Címke: Nagyiván

1979

1979. június 1-én a könyvünnep megyei megnyitóját Kisújszálláson tartották. A Móricz-emlékév alkalmából esett a választás a nagykun városra. Hiszen Móricz Zsigmond Kisújszálláson töltötte diákéveinek egy részét, majd a későbbiekben is gyakran felkereste a várost.

A városi tanács dísztermében tartott megnyitó ünnepségen nagyszámú érdeklődő gyűlt össze: a megye és a város párt-, állami és művelődésügyi vezetői, valamint középiskolások és szocialista brigádtagok. A megjelenteket Ponyokai Bálint, a kisújszállási Városi Tanács elnöke üdvözölte. Őt követte Tarján Tamás irodalomtörténész, aki közvetlen hangú beszéddel megnyitotta a jubileumi 50. Szolnok megyei könyvhetet.

A könyvhét a legőszintébb ünnepek közé tartozik. S ha visszatekintünk a magyar könyvünnepek történetére, a 20. századi művelődéstörténet jeles eseményeire pillantunk vissza.” – vallotta Tarján Tamás. Tisztelettel szólt mindazokról, akik fél évszázadon át részt vettek a könyvhetek megrendezésében.
A megnyitó beszédet követően Szigligeti Színház művészei léptek fel. Koszta Gabriella, Jutkovics Krisztina, Udvaros Dorottya és Varga Tamás az íróvendégek műveiből szerkesztett műsort adott elő. A díszteremben rendezett ünnepség után kiállítás nyílt a városi tanács folyosóján.

Az eseményen Móricz Virág, az író lánya, a kisújszállási születésű költő, Kiss Tamás, valamint Ördögh Szilveszter, Simonffy András és Beney Zsuzsa várta az érdeklődő közönséget. A megnyitóval egy időben Móricz-fotókiállítás nyílt a fővárosi Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum anyagából a kisújszállási városháza dísztermében. A tárlat Móricz Zsigmond életének és pályájának állomásait mutatta be képekkel és más dokumentációs anyagokkal. Szurmay Ernő a megyei könyvtár igazgatója nyitotta meg a kiállítást.

A budapesti Radnóti Színpad irodalmi “Móricz Zsigmond emlékezete” című műsora zárta az ünnepi megnyitót.

A megnyitó után a helyi Ady filmszínházban levetítették az Árvácska című Móricz-műből készült filmet, majd a nézők találkoztak a film alkotóival is.

A városi tanács épülete mellett felállított könyvsátraknál legtöbben természetesen az erre a napra a városba érkezett írók, költők műveit keresték. Sokan dedikáltatták a megvásárolt műveket a szerzőkkel. A Szolnok megyei Néplap tudósítása szerint a városháza előtti téren és az épületben a hangulatos spontán beszélgetés alakult ki az alkotók és olvasóik között.

Kisújszállás 1979

A könyvhétre jelent meg meg Kiss Tamás Így élt Móricz Zsigmond című könyve.

Az ünnepi könyvhét szolnoki rendezvényei 1979. június 2-án délután 1 órakor a könyvudvar és a Hubay Ferenc utcában, a könyvutca megnyitásával kezdődtek. Aznap este az új művelődési központban a „Móricz Zsigmond emlékezete” című műsorral vendégszerepelnek a budapesti Radnóti Színpad művészei. Tulajdonképpen az ünnepi könyvhét rendezvényeivel vették birtokukba az emberek az új intézményt.

Szolnokon  a Hubay úton feláállított könyvutca

 Az érdeklődők az ünnepi könyvhétre megjelenő több mint százféle újdonságból és hanglemezekből valamint antikvár könyvekből is válogathattak. A könyvudvarban és a könyvutcában Mezei András, Czine Mihály, Móricz Virág, Asperján György, Szentiványi Jenő és Lengyel Dénes dedikált.

A Verseghy Könyvtár Iluh István költő és Bokros László képzőművész — a „Szélsárkány” című gyermekkönyv szerzői — részvételével rendezett íróolvasó találkozót.

Az író-olvasó találkozók közül kiemelkedett június 6-án László Gyula régész-művészettörténésszel való találkozás. Borsos Miklós munkásságáról szóló könyvét mutatta be a Verseghy Könyvtárban.

A megyei könyvtárban Mihail Jefremovics Levityin, szovjet író részvételével rendeztek rendhagyó irodalomórát a Varga Katalin Gimnázium orosz tagozatos tanulói számára.

Mihail Jefremovics Levityin a Verseghy Könyvtárban

A szakkönyvek és a tudományok iránt érdeklődőknek szólt az ünnepi könyvhét záróprogramja is. Az „Élet és Tudomány” napjai keretében, június 7 -én és 8-án több tudományos és ismeretterjesztő előadás hangzott el a városban.

Számos művészeti esemény is kapcsolódott Szolnokon a jubileumi könyvhéthez. Június 3- án délelőtt a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban az úttörők kulturális seregszemléjének aranyérmes együttesei adtak műsort. Másnap, június 4-én „Csodák és furcsaságok” című műsorral várta a gyerekeket Sólyom Katalin és a Szélkiáltó együttes. Június 5-én az országos diáknapokon eredményesen szereplő középiskolások gálája is elsősorban az ifjúság számára biztosított kellemes szórakozást. A Kolinda folk együttes is adott hangversenyt.

A színházbarátok június 3-án este a Szigligeti Színház művészeivel találkozhattak a Pelikán Szálló presszójában. A közönség-művész találkozó csaknem három órán át folyt. A kötetlen beszélgetésen a színház és a nézők szempontjából is fontos kérdések, problémák körül forgott.

A szolnoki helyőrségi művelődési otthonban a Zrínyi Katonai Könyvkiadó tartott ünnepi könyvhetet. Egy héten át több érdekes esemény követte egymást. Író-olvasó találkozók keretében mutatkoztak be a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia, a Magyar Külügyi Intézet, a katonai könyvkiadó szerkesztőségégének képviselői és munkatársai a szolnoki közönségnek. A város pedagógusai számára pedig ismeretterjesztő előadásokat tartottak a honvédelemről. Az eseménysorozat zárásaként dr. Csorba Csaba tudományos kutató a magyar várak történetéről tartott előadást.
A megye városaiban, a járási székhelyeken és a községekben az ünnepi könyvhét idején csaknem ötven író-olvasó találkozót tartottak. Többek között Galgóczi Erzsébet Jobbágy Károly, Szeberényi Lehel, Thiery Árpád, Sólymos Ida, Fábián Zoltán, Czigány György és Molnár Zoltán találkozik olvasóival. Egy héten át írók, költők, szerkesztők, kritikusok, irodalomtörténészek, előadóművészek járták a megye fal vait, városait — sok ezer ember vendégeként.

