Címke: Mácsai Pál

2003

74. Ünnepi Könyvhét és 3. Gyermekkönyv Napok

A megyei megnyitóra június 13-án Mezőtúron került sor, a Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Házban. A bibliotéka ebben az évben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. A Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola fúvósegyüttesének műsora után a polgármester, dr. Draskovits Dénes és Tokajiné Demecs Katalin, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte a vendégeket. Ezt követően hangzott el Kádár Edit előadásában Babits Mihály Ritmus a könyvről című verse, majd Befogad és kitaszít a világ címmel Francois Villontól versek és balladák hangzanak el Huzella Péter Kossuth-díjas gitárművész és Mácsai Pál Jászai Mari-díjas színművész előadásában. Végezetül megkoszorúzták Móricz Zsigmond szobrát, amelyet erre az alkalomra időzítve, véglegesen áthelyeztek a Kossuth térről a Szabadság téren lévő Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Ház elé.

Mezőtúri könyvvásár - Új Néplap felvétele

Szolnokon a városi megnyitó június 12-én volt a Városi Művelődési és Zenei Központ előtt. Ünnepi beszédre Botka Lajosné polgármestert kérték föl. A megnyitón hirdették ki a háromfordulós irodalmi vetélkedő eredményét. Az előző évi nagy könyvsiker, A kígyó árnyéka szerzője, Rakovszky Zsuzsa volt a könyvheti program íróvendége.
A megyeszékhelyen még gyermekműhely, különleges rajztechnikák bemutatása, "Tudod-e totó" és "Íme az ember" játék várta az érdeklődőket a Hild téren. Ugyanitt Kárpát-medencei birtoklevelünk, a rovásírás címmel közönségtalálkozó kezdődött Szakács Gáborral, majd A halálnak élve címmel dr. Kovács Lajos könyvének bemutatóját rendezték meg a Városi Művelődési és Zenei Központ előadótermében. Este a VMZK kamaratermében a Jazz klub kínált kikapcsolódást. Winand Gábor és Elsa Valle kubai énekesnő koncertje előtt az előzenekar a Lukács Trió volt.

Itt a Hild téren mutattak be három helyi kötetet is. Az Eső című, Szolnokon szerkesztett folyóirat kiadója és szerkesztői az idei évtől könyveket is megjelentetnek.

Az első három kötet a könyvhétre jelent meg: Jenei Gyula könyve, a Futóhomok jegyzeteket, tárcákat tartalmaz, P. Nagy István pedig Olvasólámpa címmel gyűjtötte össze tárcáit és kritikáit. A harmadik könyv, a Holt istenek kora egy elsőkötetes fiatalember regénye. Sepsi László Tiszajenőn él, és a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium most érettségiző tanulója.
A VMZK munkatársai szervezték a könyvvásárt. A hagyományoknak megfelelően könyvsátrakban is vásárolhatnak az érdeklődők a könyvhét idején. 


A Damjanich János Múzeum Supka Magdolna művészettörténész meghívásával vett részt a könyvhét programjában. Az ő könyvheti meghívása különösen időszerű, hiszen édesapja, Supka Géza volt az első könyvhetek szellemi atyja és szervezője, akinek ebben az évben ünnepelték születésének 120. évfordulóját. A művészettörténésszel Valkó Mihály beszélgetett. 

Supka Magdolna és Valkó Mihály - Mészáros János felvétele

Néhány kérdés után áradtak az emlékek apjáról, kortársakról, barátokról és ellenfelekről. Németh László, Baktay Ervin, Hatvány Lajos, József Attila, Derkovits Gyula alakja elevenedett meg az anekdotákból, vagy Aba-Novák Vilmosé, és mindig visszatérően az apáé, aki valódi polihisztor volt, a ma már nem létező fajtából, s akinek minden rendszerben sok kellemetlensége volt, mert a véleményét bármikor, bárkinek őszintén és kertelés nélkül megmondta, aki például egy másnap betiltott folyóiratban megkérdezte 1949-ben, hogy „Jó lesz ez így, Rákosi úr?”. A jó hangulatú, nevetéssel gyakran megszakított elbeszélésfolyamban keresetlen szavakkal emlékezett meg nemcsak barátairól, az általa tisztelt személyiségekről, de azokról is, akik hosszú élete során szép számban kellemetlenségeket szereztek neki, akik ilyen-olyan okokból nehezítették az életét és munkásságát. Mindezt azonban a sokat tapasztaltak, a túlélők elnéző mosolyával tette, még a korlátoltság, a rosszindulat is valami derűs színezetet kapott az elbeszélésében.

A megye szinte minden könyvtárában voltak rendezvények: vetélkedő, vers-, próza- és mesemondó verseny. Anyagi okok miatt csak a nagyobb települések könyvtárai tudtak íróvendégeket hívni. 

Kronológia

2003. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Körmendi Lajos (Kunhegyes)

2003. június 10. Könyvbemutató. Patay László: Az ember főztje (Karcag)

2003. június 10-15. “Írók szeme” Horváth Dávid fotóművész kiállítása (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2003. június 10-15. Nagy László Lázár grafikusművész kiállítása (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2003. június 11. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Tokajiné Demecs Katalin, a megyei közgyűlés alelnöke (Mezőtúr)

2003. június 12. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Botka Lajosné polgármester (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2003. június 12. Könyvbemutató. Jenei Gyula: Grafitnap. Beszélgetőtárs: P. Nagy István (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2003. június 12. A Könyv születése: az ötlettől a megvalósulásig. Sikersorozatok Előadó: Cserhalmi Zsuzsa, a Korona Könyvkiadó irodalmi vezetője (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2003. június 12-15. Gyermekműhely: "Tudod-e" totó és az "Íme az ember" játék (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2003. június 13. Könyvbemutató. Dr. Örsi Julianna: Kulcsemberek (Karcag)

2003. június 13. Kárpát-medencei birtoklevelünk, a rovásírás. Közönségtalálkozó Szakács Gáborral (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2003. június 13. Könyvbemutató. Dr. Kovács Lajos: A halálnak élve (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2003. június 14. Író-olvasó találkozó. Dedikálás. Rakovszky Zsuzsa, Újfalusy Tóth Endre, Lukács Eszter (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2003. június 15. Író-olvasó találkozó. Vendég: Nagy Bandó András. Beszélgetőtárs: Bálint Erika (Szolnok, Hild tér)

2003. június 16. Könyvbemutató. Nagy Bandó András: András II. könyve (Martfű)

2003. június 17. Supka Magdolna művészettörténésszel Valkó Mihály beszélget. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2003. június 17. Illésy Miklós: Lukács-passió. Jézus Krisztus szenvedésének története. Előadja: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamarakórusa. Vezényel: Vajna Katalin (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2003. június 18. Gyermekműhely (Szolnok)

2019

Cibakháza

A költészet napja alkalmából a településre látogatott Tóth Péter Lóránt verszarándok.

Jászberény

A magyar költészet napja alkalmából rendezett író-olvasó találkozó vendége volt Varró Dániel.

Jászjákóhalma

A magyar költészet napja alkalmából rendezték meg a IV. „Jász-Nagykun” megyei versmondó verseny

Karcag

Amit szívedbe rejtesz címmel hívták költészet napi verses délutánra a Déryné Kulturális Központ a Csokonai Könyvtárba a karcagi és kisújszállási szépkorúakat.

Szolnok

04.10. "Nincs beszédülés" címmel költészet napi megemlékezést tartottak Tandori Dezsőről. Tóth Ákos irodalomtörténésszel Szekrényes Miklós író, könyvtáros beszélgetett.

04.11. Költészet napi kamaraestet rendezett az ötvenéves Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus. Az est vendégei Molnár Nikolett és Horváth Gábor, a Szolnoki Szigligeti Színház művészei voltak, akik a Verseghy Könyvárban léptek fel.

04.13. Családi ringató foglalkozás

"Ki tiltja meg, hogy elmondjam..."

Irodalmi performance ifjúsági zenekarok közreműködésével

Író-olvasó találkozó Darvasi László íróval

Rendhagyó irodalomóra a slamen keresztül

Varga Diákszínpad előadása

Ifjúsági írópályázat eredményhirdetése

Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje a Verseghy Ferenc Könyvtár szervezésében

1993

 Könyvtári kulturális napok Jász-Nagykun-Szolnok megyében

1993. március 29. - április 2.

03.29.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A rendezvénysorozat megnyitója

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Jászkunság-est

Városi Könyvtár (Jászberény): Perei Zoltán kiállítása

Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Ankét

03.30. 

Városi Könyvtár (Jászberény): 1848 jelentősége és helytörténeti vonatkozásai. Rendhagyó történelemóra középiskolásoknak dr. Wirth István vezetésével

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Mesedélelőtt

Verseghy Könyvtár (Szolnok): "A business az biznisz". Magánvállalkozásokat Fejlesztő Központ tematikus napja

03.31.

Városi Könyvtár (Jászberény): Video-nap az eszköztárban

Városi Könyvtár (Túrkeve): Rendhagyó történelemóra a Szemtanú c. folyóirat irányításával, Bíró Ferencné vezetésével

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rendhagyó irodalomóra az MTV "Lyukasóra" c. műsorának mintájára Mácsai Pál részvételével. 

Rendhagyó történelemóra a Szemtanú c. folyóirat irányításával, Bíró Ferencné vezetésével

04.01.

Ezen a napon megyeszerte nyílt nap volt a könyvtárakban.

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Csere-bere akció a zenei könyvtárban

Községi Könyvtár (Zagyvarékas): Zsákbamacska

Városi Csokonai Könyvtár (Karvag): Április tréfák

Városi Könyvtár (Jászberény): A Jászság őstörténet címmel Kertész Róbert régész előadása

Városi Könyvtár (Szolnok): Gyermekbuli

04.02.

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Szavalóverseny általános iskolásoknak

Városi Könyvtár (Jászberény): Ki nyer ma? Zenés irodalmi vetélkedő

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jótékonysági bál