresték.
Verseghy Könyvtár Fotótára
24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Udmurtia és az udmurtok címmel tartott előadást tegnap a Europe Direct Szolnok és a Finnugor Népek Baráti Köre. A Verseghy Ferenc Könyvtárban rendezett esemény vendége Sziráki Zsófia magyar nyelvi lektor volt.
Szeptember
2. Csokonai Könyvtár (Karcag): Lezárult a Versvadászatot című háromfordulós, internetes vetélkedő, amelyet a könyvtárosok hirdettek meg júliusban.
6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Háromdimenziós textilkiállítás nyílt „Újjászületés” címmel Kerekes Andrea Paverpol oktató műveiből.
Örményesi könvytárban - Új Néplap
9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vilho Ylönen, a Riihimá ki Finn-Magyar Baráti Társaság elnöke tartott előadást Riihimáki képekben címmel.
Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma
17. Községi Könyvtár (Jánoshida): A Verseghy Könyvtár Minerva bábcsoportja mesélt a helyi közönségnek.
Verseghy Könyvtár Fotótára
20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rékasy Ildikó könyvtárosra emlékeztek a Verseghy Körrel közös beszélgetésen az intézmény munkatársai.
24. Városi Könyvtár (Jászberény): A KÉSZ jászberényi csoportja, és a Jászok Egyesülete együttműködésében tartották meg a Szakrális helytörténészek találkozója című konferenciát a könyvtárban.
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Faludy Györgyre emlékeztek az Olvasókör tagjai.
30. Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): A könyvtárosok a magyar népmese napja alkalmából rajzversenyt hirdettek. A versenyre nevezőknek három Benedek Elek-meséhez kellett illusztrációt készíteni.
Október
Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A Városvédő és -Szépítő Egyesület a gyermekkönyvtár részére együttműködési megállapodás keretében, az egyesület tulajdonában lévő három asztali számítógépet átadta haszonkölcsönbe a városi intézménynek.
3. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Különleges bábműsorral készültek helyi anyukák a könyvtárban. A helyi vállalkozó kedvű szülők előadásában mutatták be a gyerekeknek Csukás István Sün Balázs című, valamint Móricz Zsigmond Kismalac és a farkasok meséjének feldolgozását.
4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A népmese napja alkalmából mesemondó versenyt hirdetett, amelyet Benedek Elek születésének 157. évfordulója alkalmából rendeztek meg.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtárosok, ha találkoznak elnevezésű hagyományos nyugdíjas könyvtárosok találkozójának adott otthont a Verseghy terem.
Verseghy Könyvtár Fotótára
7. Községi Könyvtár (Vezseny): Múltidéző foglalkozást tartottak az iskolások a könyvtárban. A programon a nyugdíjas klub néhány tagjai és a helyi nyugdíjas pedagógus is részt vett. A gyerekek Móricz Zsigmond Fillentő című novelláján keresztül nyerhettek bepillantást a hajdani iskolások életébe, majd a nyugdíjas tanárnő mesélt egykori iskolájáról. Közben régi fotókat, 1930- as évekből való cserkészfolyóiratokat, nyolcvanas évekbeli őrsi naplókat, a falu életét ábrázoló fényképeket nézegethettek. A nyugdíjasok is meséltek a régi életről is.
11. Városi Könyvtár (Jászberény): Kórodi Anikó operaénekes az Opera Nagykövete vetített képekkel, zenével fűszerezett előadásában elevenítette fel azokat a meghatározó pillanatokat, amelyek a zene, azon belül is az opera műfaja felé irányították.
12. Hild Könyvtár (Szolnok): Rédai József zongoraművész, művésztanár is fellépett a Vakok és Gyengén- látók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete rendezvényén. Ezt az eseményt a fehér bot nemzetközi napja alkalmából tartottak a könyvtárban.
Községi Könyvtár (Tiszainoka): Elkezdődött a könyvtár felújítása. Az átrendezés ideje alatt egy másik teremben tartott nyitva az intézmény.
13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A ZRiport sikeres szolnoki fiatalokkal című programsorozat keretében Török Zoltán Patrik és Pintér Ferenc, a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 12. évfolyamos tanulói, a „Félremagyarázott és elhallgatott igazság! Egy aljas kor titkai” című országos, 1956-os történelmi pályázat 1. és 3. helyezettjei mutatták be nyertes pályaműveiket az Ifjúsági részlegben.
Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma
18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Négyszögletű kerek kiállítás nyílt Lázár Ervin emlékére a Gyermekkönyvtárban.
19. Hild Könyvtár (Szolnok): Farkas Éva, Girnt Vilmos, Kaposvárié Mihályi Mária, a Honvéd Kulturális Egyesület alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás a Hild Galériában.
Új Néplap archívuma
Községi Könyvtár (Jászivány): A kistelepülés könyvtárába látogatott Telegdi Ágnes író. Az író-olvasó találkozón a meghívott „Ó, azok a csodálatos állatok!" című munkáját mutatta be, illetve meghallgatta a jásziványi gyerekek kedvenceiről szóló beszámolókat is.
20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hatvan éve történt - Szolnok 1956 elnevezésű várostörténeti vetélkedő szóbeli döntőjét rendezték középiskolás tanulók részére a könyvtárban.
Verseghy Könyvtár Fotótára
21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Kalendárium foglalkozás keretében bemutatták a felújított megyei 1956-os online emlékoldalt.
24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Élj hát, hazám, még versmondóversenyt tartottak a könyvtárban az 1956-os Forradalom és Szabadságharc évfordulója alkalmából.
28. Városi Könyvtár (Jászberény): Az univerzum különleges, távoli jelenségeit mutatta be Francsics László asztrofotós.
Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma
November
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lázár Ervin emlékére „Négyszögletű kerek” vándorkiállítás nyílt meg a Gyermekkönyvtárban.
Verseghy Könyvtár Fotótára
3. Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Beszélgetéssel egybekötött előadást tartott dr. Reisinger János irodalomtörténész és tanszék- vezető főiskolai tanár Hogyan győzhetjük le félelmeinket? címmel.
Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma
Két lelkes olasz fiatal, Elizabetta és Mogeeb teljesít szolgálatot az Európai Önkéntes Szolgálat keretén belül a szajoli könyvtárban.
7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megyei könyvtárosok szakma napjának vendége volt Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár igazgatója.
Verseghy Könyvtár Fotótára
9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiszelyné Tóth Anett történész tartott előadást.
11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Horváth Flóra, szolnoki fiatal rajzaiból nyílt kiállítás az Ifjúsági teremben.
17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mire cserélnéd a mai kötelező irodalmat? Beszélgetés a művek irodalmi értékéről! - ezzel a témával várta az érdeklődőket az Ifjúsági irodalmi kör.
Kovács Berta felvétele - Új Néplap archívuma
A Szolnoki kalendárium klubfoglalkozásán 60 éve történt - Szolnok 1956 címmel az 1956-os forradalom és szabadságharc szemtanúival beszélgethettek a résztvevők.
24. Hild Könyvtár (Szolnok): De mény Gabriella paverpol textilszobrász és oktatóműveiből nyílt kiállítás a Hild teremben „Textilálmaim” címmel.
Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma
25. Városi Könyvtár (Martfű): Meséidő elnevezéssel zenés-játékos mesehallgatás várta a gyermekeket, szüleiket és nagyszüleiket a könyvtár.
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szűts M. Csilla keramikus alkotásaiból nyílt kiállítás Adventi gondolatok címmel a Művészeti szalonban. A tárlatot Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitotta meg.
Csabai István felvétele - Új Néplap felvétele
December
1. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): A könyvtárban tartotta ez évi utolsó ülését a Jászsági Honismereti Egylet. Több kiadványnyal ismerkedtek meg a résztvevők, melyek mostanában jelentek, jelennek meg.
2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tiszai mesevirágok című meseírópályázat eredményhirdetésére került sor a Gyermekkönyvtárban.
5. Városi Könyvtár (Jászapáti): Ez évi zárórendezvényét tartotta a városi könyvtár rejtvényfejtő klubja.
Városi Könyvtár (Kenderes): A Mikulás-váró játékos foglalkozását szerveztek könyvtárosok a Baba-mama Klub tagjainak.
Daróczi Erzsébet felvétele - Új Néplap archívuma
6. Községi Könyvtár (Örményes): Ünnepi hangulatban várta a könyvtár a látogatókat. Elkészítették a karácsonyi díszeket a könyvtárban, a látogatók nagy kedvence a kandalló és a hófüggöny. A kicsiknek a Mikulásnak öltözött polgármester adta át a csomagokat.
