1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnok megyei tanács vb művelődésügyi osztálya Szurmay Ernőt január 1-i hatállyal kinevezte a megyei könyvtár igazgatójává.
25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Írók a pódiumon címmel programsorozatot indított a megyei könyvtár és a Kilián György Repülő Műszaki Főiskola. A sorozatot Sánta Ferenc szertől estje nyitotta meg a Verseghy Könyvtárban. Dr. Koczkás Sándor irodalomtörténész bevezetője után Jancsó Adrienne novellákat ad elő.
Február
Törökszentmiklós: A Lenin-centenárium esztendejében felhívással fordult a könyvtár a város és a járás iskoláihoz, a helyi kezdeményezés célja, hogy két hónap alatt minden KISZ-tag a városban és a járásban könyvtári olvasóvá váljon.
2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat rendezésében dr. Czine Mihály irodalomtörténész, egyetemi docens előadást tartott prózairodalmunk felszabadulás utáni helyzetéről a „Felszabadulás utáni magyar irodalom" című sorozat keretében.
3. Mezőtúr: A Felsőfokú Mezőgazdasági Gépészeti Technikum klubtermében nyitották meg a mezőgazdasági könyvhónapot. Az ünnepélyes megnyitón Nyíri Béla, a megyei tanács vb elnökhelyettese mondott beszédet, majd dr. Bánházi Gyula kandidátus, a Mezőgazdasági Gépikísérleti Intézet igazgatója „A mezőgazdaság gépesítésének időszerű kérdései” címmel tartott előadást.
18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnok megyei felszabadulási rádiós vetélkedő középdöntőjének első összecsapására került sor. Szolnokon a Ságvári Művelődési Központban száznyolcvan főnyi csapat indul a versenyben. A verseny során felhasználandó anyagot a megyei könyvtár dolgozói állították össze. A vetélkedő idején a könyvtár ügyeletet tartott, hogy egy-egy különösen nehéz kérdésre megkereshessék a helyes választ.
Március
1. Pedagógiai Szakkönyvtár (Szolnok): A Verseghy Könyvtár, a Pedagógus Szakszervezet, az Országos Pedagógiai Könyvtár és a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya közreműködésével szakkönyvtár nyílt a Pedagógus Szakszervezet klubhelyiségében. Az új intézmény a megyei könyvtár része maradt, annak pedagógiai szolgálataként működött.
A klub helyiségében egy kézikönyvtárat rendeznek be a legfontosabb kézikönyvekből és folyóiratokból.
6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szerzői esten Kardos G. Györgyöt és Konrád Györgyöt látták vendégül.
Városi Könyvtár (Martfű): 1970 elején több mint nyolcszáz gyermekolvasója volt a martfűi könyvtárnak. A művelődési központ gondos tematikát készített az olvasó gyermekeknek, beszerzett minden iskolai kötelező olvasmányt, hogy segítse a cipőgyári munkásgyerekek tanulását.
Április
Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Felszabadulás negyedszázados évfordulójára a Szolnok megyei úttörő elnökség és a megyei könyvtár gyermekkönyvtára rajzpályázatot hirdetett. Közel 500 pályamű érkezett be a bíráló bizottsághoz. A legszebb rajzokat selyem faliképeket a megyei gyermekkönyvtárba állították ki.
15. Községi Könyvtár (Szelevény): A bibliotéka a művelődési házzal közösen a költészet napja alkalmából Radnóti Miklós emlékünnepséget rendezett. Ezen a megemlékezésen adták át majd az általános iskolásoknak a „Ki tud többet Leninről?” verseny díjait.
Jászsági könyvtári napok
Május
4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár és a Művelt Nép Könyvterjesztő meghívására érkezett Czine Mihály, aki a felszabadulás utáni prózairodalomról tartott előadást.
14. MÁV Járműjavító Művelődési ház és Könyvtár (Szolnok): Szilvási Lajos írót látta vendégül
Június
Ünnepi Könyvhét
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ajánló bibliográfia pedagógusoknak címmel sorozatot indított a megyei könyvtár. Az első füzet az újonnan beszerzett pedagógiai munkákról közöl annotált címjegyzéket; a válogatás célja, hogy felhívja a figyelmet a könyvtár pedagógiai gyűjteményére.
3-5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Írók és könyvtárosok tanácskoznak a szocialista irodalomról és jelentőségéről a közművelődésben, a szomszéd népek irodalmáról, az ízlésnevelésről a tiszaligeti KISZ-táborban. Az érdekes összejövetelt a Magyar írók Szövetségével karöltve szervezte a megyei könyvtár.
4. Városi Könyvtár (Jászberény): ünnepélyesen megnyitották az új járási könyvtárat a könyvhét keretén belül.
A jászberényi városi tanács 1966 őszén vásárolta meg könyvtárépítési célra a volt zsinagógát. A Szolnok megyei Tanács tervezőirodája a Könyvtártudományi és Módszertani Központ szakmai segítségével tervezte meg az épület átalakítását. 4,5 millió forintból újjáalakított épületet átadó ünnepségén Fodor Mihály, a megyei tanács elnöke mondott beszédet.
Szolnok megyei Néplap felvételei
A jászberényi könyvtár új otthona 740 m2 alapterületű, amelyben egy 50 m2-es gondnoki lakást is kialakítottak. A földszinten a csaknem 170 m2-es felnőtt kölcsönzőn kívül tápraktár és feldolgozóhelyiség is helyet kapott. Az emeletre pedig
az irodákon és a kutatószobán kívül a felnőttek 86 m2-es olvasóterme és a több mint
100 m2-es gyermekkönyvtár került. Az épületben fotólaboratóriumot és zenei szobát is létesítettek.
Július
Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Szabadpolcos, tágas könyvtárat kaptak a jászfelsőszentgyörgyiek a volt MSZMP székházban.
Augusztus
Szeptember
Községi Könyvtár (Kunmadaras): A település 7 ezer 600 lakója közül ezerötszázan tagjai voltak abban az évben a községi könyvtárnak. A kikölcsönzött könyvek száma egy évben több mint 30 ezer példányt tett ki.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Két bibliográfiát jelentetett meg a bibliotéka, amelyeknek összeállítója Farkas Alexandra könyvtáros volt. Az egyik a Hazafiság, honvédelem, hadtudomány címmel ajánló szakirodalmi bibliográfia, a másik pedig A fantázia táplálja a tudományt, a tudomány fantáziára késztet című annotált futurológiai bibliográfia. Az első rész a műszaki és gazdasági fejlődés várható hatását vizsgáló könyvekből, a második magyar és külföldi fantasztikus regényekből közölt válogatást.
25. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa Központi könyvtára (Szolnok): Zucelli Lanfranco vezetésével 6 tagú olasz szakszervezeti küldöttség látogatta meg. A könyvtár ebből az alkalomból az olasz irodalom magyar nyelven meglevő állományából kiállítást rendezett.
Október
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rövid úton címmel pedagógiai folyóiratszemlét indított a könyvtár főként az iskolaigazgatók, de általában a tanárok tájékoztatására. Az új kiadvány műfajában is újszerű volt. Rövidített szemelvényeket közölt 21 pedagógiai folyóirat 1970-es évfolyamának első félévéből.
10. Fiókkönyvtár (Törökszentmiklós-Surjány): Ezer kötetes, szabadpolcos könyvtárat avattak. A környező tanyavilág első szabadpolcos könyvtárában televízió, rádió és kétezer forint értékű szellemi játék is állt a látogatók rendelkezésére. Az új fiókkönyvtár egyik helyiségében rendszeres ifjúsági és gyermekklub foglalkozások tartására is alkalmas volt.
19. Városháza (Szolnok): Magyar reneszánsz estet szervezett a megyei Könyvtár, a Ságvári Endre Művelődési Központ, a megyei tanács és a városi tanács vb művelődésügyi osztálya. Törekvésük az volt, hogy a magyar történet kulcsszázadain keresztül mutassák be kultúrtörténetünket.
24. Járási-Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): „Szovjet irodalom remekei” című könyvkiállítás nyílt a bibliotékában.
November
Községi Könyvtár (Jászladány): 1970-ben mintegy 700 új kötettel gazdagodott a bibliotéka. Így összesen 14 ezer könyv között válogathattak a község olvasói.
Községi Könyvtár (Tiszafüred-Kócs): új bibliotéka nyílt a településen. Az épületet a tiszafüredi nagyközségi tanács fejlesztési alapjából 200 ezer forintos költséggel építtették fel. Az Országos Népművelési Tanács pedig 80 ezer forint értékben biztosította a berendezést és a könyveket.
Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A városi tanács épületében lévő könyvtár felújítására 200 ezer forintot költöttek. Az alapterület 70 négyzetméterrel növekedett, a berendezés megújult. A kellemes, kulturált környezet sok embernek kedvet adott a kölcsönzésre és a helybeni olvasásra. A megnövekedett igények kielégítésére a felnőtt és a gyermekkönyvtárban is megnövekedett a nyitvatartási idő: a felnőtt részlegben 32 óráról 51-re, a gyermekeknél 19-ről 29-re. A növekedés főleg abból adódik, hogy szombat délután és vasárnap is nyitva van a könyvtár. A szabad idő hasznos félhasználását segíti ezzel elő. A megszépült helyiségekben az író-olvasó találkozók, irodalmi estek iránt is nagyobbak az igények. A könyvtár történetét képekben bemutató album sok-sok, immár irodalomtörténeti érdekességű képet őriz Veres Péterről, Szabó Pálról, Váci Mihályról és még sok ismert híres íróról. A gyűjtemény az újjávarázsolt könyvtárban tartandó íróolvasó találkozók után várhatóan még gyorsabban gyarapodik.
Megjelent a Szolnok Megyei Könyvtárközi Bizottság tájékoztatója Együtt címen, amely 20 évfolyamon keresztül tájékoztatta a könyvtárosokat a megyében.
December
(Jászberény): Műszaki szakköri napot tartottak a városban. A részvevők számára Kálló Sándor, a Szolnok megyei Művelődési Központ igazgatója, valamint dr.
