Címke: Kubassek János

1997

Január

A Művelődési és Közoktatási Minisztérium a városi és a megyei könyvtárak részére támogatásul egyenként 250 ezer forintot ad fejlesztésre. A pénzt a könyvtárak az Internethez csatlakozás költségeire fordíthatják. Az összeg önmagában erre nem lesz elég, de jelentős segítség a cél eléréséhez, és kiegészítve helyi forrásokkal hozzájárulhat, hogy nagyobb könyvtáraink bekapcsolódhassanak a számítógépes világhálózatba. A jelzett összeg leggazdaságosabb felhasználásáról, a fejlesztések összehangolásáról, az átfedések kiküszöböléséről tartottak értekezletet Szolnokon a megyében érdekelt könyvtárigazgatók részére. A könyvtárakat fenntartó önkormányzatok és a minisztérium közötti szerződés alapján átutalandó összeget június végéig használhatták föl.

A beszerzett számítógép a szolnoki Hild Könyvtárban. Új Néplap archívum

Városi Könyvtár (Jászapáti): Az önkormányzat döntése értelmében a város könyvtára és művelődési háza összevontan működik.

Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): A szakszervezeti könyvtárakat a szakszervezetek megyei tanácsai (szmt) voltak a fenntartói, majd a rendszerváltás előtti években a Szakszervezetek Országos Tanácsához (SZOT) kerültek. A mozgalom átalakulása során a szakszervezetek később kihátráltak a könyvtárak mögül, így a Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesületéhez kerültek. Az egyesület azonban a könyvtárakat felajánlotta az önkormányzatoknak, egyházaknak, felsőoktatási intézményeknek. A Szolnokon működő szakszervezeti könyvtáraz utolsó a megszűnők sorában. Az állomány beszerzési értéken körülbelül hatmillió forintot ér. 1996-ig százhúszezer kötetes állományból kölcsönzött két könyvtáros 1300 beiratkozott olvasónak, akiknek az elmúlt évben huszonötezer alkalommal, mintegy nyolcvanezer kötetet adtak ki. Emellett harminc letéti könyvtárat kezeltek, amelyek a megye nagyobb üzemeiben viszik közel a könyvet az olvasókhoz. A szakszervezeti könyvtár állománya ez év elejétől beolvadt a Verseghy Ferenc Könyvtár állományába.

Életkép a kunmadarasi könyvtárban. Fotó: Csabai István

1. Kiskulcsosi Általános Iskola (Karcag): A városi Csokonai könyvtár SZIM fiókkönyvtárát áthelyezték az iskolába, így kedvezőbb lehetőségeket tudtak teremteni az iskolában a könyvtárhoz kapcsolódó oktató-nevelő munka feltételeinek a javítására és a közművelődési feladatok ellátására. Most az iskola rendelkezik a fenti feladatokhoz megfelelő mennyiségű és minőségű állománnyal, egy kisebb csoport egyidejű foglalkoztatására alkalmas tanteremmel. Felszereltségét fokozatosan fejlesztik majd számítógéppel hang- és képanyaggal - tudtuk meg Csányiné Nagy Julianna tanárnőtől, aki ellátja a könyvtárosi feladatokat is. Az iskola diákjai mellett a könyvtárba beiratkoztak a Kiskulcsosi városrészen lakó középiskolások, felnőttek, nyugdíjasok is, akik több ezer kötetből válogathatnak itt hetente két alkalommal, s nem kell bemenniük a városba olvasnivalóért.

21. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A zenei könyvtárban fotótörténeti kiállítással kezdődött a magyar kultúra napja helyi eseménysorozata. A fotótörténeti kiállítást Hídvégi Péter, a Jászkun fotóklub vezetője, a megyei önkormányzat főtanácsosa nyitotta meg, aki maga is fotózik. A könyvtárban kialakított műteremsarokban K. Tóth Ferencné,a Juci-fotó egykori fotóeszközeit helyezték el. A kiállító 1956-77-ig volt a város elismert fényképésze, s most a könyvtárnak felajánlotta egykori használati tárgyait. Az állandó kiállítás mellett műtermi képeiből is van válogatás. Juci néni fotói mellett ifj. Papi Lajos fotóművész fényképezőgép-gyűjteménye és saját fotói is láthatóak voltak.

Fotó: Mészáros János

Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A Kunhalom Polgári Körének vendége Rideg István gimnáziumi tanár volt, aki Alföld és irodalom című tanulmánykötetét mutatta be a diákoknak és felnőtteknek.  Az esten a kötetben szereplő tanulmányokról esett szó, s a gimnazisták lelkesen hallgatták Rideg István beszámolóját.