7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A valódi Mikulás: Szent Miklós püspök - a valós történelmi alak a legenda mögött címmel tartott előadást Kiszelyné Tóth Anett történész.
8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Finnország függetlenségi napjának tiszteletére rendezett ünnepségre és baráti együttlétre várták az érdeklődőket, ahol Outi Tánczos, az ELTE finn nyelvi lektora tart előadást A soknyelvű Finnország címmel.
9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Kalendárium keretében Gy. Fekete István nyugállományú ezredes, helytörténeti kutató tart előadást Szolnok és a szovjet katonai intervenció: 1956. október 23. - november 8. címmel.
Kovács Berta felvétele - Új Néplap archívuma
Lezárult a Könyves Bakancslista néven futó olvasást népszerűsítő játék, melyet a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény gyermekkönyvtára indított idén, az ifjú olvasókat megszólítva. A tavalyi Nagy Olvasási Kihívás sikerén felbuzdulva indított program márciustól november végéig tartott.
10. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Tudásszüret a könyvtárban programsorozat állomásaként Barangolás a tudományok világában címmel írásbeli vetélkedőt hirdetett az Arany János Könyvtár a 6-8. osztályos tanulók részére. A tudomány napjához is kapcsolódó feladatlapok a gyermekkönyvtárban lehetett leadni. A középiskolásoknak pedig az Ismerkedés a könyvtárral program keretében könyvtári órával egybekötött vetélkedőt tartottak a könyvtárosok.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Délelőtt Róka Tomi és a Mikulás című bábelőadással várta a kicsiket és nagyokat a családi hétvégén a Minerva bábcsoport.
16. Hild Könyvtár (Szolnok): Kézműves kiállítás és vásár vátja az érdeklődőket a könyvtárban.
17. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Bihari József könyvbemutatójára került sor a könyvtár olvasótermében.
Hild Könyvtár (Szolnok): Hajdú Katalin Sárkányhegedű című különleges zenés könyvbemutatója nyitotta meg a családi hétvégét a könyvtárban.
22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Karácsonyváró családi ringató foglalkozáson vehettek részt a szülők és a gyerekek Hodos Szilvia népzenész vezetésével. A foglalkozás vendége volt Tóth-Pál Zoltán és hangszerei.
23. Községi Könyvtár (Mesterszállás): Farkas Imre és Kovács János kezdeményére valósulhatott meg a Régi mesterszállási családok című kötet. Ennek bemutatóját a községi könyvtár és művelődési ház nagytermében rendezték, amely ezen az ünnepen zsúfolásig megtelt.
Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Imár nyolcadik alkalommal hirdette meg koszorúkötő versenyt az adventi időszakban.
Az irodalmi szakkör például a könyvhét idején lépett fel.
Jászberény
május 7. Összeült az a bizottság, melynek feladata a május 25-től június 2-ig tartó ünnepi könyvhétnek a város és a járás területén való megszervezése és irányítása. Programját az országos, illetve megyei' irányelvek alapján, de a helyi adottságok figyelem- bevételével állította össze.
Az idén is lesz Jászberényben és a községekben könyvsátor.
A járás négy községében — köztük a legkisebben, Jásziványban — író-olvasó találkozót is rendeznek. Jászalsószentgyörgyön ezt az újjáépített könyvtár megnyitásával kapcsolják egybe. Sokfelé lesz könyvbál tombolával, melynek nyereménytárgyai értékes olvasmányos könyvek. A bevétel egyharmadát a helyi közművelési könyvtárállomány gyarapítására fordíthatják. Kiállításokat is rendeznek, melyen nem csak a könyvheti újdonságok láthatók, hanem az utóbbi évek irodalmi anyagát és az „év legszebb könyve”-it is bemutatják a közönségnek. Szórakoztató előadások formájában könyvismertetésekre is sor kerül.