Nyitray Lajos, a Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese tartott előadást és konzultációt a műszaki-technikai propagandáról.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Meskó Anna és Póka György művészházaspár kiállításának adott otthont a bibliotéka.A tanárművészek mindketten vonzódva a könyvekhez kapcsolódó művészethez, az ex libris műfajához, a magyar grafika legrégibb hagyományát mutatták be a tárlaton.
15. (Szolnok): A Vosztok úton épülő 18 emeletes lakóház átadásával egyidőben nyitják meg az épület földszintjén létesülő házikönyvtárat. A több száz kötetes szépirodalmi és szakmai műveket tartalmazó könyvtár mellett ifjúsági és felnőtt olvasóklub is létesült.
Járási Könyvtár (Tiszafüred): A tanács, a művelődési központ és a járási könyvtár, tanácstagok klubját szervezte meg Tiszafüreden. A klub célja a tanácstagok társadalomtudományi, államelméleti és jogi ismereteinek bővítése volt.
Klubkönyvtár (Tiszaigar): A tiszaőrs—tiszaigari Közös Községi Tanács fejlesztési alapjából 30 ezer forintot fordított a tiszaigari klubkönyvtár nagytermének átalakítására.
Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): Nagy sikere volt a gyermekkönyvtárban szervezett „Felfedezem a könyvtárat’’ című pályázatnak. A havonként megadott feladatok megoldásával az ifjú olvasók sok hasznos ismerettel gazdagodtak, jobban eligazodtak a könyvtár és eszköztárban és az eddiginél több ifjúsági könyv elolvasására vállalkoztak.
Községi Könyvtár (Jászárokszállás): A községi könyvtár több szocialista brigáddal kötött együttműködési megállapodást. Ennek eredménye, hogy a könyvtárnak jelenleg több mint százharminc brigádtag olvasója volt.
A kiváló címmel kitüntetett községi könyvtár 50 ezer forintot költött könyvvásárlásra, 1642 kötettel gyarapította könyvállományát.
Vasárnapi nyitvatartással nyújtottak segítséget az eljáró dolgozóknak az olvasáshoz és a könyvkölcsönzéshez Jászárokszálláson. A felnőtt könyvtár minden vasárnap délelőtt 9—12 óra között várta az érdeklődőket.
Községi Könyvtár (Kunmadaras): A 3600 kötetes kunmadarasi gyermekkönyvtárnak 570 beiratkozott olvasója volt. Az óvodásoknak és az általános iskolásoknak rendszeresen foglalkozásokat tartottak.
Szolnok megyei Néplap archívuma
Községi Könyvtár (Tomajmonostora): A községi tanács volt épületében 161 ezer forint költséggel tágas, szép könyvtárat alakítottak ki.
Városi Könyvtár (Túrkeve): A gyűjtemény zenei részlegében hetente kétszer, 420 lemez közül válogathatnak a zenekedvelők. Rada Illésné, a zenei részleg vezetője kiválasztja a látogatók által kért zeneszámot.
Szolnok megyei Néplap archívuma
27. Városi-járási könyvtár(Jászberény): Fábián Zoltán József Attila-díjas író, az írószövetség titkára találkozott az 1975. évi olvasási pályázat helyi résztvevőiveL
A hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára szervezett olvasási programban Jászberényben olyan sokan vettek részt, hogy az értékelést követően a könyvtár országos X. helyezést ért el. A pályázók között eddig 80 ezer forint értékű grafikát, festményt sorsoltak ki, az író-olvasó találkozó után pedig értékes könyv jutalmakat, kiskönyvtárakat és Fery Antal grafikusművész fametszetű emléklapját nyújtották át a résztvevőknek.
Február
Községi Könyvtár (Abdászalók): A felszabadulási könyvtárpályázaton elnyert 115 ezer forintból és a nagyközségi tanácstól kapott 120 ezer forintból „varázsoltak” új, modern könyvtárat. Az átalakítással a könyvtár alapterülete a kétszeresére nőtt, modern bútorokkal, polcokkal rendezték be, sőt hamarosan beszerelik a zenehallgató-részleg eszközeit is. A könyvtár kedvenc „tanyája” volt a község úttörőinek is.
Szolnok megyei Néplap archívuma
Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A Felszabadulási olvasómozgalom keretében félév alatt 60-an hajtották végre a programot Karcagon. A havonként megjelenő irodalmi totót 6 szocialista brigád és 20 egyéni versenyző fejtette meg rendszeresen. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a FELISZ Békéért, Haladás és Zalka Máté brigádja, a sütőipari vállalat Egyetértés, valamint a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Vörös Csillag szocialista brigádja. Az olvasómozgalomban legaktívabban részt vevő és az irodalmi totó legjobb megfejtői között könyvjutalmat osztottak szét.
3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Régi muzsika kertje elnevezésű programsorozatban Bakkfart Bálint művészetét elevenítették fel az év folyamán több estén keresztül. Februárban Melitta Heinzmann a bécsi Zeneművészeti Főiskola professzora tartott előadást.
4. Vörös Csillag Filmszínház (Túrkeve): A Mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitójára Túrkevén került sor a település várossá nyilvánításának 25. évfordulója alkalmából.
9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Látogatás szomszédainknál címet kapta az irodalmi szabadegyetem. A szovet irodalomról szervezett második előadást Bakcsi György irodalomtörténész tartotta.
14. Fegyveres Erők Klubja (Mezőtúr): Több szervezettel közösen szervezett farsangi bált a Mórizs Zsigmond Kíváló Könyvtár PIk-NIK Ifjúsági Könyvtári Klub.
17. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): „Könyvek, írások a szovjet katonáról” címmel nyílt kiállítás a fegyveres erők klubjában.
21. Járási-Városi Könyvtár (Jászberény): M. Makkai Piroska grafikusművész kiállítása nyílt meg a könyvtár szervezésében, amelyet Lázár Ervin író nyitott meg.
25. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): Egészségünk és a gyógyszerek címmel dr. Szele Béla főgyógyszerész tartott előadást a klub könyvtár Tisza klubjában.
27. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Örsi Ferenc, „A Tenkes kapitánya” című ifjúsági könyv írója volt a gyermekkönyvtár vendége. Rendhagyó történelemórán hetedik osztályos tanulók a Rákóczi szabadságharc történetéről, a kor hadviseléséről, az irodalmi forrásokról tartottak előadást.
29. Szandaszőlősi Klubkönyvtár (Szolnok): Mesefilmvetítést rendeztek a gyermekklubban. Bemutatták a Buksi a jégtáblán, és a Kaland az erdőben című színes mesefilmet
Március
Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A „Felfedezem a könyvtárat” elnevezésű, úttörők részére hirdetett akcióprogram harmadik fordulóján 422 pajtás vett részt a feladatok megoldásában Mezőtúron.
Mezőtúri zenei könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma
Szolnoki Papírgyár (Szolnok): Akciót indított a Tallinn körzeti iskolában egy kis könyvtár létesítésére a szolnoki Papírgyár 6-os KISZ alapszervezete. Felhívással fordult a gyár többi alapszervezetéhez, hogy támogassák kezdeményezését. A 6-os alapszervezet már tartott egy kommunista műszakot és a keresetből 3 ezer forintot felajánlott a könyvtár létesítésére.
3. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): a vakok és csökkentlátók körének nőnapi összejövetelén a mezőgazdasági szakközéiyskola tanulói műsorral kedveskedtek a megjelenteknek.
4. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): MILYEN gyümölcsfát ültessünk? címmel kertészeti tájékoztató előadást rendezett a klubkönyvtár kertészeti szakköre.
14. Szandaszöllősi Klubkönyvtár (Szolnok): A Fantom együttes szórakoztatta a fiatalokat.
Április
Béke Tsz (Jászjákóhalma): Fiókkönyvtárat létesítettek a termelőszövetkezet gépműhelyében0. A könyveket a községi könyvtárból szállították majd a tsz kis könyvtárába.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Együttműködési megállapodás jött létre a Kisipari Szövetkezetek Szolnok megyei Szövetsége és a megyei könyvtár között. A szerződésben a könyvtár vállalta, hogy az író-olvasó találkozóra meghívja az érdeklődő szocialista brigádokat, és az egyes szövetkezeti könyvtárakban hasonló rendezvényeket szervezett. A könyvtárosok figyelemmel kísérték a szocialista brigádok kulturális vállalásait, kézikönyvtár jegyzéket állítottak össze az ipari szövetkezetek és a szövetkezeti ifjúsági klubok részére. Cserében a KISZÖV a megye területén még működő, de életképtelen szövetkezeti könyvtárakat megszüntette és a szépirodalmi műveket átadta a helyi tanácsi könyvtárnak.
A túrkevei könyvtár kézimunka szakköre - Szolnok megyei Néplap archívuma
5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Régi muzsika kertje zenei sorozat keretében 5. előadásában Kecskés András lantművész és a szolnoki Bartók Béla Kamarakórus szórakoztatta a közönséget.
9. Városi Könyvtár (Túrkeve): Ladányi Mihály költő volt a bibliotéka és a XVII. Autójavító Vállalat vendége.
14. Nagyközségi Könyvtár (Újszász): Rendhagyó irodalmi órát szervezett a könyvtár a gimnázium és közlekedési szakközépiskolában. Az irodalomórán Soós Zoltán költővel találkoztak a tanulók, este pedig lluh István költő volt a vendége az Afész szocialista brigádjainak az általános áruházban.
Városi Könyvtár (Túrkeve): Garai Gábor költő volt a városi könyvtár vendége, akinek Fehérvári Bálint helyi pedagógus beszélgetett.
16. Járási-Városi Könyvtár (Jászberény): Jászkunság-est keretében mutatták be szép számú közönség előtt a megye irodalmi, társadalmi és művészeti folyóiratát. A költészet napja alkalmából rendezett találkozón a mai magyar költészetet Keresztes Ágnes, Petri Csathó Ferenc és Veress Miklós József Attila- díjas költő képviselte.
21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Ságvári Endre Művelődési Központtal közösen szervezett beszélgetést a megyei könyvtár Nemes Nagy Ágnes és Lator László költőkkel. Az irodalmi műsorban közreműködtek a Szigligeti Színház művészeti.
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Régi muzsika kertje zenei előadássorozat keretében 6. alkalommal emlékeztek meg Bakfart Bálintról. A Városháza dísztermében gyönyörködhettek a hallgatók Rene Zoso lantjátékában.