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma):Kósa Csaba, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke volt a nyugdíjasklub és a polgári kör vendége, aki nemrégiben megjelent könyvét mutatta be az érdeklődőknek. A Mansfeld Péter életéről szóló mű emléket állít annak a fiatal ’56-osnak, akit tizennyolcadik évének betöltése után végeztek ki. A szépszámú jelenlevő érdeklődéssel hallgatta a magyar történelem sorsfordulóinak, illetve a mai magyar könyvkiadás problémáit. A szerző ugyanezt az előadását megismételte a jászapáti könyvtárban is.

29. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A nyugdíjas-olvasókör tagjai mutatták be csipkecsodáikat, hímzett terítőiket. A könyvtár minden évben lehetőséget biztosít a bemutatkozásra a nyugdíjasoknak. A résztvevők közül többen még a zsűrit is - dr. Bellon Tiborné igazgató, Fodor Judit, Vargáné Hermán Mária könyvtárosok - ámulatba ejtették a szép karcagi vért csipkékkel és richelieu-terítőkkel, így nem volt könnyű kiválasztani a legszebbeket. A keresztszemesek, csuhészatyrok és falvédők is szemet gyönyörködtetőek voltak, hiszen többórás munka áll mindegyik mögött.

Február

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A megyei munkaügyi központ és a megyei TIT szervezésében Frank Mayer, a németországi Reutlingeni Népfőiskola munkatársa Munkanélküliek képzése, átképzése Baden-Württemberg tartományban, különös tekintettel a Reutlingeni Népfőiskola gyakorlatára címmel tartott előadást a füredi könyvtárban is.

8. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Bált rendezett a művelődési központban a Pro Bibliotheca Alapítvány, amely a városi könyvtár működésének feltételeit hivatva jött létre.

12. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Györffy-napok keretében mesemondó versenyt hirdetett a könyvtár. Mikszáth Kálmán emlékére pedig prózamondó versenyt szerveztek 7. és 8. osztályosoknak. A 14-18 éves diákok novelláit, karcolatait, riportjait és ünnepi beszédeit március 20-ig kell a könyvtár részére.

A karcagi Városi Könyvtár berekfürdői fiókkönyvtárában szőnyegszövést tanulhattak a látogatók, mely annyira népszerű, hogy második szakkört is indítottak. Fotó: Csabai István

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megvolt a könyvtárépület műszaki átadása.

25. Csokonai Könyvtár (Karcag): A helybeli méhészek számára a méhész szakcsoport felbomlása óta nincs olyan fórum, amelyen a méhészek alkalmanként összegyűlhetnének, tapasztalataikat kicserélhetnék, vendég előadót hívhatnának meg. Most szakítottak a „hagyománnyal” a méhészek, és meghívták Stork Sándort, a Magyar Méhész Egyesületek Országos Szövetségének elnökét, aki a Csokonai könyvtárban tartottak az egyesület céljáról, tevékenységéről, valamint az anyanevelésről.

28. Községi Könyvtár (Tiszaszentimre): Nagyfejeő János, a könyvtárvezetője akcióban kérte a község lakosait, hogy a már elolvasott, nélkülözhető szépirodalmi, mese, krimi és tudományos fantasztikus témájú könyveket ajánlják fel a könyvtár számára csökkentett, 25 százalékos felvásárlási áron. A lakossági könyvakciónak köszönhetően ezer új könyvvel bővült a 16 ezer kötetes klubkönyvtár. 

Március

3. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Szép Zoltán, a Szabad Európa Rádió egykori jogi rovatvezetője beszélt kint végzett munkájáról. 1987 és ’93 között megszólaltatott több olyan politikust a vasfüggöny mögötti országokból.

7. Varga Katalin Gimnázium (Szolnok): A gimnázium suligálát tartott a városi művelődési központban. Az ünnepség bevételét az iskolai könyvtár fejlesztésére kívánták fordítani.

8. Hild Könyvtár (Szolnok): Húsvéti játszóházba várták a gyermekeket.

25. Klubkönyvtár (Jászágó):  A Magyar Televízió Rózsa György által vezetett Tipp-Hopp műsorban szerepelt Jászágó klubkönyvtárának csapata, az „Ágói jászok”. A csapatkapitány Dóka Róbert okleveles gépészmérnök volt, s a legnagyobb örömükre szolgált, hogy a lelkes kis gárda megnyerte a 250 ezer forintot. A szervezést a könyvtáros, Mozsár Lászlóné és a szakkörvezetők végezték, a felkészülést is ők segítették. A csapat tagjai egyébként diákok, könyvtári olvasók, szakköri tagok voltak. A könyvtárban működő művelődő kis csoportok működésének támogatására fordítják a megnyert összeget.

Lassan végleges formát ölt Cibakháza egyik új ékessége, a könyvtár. Az épületet 1996-ban kezdték el felújítani, akkor a fűtést korszerűsítették, és bevezették a gázt. Ezután belül festették ki az olvasók „székházát”, s már csak a régi, elhasználódott bútordarabok cseréje maradt hátra. Új olvasófotelek, puffok és asztalok kerültek a könyvtárba, valamint egy új számítógép. Ez utóbbit pályázat útján nyerte az önkormányzat. A számítógép a nyilvántartásban segít majd sokat. A távolabbi elképzelések szerint az Internet-hálózatra is rácsatlakozik a cibaki könyvtár, amint erre ehetőség nyílik.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Húsvéti játszóházat szerveztek a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Jászapáti): A Városi Könyvtár adott otthont az országos rejtvényfejtő versenynek.

Április

Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Arany-hét a könyvtárban Arany János születésének 180. évfordulója alkalmából

Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Millecentenáriumi vetélkedő az Új Néplap szerkesztőségével közösen gyermekek számára, amelynek fődíja egy ópusztaszeri kirándulás

7. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Ezen a napon vették birtokba az olvasók a CD-ROM lemeztárat. A Nemzeti Kulturális Alaptól elnyert 250 ezer forintból sikerült ezt az új dokumentumtípust beszerezniük, melyhez a számítógépet már tavaly megvásárolták. A pályázati pénzből CD-ROM leolvasót és első körben harminchárom lemezt vettek. Az olvasók körében előzetes felmérést végeztek, s ez alapján elsősorban szakirodalmi témájú lemezeket vettek, így az általános lexikonok, magyar és nemzetközi Ki kicsoda?, az anyanyelvről, történelmünkről, a honfoglalásról, a Nemzeti Múzeum anyagaiból, filmekből, művészeti képtárak anyagaiból, hazánk és a világ állat- és növényvilágából válogathattak az olvasók. A most megmaradt pénzből pedig a nyelvtanuláshoz is vásároltak lemezeket. Az olvasók díjmentesen használhatták az új szolgáltatást, ha dokumentumot pótolnak vele, vagyis a keresett könyv nincs meg a könyvtárban.

9. Városi Könyvtár (Jászberény): A költészet napja alkalmából a művelődési központ és a városi könyvtárgyermekrészlege által szervezett kétfordulós levelezős játék döntőjét rendezték meg a művelődési központ nagytermében.

10. Községi Könyvtár (Tiszatenyő): A Fidesz-Magyar Polgári Párt tartott lakossági fórumot a helyi könyvtárban.

Városi Könyvtár (Jászberény): Galkó Balázs színművész költészet napi József Attila-estet tartott.

11. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Új köztéri alkotással, Csokonai-díszkúttal gazdagodott Karcag városa. A könyvtár előtti téren álló alkotás szoborfigurája Izsó Miklós Debrecenben található Csokonaijának másolata, a kút Győrfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása.

Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Költészet napi műsor a Varga Katalin Gimnázium és a Vásárhelyi Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola tanulói közreműködésével.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megkezdte az átköltözést a Megyei Könyvtár felnőttolvasó szolgálata a Mártírok útjáról a Kossuth téri új épületbe.

15. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): A Pro Bibliotheca Alapítvány és a városi könyvtárszervezésében a könyvtár gyermekrészlegében Csík Csaba előadóművész, valamint Szabó Norbert fuvolaművész és Nagy Szabolcs gitárművész adtak műsort a költészet napja tiszteletére.

Több mint 200 mackó nevezett be a mezőtúri Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Házban megrendezett kiállításra. A legöregebbek elmúltak 40 évesek.

21. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A sok tragédiát okozó, rettegett betegségről, a rákról tartottak előadást a Kunhalom Polgári Körében. Az előadót dr. Nagy Péter egykori gimnáziumi tanára, dr. Varga Gyöngyi mutatta be. Az előadó a Debreceni Orvostudományi Egyetem Biofizikai Intézetének doktorandusz hallgatója, s a témával már hollandiai és amerikai tanulmányúton is foglalkozott.

22. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Kazinczy szépkiejtési versenynek a városi könyvtár.

26. Móricz Zsigmond (Mezőtúr): Geotermikus energiahasznosítási konferenciát rendezett a városi önkormányzat és a GATE Mezőtúri Mezőgazdasági Főiskolai Kara a városi könyvtárban. A konferenciát dr. Ádámné Bogdán Piroska, Mezőtúr polgármestere nyitotta meg, majd előadások hangzottak el a termálvíz hasznosítás lehetőségeiről.

30. Hajnóczy József Humán Szakközépiskola (Tiszaföldvár): Az iskola művészeti munkaközössége az intézmény fennállásának 50. évfordulója tiszteletére megyei népdaléneklő versenyt rendezett az iskola könyvtárában. A találkozón tizenkét középiskola huszonkét tanulója vett részt. 

Május

4. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A városi nyugdíjasklub, a művelődési ház és a hagyományőrző baráti kör anyák napi műsort szervezett az édesanyáknak, valamint a nagymamáknak.

14. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A Jászkun Természetvédelmi Szervezet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagszervezeteként dolgozik. Urbán Sándor titkár a működési területükről, az Alföld középső részéről tartott előadást. A diaképekkel és videofilmmel illusztrált bemutatás a szőkébb szülőföld, Jász-Nagykun-Szolnok megye mellett a szomszédos megyék rejtett kincseivel is megismertette az érdeklődőket.

16. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Horn Gyula miniszterelnök lakossági fórumot tartott Tokár István országgyűlési képviselő és az MSZP helyi szervezete meghívására.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Nemere István, a könyvtár gyermekrészlegének meghívására érkezett a DMK Ifjúsági Házába, ahol általános iskolásokkal találkozott.

29.  Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Vidám, játékos gyermekdélutánt rendezett a könyvtár az intézmény előtti téren. A programban a szomszédos két iskola diákjainak műsora, a miskolci Csodamalom Bábszínház előadása, a Széchenyi gimnázium dráma tagozatosainak bemutatója, játékok, versenyek szerepelnek. Volt fagylaltárusítás, és tűzoltó rohamkocsit, rendőrmotort is megtekinthettek a gyermekek.

Június

Ünnepi Könyvhét

19. Községi Könyvtár (Vezseny): Bálint György a szőlőről, az aratásról, a kisgazdaságokról tartott gazdafórumot a könyvtárban, ahova tószegieket, tiszavárkonyiakat és tiszajenőieket is vártak a helybelieken kívül.

21. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A Nagycsaládosok helyi egyesülete helytörténeti vetélkedőt rendezett a családoknak. Tizenegy család apraja-nagyja volt a zenei könyvtárban a szülővárosról összeállított megmérettetésen. A könyvtárosok előzetesen segítséget adtak a csapatoknak a felkészüléshez, hiszen helytörténeti pályamunkákba, a helyi kiadványokba előtte belenézhettek a csapatok. Míg a versenyen a felnőttek Kisújszállás múltjáról, nevezetes épületeiről, szokásairól válaszoltak a zsűrinek Ö. Tóth Lajosnénak és Gubuczné Tömör Máriának addig a gyerekek Csukás István meséit illusztrálták. A játékos, ügyességi feladatokban a szülők is súghattak csemetéiknek, hiszen ovisok, iskolások egyszerre küzdöttek a családoknak a pontokért.

Jól sikerült író-olvasó találkozón találkozhattak a mezőtúriak Kopátsy Sándor író-közgazdásszal a Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Házban.

Július

Augusztus

5. Városi Könyvtár (Jászberény): Író-olvasó találkozó és irodalmi est vendége volt Fráter Zoltán író és Székhelyi József színművész.

9. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A VII. alföldi fazekas triennálé alkotásaiból összeállított kiállításnak adott otthont az intézmény.

14. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Székelyföld múltja és jelene címmel Fülöp Lajos, a székelykeresztúri múzeum igazgatója tartott előadást.

20. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Csete Lukács rádiótörténeti kiállításának adott otthont a bibliotéka.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Horn Gyula miniszterelnök adta át a megyei könyvtár új önálló épületét.

Szeptember

1. Községi Könyvtár (Szászberek): Több mint egymillió forintba kerül a Szászbereki Általános Iskola tetőtér-beépítése. A tetőtérben új tantermek mellett a település könyvtára és a számítógéplabor is helyet kapott. Az új szárnyat az új tanév kezdetén vehették birtokukba a diákok.

19-20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy-emlékülést szervezett a megyei könyvtár. Az emlékünnepség-sorozat a Bartók Béla Kamarakórus műsorával kezdődik, majd Várhegyi Attila, Szolnok polgármestere nyitotta meg a tudományos ülést. Az előadások után nyílt meg a Verseghy és szolnoki utóélete című kiállítást, majd a Verseghy Ferenc Gimnázium irodalmi színpada a művészet eszközeivel idézte föl Szolnok nagy szülöttjének emlékét Látogatás egy pesti olvasó kabinetban című játékával. A program este fogadással zárult, melyen Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke látta vendégül az ünnep résztvevőit.

Október

1. Községi Könyvtár (Szelevény): Új helyre költözött a könyvtár. A művelődési ház lett az otthona ötezer könyvnek, amely a teljes állomány jelentős részét teszi ki. Szelevény tulajdonában ugyan hétezer kötet van, ám ezek közül sajnos sokat, körülbelül a negyven százalékát le kellett selejtezni.

Őszi könyvtári napok

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az őszi könyvtári napok nyitó rendezvényeként Az értelmiség alkonya(?) címmel György Péter esztéta és Mezei Balázs filozófus tartott előadást.

4. Községi Könyvtár (Tiszabő): „Nyugdíjas napra” zenés műsorral várták az érdeklődőket.

8. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Nógrádi Gábor költővel találkozhattak az olvasók.

Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Almásy László Szahara-kutató regényes életével ismertette meg az érdeklődőket dr. Kubassek János, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vathy Zsuzsa - Lázár Ervin író házaspár író-olvasó találkozójára várták az érdeklődőket.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A M.É.Z. együttes műsorát láthatták a zenebarátok. A nagy sikerű koncerten ír, skót és angol népzenét játszott az együttes.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Diéta folyóirat szerkesztői voltak a bibliotéka vendégei.

13.  Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): A pincegalériában az őszi könyvtári hetek keretében a debreceni Kuckó művésztanya zenés gyermekműsorára várták az érdeklődőket.

27. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Kiss Tamás költészetét mutatta be dr. Kiss Kálmánné, majd a karcagi Barbaricum Könyvműhely tagjaival találkozhattak a zenei könyvtárban a helyiek.

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Szűcsné Boldog Mária igazgató nyitotta meg a közös képzőművészeti kiállítást, melyen Talamasz Lajos túrkevei szobrász, Füleki Gábor túrkevei festő és Virágh László mezőtúri festő alkotásai láthatók.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bistey András hetedik könyvéről, a „Lángok a víz fölött” címűről beszélgetett a szerzővel Valkó Mihály. A dedikálással egybekötött esten a Széchenyi és a Verseghy Ferenc Gimnázium tanulói adtak műsort.

November

3. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Tudománynapi ünnepséget tartottak. Megnyitójában dr. Józsa Árpád címzetes egyetemi tanár, a TIT megyei szervezetének alelnöke aláhúzta, manapság nem az ismeretanyag, a tudás, hanem egyre inkább az anyagiak számítanak. Ezért kell meggyőzni az illetékeseket arról, hogy igen kevés pénz jut ma a kutatásra, és éppen a fizetőképes kereslet hiánya miatt nem tudja az ország kellően hasznosítani a tudomány eredményeit.

10. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Hazánk európai uniós csatlakozásának kérdéseiről szólt a könyvtárban megtartott fórumon dr. Szanyi Tibor, az Euro Info Service vezérigazgatója.

Györffy István Általános Iskola (Karcag): Az iskolai könyvtár és a történelem szakos tanárok munkaközössége „Ne feledd nemzetem e napot” címmel pályázatot hirdet a város valamennyi 5-8. osztályos tanulója részére.

15. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Perui kirándulásra invitálta a könyvtárban nyíló kiállítás. Két fotós, Javier Aguilar és Németh János tárlatát Librado Orosco Zapata, Peru magyarországi konzulja nyitotta meg.

17-21. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Egészségvédelmi hetet rendezett a könyvtár és a nagycsaládosok helyi egyesülete a város lakosai részére.

18. Városi Könyvtár (Tiszafüred):  A múzeum alapításának 120. évfordulójára tudományos tanácskozással emlékeztek meg a helyi városi könyvtárban és a Kiss Pál Múzeumban. Tálas László,a megyei múzeumok igazgatója hangsúlyozta, hogy a tiszafüredi polihisztor plébános, Tariczky Endre által 1877-ben létrehozott múzeum talán legnagyobb erénye az volt, hogy kizárólagosan füredi és környékbeli feltárási anyagokkal, tárgyakkal, helytörténeti és néprajzi értékekkel nyitotta meg kapuját.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Luputin Teodor, Máramaros megye közgyűlése elnökének vezetésével hattagú önkormányzati delegáció érkezett a megyénkbe. A küldöttség a megyei könyvtárban is látogatást tett és a a rekonstrukció tapasztalatai iránt érdeklődtek a román küldöttség tagjai.

A könyvtárban ezen a napon "Ami életünkből” címmel nyílt meg Tabák Lajos fotóművész kiállítása.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Országos könyvtáros konferenciának adott otthont az intézmény. A TextLib tanácskozás iránti szakmai érdeklődést mutatta, hogy a várt nyolcvan helyett mintegy százötvenen jelezték, hogy részt vesznek rajta.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Játszóházat és kedvezményes könyvvásárt rendeztek a könyvtárban. A játszóház keretében a közelgő karácsonyra is gondolva, különböző ajándékokat készítettek az érdeklődő gyerekek és szüleik.

December

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár támogatásával tartott nyilvános klubösszejövetelt a Magyar-német baráti társaság. A helyi főiskola német lektora Hamburgról tartott vetített képes előadást.

6.  Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Miklulás napi játszóház

8.  Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok):Könyvtárak szerepe a NAT tükrében című szakmai tanácskozás, melynek helyszíne a Városi Művelődési Központ volt.A résztvevők előadást hallgathattak meg a közművelődési könyvtárak szerepéről, a gyermekkori olvasásfejlesztési módszerekről, illetve a Nat és az új könyvtári törvény hatásáról, majd látogatát tettek az új megyei könyvtárban.

A tanácskozáson három előadás hangzott el, majd a könyvtárosok konzultáción vettek részt, amelyet Lászlóné Nagy Ilona,a Hild Viktor Városi Könyvtárigazgatója vezetett. A kérdésekre Bariczné Rózsa Mária, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közművelődési főosztályának munkatársa és Morcsányi Rozália,a Könyvtárostanárok Egyesületének titkára válaszolt.

10. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Lezárult a könyvtáralapításának 45. és a város újratelepülésének 280. évfordulója alkalmából kiírt irodalmi pályázat, melyet a könyvtár és az anyanyelvápolók helyi csoportja írt ki az ősz folyamán.

Községi Könyvtár (Abádszalók): Nemere István író látogatott a könyvtárba.

16. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Sámuel első és második könyve volt a témája a bibliatörténeti vetélkedőnek, melynek a könyvtár adott otthont.

20. Hild Könyvtár (Szolnok): Családi hétvégére várták az olvasókat. Az érdeklődők zenés karácsonyi programok közül válogathattak.

2001

72. Ünnepi Könyvhét és [1.] Gyermekkönyv Napok

Az ünnepi könyvhét megnyitójának a túrkevei városháza nagyterme adott otthont. A könyvünneppel nyílt meg a "Túrkevei nyár 2001" programsorozat. Köszöntőt mondott Németh István, a település polgármestere, míg az eseménysorozatot Búsi Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: örül, hogy minden évben más településen rendezik meg a megyei könyvhét megnyitóját, hiszen a könyv ünnepe nem kötődik helyhez. Az ünnepi hét egyik feladata az, hogy bemutassuk, milyen értéket hordoz a könyv. Mint mondta, bár már jó ideje tapasztalható a számítógépek térnyerése, fontos, hogy a felnövekvő nemzedékkel megértessük: az olvasás, és az általa is megszerzett tudás az, ami nem vehető el senkitől sem. A felnőttek társadalmán múlik, hogy fiataljaink olvasottak, műveltek legyenek. Nyissuk ki a füleiket, akár az ablakokat, hogy megértsék, mi is egy jó könyv – mondta az elnök, majd így folytatta: – Több mint száz kiadvány jelent meg az eltelt évben megyénkben, ami szép eredménynek számít, és örvendetes, hogy egyre többen jelentkeznek fiatal írók, költők is. „Fejlődik a könyvkiadásunk, és a kínálatot látva úgy tapasztalom, hogy árakban is kezd konszolidálódni a helyzet, eszerint megtalálja immár a kiadó és az olvasó is a számítását.

Dr. Mátyus Aliz A kistelepülések társadalma, tevékenységek és arányok, melyek élhetővé teszik az életet címmel tartott előadást, dr. Nagy Attila pedig a könyvtárosok és könyvtárhasználók témaköréről beszélt. Délután dr. Hidy Péter város és könyv kapcsolatáról tartott ismertetőt a helyi könyvtárban. 

Törökszentmiklóson Darvasi László író felolvasóestjét rendezték meg, míg a helytörténeti gyűjteményben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Fizika Tanszékének segítségével Szent István hologram- és könyvkiállítás volt látható. Kunhegyesen pünkösdi királynéjárás várja az érdeklődőket. A kenderesi könyvtárban ifj. Schirilla György volt a vendég, aki édesapjára emlékezett. Több településen is tartottak könyvkiállítást és vásárt. 

A megyeszékhelyen június 7-én rendezték meg a Hild Viktor Városi Könyvtárban a Vers és zsoltár című estet, amelyen a vers és a dal mellett a képzőművészet is jelen volt. A hivatalos megnyitót 8-án pénteken tartották a Múzeumudvarban. Dr. Tárnoki Judit, a Damjanich múzeum megbízott igazgatója köszöntötte a megnyitó vendégeit, hangsúlyozva, hogy az utóbbi években minden alkalommal gazdagodott a könyvhét programja. 2001-ben például kávéházi sarok nyílt az udvaron, ahol kávé, üdítő mellett lehet olvasgatni a gazdag kínálatból megvásárolt könyveket. Lászlóné Nagy Ilona, a Hild Viktor Városi Könyvtár igazgatója üdvözölte a közönséget és a könyvhét rendezésében részt vevő többi intézmény vezetőit. Ezután Szalay Ferenc polgármester mondott megnyitó beszédet. Elégedetten hangsúlyozta, hogy a Múzeumudvar betölti a szerepét, amelyet annak idején szántak neki, sok értékes rendezvénynek adott és ad helyet. Arra utalva, hogy ezúttal a 72. könyvhetet ünnepeljük, emlékeztetett rá, hogy a világ változhat, de a könyvhét minden társadalmi változást túlélt, hiszen sok ember ünnepe, költőké, íróké, kiadóké és főleg az olvasóké, akik az elektronika, a számítógépek korában is igen sokan vannak. Ma már bebizonyosodott, hogy a technika új termékei sem vonják el az embereket a könyvtől. – Az olvasás a miénk marad – mondta Szalay Ferenc, majd úgy folytatta, hogy nyolcvanhárom kiadó mintegy százhatvan új könyvvel jelentkezett a könyvhétre, a könyvek gazdára találnak, és a könyvtárak sem ürülnek ki. A városban több könyvesbolt van, sőt nemrég új is nyílt az Interspar áruházban. A polgármester elégedetten szólt arról, hogy a megyeszékhelyen is egyre több könyv jelenik meg, külön kiemelte a Kalevala új kiadását, amelynek illusztrációit a Szolnoki Metszőkor tagjai készítették.