A szolnoki járásban megszervezték a mozgó könyvárusítást, számos helyen könyvkiállítást rendeztek. A könyvtárosok, népművelők megtalálták a módját annak is, hogy Móra Ferenc és Móricz Zsigmond születésének századik, évfordulóját emlékezetes módon megünnepeljék.

Besenyszögön könyvtárat avattak. Jászalsószentgyörgyön a Petőfi Tsz székházában író-olvasó találkozót rendeznék Fuchs Antal vadászíró részvételével. Jászszentandráson Szentiványi Jenő ifjúsági író volt a helyi könyvtár vendége. Kunhegyesen Lengyel Dénes, Kengyelen Sólymos Ida író, Nagykörűben Sólyom Katalin előadóművész és a Szélkiáltó együttes szerepelt. Tiszatenyőre Szűcs Ildikó színművész és Háy Ágnes illusztrátor tett látogatást.

Jászberényben az író—olvasó találkozók mellett a helyi ipari vállalatok művelődési aktivistáinak tanácskozására és a munkavédelmi felelősök ankétjára is az ünnepi könyvhéten került sor. A berényi vasutasok Székely Mihály Szocialista Brigádja a könyvhét alkalmából könyvsátrat állított a személypénztár mellett a vasútállomáson, és a vonatok indulása előtt eredményesen kínálta a könyveket.

A Mezőtúri Városi Tanács művelődésügyi osztálya, a Móricz Zsigmond Kiváló Könyvtár és az áfész pályázatot hirdetett a városban dolgozó kirakatok készítésére. Az rakatrendezők között könyv- „alkotások” kedves színfoltjai voltak a rendezvénysorozatnak, s nagymértékben hozzájárultak a népszerűsítéséhez.
Nagy István, a Móricz Zsigmond Könyvtár igazgatója az értékelő zsűri nevében adta át az évfordulóra készített Móricz-emlékplakettet Violáné Fekete Júlia első, Kovács Tamás második és Túri Artúr harmadik helyezett dekoratőröknek színvonalas munkájukért.Könyvsátrat állított fel Törökszentmiklóson, a Kossuth téren a helyi áfész, amelyben 1979. június 1-9. között a könyvhétre megjelenő új szépirodalmi és szakmai könyvek széles választékát kínálták.

Maradandó élmény volt a zagyvarékasi általános iskolások számára a Lengyel Dénessel, a híres pedagógussal, a Magyar mondavilág szerzőjével való találkozás. Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára emlékezve június 8-án az író fogadott fiával, dr. Móricz Imrével (aki Zagyvarékason nevelkedett) találkozott a község lakossága. Ez alkalommal felelevenítette gyermekkort emlékeit, méltatta a nagy író munkásságát. A Móricz Zsigmond helytörténeti szakkör számára értékes Móricz-kéziratokat ajándékozott.

Abádszalókon a községi könyvtárban irodalmi vetélkedőt szerveztek általános iskolások számára. A településen könyvesbolt nem volt, így egy felállított könyvsátorban válogathattak az abádszalókiak az újdonágok közül.
Kunmadarason a karcagi áfész 113. számú kultúrcikküzletében külön „újdonságpultot” állítottank fel és a kirakat is ünnepi díszbe öltözött. 
 

Tiszafüreden ünnepélyes külsőségek között nyitották meg a könyvhét járási rendezvénysorozatát, s a járási könyvtár udvarán megkezdődött a nagyszabású könyvvásár. Ugyancsak Tiszafüreden, a könyvudvarban egy héten át minden nap a helyi iskolák, közművelődési intézmények művészeti csoportjai adnak műsort.

A tiszafüredi járás szinte mindegyik községében zajlott egy-két vagy több rendezvény a jubileumi könyvhéten. A közös tanácshoz tartozó három faluban, Tiszaigaron, Nagyivánban, Tiszaörsön összefogtak a könyvtárosok és a pedagógusok. Író-olvasó találkozót, irodalmi estet, könyvvásárt rendeztek.

 

Az 1979-es jubileumi könyvhét országos forgalma minden addigit felülmúlt; 97,5 millió forint értékű kötet talált gazdára. A kiadók összesen 105 kötetet kínáltak, 2,8 millió példányban. Az 50. ünnepi könyvhetet elsősorban az emelte ki a szokásos koranyári könyvakciók sorából, hogy számos történeti visszatekintésre, jubileumi rendezvényre, megemlékezésre is alkalmat adott.

A könyvheti „gyorsmérleg” szerint: a korábbi ’ évek könyvünnepeihez képest, sokkal több rendezvényt tartottak az idén, s különösképp sok volt az olyan esemény,
amely egy-egy réteg, meghatározott érdeklődésű csoport igényeit szolgálta. Több íróolvasó találkozót rendeztek diákok, munkásolvasók részvételével, a gyermekek hangversenyeket, szórakoztató műsorokat „kaptak”, a színházkedvelők találkozhattak színházunk művészeivel, a képzőművészet barátainak a lebilincselő stílusú László Gyula professzor mutatta be Borsos Miklósról szóló új könyvét; sőt a kismamáknak, a kisgyermekes szülőknek, a hivatásos nevelőknek is jutott rendezvény — a Ranschburg Jenő pszichológussal rendezett találkozó szinte az éjszakába nyúlt, akkora volt az érdeklődés.

Az irántuk és a munkásságuk iránt megnyilvánuló érdeklődés jellemzésére csak egyetlen adatot: Kiss Tamás „így élt Móricz Zsigmond” című könyvéből Kisújszálláson hatszáz példány fogyott el. De a többi, megyébe látogató szerzőnek sem nagyon maradt könyve a boltok és a könyvsátrak polcain. A Verseghy könyvtár kiadásában megjelent Iluh István-kötetből — például — mintegy ezerötszáz fogyott el. Végleges adat még nincs, a < becslések szerint azonban könyvkereskedelmi szempontból is sikeresebb volt az idei könyvhét a korábbiaknál. Néhány könyv szinte órák alatt elfogyott: nemcsak a népszerű „Ra-Re” sorozat néhány új kötete, de Nagy László: Adok néktek arany vesszőt, Zsolt Róbert: Labdarúgók, sportolók című könyvének vagy László Gyula minden kapható művének példányai is.

Kronológia

1979. június 2. Móricz Zsigmond emlékezete. Irodalmi est. Előadó: Radnóti Színpad (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1979. június 2. Mezei András, Czine Mihály, Móricz Virág, Asperján György, Szentiványi Jenő és Lengyel Dénes (Szolnok)

1979. június 8. Zrínyi Katonai Könyvkaidó Ünnepi Könyvhete. A magyar várak története. Előadó: dr. Csorba Csaba (Szolnok, Helyőrségi Művelődési Otthon)

1983

54. Ünnepi Könyvhét

1983. május 27. Városi megnyitó. A Könyvudvart és a Könyvhetet megnyitja Kukri Béla, a Galéria Baráti Kör elnöke. A Verseghy Diáknapok nyerteseinek műsora. (Szolnok, Könyvudvar)

1983. május 27. Irodalmi est (Szolnok, megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1983. május 27. A termelőszövetkezetek fizikai szocialista brigádjainak megyei vetélkedője. Döntő (Szolnok, Pelikán Szálló bárhelyisége)

1983. május 27. Kovács Titusz műsora (Tiszafüred)

1983. május 27. Váczi György könyvművészeti kiállítás megnyitója (Törökszentmiklós)

1983. május 28. Könyvtombola (Szolnok, Könyvudvar)

1983. május 29. Irodalmi matiné (Szolnok, megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1983. május 30. Író-olvasó találkozó. Mai magyar valóság irodalmunkban Vendégek: Bárány Tamás, Bertha Bulcsú, Fekete Gyula, Tímár Máté (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Néplap archívum

1983. május 30. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bárány Tamás (Szolnok, Tiszaparti Gimnázium)

1983. május 30. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bertha Bulcsú (Szolnok, Varga Katalin Gimnázium)

1983. május 30. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fekete Gyula (Szolnok, Verseghy Ferenc Gimnázium)

1983. május 30. Író-olvasó találkozó. Tímár Máté (Szolnok, Vegyipari Szakközépiskola)

1983. május 30. Babits emlékest. Bevezető Czine Mihály irodalomtörténész. Közreműködik: Vargha Béla előadóművész (Törökszentmiklós)

1983. május 31. Korunk marxizmusa. Kerekasztal beszélgetés filozófusokkal. A beszélgetést Kelemen János, MTA Filozófiai Intézet helyettes igazgatója vezeti (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1983. május 31. Író-olvasó találkozó. Bárány Tamás (Szolnok, Városi Könyvtár)

1983. május 31. Körmendi Lajos szerzői estje (Szolnok, megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1983. május 31. Író-olvasó találkozó. Fekete Gyula (Törökszentmiklós, Tiszakürt)

1983. május 31. Író-olvasó találkozó. Tímár Máté (Tiszafüredi járás)

1983. június 1. Könyvpremier a Szépirodalmi Könyvkiadó rendezésében. Békés Pál írót bemutatja Márványi Judit irodalomtörténész. Közreműködik: ifj. Kőmíves Sándor színművész

1983. június 1. Dévai Nagy Kamilla és Mohai Gábor irodalmi estje (Jászapáti)

1983. június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Czakó Gábor. (Tiszaörs)

1983. június 1. Micimackó – pódiumműsor (Karcag)

1983. júnus 1-6. Könyvről könyvért. Irodalmi vetélkedő (Nagyiván, Tiszaigar, Tiszaörs)

1983. június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Szabó László újságíró (Szolnok)

1983. június 2. Filmvetítés Bálint Ágnes munkái alapján (Tiszaigar, Tiszaörs)

1983. június 3. Filmvetítés Bálint Ágnes munkái alapján (Nagyiván)

1983. június 3. “Üzenek lovat”. Pálfy Margit előadóművész műsora (Szolnok)

1983. június 3. Dévai Nagy Kamilla zenés irodalmi műsora (Jászberény)

1983. június 3. Író-olvasó találkozó: Marék Veronika (Törökszentmiklós)

A Szegeden 1932-ben megjelent első kiadás betűhív utánnyomása. Kiadta az 1983. évi Ünnepi Könyvhét alkalmából a Verseghy Könyvtár.

1985

56. Ünnepi Könyvhét

1985. május 23. Ünnepélyes megnyitó. Köszöntő: Hajnal Imre (Tiszaörs)

1985. május 23. ró-olvasó találkozó. Vendég: Baranyi Ferenc. Beszélgetőtárs: Meszléry Judit (Nagyiván, Tiszaörs)

1985. május 29. Rendhagyó irodalom óra. Kun János (Nagyiván, Tiszaigar, Tiszaörs)

1985. május 29. Könyvről könyvért vetélkedő. Moderátor: Bordás Imréné tanár (Tiszaörs) 1985. május 30. Író-olvasó találkozó. Vendég: Móricz Virág írónő. (Kisújszállás)

1985. május 31. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bárány Tamás (Szajol)

1985. május 31. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Varga Sándorné, MSzMP Városi Bizottság titkára. Dedikálás. (Szolnok, Könyvutca)

1985. május 31. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bárány Tamás (Szolnok, Városi Központi Könyvtár)

1985. május 31. Találkozó a Fiatal Alkotók Körével. Közreműködik: László Gyula (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1985. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Berkesi András (Jászberény, Munkás- és Ifjúsági Ház) 1985. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Timár Máté (Rákóczifalva)

1985. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Garai Gábor (Szolnok, Varga Katalin Gimnázium, Tiszamenti Vegyiművek Könyvtára)

1985. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: László-Bencsik Sándor (Szolnok, Killián György Repülő Műszaki Főiskola)

1985. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Garai Gábor, László-Bencsik Sándor, Timár Máté. Beszélgetőtárs: dr. Horváth Károly. Közreműködik: Pusztay Péter színművész (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1985. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Lengyel Dénes (Tiszapüspöki, Törökszentmiklós)

1985. június 4. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Marék Veronika (Kunszentmárton)

1985. június 4. Csillagjáró táltos kőparipán. Kun János műsora (Szolnok, Mátyás király úti Általános Iskola)

1985. június 4. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: László-Bencsik Sándor (Szolnok, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola)

1985. június 4. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Zombori Ottó (Szolnok, Koltói úti Általános Iskola)

1985. június 4. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Timár Máté (Szolnok, Szamuely Ipari Szakközépiskola)

1985. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Timár Máté (Szolnok, Városi Központi Könyvtár)

1985. június 4. Szerelem-szexualitás. Kun János és Nagy Valéria műsora (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1985. június 4. Rendhagyó óra R. Várkonyi Ágnes történész: II. Rákóczi Ferenc diplomáciai kapcsolatai az emigrációban (Törökszentmiklós)

1985. június 5. Író-olvasó találkozó. Vendég: Janikovszky Éva (Nagyiván, Tiszaigar, Tiszaörs)

1985. június 5. Emberiség – Világegyetem. Moderátor: Zombori Ottó, Uránia Csillagvizsgáló igazgatója (Szolnok, TIT)

1985. június 5. Negyven év magyar irodalmából. Irodalmi est. Köszöntő: Szurmay Ernő. Közreműködik: Bálint András, Kovács István, Pécsi Ildikó, Vajdai Vilmos, Varga Rita, Vitai Ildikó, Zsiros Ágnes (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1985. június 5. Rendhagyó irodalomóra. Sellei Zoltán előadóművész: Pannónia dicsérete (Törökszentmiklós)

1985. június 5. Számítógép – játékprogram (Törökszentmiklós)

1985. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Szakonyi Károly (Jászberény)

1985. június 6. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Jovánovics Miklós (Szolnok, Vásárhelyi Közgazdasági Szakközépiskola)

1985. június 6. Kreativitás és tehetség. Előadó: Klein Sándor. Tehetséggondozás – könyvtár. Előadó: Nagy Attila. Irodalompolitikánk időszerű kérdései. Előadó: Jovánovics Miklós (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1986

Karcag

04.21. A költészet napja tiszteletére rendezett irodalmi estet Karcagon a Csokonai Könyvtár, a Déryné Művelődési Központtal közösen. Az Emberi érzelmek a költészetben című összeállítás előadóművésze Sellei Zoltán volt.

Kisújszállás

04.10. A városi könyvtárban a költészet napja alkalmából rendeztek műsorokat a diákoknak. A város óvodásainak vers- és prózamondóversenyére is sor került.

04.11. A kisújszállási, kunhegyesi és kenderesi diákok, valamint a felnőtt vers- és prózamondók mérték össze tudásukat. Este pedig Lélektől-lélekig címmel irodalmi estre került sor.

Kunmadaras

04.10. Vers- és prózamondó versenyt rendezett a költészet napja tiszteletére a kunmadarasi községi könyvtár.

Martfű

A munka és művelődés hete keretében a költészet napja alkalmából vers- és prózamondó versenyt rendeztek.

Nagyiván

04.11. A költészet napja alkalmából avatták fel Nagyivánon, a művelődési ház parkjában az intézmény névadója, József Attila szobrát. Az alkotó, Rieger Tibor szobrászművész volt. Az avatóünnepség estjén irodalmi emlékműsort adott a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese.

Tiszaörs

04.16. A magyar nyelv hete tiszteletére szavalóversenyt rendezett a tiszaörsi nőklub az általános művelődési központ könyvtárában. A versenyre tizenöt klubtag nevezett be. A társadalmi zsűri könyvekkel jutalmazta a szavalókat.

1989

 60. Ünnepi Könyvhét
1989

Jászapáti

június 2. Megyei megnyitó ünnepségnek adott otthont a település

Jászárokszállás

június 2. Az Ünnepi Könyvhét megyei megnyitója Beszédet mond: Szurmay Ernő. Vendég: Csalog Zsolt

Jászjákóhalma

június 6. Író-olvasó találkozó Katkó István íróval

Karcag

június 12. Író-olvasó találkozó. Vendég: Lőrincz L. László író

Kunmadaras

június 5. Radnóti szavalóverseny felső tagozatos tanulók számára.

Mezőtúr

június 5. Író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal

Nagyiván

Író-olvasó találkozó Kis Benedekkel és Vasy Géza irodalomtörténésszel

Szolnok

június 2. Az ünnepi Könyvhét városi megnyitója (Szolnok). Vendég: Csalog Zsolt és Tóbiás Áron

június 3. Író-olvasó találkozó Csengery Dénessel

június 6. Író-olvasó találkozó Csoóri Sándorral

június 9. Irodalmi est Szőcs Gézával, Svájcban élő erdélyi költő és Vallai Péter színművésszel

Tiszaföldvár

június 6-7. Író-olvasó találkozók: Kis Benedek, Vasy Géza, Czakó Gábor

Tiszafüred

június 8. Sütő András est. Közreműködik: Jónás Zoltán és Balogh Éva művészek

Tiszapüspöki

június 8. Író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal.

Tiszatenyő

június 8. Író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal.

Tószeg

június 5. Író-olvasó találkozó Serfőző Simonnal

1986

 57. Ünnepi Könyvhét
1986. május 26. - június

Abádszalók

június 6. Könyvről – könyvért vetélkedő

Fegyvernek

június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Örsi Ferenc

Jászberény

május 26. Katonaversek. Előadó: Helikon Irodalmi Együttes

június 2. Bánsági András grafikus művész kiállítása

Jászfényszaru

május 26. Itt születtem én ezen a tájon. Előadó: Helikon Irodalmi Együttes. Bevezető: dr. Czine Mihály

Jászjákóhalma

1986. május 30. Író-olvasó találkozó. Vendég: Katkó István

Jászszentandrás

június 3. Matyó líra – matyó dal. Előadó: Mezőkövesdi Városi Könyvtár irodalmi színpada

Karcag

május 28. Nyugdíjas olvasók napja. Mentálhigiéné. Közreműködik: VT Kórház Florence Nightgale szocialista brigád

május 29. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Garai Katalin népműv. felügyelő

Író-olvasó találkozó. Vendég: Körmendi Lajos

június 2. Femina könyvankét. Vendég: Erőss Ágota

június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Csalog Zsolt

Könyvről – könyvért vetélkedő

június 4. Könyvtáros Nap. Karcagi és kunmadarasi könyvtárosok baráti találkozója 

június 5. Kalandozások a mesék birodalmába óvodásoknak. Játékos vetélkedő az év foglalkozásaiból a negyedikesek napközis klubjának. Vidám zenés fejtörő a “Zene-bona” klub tagjainak

június 10. Író-olvasó találkozó. Vendég: Ágai Ágnes

Kenderes

május 30. Író-olvasó találkozó. Vendég: Jókai Anna

Kengyel

június 3. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Sellei Zoltán
 

Kisújszállás

június 4. Könyvankét. Mikszáth Kálmán: A gavallérok

június 10. Író-olvasó találkozó. Vendég: Ágai Ágnes

Kuncsorba

június 3. Könyvankét. Vendég: Ambrus Éva

Kunmadaras

június 10. Író-olvasó találkozó. Vendég: Ágai Ágnes

Kunszentmárton
május 22. Rendhagyó irodalomóra. Sellei Zoltán előadóművész

június 2. Könyvről-könyvért vetélkedő

június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Újhelyi János

június 4. Könyvről – könyvért vetélkedő

Mezőtúr

május 28. Ankét. Vendég: Bercsényi L. György

május 29. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: dr. Nagy János

május 30. Író-olvasó találkozó. Vendég: Körmendi Lajos

június 2. A gyermekolvasók ünnepélyes átvezetése a felnőttek részlegébe

június 3. Könyvtári játék óvodásoknak. Rajzverseny. Irodalmi totó

június 4. Ex libris készítés.

Olvasók egymás közt. Beszélgetés olvasmányélményekről. Beszélgetőtárs: dr. Dobos Istvánné

június 5. Könyv csere-bere

június 6. Irodalmi vetélkedő

Nagyiván

június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Horga Béla. 

Író-olvasó találkozó. Vendég: Levendel Júlia. 

június 5. Könyvről – könyvért vetélkedő

június 6. Kicsik és Nagyok. Rendhagyó irodalom óra. Kun János előadóművész

Rákóczifalva

június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Petrovácz István

Szajol

június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Petrovácz István

Örményes

június 3. Könyvankét. Vendég: Simonits Mária

Szolnok

május 30. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Lengyel Boldizsár tanácselnök-helyettes

Író-olvasó találkozó. Vendégek: Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Szilágyi Ákos. Beszélgetőtárs: Hekerle László. Közreműködik: Bencze Ilona, Balázsovits Lajos, Dunai Tamás

június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Petrovácz István

Író-olvasó találkozó. Vendég: Csalog Zsolt

Tiszabő

június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Örsi Ferenc

Tiszafüred

május 30. Irodalmi est. közreműködik: Kovács P. József

június 2. Tiszafüredi Múzeum és Könyvtár Egylet. Előadó: Orbánné Szegő Ágnes. Beszélgetőtárs: dr. Vadász István

június 3. Rendhagyó énekóra. Vendég: G. Forrai Magdolna

június 4. Könyvtárosok – pedagógusok tapasztalatcseréje

Tiszaigar

június 2. Könyvről-könyvért vetélkedő

június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Horga Béla. 

Író-olvasó találkozó. Vendég: Levendel Júlia.

június 5. Könyvről – könyvért vetélkedő

június 6. Kicsik és Nagyok. Rendhagyó irodalom óra. Kun János előadóművész 

Tiszakürt

június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Újhelyi János 

Tiszaörs

június 2. Könyvről-könyvért vetélkedő

június 3. Könyvről – könyvért vetélkedő

június 4. Ünnepélyes megnyitó. Köszöntő: Hajnal Imre igazgatóhelyettes, ÁMK 

Pár-sor. Ankét. Vendég: Levendel Júlia, Horgas Béla

június 6. Kicsik és Nagyok. Rendhagyó irodalom óra. Kun János előadóművész

Tiszapüspöki

június 3. Könyvankét. Vendég: Simonits Mária

Tiszaroff

 június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Csalog Zsolt 

Tiszaszentimre

május 30. Háború és béke c. rajzpályázat eredményhirdetése

június 2. A könyv világhódító útja

június 3. A szavak zenéje ünnepi szakköri foglalkozás

Tiszaszőlős

1986. június 3. Rendhagyó énekóra. Vendég: G. Forrai Magdolna

Tiszatenyő

június 3. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Sellei Zoltán

Tomajmonostora

május 31. Dramatikus játékok kisiskolásoknak

Tószeg

június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Petrovácz István

Törökszentmiklós

május 25. Az általános iskolások orosz nyelvi fordítói pályázatának ünnepélyes eredményhirdetése

május 29. Ankét. Vendég: Farkas Kálmán újságíró

május 30. Kiállítás a Nemzetközi Békeév alkalmából meghirdetett rajzpályázat legjobb munkáiból

június 2. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: dr. Bodnár György

június 3. Rendhagyó irodalomóra. Vendég: Sellei Zoltán

Könyvankét. Vendég: Ambrus Éva

június 4. Könyvről – könyvért vetélkedő

június 5. Üzemi szellemi totó Tóth Árpád és Kosztolányi Dezső művei alapján 

1973

Január

Városi Könyvtár (Jászberény): Jászságról írott sajtócikkek repertóriumát jelentette meg az intézmény.

1. Városi Könyvtár (Szolnok): Szolnok vezetése 1973 elején kezdte meg közművelődési szakemberek bevonásával egy városi könyvtár tervének kidolgozását. A választás a Vosztok üti fiókkönyvtárra esett, amely tíz peremkerületi letéti könyvtárat irányított és látta el őket könyvekkel. Az új központi városi könyvtár saját körzetében csak könyveket kölcsönzött, munkájának nagyobb részét a kiskönyvtárak anyagának növelése, a könyvek állandó cseréje jelentette.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulóján a Barátság klubban Szurmay Ernő, megyei könyvtár igazgatója tartott filmvetítéssel egybekötött előadást tartott a szovjet nép életéről a munkásakadémia résztvevőinek.

28.  SZMT központi könyvtár (Szolnok): A Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére szervezett vetélkedőt a Szakszervezetek megyei Tanácsa, a KISZ KB, a Hazafias Népfront megyei elnöksége mellett működő „Béke és Barátság” társadalmi bizottsága és a megyei művelődési központ. A vetélkedőn a megyéből tizenöt szocialista brigád vesz részt.

Jászárokszállási könyvtár - Új Néplap archívum

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Molnár Jánosné és Neugebaaer Mária nyugdíjas rajztanárok Képző, és Iparművészeti Lektorátus zsűrizte batik munkáiból nyílt kamarakiállítás a megyei könyvtárban.

23. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): Petőfi költészete címmel előadást rendezett a könyvtár Tisza klubja a költő életét, munkásságát szemelvények ismertetésével.

Február

Járási-Városi Könyvtár (Jászberény): Az Aprítógépgyár munkásfiataljaiból alakult művelődési kör. 

1. Városi Tanács (Kisújszállás): Mezőgazdasági Könyvhónap megyei megnyitójának adott otthont a nagykunsági település.

Gönczi Lajos, a kunmadarasi Kossuth Tsz elnöke a kiállított könyvek között - Új Néplap archívum

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Debreceni Tanítóképző Intézet szolnoki kihelyezett tagozatára felvételizni kívánó érettségizett fiatalok és a diplomával nem rendelkező népművelési dolgozók számára a TIT,  a Hazafias Népfront városi bizottsága a megyei könyvtárral közösen 12 előadásból álló felvételi előkészítő tanfolyamot indított. Az előkészítőn középiskolai tanárok tartottak előadásokat történelem, magyar nyelv és irodalom tárgyakból.

22. Szandaszőlősi Könyvtár (Szolnok): Ki tud többet többet Budapestről címmel szellemi vetélkedőt rendezett a könyvtár ifjúsági klubja Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 100. évfordulója alkalmából. A vetélkedőt dr. Paál Ágnes vezette.

Március

15. Városi-Járási Könvytár (Jászberény): Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóján grafikai kiállítás nyílt a könyvtárban. A kiállítás számos, erre az alkalomra készült eredeti fametszetet mutatott be. Így például Fery Antal, Perei Zoltán lapjait. Különös érdekessége volt a kiállításnak Budai György grafikus a könyvtárnak Londonból küldött fametszete. Ez a lap az Irodalomtörténet című folyóirat Petöft-emlékszáma részére készült.

Fery Antal metszete - Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

Nagyközségi Könyvtár (Jászárokszállás): A művelődési házban működő honismereti kör a nagyközségi könyvtárral közösen, a Petőfi évforduló alkalmával széleskörű gyűjtőakciót szervezett a település 1848-as történelmi emlékeinek felkutatására és rendszerezésére.

Április

10. Községi Könyvtár (Kunhegyes):  a Gyermekmunkák a szakkörökben című kiállítást szerveztek.

11. Járási Könyvtár (Kunszentmárton) : Fiatal nevelők találkozóját szervezték meg, amelyen Politika és nevelés címmel dr. Majoros Károly, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának titkára, az iskolavezetés és a pedagógusközösségek időszerű kérdéseiről pedig Kiss Gyula, a Fővárosi Pedagógiai Intézet tudományos kutatója tartott előadást.

16. Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ (Szolnok): A Debrecenben megjelenő Alföld című irodalmi folyóiratban publikáló költők és írók — Kiss Tamás, Bényei József, Kurucz Gyula és dr. Kovács Kálmán főszerkesztő — találkoztak az irodalomkedvelő szolnokiakkal. Szurmay Ernő, a Verseghy Könyvtár igazgatójának megnyitója után bevezetőt dr. Kovács Kálmán mondott, aki értő szavakkal világította meg a mai magyar líra kibontakozásának útját, és meggyőzően bizonyította, hogy a költészetnek müven előkelő helye van a mai magvar irodalomban. Rövid pályakénben ő mutatta be a jelenlevő költőket is. Csomós Mari, Huszár László,  Papp Zoltán és Szombathy Gyula, a Szigligeti Színház művészei az est műsorában a jelenlevő költők és írók egy-egy versét, illetve prózarészletét mutatták be.

19. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): Jobbágy Károly, kétszeres József Attlla-díjas költő találkozott az olvasókkal

Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): Harmincöt japán képzőművész színes fametszeteiből nyílt kiállítás. 

25. Művelődési Központ (Martfű): Jókai Anna írónővel találkoztak a martfűi fiatalok. Este pedig a nagyközség ifjúsági klubjainak összevont foglalkozásán Emberi életcélok címmel vitafórumot tartottak, melyet Szurmai Ernő, a megyei könyvtár igazgatója vezetett.

A martfűi könyvtár olvasóterme - Néplap archívum

29. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr) : Az olvasótermében tartották meg a Petőfi tiszteletére és szellemében meghirdetett országos szövetkezeti szavalóverseny megyei döntőjét, amelyen az előzetes meghallgatások után harminc versmondó mutatkozott be szakmai zsűri előtt. A döntőből tizenöten jutottak tovább  az országos verseny területi döntőjébe.

Május

4. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): Varga Nándor .Lajos kisgrafikai kiállítás nyílt meg a bibliotékában.

12. Szandaszőlősi Klubkönyvtár (Szolnok): Szolnok város története címmel előadást rendezett a könyvtár nyugdíjasok klubja.

15. Verseghy Könytár (Szolnok): A megyei könyvtár és a Könyvterjesztő Vállalat rendezésében első ízben került sor Szolnokon a városi tanács nagytermében a kiadók és a megye könyvterjesztőinek találkozójára. A megjelenteket Szurmay Ernő, a könyvtár igazgatója köszöntötte, majd átadta a szót az Európa, a Móra, a Corvina és a Gondolat könyvkiadó képviselőinek, akik az ünnepi könyvhéten megjelenő újdonságaikat ismertették.

Nagyközségi Könyvtár (Tiszafüred): Olvasó fiút ábrázoló szobrot készített Szepessy József tiszafüredi fafaragó művész. Alkotását a nagyközségi könyvtár gyermekrészlegének ajándékozta, amelyet ünnepélyesen a gyermeknapon adott át a könyvtárnak.

Tiszafüredi könyvtár - Néplap archívum

Június

Ünnepi Könyvhét

Július

Augusztus

Szeptember

Az idén. ősszel lesz a karcagi városi könyvtár névadójának, Csokonai Vitéz Mihály költő születésének 200. évfordulója. Az esemény méltó megünnepléséhez a könyvtár pályázatot hirdet Csokonai munkásságát ismertető pályaművekre és ex librisek készítésére.

Október

9. 
— JANOSHIDÄN, a községi könyvtár és a Münnich Ferenc Művelődési Ház szervezésében, a honismere
v
ti hónap keretében, ma este hat órakor nyílik a „János- hidai régészeti emlékek” című kiállítás. Megtekinthető hétfőn, szerdán, csütörtökön és szombaton 10—12, valamint 14—18 óra között.

16.  Újvárosi Általános Iskola (Szolnok): könyvtárában a gyermek- és ifjúsági irodalom propagálását szolgáló ünnepi könyvhét kezdődött. Káplár József, a Szolnok városi Tanács V. B. művelődésügyi osztályvezetője tartotta a megnyitó beszédet, majd Vörös Ká- rolyné, a Móra Könyvkiadó munkatársa történelmi ve
télkedőt tartott az ifjú olvasóknak, négy szolnoki általános iskola kisdiákjainak. A vetélkedő anyaga négy elolvasott történelmi könyvre épült.
A meghívott vendégek között voltak a megyei könyvtár gyermekrészlegének munkatársai és a Szolnok megyei Tanács V. B. művelődésügvi osztályvezetője, Tóth Tibor is.

25. A MEGYEI gyermekkönyvhét keretében a városi Csokonai könyvtár Karcagon. az ifjúsági klubban tegnap délután az általános iskolák úttörőcsapatai részére ..Képes földrajz” címmel vetélkedőt rendezett. A vetélkedőn a csapatok bizonyították jó felkészültségüket. alapos földrajzi ismereteiket, és értékes ajándékokat kaptak az iskolát patronáló KlSZ-alapszervezetek- töL

Túrkevei könyvtár - Néplap archívum

„Gorkij” orosz nyelvtanfolyamot indított a jászalsó- szentgyörgyi könyvtár.

31. A GYERMEKKÖNYV- HÉT keretében ma délután két órakor Granasztói Szilvia lesz a megyei gyermek- könyvtár vendége, aki „Játszunk együtt bábszínházát!” címmel művészeti játékot vezet

November

Győrffy István Általános Iskola (KArcag): A nagymúltú  iskola könyvtárállományának gyarapítására a Müveit Nép Könyvterjesztő Vállalat 7600 forint értékű könyvet ajándékozott.

6. Szolnok Megyei Tanács (Szolnok): Dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke bensőséges hangulatú ünnepségen adta át a megyei tanács közművelődési díját a jászberényi járási-városi könyvtárnak.

Nagyiváni könyvtár - Néplap archívum

14. Pannon Presszó (Jászberény): „Gondolatok a könyvtárban’’ címmel Nagy Attila tartott önálló előadóestet Jászberényben. A műsorban közreműködött Lelkes Dalma. 

15. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulója tiszteletére irodalmi napokat tartottak.  Az Ifjúsági klubban Kiss Tamás költővel rendeztek találkozót.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Ságvári Endre megyei Művelődési Központ nagytermében a megyei könyvtár, a Járműjavító Vállalat Művelődési
Központja, a Művelt Nép Könyvkiadó Vállalat és a Szépirodalmi könyvkiadó rendezett irodalmi emlékestet Csokonai Vitéz Mihály tiszteletére.

16. Községi Könyvár (Jánoshida): A pályaválasztási hetek keretében a községi könyvtár és az általános iskola elöadás-sorozatot indított hetedik és nyolcadik osztályos tanulók számára, akik az előadásokon egy-egy szakmával ismerkedtek meg.

(Kunszentmárton): Politikai könyvnapok Szolnok megyei megnyitója

Jánoshidai könyvtárban - Néplap archívum

24. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): Grafikai kiállítás nyílt Perei Zoltán grafikusművész legújabb alkotásaiból.

Perei Zoltán metszete - Verseghy Könyvtár Kis

December

Mezőgazdasági műszaki hét

Nagyközségi Könyvtár (Jászfényszaru): A JÁSZFÉNYSZARUI községi könyvtár felnőtt részlege új, a régebbinél mintegy háromszor nagyobb helyiségbe költözött. A község művelődési házában elhelyezett. korszerűen berendezett könyvtár ismét várja olvasóit. A megnyitó alkalmával Feri Antal. Béréi Zoltán, Ambruskó Károly kis- grafikáiból kiállítás tekinthető meg.

A téli szünetben is „teltház” volt a gyermekkönyvtárban. A közművelődési gyermekkönyvtár és az iskolakönyvtár egyesítettésével a gyermekkönyvtár könyvállománya 5 ezer kötetre növekedett, az olvasóik száma négyszázötven volt. Az iskola és a könyvtár jól összehangolt munkájának eredménye, hogy ebben az évben több mint 8 ezer kötetet kölcsönöztek a gyermekkönyvtárból.

21. Vöröskereszt városi szervezete (Jászberény): Fenyőünnepséget rendezett a Vöröskereszt a jászberényi nevelőszülőknél élő állami gondozott gyerekeknek. A műsoros rendezvényen 72 állami gondozott gyerek vett részt, a Városi-Járási Kkönyvtár bábcsoportja mutatott be nagy tetszéssel fogadott karácsonyi játékokat.

Bánhalmai könyvtár - Néplap archívum

1988

 összeállította Lengyelné Molnár Klára

Január

2. Jászalsószentgyörgy: megkezdték a helyismereti ínyag gyűjtését cikk-kivágatokból
3. Mezőtúr: Nagy Sándorné városi könyvtárigazgató kinevezése
5. Kenderes: japán vendéget fconyvt áriát ugatása

Február

11. Kunszentmárton: a mezőgazdasági könyvhónap ünnepi megnyitója

11. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Kisállatok a lakásban címmel dr. Veszely Andrásné állatorvos tartott előadást gyerekeknek a TIT szervezésében

17. Túrkeve: író-olvasó találkozó Dr. Szent-Miklóssy Ferenc, a Kertészet és Szőlészet folyóirat rovatvezetőjével
20. Jánoshida: a Közművelődési Alapból épületbővítés, átalakítás, új berendezés

Március

16. Jászladány: Major Judit nagyközségi könyvtárvezető kinevezése
17. Megyei Könyvtár: intézményi ifjúsági parlament
21. Tószeg: a Szolnok Városi Könyvtárhoz tartozó négy község munkaértekezlete
23. Zagyvarékas: író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal

Április

7. Kenderes, Tiszafüred: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkatársainak látogatása
7. Kisújszállás: író-olvasó találkozó a "Kisújszállás város története" c. monográfia szerzőivel
8. Tiszafüred: az új könyvtárépület átadása
11. Megyei Könyvtár, Jászberény: találkozó Kerekes Emil színművésszel
13. Mezőtúr: városi könyvtárigazgatók értekezlete
13 Tiszafüred: mezőtúri könyvtárosok látogatása
15. Abádszalók: szavalóverseny a Költészet Napja alkalmából /a tiszaderzs fiatalokkal közösen/
16. Kisújszállás: író-olvasó találkozó Nyerges Béla szakíróval
18-20. Megyei Könyvtár: Kazinczy-verseny /Szolnok város és vonzáskörzete/
26. Jánoshida: értelmiségi klub alakult
27. Rákócziújfalu: a szolnoki körzet 16 községének munkaértekezlete
28. Jászberény: tapasztalatcsere Hevesen, a városi könyvtár dolgozóinak részvételével
29. Jászapáti: "Bóbita" bábkört szervezett a gyermekkkönyvtár
29. Jászárokszállás: találkozó Dr. Benkő László egyetemi tanárral  a magyar nyelv hete alkalmából
30. Megyei Könyvtár: a Verseghy nyelvművelő verseny megyei döntője
 

Május

1. Jászalsószentgyörgy: színes televiziót és videomagnót kapott a könyvtár
10. Jászalsószentgyörgy: mosdó, WC kialakítása, a bútorzat megjavítása
12. Megyei Könyvtár: találkozó Gecse Gusztáv vallástörténésszel
13-15. Megyei Könyvtár: a Verseghy nyelvművelő verseny országos döntője
16-26.Torökszentmiklós: orosz nyelvi pályázat általános iskolai tanulóknak
24. Megyei Könyvtár: továbbképzés a hálózat könyvtárosainak. Előadók: Pechnik Mária közgazdász és Kéri László politológus
27. Rákóczifalva: író-olvasó találkozó Kiss Benedekkel
30. Megyei Könyvtár: a jászapáti "Barátunk, a könyv" szakkör látogatása

Június

1. Megyei Könyvtár: író-olvasó találkozó Rigó Bélával és és Lukácsy Katalinnal
2. Tiszaigar, Tiszaörs: rendhagyó irodalni óra Kovács Mari előadóművésszel
2. Tiszaigar, Tiszaörs: író-olvasó találkozó Rigó Bélával
5. Nagyiván: író-olvasó találkozó Rigó Bélával
6. Tiszafüred: az Ünnepi Könyvhét megnyitója
6. Tiszaigar: iró-olvasó találkozó Kömend Lajos költővel
7. Megyei Könyvtár: találkozó a Betűlábnyomok c. kötet alkotóival
8. Megyei Könyvtár: találkozó az Alföld c. folyóirat szerkesztőségévei: Aczél Géza, Keresztury Tibor, Márkus Béla
8. Abádszalók, Tiszaszőllős: író-olvasó találkozó Vásárhelyi Tamás biológussal
8. Jászapáti, Jászberény: rendhagyó irodalmi óra Czine Mihály irodalomtörténésszel
8. Jászberény: a Helikon Együttes Sütő András estje

8. Mezőtúr: iró-olvasó találkozó Baranyi Ferenc költővel

8. Nagyiván, Tiszaörs: rendhagyó irodalmi óra Körmendi Lajos költővel
8-9. Tiszafüred: iró-olvasó találiozó Vásárhelyi Tamás biológussal
13-24. Törökcszentnmiklós: nyári számítástechnikai napközis tábor
13. - július15. Jánoshida: nyári napközis olvasótábor
18. Megyei Könyvtár: megjelent a Kalandos Nyár '88. nyári szabadidős játék kérdéssora a Néplapban
20. Megyei Könyvtár: megyei továbbképzés a helyismereti munkáról — Ecseki Jánosné előadása
21-23. Megyei Könyvtár: regionális módszertani tanácskozás Pest, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megye könyvtárosai részvételével
23. Kenderes, Kunhegyes, Tiszafüred: Pest, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megye regionális módszertani tanácskozásának résztvevői meglátogatták a könyvtárat

Július

1. Tiszafüred: fehérgyarmati könyvtárosok látogatása
1-10. Túrkeve: olvasótábor Pápán a Jászkun Horizont szabadidős alaptól kapott 50.000 Ft támogatásból
4-10. Újszász: olvasótábor felsőtagozatos tanulóknak (1848-as témakörben)
26. Jászapáti: Móra Könyvklub alakult 37 fővel.

Augusztus

1. Alattyán: Köböl Zoltánné könyvtárvezető kinevezése
1. Jásztelek: Túróczi Lászlóné könyvtárvezető kinevezése
1, Tiszabura: főfoglalkozású könyvtáros lett Papp Istvánné
4-14. Megyei Könyvtár: a középiskolások tehetséggondozó olvasótábora Sóstón
6. Kenderes: A Horthy-család és a -kastélytalálkozó Dr. Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeumigazgatóval
10. Jászapáti: helyismereti bibliográfia készült /Szinnyei: Magyar írók élete és munkái c. mű alapján
10-17.Kisújszállás: olvasótábor Magyarhertelenden
13-22. Megyei Könyvtár: tehetséggondozó olvasótábor általános iskolásoknak Bükkszéken
22. Kengyel: költözik a könyvtár /a községi pártbizottság székházában kapott helyet/
26. Tiszafüred: nemzetközi finn-ugor nyelvészcsoport tanácskozott a köyvtárban

29. Jászkisér: új berendezésre 900.000 Ft-ot kapott a könyvtár a Közművelődési Alapból

Szeptember

1. Tiszabő: Imre Györgyné könyvtáros kinevezése
5. Szolnok Városi Könyvtár: az új könyvtárépület átadása a Széchenyi Lakótelepen.
13. Tiszafüred: kiskunhalasi könyvtárosok látogatása
20-21 . Tiszafüred: megyei könyvtárigazgatók országos értekezlete
33-30. Megyei Könyvtár: tapasztalatcsere Zala megyében a városi könyvtárigazgatók számára.
30. Cibakháza: író-olvasó találkozó Ordas Ivánnal

Október

3. Jánoshida: Betegek Klubja alakult az egészségmegőrzési pályázaton nyert 30.000 Ft tánogatás segítségével
4. Jánoshida; találkozó D. Nagy Évával, a Móra Kiadó szerkesztőjével
5. Megyei Könyvtár: tanácskozás a Technika Házában "A közművelődési könyvtárak szerepe a mezőgazdasági információ és szakirodalom" címmel

6. Tiszafüred: a szegedi Somogyi Könyvtár látogatása

11. Tiszafüred: a jászberényi és a körzeti községi könyvtárosok látogatása
15. Tiszafüred: Nógrád ntegye könyvtáros egyesületének látogatása
17 Jászladány: Sellei Zoltán előadóművész estje
25. Karcag: az őszi megyei könyvhetek megnyitója
28. Jánoshida: találkozó Bárdos Kató pszichológussal

November

1. Kisújszállás: a zenei részleg kialakítása az OKT pályázat útján nyert 300.000 Ft támogatásból
1. Tiszagyenda: Nagy Magdolna klubkönyvtárvezető kinevezése
4. Megyei Könyvtár: országos számítógép-technikai tanácskozás
5. Jánoshida: találkozó Nagy Valéria pszichológussal és Kun János előadómüvésszel
5. Tiszatenyő: bővült a könyvtár alapterülete a volt tanácsi házasságkötő teremmel
9. Megyei Könyvtár: továbbképzés a felsőfokú szakképesítéssel rendelkező könyvtárosok számára. Előadók.: Abonyi Iván fizikus és Papp István, a  FSZEK igazgatóhelyettese
9. Megyei Könyvtár: városi könyvtárigazgatók értekezléte

12. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Plakátverseny eredményhirdetése
21. Tiszasüly: elköltözött a könyvtár a volt áltiskolai épületbe /jelentős alapterület bövüléssel
21. Törökszentmiklós: író-olvas találkozó Bistey Andrással
25. Túrkeve: író-olvasó találkozó Makra Sándorral
28. Megyei Könyvtár: gyermekkönyvtáros értekezlet. Előadó: Fogarassy Miklós, az OSZK KMK munkatársa
29. Tiszaföldvár: író-olvasó találkozó Kósa Csabával
30. Abádszalók, Tiszaszőllős: író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal.

December

1. Tiszaföldvár: Molnár Györgyné könyvtárvezető kinevezése
1. Tiszafüred: író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal
2. Jászszentandrás: találkozás a Csemadok képviselőivel az Új Tükör szervezésével
2. Kunszentmárton: író-olvasó találkozó Granasztói Szilviával
5. Megyei Könyvtár: író-olvasó találkozó Marék Veronikával 
5. Megyei Könyvtár: a MTVB döntése alapján a Tisza Antal u 2. sz. alatti épületet megkapta a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár
5. Megyei Könyvtár: találkozó a Piknik-sorozat munkatársaival, Borbíró Zsókával és Havas Fannyval

6. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Orosz műfordító verseny eredményhirdetése


6. Fegyvernek: Kun János előadómüvész "Kicsik és nagyok" c. műsora
8. Törökszentmiklós: író-olvasó találkozó Ágai Ágnessel
9. Megyei Könyvtár: író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal a Rákóczi úti Iskolában
9. Megyei Könyvtár, Városi Központi Könyvtár (Szolnok): találkozó a Süni szerkesztőivel
9. Jászberény, Jászladány: író-olvasó találkozó Bistey Andrással
9. Kenderes, mezőtúr: író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal
9. Mezőtúr: Kertész Lilla "Csodaparipa" c. műsora gyerekeknek
11. Kisújszállás: találkozó D. Nagy Évával, a Móra Könyvkiadó szerkesztőjével
12. Jászfelsőszentgyörgy, Szászberek, Zagyvarékas: ióíró-olvasó találkozó Békés Pállal
14. Abádszalók, Kunhegyes, Tiszaderzs: Kun János "Uccu neki, Jusztinka!" c. 
15. Jászberény: Kutulic László grafikusművész kiállításának megnyitása
18. Karcag: találkozó a Süni éa a Piknik könyvek szerkesztőivel
20. Jászberény: találkozó Dr. Gecse Gusztáv vallástörténésszel