Május
Községi Könyvtár (Öcsöd): 400 ezer forintos költséggel újították fel a település könyvtárát. A felújításon kívül a berendezés pótlására további 95 ezer forintot költöttek.
2. Községi Könyvtár (Túrkeve): Egy kiállításon hétszáz fajta kaktuszt láthatott a több száz érdeklődő a könyvtárban.
5. Járási-Városi Könyvtár (Jászberény): A Jászberényi Tudományos és Kulturális Hónap alkalmából a Magyar Közgazdasági Társaság Szolnok megyei Szervezetének Jászsági Csoportja tartott szakmai napot a könyvtárban.
14. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Az általános szocialista brigádklub tagjai az ünnepi könyvhét alkalmából vidám műsorral egybekötött irodalmi vetélkedőt tartottak.
19. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): Hogyan ápoljuk kiskertünket? címmel kertészeti kisfilm-estet rendezett klub könyvtár Tisza klubja.
21. Járási-Városi Könyvtár (Jászberény): Stettner Béla grafikusművész kiállítását Dr. Semsey Andor nyitotta meg.
Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): A fiatalok egészségügyi problémái címmel rendezett előadást a klubkönyvtár ifjúsági klubja.
Kunszentmártoni gyermek- és felnőtt könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma
24. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Jászkunság, a megye folyóiratát mutatta be a folyóirat szerkesztő-gárdája. Vendégként pedig Galambos Lajos és Csalog Zsolt volt. A programiban versek, próearészletek, s a Jászkunságban megjelent versek hangzottak el Tímár Éva, Szabó Ildikó, Papp Zoltán, a Szigligeti Színház művészei, valamint Lukácsi Huba előadásában. Közreműködött a városi művelődési ház kamarakórusa is.
24-29. (Szolnok): A magyar nyelv hete alkalmából dr. Lőrincze Lajos nyelvész, az MTA tudományos tanácsadója Közélet és anyanyelv címmel tartott előadást. A magyar nyelv hetén a megye iskoláiban rendhagyó nyelvtan órákat tartottak, a könyvtárakban pedig külön polcon kínálták az anyanyelvűnkkel kapcsolatos kiadványokat, és sok helyen hangzottak el előadások a magyar nyelv történetéről, mai nyelvhasználatunkról.
30. Móricz zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A névadó szobrát avatták fel a könyvtár épülete előtt.
Június
Nagyközségi Könyvtár (Kunszentmárton): A könyvtár és a művelődési központ „Népdalok, népballadák képekben’’ címmel pályázatot hirdetett a járás úttörőinek és kisdobosainak. A pályázatra elsősorban Öcsödről, Mesterszállásról és Kunszentmártonból, sok színvonalas munka érkezett. A járási úttörő-találkozó keretében hirdettek eredményt, és a bíráló bizottság három első díjat adott ki. A beérkezett anyagból négy tablón. mintegy ötven alkotást kiválogatva, kiállítást rendeztek a művelődési központban.
2. Városi Könyvtár (Jászberény): Cseres Tibor Kossuth-díjas író volt az Ünnepi Könyvhét alkalmából a bibliotéka vendége.
6. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtár általános ifjúsági klubja és a fegyveres erők klubja rendezésében kerékpártúrára indultak a klub tagjai. A Jászberényből induló kerékpárosok Jászapáti és Jászszentandrás érintésével ismerkedtek a Jászság tájaival.
10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár fordítói pályázatot hirdetett az általános iskolába járó gyerekek részére. A pályázatnak az volt a célja, hogy a tanítási szünetben játékos lehetőséget biztosítson az orosz nyelv tanulására. Erre a célra minden könyvtár megkapta a fordításra kijelölt orosz nyelvű műveket és tetszés alapján ki-ki választhatott verset, elbeszélést, mesét. A legjobb dolgozatokat a megyei úttörőelnökség értékeli.
A megyei könyvtár június 14-től 20-ig olvasótábort tartott a szolnoki tiszaligeti KISZ- táborban. Elsősorban azok vehettek ezen részt, akik az öt hónapig tartó "Felfedezem a könyvtárat” vetélkedősorozaton eredményesen szerepeltek.
Szolnok megyei Néplap archívuma
14. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Ifjúsági olvasótábor kezdődött a településen általános iskolások, szakmunkástanulók és gimnazisták részére. Tiszafüred történetét, néprajzát könyvek, írásos dokumentumok, tárgyi emlékek alapján, a Kiss Pál múzeum útmutatásával ismerték meg a táborlakók. Találkoztak költőkkel, írókkal. Dinnyés József polbeat énekes vezetésével megzenésített verseket tanulhattak.
Megyei könyvtár gyermekkönyvtára - Szolnok megyei Néplap archívuma
Július
1. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): German Ratner moszkvai grafikusművész kisgrafikai kiállítása nyílt meg a könyvtárban. A művészt régi barátság fűzte hazánkhoz: a szovjet művészek képviseletében 1970-ben résztvett a Budapesten megtartott XIII. nemzetközi ex libris kongresszuson, magyar barátai részére készített ex libriseit önálló mappában jelentette meg a Kisgrafika Barátok Köre. German Ratner a tárlat teljes anyagát a városi könyvtár kisgrafikai gyűjteménye részére ajándékozta, így a könyvtár további vándorkiállításán mutatja be a értékes anyagot.
A kiállítást Bordás Ferenc festő- és grafikus művész nyitotta meg.
Törökszentmiklósi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma
Megyei könyvtár kötészete - Szolnok megyei Néplap archívuma
15. Községi Könyvtár (Tomajmonostora): Kiállítást rendeztek Gunszt Ferenc naiv festő munkáiból a könyvtárban.
18-30. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): X. Országos Honismereti Tábornak a karcagi kulturális intézmények adtak otthon. Sánta Ferenccel, Csoóri Sándorral és Nagy Lászlóval találkozhattak az irodalombarátok.
28. (Szolnok): A szakmunkásfiatalok olvasó táborában tíz napon át irodalmi alkotásokkal, az olvasás népszerű formáival ismerkedtek meg a diákok. Az általános műveltség gyarapítását célzó nyári olvasótábor munkájának irányításával Dénes Pált, az SZMT könyvtárának vezetőjét kérték fel.
A Komarov teremben tartották a szakmunkástanulók olvasótáborának záró ünnepségét.
28. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): Hazánk szép tájai címmel, kisfilm-estet rendezett a Tisza klubja a klubkönyvtárban. Műsoron szerepeltek a Füredi Annabál és a Zempléni hegység című kisfilmek.
Augusztus
Klubkönyvtárat építettek Mesterszálláson. Egy régi épületet alakítottak át, ahol a könyvtáron, az ifjúsági klub és az öregek klubja is helyet kapott.
2. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Az olvasótábor megnyitójára került sor a berekfürdői úttörőtáborban.
12. Szolnoki Galéria (Szolnok): A Verseghy Könyvtár szervezte Régi muzsika kertje sorozat keretében a francia barokk zenével ismerkedthettek meg az érdeklődők. A műsorban fellépett Zeger Vandersteene kontratenor, a budapesti Collegium Musicum együttes és a Szolnoki Bartók Béla női kar.
15-21. Szőnyi István Emlékmúzeum (Zebegény): A szocialista brigádok olvasótáborát szervezte meg a Dunyakanyarban a Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsa Központi Könyvtára. A tábor vezetője Dénes Pál volt, az olvasóköröket Orosz Attiláné, Nagy András és Tímár Máté koordinálta.
20. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Az orosz nyelvet kedvelő diákoknak műfordító pályázatot írt ki a városi könyvtár. Az augusztus 20-ig tartó pályázaton részt vehet minden IV—VII. osztályt végzett általános iskolás, aki legalább egy évig tanulta az orosz nyelvet.
Mezőtúri könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma
23. Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsa Könyvtára (Szolnok): Alapfokú könyvtárosi tanfolyamot szervezett húsz résztvevővel Zebegényben, valamint az országban először szerveztek olvasótábort szocialista brigádoknak 100 résztvevővel.
Szolnok megyei Néplap archívuma
22. (Szolnok): Kihelyezett könyvtárat adnak át az Építő-Javító és Szolgáltató Vállalatnál.
Szeptember
Karcagi Gábor Áron Gimnázium könyvtára - Szolnok megyei Néplap archívuma
22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A magyar-bolgár barátság hét keretében Kosztadin Jakimov tartott előadást és nyílt kiállítás bolgár könyvekből.
Október
A jászberényi járás községi könyvtárai „30 év — 30 könyv" címmel sikeres olvasási programot hirdettek. A kiosztott jutalmak értéke meghaladta az 50 000 Ft-ot. A községi könyvtárak Add tovább - könyvstaféta címmel 1976. októberétől 1977. októberéig tartó újabb olvasási programot ajánlott az érdeklődőknek.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár pedagógiai szolgálata október végétől megszervezte a ,,Mindenki iskolája” tévésorozat konzultációit: matematikából, magyarból, történelemből és fizikából. A konzultációk mellett a könyvtár biztosította a megfelelő szakirodalmat is.
1. Művelődési ház (Jászárokszállás): Az Őszi Megyei Könyvhetek megyei megnyitó ünnepségére a település adott otthont, ahol Molnár Zoltán dedikálta műveit.
2-22. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Mezőtúri Műszaki Napok programsorozat egyik szervezője volt a bibliotéka.
7. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): „SZÖVETSÉG" Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezettel közösen szervezte meg a bibliotéka az Őszi Megyei Könyvheteket. A megnyitó ünnepség íróvendége Jókai Anna volt. Tüskés Tibor,
László Bencsik Sándor és Kertész Magda írókkal találkozhattak a kisújszállásiak.
16-22. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Ipari-műszaki napok keretében került sor író-olvasó találkozóra, melynek vendége Lajtai István, a Műszaki
Kiadó lektora, a Csepeli Szerszámgépgyár okleveles gépészmérnök
18. Szolnoki Járműjavító Üzem Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Műszaki Könyvnapok szolnoki megnyitójára a Járműjavító Művelődési Központ vöröstermében került sor.
A százesztendős könyvtár jubileuma alkalmából feldolgozták az múlt időszak történetét, a könyvtár emlékeiből nyílt kiállítás.