 A program szervezői a Damjanich János Múzeum, a Hild Viktor Városi Könyvtár, a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár, valamint a Városi Művelődési és Zenei Központ ebben az évben is összefogtak, hogy minél színesebb programmal ünnepelhessék a könyvhetet. Volt vetélkedő, gyermekfoglalkozás, felolvasás könyvheti újdonságokból, több író-olvasó találkozó.

A Múzeumudvarban Irodalmi élet a megyében címmel beszélgettek a meghívott szerzők és az érdeklődők.

Másnap tartották a Kalevala könyvbemutatóját, amelynek érdekessége, hogy az illusztrációkat a Szolnoki Metszőkor tagjai készítették. Vasárnap délután az irodalom kedvelői a Szolnokon megjelenő Eső című folyóirat szerzőivel találkozhatnak. A könyvhét utolsó napján, szerdán dr. Kubassek János, a magyar Földrajzi Múzeum igazgatója Körösi Csorna Sándor élete és öröksége címmel tartott előadást, majd a Hild Viktor Könyvtár által meghirdetett millenniumi olvasónapló-pályázat eredményhirdetésén is közreműködött.

A könyvhétre 83 kiadó mintegy 160 új könyvvel jelentkezett. A megnövekedett könyvkínálatot hét standon mutatták be. 2001-ben a Széchenyi városrészben is állítottak föl könyvsátrakat.

Törökszentmiklóson dr. Dajka Miklóssal, a Magyar Szív Egyesület elnökével, gyakorló íróval találkozhatnak az Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény olvasótermében. A szerző írásait Szabó Antal gyűjteményvezető mutatja be.

Kronológia

2001. június 1. Megyei megnyitó. Köszöntő: Németh István polgármester, Búsi Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke. Dr. Mátyus Aliz: A kistelepülések társadalma, tevékenységek és arányok, melyek élhetővé teszik az életet és Dr. Nagy Attila A könyvtárosok és könyvtárhasználók című előadása. Dr. Hidy Péter ismertetője a város és könyv kapcsolatáról (Túrkeve)

2001. június 1. Darvasi László író felolvasóestje. Szent István hologram- és könyvkiállítás (Törökszentmiklós)

2001. június 1. Pünkösdi királynéjárás (Kunhegyes)

2001. június 1. Schirilla György (Kenderes)

2001. június 7. Vers és zsoltár. Kozma László költő bemutatása. Sashegyi Zsófia dalestje. Közreműködik: Kubik Anna színművész (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2001. június 8. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Szalay Ferenc. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 8. Mesedélelőtt gyerekeknek. Közreműködik: Molnár Gyöngyi (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 8. A Szolnoki Fúvósötös műsora (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 8. Irodalmi élet megyénkben. Beszélgetés helyi írókkal és költőkkel. Vendég: Dajka Miklós, Molnár H. Lajos, Saád Katalin, Szurmay Ernő, Tál Gizella, Tiszai Lajos (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 8 – 12. Könyvről könyvért vetélkedő (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 9. Játszóház (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 9. Szolnoki Népdalkör műsora (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 9. Könyvbemutató. Kalevala. Vendég: Kisri Rantala, a Finn Nagykövetség képviselője, Szávai István művésztanár (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Hubai Gruber Miklós. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2001. június 9. Tanuljuk meg a Palotást! Táncház. Közreműködik: Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Corvinka Néptánc Együttese (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 10. Bartók Béla Kamarakórus műsora (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 10. Író-olvasó találkozó. Vendég: ESŐ folyóirat szerzői. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 10 – 13. Felolvasás a könyvheti újdonságokból (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 11. A rendszerváltozás – változás? Előadó: Tőkéczki László (Kisújszállás)

2001. június 11. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bächer Iván. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 12. Könyvműhelyek a megyében. Vendég: Jász Múzeum, Barbaricum (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 12. Író-olvasó találkozó. Vendég: dr. Dajka Miklós (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2001. június 13. Kőrösi Csoma Sándor élete és öröksége. Előadó: dr. Kubassek János (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2001. június 13. “Bölcsőjét kereste magyarnak”. Millenniumi olvasónapló-pályázat eredményhirdetése (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2001. június 14. Író-olvasó találkozó. Vendég: dr. Dajka Miklós. Beszélgetőtárs: Szabó Antal (Törökszentmiklós)

1997

 Őszi könyvtári napok Jász-Nagykun-Szolnok megyében

1997. október

10.03.

