Címke: Padisák Mihály

1990

61. Ünnepi Könyvhét

A könyvhét megyei megnyitóját június elsején Szolnokon tartották. A múzeum épületének felújítása miatt abban az évben sem nyílhat meg a hangulatos könyvudvar. Helyette a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ előtt állítják fel sátraikat a könyvárusok. A Kilián Fúvószenekara szórakoztatta a szépszámú megjelenteket, majd Dr. Horváth Károly, a Verseghy Könyvtár igazgatója üdvözölte a vendégeket és Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író nyitotta meg. A nagy szeretettel fogadott vendég eddigi életművét az írótárs, jóbarát Sükösd Mihály méltatta.
Szombaton ugyancsak rangos vendéggel találkozhattak a szolnoki irodalombarátok. Moldova György Kossuth- és József Attila-díjas íróval a megyei könyvtárban beszélgethetünk este hét órától. A közkedvelt vendéget, aki 1978-ban szintén a könyv ünnepének alkalmából tisztelte meg látogatásával a Szolnok Megyei Könyvtárat, a házigazda, dr. Horváth Károly könyvtárigazgató régi ismerősként üdvözölte. A találkozó oldott légkörben, jó hangulatban zajlott, az író - a jelenlévők kérdéseire válaszolva - beszélt műveiről, munkastílusáról, kapcsolatteremtő képessége titkairól, amellyel riportalanyait megszólalásra bírja, vonzódásáról az egyszerű, kétkezi emberekhez. Írótársai, illetve mesterei közül is a nagy autodidaktákra, Veress Péterre és Kassák Lajosra emlékezett meleg szavakkal.

Új Néplap archívum

Június 4-én Szabó Magda Kossuth- és József Attila-díjas íróval délután öt órától ugyancsak a megyei könyvtárban találkozhatnak az olvasók. Ugyanaznap este hét órakor a Sajtóklubban Lengyel László közgazdász politológus volt a közönség vendége. Az Irodalmi Kávéházban 5-én délután 6 órától Körmendi Lajossal, 7-én pedig Dinnyés Józseffel beszélgethetnek az érdeklődők.

Június 6-án a KAPU folyóirat szerkesztősége mutatkozik be délután öt órától a megyei könyvtárban, végül Szolnokon Petri György és Vallai Péter estje zárja a könyvheti programot 8-án délután öt órától az Irodalmi Kávéházban.

A könyvhéthez kapcsolódva Eső előtt címmel “fiatalok alternatív művészeti megmozdulására” kerül sor a Szolnoki Galériában. A június 1-től 3-ig tartó rendezvénysorozatban képzőművészeti kiállítás, hangverseny, előadóest, irodalmi színpadi bemutató szerepel, a Tisza moziban pedig filmeket vetítenek szolnoki fiatalok munkái ból.  A néptánc kedvelői a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban a város gyermekegyütteseinek műsorát tekintették meg. A Corvinka, a Tallinnka, a Vadvirág, a Néptánc iskola csoportjai léptek a közönség elé.

Mezőtúron a városi könyvtárban Kiss Péter előadó művész “Nem sírunk, nem nevetünk” címmel tart irodalmi műsort június 1-jén. A karcagi rendezvénysorozatának keretében május 29-én a városba látogatott Nemere István író, aki előbb 14 órakor ifjúsági korú olvasóival, majd 17 órakor felnőtt olvasóival találkozik a helyőrségi klubban. Június elsején Dargay Attila és felesége lesz a város vendége, és találkoznak a helyőrségi klubban az érdeklődőkkel.

A túrkeveiek 2-án Moldova Györggyel találkozhatnak a könyvtárban. Marék Veronikával június 4-én Rákóczifalván és Szolnokon ismerkedhetnek meg személyesen is az olvasói. Padisák Mihály június 5-én és 6-án Tiszajenőn, Szajolban, Kunhegyesen és Kunszentmártonban vesz részt író-olvasó találkozón, Fodor András pedig 6-án a kisújszállási, kenderesi és jászszentandrási olvasók vendége lesz. A jászapáti könyvtárban Szép versek címmel irodalmi összeállításra várják a közönséget június 4-én.

Kronológia

1990. június 1. Nem sírunk, nem nevetünk. Előadó: Kiss Péter Ernő előadóművész (Mezőtúr)

1990. június 1. Megyei és városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: dr. Horváth Károly, könyvtárigazgató. Közreműködik: Killián Fúvószenekar (Szolnok, Megyei Művelődési és ifjúsági Központ)

1990. június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Konrád György (Szolnok, Megyei Művelődési és ifjúsági Központ)

1990. június 1-3. Eső előtt. Szolnoki fiatalok alternatív művészeti megmozdulása. (Szolnok, Szolnoki Galéria)

1990. június 2. Szolnoki független filmesek bemutatója és fóruma (Szolnok, Tisza Mozi)

1990. június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Moldova György (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár, Túrkeve)

1990. június 4. Szép versek a könyvhéten. Irodalmi összeállítás (Jászapáti)

1990. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Marék Veronika (Rákóczifalva, Szolnok, Városi Könyvtár)

1990. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Szabó Magda (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1990. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Lengyel László (Szolnok, Sajtóklub)

1990. június 5. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály (Kunhegyes, Szajol, Tiszajenő)

1990. június 5. Író-olvasó találkozó. Vendég: Körmendi Lajos (Szolnok, Irodalmi Kávéház)

1990. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fodor András (Jászszentandrás, Kenderes, Kisújszállás)

1990. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály (Kunszentmárton)

1990. június 6. Bemutatkozik a Kapu szerkesztősége. (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1990. június 7. Dalkok Európa hátsó udvarából. Előadó: Dinnyés József (Szolnok, Irodalmi Kávéház)

1990. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Petri György, Vallai Péter (Szolnok, Irodalmi Kávéház)

1992

63. Ünnepi Könyvhét

1992. május 27. A lélek és a test szépsége. Zenés irodalmi est. Előadó: Illyés Kinga színművész. Közreműködik: Hentz József (Jászberény)

1992. május 28. Író-olvasó találkozó. Vendég: Nemere István (Kisújszállás, Mezőtúr) 1992. június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Jókai Anna (Tiszaörs)

1992. június 3. Rithnovszky János: A fény túlsó oldalán (Jászberény)

1992. június 3. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Mészáros János alpolgármester. Ünnepi beszéd: Ferenczi György alelnök, Megyei Közgyűlés (Törökszentmiklós)

1992. június 3. Vita a XX. századi magyar irodalomról. Közreműködik: Márkus Béla, Tarján Tamás, Simon Zoltán (Törökszentmiklós)

1992. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Pádár Julianna (Abádszalók)

1992. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály (Kenderes, Tiszaörs)

1992. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Utassy József (Rákóczifalva)

1992. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Spíró György (Szolnok, Városi Művelődési Központ)

1992. június 4. Az Európai utas c. folyóiratot bemutatja Módos Péter főszerkesztő és vendégei (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1992. június 5. Darvasi László önálló estje (Törökszentmiklós)

1992. június 8. Vendég: Csepeli György szociológus (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

1992. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Pádár Julianna (Tiszabura)

1992. június 9. Könyvbemutató: Spíró György: Kanásztánc (Fegyvernek)

1992. június 16. Kádár T. Tibor festőművész Kolozsvár kövei c. kiállításának megnyitója. Korunk c. kolozsvári irodalmi folyóirat bemutatója. Közreműködik: Cseke Péter szerkesztő, Boér Ferenc színművész (Jászberény)