Címke: Rentz Mátyás

1995

Január

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok) A Finnugor Baráti Kör szervezésében Kantele-hangversenyt rendeztek a könyvtár zenei részlegében. A koncerten a néhány hétig Magyarországon tartózkodó Outi Nieminen finn kantele-művésznő vendégjátékában gyönyörködhettek az északi nép kultúrája iránt érdeklődő zenebarátok.

19. Városi Könyvtár (Túrkeve): A törökszentmiklósi városi könyvtár 1994. végén 5. és 6. osztályos gyermekek részére vetélkedőt hirdetett az alábbi témakörökből: könyv, könyvtárhasználat, irodalom és helyismeret. A felhíváshoz két város, Karcag és Túrkeve csatlakozott. A helyi döntőre a városi könyvtárban. került sor Túrkevén. A városban összesen 18 versenyző mérte össze tudását.

21. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): A pincegalériájában Szegő Gábor-emlékkiállítást szerveztek.

28. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós):  Az első három helyezést elért csapat versenyzői vetélkedtek a könyvtárhasználati verseny területi döntőn.

29. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A Magyar Rádió „Játsszunk operát” országos zenei műveltségi vetélkedőjének délkelet-magyarországi döntőjének adott otthont az intézmény. Orosháza, Békés, Hódmezővásárhely, Hajdúnánás és Mezőtúr hatfős csapata mérte össze zenei tudását. A háromfős zsűri - Andor Éva, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, operaénekes, a Budapesti Operabarát Alapítvány kuratóriumának elnöke, Oberfrank Péter és Pfeiffer Gyula, mindketten a Magyar Állami Operaház karmesterei - elismerően nyilatkoztak a részt vevő hat fős csapatok operaismeretéről.

Február

11. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): A városi könyvtár munkatársai a Városi Művelődési Központ pódiumtermében rendezték a „Pro bibliotheca” alapítványi bált. Az alapítvány védnöke Szegő János polgármester, a házigazda Turcsányi János. A meghívottak között író vendégek - Darvasi László és Rentz Mátyás - voltak, a zenéről Szabó Sándor Péter és Horváth István gondoskodik.

20. Városi Könyvtár (Jászapáti):  A helyi nyugdíjasklub farsangi délutánjának; műsoros, jelmezes összejövetelnek a városi könyvtár díszterme adott otthont.

22. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A könyvtári kulturális napok programjai sorában jótékonysági, zenés irodalmi műsort szerveztek. A „Városi Csokonai Könyvtárért” Alapítvány javára szervezett előadáson Derkovics Ágnes és Szolnoki Csanya Zsolt verseiből hallhatnak összeállítást. A műsorban Mátyus Erzsébet Radnóti-díjas előadóművész, Karcagi Nagy Zoltán és a múzeum munkatársa, Szerepi Nagy Attila szerepelt.

Mátyus Erzsébet a karcagi könyvtárban

Március

A jászárokszállási könyvtár dolgozói létrehozták a Könyvtári Védegyletet az intézmény fejlesztése érdekében. A megnövekedett könyvárak, illetve a pénzügyi nehézségek miatt napjainkban egyre kevesebb pénz jut könyvvásárlásra, az állomány bővítésére. Aki a város kulturális értékeinek szinten tartását, illetve gyarapítását szívügyének tekinti, a könyvtári tagsági jegy megváltásával - amelynek megvétele egyben védegyleti tagságot is jelent - támogathatja a könyvtárat.

4. Városi Könyvtár (Túrkeve): A Túrkevéért Alapítvány kuratóriuma Arany János tiszteletére hagyományos kulturális programot rendezett. A városi könyvtárban vers- és prózamondó versenyt rendeznek, melyen a zsűrielnök Bánffy György előadóművész volt.

6. Községi Könyvtár (Nagyrév): Az általános iskolásoknak szervezett vetélkedőnek adott otthont a bibliotéka.

Községi Könyvtár (Tiszaörs): Könyvtártörténeti tárlattal csatlakozott a megyei könyvtári napokhoz.

Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtári kulturális napok rendezvénysorozata keretében a berényi könyvtár gyermekrészlege irodalmi vetélkedőt hirdetett az általános iskolások számára. Négy általános iskolából több mint ötven diák gyűlt össze, hogy sikeresen bizonyítsa irodalomszeretetét. A vetélkedőt vezető Kocsisné Bakos Ilona minden korcsoportból egy-egy diákot sorsolt ki. A játék a Ki nyer ma? elvén alapult. A gyerekek életkorához és ismeretéhez igazított kérdések sokasága izgalmas délutánt eredményezett. A kisorsolt játékosok könyvjutalmakat nyertek. A segítő csapat pedig egy-egy kiegészítő válaszért posztereket, könyvjelzőket, matricákat kapott. Szabó Lőrinc 95 évvel ezelőtt született. Tiszteletére a Gyermekek Háza szavalóversenyt hirdetett. Az iskolai előselejtezők után került sor a döntőre a múlt héten. Az alsó tagozatos kategóriában 15 kisdiák versenyzett a döntőben. Nehéz dolga volt a zsűrinek, mert nagyon szép produkciókat hallottak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai fórumon a résztvevők a könyvtárosi etikáról beszélgettek, valamint az ágazati irányítás változásairól,  a szakmai etika létjogosultságáról.

6-11. Községi Könyvtár (Rákóczifalva): "Vendégeink voltak” címmel dedikált könyvekből rendeztek kiállítást.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „Üzleti információ a könyvtárban” címmel tartottak fórumot.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Alaplap szerkesztőségét és Fahren Pált látta vendégül a megyei könyvtár, majd dr. Makkay János, a történelemtudományok doktora tartott előadást.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Marék Veronika írónő tartott író-olvasó találkozót a gyermekkönyvtárban. Az idősebbeket pedig Hócipő-ankétra várták.

Fotó: Korényi Éva

10. Városi Könyvtár (Jászberény): Könyvtári napokat rendezett a bibliotéka. A színes programok között kiemelkedett Hortiné dr. Bathó Edit muzeológus a jászsági farsangi népszokásokról tartott előadása.

14. Városi Könyvtár (Újszász): Szavalóversenyt tartottak a bibliotékában az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére.

24. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): Író-olvasó találkozóvendége volt Kukorelly Endre József Attila-díjas költő-író.

25. Hild Könyvtár (Szolnok): Hol élünk? városi fesztivál keretében Irodalmi kávéházat rendeztek, ahol diákírók és -költők találkoztak egymással.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár a Verseghy Körrel közösen szervezte meg azt az ünnepi megemlékezést a jakobinus mozgalom 200. éves évfordulója alkalmából. A tudományos ülésen többek között Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tartott előadást. A megemlékezésen résztvett az ország öt olyan iskolája is, mely a jakobinus mozgalomban részt vevők nevét viseli. A diákok pályázatok útján, illetve történelem-magyar vetélkedőn mutathatják meg, amit e korról tudnak a szakmai program másnapján a Verseghy Gimnázium könyvtárában.

Április

10. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Városi szavalóversenyt rendezett a könyvtár József Attila születésének 90. évfordulója alkalmából.

Hild Könyvtár (Szolnok): A Költészet napja városi megnyitójának adott otthont a könyvtár. Az ünnepi köszöntőt Kovács Libór, a város alpolgármestere mondta, bemutatkozott több irodalmi színpad és a Bartók Béla Kamarakórus is műsort adott.

A Délibáb úti iskolából érkező alsósok gyermekversekből összeállított műsorral léptek a zsúfolásig megtelt könyvtár „színpadára”, de bemutatkoztak a rákóczis és a széchenyis felsős diákok is. Kiemelkedő műsort adott elő a Tiszaparti Gimnázium alkalmi irodalmi színpada.

11. Költészet napja

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Nagy László születésének 70. évfordulója alkalmából a helybeli „Ki viszi át a szerelmet” Alapítvány, a Jászkunság Szerkesztősége és a könyvtár közösen meghirdettek egy megyei szavalóversenyt. A versenyre középiskolás(14-től 18 évesig) diákok jelentkezését várták, és külön kategóriában a 18 év feletti felnőttek számára is lehetőséget biztosítottak.  A jelentkezők három Nagy László-verssel és két szabadon választott művel készülhettek erre a versenyre.

Megkezdték a kisújszállási városi könyvtár gyermekrészlegének és olvasótermének födémcseréjét. Fotó: Korényi Éva

19. Városi Könyvtár (Jászapáti):  A városi könyvtárban  Kazinczy-versenyt rendeztek. Az eseményen a jászladányi és jászkiséri általános iskola tanulói, a helyi nyolcosztályos gimnázium 1-4. osztályosai, valamint a jászapáti István Király Általános Iskola diákjai vettek részt.

A Jászberényi Városi Könyvtárban gyakoriak a rendhagyó irodalomórák, amikor a gyerekek más környezetben, a könyvek társaságában tanulnak, vetélkednek.

25. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Kányádi Sándor költő volt a helyi könyvtár vendége, aki délelőtt a Kiskulcsosi Általános Iskolában rendhagyó irodalomórát tartott.

26. Városi Könyvtár (Martfű): Író-olvasó találkozót szerveztek Kányádi Sándor költővel.

28. Fiókkönyvtár (Jászberény-Portelek): Dr. Kis Zoltán országgyűlési képviselő, az FM államtitkára lakossági fórumot tartott a könyvtárban.

Élet a Hild Könyvtárban. Fotó: Korényi Éva

Május

16. Községi Könyvtár (Jánoshida): Marék Veronika írónőt látta vendégül a helyi könyvtár.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy nyelvművelő verseny megyei döntőjét szervezte meg a bibliotéka.

25. Hild Könyvtár (Szolnok): A könyvtár vidám, játékos délutánt szervezett gyerekeknek. A rendezvény programjában szerepelt aerobicbemutató a Széchenyi Körúti Általános Iskola tanulóitól. Mesejátékot nézhettek az érdeklődők az Abonyi Úti Általános Iskola diákjainak előadásában, és rendőrmotoros bemutató is volt a városi rendőrkapitányság közlekedésrendészetének közreműködésével.

29. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Az ünnepi könyvhét alkalmából az Új Néplap szerkesztősége volt a bibliotéka vendége. Az esten szó esett a lapkészítés kulisszatitkairól, a sajtó törvénykezési helyzetéről, olvasási szokásokról, a különböző korosztályok betű iránti érdeklődéséről. Az est résztvevői megtekinthették az Új Néplap fotóriportereinek 1994. évi legérdekesebb munkáiból készült „Velünk történt” című kiállítását.

Június

Ünnepi Könyvhét

3. Községi Könyvtár (Tiszatenyő): A környezetvédelmi napok rendezvénysorozatához kapcsolódva a könyvtárban - diafilmek segítségével - védett növényekkel és állatokkal ismertették meg a jelenlévőket.

5. Városi Könyvtár (Túrkeve): A Városi Könyvtár és Hermán Ottó Természetvédő Kör közös szervezésében Lőrinc L. László (Leslie Lawrence) kalandregényíró előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

8. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Lengyel Lászlóval, az ismert közgazdásszal és politológussal találkozhattak az érdeklődők.

12- 24. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós):  „Mestere volt egykor” címmel olvasótábort szervezett általános iskolásoknak.

20. Városi Könyvtár (Martfű): A könyvek erdejében címmel játékos vetélkedőre csalogatták a gyermekeket.

28. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A könyvtár suligalériájában Fél évszázad gyermekirodalma címmel nyílt kiállítás gyermekkönyvekből.

Július

Megszépülve, födémcsere, festés és mázolás után várta az olvasókat a kisújszállási Arany János Városi Könyvtár olvasóterme és gyermekkönyvtára, melyet közel 1 millió forintos költséggel újítottak föl. Fotó: Korényi Éva

6. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Meseváros címmel Dudás Zoltán gitáros-énekes műsorára várták a gyerekeket.

31. Városi Könyvtár (Jászberény): A Jászság sajtófotója című kiállítás nyílt a könyvtárban a Jász világtalálkozó keretében.

Augusztus

8. Község Könyvtár (Jászárokszállás): Lukács Gergely Sándorral rendeztek
író-olvasó találkozót a könyvtárban.

18. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A videofilmeket vetítettek a Nagykunságról a bibliotékában.

23. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): A város szülötte, Szegő Gábor világhírű matematikus portrészobrát a könyvtár előtt állították fel. 1993. október 23-án határozott arról, hogy méltó módon emlékezik meg nagy szülöttéről, Szegő Gábor matematikusról. A világhírű tudós, aki a magyar-osztrák és amerikai tudományos akadémia tagjaként 130 tanulmányát publikálta, száz éve Kunhegyesen született és tíz évvel ezelőtt az amerikai Palo Saltóban halt meg. A kettős évfordulóról portrészobor avatásával emlékezett a szülőváros.

Fotó: Mészáros János

Szeptember

1. Hild Könyvtár (Szolnok): Új szolgáltatással várta olvasóit a könyvtár. Harminc-hatvan százalékos árengedménnyel új könyveket folyamatosan vásárolhattak az érdeklődők. Árusítanak továbbá matematika- és anyanyelvi gyakorlófüzeteket felső tagozatos diákok részére.

Október

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szentjóbi Szabó László halálának 200. évfordulójára emlékező tudományos ülést szervezett a Magyar Irodalomtörténeti Társaság (MIT) megyei tagozata, a Verseghy Kör és a megyei könyvtár. Az emlékülésen Szurmay Ernő, a MIT megyei tagozatának elnöke, Wéber Antal, az ELTE és Debreczeni Attila, a Kossuth Lajos Tudományegyetem tanára tartott előadását. Közreműködtek a Verseghy Ferenc Gimnázium növendékei, akik Verseghy- és Szentjóbi-verseket adtak elő. A kufsteini várbörtön magánzárkájában elhunyt fiatal költő-pedagógus életútját Wéber Antal, az ELTE tanára méltatta, majd Debreczeni Attila, a KLTE tanára bemutatta az új Szentjóbi-kötetet, feltárva a költő életművének rejtett értékeit.

9-15. „Összefogás a könyvtárakért” akció

11. Városi Könyvtár (Túrkeve): Dr. Lomb Kató így tanulok nyelveket címmel tartott előadást a könyvtárban.

13. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Vállalkozásfejlesztési Alapítvány jászapáti irodája a falusi turizmus fellendítése érdekében akciót kezdett. A Jászságban is időszerű ennek a kérdésnek közelebbi vizsgálata, a lehetőségek számba vétele, különösen a jász világtalálkozó sikere után. A városi könyvtárba várták a falusi turizmusban érdekelt vállalkozókat, ahová két neves előadót hívtak. Börcsök Antal, Pusztamérges polgármestere és a Falusi Turizmus Országos Szövetségének alelnöke sok tapasztalattal rendelkezik. Szilágyiné Katona Ilona, a Tiszainform irodavezetője, a Falusi Turizmus Megyei Szövetségének titkára is jól ismeri ennek a vállalkozási formának a lehetőségeit. Az előadások mellett konzultációra, tapasztalatcserére is lehetőség nyílt.

18. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A bibliotéka és az Impro Fotóklub  fotótanfolyamot indított gyermekek és felnőttek részére.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Finnugor Népek Baráti Köre programján Pírét Corius, az ELTE lektora Észtrország ma címmel tartott előadást.

November

9. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Takáts Béla, a megyei könyvtár igazgatóhelyettese megnyitotta azt a kiállítást, amelyen 87 felbecsülhetetlen értékű könyvritkaságot tekinthettek meg az érdeklődők. A tiszafüredi múzeum és könyvtár féltve őrzött
könyvészeti remekei a könyvnyomtatás XVII-XIX. század közötti klasszikus korszakába engedik betekinteni az írás és az olvasás tisztelőit. A könyvek külső megjelenésükkel és kivitelezésük technikájával is dokumentálják az említett korszakot.

15-16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Finnugor Kör és Horváth Alapítványa pályázatot hirdetett Nyelvrokonaink élete és művészete címmel. A pályázatra nevezhettek mindazok az egyének vagy közösségek, akik előadóművész kategóriában a finnugor népek irodalmából válogatva, verset vagy szemelvényt kívánnak előadni, vagy a finn, észt, mordvin, udmurt, cseremisz népek dalaiból és zenéjéből válogatva szóló- (ének vagy hangszer) vagy együttesi munkával (kórus, kamarazenekar) kívántak bemutatkozni.

16. Községi Könyvtár (Kőtelek): Szakmai bemutató helyszíne volt a helyi könyvtár. Megyénk városi és községi könyvtárainak szakemberei könyvtári szoftvereket mutattak be. A találkozón nem csak a kőteleki számítógépes programot ismerhették meg a könyvtárosok, hanem a TextLib integrált könyvtári rendszert, a Szirén-t, illetve a szajoli Téka nevű kölcsönzői nyilvántartási rendszert is.

24. Városi Könyvtár (Jászberény): Új klub alakuló ülését készítették elő a városi könyvtárban. A beszédhibások számára teremtenek lehetőséget problémáik megbeszélésére, a szervezett segítségadásra. Az első összejövetel, a klub alakuló ülésére vendégként várták Feketéné Gacsó Máriát, a Demoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országok Érdekvédelmi Egyesülete titkárát.

30. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Berecz András népdalénekes, mesemondó adott műsort a zenei könyvtárban. Az Anyanyelvápolók Csoportjával közös rendezvényen citerán közreműködött Angyal Ferenc.

December

6. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Molnámé Bíró Mária szolnoki festő kiállításának megnyitóján dr. Gombás István mondott beszédet. A festő Mezőtúron született, Szolnokon általános iskolai tanár, matematika-rajz szakos. Az alkotómunka számára kiegészítője volt a tanításnak.

Tószegi Könyvtári Védegylet létrehozása

7. Hild Könyvtár (Szolnok): Palócföld fia elnevezéssel Mikszáth Kálmán halálának 85. évfordulója alkalmából a könyvtár szóbeli vetélkedőt hirdetett 7-8. osztályos tanulók részére.

8. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolái Társaság és a városi könyvtár az adventi ünnepek alkalmából jótékonysági hangversenyt rendezett a római katolikus templomban. Az előadó Patricia Bach operaénekes, kísér Bárkányi Éva zongoraművész volt. A  felajánlott adományokat az idős gondozottak javára fordították.

15. Városi Könyvtár (Túrkeve): Te is más vagy, te sem vagy más elnevezésű tolerancia napok rendezvénysorozat keretében Ha minden nyelven szerethet a szív címmel barátságokról, házasságokról, találkozásokról vezetett beszélgetést a városi könyvtárban B. Budai Judit könyvtáros.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A gyermekkönyvtár a város 3. és 4. osztályos általános iskolásai körében versmondó és versillusztráció- pályázatot hirdetett. A versmondó versenyre és az illusztrációs pályázat eredményhirdetésére is sor került. Mindkét kategóriában az első öt helyezettet tudták díjazni; valamennyien értékes vásárlási utalványt kaptak.

2008

Január

Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Újabb számítógépekkel gyarapodott a könyvtár. Az önkormányzat sikeresen pályázott az intézménynek az e-Magyarország pont bővítésére. Az elnyert 280 ezer forintból hamarosan két komplett számítógépet kapott az intézmény.

Kanta Gyula Könyvtár (Berekfürdő): Sokan keresték az internetezési lehetőséget a településen, amire addig csak a Teleházban volt lehetőség. A bereki önkormányzat most 280 ezer forint támogatást nyert e- Magyarország pont létrehozására a településen. Ezt a községi könyvtárban valósították meg.

8. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A Körös-völgyi esték című előadássorozat indítottak.

9. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Az agykontroll klub tagjainak tartottak foglalkozást.

18. Városi Könyvtár (Jászberény): A bibliotéka galériájában nyílt meg Velkeiné Pócz Ilona művész tanár Színek-álmok című kiállítása. A rendezvényt dr. Medvegy János apát, plébános nyitotta meg.

19. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Baldácsy-est keretében néptánc, népzene, kamarakórus, népdalkor, műsor szórakoztatta a közönséget.

22. Hild Könyvtár (Szolnok): Magyar Kultúra Napja alkalmából 2008-ban is megszervezték a diákoknak szóló szavalóverseny.

29. Városi Könyvtár (Jászberény): Varázslatos Kína címmel Kiss Erika tartott előadást.  

Új Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Belváros — egy szolnoki városrész „életrajza” címmel Kósa Károly könyvtáros tartott előadást a megyei könyvtárban a Verseghy Kör és a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Építészek Kamarájával közös szervezésben.

Február

12-15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Valentin-napi könyves vakrandira várták az olvasókat. Egy héten át kölcsönözhettek egy zsákbamacska könyvet, CD-t vagy DVD-t. Az ünnepi borítóba csomagolt dokumentumot csak otthon lehetett kibontani, így a kölcsönzők számára is csak ekkor derült ki, hogy a szerelem múzsája kivel repíti a vállalkozó kedvű olvasót az irodalom világába.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Családi délelőttöt rendeztek Szolnokon a gyermekkönyvtárában szombaton. Diafilmvetítésre hítják a gyermekeket, ahol a legkisebbek dönthették el, melyik mesefilmet szeretnék megnézni.

18. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A reneszánsz éve alkalmából a városi  Milyennek képzeled Mátyás királyt? címmel hirdetett rajzpályázatot elsős és másodikos diákoknak. Az öt általános iskolából végül ötvenhat rajz érkezett be. Legtöbben Mátyás híres arcképét rajzolták, de voltak, akik a reneszánsz kort is megörökítették. A rajzokat a könyvtárban állították ki.

22. Hild Könyvtár (Szolnok): Kurencs Julianna tanár festményeiből nyílt kiállítás a Hild teremben, amely tárlatot Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője nyitotta meg.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtárban tartotta ülését a Gyermek-és Ifjúságvédelmi Szakmai Kerekasztal. A rendezvény témája az Egyenlő Bánásmód Hatóság működése volt, melyről dr. Demeter Judit, a hatóság elnöke tartott előadást,

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Francisco Manuel Guimaraes Henriques da Silva portugál nagykövet volt az EuroPartner Klub vendége.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár, az Europe Direct Európai Információs Pont és a Finnugor Baráti Kör a kultúrák közötti párbeszéd európai éve tiszteletére szervezett közös programjának vendége Szávai István tanár és diákjai voltak, akik az illusztrált kétnyelvű Kalevalát mutatták be.

Martfű Városi Könyvtár - Új Néplap archívum

Március

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tavaszköszöntő családi délelőttön színes kézműves foglalkozásra invitálták a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. 

Bugány János felvétele - Néplap archívum

3. Ember Mária Könvytár (Abádszalók): A 2007 novemberében elhunyt Ember Juditra emlékeztek szülővárosában. Az emlékesten idézték fel a Balázs Béla- díjas filmrendező életútját, és részletek hangzottak el forgatókönyveiből, majd levetítették a Pócspetri ügy című dokumentumfilmjét.

4.  Verseghy Könyvtár (Szolnok):Virágok nőnapra címmel nyílt meg Nagy László, szolnoki születésű fotóművész kiállítása.

6. Városi Könyvtár (Jászberény): A bibliotéka galériájában kapott helyet dr. Kazsuba Attila gasztroenterológus főorvos kiállítása. A főorvos 2007 nyarán Sevillában járt, ahol fotókat készített a látottakról, és ezekből válogatott a tárlatra képeket. A kiállítást Sisa József iparművész nyitja meg, majd műsort adnak a Palotásy János Zeneiskola tanárai és növendékei is.

Dr. Kazsuba Attila és Sisa József - Új Néplap archívum

8. Hild Vönyvtár (Szolnok): "Itt a tavasz, közeleg a húsvét" címmel szerveztek játszóházat gyermekeknek.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartottak kézműves foglalkozást a gyermekkönyvtárban.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

14. Szolnoki Főiskola Könyvtár (Szolnok):  Reklám Németországban címmel nyílt szakmai kiállítás a szakkönyvtárban.

Internet Fiesta

24. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): A Holló jegyében névvel olvasópályázatot hirdetett a bibliotéka 10-14 éves diákoknak. A magyar reneszánsz korát érintő műveltségi vetélkedőre összesen 13, háromfős csapat nevezett. Egyben korhű jelmezeket is kellett készíteniük. A versenysorozatot a kunhegyesi református iskola csapata nyerte. A három dobogós együttes részt vett a mezőtúri reneszánsz bálban, és nemrég reneszánsz táncház várta őket a kunhegyesi könyvtár pincegalériájában.

