Címke: Kisújszállás

1965

Január

1. Községi Könyvtár (Kétpó): Több száz kötet könyvvel gyarapodott a községi könyvtár állománya 1964-ben.


4. Községi Könyvtár (Tiszaderzs): Kétezer forint értékű könyvet kapott a községfejlesztési alapból a helyi könyvtár.


5. MÁV Járműjavító üzemi könyvtára (Szolnok): Kilencszáz olvasója volt a könyvtárnak. Nagyon szép arányban olvastak az ipari tanulók és a fiatal szakmunkások. A központi könyvtár és a szocialista brigádoknál kint levő öt letéti könyvtárból 1964-ben 28 ezer kötetet kölcsönöztek. 

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár és a megyei TIT nagy érdeklődéssel kísért „Művészet és korszerűség” sorozatában Földes Imre zenetörténész tartott előadást: Bartók Béla helye a század zenéjének történetében címmel.

24. Községi Könyvtár (Kunszentmárton): A tanácsi közművelődési könyvtárak könyvvásárlási kerete csaknem 300 ezer forint volt 1965-re. A községi könyvtárban még jobb volt az átlag. Itt 1959 a tagok száma. 17 268 kötet van, ebből 1600 jut minden ezer főre, az arány tehát nagyon jó, 18 százalék. A község hét kölcsönző-fiókja igen jól dolgozott.

31. Községi Könyvtár (Kenderes): Megnyílt a kenderesi művelődési ház

Február

2. Községi Könyvtár (Tiszaroff): A mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitójára került sor a könyvtárban, ahol felléptek a Verseghy Könyvtár irodalmi csoportjának tagjai. Páldi János mai magyar költők és írók szülőföldjükről, a faluról írott vallomásaiból összeállított műsora a faluhoz szólt.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Elkészült a kortárs szovjet szépirodalmat ismertető bibliográfia, „Napjaink szovjet irodalma” címmel, melyre nagy az érdeklődés mutattak iránta az olvasók és a társadalmi szervek.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jancsó Adrienn önálló estjére került sor.

4. Községi Könyvtár (Fegyvernek): Új otthonába költözött a községi könyvtár. A régi Népkör épületét alakítják át erre a célra. A helyiségekbe most vezetik be a villanyt és ízléses mintákkal festik le a falakat.

Városi Könyvtár (Jászberény): A városi tanács mezőgazdasági és művelődésügyi osztálya, valamint a városi könyvtár szervezésében szakíró-olvasó találkozóra került sor a Lehel klub kistermében. Dr. Tresser Pál, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese tartott előadást: Jövedelemelosztás a termelőszövetkezetekben címmel.

14. Tanácsi Könyvtárak (Szolnok megye): Százezer új könyvvel gyarapodott az állomány, kétszázötvenezerrel több kölcsönzést regisztráltak. A megyei könyvtárnál  értékelték a megye, tanácsi közművelődési könyvtárainak 1964. évi munkáját. A felmérés a megye könyvtárosainak szorgalmas munkáját bizonyítja. Jelentősen emelkedett a megyében a könyvtárak és könyvkölcsönzők száma. 1963-ban összesen 248 tanácsi könyvtár és kölcsönző működött. Ez a szám 1964- ben 297-re növekedett. A fejlődés értéke akkor válik nyilvánvalóvá, ha a falusi könyvkölcsönzők számát külön vizsgáljuk. A járási és a községi könyvtárosok a központi könyvtár mellett az elmúlt évben jelentős számú könyvkölcsönzőt működtettek, lényegesen többet, mint egy évvel ezelőtt.
A könyvállomány ismét megfelelően gyarapodott. Az elmúlt évben több mint százezer új könyv áramlott be a megye tanácsi könyvtáraiba. Az egész hálózatban ma már csaknem 650 000 könyv található. Ez a mennyiség és az állomány megfelel az igényesebb olvasóknak is. A könyvtári kölcsönzés keretében Prágából, Párizsból, Moszkvából és más városokból érkeztek értékes anyagok a tudásra szomjazó olvasókhoz. Szolnok megyében már 1419 kötet könyv jut ezer lakosra.
Az elmúlt évben kereken 80 ezer olvasó iratkozott be a könyvtárakba. Ha figyelembe vesszük, hogy egy beiratkozott olvasó családtagjainak is visz könyvet, akkor mintegy 140—150 ezer főre tehető azoknak a köre, akikhez a megye tanácsi könyvtárainak szolgáltatásai eljutottak.
A megye valamennyi könyvtárában évek óta az összes olvasók több mint fele a felnőtt olvasók csoportjába tartozik. A felnőtt olvasók egyharmada mezőgazdasági fizikai dolgozó.
1962-ben, amikor 13 ezer új olvasó jelentkezett, 300 ezerrel több kötetet kölcsönöztek a könyvtárak az előző esztendeinél. Ez az évenkénti többszázezres növekedés azóta is tart. Az 1964. évben 2 millió 200 ezer könyvet vittek magukkal haza az olvasók. A könyvforgalom állandó és egyenletes emelkedése azt bizonyítja, hogy a könyvtárosok nagy gondot fordítanak az olvasók állandóvá tételére, az úgynevezett „egy- könyves” olvasók száma egyre kevesebb. Az elmúlt évben egy olvasó átlag 2— 3 kikölcsönzött, illetve elolvasott könyvet jelent.
Legszívesebben a szórakoztató regényeket, elbeszéléseket olvassák, de növekedett az érdeklődés a szakkönyvek és ismeretterjesztő művek iránt is. Csak mezőgazdasági szakkönyvből 61 ezret vittek magukkal egy év alatt a megye termelőszövetkezeteiben, állami gazdaságaiban dolgozók.
A személyi és tárgyi feltételek javulása szembeötlő. Míg 1961-ben alig volt a megyében olyan könyvtár, amely minden tekintetben (épület, berendezés) megfelelő körülmények között dolgozott volna, ma már kevés az olyan, amelyik nem megfelelő tárgyi körülmények között működik. A helyi tanácsok minden községben és városban nagy gondot fordítottak nemcsak a megfelelő épület biztosítására, hanem a könyvtárak ízlésessé, kulturálttá tételére, szép bútorokkal való berendezésére is.
A megye tanácsi könyvtáraiban és kölcsönzőiben 1964-ben 354 könyvtáros dolgozott. A községek több mint felében főhivatású könyvtáros intézte a könyvtár ügyeit, az olvasóik kulturált kiszolgálásét.

16. Községi könyvtár (Jászjákóhalma): 987 beiratkozott olvasója volt. Olvasótermében sokan megfordultak, mert 16 féle folyóirat között válogathattak

18. Városi könyvtár (Jászberény): Egy folyóirat céljaiban egységes gondolatvilága bontakozott ki azon azon az irodalmi esten, melynek vendégi voltak: Gerelyes Endre, Simonffy András, Soós Zoltán, Szakonyi Károly, Váci Mihály és Veres Péter. Az irodalmi est kétórás műsorán nem léptek fel előadóművészek, az alkotók maguk olvasták fel műveiket, a közvetlen beszélgetés élményét ébresztve a nézőtéren figyelőkben.

21. Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum Könyvtára (Karcag):  Az iskola 1964-ben kapott egy nagyszerűen berendezett klubszobát és egy könyvtárat olvasóteremmel.
 

Március

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ideológiai továbbképzéshez állított össze lelőhelykatalógust a könyvtár, elsősorban az MSZMP Szolnok Megyei Bizottsága mellett működő Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem hallgatóinak.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az utolsó 10 esztendő Bartók műhelyében címmel tart előadást Földes Imre zeneakadémikus hétfőn este 6 órakor a szolnoki Verseghy Könyvtár olvasótermében.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Március elsején töltötte be a tizedik életévét a szolnoki Verseghy könyvtár gyermekkönyvtára.

Fehér Gyuszi ötödikes és Lakatos Zoli hatodikos kisdiákok elmélyedve egy képzőművészeti albumot tanulmányoznak. Néplap archívum

10. Városi Könyvtár (Mezőtúr): A tizenöt éves mezőtúri könyvtár 238 négyzetméternyi területen fogadta az olvasókat. A város lakosságának 22 százaléka volt  tagja a könyvtárnak, és 28 ezer kötet közül válogathattak.

13. Hajnóczy Gimnázium (Tiszaföldvár): Számos szabadidős tevékenység melletti fjúsági könyvtár csalogatta be tanítás után a tanulókat, akik csak azt sajnálták, hogy nem tölthetik el itt egész napjukat.

22. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Könyvtári estéten „Új utakon a színművészet” címmel előadást tartott Székely György, a Színháztudományi Intézet igazgatója. 

Április

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A felszabadulás 20. évfordulója alkalmából Tavasz Magyarországon címmel adott ki bibliográfiát a könyvtár, amely a népművelőknek kívánt segítséget nyújtani az évforduló megünneplésére.

4. Községi Könyvtár (Fegyvernek): új otthonba költözött a községi könyvtár. A régi Népkör épületét alakítják át erre a célra. A helyiségekbe most vezetik be a villanyt és ízléses mintákkal festik le a falakat.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A békért, a nemzeti függetlenségért és a leszerelésért címmel készített bibliográfiát Rékasy Ildikó a második világháború befejezésének 20. évfordulója alkalmából.

11. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): A községi könyvtárral közösen rendezte meg a Tiszaföldvári Művelődési Ház a költészet napjáról szóló megemlékezést. Az ünnepi estre meghívták Devecseri Gábor költőt és műfordítót.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A költészet napja alkalmából a Ságvári Endre Művelődési Ház nagytermében neves írók és előadóművészek közreműködésével tartottak irodalmi estet. A Budapestről érkező írókat és előadóművészeket a Verseghy Könyvtárban fogadták. Az ünnepi előadóesten Illyés Gyula kétszeres Kossuth-díjas, Fodor András József Attila-díjas, Nagy László József Attila-díjas. Rákos Sándor József Attila-díjas, Szécsi Margit József Attila-díjas, Takács Imre József Attila-díjas és Tornai József versei szerepeltek. A verseket Berek Katalin, a Nemzeti Színház tagja, Szentpál Mónika, a Budapesti Irodalmi Színpad tagja és maguk a költők adták elő. Bevezetőt mondott és a megjelent írók munkásságát ismertette Czine Mihály József Attila-díjas irodalomtörténész. A két és fél órás előadó estet nagy tetszéssel fogadta a közönség. Utána a szakszervezeti könyvtár helyiségében személyesen is találkoztak az érdeklődők a költőkkel és dedikáltatták a versesköteteket.

15. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Megkezdődtek az óvodai hetek
Az óvodai hetek ünnepélyes megnyitóját kedden reggel tartották Szolnokon, a megyei tanács nagytermében. A megnyitón megjelentek a Művelődésügyi Minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet és a szakszervezet képviselői. Kiss Lászlónak, a megyei tanács művelődésügyi osztálya vezető helyettesének megnyitó szavai után dr. Hermann Alice pszichológus Világnézeti nevelés az óvodában címmel tartott nagy tetszéssel fogadott előadást.
A délelőtti programban a szolnoki óvodások is felléptek április 4-re készült műsorukkal.
Délután irodalmi műsorral folytatódott az első nap programja. A műsor első részében a Verseghy Könyvtár irodalmi köre verseket adott elő. A második részben óvodások részére írott versekkel szerepeltek. Az összekötőszöveget Pataki Magdolna megyei óvodai felügyelő mondotta el.
Az irodalmi délutánon megjelent Károlyi Amy és Weöres Sándor költő és előadtak gyermekverseikből. Utána a megjelent óvónőkkel elbeszélgettek, s elmondták, hogyan írják a gyermekverseket. Megbeszélték a gyermekversek óvodai előadásának módjait is.
Ugyancsak kedden délelőtt nyílt meg a Szolnok városi tanács művelődésügyi osztálya által rendezett óvodai játék és szemléltetőeszköz kiállítás a szolnoki pedagógus klubban.

16. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): A Verseghy könyvtár lelőhely-katalógusa az ideológiai továbbképzéshez
A Szolnok megyei Verseghy Könyvtár értékes lelőhely katalógust szerkesztett, mely megkönnyíti a marxista-irodalom felkutatását a már igen nagyszámú magyar nyelvű kiadványokban. A könyvtár új szakkatalógusa az ideológiai képzéshez és továbbképzéshez kíván segítséget nyújtani. Elsősorban a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem hallgatóinak és azoknak is, akik napi munkájukon túl szabad idejük egy részét politikai önképzésre fordítják.
A kiadvány arról tájékoztat, hogy az ideológiai képzésben leginkább szükséges mintegy 420 cikk és tanulmány melyik napilapban, folyóiratban, vagy gyűjteményes kiadványban található meg.

21. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Napjaink szovjet irodalma Tavasz Magyarországon Két bibliográfiáról
Nem először forgatjuk a Verseghy könyvtár ajánló jegyzékeit. Nyugodtan mondhatjuk, sokoldalú, az aktuális kulturális eseményekre gyorsan reagáló jegyzékek ezek, és hasznos tájékoztatást nyújtanak a kutatónak és az amatőr búvárkodóknak egyaránt.
A két új kiadvány közül az egyik, a Tavasz Magyarországon Váczi Mihály egy szép versét közli, majd három különálló jegyzékben sorolja fel a felszabadulással kapcsolatos társadalompolitikai, gazdasági és más szakkönyveket, az idevágó szépirodalmat és a gyűjteményes munkákat.
Hézagpótló kiadvány a Napjaink szovjet irodalma. Több sikeres, érdekes alkotást ismertet. Kereszt- metszetet igyekszik adni az elmúlt öt év reprezentatív irodalmi alkotásairól. A szovjet irodalom friss levegőjű új alkotásait sorakoztatja fel. Jó munkának tartjuk a két ajánló bibliográfiát. Valóban haszonnal lehet forgatni őket. Kiállításuk pedig szép és ízléses.

24. Jászsági Állami Gazdaság (könyvtár): Szociális juttatások a Jászsági Állami Gazdaságban
A gazdaság 1700 kötetes könyvtárral rendelkezik, s évente ötezer forintot fordítanak újabb kötetek beszerzésére. A kerületekben kihelyezett könyvtárak működnek, s ezeket tiszteletdíjas könyvtárosok vezetik. A kiolvasott köteteket rendszeresen cserélik a központban.

25. Ünnepi könyvhét: A hagyományos (ünnepi könyvhetet az idén május 29 és június 6 között rendezik meg. Az országos kulturális rendezvény idején 75 féle új könyv lát napvilágot, összesen 1 100 000 példányszámban. Az újdonságoknak több mint fele a mai magyar irodalom termése, közülük is kiemelkednek az idei Kossuth, illetve József Attila díjjal kitüntetett írók, költők alkotásai. A régebbi könyvsikerekből is magas példányszámú utánnyomás készült.
A könyv heti kiadványok sorában a verseskötetek 3000—12 000, a regények 10 000—15 000, az antológiák 20 000—25 000 példányszámban jutnak el az olvasókhoz. A választék rangos része az a hat album a „Tavasz Magyarországon”, „A megnőtt élet”, „A szabadság hajnalán”, a „Húsz év”, a „Magyarország 1956” és a „Mérföldkő” amelyet a felszabadulás 20. évfordulójára adott ki a Szépirodalmi, a Kossuth és a Corvina Kiadó.
Május 29 és június 6 között országszerte számos író-olvasó találkozót, irodalmi estet, ismeretterjesztő előadást, irodalmi színpadi ankétot, könyvtári kiállítást, szellemi vetélkedőt, könyvbarát napokat rendeznek.
A Művelődésügyi Minisztérium kiadói főigazgatósága, a SZOT, a SZÖVOSZ és a Kossuth Kiadó a könyvhét alkalmából kitünteti a legjobb falusi és üzemi könyvterjesztőket, propagandistákat.

31. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Hunyady József író volt a könyvtár vendége a Gyermekkönyv ünnepi hete alkalmából.

Május

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fiatal olvasói számára a mai szovjet irodalom annotált ajánló bibliográfiáját készítette el a Szolnoki Megyei Könyvtár. Elsősorban
fiatal szerzők fiataloknak szóló írásait vették fel, de helyet kapott a jegyzékben
néhány idősebb neves szerző új hangvételű írása is.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A gazdasági vezetés és szervezés új módszerei a szocialista népgazdaságban címmel adott ki ajánló bibliográfiát a könyvtár. A rendelkezésre álló magyar nyelvű irodalomból válogatták ki azokat a könyveket, folyóirat- és újságcikkeket, amelyek a szocialista gazdaság átalakításával és ezzel kapcsolatban a vezetés módszereinek megváltoztatásával foglalkoznak. 

13. A nyilvános közművelődési könyvtárak állománya az elmúlt évben tíz százalékkal növekedett, s az állandó olvasók száma is ennek arányában emelkedett: az ország lakosságának egyötöde rendszeresen igénybe veszi a könyvtárt szolgáltatásokat. Egyetlen év alatt csaknem negyvenkét millió kötetet kölcsönöztek a helyi tanácsok és a szakszervezetek irányításával működő könyvtárak. A kölcsönzött művek több mint egyharmada gyermekirodalom: a 14 éven aluli gyermekek több mint 40 százaléka állandó tagja valamelyik könyvtárnak.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az óvodai hetek ünnepélyes megnyitóját a megyei tanács nagytermében tartották. A megnyitón megjelentek a Művelődésügyi Minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet és a szakszervezet képviselői. Kiss Lászlónak, a megyei tanács művelődésügyi osztálya vezető helyettesének megnyitó szavai után dr. Hermann Alice pszichológus Világnézeti nevelés az óvodában címmel tartott nagy tetszéssel fogadott előadást. Délután irodalmi műsorral folytatódott az első nap programja. A műsor első részében a Verseghy Könyvtár irodalmi köre verseket adott elő. Az irodalmi délutánon megjelent Károlyi Amy és Weöres Sándor költő és előadtak gyermekverseikből.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár értékes lelőhely katalógust szerkesztett, mely megkönnyíti a marxista-irodalom felkutatását a már igen nagyszámú magyar nyelvű kiadványokban. A könyvtár új szakkatalógusa az ideológiai képzéshez és továbbképzéshez kíván segítséget nyújtani.

Elsősorban a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem hallgatóinak és azoknak is, akik napi munkájukon túl szabad idejük egy részét politikai önképzésre fordítják.
A kiadvány arról tájékoztat, hogy az ideológiai képzésben leginkább szükséges mintegy 420 cikk és tanulmány melyik napilapban, folyóiratban, vagy gyűjteményes kiadványban található meg.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Két új kiadványt jelentetett meg a könyvtár. A Tavasz Magyarországon Váczi Mihály egy szép versét közöltei, majd három különálló jegyzékben sorolta fel a felszabadulással kapcsolatos társadalompolitikai, gazdasági és más szakkönyveket, az idevágó szépirodalmat és a gyűjteményes munkákat.


A Napjaink szovjet irodalma több sikeres, érdekes alkotást ismertetett. Kereszt- metszetet adott az elmúlt öt év reprezentatív irodalmi alkotásairól.

24. Jászsági Állami Gazdaság (Jászberény): A gazdaság 1700 kötetes könyvtárral rendelkezett és évente ötezer forintot fordítottak újabb kötetek beszerzésére. A kerületekben kihelyezett könyvtárak működtek, melyeket tiszteletdíjas könyvtárosok vezették.

29. - június 6. Ünnepi Könyvhét

Verseghy  Könyvtár (Szolnok): „Táncművészet, pantomim” címmel tartott előadást Merényi Zsuzsa, az Állami Balett Intézet munkatársa.

Június

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár gyermekkönyvtára ifjúsági hírlapankétot rendezett a szolnoki úttörőházban. Az országban elsőként Szolnokon volt ilyen jellegű találkozás. A szolnoki pajtásokat meglátogatta Bakó József, a Pajtás című lap főszerkesztője és egy jugoszláv gyermeklap főszerkesztője is.

16. Községi Könyvtár (Abádszalók): Nagyszámú érdeklődő ülte körül a községi művelődési otthonban Katkó István írót. Lipcsi Júlia érettségiző felolvasta az író „A tanítókisasszony” című novelláját.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Útikönyvekből rendezett kiállítást a megyei könyvtár.Üvegtárlókban országok szerint csoportosítva láthatjuk a szebbnél-szebb képes ismertető könyveket Európa országairól, városairól. A nyári, utazási idényben így hívták fel a figyelmet a könyvtár ilyen tárgyú, több nyelvű anyagára.

21. Városi Könyvtár (Karcag): A megyei könyvtár Karcagon rendezte meg a szokásos nyári alapfokú könyvtáros tanfolyamot. Ezen a tanács könyvtáraitól tiszteletdíjas és fiókkönyvtárosok, kölcsönzők vezetői vesznek részt, valamint néhány szakszervezeti könyvtáros is. Előadásokat hallgattak a résztvevők a könyvtárak feladatairól, a mezőgazdasági szakkönyvpropagandáról, a szocialista mondanivalójú magyar szépirodalomról, valamint a szakmai ismeretekről. A tanfolyamnak harmincöt hallgatója volt.

Július

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok megye tanácsi közművelődési könyvtárai számára útmutató készült az 1965/66. népművelési év munkatervének elkészítéséhez.

1. Községi Könyvtár (Jászivány): Könyvbarát bizottság működött a településen. Ennek köszönhetően is  sokan használták a könyvtárat a faluban a úttörőktől az idősekig.

2. Városi Könyvtár (Kenderes): Ulveczki Mihályné könyvtáros vette állományba A világirodalom legszebb drámái című sorozatot, melyből eddig már tizenegy kötetet kapott a könyvtár. 

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A gazdaságvezetés, irányítás korszerű módszerei címmel bibliográfiát készített a Szolnok megyei könyvtár. Az elmúlt hat-nyolc hónapban megjelent könyvek, folyóiratok, napilapok e témával foglalkozó anyagait gyűjtötték össze. A megyei könyvtárban megtalálható munkák jegyzékét körülbelül július középén adták át az érdeklődőknek.

4. Városi Könyvtár (Jászapáti): Nálunk a tsz évi tizenkétezer forinttal segítette a községi könyvtárat. A TIT előadásokat szívesen vállaltak a szövetkezet szakemberei.


11. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr):  Gyomán rendezett nyári tanfolyamok résztvevői tekintették meg a városi könyvtára tapasztalatcsere keretében.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az ELTE két hallgatója a megyei könyvtár gyakornoka volt. Szeiffert Éva és Kádár lmréné III. éves magyar— könyvtár szakosok nagy feladatba fogtak. Gyakornoki idejük alatt ajánló bibliográfiát állítottak össze a serdülők részére. 

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megjelent a megyei könyvtárak évkönyve a Verseghy Könyvtár szerkesztésében.

Augusztus

8. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A községfejlesztési alapból a város könyvtára 4207 kötet könyvet vásárolhatott, így ezer lakosra Mezőtúron 1200 kötet szak- és szépirodalmi mű jutott 1965-ben.

25. Középtiszai Állami Gazdaság (Szolnok): Mintegy 7000 forintot fordítottak a könyvtáruk gazdagítására.

Szeptember

10. Községi Könyvtár (Tiszakürt): Megtörtént az új művelődési ház helykijelölése Tiszakürtön. Az építkezéseket 1966-ban kezdik meg. Nagyterem, gondnoki lakás, kártyaszoba, könyvtár, klub és szakköri helyiségek kialakítását tervezik a korszerű, emeletes épületben.

11. Járási Könyvtár (Tiszafüred): A tiszafüredi járási könyvtár új népszerűsítő brossúrákat készített, amelyek  azokhoz szóltak, akik szeretnek olvasni, tagjai a könyvtárnak. Számukra csoportosították azokat a könyveket, amelyeket az általános iskola ötödik osztályának tantárgyaihoz hangolva „olvasva szórakozva” lehet szinte észrevétlenül feldolgozni. Szerepelt itt szépirodalom, történelem, földrajz, számtan, élővilág egyszóval az általános iskola minden tantárgya, csak nem tantárgyszerűen, hanem éppen hozzávágó irodalom formájában. A kis röpiratnak folytatása is volt, a hatodik, a hetedik és a nyolcadik osztály anyagához is kapcsolódik egy-egy röplap. A kezdeményezés figyelemre méltó és ha nem is pótolja a szervezett oktatást, hasznos segítségnyújtást jelentett a könyvtár részéről a művelődés felé vezető úton.

14. Városi Könyvtár (Martfű): Tóth József került a művelődési ház élére, ahol szép könyvtárban szakképzett könyvtárosok kezdték meg a munkát, javult a szervezés, a művelődési ház ajtói valóban nyitva állnak a szórakozásra, művelődésre vágyó martfűiek előtt.

16. Városi Könyvtár (Martfű): Bolgár festők műveinek reprodukciós kiállítását tekintették meg  a cipőgyár ipari tanulói Tóth Imréné vezetésével, aki a diáklányokat elvitte a könyvtárba is, ott a képes folyóiratokkal ismerkedtek meg.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Major Máté tartott építészettörténeti előadást.

29. Járási Könyvtár (Jászberény): Az MSZMP Járási Bizottsága székházának nagytermében tartották meg a Korunk ideológiai és politikai kérdései című előadássorozat második évadát, amelyet az MSZMP Jászberény Járási és Városi Bizottsága a Déryné Művelődési Ház és a jászberényi Fegyveres Erők Klubja szervezett közösen. A járási könyvtár minden előadáshoz ajánló bibliográfiát készített, és az előadások előtt, kis könyvkiállításon is szemléltették a forrásmunkákat.

Október

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az általános iskola felső tagozatos tanulói számára a Búvár ismerterjesztő könyvsorozathoz készített ajánlót a könyvtár.

 

1. Verseghy  Könyvtár (Szolnok): Bartók Béla halálának huszadik évfordulójára ünnepi kiállítással emlékeztek meg a Verseghy Könyvtárban. Sok fényképpel és monográfiákkal dokumentálták a zeneszerző életútját, munkásságát. Bemutatták főbb alkotói korszakai mellett írásait, levelezését, összegyűjtötték a Bartókról szóló fontosabb könyveket, tanulmányokat. Külön érdekessége volt a kiállításnak a bartóki életmű visszhangja a magyar költészetben. József Attila Medvetánca mellett ott láthatjuk a kortárs költők és az utódok Bartók Béláról szóló verseit is. A kiállításhoz katalógus és ismertető is készült több száz példányban, azzal a céllal, hogy minél többen ismerkedjenek meg századunk legnagyobb zenei géniuszával.

2. Városi Könyvtár (Kisújszállás): A kisújszállási Gimnázium az ifjúsági klubjában az előadó művészeti szakkör tagjai irodalmi műsort adtak elő Himnusz a békéről címmel. A program szervezésében a városi könyvtár munkatársai is közreműködtek.

3. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Milyenek a fiatalok? címmel tartott előadást Dr. Nagy János, a megyei könyvtár vezetője a kiszesek megyei bizottságának tanácskozásán: négyszázhuszonhárom fiatalt kérdeztek meg, s közülük százhuszonhetein egyetlen könyveimet sem tudtak említeni, amit a közelmúltban olvastak volna.

15. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Nagy feladatokat kapták a megyei könyvtárban dolgozó gyakornokok, a debreceni Tanítóképző Intézet könyvtárosi és népművelési tanszékének harmadéves hallgatói. Nagy Katalin Indiáról, Mándy Gábor Vietnamról rendez kiállítást a könyvtárban. A kiállításokhoz olvasótervet, sokszorosított bibliográfiát is készítenek.

20. Járműjavító Művelődési Ház (Szolnok): A könyvtári munkabizottság alapműveltség terjesztését, a műszaki és szakmai ismeretek népszerűsítését tűzte ki célul a könyvtári munkán keresztül, az olvasómozgalom bővítése, árusítással egybekötött könyvkiállítások rendezése évenként négy alkalommal. Továbbá író-olvasó találkozók szervezésébe fogtak. Az idei első ilyen rendezvény novemberre tervezték, amelynek Karsai Elek író volt a vendége. Az új vezetőség létrejötte óta mintegy húsz százalékkal emelkedett az állandó tagok létszáma, hangzik tovább a tájékoztató.

21. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár megállapodott azokkal a termelőszövetkezetekkel, melyek tanyáira rendszeresen visznek könyveket, hogy télen a közös gazdaságok segítséget adnak a szállításhoz. A könyvesládát és a filmvetítőt a művelődési autó számára járhatatlan utak kezdeténél átrakják a tsz-ek terepjáró gépkocsijára. Ennek köszönhetően a tanyai klubokban télvíz idején is megtarthatták a könyvkölcsönzést és filmvetítést.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Németh Lajos művészettörténész tartott előadást.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Negyedik alkalommal tartottak országos tanácskozást a gyermek könyvtárosok.Szolnokon gyűltek össze tanácskozásra a Dunától keletre fekvő területek gyermek könyvtárosai, függetlenített iskolai könyvtárosai, és a megyei tanácsok könyvtárügyi előadói. Az első napon Iskola és könyvtár címmel hangzott el előadás, amelyet hozzászólások követtek. Az utóbbi években mindinkább felmerült annak szükségessége, hogy a pedagógusok az irodalom oktatásán kívül más szakterületeken (földrajz, biológia, kémia, stb.) is alkalmazzák a könyveket, mint oktatási, pedagógiai eszközt. Ne csak a tankönyvek szövegét igyekezzenek megtanítani a tanulókkal, hanem neveljék őket a könyvek, lexikonok, folyóiratok önálló használatára is, melyek új ismeretek forrásait jelentik számukra. A könyvek fokozzák érdeklődésüket, s egyben elmélyítik az iskolában tanultakat is.

Erre az alkalomra Pápai Lászlóné és Halász Lászlóné, a megyei könyvtár munkatársai ajánló bibliográfiát állítottak össze a természettudományos és műszaki irodalomból az általános iskolák felső osztályos tanulói számára. Az országban ez az első ilyen természetű ajánló bibliográfia.

29. Kilián György Repülő Tiszti Iskola Könyvtár (Szolnok): A Tiszti Iskola meghívására Szolnok megye középiskoláinak igazgatói, a megyei tanács művelődésügyi osztályának munkatársai látogattak el a repülőtérre. A vendégeket az iskola parancsnokai köszöntötték.

Fotó: Killián Repülő Tiszti Iskolán

Majd megtekintették az iskola múzeumát, ahol Gáti Sándor alezredes ismertette velük az iskola történetét, a tisztképzést, s egyúttal szólt a honvédelmi nevelőmunka néhány kérdéséről. Jászi Brúnó őrnagy pedig a tisztiiskolán folyó felsőfokú technikumi oktatás néhány időszerű kérdéséről tartott tájékoztatót a megjelenteknek. Az iskolaigazgatók ezután megtekintették a könyvtárat, a körleteket, az egyesített tanműhely néhány részlegét.

Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Az országos gyermek könyvtáros tapasztalatcsere-napok résztvevőinek Kaposvári Gyula, a Damjanich Múzeum Igazgatója tartott előadást A múzeum és a gyermek- könyvtár kapcsolata címmel.

30. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Szülővárosába látogatott Kiss Tamás költő.

November

4. Városi Könyvtár (Kisújszállás): A Szovjet Híradó olvasói és előfizetői részére rendeztek ankétot a könyvtárban. A beszélgetésen megjelent Nyikolaj Zabelkin, a magyarországi kiadás szerkesztője és Sárközi Gyula, a folyóirat magyar szerkesztője.

7. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): a helyi Aranykalász TSZ, amelynek a nevéhez fűződik a mezőgazdasági szakiskola életre hívása is, több ezer forint értékű könyvállományát a városi könyvtárnak adományozta.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A fogászati hét ideje alatt a megyei könyvtár művelődési autója három, a fogápolással és a fogbetegségekkel kapcsolatos filmet vitt ki a tanyai állomáshelyeire, vetítésre.

14. Városi Könyvtár (Kunhegyes): A szocialista brigádok vezetőinek tanácskozásán megállapították, hogy a termelésben a brigádok kitűnően megállják a helyüket, viszont a művelődésre ez ideig kevesebb gondot fordítottak. Ezért úgy határoztak, hogy kollektív mozi- és színház- látogatásokat szerveztek és beiratkoztak a könyvtárba.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Salemi boszorkányokról tartott előadást Berényi Gábor, a Szigligeti Színház igazgatója.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ismeretterjesztő írók Szolnok megyében címmel újabb bibliográfiát szerkesztett a megyei könyvtár. A füzet Buga László, Kalmár György, Karsai Elek, Kende István, Kulin György és Radnai Béla műveit ismerteti.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szoros kapcsolat alakult ki a szolnoki Újvárosi iskola és a városi gyermekkönyvtár között. 

December

Kétszázezer forint értékű könyvet ajándékoztak 1965-ben a megyei földműves szövetkezetek a községi könyvtáraknak. A könyvtárak kérésére az ajándékkönyvek mintegy hatvan százaléka ismeretterjesztő mű volt.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mit olvassunk az aktuális politikai eseményekhez? bibliográfiai sorozat 2. füzetét jelentette meg a könyvtár, amely India történetéhez ajánlott könyveket az olvasóknak.

14. A tiszaföldvári Szabad Nép Tsz és a tiszavárkonyi Petőfi Tsz anyagi juttatással és társadalmi munkával rendszeresen támogatja a községi könyvtárat.

Tisza Cipőgyár Könyvtár (Martfű): A Tisza Cipőgyárban műszaki klub és műszaki könyvtár megteremtésén fáradozott a fiatal mérnökök és közgazdászok tanácsa. 

18. Tiszamenti Vegyiművek Műszaki Könyvtára (Szolnok): a vállalat műszaki könyvtárának állománya 4504 kötet. 1965-ben új beszerzésre 107.400 forintot fordítottak. A könyvállomány értéke mintegy 600 ezer forint volt.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Palicz József és Antal Ilona festőművészek kamarakiállítása nyílt meg a könyvtár olvasótermében.

 

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Várnai Péter tartott zenetörténeti előadást a Művészet és korszerűség ismeretterjesztő sorozat zárásaként.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Külföldi művészeti albumokkal és ezer kötet új könyvvel gyarapodott év végéig a megyei könyvtár.

1967

Január

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Róna Tas András Utazásaim Mongóliában című előadására várták az érdeklődőket a könyvtárba.


12. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Jól végződött az 1966. év a kisújszállási városi könyvtárban. A tanács a többletbevételből tizenötezer forintot adott pluszként könyvvásárlásra. A megyei könyvtár is juttatott tízezer forintot állománybővítésre. A helyi termelőszövetkezetek és a földművesszövetkezet együttesen mintegy hétezer forint értékben gyarapította a „börtönt”. A városi könyvtár ugyanis a régi börtönépületben kapott szállást. S a jó befejezéshez hűen jól kezdődött a következőz év is. Megérkeztek az új polcok, kicserélik a könyvtár berendezéseit. Tervbe vették az épület bővítését is.


14. Járási Könyvtár (Törökszentmiklós): A régi épületet 100 ezer forintos költséggel újíttatott fel a törökszentmiklósi városi tanács. Itt kapott helyet a városi könyvtár. A berendezést a megyei tanácstól kapták. A városi tanács azonban arról is gondoskodott, hogy itt minél több könyv álljon az olvasni szerető emberek rendelkezésére. Évenként mintegy 60 010 forintot fordítanak községfejlesztésből és költségvetésből könyvvásárlásra.

Szolnok Megyei Néplap archívuma


14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Würtz Ádám grafikusművész könyvillusztrációinak kiállításával nyílt meg a „Szép magyar könyv” című kamaratárlat-sorozatot, amelynek keretében az év minden hónapjában egy neves könyvillusztrátorral ismerkedhetett meg a város közönsége.


18. Községi Könyvtár (Besenyszög): Január elején egy hét alatt 273 olvasó iratkozott be a bibliotékába. Az új olvasók megoszlása: százharminc felnőtt és száznegyvenhárom diák. Hogy valóban könyvszeretőkkel gyarapodott az olvasók létszáma, ezt az is bizonyítja, hogy a hét nap alatt 740 kötet könyvet cseréltek, illetve vittek ki olvasni. Könyvtárunk több mint nyolcezer kötettel rendelkezett, amelynek értéke 108 317 forint volt. 

25. Községi Könyvtár (Tiszasüly): A Verseghy könyvtár 1950-ben kétszáz kötetből álló könyvtárt adományozott Tiszasülynek. Először a földművesszövetkezetben kezelték, — eléggé szakszerűtlenül. Ennek „eredményeként” hatvan kötetnek már az első évben nyoma veszett. Akkor kérték meg Járomi Istvánt, hogy vegye át a könyvtárosi teendőket. Az iskola igazgatása mellett aztán Járomi István betölti ezt a tisztét is. Növekedett az állomány, s ma már meghaladja a nyolcezer kötetet. A falu lakosai is rászoktak az olvasásra. Ma már összlétszámúk 21 százaléka a könyvtár rendszeres olvasója. Járomi István meg miniszteri dicsérő oklevelet Kiváló dolgozó kitüntetést kapott könyvtárosi munkájáért. Kevés olyan könyvtár van a megyében, mint a tiszasülyi. Az ugyanis „kétlaki”, 1954-ben átvette az állami gazdaság állományát is, így azóta tanácsi könyvtár is, meg szakszervezeti is. Felújítási hitel segítségével az idén bővítik, több helyet kap az eddiginél a művelődési házban. Egyúttal új berendezést is kapott.


27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tudományos ülést tartott a Magyar Hygiénikusok Társasága Tiszántúli Tagozata a megyei könyvtárban. A vezetőségválasztással egybekötött ülésen dr. Jeney Endre professzor, a tiszántúli tagozat elnöke mondott megnyitóbeszédet, majd különböző témájú előadások hangzottak el.


29. Községi Könyvtár (Kunhegyes): Több mint húszezer könyv várta az olvasókat a helyi könyvtárban.

Szolnok Megyei Néplap archívuma
 

Február

10. Községi Könyvtár (Kunhegyes): A kunhegyesi könyvtárban csaknem 19 ezer könyv várta az olvasókat. A könyvtárhoz öt fiókkölcsönző is tartozott. A lakosság egy év alatt több mint 45 ezer könyvet kölcsönzött.

14.Városi Könyvtár (Karcag): Könyvkiállítás nyílt a Déryné művelődési házban. Karcagon a városi könyvtár és a könyvesbolt rendezte meg a művelődési házban az egész hónapban nyitva tartó mezőgazdasági könyvkiállítást. Néhány napig a szépirodalmi művek is helyet kaptak a szakkönyvek között. A könyvbarátok körében igen nagy sikere van a kiállításnak.


17. Községi Könyvtár (Kétpó): Kétpón szeretnek olvasni: a lakosság 39 százaléka — ötszázhetvenhat ember — tagja volt a könyvtárnak, amelyben csaknem négyezer könyv között válogathattak az olvasók.

22. Községi Könyvtár (Besenyszög): 1966-ban 16 428 könyvet kölcsönöztek a besenyszögiek.  Ötszáznál is többen iratkoztak be a könyvtárba. Könyvük is volt bőségesen, csak éppen nem tudták hová tenni.Ezért tervezték egy új tanácsháza építését, amelyben a könyvtár is új otthont kaphat. 


Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Több mint ötvenezer kötet könyvet kölcsönöztek a kunszentmártoni könyvtár és fiókjai 1966-ban. A könyvellátottság kielégítő, 1000 lakosra 2064 könyv jutott.
 

Március

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hincz Gyula grafikáiból nyílt kiállítás.

Szolnok Megyei Néplap archívuma
 

8. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Fiókkönyvtárat létesített a tiszafüredi járási könyvtár a tiszaszőlősi Bána és a tiszafüredi Tagtanyán, valamint a tiszaburai cigánytelepen is.


9. Járási Könyvtár (Kunszentmárton): 50 ezer könyvet kölcsönöznek évente. A könyvtárak ellátottsága kielégítő, mivel ezer lakosra 2064 könyv jutott.


10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A mai Afrika címmel dr. Köves József adjunktus, az egri tanárképző főiskola tanára tartott előadást.


12. Városi Könyvtár (Jászberény): A jászberényi zsinagóga épülete könyvtárrá alakult a megyei tanács vb tervező irodája, Zsidai Emilné építészmérnök, generáltervező irányításával. A tervek szerint nagy belső térből részben két-, részben háromszintes könyvtárépületet alakítanak ki. Az épület külső képe is alaposan megváltozik. A tornyokat lebontják, lapostetőt húznak. A földszinten kölcsönző terem és raktár lesz, az emeleten (külön feljáróval) gyermekkönyvtár és a felnőttek számára egy olvasóterem. Kétszobás szolgálati lakást is magában foglal majd az épület. A tetőn csillagvizsgálót építenek. Két és félméteres kupolájából tanulmányozhatják a helyiek a csillagok járását. 


15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Három tavasz Szolnok megyében címmel új bibliográfiai kiadványt jelentetett meg a Verseghy könyvtár. A tájékoztató mintegy 200 könyvet és folyóiratcikkel sorol fel e témakörből, 1848, 1919 és 1945 megyei vonatkozású eseményeiről. A füzetecskének elsősorban a helytörténeti kutatók látják majd hasznát, de érdekes adalékokat nyerhetnek belőle a Forradalmi Ifjúsági Napok programjának megszervezéséhez is.


17. Járási Könyvtár (Törökszentmiklós): Örményesen a Kepich-féle tanyaközpontban fiókkönyvtárat létesít a törökszentmiklósi járási könyvtár.


21. Községi Könyvtár (Újszász): Tavaly év végén 1200 olvasója volt az újszászi könyvtárnak. Most még csak márciust írunk, de a beiratkozottak száma máris eléri a nyolcszázat. A felnőtt olvasók számaránya 60 százalék, ami jó eredménynek mondható.

29. Pedagógus Klub (Szolnok): A Pedagógiai Könyvtár gyűjteményéből nyílt kiállítás a III. Szolnoki Kulturális Hetek keretén belül.


Április

2. Jászság: A lakosság kérésére Jászapátiban a cigánytelepen, valamint Jászkiséren - a község több pontján - fiókkönyvtárakat hoztak létre, melyekben szépirodalmi és szakkönyvek iránti igényt igyekeztek kielégíteni.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tar György, a Verseghy Gimnázium érettségi előtt álló növendékének fotómontázs kiállítására várták az érdeklődőket.

Jászsági könyvtárak: Kívánság könyvet rendszeresítettek a Jászság községi könyvtáraiban. Az olvasók ebbe írják be, hogy milyen könyvet szeretnének olvasni, s a legközelebbi látogatásukkor a könyvtáros át is adja a kért könyvet.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A költészet napja szolnoki ünnepi irodalmi estjéhez kapcsolódva a Verseghy könyvtárban Mai magyar költők arcképcsarnoka címmel fotótárlatot mutattak be.

Községi Könyvtár (Jászapáti): Csanádi Imre és Rab Zsuzsa József Attila- díjas költők találkoztak ifjú olvasóikkal és válaszoltak kérdéseikre. A költők néhány versét a helyi irodalmi színpad tagjai tolmácsolták nagy sikerrel, majd a költőházaspár is bemutatott műveiből.

25. Városi Könyvtár (Mezőtúr): Az első negyedév végén 33 387 kötet könyvvel rendelkezett a mezőtúri városi könyvtár.

Május

4. A falusi könyvtárak fejlesztésére az idén több mint kétszázötvenezer forintot adtak a földművesszövetkezetek.

5. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Egyhónapos versenyt kezdeményezett a tiszafüredi járási könyvtár a könyvhét alkalmából. A könyvtárosok, a könyvbarát bizottságok tagjai, aktivistái a versenypontok szerint az olvasómozgalom szélesítésén fáradoznak.

21. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): „A technika világa” címmel nyílt könyvkiállítás.

21. Jászapáti Gimnázium: A jászapáti gimnazisták és tanáraik érdeklődéssel forgatták a Verseghy Könyvtár muzeális gyűjteményéből kölcsönvett könyvritkaságokat: az 1841-ből való „oskolakönyvet”, a Hármas Kistükröt, Martinovics Ignác és társai perét tárgyaló törvényszék ítéleteit 1794-ből. Horváth Péter 1823-ban kelt értekezését „A kunoknak és jászoknak eredetiről”. A kiállításon bemutatták hazai jeles nyomdáink történetét is. Minden nyomda különleges ajándékkal lepte meg a jászapáti gimnáziumot.

25. Községi Könyvtár (Jászárokszállás): Tizenhatezerötszáz könyvből és harminckét folyóiratból válogathattak a jászárokszállásiak az új könyvtárban.

Szolnok Megyei Néplap archívuma

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár két művelődési autója nyáron is felkereste a tanyaközpontokat. Az ismeretterjesztő filmek vetítésén és a könyvkölcsönzésen kívül - az aratás időszakában - tűzrendészeti oktatófilmeket is bemutattak.

26. Községi Könyvtár (Tószeg): Jobbágy Károly, József Attila-díjas költő 26-án pénteken este a tószegi tanácsháza nagytermében találkozott az olvasókkal. Közreműködött a helyi irodalmi színpad. Ezt megelőzően rövid ünnepség keretében adták át rendeltetésének a megnagyobbított és újjáalakított könyvtárat.

30. Városi Könyvtár (Jászberény): Szép könyvek illusztrációja címmel kiállítást rendezett a helyi könyvtár az ünnepi könyvhét alkalmából. A tablók bemutatták a könyvillusztráció történetét, illetve az asztalokra helyezett nyitott könyvek bepillantást engedtek a magyar könyvillusztráció művészetbe.
 

Június

Városi Könyvtár (Jászberény): A Könyvtáros júniusi száma Imre Lajos megyei könyvtárigazgató tollából nekrológot közölt Móra Sándor, a jászberényi járási könyvtár örökké tevékeny, fáradhatatlan könyvtárvezetőjének haláláról.

1. Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Több mint tizenháromezer olvasója volt a szakszervezeti központi könyvtárnak a megyeszékhelyen. A könyvek jelentős része letétként kisebb vállalatoknál, intézményeknél, illetve üzemekben forgott. A könyvbarátok mintegy 55 ezer kötetből válogathattak.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bibliográfia készült a megyéről megjelenő sajtópublikációkból. A napi sajtó Szolnok megyére szóló híradásait Mándy Gábor, a könyvtár munkatársa rendszerezte.

26. Járási Könyvtár (Törökszentmiklós): Alapfokú könyvtáros tanfolyam Törökszentmiklóson. Június végén ötven hallgató részvételével alapfokú könyvtáros tanfolyamot tartanak Törökszentmiklóson. A megyei könyvtár és az SZMT központi könyvtára közösen szervezi meg a hatnapos, bentlakásos, díjtalan oktatást. Korábban, 1965-ben már volt egy hasonló közös tanfolyam, aminek végén a hallgatók sikeres vizsgát tettek. Igen színvonalas tematikát állítottak össze a rendező szervek. Egy alkalommal rendeznek író—olvasó találkozót is, amikor Kiss Tamás kritikus látogat el a könyvtárosokhoz. Az utolsó előtti napon a hallgatók az elsajátított anyagokból vizsgáznak. Az utolsó napon pedig ellátogatnak a törökszentmiklósi járási könyvtárba.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Közel-keleti háborúról az események után két héttel már az olvasók kezébe került a megyei könyvtár bibliográfiája, amely a közel-keleti országokra vonatkozó 'földrajzi és történelmi munkákat, útleírásokat és politikai műveket ismertette. A jegyzék második :része a fontosabb cikkek adatait tartalmazta. A kiadványt Mándy Gábor készítette.

Július

6. Járási Könyvtár (Törökszentmiklós): Törökszentmiklóson a járási könyvtárhoz tizenöt fiókkönyvtár tartozott, leginkább külterületeken, termelőszövetkezetekben.

Szolnok Megyei Néplap archívuma

Augusztus

9. Tiszamenti Vegyiművek műszaki könyvtára (Szolnok): Az elmúlt esztendőben 120 ezer forintot, az idén pedig 200 ezer forintot fordítottak a Tiszamenti Vegyiművekben a műszaki könyvtárra. Mintegy ötezer könyv és 45—50 folyóirat állt rendelkezésükre. S most már megfelelő olvasóterem is, kellemes, csendes környezettel várta a könyvbarátokat.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A tallinni-szolnoki barátság jegyében észt vendégek látogattak a könyvtárba.

29. Városi Könyvtár (Jászberény): A Déryné művelődési házban fénykép és könyvkiállítás nyílt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetét és a szovjet nép történetét bemutató kiállítást rendezett a művelődési ház és a járási könyvtár. A megnyitót Bedő András, a városi pártbizottság munkatársa tartotta.
 

Szeptember

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Úttörőknek állítottak össze évfordulós bibliográfiát a Gyermekkönyvtár munkatársai.

8. Városi Könyvtár (Jászberény): Az őszi-téli időben rendszeresen látogatja a Jászság tanyavilágát a jászberényi járási könyvtár művelődési autója. Meghatározott napokon a tervek szerint hat tanya- központban filmvetítést tartottak.

15. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): A jászszentandrási könyvtárban 8216 kötet könyv közül válogathat a 870 beiratkozott olvasó.

Képünkön Nagy M. János tsz-tag és Kunráth Sándorné könyvtáros látható. Fotó: Nagy Zsolt - Szolnok Megyei Néplap archívuma


15. Járási Könyvtár (Kisújszállás): Százféle sajtótermék között válogathattak azok a kisújszállási emberek, akik rendszeres látogatói a könyvtárnak, illetve művelődési otthonnak.

Városi Könyvtár (Túrkeve): A túrkevei városi könyvtár több mint 18 000 kötet könyvvel rendelkezett 1967 őszére. A tanyasi emberekhez a fiókkönyvtárak juttatták el az olvasnivalót. Fiókkönyvtár működött a Vörös Csillag és a Táncsics Tsz központjában, valamint a pusztatúrpásztói és a fehértói külterületi iskolában.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nemes Dezső, az MSZMP politikai bizottságának tagja látogatott a könyvtárba. Imre Lajos, a könyvtár igazgatója ismertette a könyvtár fejlődését.

Városi Könyvtár (Jászberény): a fegyveres erők napja alkalmából a jászberényi járási-városi könyvtár olvasótermében nyílt könyv- és fényképkiállítás.

29. Városi Könyvtár (Jászberény): Elismerésre méltó eredményt értek el az irodalmi ismeretterjesztésben a jászberényi járás könyvtárai. Hét községben jól működtek irodalombarát körök, és sikeresek voltak az író-olvasó találkozók is. Jászfényszaru, Jászapátin és több tanyaközpontban bevezették a könyvkölcsönzést.
 

Október

7. Községi Könyvtár (Pusztamonostor): Üzbég-magyar baráti találkozó keretében könyvkiállítást állítottak össze szovjet művekből. Képes beszámolót segített az érdeklődőknek betekinteni az üzbégek életébe.

8. Községi Könyvtár (Zagyvarékas): A községi könyvtár a kultúrotthonban kapott helyet.

Szolnok Megyei Néplap archívuma

11. Szakszervezetek Megyei Tanácsa központi könyvtára (Szolnok): Értékes bibliográfiákat jelentetett meg a Szakszervezetek Megyei Tanácsa központi könyvtára. Az ízléses, szép kiállításban megjelenő kiadványokban tematikus összeállításban kapták kézhez az olvasók a mai szovjet irodalomból készített ajánlás-gyűjteményt. A kiadványt, forrásértéke miatt is, az 50. évfordulóra készülő műsoros estek rendezőinek is figyelmébe ajánljuk az olvasóközönségen kívül. A könyvtár másik bibliográfiája „Lenin 1917-ben” címmel gyűjtötte össze a legfontosabb forrásmunkákat.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár és a TIT Szolnok megyei szervezete irodalmi szabadegyetemet indított. Irodalomtörténészek, műfordítók, költők hat hónapon át havonta egy alkalommal élménybeszámolókkal egybekötött előadásokat tartottak a mai szovjet irodalomról, az irodalmi életről és a magyar-szovjet irodalmi kapcsolatokról. Az elsői előadást Irodalmi élményeim a Szovjetunióban címmel Fodor András József Attila-díjas költő tartotta.

Városi Könyvtár (Mezőtúr): Irodalmi estet tartottak, melyen Simonyi Imre költő, Sólyom Ildikó színművésznő mellett a helybeli zeneiskola tanárai és a Teleki Blanka Gimnázium irodalmi szakkörének tagjai is szerepeltek.
 

November

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár tájékoztató szolgálat termében kisebb kamarakiállítást állítottak össze a Szovjetunió és Magyarország közös forradalmi hagyományai címmel. 

December

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A szovjet film új hulláma címmel nyílt kiállítás a megyei könyvtárban.

Községi Könyvtár (Rákóczifalva): Jobbágy Károly József Attila-díjas költő volt a vendége az új könyvtár átadási ünnepségén.

Tiszamenti Vegyiművek műszaki könyvtára (Szolnok): Évenként tizenkétezer forintot fordítottak a könyvtár fejlesztésére a vállalatnál.

9. Városi Könyvtár (Mezőtúr): Író-olvasó találkozó vendége volt Bihari Sándor József Attila-díjas költő. A programon a lánygimnázium Irodalmi színpadának tagjai és a zeneiskola növendékei is részt vettek.

10. Városi Könyvtár (Mezőtúr): A gépkocsi szerkezete és karbantartása címmel tartott előadást Tóth István gépészmérnök tanár.

13. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Sikeres barátsági esteket szerveztek, melyeken a szomszédos népek életével, gazdasági eredményeivel ismerkedhettek meg a résztvevők. A könyvtár tervezte, hogy a következő évben a lengyel, a csehszlovák és az NDK kulturális irodáinak munkatársait hívják meg a kiállításokkal színesített esteket.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kaukázusi népek művészete címmel nyílt kiállítás a bibliotékában.

Városi Könyvtár (Kisújszállás): A kisújszállási művelődési ház és a városi könyvtár állandó feladatként tűzte ki a szocialista brigádok kulturális vállalásai teljesítésének elősegítését. A könyvtárban többek között megalakították a szocialista brigádok olvasókörét.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Ifjúmunkás Könyvklub szervezésével segítette az ipari tanulókat a könyvtár. A klub mellett minden hónap első vasárnapján Ifjúsági Irodalmi matinét rendeztek az olvasóteremben, amelyeket az Ifjúsági Magazin szerkesztőségének munkatársai tartottak.

22. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Ajánló bibliográfiákkal népszerűsítették a műszaki, mezőgazdasági és technikai könyveket a kisújszállási városi könyvtárban. A legfrissebb kiadványokat kiemelt polcokon helyezték el, s a róluk készített ajánló bibliográfiákat elküldték a termelő üzemekbe is.
 

1968

Január

16. Városi Könyvtár (Martfű): A martfűi művelődési ház könyvtárában 14 600 kötet könyv állt rendelkezésre a 875 beiratkozott olvasó számára.

Olvasóterem - Nagy Zsolt felvétele - Új Néplap archívuma

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyarapodott a megyei könyvtár könyvállománya. A készlet 1968 elején több mint 84 ezer kötet, mintegy tizenegyezerrel több, mint 1966-ban. A folyóiratokat és a különböző irodalmi anyagokat figyelembe véve több mint 90 ezer kötetet őriznek. Az elmúlt évben 311 ezer forintot fordítottak könyvvásárlásra. Több mint hatezer olvasója volt a megyei könyvtárnak. Ezzel szemben a szolnoki városi könyvtár .olvasóinak tábora háromszázötvennel csökkent. Valószínűleg ebben az játszott közre, hogy megszűnt a Csallóköz utcai könyvtár, amely egy munkások lakta kerület olvasási igényét volt hivatott kielégíteni.

24. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Kisújszálláson rendszeresen segítik a szocialista brigádokat, hogy tett vállalásaiknak eleget tehessenek. A városi könyvtárban például olvasókört szerveztek, ahol tanulhatnak, vitaesteket rendezhetnek a szocialista brigádok tagjai.

Február

4. Községi Könyvtár (Cibakháza): A községi könyvtár könyvállománya csaknem tízezer kötet. Évente a községi tanács 20 ezer forintot költ új könyvek beszerzésére. Évről évre növekszik az idősebb olvasók száma. A központi könyvtáron kívül van három kihelyezett könyvtár is. 

6. Szakszervezeti Könyvtárak (Szolnok megye): Harmadízben került sor
a szakszervezeti könyvtárosok megyei tanácskozására Szolnokon. Az 1967. évi eredményekről és az idei feladatokról Bálint Istvánné, az SZMT központi könyvtár vezetője tartott beszámolót Hangsúlyozta, hogy a szakszervezeti munkának része a könyvtári tevékenység. Megyénk szervezett dolgozóinak több mint 18 százaléka rendszeres olvasója szakszervezeti könyvtárainknak. A 166 könyvtárban több mint 150 ezer kötet áll a dolgozók rendelkezésére. Emelkedett a kölcsönzések száma is, egy olvasó 1967-ben 16 kötetet vitt ki a szakszervezeti könyvtárakból.
A jelentős eredményekben komoly szerep jutott a szakszervezeti könyvtárosoknak, akik jórésze társadalmi munkában látja el a kölcsönzést. Az irodalom népszerűsítésében, a könyvtári propagandában sokat segített a 26 író - olvasó találkozó és a 113 könyvkiállítás is.

Városi Könyvtár (Kisújszállás):  Dr. Mihályfalvi István, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa tartott előadást a Szovjetunióban szerzett öntözési, kutatási tapasztalatairól.

22. Városi Könyvtár (Kisújszállás):Több mint kétezer rendszeres olvasója volt 1967- ben a kisújszállási városi könyvtárnak. Most 787 felnőtt és 415 gyermek rendelkezett már 1968-ra érvényes olvasójeggyel.

25. Községi Könyvtár (Besenyszög): A könyvtáros, Wesniczky Antal, aki a fél falu tanító bácsija volt. A múlt év végén 8169 könyvük volt és 875 beiratkozott olvasó, összesen 18 625 kötetet kölcsönzött.

Wesniczky Antal

26. Verseghy  Könyvtár (Szolnok): Látogatóban nyelvrokonainknál címmel dr. Vikár László kandidátus, a zenetudományok doktora tartott előadást a TIT és a könyvtár rendezésében  a könyvtár olvasótermében.

Március

2. Városi Könyvtár (Tiszafüred):  Szász János egyetemi adjunktus látogatott Tiszafüredre a járási könyvtár meghívására. A járás termelőszövetkezeteinek gépcsoport- és műhely vezetői számára tartott előadást. A szakembereknek bemutatta a mezőgazdasági kiállításon látott olajszennyeződést vizsgáló műszert is.

8. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A karcági Csokonai könyvtár elkészítette tavalyi munkájának statisztikáját. E szerint a beiratkozott olvasók száma 1967-ben megközelítette a négy és fél ezret, vagyis a lakosság 18 százalékát. A kölcsönzött kötetek száma olvasónként meghaladta a huszonnégyet. Ez az eredmény a 18 fiókkönyvtáros - közte a déli-külvárosi, berekfürdői és Ady Endre úti - munkáját is dicséri.

Új Néplap archívuma

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az észt irodalomról tartott előadást Radó György irodalomtörténész Szolnokon a Verseghy Ferenc Könyvtár olvasótermében.

Községi könyvtár Kengyel - Új Néplap archívuma

 Április

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Négy új állomáshellyel bővült a megyei Verseghy Könyvtár művelődési autójának útja. Ezentúl a tiszavárkonyi szőlőkbe, a tószegi Háy tanyára, a mesterszállási alsó művelődési házba és a törökszentmiklósi óballai művelődési házba is a művelődési autó viszi el a legújabb filmeket, könyveket, egyéb ismeretterjesztő eszközöket.

Törökszentmiklósi járás: népművelők és könyvtárosok a járási tanács művelődésügyi osztályának szervezésében egésznapos autóbuszkiránduláson vettek részt április 10-én. Tiszafüreden, Mezőtúron és Túrkevén a múzeumokat, könyvtárakat és művelődési házakat keresték fel.

24. Városi Könyvtár (Mezőtúr): Irodalmi est Fodor András költő részvételével.

28. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Kiss Tamás író-olvasó találkozó.

Városi Könyvtár (Jászberény): Új könyvtár épül Jászberényben - 
a napokban megkezdik Jászberényben a régi zsinagóga járási könyvtárnak való átalakítását.

Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Úttörők szavaló versenyét rendezte meg Karcagon a  Csokonai könyvtár a Déryné művelődési házban. Az első helyezetteket ifjúsági könyvekkel jutalmazták.

30. Községi Könyvtár (Vezseny): Meghitt költői est színhelye volt a helyi könyvtár. A költészet ifjú barátai találkoztak; versmondók, akik az ünnepi könyvhét alkalmából. Kortárs magyar költők és klasszikus lírikusainak verseiből adtak elő. Baranyi Ferenc, Fodor József, József Attila és Juhász Gyula versei szerepeltek a műsorban. A szép és élményekben gazdag est valamennyi résztvevője a helyi földművesszövetkezeit jóvoltából értékes könyvjutalomban részesült.

Május

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Békehónaphoz kapcsolódva állított össze bibliográfiát a könyvtárosok.

Június

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Két-háromszáz éves könyvek a Verseghy Könyvtárban. Érdekes könyvtörténeti kiállításon mutatta be a Verseghy Könyvtár muzeális gyűjteményének néhány értékes darabját. A gyűjtemény alapja a régi szolnoki ferencrendi szerzetesek egyházi könyvtárának maradványa. 

Július

5. Községi Könyvtár (Mezőhék): Még az idén, 60 ezer forintos költséggel befejezik a könyvtár építését Mezőhéken. A munkát egy ktsz vállalta el és augusztusban elkészül az 530 ezer forintból létesített könyvtár, amelyhez klubszoba, olvasóterem és egy előadóterem is tartozik.

10. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): A szövetkezet évente háromezer forintot adott a községi könyvtár fejlesztésére azzal a kikötéssel, hogy a pénzből a szövetkezeti tagok által kért könyveket vegyék meg.

11. Városi Könyvtár (Túrkeve): A túrkevei városi könyvtárból hat hónap alatt 22 ezer könyvet kölcsönöztek az ifjú és a felnőtt olvasók.

2. Városi Könyvtár (Mezőtúr): Az első félévben három és fél ezer beiratkozott olvasója volt a mezőtúri városi könyvtárnak. 5869 kötet könyvet kölcsönöztek ki. Ezenkívül 150 folyóirat is rendelkezésére áll az olvasóknak.

Augusztus

15. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): „Könyvvel Vietnámért“ A Szakszervezetek Megyei Tanácsa, az Állami Könyvterjesztő Vállalat és a Hazafias Népfront augusztus 15. és szeptember 15 között szolidaritási akciót szervez a harcoló vietnami nép megsegítésére. A Megyei Verseghy Könyvtár és a Szakszervezetek Megyei Tanácsának Könyvtára is részt vesz az akcióban. Könyvajánló jegyzékeket küldenek szét, a fiókkönyvtárak dolgozói pedig személyesen is részt vettek az akció szervezésében.

18. Verseghy  Könyvtár (Szolnok): A Művelődésügyi Minisztériumban adták át Pápai Lászlónénak, a megyei Verseghy Könyvtár gyermekkönyvtárosának a Kiváló Népművelő kitüntetést.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nőtt a könyvtári tagok tábora. Szolnokon a Verseghy Könyvtárba az idén eddig 3505 felnőtt olvasó iratkozott be, mintegy háromszázzal több, mint az előző év hasonló időszakában. Naponta körülbelül száznyolcvan ember vett kölcsön — főleg szépirodalmi, ismeretterjesztő — könyveket.

31. Szakszervezeti Könyvtárak (Szolnok megye): A megyében 166 szakszervezeti könyvtár működik, állományuk összesen több mint 150 ezer könyv. Ebből a központi könyvtár anyaga 62 ezer kötet. Különösen érdekes, hogy az ismeretterjesztő irodalom aránya nagyobb az országos átlagnál, 29,5 százalék.
Százhetvenen vannak könyvtárosok és 143 közülük társadalmi munkában látja el teendőit. Csupán hatuknak fő foglalkozása a könyvtárosság.

Szeptember

5. Községi Könyvtár (Zagyvarékas): Könyvtárátadó ünnepség. "Csütörtökön este valószínűleg Dóra Józsefné, a zagyvarékasi községi könyvtár vezetője volt a legelégedettebb könyvtáros a megyében. Ezen a napon ugyanis több mint ötven helybeli könyvszerető felnőtt és gyerek előtt átvehette a 8700 kötetes könyvtár új helyiségét."

19. Városi Könyvtár (Jászberény): Épül a könyvtár. 
A Jászsági Egyesült Építőipari Ktsz néhány nappal ezelőtt befejezte a szükséges bontási munkákat és megkezdték a régi zsidótemplom átalakítását. Az új könyvtár előreláthatólag a jövő év decemberére készül el és akkor megszűnik a mostani áldatlan állapot, amely a jászberényi könyvtárban uralkodik s a körülbelül 42 ezer kötet méltó környezetben kerülhet az olvasók elé.
A 3-3,5 milliós építkezés nyomán kölcsönző, olvasószoba, gyermekkönyvtár, zeneszóba várja majd az érdeklődőket és esetleg fotóhelyiség, ahol szeretnék megteremteni a mikrofilm felvételek lehetőségét, hogy a ritka könyveket is hozzáférhetővé tegyék.

Október

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szociológiai munkaközösség a könyvtárban. A Szolnok megyei Verseghy Könyvtárban szociológiai munkaközösség alakult az olvasásvizsgálatok megszervezésére és értékelésére. A munkaközösség tagjai — az ország megyei könyvtárai közül elsőként — részt vesznek a fővárosi Szabó Ervin könyvtár szervezésében meginduló szociológiai tanfolyamon.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jókai Anna íróval találkoztak az érdeklődők. A pódium est keretében Hegedűs Ágnes színművész olvasott fel Jókai Anna műveiből. Az alkotóval Galsai Pongrác irodalomtörténész és Berényi Gábor rendező beszélgetett.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Barna Gábor előadása a forradalmak irodalmáról és képzőművészetéről, Hegedűs Ágnes Jászai-díjas színművész közreműködésével.

27. Városi Könyvtár (Túrkeve): A túrkevei városi könyvtár a tanács által tervezett 35 ezer forintos könyvvásárláshoz további 15 ezer forintot kapott fejlesztési alapból.

Nyolc fiók-könyvkölcsönző működik a túrkevei városi könyvtár mellett. Ezek közül öt külterületen. A fiókkönyvtárakat ebben az évben mintegy ezren látogatták, s több mint 13 ezer könyvet kölcsönöztek.

November

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rab Zsuzsa József Attila-díjas költő volt a megyei könyvtár vendége. Az irodalmi találkozás a Kell a jó könyv olvasásnépszerűsítő programhoz kapcsolódott.

21. Községi Könyvtár (Vezseny): Tablókon képekben, írásokban mutatják be Vezsenyen a polgári demokratikus forradalomról és a KMP megalakulásáról készült történelmi dokumentumokat. Az anyaghoz a községi könyvtár ilyen témájú könyveket adott. A pártoktatás résztvevői, valamint a párttaggyűlésen megjelentek . már megtekintették ezt az anyagot, amelyet november 30-ig hetenként három alkalommal a községi könyvtárban láthatnak az érdeklődők.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Magyar Országos Földmunkás Szövetség első szolnoki könyvtárának megtalált 41 kötetét, a különböző, kötetbe foglalt kongresszusi jegyzőkönyveiket, forradalmi kiadványokat a KMP megalakulásának 50. évfordulója alkalmából több kiállításon is bemutatják a megyében.

December

10. Községi Könyvtár (Jásztelek): Író-olvasó találkozó a jászteleki általános iskolában a községi könyvtár szervezésében. Hegedűs Géza író találkozott a VII., VIII. osztályos tanulókkal.

12. Községi Könyvtár (Jánoshida): Tatai Sándor író-olvasó találkozó

19. Csokonai Könyvtár (Karcag): Ifjúmunkások klubja a könyvtárban.

 

Palkó Nikolett: Utazásaink az irodalomban Kisújszálláson

2023 őszén végeztem el Szentendrén a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban „A humán könyvtári szolgáltatások minőségi fejlesztése a fejlesztő biblioterápia eszközeinek segítségével” nevű tanfolyamot.

2024 januárjában indult az Utazásaink az irodalomban névre keresztelt felnőtt biblioterápiás csoportunk. Kéthetente egyszer találkozunk 6-8 alkalommal
egybefüggően, amit követ egy kisebb kihagyás, általában ünnepekhez, iskolai
szünetekhez alkalmazkodva. Az eseményeink egy-egy szépirodalmi műre
épülnek, legtöbbször novella, de volt már vers és mese is. A résztvevőknek nem kell
előre készülni, előre olvasni, előzetes tudás nem szükséges.


Minden alkalomra van egy forgatókönyvem, hogy hogyan fog felépülni az adott találkozó. A nyitókörben előszeretettel használok képkártyákat. A képek segítenek megérkezni, a jelenre koncentrálni, egymásra és magunkra hangolódni. Megbeszéljük, hogy ki hogyan érkezett, mi foglalkoztatja, hogy van most. Senkinek nem kötelező beszélni, mindenki annyiszor és akkor szólal meg, fűz hozzá, amikor szeretne.

A nyitókör után mindig készülök egy, a mű témájához, tartalmához illő játékkal, feladattal, ami megmozgatja a fantáziát, fokozza a kreativitást, vagy éppen segít magunkba nézni, kérdéseket vet fel. A novellát én olvasom fel néhány helyen megállva, ahol a résztvevők megosztják saját gondolataikat. A történet végén
közösen bontjuk ki, kiben milyen gondolatok, kérdések, érzések, emlékek
merülnek fel. Nagyon érdekes, értékes beszélgetések alakulnak, ahányan vagyunk
annyian tudunk másként látni egy helyzetet, vagy éppen teljes egyetértésben
kapcsolódni egymáshoz. Sokszor olyan kérdésre találunk választ, összefüggést,
amit nem is sejtettünk, hogy létezik. A csoport célját az idő formálta és a tagok
közösen alakították ki. Fő mozgatórugója a mókuskerékből kiszakadni, együttérezni,
vagy együttérzésre találni, időt szánni a gondolatokra, egy jót beszélgetni olyan
emberekkel, akikkel a rohanó hétköznapokon nincs alkalmunk.
Természetesen a beszélgetéseink során gyakran merül fel egy-egy regény vagy film
címe, amit jó szívvel ajánlunk egymásnak.

Nagyon fontosnak tartom a személyes kapcsolatokat, a személyes kommunikációt. A csoport nyitott, szeretettel várunk minden 18 év feletti érdeklődőt.

2025

Abádszalók

04.11. Verskert

Berekfürdő

04.12. Megemlékezés Körmendi Lajos síremlékénél halálának 20. évfordulója alkalmából, majd irodalmi matinét szerveztek Hozz egy verset! címmel.

Besenyszög

04.11. Versmondó versenyt hirdetett a Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a helyi általános iskola.

Jánoshida

04.11. "Posztolj egy verset az utcára" kezdeményezés és Verselő csoport teaestje 

Fegyvernek

04.11. Irodalmi kávéház a Fegyverneki Tollforgatók közreműködésével

Jászberény

04.11. A Pannonius Irodalmi Kör felolvasóestje

Jászboldogháza

04.11. A Jászboldogházi Olvasókör tagjai a helyi könyvtár Facebook oldalán ajánlottak egy-egy verset, így emlékeztek meg József Attila születésének 120. évfordulójáról.

Kengyel

04.08. Tolcsvay Béla és Németh Nyiba Sándor zenés műsora

Kisújszállás

04.07.-10. Versmondóverseny középiskolásoktól az óvodásokig

Kunszentmárton

04.09. Mátéfi Ágnes, az öcsödi József Attila Emlékház és Helytörténeti Gyűjtemény munkatársa bemutatta József Attila életútját, különös tekintettel az Öcsödön eltöltött éveire

Martfű

"Rejtelmek, ha zengenek" címmel irodalmi műsor martfű szerzők és klasszikusok műveiből

Mezőtúr

04.11. Szavalóversenyt hirdetett a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár általános iskolások, középiskolások és a felnőtt korosztály számára. Hét helyen egyszerre zajlott a versmondás.

Öcsöd

04.11. Ünnepi műsor

Rákóczifalva

Szolnok

04.11. Az Aranysor Íróklub költészet napi műsora és a Kékvirág Trió koncertje a Tolcsvay testvérek dalaiból

04.12. Verselő óvodások versmondó verseny és Bálint András a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész estje

Tiszaföldvár

04.09.-11. A Tiszaföldvár Városi Könyvtár és Gyermekkönyvtára kapuján tiszaföldvári és magyar költők versei várták az olvasókat, járókelőket.

Tiszafüred

Vers- és prózaíró tehetségkutató pályázat

Tiszakürt

04.10. Községi mese- és versmondó verseny

Törökszentmiklós

04.10. Maratoni versolvasás és Bánó Attila: Gróf Tisza István, a vértanú című köbyvének bemutatója

04.11. Verses könyvjelzőket osztottak a könyvtárosok a járókelőknek

Túrkeve

04.09.-10. Versmondó verseny általános iskolások részére

Újszász

04.11. Újszász szaval. Közösségi versmondás

2025

Besenyszög

03.22. A vízről okosan. Kvíz a víz világnapján

03.24. Repülj madár repülj... népdaléneklő verseny

03.25. Babaház. Baba-mama foglalkozás

Cibakháza

03.20. Az internet a legnagyobb könyvtár

03.21. Az év emlőse, madara

03.24. Frankie bemutatkozik

03.25. Múltidéző

03.26. Családunk eredete

Fegyvernek

03.25. Tavaszváró baba-mama zenebölcsi

03.26. Minden csepp számít

03.27. Online nagyi

Jánoshida

03.20.

  • Ringató a Babaklubban
  • Kvízkereső - Jókai200
  • Mit és hogyan? - TeSzedd akció kezdeti lépések

03.21. Nagyi, NET(edd!)

03.24. Szabadulj! - ha tudsz

03.25. Bemutatkozik a génbank

Jászágó

03.20. Kitalálod?

Jászkisér

Hozza el a múltat a jelenbe!

03.26. Baba - Mama klub

Kenderes

03.25. Kézműves foglalkozás

03.26.

  • Rejtélyes Históriák szabadulószobával 
  • Horgolra akadva! 

Kengyel

Amikor még nem volt internet Kengyel
03.24. Szenior mozi
03.27. Virtuális Kengyel

Kétpó

03.27. Tavaszi zöldülő

Kisújszállás

03.20.

  • Személyre szabott segítség az internet útvesztőiben
  • Regényes családtörténet Kisújszállás

03.24.

Elővigyázatosság az internet labirintusában

03.25.

Mentsd meg a könyvtárat! Kvíz és szabadulószoba

03.26.

Utazásaink az irodalomban a Galaxis Útikalauzzal

Kunszentmárton

03.20. 

  • Disney-s emoji verseny 
  • Disney-s könyvtári bújócska
  • Víz világnapja
  • Könyvajánló
  • Könyvturi
  • Disney-s színezők a gyermekkönyvtárban

03.21.
JÓK.AI mese 1.

03.24.

  • JÓK.AI regények első mondatai
  • JÓK.AI röviden

03.25.

  • Gyermek sudoku Fekete István műveiből
  • Felnőtt sudoku Fekete István műveiből
  • Különbségkereső Fekete István VUK c. művéből

03.27. 
JÓK.AI mese 2. 


Mezőtúr

03.20.

  • Mocorgó, maszatoló
  • Netre fel!
  • Keresem az utam
  • Pali bácsi szerint a világ
  • Az amigurumi mesésen csodálatos világa
  • Ismerd meg az éjszakai állatok hangját

03.21.

  • A pacsirta meséje
  • Ismerd meg az éjszakai állatok hangját

03.24. 

Ismerd meg az éjszakai állatok hangját

Szajol

03.21. Emlékezzünk Jókairól 

03.24. Egy pöttyös nap

03.24.-27. Mese a vízcseppről

Szelevény

03.20. Víz világnapja

Szolnok

03.20.

  • Bibi, a neten
  • Vizeink
  • Most légy okos Szolnokos! - Vetélkedő felsősöknek - online forduló
  • Tini QuizDay
  • KreaTini klub
  • DIGI Day - Gondos óra információs nap
  • Utazás Leningrádból Szentpétervárra
  • Digitális Képzés Nyugdíjasoknak
  • Digitális újságolvasás
  • Társasjáték a neten
  • Quiz Night
  • Ismeretek tárháza, könyvtár
  • Ismeretszerzés tárháza - könyvtár

03.21.

  • Előadás a gőzgépektől az algoritmusokig: a technológiai forradalmak nyomában
  • Drámafoglalkozás a médiahatások megértésére és a tudatos online jelenlét megalapozására
  • Filmes klub
  • Vedd elő a telefonod!
  • Könyves Kibeszélő EXTRA
  • Hamvas Béla hagyományfelfogása és magyarsága

03.22.

  • Anime klub
  • Donkesz Team 
  • Közönségtalálkozó Ifj. Fekete Lászlóval
  • Autizmusban érintettek szülőcsoportjának digitális támogatása

03.24.

  • Zenebölcsi
  • Bibi, a neten
  • Képpel írt várostörténet

03.25.

  • Ciróka móka
  • Koragyermekkor
  • Legó robotok
  • Az egysejtűtől a mesterséges intelligenciáig, avagy hogyan jutottunk el az ősrobbanástól napjainkig
  • Film-Színház

03.26.

  • Babázó
  • Kreatívlak
  • Ezo-térkép

03.27. 

  • Saferinternet
  • Adatvédelem az interneten online kvíz eredményhirdetése
  • Társasjáték klub okos eszközökkel, applikációkkal
  • Társasjáték a neten
  • Az internet olyan, mint a pocsolya
  • Film-Színház

Tiszajenő

03.21. Tavasz a természetben
03.25. A kézírás öröme és jutalma

Tiszapüspöki

  • Rendhagyó citerás énekóra 
  • Az 1848/49-es szabadságharc tábornokai
  • Barnabás mackó kiállítás Tiszapüspöki

Tószeg

Okos könyvajánló

03.22. Hangtálfürdő

03.26. Fényképgyűjtő és digitalizáló program / Városfoglaló bemutatása

03. 27. Ingyenes internethasználat

Törökszentmiklós

Jöjjön a könyvtárba! Most iratkozz be! Megbocsátás hete

03.20.

  • Lapozz bele
  • Mondókázós-mókázós
  • Lenge mesék / Tavasz
  • Román megszállás Magyarországon

03.21.

  • Ha nemet mondok, rossz szülő vagyok?
  • Robotika bemutató a könyvtárban
  • Új szerzeményeink

03.25. Itt a tavasz!

03.26.
Bűbájos lakat


Újszász

03.20. 

Adatbázisok online

03.21. 

  • Hulladékkommandó

  • A költészet világnapja - március 21.

03.24.

  • Újszász látnivalói

  • Újszászi iránytű

03.27. 

  • Rákóczi emléknap

  • Kreatív nők

1971

Január

4. Szakszervezetek Megyei Tanácsának központi könyvtára (Szolnok): A Művelődéspolitikai olvasókör „Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban” című témát vitatják meg.

25. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Bari Károly író-olvasó találkozó.

28. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Pedagógus klub a könyvtárban.

Február

12. Klubkönyvtár (Tiszaug): Csoóri Sándor író-olvasó találkozó.

13. Városi Könyvtár (Kisújszállás): A városi tanács az elmúlt két évben könyvvásárlásra 126 ezer forintot biztosított a helyi könyvtárnak.

17. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Hatvan négyzetméter alapterületű kölcsönző teremmel bővítik a kisújszállási városi könyvtárat Az új terem építésére a városi tanács negyedmillió forintot fordít.

18. Klubkönyvtár (Tiszabő): Klubkönyvtár épül. Egymillió-hatszázezer forintba kerül a klub-könyvtár felépítése és berendezése. Az összeget felsőbb tanácsi hozzájárulásból és saját erőből adták össze. Segített a KISZ megyei Bizottsága és az Országos Népművelési Tanács is. Az átadás várható időpontja november 7.

Március

4. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Kisegítő gyermekkönyvtár. A Hunyadi úti iskola úttörőszobájában gyermek fiókkönyvtár nyílik.

Városi Könyvtár (Jászberény): A reprográfiai kör márciustól működik a könyvtárban. Tagjai fotósok, de nemcsak hagyományos fotószakköri munkát végzik. A város mai életének megörökítése mellett jászsági vonatkozású régi képeket gyűjtenek és másolnak, végső céljuk egy helyismereti-helytörténeti fotóarchívum kialakítása a könyvtárban. Egy ilyen gyűjtemény kiállítások rendezésekor, helytörténeti kiadványok megjelentetésekor felbecsülhetetlen értékű segítséget ad. A könyvtár fotólaboratóriuma a szakkör rendelkezésére áll.

Városi Könyvtár (Jászberény): A Színházbarátok körének is a városi könyvtár biztosít helyiséget.

Tiszafüred-Kócs: a kiskönyvtár olvasótáborához az idén már több mint száz állandó könyvtári tag tartozik. Az ötszáz lakosú kis település könyvtárának állományát a Művelődésügyi Minisztérium Száz falu, száz könyvtár mozgalmának keretében, mintegy 20 ezer forint értékű könyvvel bővítették és ezzel több mint ezerre növekedett köteteik száma.

Pedagógusok Lapja 1971.05.07.

Április

1. Községi Könyvtár (Tiszakürt): A fiatalok politikai, kulturális, világnézeti, honismereti honvédelmi ismeretigényeinek kielégítése érdekében a tiszakürti KISZ alapszervezet a községi könyvtárral együttműködve 1971-től évente két alkalommal ismeretterjesztő előadásokat, író-olvasó találkozókat rendez.

2. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Szurmay Ernő, a megyei könyvtár igazgatója a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesült.

7. Jászberény és Tiszaigar az ország legjobb könyvtárai, illetve művelődési otthonai között. A Művelődésügyi Minisztérium, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, valamint a KISZ Központi Bizottságának pályázatán.

8. Városi Könyvtár (Martfű): Janikovszky Éva író-olvasó találkozó.

11. Művelődési Ház (Tiszavárkony-Szőlő): Filmvetítés a kultúrteremben. Bálint István, a megyei könyvtár munkatársa a művelődési autóval hozta a vetítőgépet.

18. Városi Könyvtár (Mezőtúr): Csoóri Sándor és Maros Júlia író-olvasó találkozó.

18. Városi könyvtár (Túrkeve): Soós Zoltán és Bilicsi Mária író-olvasó találkozó.

Május

Városi Könyvtár (Jászberény): Fonotéka Jászberényben. Megnyílt a könyvtár zenei részlege.

17. Szakszervezetek Megyei Tanácsának központi könyvtára (Szolnok): Első ízben rendezték meg a Szakszervezeti Könyvtári Hetet.

31. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): „In memórián Szabó Pál, Váci Mihály, Veres Péter” című emlékkiállítás megnyitója.

Június


Játsszunk színházat! Weöres Sándor műsor Szolnokon. Pápayné Kemenczey Judit, a Verseghy könyvtár gyermekrészlegének vezetőjének szervezésében nagy sikert aratott.

A kunszentmártoni községi tanács új könyvtárkölcsönző beindítását tervezi az őszi időszaktól az istvánházi településen. A könyvtár létrehozásával a nagyrészt mezőgazdasági munkával foglalkozó lakosság ősszel és télen fokozottabban jelentkező olvasási igényét elégítik ki.

Városi Könyvtár (Kisújszállás): A tervezett 45 ezer forint helyett 86 ezer forint értékű könyvállománnyal gyarapodott tavaly a kisújszállási városi könyvtár. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat 15 ezer forint értékű könyvet ajándékozott a városnak.

1. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Megállapodás jött létre a járási könyvtár és a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció Vállalat kunszentmártoni gyáregysége között, amelynek értelmében június 1-től a könyvtár kihelyezett könyvkölcsönzőt létesít a vállalat területén.

2. Községi Könyvtár (Fegyvernek): Bojtár Károly alezredes előadása.

3. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): A Verseghy könyvtár és a Hazafias Népfront megyei bizottsága vendégeként Katherine Pieper, az NDK gyermekkönyvkiadójának vezető lektora járt megyeszékhelyünkön. Fantasztikum és realizmus a gyermekirodalomban címmel tartott előadást a könyvtárosokból és pedagógusokból álló hallgatóságnak.

Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): A megyei gyermekkönyvtár tudományos játékszobájában  dr. Kulin György, az Uránia csillag- vizsgáló vezetője az űrkutatás legújabb eredményeiről tartott előadást a gyermekeknek.

Július

Községi Könyvtár (Fegyvernek): Új gyermekkönyvtár. A fegyverneki községi könyvtár mintegy ezerkétszáz beiratkozott olvasójának jelentős része gyermek. Az 1970. évi statisztika szerint 79 százaléka 25 éven aluli látogató.Az ifjú könyvbarátok egyre növekvő igényeinek kielégítésére elhatározták, hogy jelentős átalakítást eszközölnek a közeljövőben, a tervek szerint a tágas raktár pár hónap múlva már önálló gyermekkönyvtár lesz. Gond egy marad csupán. Nagyon szegényes -országos probléma - a gyermek könyvállomány. Bíznak benne, hogy némi költségvetési segítség és persze jelentős könyvkiadói módosulás után talán ezt is megoldják.

5. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): a könyvtár állományellenőrzés miatt július 5-től augusztus 30-lg zárva tart.

25. Olvasási vetélkedő a Tiszaligetben. A KISZ és a SZÖVOSZ rendezésében vasárnap tartották Szolnokon a tiszaligeti KISZ táborban az országos olvasási vetélkedő megyei döntőjét. A SZÖVOSZ, a KISZ, a megyei tanács, a Hazafias Népfront és a Verseghy könyvtár képviselőiből állt a zsűri.

Augusztus

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Felavatták a bővített és felújított művelődési házat, amelyben a 9 ezer kötetes községi könyvtár is helyet kapott.

Városi Könyvtár (Jászberény): Letéti könyvtárat létesítettek a városi közkórházban.

20. Klubkönyvtár (Tiszatenyő): Klubkönyvtárat avattak Tiszatenyőn.

Szeptember

Új kultúrotthon épül Kőteleken. Az épület egyemeletes, itt kap helyet a klubhelyiségeken kívül a könyvtár és a mozi is. A község lakói 1972 májusában vehetik majd birtokukba a kultúrotthont.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermekkönyvtáros napok Szolnokon. Négy napon át a gyermekkönyvtárakkal és az ifjúsági irodalommal foglalkozó szakemberek központja Szolnok.

Damjanich János Múzeum (Szolnok): A Gyermekkönyvtáros Napok alkalmából kiállítás nyílt Szolnokon a gyerekeknek szánt olvasmányokból.

Új Néplap archívuma

28. Városi Könyvtár (Jászberény): A fegyveres erők napja tiszteletére Jászberényben a járási könyvtár és a fegyveres erők klubja szervezésében „Hazafiság, honvédelem hadtudomány” címmel könyvkiállítás nyílt.

Október

Pedagógiai Könyvtár (Szolnok): Új könyvekkel, folyóiratokkal gazdagodva várta a tanév kezdetét a szolnoki pedagógiai könyvtár. Az idén szorosabb kapcsolatot tart a felsőoktatási intézményekkel, s folyamatosan gyűjti azok pedagógiai jellegű kiadványait. 

Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Minden csütörtökön foglalkozást tart a kunszentmártoni járási könyvtár ifjúsági klubja. A klubnak huszonhárom tagja van, mindannyian dolgozó fiatalok. Programjaikban szellemi vetélkedő, író-olvasó találkozó, különböző társasjátékok szerepelnek.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Tudományos-fantasztikus klub tartott rendezvényt a könyvtárban.

November

1. Fiókkönyvtár (Mezőtúr): Fiókkönyvtár nyílt az egykori újvárosi Béke mozi épületében. Az Újvárosban élő körülbelül hatezer lakos olvasási igényeit most már két fiókkönyvtár elégíti ki. Az új könyvtárban háromezer kötet várja az olvasókat.

4. Varga Katalin Gimnázium (Szolnok): Előadótermeket és könyvtárat avattak a gimnáziumban.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rab Zsuzsa író-olvasó találkozó.

December

Klubkönyvtár épül Nagykörűben. Az új létesítményt 2 millió 300 ezer forintos költséggel építi a martfűi költségvetési üzem. A könyvtárat a jövő év decemberében avatják.

Klubkönyvtár nyílt Tiszaderzsen.

6. Iskolai könyvtár (Törökszentmiklós): Ifjúsági könyvtár nyílt Törökszentmiklóson. A közművelődési fiókkönyvtár jellegű iskolai ifjúsági könyvtárat a Hunyadi utcai Általános Iskolában, a törökszentmiklósi járási—városi könyvtár vezetője adta át a gyerekeknek.

15. Városi Könyvtár (Jászberény): „A magyar honfoglalás a legújabb régészeti kutatások tükrében” címmel előadást tartott Jászberényben dr. Vékony Gábor régész, az ELTE tudományos kutatója.

 

Új Néplap archívuma

20. Községi Könyvtár (Zagyvarékas): A község párt-, tanácsi és mozgalmi vezetői egy baráti beszélgetés keretében vitatták meg a községi könyvtárügy és olvasómozgalom helyzetét, időszerű tennivalóit.

Új Néplap archívuma

1972

Január

Városi Könyvtár (Jászberény): Meskó Anna és Póka Gyula gyulai művészházaspár kiállítása. A bemutatásra kerülő művek között számos ex libris - köztük a könyvtár részére készített metszet - is megtalálható lesz.

Városi Könyvtár (Jászberény): Az új év első napjaiban Könyvtár és művelődés címmel megjelent a jászberényi járási- és városi könyvtár értesítője. A sok helyi és járási érdekességet tartalmazó 330 oldalas kiadvány szerencsésen mutatja be a városban folyó művelődési munkát és hívja fel a figyelmet a még kihasználásra váró lehetőségekre.

Városi Könyvtár (Jászberény): Több mint hétezer új kötettel gazdagodott a jászberényi járási-városi könyvtár. 186 ezer forint ráfordítással 76 ezer 590-re emelkedett a könyvtár köteteinek száma.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Czine Mihály irodalomtörténész, egyetemi docens tartott előadást Arcok és művek a romániai magyar irodalomról címmel. Az est programjában Varga Vilmos, a Nagyváradi Nemzeti Színház tagja adott elő az előadásban szereplő romániai magyar költők és prózaírók műveiből.

24. (Kunszentmárton): A kunszentmártoni művelődési központ, a járási könyvtár és a helyi ÁFÉSZ közösen a Park presszóban művészeti esteket rendez, amelyeken neves fővárosi művészek szerepelnek. Az első előadást január 24-én tartják. Az est vendége Bálint András színművész lesz, aki „Magyarország messzire van" című irodalmi műsorával mutatkozik be.

Február

Városi Könyvtár (Kisújszállás): 270 ezer forintos költséggel 64 négyzetméterrel bővítették a könyvtár a könyvtár alapterületét.

8. Városi Könyvtár (Jászberény): Mezőgazdasági könyvhónap. A megnyitón Arató Antal, a könyvtár igazgatója arról beszélt, hogy Jászberényben és a jászberényi járásban az utóbbi években fokozódott a mezőgazdasági könyvek
iránti érdeklődés. Gál Dénes agrármérnök a Szolnok megyei Vetőmagtermesztő és Ellátó Vállalat főmérnöke tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást a vetőmag felújítás időszerű kérdéseiről. Az előadás után a megnyitó résztvevői megtekintették a könyvtár és a könyvesbolt által rendezett mezőgazdasági könyvkiállítást.

14. Városi Könyvtár - Park Presszó (Kunszentmárton): Művészeti Estek. Berek Katalin Jászai-díjas színművésznő Nagy László irodalmi műveiből állította össze műsorát.

Március

József Attila Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskola Könyvtára (Kunszentmárton): Egy felszabadult tanteremben szabadpolcos könyvtárat rendeztek be. Itt helyezték el az iskola 6500 könyvét, amelynek több mint felét az utóbbi négy évben szereztek be. Évente 15-20 ezer forint jutott könyvvásárlásra.

Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtár a Palotásy János zeneiskolával közösen zenei klubot hozott létre, azt korszerű felszerelésekkel - magnetofonokkal, sztereó lemezjátszókkal - látta el. A klubnap adta a könyvtár gazdag - mintegy 400 lemezből álló - hanglemezgyűjteményét, és az elmúlt évek során készített magnófelvételeket.

31. Városi Könyvtár (Jászberény): „Kortárs magyar művészek” címmel válogatott kisgrafikákat bemutató kiállítás nyílt. A kiállítást Rethy István a kisgrafikai barátok körének titkára nyitotta meg.

Április

Dózsa György Gimnázium és Szakközépiskola Könyvtára (Mezőtúr): Az intézettel együtt megért immár majdnem négy és fél évszázadot a könyvtár is, amely az ország egyik leggazdagabb és legbecsesebb ritkaságokkal büszkélkedő középiskolai könyvtára. Kétszáz olyan kötetük van, ami a tizennyolcadik századnál régebbi és belső címlapjukon ott a felirat: „EX libris scholae M. Turiensis.”

Szolnok Megyei Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Kunmadaras): A művelődési ház belső átalakítását ez év áprilisban kezdik meg. A nagyterem leválasztásával kialakítanak egy ifjúsági könyvtárat és egy klubszobát, ahol csoportos szakköri foglalkozásokat lehet tartani. Az átalakítási munkák mintegy 160 ezer forintba kerülnek, ezenkívül társadalmi munkában segítenek a nagyközség KISZ-es fiataljai, a helyi ÁFÉSZ és az építőipari ktsz is.

Városi Könyvtár (Kisújszállás): Bővítik a  könyvtárat. A kétszázötvenezer forintba kerülő, hatvan négyzetméter alapterületű épület átalakítását rövidesen befejezik és megnyitják az olvasók előtt.

Tiszamenti Vegyiművek Könyvtára (Szolnok): A művelődési házban kapott helyet a könyvtár, amelynek 5 ezer kötetét 500 olvasó forgatja rendszeresen.

10. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): Író-olvasó találkozó Móricz Virággal.

Községi Könyvtár (Jászapáti): Író-olvasó találkozó Móricz Virággal.

11. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Író-olvasó találkozó Móricz Virággal.

12. Városi Könyvtár (Jászberény): Író-olvasó találkozó Móricz Virággal.

17. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Író-olvasó találkozó Ratkó Józseffel.

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Író-olvasó találkozó Ratkó Józseffel.

18. Városi Könyvtár (Jászberény): Író-olvasó találkozó Ratkó Józseffel.

Szandaszőlősi Fiókkönyvtár: A Megyei Művelődési központ és a Hazafias Népfront közösen „Ukrajna” címmel műsort rendezett a szandaszőlősi klubkönyvtárban. Az előadó Szurmay Ernő, a megyei könyvtár igazgatója, közreműködött a Híd irodalmi színpad.

Szolnok Megyei Néplap archívuma

23. Városi Könyvtár (Martfű): Szavalóversenyt rendeztek a Művelődési Központ könyvtárában. A versbarátok a kötelező Petőfi versek mellett hallhattak mai magyar lírikusaink alkotásaiból is egy csokorra valót. A szavalóverseny győztese Szalay Lászlóné gyors- és gépírónő, a martfűi Tisza Cipőgyár titkárságának dolgozója.

Május

7. Városi Könyvtár (Jászberény): Székely Mihály zenei napok. Kiállítás nyílt a könyvtárban, amely 34 jelentős magyar grafikusművész alkotásaival állít emléket Székely Mihálynak és Rácz Aladárnak.

Révész Napsugár linómetszete - Szolnok Megyei Néplap archívuma

26. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): A bolgár kulturális iroda képviseletében Dimkó Sztancsev, az iroda megbízott igazgatója érkezett Szolnokra. Délután a megyei Verseghy könyvtárat tekintette meg, ahol Szurmay Ernő, igazgató ismertette a könyvtár tevékenységét.

27. Ünnepi Könyvhét

Verseghy Ferenc Könyvtár - Damjanich Múzeum (Szolnok): Könyvtörténeti kiállítás, amely a magyar könyvnyomtatás első századait kívánja bemutatni. A kiállítás anyagát megyei közgyűjtemények ritkaságszámba menő értékeiből válogatták össze. Itt látható többek között a karcagi és a mezőtúri gimnázium könyvtárának néhány nagybecsű értéke is. Például Bonfini „Magyar történeté”- nek 1606-os hannoveri kiadása, és sok más könyvtörténeti érdekesség.

28. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Rákos Sándort látták vendégül a könyvtárban.

Június

(Szolnok): Írók, könyvtárosok szolnoki találkozója. Harmadik alkalommal rendezték meg immár Szolnokon a könyvtárosok és írók találkozóját azzal a nemes
céllal, hogy az olvasás, a könyv megszerettetésének ügyét társadalmi üggyé avassák.

12. Városi Könyvtár (Karcag): Irodalmi est könyvtári törzstagoknak. Az olvasói törzstagság jutalmaként rendezett ünnepi irodalmi esten — címe Tündérálom — részt vesz Fábián Zoltán József Attila-díjas író és Sellei Zoltán előadóművész.

Július

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Interjú Szathmáry Györgyné Rékasy Ildikóval a Szolnok Megyei Néplapban tőrvívásról.

Szolnok Megyei Néplap acrhívuma


EGYÜTT - Megjelent a Könyvtárközi Bizottság tájékoztatójának új száma.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Finn vendégek. A szolnoki Városi Tanács Vendégeként megyénkben tartózkodó Riihimäki finn város négytagú tanácsi küldöttsége — Pentti Vuorinen polgármester-helyettes vezetésével a könyvtárba látogattak.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Régi muzsika kertje címmel rendezett francia és olasz reneszánsz zenét bemutató estet a Verseghy Ferenc megyei könyvtár és a Szolnok városi Tanács V. B. művelődésügyi osztálya. Közreműködött Jancsó Adrienne Jászai-díjas érdemes művész, Csengeri Adrienne énekesnő, a Magyar Állami Operaház szólistája, Kecskés András lantművész és Stadler Vilmos Blockflöte művész.

Augusztus

Városi Könyvtár (Martfű): Kell a jó könyv! olvasópályázat.

Községi Könyvtár (Tiszabő): Befejezés előtt áll a tiszabői klubkönyvtár építése. A mintegy kétmillió forintos költséggel épült könyvtár műszaki átadása a jövő hónapban lesz.

Községi Könyvtár (Kőtelek): Épül a Művelődési Ház, melyben egy modern könyvtár is helyet kap.

Szolnok Megyei Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Jászszentandrás): Több mint 15 ezer kötet könyvet kölcsönöztek az év első felében a jászszentandrási községi könyvtárból. Januártól június végéig 5898 olvasó látogatott a könyvtárba.

Szolnok Megyei Néplap archívuma

19. (Szolnok): A megyei tanács nagytermében adták át a Szocialista kultúráért miniszteri kitüntetést: Dr. Török Emilnek a Szolnok megyei könyvtár gazdasági igazgatójának, Kőszegi Jánosnak, a tiszaigari klub- könyvtár vezetőjének, Nemes Andrásnak, a jászberényi járási-városi könyvtár könyvtárosának és Ulveczki Mihálynénak, a kenderesi könyvtár vezetőjének.

24. Városi Könyvtár (Jászberény): Anatolij Kalasnyikov szovjet grafikusművész eredeti fametszeteiből nyílt kiállítás a jászberényi járási-városi könyvtárban. A több mint száz grafikai lapot dr. Semsey Andor, az ex libris-gyűjtők nemzetközi szervezetének alelnöke engedte át a kiállítás céljára saját gyűjteményéből.

Szeptember

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az indokínai szolidaritási hét keretében gyűlést tartottak a Szolnok megyei Verseghy könyvtár, a Damjanich Múzeum és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének dolgozói. Előadó Szurmay Ernő, a megyei könyv tár igazgatója volt. Együttérzésüket kifejező táviratot juttattak el a VDK nagykövetségéhez, és fizetésük arányában anyagi támogatást ajánlottak fel.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): A könyvtár állománya 7964 kötet. Tavaly 407 olvasót tartottak számon, de Illés Mária könyvtáros szerint ez a szám nem volt reális. Ez év elején vette át a könyvtárat, s mint mondotta, eléggé zilált állapotban. Jelenleg 235 olvasó van, ők azonban valóban rendszeres olvasók.

Községi Könyvtár (Kuncsorba): A Községi Tanács ősszel a négyezer kötetes könyvtárat tízezer forint költséggel átköltözteti a művelődési házba, ahol erre a célra egy olvasó- és egy kölcsönzőtermet alakítanak ki.

Szolnok Megyei Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Jászszentandrás): A tízezer kötetes községi könyvtár mellett négy kisegítő fiókkönyvtár - az ifjúsági, a járás-tanyai, a felső-tanyai és az alsó-tanyai - működik. Ezek a fiókkönyvtárak eredményesen segítik a külterületen lakók olvasási igényeinek kielégítését.

Fiókkönyvtár (Szolnok): Néhány hónapja adták át Szolnokon, a Vosztok úton a város tizenkettedik fiókkönyvtárát. Könyvállományának gyarapodásához két és félezer kötettel járult a megyei könyvtár. A gyermekkönyvtár anyagát gazdagítják ezek a kötetek. Szükség is van rá, népes az ifjú olvasótábor, népesebb, mint a felnőtteké.

9. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Műszaki könyvbemutató a műszaki hetek rendezvénysorozatán.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az országos „Kell a jó könyv!” olvasópályázat televíziós döntője, melyet a szolnokiak ezúttal fokozottabb érdeklődéssel figyeltek, mert „hazai csapat” indult a győzelemért.
A hatfordulós elődöntőből továbbjutott szolnoki versenyzők imponáló szerepléssel megérdemelten megszerezték az első helyet, s így mindhárman kétszemélyes moszkva-leningrádi utazást nyertek, amelyen 1973 nyarán vesznek részt. A győztesek: Szatmári Györgyné, a megyei könyvtár munkatársa, Trömböczky Péter, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat mérnöke, és Ilyés István főhadnagy. Több ezer oldal elolvasásával készültek a pályázatra és sok éjszakai órát rááldoztak, mire a döntőig eljutottak.

Október

Városi Könyvtár (Jászberény): Kisgrafikai kiállítás. Összegyűjtik azokat a kis- grafikákat (ex libriseket, alkalmi lapokat), amelyek a magyar műemlék-épületeket, vagy részleteiket ábrázolják. A könyvtár és dr. Semsey Andor gyűjteménye, továbbá régi kiállítási katalógusok alapján összeállítottak egy jegyzéket, amely 140 ilyen lapot sorol fel. Ezt a jegyzéket á könyvtár elküldte minden magyar grafikusművésznek, ex libris gyűjtőnek, s kérték őket, hogy gyűjteményük alapján egészítsék ki és kölcsönözzék a tulajdonukban lévő kisgrafikákat a kiállításra. Ilyen módon nemcsak értékes kiállításhoz jut a könyvtár, hanem a készülő katalógus a művészettörténeti kutatás értékes forrásává is válhat.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermekrajz pályázat.

6. Kertvárosi Könyvtár (Szolnok): Ki tud többet Szolnokról?  címmel jól sikerült szellemi vetélkedőt rendezett  a kertvárosi könyvtár ifjúsági klubja. A kérdéseket a város 900 éves történetéből állították össze.

16. SZMT Központi Könyvtár (Szolnok): A Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ és az SZMT központi könyvtára a művelődési központ színháztermében Élő Delta címmel hangos műszaki magazin-adást rendezett. A program keretében műszaki filmek ősbemutatójára, könyvkiállításra és vásárra is sor került. Az Élő Delta hallgatóinak kérdéseire a televízió Delta műsorának bemondónője, Kudlik Júlia, főszerkesztője, Várhelyi Tamás és rendezője, Soós Árpád a helyszínen közvetlenül válaszolnak.

18. Klubkönyvtár (Tiszafüred-Kócsújfalu): Petőfi-emlékülést rendezett a Hazafias Népfront járási elnöksége és a járási művelődéspolitikai bizottság.

21. Községi Könyvtár (Jánoshida): Gyermekkönyvtár megnyitó.

Községi Könyvtár (Tiszaroff): Új könyvtárat avattak. Ez alkalommal Szurmay Ernő, a megyei könyvtár igazgatója „A könyv szerepe az ember életében” címmel tartott előadást.

Klubkönyvtár (Tiszabő): Az új klubkönyvtár átadása.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ színháztermében vidám verses, mesés irodalmi műsort tartanak gyermekek részére. A műsorban szereplő verseket, meséket Bókái Mária és Huszár László, a Szigligeti Színház művésze szólaltatja meg. A Tarka madár című irodalmi matinét a megyei központ és a Verseghy Ferenc megyei könyvtár szervezi közösen.

November

Tiszamenti Vegyiművek Könyvtára (Szolnok): Külön könyvtára is van a művelődési háznak, amely 5500 kötettel rendelkezik, és év végéig közel hatezres könyvkészlettel várja a 348 olvasót. A könyvtár készlete lehetővé tenné, hogy a jelenlegi olvasólétszám kétszeresét is el tudják látni könyvvel, azonban a heti 8 óra kölcsönzési idő már ígyg kevésnek bizonyul. Kedden és csütörtökön délután foglalkoznak hivatalosan a könyvkiadással, de gyakorlatilag minden nap fogadják az olvasókat.

5. Klubkönyvtár (Kőtelek): Az új klubkönyvtár ünnepélyes átadója. Intézményvezető Mondok Dezső.

Szolnok Megyei Néplap archívuma

14. Községi Könyvtár (Rákóczifalva): Író-olvasó találkozó Kőszegi Imre ifjúsági íróval.

15. Városi Könyvtár (Mezőtúr): Szavalóverseny a könyvtárban. A résztvevők Dózsáról szóló kötelező és szabadon választott költeményekkel indulhattak.

December

Szolnok Megyei Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Mezőtúr): Dózsa György rendezvénysorozat. Író-olvasó találkozó dr. Hegedűs Gézával.

6. SZMT Központi Könyvtára (Szolnok): Ifjúsági olvasói ankét. Ságvári Endre testvérét Ságvári Ágnest látták vendégül.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Játék a könyvtárban címmel zenés, dalos műsort rendeztek a gyermekkönyvtárban.

1976

Január

Járási Könyvtár (Tiszafüred): A tanács, a művelődési központ és a járási könyvtár, tanácstagok klubját szervezte meg Tiszafüreden. A klub célja a tanácstagok társadalomtudományi, államelméleti és jogi ismereteinek bővítése volt.

Klubkönyvtár (Tiszaigar):  A tiszaőrs—tiszaigari Közös Községi Tanács fejlesztési alapjából 30 ezer forintot fordított a tiszaigari klubkönyvtár nagytermének átalakítására.

Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): Nagy sikere volt a gyermekkönyvtárban szervezett „Felfedezem a könyvtárat’’ című pályázatnak. A havonként megadott feladatok megoldásával az ifjú olvasók sok hasznos ismerettel gazdagodtak, jobban eligazodtak a könyvtár és eszköztárban és az eddiginél több ifjúsági könyv elolvasására vállalkoztak.

Községi Könyvtár (Jászárokszállás): A községi könyvtár több szocialista brigáddal kötött együttműködési megállapodást. Ennek eredménye, hogy a könyvtárnak jelenleg több mint százharminc brigádtag olvasója volt.

A kiváló címmel kitüntetett községi könyvtár 50 ezer forintot költött könyvvásárlásra, 1642 kötettel gyarapította könyvállományát.

Vasárnapi nyitvatartással nyújtottak segítséget az eljáró dolgozóknak az olvasáshoz és a könyvkölcsönzéshez Jászárokszálláson. A felnőtt könyvtár minden vasárnap délelőtt 9—12 óra között várta az érdeklődőket.

Községi Könyvtár (Kunmadaras): A 3600 kötetes kunmadarasi gyermekkönyvtárnak 570 beiratkozott olvasója volt. Az óvodásoknak és az általános iskolásoknak rendszeresen foglalkozásokat tartottak.

Szolnok megyei Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Tomajmonostora): A községi tanács volt épületében 161 ezer forint költséggel tágas, szép könyvtárat alakítottak ki.

Városi Könyvtár (Túrkeve): A gyűjtemény zenei részlegében hetente kétszer, 420 lemez közül válogathatnak a zenekedvelők. Rada Illésné, a zenei részleg vezetője kiválasztja a látogatók által kért zeneszámot.

Szolnok megyei Néplap archívuma

27. Városi-járási könyvtár(Jászberény): Fábián Zoltán József Attila-díjas író, az írószövetség titkára találkozott az 1975. évi olvasási pályázat helyi résztvevőiveL
A hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára szervezett olvasási programban Jászberényben olyan sokan vettek részt, hogy az értékelést követően a könyvtár országos X. helyezést ért el. A pályázók között eddig 80 ezer forint értékű grafikát, festményt sorsoltak ki, az író-olvasó találkozó után pedig értékes könyv jutalmakat, kiskönyvtárakat és Fery Antal grafikusművész fametszetű emléklapját nyújtották át a résztvevőknek.

Február

Községi Könyvtár (Abdászalók): A felszabadulási könyvtárpályázaton elnyert 115 ezer forintból és a nagyközségi tanácstól kapott 120 ezer forintból „varázsoltak” új, modern könyvtárat. Az átalakítással a könyvtár alapterülete a kétszeresére nőtt, modern bútorokkal, polcokkal rendezték be, sőt hamarosan beszerelik a zenehallgató-részleg eszközeit is. A könyvtár kedvenc „tanyája” volt a község úttörőinek is.

Szolnok megyei Néplap archívuma

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A Felszabadulási olvasómozgalom keretében félév alatt 60-an hajtották végre a programot Karcagon. A havonként megjelenő irodalmi totót 6 szocialista brigád és 20 egyéni versenyző fejtette meg rendszeresen. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a FELISZ Békéért, Haladás és Zalka Máté brigádja, a sütőipari vállalat Egyetértés, valamint a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Vörös Csillag szocialista brigádja. Az olvasómozgalomban legaktívabban részt vevő és az irodalmi totó legjobb megfejtői között könyvjutalmat osztottak szét.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Régi muzsika kertje elnevezésű programsorozatban Bakkfart Bálint művészetét elevenítették fel az év folyamán több estén keresztül. Februárban Melitta Heinzmann a bécsi Zeneművészeti Főiskola professzora tartott előadást.

4. Vörös Csillag Filmszínház (Túrkeve): A Mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitójára Túrkevén került sor a település várossá nyilvánításának 25. évfordulója alkalmából.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Látogatás szomszédainknál címet kapta az irodalmi szabadegyetem. A szovet irodalomról szervezett második előadást Bakcsi György irodalomtörténész tartotta. 

14. Fegyveres Erők Klubja (Mezőtúr): Több szervezettel közösen szervezett farsangi bált a Mórizs Zsigmond Kíváló Könyvtár PIk-NIK Ifjúsági Könyvtári Klub.

17. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): „Könyvek, írások a szovjet katonáról” címmel nyílt kiállítás a fegyveres erők klubjában.

21. Járási-Városi Könyvtár (Jászberény): M. Makkai Piroska grafikusművész kiállítása nyílt meg a könyvtár szervezésében, amelyet Lázár Ervin író nyitott meg.

25. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): Egészségünk és a gyógyszerek címmel dr. Szele Béla főgyógyszerész tartott előadást a klub könyvtár Tisza klubjában.

27. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Örsi Ferenc, „A Tenkes kapitánya” című ifjúsági könyv írója volt a gyermekkönyvtár vendége. Rendhagyó történelemórán hetedik osztályos tanulók a Rákóczi szabadságharc történetéről, a kor hadviseléséről, az irodalmi forrásokról tartottak előadást.

29. Szandaszőlősi Klubkönyvtár (Szolnok): Mesefilmvetítést rendeztek a gyermekklubban. Bemutatták a Buksi a jégtáblán, és a Kaland az erdőben című színes mesefilmet

Március

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A „Felfedezem a könyvtárat” elnevezésű, úttörők részére hirdetett akcióprogram harmadik fordulóján 422 pajtás vett részt a feladatok megoldásában Mezőtúron.

Mezőtúri zenei könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

Szolnoki Papírgyár (Szolnok): Akciót indított a Tallinn körzeti iskolában egy kis könyvtár létesítésére a szolnoki Papírgyár 6-os KISZ alapszervezete. Felhívással fordult a gyár többi alapszervezetéhez, hogy támogassák kezdeményezését. A 6-os alapszervezet már tartott egy kommunista műszakot és a keresetből 3 ezer forintot felajánlott a könyvtár létesítésére.

3. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): a vakok és csökkentlátók körének nőnapi összejövetelén a mezőgazdasági szakközéiyskola tanulói műsorral kedveskedtek a megjelenteknek.

4. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): MILYEN gyümölcsfát ültessünk? címmel kertészeti tájékoztató előadást rendezett a klubkönyvtár kertészeti szakköre.

14. Szandaszöllősi Klubkönyvtár (Szolnok): A Fantom együttes szórakoztatta a fiatalokat.

Április

Béke Tsz (Jászjákóhalma): Fiókkönyvtárat létesítettek a termelőszövetkezet gépműhelyében0. A könyveket a községi könyvtárból szállították majd a tsz kis könyvtárába.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Együttműködési megállapodás jött létre a Kisipari Szövetkezetek Szolnok megyei Szövetsége és a megyei könyvtár között. A szerződésben a könyvtár vállalta, hogy az író-olvasó találkozóra meghívja az érdeklődő szocialista brigádokat, és az egyes szövetkezeti könyvtárakban hasonló rendezvényeket szervezett. A könyvtárosok figyelemmel kísérték a szocialista brigádok kulturális vállalásait, kézikönyvtár jegyzéket állítottak össze az ipari szövetkezetek és a szövetkezeti ifjúsági klubok részére. Cserében a KISZÖV a megye területén még működő, de életképtelen szövetkezeti könyvtárakat megszüntette és a szépirodalmi műveket átadta a helyi tanácsi könyvtárnak.

A túrkevei könyvtár kézimunka szakköre - Szolnok megyei Néplap archívuma

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Régi muzsika kertje zenei sorozat keretében 5. előadásában Kecskés András lantművész és a szolnoki Bartók Béla Kamarakórus szórakoztatta a közönséget.

9. Városi Könyvtár (Túrkeve): Ladányi Mihály költő volt a bibliotéka és a XVII. Autójavító Vállalat vendége.

11. Költészet napja

14. Nagyközségi Könyvtár (Újszász): Rendhagyó irodalmi órát szervezett a könyvtár a gimnázium és közlekedési szakközépiskolában. Az irodalomórán Soós Zoltán költővel találkoztak a tanulók, este pedig lluh István költő volt a vendége az Afész szocialista brigádjainak az általános áruházban.

Városi Könyvtár (Túrkeve): Garai Gábor költő volt a városi könyvtár vendége, akinek Fehérvári Bálint helyi pedagógus beszélgetett.

16. Járási-Városi Könyvtár (Jászberény): Jászkunság-est keretében mutatták be szép számú közönség előtt a megye irodalmi, társadalmi és művészeti folyóiratát. A költészet napja alkalmából rendezett találkozón a mai magyar költészetet Keresztes Ágnes, Petri Csathó Ferenc és Veress Miklós József Attila- díjas költő képviselte.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Ságvári Endre Művelődési Központtal közösen szervezett beszélgetést a megyei könyvtár Nemes Nagy Ágnes és Lator László költőkkel. Az irodalmi műsorban közreműködtek a Szigligeti Színház művészeti.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Régi muzsika kertje zenei előadássorozat keretében 6. alkalommal emlékeztek meg Bakfart Bálintról. A Városháza dísztermében gyönyörködhettek a hallgatók Rene Zoso lantjátékában.

Május

Községi Könyvtár (Öcsöd): 400 ezer forintos költséggel újították fel a település könyvtárát. A felújításon kívül a berendezés pótlására további 95 ezer forintot költöttek.

2. Községi Könyvtár (Túrkeve): Egy kiállításon hétszáz fajta kaktuszt láthatott a több száz érdeklődő a könyvtárban.

5. Járási-Városi Könyvtár (Jászberény): A Jászberényi Tudományos és Kulturális Hónap alkalmából a Magyar Közgazdasági Társaság Szolnok megyei Szervezetének Jászsági Csoportja tartott szakmai napot a könyvtárban.

14. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Az általános szocialista brigádklub tagjai az ünnepi könyvhét alkalmából vidám műsorral egybekötött irodalmi vetélkedőt tartottak.

19. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): Hogyan ápoljuk kiskertünket? címmel kertészeti kisfilm-estet rendezett klub könyvtár Tisza klubja.

21. Járási-Városi Könyvtár (Jászberény): Stettner Béla grafikusművész kiállítását Dr. Semsey Andor nyitotta meg.

Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): A fiatalok egészségügyi problémái címmel rendezett előadást a klubkönyvtár ifjúsági klubja.

Kunszentmártoni gyermek- és felnőtt könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

24. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Jászkunság, a megye folyóiratát mutatta be a folyóirat szerkesztő-gárdája. Vendégként pedig Galambos Lajos és Csalog Zsolt volt. A programiban versek, próearészletek, s a Jászkunságban megjelent versek hangzottak el Tímár Éva, Szabó Ildikó, Papp Zoltán, a Szigligeti Színház művészei, valamint Lukácsi Huba előadásában. Közreműködött a városi művelődési ház kamarakórusa is.

24-29. (Szolnok): A magyar nyelv hete alkalmából dr. Lőrincze Lajos nyelvész, az MTA tudományos tanácsadója Közélet és anyanyelv címmel tartott előadást. A magyar nyelv hetén a megye iskoláiban rendhagyó nyelvtan órákat tartottak, a könyvtárakban pedig külön polcon kínálták az anyanyelvűnkkel kapcsolatos kiadványokat, és sok helyen hangzottak el előadások a magyar nyelv történetéről, mai nyelvhasználatunkról.

29. Ünnepi Könyvhét

30. Móricz zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A névadó szobrát avatták fel a könyvtár épülete előtt.

Június

Nagyközségi Könyvtár (Kunszentmárton): A könyvtár és a művelődési központ „Népdalok, népballadák képekben’’ címmel pályázatot hirdetett a járás úttörőinek és kisdobosainak. A pályázatra elsősorban Öcsödről, Mesterszállásról és Kunszentmártonból, sok színvonalas munka érkezett. A járási úttörő-találkozó keretében hirdettek eredményt, és a bíráló bizottság három első díjat adott ki. A beérkezett anyagból négy tablón. mintegy ötven alkotást kiválogatva, kiállítást rendeztek a művelődési központban.

2. Városi Könyvtár (Jászberény): Cseres Tibor Kossuth-díjas író volt az Ünnepi Könyvhét alkalmából a bibliotéka vendége.

6. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtár általános ifjúsági klubja és a fegyveres erők klubja rendezésében kerékpártúrára indultak a klub tagjai. A Jászberényből induló kerékpárosok Jászapáti és Jászszentandrás érintésével ismerkedtek a Jászság tájaival.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A  megyei könyvtár fordítói pályázatot hirdetett az általános iskolába járó gyerekek részére. A pályázatnak az volt a célja, hogy a tanítási szünetben játékos lehetőséget biztosítson az orosz nyelv tanulására. Erre a célra minden könyvtár megkapta a fordításra kijelölt orosz nyelvű műveket és tetszés alapján ki-ki választhatott verset, elbeszélést, mesét. A legjobb dolgozatokat a megyei úttörőelnökség értékeli.

A megyei könyvtár június 14-től 20-ig olvasótábort tartott a szolnoki tiszaligeti KISZ- táborban. Elsősorban azok vehettek ezen részt, akik az öt hónapig tartó "Felfedezem a könyvtárat” vetélkedősorozaton eredményesen szerepeltek.

Szolnok megyei Néplap archívuma

14. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Ifjúsági olvasótábor kezdődött a településen általános iskolások, szakmunkástanulók és gimnazisták részére. Tiszafüred történetét, néprajzát könyvek, írásos dokumentumok, tárgyi emlékek alapján, a Kiss Pál múzeum útmutatásával ismerték meg a táborlakók. Találkoztak költőkkel, írókkal. Dinnyés József polbeat énekes vezetésével megzenésített verseket tanulhattak.

Megyei könyvtár gyermekkönyvtára - Szolnok megyei Néplap archívuma

Július

1. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): German Ratner moszkvai grafikusművész kisgrafikai kiállítása nyílt meg a könyvtárban. A művészt régi barátság fűzte hazánkhoz: a szovjet művészek képviseletében 1970-ben résztvett a Budapesten megtartott XIII. nemzetközi ex libris kongresszuson, magyar barátai részére készített ex libriseit önálló mappában jelentette meg a Kisgrafika Barátok Köre. German Ratner a tárlat teljes anyagát a városi könyvtár kisgrafikai gyűjteménye részére ajándékozta, így a könyvtár további vándorkiállításán mutatja be a értékes anyagot.
A kiállítást Bordás Ferenc festő- és grafikus művész nyitotta meg.

Törökszentmiklósi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

Megyei könyvtár kötészete - Szolnok megyei Néplap archívuma

15. Községi Könyvtár (Tomajmonostora): Kiállítást rendeztek Gunszt Ferenc naiv festő munkáiból a könyvtárban.

18-30. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag):  X. Országos Honismereti Tábornak a karcagi kulturális intézmények adtak otthon. Sánta Ferenccel, Csoóri Sándorral és Nagy Lászlóval találkozhattak az irodalombarátok.

28. (Szolnok): A szakmunkásfiatalok olvasó táborában tíz napon át irodalmi alkotásokkal, az olvasás népszerű formáival ismerkedtek meg a diákok. Az általános műveltség gyarapítását célzó nyári olvasótábor munkájának irányításával Dénes Pált, az SZMT könyvtárának vezetőjét kérték fel. 

A Komarov teremben tartották a szakmunkástanulók olvasótáborának záró ünnepségét.

28. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): Hazánk szép tájai címmel, kisfilm-estet rendezett a  Tisza klubja a klubkönyvtárban. Műsoron szerepeltek a Füredi Annabál és a Zempléni hegység című kisfilmek.

Augusztus

Klubkönyvtárat építettek Mesterszálláson. Egy régi épületet alakítottak át, ahol a könyvtáron, az ifjúsági klub és az öregek klubja is helyet kapott.

2. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Az olvasótábor megnyitójára került sor a berekfürdői úttörőtáborban.

12. Szolnoki Galéria (Szolnok): A Verseghy Könyvtár szervezte Régi muzsika kertje sorozat keretében a francia barokk zenével ismerkedthettek meg az érdeklődők. A műsorban  fellépett Zeger Vandersteene kontratenor, a budapesti Collegium Musicum együttes és a Szolnoki Bartók Béla női kar.

15-21. Szőnyi István Emlékmúzeum (Zebegény): A szocialista brigádok olvasótáborát szervezte meg a Dunyakanyarban a Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsa Központi Könyvtára. A tábor vezetője Dénes Pál volt, az olvasóköröket Orosz Attiláné, Nagy András és Tímár Máté koordinálta.

20. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Az orosz nyelvet kedvelő diákoknak műfordító pályázatot írt ki a városi könyvtár. Az augusztus 20-ig tartó pályázaton részt vehet minden IV—VII. osztályt végzett általános iskolás, aki legalább egy évig tanulta az orosz nyelvet.