20. Szolnoki Járműjavító Üzem Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Ifjúsági Könyvtári Nap keretében könyvtári foglalkozásokat tartott általános iskolásoknak
21. Pelikán Hotel (Szolnok): HANGLEMEZBEMÜTA. A szálloda Zádor termében a Verseghy könyvtár új lemezeiből tartottak bemutatót.
Szolnoki Járműjavító Üzem Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Óvodások Napja alkalmából rajzkiállítást és versmondó vetélkedőt szerveztek a könyvtárban.
22. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): Dr. Benda Kálmán kandidátus találkozott az olvasókkal. A honismereti hónap eseményeként megrendezett találkozón az ismert Rákóczi-kutató „II. Rákóczi Ferenc az új kutatások tükrében” címmel tartott előadást. A könyvtár a II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója tiszteletére megjelent bibliográfiát ajándékozott a résztvevőknek.
23. Klubkönyvtár (Tiszasas): A könyvtár adott otthont a Páva-körök bemutatójának.
26. Szolnoki Járműjavító Üzem Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Olvasók — szocialista brigádtagok jutalomműsorán fellépett Bánffy György érdemes művész Ékes, érdes anyanyelvüknk címmel.
November
Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A kisújszállási szocialista brigádok többfordulós városi vetélkedőjén negyvenkét szocialista brigád tagjai irodalmi, politikai, helytörténeti, zened és gazdaságpolitikai témákban mérték össze tudásukat.
Járási Könyvtár (Kunszentmárton): A könyvtár a 628. számú Ipari Szakmunkásképző Intézettel közös rendezvényeket szervezett. Az intézet két harmadikos osztályának tanulói a könyvtár olvasótermében játékos vetélkedőn vettek részt. A vetélkedő kérdéseit a természettudományok, a pszichológia és a művészetek tárgyköréből válogatták össze azzal a céllal, hogy a tanulók megismerjék a kézikönyvek gyakorlati használatát. A jól sikerült könyvtári foglalkozás után — amelyen a győztesek könyveket nyertek — a tanulók többsége beiratkozott a könyvtárba.
Jászsági Ruhaipari Szövetkezet (Jászapáti): 600 kötetes kihelyezett könyvtár anyagából válogathatnak a szövetkezet olvasni vágyó dolgozói. A szövetkezet egyik szocialista brigádjának kezelésében működő minikönyvtárnak 130 állandó olvasója volt.
Szolnoki MEZŐGÉP Vállalat üzemi könyvtára (Szolnok): Az Eötvös Lóránd szocialista brigádja védnökséget vállalt az üzem több száz kötetes könyvtára felett. Segítettek a könyvek újra rendszerezésében, selejtezték az elavult műveket, és a rendelkezésükre álló könyvvásárlási összegből frissen megjelent műszaki és a szépirodalmi köteteket vásároltak. A kölcsönzést és a rendszeres tájékoztatást, az ajánlást is a brigád tagjai végzték.
3. Tisza Cipőgyár Művelődési Háza (Martfű): Üzemtörténeti állandó kiállítás nyílt a könyvtárban.
5. Helyőrségi Művelődési Ház (Szolnok): A Magyar Néphadsereg új művelődési házában könyvtár is helyet kapott, amely a hozzá kapcsolódó olvasószobával az irodalom, a könyv és a zene barátainak ígért hasznos szórakozást.
MÁV Építőgépjavító Üzem munkásszállója (Jászkisér): Az újonnan átadott munkásszálló lakói szabad idejük hasznos eltöltését segíti a szállodához tartozó klubszoba, amelyben könyvtár is helyet kapott.
7. Klubkönyvtár (Tiszagyenda): Az Őszi Megyei Könyvhetek idején avatták fel a felújított község klubkönyvtárat.
10. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtárban tartották a politikai könyvnapok megyei megnyitóját. Az ünnepi alkalomra cikkbibliográfiát jelentetett meg a gyűjtemény.
A Verseghy Könyvtár pedig a legújabb politikai művek ajánló bibliográfiáját adta közre.
Szolnok megyei Néplap archívuma
15. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtár zenei részlegében Kodály-estet rendeztek. A szocialista brigádok részére szervezett programon Koós Andorné, a zeneiskola igazgatója tartott előadást Kodály Zoltánról.
18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Közönségtalálkozót szerveztek Pernye András zenetörténésszel, akinek publikációiból Bálintné Hegyesi Júlia könyvtáros bibliográfiát is összeállított erre az alkalomra.
20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy nyelvművelő versenyt hirdetett a megyei könyvtár gyermekkönyvtára 7. és 8. osztályos úttörőknek Szolnokon.
23. Klubkönyvtár (Tiszasas): A járásban működő Páva-körök, népi hangszeres csoportok és hangszer szóliták bemutatójának adott otthont a település könyvtára.
24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár KISZ-szervezete létrehozta a fiatal értelmiségiek klubját, amelynek célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítson a városban élő fiatal diplomásoknak. Az első összejövetelen meghallgatták a Szigligeti Színház fiatal művészeinek műsorát, majd megbeszélték, összeállították a klub munkatervét.
26. Községi Könyvtár (Jászárokszállás): A Hazafias Népfront Szolnok megyei Bizottságának vendégeként megyénkbe érkezett Dieter Henze, az NDK Kulturális és Tájékoztatási Iroda igazgatója, aki Juhász István, a HNF megyei bizottsága munkatársának kíséretében Jászárokszállására látogatott. Az NDK- centrum igazgatója a község vezetőivel tartott találkozó után megtekintette a Hűtőgépgyár jászárokszállási hűtő- és klímatechnikai gyáregységét, majd a Háziipari Szövetkezet szőnyegszövő részlegének dolgozóival, munkájúikkal ismerkedett. Ellátogatott a községi könyvtárba is.
December
Községi Könyvtár (Jánoshida): 1000 új kötettel gyarapodott ebben az évben a könyvtár több mint 11 ezer kötetes állománya. Az olvasók száma ezer körül volt, a kikölcsönzött könyvek száma megközelítette a húszezret.
Városgazdálkodási Vállalat (Karcag): A vállalat KlSZ-szervezete és ifjúsági szocialista brigádja közös összefogással klubszobát és könyvtárat alakított ki a központi épületben. A könyvtárban elsősorban műszaki és szakmai jellegű könyveik kaptak helyet. Ezeket egészíti ki a szakszervezeti könyvtár letéti állománya, mely elsősorban szépirodalmi könyveket tartalmazott.
Zenei könyvtár Törökszentmiklóson - Szolnok megyei Néplap archívuma
6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Ifjúsági Irodalmi Szabadegyetem keretében „A magyar epika századai” címmel új sorozatot indult. Az első irodalmi esten Lengyel Dénes irodalomtörténész tartott előadást a középkor és a reneszánsz epikájáról. A műsorban közreműködött Csernus Mariann, Bánffy György, valamint a városi tanács Bartók Béla kamarakórusa.
7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat és a Corvina Kiadó közös akciójaként „Könyvpremiert” tartottak, amelyen Szántó Piroska albumát mutatták be. Az egész életművet átfogó, különböző műfajú illusztrációkat tartalmazó válogatást a művész személyesen mutatta be és az érdeklődőknek kézjegyével látta el.
Öcsödi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma
20. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtárban Petőfi Sándor ifjúsági klub tagjai vidám fenyőműsorral köszöntötték az általános iskolai diákotthon tanulóit.
31. Községi Könyvtár (Szajol): Videomagnót és katalógusszekrényt vásárolt a községi könyvtár.
31. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): műfordító pályázatot írtak ki (orosz, német, angol nyelvű) általános iskolásoknak. 265 pályázat érkezett be 11 iskolából.
Hild Viktor Könyvtár Fotótára
Február
2. Községi Könyvtár (Jászkisér): Átadták a nagyközségi könyvtár felújított, új bútorzattal berendezett, 254 m2 alapterületű épületét. Új szolgáltatással, helyben olvasással és zenei részleggel várták az olvasókat.
Jászkiséri könyvtár - Szolnok megyei Néplap
2. Városi Könyvtár (Kunhegyes): Író-olvasó találkozó vendége volt Moldova György.
10. Nagyközségi Könyvtár (Öcsöd): "A népköltészettől a népmeséig" című műsoros délutánt szervezett a nagyközségi könyvtár Tomanek Gábor és Szabó Zsuzsa művészek közreműködésével.
10. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Megnyílt a volt általános iskolában kialakított könyvtár. Alapterülete 100 m2-ről 144 m2-re növekedett.
A felújítás alatt álló jászágói művelődési ház és könyvtár - Szolnok megyei Néplap
15. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): "Vár a természet" játékos vetélkedő szerveztek 110 fő részvételével.
16. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A budapesti bolgár nagykövet látogatott a városi könyvtárba.
Városi Könyvtár (Túrkeve): A mezőgazdasági könyvhónap idején "Újdonságok a zöldségtermesztésben" címmel tartott előadást dr. Györffy Sándor.
18. Községi Könyvtár (Öcsöd): A mezőgazdasági könyvhónap keretében szakíró-oIvasó találkozót tartottak a kisüzemi sertéstenyésztés eredményeiről és jövőjéről.
22. Városi Könyvtár (Túrkeve): a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából "Kertészet és Szőlészet" ankétot szervezett a városi könyvtár. Előadó dr. Szent-Miklóssy Ferenc volt.
23. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Darabos Zsolt gitárművész előadóestjével lépett fel a könyvtárban.
24. Általános Művelődési Központ könyvtára (Tiszabura): Háromfordulós anyanyelvi pályázatot hirdetett a helyi bibliotéka.
25. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Író-olvasó találkozóra került sor Beke Katával.
Március
7., 14., 16. Városi Könyvtár (Jászapáti): a 32. Mezőgazdasági Könyvhónap keretén belül "Új lehetőségek a kisgazdaságban" címmel előadássorozat zajlott a könyvtárban.
6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a gyerekkönyvtár birtokba vehette a 158 m2 alapterületű Tisza Antal úti volt MSZKF székházat.
Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára
Korényi Éva felvétele - Szolnok megyei Néplap
9. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): A könyvhónap keretében Bódi Imre Bálint előadást tartott a szőlőtermesztésről.
10. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): a 32. Mezőgazdasági Könyvhónap megyei megnyitóján "Dr. Gyárfás József munkássága" címmel tartott előadást dr. Nyíri László.
Érdelődők Karcagon - Szolnok megyei Néplap
13. Városi Könyvtár (Jászapáti): a település várossá nyilvánításának napja. Könyvtára e naptól városi könyvtárrá lett.
A könyvtár épületén olvasható felirat még a névváltozás előtt - Szolnok megyei Néplap
18. Városi Könyvtár (Kunhegyes): Párdy Mihály numizmatikai gyűjteményének kiállítását rendezték meg a bibliotékában.
A szolnoki Killián György Repülő Műszaki Főiskola könyvtára - Szolnok megyei Néplap
Április
5. Törökszentmiklósi tapasztalatcsere volt a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtárban.
11. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): általános iskolásoknak szervezett szavalóversennyel ünnepelte meg a költészet napját a városi könyvtár.
12. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag), Verseghy Könyvtár (Szolnok): a költészet napja alkalmából a Helkon Együttes "Tiszta sorok" címmel tartott előadást.
Városi Könyvtár (Jászárokszállás): A mezőgazdasági könyvhónap rendezvényén Bódi Imre Bálint mezőgazdásszal találkoztak az érdeklődők.
13. Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): Költészet napi mesemondó versenyt hirdettek alsó tagozatos gyerekek számara.
13-15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megyei olvasótábor irányító és kiscsoportvezetők továbbképzése az újszegedi KISZ táborban.
13-20. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Káros szenvedélyek címmel videóvetítéseket tartottak az Ecseki úti Általános Iskola 4-8. osztályos tanulói számára.
14. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Petrovácz Istvánnal találkoztak a Móra Klub tagjai a könyvtárban.
14., 17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Verseghy nyelvművelő verseny városi írásbeli döntőjének adott otthont a megyei könyvtár.
17. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Színészóra Makovicz Edit, Sebestyén Éva és Tóth József színművészek közreműködésével.
1. Községi Könyvtár (Abádszalók): Kinevezték a korábban megbízott igazgatót, Nagy Bertalannét a nagyközségi könyvtár vezetőjévé.
Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Egy éves megszakítás után ismét Mezei Lászlóné lett a városi könyvtár igazgatója.
4., 5., 8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kazinczy versenyt szerveztek a szolnoki és a városhoz tartozó községi gyerekek számára.
5. Községi KönyvtárTiszaörs: ünnepi könyvheti író-olvasó találkozó Kis Benedek költővel és Vasy Géza irodalomtörténésszel.
8. Tiszaörs: Játék a versben címmel rendhagyó irodalomóra vendége volt Körmendi Lajos író-költő.
10. Városi Könyvtár (Jászberény): az Országos Commodore Egyesület találkozójára került sor, nagyszabású számitógép bemutatóval.
12. Tiszaigar: író-olvasó találkozó Kis Benedekkel és Vasy Gézával.
15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a községi könyvtárak katalóguscéduláinak pótlása céljából Szolnok körzeti instruktora, Csáti Péterné címleírási, sokszorosítási akciót szervezett. A munkát a megyei módszertan vállalta.
15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a Szolnokhoz tartozó községi könyvtárak évi tanácskozásának és munkaértekezletének adott otthon a gyűjtemény.
18. Jászboldogháza: író-olvasó találkozó vendége volt Marék Veronika.
20-21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a Verseghy nyelvművelő verseny országos döntőjére került sor a szolnoki Mátyás Király Úti Általános Iskolában (61 versenyző részvételével).
23. Városi Könyvtár (Jászberény): Sáros András Miklós Munkácsy-díjas grafikus gyűjteményes kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.
25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): továbbképzést tartottak a hálózat szakalkalmazottainak. Téma: Könyvtár és nyilvánosság (Nagy Attila). A lakóhelyi könyvtári ellátás új formái (Havas Katalin). Végül beszélgetésre került sor dr. Király Ferenc országgyűlési képviselővel.
Martfűi könyvtár - Szolnok megyei Néplap
25. Kunhegyes: Párdy Mihály gyufacímke kollekcióját mutatta be a helyi könyvtárban.
30. Jászszentandrás: író-olvasó találkozó vendége Bistey András volt.
31. Városi Könyvtár (Jászberény): a Városi Könyvtár története, 1950-1988. c. kiadvány jelent meg, amely Gulyás Erzsébet szakdolgozata volt.
Városi Központi Könyvtár (Szolnok): a könyvtár technikai berendezése egy Xerox 1G25 típusú sokszorosítóval gyarapodott.
Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): író-olvasó találkozót szerveztek Vathy Zsuzsával.
Városi Könyvtár (Újszász) és Községi Könyvtár (Zagyvarékas): Író-olvasó találkozó vendége Lázár Ervin volt.
Jászfényszaru: új kölcsönzőasztallal és 20.000 forint értékben vásárolt könyvespolcokkal gazdagodott a nagyközségi könyvtár berendezése.
Június
1. Öcsöd: Gombás Istvánné előadást tartott Szolnok megye természetvédelmi értékeiről.
1. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Szerelem, párkapcsolat címmel tartott felvilágosító előadást dr. Szalay Márta a Gyermekváros 12-16 éves lakói számára.
2. Jászapáti: az ünnepi könyvhét megyei megnyitójának adott otthont a település. Beszédet mondott Szurmay Ernő, iróvendég Csalog Zsolt volt.
Szurmay Ernő - Szolnok megyei Néplap
2. Jászárokszállás: gimnáziumi rendhagyó irodalomóra vendége Csalog Zsolt volt.
2. Megyei Könyvtár: az ünnepi könyvhét városi megnyitóján Csalog Zsoltot és Tóbiás Áront látta vendégül a könyvtár.
3, Szolnok Városi Könyvtár: Csengey Dénessel találkoztak az olvasók az ünnepi könyvhét alkalmából .
5. Kunmadaras: az ünnepi könyvhét alkalmából felsőtagozatos tanulók számára Radnóti szavalóverseny szerveztek a könyvtárban.
5. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Író-olvasó találkozó vendége Nemere István volt.
Nagyiván: ünnepi könyvheti író-olvasó találkozó vendége volt Kis Benedek és Vasy Géza irodalomtörténész.
5. Tiszaigar: a "Madarak, fák napja" alkalmából vetélkedőt szerveztek a község alsó- és felsőtagozatos tanulói számára.
5. Tószeg: író-olvasó találkozóra került sor Serfőző Simon költővel.
6. Jászjákóhalma: az ünnepi könyvhét alkalmából író-olvasó találkozó vendége volt Katkó István író, a község szülöttje.
6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): író-olvasó találkozó vendége volt Csoóri Sándor.
6-7. Tiszaföldvár: az ünnepi könyvhét alkalmából Kis Benedek, Vasy Géza és Czakó Gábor írókkal találkoztak az olvasók.
Tiszaföldvári könyvtár - Szolnok megyei Néplap felvétele
7. Jászdózsa: a gyerekkönyvtár átköltözött az iskola udvaráról a művelődési házba. Az elhelyezés körülményei lényegesen javultak.
7. Nagyiván, Tiszaigar: rendhagyó irodalomórát tartott Körmendi Lajos.
8. Abádszalók: Vásárhelyi Pál biológus vietnami élménybeszámolójára került sor.
a. Rákóczifalva: író-olvasó találkozó vendége volt Serfőző Simon költő.
6, Tiszafüred: író-olvasó találkozót szerveztek Vásárhelyi Tamás biológussal "Egzotikus rovarok" címmel.
8. Tiszafüred: Sütő András estet szerveztek az ünnepi könyvhéten, Jónás Zoltán és Balogh Éva művészek közreműködésével.
8. Tiszapüspöki, Tiszatenyő: Padisák Mihály volt az író-olvasó találkozók vendége a településeken az ünnepi könyvhéten.
9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): író-olvasó találkozóra került sor Szőcs Gézával és Vállai Péter színművésszel.
9. Nagykörű: író-olvasó találkozó vendége volt Padisák Mihály.
17-18. Kenderes: az alkoholizmus elleni klubmozgalom tanácskozását tartották a könyvtárban.
19-23. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Szünidei matiné
26. Jászszentandrás: olvasótábort szervezett 100 fő számára a könyvtár Kiss Istvánné könyvtárvezető irányításával.
28. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A törökszentmiklósi könyvtárosok érkeztek tapasztalatcserére a városi könyvtárban.
30. Városi Könyvtár (Jászberény): Gerő Gyula vendégei voltak Mogyoródon a könyvtár munkatársai.
Július
2. Tiszasüly: az ünnepi könyvhét alkalmából Padisák Mihállyal találkoztak a gyerekek.
6. Városi Könyvtár (Jászberény): Rékassy Csaba rézmetszeteinek kiállítását szervezték meg a könyvtárban.
6. Szolnok megye: az MKE Szolnok megyei szervezete és 3 szolnoki körzet könyvtárosainak tapasztalatcsere látogatása Kenderesen, Kunhegyesen, Abádszalókon és Tiszafüreden.
Kenderesi könyvtár - Szolnok megyei Néplap
6. Tiszasüly: a könyvtárrá alakított épületben 96 folyóméter könyvespolcot szereltetett fel a fenntartó.
15. Tiszabő: író-olvasó találkozó Békés Pállal.
16. Városi Könyvtár (Jászberény): észt vendégek érkeztek könyvtárlátogatásra a városba.
16. Tiszafüred: videoprogramok szervezését kezdte meg a városi könyvtár a napközis tábor tanulói és a közeli lakótelep gyerekei számára.
Augusztus
14-22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): megyei olvasótábort szerveztek gyerekeknek Balatonszepezden "Hogyan menthetjük meg a Földet?" témakörben.
18. Kenderes: a Családi és Egészségvédelmi Találkozóra kerül sor.
Óvodások a kenderesi könyvtárban - Szolnok megyei Néplap
20. Nagyrév: teljeskörű felújítás után, újonnan kialakított helyiségekkel, új bútorzattal
megnyílt a községi könyvtár.