Április

1. Városi Könyvtár (Jászberény): Géczi Katalinnal találkozhattak az olvasók. Az írónő világ körüli útjáról szóló könyvével ismerkedhettek meg.

11. Városi Könyvtár (Újszász): Tavaszhivogató címmel hirdettek rajzpályázatot a nagycsoportos óvodásoknak és az alsó tagozatos általános iskolásoknak a könyvtárosok. 

11. Költészet napja

12. Kanta Gyula Könvytár (Berekfürdő): Kanta Gyula 2008-ban lett volna 100 éves. Ebből az alkalomból emlékülést tartottak a tiszteletére. A bereki születésű névadó életútját Kurucz János idézte fel, majd a Jajkiáltás magyar hazánkért című munkájából hangzottak el részletek.

14. Hild Könyvtár (Szolnok): Hetényi György író volt a bibliotéka vendége.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rendhagyó osztályfőnöki órán vehettek részt általános iskolások: ismerkedtek a siket emberek jelbeszédével és tolmácsolásával. Pályi Ferencné mezőtúri jelnyelvi oktató tartotta a foglalkozást a diákoknak.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívum

16. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Ember-énekű ember címmel Pálfy Margit színművésznő előadói estje szécsi Margit műveiből

Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): A holokauszt emléknapján és a Nyugat című irodalmi folyóirat megjelenésének századik évfordulóján emlékeztek a kunhegyesiek a város szülöttére, az 1944-ben Auschwitzban elhunyt Kádár Endre író, újságíróra. A Kunhegyesiek Baráti Köre által szervezett eseményen a könyvtárban kamarakiállítás nyílt az író feleségének, Kádár Líviának a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött grafikáiból, könyvillusztrációiból, majd a jelenlévők megkoszorúzták az író emlékére a könyvtár előtti parkban állított márványtáblát. Ezt követően bemutatták a Kunhegyesi helytörténeti füzetek 7. számát.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Francia nyelvű versmondó versenyt rendezett a Jászkun-Picard Baráti Körök Egyesülete és a megyei Európai Információs Pont. A Versek és dalok határok nélkül elnevezésű rendezvénynek a megyei könyvtár adott otthont.

Május

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok):A Születés hete rendezvénysorozat szolnoki eseményeihez a bibliotéka is bekapcsolódott. 

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): SOS lelkisegély címmel plakátkiállítás nyílt a megyei könyvtárban Országos telefonos nap 2008 elnevezésű rendezvényen.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kormos Lajosné Piroska szárazvirágok témakörében diavetítéssel és könyvbemutatóval egybekötött előadást tartott.

26. Városi Könyvtár (Martfű): Schäffer Erzsébettel, a Nők Lapja szerkesztőjével találkozhattak az érdeklődők.

Június

Ünnepi Könyvhét

Városi Könyvtár (Fegyvernek): Felfedezések címmel indított a könyvtár rejtvényes játékot a gyerekeknek, akik a feladatlap helyes kitöltése után kisebb ajándéktárgyakat kapnak, majd továbbjutnak a következő fordulóba.

5. Városi Könyvtár (Jászberény): Sinka Istvánné gombgyűjteményéből nyílt kiállítás, amelyet Cserháti Ági tévés műsorvezető nyitotta meg.

23-27. Hild Könyvtár (Szolnok): Mátyás apródjai. Reneszánsz udvar a könyvtárban elnevezésű olvasótábor 3-4. osztályos tanulók számára

Nyári szünetet töltő gyerekek a fegyverneki könyvtárban - Új Néplap

Július

Községi Könyvtár (Tiszakürt): A nyár folyamán rendbe hozták a két évvel ezelőtti belvíz miatt megsérült könyvtár épületét.

Községi Könyvtár (Tiszaszőlős). A településen egy több mint százéves, egykori kulákház épületében található a könyvtár, amelynek ebben az évben fejezték be a felújítását.

Szőnyi Imre és Rostás Gyula a könyveket rakja vissza a polcokra - Új Néplap

Városi Könyvtár (Kenderes): A kenderesi szakiskolában voltak lovas táborban a miskolci Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai, akik egy délutánt a városi könyvtárban is eltöltöttek. Itt a filmvetítés után a könyvtárosok kézművesfoglalkozást tartottak nekik, melyen a papírcsíktechnikát sajátíthatták el a gyerekek.

5. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Reneszánsz muzsika és hangulat fogadta az érkezőket a kisújszállási Nagykun Klubban. A könyvtár és több civil szervezet reneszánsz délutánt tartott itt.

9. Városi Könyvtár (Jászapáti): Képekkel és ízekkel színesített beszámolót hallgathattak utazási élményekről az Élményklub programjára látogató érdeklődők.

14. Városi Könyvtár (Jászapáti): A gyöngyfűzés mesékhez és versekhez elnevezésű programra várták az érdeklődőket.

15. Városi Könyvtár (Jászberény):  Borban az igazság! címmel a Vivat Bacchus énekegyüttes zenés, irodalmi műsorát adta elő.

Augusztus

6. Városi Könyvtár (Jászberény): Origamiversenyt szerveztek általános iskolai korosztálynak a könyvtárban.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Szolnoki impressziók címmel a Jászkun Fotóklub fotó- kiállítása nyílt meg a könyvtár galériájában.

Szeptember

6. Városi Könyvtár (Jászapáti): Játékos délelőtt várta a felső tagozatosokat.

19. Hild Könyvtár (Szolnok): Márton Rezső Csendélet című szerzői estjén Csendes bánat üres csónakokban címmel műfordítások, zene, versek, az angol progresszív rock költői és zenei világa szerepelnek. Utána Könnycseppcsiüag sírás után - versek, költemények, lélek képek, ürai szövegek, novellák magyarul, angolul.

22. Városi Könyvtár (Jászberény): Az Új Néplap fotósainak alkotásaiból nyílt kiállítás a könyvtár galériájában A mi szemünkkel címmel.

Budai Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

27. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Kézműves szombat a mesék jegyében

28. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Harmadik alkalommal rendeztek mesemondó versenyt Benedek Elek meseíró születésnapjának alkalmából.A reneszánsz jegyében Mátyás királyról szóló mesékből..

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Mese-játék könyvtári foglalkozás. Mesés hétpróba

József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): A Biblia éve részeként Biblia-kiállítást szervezett a bibliotéka.

30. Hild Könyvtár (Szolnok): Mese rendelésre címmel Különleges mesedélutánt tartott Rezes Erzsébet örményesi tanítónő tizenegy mesét ad elő a gyermekeknek.
A felolvasásokban Gőbel Dorottya és Kóródi Petra segédkezett.

Városi Könyvtár (Jászberény): Sohonyai Edit ifjúsági író volt a bibliotéka vendége.

Városi Könyvtár (Újszász): A népmese napja alkalomból mesemondó versenyt rendeztek alsós gyerekeknek.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Tisza Szolnoknál kultúrtörténeti kaleidoszkóp címmel Kósa Károly tartott előadást.

Október

Országos Könyvtári Napok

17. Városi Könyvtár (Jászapáti): A fehér bot napja alkalmából ünnepséget tartottak. Az iskolások közül bemutatkozott egy táncospár, egy furulyás és néhány versmondó. A vak művészeket egy tangóharmonikás képviselte.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A EUROPE DIRECT Európai Információs Pont és a Finnugor Baráti a könyvtárral közösen várta barátait és az érdeklődő diákokat a rokon népek napja tiszteletére és Reguly Antal halálának 150 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre, melynek vendége volt dr. Csepregi Márta egyetemi docens, valamint Larissza Ponomarjova, az ELTE rektora.

30. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Európa kultúrája, a kultúrák Európája címmel tartott rendezvénysorozatot a kisúji könyvtár. Dr. Halm Tamás, a Gazdasági és Szociális Tanács tagja és Pincés Olga, egy hazai cég képviselője a gazdasági egyensúlyról és a vállalkozásokról tartott előadást.

31. Városi Könyvtár (Kenderes): Tök jó nap elnevezésű foglalkozáson halloween-ajándékokat készíthettek tökből a gyerekek.

November

4. Városi Könyvtár (Kenderes): Ügyes kezek kézimunkaszakkör résztvevői találkoztak a bibliotékában.

8. Városi Könyvtár (Jászberény): Ünnepélyesen átadták a könyvtár toronykupolájában kialakított csillagvizsgálót. A Csillagda névre keresztelt új létesítményt a könyvtár, illetve az önkormányzat közös finanszírozásában hozták létre.

15. Hild Könyvtár (Szolnok): Egészség-életmód nap program során különböző előadások hangzottak el, többek között a tudatos anyaságról, mentális magzati nevelésről, de szerepel masz- százs, gyógyítás, valamint torna a mozgásszervi betegségek megelőzése céljából is.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Országos Könvytári Tini Napok megyei zárókonferenciájának adott otthont a könyvtár.

Verseghy Könyvtár felvétele

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Christian Mühlethaler, Svájc magyarországi nagykövete volt a vendége a könyvtárban. Az EuroPartner Klubban tartott előadásának témája: Svájc, sziget Európa óceánjában? 

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Cseh kulturát bemutató rendezvényeket tartottak a Europai Információs Ponttal közös szervezésben több napon át a megyei könyvtárban. A cseh napok keretében nyitották meg a „Csehország és Morvaország XIX. századi képeslapokon” című tárlatot, valamint a „Cseh irodalmi művek magyarul” című könyvkiállítást. Fellépett Martina Mackó, a Belladonna trió, valamint a Bartók Kórus is.

Verseghy Könyvtár felvétele

24. Városi Könyvtár (Kenderes): Az általános iskolásoknak tartottak mesemondó versenyt a bibliotékában.

26.  Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kerekes Tamás és Rentz Mátyás könyvbemutatójára várták a könyvkedvelő érdeklődőket.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Aranysor Íróklub fennállása 10. évfordulójára zenés, irodalmi estet rendezett a városi könyvtárban.

December

3. Hild Könyvtár (Szolnok): A lefűrészelt tüdőcsúcsok címmel Márton Rezső előadói estjére várták az érdeklődőket. A rendezvényen humor várta az odalátogatókat minden szinten és mennyiségben. Közreműködik: Anda Klári.

Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A Szigligeti Színház két művésze: Molnár Nikolett és Dósa Mátyás látogatott a Könyvtárba. Átadták és dedikálták a színházban közelmúltban bemutatott Rómeó és Júlia című tragédia két CD-ből álló hangoskönyvének tíz példányát.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

4. Városi Könyvtár (Jászberény): Pixelgrafika címmel Csidér Bálint fotóművész  kiállítása nyílt meg a bibliotéka galériájában.

6. Hild  Könyvtár (Szolnok): "Tini olvasók figyelem" elnevezésű felhívás eredményhirdetésére került sor.

8. Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Kistérségi mesemondó versenyt rendeztek mai magyar írók meséiből.

10. Városi Könyvtár (Kenderes):  „Most én mesélek neked” címmel mesedélelőttre várták az érdeklőket, ahol óvodás gyerekek mesélnek társaiknak, óvónéniknek, szülőknek, nagyszülőknek.

13. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Kamasz olvasókat vártak elsősorban a könyvtárosok az I. Mezőtúri Boszorkánykongresszusra. Luca napján összegyűltek a „tinédzserboszik”, hogy továbbképezzék magukat: megismerkedjenek a boszorkányság történetével, felelevenítsék a népi hiedelmeket, szokásokat. Egy cserépedénybe búzát is vetettek, hogy megjósolhassák a jövő évi termést. A kézműves-foglalkozáson boszorkánybábukat készítettek, amelyek aztán - tűzoltói segítséggel - az intézmény előtti fára kerültek. így immár nem csak a lucaszéket faragók láthatják meg a boszorkányokat, hanem minden járókelő.

Simon Ágnes felvétel - Új Néplap archívuma

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ESŐ című helyi irodalmi folyóirat 10. születésnapja alkalmából szervezett jubileumi író-olvasó találkozóra várták az irodalombarátokat. Az esten a felolvasások mellett Karap Zoltán hangulatos gitárjátékát is hallhatták a megjelentek. A rendezvény házigazdája Jenei Gyula volt.

2011

82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok

Jászberény

június 2.

  • Könyves Csütörtök. Városi ünnepélyes megnyitó. Köszöntő: Szabó Jánosné könyvtárigazgató. Ünnepi beszéd: Darvasi László (Jászberény)

Új Néplap archívum

Martfű

június 1.

  • Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke. Közreműködik Szűcs Miklós népzenész, a népművészet ifjú mestere, mesemondó. (Martfű)
  • Könyvbemutató. Kaid Aisa: Dóra és Szürke. Beszélgetőtárs: Pankotai Tímea magyartanár (Martfű)
  • Könyvbemutató. Lakatos Márk. Beszélgetőtárs: Venczelné Polgár Anna. Közreműködik: Gál Bence (Martfű)

Új Néplap archívum

  • „Oroszlán a könyvtárban” olvasópályázat eredményhirdetése (Martfű)
  • június 1. A Manók álma. Barangolás a népmesék birodalmában. Moderátor: Szűcs Miklós (Martfű)
  • Kiből lesz olvasó? című szakmai kerekasztal (Martfű)

Szolnok

június 1.

  • Kasza Soma kiállításának megnyitója. Köszöntő: Verebes György festő- és grafikusművész, Szolnoki Művésztelep vezetője. Közreműködik: Varga Erik (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

június 2.

  • Városi ünnepélyes megnyitó. Köszöntő: Kállai Mária alpolgármester. Közreműködik: Szolnoki Mazsorett- és Zászlóforgató Csoport, Szolnok Városi Óvodák – Zengő Óvoda, Bartók Béla Kamarakórus. (Szolnok, Kossuth tér)
  • Könyvkirály vetélkedő díjátadó ünnepsége (Szolnok, Kossuth tér)
  • Író-olvasó találkozó. Vendég: Serfőző Simon (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • 2011. június 2. “Psalmus Hungaricus” Meister Éva önálló estje (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

Meister Éva – Takács Rudolf felvétele

  • 2011. június 2. Közönségtalálkozó. Vendég: Döbrentey Ildikó (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
  • 2011. június 2. Könyvbemutató. Szekeres Ferenc Ferikuin, Kafferrája (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • 2011. június 2. Könyvbemutató. Dudás Sándor: Járdarepedésben fűcsomó. Közreműködik: Tóth Etelka Edit. Jeltolmács: Bende Lajos. Moderátor: Fehér Julianna (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

június 3.

  • Könyvbemutató. Dr. Nemes András: A kiséri harangszót Szolnokon is hallom (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Jenei Gyula Ívek és törések című interjúkötetének bemutatója. Vendég: Benedek Szabolcs, Dienes Eszter, P. Nagy István, Rentz Mátyás, Serfőző Simon, Szenti Ernő, Várszegi Tibor (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Obsidian együttes zenés estje (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Könyvsátor a Széchenyi városrészen (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

június 4.

  • Öreg néne őzikéje. Mesejáték. Előadó: Kurázsi Színjátszó Kör (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Viszlát, Gutenberg? Családi nap. Az ex librisek világa. Előadó: Tóth Lajos. Régi könyvek között. Előadó: Jámbor Csaba. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Kézműves foglalkozások (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Múzeumi tekergő (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • “…hazánknak szabadsága helyre állíttassék…” Tárlatvezetés. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Író-olvasó találkozó. Vendég: Jókai Anna (Szolnok, Városháza) 

Csabai István felvétele - Új Néplap archívum

  •  Író-olvasó találkozó. Vendég: Hegyi Fatime Barbara. Beszélgetőtárs: S. Tóth Anikó (Szolnok, Aba-Novák Kulturális Központ)

 június 5.

  • Aranysor művészeti folyóirat 3. számának bemutatója (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Könyvbemutató. Jenei Gyula: Az időben rend van. Beszélgetőtárs: dr. Pókász Endre (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

június 6.

  • Lakótelepi mesemondó nap. Önkéntes program a Széchenyi Lakótelepért Szabadidő, Kulturális és Sport Egyesület szervezésében. Közreműködik: Obsidian együttes (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
  • A paleolit táplálkozásról. Előadó: Szendi Gábor (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

1997

Ünnepi Könyvhét

Szolnok

június 3. 
A Magyarságunk című nagy sikerű történelmi könyvet mutatja be a szerző, dr. Adám Sándor az ünnepi könyvhét alkalmából kedden 15 órától a Verseghy Ferenc Gimnázium könyvtárában. A rendezvény a Sikeres magyarok sorozat része.

június 5.

A városi megnyitó a városközponti Hild János téren volt. Beszédet mondott Várhegyi Attila polgármester. Térzenét adott az Alföldi Olajbányász Fúvószenekar, Péli Ildikó vezényletével. Dr. Czine Mihály irodalomtörténész tartott előadást Németh László és kora címmel a városi művelődési központban.

Új Néplap archívum

június 7.

Hegedűs D. Géza Nagy László-műsora a múzeumudvarban

június 9.

Író-olvasó találkozó Körmendi Lajossal

Törökszentmiklós

június 6. 

A Pro Bibliotheca Alapítvány, a városi könyvtár és a Helytörténeti Gyűjtemény zenés író-olvasó találkozót rendez. Részt vett Darvasi László író, költő, Dienes Eszter költő, Farkas Kálmán író, újságíró, Fehér Imre író, Iluh István író, költő és Rentz Mátyás író. A beszélgetést Wellmann József író, költő vezette. Közreműködött a Fortuna duó.

1995

66. Ünnepi Könyvhét

Abádszalók

május 31. Könyvről – könyvért vetélkedő felső tagozatos tanulók részére

Cibakháza

június 1. Kedvenc mesém

Cserkeszőlő

június 1. A könyv évezredes útja című előadás

június 2. Könyvbarát Klub alakuló ülése

Jászágó

május 31.- június 3. Könyvkiállítás

Jászapáti

május 30. “Évszakok fája”. Az Óperenciás tengeren túl. Gyermekfoglalkozások

május 31. Könyvek – állatok. Gyermekfoglalkozás / Hangoskönyv-bemutató

június 2. Hagyományőrzés szóban és írásban / Könyvről könyvre. Könyvismertetés 

Jászberény

május 30. Jászkun Krónika-est

június 6. Új Néplap-est és fotókiállítás

Jászfényszaru

május 30. Vendég: Csalog Zsolt. Könyvkiállítás és könyvvásár

Karcag

június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Hargitai Károly író, Pusztay Sándor szerkesztő (UFO magazin)

Kenderes

június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Hargitai Károly író, Pusztay Sándor szerkesztő (UFO magazin)

Kisújszállás

június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Marék Veronika

Kunszentmárton

Író-olvasó találkozó. Vendég: Konrád György

Martfű

május 30. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Kozma Imre. Ünnepi beszéd: Iváncsik Imre, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke. Közreműködik: Tóth Györgyi

Csöndes kiáltvány a vesztesekért. Meister Éva zenés irodalmi összeállítása. Közreműködik: Sodrás együttes

Mezőtúr

június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fehér Klára, Nemes László

Rákócziújfalu

június 1. Új könyvek a könyvtárban. Kiállítás, ismertetés. Mesefilmek vetítése

Szolnok

június 1. Gárdonyi Géza, a meseíró. Gyermekfoglalkozás. Közreműködő: Almási Gizella

Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Várhegyi Attila polgármester. Közreműködik: Alföldi Olajbányász Fúvószenekar

Közönségtalálkozó. Vendég: Lengyel László közgazdász, politológus

Zenés irodalmi műsor. Előadó: Peremartoni Krisztina

június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: T. O. TEAS Tótisz András

június 3. Bartók Béla Zeneiskola Big Band Együttese

Irodalmi összeállítás József Attila műveiből. Előadó: Jordán Tamás

Író-olvasó találkozó. Vendég: Evelyn Marsh

június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Jókai Anna

Tiszabő

május 31. Felolvasóest. Vendég: Rentz Mátyás

június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Marék Veronika

Tiszafüred

május 29. Új Néplap-est. “Velünk történt” kiállítás

Tiszaörs

május 31.- június 3. Könyvvásár

június 1. Mesedélután

június 2. Könyvről könyvért vetélkedő

Tiszaszentimre

május 30. Versmondó verseny alsó tagozatos gyerekeknek

június 1. Versmondó verseny felső tagozatos tanulók részére

Törökszentmiklós

június 6. Közönségtalálkozó. Vendég: Lengyel László közgazdász, politológus

2011

82. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyermekkönyv Napok

2011. június 1. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke. Közreműködik Szűcs Miklós népzenész, a népművészet ifjú mestere, mesemondó. (Martfű)

2011. június 1. Könyvbemutató. Kaid Aisa: Dóra és Szürke. Beszélgetőtárs: Pankotai Tímea magyartanár (Martfű)

2011. június 1. Könyvbemutató. Lakatos Márk. Beszélgetőtárs: Venczelné Polgár Anna. Közreműködik: Gál Bence (Martfű)

2011. június 1. „Oroszlán a könyvtárban” olvasópályázat eredményhirdetése (Martfű) 2011. június 1. A Manók álma. Barangolás a népmesék birodalmában. Moderátor: Szűcs Miklós (Martfű)

2011. június 1. Kiből lesz olvasó? című szakmai kerékasztal (Martfű)

2011. június 1. Kasza Soma kiállításának megnyitója. Köszöntő: Verebes György festő- és grafikusművész, Szolnoki Művésztelep vezetője. Közreműködik: Varga Erik (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2011. június 2. Könyves Csütörtök. Városi ünnepélyes megnyitó. Köszöntő: Szabó Jánosné könyvtárigazgató. Ünnepi beszéd: Darvasi László (Jászberény) 

2011. június 2. Városi ünnepélyes megnyitó. Köszöntő: Kállai Mária alpolgármester. Közreműködik: Szolnoki Mazsorett-és Zászlóforgató Csoport, Szolnok Városi Óvodák – Zengő Óvoda, Bartók Béla Kamarakórus. (Szolnok, Kossuth tér)

2011. június 2. Könyvkirály vetélkedő díjátadó ünnepsége (Szolnok, Kossuth tér)

2011. június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Serfőző Simon (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2011. június 2. “Psalmus Hunagricus” Meister Éva önálló estje (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

Meister Éva – Takács Rudolf felvétele

2011. június 2. Közönségtalálkozó. Vendég: Döbrentey Ildikó (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2011. június 2. Könyvbemutató. Szekeres Ferenc Ferikuin, Kafferrája (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2011. június 2. Könyvbemutató. Dudás Sándor: Járdarepedésben fűcsomó. Közreműködik: Tóth Etelka Edit. Jeltolmács: Bende Lajos. Moderátor: Fehér Julianna (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2011. június 3. Könyvbemutató. Dr. Nemes András: A kiséri harangszót Szolnokon is hallom (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2011. június 3. Jenei Gyula Ívek és törések című interjúkötetének bemutatója. Vendég: Benedek Szabolcs, Dienes Eszter, P. Nagy István, Rentz Mátyás, Serfőző Simon, Szenti Ernő, Várszegi Tibor (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2011. június 3. Obsidian Együttes zenés estje (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2011. június 3. Könyvsátor a Széchenyi városrészen (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2011. június 4. Öreg néne őzikéje. Mesejáték. Előadó: Kurázsi Színjátszó Kör (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2011. június 4. Viszlát, Gutenberg? Családi nap. Az ex librisek világa. Előadó: Tóth Lajos. Régi könyvek között. Előadó: Jámbor Csaba. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2011. június 4. Kézműves foglalkozások (Szolnok, Damjanich János Múzeum) 2011. június 4. Múzeumi tekergő (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2011. június 4. “…hazánknak szabadsága helyre állítassék…” Tárlatvezetés. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2011. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Jókai Anna (Szolnok, Városháza) 

Csabai István felvétele - Új Néplap archívum

2011. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Hegyi Fatime Barbara. Beszélgetőtárs: S. Tóth Anikó (Szolnok, Aba-Novák Kulturális Központ)

2011. június 5. Aranysor művészeti folyóirat 3. számának bemutatója (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2011. június 5. Könyvbemutató. Jenei Gyula: Az időben rend van. Beszélgetőtárs: dr. Pókász Endre (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2011. június 6. Lakótelepi mesemondó nap. Önkéntes program a Széchenyi Lakótelepért Szabadidő, Kulturális és Sport Egyesület szervezésében. Közreműködik: Obsidian Együttes (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2011. június 6. A paleolit táplálkozásról. Előadó: Szendi Gábor (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)