Mezőtúri könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

23. Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsa Könyvtára (Szolnok): Alapfokú könyvtárosi tanfolyamot szervezett húsz résztvevővel Zebegényben, valamint  az országban először szerveztek olvasótábort szocialista brigádoknak 100 résztvevővel.

Szolnok megyei Néplap archívuma

22. (Szolnok): Kihelyezett könyvtárat adnak át az Építő-Javító és Szolgáltató Vállalatnál.

Szeptember

Karcagi Gábor Áron Gimnázium könyvtára - Szolnok megyei Néplap archívuma

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A magyar-bolgár barátság hét keretében Kosztadin Jakimov tartott előadást és nyílt kiállítás bolgár könyvekből.

Október

A jászberényi járás községi könyvtárai „30 év — 30 könyv" címmel sikeres olvasási programot hirdettek. A kiosztott jutalmak értéke meghaladta az 50 000 Ft-ot. A községi könyvtárak Add tovább - könyvstaféta címmel 1976. októberétől 1977. októberéig tartó újabb olvasási programot ajánlott az érdeklődőknek.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár pedagógiai szolgálata október végétől megszervezte a ,,Mindenki iskolája” tévésorozat konzultációit: matematikából, magyarból, történelemből és fizikából. A konzultációk mellett a könyvtár biztosította a megfelelő szakirodalmat is.

1. Művelődési ház (Jászárokszállás): Az Őszi Megyei Könyvhetek megyei megnyitó ünnepségére a település adott otthont, ahol Molnár Zoltán dedikálta műveit.

2-22. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Mezőtúri Műszaki Napok programsorozat egyik szervezője volt a bibliotéka.

7. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): „SZÖVETSÉG" Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezettel  közösen szervezte meg a bibliotéka az Őszi Megyei Könyvheteket. A megnyitó ünnepség íróvendége Jókai Anna volt. Tüskés Tibor, 
László Bencsik Sándor és Kertész Magda írókkal találkozhattak a kisújszállásiak.

16-22. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Ipari-műszaki napok keretében került sor író-olvasó találkozóra, melynek vendége Lajtai István, a Műszaki
Kiadó lektora, a Csepeli Szerszámgépgyár okleveles gépészmérnök

18. Szolnoki Járműjavító Üzem Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Műszaki Könyvnapok szolnoki megnyitójára a Járműjavító Művelődési Központ vöröstermében került sor.

A százesztendős könyvtár jubileuma alkalmából feldolgozták az múlt időszak történetét, a könyvtár emlékeiből nyílt kiállítás.

20. Szolnoki Járműjavító Üzem Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Ifjúsági Könyvtári Nap keretében könyvtári foglalkozásokat tartott általános iskolásoknak 

21. Pelikán Hotel (Szolnok): HANGLEMEZBEMÜTA. A szálloda Zádor termében a Verseghy könyvtár új lemezeiből tartottak bemutatót.

Szolnoki Járműjavító Üzem Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Óvodások Napja alkalmából rajzkiállítást és versmondó vetélkedőt szerveztek a könyvtárban.

22. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): Dr. Benda Kálmán kandidátus találkozott az olvasókkal. A honismereti hónap eseményeként megrendezett találkozón az ismert Rákóczi-kutató „II. Rákóczi Ferenc az új kutatások tükrében” címmel tartott előadást. A könyvtár a II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója tiszteletére megjelent bibliográfiát ajándékozott a résztvevőknek.

23. Klubkönyvtár (Tiszasas): A könyvtár adott otthont a Páva-körök bemutatójának.

26. Szolnoki Járműjavító Üzem Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Olvasók — szocialista brigádtagok jutalomműsorán fellépett Bánffy György érdemes művész Ékes, érdes anyanyelvüknk címmel.

November

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A kisújszállási szocialista brigádok többfordulós városi vetélkedőjén negyvenkét szocialista brigád tagjai irodalmi, politikai, helytörténeti, zened és gazdaságpolitikai témákban mérték össze tudásukat.

Járási Könyvtár (Kunszentmárton): A könyvtár a 628. számú Ipari Szakmunkásképző Intézettel közös rendezvényeket szervezett. Az intézet két harmadikos osztályának tanulói a könyvtár olvasótermében játékos vetélkedőn vettek részt. A vetélkedő kérdéseit a természettudományok, a pszichológia és a művészetek tárgyköréből válogatták össze azzal a céllal, hogy a tanulók megismerjék a kézikönyvek gyakorlati használatát. A jól sikerült könyvtári foglalkozás után — amelyen a győztesek könyveket nyertek — a tanulók többsége beiratkozott a könyvtárba.

Jászsági Ruhaipari Szövetkezet (Jászapáti): 600 kötetes kihelyezett könyvtár anyagából válogathatnak a szövetkezet olvasni vágyó dolgozói. A szövetkezet egyik szocialista brigádjának kezelésében működő minikönyvtárnak 130 állandó olvasója volt.

Szolnoki MEZŐGÉP Vállalat üzemi könyvtára (Szolnok): Az Eötvös Lóránd szocialista brigádja védnökséget vállalt az üzem több száz kötetes könyvtára felett. Segítettek a könyvek újra rendszerezésében, selejtezték az elavult műveket, és a rendelkezésükre álló könyvvásárlási összegből frissen megjelent műszaki és a szépirodalmi köteteket vásároltak. A kölcsönzést és a rendszeres tájékoztatást, az ajánlást is a brigád tagjai végzték.

3. Tisza Cipőgyár Művelődési Háza (Martfű): Üzemtörténeti állandó kiállítás nyílt a könyvtárban.

5. Helyőrségi Művelődési Ház (Szolnok): A Magyar Néphadsereg új művelődési házában könyvtár is helyet kapott, amely a hozzá kapcsolódó olvasószobával az irodalom, a könyv és a zene barátainak ígért hasznos szórakozást.

MÁV Építőgépjavító Üzem munkásszállója (Jászkisér): Az újonnan átadott munkásszálló lakói szabad idejük hasznos eltöltését segíti a szállodához tartozó klubszoba, amelyben könyvtár is helyet kapott.

 

7. Klubkönyvtár (Tiszagyenda):  Az Őszi Megyei Könyvhetek idején avatták fel a felújított község klubkönyvtárat.

10. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtárban tartották a politikai könyvnapok megyei megnyitóját. Az ünnepi alkalomra cikkbibliográfiát jelentetett meg a gyűjtemény.

A Verseghy Könyvtár pedig a legújabb politikai művek ajánló bibliográfiáját adta közre.

Szolnok megyei Néplap archívuma

15. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtár zenei részlegében Kodály-estet rendeztek. A szocialista brigádok részére szervezett programon Koós Andorné, a zeneiskola igazgatója tartott előadást Kodály Zoltánról.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Közönségtalálkozót szerveztek Pernye András zenetörténésszel, akinek publikációiból Bálintné Hegyesi Júlia könyvtáros bibliográfiát is összeállított erre az alkalomra.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy nyelvművelő versenyt hirdetett a megyei könyvtár gyermekkönyvtára 7. és 8. osztályos úttörőknek Szolnokon.

23. Klubkönyvtár (Tiszasas): A járásban működő Páva-körök, népi hangszeres csoportok és hangszer szóliták bemutatójának adott otthont a település könyvtára.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár KISZ-szervezete létrehozta a fiatal értelmiségiek klubját, amelynek célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítson a városban élő fiatal diplomásoknak. Az első összejövetelen meghallgatták a Szigligeti Színház fiatal művészeinek műsorát, majd megbeszélték, összeállították a klub munkatervét.

26. Községi Könyvtár (Jászárokszállás): A Hazafias Népfront Szolnok megyei Bizottságának vendégeként megyénkbe érkezett Dieter Henze, az NDK Kulturális és Tájékoztatási Iroda igazgatója, aki Juhász István, a HNF megyei bizottsága munkatársának kíséretében Jászárokszállására látogatott. Az NDK- centrum igazgatója a község vezetőivel tartott találkozó után megtekintette a Hűtőgépgyár jászárokszállási hűtő- és klímatechnikai gyáregységét, majd a Háziipari Szövetkezet szőnyegszövő részlegének dolgozóival, munkájúikkal ismerkedett. Ellátogatott a községi könyvtárba is.

December

Községi Könyvtár (Jánoshida): 1000 új kötettel gyarapodott ebben az évben a könyvtár több mint 11 ezer kötetes állománya. Az olvasók száma ezer körül volt, a kikölcsönzött könyvek száma megközelítette a húszezret.

Városgazdálkodási Vállalat (Karcag): A vállalat KlSZ-szervezete és ifjúsági szocialista brigádja közös összefogással klubszobát és könyvtárat alakított ki a központi épületben. A könyvtárban elsősorban műszaki és szakmai jellegű könyveik kaptak helyet. Ezeket egészíti ki a szakszervezeti könyvtár letéti állománya, mely elsősorban szépirodalmi könyveket tartalmazott.

Zenei könyvtár Törökszentmiklóson - Szolnok megyei Néplap archívuma

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Ifjúsági Irodalmi Szabadegyetem keretében  „A magyar epika századai” címmel új sorozatot indult. Az első irodalmi esten Lengyel Dénes irodalomtörténész tartott előadást a középkor és a reneszánsz epikájáról. A műsorban közreműködött Csernus Mariann, Bánffy György, valamint a városi tanács Bartók Béla kamarakórusa.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat és a Corvina Kiadó közös akciójaként „Könyvpremiert” tartottak, amelyen Szántó Piroska albumát mutatták be. Az egész életművet átfogó, különböző műfajú illusztrációkat tartalmazó válogatást a művész személyesen mutatta be és az érdeklődőknek kézjegyével látta el.

Öcsödi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

20. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtárban Petőfi Sándor ifjúsági klub tagjai vidám fenyőműsorral köszöntötték az általános iskolai diákotthon tanulóit.

1977

Január

Február

8. Filmszínház (Tiszafüred): A Mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitóját tartották a településen. A szakfilmbemutatót követő könyvkiállítást dr. Sárkány Pál, a Mezőgazdasági Kiadó igazgatója nyitotta meg.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mezőgazdasági középvezetőknek
rendezett több alkalomból álló előadássorozatot a megyei könyvtár.

Március

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A magyer epika századai címmel szervezett irodalmi szabadegyetemet a könyvtár. A sorozat második előadásában Lengyel Dénes irodalomtörténész a barokkról tartott előadást.

Április

16. Szolnoki Galéria (Szolnok): A Verseghy Könyvtár Régi muzsika kertje című hangversenysorozatot indított. Ezen az esten René Clemenic és Kecskés András közreműködésével középkori, reneszánsz és barok zeneművek csendültek fel.

18. Vasutasok Szakszervezete Művelődési Központja (Szolnok): Baranyi Ferenc költőt látták vendégül. Az író-olvasó találkozón közreműködött Merényi Judit és Márton Sándor.

26. A Könyvtáros folyóirat ankétjának adott otthont Szolnok. Gerő Gyula főszerkesztő a folyóirat szerkesztési elveiről tájékoztatta az érdeklődőket. Katsányi Sándor részletesen foglalkozott a főiskolai államvizsgára való felkészítéssel.

Május

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Irodalmi délután vendége volt Bakcsi György irodalomtörténész, aki a Kell egy jó könyv '77 olvasópályázat könyveit mutatta be.

12. Pelikán Szálló (Szolnok): A Verseghy Könyvtár és a Magyar Hanglemezklub szervezésében került sor a Régi muzsika kertje rendezvénysorozat újabb elődására. Magyar udvarok zenéje című esten közreműködött Czidra László és együttese.

Június

Ünnepi Könyvhét

17. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): A "Kiváló Közművelődési Könyvtár" cím átadását ünnepelte ai immár háromszorosan kitüntetett intézmény.

Július

Augusztus

15-19. Szőnyi István Emlékmúzeum (Zebegény): Az Ipari Szövetkezetek megyei szövetségével közösen olvasótábort szervezett a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár

Szeptember

Október

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Művészeti utazás a Szovjetunió Kötársaságaiban című előadássorozat keretén belül a régi Moszkva művészeti értékeiről hallhattak az érdeklődők.

21. Vörös Csillag Mgtsz. Táncsics Klubja (Túrkeve): Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából Az Értől az Óceánig címmel dr. Bardócz Antal előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

24. Művelődési Ház (Kisújszállás): Az Őszi Megyei Könyvhetek megnyitó ünnepségére a településen került sor. A résztvevőket és a vendég írókat: Palotai Borist és Kalmár Györgyöt Nagy Lajos és Barna Károly köszöntötte, majd Jászsági Népi Együttes adott műsort. 

25. Művelődési Központ Könyvtára (Martfű): Soós Zoltán SZOT-díjas költő volt a bibliotéka vendége

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Könyvtárosok Szolnok megyei szervezete tájékoztatót tartott a könyvtárhálózatok munkájáról.

November

1-12. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): Perei Zoltán kisgrafikáiból nyílt tárlat a bibliotékában.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A magyer epika századai címmel szervezett irodalmi szabadegyeteme őszi előadásában Lengyel Dénes irodalomtörténész a felvilágosodás irodalmáról tartott előadást.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ruzsa György, a Kelet-ázsiai Művészeti Múzuem munkatársa az orosz ikonfestészetről tartott előadást a Művészeti utazás a Szovjetunió Kötársaságaiban című sorozat keretében.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Politikai könyvnapok alkalmából Radó György Moszkvától Moszkváig című monográfiájának premierjére várták az érdeklődőket.

December

1. Vörös Csillag Filmszínház (Szolnok): A Szolnok megyei Moziüzemi Vállalat és a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár szervezésében Ady emlékműsorral egybekötött filmbemutatóra került sor december hónapban a megyében. Az Ady költészetéből összeállított irodalmi műsort követően került sor a Ki látott engem? című film bemutatójára, amelyet a költő munkásságával kapcsolatos könyvkiállítás is szinesíett.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A magyer epika századai címmel szervezett irodalmi szabadegyetemet a könyvtár. Az év utolsó előadásában Lengyel Dénes irodalomtörténész a reformkorról tartott előadást, amelyet Lázár Kati és Körtvélyessy Zsolt művészi produkciója színesített.

1981

Január

Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat (Szolnok): Tizennyolc letéti könyvtárban 5 ezer 364 kötet nyújtott tartalmas szabadidei elfoglaltságot a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat a dolgozóinak. A könyvtárak kezelését társadalmi aktívák látták el.

Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Befejeződött a könyvtár elektromos hálózatának rekonstrukciója. 
Ebben a hónapban a KISZ Karcag városi Bizottsága a könyvtárral közösen hirdetett olvasómozgalmat a város fiataljai részére „35 év az irodalomban” címmel. Az olvasómozgalom háromfordulós vetélkedősorozattal ért véget, amelynek második fordulójára ezekben a napokban kerül sor. A kérdéseket Sarkadi Imre életéről, munkáiról állították össze a szervezők.

Karcagi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

Kenderesi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

Fiúnevelő Otthon (Tiszakürt): Kollégiumi könyvtárat alakítottak ki, így közel 2500 kötet közül válogathattak a nevelőotthon lakói.

A községi könyvtárnak 1981-ben több mint háromszázötven olvasója volt, ami a lakosság harminc százaléka. Ez az arány magasabb volt a megyei átlagnál abban az időben.

Tiszakürti nevelőotthoni könyvtár - Szolnok megyei Néplap felvétele

15. Járműjavító Üzem Művelődési Központ könyvtára (Szolnok): Az üzemi KISZ- szervezettel közösen Stúdium ’81 néven szervezett új klubot a könyvtár.

16. Városi Könyvtár (Jászberény): A kereskedelempolitika és a jövedelempolitika címmel tartott előadást dr. Üveges László, a SZÖVOSZ osztályvezetője a Magyar Közgazdasági Társaság jászsági csoportja és az Egyesült Jászsági Afész közös szervezésében tartott rendezvényen.

Ebben a hónapban mutatta be a grafikai gyűjteményében őrzött Csohány Kálmán (1925-1980) grafikusművész alkotásait.

Községi Könyvtár (Tiszabura) - Szolnok megyei Néplap felvétele

26. Felszabadulási emlékkönyvtár (Mezőtúr): Óvodás és általános iskolás gyerekek körében hirdetett rajzpályázatot a Felszabadulási emlékkönyvtár és a Fiatal utazók klubja. A pályaművek témája a zene és a dal volt. A beérkezett rajzokból rendeztek kiállítást rendeztek.

Községi Könyvtár (Fegyvernek) - Szolnok megyei Néplap felvétele

27. Jászberényi Tanítóképző Főiskola (Jászberény): A tanítóképző főiskolák közművelődési tanszékeinek részvételével országos szakmai tanácskozásnak adott otthont a jász főváros, amelynek egyik központi témája az iskolai könyvtárak helyzete volt.

30. Vörös Csillag Filmszínház (Túrkeve): A mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitójára került sor a településen. Szabó István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke nyitotta meg az eseménysorozatot, Sárkány Pál, a Mezőgazdasági Könyvkiadó igazgatója pedig a kiadó új kiadványait mutatta be.

Nagyközségi -járási Könyvtár (Kunszentmárton) - Szolnok megyei Néplap felvétele

Február

Nagyközségi-járosi Könyvtár (Kunszentmárton): Hat csapattal kezdődött meg a községi spartakiád sakk-csapatbajnoksága, amely a hónap végéig tartott. A körmérkőzéses bajnokság egyes fordulóit minden héten keddi napokon tartották.

15. Városi Művelődési Ház (Túrkeve): Tóbiás Áron íróval találkozhattak a túrkevei olvasók.

20. Városi Könyvtár (Túrkeve): A XVII.számú Autójavító Vállalattal közös szervezésében az AFIT éttermében dr. Szegő Lajos, a Szabad Föld rovatvezetője a nyúltenyésztésről tartott előadást. A mezőgazdasági könyvhónap programjára meghívták az áfész nyúltenyésztő szakcsoportjának tagjait is.

Községi Könyvtár (Jászárokszállás) - Szolnok megyei Néplap felvétele

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A mezőgazdasági könyvhónap keretében a könyvtár és a Hazafias Népfront városi kertbarátköre rendezésében a Komarov-teremben (mai Szent Imre Kultúrotthon) Bazsó Csongor, a Kertészet és Szőlészet című hetilap munkatársa tartott előadást a házikertekben a gyümölcstermesztéssel kapcsolatos teendőkről és tapasztalatokról.

Községi Könyvtár (Tószeg): Kiállítást és vásárt rendezett a tószegi könyvtár a Petőfi Termelőszövetkezettel közösen. Az akció időszakában dr. Regőczi István, a MÉM külkereskedelmi főosztályának munkatársa tartott előadást a mezőgazdasági termelés piaci lehetőségeiről, hatodik ötéves tervi feladatairól; dr. Nagy László, a megyei Állattenyésztési Felügyelőség igazgatóhelyettese pedig a korszerű takarmánygazdálkodásról.

A könyvtár sok munkát fektetett be, hogy segítse a tószegi munkahelyek és a művelődési ház rendezvényeit. Megszervezte az oktatók és a könyvbarátok klubját. Rendhagyó irodalmi órák, író-olvasó találkozók, könyvkiállítósok is „fémjelzk” az intézmény dolgozóinak aktivitását.

Március

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Köznevelés című folyóirat szerkesztőségét látta vendégül a megyei intézmény egy szakmai ankét keretében.

3. Városi Könyvtár (Túrkeve): A mezőgazdasági könyvhónap zárórendezvényekénta Kertészet és Szőlészet című folyóirat rovatvezetője, Szentmiklóssy Ferenc ankét keretében válaszolt az érdeklődők zöldség- és gyümölcstermesztéssel kapcsolatos kérdésekre a könyvtárban.

Községi Könyvtár (Jászkisér) - Szolnok megyei Néplap felvétele

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tájékoztatót tartottak könyvtárosoknak a központosított ellátás helyzetéről, a szakmai irányelvek korszerűsítéséről.

9. Ságvári Endre Müvelódési Ház (Szolnok): A húsz éves Pedagógus Klub évfordulója alkalmából Mensáros László előadóestjét szervezték meg  a klub a Pedagógusok Szakszervezete Megyel Bizottsággával és a Verseghy Könyvtárral közösen.

23. Csomóponti Művelődési Ház könyvtára (Szolnok): A Bartók-centenárium jegyében zenei vetélkedőt rendezett a bibliotéka a nagy magyar zeneszerző életéről és műveiről. Vájna Katalin zenepedagógus tartott előadást, majd a Bartók Béla kamarakórus adott műsort.

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras) - Szolnok megyei Néplap felvétele

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kortársaink rendezvénysorozat keretében Bárány Tamást látta vendégül a bibliotéka. Az íróval Széphalmi Istvánné könyvtáros és Szurmay Ernő a bibliotéka igazgatója beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A KISZ Szolnok városi Bizottsága és a megyei bibliotéka a Könyv és ifjúság akció folytatásaként 35 év az irodalomban címmel olvasómozgalmat hirdetett a dolgozó fiatalok KISZ-szervezetei számára. A mozgalom vetélkedősorozata egy döntő fordulóval ért véget.

Április

Hűtőgépgyár Szakszervezeti Könyvtára (Jászberény): Közel 12 ezer kötettel, 38 újsággal és folyóirattal várta a gyár olvasni, művelődni vágyó dolgozóit. A könyvtárosok sok színes, változatos programot is szerveztek az olvasóknak. Gyakran rendeztek kiállítást és vetélkedőt. 1981 tavaszától pedig egy kis füzetben közreadták minden hónapban a könyvtár új könyveinek listáját. A rövid ismertetőket tematikusán csoportosították. A füzet tartalmazta a könyvtár rendezvényeit és rejtvény is volt benne. A tájékoztatót a KlSZ-alapszervezetekhez, az üzemi kulturfelelősökhöz és a szocialista brigádokhoz juttaták el.

Községi Könyvtár (Tiszakürt) - Szolnok megyei Néplap felvétele

Községi Könyvtár (Újszász): Több mint 25 ezer kötet könyv és száznál több hanglemez áll a kölcsönzők rendelkezésére.

10. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): A szocialista brigádok számára meghirdetett háromfordulós irodalmi vetélkedőjére került sor.

11. Községi Könyvtár (Nagyiván, Tiszaigar, Tiszaörs):  Verseskötetekből összeállított kamarakiállítás fogadta az érdeklődőket költészet napja alkalmából.

Nagyközségi-járási Könyvtár (Tiszafüred): A költészet napja tiszteletére  vetélkedőt szervezett a könyvtár a helyi úttörőelnökség gel és a KlSZ-bizottsággal közösen irodalomkedvelő fiataloknak. Az úttörők a szép magyar beszédből vizsgáznak a Kazinczy verseny keretében, a KISZ-tagok pedig vers- és prózamondásban mérték össze tudásukat.

16. (Martfű): Munka és Művelődés Hete alkalmából Garai Gábor író volt a helyi közönség vendége.

Verseghy Könyvtár Fotótára

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Költészet napja rendezvénysorozathoz kapcsolódóan Zene és költészet címmel a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban tartottak előadást.

Május

A nagyiváni úttörőcsapat eredményesen teljesítette a Verseghy Könyvtár és a megyei Úttörő Elnökség által kiírt "Könyvet a felnőtteknek" elnevezésű akció követelményeit. A csapat Mókus őrsének tíz tagja az akció ideje alatt ötvenöt nyugdíjas embert keresett meg a lakásán, akik idős koruk vagy betegségük miatt nem tudnak elmenni a könyvtárba. Az úttörők olvasnivalót vittek az öregeknek, és vállalták, hogy ezentúl rendszeresen cserélik az elolvasott könyveket. A kis „könyvtárosok" ezzel a vállalásukkal teljesítették a Barátunk a könyv — akció követelményeit is.

11. Gyermekváros (Szolnok): Az újonnan átadott megyei gyermek- és ifjúságvédő intézetben könyvtárszobát is kialakítottak az otthonban elhelyezett gyermekek és nevelőik számára.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének megyei szervezete összejövetelt tartott, ahol  dr. Zsidai Jószef, az MKE elnöketartott előadást Könyvtárügyünk időszerő kérdései, - kitekintéssel svájci és osztrák
könyvtárakban nyert tapasztalatokra címmel.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Immár ötödik alkalommal került sor a Verseghy nyelvművelőversenyt, amelyre több mint százötven általános iskolás diák nevezett be ebben az évben. A járási, városi középdöntők után huszonegyen jutottak a a megyei döntőbe. A döntőn a szép magyar beszédből, nyelvünk helyes használatából vizsgáztak a diákok.

22. Nagyközségi Könyvtár (Kunhegyes): A nagyközségi tanács, a megyei tanács, a Verseghy Könyvtár és a műemléki felügyelőség összefogása eredményeképp kerülhetett sor a kunhegyesi könyvtár épületének átadására. Az 1730-ban épült parasztbarokk stílusú műemlék épületet erősen leromlott állapotából varázsolták újjá. A tervezés munkáját a Szolnokterv szakemberei végezték, a belsőépítészeti terveket Blazsek Gyöngyvér készített. A könyvtárban kaptak helyet Csete Ildikó textíliái és Kun Éva kerámiái is.

previous arrow
next arrow
Slider

29. - június 6. Ünnepi Könyvhét

Városi Könyvtár (Jászberény): A Nádor utcai lakótelep 2-es számú lakóházának alagsorában, a szakszervezeti könyvtár régi helyiségében fiókkönyvtárát nyitott a városi könyvtár. Képes- és mesekönyvekből, válogatott szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvekből négyezer kötet állt az olvasók rendelkezésére. Még ebben az évben Máté György szobrász által vezetett képzőművész szakköre is a fiókkönyvtárban kapott helyet.

Június

1. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Szemtől szembe a művészetekkel címmel olvasónapló-pályázatot hirdetett a bibliotéka a KISZ városi bizottságával közösen. A pályázat 1982. április 4-ig tartott.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Valóság című folyóirat ankétját szervezte meg közösen a Magyar Népművelők és a Magyar Könyvtárosok megyei szervezetei

14. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Már negyedszer szervezett cigánygyermekek részére olvasótábort a könyvtár a Killián napközi otthonban. A tíznapos táborban harmincöt kisiskolás vett részt, akiknek a rendezők igyekeztek emlékezetessé tenni az együttlétet. Kun János előadóművésszel, Forrai Magda zenésszel és Vitai Ildikóval találkoztak a tábor lakói. Ezen kívül szerepelt a programban kirándulások: múzeum- és műteremlátogatás, valamint bábkészítés, játékos anyanyelvi foglalkozás, riportkészítés, filmvetítés, lemezhallgatás és soksok kötetlen beszélgetés, a pedagógusok és a könyvtárosok vezetésével.

18. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Megnyílt a község új könyvtára a tanács épületében. A 72 négyzetméter alapterületű, háromrészes olvasóterem több mint kétszerese lett a régi könyvtárnak. A könyvek bemutatását, válogatását az olvasóteremben szabadpolcok segítették, tárolásukat pedig raktár biztosította. A könyvtár megnyitása után az olvasók találkoztak Jobbágy Károly kétszeres József Attila-díjas költővel.

23. Községi Könyvtár (Kunmadaras): A nyári szünet alatt új játékokkal várta a diákokat a helyi bibliotéka.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Egyhetes megyei olvasótábort rendeztek Zebegényben. A könyvtár, a szolnoki városi úttörőelnökség, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ „És tüzet gyújtott bennem” című pályázatára beküldött legjobb írások szerzői, valamint az úttörőcsapatoknál kiváló munkát végzők közül hetvenöten vehettek részt az olvasótáborban.

Verseghy Könyvtár Fotórára

A hónap végén Mezőtúron a könyvtárigazgatók értekezletéin értékelték az Olvasó ifjúságért pályázat első évének eredményeit, és átadták a szervező bizottság díjait a legjobban teljesítő könyvtári közösségeknek és KlSZ-alapszervezeteknek.

Július

Szakmunkástanulók olvasótábora (Karcag): Az ország különböző pontjáról száztíz fiatal érkezett a táborba, amelyet a SZOT szervezett Karcagon.

Úttörőtábor (Újszász): A parkerdőben az újszászi gyermekeknek olvasótárbort szerveztek. Sebestyén Éva, a Szigligeti Színház művészének műsora is színesítette az úttörőtábor programját.

Városi Könyvtár (Jászberény): De jó játék ez, gyerekek című akciójával a nyári szünidő hasznos eltöltéséhez nyújtott segítséget.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csak tiszta forrásból címmel szerveztek Bartók Béla emlékműsort Létay Klára, Békeffy Sarolta és Mosóczy Miklós közreműködésével.

9. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (Szolnok): A MÁV Szolnoki Járműjavító fennállásának 125. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás. A kiállított képek és dokumentumok között az intézmény könyvtárának története is bemutatásra került.

14. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola (Szolnok): A IX. Országos Honismereti Akadémián Fodor István, a jászberényi járási-könyvtár munkatársa tartott koreferátumot.

15. Járműjavító Művelődési Ház könyvtára (Szolnok): Átalakítási munkálatok után nyílt meg újra a bibliotéka és újra felkereshették az olvasók.

Augusztus

3. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Olvasótábor nyílt a könyvtár az úttörőházzal közös szervezésében. Az augusztus 15-én befejeződő táborozáson az általános iskola negyedik és ötötdik osztályosai vettek részt irodalmi-könyvtári, manuális-művészeti, valamint helyismereti és társadalomkutató csoportokban.

Ebben a hónapban kötetet adott ki a könyvtár „A feledés homályából” címmel Szélpál Árpád hazai irodalmi munkásságáról.

Törökszentmiklósi városi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

19. Községi Könyvtár (Tiszaörs): Az alkotmánvnaoi ünnepség keretében kerül sor az új könyvtár átadására. A közművelődési intézményt a régi tanácsháza épületében alakították ki. Az avató ünnepségen nyitották meg a könyvtárban Madarász Gyula debreceni festőművész kiállítását is.

Hamarosan megalakult az ifjú könyvbarátok köre és ott kezdte meg működését az irodalmi színpad is.

Szeptember

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Új olvasótermében zenei részleget alakítottak ki, hogy segítsék a zenei nevelést, a különböző zenei műfajok népszerűsítését. Az új részleget lemezjátszókkal, magnókkal, rádió- és televíziókészülékkel, zenei és verses hanglemezekkel, a zeneirodalmat ismertető könyvekkel látták el. A fonotéká- ban egyszerre hatan hallgathatták négy csatornán praktikus fülhallgatóval a kívánt műsort. A kiválasztott számokat szalagos vagy kazettás magnóra is fel lehetett venni.

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma) - Szolnok megyei Néplap felvétele

Klubkönyvtár (Tiszasas): Felújították a könyvtár épületét. A munkálatokat a kunszentmártoni Szövetkezeti Építőipari Vállalat végezte.

16. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (Szolnok): A megye könyvtárosai és a könyvtárakat fenntartó városi, községi tanácsok szakemberei tartottak konferenciát. A tanácskozáson a megye könyvtárügyének fejlődését. valamint a könyvtárak előtt álló feladatokat tekintették át. A magvar könyvtárak az 1970-es 1980-as években című kiállítás megnyitóiéval vette kezdetét a rendezvény, majd Feladatok a IV. Országos Könyvtárügyi Konferencia ajánlásainak tükrében címmel Juhász Jenő, a Művelődési Minisztérium könyvtári osztályának vezetője tartott előadást. Ezt követően dr. Vincze Sándornak, a megyei tanács művelődési osztályvezetőjének Fenntartók és könyvtárosok Szolnok megyében című korreferátumát hallgathatták meg a résztvevők. A tanácskozás hozzászólásokkal, vitával fejeződött be.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A rokkantak nemzetközi éve alkalmából Könyvről könyvért vetélkedőt tartottak a könyvtárban az érintettek számára.

22.Bárány Tamás íróval beszélgethettek az érdeklődők.

Verseghy Könyvtár Fotórára

23. Könyvtár (Kunmadaras): A helyi cigánygyerekek klubjának foglalkozására került sor a könyvtárban.

Október

FÉKON gyáregysége (Kisújszállás): Az üzem klubhelyiségében szakszervezeti letéti könyvtár is működött. Az ott levő 900 kötetet negyedévenként cserélte az SZMT megyei könyvállományából, amelynek fejlesztéséhez évenként négyezer forinttal járult hozzá a gyár.

Klubkönyvtár (Tiszasas): A csépai közsö községi tanács felújította a tiszasasi klubkönyvtárat.

Megyei Pedagógustovábbképző Intézet (Szolnok): Az intézet új épületbe költözött. A kltözés lehetővé tette, hogy a pedagógiai szakkönyvtár háromezer kötetes gyűjteménye kiegészüljön a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár pedagógiai könyvtárával.

Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): Kilenc szocialista brigáddal kötött együttműködési megállapodást a 19 ezer kötetet számláló cibakházi könyvtár. Azt vállalta a bibliotéka, hogy segíti a kollektívák kulturális vállalásainak teljesítését vetélkedőket, író-olvasó találkozókat szervez. Az úttörő- és kisdobos foglalkozások nagy része és az ifjú kommunisták politikai foglalkozásai, vetélkedői is a könyvtárban zajlottak, ezekhez játékokat, hanglemezeket, diafilmeket biztosított az intézmény.

Községi Könyvtár (Jánoshida): A Jászföld című könyv szerzője, Kunszabó Ferenc mutatta be kötetét a jánoshidai közönségnek.

Városi Könyvtár (Jászberény): Perei Zoltán grafikáiból nyílt tárlat a bibliotékában.

7. Hűtőgépgyár Szakszervezeti Könyvtára (Jászberény): A műszaki és közgazdasági könyvnapok alkalmából egész hónapot betöltő rendezvénysorozat kezdődött Jászberényben.

12. Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras):Utazás hazai tájakon címmel nyílt könyvkiállítás.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Magyar Közgazdasági Társaság Szolnok
megyei Szervezete,a Szervezés és Vezetéstudományi Társaság megyei Szervezete, valamint a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Vállalat a könyvtárral közösen szervezett köbnyvankétot. Célszerű vállalati szervezet címmel Marosi Miklós, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem professzora tartott előadást.

16. - november 4. között rendezték meg az őszi megyei könyvheteket.

19. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtár zeneszobájábana Boros Attila, a Magyar Rádió zenei szerkesztője Verdi operái címmel tartott előadást.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár a MKT Szolnok megyei Szervezetével, valamint a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Vállalattal ankétet rendezett Az exportösztönzés címmel megjelent szakkönyvről. Az ankétet a mű szerzője, Fáyné Péter Emese a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem adjunktusa vezette.

Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Árfolyamváltozások és a külkereskedelmi árak címmel dr. Tarafás Imre kandidátus, a Magyar Nemzeti Bank osztályvezetője tartott előadást a könyvtár emeleti klubjában. A Magyar Közgazdasági Társaság jászsági csoportja szervezésében konzultáció követte az előadást.

November

Összevonták Jászszentandrás oktatási és közművelődési intézményeit. Az általános iskola, az óvoda, a községi művelődési ház és könyvtár közös irányítása — szakmai önállóságuk meghagyása mellett — elősegíti maid az intézmények jobb kihasználását, takarékos gazdálkodását.

Községi Könyvtár (Abádszalók): Huszonháromezer kötet és 45 féle folyóirat várta az olvasókat a könyvtárban. A gyermekkönyvtárban 6—7 ezer kötet közül válogathattak a fiatalok.

Szolnok megyei Néplap felvétele

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Hatfordulós vetélkedőn pergették vissza a történelem lapjait, a Nagv Októberi Szocialista Forradalom eseményeit Mezőtúron. A könyvtár és az MN helyi alakulatának szakszervezeti bizottsága által a rendezett döntőben hét, egyenként négytagú csapat versengett.

Szolnok megyei Néplap felvétele

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár az MTVB művelődésügyi osztálya, a KISZ Szolnok megyei Bizottsága, az SZMT Ságvári Endre Művelődési Központja és központi könyvtára, a TIT, a MÉSZÖV, a TESZÖV, a KISZÖV, valamint a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ közreműködésével tavasszal politikai vetélkedőt hirdetett „Együtt a közös úton” címmel szocialista brigádok részére, amelynek megyei döntőjére november elején került sor. A szervezők a vetélkedővel kapcsolódni kívántak az SZKP XXVI. kongresszusához, a NOSZF 64- évfordulójához és a KISZ X. kongresszusához.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A  Magyar Eszperantó Szövetség Szolnok megyei Bizottságával közösen kétnyelvű (eszperantó-magyar) irodalmi déutánt rendezett a könyvtár. Az irodalmi délután témáj Karel Capek élete és munkássága volt.

Szolnok megyei Néplap felvétele

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár Gyermekkönyvtára és a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ zenei módszertani foglalkozássorozatot szervezett. Az érdeklődő óvónők számára Segíts csengettyű címmel G. Forrai Magdolna zenepedagógus tartott foglalkozást.

16. Szolnok Megyei Levéltár (Szolnok): A Könyvtárosok Szolnok megyei szervezete szakmai látogatást tett a levéltár újonnan átadott szolnoki épületébe.

19. Csomóponti Művelődési Ház Könyvtára (Szolnok): A tam-tam dobtól a huszonegyedik század zenéjéig címmel könnyűzenei sorozatot indított a könyvtár.

Községi Könyvtár (Tószeg): Szilvási Lajos író találkozott olvasóival.

20. Csomóponti Művelődési Ház Könyvtára (Szolnok): A bibliotéka látta vendégül a szolnoki propagandista klub tagjait, akik megismerkedtek a könyvtár állományával, a propagandamunkában jól hasznosítható kiadványokkal.

23. Városi Könyvtár (Jászberény): Dr. Horuczi László, a szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető tanára tartott előadást Az életmód erkölcsi kérdései címmel.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Közművelődés és értelmiség címmel Huszár Tibor tartott előadást.

25. Városi Tanács (Túrkeve): A politikai könyvnapok keretében nyílt könyvkiállítás a nagyteremben.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kurucz Gyula író volt a könyvtár vendége, akivel Alexa Károly beszélgetett a Kortársaink rendezvénysorozat keretében.

Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

December

Községi Könyvtár (Kunhegyes): A könyvtár pinceklubjában Suha Zoltán és Suháné Somkuti Katalin karcagi iparművészek üvegkiállítása tíz napig várta a látogatókat. 

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kortársaink elnevezésű rendezvénysorozat keretében Levendel Júlia és Horgas Béla Négykezes címmel tartott irodalmi délutánt, amelynek műsorvezetője Pinczési Judit költő volt.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Politikai könyvnapok keretében Karsai Elek történész volt a könyvtár vendége.

11. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (Szolnok): Száncsengő címmel szervezett módszertani, zenei foglalkozást óvónők részére a Verseghy Könyvtár gyermekkönyvtára. G. Forrai Magdolna zenepedagógus vezette.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Továbbképzést tartottak általános és középfokú oktatási intézmények könyvtárosai részére "Az iskolai könyvtárak helyzete és fejlesztési lehetőségei" címmel.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A bibliotéka eszperantó irodalmi köre Zamenhof-estet rendezett, ahol Rysard Dolinsky lengyel pedagógus tartott előadást.

17. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A magyar hanglemezklub mezőtúri szekciójának szervezésében a Kenderkóc együttes bemutatóját rendezték meg a könyvtárban.

21-22. Csomóponti Művelődési Ház könyvtára (Szolnok): A téli szünetben gyermekkönyv-kiállítással várták a nebulókat.

Szolnok megyei Néplap felvétele

31. (Jászboldogháza): Összevonták az általános iskola és a községi könyvtárat. Az összevonás után külön gyermekrészleget alakítottak ki, amely az általános 

1988

 összeállította Lengyelné Molnár Klára

Január

2. Jászalsószentgyörgy: megkezdték a helyismereti anyag gyűjtését cikk-kivágatokból
3. Mezőtúr: Nagy Sándorné városi könyvtárigazgató kinevezése
5. Kenderes: japán vendéget fconyvt áriát ugatása

Február

11. Kunszentmárton: a mezőgazdasági könyvhónap ünnepi megnyitója

11. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Kisállatok a lakásban címmel dr. Veszely Andrásné állatorvos tartott előadást gyerekeknek a TIT szervezésében

17. Túrkeve: író-olvasó találkozó Dr. Szent-Miklóssy Ferenc, a Kertészet és Szőlészet folyóirat rovatvezetőjével
20. Jánoshida: a Közművelődési Alapból épületbővítés, átalakítás, új berendezés

Március

16. Jászladány: Major Judit nagyközségi könyvtárvezető kinevezése
17. Megyei Könyvtár: intézményi ifjúsági parlament
21. Tószeg: a Szolnok Városi Könyvtárhoz tartozó négy község munkaértekezlete
23. Zagyvarékas: író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal

Április

7. Kenderes, Tiszafüred: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkatársainak látogatása
7. Kisújszállás: író-olvasó találkozó a "Kisújszállás város története" c. monográfia szerzőivel
8. Tiszafüred: az új könyvtárépület átadása
11. Megyei Könyvtár, Jászberény: találkozó Kerekes Emil színművésszel
13. Mezőtúr: városi könyvtárigazgatók értekezlete
13 Tiszafüred: mezőtúri könyvtárosok látogatása
15. Abádszalók: szavalóverseny a Költészet Napja alkalmából /a tiszaderzs fiatalokkal közösen/
16. Kisújszállás: író-olvasó találkozó Nyerges Béla szakíróval
18-20. Megyei Könyvtár: Kazinczy-verseny /Szolnok város és vonzáskörzete/
26. Jánoshida: értelmiségi klub alakult
27. Rákócziújfalu: a szolnoki körzet 16 községének munkaértekezlete
28. Jászberény: tapasztalatcsere Hevesen, a városi könyvtár dolgozóinak részvételével
29. Jászapáti: "Bóbita" bábkört szervezett a gyermekkkönyvtár
29. Jászárokszállás: találkozó Dr. Benkő László egyetemi tanárral  a magyar nyelv hete alkalmából
30. Megyei Könyvtár: a Verseghy nyelvművelő verseny megyei döntője
 

Május

1. Jászalsószentgyörgy: színes televiziót és videomagnót kapott a könyvtár
10. Jászalsószentgyörgy: mosdó, WC kialakítása, a bútorzat megjavítása
12. Megyei Könyvtár: találkozó Gecse Gusztáv vallástörténésszel
13-15. Megyei Könyvtár: a Verseghy nyelvművelő verseny országos döntője
16-26.Torökszentmiklós: orosz nyelvi pályázat általános iskolai tanulóknak
24. Megyei Könyvtár: továbbképzés a hálózat könyvtárosainak. Előadók: Pechnik Mária közgazdász és Kéri László politológus
27. Rákóczifalva: író-olvasó találkozó Kiss Benedekkel
30. Megyei Könyvtár: a jászapáti "Barátunk, a könyv" szakkör látogatása

Június

1. Megyei Könyvtár: író-olvasó találkozó Rigó Bélával és és Lukácsy Katalinnal
2. Tiszaigar, Tiszaörs: rendhagyó irodalni óra Kovács Mari előadóművésszel
2. Tiszaigar, Tiszaörs: író-olvasó találkozó Rigó Bélával
5. Nagyiván: író-olvasó találkozó Rigó Bélával
6. Tiszafüred: az Ünnepi Könyvhét megnyitója
6. Tiszaigar: iró-olvasó találkozó Kömend Lajos költővel
7. Megyei Könyvtár: találkozó a Betűlábnyomok c. kötet alkotóival
8. Megyei Könyvtár: találkozó az Alföld c. folyóirat szerkesztőségévei: Aczél Géza, Keresztury Tibor, Márkus Béla
8. Abádszalók, Tiszaszőllős: író-olvasó találkozó Vásárhelyi Tamás biológussal
8. Jászapáti, Jászberény: rendhagyó irodalmi óra Czine Mihály irodalomtörténésszel
8. Jászberény: a Helikon Együttes Sütő András estje

8. Mezőtúr: iró-olvasó találkozó Baranyi Ferenc költővel

8. Nagyiván, Tiszaörs: rendhagyó irodalmi óra Körmendi Lajos költővel
8-9. Tiszafüred: iró-olvasó találiozó Vásárhelyi Tamás biológussal
13-24. Törökcszentnmiklós: nyári számítástechnikai napközis tábor
13. - július15. Jánoshida: nyári napközis olvasótábor
18. Megyei Könyvtár: megjelent a Kalandos Nyár '88. nyári szabadidős játék kérdéssora a Néplapban
20. Megyei Könyvtár: megyei továbbképzés a helyismereti munkáról — Ecseki Jánosné előadása
21-23. Megyei Könyvtár: regionális módszertani tanácskozás Pest, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megye könyvtárosai részvételével
23. Kenderes, Kunhegyes, Tiszafüred: Pest, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megye regionális módszertani tanácskozásának résztvevői meglátogatták a könyvtárat

Július

1. Tiszafüred: fehérgyarmati könyvtárosok látogatása
1-10. Túrkeve: olvasótábor Pápán a Jászkun Horizont szabadidős alaptól kapott 50.000 Ft támogatásból
4-10. Újszász: olvasótábor felsőtagozatos tanulóknak (1848-as témakörben)
26. Jászapáti: Móra Könyvklub alakult 37 fővel.

Augusztus

1. Alattyán: Köböl Zoltánné könyvtárvezető kinevezése
1. Jásztelek: Túróczi Lászlóné könyvtárvezető kinevezése
1, Tiszabura: főfoglalkozású könyvtáros lett Papp Istvánné
4-14. Megyei Könyvtár: a középiskolások tehetséggondozó olvasótábora Sóstón
6. Kenderes: A Horthy-család és a -kastélytalálkozó Dr. Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeumigazgatóval
10. Jászapáti: helyismereti bibliográfia készült /Szinnyei: Magyar írók élete és munkái c. mű alapján
10-17.Kisújszállás: olvasótábor Magyarhertelenden
13-22. Megyei Könyvtár: tehetséggondozó olvasótábor általános iskolásoknak Bükkszéken
22. Kengyel: költözik a könyvtár /a községi pártbizottság székházában kapott helyet/
26. Tiszafüred: nemzetközi finn-ugor nyelvészcsoport tanácskozott a köyvtárban

29. Jászkisér: új berendezésre 900.000 Ft-ot kapott a könyvtár a Közművelődési Alapból

Szeptember

1. Tiszabő: Imre Györgyné könyvtáros kinevezése
5. Szolnok Városi Könyvtár: az új könyvtárépület átadása a Széchenyi Lakótelepen.


13. Tiszafüred: kiskunhalasi könyvtárosok látogatása
20-21 . Tiszafüred: megyei könyvtárigazgatók országos értekezlete
33-30. Megyei Könyvtár: tapasztalatcsere Zala megyében a városi könyvtárigazgatók számára.
30. Cibakháza: író-olvasó találkozó Ordas Ivánnal

Október

3. Jánoshida: Betegek Klubja alakult az egészségmegőrzési pályázaton nyert 30.000 Ft tánogatás segítségével
4. Jánoshida; találkozó D. Nagy Évával, a Móra Kiadó szerkesztőjével
5. Megyei Könyvtár: tanácskozás a Technika Házában "A közművelődési könyvtárak szerepe a mezőgazdasági információ és szakirodalom" címmel

6. Tiszafüred: a szegedi Somogyi Könyvtár látogatása

11. Tiszafüred: a jászberényi és a körzeti községi könyvtárosok látogatása
15. Tiszafüred: Nógrád ntegye könyvtáros egyesületének látogatása
17 Jászladány: Sellei Zoltán előadóművész estje
25. Karcag: az őszi megyei könyvhetek megnyitója
28. Jánoshida: találkozó Bárdos Kató pszichológussal

November

1. Kisújszállás: a zenei részleg kialakítása az OKT pályázat útján nyert 300.000 Ft támogatásból
1. Tiszagyenda: Nagy Magdolna klubkönyvtárvezető kinevezése
4. Megyei Könyvtár: országos számítógép-technikai tanácskozás
5. Jánoshida: találkozó Nagy Valéria pszichológussal és Kun János előadómüvésszel
5. Tiszatenyő: bővült a könyvtár alapterülete a volt tanácsi házasságkötő teremmel
9. Megyei Könyvtár: továbbképzés a felsőfokú szakképesítéssel rendelkező könyvtárosok számára. Előadók.: Abonyi Iván fizikus és Papp István, a  FSZEK igazgatóhelyettese
9. Megyei Könyvtár: városi könyvtárigazgatók értekezléte

12. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Plakátverseny eredményhirdetése
21. Tiszasüly: elköltözött a könyvtár a volt áltiskolai épületbe /jelentős alapterület bövüléssel
21. Törökszentmiklós: író-olvas találkozó Bistey Andrással
25. Túrkeve: író-olvasó találkozó Makra Sándorral
28. Megyei Könyvtár: gyermekkönyvtáros értekezlet. Előadó: Fogarassy Miklós, az OSZK KMK munkatársa
29. Tiszaföldvár: író-olvasó találkozó Kósa Csabával
30. Abádszalók, Tiszaszőllős: író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal.

December

1. Tiszaföldvár: Molnár Györgyné könyvtárvezető kinevezése
1. Tiszafüred: író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal
2. Jászszentandrás: találkozás a Csemadok képviselőivel az Új Tükör szervezésével
2. Kunszentmárton: író-olvasó találkozó Granasztói Szilviával
5. Megyei Könyvtár: író-olvasó találkozó Marék Veronikával 
5. Megyei Könyvtár: a MTVB döntése alapján a Tisza Antal u 2. sz. alatti épületet megkapta a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár
5. Megyei Könyvtár: találkozó a Piknik-sorozat munkatársaival, Borbíró Zsókával és Havas Fannyval

6. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Orosz műfordító verseny eredményhirdetése


6. Fegyvernek: Kun János előadómüvész "Kicsik és nagyok" c. műsora
8. Törökszentmiklós: író-olvasó találkozó Ágai Ágnessel
9. Megyei Könyvtár: író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal a Rákóczi úti Iskolában
9. Megyei Könyvtár, Városi Központi Könyvtár (Szolnok): találkozó a Süni szerkesztőivel
9. Jászberény, Jászladány: író-olvasó találkozó Bistey Andrással
9. Kenderes, mezőtúr: író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal
9. Mezőtúr: Kertész Lilla "Csodaparipa" c. műsora gyerekeknek
11. Kisújszállás: találkozó D. Nagy Évával, a Móra Könyvkiadó szerkesztőjével
12. Jászfelsőszentgyörgy, Szászberek, Zagyvarékas: ióíró-olvasó találkozó Békés Pállal
14. Abádszalók, Kunhegyes, Tiszaderzs: Kun János "Uccu neki, Jusztinka!" c. 
15. Jászberény: Kutulic László grafikusművész kiállításának megnyitása
18. Karcag: találkozó a Süni éa a Piknik könyvek szerkesztőivel
20. Jászberény: találkozó Dr. Gecse Gusztáv vallástörténésszel

1993

 Január

14. Tiszaföldvár: Játékos anyanyelvi vetélkedő.

15. Jászárokszállás: Urvölgyi Andrásné, a Városi Könyvtár igazgatója nyugdíjba vonult. A könyvtár vezetését Ádám Gáborné vette át, aki szeptember 15-től január 15-ig megbízott igazgatóként irányította az intézmény munkáját.

15. Törökszentmiklós: Vetélkedő döntő felső tagozatos tanulóknak. Téma: Amerika felfedezésének 500. évfordulója.

16. A 633. Sz. Petőfi Sándor Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola (Szolnok): Az iskola, a Ságvári Művelődési Központ és a Szakszervezetek Megyei Könyvtára a költő születésének 170. évében ismét megrendezte a szakmunkástanulók Petőfi Sándor vers- és prózamondó versenyét a Helyőrségi Művelődési Otthonban.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Óda a fényhez című antológiát mutatták be. Közreműködtek a Varga Katalin Gimnázium diákjai. Az antológiában publikáló két szolnoki szerzővel (Baranyiné Miks Mária, Kerekes Géza) is találkozhattak az érdeklődők.

19. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Előadássorozat kezdődött, melynek témája: Biblia a helyes életmódról.

20 Községi Könyvtár (Jánoshida): Dr.Tóth Edit pszihológus előadása.

22. Csokonai Könyvtár (Karcag): A Magyar Kultúra Napja tiszíeletére helyi irók, költők és műveik bemutatása.

23. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A Magyar Kultúra Napja alkalmából találkozó Füzesi Zsuzsa grafikussal.

23. Községi Könyvtár (Mezőhék): Játékos irodalmi vetélkedő általános iskolásoknak.

24. Községi Könyvtár (Abádszalók): A Magyar Kultúra Napja alkalmából mesemondó versenyt rendezett a könyvtár a helybeli és a megyében élő gyermekek számára.

25. Községi Könyvtár (Tiszaörs): Rendhagyó irodalmi óra a könyvtárban. A foglalkozás témája: Fekete István élete és művei.

28. Rákóczifalván megtartott testületi ülés döntése alapján közös igazgatású intézménnyé vált a Faluház és a könyvtár.

30. Városi Könyvtár (Jászberény): A Zöld Klub programján előadást hallgathattak az érdeklődők Reform étrend télen címmel, melyben tanácsokat adtak a vegetáriánusok számára is.

A kunhegyesi könyvtár 1993 elején. Fotó: Mészáros János

Február

2. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Biblia a helyes gyógymódról elnevezésű sorozat részeként A helyes nevelés alapelvei címmel Csabai Tamás tartott előadást.

3. Községi Könyvtár (Zagyvarékas): A KDMP helyi szervezetének anyagi támogatásával vetélkedőt rendeztek Móricz Zsigmondról.

4-5. Szakszervezetek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képviselete és a Szakszervezetek Megyei Könyvtára (Szolnok): A könyvtár tanfolyamot szervezett olyan szakszervezeti tisztségviselők számára, akik az alapszervezetek pénzügyi, gazdálkodási, adózási kérdéseivel foglalkoznak. A tanfolyam résztvevői megismerkedhettek a naplófőkönyv, zárás, ellenőrzés, mérlegkészítés, adózás, adatszolgáltatás kérdéseivel.

5. Községi Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtár vendége volt Lengyel László politológus.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Dr. Hankóczi Gyula gimnáziumi tanár 37 kötet könyvet adományozott a Városi Könyvtárnak, 2.320.-Ft értékben.

16. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): "A Biblia a helyes életmódról" című előadássorozat keretein belül Csabai Tamás előadásában a helyes életmódról, az idő felhasználásáról, a munka és a pihenés változásáról, egészségügyről és táplálkozásról beszélgettek a Biblia szemszögéből.

19. Tiszaparti Gimnázium (Szolnok): Az iskola könyvtárából jelentkezett a Ki nyer ma?, a Magyar Rádió népszerű játékos zenei műsora.

24. Jászárokszállás: A Városi Önkormányzati Testület Ádám Gábornét nevezte ki a Városi Könyvtár igazgatójává. Megbízatása öt évre szólt.

24. Karcag: „Legkedvesebb süteményem" - nyugdíjasok süteménysütő versenye.

25. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): A Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára városi szintű vetélkedőt rendezett Petőfi Sándor születésének 170. évfordulója tiszteletére. A vetélkedőre minden általános iskolából várták annak az 1x3 fős 5. osztályos csapatnak a jelentkezését, mely az iskolai tanulmányok és némi egyéni hozzáolvasás alapján a legjobban ismeri Petőfi Sándor életrajzát, a János Vitéz című elbeszélő költeményét, valamint az 5. osztályos tankönyv által ismertetett verseket.

A versenyen tizenöt általános iskolából 45 ötödikes diák mérte össze tudását. A szoros küzdelemben az első helyet a Széchenyi Körúti Általános Iskola diákjai szerezték meg, a másodikok a Tallinn Körúti Általános Iskola tanulói, a harmadikok a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola ötödikesei lettek. A jó szereplésért mind a felkészítő tanárokat, mind a versenyző gyermekeket elismerés illeti.

25. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Töprengő című vetélkedő díjkiosztó ünnepsége

26. Karcag: "A méhészet aktuális problémái" címmel Ruff János szakíró tartott előadást. A megszűnt zalaapáti méhésziskola tanára, gyakorló méhész a méhbetegségekről tartott előadást az érdeklődőknek.

A Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem Mezőtúri Főiskolai Karának könyvtára. Fotó: Mészáros János

Március

Községi Könyvtár (Zagyvarékas): A Községi Könyvtár vetélkedőt hirdetett februárban az általános iskola felső tagozatos diákjainak Móricz Zsigmondról. A közel két hónapig tartó verseny szóbeli döntőjét a napokban tartották meg a könyvtár olvasótermében. Ekkor öt gyerek mérte össze tudását a figyelmes nézőtábor és a zsűri előtt.

5. Városi Könyvtár (Kunhegyes): Március 15-e tiszteletére rendezett szavalóverseny lebonyolításában,értékelésében vettek részt a könyvtár dolgozói.

9. Csokonai Könyvtár (Karcag): Barsiné Pataki Etelka címzetes államtitkár, az Expo főbiztosa látogatott a városba. Találkozott a Turulháza Alapítvány vezetőivel, megismerkedett az alapítvány terveivel, majd a Kunhalom Klub vendégeként a karcagiakkal beszélgetett városi Könyvtár olvasótermében.

Községi Könyvtár (Fegyvernek): Iró-olvasó találkozó Jóka Annával.

11. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Arany Jánosról szóló irodalmi estét tartottak Bánffy György színművész közreműködésével.

15. Községi Könyvtár (Öcsöd): Ünnepi megemlékezés március 15-ről.

15. Községi Könyvtár (Újszász): Községi szavalóverseny minden korosztály számára.

17. Csokonai Könyvtár (Karcag): Gyógynövények a mindennapi életünkben címmel tartott előadást a könyvtár olvasótermében Zsigray György tudományos kutató.

Községi Könyvtár (Tiszaörs): Origami foglalkozás gyermekolvasókkal.

19. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Vakok és Csökkentlátók Megyei Szervezete közreműködésével irodalmi műsor.

19. Községi Könyvtár (Tomajmonostora): Vidám, játékos vetélkedő általános iskolások részvételével. A jutalomnak szánt többszáz palacsintát és fánkot a fiatalok készítették.

23. Csokonai Könyvtár (Karcag): Sárossy László, a Földművelésügyi Minisztérium volt államtitkára a Kunhalom Klub vendégeként a könyvtár olvasótermében találkozott az érdeklődőkkel, válaszolt a mezőgazdasággal kapcsolatos kérdéseikre.

25. Városi Könyvtár (Szolnok): Dr. Szalay Márta nőgyógyász szakorvos tartott előadást kamasz olvasók számára.

29. Csokonai Könyvtár (Karcag): A Jászkunság című irodalmi folyóirat estjén a házigazda - Körmendi Lajos fő szerkesztő - mutatta be a lapot.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vendég volt Nagybányáról Fazekas Magdolna könyvtáros, aki március 29-től április 2-ig ismerkedett a szakmával.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fórum: - Haladunk vagy maradunk. A fórum résztvevői között volt Szente Ferenc, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgató-helyettese.

Az első megyei Könyvtári Kulturális Napok egyhetes rendezvénysorozattal olyan hagyományt kívántak teremteni, amely bensőséges viszonyt alakít ki a könyvtár és olvasó között - mondta Csáti Péterné, a Magyar Könyvtáros Egyesület JNSZ megyei szervezetének elnöke. A fórum első előadója Szente Ferenc, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgató-helyettese egy új, megyei tudományos rendezvényként köszöntötte a kezdeményezést, ami azért is jelentős, mert a könyvtárszakma kicsi ugyan, de világszakma, amelynek a korhoz illő filozófiája - könyvtárelmélete - a sok szakirodalom ellenére is nehezen alakul ki.
„A könyvtáros politizálása szolgálat” címmel elhangzott előadásában a könyvtáros szerepét, helyét, kapcsolatát a fogyasztói társadalomhoz - fejtegette.
A demokrácia oxigénje az információs szabadság, a valóságos tét a haladáshoz pedig az, hogy a fogyasztói ambíciókat maga mögé tudja-e utasítani a szellem. A könyvtáros betegsége a hivatali elszürkülés, ez ellen csak olvasással, fokozott művelődéssel lehet tenni - hangoztatta.
Boros Lajos, a megyei közgyűlés elnöke - a rendezvény- sorozat védnökeként - megyénk kulturális életének jelenéről, a közelmúlthoz képest történő
változások tükrében számolt be. A mai rendezvény remélhetőleg nyitás lesz a gazdagabb polgári réteg, a vállalkozók felé olyan értelemben is - mondotta -, hogy átérezve a kultúra egyre szűkösebb anyagi lehetőségeit, állampolgári kötelességként, önként járulnak majd hozzá a finanszírozásához.
Várhegyi Attila, Szolnok város polgármestere - a rendezvény másik védnöke - beszédében ezt a gondolatot kiegészítette azzal, hogy a jövőben a jelenlegi szponzorálási, sok esetben reklámrendszer helyett a mecenatúrának kell kialakulnia, amikor belső igényből fakadóan, minden elismerési vágy nélkül az támogat, aki ezt anyagilag megteheti.

Beszélgetés az alternatív színházról Rigó Józseffel, a Híd Színpad vezetőjével. Beckett: Lépések, a Híd Színpad előadása.

29-04.02. Könyvtári Kulturális Napok Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

27-29. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Óriási károkkal járt a tavaszi hóolvadás. A könyvtár olvasóterme „elázott".

30. Városi Könyvtár (Jászberény): Dr. Wirth István vezetett egy beszélgetést, melynek témája 1848 jelentősége és helytörténeti vonatkozásai voltak egy rendhagyó történelemóra keretében.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): „A business az biznisz” elnevezéssel a Magán- vállalkozásokat Fejlesztő Központ napja.

31. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Az MSZP országos vers- és prózamondó versenyének területi fordulója a könyvtárban.

31. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Költészet napi versmondó verseny általános iskolásoknak.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rendhagyó irodalmi óra az MTV "Lyukasóra" c. műsorának részvételével.

Rendhagyó történelemóra a Szemtanú c. folyóirat irányításával, Bíró Ferencné vezetésével a Varga Katalin Gimnázium diákjai számára. Ankét a Szemtanú c. folyóirat szerkesztőivel történelemtanároknak és érdeklődőknek.

Fotó: Nagy Zsolt. Új Néplap archívuma


31. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Rajzpályázatot hirdettek „Tiszaföldvár város" címmel általános iskolásoknak.

A kisújszállási városi könyvtár zenei részlege külön helyiségben található az önkormányzat épületének alagsorában. A hanglemezek, kazetták és hangos könyvek hallgatása mellett videofilmek nézésére is van lehetőség. A termet úgy alakították ki, hogy előadások és irodalmi estek rendezésére is alkalmas.
Fotó: Mészáros János

Április

1. Városi Könyvtár (Jászberény): „A Jászság őstörténete" címmel Kertész Róbert régész előadása.

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Betekintés a Megyei Könyvtár életébe. Nyitott nap.

Az Új Néplap hasábjain megjelent vetélkedő eredményhirdetése. A kéttannyelvű Varga Katalin Gimnázium diákjainak angol estje /angol nyelven/.

1-5. Városi Könyvtár (Szolnok): Könyvtáros hét. Program: Módszervásár gyermekkönyvtárosok részére. Vendég: Marék Veronika író. Kun János előadóművész irodalmi órája 7-8. osztályos tanulóknak.

Koszpek József tojáspatkoló népművész bemutatója. Dudás Zoltán zenés, irodalmi műsora gyermekeknek.

2. Községi Könyvtár (Fegyvernek): A Megyei Könyvtári Kulturális Napok keretében könyvárusítás, gyermekeknek ajándékosztás, "nyílt napok" a könyvtárban. A község helytörténeti (tárgyi) gyűjteményének ünnepélyes átadása.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Sajtótájékoztató a Megyei Könyvtári Kulturális Napok célkitűzéséről, eseményeiről, eredményeiről.

7. Községi Könyvtár (Tószeg): Író-olvasó találkozó Békés Pállal.

7-20. Községi Könyvtár (Kengyel): A könyvtár helyiségeit az óvoda foglalta el, így ismét 50m2-en kellett az állományt elhelyezni.

9. Községi Könyvtár (Öcsöd): Költészetnapi ünnepség.

10. Községi Könyvtár (Kuncsorba): Szellemi és ügyességi vetélkedő a könyvtárban fiatalok részére.

11. Községi Könyvtár (Alattyán): Vers és prózamondó verseny általános iskolások számára.

11. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Arany János verseiből szavalóverseny
általános iskolásoknak.

13. Községi Könyvtár (Csépa): A könyvtár átköltözött a Művelődési Ház volt mozi helyiségébe. Alapterülete 72 m2, korszerű, világos, központi fűtéssel.

14. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): „Életem nyitott könyve" címmel előadóestet tartott Kádár Edit és Kádár István. Mindketten a Túri Teátrum tagjai.

15. Városi Könyvtár (Szolnok): Költészetnapi versmondó verseny Weöres Sándor verseiből óvodásaknak.

16. Kunszentmárton: Városi szavalóverseny.

17. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Szavalóversenyt általános iskolás diákok részére.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Kazinczy nyelvművelő verseny városi és városkörnyéki döntője. a „Szép magyar beszéd” verseny területi fordulóján a költészet napjára is emlékezve, megnyitóként Gönci Zoltán a debreceni Ady Endre Gimnázium tanulója tolmácsolásában Arany János „A fülemüle” című versét hallgathatták meg a résztvevők.

18. Községi Könyvtár (Abádszalók): Kun János rendhagyó irodalmi órája "A XIX. sz. költői" címmel, 7. osztályosoknak.

Városi Könyvtár (Martfű): Az olvasókör tagjai a kecskeméti színházba látogattak, ahol a Csodálatos vagy Júlia c. darabot nézték meg.

19. Jászárokszállás: Az országos Kazinczy-verseny területi fordulója, 38 versenyzővel.

19. Jászberény: A Kazinczy-verseny területi fordulója.

19. Csokonai Könyvtár (Karcag): A Kazinczy-verseny városi döntője.

19. Kunhegyes: A Kazinczy-verseny előkészítése, lebonyolítása.

19. Kunszetmárton: A Kazinczy-verseny körzeti fordulója.

19. Martfű: A Kazincay-verseny területi döntője.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kazinczy-verseny városi fordulójának megrendezése.

19. Zagyvarékas: Szavalóverseny az általános iskola tanulóinak részvételével.

22. Jászberény: A „Föld Napja" alkalmából Buschmann Ferenc, a Jász Múzeum munkatársa tartott emlékezetes előadást.

22. Városi Könyvtár (Szolnok): Regényíró pályázat keretében Rideg Sándor: Indul a bakterház c. művének folytatását írták meg a gyermekek, saját elképzeléseik szerint. A város hat általános iskolájából a legkülönfélébb alkotások érkeztek be. A zsűri értékelésekor a szöveghűséget, az ötletességet, a fantáziát egyaránt értékelte. A legjobb három pályázat különdíjban részesült, a többiek okleveleket, kisebb jutalmakat kaptak.

23. Mezőhék: Mesemondó verseny általános iskolások részvételével.

24. Tiszaörs: Szavalóverseny általános iskolások számára.

30. Jászberény. A szolnoki Varga Katalin Gimnázium irodalmi színpada a vak és gyengénlátó költők "Óda a fényhez" c. antológiáját mutatta be.

Május

2.  Csokonai Könyvtár (Karcag): „Csak egy Földünk van" címmel környezetvédelmi vetélkedő gyermekeknek.

6. Szolnok, Megyei Könyvtár: A Verseghy nyelvművelő verseny területi fordulója.

7. Jászberény: A Verseghy nyelvművel verseny területi döntője.

13. Szolnoki Városi Könyvtár Reutlingenből - Szolnok testvérvárosából - delegáció látogatott a könyvtárba. Gyönyörű, német nvelvű mesekönyveket, regényeket hoztak ajándékba.

14. Tiszafüred: Ismeretlen tettesek betörtek a könyvtárba és elvitték a könyvtár csaknem teljes elektrotechnikai felszerelését és a video lejátszót.

24. Jászberény, Jászjákóhalma: Az ünnepi könyvhét vendége volt Fenyvesi Félix Lajos költő.

25. Csokonai Könyvtár (Karcag): „Északi madárhegyek tájékán" címmel Dr. Zsigray György kutató környezetvédelmi előadást tartott a gyermekolvasoknak.

25. Abádszalók: Kun János rendhagyó irodalmi órája "Arcomról minden csillagot" címmel.

25. Kisújszállás: Rajzóra a könyvtárban Varga Tamás ilusztrátorral, alsótagozatos gyermekeknek.

25. Martfű: „Szent a költő lantja" címmel szavalóversenyt rendeztek.

26. Jászberény: Irodalmi estet tartott Kányádi Sándor műveiből Réti Árpád, az egri Gárdonyi Géza színház művésze.

27. Zagyvarékas: Valamennyi alsótagozatos tanulót és nagy csoportos óvodást vendégül látta a könyvtár Ivancsics Ilona gyermekműsorán.

30. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Városi Gyermeknap.

Június

1. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Városi Önkormányzati Testület Gaál Sándort nevezte ki a könyvtár igazgatójává.

3. Csépa: Író-olvasó találkozó Gyárfás Endrével.

3. Kenderes: Író-olvasó találkozó Gyárfás Endrével.

3. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A megyei ünnepi könyvhetet megnyitota Grendel Lajos. Az ezt követő Márai Sándor emlékműsor előadóművésze Márai Emőke volt.

3. Szolnoki Városi Könyvtár: Az ünnepi könyvhét városi megnyitója. Ünnepi beszédet mondott a város polgármestere, Várhegyi Attila. Íróvendég: Molnár H. Lajos.

4. Városi Könyvtár (Szolnok): Gyárfás Endre író-költő találkozott gyermekolvasókkal.

4. Törökszentmiklós: "Csöndes kiáltás a vesztesekért" címmel Meister Éva tartott irodalmi műsort az ünnepi könyvhét tiszteletére.

5. Jászapáti: Az évtizedek óta működő nyugdíjasklub 50.000.- Ft támogatást kapott az önkormányzattól. Az idősek kultúrális programokra költötték az összeget.

7. Kisújszállás: Az ünnepi könyvhét alkalmából Körmendi Lajos író és Szenti Ernő költő-grafikussal találkoztak az olvasók.

7. Martfű: Az ünnepi könyvhét alkalmából Békés Pál íróval találkoztak a gyermekolvasók.

8. Abádszalók: Író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal, aki a Nap titkairól, fantasztikumokról, rejtélyekről beszélt.

8. Megyei Könyvtár: Békés Pál íróval találkoztak a szolnoki olvasók.

8. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal.

8. Tiszapüspöki: Író-olvasó találkozó Békés Pállal.

8. Tomajmonostora: Az ünnepi könyvhér alkalmából író-olvasó találkozó volt. íróvendég: Padisák Mihály.

9. Kunszentmárton: író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal,7-8. osztályos tanulók részvételével.

9. Szolnok, Megyei Könyvtár: Író-olvasó találkozó Cs. Gyímesi Évával. A beszélgetést Molnár H. Lajos vezette.

9. Öcsöd: A népszerű íróval, Padisák Mihállyal találkoztak a gyermekolvasók.

11. Fegyvernek: „Mesél az erdő" címmel Kovács Mari környezetvédelmi órája, kicsiknek.

11. Szolnok, Városi Könyvtár: A könytár fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a kollektíva.

14-jul.8. Kunhegyes: Olvasótábor. Eseményei: Kirándulás jún. 29-én és júl. 2-án. Részvétel a HUNGARY KUN CUP nyitóünnepségen. Ókori jelmezes felvonulás. Dudás Zoltán „Meseváros" című zenés, irodalmi műsora. Író-olvasó találkozó Czine Mihállyal.

14-15. Tiszafüred: Az MKE Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete a Városi Könyvtárban rendezte meg a könyvtárosok helyismereti konferenciáját.

16. Kuncsorba: Ügyességi és kulturális vetélkedő gyermekeknek.

20-27. Szolnok, Megyei Könyvtár: Anyanyelvi tábor. A tábor keretében zajlott jún. 25-én és 26-án a Verseghy nyelvművelő verseny országos döntője.

Július

5-16. Törökszentmiklós: Intenzív angol nyelvtanfolyam középiskolás tanulóknak.

7. Vezseny: Író-olvasó találkozó Békés Pállal.

10. Kuncsorba: Kirándulás Kecskémétre a Nemzetközi Gyermektalálkozóra.

15. Jászberény: Nemes András, a Városi Könyvtár igazgatója nyugdíjba vonult.

22. Kisújszállás: Honismereti vetélkedő a napközis tábor lakói számára.

Augusztus

1. Jászberény: A Városi Önkormányzati Testület Janó Jánost kinevezte a Városi Könyvtár igazgatójává. Megbízatása öt évre szól.

1. Szolnok, Megyei Könyvtár: Ecseki Jánosné igazgatóhelyettes nyudijba vonult.

1. Tiszaszentimre: Molnár Anikó kinevezett dolgozóként vette át a könyvtár vezetését.

3. Tiszaföldvár: Romániai magyar gyermekek látogatása a könyvtárban.

5. Kenderes: Előadás és gyógytermék-bemutatö a Szoptatási Világhét alkalmából.

7-14. Megyei Könyvtár: Olvasótábor a Verseghy nyelvművelő versenyenen résztvevő gyermekek számára.

9. Kunhegyes: Régi munkatárs távozott a könyvtárból: Somogyi Irén.

9-19. Törökszentmiklós: Olvasótábor alsótagozatos gyermekeknek.

16. Megyei Könyvtár: Szülői Hatékonyság Fejlesztése (P.E.T) elnevezésű tréning kezdődött 12 könyvtáros részvételével. Dr. Thomas Gordon könyve alapján.

17. Tiszaföldvár: Csángó fiatalok látogatása a könyvtárban.

18-22. Karcag: A Nagykunsági Kulturális Napok keretében hirdetett pályázatok értékelése, elbírálása. Karcag: Bodnár György irodalomkritikus és Gombos Imre író találkoztak irodalomkedvelőkkel.

Szeptember

1. Jászalsószetgyörgy: Megkezdődött a videó kazetták kölcsönzése.

1. Törökszentmiklós: "77 magyar népmese" klub alakult gyermekolvasóknak.

23. Abádszalók: 3 db Merabona könyvállványt vásároltak a könyvtár helyismereti állományának elhelyezésére.

28. Jászberény: A nyári szünidei rajzpályázatra 35 mű érkezett. A rajztanárok által zsűrizett rajzok alkotói könyvjutalomban részesültek.

A Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola 1993 szeptemberében jött létre a két szolnoki tagozat egyesülésével. Az intézmény könyvtára - mely szakkönyvtár - jelenleg két épületben van: az Ady Endre úti főépületben és a tiszaligeti B épületben. 1988-ban költözött be az Ady Endre úti könyvtár az épület tetőterébe.

Október

1. Megyei Könyvtár: TextLib-tanfolyam a hálózatban dolgozó könyvtárosoknak.

6 Tiszaörs: A Kincskereső Irodalmi Klub megalakulása.

9. Tiszafüred: Elkészült a Tiszafüredi Eseménynaptár 1992. évi kézirata. Takáts Béla szerkesztésében.

10. Martfű: Kirándulást szerveztek a gyermekolvasóknak Szegedre és Szeged-Ópusztaszerre.

16. Karcag: „A biblia katolikus szemmel" - Galsi János plébános előadása gyermekeknek.

19. Nagyiván: A Szerencsejáték Alapból a könyvtár 20.000 Ft ot nyert, amelyet könyvvásárlásra fordítottak.

21. Szolnoki Városi Könyvtár: A Grimm mesékhez kapcsolódó rajzpályázat eredményhirdetése. 230 művet értékeltek.

21. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Rajzpályázat eredményhirdetése

25. Megyei Könyvtár: Szakmai továbbképzés községi könyvtárosok számára.

November

Jászberény: A hangtár és az eszköztár egy helyre kerülésével új egység létesült. A videó-, hang-, dia-, grafikai és eszköztár.

4. Alattyán: Irodalmi vetélkedő a Vöröskereszt támogatásával.

4. Martfű: Az irodalmi pódium műsor vendége volt Réti Árpád, az egri Gárdonyi Géza színház művésze, aki Kányádi Sándor verseiból adott elő.

5. Karcag: „A Biblia református szemmel" - id. Nagy Kálmán esperes előadása gyermekeknek.

6. Karcag: „A Szahara szivében, a Nílus völgyében" címmel dr. Kubissek János előadása.

12-13. Megyei Könyvtár: Verseghy Ferenc tudományos emlékülés. Társrendezők: a Magyar Irodalom Történeti Társaság megyei tagozata, a megyei TIT, a Verseghy Gimnázium, a Városi Könyvtár, a Pedagógiai Intézet, a Levéltár és a Damjanich
Múzeum.

13. Kenderes: A debreceni Nyugdijas Postásklub látogatása a könyvtárban.

14. Jászapáti: A zenei részleg CD lejátszóval gyarapott.

18. Megyei Könyvtár: Nagysikerű koncertet tartott a M.É.Z. együttes a zenei részlegben.

19. Kisújszállás: Az egészségvédelmi Hónap keretében rendezett rajzpályázat eredményhirdetése. Találkozó dr. Szöllősi Zsolt fogorvossal.

20. Jászárokszállás: 6 fordulós verélkedőt indított a könyvtár a Jászvidék címú helyi lapban. "Újra kalandozunk az ismeretlen birodalomban" címmel.

20. Jánoshida: A pályázaton nyert 95.000 Ft-ból 2 hangfalat, 1 erősítőt és 1 keverőgépet vásárolt a könyvtár.

22. Fegyvernek: író - olvasó találkozó Moldova Györggyel.

22. Megyei Könyvtár: Egésznapos közalkalmazotti és szakszervezeti napot tartott a könyvtár kollektívája.

22. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Író - olvasó találkozó Konrád Györggyel.

24. Városi Könyvtár (Szolnok): Kormos István születésének 70. évfordulója alkalmából versíró pályázatot hirdettek.

25. Szolnoki Városi Könyvtár: Molnár Ferenc író születésének 115. évfordulója alkalmából vetélkedőt rendeztek általános iskolásoknak.

25. Tiszafüred: Elkészült a Tiszafüredi Évfordulók című kiadvány 1993. évi kézirata.

26. Karcag: "A Biblia földién jártam" címmel Dr. Örsi Julianna tartott előadást a gyermekolvasóknak.

29. Megyei Könyvtár: A Gárdonyi-vetélkedő döntője.

30. Martfű: Író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal.

December

Zagyvarékas: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ vizsgálta az állománygyarapítás szakszerűségét.

1. Cibakháza: Huszár Györgyné,a nagyközségi könyvtár vezetője nyugdíjba vonult.

1. Kengyel: Munkácsiné Szabó Katalin, a Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárosa 4. osztályosoknak tartott foglalkozást "Népköltészet" címmel.

3. Kenderes: "Meseországban jártunk" címmel Almási Gizella, a Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárosa vetélkedőt rendezett a 3.és 4. oszlályosok számára.

3. Kunhegyes: Dr. Bodó László történésszel rendeztek író-olvasó találkozót. Téma: „Toldi Miklós-legenda és valóság" című monográfiájának megvitatása.

7. Abádszalók, Cibakháza: B. Horváth István előadóművész "Zöldvári ének" című összeállításában megzenésített verseket adott elő 6. és 7. osztályosoknak.

7. Kenderes: "Nyelvi játékok" címmel Almási Gizella tartott foglalkozást az 5. és 6. osztályosoknak.

8. Kenderes: „Magyar tájak népviselete, népzenéje" címmel Munkácsiné Szabó Katalin tartot gyermekfoglalkozást.

15. Kunmadaras: Játékos gyermekfoglalkozás. Vezette: Munkácsiné Szabó Katalin Téma: János Vitéz.

15. Szolnoki Városi Könyvtár: Békés Pál író találkozott a gyermekolvasókkal.

16. Kisújszállás: Karcagi Nagy Zoltán fenyőünnepi zenés műsora első osztályos gyermekeknek.

16. Szolnoki Városi Könyvtár: Jaczkó György lelkész a karácsony eredetéről tartott előadást gyermekeknek.

16. Szolnoki Városi Könyvtár: Dudás Zoltán zenés karácsonyi műsora.

17. Karcag: „A téli madáretetés tudnivalói" címmel gyakorlati tanácsok gyermekeknek. Előadó: Dr. Zsigray György.

17. Kuncsorba: Dudás Zoltán "Meseváros" című zenés műsora gyermekolvasóknak.

20. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Olvasók karácsonya.

25. Jászárokszállás: Hosszú betegség után. 47 éves korában meghalt Forintos Béláné Demény Katalin gyermekkönyvtáros.

Az év során: Jászberény: 100.000 Ft-ot nyert összességében a könyvtár 4
pályázaton. A pénzt elsősorban a helyismereti anyag gyűjtésére és a hangtár fejlesztésére fordították.

Törökszentmiklós: Nyelvtanfolyamok (február-május: angol nyelv, gyermekeknek és ugyanekkor külön felnőtteknek).

A bejegyzés elkészítésében közreműködött Miriszlai Márk az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében.

1992

Január

Mesterszállás: angol nyelvtanfolyam indult a klubkönyvtárban.

Tószeg: iratszekrényt és íróasztalt vásárolt a könyvtár.

1. Kunszentmárton: a városi önkormányzat Szathmári Józsefet nevezte ki a könyvtár élére.

2. Kisújszállás: új szolgáltatásként témafigyel kata- lógus szerkeszrése indult az önkormányzati ülések és rendeletek anyagából.

7. Tiszafüred: a Könyvtárpártoló Alapítvány kuratóriumának ülése.

11. Megyei Könyvtár: Csokonai vers- és prózamondó verseny.

16. Kuncsorba: A törökszentmiklósi Kolombusz vetél- kedőn több kuncsorbai gyerek vett részt, egyikük 6. helyezést érte el.

16. Szolnok Városi Könyvtár: német, angol, francia nyelvű műfordító versenyt indított a könyvtár.

17. Jánoshida: Ferencsik István természetgyógyász előadása.

22. Jászapáti: minisztériumi pályázaton nyert ösz- szegből (150.000 Ft) számítógépet vásárolt a könyvtár.

25-26. Nagykörű: 24 órás vetélkedő 6 község fiataljai számára. A 150 főnyi versenyző tábor általános műveltségi kérdésekre válaszolt.

30. Jászszentandrás: Vámos László agrármérnök elő- adása a kisállattenyésztésről.

Február

Kisújszállás: TEXTLIB integrált könyvtári szoftvert vásárolt a könyvtár.

Mezőhék: minisztériumi és megyei pályázatból színes televiziót, erősítőt, hangszórót, könyves- polcot, asztalt, széket és műsoros videókazettát vásárolt az ÁMK könyvtára.

Kunszentmárton: a Megyei Könyvtár által szervezett megyei alapfokú könyvtárosi tanfolyamnak 8 alkalommal, szeptemberig a városi könyvtár adott helyet.

4. Jászjákóhalma: mesemondó verseny alsótagozato- soknak.

5-18. Jászalsószentgyörgy: Róna Emy mesealakjaiból nyílt emlékkiálítás.

10. Mezőhék: központi fűtés szerelése fejeződött be az íntézményben.

11. Tiszaföldvár: játékos vetélkedő 6. osztályosaknak Gárdonyi Egri Csillagok c. művéből.

13. Szolnok Városi Könyvtár: "Animals" Lutra vetélkedőt rendezett a könyvtár a világ állatainak ismeretéből.

14. Tiszafüred: Utunk Európába címmel a "liberális esték" sorozat megnyításaként dr. Stefan A. Muste tartott előadást.

17. Zagyvarékas: megalakult a Községi Könyvtár Védegylete. A befizetett pénzből music-centert vásárolt a könyvtár.

Március

Kunszentmárton: helyi pályázaton nyert összegből gyarapodott a videotéka.

1. Fegyvernek: Budainé Alattyányi Magdolnát nevezték ki a Művelődési Ház és Könyvtár vezetőkönyvtárosának.

7. Zagyvarékas: a Lakitelek Alapítványtól nyert 32.000 Ft-on rendhagyó irodalom órát és pódium sorozatot indított a könyvtár.

12. Szolnok Városi Könyvtár: Író-olvasó találkozó Rithnovszky Jánossal A fény tulsó oldalán c. mű alapján.

15. Újszász: szavaló verseny általános iskolásoknak Petőfi verseiből.

19. Kisújszállás: Ö.Tóth Lajosné Kurucz Máriát, a városi könyvtár igazgatóját búcsúztatták a városi igazgatók, nyugdíjazása alkalmából.

19. Megyei Könyvtár: a városi könyvtárigazgatók tanácskozása. Napirenden: alapító okirat, statisztikai eredmények, számítógépesítés.

19. Szolnok Városi Könyvtár: "Még menthető" címmel nagysikerű környezetvédelmi rajzpályázatot és kiállítást rendezett a könyvtár.

24. Kisújszállás: a városi önkormányzati testület 100.000 Ft-ot szavazott meg a zenei részleg lambé- riázására és villanyszerelésre.

Április

Jászapáti: értékes anyaggal gazdagodott a helyismereti gyűjtemény: a kápolnán található 253 éves "Könyörgés pestis idején" írás szövegével.