26. Abádszalók: a könyvtárépület külső felújítása (tetőcsere, meszelés) megtörtént.
27. Városi Könyvtár (Jászberény): Conselve (Olaszország) város vendégeinek 5 fős látogatására került sor.
28. Zagyvarékas: a könyvtár Aquapal készülék betelepítésével próbálja megáldani a falak vizesedését.
28. Tiszafüred: ötéves mutatóval együtt megjelent a Tiszafüredi Eseménynaptár 1988. évi füzete.
28. Tószeg: videomagnóval, színes televízióval, kazettákkal gyarapodott a könyvtár felszereltsége.
Szeptember
1. Tiszaszőlős: a könyvtár épületedül kiköltözött az iskola, így az olvasok újra birtokba vehették a teljes alapterületet.
6. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Finn vendégek érkeztek Rihimikii-ből
13. Tiszafüred: megalakult a Tiszafüredi Könyvtárpártoló Alapítvány.
14-16. Megyei Könyvtár (Szolnok): a városi könyvtárigazgatók és a megyei módszertan tapasztalatcseréje zajlott a Nyírségben és Kárpátalja több városában.
15. Megyei Könyvtár: a Kalandos nyár '89 rejtvénysorozat zárasára került sor. Témája: A természettudományok magyar úttörői (254 résztvevővel).
25. Megyei Könyvtár: 220 órás könyvtárkezelői tanfolyam indult 50 fő hallgatóval.
25. Jászalsószentgyörgy: ellopták a könyvtár 1988-ban vásárolt videomagnóját.
28. Tiszafüred: a debreceni városi könyvtárhálózat munkatársainak látogatása.
28. Kunszentmárton: színes televízióval és videomagnóval gyarapodott a könyvtár zenei részlege.
Kunszentmártoni könyvtár, a kép felső sarkában Uhlár Ágnes könyvtáros - Szolnok megyei Néplap
28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ajándékszótár címmel ajánló bibliográfia jelent meg a kis barkácsolók számára. A gyerekkönyvtári kiadványt dr. Horváth Attiláné szerkesztette.
28. Tiszakürt: színes televíziót, videomagnót, hifi-tornyot kapott a klubkönyvtár.
28. Vezseny: új székekkel és irattartó szekrénnyel bővült a könyvtár bútorzata.
Október
Tiszaföldvár: — JÁTSZD tovább! —címmel rejtvényfejtő játékotindított a tiszaföldvári gyermekkönyvtár. A jelentkezőáltalános iskolások feladataaz, hogy a minden hónapelején megjelenő Rejtvény— feladatsort megoldják, shónap végéig leadják akönyvtárban. A sikeres megfejtők között decemberben jutalomsorsolást tartanak.
2. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): az MSZMP volt székházban 42 m2-en új szolgáltatóhelyet alakított ki a városi könyvtár Otthon Könyvtár néven. Az állományt a családi könyvtár modell elvei alapján csoportosították.
Városi Könyvtár (Jászberény): Xerox 125-ös fénymásolóval gyarapodott a könyvtár technikai berendezése.
3. Tiszafüred: tapasztalatcserét szervezett a városi könyvtár Kiskunhalasra.
4-6. Megyei Könyvtár: 3 napos tapasztalatcserén vettek részt a városi igazgatók és mödszertanosok Salgótarjában, Egerben és Gyöngyösön.
9. Kenderes: a biharkeresztesi könyvtárosok szakmai látogatására került sor.
10. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): megjelent a Nagykunság helyismereti irodalma c. kiadvány 200 példányban, Ruzicska Ferenc összeállításában.
11. Városi Könyvtár (Jászberény):Az aranyér-betegségek műtét nélküli gyógyításának lehetőségeiről tartott előadást dr. Jánosi Gábor sebészorvos a bibliotékában.
18. Városi Könyvtár (Jászberény): író-olvasó találkozót tartottak Tóth Pál Péter történésszel.
20. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): befejeződött a központi fűtés szerelése.
21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): — ÖSSZEJÖVETELT tart a Finnugor Népek Baráti Köre október 21-én délután 5 órai kezdettel a megyei könyvtárTisza Antal úti helyiségében. Ide várják azokat is, akik nem tagjai a körnek, de érdeklődnek a szervezet munkája iránt.
25. Kunmadaras: "Az ország háza" címmel vetélkedőt tartottak felsőtagozatos gyerekeknek, melynek jutalmaként 100 tanuló látogatta meg a Parlamentet.
24-26. Szolnok megye: tapasztalatcsere látogatást szervezett az MKE Szolnok megyei szervezete a hálózat számára magyar és osztrák könyvtárakba (Graz, Hartberg, Devecser, Sárvár).
25. Városi Könyvtár (Jászberény): Medgyesy Miklós grafikusművész gyűjteményes kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.
Tiszasüly: Krisztián Károly festőművész kiállításának adott helyet a könyvtár.
26. Jászapáti, Szolnok, Törökszentmiklós: Dinnyés József dalénekes előadására került sor a helyi középiskolákban.
Tiszaparti Gimnázium (Szolnok): Felavatták a középiskola felújított könyvtárát.
A szolnoki középiskola könyvtára - Szolnok megyei Néplap
27. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): — VIETNAM őserdőiben címmel, színes, vetített képes élménybeszámolóra várja október 27-én, azaz holnap délután 3 órakor az érdeklődőket Karcagon a Városi Csokonai Könyvtár. Azelőadó dr. Vásárhelyi Tamás lesz, a Természettudományi Múzeum igazgatóhelyettese,aki a nap folyamán rendhagyó biológiai órát is tart a Kiskulcsosi Általános Iskolában.
Szolnok: Dinnyés József dalénekes előadása a Megyei Könyvtárban, a Varga Katalin Gimnáziumban, a Gépipari Szakközépiskolában és a Közgazdasági Szakközépiskolában.
28. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): a Süni szerkesztősége vidám ismeretterjesztő előadást tartott.
Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): az Őszi megyei könyvhetek megnyitóján Czine Mihály, Jókai Anna, Fodor András, Köteles Pál, Sánta Ferenc és Király Lajos írókkal találkoztak az olvasók.
A GATE mezőtúri gépészmérnöki karán 1989 őszén több mint 100 millió forintos beruházással kialakítottak egy galériás könyvtárat - Szolnok megyei Néplap
30. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): a városi könyvtár technikai felszereltsége egy Robotron írógéppel és egy gyorsmásolóval gyaraporodott.
Az egykori pártszékházban kapott helyet a mezőtúri bibliotéka - Szolnok megyei Néplap
30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 1956 Szolnok megyében címmel a korabeli dokumentumok másolataiból állított össze albumot Rékasy Ildikó. A megyei könyvtár felkutatta, összegyűjtötte és reprint formában megjelentette az 1956 októberében-novemberében Szolnok megyében megjelent sajtóterméket, plakátokat és apró nyomtatványokat. A kiadvány felöleli az 1956-os helyi lapok és kisnyomtatványok, röplapok, plakátok és különféle kisnyomtatványok teljes anyagát. A megye és a megyeszékhely történetével foglalkozók számára nélkülözhetetlenek ezek a dokumentumok, de számot tarthatnak szélesebb körű érdeklődésre is.
30. Nagykörű: Népfőiskola indult a községben. Szervezők: Páldy Róbert (a Könyvtáros nyugalmazott főszerkesztője), Barát József (tanácselnök) és Pravda Julianna (a művelődési ház igazgatója). Az előadások a falu történetéről és a jövőjéről hangzottak el.
30. Tiszatenyö: székekkel, fényképezőgéppel, vetitővel gyarapodott a könyvtár felszereltsége.
30. Zagyvarékas: kölcsönzőpult, asztalok, székek, zenei tároló állvány vásárlására került sor.
November
3. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): műfordító versenyt hirdetett a könyvtár angol, német és orosz nyelvből. A pályázatra 300 fordítás érkezett.
4. SZMT központi könyvtára (Szolnok): Olcsó könyvvásárlási lehetőséget kínált a gyűjtemény állománya selejtezéséből. Az aktívaüléshez kapcsolódóan kezdték meg a szakszervezetek megyei székházában a használt könyvek kiárusítását. Mintegy 500 kötetből válogathattak az érdeklődők, szépirodalomból, útleírásokból, szakkönyvekből.
10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 55. születésnapját ünnepelte a könyvtár. Ez alkalomból egész napra házi szakmai tanácskozást rendeztek, melyen Szente Ferenc és 10 könyvtáros tartott előadást "A könyvtár holnap?" témakörben.
13. Jánoshida: Bálint György (Bálint gazda) egyetemi tanárral szakíró-olvasó találkozóra került sor.
14. Tomajmonostora: a könyvtárat a volt általános iskola leromlott állapotban lévő épületébe költöztették. Az elhelyezés nem megnyugató.
18. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Herman Ottó nyomán, az északi madárhegyek tájékán „barangolhattak” a Süni Klub tagjai Zsigrai György agrármérnök segítségével, aki norvégiai útjáról tartott színes, vetített képes előadást.
22. Abádszalók: Mesemondó versennyel emlékezett meg 50 alsótagozatos gyerek Mátyás király halálának 500. évfordulójáról.
23. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): "Írd tovább!" olvasópályázatot zárt a könyvtár. A 105 pályamű legjobbjait gazdag könyvjutalomban részesítették. A legtöbb alkotás Szolnokról a Tallinn, a Mátyás király úti és a Kodály Zoltán, valamint a tiszafüredi Zrínyi Hona Általános Iskolából érkezett. A sorsolás és a díjkiosztás a múlt héten volt. A könyvtár nemrég műfordítói versenyt kezdeményezett, amelyről az ismertetőt már postázták az iskolákba.
24. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A szép és kedves rajzaival ismertté vált Füzesi Zsuzsa grafikusművésszel rendezett találkozót a könyvtár a Helyőrségi Klubban. Ezzel egyi dőben kiállítás nyílt a művésznő rajzaiból, grafikáiból és könyveiből. amely november 27-ig tekinthető mega klub földszinti termében.A találkozó megnyitóján fellép a klub gyermekszínjátszó csoportja, Grimm: A rútkiskacsa című meséjét adják elő. Ezt követően FüzesiZsuzsa dedikálja az általaillusztrált mesekönyveket,amelyek a helyszínen megvásárolhatók.
27. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Dr. Szalay Márta nőgyógyász ismeretterjesztő előadása
28. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): mesemondó verseny Mátyás király halálának 300. évfordulója alkalmából.
28. Jánoshida: író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal
29. Jászjákóhalma: Zombori Ottó csillagász előadása a gyemd<kűnyvnéten.
30. Városi Könyvtár (Jászberény): író-olvasó találkozó vendége Schmidt Egon volt.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): továbbképzés keretében találkoztak a hálózat könyvtárosai Randé Jenővel, a Magyarok Világszövetségének főtitkárával, valamint dr. Bódi Sándor vajdasági pszichológussal. Az előadások témája: magyarság a világban és a kisebbségi lét.
A Verseghy Könyvtár munkatársa, Rékasy Ildikó állította össsze Györffy István karcagi kötődésű néprajzkutató bibliográfiáját.
Megjelent Szávai István rajztanár "Rajzoljunk együtt!" című kiadványa, általános iskolás gyerekek számára a Megyei Könyvtár gondozásában.
November - december
Újszász: Benedek Elek mesemondó vetélkedőt tartottak a gyerekkönyvtárban.
18. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Herman Ottó nyomán, az északi madánhegyek tájékán barangolhattak a Süni Klub tagjai Zsigrai György agrármérnök segítségével, aki norvégiai útjáról tartott színes, vetítettképes előadást.
24. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Füzei Zsuzsa grafikusművésszel szervezett találkozót a városi könyvtár a Helyőrségi Klubban.
25. Városi Könyvtár (Jászberény): a bibliotéka jó kapcsolatot ápolt az Országos Commodore Egyesülettel között. Az együttműködés során a könyvtár segítséget nyújtott az egyesületi tagság létesítéséhez, megújításához és lehetőséget biztosított a Commodore újság korábbi számainak megvásárlásához. A könyvtár szervezésében ez alkalommal a Munkás és Ifjúsági Házban Commodore találkozóra került sor, ahol Lengyel István és Vétek György számítástechnikai szakemberek, valamint Kovács Gábor a Commodore újság menedzsere adott át új ismereteket.
December
1. Kunmadaras: összevonták a nagyközségi könyvtárat és a művelődési házat. Az intézmény neve: Összevont Művelődési Intézmény.
2. Tiszaigar: teljeskörű felújítást végeztek az ÁMK könyvtárának és művelődési házának közös épületében.
4. Kunszentmárton: író-olvasó találkozóra került sor O. Nagy Évával a Deák Úti és a Killián Lakótelepi Általános Iskolában.
4-23. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): ünnepköszöntő rendezvénysorozat, melyet a könyvtár és több városi szerv, intézmény rendezett. A programot kiállítások, vetélkedők, játékok, előadások színesítették.
5. Abádszalók: irodalmi műsort tartottak Kun Jánossal.
Jánoshida: "A Karácsony eredete" címmel Sebestyén Albert esperes tartott előadást.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): A finn nemzeti ünnep alkalmából találkozót szervezett a Megyei Könyvtár támogatásával működő Finnugor Népek Baráti Köre. Az összejövetelen a Finn-Magyar Baráti Társaság elnöke Riihimakiből és egy ösztöndíjas hallgató Tallinnból.
6. Megyei Könyvtár (Szolnok): a városi könyvtárak igazgatói a Túrkevén tartott értekezletükön csatlakoztak a Könyvtári Védegyletben megfogalmazott gondolathoz. Ezt követően megyénk minden közművelődési könyvtára vállalta a Védegylet helyi szervezését.
Néplap archívum
8. Túrkeve: mesedélelőtt keretében Kóka Rozália népi mesemondóval találkoztak a gyerekek.
11. Verseghy Könyvtár, Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Karádi Ilona, a Búvár szerkesztője találkozott a Csanádi Úti Iskola és az Ecseki Úti Általános Iskola tanulóival.
Karádi Ilona - Hild Viktor Könyvtár Fotótára
11. Megyei Könyvtár (Szolnok): továbbképzés a főhivatású könyvtárosok számára. Előadók: Sólyom László (ELTE Polgári Jogi Tanszék) és Kenyéri Katalin (OSZK KMK). Téma: információ, nyilvánosság, információtörvény.
12. Jászapáti: Kürti Pap László előadóművész rendhagyó irodalomórájára került sor 8. osztályos tanulók számára, Nyugat költői címmel.
Jászboldogháza: "Gyermeknek lenni jó" - a gyermekkönyvhéten Eczl Margittal találkoztak a helyi gyerekek.
13. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Mesemondó versenyt szerveztek Mátyás király halálának 500. évfordulójára. A gyermekkönyvhéten Schmidt Egon volt a könyvtár vendége.
13. Kunmadaras: Benedek Elek mesemondó versenyt szerveztek.
13. Városi Könyvtár (Kunhegyes): Kertész Lilla gyermekműsort tartott 10-12 éves tanulók számára Csodaparipa címmel. Versek, mesék, dalok váltogatták egymást, megszólalt egy indiai dob is, Tóth János István gitározott.
14. Jászszentandrás: szakíró-olvasó találkozó Erdős Ferenccel, a bor kezeléséről.
14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kutya című folyóirat szerkesztőivel találkoztak a Költői Úti Iskola tanulói.
14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az MDF Szolnoki Szervezete és a könyvtár fórumot szervezett, amelyen a különböző pártok, a megye és város felelős vezetői, valamint az érdeklődő lakosság megvitatta a könyvtár sorsát, jövőjét érintő gondokat.
Városi Könyvtár (Tiszafüred): "Bűvös csengettyű" - zenés könyvheti foglalkozást szerveztek Gráfné Forrai Magdolna közreműködésével a gyermekkönyvhéten.
Versek, mesék, dalok váltogatják egymást, megszólal egy indiai dob is, Tóth János István gitározik, sőt időnként ő maga is együtt énekel Kertész Lillával.
18. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A Nyugdíjas olvasók köre tagjai karácsonyi ünnepségén a Helikon együttes lépett fel: Létay Klára vers-prózamondó, Békeffy Sarolta énekes, Mosóczi Miklós és Tornai Péter gitárosok, Vági László és Galánthay Szabolcs fuvolások. A műsort gyertyagyújtás és tombolahúzás követett.
Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Badár Erzsébet fazekas népművész könyvtári hagyatékával gyarapodott a városi könyvtár helyismereti gyűjteménye.
21. Jászárokszállás: mikrofilmleolvasó készüléket kapott a könyvtár 20.000, - Ft értékben
21. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): "A Földön kívüli élet" és "Ünnep a családban" elnevezésű óvodás rajzpályázat eredményhirdetésére került sor.
22. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Szabad-e bejönni betlehemmel? címmel rendeztek karácsonyi műsor a Gyermekvárosban.
Községi Könyvtár (Jásztelek): a közművelődési pályázaton nyert 100.000, - Ft-ot a leendő könyvtárépület központi fűtésének kialakítására fordította a fenntartó.
Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): videomagnóval, mechanikus írógéppel bővült a városi könyvtár gépparkja.
Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): 1300 aláírást gyűjtött a könyvtár azért, hogy az MSZMP megüresedett székházát könyvtári-közösségi célokra lehessen felhasználni.
1965. május 29. – június 12. Ex libris kiállítás dr. Kertész Dénes gyűjteményének legszebb darabjai
1965. május 30. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Bárdi Imre osztályvezető, Megyei tanács Művelődésügyi Osztály. Vendégek: Darvas József, Garai Gábor, Sánta Ferenc, Vas István. Közreműködnek: Básti Lajos, Györffy György, Kállai Ferenc, Hegedűs Ágnes, Holl István
Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): megnyílt az ötezer kötetes új községi könyvtár. Létesítésére állami beruházásból kilencvenezer forintot fordítottak. A falubeli szerelők a villanyszerelést társadalmi munkában végezték.
Községi Könyvtár (Kőtelek): Új épületbe költözött a kőtelki könyvtár néhány héttel ezelőtt. Erre a célra mintegy 50 000 forintos ráfordítással a községi tanács néhány helyiségét alakították át. A könyvtár új berendezése a járási tanács ajándéka.
Községi Könyvtár (Kőtelek, Szászberek, Tiszavárkony): Tiborcz György előadása kertészetről és a zöldségtermelésről. Az előadást mindhárom estén szakfilm vetítése követett.
Községi Könyvtár (Jászivány): Könyvtári tájékoztatót szerkesztett a könyvtár, amelyben a könyv- és folyóiratszolgáltatásait ismerteti a lakossággal. 1963-ban a falu lakosságának 28,3 százaléka látogatta a könyvtárat: a tájékoztató legfontosabb célja a könyv iránti érdeklődés fokozása.
11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): összeült a megyei könyvtár operatív bizottsága a februári mezőgazdasági könyvhónap előkészítésére.
20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Észt-magyar barátsági napok keretében az észt küldöttség a megyei könyvtárba is ellátogatott. Kedves meglepetésként néhány olvasókartont is megtekintettek a vendégek észt írók könyveiről, akiknek műveit az aláírások tanúsága szerint sokan olvassák.
21. Városi Könyvtár (Túrkeve): Erkel Ferenc élete (Művészeti előadássorozat). Előadó: Várszegi Mártonné tanár.
22. Városi Könyvtár (Jászladány): diafílmvetítés a gyermekeknek.
Jászladányi könyvtár épülete - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára
29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mezőgazdasági könyvhónap ünnepélyes megnyitója. A megnyitón a szakemberek számára dr. Horn Artur egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa tartott előadást. A könyvtár művelődési autója is a mezőgazdasági propagandatevékenység szolgálatában állt ebben a hónapban.
Február
Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ünnepi könyvtáros találkozó a szolnoki könyvtár alapításának 30. évfordulója alkalmából.
Községi Könyvtár (Cibakháza): Megkezdte működését az újjáépített, olvasóteremmel bővítetti községi könyvtár. Építésére 70 000 forintot fordítottak. Felét a községfejlesztési alapból biztosították, másik felét pedig a megyei tanács művelődésügyi osztálya adta. A megyei könyvtár függönyökkel és több mint ezer könyvvel segítette a cibakházi könyvtárat.
