Címke: Verseghy Ferenc Könyvtár

1961

Január

Az iskolai könyvtárak bővítésére ebben az iskolai évben 150 ezer forintot fordított a megyei tanács. Így megyénk 304 általános iskolájának könyvtára sok új ifjúsági művel gyarapodott. 6-6 ezer forint értékű könyvet vásárolt a megyei tanácsa Karcagon és Szapárfaluban szeptemberben alakult új iskolaigazgatóságoknak. A könyvtárral eddig nem rendelkező iskolák a jövőben még három-háromezer forint támogatást kapnak. 

Földes Lajos cikke a Néplapban (1961. 01.05.)

5. Községi Könyvtár (Rákóczifalva): Az Építők Klubjában irodalmi műsort rendeztek.  A közel száz hallgató nagy érdeklődéssel figyelte Dénes Pál előadását József Attiláról. Az érdeklődést le lehetett mérni azon is, hogy az előadás után valamennyi József Attiláról szóló könyvet kikölcsönözték.

Ebben a hónapban még tizenegy helyen tartottak József Attila-estet a megyében.Többek között a kunhegyesi Félix-majorba, a jászapáti Világos-dűlőbe és Tiszasülyre, a Fiúági tanyába visz előadókat a szolnoki Verseghy Könyvtár művelődési autója.

A tiszaderzsi könyvtáros cikke a Néplapban (1961.01.03.)

Február - Mezőgazdasági könyvhónap

A terméshozamok emelése, az állatállomány fejlesztése sürgetően követelte meg, hogy egyre többen, egyre többet értsenek a tudománnyá fejlődő mezőgazdasági termeléshez. A megye könyvraktáraiban négymillió forint értékű mezőgazdasági szakkönyv várta azokat a szakembereket érdeklődő tsz gazdákat, akik lépést akarntak tartani a fejlődő mezőgazdasági tudományokkal, bővíteni akarják ismereteiket. Jó alkalom volt a könyvhónap a tsz-ek, állami gazdaságok, gépállomások könyvtárai kiegészítésére is.

A járási székhelyeken az FMSZ könyvesboltok, a községekben bizományos pedagógusok, mezőgazdászok, tanácsalkalmazottak szervezik és propagálták a könyhónapot. A mezőgazdasági könyvek népszerűsítésére külön könyv propaganda bizottság alakult a TIT, a megyei tanács művelődési osztálya, a KISZ megyebizottság és a MESZÖV képviselőiből.
A könyvterjesztés egyik módszere volt a könyvek házról-házra történő árusítása a településeken.

A martfűi Tisza Cipőgyár üzemi könyvtára - Néplap (1961.02.08.)

Március

Üzemi Könyvtár (MÁV Járműjavító, Szolnok): A  Járműjavító művelődési házában beázott a tető, így veszélybe került az üzemi könyvtár ötezer szépirodalmi, műszaki és tudományos műve. A könyvtárnak 636 beiratkozott olvasója volt, akik egy év alatt 22 501 könyvet vittek ki. Cseh Gyuláné volt az üzemi könyvtár őre, aki nem csak könyveket kölcsönzött, hanem  bizományba kapott kötetek is árusított. Egy negyed év alatt 20—25 ezer forint értékű könyvet adott el.

Járási Könyvtár (Jászberény): A könyvtár minden negyedév végén gyarapodási jegyzéket adott ki az olvasók számára az előző negyedévben vásárolt vagy más úton beszerzett könyvek betűrendes jegyzékével.  Ugyanilyen jegyzéket jelentettek meg a diafilmekről is, amelyben feltüntették a kölcsönzés módját és olyan betűrendes tartalommutatót is, amely témakörök szerint osztályozta a filmeket és megkönnyítette a kikeresésüket.

Tudósítás a Néplapban (1961.02.18.)

21. Községi Könyvtár (Tiszavárkony): Irodalmi estet tartottak a településen. Jancsó Adrienne és Horváth Ferenc, a két országos hírű kiváló előadóművész látogatott el Tiszavárkonyba, hogy egész estét betöltő műsorral lepte meg az irodalom iránt annyira érdeklődő helyi közönséget.

22. Verseghy Gimnázium (Szolnok): A Verseghy Könyvtár szervezésében Rónaszeghy Miklós írót volt a gimnázium elsőéves növendékei vendége.

Pillanatkép a nagyrévi könyvtárban - Néplap (1961.03.24.)

Április

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az úttörőmozgalom megalakulásának 15. évfordulóján a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó és a Szolnok megyei Verseghy Könyvtár szellemi öttusa bajnokságot rendezett Szolnokon. Az úttörőházban az Abonyi, Beloiannisz, Kassai, Kottái úti és a Sipos téri iskola úttörői vetélkedtek egymással.

A fenti iskolák mintegy 60— 80 tanulója izgulta végig társaik küzdelmét. Szász Eta, a Móra Ferenc Könyvkiadó munkatársa tette fel a változatos, sokirányú, elméletre és gyakorlatra egyaránt kiterjedő kérdéseket. A jó felelet két pontot szerzett a csapatnak, az alkérdésre vonatkozó válaszok pedig az egyéni teljesítményt növelték. A verseny fordulói közben hangulatos játékokat rendezett a fejtörő vezetője: hátratett kézzel kellett tejszínhabot enni, majd másodpercek alatt visszarakni helyére egy kiborított gyufás doboz tartalmát.
A közel négy órahosszat tartó játék során a csapatverseny győztese a Beloiannisz úti iskola lett, kiket irodalmi fejtörőjátékkal jutalmaztak. Az egyéni verseny győztesei: Hauk István és Boros György, a Sípos téri általános iskola tanulói, könyvjutalomban részesültek.

Könyvtári szórólap - Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

Május

13. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Úttörők kulturális vetélkedőjére került sor a könyvtárban.

27. Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ (Szolnok): Tamási Áron Kossuth- dijas író nyitotta meg az ünnepi könyvhetet. Utána az Irodalmi Színpad adott rövid műsort. A megyeszékhelyen kívül a legtöbb városban és községben is műsort tarottak.

27. Községi Könyvtár (Kunhegyes): Kónya Lajos tartott író-olvasó találkozót a Vízgépészeti Vállalat dolgozóinak.  

28. Községi Könyvtár (Jászárokszállás): Palotai Boris találkozott a község dolgozóival.

Városi Könyvtár (Mezőtúr): Kónya Lajos és Köpeczi Béla, a Kiadói Fő- igazgatóság vezetője látogat el.

Június

Az ünnepi könyvhét alkalmából a Földművesszövetkezetek Szolnok megyei szövetsége 136 ezer forint értékű könyvujdonságokkal ajándékozta meg a falusi könyvtárakat. A könyveket az olvasók igényei szerint a falusi könyvtárak vezetői, a szövetkezetek járási szövetségeivel együttesen válogatták ki.

Verseghy Könyvtár gyermekkönyvtára - Népművelés archívuma

9. Tisza Antal Úttörőház (Szolnok): A Verseghy Könyvtár és a Költői úti általános iskola irodalmi szakkörének meghívására Szalai Lenke, a Mogyoró, Mogyoró kinövi a kabátját és Ketten hiányoznak című ifjúsági regények szerzője érkezett Szolnokra. Szász Eta előadóművész olvasta fel az írónő legújabb novelláját.

A szolnoki építőipari munkásszálló könyvtárszobája - Néplap (1961.06.21.)

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár ebben a hónapban változtatott a diafilmkölcsönzés rendjén. A bibliotéka szolgáltatásai között igen népszerű volt a diafilmkölcsönzés. Évente több mint 10 000 diafilmet vittek ki az olvasók: még azok is, akiknek otthon nincs vetítőjük, mert a könyvtárból azt is kaphatnak kölcsön. Eleinte csak a téli esték kellemes és hasznos időtöltése volt a színes mese- és ismeretterjesztő filmek vetítése. Azonban nyáron is nagy igény lett a diafilmekre. Mivel a diafilm elsősorban a gyermekeket érdekelte, a megyei könyvtár ezt a részlegét az úttörőházban működő gyermekkönyvtárába tette át.

Július

Augusztus

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Új helyén, Szolnokon a Kossuth tér 4. száma alatt fogadta olvasóit a megyei könyvtár. A 200 ezer forint értékű szekrényeket, asztalokat és székeket az Építési- és Szerelőipari Vállalat asztalos-részlege készítette. 

Verseghy Könyvtár Fotótára

A nyitás utáni első napokban az olvasók valóságos rohamot intéztek a könyvtár ellen. Naponta körülbelül 200 ember kereste fel a kölcsönzőt és hat-hétszáz könyvet vitt magával.

Szeptember

11. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Miután szűknek bizonyult a városi tanács épületében lévő régi helyiség 1961 elején a tanácsház melletti egykori városi fogda átalakításával új könyvtárépületet alakítottak ki. A cellák helyébe korszerű, kultúrintézményhez méltó termek épültek. Az átalakításra a Művelődésügyi Minisztérium, s a megyei könyvtár támogatásával mintegy 170 ezer forintot fordítottak. A társadalmi munka értékével együtt az új könyvtár helyiségekre 200 ezer forintot költöttek.

Bálint István megyei könyvtár-vezetőhelyettes, valamint a helyi párt, tanács és a vidéki városi könyvtárvezetők jelenlétében Dénes Pál, a megyei tanács művelődési osztályának előadója adták át az új épületet az olvasóknak.
 

previous arrow
next arrow
Slider

Verseghy Könyvtár Fotótára

Az épületben szabad polcos ifjúsági és felnőtt könyvtár-helyiségeket alakítottak ki. Külön teremben kapott helyet a szakirodalom. Iroda és folyóiratraktár is helyet kapottaz épületben.

Járási Művelődési Ház (Kunhegyes): Könyvtár nyílt a helyi művelődési házban is. A könyvtár és a művelődési ház vezetősége közös tervet dolgozott ki az olvasótábor növelésére és a gyermekek foglalkoztatásának bővítésére.

Tudósítás a kunhegyesi járási könyvtárról a Néplapban (1961.10.13.)

Október - Őszi megyei könyvhetek

1. Megyénkben könyvhetek kezdődtek október első napján. A sok tanfolyam, akadémia, ismeretterjesztő előadás hihetetlen mértékben megnövelte az étvágyat a betű iránt. Szépirodalom, szakkönyvek, tudományos ismeretterjesztő munkák egyaránt az érdeklődés központjába kerülnek. Nem véletlen, hogy „Az én könyvtáram” sorozatára Kunszentmártonban napok alatt száztízen, Jászapátin kilencevenen fizettek elő. A most megrendezésre kerülő könyvhetek célja az volt, hogy új olvasókat toborozzon, közelebb vigye a könyvet az olvasóhoz. Ennek érdekében széleskörű szervező munka indult a községekben. Feltölötték a könyvesboltok állományát, megszervezték a többízben hasznosnak és jónak bizonyult házról házra történő kőnyvterjesztési akciót.
Sok érdekesség tarkította a könyvheteket: könyvtombola, műsoros estek, író és olvasó találkozók, ifjúsági mesedőlutánok váltogatták egymást.
A könyvhetek szervezésére községenként bizottságot alakítottak a Hazafias Népfront, a nőtanács, a KISZ, a TIT és az FMSZ helyi vezetőiből.

 

Jászberényi olvasó levele a Néplapban (1961.10.01.)

10. (Jászberény): A Művelődésügyi Állandó Bizottság a napközi otthonok és a könyvtár helyzetét tárgyalta.

November - Szakszervezeti könyvhónap

10. SZOT megyei könyvtára (Szolnok): A Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsa és a Táncsics Könyvkiadó közös rendezésében novemberben könyvbarát hónapot rendeztek a megyében. A hónap során előadásokat tartottak, kiállításokat rendeztek. A megnyitó ünnepségen dr. Bencsáth Aladárné, az Eötvös Lónánd Tudomány Egyetem adjunktusa a gyermeknevelésről beszélt, „Kis diák, nagy diák a munkáscsaládban” című könyvével kapcsolatban.

21. Üzemi Könyvtár (Tisza Cipőgyár, Martfű): Író-olvasó találkozó dr. Bencsáth Aladárné pedagógussal.

December

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Karsai Elek A berchteseadeni sasfészektől a berlini bunkerig című könyvének bemutatójára került sor, ahol a történész könyv születéséről beszélt és érdekes dokumentumokat mutatott majd be.

7. Csokonai Könyvtár (Karcag): A Jószef Attila olvasómozgalom népszerűsítése érdekében József Attila-estet rendezett a könyvtár és a Ságvári Ifjúsági Ház, ahol Cs. Kovács Imre általános iskolai tanár tartott előadást. Közreműködtek még: Fenyővári Magdolna, Kaudesz Edit tanítónő és Sáfár László, az ifjúsági ház igazgatója.

Kilián György Repülő Tiszti Iskola KISZ klubjának könyvtára - Néplap (1961.12.24.)

16. (Tiszaroff): Felavatták az új kultúrotthont. A modern épületben
200 személyes színháztermet, könyvtárat és olvasótermet alakítottak ki. A kultúrházat községfejlesztési alapból egymillió forintos költséggel létesítették, berendezését a megyei tanácstól kapták.

A tiszaroffi művelődési ház - Verseghy Könyvtár Képeslaptára

2020

Január

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Darmo Éva kiállítása került megrendezésre a Művészeti szalonban A belső út újabb állomása címmel.

7. Hild Könyvtár (Szolnok):  Olvasóklub tagjai találkoztak a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Netmenedzser címmel indult internethasználati képzés.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Öko kör sorozatban Életem egy ökofaluban címmel Donkó Bettina tartott előadást.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kozmikus körtánc - időszámításunk és az égbolt címmel tartott előadást Ujlaki Csaba a Csillagászati foglalkozás keretében.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A pedagógiai szaksajtó és a néptanítói szakmásodás a dualizmus korában című szakmai kötetét mutatta be Nóbik Attila, akivel Farkas János Vince levéltáros beszélgetett.

11. Hild Könyvtár (Szolnok): Legoklub várta az érdeklődőket a könyvtárba.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bíró-Sipos Karina tartott Ringató foglalkozást a Gyermekkönyvtárbn.

14. Könyvtár, Információs és Közösségi Hely (Jánoshida): Irodalmi estet szervezett a könyvtár a verskedvelő helyi közönség számára.

Városi Könyvtár (Jászapáti): A félig nyúzott bakkecskét  című mesekönyvet mutatta be az érdeklődőknek Hortiné dr. Bathó Edit a Jász Múzeum igazgatója, a könyv szerkesztője.

Csintalan Dóra tudósítása - Jászapáti Hírmondó

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Ezért szeretem a telet címmel írt ki rajzpályázatot a Gyermekkönyvtár.

17. Városi Könyvtár (Jászapáti): Varga Kamill ferences rendi szerzetes mutatta be Dr. Suba Györgyné: Az egyház ellen elkövetett visszaélések a Tanácsköztársaság idején a Jászságban című könyvét.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

18. Hild Könyvtár (Szolnok): A Társasjáték klub szervezői várták az érdeklődőket.

20. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Színes orchideák címmel Hűvösvölgyi Ildikó és Kautzky Armand zenés irodalmi estjét tekinthette meg a művészetpártoló közönség.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

21. Csokonai Könyvtár (Karcag): Demjén Lajosné: Az "áldott" Karcag című könyvének bemutatójára került sor.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Hild Könyvtár (Szolnok): Az Aranysor Íróklub ünnepi műsorának adott otthont a bibliotéka.

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): A magyar kultúra napja alkalmából a helyi óvodások látogattak Molnárné Moravszki Mária mesefoglalkozára. Az interaktív órán Berg Judit Lenge meséinek szereplőihez és helyszíneihez kapcsolódó játékokat játszottak, feladatokat oldottak meg a gyerekek.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Egészség percek elnevezésű rendezvény keretében Dr. Kiss László gyermekorvos tartott előadást a dohányzás veszélyeiről.

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Slammer, aki verseket és regényeket ír és időnként zenél, az az Kemény Zsófi volt a helyi könyvtár vendége. A fiatal irodalmárt édesanyja, Szirmay Ágnes dramaturg kísért el a programra.

22. Hild Könyvtár (Szolnok): A Honvéd Kulturális Egyesület kiállítása nyílt meg a Hild teremben.

Szabó T. Anna volt a könyvtár vendége, aki a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola 2. a és 2. b osztályosainak beszélt a költészetről. A költővel aznap délután a Verseghy Könyvtár olvasói is találkozhattak.

Községi Könyvtár (Jászdózsa): Ünnepi megemlékezés a magyar kultúra napja alkalmából.

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): A magyar kultúra napján a 105 éve született Szeleczky Zitára emlékeztek.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Az Utazó Digitális Élményközpont munkatársai tartottak bemutatót a településen tanulók számára. Ugyanezen a napon a könyvtár adott otthont a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepi műsornak is.

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Nyáry Krisztián íróval Hevesi Judit költő beszélgetett az Életednél is jobban című író-olvasó találkozó keretében.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Percze Miklós könyvének bemutatójának adott otthont a könyvtár. A rendezvényen közreműködött Ujvári Imre, Gaál Sándor és Ujvári László.


23. Hild Könyvtár (Szolnok): Kultúra napi szavalóversenyt szervezett a bibliotéka.

Községi Könyvtár (Szajol): Mesés esték foglalkozáson a könyvtáros szép mesékkel lepte meg a gyerekeket és a szülőket is.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Demény Gabriella paverpol kiállítása. HONISMERETI ELŐADÁS SOROZAT: A ROVÁS MÚLTJA ÉS JELENE. Előadók: Rumi Tamás és Sipos László, a Rovás Alapítvány vezetői

24. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Bábelőadást tartottak a gyerekeknek a népszerű Bogyó és Babóca mesékből a könyvtárban.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Immár második alkalommal adott otthont a könyvtár az országos anime találkozónak.A SzolnoCon több száz látogatott vonzott a városba.


28. Városi Könyvtár (Jászberény): Holden Rose (Kovács Attila) író tartott interaktív foglalkozást iskolások számára.

29. Városi Könyvvtár (Jászárokszállás): A könyvtárban került megrendezésre a Kazinczyról elnevezett „Szép magyar beszéd” verseny helyi fordulója.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Farsangi kézműves foglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárban.

30. Városi Könyvtár (Martfű): Mesélde címmel játékos mesehallgatásra invitálták a könyvtárba a gyerekeket.

Városi Könyvtár (Újszász): Baranyi Benő fesztiváldíjas kisjátékfilmjét mutatta be a könyvtárban szülővárosa közönségének. Az est moderátora Gyurin Zsuzsa filmproducer volt.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Harry Potter interaktív vetélkedősorozatot indított a könyvtár gyermek- és ifjúsági részlege.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Február

3. Városi Könyvtár (Újszász): Idősebbek is elkezdhetik! címmel bevezető tanfolyamot szerveztek az idősebb korosztály számára a számítógépek és az Internet világába. A képzés érdekesége, hogy önkéntes középiskolások tartották ez egy hónapon át tartó foglalkozásokat.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

6. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): A Könyvbarát Kör szervezésében Deák Erzsébet tartott előadást Toszkánai élményeiről, valamint utazásszervezéssel kapcsolatos tudnivalókat is megosztott a közönséggel.

IKK felvétele - Facebook

Városi Könyvtár (Jászberény): Miniszteri elismerő oklevélben részesült az intézmény, amiért az előző évben hozzájárult a Magyarországon megrendezett XIII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián résztvevő diákok felkészítéséhez.

9. Községi Könyvtár (Kunmadaras): Könyvajánlóval várta a Házasság hete alkalmából az olvasókat a könyvtár.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

10. Könyvtár, Információs és Közösségi Hely (Jánoshida): Irodalmi estet szervezett a könyvtár a verskedvelő helyi közönség számára.

 A program meghívója - Facebook

Községi Könyvtár (Nagykörű): Molnár László és Zelei Gábor színművész tartott rendhagyó irodalomórát a könyvtárban.

Nagykörűi Művelődési Ház felvétele - Facebook

12. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Szabó Pál Antalné, jászsági hímzőművész volt a Kreatív alkotócsoport és a Kosárfonó szakkör összevont foglalkozásának vendége.

Művelődési Ház és Könyvtár (Csépa): Jean des Cars: Ferenc József és Sisi című könyv bemutatójára került sor a településen. A kötetet a magyar kiadás zerkesztője-lektora, a csépai kötődésű Káli-Rozmis Barbara, Erzsébet királyné kutatója mutatta be, aki három könyvvel is megajándékozta a könyvtárat.

Művelődési Ház és Könyvtár felvétele - Facebook

Versegh Könyvtár (Szolnok): Kiszely Tóth Anett Kastélykeringő című könyvének bemutatójának adott otthont az intézmény.

Verseghy Könyvtár Fotótára

13. Versegh Könyvtár (Szolnok): Kiss János fotóművész kiállítása nyílt meg a Művészeti szalonban.

17. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Új helyre költöztették át a település könyvtári gyűjteményét.

18. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Könyvbemutatónak adott otthont a könyvtár. Rusvai Mónika Tündöklő című fantasy regényéről az íróval és Kleinheincz Csilla szerkesztővel S. Béres Bernadett beszélgetett.

Városi Köyvtár felvétele - Facebook

20. Versegh Könyvtár (Szolnok): Jászkun bakák a II. világháborúban címmel tartott hadtörténeti előadást Ladnai Bálint.

24. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): A Szabad Ötletek Színháza (SzÖSz) tartott előadást a jászalsószentgyörgyi fiataloknak.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

25. Kanta Gyula Könyvtár (Berekfürdő): A Trianoni döntéshozatalt megelőzö kétéves időszak történelmi áttekintése címmel a Trianoni Szemle folyóirat szerkesztőivel, 
Szidiropulosz Archimédesszel és Kolczonay Katalinnal beszélgethettek az érdeklődők.

Művelődési Központ és Könyvtár (Fegyvernek): Ringató foglakozáson Annus Virág Veronika várta a gyerekeket és a szüleiket a könyvtárba.

Versegh Könyvtár (Szolnok): Csacsogo babahordzó klub foglalkozását  Bán Zsófia tartotta a Gyermekkönyvtárban. Délután az Öko kör programján Erdőkertek címmel Sasvári István tartott előadást.

26. Községi Könyvtár (Szászberek): Sohonyai Edit ifjúsági regényíró volt Könyvtárunk vendége. A 6. és 7. osztályosok részére tartott előadást.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Az írónővel találkozhattak a rákóczifalvai általános iskola hetedik osztályos tanulói is.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Versegh Könyvtár (Szolnok): Kazahsztán - Bajkonuri fellövéssel címmel tartott előadást Perger István a könyvtárban.

27. Ember Mária Városi Könyvtár (Abádszalók): Ünnepváró kézműves foglalkozást tartottak a könyvtárban.

Községi Könyvtár (Tiszakürt): A könyvtárban tartott Baba-mama talákozón Kovácsné Milu Éva kineziológus tartott előadást az érdeklődőknek.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Hangulatos találkozón Bauer Barbara és Finy Petra volt a köbyvtár vendége.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Versegh Könyvtár (Szolnok): Szolnoki Kalendárium helyismereti klubfoglalkozás előadója Dombi Gábor műemlékvédelmi építész volt, aki Szolnok megmentésre érdemes 19. század végi lakóházait mutatta.

28. Hild Könyvtár (Szolnok): Hétköznapi logikáról egy csepp autizmussal címmel tartott interaktív előadást a logikáról, az értelmezésről, a gondolkodásról Gál Milán.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Farsangi rajzpályázatot írt ki gyerekek részére a helyi könyvtár.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Wass Albert felolvasó estet tartottak.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Ifjúsági részleg Agatha Christie köre újabb interaktív nyomozásra indult. Ez alkalommal Mágnás Elza gyilkosa nyomába eredtek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

29. Versegh Könyvtár (Szolnok): A Minerva bábcsoport Amikor a tél is fázott című
zenés bábelőadásával várta a családokat a könyvtárba.

Télűző mulatság a túrkevei könyvtárban - Városi Könyvtár honlapja

 Március

3. Hild Könyvtár (Szolnok): Lúdas Matyi mesét adta elő a Mesekocsi Színház.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Móricz Zsogmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Netre fel! címmel 20 órás számítógépes tanfolyamtot indított az intézmény.
 
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csőke Erzsébet Zoé kiállításnak adott otthont a Művészeti szalon. A Szolnoki mozaikok tárlatot Pókász Levente nyitotta meg.
 
3., 17. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Könyvtár Mozi program keretében magyar filmeket tekinthettek meg az érdeklődők a helyi könyvtárban.
 
5. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Nagy Matild Katalin grafikus és Kalóz Edit meseíró homokanimáció segítségével keltették életrev a mesebeli hintatündért: Hangát.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

6. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapat Egyesületének szervezésében Nemes Anna újságíró, műsorvezető, az Előled című regény szerzője volt a könyvtár vendége. A szerzővel Illés Anita újságíró beszélgetett.
 
Városi Könyvtár (Újszász): Nőnapra .. nem csak nőknek elnevezésű beiratkozási akcióval várták a könyvbarátokat a bibliotékában.
 
Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Kalendárium helyismereti klub vendége Udovecz György volt, aki az 1848-1849 magyar katonáinak öltözetéről és fegyverzetéről tartott előadást.
 
7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Középpontban a nő elnevezésű nőnapi workshopot szervezett a könyvtár. Az idei program díszvendége a Tiszatenyőről származó Endrei Judit televíziós személyiség volt.

Verseghy Könyvtár Fotótára 

10. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): Interaktív könyvtárhasználati foglalkozás a helyi általános iskolások számára.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Községi Könyvtár (Jásztelek): A nemzeti ünnep alkalmából kokárdákat horgoltak. 

Köszégi Könyvtár felvétele - Facebook

Városi Könyvtár (Jászapáti): Ringató foglalkozást tartott Bíró-Sipos Karina a karonülő gyerekeknek és szüleiknek a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Újszász): Szavalóversenyt tartottak a nemzeti ünnep tiszteletére.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

11. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A Ládafia szakkörön részt vevő gyerekek csodálatos kokárdákat, gyűrűket készítettek hőre keményedő gyurmából. Az üvegfólia festésének technikájával is megismerkedtek.

12. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): Nyitrainé Kiss Katalin családsegítő tartott előadást az ügyfélkapu használatáról az érdeklődőknek.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Harcos Bálint írót látta vendégül a könyvtár.

13. Községi Könyvtár (Jászdózsa): KisMesterek kézműves foglalkozást tartottak gyermekek részére a helyi könyvtárban.

16. A Magyar Kormány 46/2020.(III.16.) Korm. rendelete 5.§.c. pontja alapján a könyvtárak nyitvatartása szünetelt a koronavírus járvány miatt. Június 13-i módosítás után fogadhatták olvasóikat újra a gyűjtemények.

Besenyszögi könyvtár - Facebook

26. Községi Könyvtár (Tiszagyenda): Az Internet Fiesta keretében Digitális biztonság címmel tartottak előadást gyermekeknek a könyvtárban. 

Városi Könyvtár (Jászapáti). A könyvtár is csatlakozott a "Piros szívet az ablakba" elnevezésű akcióhoz, amely azon szakmák képviselő előtt tisztelget, akik a járványhelyzet idején is szolgálatot teljesítettek.

Illés Anita felvétele - Új Néplap

Április

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Húsvét alkalmából leselejtezett, de jó állapotú könyveit tették elérhetővé az olvasni vágyó közönség számára.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

15. Ember Mária Városi Könyvtár (Abdászalók): Kertészked és nyerj! fotópályázatot hirdetett a könyvtár a Föld napja alkalmából.

20. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A hagyományos költészet napi versmondó versenyt ebben az évben nem tudta meghirdetni az intézmény. Azért, hogy ne szakadjon meg az évtizedes hagyomány, Versek otthonról elnevezésű online akciót indítottak. A beérkezett verses videókat a könyvtár Facebook oldalán osztották meg a könyvtárosok.

28. Községi Könyvtár (Alattyán): „Könyves ablakpárkány akciót” hirdetett a település könyvtára. Simon Józsefné könyvtáros április végétől a leselejtezett könyvekből mindennap kihelyezett néhányat a bibliotéka ablakába, ahonnan bárki ingyen elvihette az olvasmányokat.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Május

14. Városi Könyvtár (Jászberény): Szabadtéri kölcsönzéssel tette lehetővé a berényi könyvbarátok számára a bibliotéka, hogy olvasnivalóhoz jussanak a járványhelyzet teljes feloldásáig.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Június

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megnyitott a Könyvtér a bibliotéka előtt az olvasók nagy örömére.

Verseghy Könyvtár Fotótára

24. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Szent Iván napi könyvvásárt tartottak a könyvtár épülete előtt.

Július

3. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Könyvtár Mozi programsorozat keretében filmvetítésre várták az érdeklődőket a könyvtárba.

3., 17. Művelődési Ház és Könyvtár (Mezőhék): Indiánok Táborában olvasásnépszerűsítő program és vetélkedő

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

4. Községi Könyvtár (Kunmadaras): Becskereki László A madarasi toronyból című helytörténeti kötetének bemutatójára került sor.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

6-10. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Rege tábort tartott a könyvtár a nyári szünidőben.

9. Városi Könyvtár (Martfű): Ünnepélyes keretek között adták át a könyvtár felújított olvasótermét.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

10. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A Könyvtár Mozi vetítésére várták a magyar filmek rajongóit a könyvtárba.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kint és bent címmel nyílt kiállítás Hegedűs Ádám festményeiből. A tárlatot Verebes Györg, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitotta meg.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Benedek Szabolcs íróval "Ballada egy csapatról" című könyvéről beszélgetett Szekrényes Miklós, a könyvtár munkatársa.

Verseghy Könyvtár Fotótára

21. Községi Könyvtár (Cibakháza): Szabó Anna Luca széki népdalokat énekelt az érdeklődőknek a könyvtárban.

23. Községi Könyvtár (Cibakháza): Telegdi Ágnes Barnabás mackó hétköznapjai című kiállítása nyílt meg a könyvtárban. Az író meghallgatta Gaál Tamás XX. századi színészlegendákról szóló előadását, és közreműködött az Internet Fiesta 2020 keretében a könyvtár által indított internetes játékainak eredménhirdetésén is.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): A nyár folyamán új babzsákfotelekkel gazdagodott a település könyvtára.

Községi Könyvtár felvétele - Boldogházi Hírek

Pusztamonostori gyerekek a helyi könyvtárban - Facebook

Augusztus

4. Hild Könyvtár (Szolnok): Olvasóklub mindenkinek

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma):  Murzsa Tibor könyvét mutatták be a könyvtár szervezésében.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 100 év 3 nemzedék című képzőművészeti kiállítás. A kiállítást megnyitotta Torda Ferenc, a Szolnok TV szerkesztő-riportere.


11. Hild Könyvtár (Szolnok): „Salzburg és környéke”: Svarsnig Judit (Jászkun Fotóklub) és Sziládi Gyula (Szolnoki Fotóműhely) fotóiból rendezett kiállítás megnyitója

10., 24. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Tarot klub foglalkozására várták az érdeklődőket a helyi könyvtárba.

12. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A Kacagó Bábszínház táesulata szórakoztatta a helyi közönséget a könyvtárban.

19. Csokonai Könyvtár (Karcag): Minden a magyar vidék jövőjéért című kiadvány ünnepi bemutatójának adott otthont a bibliotéka nagyterme.

20. Városi Könyvtár (Jászapáti): A nemzeti ünnep alkalmából Jászapáti Közszolgálati díjban részesítette Balláné Szabó Ilona könyvtárost.

27. Hild Könyvtár (Szolnok): „PARTI-TÚRA” 2020 Szolnoki Szimfonikus Nyár: Schönbrunni esték Viniciussal a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában.


28. Hild Könyvtár (Szolnok): Varázsszőnyeg babafoglalkozá 0-3 éves korig

29-30. Városi Könyvtár (Jászberény): A Hencidától-Boncidáig népmesemondó verseny területi válogatójának adott otthont a könyvtár. Az „Otthonról haza – Kulturális kapcsolatok erősítése a Kárpát-medencében” elnevezésű program keretében megvalósuló területi fordulóra Komárnótól Szigetszentmiklósig érkeztek vállalkozó kedvű mesélők.

Kazsimér Nóra tudósítása - BerényCafé

Községi Könyvtár (Rákócziújfalu): Egy hónapon át Kóródi Mária festményei és pirográf alkotásai díszítették a könyvtárat.

Faluház felvétele - Facebook

30. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Sárközi Mária könyvbemutatójára került sor.

IKK felvétele - Facebook

Szeptember

Közösségi Ház felvétele - Facebook

2. Hild Könyvtár (Szolnok): Olvasóklub mindenkinek

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Digitális Jólét Program különleges, interaktív előadásokat tartott a helyi általános és középiskolás csoportok számára.

3. Községi Könyvtár (Szelevény): Utazó Digitális Élményközpont munkatársai tartottak bemutatót a helyi iskolásoknak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Marik Anikó Gondolatvonások című kiállításának megnyitója. A kiállítást megnyitotta Szabó István, Szolnok város nyugalmazott alpolgármestere.

4. Csokonai Könyvtár (Karcag): Első városa a' nagy kunságnak című új helytörténeti kötetét ismertette Ruzicska Ferenc (Elek György).

7. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Fel a NETRE! címmel tartottak ingyenes számítógépes oktatást a könyvtárban

Községi Könyvtár felvétele

9. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók). Színezd újra elnevezésű program várta a Gyermekkuckó program résztvevőit.

Hild Könyvtár (Szolnok): Egy tábori lelkész élete címmel Kálinger Roland "Rozsé" atya tartott ismeretterjesztő előadást

Községi Könyvtár (Alattyán): Író - olvasó találkozón Vizi László volt a könyvtár vendége, aki készülő új könyveiből olvasott fel részleteket.

Művelődési ház felvétele - Facebook

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az intézmény ebben az évben elnyerte Szolnok Város Ifjúság Díját.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10. Községi Könyvtár (Szelevény): A Kacagó Bábszínház elődását tekintették meg a gyermekolvasók a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fülöp Tamás: Megyeszékhelyből város című tanulmánykötetének bemutatóján a történésszel Csönge Attila, a MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár igazgatója beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10., 24. Hild Könyvtár (Szolnok): Öröméneklés mindenkivel címmel népdalok és feldolgozások közös tanulására és éneklésére várták az érdeklődőket.

11. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Könyvtár Mozi foglakozást tartottak a könyvtárban.

15. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Kacagó Bábszínház mutatta be Piroska és a farkas című mesét a helyi gyerekeknek.

Községi Könyvtár felvétele

17-22. Szolnoki Irodalmi Napok

16. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok):Szolnoki Irodalmi Akadémia vendége Péterfy Gergely író volt.

17. Községi Könyvtár (Szászberek): Délelőtt a Csiribiri Baba-Mama klubban Kerekítő foglalkozással várta a kisgyermekes anyukákat.

Versegh Könyvtár (Szolnok): Zenés irodalmi koncert a Seudo Ception együttes közreműködésével. Írd ki magadból írópályázat eredményhirdetése, a legjobb alkotás felolvasása. Írók a családban: Kemény István, Szirmay Ágnes, Kemény Zsófi. Moderátor Kormos Joel.

18. Hild Könyvtár (Szolnok): Demény István amisokról szóló útibeszámolója. Ligeti Éva: Mások c. versválogatás kötetének bemutatója

18. Versegh Könyvtár (Szolnok): Acustic Break koncert. Író-olvasó találkozó Kiss Judit Ágnes íróval. Bajnai Zsolt és Bajnai Marcell előadása

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kulturális örökség napja - QR-kód vadászat. Haragszik-e, gazd’uram? című bábelőadás a Minerva bábcsoport előadásában. Kortárs Irodalmi Nap vendégei Horváth László Imre költő-író, Regős Mátyás költő és Polgár Kristóf költő. Aranysor Íróklub műsora. Lázár Balázs: H úr hagyatéka c. verseskötetének bemutatója.

22. Községi Könyvtár (Tomajmonostora): A helyi általános iskola nyolcadik osztáylos tanulói a Szabad Ötletek Színháza Karinthy örök című előadását tekintették meg a könyvtárban.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Író-olvasó találkozó vendégei voltak Bosnyák Viktória író és Dudás Győző illusztrátor, akik legújabb könyvüket mutatták be az érdeklődőknek.

Városi Könyvtár felvétele - Facebok

Versegh Könyvtár (Szolnok): Parnasszus-est

23. Hild Könyvtár (Szolnok): Foltok tánca címmel nyílt meg a Kamilla Foltvarró Kör kiállítása

25. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Ribizli (Tormási Attila) előadásában különböző állatokról hallhattak megzenésített verseket, valamint kísérleteket láthattak a helyi óvodások. A családi műhelyben pedig környezettudatos témában beszélgetett Tősér-Sárközi Anita a rendezvény résztvevőivel.

26. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Jászapáti Templomért Alapítvány szervezésében megrendezésre került a Vágó Pál nyomában vetélkedő, melynek egyik helyszínéül a könyvtár szolgált.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Magyar Népmese Napja alkalmából bábjátékos formában mutatták be a könyvtárosok a népmeséket.

29. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Könyvvásárt tartott a bibliotéka a leselejzett, de jó állományú köteteiből a Galéria Könyvtárban.

Hild Könyvtár (Szolnok): Nincs időm olvasni, van időm olvasni címmel került sor Szabados Ágnes műsorvezető-újságíróval, az olvasási kihívás ötletgazdájával.

SzolnokTV interjúja Szabados Ágnessel

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Öko-kör: Miért fontosak a fák? Előadó: Fekete Anikó

30. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Az érdeklődők Szabad Ötletek Színháza előadásában láthattak részleteket Karinthy műveiből. Ezt követően az OPSZ pályázat keretén belül Kisbódi Gáspár és Baranyi Róbert tartott vagyonvédelmi, baleset-megelőző előadást idősek részére. A jelenlévők biztonságtechnikai eszközöket vehettek át.

Városi Könyvtár (Jászberény): Bakancslista, havi útikalauz és beszámoló a Föld körül című programsorozat keretében Hrabóczkiné Zsóka, a „Hegyeklánya” túravezető és amatőr fotós tartott élménybeszámolót a könyvtár kamaratermében.

Október

1., 15., 29. Versegh Könyvtár (Szolnok): Tarológia klub

5-11. Országos Könyvtári Napok

5. Városi Könyvtár (Jászberény): Emlékünnepség

Gémesi Balázs felvétele - Szoljon.hu

6-30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Köllő Judit Színek és eszmék című képzőművészeti kiállítása volt látható a Művészeti szalonban.

8. Városi Könyvtár (Jászberény): Könyvek új ruhában

Gémesi Balázs felvétele - Szoljon.hu

9. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): „Erdő fölött, sáson túl: tárlat a fénnyel átszőtt természetről” címmel Szabó Gábor természetfotós kiállítása nyílt meg a Galéria Könyvtárban

Csokonai Könyvtár (Karcag): Dr. Bartha Júlia új kötetének bemutatójára került sor.

Városi Könyvtár (Jászapáti): Cicell néni meséi című kötet bemutatójára került sor a könyvtárban. A könyvet Hortiné dr. Bathó Edit mutatta be a jászapáti közönségnek.

Városi Könyvtár (Jászberény): Költészet napi versírópályázat eredményhirdetése.

Gémesi Balázs felvétele - Szoljon.hu

13. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Grecsó Krisztián volt a könyvtár vendége.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

15. Városi Könyvtár (Jászberény): Nyújtsd a kezed egy mancsért címmel indult el a Jászberényi Városi Könyvtár adománygyűjtő kampánya. A Kutyákkal az Életért Alapítvány javára gyűjtöttek többek között száraz eledelt, plédet és fekhelyeket.

Versegh Könyvtár (Szolnok): Honismereti előadás: A különleges műveleti képesség kialakulása a Magyar Honvédségben. Előadó: Sánta Gábor ezredes

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó vendége Szurovecz Kitti író volt.

Verseghy Könyvtár Fotótára

József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Online mesemondó versenyt szervezett a könyvtár iskolás gyerekek számára.

Versegh Könyvtár (Szolnok): Karmaasztro klub. Előadó: Szendrei Julianna karmaasztrológus

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szandaszőlősi Művelődési Házban lépett színpadra a könyvtár Minerva Bábcsoportja

Kiss János felvétele - Szoljon.hu

19. József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert Libikóka című zenés estjére várták az érdeklődőket a könyvtárba.

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Kerekítő- Tippentő énekes- játékos- táncos foglalkozást tartottak a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Jászapáti): A könyvtár rajzpályázatot hirdetett a magyar népmese napja alkalmából 3. és 4. osztályos gyermekek részére. Összesen 35 alkotás közül kellett kiválasztania a zsűrinek a legjobbakat.

Munkában a zsűri: Törökné Rusvai Mária, Bagdiné Káli Kitti és Bolyós Ferencné - Facebook

20. Községi Könyvtár (Szelevény): Tök party címmel kézműves foglalkozást tartottak a könyvtárban.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

21. Hild Könyvtár (Szolnok): Nyáry Krisztián rendhagyó irodalom órán mesélt a Himnusz és a himnuszok kalandos életéről 7. osztályos tanulóknak. Beszélgetőpartnere kollégánk, Szekrényes Miklós volt.

Verseghy Könyvtár Fotótára

22. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Fények és árnyak címmel került sor a családi műhely foglalkozására a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Császár Józsefet, leghűségesebb olvasóját köszöntötte a bibliotéka 100. születésnapja alkalmából.

Verseghy Könyvtár Fotótára

24. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Könyvtár Mozi foglalkozáson vettek részt a helyi óvódások. A program mesedramatizálással és játékkal egészült ki.

Községi Könyvár felvétele - Facebook

26.  Hild Könyvtár (Szolnok): Őszi szünidei kézműves foglalkozás

27.  Községi Könyvtár (Kuncsorba): A könyvtár DJP pontjába megérkezett a 3D nyomtató. Ezen a napon jött létre az intézmény Facebook oladala is.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

Versegh Könyvtár (Szolnok): Az Öko-kör októberi foglalkozásán a globális klímaváltozás és a tudatos vásárlás kapcsolatáról tartott előadást Csathóné Borics Katalin.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Az MKE Gyermekkönyvtáros Szekció Vándorbagoly díját ebben az évben nyerte el a jászberényi bibliotéka.

Berénycafé felvétele

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Kiépült az ingyenes wifihálózat a város több pontján, melyet az önkormányzat a WiFi4EU pályázat révén valósíthatott meg.
A szolgáltatás elérhető többek között a gyakran látogatott intézmények, így például a könyvtár helyiségeiben is.

29. Községi Könyvtár (Csépa): Tökölős kézműves délutánt tartottak gyermekeknek a település könyvtárában.

Művelődési Ház és Könyvtár felvétele - Facebook

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Szellemes Csütörtök címmel tartotta a helyi könyvtár halloween-i rendezvényét. A gyerekeket és a felnőtteket szellemvadászatra indultak sötétedés után a könyvtár udvarán, majd világító lampionok, mécsesek és fáklyák fényében tettek egy sétát a városban.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

31. Városi Könyvtár (Jászapáti): Mini játszóházat szervezett a könyvtár ügyes kező gyermekek számára.

November

3. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Szabó Gábor természetfotós a Galéria Könyvtárban megtekinthető kiállítása kapcsán tartott vetítéssel egybekötött előadást.

5. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A helyi Olvasókör foglalkozásának témája a történelmi regények voltak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Sziklák és lakóhelyek címmel nyílt meg Andrásiné Pocsalyi Julianna festménykiállítása a Művészeti szalonban.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki kalendárium helyismereti klubfoglakozás vendége volt Kemény Katalin és Pély Ildikó helyi pedagógusok, aki Kemény László Pro urbe díjas iskolaigazgatóról emlékeztek meg.

10. Községi Könyvtár (Szelevény):  Márton napi kézműves foglalkozást tartottak gyermekek számára a könyvtárban.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiss Noémi Balaton című kötetét mutatta be a szerző és beszélgetőtársa Szekrényes Miklós.

11. A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második ütemérőlszóló 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendelet értelmében a könyvtárak ismét bezártak.

12. Városi Könyvtár (Újszász): Hitéletünk tárgyaiból nyílt kiállítás a könyvtár oldalbejáratánál, amely az épületen kívülről is látható volt. A kiállított tárgyak válogatást nyújtottak Konka György gyűjteményéből.

Városi Könyvtár felvétele - Facebook

A bibliotéka ablakaiban pedig bábjeleneteket rendeztek be. A Szamóca Bábcsoport által előadott mesék egy-egy jelenete került bemutatásra.

16. Községi Könyvtár (Cibakháza): QR-kód játékra várták az érdeklődőket a könyvtárban.

Községi Könyvtár felvétele - Facebook

19. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Ajtós kölcsönzéssel segíti olvasóit a járványhelyzet miatt bezárt könyvtár.

IKK felvétele - Facebook

 25. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Online adventi könyvvásárt szervezett a könyvtár közösségi oldalán.

Új Néplap tudósítása a jászfényszarui ajtós kölcsönzésről

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A város több helyszínén indított ablakos kölcsönzést az intézmény.

Verseghy Könyvtár Fotótára

December

nmxcvncvbn

2018

Január

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Girnt Vilmos festményeiből nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jászberényi Sándor íróval Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szurmay Ernő emlékkiállítás nyílt a Helyismereti gyűjteményben a könyvtár 2. emeletén.

Verseghy Könyvtár Fotótára

18. Hild Könyvtár (Szolnok): Szavalóversenyt szerveztek a Magyar kultúra napja alkalmából a könyvtárban.

27.  Verseghy Könyvtár (Szolnok): SzolnoCon anime klubok találkozójának adott otthon az Ifjúsági részleg.

Verseghy Könyvtár Fotótára

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Olvassuk ki Európát! 2017. évi olvasási kihívás eredményhirdetésén vehették át a nyertes olvasók a nyereményeiket.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Baba-mam klub a könyvtárban - Boldogházi Hírek

Február

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szóvihar címmel Lackfi Jánossal találkozhattak az irodalombarátok.

Verseghy Könyvtár Fotótára

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szép magyar beszéd döntőjének adott otthont a Gyermekkönyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

5-23. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Ne ítéljen a borító alapján! címmel kölcsönzési akciót szerveztek a könyvtárosok.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnoki Fotóműhely kiállításnak adott otthont a Művészeti szalon.

Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Hild Könyvtár (Szolnok):  "Itt a farsang, áll a bál" címmel kézműves foglalkozást tartottak a könyvtárban.

Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Valentin-napi kézműves foglalkozást és meseolvasást szerveztek.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Nagy könyves kihívást előző évben teljesítő olvasókat köszöntötték egy kis ünnepség keretében a könyvtárban.

10. Hild Könyvtár (Szolnok): Bemutatkozott az Autistákért Szolnokon Civil Társaság. A beszélgetésen közreműködtek a Liget Úti Iskola diákjai. Oravecz Lizanka könyvbemutatója is színesítette a programot.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A reneszánsz királyné, Beatrix címmel tartott előadást Mátyás király olasz hitveséről Kiszelyné Tóth Anett történész.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Írókról, írásról, irodalomról beszélegettet Darvasi László és Jenei Gyula.

Verseghy Könyvtár Fotótára

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Karafiáth Orsolya volt a Művészeti szalon vendége. Az írónővel Lengyel Boldizsár beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A MKE megyei szervezetének taggyűlésén Czakóné Gacov Katalin tartott beszámolót európai szakmai útjáról.

Verseghy Könyvtár Fotótára

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókuckó klub tagjai Ázsia irodalmáról beszélgettek. Az Ifjúsági részlegben a Fantasy kör tagjai tartották meg havi találkozójukat.

23. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Wass Albert felolvasóestet tartottak az író születsének 110. évfordulója tiszteletére.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lázadj fel! Mosolyogj! című író-olvasó találkozó vendége Schäffer Erzsébet volt. Az íróval Joó Zsuzsanna újságíró beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

23., 28. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Mesél a papírszínház foglalkozáson A három toll című mesét hallgathatták meg a gyerekek.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszváró kézműves foglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárban.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az olvasókör tagjai Kavabata Jaszunari munkásságáról beszélgettek a Művészeti szalonban.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A juta madzag sokoldalú felhasználását mutatta be Tóth Etelka Edit a Kreatívlak foglalkozásán.

A tiszaörsi könyvtár  - Ujvári László felvétele

Március

5. Hild Könyvtár (Szolnok): Vajdulákné Fótos Éva tartott kézműves foglalkozást a 3D-és papírcsodák klubfoglalkozás keretében.

Verseghy Könyvtár Fotótára

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Molnár Nikoletta fotóiból nyílt kiállítás Megragadt pillanatok címmel.

9. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Kitűzőket készítettek a könyvtárosok gyermekekkel közösen.

21-28. Internet Fiesta

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Boszorkányokról tartott színes előadást Kiszely Tóth Anett történész az Életre kelt történelem sorozat keretében.

22.Községi Könyvtár (Pusztamonostor): "Ezernyolcszáznegyvennyolc te csillag" címmel irodalmi estet tartottak a könyvtárban.

Pusztamonostor Hírek archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kötter Tamással Jenei Gyula beszélegetett egy hangulatos közönségtalálkozó alkalmával a Művészeti szalonban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Tollforgatók A-tól Z-ig irodalmi vetélkedőt szerveztek Nógrádi Gábor PetePite című kötete alapján.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): "A tavaszi nyúl" című papírszínházi mesét hallgathatták meg a gyerekek angol és magyar nyelven.

27. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Barabás Csaba tartott élménybeszámolót a Spartan Race akadályfutóversenyről.

IKK facebook oldala

Verseghy Könyvtár (Szolnok) Az Olvasókör Isaac Bashevis Singer, Nobel-díjas író munkáival ismerkedtek meg.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Veszíts, hogy nyerj!" akcióindító a Városi Gyermektanáccsal.

Verseghy Könyvtár Fotótára

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Húsvéti kézműves foglalkozást tartottak a Gyermekkönyvtárban.

Felújítás alatt a tiszapüspöki könyvtár - Új Néplap archívum

Április

3. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókör húsvéti foglalkozását tartotta a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

5. Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): Telegdi Ágnes írót látta vendégül a település könyvtára.

11.  Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Ez is Költészet, csak másként című kiállítás megnyitójával és maratoni felolvasással emlékeztek meg a városban a Költészet napjáról.

12.  Verseghy Könyvtár (Szolnok): 7mérföldes csizmában heted7 határon című országos mesevetélkedő megyei döntőjének adott a könyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

13.  Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Oroszlán a könyvtárban című játékos mesedélutánt szerveztek óvodásoknak és kisiskolásoknak a könyvtár működéséről.

14. Hild Könyvtár (Szolnok): A kerekesszékes világjáró címmel író-olvasó találkozóra került sor Nagy Bendegúzzal.

15. Kertvárosi Közösségi Ház és Fiókkönyvtár (Szolnok): Játékos családi napot tartottak a városrészben lakók számára.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Folyamatmenedzsment a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárban volt a címe Molnár Georgina elődásának, amelya megyei könyvtárosok szakmai napján hangzott el.

Verseghy Könyvtár Fotótára

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A nyúl szimbóluma a történelemben címmel tartott előadást Kiszely Tóth Anett történész.

20. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A Rubicon folyóirat Jászok és kunok különszámának bemutatójának adott otthont a könyvtárban.

Mi újság Fényszarun? archívumából

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Zöld Világom 4.0 című környezetvédelmi vetélkedő döntőjére került sor a Europe Direct Szolnok és a Gyermekkönyvtár szervezésében. A Tavaszi zsongás program keretében pedig ökojátékokat is kipróbálhattak az érdeklődők.

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Vendégünk Sohonyai Edit

Verseghy Könyvtár Fotótára

25. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Szádváry Gyula volt a vendégünk, aki tanítványaival háromszor járta végig az Országos Kéktúra útvonalát. Előadásainak, könyveinek célja Rockenbauer Pál (Másfélmillió lépés Magyarországon) emlékének ápolása, valamint a természetjárás népszerűsítése.

IKK facebook oldala

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Párducpompa címmel Tóth Krisztina irodalmi estjén a szerzővel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Minerva Bábcsoport Csipkerózsika című mesét mutatta be a családi délelőttön.

Verseghy Könyvtár Fotótára

 

Karcag TV

Május

3.  Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Réti László krimi- és thrillerszerző volt könyvtárunk vendége. A jó hangulatú, kötetlen beszélgetés során fontos és érdekes témák kerültek elő íróvá válásról, írásról, könyvkiadásról egyaránt

IKK facebook oldala

2. Hild Viktor (Szolnok): Májusfát állítottak a Széchenyi-lakótelep iskolásai részvételével a könyvtár előtti téren. Ezen a napon Lippai Mariannát látták vendégül egy nagy létszámú közönségtalálkozón.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Verseghy Könyvtár (Szolnok): QR-kód vadászatot szerveztek a könyvtárban.

7. Szandaszőlősi Művelődési Ház (Szolnok): Összmunkatársi értekezletet tartott a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény. E projektnap keretében került sor a jubielumi kitüntetések átadására is, amellyel az intézményben 20 éve dolgozó munkatársak munkáját ismerték el.

Verseghy Könyvtár Fotótára

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szabó Magda munkásságát bemutató vándorkiállításnak adott otthon a Gyermekkönyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rezdülések címmel nyílt meg Kolozsi Sándor ESFIAP, Hon. ÖGPh fotókiállítása a Művészeti szalonban. Ezen a napon Simon Béla világ- és Európa-bajnok evezőst látta vendégül a könyvtár az Ifjúsági teremben tartott közönségtalálkozón.

11. Hild Könyvtár (Szolnok): A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Aranysor Íróklub műsorát hallgathatták meg az érdeklődők a Hild teremben.

Verseghy Könyvtár Fotótára

16. Községi Könyvtár (Pusztamonostor): Író-olvasó találkozó vendége volt a településen Telegdi Ágnes.

23. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Ebben az évben rendezte meg a XI. Városismereti és környezetvédelmi vetélkedőt 7. osztályos tanulóknak az Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központ és a Városvédő és -Szépítő Egyesület. Az eddigi 11 vetélkedőn összesen 173 csapat, azaz 519 törökszentmiklósi diák vett részt. Az idei vetélkedő döntőjére 2018. május 23-án került sor a Zsigray Színházteremben.

Kuncsorbai könyvtárban - Mészáros János felvétele

25. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Játékos vetélkedőt szerveztek a gyereknek a fiókkönyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Boldogságcseppek" mesekönyv zenés bemutatóján Hajdú Katival, a könyv írójával, valamint Illés Mártával, a könyv illusztrátorával találkozhattak az érdeklődők.

Verseghy Könyvtár Fotótára

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapi családi délután keretében avatták fel a Titkos királyság szabaduló szobát is, és egyéb meglepetésekkel várták az érdeklődőket.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapi foglalkozást tartott a Gyermekkönyvtárban a Mátyás király emlékév jegyében.

Június

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Nemzedékek emlékezete sorozatban Kis Krisztián Bálint Trianon 98 éve címmel tartott előadást.

7-11. Ünnepi könyvhét

7. Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Hajnal József újságíró mutatta be Mákdobáló című kötetét.

12. KIÁLLÍTÁS Üvegharmónia - Egyediség az ékszereink által Magyarné Szűcs Erika üvegékszer kiállítása

14. 17:00 Lady’s Club Ki vagy nekem életem? A női lét sokszínűsége című előadássorozat 5. Kimondatlan áldásaink, átkaink – Mérgező harag, gyógyító jókívánság Előadó: Kiss Olga lélekgyógyász, női önismereti tanácsadó, dúla

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Svarsnig Judit első önálló fotókiállításának megnyitója A kiállítást megnyitja Barhács László, közreműködik az Aranysor Íróklub

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Születsénünnep címmel számos színes programmal várta az érdeklődőket Kiss Olga lélekgyógyász, női önismereti tanácsadó, dúla; Hoksári Éva jogász.

Verseghy Könyvtár Fotótára

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): MÚZUEUMOK ÉJSZAKÁJA Nappal zárva, este nyitva! - rendkívüli nyitvatartás, élményprogramok a könyvtárban. A részletes programkínálatról tájékozódjon a könyvtárban!

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kreatívlak foglalkozást tartott Tóth Etelka Edit, aki nyári ékszereket készített az érdeklődőkkel. 

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtáros szakmai napra került sor

Verseghy Könyvtár Fotótára

 

Július

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ty. Szabó Julianna festményeből nyílt kiállítás a Művészeti szalonban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Hatvan új könyv érkezett a település könyvtárába.

Tiszasülyi gyermekolvasók - Mészáros János felvétele

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kreatívlak foglalkozáson Tóth Etelka Edit a szélcsengők készítését mutatta be az érdeklődőknek.

Kuncsorbai könyvtár - Mészáros János felvétele

Augusztus

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dolnay-Lágler Ágnes selyemfestmény kiállításának adott otthont a Művészeti szalon.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Szeptember

4-7. BEMUTATKOZIK A KÖNYVTÁR – szervezett könyvtárbemutató foglalkozások általános iskolásoknak az Analfabetizmus elleni küzdelem napja alkalmából.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ugyanaz és mégis más címmel nyílt László Cecília festményeből kiállítás a Művészeti szalonban. A tárlatot Danyi Zsuzsanna nyitotta meg.

Verseghy Könyvtár Fotótára

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fókuszban a család címmel biblioterápiás foglakozást szerveztek Kalotainé Gacov Szerafina vezetésével.

Verseghy Könyvtár Fotótára

14. Hild Könyvtár (Szolnok): Hulló falevek címmel tartottak kézműves foglalkozást az érdeklődőknek.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyv útja címmel könyvtári családi túrákat szerveztek csoportoknak a Kulturális örökség napja alkalmából a könyvtárosok.

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Városi Könyvtár (Jászberény):  Megnyílt a Jászsági Népmesepont. 

Tutihír felvétele

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiszely Tóth Anett életre kelt várakról indított előadássorozatot az Életre kelt történelem című klubfoglalkozás keretében.

25. Hild Könyvtár (Szolnok): Óvodai zenei nap keretében a szolnoki Szimfonik Harsona Együttes adott kakaókoncertet a könyvtárban. Ezen a napon Víg Balázs íróval is találkozhattak a könyvbarát gyerekek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Én könyvtáram című szakmai napnak adott otthont az intézmény, ahol Farkas Ferenc, Gombos Péter, Márföldi István, Papp-Danka Adrienn és Tóth Máté tartott vetített képes előadást.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Este pedig Joó Zsuzsa újságíró fagatta Molnár G. Attila szerkesztőt, aki A. G. Miller álnéven számos szépirodalmi alkotás szerzője is.

Verseghy Könyvtár Fotótára

28. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok):  A Népmese napja alkalmából diafilmvetítést és mesedélutánt szerveztek kisgyermekes családok részére.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Mese-Széf családi vetélkedőt szerveztek a könyvtárosok a játékos kedvű olvasók számára.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Érdekes Szolnok című előadássorozat keretében a kultúra és a művelődés fellegvárairól beszélt Kis Krisztián Bálint helyi történelem tanár.
 

Október

1-7. Országos Könyvtári Napok

1.-26. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Tűhegynyi kényelem címmel Tőkés Ágnes tűpárnagyűjteményébő nyílt kamarakiállítás. Ebben a hónapban  „Az én családom” című óvodásoknak szóló rajzpályázatra elkészült műveket is megtekinthették az érdeklődők a fiókkönyvtárban.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Életre kelt történelem című történeti előadássorozat keretében érdekes várakat mutatott be Kiszely Tóth Anett történész.

13. Hild Könyvtár (Szolnok): Nádas Pál Árnyékban született csillagok című könyvének bemutatójára került sor.

18. Hild Könyvtár (Szolnok). Sohonyai Edit íróval találkozhattak szolnoki diákok egy hangulatos beszélgetés keretében a Széchenyi-városrészben.

Verseghy Könyvtár Fotótára

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Olvasókuckó könyvklub tartotta meg havi foglalkozását a könyvtárban.

25.- november 6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mi történt Judyval? – képregényes sztori Kulcsár Kinga rajzaiból nyílt kiállítás az Ifjúsági teremben.

27. Hild Könyvtár (Szolnok): Anime kör tagjai tartott foglalkozást a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

30. Hild Könyvtár (Szolnok): Töj jó! elnevezésű családi programra várták a kézműveskedni vágyó érdeklődőket.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Halloween jelmezes party-t szerveztek a diákok az ifjúsági részlegben.

Verseghy Könyvtár Fotótára

November

1.-20. Verseghy Könyvtár (Szolnok). Ebben a hónapban Szabó Tamás Munkácsy-díjas képzőművész kiállítása kapott helyet a Verseghy teremben. A japán kert árnya címmel pedig Sinkó István grafikusművész tárlatát tekinthették meg az érdeklődők a Művészeti szalonban.

 MINI-ART KIÁLLÍTÁS - A Hétszínvirág Óvoda bemutatkozó kiállítása. A kiállítás november hónapban látható a Gyermekkönyvtárban. 2018. november 8. 16:30 CSILLAGÁSZATI FOGLALKOZÁS – Kozmikus véletlenek Előadó: Ujlaki Csaba 2018. november 8., 22. 17:00 Tarológia Klub A beszélgetéseket Nagy Éva vezeti 2018. november 9. 17:00 KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ- Szegő Lili rajzainak kiállítása A kiállítást megnyitja: Kerekes Andrea paverpol oktató A kiállítás megtekinthető november 9-től december 8-ig az Ifjúsági részlegben. 2018. november 14. 28. 15:00-17:00 CSACSOGÓ BABAHORDOZÓ KLUB A foglalkozást vezeti Bán Zsófia. 2018. november 14. 17:00 ÉLETRE KELT TÖRTÉNELEM - Életre kelt várak I. Előadó: Kiszely Tóth Anett történész 2018. november 15., 29. 17:00 BIBLIOTERÁPIÁS FOGLALKOZÁS Vezeti: Kalotainé Gacov Szerafina fejlesztő biblioterapeuta 2018. november 15. 17:00 HONISMERETI SOROZAT - „120 éve született vitéz Bertalan Árpád” Előadó: Kiss Dávid történészhallgató, hagyományőrző 2018. november 15. 17:00 Lady’s Club - Karmaasztrológiai előadássorozat Téma: Szaturnusz, a karmikus tanító Előadó: Szendrei Julianna 2018. november 23. 17:00 KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ Ragyogó karácsony - gyöngyékszer- és fotókiállítás Csatos-Rácz Anita gyöngyékszerkészítő és Molnár Nikolett fotográfus kiállítása A kiállítás megtekinthető december 21-ig a Művészeti szalonban. 2018. november 24. 10:00, 10:45 CSALÁDI HÉTVÉGE Zenés bábelőadás a Minerva bábcsoport előadásában 2018. november 29. 16:00 NEMZEDÉKEK EMLÉKEZETE - Klebelsberg Kuno emlékezete Előadó: Kis Krisztián Bálint 2018. november 29. 17:00 OLVASÓKUCKÓ Könyvek a bőröndben! Utazás egzotikus tájakon: fókuszban Fekete-Afrika! 2018. november 29. 17:00 FANTASY KÖR Téma: Mezopotámia – Kultúránk bölcsője HILD VIKTOR KÖNYVTÁR Szolnok, Karczag L. u. 2. (+36-56-523-000 -- www.hildvk.hu) Minden szerdán 9:30 Babázó - Baba-mama klub 0-3 éves korig (ringatók, mondókák) 2018. november 6. 16:00-18:00 Olvasóklub mindenkinek 2018. november 10. 14:00-17:30 Márton-napi családi délután (Origami Klub, kézműves foglalkozások, egyéb meglepetések) 2018. november 13. 11:00 A magyar nyelv napja alkalmából közös szavalás a könyvtár előtti téren. 2018. november 17. 14:00-17:30 Lego Klub 2018. november 30. 15:00-17:30 Adventi kézműves foglalkozás HILD VIKTOR KÖNYVTÁR KÖZMŰVELŐDÉSI RÉSZLEG Szolnok, Karczag L. u. 2. (+36-20-402-3774) Nyugdíjas klubok foglalkozásai: 2018. november 5.,12., 14:00 , 26. 14:00 Erzsébet- és Katalin-napi bál Szakszervezeti Nyugdíjas Klub 2018. november 13., 27. 15:00, 23. 15:00 Erzsébet- és Katalin-napi bál Barátság Nyugdíjas Klub 2018. november 7., 14., 21., 28. 15:00 Pedagógus Nyugdíjas Klub 2018. november 15., 29. 14:00 Széchenyi Nyugdíjas Klub Csoportos foglalkozások: 2018. november 12., 26. 15:00 Kamilla Foltvarró Kör 2018. november 3. 14:00 Paverpol foglalkozás Demény Gabriella vezetésével 2018. november 6., 20. 17:00 Csikung Borsos Árpád csikung tanítóval 2018. november 20. 17:00 Papírfonoda 2018. november 20., 27. 10:00 Csacsogó babahordozó klub Minden hétfőn 9:00 ETKA-Jóga Minden hétfőn 18:00 Tiszavirág Daloskör Minden hétfőn 14:00 és minden csütörtökön 15:00 Cha-Cha-Cha amatőr tánccsoport Minden szerdán 14:00 Szenior örömtánc Minden pénteken 17:00 3-1-2 Meridián torna Térítéshez kötött programok: Minden csütörtökön 17:30 Hatha jóga Minden hétköznap 9:00-17:00 Játszó-Kuckó Ingyenesen látogatható programok: 2018. november 16. 15:00-18:00 Kézműves és helyi termékek kiállítása és vására a Hild Viktor Könyvtár előtti téren. Rossz idő esetén a „Zöld Ház” aulájában 2018. november 17. 10:00 Szoptatási tanácsadás Ilyés Annamária védőnővel 2018. november 17. 14:00-17:30 Babaruha börze 2018. november 28. 17:00 Aranysor Íróklub kiállításának megnyitója SZANDASZŐLŐSI FIÓKKÖNYVTÁR Szolnok-Szandaszőlős, Simon Ferenc u. 32. (+36-20-568-0006) Minden hétfőn 10 órától Zsipp-Zsupp könyvtári babázó foglalkozás 2018. november 5-30. Mickey egér 90 éves - válogatás a Disney-könyvekből 2018. november 13., 27. 14:30 - 18:00 Papírfonoda - papírfonó klub 2018. november 14. 16:30 Mesél a Papírszínház

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): "Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek" - Az én könyvtáram projekt keretében kifejlesztett Széllel slamben mintaprogramot mutatta be Balázs Ildikó szolnoki középiskolásoknak.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fekete Vince író volt a bibliotéka vendége, akivel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10. Hild Könyvtár (Szolnok): Márton napi foglalkozás keretében elevenítették fel a népszokásokat.

11. Városi Könyvtár (Jászberény): Minősített Könyvtár címet kapott a Jászberényi Városi Könyvtár.

Szigetváry Zsolt (MTI) felvétele

13. (Szolnok): Magyar nyelv napja alkalmából Dsida Jenő: Az én dalom című versét mondták el a szolnoki diákok a város több pontján.

Verseghy Könyvtár Fotótára

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Életre kelt várakról tartott vetített képes előadást Kiszely Tóth Anett történész.

17. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Angol napot szervezett a könyvtár Agatha Christie rajongók számára.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Digitális Akadémia elnevezésű programban szolnoki diákok számára tartott foglalkozást Károly Nóra a digitális eszközök és az internet tudatos használatáról.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Klebelsberg Kunóról tartott előadást Kis Krisztián Bálint a Nemzedékek emlékezete sorozat keretében. Az Olvasókuckó klub tagja pedig Könyvek a bőröndben! témakörben Fekete-Afrika irodalmáról beszélgettek. Este pedig Benedek Szabolcs: Kádár hét napja című könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket. A szerzővel Jenei Gyula beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

30.- december 1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtárak a hátrányos helyzetű emberek szolgálatában című országos konferenciának adott otthont a könyvtár.

Verseghy Könyvtár Fotótára

December

1-21. Verseghy Könyvtár (Szolnok):

5. Hild Könyvtár (Szolnok): A gyermekolvasók nagy örömére a Mikulás is ellátogatott a könyvtárba.

Verseghy Könyvtár Fotótára

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Összmunkatársi értekezlet és minőségirányítással kapcsolatos projektnapot szervezett a könyvtár vezetősége, amely keretében Ficzkó Zsuzsanna stratégiai menedzsment tanácsadó, szervezet- és működésfejlesztési szakértőtartott előadást.

15. Hild Könyvtár (Szolnok): Karácsonyi kézműves foglalkozást tartottak az érdeklődő családoknak a könyvtárosok.

Verseghy Könyvtár Fotótára

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): BibliotéKar ünnepi műsorával örvendeztte meg könyvtár közönségét.

Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kretatívlak foglalkozás vezetője Tóth Etelka Edit karácsonyi lámpás készítését mutatta be az érdeklődőknek.

Baba-mam klub a könyvtárban - Boldogházi Hírek

1963

Január

Törökszentmiklós

Kormány Barnáné, a törökszentmiklósi könyvtárvezető - Szolnok megyei Néplap

9. Városi Könyvtár (Jászberény): mesevetélkedő úttörővetélkedő. 8-14 éves gyerekek versenyeztek különböző műfajokban

Jászberény

Február - Mezőgazdasági könyvhónap

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a Verseghy Könyvtár és a MÉSZÖV a választási előkészületeik alkalmával bibliográfiát adott ki. Ez a válogatás tartalmazza azokat a könyvcímeket, amelyek részben a régi választásokkal kapcsolatos eseményeket, visszaemlékezéseket részben a mai helyzet felmérését, a tanácsokkal kapcsolatos tudnivalókat tárgyalják.

Meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatvány-tára

16. Lenin Termelőszövetkezet könyvtára (Karcag): a Lenin Tsz adottságai megkívánták, hogy könyvtárukat kimondottan szakkönyvtárrá fejlesszék.
16. Városi Könyvtár (Karcag): a mezőgazdasági könyvhónap első rendezvényeként a karcagi városi könyvtárban „Korszerű növényvédelem" címmel tartott értékes előadást Kovács András politechnikai tanár.
17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): felújították a könyvtárat. A kölcsönző a helyén marad, a volt olvasóteremben tájékoztató-szolgálatot állítanak fel, a volt raktárhelyiség pedig átalakított állapotban hatalmas, modem olvasóteremmé válik. Az emeletre kerül az ifjúsági könyvtár.

Felnőtt kölcsönzői tér - Verseghy Ferenc Könyvtár

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): megújult a bibliotéka könyvkötészete.

Szolnok

Kötészet - Szolnok megyei Néplap felvétele


28. Kertvárosi Fiókkönyvtár (Szolnok): Szolnok Városi Tanácsa és a Verseghy Könyvtár rendezésében - a mezőgazdasági könyvhónap keretében - ankétot rendeztek a kertvárosi művelődési házban. A mintegy negyvenhat résztvevő dr. Bálint György budapesti előadóval beszélgetett a háztáji gyümölcstermelés fontosságáról, a vitaminok biztosításáról, étkezési kultúránkról.

Március

11-12. Szolnok: a megye könyvtárosai részére két napos értkezletre került sor. A napirenden két előadás szerepelt. Az egyik a közművelődési könyvtárak helyzetéről és feladatairól, a másik a könyvtárosoknak a szocialista tudat kialakításáért, az általános- és szakmai műveltség terjesztéséért folytatott küzdelméről szólt.
21-31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): birtokba veszi a könyvtár az új helyiségeit.

Felnőtt kölcsönzői tér - Verseghy Ferenc Könyvtár

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gorkij születésének 95. évfordulója alkalmából irodalmi estet rendezett az MSZBT megyei elnöksége, a megyei Verseghy könyvtár, a Hazafias Népfront és a TIT.

A megemlékezést Szurmay Ernő a városi tanács vb elnökhelyettese, a Közgazdasági Technikum igazgatója tartja. A műsorban felléptek a Szigligeti Színház művészei.

Meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatvány-tára


Április

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a felújított könyvtár ünnepélyes megnyitója

Meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatvány-tára


9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a megye községi könyvtárosai „könyvtártechnikai minimum vizsgán” vettek részt.
20. Községi Könyvtár (Jászárokszállás): megalakult a Társadalmi Könyvbarát bizottság.
29. Községi Könyvtár (Fegyvernek): Könyvbarátok Ünnepe.
30. Községi Könyvtár (Jászladány): Galabárdi Zoltán és Tímár Máté író-olvasó találkozó (fotó)

Május

9. (Jászjákóhalma-Kapitányrét): Művelődési autó kibővített műsorában fellépett a szolnoki irodalmi színpad.

previous arrow
next arrow
Slider

13. Kunhegyes-Pusztatomaj: felléptek a szolnoki Szigligeti Színház művészei a Megyei Könyvtár közreműködésével.

previous arrow
next arrow
Slider

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): ülésezett az ünnepi könyvhetet előkészítő bizottság.
25. Községi Könyvtár (Mezőhék): Veres Péter író-olvasó találkozó.
25. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): Túli József és Vihar Béla író-olvasó találkozó.
26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „Mezőgazdasági könyvek a Szolnok megyei Verseghy Könyvtárban” címmel ajánló katalógust adott ki a megyei könyvtár.

Június

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a megyei könyvbarát mozgalom egyéves tapasztalatainak megbeszélésére került sor.

Július

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): megnyílt a strandkönyvtár a Damjanich-népfürdőben, amely 1963. szeptember 1-jéig várta az érdeklődőket. 
17. Községi Könyvtár (Cibakháza): befejeződött a könyvtár teljes felújítása és bővítése.

Cibakházi Községi Könyvtár - Verseghy Könyvtár Fotótára

19. Városi Könyvtár (Tiszafüred): könyvbarát est, melynek programját Majakovszkij születésének hetvenedik évfordulója tiszteletére szavalóversennyel gazdagították.

Augusztus

20. Járási Könyvtár (Kunszentmárton): hat év alatt megkétszereződött az olvasók száma a könyvtárban. A jó munka eléréseként Csík Mihály, a járási könyvtár vezetője augusztus 20-án „Szocialista kultúráért” kitüntető elismerésben részesült.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a könyvtár kötészete termelését egy év alatt csaknem megnégyszerezte. Évente közel 15 000 kötet könyvet varázsoltak újjá. Jó munkája elismeréseként Lázi László, az üzem vezetője miniszteri dicsérő oklevelet és ezer forint pénzjutalmat kapott.

Szeptember

27. Járási Könyvtár (Tiszafüred): rajzpályázatot hirdetett a könyvtár „Legkedvesebb mesealakom” és „Ó, boldog nyár!”címmel.

Október

2. Városi Könyvtár (Jászberény): könyvbarát bizottsági értekezletet tartottak a bibliotékában. Az értekezleten részt vett dr. Nagy János, Márvány Mihály és Széplaki Katalin, a megyei könyvbarát bizottság képviseletében.

6. Községi Könyvtár (Cibakháza): elkészült az új községi könyvtár Cibakházán. A községfejlesztési alapból és állami beruházásból mintegy 60 000 forintos költséggel épülő létesítmény belső szerelési, parkettázási munkáit is befejezték. Október közepére a mezőtúri Asztalosipari KTSZ elkészítette a berendezést is, s utána a 4600 kötetes új könyvtár kapuit megnyitották az olvasni vágyóknak.

Cibakházi Községi Könyvtár - Verseghy Könyvtár Fotótára

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): ideológiai és szakmai továbbképzési napot tartott. Részt vettek rajta a Művelődésügyi Minisztérium, az Országos Széchenyi Könyvtár, a budapesti Szabó Ervin Könyvtár, a megyei tanács művelődési osztálya, valamint a Heves, Csongrád és Hajdú megyei könyvtárak képviselői, továbbá mintegy 70 Szolnok megyei függetlenített könyvtáros.
22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „IRODALOM ÉS KORSZERŰSÉG” címmel a Verseghy könyvtár és a városi tanács vb művelődési osztálya előadássorozatot indított a könyvtár olvasótermében.
28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hárs László író-olvasó találkozó, és Koczkás Sándor, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem irodalom- történeti tanszékének adjunktusa tartott előadást „Költészetünk legújabb irányzatáról” címmel.

Meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatvány-tára

November

1. Járási Könyvtár (Túrkeve): rendelkezésükre álló eszközökkel a túrkevei könyvtárosok is segítették a dolgozók általános- és középiskolai oktatását. Rendszeressé vált, hogy a dolgozók iskoláinak magyar, történelem és osztályfőnöki óráit a könyvtárban tartották. A tanulásra kiadott anyaghoz irodalomjegyzéket készítettek a könyvtár és szintén az anyaghoz kapcsolódó könyvekből kiállítást rendeztek.
16. Járási Könyvtár (Tiszafüred): könyvbarát értekezletet tartottak. Nagy Imre, a járási könyvbarát bizottság elnöke értékelte az eddigi munkát.
25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Új törekvések prózairodalmunkban címmel könyvtári estet rendezett a szolnoki pedagógus klub és a Verseghy könyvtár.
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vitaestet tartottak a pedagógus klub és a Verseghy könyvtár rendezésében. A esten a Móra Ferenc Könyvkiadónál megjelenő új könyveket vitatták meg.

December

1. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): új könyvtárat avattak. A tanácsháza egyik szárnyát alakították át.

Jászjákóhalmi Községi Könyvtár - Verseghy Könyvtár Fotótára 

6. Járási Könyvtár (Tiszafüred): „Szép községünk téli élete” címmel közös fotópályázatot irt ki a Tiszafüredi járási könyvtár és a gépállomás fotószakköre.


 Öcsöd

Öcsöd - Szolnok megyei Néplap felvétele

13. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Németh Lajos, az MSZMP JB munkatársa a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, Szűcs János, az MSZMP JB osztályvezetője a KGST-ről tartott előadást.
15-16. Községi Könyvtár (Nagykörű, Kőtelek): író-olvasó találkozót tartottak Tímár Máté és Galabárdi Zoltán íróval, valamint Vihar Béla költővel.
17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a megyei könyvtár dolgozóinak továbbképzésén, dr. Kovács Máté az Eötvös Lóránd Tudományegyetem könyvtártudományi tanszékének vezetője tartott előadást az írás-olvasás lélektani problémáiról.
18. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Bükkfalvi Zoltán előadását hallgathatták meg az érdeklődők Thackeray angol realista regényíró halálának 100. évfordulóján. Könyvkiállítás az angol irodalomból.
22. Móricz Zsigmond könyvtár (Mezőtúr): Tímár Máté író-olvasó találkozóra került sor a bibliotékában.
23. Járási Könyvtár (Tiszafüred): sakkversenynek adott helyet a könyvtár „Tiszafüred ifjúsági sakkbajnoka 1963” címmel.

previous arrow
next arrow
Slider

abádszalóki könyvtár 1964

1964

Január

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): megnyílt az ötezer kötetes új községi könyvtár. Létesítésére állami beruházásból kilencvenezer forintot fordítottak. A falubeli szerelők a villanyszerelést társadalmi munkában végezték.

Községi Könyvtár (Kőtelek): Új épületbe költözött a kőtelki könyvtár néhány héttel ezelőtt. Erre a célra mintegy 50 000 forintos ráfordítással a községi tanács néhány helyiségét alakították át. A könyvtár új berendezése a járási tanács ajándéka.

Községi Könyvtár (Kőtelek, Szászberek, Tiszavárkony): Tiborcz György előadása kertészetről és a zöldségtermelésről. Az előadást mindhárom estén szakfilm vetítése követett.

Községi Könyvtár (Jászivány): Könyvtári tájékoztatót szerkesztett a könyvtár, amelyben a könyv- és folyóiratszolgáltatásait ismerteti a lakossággal. 1963-ban a falu lakosságának 28,3 százaléka látogatta a könyvtárat: a tájékoztató legfontosabb célja a könyv iránti érdeklődés fokozása.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  összeült a megyei könyvtár operatív bizottsága a februári mezőgazdasági könyvhónap előkészítésére.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Észt-magyar barátsági napok keretében az észt küldöttség a megyei könyvtárba is ellátogatott. Kedves meglepetésként néhány olvasókartont is megtekintettek a  vendégek észt írók könyveiről, akiknek műveit az aláírások tanúsága szerint sokan olvassák.

21. Városi Könyvtár (Túrkeve): Erkel Ferenc élete (Művészeti előadássorozat). Előadó: Várszegi Mártonné tanár.

22. Városi Könyvtár (Jászladány): diafílmvetítés a gyermekeknek.

Jászladányi könyvtár épülete - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mezőgazdasági könyvhónap ünnepélyes megnyitója. A megnyitón a szakemberek számára dr. Horn Artur egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa tartott előadást. A könyvtár művelődési autója is a mezőgazdasági propagandatevékenység szolgálatában állt ebben a hónapban.

Február

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ünnepi könyvtáros találkozó a szolnoki könyvtár alapításának 30. évfordulója alkalmából.

Községi Könyvtár (Cibakháza): Megkezdte működését az újjáépített, olvasóteremmel bővítetti községi könyvtár. Építésére 70 000 forintot fordítottak. Felét a községfejlesztési alapból biztosították, másik felét pedig a megyei tanács művelődésügyi osztálya adta. A megyei könyvtár függönyökkel és több mint ezer könyvvel segítette a cibakházi könyvtárat.


Községi Könyvtár (Rákóczifalva): hetenként harminchat órán át látogatták az olvasni vágyó felnőttek és gyerekek. Emelkedett az olvasók száma is, eddig 1964-ben több mint ötszázan iratkoztak be.

Községi Könyvtár (Tószeg): a művelődési otthonban rendezték meg a mezőgazda- sági könyvhónap keretében a mezőgazdasági könyvnapot. A helyi könyvtár és a földművesszövetkezet már ezt megelőzően több könyvkiállítást rendezett a község eszpreszssójábah és mozijában, ahol a legtöbb ember fordul meg esténként.

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): „Mezőgazdasági szakkönyvet ajánló katalógus" címmel színes borítóval 32 oldalas füzetet jelentetett meg. A kiadvány a könyvtár jelenlegi mezőgazdasági könyveinek jegyzékét tartalmazza. A katalógus segíti az olvasókat a könyvek közötti tájékozódásban.

5. (Jászladány, Szolnok): a könyvbarát bizottság ülésezett. A KISZÖV képviselője bejelentette csatlakozását a mozgalomhoz. A következőkben határozatot hoztak, amelynek egyik pontja a megyei könyvtár és a MÉSZÖV kezdeményezésére a községi könyvbarát bizottságok részvételével versenyfelhívást dolgoztak ki. A verseny célja az volt, hogy az általános műveltség mellett a szakmai ismereteket is növeljék falun.

20. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Vlaicu Birna Varga Katalin című életrajzi regényének bemutatása a könyvtárban. Előadó: Horváth Béláné nyugdíjas pedagógus.

24. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Frankel Leó születésének 120. évfordulója tiszteletére „A munkásmozgalom és a forradalmi elmélet” címmel könyvkiállítás nyílt.

tiszafüredi könyvtár 1964

„Olvasásra ajánljuk” felirattal forgó bibilográfia Tiszafüreden - Szolnok megyei Néplap archívuma 

Március

Községi Könyvtár (Jászfényszaru): megkezdődött az új kultúrház építése. Erre a célra a helyi tanács községfejlesztési alapjából több mint hárommillió forintot fordítottak, s a falu lakói mintegy 150 000 forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá az építéshez. A modern könyvtárral, olvasóteremmel, szakköri szobákkal és egy 400 személyes színházteremmel ellátott lett az új létesítmény.

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): az intézményt tatarozták, és két új helyiséggel is bővítették. Nagy István, a könyvtár vezetője jó szervezéssel megoldotta, hogy az átalakítás alatt is folyt a kölcsönzés és az olvasótermet is látogatták az érdeklődők.
A könyvtár jelentős állandó támogatást kapott a városi tanácstól, a két új helyiséget a tanács bocsájtotta rendelkezésre, és vállalta a parkettázás és átalakítás költségeit. Jelentős támogatást nyújtott a tanács a könyvállomány gyarapításában is. 25 ezer forintos költséggel elkészült a külső KÖNYVTÁR felirat színes neoncsőből.

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): a közel százezer forintos költséggel korszerűsített könyvtárat átadták az olvasóközönségnek.

Április

Városi Könyvtár (Túrkeve): a községfejlesztési alapból biztosított 12 ezer forintnak több, mint a felét már felhasználták. Felméréseket végeztek, s kikérték az Országos Széchényi Könyvtár szakembereinek véleményét is.

13. Városi Könyvtár (Jászberény): Mátyás Ferenc és Maróti Lajos költő voltak a Költészet napján a város vendégei.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ünnepi est a megyei könyvtár, a megyei könyvbarát bizottság és a Magyar Írók Szövetsége rendezésében a Ságvári Endre Művelődési Házban. 

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ságvári Endre Művelődési Ház színháztermében a megyei könyvtár és a megyei könyvbarát bizottság a Szolnoki Kulturális Hetek keretében szerzői estet rendezett. Bevezetőt Simon István, a Kortárs folóirat főszerkesztője mondott. Az írókat, költőket — Csanádi Imre, Fejes Endre, Fodor András, Sánta Ferenc, Sükösd Mihály — Tasnádi Attila szerkesztő mutatta be. Az esten közreműködött Jancsó Adrienne előadóművész.

Május

Községi Könyvtár (Fegyvernek):  a lakosság igényei megnőttek, s a régi könyvtár szűknek bizonyult. Nekiláttak az új könyvtár építéséhez, a munkálatokhoz szükséges 60 ezer forint költségvetési megtakarításból származott. A könyvtárt körülvevő udvart is parkosították társadalmi munkában.

Fegyverneki könyvtár - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

7. Ságvári Endre Művelődési Ház könyvtára (Szolnok): „A könyvtár szerepe a szakszervezetek kulturális nevelő munkájában“ című könyvkiállítás.

22. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): a Ságvári Művelődési Ház színháztermében került sor az 1964. évi ünnepi könyvhét megnyitójára. A megnyitó egybeesett a Verseghy Könyvtár megalapításának 30. évfordulójával. Bevezetőt mondott Fodor Mihály, a megyei tanács vb-elnökhelyettese. A megnyitón részt vett Dobozy Imre Kossuth-díjas író, Benjámin László Kossuth-díjas költő, Urbán Ernő Kossuth díjas író és Váczi Mihály József Attila-díjas költő. A műsorban közreműködtek a szolnoki Szigligeti Színház művészei.

23. Községi Könyvtár (Jánoshida): megnyílt a könyvtár új helyisége. Nagy polcok, kis polcok, nagy asztal, kis asztal, mert egyúttal a gyermekkönyvtár is korszerű berendezést kap a jánoshidai könyvtár új otthonában. Az ünnepség vendége volt Váci Mihály és Demjén László.

Jánoshidai könyvtár belső tere - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

Június

Községi Könyvtár (Besenyszög): csaknem ötezer forint értékű könyvet kapott ajándékba a helyi földművesszövetkezettől. A 165 kötet könyvvel 5280 kötetesre nőtt a könyvállomány.

Községi Könyvtár (Öcsöd): a helyi földművesszövetkezet háromezerhétszáz forintot adott a helyi községi könyvtárnak az idén. Júniusban megvásárolták az új könyveket: több mint 200 kötetet, főként ifjúsági és mezőgazdasági szakkönyveket 1963-ban 940 beiratkozott olvasó volt a községben. Szeptemberre elkészítették az állomány katalógusát. A helyi asztalos kisipari termelőszövetkezetnél rendelték meg a katalógusszekrényt. A régi, megrongálódott diavetítő helyett újat, nagyobbat vásároltak, hogy a tanév megkezdésétől vasárnap délelőttönként vetítéseket tartsanak a gyermekeknek.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Országos könyvtárosi tájértekezlet a Művelődésügyi Minisztérium szervezésében.

Szeptember

Városi Könyvtár (Jászberény): megjelent a mezőgazdasági szakkönyvek részletes ajánló katalógusa a jászberényi járási-városi könyvtár gondozásában. Ötvenhat nagyalakú oldalon, áttekinthető csoportosításban ismertette a kölcsönözhető szakkönyveket.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): megjelent a Verseghy Könyvtár évkönyve. Dr. Nagy János szerkesztette kiadvány az egész megye könyvtárhálózatát mutatta be, amelyet a szolnoki gyűjtemény alapításának 30. évfordulója alkalmából jelentetett meg a megyei könyvtár. 

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A "Korszerűség a művészetben" című előadássorozat első megnyitó előadásán Major Máté professzor az építészeti stílusokról és a modem építészeti „stílusról” adott áttekintést.

Október

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A XIX. század képzőművészeti irányzatai címmel tartott előadást Németh Lajos.

November

Községi Könyvtár (Jászkisér): A szépen berendezett községi könyvtár bővítése során 80 négyzetméterre emelkedett az intézmény alapterülete.

Jászkiséri könyvtár belső tere - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Nagy János szovjetunióbeli élményeiről vetítettképes előadást tartott a megyei könyvtárban.

5 -19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bokros László kamarakiállítása

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnok megyei könyvterjesztési szakbizottság alakuló ülésére került sor a könyvtár igazgatói szobájában. A bizottság feladata volt a megyei tanács közművelődési könyvtárainak szakszerű és ízléses berendezése, építése.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Magyar válasz a modern európai képzőművészeti törekvésekre címmel tartott előadást Németh Lajos kandidátus, művészettörténész.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a Medicina Könyvkiadó és a könyvtár egészségügyi szellemi vetélkedőjének elődöntője.

December

Törökszentmiklósi járás: Mintegy 8000 kötet könyvvel gyarapodtak a községi könyvtárak. Több, mint 30 ezer kötet állt az olvasók rendelkezésére a járásban.

Versegh Ferenc Könyvtár (Szolnok): Napjaink szovjet irodalma címmel újabb tájékoztató bibliográfiát adott ki a tanácsi közművelődési könyvtárak szovjet szépirodalmi könyvállományáról.

 
 

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): tudományos ülést tartott Szolnokon a Magyar Hygienikusok Társaságának Tiszántúli Tagozata. Megjelent prof. dr. Jeney Endre debreceni egyetemi tanár, a Magyar Hygienikusok Társaságának örökös tiszteletbeli díszelnöke, a Tiszántúli Tagozat elnöke, dr. Csinády László hygienikus orvos, a Tagozat titkára, prof. dr. Kun Lajos, az Országos Munkaegészségügyi Intézet, valamint dr. Balogh Mihály és dr. Tóth László, az Egészségügyi Minisztérium képviseletében.

11. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Elek Lajos, a megyei tanács népművelési csoportjának vezetője tartott előadást „A népművelés feladata, helye a szocializmus teljes felépítésének időszakában” címmel.

19. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Antal Ilona és Palicz József festőművészek olajfestményekből, rézkarcokból, pasztellekből és fametszetekből álló kamarakiállítása.

A kamarakiállítás meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatvány-tára

21. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): kibővített értekezletet tartott a Megyei Könyvbarát Bizottság. Az értekezlet első napirendi pontjaként a szovjet szépirodalmi műveknek a megye tanácsi könyvtáraiban való olvasottságáról volt szó, majd a könyvbarát mozgalom időszerű kérdéseit tárgyalták. 

Századunk zenéje címmel Várnai Péter zenetörténész tartott előadást a szokásos könyvtári estje keretében.

Könyvtári Magazin

A Szolnok megyei Verseghy Könyvtár kiadványa, a Könyvtári Magazin naprakészen, időszerűséggel jelent meg 1969-ben a holdralépés előtti napokban jelent meg. 

Az első szám az egész szám tematikájában az a kérdés uralkodik, könyvek és folyóiratcikkek bőséges ajánlásával és a legérdekesebb kérdések kiemelésével. A szerkesztés legnagyobb érdeme a jó propaganda érzékről tanúskodó kérdésfölvetés: a Magazin kíváncsivá teszi az olvasót, majd rövid válaszaival, művekből vett idézetekkel ezt a kíváncsiságot tovább fokozza úgy, hogy kielégíteni majd csak az ajánlott könyvek fogják, azok azonban új kérdéseket is ébresztenek olvasóikban. (Csupán példaképpen: Kiből lehet űrhajós? — Fertőzés a kozmoszban? Hogy lehet megmenteni az űrhajós életét? stb.)

Ugyanezt a célt szolgálják, s egyben mintát adnak a könyvtárosoknak a közölt kviz-játékok, rejtvények is; végül külön elismerést érdemel az Ízelítő rovat, mely a könyvajánlásokat megkönnyítendő, rövid érdekes idézeteket közöl néhány könyvből. A válogatás érdeme, hogy a kóstoló valóban étvágygerjesztő. Az ötletes, friss számot Mándy Gábor állította össze. - számolt be a Könyvtáros szakfolyóirat.

2019

89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyv napok

2019. június 12. Megyei megnyitó ünnepség és szakmai nap (Jászberény, Városi Könyvtár és Információs Központ)

Serfőző Simon Arcunk az ég című kötetének bemutatója. Beszélgetőtársa Jenei Gyula (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2019. június 13. Városi megnyitó (Szolnok, Kossuth tér)

Író-olvasó találkozó Halász Margittal (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2019. június 14.

2019. június 15.

2019. június 16.

2019. június 17.

2019. június 18.

2016

2016. június 10. Megyei megnyitó ünnepség Jánoshidán

 

2018. május 28. Könyvbemutató. Bíró Szabolcs: Anjouk (Szolnok, Aba-Novák Agóra Kulturális Közont)

Bíró Szabolcs - Aba-Novák Kulturális Központ felvétele 

2016. június 9. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Szalay Ferenc polgármester. Zene a téren. Közreműködik: Szolnoki Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola Big bandje (Szolnok, Kossuth tér)

Verseghy Könyvtár feltétele

2016. június 9. Könyvbemutató. Jandácsik Pál: Állatok maszkabálja. Beszélgetőtárs: Czakóné Gacov Katalin (Szolnok, Kossuth tér)

Czakóné Gacov Katalin és Jandácsik Pál – Verseghy Könyvtár felvétele

2016. június 9. Könyvbemutató. Lázár Balázs Bomlik a volt. Maszkaland. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula, Kiss József. Közreműködik: Tallián Mariann (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Kiss József, Lázár Balázs, Jenei Gyula – VFK felvétele

2016. június 9. Vass Virág író-olvasó találkozó (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár) 2016. június 9-12. Segítünk a gyógyulásban! Gyermekkönyv-gyűjtési akció a Hetényi Kórház Gyermekosztályának (Szolnok, Kossuth tér)

2016. június 10. A Damjanich János Múzeum új kiadványainak bemutatója. Szolnoki Galéria. A Szolnoki Képtár. Foglalkoztató-sorozat. Bagi Gábor: Somogyi Ignác, 1859-1889. Gorove László: Szolnok város első történetírója. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2016. június 10. Dediálás: Dolák-Saly Róbert, Dés Mihály (Szolnok, Libri Stand, Kossuth tér)

Dolák-Saly Róbert a Libri Standján dedikál – Verseghy Könyvtár felvétele

2016. június 10. Kézműves foglalkozások. Színpadi programok: A Kiugró Gála tehetségei; A Zolnok Lovagrend bemutatója; “Az égi vándor dala” – verses-zenés összeállítás. Előadók: Holló Eszter (ének), Holló János (ének, gitár) (Szolnok, Kossuth tér)

2016. június 10. Könyvbemutató. Bistey András: A hely, ahol élnünk kell. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Jenei Gyula és Bistey András – Verseghy Könyvtár felvétele

2016. június 10. Író-olvasó találkozó. Bernáth József, a séf. beszélgetőtárs: Sebestyén Andrea (Szolnok. Verseghy Ferenc Könyvtár)

Bernáth József dedikálja könyvét – Verseghy Könyvtár felvétele

2016. június 10. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bán Mór (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Bán Mór dedikál – Verseghy Könyvtár felvétele

2016. június 11. Szabadtéri játékok. Arcfestés. Közreműködik: Martfűi Szabadidős Kör (Szolnok, Kossuth tér)

2016. június 11. Egyszervolt mesezenekar koncertje. (Szolnok, Kossuth tér)

2016. június 11. Honismereti Nap. A Damjanich János Múzeum által kiírt néprajzi és helytörténeti pályázatok ünnepélyes eredményhirdetése és díjkiosztója (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2016. június 11. Szűcs Miklós mesemondó (Szolnok, Kossuth tér)

016. június 11. Könyvbemutató. Szele György: Egy Széchényi varázsa. (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2016. június 12. Aranysor Íróklub irodalmi műsora (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

Aranysor Íróklub - Takács Rudolf felvétele

2000

71. Ünnepi Könyvhét

Az Anno 2000 című rendezvénynek Endrei Judit volt a vendége a szakszervezeti megyei könyvtárban. A szolnoki előadást már a könyvhét keretein belül rendezték, amelynek megyei megnyitójára Kisújszálláson került sor.

2000. június 2-án délelőtt a kisújszállási városháza dísztermében, ünnepi beszédet Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke mondott. A könyv Gutenberg óta az emberiség legfontosabb információhordozója, hiszen a múlt ismerete nélkül lehetetlen megismerni a jelent, és képtelenség látni a jövőt — mondta megnyitójában Palágyi Gábor polgármester, majd köszöntötte a könyvtárosokat, az írókat, kiadókat és az olvasókat, hiszen Kosztolányi szerint a könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, és az olvasó, aki olvassa. Idén a millenniumi események sodrában ünnepibb a könyvhét, eltekintünk marketinges vonatkozásaitól, s eltöprengünk azon, mit is jelentett a magyarság életében a könyv – kezdte beszédét Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke. Az elnök szólt a honfoglaló magyarok rovásírásáról, a híres Mátyás Corvinákról, illetve a forradalmi változásokat hozó könyv- nyomtatásról. — Bár ma sokan temetik a könyvet, és nem divat olvasni, a művelődési intézmények helyett az emberek a videotékába járnak, a tavalyi év statisztikai adatai – miszerint 9731 könyvet adtak ki 45 millió példányban – azonban azt jelentik, hogy amíg ennyi könyvnek van vevője, addig nincs nagy baj az olvasás körül – fejtette ki Búsi Lajos, aki tanári pályájának tapasztalatait felidézve azt is elismerte, hogy a mai oktatásban nagy vetélytársa a könyveknek a számítógép. Éppen ezért jobban oda kell figyelni a felnövekvő generációk esetében az olvasás szeretetére – hangsúlyozta Búsi Lajos.

S hogy milyen az olvasó 2000-ben? Erről Kamarás István szociológus mondta el gondolatait. Szólt az átalakult szokásokról, a sorok között is olvasó, a szelektáló, antropológiai specifikumú olvasóról, áld lassan múzeumi tárgy lesz egy-egy könyvtárban, beszélt arról, aki a számítógépes web-lapról tájékozódik. Sarusi Mihály író az olvasás fontosságáról, az esztétikai élményt hajhá- szó olvasóról – aki mint a Rege a csodaszarvasról hőse, a csoda- szarvast próbálja az olvasással elfogni – szólt előadásában. Az MTI jelentése szerint csütörtökön, az ünnepi könyvhét országos megnyitóján, Budapesten adták át a minőségi könyvesboltok legrangosabb elismerését, a Hermész-díjat, amelyben a szolnoki Szigligeti könyvesbolt is részesült.

Ugyanazon a napon a szolnoki városi megnyitón Szalay Ferenc polgármester mondott köszöntőt a Damjanich múzeum udvarában, ahol most is megtartják a hagyományos könyvvásárt.

Új Néplap képes tudósítása - Mészáros János felvétele

Dr. Kaposvári Gyöngyi muzeológus a most kezdődő és jövő szeptemberig tartó „Játék a múzeumban” című vetélkedősorozatra hívta föl az újságírók figyelmét. Ennek során a múzeum kiállításaihoz kötődően kell majd feladatlapokat kitölteni a résztvevőknek, akik menet közben is bekapcsolódhatnak a játékba.

A 71. Ünnepi Könyvhéten Szolnokon három olyan kiadványnak is örülhettünk, amely helyi szerzők munkáját dicséri. Ezeknek a könyveknek a bemutatói is eseménnyé váltak a könyvhét folyamán. Szolnoki muzeológusok, levéltárosok, könyvtárosok, kutatók írták a „Szolnok. A várispánságtól a harmadik évezred küszöbéig” című kötetet, amely Szolnok történetét ismerteti meg az olvasókkal. Tál Gizella a megyéből elszármazott neves emberekkel készült interjúit bocsátotta közre a Jászkunságban születtem…” lapjain, és Szolnokon élő vagy ide erősen kötődő írók, költők műveiből adott ízelítőt a Torkolat című antológia.

A megye szinte minden településén voltak ünnepi rendezvények, előadások, vetélkedők, író-olvasó találkozók. Cibaka régóta készülő községtörténeti monográfia az ünnepi könyvhét alkalmából megjelent, a többkötetesre tervezett sorozat első darabját ünnepélyesen mutatta be az ön- kormányzat, s a közreműködésben részt vevőket megajándékozták.

Kronológia

2000. május 22. A Nagykunság természeti értékei. Előadó: dr. Tóth Albert (Kenderes)

2000. május 26. Könyvankét. Dr. Révész László: Emlékezzetek utatok kezdetére (Túrkeve) 2000. május 29. Könyvvásár (Kunhegyes)

2000. május 29 – június 3. Honfoglalás motívumok kézimunkáinkban. Szokolai Jánosné kiállítása (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

Mesterségek bemutatója - Hild Könyvár felvétele

2000. május 30. A gőgös hercegnő c. mesejáték. Előadó: Budapesti Kincses Színház (Abádszalók)

2000. május 30. Anno 2000. Vendég: Endrei Judit (Szolnok, Szakszervezeti Könyvtár)

2000. június 1. Küszöb nélkül. Nyílt könyvtári nap (Abádszalók)

2000. június 1. Legkedvesebb mesém, legkedvesebb olvasmányom. Rajzkiállítás. Versmondó verseny gyerekeknek (Besenyszög)

2000. június 1. Könyvtárhasználati foglalkozás 5. osztályos gyerekeknek (Fegyvernek)

2000. június 1. Megtanultunk olvasni. 1. osztályosok ünnepélyes beiratkozása a könyvtárba (Jászfelsőszentgyörgy)

2000. június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Koltai Tamás (Tiszabő)

2000. június 1. Olvasási verseny 8. osztályos tanulóknak (Tiszajenő)

2000. június 1-5. Könyvkiállítás és vásár (Abádszalók)

2000. június 1-7. Olvasmányélmények – gyermekrajz-kiállítás (Tiszaörs)

2000. június 2. Meseolvasás óvodásoknak (Besenyszög)

2000. június 2. Könyv-parti. Könyvről – könyvért vetélkedő (Abádszalók)

2000. június 2. Ünnepi Könyvhét megyei megnyitója. Köszöntő: Palágyi Gábor polgármester. Ünnepi beszéd: Búsi Lajos Megyei Közgyűlés elnöke. Konferál: Ö. Tóth Lajosné ny. könyvtárvezető (Kisújszállás)

2000. június 2. Bemutatkozik a Szárnyaló képzelet c. folyóirat. Vendég: Bodnár László, Hajdrik József, Kovács Zita, Nádas Erzsébet (Kunszentmárton)

2000. június 2. Mesedélelőtt óvodásoknak. (Öcsöd) 2000. június 2. József Attila versmondó verseny (Örményes)

2000. június 2. “Barátunk a könyvtár” irodalmi vetélkedő (Rákócziújfalu)

2000. június 2. Az üveghegyen innen és túl. Mesedélelőtt óvodásoknak (Szajol) 2000. június 2. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Szalay Ferenc polgármester (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

Megnyitó ünnepség - Hild Könyvtár felvétele

2000. június 2. Könyvbemutató. Szolnok. A várispánságtól a harmadik évezred küszöbéig. Moderátor: Pápayné Kemenczey Judit (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2000. június 2. “Honfoglaló magyarok életmódja”. Előadó: Petraskó Tamás (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2000. június 2. Könyvtári foglalkozások (Tiszabő) 2000. június 2. Millenniumi vetélkedő (Tiszaörs)

2000. június 3. Játékos feladatok középiskolásoknak (Fegyvernek)

2000. június 3. Játék a múzeumban (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2000. június 3. Szabadtéri történelmi játék. Naplegenda Együttes műsora. Hagyományőrző játszóház. Szolnoki Népdalkör műsora. Corvinka néptánegyüttes műsora és táncház (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2000. június 3. III. Országos Módszertani Klubtalálkozó. Az olvasó és beszélő számítógépek ünnepélyes átadása. Közreműködik: dr. Baranyi Imréné Miks Mária titkár, a Vakok- és Gyengénlátók Országos Szövetségének Megyei Szervezete (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Speciális eszközök használat közben - Verseghy Könyvtár felvétele

2000. június 3. Hogy vagy István király? Zenés irodalmi emlékműsor sorstárs előadókkal (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2000. június 3. Millenniumi rendezvények (Tiszaföldvár)

2000. június 3. Ifjúsági olvasótalálkozó (Tiszaörs)

2000. június 3. Író-olvasó találkozó. Vendég: Végh-Alpár Sándor (Túrkeve)

2000. június 5. Barangolás a mesék birodalmába. Gyermekfoglalkozás (Abádszalók) 2000. június 5. Nyugdíjas Klub talákozó (Besenyszög)

2000. június 5. Könyvtárhasználati foglalkozás 3-4. osztályos gyerekeknek (Fegyvernek)

2000. június 5. Könyvtárhasználati foglalkozás 7. osztályos olvasóknak (Jászfelsőszentgyörgy)

2000. június 5. Könyvbemutató. Jászkisér c. monográfia. Közreműködik: Szakálné Torma Eszter, Szikszai Mihály (Jászkisér)

2000. június 5. Rendhagyó irodalomóra felső tagozatos tanulók részére (Öcsöd) 2000. június 5. Könyvtári vetélkedő (Szajol)

2000. június 5. Könyvbemutató: Torkolat. Közreműködik: Valkó Mihály, Molnár Gyöngyi (Szolnok, Városháza)

2000. június 5. Könyv- és könyvtárhasználati vetélkedő (Zagyvarékas)

2000. június 6. Az 1946-os Magyar Rádió az 1990-es Magyar Nemzetig. Életrajz és vallomás. Vendég: Tóbiás Áron (Jászberény)

2000. június 6. Könyv-parti (Martfű)

2000. június 6. Könyvbemutató. Tál Gizella: Jászkunságban születtem. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2000. június 7. Könyvbemutató. Lázár Balázs: Szárny angyal nélkül. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2000. június 7. Mesedélután (Tiszaörs)

2000. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Temesi Ferenc. Beszélgetőtárs: Mondok Ildikó (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2000. június 10. Író-olvasó találkozó. Vendég: Térey János, Ficsku Pál (Törökszentmiklós)

2000. június 10. Versbarát-találkozó. Dr. Baranyiné Miks Mária: Árnyjátékok a fényben. Közreműködik: Deméné Szondi Anikó, Palásti Tibor, Rózsa Dezső (Túrkeve)

2000. június 11. Pünkösdi királynéjárás (Kunhegyes)

2000. június 17. Kocsis István: Árva Bethlen Kata c. monodráma. Előadó: Meister Éva (Törökszentmiklós)