Jászfényszaru: a képviselőtestület által meg szava- zott 70.000 Ft-ból villanyírógépet és zenei doku- mentumok tárolására alkalmas szekrényt vásárolt a könyvtár. Törökszentmiklós: a TEXTAR-TEXTLIB számítógé- pes fejlesztési rendszer kialakításához, valamint adatbázis ésszámítógépek vásárlásához közel fél- millió forinttal járult az önkormányzat. 1. Jászfelsőszentgyörgy: színes televízióval és vide- omagnóval gyarapodott a könyvtár felszereltsége. 1. Öcsöd: József Attila szavalóverseny felsőtagozatos gyerekeknek. 1. Szolnok: a Hetényi Géza Kórház könyvtára vendé- gül látta a város könytárvezetőit. 6. Karcag: Író-olvasó találkozó Marék Veronikával. 8. Jászjákóhalma: dr. Szabá Mária előadása az egészséges életmódról. 8. Karcag: a Kazinczy-verseny városi döntője. 8-9. Törökszentmiklós: Arany János születésének 175. évfordulója alkalmából szavalóverseny gyerekek- nek. 9. Jászszentandrás: gyermek szavalóverseny a költé- szet napja alkalmából. 9. Kisújszállás: költészet napi versmondó verseny óvodások, iskolások és felnőttek részére. 9. Kunhegyes: a Kazinczy-verseny városi döntője. 10. Abádszalók: költészet napi versmondó találkozó középiskolásoknak. 10. Kisújszállás: a Kazinczy-verseny területi döntője. 10. Kunszentmárton: költészet napi szavalóverseny ál- talános és középiskolásoknak. 10. Martfű: területi Kazinczy-verseny. 10. Öcsöd: a József Atilla emléktáblánál költészet napi megemlékezést szervezett a könyvtár és az iskola. 10. Tiszaörs: rendhagyó irodalomóra a XIX. század költői címmel, Kun János közreműködésével. 11. Jászdózsa: Vers és prózamondó verseny a költé- szet napja tiszteletére. 11. Tiszafüred: „Szép magyar beszéd" verseny a gye- rekkönyvtárban. 15. Jászberény: a könyvtár beszámolt az önkormányzati képviselőtestületnek. 15. Kunszentmárton: Kazinczy-verseny a Tiszazugi terü- let tanulói számára. 15-22: Megyei Könyvtár: DOS tanfolyam a hálózat munka- társai részére. 27-jún.1. Törökszentmiklós: "Régi idők mozija" címmel filmklubot szervezett a könyvtár. 28. Tiszaföldvár: Molnár Györgyné könyvtárvezető nyugdíjba vonult. 30. Szolnok Városi Könyvtár: Benedek Elek mesemon- dó verseny a költészet napja alkalmából. Május Tiszakürt: a volt MSzMP székházba költözött a könyvtár. 4-15. Megyei Könyvtár: TEXTAR-DOS tanfolyamot szer- vezett a hálózat számára a könyvtár. 5. Mezőtúr: Nagy Sándornét, a jogelőd Városi Könyvtár igazgatóját meghatározatlan időre nyug- díjazták. 5. Tiszafüred: a Tiszafüredi Eseménynaptár c. helyis- méreti kiadványt bemutatta az Új Néplap. 6. Jászjákóhalma: Orlóczi László kertészmérnök elő- adása a cserepes dísznövényekről. 6. Tiszaföldvár: Somogyiné Sajtos Brigittát nevezte ki az önkormányzat a könyvtár megbízott vezető- jének. 7. Jászberény: a Romániában élő magyaroknak 6000 kötet könyvet ajándékozott a könyvtár. 7. Tiszaföldvár: a Hét Törzs Alapítvány megalakulá- sa, a könyvtárosok is alapító tagok. 10. Tiszafüred: betörők jártak a könyvtárban, elvitték a Könyvtárpártoló Alapítványnak szánt adományo- kat. Nem feledkeztek meg a Robotzsaruról, a Pókemberről és a Hahotáról sem. 18. Megyei Könyvtár: Vadász János, a KKDSz országos elnöke és Dr. Kenyéri Katalin, a KMK jogásza tartottak előadást a hálózat könyvtárosai és önkormányzati munkatársak számára. 19-20. Karcag: Író-olvasó találkozó Kubassek Jánossal. 22. Kunszentmárton: a Cseh és Szlovák Köztársaság magyar nyelvű iskolai könyvtárainak segítésére 420 kötetes ajándékot küldött a könyvtár. 24. Csépa: új szolgáltatásként videokazetták kölcsön- zése indult a könyvtárban. 26. Kenderes: a Kunszentmártonban lebonyolított alapfokú tanfolyam hallgatói látogatást tettek a könyvtárban. 27. Jászberény: zenés irodalmi est Illyés Kinga szín- művésznővel „A lélek és a test szépsége" címmel. 28. Kisújszállás: az ünnepi könyvhét vendége volt Nemere István. 28. Mezőtúr: az ünnepi könyvhét vendége volt Nemere István. Június Tiszabura: az iskolában működő ÁMK-könyvtárat az épületen belül átköltöztették. Az alapterület így felére csökkent. 1. Kisújszállás: Gubuczné Tomor Máriát nevezte ki a városi önkormányzat a könyvtár igazgatójává. 1. Újszász: Barta Imréné Joó Katalint - pályázata alapján - nevezte ki az önkormányzat a nagy- községi könyvtár vezetőjének. 2. Tiszaörs: a 700 éves község ünnepi könyvheti vendége volt Jókai Anna. 3. Jászberény: író-olvasó találkozó "A fény túlsó oldalán" címmel Rithnovszky Jánossal. 3. Jászfelsőszentgyörgy: a Helikon Együttes rendha- gyó irodalomórája Petőfi műveiből. 3. Törökszentmiklós: az ünnepi könyvhét megyei megnyitójának vendége Márkus Béla, az Alföld főszerkesztője, Tarján Tamás irodalomtörténész és Simon Zoltán kritikus. 4. Abádszalók: az ünnepi könyvhét vendége Pádár Julianna költő volt. 4. Jászfényszaru: az ünnepi könyvhéten "A szeretet himnusza" címmel zenés irodalmi műsor felnőt- teknek. Közreműködött a Helikon Együttes. 4. Jászfényszaru: zenés irodalmi műsor gyerekeknek Kányadi Sándor verseiből, meséiből. Közreműkö- dött a Helikon Együttes. (Ünnepi könyvheti ren- dezvény.) 4. Kenderes: ünnepi könyvhét író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal. 4. Megyei Könyvtár: az ünnepi könyvhét vendége vol az Európai Utas főszerkesztője (Módos Péter) és munkatársai. 4. Rákóczifalva: ünnepi könyvheti író-olvasó talál- kozó Utassy Józseffel. 4. Szolnok Városi Könyvtár: az ünnepi könyvhét váro- si megnyitóját a könyvtár szervezte. Megnyitót mondott és találkozott az olvasókkal Spiró György. 4. Tiszaörs: az ünnepi könyvhét vendége volt Padisák Mihály. 5. Kunszentmárton: az ünnepi könyvhét vendége volt Utassy József. 5. Öcsöd: az ünnepi könyvhét vendége volt Utassy József. 5. Törökszentmiklós: Darvasi László költőt, publicis- tát, a város szülöttét látta vendégül a könyvtár az ünnepi könyvhéten. 8. Tiszabura: az ünnepi könyvhét vendége volt Spiró György. 9. Fegyvernek: az ünnepi könyvhét vendége volt Spiró György. 9. Tiszafüred: A városi könyvtár munkáját tárgyalta a képviselőtestület. 12. Jászfényszaru: a Bálit György újságíró iskola elő- készítő stúdióját végezte el Sugár Istvánné könyv- tárvezető, aki a helyi lap szerkesztője is. 15. Jászberény: Perei Zoltán grafikusművész 1462 db fametszetet adozmányozott a könyvtárnak. 15-26. Törökszentmiklós: Amerika fölfedezése alkalmá- ból 3 fordulós vetélkedő a város és a városkörnyék általános iskolái számára. 15-júL.15. Kunhegyes: játékos olvasótábor 75 általános isko- lás gyereknek, kirándulással, vetélkedővel, sport- tal strandolássál, műemlékek látogatásával, nép- dal tanulással. 15. Szajol: nyári könyv és sporttábort szervezett a könyvtár a szünidőben magányos gyerekek szamá- ra. 16. Jászberény: irodalmi est a Korunk szerkesztősé- gével, Cseke Péter szerkesztő és Boér Ferenc színművész közreműködésével. 16. Jászberény: kiállítás Kádár T. Tibor képzőművész gyűjteményes grafikáiból, Kolozsvár kövei cím- mel. Megnyitotta Hajdú Demeter Dénes, az Erdélyi Művészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke. 16. Tiszafüred: a képviselőtestületi ülés tapasztalatait összegző munkaértekezlet alkalmából a város polgármestere, Kovács István látogatást tett a könyvtárban. 20. Jászapáti: a könytár rejtvényklubja 76 fővel részt vett a Magyar Rejtvényfejtők Országos Egyesülete által szervezett versenyen. 20. Karcag: író-olvasó találkozó Balogh Sándor és Nagy Zoltán Mihály kárpátaljai köttőkkel. 21-28. Megyei Könyvtár: a Verseghy nyelvművelő lezárá- saként tábort, majd szóbeli és Írásbeli nemzetközi versenyt szervezett a könyvtár. 25. Kunszentmárton: a tetőszerkezet felújítása, csa- padékvíz elvezetők felszerelése. 26. Tiszafüred: második alkalommal törtek be a könyvtárba. A tolvajok, miután kifosztották az alapílványi perselyt, a tetőn át távoztak. 29. Kunhegyes: zenés irodalmi műsor Sellei Zoltán- nal és zenepedagógus feleségével. Július 7. Kunszentmárton: minisztériumi és önkormány- zati támogatásból számítógépet vásárolt a könyvtár. 8. Szolnok Városi Könyvtár: "Magyarországi ki- rándulás" címmel nyári rejtvény indult gyere- keknek. 12. Túrkeve: nyugdíjba vonult Szegő Lászlóné Tóth Margit városi könyvtárvezető. 17. Tószeg: festés, mázolás a könyvtárban. Augusztus Nagyiván: új könyvek vásárlásához 20.000 Ft-ot nyert pályázaton a könyvtár. Szajol: befejeződött a klubkönyvtár belső felújí- tása (festés, parketta csere). 1. Mezőtúr: az új épületbe költöztetett könyvtár részlegei birtokba vették munkaterületüket. 1. Tiszaföldvár: megindult a kiselejtezett könyvek árusítása. 1O-16. Megyei Könyvtár: a könyvtár vendége volt Olli Tuuteri, a Rihimäki-i Városi Könyvtár olva- sószolgálatának vezetője. 21. Jászágó: megalakult az Ágóiak Baráti Egyesüle- te. Szeptember Jászárokszállás: nyugdíjba vonult Urvölgyi And- rásné könyvtárvezető. Karcag: két videomagnót vásárolt a könyvtár. Kisújszállás: az önkormányzat 100.000 Ft-ot adott 3 zenei részleg lambériázására. Kisújszállás: TEXTAR adatbáziskezelő rendszert vásárolt a könyvtár. Tisza igar: a könyvtár festése, a parkétta PVC burkolattal való kicserélése befejeződött. Kunmadaras: a kíselejtezett könyvek eladásából befolyt pénzen music-centert vásárolt a könyv- tár. 1. Kisújszállás: a kiselejtezett könyvek folyamatos árusítása indult meg a zenei részlegben. 2. Megyei Könyvtár: a szolnoki Könyvtáros Kör vendége volt Magyar Bálint szociológus, or- szággyűlési kép viselő. 4. Túrkeve: a „Kevi Napok" rendezvénysorozatá- ban aktívan részt vett a könyvtár is. A szép,új könyvtárban a Phoenix Kórus adott hangver- senyt. 4-nov.22. Martfű: relaxációs masszázs tanfolyam ifj. Schi- rilla György vezetésével. 10. Törökszentmiklós: angol nyelvtanfolyam indult felnőttek és gyerekek számára. 22. Jánoshida: dr. Jurcsák Lászlóné pszichológus előadása. 22. Ujszász: a szenvedélybetegségekről tartott elő- adást dr. Horváth Endre főorvos. 25. Tiszaigar: mesemondó verseny általános iskolá- soknak. 26. Megyei Könyvtár: a Jászkunság Baráti Kör ülése. Október 3. Törökszentmiklós: a Biblia a társművészetekben c. előadássorozat ez évben is folytatódott. 6. Megyei Könyvtár: a Finnugor Baráti Kör ülése. Kiállítás a finn könyvtárakról. 7. Jászjákóhalma: Molnár István helybeli nyugd. pe- dagógus helytörténeti előadása néprajzi hagyo- mányokról és a templom freskóiról. 8-1O. Megyei Könyvtár: a jugoszláviai Adán Nyelvműve- lő Napokat rendezett a vajdasági Magyar Anya- nyelvápolók Szóvetsége. A rendezvényen me- gyénkből a Verseghy nyelvművelő verseny győzte- sei és szervezői vettek részt. 12. Jászszentandrás: dr. Bálint György előadása a növénytermesztésről. 13. Törökszentmiklós: "A Biblia a helyes életmódról" címmel előadássorozat indult. 15. Karcag: a könyvtár hasznos alapterülete 31 m2 - rel nőtt, így ruhatár és ellenőrzőpont kialakításá- ra kerülhetett sor (120.000 Ft). 20. jászkisér: kezdő angol nyeltanfolyam indult a könyvtárban. 23. Törökszentmiklós: a brassói magyar gimnázium könyvtárának - feldolgozva - 300 kötetet aján- dékozott a könyvtár. A könyveket az olvasók ajánlották fel az ott élő tanulóknak. 26. Megyei Könyvtár: Sóron László, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Könyvtári Osztályá- nak vezetője volt vendége a MKE megyei szerve- zetének. 27. Törökszentmiklós: Meister Éva színművész iro- dalmi estje „Csendes kiáltás" címmel. 29. Megyei Könyvtár: a zenei részleg Az Ezer-tó országának zenéje címmel finn estet rendezett a szolnoki Finnugor Baráti Kör. 30. Szolnok megye, MKE megyei szervezete: a megye hat gyerekkönyvtára látogatott ti egy bécsi Waldorf iskolába. A lehetőséget az MKE Gyer- mekkönyvtáros Szekciója biztosította számukra. 30-nov.15. Megyei Könyvtár: Szenczi Molnár Albert bibliai zsoltárai cím kiállítás nyílt a zenei részlegben, dr. Ötvös László kunmadarasi református lelkész magángyűjteményéből. November Újszász: Pályázaton nyert pénzból színes televí- ziót és videomagnót vásárolt a könyvtár. Kunszentmárton: a művelődési házzal közösen két alapfokú számítógépes tanfolyamot szerve- zett a könyvtár. 1. Jászdózsa: szervezeti változás: a könyvtár és a művelődési ház összevonásából létrejött intéz- mény Összevont Közművelődési Intézmény néven szerepel. Igazgatója: Bollók Jánosné. 1. Kisújszállás: várostörténeti kiadványok, képes- lapok, jelvények árusítását és hangoskönyvek kölcsönzését kezdte meg a könyvtár. 5. Nagykörű: ismét beindult a Népfőiskola. A téli hónapok minden második hetében tartandó 10- 15 előadásból álló sorozat hagyománnyá vált a községben. 12. Tiszafüred: Fodor Gábor és Varga Mihály or- szággyülési képviselők válaszoltak a résztvevők kérdéseire a könyvtárban rendezett fórumon. 16. Jászapáti: Olvasói jubileum címmel összehívták a 20 évnél régebbi olvasókat, irodalmi estét ren- deztek nekik: könyvtörténeti, várostörténeti, he- lyi írók, költők munkáiból szemelvények hang- zottak el. 16. Martfű: a Védegyleti Olvasókör pályázatán nyert összegből pódiumműsort szervezett a könyvtár, Lukács Sándor közreműködésével. 16-20. Megyei Könyvtár: TEXTAR tanfolyam a hálózat munkatársai számára. 2O. Jászárokszállás: „Kalandozások az ismeretek bi- rodalmában" címmel négy fordulós vetélkedőt indított a könyvtár felsőtagozatos tanulóknak. 30. Megyei Könyvtár: fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte a Verseghy Ferenc könyvtár. December Karcag: a kiskulcsosi fiókkönyvtár színes televí- ziót kapott. Kisújszállás: elektronikus írógépet vásárolt a könyvtár. Mezőtúr: a zenei részleg berendezése CD lemez- játszóval és színes televízióval gyarapodott. Szolnok Városi Könyvtár: összesen 150.000 Ft-ot nyert pályázaton a könyvtár, melyet számítógépre költött. Tiszapüspöki: az ÁMK könyvtára befejezte az iskolai könyvtár államányának rendezését. 3. Cibakháza: író-olvasó találkozó Nemere István- nal. 3. Szolnok Városi Könyvtár: irodalmi vetélkedő Gárdonyi Géza halálának 70. évfordulója alkal- mából. 3. Újszász: író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal. 6. Abádszalók: rendhagyó irodalomóra B. Horváth Itsván előadóművésszel, "Zöldvári ének" címen. 7. Tiszafüred: Dr. Kiss Éva a könyvtárban mutatta be a Közép-Tiszavidékkel foglalkozó kandidátu- si értekezését. 10. Kenderes: "Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott" címmel Arany János emlék- műsort rendezett a könyvtár. 10. Megyei Könyvtár: a zenei részlegben "Egyezőjük vagyok a régieknek, nem szolgájok" címmel Berecz András népzenei estet tartott. 10. Tiszafüred: elkészült a Tiszafüredi Évfordulók c. kiadvány 1993. évi száma. 10. Törökszentmiklós: író-olvasó találkozó Farkas Kálmán újság íróval, a város szülöttével. 14. Jászfényszaru: Tamus Angéla könyvtáros - a helyi lap fotósa - "C" kategóriás fotósképzésben vett részt. 16. Jászberény: irodalmi óra Móricz Zsigmondról középiskolásoknak, a Helikon Együttes közremű- ködésével. 16. Jászberény: karácsonyi műsor általános iskolás gyerekeknek Gundbild Seblin svéd írónő Mária szamara c. könyvéből. Közreműködött a Helikon Együttes. 16. Jászjákóhalma: időszerű tanácsokat adott a tava- szi munkákálakhoz Dr. Bálint György. 16. Kisújszállás: fenyőfa ünnepség óvodásoknak a zenei részlegben, mesével, karácsonyi dalokkal, citera muzsikával. 16. Szolnok megye, MKE megyei szervezete: játékos Mikulás délután az egyesület tagjainak. Az év során Jászberény fénymásolót, magnót, lemezjátszót, erősítőt vásárolt, különböző pályázaton nyert összegekből.

1994

Január

A Magyar Könyvtárosok Egyesületének megyei szervezete a közelmúltban - az idén első alkalommal és egyenként ugyan szerény összeggel - a megye 13 kistelepülésének - Jászágónak, Jásziványnak, Kétpónak, Kuncsorbának, Mesterszállásnak, Mezőhéknek, Nagyrévnek, Tiszaigarnak, Tiszaugnak, Tiszavárkonynak, Tomajmonostorának, Vezsenynek és Zagyvarékasnak - könyvtárát támogatta. Az elnökség döntésének értelmében a kapott összeget kizárólag könyvvásárlásra fordíthatják. Nem részesülhettek támogatásban azok a könyvtárak, amelyek nem működnek, nem szolgáltatnak, amelyekben a szakszerűség hiánya kárt okoz. Nagyobb összeget kaptak azok az intézmények, melyek esetében nyilvánvaló a fenntartói gondoskodás, amely településeken az önkormányzatok értékelik és fontosnak tartják a könyvtári szolgáltatást. A szétosztott összeget az egyesület jótékony célú felajánlásokból gyűjtötte össze. Akik a célt támogatandónak ítélték: a megyei önkormányzat, Szolnok városának polgármesteri hivatala és a zagyvarékasi Baromfi Kft.

17. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Rádiótelefonok szakmai bemutatójára várták az érdeklődőket.

19. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A zenei könyvtárban tartott előadást Papp Gábor művészettörténész Angyali korona, szent csillag címmel a koronáról. Az előadást a könyvtár az anyanyelvápolók szövetsége helyi csoportjával közösen szervezi.

20. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Műfordító verseny díjkiosztó ünnepsége

21. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Ingyenes könyvbörzét rendeztek a Zenei Könyvtárban.

22. Városi Könyvtár (Túrkeve): A magyar kultúra napján Dudás Zoltán előadóművész Meseváros című műsorára várták az érdeklődőket.

26. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Az orvos válaszol címmel Dr. Szalay Márta tartott előadást 

27. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Prózamondó verseny Móra Ferenc születésének 115. évfordulója alkalmából

31. Községi Könyvtár (Zagyvarékas): A községi könyvtár 1993-ban a Szerencsejáték Alaphoz benyújtott pályázaton 20 ezer forintot nyert el a könyvtárban több éve működő gyermekklub foglalkozásaira, azok esetleges bővítéseire, eszközök vásárlására. A nyereménynek köszönhetően 10 fős szövőszakkört indítottak.

Iskola pályázatokon 50 ezer forintot nyert a könyvtárbővítéséhez. Elsősorban szépirodalmi műveket és szakkönyveket vásárolnak.

Február

A kenderesi könyvtárban 25 ezer kötetük van, melynek 40 százaléka ismeretterjesztő irodalom. A felnőtt részen családi könyvtárat alakítottak ki, ahol a szakirodalom a megfelelő témájú szépirodalmi könyvekkel együtt van a polcon. A nehezebb esszék, karcolatok a háttérirodalomba kerültek, író szerinti ABC-be. A szép paraszt barokk épületet ifjú Mészáros János tervezte, az olvasótér 320 négyzetméter. Az előadóteremben, olvasóteremben külön foglalkozásokat tudnak tartani. Érdekessége az épületnek, hogy tetőteréhez 60 köbméter fát használtak fel, s olyan, mint egy kifordított hajó. A település lakói közül 1800-an olvasói a könyvtárnak. Sokan igénybe veszik a könyvtárközi kölcsönzést is. A kölcsönzésen túl egy 17 hallgatós zenei részleg is található, melyet délutánonként az iskolások vesznek igénybe. 1994-ben is 100 ezer forintot tudnak új könyvek vásárlására fordítani. 1993-ban ebből az összegből, a megemelkedett könyvárak miatt csupán 350 könyvet tudtak beszerezni. Pályázatot írt a könyvtár, hogy színes tévét, videót, számítógépet tudjanak venni.

A kenderesi községi könyvtárvezetője, Ulveczki Mihályné

8. Hild Könyvtár (Szolnok): A könyvtár prózamondó versenyt hirdetett Móra Ferenc születésének 115. és halálának 60. évfordulójára emlékezve, melyen a város hét általános iskolájának 31 negyedikese indult.

9. Csokonai Könyvtár (Karcag): Dr. Nyíri Lászlóné tartott diavetítéses előadást Kvarner riviérától a jajcei vízesésig címmel.

14. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): Itt a farsang címmel, jelmezes, táncos klubestet rendezett a könyvtár és a Tisza Nyugdíjas Klub.

15. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Jász-Nagykun-Szolnok megyei tagozata, a TIT városi szervezete, a tiszafüredi városi könyvtár és Kiss Pál Múzeum szervezete kiállítással egybekötött emlékülést tartott  Szana Tamás születésének százötvenedik évfordulója alkalmából.

16. Városi Könyvtár (Szolnok): Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeumigazgató tartott előadást 5. osztályos tanulók részére, a Kisgyep története címmel.

17. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Általános iskolák 4. osztályosok számára magyar népmese-vetélkedőt szerveztek.

20. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A zenei könyvtár vetélkedőt hirdetett középiskolások számára.

21-25. Egyesületének Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezete megrendezte a könyvtári kulturális napokat.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A világ, amelyben könyvtáros vagy” mottójú fórumon Ágh Attila politológus, dr. Süli Zakar István, a Kossuth Lajos Tudományegyetem tanszékvezető tanára és Szoboszlai Zsolt szociológus tartott előadást.

22. Községi Könyvtár (Tószeg): B. Horváth István előadóművész rendhagyó irodalomórát tartott a művelődési házban, délután pedig videofilmeket nézhettek meg az érdeklődők a községi könyvtárban.

Városi Könyvtár (Túrkeve): A városi könyvtárban a Pressdok sajtófigyelőt mutatta be Mezei Lászlóné és Szabó Sándor.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtári kulturális napok részeként, Üzleti információk a könyvtárban címmel előadást és számítógépes bemutatót tartottak. A program vendégei Fügedi László a megyei Vállalkozói Központból, Jánvári József az Alföld Rt.-től és dr. Markó Imre, az ORFI, valamint Németh Árpádné, a Kopint-Datorg munkatársa.

23. Csokonai Könyvtár (Karcag): Szeressük egymást, gyerekek címmel jótékonysági műsort adott a „Városi Csokonai Könyvtárért” Alapítvány javára Kovács Marika és Kolostyán Gyula, Barkóczi Zoltán hangszeres kíséretével.

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A Magyar alakok című könyv szerzője, Lengyel László közgazdász-politológus volt a könyvtár vendége.

24. Községi Könyvtár (Besenyszög): Színes programokkal várták a a község könyvbarátait és minden érdeklődőt:  „Legkedvesebb verseim” címmel Nemes Ildikó tanárnő irányításával beszélgethettek a versekről. Este a Biblia-kör előadója dr. Deák Judit volt, a Bibliaiskolák Közösségének munkatársa.

Községi Könyvtár (Tószeg): Origami foglalkozást tartottak az érdeklődő kicsiknek és nagyoknak a könyvtárban, majd Zsákbamacska címmel 15 órai teára várták az érdeklődőket.

Városi Könyvtár (Jászberény): Hortiné dr. Bathó Edit muzeológus Az első zsidó család Jászberényben címmel tartott előadást.

Március

8. Hild Könyvtár (Szolnok): Pódiumműsort tartott a Vajdaságból érkezett Kovács Frigyes színművész, aki Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című könyve egy-egy diákfiguráit formálta meg.

15. Nagyközségi Könyvtár (Újszász): Kossuth Lajos halálának 100. évfordulója tiszteletére, a megye középiskolái számára vetélkedőt hirdetett, melynek témája Kossuth életútja, politikai tevékenysége, s korának művészete.

Miklós Andrásné, a cibakházi könyvtár vezetője

Április

10. Csokonai Könyvtár (Karcag): A Kunhalom Klub vendégel volt Szokolay Sándor zeneszerző, aki ,,A magyar nemzettudat a zenében” címmel tartott előadást.

11. Költészet Napja

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): József Attila halálának 75. évfordulója alkalmából a városi könyvtár gyermekrészlege megrendezte hagyományos költészetnapi szavalóversenyét. Az irodalmi versengés - melyre XIX. és XX. századi költők műveivel lehetett jelentkezni.

18. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A Kazinczy-verseny területi döntője zajlott a zenei könyvtárban.

Csokonai Könyvtár (Karcag): A közelgő Föld napjára emlékeztek a Zöld Szív mozgalom tagjai, akiknek dr. Danka Klára tartott előadást Ecsegpuszta természeti értékeiről.

26. Városi Könyvtár (Jászapáti): Pedagógusfórumon dr. Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára tartott előadást. A téma: közoktatási törvény után, a nemzeti alaptanterv előtt.

29. Városi Könyvtár (Túrkeve): Balogh Márton népdalénekes önálló műsorán vehettek részt a városi könyvtárban az érdeklődők.

Élet a kunmadarasi könyvtárban

Május

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy nyelvművelő verseny megyei döntőjét rendezték meg.

26. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Rónaszegi Miklóssal találkozhattak a Városi Könyvtár, valamit a Szandaszőlősi Fiókkönyvtár olvasói.

26. Községi Könyvtár (Kunmadaras): Boszorkány címmel a nagyközségi könyvtár vetélkedőt hirdetett 3-4. osztályos tanulóknak.

Városi Könyvtár (Jászberény): A környezetvédelmi világnap alkalmából Földünk és környezetünk címmel előadásra került sor a városi könyvtárban. Ilonka Zoltán a Bercsényi Úti Általános Iskola tanára tartott előadást.

27. Hild Könyvtár (Szolnok): Nagyszabású gyermeknapi programot szervezett a könvytár a Széchenyi városrészben.

30. Hild Könyvtár (Szolnok): Vasvári Pál halálának 145. évfordulójának alkalmából vetélkedőt rendezett a könyvtár diákoknak és felnőtteknek.

A jászberényi Lehel Vezér Gimnázium iskolai könyvtára. Új Néplap archívum

Június

2. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Az ünnepi könyvhét Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendezvénysorozatát Szente Ferenc,az Országos Széchényi Könyvtár nyugdíjas igazgatója nyitotta meg Tiszaföldváron.

Ünnepi Könyvhét

13-14. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Olvasótábort szervezett a könyvtár.

Borsányi Anna könyvtáros a zagyvarékasi könyvtárban

Július


A túrkevei Városi Könyvtár által szervezett „Hasznos időtöltés ezer ötlettel” kéthetes táborban harminchárom általános iskolás korú gyermek szórakoztatásáról gondoskodtak a könyvtárosok.

Peszeki Imréné kenderesi könyvtáros vendégeiként a Kamasz Kódex ifjú szerkesztői

20. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Jauemik István országgyűlési képviselő a parlamenti munkáról szóló beszélgetésre várta az érdeklődőket a városi könyvtárba.

A Jászberényi Városi Könyvtárban sok újdonsággal találkozhat az odalátogató. Belső átalakítások, átszervezések révén korszerűsítették a hangtárat. A szűk, földszinti helyiségből felköltöztették az emeletre. A korábbi zeneszóba eszközei technikailag is elavultak, így mindenképpen korszerűsítésre volt szükség. A könyvtár vezetése erre készült is, így költségvetésében ezzel számolt. Az Országos Játékalap pályázatán is nyertek 100 ezer forintot, ami szintén jól jött a belső átszervezéshez, korszerűsítéshez. A hangtár 7 csatornán digitális technika alkalmazásával új, speciális erősítővel készült.

26. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Kardos Tamás fotóművész alkotásaiból nyílt kiállításon Nagy Zsolt fotóriportere mondott beszédet.

Augusztus

5. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Macskássy Izolda grafikusművész kiállítását Ondavay Tibor plébános nyitotta meg.

14. Városi Könyvtár (Jászberény): A Mézvásár alkalmából könyvkiárusítást tartott a bibliotéka. Az Aprítógépgyár felszámolta a gyári könyvtárat. Az állományt a Lehel Vezér Gimnáziumnak, illetve a városi könyvtárnak adományozták abban a reményben, hogy jól hasznosítják majd. A könyvtár mintegy 2100 darabot vett át, aminek értéke 126 ezer forintra tehető. Az adomány egy részét beleltározták,
ezek olyan művek, melyek nem voltak meg. Azokat, melyekből a szükséges példányszámnál több volt, kiárusították.

A szolnoki Verseghy Könyvtár könyvkötészeti részlegét a nyár folyamán felújíttották.

20. Csokonai Könyvtár (Karcag): Nemzeti ünnepünk alkalmából 
Dr. Nyíri Lászlóné könyvtáros lett a Karcag Város Kultúrájáért Díj egyik kitüntetettje.

Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): A könyvtár alagsori kiállítótermében  látható Páldi Mihály helybeli gyűjtő csodaszámba menő csiga-, korall és kőzetgyűjteménye

Szeptember

 1. Általános Művelődési Központ (Mezőhék): Az óvoda, iskola, könyvtár és művelődési ház közös megbízott igazgatója Sági István fiatal pedagógus lett.

19-30. A Szakszervezetek JNSZ Megyei Könyvtára (Szolnok) A kiselejtezett könyvekből engedményes vásárt rendezett a bibliotéka.

19. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A városháza alatti zenei könyvtárban a helyi Kossuth Lajos Általános Iskola rendezésében a nagy magyar államférfi születésének 192. évfordulója, halálának centenáriuma alkalmából kiállítás kezdődött. A tárlaton 1848/49-es relikviák, emlékek, korabeli fotók, levelek, dokumentumok, Kossuth-portrék, képek láthatók. Egy olyan karszalag is, amelyet a temetésén viseltek.

 

Október

14. Damjanich János Múzeum (Szolnok): A múzeum könyvtárában a megyei Honismereti Testület „Kilátó” elnevezésű sorozatában Szlankó Zoltán Az Alpok csúcsain címmel tartott előadást.

17. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A múzeumi és műemlékvédelmi hónap alkalmából dr. Bellon Tibor kandidátus tartott előadást „Nagykunság szegeletes határa” címmel 7-8. osztályosok részére a zenei könyvtárban.

19. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Az olvasóteremben a diavetítéses élménybeszámolóra hívták a világ más tájai iránt érdeklődőket. A koalák és kenguruk földjén, Ausztráliában címmel dr. Kubbasek János, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója tartott előadást.

22. Városi Könyvtár (Jászapáti): Az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi eseményeinek állítottak emléktáblát a helyi könyvtár udvari homlokzatán közösen a politikai pártok.

29. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Alakuló ülését tartotta a „Ki mit gyűjt?” Klub a könyvtárban.

November

2. Városi Könyvtár (Jászberény): A Vakok és Gyengénlátók Jászberényi Klubja a városi könyvtárban tartotta soron következő foglalkozását. A programon részt vett a megyei szövetség elnöke, dr. Baranyiné Miks Mária és munkatársai. A helyi klubtagoknak szerény ajándékokkal kedveskedtek. A klubtagokat a Bajcsy Úti Általános Iskola negyedik osztályosai, valamint a Palotásy János Zeneiskola tanulói zenés, irodalmi összeállítással köszöntötték.

2-3. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Országos AIDS-konferenciának adott otthont az intézmény ahol az egészségügyben dolgozók mellett kívülállók megjelenésére is számítottak a szervezők.

11. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Márton-napi szavalóversenyt szervezett a helyi bibliotéka a város újratelepítésének 275. évfordulójára összeállított programsorozat keretében.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): 60 éves jubileumi ünnepség 

Az intézmény születésnapja alkalmából Szurmay Ernő nyugalmazott könyvtárigazgató, Biczák Péter, az MKE Közkönyvtári Egylet elnöke és Bertalanné Kovács Piroska könyvtárigazgató tartott előadást a múlt-jelen-jövő kérdéseiről. Szurmay Ernő részletesen ismertette a könyvtár történetét. Elmondta, hogy az 1934-ben ezer kötettel induló könyvtár 1950-ben már 10 ezer darabos könyvállománnyal rendelkezett. Az intézmény nagyon sokszor költözött, s mindig napirenden volt egy könyvtárépület, illetve kultúrpalota építése. Az elgondolásba azonban állandóan beleszólt a „változásokban gazdag, anyagiakban szegény történelem”, így a mai napig nincs saját épülete megyénk könyvtárának. Beszélt a könyvtárban folyó tudományos munkáról, a szintén Verseghy nevét viselő tudományos ülésekről, az intézmény által kiadott bibliográfiai sorozatokról, a helytörténeti, önállóan szerkesztett kiadványokról. Mint mondta, a 60 éves könyvtár a körülményekhez igazodva jól megválasztott irányba halad.

Biczák Péter a jelen problémáiról beszélt, arról, hogy a fenntartók mindig fel fogják tenni a kérdést: szükség van-e a könyvtárakra? A kérdésre a választ egyrészt az olvasók adják meg - és például a rohamosan növekvő könyvárak -, másrészt viszont a könyvtárnak, a könyvtárosoknak kell bebizonyítaniuk fontosságukat.
Bertalanné Kovács Piroska könyvtárigazgató a jövőről szólva elmondta, hogy óriási az információ iránti igény, s kultúra nélkül az ember nem képzelhető el. De hogy ettől biztosítva volna a könyvtár léte? Erre választ nem tudott adni, de egy biztos: ma még nem találtak más intézményt, mely a könyvtárak funkcióját jobban ellátná.
A születésnapi megemlékezésen köszöntötték a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár két legrégebbi, 1934-ben beiratkozott s azóta is hűséges olvasóját: dr. Lellei Gábort és Tabák Lajost. 

Szintén ezen a napon adták át első ízben a Verseghy Könyvtárért kitüntető díjat is, melyet Csáti Péterné, dr. Horváth Attiláné, Modla Dezsőné, Pálinkás Imréné, Pilisi Erzsébet és Tóth Etelka vehette át.
Az ünnepélyes díjátadás és a könyvtár nyugdíjasainak búcsúztatása után Boros Lajos, a megyei közgyűlés elnöke mondott pohárköszöntőt, melyben reményét fejezte ki, hogy a 70. születésnapon már az új épületben koccinthatnak.

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Szolnok. Benedek Elek születésének 135. évfordulója alkalmából a könyvtár rejtvénypályázatot hirdetett 10-11 éves gyermekek részére.
A 274 beérkezett pályamű közül 94 tanuló megoldása volt helyes.

23. Csokonai Könyvtár (Karcag):  „Amihez én értek” címmel nyílt kézimunka-kiállítás a nyugdíjas-olvasókör tagjainak munkáiból.

December

7. (Szolnok): Nógrádi Gábor volt a Hild Könyvtár vendége

10. Hild Könyvtár (Szolnok): Változatos ünnepváró programokat szerveztek a családoknak.

Városi Könyvtár (Túrkeve): Mátyás és mondái címmel gyermekfoglalkozásra várták az érdeklődőket.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mesemondó és -illusztrációs verseny zajlott a gyermekkönyvtárában, ahol mesemondásból és -ábrázolásból mutatták be tudásukat a város általános iskoláiból érkezett tanulók.

15. Hild Könyvtár (Szolnok): A Széchenyi Körúti Általános Iskola növendékei betlehemes játékot mutattak be a könyvtárban.

19. Csokonai Könyvtár (Karcag): Hagyományos karácsonyi műsorát tartotta a városi könyvtár, közreműködött a Györffy István Általános Iskola.

20. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Lezárult a Ceruzahegyező kiállítás a bibliotékában.

Kovács Zsuzsanna könyvtárvezető és Szaszkóné Borsányi Anna könyvtáros Zagyvarékason. Fotó: Mészáros János