Klubkönyvtár (Kuncsorba): Észköszörű kicsiknek és nagyoknak

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Őszi könyvtári napok megnyitása. Fórum Az értelmiség alkonya címmel György Péter esztéta és Mezei Balázs filozófus közreműködésével

10.06.

Hild Könyvtár (Szolnok): Könyvtárhasználati foglalkozás

Községi Könyvtár (Besenyszög): Nyílt nap

Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Könyv- és könyvtárhasználati vetélkedő

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Emlékezzünk az aradi 13-ra! Könyvkiállítás

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vendégeink a norvég könyvtárosok Oslóból

10.07.

ÁMK Könyvtára (Alattyán), Klubkönyvtár (Tiszabő): Író-olvasó találkozó Nógrádi Gábor íróval

Községi Könyvtár (Besenyszög): Mesedélelőtt óvodásoknak

Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Író-olvasó találkozó Nemere István íróval

Községi Könyvtár (Kengyel), Klubkönyvtár (Tiszatenyő): Író-olvasó találkozó Marék Veronika gyermekkönyv íróval

Nagyközségi Könyvtár (Kenderes): Bemutatkozott a karcagi Barbaricum Könyvműhely. Közreműködött Körmendi Lajos és Rideg istván

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Könyvtárhasználati vetélkedő

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Őszi képek című rajzverseny óvodásoknak

Városi Könyvtár (Kunhegyes): Így látom Csukás István mesevilágát című illusztrációs rajzpályázat

Városi Könyvtár (Martfű): Internet Klub

10.08.

Hild Könyvtár (Szolnok): Internet bemutató

Községi Könyvtár (Besenyszög): Ismeretszerzés a tankönyveken kívül címmel felsős tanulók vetélkedője

Községi Könyvtár (Tiszakürt): Játékos vetélkedő napközis gyerekekkel

Nagyközségi Könyvtár (Fegyvernek): Fajtánk bölcsője a Tisza-völgy címmel Tóth Albert tartott előadást

Nagyközségi Könyvtár (Kenderes): Mesélnek az évszakok címmel óvodások versmondó versenye

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Könyvárusítás helyi kiadványokból

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Író-olvasó találkozó Kubassek Jánossal

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Októberben születtek. Híres emberek a művészetben és a tudományban című kiállítás

Verseghy Könvytár (Szolnok): Író-olvasó találkozó a Vathy Zsuzsa - Lázár Ervin íróházaspárral.

10.09.

Klubkönyvtár (Rákócziújfalu): Ki tud többet II. Rákóczi Ferencről? vetélkedő

Községi Könyvtár (Besenyszög): Könyvtárhasználati foglalkozés

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Mesék világa gyermekfoglalkozás

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Elsőosztáylos gyerekek a könyvtárban

Városi Könyvtár (Jászberény): Mesevilág címmel Boldizsár Ildikó mesekutató tartott előadást

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Internet-bemutató

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ezen a napon legyen a vendégünk! MÉZ együttes műsora

10.10.

Községi Könyvtár (Besenyszög): Nyugdíjasok a könyvtárban

Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Játákos irodalmi vetélkedő 3-4. osztályos tanulókkal

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras): Olvastad már? Kedvcsináló gyerekeknek

Városi Könyvtár (Mezőtúr): Művészet a könyvtárban. Lengyel pantomim csoport előadása

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Diéta-ankét a folyóirat szerkesztőivel

10.11.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A martfűi Városi Könyvtár munkatársainak vendégül látása

10.13.

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag), Városi Könyvtár (Kunhegyes): A debreceni Kuckó Művésztanya irodalmi műsora

10.14.

Városi Könyvtár (Martfű): A XIX. század magyar költészete B. Horváth István és Márai Enikő előadásában

10.15.

Községi Könyvtár (Tiszakürt): Nyugdíjasok a könyvtárban

Városi Könyvtár (Kunhegyes): Őszi hangulatok az irodalomban, a zenében, a képzőművészetben

10.16.

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Helyi tantervek

10.17.

Községi Könyvtár (Tiszakürt): Csizmás kandúr mesejáték

Községi Könyvtár (Tószeg): Marcipán és társai címmel B. Horváth István zenés estje, valamint Dob és tánc címmel Márai Enikő adott elő válogatást kortárs magyar költők verseiből

10.20.

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Vers- és prózamondó verseny Ady Endre születésének 120., Mikszáth Kálmán születésének 150. évfordulója alkalmából

10.22.

Községi Könyvtár (Tószeg): Szavalóverseny

10.27.

Nagyközségi Könvytár (Kenderes): Szavalóverseny