Községi Könyvtár (Rákóczifalva): hetenként harminchat órán át látogatták az olvasni vágyó felnőttek és gyerekek. Emelkedett az olvasók száma is, eddig 1964-ben több mint ötszázan iratkoztak be.
Községi Könyvtár (Tószeg): a művelődési otthonban rendezték meg a mezőgazda- sági könyvhónap keretében a mezőgazdasági könyvnapot. A helyi könyvtár és a földművesszövetkezet már ezt megelőzően több könyvkiállítást rendezett a község eszpreszssójábah és mozijában, ahol a legtöbb ember fordul meg esténként.
Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): „Mezőgazdasági szakkönyvet ajánló katalógus" címmel színes borítóval 32 oldalas füzetet jelentetett meg. A kiadvány a könyvtár jelenlegi mezőgazdasági könyveinek jegyzékét tartalmazza. A katalógus segíti az olvasókat a könyvek közötti tájékozódásban.
5. (Jászladány, Szolnok): a könyvbarát bizottság ülésezett. A KISZÖV képviselője bejelentette csatlakozását a mozgalomhoz. A következőkben határozatot hoztak, amelynek egyik pontja a megyei könyvtár és a MÉSZÖV kezdeményezésére a községi könyvbarát bizottságok részvételével versenyfelhívást dolgoztak ki. A verseny célja az volt, hogy az általános műveltség mellett a szakmai ismereteket is növeljék falun.
20. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Vlaicu Birna Varga Katalin című életrajzi regényének bemutatása a könyvtárban. Előadó: Horváth Béláné nyugdíjas pedagógus.
24. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Frankel Leó születésének 120. évfordulója tiszteletére „A munkásmozgalom és a forradalmi elmélet” címmel könyvkiállítás nyílt.
Községi Könyvtár (Jászfényszaru): megkezdődött az új kultúrház építése. Erre a célra a helyi tanács községfejlesztési alapjából több mint hárommillió forintot fordítottak, s a falu lakói mintegy 150 000 forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá az építéshez. A modern könyvtárral, olvasóteremmel, szakköri szobákkal és egy 400 személyes színházteremmel ellátott lett az új létesítmény.
Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): az intézményt tatarozták, és két új helyiséggel is bővítették. Nagy István, a könyvtár vezetője jó szervezéssel megoldotta, hogy az átalakítás alatt is folyt a kölcsönzés és az olvasótermet is látogatták az érdeklődők.
A könyvtár jelentős állandó támogatást kapott a városi tanácstól, a két új helyiséget a tanács bocsájtotta rendelkezésre, és vállalta a parkettázás és átalakítás költségeit. Jelentős támogatást nyújtott a tanács a könyvállomány gyarapításában is. 25 ezer forintos költséggel elkészült a külső KÖNYVTÁR felirat színes neoncsőből.
Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): a közel százezer forintos költséggel korszerűsített könyvtárat átadták az olvasóközönségnek.
Április
Városi Könyvtár (Túrkeve): a községfejlesztési alapból biztosított 12 ezer forintnak több, mint a felét már felhasználták. Felméréseket végeztek, s kikérték az Országos Széchényi Könyvtár szakembereinek véleményét is.
13. Városi Könyvtár (Jászberény): Mátyás Ferenc és Maróti Lajos költő voltak a Költészet napján a város vendégei.
13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ünnepi est a megyei könyvtár, a megyei könyvbarát bizottság és a Magyar Írók Szövetsége rendezésében a Ságvári Endre Művelődési Házban.
27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ságvári Endre Művelődési Ház színháztermében a megyei könyvtár és a megyei könyvbarát bizottság a Szolnoki Kulturális Hetek keretében szerzői estet rendezett. Bevezetőt Simon István, a Kortárs folóirat főszerkesztője mondott. Az írókat, költőket — Csanádi Imre, Fejes Endre, Fodor András, Sánta Ferenc, Sükösd Mihály — Tasnádi Attila szerkesztő mutatta be. Az esten közreműködött Jancsó Adrienne előadóművész.
Május
Községi Könyvtár (Fegyvernek): a lakosság igényei megnőttek, s a régi könyvtár szűknek bizonyult. Nekiláttak az új könyvtár építéséhez, a munkálatokhoz szükséges 60 ezer forint költségvetési megtakarításból származott. A könyvtárt körülvevő udvart is parkosították társadalmi munkában.
Fegyverneki könyvtár - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára
7. Ságvári Endre Művelődési Ház könyvtára (Szolnok): „A könyvtár szerepe a szakszervezetek kulturális nevelő munkájában“ című könyvkiállítás.
22. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): a Ságvári Művelődési Ház színháztermében került sor az 1964. évi ünnepi könyvhét megnyitójára. A megnyitó egybeesett a Verseghy Könyvtár megalapításának 30. évfordulójával. Bevezetőt mondott Fodor Mihály, a megyei tanács vb-elnökhelyettese. A megnyitón részt vett Dobozy Imre Kossuth-díjas író, Benjámin László Kossuth-díjas költő, Urbán Ernő Kossuth díjas író és Váczi Mihály József Attila-díjas költő. A műsorban közreműködtek a szolnoki Szigligeti Színház művészei.
23. Községi Könyvtár (Jánoshida): megnyílt a könyvtár új helyisége. Nagy polcok, kis polcok, nagy asztal, kis asztal, mert egyúttal a gyermekkönyvtár is korszerű berendezést kap a jánoshidai könyvtár új otthonában. Az ünnepség vendége volt Váci Mihály és Demjén László.
Jánoshidai könyvtár belső tere - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára
Június
Községi Könyvtár (Besenyszög): csaknem ötezer forint értékű könyvet kapott ajándékba a helyi földművesszövetkezettől. A 165 kötet könyvvel 5280 kötetesre nőtt a könyvállomány.
Községi Könyvtár (Öcsöd): a helyi földművesszövetkezet háromezerhétszáz forintot adott a helyi községi könyvtárnak az idén. Júniusban megvásárolták az új könyveket: több mint 200 kötetet, főként ifjúsági és mezőgazdasági szakkönyveket 1963-ban 940 beiratkozott olvasó volt a községben. Szeptemberre elkészítették az állomány katalógusát. A helyi asztalos kisipari termelőszövetkezetnél rendelték meg a katalógusszekrényt. A régi, megrongálódott diavetítő helyett újat, nagyobbat vásároltak, hogy a tanév megkezdésétől vasárnap délelőttönként vetítéseket tartsanak a gyermekeknek.
30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Országos könyvtárosi tájértekezlet a Művelődésügyi Minisztérium szervezésében.
Szeptember
Városi Könyvtár (Jászberény): megjelent a mezőgazdasági szakkönyvek részletes ajánló katalógusa a jászberényi járási-városi könyvtár gondozásában. Ötvenhat nagyalakú oldalon, áttekinthető csoportosításban ismertette a kölcsönözhető szakkönyveket.
Verseghy Könyvtár (Szolnok): megjelent a Verseghy Könyvtár évkönyve. Dr. Nagy János szerkesztette kiadvány az egész megye könyvtárhálózatát mutatta be, amelyet a szolnoki gyűjtemény alapításának 30. évfordulója alkalmából jelentetett meg a megyei könyvtár.
28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A "Korszerűség a művészetben" című előadássorozat első megnyitó előadásán Major Máté professzor az építészeti stílusokról és a modem építészeti „stílusról” adott áttekintést.
Október
26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A XIX. század képzőművészeti irányzatai címmel tartott előadást Németh Lajos.
November
Községi Könyvtár (Jászkisér): A szépen berendezett községi könyvtár bővítése során 80 négyzetméterre emelkedett az intézmény alapterülete.
Jászkiséri könyvtár belső tere - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára
5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Nagy János szovjetunióbeli élményeiről vetítettképes előadást tartott a megyei könyvtárban.
5 -19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bokros László kamarakiállítása
20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnok megyei könyvterjesztési szakbizottság alakuló ülésére került sor a könyvtár igazgatói szobájában. A bizottság feladata volt a megyei tanács közművelődési könyvtárainak szakszerű és ízléses berendezése, építése.
23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Magyar válasz a modern európai képzőművészeti törekvésekre címmel tartott előadást Németh Lajos kandidátus, művészettörténész.
24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a Medicina Könyvkiadó és a könyvtár egészségügyi szellemi vetélkedőjének elődöntője.
December
Törökszentmiklósi járás: Mintegy 8000 kötet könyvvel gyarapodtak a községi könyvtárak. Több, mint 30 ezer kötet állt az olvasók rendelkezésére a járásban.
Versegh Ferenc Könyvtár (Szolnok): Napjaink szovjet irodalma címmel újabb tájékoztató bibliográfiát adott ki a tanácsi közművelődési könyvtárak szovjet szépirodalmi könyvállományáról.
4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): tudományos ülést tartott Szolnokon a Magyar Hygienikusok Társaságának Tiszántúli Tagozata. Megjelent prof. dr. Jeney Endre debreceni egyetemi tanár, a Magyar Hygienikusok Társaságának örökös tiszteletbeli díszelnöke, a Tiszántúli Tagozat elnöke, dr. Csinády László hygienikus orvos, a Tagozat titkára, prof. dr. Kun Lajos, az Országos Munkaegészségügyi Intézet, valamint dr. Balogh Mihály és dr. Tóth László, az Egészségügyi Minisztérium képviseletében.
11. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Elek Lajos, a megyei tanács népművelési csoportjának vezetője tartott előadást „A népművelés feladata, helye a szocializmus teljes felépítésének időszakában” címmel.
19. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): Antal Ilona és Palicz József festőművészek olajfestményekből, rézkarcokból, pasztellekből és fametszetekből álló kamarakiállítása.
A kamarakiállítás meghívó - Verseghy Könyvtár Aprónyomtatvány-tára
21. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): kibővített értekezletet tartott a Megyei Könyvbarát Bizottság. Az értekezlet első napirendi pontjaként a szovjet szépirodalmi műveknek a megye tanácsi könyvtáraiban való olvasottságáról volt szó, majd a könyvbarát mozgalom időszerű kérdéseit tárgyalták.
Századunk zenéje címmel Várnai Péter zenetörténész tartott előadást a szokásos könyvtári estje keretében.
Weboldalunk sütiket használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába.