Címke: Keresztes Ágnes

1981

52. Ünnepi Könyvhét

Az ünnepi könyvhét megyei megnyitóját 1981. május 29-én délután 4 órától Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ melletti téren rendezték meg, ahol a könyvvásár is kezdetét vette. Fenyvesi József, Szolnok város Tanácsának elnöke nyitotta meg az ünnepi könyvhét megyei rendezvénysorozatát. Beszédében többek között arról szólt, hogy mai társadalmi viszonyaink között a művelődés, a kultúra közüggyé, mindannyiunk közös gondjává lépett elő. A könyv az az eszköz, amelynek segítségével mindenki legkönnyebben fér hozzá a művelődéshez. A könyv segíti elő, hogy mind az értékalkotó munkát végző, mind pedig a társadalom más területein dolgozó ember kora társadalmi, politikai kérdéseire szellemileg felkészülten, rugalmasan tudjon reagálni. A könyvhetek évről évre igazolják, hogy a számos meglevő tennivaló ellenére közművelődési politikánk céljai megvalósulnak. 

Fenyvesi József - Szolnok megyei Néplap archívuma

A nap íróvendége Karinthy Ferenc volt; aki  Bánki Zsuzsa színművész és Domokos Mátyás irodalomtörténész társaságában várta olvasóit. A találkozó után Karinthy Ferenc dedikálta az ünnepi könyvhétre napvilágot látott Hosszú weekend című kötetét.

 

Karinthy Ferenc Szolnokon - Verseghy Könyvtár Fotótá

Május 30-án szombaton délelőtt Simonffy András, Ördögh Szilveszter, Kiss Anna, Keresztes Ágnes és Tarján Tamás tant rendhagyó irodalomórákat Szolnok középiskoláiban. Az írók és költők a délután folyamán ifjúsági klubokiba látogatnak. Az ünnepi könyvhét alkalmából rendezett irodalmi műsorra, este 7 órától a Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központban került sor. A műsorban a Radnóti Színpad művészei - Pécsi Ildikó. Keres Emil, Moravecz Tamás és Herczeg Csilla - léptek fel.

Május 31-én vasárnap egésznapos népművészeti kirakodóvásár várta az érdeklődőket a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A könyvhét programja június 1-én, hétfőn rendhagyó nyelvművelő órákkal folytatódott, amelyeket a szolnoki középiskolák 3. osztályos tanulóinak tart Grétsy László nyelvész professzor és Bánffy György színművész.

Június 2-án délután 5 órától az Élet és tudomány című folyóirat ankétjét rendezték meg, amelyen részt vesz Kulin György csillagász professzor is.

Ugyancsak ankétra kerül sor június 3-án délután, ahol az érdeklődők a Valóság című folyóirat szerkesztőivel; szerzőivel: Körösi József főszerkesztővel, Erdély Sándorral, a martfűi növényolajgyár főmérnökével és Vitányi Iván művelődés- szocioilógussal találkozhatnak a megyei művelődési központban.

Sok érdeklődőt vonzott az az ankét, amelyet Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsénak elnöke,  Életem törvénye című könyvéből rendeztek a szerző részvételével június 4-én.

 

 

    A megye városaiban, községeiben ugyancsak író-olvasó találkozókra kerül sor. Az ünnepi könyvhét idején megyénkbe látogat Örsi Ferenc, Cseres Tibor és Tímár Máté író, valamint Parancs János költő. A tiszaföldvári művelődési házban egész napos program várta a fiatalokat. Az Ifjúsági Magazin, a KISZ Szolnok járási bizottsága és a művelődési ház rocktalál- kozót rendez. A programban délelőtt rendhagyó énekórák, délután 4 órától ifjúsági nagygyűlés, 6 árától pedig a Hobo Blues Band és a P. Mobil együttes koncertje szerepei. Mezőtúron a ünnepi könyvhét megnyitóját a Rákóczi úti Általános Iskolában szervezte meg a könyvtár. Az iskolában nílt meg a könyvudvar, ahol D. Nagy Éva, a Móra Kiadó szerkesztője találkozott a város könyvszerető gyerekeivel. A Felszabadulás 36 éve elnevezésű olvasópályázat díjkiosztó ünnepségére is a könyvhét keretén belül került sor. A felnőtt olvasók könyvheti vendége: Berkes Péter író volt, aki a fémfeldolgozó szövetkezet klubjában találkozott az érdeklődő üzemek, szocialista brigádok olvasóival. Június 3-án délután Cseres Tibor Kossuth-díjas íróval a KÉV 8. sz. gyárában találkozhattak a mezőtúri olvasók.

Törökszentmiklóson olvasónapló–pályázatot hírdetett Szemtől szembe a művészetekkel címmel a KISZ városi bizottsága és a városi könyvtár.

Kronológia

1981. május 29. Megyei és városi megnyitó. A Könyvteret megnyitja Dr. Fenyvesi József, a Városi Tanács elnöke. Térzene. (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ) 

1981. május 29. Kortársaink szerzői est a Szépirodalmi Kiadó rendezésében. Vendég: Karinthy Ferenc író. Bevezetőt mond Domokos Mátyás irodalomtörténész. Közreműködik: Gordon Zsuzsa színművész (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. május 29. Diákszínpadi bemutatók (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. május 30. Irodalmi est. Vendégek: Keresztes Ágnes, Kiss Anna, Ördögh Szilveszter, Simonffy András. Bevezetőt mond Tarján Tamás irodalomtörténész. Közreműködnek a Radnóti Miklós Színpad művészei: Herczegh Csilla, Kerekes Emil, Moravetz Levente, Pécsi Ildikó (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. május 30. Katona Imre: Aristophanes madarai. A budapesti I. László Gimnázium bemutatója (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. május 31. Diákszínpad-vezetők Országos Konferenciája (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. június 1. Rendhagyó anyanyelvi óra. Vendég: dr. Grétsy László. Közreműködik Bánffy György színművész (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. június 2. Kozmikus katasztrófák és egyéb égi dolgok. Az Élet és Tudomány című folyóirat ankétja a TIT megyei szervezete rendezésében. Vendég: dr. Kuklin György csillagász. A beszélgetést Fodor Lajos vezeti (Szolnok)

1981. június 3. Valóság-est a Magyar Népművelők és a Magyar Könyvtárosok Szolnok megyei Szervezetének folyóirat-ankétja. Vendégek: Erdélyi Sándor, Kőrösi József, Vitányi Iván (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ)

1981. június 4. Életem törvénye. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront elnökének könyvankétja (Szolnok, Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ) 

1980. június 5. Szabó Gyula színművész és Prokopius Imre zongoraművész műsorát hallgathatták meg az érdeklődők. (Kunmadaras, Művelődési ház)

1976

 

 

Jászberény

04.16. Jászkunság-estet szervezett a járási-városi könyvtár. Szép számú közönség előtt mutatkozott be a Jászkunság, a megye irodalmi, társadalmi és művészeti folyóirata. A költészet ünnepének alkalmából rendezett találkozón a mai magyar költészetet Keresztes Ágnes, Petri Csathó Ferenc és Veress Miklós József Attila- díjas költő képviselte. Valamennyien saját verseikből mondtak el egy-egy csokor- ravalót. A gondolatokban gazdag párbeszédben szó esett többek között a költészet hivatásáról, a költői mesterség problémáiról, költészet és történelemi hagyomány viszonyáról. Számos ötlet, javaslat hangzott el a Jászkunság tartalmára, szerepére és jövőjére vonatkozóan is.

Jászszentandrás

Ladányi Mihály találkozott a jászsági település irodalomkedvelő közönségével.

Karcag

04.13. Az ifjúsági klubban A XX. század költészete címmel ünnepi műsorra került sor. Közreműködtek: Bata Imre irodalomtörténész, Tóth Judit és Cs. Németh Lajos színművészek.

Kisújszállás

Tamás Menyhért beszélgetett a költészet napi rendezvényen a kisújszállási olvasókkal.

04.10. A Nagykun Termelőszövetkezet klubjában a költészet napja alkalmából Keres Emil Kossuth-díjas érdemes művész tartott előadói estet.

Mezőtúr

Iluh István költő volt a mezőtúri közönség vendége, valamint a Jászkunság című folyóirat szerkesztősége is szerzői esten mutatkozott be.

Szolnok

04.16. A MÁV Járműjavító Üzem szocialista brigád-klubja és a könyvtár író-olvasó találkozót rendezett. A találkozó vendége Veress Miklós, József Attila-díjas költő volt A műsorban közreműködött Lengyel István és Hanga Erika, a Szigligeti Színház művésze.

04.21. Nemes Nagy Ágnes-estet rendezett a megyei könyvtár a Komarov teremben
A költőnővel Lator László beszélgetett. Közreműködött a versek felolvasásában Csernus Mariann, Körtvélyessy Zsolt és Szentpál Mónika színművész.

Törökszentmiklós

Író-olvasó találkozón mutatkozott be Apáti Miklós.

Túrkeve

Garai Gábor és Ladányi Mihály volt a túrkeveiek vendége.

Újszász

Iluh István költő mutatkozott be a település könyvtárában.