A könyvhét sikerét elősegítik a járás minden, községében működő „könyvbarátbizottságok” is, melyeknek tagjai közt minden üzem, tsz, intézmény, tömegszervezet képviselője helyet foglal és amelynek legtöbb helyen a községi párttitkár az elnöke.
május 25. A Jászsági Állami Gazdaság volt a színhelye a hivatalos megnyitó ünnepségben. A Déryné színházterem irodalmi színpadának tagjai léptek fel. Jászberényben többfelé lesz könyvkiállítás és árusítás így a Fémnyomó és Lemezárugyárban, valamint az Aprítógépgyár ebédlőjének előcsarnokában, s a város számtalan pontján. Az ünnepi könyvhét kedves velejárójaként két könyvbálra is sor kerül, melynek tombolajátékán értékes regényeket és versköteteket nyerhetnek a szerencsések.
május 30. A Művelődési Ház és a járási könyvtár rendezésében az ünnepi könyvhét záróakkordjaként került sor a Jászberényi Felsőfokú Tanítóképző Intézet tantermében zsúfolt-nézőtér előtt Surányi Ibolya és Egressy István budapesti előadóművészek közreműködésével a jászsági irodalmi estre.
Karcag
május 26. A Déryné művelődési házban Veres Péter író volt a vendég
Martfű
1963. május 26. Író-olvasó találkozó. Vendég: Vihar Béla, Tuli József
Meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatványtára
Mezőhék
május 25. Veres Péter látogatott a településre az ottani Táncsics Tsz vendégeként.
Tiszafüred
június 2. Az ünnepi könyvhét befejezése alkalmával író-olvasó találkozón helybeli irodalmi színpad adott rövid műsort, majd a Szolnok megyei írók olvastak fel műveikből.
04.19. A jászberényiek a városi-járási könyvtárban Jobbágy Károly költővel találkozhattak.
Jászfelsőszentgyörgy
04.11. A művelődési házban József Attila-emlékműsort tartottak.
Jászivány
04.10. A művelődési házban a Mai magyar líra címmel nyílt kiállítás.
Kisújszállás
04.10. Kortárs irodalmat bemutató kiállítást nyílt a városi könyvtárban.
04.11. A gyermekkönyvtárban gyermekolvasók műsorával emlékeztek meg a költészet napjáról.
A helyi gimnázium tanulói pedig Zelk Zoltánt látták vendégül.
Kunszentmárton
A település könyvtárában tartott költészet napi ünnepségen Szurmay Ernő, a Megyei Könyvtár igazgatója nyújtotta át a jutalmakat a járási Petőfi pályázat győztes úttörőinek.
Mezőtúr
04.11. A legújabb kiadású magyar verseskötetekből kiállítást rendeztek, melyet bemutattak a városi könyvtárban, a tanácsházán és az ÁFÉSZ könyvesboltjában.
04.14.A 2. sz. fiókkönyvtár vendége Thury Varga Sándor volt.
04.29. A városi könyvtárban rendezték az országos szövetkezeti szavalóverseny megyei döntőjét a költészet napjához kötődően.
Szolnok
04.12. József Attilára emlékeztek a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola fiataljai. A színvonalas műsorban a költő életét, forradalmi költészetét idézték fel.
04.16. A Ságvári Endre Megyei Művelődési Központban Alföld-estet szerveztek, melyen részt vett dr. Bényei József, Kiss Tamás. Ratkó József és Kurucz Gyula. Az estet dr. Kovács Kálmán, a folyóirát főszerkesztője vezette be. Csomós Mari, Huszár László, Papp Zoltán és Szombathy Gyula, a Szigligeti Színház művészeti pedig a jelenlévő költők verseit mutatják be.
Ezen a napon dr. Bényei József a Járműjavító fiataljaival is találkozott. Kiss Tamás a 605. sz. iparitanuló intézet diákjaihoz, Kurucz Gyula pedig a Május 1. Ruhagyár munkásaihoz látogatott még el.
A közgazdasági szakközépiskolában Galgóczi Erzsébet SZOT-díjas írónővel találkoztak a tanulók.
Törökszentmiklós
04.10. A Petőfi úti Általános Iskolában könyvtáravatásra és Kiss József Lászlóval író—olvasó találkozóra került sor.
Túrkeve
04.16. A városi könyvtárban Jobbágy Károllyal rendeztek író-olvasó találkozót.
04.30. A pinceklubban Cseppben a tenger címmel Lukácsi Huba tartott önálló estet.
április 10-én nyílt kiállítás a városi könyvtárban^ Április 20-ig tekinthető meg Jászivány- ban, a művelődési házban a Mai magyar líra című kiállítás.
Weboldalunk sütiket használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába.