Címke: Karcag

1972

Január

Városi Könyvtár (Jászberény): Meskó Anna és Póka Gyula gyulai művészházaspár kiállítása. A bemutatásra kerülő művek között számos ex libris - köztük a könyvtár részére készített metszet - is megtalálható lesz.

Városi Könyvtár (Jászberény): Az új év első napjaiban Könyvtár és művelődés címmel megjelent a jászberényi járási- és városi könyvtár értesítője. A sok helyi és járási érdekességet tartalmazó 330 oldalas kiadvány szerencsésen mutatja be a városban folyó művelődési munkát és hívja fel a figyelmet a még kihasználásra váró lehetőségekre.

Városi Könyvtár (Jászberény): Több mint hétezer új kötettel gazdagodott a jászberényi járási-városi könyvtár. 186 ezer forint ráfordítással 76 ezer 590-re emelkedett a könyvtár köteteinek száma.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Czine Mihály irodalomtörténész, egyetemi docens tartott előadást Arcok és művek a romániai magyar irodalomról címmel. Az est programjában Varga Vilmos, a Nagyváradi Nemzeti Színház tagja adott elő az előadásban szereplő romániai magyar költők és prózaírók műveiből.

24. (Kunszentmárton): A kunszentmártoni művelődési központ, a járási könyvtár és a helyi ÁFÉSZ közösen a Park presszóban művészeti esteket rendez, amelyeken neves fővárosi művészek szerepelnek. Az első előadást január 24-én tartják. Az est vendége Bálint András színművész lesz, aki „Magyarország messzire van" című irodalmi műsorával mutatkozik be.

Február

Városi Könyvtár (Kisújszállás): 270 ezer forintos költséggel 64 négyzetméterrel bővítették a könyvtár a könyvtár alapterületét.

8. Városi Könyvtár (Jászberény): Mezőgazdasági könyvhónap. A megnyitón Arató Antal, a könyvtár igazgatója arról beszélt, hogy Jászberényben és a jászberényi járásban az utóbbi években fokozódott a mezőgazdasági könyvek
iránti érdeklődés. Gál Dénes agrármérnök a Szolnok megyei Vetőmagtermesztő és Ellátó Vállalat főmérnöke tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást a vetőmag felújítás időszerű kérdéseiről. Az előadás után a megnyitó résztvevői megtekintették a könyvtár és a könyvesbolt által rendezett mezőgazdasági könyvkiállítást.

14. Városi Könyvtár - Park Presszó (Kunszentmárton): Művészeti Estek. Berek Katalin Jászai-díjas színművésznő Nagy László irodalmi műveiből állította össze műsorát.

Március

József Attila Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskola Könyvtára (Kunszentmárton): Egy felszabadult tanteremben szabadpolcos könyvtárat rendeztek be. Itt helyezték el az iskola 6500 könyvét, amelynek több mint felét az utóbbi négy évben szereztek be. Évente 15-20 ezer forint jutott könyvvásárlásra.

Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtár a Palotásy János zeneiskolával közösen zenei klubot hozott létre, azt korszerű felszerelésekkel - magnetofonokkal, sztereó lemezjátszókkal - látta el. A klubnap adta a könyvtár gazdag - mintegy 400 lemezből álló - hanglemezgyűjteményét, és az elmúlt évek során készített magnófelvételeket.

31. Városi Könyvtár (Jászberény): „Kortárs magyar művészek” címmel válogatott kisgrafikákat bemutató kiállítás nyílt. A kiállítást Rethy István a kisgrafikai barátok körének titkára nyitotta meg.

Április

Dózsa György Gimnázium és Szakközépiskola Könyvtára (Mezőtúr): Az intézettel együtt megért immár majdnem négy és fél évszázadot a könyvtár is, amely az ország egyik leggazdagabb és legbecsesebb ritkaságokkal büszkélkedő középiskolai könyvtára. Kétszáz olyan kötetük van, ami a tizennyolcadik századnál régebbi és belső címlapjukon ott a felirat: „EX libris scholae M. Turiensis.”

Szolnok Megyei Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Kunmadaras): A művelődési ház belső átalakítását ez év áprilisban kezdik meg. A nagyterem leválasztásával kialakítanak egy ifjúsági könyvtárat és egy klubszobát, ahol csoportos szakköri foglalkozásokat lehet tartani. Az átalakítási munkák mintegy 160 ezer forintba kerülnek, ezenkívül társadalmi munkában segítenek a nagyközség KISZ-es fiataljai, a helyi ÁFÉSZ és az építőipari ktsz is.

Városi Könyvtár (Kisújszállás): Bővítik a  könyvtárat. A kétszázötvenezer forintba kerülő, hatvan négyzetméter alapterületű épület átalakítását rövidesen befejezik és megnyitják az olvasók előtt.

Tiszamenti Vegyiművek Könyvtára (Szolnok): A művelődési házban kapott helyet a könyvtár, amelynek 5 ezer kötetét 500 olvasó forgatja rendszeresen.

10. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): Író-olvasó találkozó Móricz Virággal.

Községi Könyvtár (Jászapáti): Író-olvasó találkozó Móricz Virággal.

11. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Író-olvasó találkozó Móricz Virággal.

12. Városi Könyvtár (Jászberény): Író-olvasó találkozó Móricz Virággal.

17. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Író-olvasó találkozó Ratkó Józseffel.

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Író-olvasó találkozó Ratkó Józseffel.

18. Városi Könyvtár (Jászberény): Író-olvasó találkozó Ratkó Józseffel.

Szandaszőlősi Fiókkönyvtár: A Megyei Művelődési központ és a Hazafias Népfront közösen „Ukrajna” címmel műsort rendezett a szandaszőlősi klubkönyvtárban. Az előadó Szurmay Ernő, a megyei könyvtár igazgatója, közreműködött a Híd irodalmi színpad.

Szolnok Megyei Néplap archívuma

23. Városi Könyvtár (Martfű): Szavalóversenyt rendeztek a Művelődési Központ könyvtárában. A versbarátok a kötelező Petőfi versek mellett hallhattak mai magyar lírikusaink alkotásaiból is egy csokorra valót. A szavalóverseny győztese Szalay Lászlóné gyors- és gépírónő, a martfűi Tisza Cipőgyár titkárságának dolgozója.

Május

7. Városi Könyvtár (Jászberény): Székely Mihály zenei napok. Kiállítás nyílt a könyvtárban, amely 34 jelentős magyar grafikusművész alkotásaival állít emléket Székely Mihálynak és Rácz Aladárnak.

Révész Napsugár linómetszete - Szolnok Megyei Néplap archívuma

26. Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): A bolgár kulturális iroda képviseletében Dimkó Sztancsev, az iroda megbízott igazgatója érkezett Szolnokra. Délután a megyei Verseghy könyvtárat tekintette meg, ahol Szurmay Ernő, igazgató ismertette a könyvtár tevékenységét.

27. Ünnepi Könyvhét

Verseghy Ferenc Könyvtár - Damjanich Múzeum (Szolnok): Könyvtörténeti kiállítás, amely a magyar könyvnyomtatás első századait kívánja bemutatni. A kiállítás anyagát megyei közgyűjtemények ritkaságszámba menő értékeiből válogatták össze. Itt látható többek között a karcagi és a mezőtúri gimnázium könyvtárának néhány nagybecsű értéke is. Például Bonfini „Magyar történeté”- nek 1606-os hannoveri kiadása, és sok más könyvtörténeti érdekesség.

28. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Rákos Sándort látták vendégül a könyvtárban.

Június

(Szolnok): Írók, könyvtárosok szolnoki találkozója. Harmadik alkalommal rendezték meg immár Szolnokon a könyvtárosok és írók találkozóját azzal a nemes
céllal, hogy az olvasás, a könyv megszerettetésének ügyét társadalmi üggyé avassák.

12. Városi Könyvtár (Karcag): Irodalmi est könyvtári törzstagoknak. Az olvasói törzstagság jutalmaként rendezett ünnepi irodalmi esten — címe Tündérálom — részt vesz Fábián Zoltán József Attila-díjas író és Sellei Zoltán előadóművész.

Július

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Interjú Szathmáry Györgyné Rékasy Ildikóval a Szolnok Megyei Néplapban tőrvívásról.

Szolnok Megyei Néplap acrhívuma


EGYÜTT - Megjelent a Könyvtárközi Bizottság tájékoztatójának új száma.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Finn vendégek. A szolnoki Városi Tanács Vendégeként megyénkben tartózkodó Riihimäki finn város négytagú tanácsi küldöttsége — Pentti Vuorinen polgármester-helyettes vezetésével a könyvtárba látogattak.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Régi muzsika kertje címmel rendezett francia és olasz reneszánsz zenét bemutató estet a Verseghy Ferenc megyei könyvtár és a Szolnok városi Tanács V. B. művelődésügyi osztálya. Közreműködött Jancsó Adrienne Jászai-díjas érdemes művész, Csengeri Adrienne énekesnő, a Magyar Állami Operaház szólistája, Kecskés András lantművész és Stadler Vilmos Blockflöte művész.

Augusztus

Városi Könyvtár (Martfű): Kell a jó könyv! olvasópályázat.

Községi Könyvtár (Tiszabő): Befejezés előtt áll a tiszabői klubkönyvtár építése. A mintegy kétmillió forintos költséggel épült könyvtár műszaki átadása a jövő hónapban lesz.

Községi Könyvtár (Kőtelek): Épül a Művelődési Ház, melyben egy modern könyvtár is helyet kap.

Szolnok Megyei Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Jászszentandrás): Több mint 15 ezer kötet könyvet kölcsönöztek az év első felében a jászszentandrási községi könyvtárból. Januártól június végéig 5898 olvasó látogatott a könyvtárba.

Szolnok Megyei Néplap archívuma

19. (Szolnok): A megyei tanács nagytermében adták át a Szocialista kultúráért miniszteri kitüntetést: Dr. Török Emilnek a Szolnok megyei könyvtár gazdasági igazgatójának, Kőszegi Jánosnak, a tiszaigari klub- könyvtár vezetőjének, Nemes Andrásnak, a jászberényi járási-városi könyvtár könyvtárosának és Ulveczki Mihálynénak, a kenderesi könyvtár vezetőjének.

24. Városi Könyvtár (Jászberény): Anatolij Kalasnyikov szovjet grafikusművész eredeti fametszeteiből nyílt kiállítás a jászberényi járási-városi könyvtárban. A több mint száz grafikai lapot dr. Semsey Andor, az ex libris-gyűjtők nemzetközi szervezetének alelnöke engedte át a kiállítás céljára saját gyűjteményéből.

Szeptember

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az indokínai szolidaritási hét keretében gyűlést tartottak a Szolnok megyei Verseghy könyvtár, a Damjanich Múzeum és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének dolgozói. Előadó Szurmay Ernő, a megyei könyv tár igazgatója volt. Együttérzésüket kifejező táviratot juttattak el a VDK nagykövetségéhez, és fizetésük arányában anyagi támogatást ajánlottak fel.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): A könyvtár állománya 7964 kötet. Tavaly 407 olvasót tartottak számon, de Illés Mária könyvtáros szerint ez a szám nem volt reális. Ez év elején vette át a könyvtárat, s mint mondotta, eléggé zilált állapotban. Jelenleg 235 olvasó van, ők azonban valóban rendszeres olvasók.

Községi Könyvtár (Kuncsorba): A Községi Tanács ősszel a négyezer kötetes könyvtárat tízezer forint költséggel átköltözteti a művelődési házba, ahol erre a célra egy olvasó- és egy kölcsönzőtermet alakítanak ki.

Szolnok Megyei Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Jászszentandrás): A tízezer kötetes községi könyvtár mellett négy kisegítő fiókkönyvtár - az ifjúsági, a járás-tanyai, a felső-tanyai és az alsó-tanyai - működik. Ezek a fiókkönyvtárak eredményesen segítik a külterületen lakók olvasási igényeinek kielégítését.

Fiókkönyvtár (Szolnok): Néhány hónapja adták át Szolnokon, a Vosztok úton a város tizenkettedik fiókkönyvtárát. Könyvállományának gyarapodásához két és félezer kötettel járult a megyei könyvtár. A gyermekkönyvtár anyagát gazdagítják ezek a kötetek. Szükség is van rá, népes az ifjú olvasótábor, népesebb, mint a felnőtteké.

9. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Műszaki könyvbemutató a műszaki hetek rendezvénysorozatán.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az országos „Kell a jó könyv!” olvasópályázat televíziós döntője, melyet a szolnokiak ezúttal fokozottabb érdeklődéssel figyeltek, mert „hazai csapat” indult a győzelemért.
A hatfordulós elődöntőből továbbjutott szolnoki versenyzők imponáló szerepléssel megérdemelten megszerezték az első helyet, s így mindhárman kétszemélyes moszkva-leningrádi utazást nyertek, amelyen 1973 nyarán vesznek részt. A győztesek: Szatmári Györgyné, a megyei könyvtár munkatársa, Trömböczky Péter, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat mérnöke, és Ilyés István főhadnagy. Több ezer oldal elolvasásával készültek a pályázatra és sok éjszakai órát rááldoztak, mire a döntőig eljutottak.

Október

Városi Könyvtár (Jászberény): Kisgrafikai kiállítás. Összegyűjtik azokat a kis- grafikákat (ex libriseket, alkalmi lapokat), amelyek a magyar műemlék-épületeket, vagy részleteiket ábrázolják. A könyvtár és dr. Semsey Andor gyűjteménye, továbbá régi kiállítási katalógusok alapján összeállítottak egy jegyzéket, amely 140 ilyen lapot sorol fel. Ezt a jegyzéket á könyvtár elküldte minden magyar grafikusművésznek, ex libris gyűjtőnek, s kérték őket, hogy gyűjteményük alapján egészítsék ki és kölcsönözzék a tulajdonukban lévő kisgrafikákat a kiállításra. Ilyen módon nemcsak értékes kiállításhoz jut a könyvtár, hanem a készülő katalógus a művészettörténeti kutatás értékes forrásává is válhat.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermekrajz pályázat.

6. Kertvárosi Könyvtár (Szolnok): Ki tud többet Szolnokról?  címmel jól sikerült szellemi vetélkedőt rendezett  a kertvárosi könyvtár ifjúsági klubja. A kérdéseket a város 900 éves történetéből állították össze.

16. SZMT Központi Könyvtár (Szolnok): A Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ és az SZMT központi könyvtára a művelődési központ színháztermében Élő Delta címmel hangos műszaki magazin-adást rendezett. A program keretében műszaki filmek ősbemutatójára, könyvkiállításra és vásárra is sor került. Az Élő Delta hallgatóinak kérdéseire a televízió Delta műsorának bemondónője, Kudlik Júlia, főszerkesztője, Várhelyi Tamás és rendezője, Soós Árpád a helyszínen közvetlenül válaszolnak.

18. Klubkönyvtár (Tiszafüred-Kócsújfalu): Petőfi-emlékülést rendezett a Hazafias Népfront járási elnöksége és a járási művelődéspolitikai bizottság.

21. Községi Könyvtár (Jánoshida): Gyermekkönyvtár megnyitó.

Községi Könyvtár (Tiszaroff): Új könyvtárat avattak. Ez alkalommal Szurmay Ernő, a megyei könyvtár igazgatója „A könyv szerepe az ember életében” címmel tartott előadást.

Klubkönyvtár (Tiszabő): Az új klubkönyvtár átadása.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ színháztermében vidám verses, mesés irodalmi műsort tartanak gyermekek részére. A műsorban szereplő verseket, meséket Bókái Mária és Huszár László, a Szigligeti Színház művésze szólaltatja meg. A Tarka madár című irodalmi matinét a megyei központ és a Verseghy Ferenc megyei könyvtár szervezi közösen.

November

Tiszamenti Vegyiművek Könyvtára (Szolnok): Külön könyvtára is van a művelődési háznak, amely 5500 kötettel rendelkezik, és év végéig közel hatezres könyvkészlettel várja a 348 olvasót. A könyvtár készlete lehetővé tenné, hogy a jelenlegi olvasólétszám kétszeresét is el tudják látni könyvvel, azonban a heti 8 óra kölcsönzési idő már ígyg kevésnek bizonyul. Kedden és csütörtökön délután foglalkoznak hivatalosan a könyvkiadással, de gyakorlatilag minden nap fogadják az olvasókat.

5. Klubkönyvtár (Kőtelek): Az új klubkönyvtár ünnepélyes átadója. Intézményvezető Mondok Dezső.

Szolnok Megyei Néplap archívuma

14. Községi Könyvtár (Rákóczifalva): Író-olvasó találkozó Kőszegi Imre ifjúsági íróval.

15. Városi Könyvtár (Mezőtúr): Szavalóverseny a könyvtárban. A résztvevők Dózsáról szóló kötelező és szabadon választott költeményekkel indulhattak.

December

Szolnok Megyei Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Mezőtúr): Dózsa György rendezvénysorozat. Író-olvasó találkozó dr. Hegedűs Gézával.

6. SZMT Központi Könyvtára (Szolnok): Ifjúsági olvasói ankét. Ságvári Endre testvérét Ságvári Ágnest látták vendégül.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Játék a könyvtárban címmel zenés, dalos műsort rendeztek a gyermekkönyvtárban.

1974

Január

Városi Könyvtár (Kisújszállás): Fúlhallgatopárokkal felszerelt zenesarkot alakítottak ki a könyvtárban. A sarok kialakítása 25 ezer forintba került, újabb 30 ezer forintot költött a tanács lemezekre. Komolyzenei felvételekből, a mese- és verses lemezekből álló gazdag hanglemezgyűjteményt újévi ajándéknak szánták.

23. Járási és városi könyvtárak országos vetélkedőjét hallgathatták meg a rádióhallgatók. Az V. elődöntőjét az ajkai és a mezőtúri városi könyvtár vívta egymással. A játékvezető Vargha Balázs, a riporterek Feledy Péter, Hársing Lajos és Rapcsányi László voltak.

Jászfényszaru gyermekkönyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

Jásziványi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár ebben az évben új sorozatot indított Könyvpremier címmel, amelyben egy-egy frissen megjelent kötet szerzőjét mutatták be a találkozókon. Az első bemutatkozón Szász Imre írót Réz Pál kritikus ismertette meg a szolnokiakkal. A könyvpremiert a szakszervezeti hálózat könyvtáraiban is megtartották.

A karcagi földmíves iskola könyvtára - Szolnok megyei Néplap archívuma

Február

2. Klubkönyvtár (Szandaszőlős): Mi újság a világpolitikában? címmel külpolitikai tájékoztató előadást rendezett a nyugdíjasok klubja a klubkönyvtárban.

07.
Tiszaigari Könyvtár: Az 5400 kötetes tiszaigari könyvtárnak mintegy 350 olvasója van.

08.
Prágai Szláv Könyvtár: Idén lesz 50 éves a Prágai Szláv Könyvtár.

09.
Jászapáti Könyvtári Klub: Négy év már tekintélyes egy ifjúsági klub életében. A jászapáti könyvtári klub már megünnepelte a negyedik születésnapját.

Modern Könyvtár: A modern könyvtár új kötetei: Iona Orlea Kövek a tengerparton, illetve Alain Robbe-Grillet A radírok című műve.

14.
Szolnoki Városi Könyvtár: A mezőgazdasági könyvhónap rendezvénysorozatában ma este hat órakor Szolnokon, a városi könyvtárban Printics István tart előadást a növényvédelemről.

19.
Verseghy Könyvtár: Április 4-20. Megyei gyermekrajzi kiállítás.

27.
Jászkiséri Könyvtár: A jászkiséri könyvtárnak ezerháromszáz beiratkozott olvasója van, többségük gyerek, fiatalember.

28.
Tolna megyei Tanács V.B. Könyvtára: „Korok és emberek” címmel, megyei életrajzgyűjteményt adott ki a felszabadulás 30. évfordulója alkalmából.

Jásziványi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma


Március

Áchim úti Általános Iskola (Szolnok): A tanulók képzését, ismereteinek gyarapítását szolgálatára házikönyvtár alakítottak ki a Verseghy könyvtárral együttműködésben.

15. Községi könyvtár (Rákóczifalva): A mezőgazdasági könyvhónap rendezvénysorozat zárásaként dr. Claus József kertészmérnök a csonthéjasok növényvédelméről, a vegyszerek alkalmazásáról és a házikertek, hobby-kertek helyes kihasználásáról tartott diavetítéssel egybekötött előadást.

20. Dózsa György Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskola (Mezőtúr): A forradalmi ifjúsági napok keretében a névadót ünnepelte az iskola. A fiatalok az iskola könyvtárában veteránokkal, Busi Vince harcostársaival és özvegyével találkoztak.

29. Csokonai Könyvtár (Karcag): Író-olvasó találkozó vendége volt Bihari Klára író.

26. Községi könyvtár: környékének rendbe tétele a vállalásunk.
Házikönyvtár és honvédelmi klub : Verseghy könyvtárral együttműködésben jött létre. Nem iskolai könyvves sarok — „igazi” könyvtár.

27.
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár: igazgatójaként tevékenykedett és sokat tett a könyvtárügy fejlesztéséért.

29. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Az intézmény igazgatója, Nagy István vette át a Művelődésügyi Minisztériumban Garamvölgyi József miniszterhelyettestől a Kiváló Közművelődési Könyvtár kitüntetést. A kiváló címmel együtt a könyvtárnak a minisztérium 40 ezer forintot biztosított könyvek és folyóiratok beszerzésére, könyvtári felszerelésre.

A jászberényi városi-járási könyvtár is megvédte, a jászárokszállási nagyközségi
könyvtár pedig első ízben kapta meg a Kiváló Könyvtár kitüntetést.

31. Városi Könyvtár (Túrkeve): Új gyermekkönyvtárt avattak a településen. A városi tanács csaknem négyszázezer forint költséggel egy lebontásra ítélt, öreg lakóházat alakíttatott át „gyermekparadicsommá”. Az új könyvtárban a kölcsönző és a raktárhelyiségek mellett klubszobát is találni, melyet a megyei tanács pénzügyi segítségével rendeztek be. Itt kapott helyet a zenei részleg is.

Április

4. Városi Könyvtár (Jászberény): Diskay Lenke grafikusművész kiállítása nyílt meg a könyvtárban.

11. Ságvári Endre Megyei Művelődési központ (Szolnok):   A miskolci „Napjaink” irodalmi és művészeti folyóirat mutatkozott be a szolnokiaknak. Gulyás Mihály, a folyóirat főszerkesztője, Bari Károly, Kalász László, Papp Lajos, Péntek Imre és Serfőző Simon költők voltak a Költészet napi rendezvény vendégei. A műsorban a miskolci Nemzeti Színház művészei is közreműködnek. Az ünnepi megemlékezést a Verseghy megyei könyvtár, a városi tanács vb művelődésügyi osztálya és a Ságvári megyei művelődési központ közösen szervezte.

17. Ifjúsági Könyvtár (Jászapáti): A Velemi Tsz pávaköre és citerazenekara volt helyi fiatalok vemdége. A találkozón érdekes előadás hangzott el a népzenéről, majd színes népzenei műsort adtak a tsz fiataljai.

Kunmadarasi könyvtár - Szolnok megyei Néplap

30. SZMT megyei könyvtára (Szolnok): Dénes Pál, az SZMT megyei könyvtárának igazgatója a Szakszervezeti munkáért kitüntetés arany fokozatát kapta.

Május

4. Városi Könyvtár (Jászberény): A plakettművészet mesterei” címmel nyílt kiállítás a Székely Mihály napok keretén belül, ahol a bemutatott bronzból és különböző nemesfémekből készült érmek és plakettek az éremművészet és kisplasztika magyar remekeiből adtak ízelítőt a látogatóknak.

16. Művelődési Központ Könyvtára (Martfű): Szerkesztőségi ankétot rendezett a Tisza Cipőgyár MSZBT-tagcsoportjával közösen az Ország-Világ című hetilap. Az ankétot Haynal Kornél főszerkesztő, a játékos vetélkedőt Pálos Miklós vezetette.

17.
A művelődési központ esztétikus könyvtár: Pálos Miklós villantotta fel játékos formában a gazdag tartalmú folyóirat arculatának különböző vonásait, színeit.

18.
Kétszáz éves Az első nyilvános könyvtár: Klimo György püspök alapított 1774-ben Pécsett.

19.
A miskolci Nehézinari Műszaki Egyetem műszaki: őrzi azt az Európában szinte egyedülálló tankönyv-gyűjteményt, amelyet külön légkondicionált teremben helyeztek el.

22.
Világirodalmi Könyvtár: Különleges helyet foglal el a 200 kötetes könyvtár.

23.
magyar szocialista könyvtár: 25 éve” címmel Prágában rendezett magyar kiállítás viszonzásaként.

24.
Ukrajna könyvtárai: tudornánvos kutatóintézetei és irattámi más városainak múzeumai, ugyancsak értékes kiállítási tárgyakat küldtek á kijevi múzeumnak.

30.
Mezőtúr városi könyvtár: elnyerte a Kiváló közművelődési könyvtár címet és az azzal járó 40 ezer forintot, amit könyvbeszerzésre, berendezésre, felszerelésre fordítanak.

31.
Észtországi egyetem könyvtára: rábukkantak Rembrandt, a nagy holland mester néhány ismeretlen rézmetszetére.

Lipcsei Német Könyvtár: ötmillió nyolcszázezer kötetet őriz.


Június

Községi Könyvtár (Cibakháza):  460 ezer forint költséggel új könyvtárat alakítottak ki.

Volán 7. sz. Vállalat (Szolnok): Az addigi letéti könyvtár helyett önálló könyvtárat hoztak létre a vállalatnál.

14. Művelődési Központ Könyvtára (Martfű): Fenákel Judit író, a Nők Lapja munkatársa találkozott olvasóival.

18. Klubkönyvtár (Szandaszőlős): Gyermekrajz-kiállítás nyílt a könyvtárba. A tárlaton a gyermekrajz szakkör legújabb munkáit, vizfestményeket, plakát- és mozaikterveket állítottak ki.


Szolnoki Verseghy könyvtár: megvalósult nagyszerű vívmánya, mely egyben megyénk fejlődő kulturális életének is ékes bizonyítéka.

19.
Dalnoki Jenő könyvtár: 7000 kötetből álló könyvtárában 500 ritkaság- számba menő könyvet találhatunk.

21.
Jászárokszállási Könyvtár: fejlesztésére nyolcszáz kötet ifjúsági és szépirodalmi könyvet adtak át.

Július

05.
a zágrábi érseki könyvtár: A zalai földön született misekönyv nemcsak a magyar liturgiának, hanem a magyar miniatura festészetnek is legrégibb fennmaradt emléke.

06.
a Borsod megyei Lak község Könytár: A szabad polcos, mintegy hatezer kötetes könyvtárhoz klub- és olvasószoba is tartozik.

07.
Klubkönyvtár Karcagon: Ezerötszáz kötetes könyvtár

Bártfai városi könyvtár: XVI. században nyomtatott, még ma is a „szülővárosban” őrzik, de később a ..nemes szándék” visszájára fordult: azóta sokan, csak az ilyen könyveket gyűjtik..

10.
Párizsi Nemzeti Könyvtár: Az 1725-től 1730-ig tartó úton mintegy 700 lakott települést rajzolt fel a térképre, amely azonban később elveszett. Az értékes térképet most a Párizsi Nemzeti Könyvtárban fedezték fel.

16.
Nyíregyházi könyvtár: 500 kötetes könyvtárat rendeztek be.

18:
Országos Széchenyi Könyvtár: , a történeti értékű iratokra a Művelődésügyi Minisztérium levéltári osztálya, minden más muzeális értékű tárgyra az Iparművészeti Múzeum adja ki a szükséges engedélyt.

19.
Madridi Nemzeti Könyvtár: A New York-i McGraw- Hill kiadó közlése szerint Leonardo da Vincinek azt a két kéziratát, amelyet 1965- ben fedeztek fel a madridi nemzeti könyvtárban. idén ősszel publikálják első ízben több nyelven is.

26.
Lengyel Könyvtár: Öt lengyel szép- irodalmi kiadóvállalat közösen összesen száz művet (próza, vers, dráma) ad ki, modern kiállítású zsebkönyvek formájában.


Augusztus
10.
Miskolcon a megyei könyvtár: megrendezett tanácskozásán a munkásiriűvelődésről volt szó.

14.
A jászberényi városi-járási könyvtár: Az új magyar ex libris művészet klasszikusai címmel új kiállítás- sorozatot indított.

15.
Tevan Könyvtár: a könyvsorozat 1912 és 1919 között jelent meg rendszeresen, s több mint kétszáz magvar és külföldi haladó író müve látott a sorozatban napvilágot.

25.
szakszervezeti könyvtár: hatezer kötetes szakszervezeti könyvtárunk, egy műszaki és külön egy politikai könyvtár.

27.
a városi-járási könyvtár: 17 ezer 300 kötettel 22 kölcsönzője és fiók- könyvtára van.

29.
jugoszláviai Zsable városka könyvtár: Lenin válogatott műveinek háromkötetes kiadása. A Szovjetunióban 40 évvel ezelőtt, szerb- horvát nyelven megjelent könyvet, amely Lenin 1905 és 1917 között kiadott műveinek gyűjteménye, egy volt partizánparancsnok ajándékozta a könyvtárnak

31.
Verseghy Könyvtár: sokrétű szellemi erőfeszítéssel kívánja gyarapítani a jubileumi kiadványok sorát.

Szeptember
05.
a karcagi Csokonai könyvtár: A kopott márványtábla olvasásra csábít, ám a porlepte ablakon bekukucskálva: meglepő a kép. Bent székek, asztalok, hirdetőtáblák sorakoznak összezsúfolva — könyveknek, folyóiratoknak nyoma sincs.

06.
a miskolci egyetemi könyvtár: 1957-tól magyar nyelven megjelentetett és a tudományos dolgozatokat tartalmazó „közleményeket”.

07.
a Szakszervezetek Szolnok megyei Tanácsának központi könyvtára: TÖBB MINT 200 ezer kötetből áll.

15.
A jászberényi városi-járási könyvtár: A könyvtárban kiállított ex librisek is érdekes dinamizmusról vallanak.

25.
holland könyvtár: ahol a kelet-indiai holland gyarmatokról szóló szinte minden nyomtatott betű megvan, Jelky címszó alatt semmit sem talált.

Október

5. Kisújszállási Városi Könyvtár: 30 ezer forint értékű lemezeket és a 15 ezer forintos technikai felszerelést a város társadalmi összefogásból vásárolta.

8. SZMT Központi Könyvtára: a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat és a MTESZ Szolnok megyei. Szervezete — a legjobb kérdések megfogalmazóit könyvjutalomban részesítették.

9. Bercsényi Gimnázium új könyvtár: 7000 kötetes könyvtár

16.
Jászberény r: Mintegy 30 másolat és eredeti lappéldány képviseli a Jászságban 1£08—1945 között megjelent saj tótermékeket.

22.  Verseghy Könyvtár (Szolnok): közel százötvenezer kötet* könyv, s több tízezer újság, folyóirat, kisnyomtatvány. kézirat, mikrofilm, hanglemez otthona.

28. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): Urbán Aladár történész Görgey szerepe az 1848-49-es szabadságharcban címmel tartott előadást.

November

06.
Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár: A szovjet könyv ünnepi hete alkalmából a Művelt Nép Könyvkiadó szervezésében a könyvtár vendége volt Bakcsi György irodalomtörténész.

13.
Lipcsei és a drezdai tudományos - müszaki könyvtár: amelyekből több mint tízmillió tudományos és műszaki témájú könyv várja az olvasókat.

Jászberényi Városi-Járási Könyvtár: igazgatója nyerte „A jászsági sajtó története” című munkájáért.

Országos Széchenyi Könyvtár: A legértékesebb példányok találhatók meg itt.

19.
Autonóm Köztársaság Ord- zsonikidze Könyvtár: többezer kötet könyv közül válogathatnak a könyvbarátok.

24.
Gorkij Könyvtár: Értékes könyv-, kotta-. mikrofilmhangtárai mellett, a könyvtár jelentős nemzetközi kapcsolatai segítik az irodalmat és művészeteket kedvelő olvasók igényeinek kielégítését.


Jászberényi Városi-Járási Könyvtár: négy litván grafikusművész alkotásából rendezett kiállítást.
A bemutatott ex librisek és alkalmi grafikák sokszínű képet nyújtanak a nézőknek.

December:

08.
Szabó Ervin Könyvtár: a Jókai emlékbizottsággal együtt jövő februárjában három kiadványt jelentet meg: Jókai Mór Budapestjét, Jókai életművének bibliográfiáját.

11.
Magyar Tudományos Akadémia könyvtár: A jövő év tavaszán gazdag tudományos hagyaték, nagy számú dokumentum és könyv révén mutatja he az Akadémia fejlődését.

13.
Esztergomi Városi könyvtár: (egyike volt az első hazai nyilvános könyvtáraknak) együtt Magyarország egyik legteljesebb orvostörténeti gyűjteménye lesz.

Tártul Egyetemi Könyvtár: Rembrandt eddig ismeretlen rézkarcait fedezték fel a régi kéziaratainok 1802-ben alapított gyűjteményében. A 20 kisméretű rézkarcot tartalmazó album a 17. századbeli holland festők stílusát idézi.

17.
Törökszentmiklós Járási-Városi Könyvtár: több termelőszövetkezetben letéti könyvtárat létesített.

19.
Magyar Tudományos Akadémia könyvtára: megjelentette a Magyar Tudományos
Akadémia állandó bizottságai című kézikönyvet.

Lőrincz Gimnázium és Szakközépiskola könyvtára: a klubtagok ismereteinek bővítésére rendszeresen megjelentetjük írásos tájékoztatónkat, hogy bővítsük községpolitikái ismereteiket és ezzel érv- és tényanyagot adjunk számukra.

1975

Január

Február

2. Mezőgazdasági Szakközépiskola (Karcag): Író-olvasó találkozóval egybekötött könyvankétot szerveztek  A mezőgazdasági termelőszövetkezetek korszerű  vezetése című szakkönyvről.

Március

7. Városi Könyvtár (Túrkeve): Dísznövények a lakásban és a kertben címmel tartott előadást Szent-Miklóssy Ferenc, a Kertészet és Szőlészet folyóira rovatvezetője a könvytárban a Mezőgazdasági Könyvhónaphoz kapcsolódva.

Április

Május

Községi Könyvtár (Jászárokszállás): Diskay Lenke fa- és linómetszeteiből nyílt tárlat a bibliotékában.

3. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): Fery Antal portré-ex librisei címmel nyílt tárlat a könyvtárban.

20. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): Mai észt kisgrafikák, ex librisek címmel nyílt kiállítás Arató Antal szervezésével.

26. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A város kötődő írókat látott vendégül a Városi Könyvtár. Erdélyi Józseffel, Szabaó Edével, Szilági iFerenccel és Torday Alízzal találkozhattak az érdeklődők. A találkozón Falvay Klára és Galkó Balázs színészek működtek közre.

27. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Solymos Ida író volt a könyvtár vendége

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Varázsdallam muzsikával címmel szerveztek irodalmi műsort gyerekeknek. Surjányi Ibolya, Pelsőczy László és Schwoth Lajos lépett fel a könyvtárban.

Június

1. Móricz Zsigmond Könyvtár Újvárosi Fiókkönyvtára (Mezőtúr): Felszabadulási emlékkönyvtárat avattak.

2. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Fodor András volt a könyvtár zeneszobájának vendége.

Július

Augusztus

Szeptember

Október

6. Művelődési Ház (Jászapáti): Őszi Megyei Könyvhetek megyei megnyitó ünnepségének Jászapáti adott otthont, ahol Czakó Gábor íróval találkozhattak az érdeklődők.

25. Művelődési Ház (Mezőtúr): Rózsa György, a Biztonságos motorozás szabályai című szakkönyv szerzője volt a város vendége a Műszaki Könyvnapok keretében.

21. Szakmunkásképző (Törökszentmiklós): A Műszaki Könyvnapok alkalmából Vizkeleti Kálmán, az Ívhegesztés című szakkönyv szerzője volt a város vendége.

28. Művelődési Központ (Törökszentmiklós): Csabai Dániel, a Magnósok évkönyve 1975 című könyv íróját látták vendégül.

Vízgépészeti Vállalat (Kunhegyes): Vízkelety Kálmán, az Ívhegesztés című könyvét mutatta be az érdeklődőknek.

Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): Urbán Aladár történész Görgey szerepe az 1848-49-es szabadságharcban címmel tartott előadást.

November

3. Városi Csokonai Köyvtár (Karcag): Jókai Anna író-olvasó találkozót szerveztek az ipari szocialista brigádvezetőkkel közösen a Déryné Művelődési Központba.

12. Városi Könyvtár (Túrkeve): Kül-és belpolitika címmel tartott előadást Korovszki Lajos, a Magyar Televízió osztályvezetője.

December

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bálintné Hegyesi Júlia könyvtáros, a megyei könvytár Zeneszobájának vezetője szervezte a Zeneszerző és közönsége elnevezésű találkozót a Pelikán Szállóban, melynek ez alkalommal Szokolay Sándor volt a vendége.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megalakult a Könyvtárosok Szolnok megyei szervezete

15. Községi Könyvtár (Abádszalók): A könyvtár ünnepélyes átadási ünnepségén a miskolci Nemzeti Színház művészei léptek fel.

 

1976

Január

Járási Könyvtár (Tiszafüred): A tanács, a művelődési központ és a járási könyvtár, tanácstagok klubját szervezte meg Tiszafüreden. A klub célja a tanácstagok társadalomtudományi, államelméleti és jogi ismereteinek bővítése volt.

Klubkönyvtár (Tiszaigar):  A tiszaőrs—tiszaigari Közös Községi Tanács fejlesztési alapjából 30 ezer forintot fordított a tiszaigari klubkönyvtár nagytermének átalakítására.

Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): Nagy sikere volt a gyermekkönyvtárban szervezett „Felfedezem a könyvtárat’’ című pályázatnak. A havonként megadott feladatok megoldásával az ifjú olvasók sok hasznos ismerettel gazdagodtak, jobban eligazodtak a könyvtár és eszköztárban és az eddiginél több ifjúsági könyv elolvasására vállalkoztak.

Községi Könyvtár (Jászárokszállás): A községi könyvtár több szocialista brigáddal kötött együttműködési megállapodást. Ennek eredménye, hogy a könyvtárnak jelenleg több mint százharminc brigádtag olvasója volt.

A kiváló címmel kitüntetett községi könyvtár 50 ezer forintot költött könyvvásárlásra, 1642 kötettel gyarapította könyvállományát.

Vasárnapi nyitvatartással nyújtottak segítséget az eljáró dolgozóknak az olvasáshoz és a könyvkölcsönzéshez Jászárokszálláson. A felnőtt könyvtár minden vasárnap délelőtt 9—12 óra között várta az érdeklődőket.

Községi Könyvtár (Kunmadaras): A 3600 kötetes kunmadarasi gyermekkönyvtárnak 570 beiratkozott olvasója volt. Az óvodásoknak és az általános iskolásoknak rendszeresen foglalkozásokat tartottak.

Szolnok megyei Néplap archívuma

Községi Könyvtár (Tomajmonostora): A községi tanács volt épületében 161 ezer forint költséggel tágas, szép könyvtárat alakítottak ki.

Városi Könyvtár (Túrkeve): A gyűjtemény zenei részlegében hetente kétszer, 420 lemez közül válogathatnak a zenekedvelők. Rada Illésné, a zenei részleg vezetője kiválasztja a látogatók által kért zeneszámot.

Szolnok megyei Néplap archívuma

27. Városi-járási könyvtár(Jászberény): Fábián Zoltán József Attila-díjas író, az írószövetség titkára találkozott az 1975. évi olvasási pályázat helyi résztvevőiveL
A hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára szervezett olvasási programban Jászberényben olyan sokan vettek részt, hogy az értékelést követően a könyvtár országos X. helyezést ért el. A pályázók között eddig 80 ezer forint értékű grafikát, festményt sorsoltak ki, az író-olvasó találkozó után pedig értékes könyv jutalmakat, kiskönyvtárakat és Fery Antal grafikusművész fametszetű emléklapját nyújtották át a résztvevőknek.

Február

Községi Könyvtár (Abdászalók): A felszabadulási könyvtárpályázaton elnyert 115 ezer forintból és a nagyközségi tanácstól kapott 120 ezer forintból „varázsoltak” új, modern könyvtárat. Az átalakítással a könyvtár alapterülete a kétszeresére nőtt, modern bútorokkal, polcokkal rendezték be, sőt hamarosan beszerelik a zenehallgató-részleg eszközeit is. A könyvtár kedvenc „tanyája” volt a község úttörőinek is.

Szolnok megyei Néplap archívuma

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A Felszabadulási olvasómozgalom keretében félév alatt 60-an hajtották végre a programot Karcagon. A havonként megjelenő irodalmi totót 6 szocialista brigád és 20 egyéni versenyző fejtette meg rendszeresen. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a FELISZ Békéért, Haladás és Zalka Máté brigádja, a sütőipari vállalat Egyetértés, valamint a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Vörös Csillag szocialista brigádja. Az olvasómozgalomban legaktívabban részt vevő és az irodalmi totó legjobb megfejtői között könyvjutalmat osztottak szét.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Régi muzsika kertje elnevezésű programsorozatban Bakkfart Bálint művészetét elevenítették fel az év folyamán több estén keresztül. Februárban Melitta Heinzmann a bécsi Zeneművészeti Főiskola professzora tartott előadást.

4. Vörös Csillag Filmszínház (Túrkeve): A Mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitójára Túrkevén került sor a település várossá nyilvánításának 25. évfordulója alkalmából.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Látogatás szomszédainknál címet kapta az irodalmi szabadegyetem. A szovet irodalomról szervezett második előadást Bakcsi György irodalomtörténész tartotta. 

14. Fegyveres Erők Klubja (Mezőtúr): Több szervezettel közösen szervezett farsangi bált a Mórizs Zsigmond Kíváló Könyvtár PIk-NIK Ifjúsági Könyvtári Klub.

17. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): „Könyvek, írások a szovjet katonáról” címmel nyílt kiállítás a fegyveres erők klubjában.

21. Járási-Városi Könyvtár (Jászberény): M. Makkai Piroska grafikusművész kiállítása nyílt meg a könyvtár szervezésében, amelyet Lázár Ervin író nyitott meg.

25. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): Egészségünk és a gyógyszerek címmel dr. Szele Béla főgyógyszerész tartott előadást a klub könyvtár Tisza klubjában.

27. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Örsi Ferenc, „A Tenkes kapitánya” című ifjúsági könyv írója volt a gyermekkönyvtár vendége. Rendhagyó történelemórán hetedik osztályos tanulók a Rákóczi szabadságharc történetéről, a kor hadviseléséről, az irodalmi forrásokról tartottak előadást.

29. Szandaszőlősi Klubkönyvtár (Szolnok): Mesefilmvetítést rendeztek a gyermekklubban. Bemutatták a Buksi a jégtáblán, és a Kaland az erdőben című színes mesefilmet

Március

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A „Felfedezem a könyvtárat” elnevezésű, úttörők részére hirdetett akcióprogram harmadik fordulóján 422 pajtás vett részt a feladatok megoldásában Mezőtúron.

Mezőtúri zenei könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

Szolnoki Papírgyár (Szolnok): Akciót indított a Tallinn körzeti iskolában egy kis könyvtár létesítésére a szolnoki Papírgyár 6-os KISZ alapszervezete. Felhívással fordult a gyár többi alapszervezetéhez, hogy támogassák kezdeményezését. A 6-os alapszervezet már tartott egy kommunista műszakot és a keresetből 3 ezer forintot felajánlott a könyvtár létesítésére.

3. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): a vakok és csökkentlátók körének nőnapi összejövetelén a mezőgazdasági szakközéiyskola tanulói műsorral kedveskedtek a megjelenteknek.

4. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): MILYEN gyümölcsfát ültessünk? címmel kertészeti tájékoztató előadást rendezett a klubkönyvtár kertészeti szakköre.

14. Szandaszöllősi Klubkönyvtár (Szolnok): A Fantom együttes szórakoztatta a fiatalokat.

Április

Béke Tsz (Jászjákóhalma): Fiókkönyvtárat létesítettek a termelőszövetkezet gépműhelyében0. A könyveket a községi könyvtárból szállították majd a tsz kis könyvtárába.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Együttműködési megállapodás jött létre a Kisipari Szövetkezetek Szolnok megyei Szövetsége és a megyei könyvtár között. A szerződésben a könyvtár vállalta, hogy az író-olvasó találkozóra meghívja az érdeklődő szocialista brigádokat, és az egyes szövetkezeti könyvtárakban hasonló rendezvényeket szervezett. A könyvtárosok figyelemmel kísérték a szocialista brigádok kulturális vállalásait, kézikönyvtár jegyzéket állítottak össze az ipari szövetkezetek és a szövetkezeti ifjúsági klubok részére. Cserében a KISZÖV a megye területén még működő, de életképtelen szövetkezeti könyvtárakat megszüntette és a szépirodalmi műveket átadta a helyi tanácsi könyvtárnak.

A túrkevei könyvtár kézimunka szakköre - Szolnok megyei Néplap archívuma

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Régi muzsika kertje zenei sorozat keretében 5. előadásában Kecskés András lantművész és a szolnoki Bartók Béla Kamarakórus szórakoztatta a közönséget.

9. Városi Könyvtár (Túrkeve): Ladányi Mihály költő volt a bibliotéka és a XVII. Autójavító Vállalat vendége.

11. Költészet napja

14. Nagyközségi Könyvtár (Újszász): Rendhagyó irodalmi órát szervezett a könyvtár a gimnázium és közlekedési szakközépiskolában. Az irodalomórán Soós Zoltán költővel találkoztak a tanulók, este pedig lluh István költő volt a vendége az Afész szocialista brigádjainak az általános áruházban.

Városi Könyvtár (Túrkeve): Garai Gábor költő volt a városi könyvtár vendége, akinek Fehérvári Bálint helyi pedagógus beszélgetett.

16. Járási-Városi Könyvtár (Jászberény): Jászkunság-est keretében mutatták be szép számú közönség előtt a megye irodalmi, társadalmi és művészeti folyóiratát. A költészet napja alkalmából rendezett találkozón a mai magyar költészetet Keresztes Ágnes, Petri Csathó Ferenc és Veress Miklós József Attila- díjas költő képviselte.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Ságvári Endre Művelődési Központtal közösen szervezett beszélgetést a megyei könyvtár Nemes Nagy Ágnes és Lator László költőkkel. Az irodalmi műsorban közreműködtek a Szigligeti Színház művészeti.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Régi muzsika kertje zenei előadássorozat keretében 6. alkalommal emlékeztek meg Bakfart Bálintról. A Városháza dísztermében gyönyörködhettek a hallgatók Rene Zoso lantjátékában.

Május

Községi Könyvtár (Öcsöd): 400 ezer forintos költséggel újították fel a település könyvtárát. A felújításon kívül a berendezés pótlására további 95 ezer forintot költöttek.

2. Községi Könyvtár (Túrkeve): Egy kiállításon hétszáz fajta kaktuszt láthatott a több száz érdeklődő a könyvtárban.

5. Járási-Városi Könyvtár (Jászberény): A Jászberényi Tudományos és Kulturális Hónap alkalmából a Magyar Közgazdasági Társaság Szolnok megyei Szervezetének Jászsági Csoportja tartott szakmai napot a könyvtárban.

14. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Az általános szocialista brigádklub tagjai az ünnepi könyvhét alkalmából vidám műsorral egybekötött irodalmi vetélkedőt tartottak.

19. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): Hogyan ápoljuk kiskertünket? címmel kertészeti kisfilm-estet rendezett klub könyvtár Tisza klubja.

21. Járási-Városi Könyvtár (Jászberény): Stettner Béla grafikusművész kiállítását Dr. Semsey Andor nyitotta meg.

Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): A fiatalok egészségügyi problémái címmel rendezett előadást a klubkönyvtár ifjúsági klubja.

Kunszentmártoni gyermek- és felnőtt könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

24. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Jászkunság, a megye folyóiratát mutatta be a folyóirat szerkesztő-gárdája. Vendégként pedig Galambos Lajos és Csalog Zsolt volt. A programiban versek, próearészletek, s a Jászkunságban megjelent versek hangzottak el Tímár Éva, Szabó Ildikó, Papp Zoltán, a Szigligeti Színház művészei, valamint Lukácsi Huba előadásában. Közreműködött a városi művelődési ház kamarakórusa is.

24-29. (Szolnok): A magyar nyelv hete alkalmából dr. Lőrincze Lajos nyelvész, az MTA tudományos tanácsadója Közélet és anyanyelv címmel tartott előadást. A magyar nyelv hetén a megye iskoláiban rendhagyó nyelvtan órákat tartottak, a könyvtárakban pedig külön polcon kínálták az anyanyelvűnkkel kapcsolatos kiadványokat, és sok helyen hangzottak el előadások a magyar nyelv történetéről, mai nyelvhasználatunkról.

29. Ünnepi Könyvhét

30. Móricz zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A névadó szobrát avatták fel a könyvtár épülete előtt.

Június

Nagyközségi Könyvtár (Kunszentmárton): A könyvtár és a művelődési központ „Népdalok, népballadák képekben’’ címmel pályázatot hirdetett a járás úttörőinek és kisdobosainak. A pályázatra elsősorban Öcsödről, Mesterszállásról és Kunszentmártonból, sok színvonalas munka érkezett. A járási úttörő-találkozó keretében hirdettek eredményt, és a bíráló bizottság három első díjat adott ki. A beérkezett anyagból négy tablón. mintegy ötven alkotást kiválogatva, kiállítást rendeztek a művelődési központban.

2. Városi Könyvtár (Jászberény): Cseres Tibor Kossuth-díjas író volt az Ünnepi Könyvhét alkalmából a bibliotéka vendége.

6. Városi Könyvtár (Jászberény): A könyvtár általános ifjúsági klubja és a fegyveres erők klubja rendezésében kerékpártúrára indultak a klub tagjai. A Jászberényből induló kerékpárosok Jászapáti és Jászszentandrás érintésével ismerkedtek a Jászság tájaival.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A  megyei könyvtár fordítói pályázatot hirdetett az általános iskolába járó gyerekek részére. A pályázatnak az volt a célja, hogy a tanítási szünetben játékos lehetőséget biztosítson az orosz nyelv tanulására. Erre a célra minden könyvtár megkapta a fordításra kijelölt orosz nyelvű műveket és tetszés alapján ki-ki választhatott verset, elbeszélést, mesét. A legjobb dolgozatokat a megyei úttörőelnökség értékeli.

A megyei könyvtár június 14-től 20-ig olvasótábort tartott a szolnoki tiszaligeti KISZ- táborban. Elsősorban azok vehettek ezen részt, akik az öt hónapig tartó "Felfedezem a könyvtárat” vetélkedősorozaton eredményesen szerepeltek.

Szolnok megyei Néplap archívuma

14. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Ifjúsági olvasótábor kezdődött a településen általános iskolások, szakmunkástanulók és gimnazisták részére. Tiszafüred történetét, néprajzát könyvek, írásos dokumentumok, tárgyi emlékek alapján, a Kiss Pál múzeum útmutatásával ismerték meg a táborlakók. Találkoztak költőkkel, írókkal. Dinnyés József polbeat énekes vezetésével megzenésített verseket tanulhattak.

Megyei könyvtár gyermekkönyvtára - Szolnok megyei Néplap archívuma

Július

1. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): German Ratner moszkvai grafikusművész kisgrafikai kiállítása nyílt meg a könyvtárban. A művészt régi barátság fűzte hazánkhoz: a szovjet művészek képviseletében 1970-ben résztvett a Budapesten megtartott XIII. nemzetközi ex libris kongresszuson, magyar barátai részére készített ex libriseit önálló mappában jelentette meg a Kisgrafika Barátok Köre. German Ratner a tárlat teljes anyagát a városi könyvtár kisgrafikai gyűjteménye részére ajándékozta, így a könyvtár további vándorkiállításán mutatja be a értékes anyagot.
A kiállítást Bordás Ferenc festő- és grafikus művész nyitotta meg.

Törökszentmiklósi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

Megyei könyvtár kötészete - Szolnok megyei Néplap archívuma

15. Községi Könyvtár (Tomajmonostora): Kiállítást rendeztek Gunszt Ferenc naiv festő munkáiból a könyvtárban.

18-30. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag):  X. Országos Honismereti Tábornak a karcagi kulturális intézmények adtak otthon. Sánta Ferenccel, Csoóri Sándorral és Nagy Lászlóval találkozhattak az irodalombarátok.

28. (Szolnok): A szakmunkásfiatalok olvasó táborában tíz napon át irodalmi alkotásokkal, az olvasás népszerű formáival ismerkedtek meg a diákok. Az általános műveltség gyarapítását célzó nyári olvasótábor munkájának irányításával Dénes Pált, az SZMT könyvtárának vezetőjét kérték fel. 

A Komarov teremben tartották a szakmunkástanulók olvasótáborának záró ünnepségét.

28. Kertvárosi Klubkönyvtár (Szolnok): Hazánk szép tájai címmel, kisfilm-estet rendezett a  Tisza klubja a klubkönyvtárban. Műsoron szerepeltek a Füredi Annabál és a Zempléni hegység című kisfilmek.

Augusztus

Klubkönyvtárat építettek Mesterszálláson. Egy régi épületet alakítottak át, ahol a könyvtáron, az ifjúsági klub és az öregek klubja is helyet kapott.

2. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Az olvasótábor megnyitójára került sor a berekfürdői úttörőtáborban.

12. Szolnoki Galéria (Szolnok): A Verseghy Könyvtár szervezte Régi muzsika kertje sorozat keretében a francia barokk zenével ismerkedthettek meg az érdeklődők. A műsorban  fellépett Zeger Vandersteene kontratenor, a budapesti Collegium Musicum együttes és a Szolnoki Bartók Béla női kar.

15-21. Szőnyi István Emlékmúzeum (Zebegény): A szocialista brigádok olvasótáborát szervezte meg a Dunyakanyarban a Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsa Központi Könyvtára. A tábor vezetője Dénes Pál volt, az olvasóköröket Orosz Attiláné, Nagy András és Tímár Máté koordinálta.

20. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Az orosz nyelvet kedvelő diákoknak műfordító pályázatot írt ki a városi könyvtár. Az augusztus 20-ig tartó pályázaton részt vehet minden IV—VII. osztályt végzett általános iskolás, aki legalább egy évig tanulta az orosz nyelvet.

Mezőtúri könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

23. Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsa Könyvtára (Szolnok): Alapfokú könyvtárosi tanfolyamot szervezett húsz résztvevővel Zebegényben, valamint  az országban először szerveztek olvasótábort szocialista brigádoknak 100 résztvevővel.

Szolnok megyei Néplap archívuma

22. (Szolnok): Kihelyezett könyvtárat adnak át az Építő-Javító és Szolgáltató Vállalatnál.

Szeptember

Karcagi Gábor Áron Gimnázium könyvtára - Szolnok megyei Néplap archívuma

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A magyar-bolgár barátság hét keretében Kosztadin Jakimov tartott előadást és nyílt kiállítás bolgár könyvekből.

Október

A jászberényi járás községi könyvtárai „30 év — 30 könyv" címmel sikeres olvasási programot hirdettek. A kiosztott jutalmak értéke meghaladta az 50 000 Ft-ot. A községi könyvtárak Add tovább - könyvstaféta címmel 1976. októberétől 1977. októberéig tartó újabb olvasási programot ajánlott az érdeklődőknek.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár pedagógiai szolgálata október végétől megszervezte a ,,Mindenki iskolája” tévésorozat konzultációit: matematikából, magyarból, történelemből és fizikából. A konzultációk mellett a könyvtár biztosította a megfelelő szakirodalmat is.

1. Művelődési ház (Jászárokszállás): Az Őszi Megyei Könyvhetek megyei megnyitó ünnepségére a település adott otthont, ahol Molnár Zoltán dedikálta műveit.

2-22. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Mezőtúri Műszaki Napok programsorozat egyik szervezője volt a bibliotéka.

7. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): „SZÖVETSÉG" Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezettel  közösen szervezte meg a bibliotéka az Őszi Megyei Könyvheteket. A megnyitó ünnepség íróvendége Jókai Anna volt. Tüskés Tibor, 
László Bencsik Sándor és Kertész Magda írókkal találkozhattak a kisújszállásiak.

16-22. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Ipari-műszaki napok keretében került sor író-olvasó találkozóra, melynek vendége Lajtai István, a Műszaki
Kiadó lektora, a Csepeli Szerszámgépgyár okleveles gépészmérnök

18. Szolnoki Járműjavító Üzem Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Műszaki Könyvnapok szolnoki megnyitójára a Járműjavító Művelődési Központ vöröstermében került sor.

A százesztendős könyvtár jubileuma alkalmából feldolgozták az múlt időszak történetét, a könyvtár emlékeiből nyílt kiállítás.

20. Szolnoki Járműjavító Üzem Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Ifjúsági Könyvtári Nap keretében könyvtári foglalkozásokat tartott általános iskolásoknak 

21. Pelikán Hotel (Szolnok): HANGLEMEZBEMÜTA. A szálloda Zádor termében a Verseghy könyvtár új lemezeiből tartottak bemutatót.

Szolnoki Járműjavító Üzem Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Óvodások Napja alkalmából rajzkiállítást és versmondó vetélkedőt szerveztek a könyvtárban.

22. Városi-Járási Könyvtár (Jászberény): Dr. Benda Kálmán kandidátus találkozott az olvasókkal. A honismereti hónap eseményeként megrendezett találkozón az ismert Rákóczi-kutató „II. Rákóczi Ferenc az új kutatások tükrében” címmel tartott előadást. A könyvtár a II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója tiszteletére megjelent bibliográfiát ajándékozott a résztvevőknek.

23. Klubkönyvtár (Tiszasas): A könyvtár adott otthont a Páva-körök bemutatójának.

26. Szolnoki Járműjavító Üzem Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): Olvasók — szocialista brigádtagok jutalomműsorán fellépett Bánffy György érdemes művész Ékes, érdes anyanyelvüknk címmel.

November

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A kisújszállási szocialista brigádok többfordulós városi vetélkedőjén negyvenkét szocialista brigád tagjai irodalmi, politikai, helytörténeti, zened és gazdaságpolitikai témákban mérték össze tudásukat.

Járási Könyvtár (Kunszentmárton): A könyvtár a 628. számú Ipari Szakmunkásképző Intézettel közös rendezvényeket szervezett. Az intézet két harmadikos osztályának tanulói a könyvtár olvasótermében játékos vetélkedőn vettek részt. A vetélkedő kérdéseit a természettudományok, a pszichológia és a művészetek tárgyköréből válogatták össze azzal a céllal, hogy a tanulók megismerjék a kézikönyvek gyakorlati használatát. A jól sikerült könyvtári foglalkozás után — amelyen a győztesek könyveket nyertek — a tanulók többsége beiratkozott a könyvtárba.

Jászsági Ruhaipari Szövetkezet (Jászapáti): 600 kötetes kihelyezett könyvtár anyagából válogathatnak a szövetkezet olvasni vágyó dolgozói. A szövetkezet egyik szocialista brigádjának kezelésében működő minikönyvtárnak 130 állandó olvasója volt.

Szolnoki MEZŐGÉP Vállalat üzemi könyvtára (Szolnok): Az Eötvös Lóránd szocialista brigádja védnökséget vállalt az üzem több száz kötetes könyvtára felett. Segítettek a könyvek újra rendszerezésében, selejtezték az elavult műveket, és a rendelkezésükre álló könyvvásárlási összegből frissen megjelent műszaki és a szépirodalmi köteteket vásároltak. A kölcsönzést és a rendszeres tájékoztatást, az ajánlást is a brigád tagjai végzték.

3. Tisza Cipőgyár Művelődési Háza (Martfű): Üzemtörténeti állandó kiállítás nyílt a könyvtárban.

5. Helyőrségi Művelődési Ház (Szolnok): A Magyar Néphadsereg új művelődési házában könyvtár is helyet kapott, amely a hozzá kapcsolódó olvasószobával az irodalom, a könyv és a zene barátainak ígért hasznos szórakozást.

MÁV Építőgépjavító Üzem munkásszállója (Jászkisér): Az újonnan átadott munkásszálló lakói szabad idejük hasznos eltöltését segíti a szállodához tartozó klubszoba, amelyben könyvtár is helyet kapott.

 

7. Klubkönyvtár (Tiszagyenda):  Az Őszi Megyei Könyvhetek idején avatták fel a felújított község klubkönyvtárat.

10. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtárban tartották a politikai könyvnapok megyei megnyitóját. Az ünnepi alkalomra cikkbibliográfiát jelentetett meg a gyűjtemény.

A Verseghy Könyvtár pedig a legújabb politikai művek ajánló bibliográfiáját adta közre.

Szolnok megyei Néplap archívuma

15. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtár zenei részlegében Kodály-estet rendeztek. A szocialista brigádok részére szervezett programon Koós Andorné, a zeneiskola igazgatója tartott előadást Kodály Zoltánról.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Közönségtalálkozót szerveztek Pernye András zenetörténésszel, akinek publikációiból Bálintné Hegyesi Júlia könyvtáros bibliográfiát is összeállított erre az alkalomra.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy nyelvművelő versenyt hirdetett a megyei könyvtár gyermekkönyvtára 7. és 8. osztályos úttörőknek Szolnokon.

23. Klubkönyvtár (Tiszasas): A járásban működő Páva-körök, népi hangszeres csoportok és hangszer szóliták bemutatójának adott otthont a település könyvtára.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár KISZ-szervezete létrehozta a fiatal értelmiségiek klubját, amelynek célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítson a városban élő fiatal diplomásoknak. Az első összejövetelen meghallgatták a Szigligeti Színház fiatal művészeinek műsorát, majd megbeszélték, összeállították a klub munkatervét.

26. Községi Könyvtár (Jászárokszállás): A Hazafias Népfront Szolnok megyei Bizottságának vendégeként megyénkbe érkezett Dieter Henze, az NDK Kulturális és Tájékoztatási Iroda igazgatója, aki Juhász István, a HNF megyei bizottsága munkatársának kíséretében Jászárokszállására látogatott. Az NDK- centrum igazgatója a község vezetőivel tartott találkozó után megtekintette a Hűtőgépgyár jászárokszállási hűtő- és klímatechnikai gyáregységét, majd a Háziipari Szövetkezet szőnyegszövő részlegének dolgozóival, munkájúikkal ismerkedett. Ellátogatott a községi könyvtárba is.

December

Községi Könyvtár (Jánoshida): 1000 új kötettel gyarapodott ebben az évben a könyvtár több mint 11 ezer kötetes állománya. Az olvasók száma ezer körül volt, a kikölcsönzött könyvek száma megközelítette a húszezret.

Városgazdálkodási Vállalat (Karcag): A vállalat KlSZ-szervezete és ifjúsági szocialista brigádja közös összefogással klubszobát és könyvtárat alakított ki a központi épületben. A könyvtárban elsősorban műszaki és szakmai jellegű könyveik kaptak helyet. Ezeket egészíti ki a szakszervezeti könyvtár letéti állománya, mely elsősorban szépirodalmi könyveket tartalmazott.

Zenei könyvtár Törökszentmiklóson - Szolnok megyei Néplap archívuma

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Ifjúsági Irodalmi Szabadegyetem keretében  „A magyar epika századai” címmel új sorozatot indult. Az első irodalmi esten Lengyel Dénes irodalomtörténész tartott előadást a középkor és a reneszánsz epikájáról. A műsorban közreműködött Csernus Mariann, Bánffy György, valamint a városi tanács Bartók Béla kamarakórusa.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat és a Corvina Kiadó közös akciójaként „Könyvpremiert” tartottak, amelyen Szántó Piroska albumát mutatták be. Az egész életművet átfogó, különböző műfajú illusztrációkat tartalmazó válogatást a művész személyesen mutatta be és az érdeklődőknek kézjegyével látta el.

Öcsödi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

20. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtárban Petőfi Sándor ifjúsági klub tagjai vidám fenyőműsorral köszöntötték az általános iskolai diákotthon tanulóit.

1981

Január

Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat (Szolnok): Tizennyolc letéti könyvtárban 5 ezer 364 kötet nyújtott tartalmas szabadidei elfoglaltságot a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat a dolgozóinak. A könyvtárak kezelését társadalmi aktívák látták el.

Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Befejeződött a könyvtár elektromos hálózatának rekonstrukciója. 
Ebben a hónapban a KISZ Karcag városi Bizottsága a könyvtárral közösen hirdetett olvasómozgalmat a város fiataljai részére „35 év az irodalomban” címmel. Az olvasómozgalom háromfordulós vetélkedősorozattal ért véget, amelynek második fordulójára ezekben a napokban kerül sor. A kérdéseket Sarkadi Imre életéről, munkáiról állították össze a szervezők.

Karcagi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

Kenderesi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

Fiúnevelő Otthon (Tiszakürt): Kollégiumi könyvtárat alakítottak ki, így közel 2500 kötet közül válogathattak a nevelőotthon lakói.

A községi könyvtárnak 1981-ben több mint háromszázötven olvasója volt, ami a lakosság harminc százaléka. Ez az arány magasabb volt a megyei átlagnál abban az időben.

Tiszakürti nevelőotthoni könyvtár - Szolnok megyei Néplap felvétele

15. Járműjavító Üzem Művelődési Központ könyvtára (Szolnok): Az üzemi KISZ- szervezettel közösen Stúdium ’81 néven szervezett új klubot a könyvtár.

16. Városi Könyvtár (Jászberény): A kereskedelempolitika és a jövedelempolitika címmel tartott előadást dr. Üveges László, a SZÖVOSZ osztályvezetője a Magyar Közgazdasági Társaság jászsági csoportja és az Egyesült Jászsági Afész közös szervezésében tartott rendezvényen.

Ebben a hónapban mutatta be a grafikai gyűjteményében őrzött Csohány Kálmán (1925-1980) grafikusművész alkotásait.

Községi Könyvtár (Tiszabura) - Szolnok megyei Néplap felvétele

26. Felszabadulási emlékkönyvtár (Mezőtúr): Óvodás és általános iskolás gyerekek körében hirdetett rajzpályázatot a Felszabadulási emlékkönyvtár és a Fiatal utazók klubja. A pályaművek témája a zene és a dal volt. A beérkezett rajzokból rendeztek kiállítást rendeztek.

Községi Könyvtár (Fegyvernek) - Szolnok megyei Néplap felvétele

27. Jászberényi Tanítóképző Főiskola (Jászberény): A tanítóképző főiskolák közművelődési tanszékeinek részvételével országos szakmai tanácskozásnak adott otthont a jász főváros, amelynek egyik központi témája az iskolai könyvtárak helyzete volt.

30. Vörös Csillag Filmszínház (Túrkeve): A mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitójára került sor a településen. Szabó István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke nyitotta meg az eseménysorozatot, Sárkány Pál, a Mezőgazdasági Könyvkiadó igazgatója pedig a kiadó új kiadványait mutatta be.

Nagyközségi -járási Könyvtár (Kunszentmárton) - Szolnok megyei Néplap felvétele

Február

Nagyközségi-járosi Könyvtár (Kunszentmárton): Hat csapattal kezdődött meg a községi spartakiád sakk-csapatbajnoksága, amely a hónap végéig tartott. A körmérkőzéses bajnokság egyes fordulóit minden héten keddi napokon tartották.

15. Városi Művelődési Ház (Túrkeve): Tóbiás Áron íróval találkozhattak a túrkevei olvasók.

20. Városi Könyvtár (Túrkeve): A XVII.számú Autójavító Vállalattal közös szervezésében az AFIT éttermében dr. Szegő Lajos, a Szabad Föld rovatvezetője a nyúltenyésztésről tartott előadást. A mezőgazdasági könyvhónap programjára meghívták az áfész nyúltenyésztő szakcsoportjának tagjait is.

Községi Könyvtár (Jászárokszállás) - Szolnok megyei Néplap felvétele

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A mezőgazdasági könyvhónap keretében a könyvtár és a Hazafias Népfront városi kertbarátköre rendezésében a Komarov-teremben (mai Szent Imre Kultúrotthon) Bazsó Csongor, a Kertészet és Szőlészet című hetilap munkatársa tartott előadást a házikertekben a gyümölcstermesztéssel kapcsolatos teendőkről és tapasztalatokról.

Községi Könyvtár (Tószeg): Kiállítást és vásárt rendezett a tószegi könyvtár a Petőfi Termelőszövetkezettel közösen. Az akció időszakában dr. Regőczi István, a MÉM külkereskedelmi főosztályának munkatársa tartott előadást a mezőgazdasági termelés piaci lehetőségeiről, hatodik ötéves tervi feladatairól; dr. Nagy László, a megyei Állattenyésztési Felügyelőség igazgatóhelyettese pedig a korszerű takarmánygazdálkodásról.

A könyvtár sok munkát fektetett be, hogy segítse a tószegi munkahelyek és a művelődési ház rendezvényeit. Megszervezte az oktatók és a könyvbarátok klubját. Rendhagyó irodalmi órák, író-olvasó találkozók, könyvkiállítósok is „fémjelzk” az intézmény dolgozóinak aktivitását.

Március

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Köznevelés című folyóirat szerkesztőségét látta vendégül a megyei intézmény egy szakmai ankét keretében.

3. Városi Könyvtár (Túrkeve): A mezőgazdasági könyvhónap zárórendezvényekénta Kertészet és Szőlészet című folyóirat rovatvezetője, Szentmiklóssy Ferenc ankét keretében válaszolt az érdeklődők zöldség- és gyümölcstermesztéssel kapcsolatos kérdésekre a könyvtárban.

Községi Könyvtár (Jászkisér) - Szolnok megyei Néplap felvétele

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tájékoztatót tartottak könyvtárosoknak a központosított ellátás helyzetéről, a szakmai irányelvek korszerűsítéséről.

9. Ságvári Endre Müvelódési Ház (Szolnok): A húsz éves Pedagógus Klub évfordulója alkalmából Mensáros László előadóestjét szervezték meg  a klub a Pedagógusok Szakszervezete Megyel Bizottsággával és a Verseghy Könyvtárral közösen.

23. Csomóponti Művelődési Ház könyvtára (Szolnok): A Bartók-centenárium jegyében zenei vetélkedőt rendezett a bibliotéka a nagy magyar zeneszerző életéről és műveiről. Vájna Katalin zenepedagógus tartott előadást, majd a Bartók Béla kamarakórus adott műsort.

Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras) - Szolnok megyei Néplap felvétele

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kortársaink rendezvénysorozat keretében Bárány Tamást látta vendégül a bibliotéka. Az íróval Széphalmi Istvánné könyvtáros és Szurmay Ernő a bibliotéka igazgatója beszélgetett.

Verseghy Könyvtár Fotótára

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A KISZ Szolnok városi Bizottsága és a megyei bibliotéka a Könyv és ifjúság akció folytatásaként 35 év az irodalomban címmel olvasómozgalmat hirdetett a dolgozó fiatalok KISZ-szervezetei számára. A mozgalom vetélkedősorozata egy döntő fordulóval ért véget.

Április

Hűtőgépgyár Szakszervezeti Könyvtára (Jászberény): Közel 12 ezer kötettel, 38 újsággal és folyóirattal várta a gyár olvasni, művelődni vágyó dolgozóit. A könyvtárosok sok színes, változatos programot is szerveztek az olvasóknak. Gyakran rendeztek kiállítást és vetélkedőt. 1981 tavaszától pedig egy kis füzetben közreadták minden hónapban a könyvtár új könyveinek listáját. A rövid ismertetőket tematikusán csoportosították. A füzet tartalmazta a könyvtár rendezvényeit és rejtvény is volt benne. A tájékoztatót a KlSZ-alapszervezetekhez, az üzemi kulturfelelősökhöz és a szocialista brigádokhoz juttaták el.

Községi Könyvtár (Tiszakürt) - Szolnok megyei Néplap felvétele

Községi Könyvtár (Újszász): Több mint 25 ezer kötet könyv és száznál több hanglemez áll a kölcsönzők rendelkezésére.

10. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): A szocialista brigádok számára meghirdetett háromfordulós irodalmi vetélkedőjére került sor.

11. Községi Könyvtár (Nagyiván, Tiszaigar, Tiszaörs):  Verseskötetekből összeállított kamarakiállítás fogadta az érdeklődőket költészet napja alkalmából.

Nagyközségi-járási Könyvtár (Tiszafüred): A költészet napja tiszteletére  vetélkedőt szervezett a könyvtár a helyi úttörőelnökség gel és a KlSZ-bizottsággal közösen irodalomkedvelő fiataloknak. Az úttörők a szép magyar beszédből vizsgáznak a Kazinczy verseny keretében, a KISZ-tagok pedig vers- és prózamondásban mérték össze tudásukat.

16. (Martfű): Munka és Művelődés Hete alkalmából Garai Gábor író volt a helyi közönség vendége.

Verseghy Könyvtár Fotótára

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Költészet napja rendezvénysorozathoz kapcsolódóan Zene és költészet címmel a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban tartottak előadást.

Május

A nagyiváni úttörőcsapat eredményesen teljesítette a Verseghy Könyvtár és a megyei Úttörő Elnökség által kiírt "Könyvet a felnőtteknek" elnevezésű akció követelményeit. A csapat Mókus őrsének tíz tagja az akció ideje alatt ötvenöt nyugdíjas embert keresett meg a lakásán, akik idős koruk vagy betegségük miatt nem tudnak elmenni a könyvtárba. Az úttörők olvasnivalót vittek az öregeknek, és vállalták, hogy ezentúl rendszeresen cserélik az elolvasott könyveket. A kis „könyvtárosok" ezzel a vállalásukkal teljesítették a Barátunk a könyv — akció követelményeit is.

11. Gyermekváros (Szolnok): Az újonnan átadott megyei gyermek- és ifjúságvédő intézetben könyvtárszobát is kialakítottak az otthonban elhelyezett gyermekek és nevelőik számára.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének megyei szervezete összejövetelt tartott, ahol  dr. Zsidai Jószef, az MKE elnöketartott előadást Könyvtárügyünk időszerő kérdései, - kitekintéssel svájci és osztrák
könyvtárakban nyert tapasztalatokra címmel.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Immár ötödik alkalommal került sor a Verseghy nyelvművelőversenyt, amelyre több mint százötven általános iskolás diák nevezett be ebben az évben. A járási, városi középdöntők után huszonegyen jutottak a a megyei döntőbe. A döntőn a szép magyar beszédből, nyelvünk helyes használatából vizsgáztak a diákok.

22. Nagyközségi Könyvtár (Kunhegyes): A nagyközségi tanács, a megyei tanács, a Verseghy Könyvtár és a műemléki felügyelőség összefogása eredményeképp kerülhetett sor a kunhegyesi könyvtár épületének átadására. Az 1730-ban épült parasztbarokk stílusú műemlék épületet erősen leromlott állapotából varázsolták újjá. A tervezés munkáját a Szolnokterv szakemberei végezték, a belsőépítészeti terveket Blazsek Gyöngyvér készített. A könyvtárban kaptak helyet Csete Ildikó textíliái és Kun Éva kerámiái is.

previous arrow
next arrow
Slider

29. - június 6. Ünnepi Könyvhét

Városi Könyvtár (Jászberény): A Nádor utcai lakótelep 2-es számú lakóházának alagsorában, a szakszervezeti könyvtár régi helyiségében fiókkönyvtárát nyitott a városi könyvtár. Képes- és mesekönyvekből, válogatott szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvekből négyezer kötet állt az olvasók rendelkezésére. Még ebben az évben Máté György szobrász által vezetett képzőművész szakköre is a fiókkönyvtárban kapott helyet.

Június

1. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Szemtől szembe a művészetekkel címmel olvasónapló-pályázatot hirdetett a bibliotéka a KISZ városi bizottságával közösen. A pályázat 1982. április 4-ig tartott.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Valóság című folyóirat ankétját szervezte meg közösen a Magyar Népművelők és a Magyar Könyvtárosok megyei szervezetei

14. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Már negyedszer szervezett cigánygyermekek részére olvasótábort a könyvtár a Killián napközi otthonban. A tíznapos táborban harmincöt kisiskolás vett részt, akiknek a rendezők igyekeztek emlékezetessé tenni az együttlétet. Kun János előadóművésszel, Forrai Magda zenésszel és Vitai Ildikóval találkoztak a tábor lakói. Ezen kívül szerepelt a programban kirándulások: múzeum- és műteremlátogatás, valamint bábkészítés, játékos anyanyelvi foglalkozás, riportkészítés, filmvetítés, lemezhallgatás és soksok kötetlen beszélgetés, a pedagógusok és a könyvtárosok vezetésével.

18. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Megnyílt a község új könyvtára a tanács épületében. A 72 négyzetméter alapterületű, háromrészes olvasóterem több mint kétszerese lett a régi könyvtárnak. A könyvek bemutatását, válogatását az olvasóteremben szabadpolcok segítették, tárolásukat pedig raktár biztosította. A könyvtár megnyitása után az olvasók találkoztak Jobbágy Károly kétszeres József Attila-díjas költővel.

23. Községi Könyvtár (Kunmadaras): A nyári szünet alatt új játékokkal várta a diákokat a helyi bibliotéka.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Egyhetes megyei olvasótábort rendeztek Zebegényben. A könyvtár, a szolnoki városi úttörőelnökség, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ „És tüzet gyújtott bennem” című pályázatára beküldött legjobb írások szerzői, valamint az úttörőcsapatoknál kiváló munkát végzők közül hetvenöten vehettek részt az olvasótáborban.

Verseghy Könyvtár Fotórára

A hónap végén Mezőtúron a könyvtárigazgatók értekezletéin értékelték az Olvasó ifjúságért pályázat első évének eredményeit, és átadták a szervező bizottság díjait a legjobban teljesítő könyvtári közösségeknek és KlSZ-alapszervezeteknek.

Július

Szakmunkástanulók olvasótábora (Karcag): Az ország különböző pontjáról száztíz fiatal érkezett a táborba, amelyet a SZOT szervezett Karcagon.

Úttörőtábor (Újszász): A parkerdőben az újszászi gyermekeknek olvasótárbort szerveztek. Sebestyén Éva, a Szigligeti Színház művészének műsora is színesítette az úttörőtábor programját.

Városi Könyvtár (Jászberény): De jó játék ez, gyerekek című akciójával a nyári szünidő hasznos eltöltéséhez nyújtott segítséget.

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csak tiszta forrásból címmel szerveztek Bartók Béla emlékműsort Létay Klára, Békeffy Sarolta és Mosóczy Miklós közreműködésével.

9. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (Szolnok): A MÁV Szolnoki Járműjavító fennállásának 125. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás. A kiállított képek és dokumentumok között az intézmény könyvtárának története is bemutatásra került.

14. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola (Szolnok): A IX. Országos Honismereti Akadémián Fodor István, a jászberényi járási-könyvtár munkatársa tartott koreferátumot.

15. Járműjavító Művelődési Ház könyvtára (Szolnok): Átalakítási munkálatok után nyílt meg újra a bibliotéka és újra felkereshették az olvasók.

Augusztus

3. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Olvasótábor nyílt a könyvtár az úttörőházzal közös szervezésében. Az augusztus 15-én befejeződő táborozáson az általános iskola negyedik és ötötdik osztályosai vettek részt irodalmi-könyvtári, manuális-művészeti, valamint helyismereti és társadalomkutató csoportokban.

Ebben a hónapban kötetet adott ki a könyvtár „A feledés homályából” címmel Szélpál Árpád hazai irodalmi munkásságáról.

Törökszentmiklósi városi könyvtár - Szolnok megyei Néplap archívuma

19. Községi Könyvtár (Tiszaörs): Az alkotmánvnaoi ünnepség keretében kerül sor az új könyvtár átadására. A közművelődési intézményt a régi tanácsháza épületében alakították ki. Az avató ünnepségen nyitották meg a könyvtárban Madarász Gyula debreceni festőművész kiállítását is.

Hamarosan megalakult az ifjú könyvbarátok köre és ott kezdte meg működését az irodalmi színpad is.

Szeptember

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Új olvasótermében zenei részleget alakítottak ki, hogy segítsék a zenei nevelést, a különböző zenei műfajok népszerűsítését. Az új részleget lemezjátszókkal, magnókkal, rádió- és televíziókészülékkel, zenei és verses hanglemezekkel, a zeneirodalmat ismertető könyvekkel látták el. A fonotéká- ban egyszerre hatan hallgathatták négy csatornán praktikus fülhallgatóval a kívánt műsort. A kiválasztott számokat szalagos vagy kazettás magnóra is fel lehetett venni.

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma) - Szolnok megyei Néplap felvétele

Klubkönyvtár (Tiszasas): Felújították a könyvtár épületét. A munkálatokat a kunszentmártoni Szövetkezeti Építőipari Vállalat végezte.

16. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (Szolnok): A megye könyvtárosai és a könyvtárakat fenntartó városi, községi tanácsok szakemberei tartottak konferenciát. A tanácskozáson a megye könyvtárügyének fejlődését. valamint a könyvtárak előtt álló feladatokat tekintették át. A magvar könyvtárak az 1970-es 1980-as években című kiállítás megnyitóiéval vette kezdetét a rendezvény, majd Feladatok a IV. Országos Könyvtárügyi Konferencia ajánlásainak tükrében címmel Juhász Jenő, a Művelődési Minisztérium könyvtári osztályának vezetője tartott előadást. Ezt követően dr. Vincze Sándornak, a megyei tanács művelődési osztályvezetőjének Fenntartók és könyvtárosok Szolnok megyében című korreferátumát hallgathatták meg a résztvevők. A tanácskozás hozzászólásokkal, vitával fejeződött be.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A rokkantak nemzetközi éve alkalmából Könyvről könyvért vetélkedőt tartottak a könyvtárban az érintettek számára.

22.Bárány Tamás íróval beszélgethettek az érdeklődők.

Verseghy Könyvtár Fotórára

23. Könyvtár (Kunmadaras): A helyi cigánygyerekek klubjának foglalkozására került sor a könyvtárban.

Október

FÉKON gyáregysége (Kisújszállás): Az üzem klubhelyiségében szakszervezeti letéti könyvtár is működött. Az ott levő 900 kötetet negyedévenként cserélte az SZMT megyei könyvállományából, amelynek fejlesztéséhez évenként négyezer forinttal járult hozzá a gyár.

Klubkönyvtár (Tiszasas): A csépai közsö községi tanács felújította a tiszasasi klubkönyvtárat.

Megyei Pedagógustovábbképző Intézet (Szolnok): Az intézet új épületbe költözött. A kltözés lehetővé tette, hogy a pedagógiai szakkönyvtár háromezer kötetes gyűjteménye kiegészüljön a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár pedagógiai könyvtárával.

Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): Kilenc szocialista brigáddal kötött együttműködési megállapodást a 19 ezer kötetet számláló cibakházi könyvtár. Azt vállalta a bibliotéka, hogy segíti a kollektívák kulturális vállalásainak teljesítését vetélkedőket, író-olvasó találkozókat szervez. Az úttörő- és kisdobos foglalkozások nagy része és az ifjú kommunisták politikai foglalkozásai, vetélkedői is a könyvtárban zajlottak, ezekhez játékokat, hanglemezeket, diafilmeket biztosított az intézmény.

Községi Könyvtár (Jánoshida): A Jászföld című könyv szerzője, Kunszabó Ferenc mutatta be kötetét a jánoshidai közönségnek.

Városi Könyvtár (Jászberény): Perei Zoltán grafikáiból nyílt tárlat a bibliotékában.

7. Hűtőgépgyár Szakszervezeti Könyvtára (Jászberény): A műszaki és közgazdasági könyvnapok alkalmából egész hónapot betöltő rendezvénysorozat kezdődött Jászberényben.

12. Nagyközségi Könyvtár (Kunmadaras):Utazás hazai tájakon címmel nyílt könyvkiállítás.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Magyar Közgazdasági Társaság Szolnok
megyei Szervezete,a Szervezés és Vezetéstudományi Társaság megyei Szervezete, valamint a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Vállalat a könyvtárral közösen szervezett köbnyvankétot. Célszerű vállalati szervezet címmel Marosi Miklós, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem professzora tartott előadást.

16. - november 4. között rendezték meg az őszi megyei könyvheteket.

19. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtár zeneszobájábana Boros Attila, a Magyar Rádió zenei szerkesztője Verdi operái címmel tartott előadást.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár a MKT Szolnok megyei Szervezetével, valamint a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Vállalattal ankétet rendezett Az exportösztönzés címmel megjelent szakkönyvről. Az ankétet a mű szerzője, Fáyné Péter Emese a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem adjunktusa vezette.

Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Árfolyamváltozások és a külkereskedelmi árak címmel dr. Tarafás Imre kandidátus, a Magyar Nemzeti Bank osztályvezetője tartott előadást a könyvtár emeleti klubjában. A Magyar Közgazdasági Társaság jászsági csoportja szervezésében konzultáció követte az előadást.

November

Összevonták Jászszentandrás oktatási és közművelődési intézményeit. Az általános iskola, az óvoda, a községi művelődési ház és könyvtár közös irányítása — szakmai önállóságuk meghagyása mellett — elősegíti maid az intézmények jobb kihasználását, takarékos gazdálkodását.

Községi Könyvtár (Abádszalók): Huszonháromezer kötet és 45 féle folyóirat várta az olvasókat a könyvtárban. A gyermekkönyvtárban 6—7 ezer kötet közül válogathattak a fiatalok.

Szolnok megyei Néplap felvétele

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Hatfordulós vetélkedőn pergették vissza a történelem lapjait, a Nagv Októberi Szocialista Forradalom eseményeit Mezőtúron. A könyvtár és az MN helyi alakulatának szakszervezeti bizottsága által a rendezett döntőben hét, egyenként négytagú csapat versengett.

Szolnok megyei Néplap felvétele

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár az MTVB művelődésügyi osztálya, a KISZ Szolnok megyei Bizottsága, az SZMT Ságvári Endre Művelődési Központja és központi könyvtára, a TIT, a MÉSZÖV, a TESZÖV, a KISZÖV, valamint a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ közreműködésével tavasszal politikai vetélkedőt hirdetett „Együtt a közös úton” címmel szocialista brigádok részére, amelynek megyei döntőjére november elején került sor. A szervezők a vetélkedővel kapcsolódni kívántak az SZKP XXVI. kongresszusához, a NOSZF 64- évfordulójához és a KISZ X. kongresszusához.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A  Magyar Eszperantó Szövetség Szolnok megyei Bizottságával közösen kétnyelvű (eszperantó-magyar) irodalmi déutánt rendezett a könyvtár. Az irodalmi délután témáj Karel Capek élete és munkássága volt.

Szolnok megyei Néplap felvétele

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár Gyermekkönyvtára és a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ zenei módszertani foglalkozássorozatot szervezett. Az érdeklődő óvónők számára Segíts csengettyű címmel G. Forrai Magdolna zenepedagógus tartott foglalkozást.

16. Szolnok Megyei Levéltár (Szolnok): A Könyvtárosok Szolnok megyei szervezete szakmai látogatást tett a levéltár újonnan átadott szolnoki épületébe.

19. Csomóponti Művelődési Ház Könyvtára (Szolnok): A tam-tam dobtól a huszonegyedik század zenéjéig címmel könnyűzenei sorozatot indított a könyvtár.

Községi Könyvtár (Tószeg): Szilvási Lajos író találkozott olvasóival.

20. Csomóponti Művelődési Ház Könyvtára (Szolnok): A bibliotéka látta vendégül a szolnoki propagandista klub tagjait, akik megismerkedtek a könyvtár állományával, a propagandamunkában jól hasznosítható kiadványokkal.

23. Városi Könyvtár (Jászberény): Dr. Horuczi László, a szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető tanára tartott előadást Az életmód erkölcsi kérdései címmel.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Közművelődés és értelmiség címmel Huszár Tibor tartott előadást.

25. Városi Tanács (Túrkeve): A politikai könyvnapok keretében nyílt könyvkiállítás a nagyteremben.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kurucz Gyula író volt a könyvtár vendége, akivel Alexa Károly beszélgetett a Kortársaink rendezvénysorozat keretében.

Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

December

Községi Könyvtár (Kunhegyes): A könyvtár pinceklubjában Suha Zoltán és Suháné Somkuti Katalin karcagi iparművészek üvegkiállítása tíz napig várta a látogatókat. 

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kortársaink elnevezésű rendezvénysorozat keretében Levendel Júlia és Horgas Béla Négykezes címmel tartott irodalmi délutánt, amelynek műsorvezetője Pinczési Judit költő volt.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Politikai könyvnapok keretében Karsai Elek történész volt a könyvtár vendége.

11. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (Szolnok): Száncsengő címmel szervezett módszertani, zenei foglalkozást óvónők részére a Verseghy Könyvtár gyermekkönyvtára. G. Forrai Magdolna zenepedagógus vezette.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Továbbképzést tartottak általános és középfokú oktatási intézmények könyvtárosai részére "Az iskolai könyvtárak helyzete és fejlesztési lehetőségei" címmel.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A bibliotéka eszperantó irodalmi köre Zamenhof-estet rendezett, ahol Rysard Dolinsky lengyel pedagógus tartott előadást.

17. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A magyar hanglemezklub mezőtúri szekciójának szervezésében a Kenderkóc együttes bemutatóját rendezték meg a könyvtárban.

21-22. Csomóponti Művelődési Ház könyvtára (Szolnok): A téli szünetben gyermekkönyv-kiállítással várták a nebulókat.

Szolnok megyei Néplap felvétele

31. (Jászboldogháza): Összevonták az általános iskola és a községi könyvtárat. Az összevonás után külön gyermekrészleget alakítottak ki, amely az általános 

1993

 Január

14. Tiszaföldvár: Játékos anyanyelvi vetélkedő.

15. Jászárokszállás: Urvölgyi Andrásné, a Városi Könyvtár igazgatója nyugdíjba vonult. A könyvtár vezetését Ádám Gáborné vette át, aki szeptember 15-től január 15-ig megbízott igazgatóként irányította az intézmény munkáját.

15. Törökszentmiklós: Vetélkedő döntő felső tagozatos tanulóknak. Téma: Amerika felfedezésének 500. évfordulója.

16. A 633. Sz. Petőfi Sándor Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola (Szolnok): Az iskola, a Ságvári Művelődési Központ és a Szakszervezetek Megyei Könyvtára a költő születésének 170. évében ismét megrendezte a szakmunkástanulók Petőfi Sándor vers- és prózamondó versenyét a Helyőrségi Művelődési Otthonban.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Óda a fényhez című antológiát mutatták be. Közreműködtek a Varga Katalin Gimnázium diákjai. Az antológiában publikáló két szolnoki szerzővel (Baranyiné Miks Mária, Kerekes Géza) is találkozhattak az érdeklődők.

19. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Előadássorozat kezdődött, melynek témája: Biblia a helyes életmódról.

20 Községi Könyvtár (Jánoshida): Dr.Tóth Edit pszihológus előadása.

22. Csokonai Könyvtár (Karcag): A Magyar Kultúra Napja tiszíeletére helyi irók, költők és műveik bemutatása.

23. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A Magyar Kultúra Napja alkalmából találkozó Füzesi Zsuzsa grafikussal.

23. Községi Könyvtár (Mezőhék): Játékos irodalmi vetélkedő általános iskolásoknak.

24. Községi Könyvtár (Abádszalók): A Magyar Kultúra Napja alkalmából mesemondó versenyt rendezett a könyvtár a helybeli és a megyében élő gyermekek számára.

25. Községi Könyvtár (Tiszaörs): Rendhagyó irodalmi óra a könyvtárban. A foglalkozás témája: Fekete István élete és művei.

28. Rákóczifalván megtartott testületi ülés döntése alapján közös igazgatású intézménnyé vált a Faluház és a könyvtár.

30. Városi Könyvtár (Jászberény): A Zöld Klub programján előadást hallgathattak az érdeklődők Reform étrend télen címmel, melyben tanácsokat adtak a vegetáriánusok számára is.

A kunhegyesi könyvtár 1993 elején. Fotó: Mészáros János

Február

2. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Biblia a helyes gyógymódról elnevezésű sorozat részeként A helyes nevelés alapelvei címmel Csabai Tamás tartott előadást.

3. Községi Könyvtár (Zagyvarékas): A KDMP helyi szervezetének anyagi támogatásával vetélkedőt rendeztek Móricz Zsigmondról.

4-5. Szakszervezetek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képviselete és a Szakszervezetek Megyei Könyvtára (Szolnok): A könyvtár tanfolyamot szervezett olyan szakszervezeti tisztségviselők számára, akik az alapszervezetek pénzügyi, gazdálkodási, adózási kérdéseivel foglalkoznak. A tanfolyam résztvevői megismerkedhettek a naplófőkönyv, zárás, ellenőrzés, mérlegkészítés, adózás, adatszolgáltatás kérdéseivel.

5. Községi Könyvtár (Mezőtúr): A könyvtár vendége volt Lengyel László politológus.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Dr. Hankóczi Gyula gimnáziumi tanár 37 kötet könyvet adományozott a Városi Könyvtárnak, 2.320.-Ft értékben.

16. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): "A Biblia a helyes életmódról" című előadássorozat keretein belül Csabai Tamás előadásában a helyes életmódról, az idő felhasználásáról, a munka és a pihenés változásáról, egészségügyről és táplálkozásról beszélgettek a Biblia szemszögéből.

19. Tiszaparti Gimnázium (Szolnok): Az iskola könyvtárából jelentkezett a Ki nyer ma?, a Magyar Rádió népszerű játékos zenei műsora.

24. Jászárokszállás: A Városi Önkormányzati Testület Ádám Gábornét nevezte ki a Városi Könyvtár igazgatójává. Megbízatása öt évre szólt.

24. Karcag: „Legkedvesebb süteményem" - nyugdíjasok süteménysütő versenye.

25. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): A Városi Könyvtár Gyermekkönyvtára városi szintű vetélkedőt rendezett Petőfi Sándor születésének 170. évfordulója tiszteletére. A vetélkedőre minden általános iskolából várták annak az 1x3 fős 5. osztályos csapatnak a jelentkezését, mely az iskolai tanulmányok és némi egyéni hozzáolvasás alapján a legjobban ismeri Petőfi Sándor életrajzát, a János Vitéz című elbeszélő költeményét, valamint az 5. osztályos tankönyv által ismertetett verseket.

A versenyen tizenöt általános iskolából 45 ötödikes diák mérte össze tudását. A szoros küzdelemben az első helyet a Széchenyi Körúti Általános Iskola diákjai szerezték meg, a másodikok a Tallinn Körúti Általános Iskola tanulói, a harmadikok a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola ötödikesei lettek. A jó szereplésért mind a felkészítő tanárokat, mind a versenyző gyermekeket elismerés illeti.

25. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Töprengő című vetélkedő díjkiosztó ünnepsége

26. Karcag: "A méhészet aktuális problémái" címmel Ruff János szakíró tartott előadást. A megszűnt zalaapáti méhésziskola tanára, gyakorló méhész a méhbetegségekről tartott előadást az érdeklődőknek.

A Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem Mezőtúri Főiskolai Karának könyvtára. Fotó: Mészáros János

Március

Községi Könyvtár (Zagyvarékas): A Községi Könyvtár vetélkedőt hirdetett februárban az általános iskola felső tagozatos diákjainak Móricz Zsigmondról. A közel két hónapig tartó verseny szóbeli döntőjét a napokban tartották meg a könyvtár olvasótermében. Ekkor öt gyerek mérte össze tudását a figyelmes nézőtábor és a zsűri előtt.

5. Városi Könyvtár (Kunhegyes): Március 15-e tiszteletére rendezett szavalóverseny lebonyolításában,értékelésében vettek részt a könyvtár dolgozói.

9. Csokonai Könyvtár (Karcag): Barsiné Pataki Etelka címzetes államtitkár, az Expo főbiztosa látogatott a városba. Találkozott a Turulháza Alapítvány vezetőivel, megismerkedett az alapítvány terveivel, majd a Kunhalom Klub vendégeként a karcagiakkal beszélgetett városi Könyvtár olvasótermében.

Községi Könyvtár (Fegyvernek): Iró-olvasó találkozó Jóka Annával.

11. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Arany Jánosról szóló irodalmi estét tartottak Bánffy György színművész közreműködésével.

15. Községi Könyvtár (Öcsöd): Ünnepi megemlékezés március 15-ről.

15. Községi Könyvtár (Újszász): Községi szavalóverseny minden korosztály számára.

17. Csokonai Könyvtár (Karcag): Gyógynövények a mindennapi életünkben címmel tartott előadást a könyvtár olvasótermében Zsigray György tudományos kutató.

Községi Könyvtár (Tiszaörs): Origami foglalkozás gyermekolvasókkal.

19. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Vakok és Csökkentlátók Megyei Szervezete közreműködésével irodalmi műsor.

19. Községi Könyvtár (Tomajmonostora): Vidám, játékos vetélkedő általános iskolások részvételével. A jutalomnak szánt többszáz palacsintát és fánkot a fiatalok készítették.

23. Csokonai Könyvtár (Karcag): Sárossy László, a Földművelésügyi Minisztérium volt államtitkára a Kunhalom Klub vendégeként a könyvtár olvasótermében találkozott az érdeklődőkkel, válaszolt a mezőgazdasággal kapcsolatos kérdéseikre.

25. Városi Könyvtár (Szolnok): Dr. Szalay Márta nőgyógyász szakorvos tartott előadást kamasz olvasók számára.

29. Csokonai Könyvtár (Karcag): A Jászkunság című irodalmi folyóirat estjén a házigazda - Körmendi Lajos fő szerkesztő - mutatta be a lapot.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vendég volt Nagybányáról Fazekas Magdolna könyvtáros, aki március 29-től április 2-ig ismerkedett a szakmával.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fórum: - Haladunk vagy maradunk. A fórum résztvevői között volt Szente Ferenc, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgató-helyettese.

Az első megyei Könyvtári Kulturális Napok egyhetes rendezvénysorozattal olyan hagyományt kívántak teremteni, amely bensőséges viszonyt alakít ki a könyvtár és olvasó között - mondta Csáti Péterné, a Magyar Könyvtáros Egyesület JNSZ megyei szervezetének elnöke. A fórum első előadója Szente Ferenc, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgató-helyettese egy új, megyei tudományos rendezvényként köszöntötte a kezdeményezést, ami azért is jelentős, mert a könyvtárszakma kicsi ugyan, de világszakma, amelynek a korhoz illő filozófiája - könyvtárelmélete - a sok szakirodalom ellenére is nehezen alakul ki.
„A könyvtáros politizálása szolgálat” címmel elhangzott előadásában a könyvtáros szerepét, helyét, kapcsolatát a fogyasztói társadalomhoz - fejtegette.
A demokrácia oxigénje az információs szabadság, a valóságos tét a haladáshoz pedig az, hogy a fogyasztói ambíciókat maga mögé tudja-e utasítani a szellem. A könyvtáros betegsége a hivatali elszürkülés, ez ellen csak olvasással, fokozott művelődéssel lehet tenni - hangoztatta.
Boros Lajos, a megyei közgyűlés elnöke - a rendezvény- sorozat védnökeként - megyénk kulturális életének jelenéről, a közelmúlthoz képest történő
változások tükrében számolt be. A mai rendezvény remélhetőleg nyitás lesz a gazdagabb polgári réteg, a vállalkozók felé olyan értelemben is - mondotta -, hogy átérezve a kultúra egyre szűkösebb anyagi lehetőségeit, állampolgári kötelességként, önként járulnak majd hozzá a finanszírozásához.
Várhegyi Attila, Szolnok város polgármestere - a rendezvény másik védnöke - beszédében ezt a gondolatot kiegészítette azzal, hogy a jövőben a jelenlegi szponzorálási, sok esetben reklámrendszer helyett a mecenatúrának kell kialakulnia, amikor belső igényből fakadóan, minden elismerési vágy nélkül az támogat, aki ezt anyagilag megteheti.

Beszélgetés az alternatív színházról Rigó Józseffel, a Híd Színpad vezetőjével. Beckett: Lépések, a Híd Színpad előadása.

29-04.02. Könyvtári Kulturális Napok Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

27-29. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Óriási károkkal járt a tavaszi hóolvadás. A könyvtár olvasóterme „elázott".

30. Városi Könyvtár (Jászberény): Dr. Wirth István vezetett egy beszélgetést, melynek témája 1848 jelentősége és helytörténeti vonatkozásai voltak egy rendhagyó történelemóra keretében.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): „A business az biznisz” elnevezéssel a Magán- vállalkozásokat Fejlesztő Központ napja.

31. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Az MSZP országos vers- és prózamondó versenyének területi fordulója a könyvtárban.

31. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Költészet napi versmondó verseny általános iskolásoknak.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rendhagyó irodalmi óra az MTV "Lyukasóra" c. műsorának részvételével.

Rendhagyó történelemóra a Szemtanú c. folyóirat irányításával, Bíró Ferencné vezetésével a Varga Katalin Gimnázium diákjai számára. Ankét a Szemtanú c. folyóirat szerkesztőivel történelemtanároknak és érdeklődőknek.

Fotó: Nagy Zsolt. Új Néplap archívuma


31. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Rajzpályázatot hirdettek „Tiszaföldvár város" címmel általános iskolásoknak.

A kisújszállási városi könyvtár zenei részlege külön helyiségben található az önkormányzat épületének alagsorában. A hanglemezek, kazetták és hangos könyvek hallgatása mellett videofilmek nézésére is van lehetőség. A termet úgy alakították ki, hogy előadások és irodalmi estek rendezésére is alkalmas.
Fotó: Mészáros János

Április

1. Városi Könyvtár (Jászberény): „A Jászság őstörténete" címmel Kertész Róbert régész előadása.

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Betekintés a Megyei Könyvtár életébe. Nyitott nap.

Az Új Néplap hasábjain megjelent vetélkedő eredményhirdetése. A kéttannyelvű Varga Katalin Gimnázium diákjainak angol estje /angol nyelven/.

1-5. Városi Könyvtár (Szolnok): Könyvtáros hét. Program: Módszervásár gyermekkönyvtárosok részére. Vendég: Marék Veronika író. Kun János előadóművész irodalmi órája 7-8. osztályos tanulóknak.

Koszpek József tojáspatkoló népművész bemutatója. Dudás Zoltán zenés, irodalmi műsora gyermekeknek.

2. Községi Könyvtár (Fegyvernek): A Megyei Könyvtári Kulturális Napok keretében könyvárusítás, gyermekeknek ajándékosztás, "nyílt napok" a könyvtárban. A község helytörténeti (tárgyi) gyűjteményének ünnepélyes átadása.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Sajtótájékoztató a Megyei Könyvtári Kulturális Napok célkitűzéséről, eseményeiről, eredményeiről.

7. Községi Könyvtár (Tószeg): Író-olvasó találkozó Békés Pállal.

7-20. Községi Könyvtár (Kengyel): A könyvtár helyiségeit az óvoda foglalta el, így ismét 50m2-en kellett az állományt elhelyezni.

9. Községi Könyvtár (Öcsöd): Költészetnapi ünnepség.

10. Községi Könyvtár (Kuncsorba): Szellemi és ügyességi vetélkedő a könyvtárban fiatalok részére.

11. Községi Könyvtár (Alattyán): Vers és prózamondó verseny általános iskolások számára.

11. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Arany János verseiből szavalóverseny
általános iskolásoknak.

13. Községi Könyvtár (Csépa): A könyvtár átköltözött a Művelődési Ház volt mozi helyiségébe. Alapterülete 72 m2, korszerű, világos, központi fűtéssel.

14. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): „Életem nyitott könyve" címmel előadóestet tartott Kádár Edit és Kádár István. Mindketten a Túri Teátrum tagjai.

15. Városi Könyvtár (Szolnok): Költészetnapi versmondó verseny Weöres Sándor verseiből óvodásaknak.

16. Kunszentmárton: Városi szavalóverseny.

17. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Szavalóversenyt általános iskolás diákok részére.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Kazinczy nyelvművelő verseny városi és városkörnyéki döntője. a „Szép magyar beszéd” verseny területi fordulóján a költészet napjára is emlékezve, megnyitóként Gönci Zoltán a debreceni Ady Endre Gimnázium tanulója tolmácsolásában Arany János „A fülemüle” című versét hallgathatták meg a résztvevők.

18. Községi Könyvtár (Abádszalók): Kun János rendhagyó irodalmi órája "A XIX. sz. költői" címmel, 7. osztályosoknak.

Városi Könyvtár (Martfű): Az olvasókör tagjai a kecskeméti színházba látogattak, ahol a Csodálatos vagy Júlia c. darabot nézték meg.

19. Jászárokszállás: Az országos Kazinczy-verseny területi fordulója, 38 versenyzővel.

19. Jászberény: A Kazinczy-verseny területi fordulója.

19. Csokonai Könyvtár (Karcag): A Kazinczy-verseny városi döntője.

19. Kunhegyes: A Kazinczy-verseny előkészítése, lebonyolítása.

19. Kunszetmárton: A Kazinczy-verseny körzeti fordulója.

19. Martfű: A Kazincay-verseny területi döntője.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kazinczy-verseny városi fordulójának megrendezése.

19. Zagyvarékas: Szavalóverseny az általános iskola tanulóinak részvételével.

22. Jászberény: A „Föld Napja" alkalmából Buschmann Ferenc, a Jász Múzeum munkatársa tartott emlékezetes előadást.

22. Városi Könyvtár (Szolnok): Regényíró pályázat keretében Rideg Sándor: Indul a bakterház c. művének folytatását írták meg a gyermekek, saját elképzeléseik szerint. A város hat általános iskolájából a legkülönfélébb alkotások érkeztek be. A zsűri értékelésekor a szöveghűséget, az ötletességet, a fantáziát egyaránt értékelte. A legjobb három pályázat különdíjban részesült, a többiek okleveleket, kisebb jutalmakat kaptak.

23. Mezőhék: Mesemondó verseny általános iskolások részvételével.

24. Tiszaörs: Szavalóverseny általános iskolások számára.

30. Jászberény. A szolnoki Varga Katalin Gimnázium irodalmi színpada a vak és gyengénlátó költők "Óda a fényhez" c. antológiáját mutatta be.

Május

2.  Csokonai Könyvtár (Karcag): „Csak egy Földünk van" címmel környezetvédelmi vetélkedő gyermekeknek.

6. Szolnok, Megyei Könyvtár: A Verseghy nyelvművelő verseny területi fordulója.

7. Jászberény: A Verseghy nyelvművel verseny területi döntője.

13. Szolnoki Városi Könyvtár Reutlingenből - Szolnok testvérvárosából - delegáció látogatott a könyvtárba. Gyönyörű, német nvelvű mesekönyveket, regényeket hoztak ajándékba.

14. Tiszafüred: Ismeretlen tettesek betörtek a könyvtárba és elvitték a könyvtár csaknem teljes elektrotechnikai felszerelését és a video lejátszót.

24. Jászberény, Jászjákóhalma: Az ünnepi könyvhét vendége volt Fenyvesi Félix Lajos költő.

25. Csokonai Könyvtár (Karcag): „Északi madárhegyek tájékán" címmel Dr. Zsigray György kutató környezetvédelmi előadást tartott a gyermekolvasoknak.

25. Abádszalók: Kun János rendhagyó irodalmi órája "Arcomról minden csillagot" címmel.

25. Kisújszállás: Rajzóra a könyvtárban Varga Tamás ilusztrátorral, alsótagozatos gyermekeknek.

25. Martfű: „Szent a költő lantja" címmel szavalóversenyt rendeztek.

26. Jászberény: Irodalmi estet tartott Kányádi Sándor műveiből Réti Árpád, az egri Gárdonyi Géza színház művésze.

27. Zagyvarékas: Valamennyi alsótagozatos tanulót és nagy csoportos óvodást vendégül látta a könyvtár Ivancsics Ilona gyermekműsorán.

30. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Városi Gyermeknap.

Június

1. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Városi Önkormányzati Testület Gaál Sándort nevezte ki a könyvtár igazgatójává.

3. Csépa: Író-olvasó találkozó Gyárfás Endrével.

3. Kenderes: Író-olvasó találkozó Gyárfás Endrével.

3. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A megyei ünnepi könyvhetet megnyitota Grendel Lajos. Az ezt követő Márai Sándor emlékműsor előadóművésze Márai Emőke volt.

3. Szolnoki Városi Könyvtár: Az ünnepi könyvhét városi megnyitója. Ünnepi beszédet mondott a város polgármestere, Várhegyi Attila. Íróvendég: Molnár H. Lajos.

4. Városi Könyvtár (Szolnok): Gyárfás Endre író-költő találkozott gyermekolvasókkal.

4. Törökszentmiklós: "Csöndes kiáltás a vesztesekért" címmel Meister Éva tartott irodalmi műsort az ünnepi könyvhét tiszteletére.

5. Jászapáti: Az évtizedek óta működő nyugdíjasklub 50.000.- Ft támogatást kapott az önkormányzattól. Az idősek kultúrális programokra költötték az összeget.

7. Kisújszállás: Az ünnepi könyvhét alkalmából Körmendi Lajos író és Szenti Ernő költő-grafikussal találkoztak az olvasók.

7. Martfű: Az ünnepi könyvhét alkalmából Békés Pál íróval találkoztak a gyermekolvasók.

8. Abádszalók: Író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal, aki a Nap titkairól, fantasztikumokról, rejtélyekről beszélt.

8. Megyei Könyvtár: Békés Pál íróval találkoztak a szolnoki olvasók.

8. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal.

8. Tiszapüspöki: Író-olvasó találkozó Békés Pállal.

8. Tomajmonostora: Az ünnepi könyvhér alkalmából író-olvasó találkozó volt. íróvendég: Padisák Mihály.

9. Kunszentmárton: író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal,7-8. osztályos tanulók részvételével.

9. Szolnok, Megyei Könyvtár: Író-olvasó találkozó Cs. Gyímesi Évával. A beszélgetést Molnár H. Lajos vezette.

9. Öcsöd: A népszerű íróval, Padisák Mihállyal találkoztak a gyermekolvasók.

11. Fegyvernek: „Mesél az erdő" címmel Kovács Mari környezetvédelmi órája, kicsiknek.

11. Szolnok, Városi Könyvtár: A könytár fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte a kollektíva.

14-jul.8. Kunhegyes: Olvasótábor. Eseményei: Kirándulás jún. 29-én és júl. 2-án. Részvétel a HUNGARY KUN CUP nyitóünnepségen. Ókori jelmezes felvonulás. Dudás Zoltán „Meseváros" című zenés, irodalmi műsora. Író-olvasó találkozó Czine Mihállyal.

14-15. Tiszafüred: Az MKE Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete a Városi Könyvtárban rendezte meg a könyvtárosok helyismereti konferenciáját.

16. Kuncsorba: Ügyességi és kulturális vetélkedő gyermekeknek.

20-27. Szolnok, Megyei Könyvtár: Anyanyelvi tábor. A tábor keretében zajlott jún. 25-én és 26-án a Verseghy nyelvművelő verseny országos döntője.

Július

5-16. Törökszentmiklós: Intenzív angol nyelvtanfolyam középiskolás tanulóknak.

7. Vezseny: Író-olvasó találkozó Békés Pállal.

10. Kuncsorba: Kirándulás Kecskémétre a Nemzetközi Gyermektalálkozóra.

15. Jászberény: Nemes András, a Városi Könyvtár igazgatója nyugdíjba vonult.

22. Kisújszállás: Honismereti vetélkedő a napközis tábor lakói számára.

Augusztus

1. Jászberény: A Városi Önkormányzati Testület Janó Jánost kinevezte a Városi Könyvtár igazgatójává. Megbízatása öt évre szól.

1. Szolnok, Megyei Könyvtár: Ecseki Jánosné igazgatóhelyettes nyudijba vonult.

1. Tiszaszentimre: Molnár Anikó kinevezett dolgozóként vette át a könyvtár vezetését.

3. Tiszaföldvár: Romániai magyar gyermekek látogatása a könyvtárban.

5. Kenderes: Előadás és gyógytermék-bemutatö a Szoptatási Világhét alkalmából.

7-14. Megyei Könyvtár: Olvasótábor a Verseghy nyelvművelő versenyenen résztvevő gyermekek számára.

9. Kunhegyes: Régi munkatárs távozott a könyvtárból: Somogyi Irén.

9-19. Törökszentmiklós: Olvasótábor alsótagozatos gyermekeknek.

16. Megyei Könyvtár: Szülői Hatékonyság Fejlesztése (P.E.T) elnevezésű tréning kezdődött 12 könyvtáros részvételével. Dr. Thomas Gordon könyve alapján.

17. Tiszaföldvár: Csángó fiatalok látogatása a könyvtárban.

18-22. Karcag: A Nagykunsági Kulturális Napok keretében hirdetett pályázatok értékelése, elbírálása. Karcag: Bodnár György irodalomkritikus és Gombos Imre író találkoztak irodalomkedvelőkkel.

Szeptember

1. Jászalsószetgyörgy: Megkezdődött a videó kazetták kölcsönzése.

1. Törökszentmiklós: "77 magyar népmese" klub alakult gyermekolvasóknak.

23. Abádszalók: 3 db Merabona könyvállványt vásároltak a könyvtár helyismereti állományának elhelyezésére.

28. Jászberény: A nyári szünidei rajzpályázatra 35 mű érkezett. A rajztanárok által zsűrizett rajzok alkotói könyvjutalomban részesültek.

A Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola 1993 szeptemberében jött létre a két szolnoki tagozat egyesülésével. Az intézmény könyvtára - mely szakkönyvtár - jelenleg két épületben van: az Ady Endre úti főépületben és a tiszaligeti B épületben. 1988-ban költözött be az Ady Endre úti könyvtár az épület tetőterébe.

Október

1. Megyei Könyvtár: TextLib-tanfolyam a hálózatban dolgozó könyvtárosoknak.

6 Tiszaörs: A Kincskereső Irodalmi Klub megalakulása.

9. Tiszafüred: Elkészült a Tiszafüredi Eseménynaptár 1992. évi kézirata. Takáts Béla szerkesztésében.

10. Martfű: Kirándulást szerveztek a gyermekolvasóknak Szegedre és Szeged-Ópusztaszerre.

16. Karcag: „A biblia katolikus szemmel" - Galsi János plébános előadása gyermekeknek.

19. Nagyiván: A Szerencsejáték Alapból a könyvtár 20.000 Ft ot nyert, amelyet könyvvásárlásra fordítottak.

21. Szolnoki Városi Könyvtár: A Grimm mesékhez kapcsolódó rajzpályázat eredményhirdetése. 230 művet értékeltek.

21. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Rajzpályázat eredményhirdetése

25. Megyei Könyvtár: Szakmai továbbképzés községi könyvtárosok számára.

November

Jászberény: A hangtár és az eszköztár egy helyre kerülésével új egység létesült. A videó-, hang-, dia-, grafikai és eszköztár.

4. Alattyán: Irodalmi vetélkedő a Vöröskereszt támogatásával.

4. Martfű: Az irodalmi pódium műsor vendége volt Réti Árpád, az egri Gárdonyi Géza színház művésze, aki Kányádi Sándor verseiból adott elő.

5. Karcag: „A Biblia református szemmel" - id. Nagy Kálmán esperes előadása gyermekeknek.

6. Karcag: „A Szahara szivében, a Nílus völgyében" címmel dr. Kubissek János előadása.

12-13. Megyei Könyvtár: Verseghy Ferenc tudományos emlékülés. Társrendezők: a Magyar Irodalom Történeti Társaság megyei tagozata, a megyei TIT, a Verseghy Gimnázium, a Városi Könyvtár, a Pedagógiai Intézet, a Levéltár és a Damjanich
Múzeum.

13. Kenderes: A debreceni Nyugdijas Postásklub látogatása a könyvtárban.

14. Jászapáti: A zenei részleg CD lejátszóval gyarapott.

18. Megyei Könyvtár: Nagysikerű koncertet tartott a M.É.Z. együttes a zenei részlegben.

19. Kisújszállás: Az egészségvédelmi Hónap keretében rendezett rajzpályázat eredményhirdetése. Találkozó dr. Szöllősi Zsolt fogorvossal.

20. Jászárokszállás: 6 fordulós verélkedőt indított a könyvtár a Jászvidék címú helyi lapban. "Újra kalandozunk az ismeretlen birodalomban" címmel.

20. Jánoshida: A pályázaton nyert 95.000 Ft-ból 2 hangfalat, 1 erősítőt és 1 keverőgépet vásárolt a könyvtár.

22. Fegyvernek: író - olvasó találkozó Moldova Györggyel.

22. Megyei Könyvtár: Egésznapos közalkalmazotti és szakszervezeti napot tartott a könyvtár kollektívája.

22. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Író - olvasó találkozó Konrád Györggyel.

24. Városi Könyvtár (Szolnok): Kormos István születésének 70. évfordulója alkalmából versíró pályázatot hirdettek.

25. Szolnoki Városi Könyvtár: Molnár Ferenc író születésének 115. évfordulója alkalmából vetélkedőt rendeztek általános iskolásoknak.

25. Tiszafüred: Elkészült a Tiszafüredi Évfordulók című kiadvány 1993. évi kézirata.

26. Karcag: "A Biblia földién jártam" címmel Dr. Örsi Julianna tartott előadást a gyermekolvasóknak.

29. Megyei Könyvtár: A Gárdonyi-vetélkedő döntője.

30. Martfű: Író-olvasó találkozó Padisák Mihállyal.

December

Zagyvarékas: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ vizsgálta az állománygyarapítás szakszerűségét.

1. Cibakháza: Huszár Györgyné,a nagyközségi könyvtár vezetője nyugdíjba vonult.

1. Kengyel: Munkácsiné Szabó Katalin, a Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárosa 4. osztályosoknak tartott foglalkozást "Népköltészet" címmel.

3. Kenderes: "Meseországban jártunk" címmel Almási Gizella, a Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárosa vetélkedőt rendezett a 3.és 4. oszlályosok számára.

3. Kunhegyes: Dr. Bodó László történésszel rendeztek író-olvasó találkozót. Téma: „Toldi Miklós-legenda és valóság" című monográfiájának megvitatása.

7. Abádszalók, Cibakháza: B. Horváth István előadóművész "Zöldvári ének" című összeállításában megzenésített verseket adott elő 6. és 7. osztályosoknak.

7. Kenderes: "Nyelvi játékok" címmel Almási Gizella tartott foglalkozást az 5. és 6. osztályosoknak.

8. Kenderes: „Magyar tájak népviselete, népzenéje" címmel Munkácsiné Szabó Katalin tartot gyermekfoglalkozást.

15. Kunmadaras: Játékos gyermekfoglalkozás. Vezette: Munkácsiné Szabó Katalin Téma: János Vitéz.

15. Szolnoki Városi Könyvtár: Békés Pál író találkozott a gyermekolvasókkal.

16. Kisújszállás: Karcagi Nagy Zoltán fenyőünnepi zenés műsora első osztályos gyermekeknek.

16. Szolnoki Városi Könyvtár: Jaczkó György lelkész a karácsony eredetéről tartott előadást gyermekeknek.

16. Szolnoki Városi Könyvtár: Dudás Zoltán zenés karácsonyi műsora.

17. Karcag: „A téli madáretetés tudnivalói" címmel gyakorlati tanácsok gyermekeknek. Előadó: Dr. Zsigray György.

17. Kuncsorba: Dudás Zoltán "Meseváros" című zenés műsora gyermekolvasóknak.

20. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Olvasók karácsonya.

25. Jászárokszállás: Hosszú betegség után. 47 éves korában meghalt Forintos Béláné Demény Katalin gyermekkönyvtáros.

Az év során: Jászberény: 100.000 Ft-ot nyert összességében a könyvtár 4
pályázaton. A pénzt elsősorban a helyismereti anyag gyűjtésére és a hangtár fejlesztésére fordították.

Törökszentmiklós: Nyelvtanfolyamok (február-május: angol nyelv, gyermekeknek és ugyanekkor külön felnőtteknek).

A bejegyzés elkészítésében közreműködött Miriszlai Márk az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében.

1996

Január

18. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A magyar kultúra napja alkalmából az anyanyelvápolók helyi csoportja meghívására tartott előadást a város szülötte, dr. Szathmári István nyelvész professzor. Finnországi élménybeszámolója mellett a finnekről, Finnországról, a finnugor nyelvrokonságról beszélt, s kérdésekre is válaszolt.

20. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Három város (Karcag, Törökszentmiklós, Túrkeve) általános iskolai csapatai vetélkedtek egymással a könyvtárban. A csapatok számot adtak könyvtárhasználati, történelmi, irodalmi és helytörténeti ismereteikről is.

24. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A könyvtár nyugdíjas-olvasóköre a honfoglalás 1100. évfordulójáról emlékezett meg.

25. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A mezőgazdaság fejlesztésének kérdéseiről, az agrártámogatási rendszerről tartott előadást Orosz Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke.

Február

3. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): A helyi Pro Bibliotheca Alapítvány jótékonysági bált rendezett a művelődési központban. A zenés irodalmi műsor vendége: Hűvösvölgyi Ildikó és ifjú Rátonyi Róbert. Az est folyamán népzenei műsor is lesz, amelyben helybeliek közreműködnek: Pércsi Istvánná Szilaj Etelka, a népművészet ifjú mestere, Erdélyi Klára, Németh Péter, Boda Péter, Bakos Éva, valamint Herczeg Tímea és Busái Norbert, a Budapest Néptáncegyüttes tagjai.

14. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás):  Virágkötészeti bemutatót tartottak a zenei könyvtárban Valentin-nap alkalmából. Az amatőr és profi virágkötők kompozícióit a közönség értékelte.

15. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Pedagógiai Intézettel közösen szervezett Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny megyei fordulóján Szolnokról és a megye településeiről 21 diák jelentkezett, ők mérték össze tudásukat elméleti és gyakorlati feladatokból.

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A Mezőtúr és Környéke Közéletének Fejlesztéséért Alapítvány szervezésében Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség parancsnoka beszél a vámügyi jogszabályok változásáról tartott előadást.

26. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A bibliotéka adott otthont a Kunhalom Polgári Körnek, melynek elnöke Körmendi Lajos, alelnöke dr. Ötvös László kunmadarasi lelkész, társelnöke dr. Varga Gyöngyi, titkára Dobos István. A civil szervezetet olyan emberek számára hozták létre, akik nem vesznek részt a város közéletében, mert nem akarják egyetlen párt mellett sem elkötelezni magukat. Eddigi összejöveteleiken többek között Györfi Sándor szobrászművész beszélt a kun emlékhelyről, dr. Tóth Albert 4 kunhalmokról, Lynn Finley amerikai vendégtanár hazája civil szervezeteinek működéséről. Ez alkalommal a polgármester volt a vendég, aki arról számolt be, mire számíthatnak a város lakosai 1996-ban. Ökrösné Bartha Júlia muzeológus most megjelent könyvéről is szó volt.

Március

1. Helyőrségi Művelődési Ház (Szolnok): Földanya, áldj meg! címmel dr. Kardos Józsefné Benke Irén könyvtáros adott elő verseiből és prózáiból. A szerzői esten a költővel Lengyel Boldizsár újságíró beszélgetett. Közreműködött Venczel Anett, a Szolnoki Városi Televízió munkatársa. Az est támogatója a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár volt.

2. Városi Könyvtár (Túrkeve): Öötödik alkalommal rendezték meg az Arany János vers- és prózamondó versenyt, valamint a költő születésének évfordulójához kapcsolódó rajzpályázatot a Túrkevéért Alapítvány szervezésében. Túri Imre, a kulturális bizottság elnöke a városi könyvtárban nyitotta meg az egész napos programot.

4. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Az anyanyelv hete alkalmából több fordulóból álló pályázatot hirdettek a szervezők középiskolai tanulók részére. Az első feladat egy anyanyelvi feladatlap kitöltése volt, a második fordulóban anyanyelvi őrjárat címmel pályázatot kellett készíteniük a csapatoknak. A pályázat szervezői: az Anyanyelvápolók Szövetsége helyi csoportja, a TIT kisújszállási csoportja és a helyi könyvtár.

8. Községi Könyvtár (Tiszasas): A Cé-Có együttest látták vendégül a sasi könyvtárban.

12. Községi Könyvtár (Tiszasas): Holló Éva helyi könyvtáros közéleti kávéházat rendezett az önkormányzattal közösen.

18-23. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Könyvtári napokat szervezett a bibliotéka. Céljuk, hogy a rendezvényeken keresztül megismertessék az intézményt a város felnőtt és gyerek olvasóival.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei múzeumok igazgatósága és a megyei honismereti egyesület honismereti rendezvényt tartott a bibliotékában. A programban pályázatok értékelése, díjkiosztás, előadás szerepelt.

27. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A  városi könyvtárban rendezték meg a Verseghy nyelvművelő verseny területi döntőjét, melyen hét település 5., 6. és 7., 8. osztályos tanulói vettek részt. A versenyzőknek a megyei könyvtár által összeállított feladatsort kellett megoldaniuk írásban és szóban a zsűri előtt. Az írásos feladatsort a megyei gyermekkönyvtár értékeli, s a pontokhoz hozzáadják a Karcagon, szóbelin szerzett pontokat is, így a versenyben még bárki végezhet az első helyen.

Április

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ezen a napon volt utoljára nyitva addigi megszokott helyén Szolnokon a Megyei Könyvtár.

Új Néplap archívum

9. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A Kunhalom Polgári Kör tagjai előtt mutatkozott be a Keleti műhely több alkotója. A műhely tagjai: Ökrösné Bartha Júlia, aki oszmán törökből fordít, Vízkeleti Erzsébet, aki az orosz nyelv közvetítésével tadzsik, tatár, kumuk verseket fordít, Szalai István területe a kazak, tatár, kumuk költészet, Körmendi Lajos író pedig mongol, kazak, baskír, kumuk verseket fordít magyarra. A műhely tagjai a kunok rokon népeitől fordítanak már évek óta. Műfordításaik már több publikációban is megjelentek. Mindannyian alkotói voltak az 1988-ban megjelent Szent forrás műfordítói kötetnek. Ugyan nem a keleti népek irodalmát fordítja, de tagja még a műhelynek dr. Varga Gyöngyi, aki a Karcagról szóló műveket fordítja angolra, dr. Farka Dezső, a Barbaricum könyvműhely elnöke, aki német területről fordít, s Hangyási Attila grafikus, akinek tavaly jelent meg hatrészes grafikai sorozata a kun Miatyánkról. Körmendi Lajos egy igazi meglepetéssel is szolgált:  kazettáról lejátszotta dr. Mándoky Kongur István nemrég elhunyt turkológus tolmácsolásában a kun Miatyánkot, ezzel is tisztelegve a tudósnak, aki ösztönözte a karcagi műfordítókat is. A jelenlévők ezután a fordítók tolmácsolásában hallgathatták meg a kun nép rokonainak a művészeti alkotásait, s kazak népzenét.

Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Új fiókkönyvtárat alakított ki a Hild Viktor Városi Könyvtár a Városmajor utca 67/a alatt. A fiókkönyvtár 20 éven át a szomszédban, a Városmajor utca 76-ban üzemelt, de ez a megoldás évi 600 ezer forint bérleti díjába került az önkormányzatnak. A volt bölcsőde épületében elhelyezett fiókkönyvtár kedvezőbb feltételeket teremt a városrész könyvbarátainak a kölcsönzésre. A könyvtárban nagyobb forgalomra is számítanak a következő hetekben, mivel a megyei könyvtár átmeneti időre bezárt. Az új létesítményt dr. Lengyel Györgyi, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője adta át. A volt bölcsőde épületében kedvezőbb feltételek között fogadták a városrész könyvbarátait.

Hild Könyvtár Fotótára

11. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): A városi költészet napi ünnepi megemlékezést tartottak.  Egyben a könyvtár pódiumműsor-pályázatára jelentkező közép- és általános iskolás diákok versenyének is helyet adtak. Ünnepi köszöntőt Lengyel Boldizsár mondott.

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Dienes Eszter első kötetes helybeli költővel  találkozhattak az érdeklődők költészet napja alkalmából.

15. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A könyvtár és az anyanyelvápolók helyi csoportja költészet napi versmondóversenyt hirdetett. A versenyzők először Vad Zsigmond dévaványai költővel találkoztak, aki egykor a helyi Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett. A mára már többkötetes alkotót Pintér István, a gimnázium tanára mutatta be, majd Gubuczné Tömör Mária könyvtárigazgató tolmácsolásában hallhattak részleteket a Fénytelen csillag és a Pályám margójára című kötetből. A versmondóverseny zsűrijében is aktívan közreműködött a költő Pintér István és Toldi Attila tanárok segítségével. Vad Zsigmondtól minden résztvevő megkapta a Fénytelen csillag című kötetet.

17. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A könyvtárban rendezték meg a Kazinczy-verseny második területi fordulóját, melyen Tiszafüred, Karcag, Kisújszállás, Kunmadaras, Kenderes, Kunhegyes iskolásai vettek részt. Külön versenyeztek az 5-6. és a 7-8. osztályosok, összesen húszan.

18. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Az iparostanonc-képzésről tartott  előadást a zenei könyvtárban dr. Bana Sándorné, aki 1974-től tanított a helyi ipari iskolában.

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Vers- és prózamondó versenyt szerveztek Kosztolányi Dezső halálának 60. évfordulója alkalmából középiskolai tanulók és dolgozó fiatalok részére.

21. Községi Könyvtár (Szajol):  Csala Zsuzsa és Lórán Lenke adott zenés műsort Nők a nőkről címmel a könyvtárban. Közreműködött Körmendi Péter.

25.  Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Magyar nyelv hetének vendége volt dr. Grétsy László

26. A kunszentmártoni József Attila Gimnázium és a 628. számú Veress János Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet jótékonysági estet szervezett a városi könyvtár javára. A műsorban színpadra léptek a két iskola színjátszói, akik egy komédiával és egy vásári vígjátékkal szórakoztatják az érdeklődőket. A rendezvény teljes bevételét a városi könyvtárnak ajánlották fel a rendezők új könyvek vásárlására.

30. Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): A kiselejtezett könyvekből kedvezményes áron könyvvásárt tartottak a könyvtárban.

Május

Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Könyvtáros tyúkok Egyletének megalakulása

17. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Gyönyörködj a természetben! címmel rajzkiállítás nyílt a könyvtárban.

23. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapot tartottak a bibliotéka előtti téren, ahol sok érdekes program várta a közel ezer résztvevőt. Többek között láthattak táncbemutatókat és bábelőadást, versenyezhettek lisztfújásban és perecevésben, kipróbálhatták a legújabb rendőrmotorokat, valamint egy tűzoltó-rohamkocsit és a légvédelmi tüzér kiképzőezred technikai eszközeit.

24. Városi Könyvtár (Jászberény): Demosztenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesületének helyi klubja összejövetelét tartotta a városi könyvtárban. A foglalkozás témája a beszédfejlődés és a beszédhibák voltak.

26. Városi Könyvtár (Túrkeve): A szolnoki CE-CO countryegyüttes adott koncertet  Csak egy kék színű virág címmel.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kossuth térről elköltözött megyei könyvtárfelnőtt-olvasószolgálata új helyen, a Mártírok útján levő volt ÁEV-szállóban nyitotta meg kapuit ideiglenesen. A kereskedelmi főiskola kollégiuma biztosította közel egy évre azt az 500 négyzetméteres helyiséget, melyben a megyei könyvtár szabadpolcos állománya, az olvasóterem és az adminisztratív irodák is helyet kaptak.

Fotó: Csabai István

Június

Ünnepi Könyvhét

28-30. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  Verseghy nyelvművelő verseny döntőjére került sor. Határainkon túlról erdélyi, felvidéki, vajdasági településekről is érkeztek fiatalok.

Fotó: Mészáros János

 

Július

Városi Könyvtár (Jászapáti): Második alkalommal szerveztek a településen  hagyományőrző nyári tábort. A városi könyvtár és a helyi JÁSZOL Egyesület támogatásával a gyerekek egy hétig ismerkedhettek a régmúlt mesterségeivel.

Községi Könyvtár (Abádszalók): A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nikon Alapítvány Nikon-klubjának a bemutatkozó kiállítása nyílt meg a helyi bibliotékában. Megyénk hivatásos és műkedvelő fotósai hozták létre a Nikon Alapítványt, melynek a csúcstechnikáját képviselő, Nikon márkájú fényképezőgépet használók a tagjai. Első kiállításukra mindenki a kedvenc alkotását hozták el.

Augusztus

10. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Új Néplap és a könyvtár a millecentenárium alkalmából négyfordulós vetélkedőt hirdetett. Az érdeklődők lapunkban szombatonként megjelenő kérdésekre írásban válaszolhattak és postán vagy személyesen juttathatták el a könyvtárba

16-20. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): V. Nagykunsági Kulturális Napok keretében számos rendezvények adott otthont a könyvtár.

20. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy):Helytörténeti kiállítás nyílt a bibliotékában.

Községi Könyvtár (Szajol): Első alkalommal nyílt helytörténeti kiállítás a faluban. A klubkönyvtárban régi használati tárgyakat, könyveket, bútorokat mutattak be a közönségnek. A kiállítás anyagát a helybeli lakosság biztosította a könyvtárnak

Községi Könyvtár (Tiszaderzs): Asztalitenisz-versenynek adott helyet a könyvtár.

Szeptember

9. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Szabó András mezőtúri képeslapgyűjtő anyagából nyílt kiállítás.

18. Városi Könyvtár (Jászberény): Vásárlással egybekötve nyelvkönyvek, szótárak, iskolai könyvek bemutatója volt nyelvvizsga-tájékoztatóval kiegészítve a könyvtár és a megyei TIT jászsági szervezet rendezésében.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bálint Erika és Szokoly Lajos előadóművészek léptek fel azon az operett- és nótaesten Emlékszel még? címmel.

30. Városi Könyvtár (Jászapáti): Lezárult a 1100 év képekben című millecentenáriumi pályázat.

Felújították a kisújszállási városi könyvtár felnőttkölcsönzőjét. A helyi gamesz szakmunkásai végezték el a festést és mázolást. Fotó: Mészáros János

Október

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A William Brade Brass Quintett lépett fel a Verseghy termében. Repertoárjukon a barokk és reneszánsz muzsika mellett a kortárs, jazz, dixieland és filmzene is szerepelt.

7. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A Kunhalom Polgári Kör találkozóján megemlékeztek az aradi vértanúkról. Érdekes előadást tartott Pacsai Norbert, aki a Jellasics családról beszélt, melynek ő is tagja anyai ágon, hiszen Jellasics József, a szabadságharcban a magyarok ellen harcoló horvát bán a szépapja volt. A beszámolóból kiderült, hogyan vált magyarrá a családnak ez az ága, amely Horváthra magyarosította a nevét. Az előadó bemutatta például Horváth (Jellasics) Ilona híres szakácskönyvét, valamint a család anyakönyvi kivonatait. Pacsai Norbert most feleségével Abádszalókon él.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár rekonstrukciós munkái miatt bezárt a Tisza Antal utcai épületben működő gyermekkönyvtár, valamint hang- és videótár. Költözés után várhatóan mindkét részleg a Kossuth tér 2.szám alatti épület földszintjén várta az olvasókat újra ideiglenes jelleggel.

25. Városi Könyvtár (Jászberény): A városi könyvtár és a Beszédhibások Jászberényi Klubja író-olvasó találkozót szervezett a könyvtárban Zemlényi Zoltánnal,a Hoppárézimi, a Kitiltottak, a Törj át az üvegfalon! című könyvek szerzőjével.

A Kisújszállási Városi Könyvtár külső festését a helyi gamesz dolgozói végzik. Nemrég fejezték be a belső termek festését és mázolását, így már csak a külső szépítés van hátra. Fotó: Mészáros János

November

1. Községi Könyvtár (Jásztelek): Finanszírozási nehézségek miatt az önkormányzat összevonta a művelődési házat és a helyi könyvtárat. A könyvtár korábbi épülete pedig értékesítésre került. A megoldással nem szüntették meg a könyvtárvezetőjének státusát, de az épülethez tartozó működési költségek, dologi kiadások nem terhelik tovább a települési költségvetést.

15. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Görgei Gábor íróval találkozhattak az érdeklődők.

Községi Könyvtár (Kengyel): Huszonhétmillió forintos beruházással kibővítették a kengyeli művelődési házat. A tetőteret beépítették, és kialakítottak egy háromszáz négyzetméteres részt könyvtárnak.

18. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A Kunhalom Polgári Kör vendége volt  dr. Padma Gannoruwa, Srí Lanka, vagy ahogy régebben nevezték Ceylon magyarországi főkonzulja, aki hazájáról, „India könnycseppéről” tartott képekkel illusztrált előadást.

28. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A városi börtön épületébe 35 évvel ezelőtt  költözött be az Arany János Könyvtár. Erre az évfordulóra emlékeztek. A megjelent könyvtárosokat Gubuczné Tömör Mária igazgató köszöntötte. Mint elhangzott, az elmúlt négy év alatt a könyvtártámogatásból, illetve saját anyagi erőből teljesen megújult belülről. A Gamesz a külső tatarozást is elvégezte az évfordulóra. A Czobor Sándor helyi képzőművész tervezte „Könyvtáros Bagoly” cégérhez a városvédő és szépítő egyesület adta a pénzt, így tegnap ezt is felavathatták. A könyvtár korábbi vezetője, D. Tóth Lajosné szólt az eltelt évtizedekről. 1950 előtt az úri kaszinóban volt a könyvkölcsönzés, 1952-ben a Kunsági Hotel épületébe költöztették a könyvtárat, majd 1960-ban kezdték meg a városi börtön felújítását. 1961. szeptember 21-én már innen kölcsönözték a könyveket. 1988-ban a városházi pincegalériában zenei könyvtárat alakítottak ki. Idén is több pályázatot nyertek, így számítógépeket, programokat vásároltak, s számítógépes adatszolgáltatás, gyermekvers-adatbázis is van.

29. Városi Könyvtár (Jászberény): Kósa Csaba, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke volt a jászberényi városi könyvtárvendége, aki bemutatta és dedikálta az Alhattál-e, kisfiam? című, nemrégiben megjelent regényét. A könyv Mansfeld Péterről szól, akit 1956-tal kapcsolatos tevékenysége miatt 1959-ben, 18 éves kora elérése után végeztek ki.

30. Hild Könyvtár (Szolnok): Játszóházba várták a gyermekeket.

December

1. Abonyi úti Fiókkönyvtár (Szolnok): Bővült a Hild Viktor Városi Könyvtár fiókkönyvtárának szolgáltatása, ahol ettől a naptól kezdve videókazettát is kölcsönözhettek az érdeklődők.

2. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Marék Veronika író volt a vendége a városi könyvtár gyermekrészlegének.

9. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Városi mesemondó verseny színhelye volt  a városi könyvtár gyermekrészlege országos gyermekkönyvhét záróprogramjaként. Részt vettek benne a városi és városkörnyéki általános iskolák alsó tagozatos tanulói.

Fotó: Mészáros János

1. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó vendége volt Horgas Béla író.

16. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Törő Erzsébet, a kecskeméti Katona József Színház zenésze tartott ausztráliai és észak-amerikai útjáról élménybeszámolót.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Sok viszontagság és nagy munkát igénylő pakolás után új helyen nyílt meg a megyei könyvtár gyermekkönyvtár részlege, valamint hang- és videótára. Az új hely a megyei könyvtárvégleges helye, azaz a Kossuth tér-Tisza Antal utcai sarokház.

18. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A bibliatörténeti vetélkedő döntőjének adott otthont a bibliotéka. A vetélkedőn a háromfős csapatok Szabó András lelkész, Kun Jánosné hitoktató és a könyvtárosok előtt adtak számot bibliatörténeti ismereteikről. A feladatok között szómagyarázat, földrajzi nevek keresése, idézetek felismerése, illetve mesélés Sámuel könyvéből szerepelt.

1997

Január

A Művelődési és Közoktatási Minisztérium a városi és a megyei könyvtárak részére támogatásul egyenként 250 ezer forintot ad fejlesztésre. A pénzt a könyvtárak az Internethez csatlakozás költségeire fordíthatják. Az összeg önmagában erre nem lesz elég, de jelentős segítség a cél eléréséhez, és kiegészítve helyi forrásokkal hozzájárulhat, hogy nagyobb könyvtáraink bekapcsolódhassanak a számítógépes világhálózatba. A jelzett összeg leggazdaságosabb felhasználásáról, a fejlesztések összehangolásáról, az átfedések kiküszöböléséről tartottak értekezletet Szolnokon a megyében érdekelt könyvtárigazgatók részére. A könyvtárakat fenntartó önkormányzatok és a minisztérium közötti szerződés alapján átutalandó összeget június végéig használhatták föl.

A beszerzett számítógép a szolnoki Hild Könyvtárban. Új Néplap archívum

Városi Könyvtár (Jászapáti): Az önkormányzat döntése értelmében a város könyvtára és művelődési háza összevontan működik.

Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): A szakszervezeti könyvtárakat a szakszervezetek megyei tanácsai (szmt) voltak a fenntartói, majd a rendszerváltás előtti években a Szakszervezetek Országos Tanácsához (SZOT) kerültek. A mozgalom átalakulása során a szakszervezetek később kihátráltak a könyvtárak mögül, így a Szakszervezeti és Munkahelyi Művelődési Intézmények Egyesületéhez kerültek. Az egyesület azonban a könyvtárakat felajánlotta az önkormányzatoknak, egyházaknak, felsőoktatási intézményeknek. A Szolnokon működő szakszervezeti könyvtáraz utolsó a megszűnők sorában. Az állomány beszerzési értéken körülbelül hatmillió forintot ér. 1996-ig százhúszezer kötetes állományból kölcsönzött két könyvtáros 1300 beiratkozott olvasónak, akiknek az elmúlt évben huszonötezer alkalommal, mintegy nyolcvanezer kötetet adtak ki. Emellett harminc letéti könyvtárat kezeltek, amelyek a megye nagyobb üzemeiben viszik közel a könyvet az olvasókhoz. A szakszervezeti könyvtár állománya ez év elejétől beolvadt a Verseghy Ferenc Könyvtár állományába.

Életkép a kunmadarasi könyvtárban. Fotó: Csabai István

1. Kiskulcsosi Általános Iskola (Karcag): A városi Csokonai könyvtár SZIM fiókkönyvtárát áthelyezték az iskolába, így kedvezőbb lehetőségeket tudtak teremteni az iskolában a könyvtárhoz kapcsolódó oktató-nevelő munka feltételeinek a javítására és a közművelődési feladatok ellátására. Most az iskola rendelkezik a fenti feladatokhoz megfelelő mennyiségű és minőségű állománnyal, egy kisebb csoport egyidejű foglalkoztatására alkalmas tanteremmel. Felszereltségét fokozatosan fejlesztik majd számítógéppel hang- és képanyaggal - tudtuk meg Csányiné Nagy Julianna tanárnőtől, aki ellátja a könyvtárosi feladatokat is. Az iskola diákjai mellett a könyvtárba beiratkoztak a Kiskulcsosi városrészen lakó középiskolások, felnőttek, nyugdíjasok is, akik több ezer kötetből válogathatnak itt hetente két alkalommal, s nem kell bemenniük a városba olvasnivalóért.

21. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A zenei könyvtárban fotótörténeti kiállítással kezdődött a magyar kultúra napja helyi eseménysorozata. A fotótörténeti kiállítást Hídvégi Péter, a Jászkun fotóklub vezetője, a megyei önkormányzat főtanácsosa nyitotta meg, aki maga is fotózik. A könyvtárban kialakított műteremsarokban K. Tóth Ferencné,a Juci-fotó egykori fotóeszközeit helyezték el. A kiállító 1956-77-ig volt a város elismert fényképésze, s most a könyvtárnak felajánlotta egykori használati tárgyait. Az állandó kiállítás mellett műtermi képeiből is van válogatás. Juci néni fotói mellett ifj. Papi Lajos fotóművész fényképezőgép-gyűjteménye és saját fotói is láthatóak voltak.

Fotó: Mészáros János

Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A Kunhalom Polgári Körének vendége Rideg István gimnáziumi tanár volt, aki Alföld és irodalom című tanulmánykötetét mutatta be a diákoknak és felnőtteknek.  Az esten a kötetben szereplő tanulmányokról esett szó, s a gimnazisták lelkesen hallgatták Rideg István beszámolóját.

Községi Könyvtár (Jászjákóhalma):Kósa Csaba, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke volt a nyugdíjasklub és a polgári kör vendége, aki nemrégiben megjelent könyvét mutatta be az érdeklődőknek. A Mansfeld Péter életéről szóló mű emléket állít annak a fiatal ’56-osnak, akit tizennyolcadik évének betöltése után végeztek ki. A szépszámú jelenlevő érdeklődéssel hallgatta a magyar történelem sorsfordulóinak, illetve a mai magyar könyvkiadás problémáit. A szerző ugyanezt az előadását megismételte a jászapáti könyvtárban is.

29. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A nyugdíjas-olvasókör tagjai mutatták be csipkecsodáikat, hímzett terítőiket. A könyvtár minden évben lehetőséget biztosít a bemutatkozásra a nyugdíjasoknak. A résztvevők közül többen még a zsűrit is - dr. Bellon Tiborné igazgató, Fodor Judit, Vargáné Hermán Mária könyvtárosok - ámulatba ejtették a szép karcagi vért csipkékkel és richelieu-terítőkkel, így nem volt könnyű kiválasztani a legszebbeket. A keresztszemesek, csuhészatyrok és falvédők is szemet gyönyörködtetőek voltak, hiszen többórás munka áll mindegyik mögött.

Február

4. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A megyei munkaügyi központ és a megyei TIT szervezésében Frank Mayer, a németországi Reutlingeni Népfőiskola munkatársa Munkanélküliek képzése, átképzése Baden-Württemberg tartományban, különös tekintettel a Reutlingeni Népfőiskola gyakorlatára címmel tartott előadást a füredi könyvtárban is.

8. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Bált rendezett a művelődési központban a Pro Bibliotheca Alapítvány, amely a városi könyvtár működésének feltételeit hivatva jött létre.

12. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Györffy-napok keretében mesemondó versenyt hirdetett a könyvtár. Mikszáth Kálmán emlékére pedig prózamondó versenyt szerveztek 7. és 8. osztályosoknak. A 14-18 éves diákok novelláit, karcolatait, riportjait és ünnepi beszédeit március 20-ig kell a könyvtár részére.

A karcagi Városi Könyvtár berekfürdői fiókkönyvtárában szőnyegszövést tanulhattak a látogatók, mely annyira népszerű, hogy második szakkört is indítottak. Fotó: Csabai István

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megvolt a könyvtárépület műszaki átadása.

25. Csokonai Könyvtár (Karcag): A helybeli méhészek számára a méhész szakcsoport felbomlása óta nincs olyan fórum, amelyen a méhészek alkalmanként összegyűlhetnének, tapasztalataikat kicserélhetnék, vendég előadót hívhatnának meg. Most szakítottak a „hagyománnyal” a méhészek, és meghívták Stork Sándort, a Magyar Méhész Egyesületek Országos Szövetségének elnökét, aki a Csokonai könyvtárban tartottak az egyesület céljáról, tevékenységéről, valamint az anyanevelésről.

28. Községi Könyvtár (Tiszaszentimre): Nagyfejeő János, a könyvtárvezetője akcióban kérte a község lakosait, hogy a már elolvasott, nélkülözhető szépirodalmi, mese, krimi és tudományos fantasztikus témájú könyveket ajánlják fel a könyvtár számára csökkentett, 25 százalékos felvásárlási áron. A lakossági könyvakciónak köszönhetően ezer új könyvvel bővült a 16 ezer kötetes klubkönyvtár. 

Március

3. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Szép Zoltán, a Szabad Európa Rádió egykori jogi rovatvezetője beszélt kint végzett munkájáról. 1987 és ’93 között megszólaltatott több olyan politikust a vasfüggöny mögötti országokból.

7. Varga Katalin Gimnázium (Szolnok): A gimnázium suligálát tartott a városi művelődési központban. Az ünnepség bevételét az iskolai könyvtár fejlesztésére kívánták fordítani.

8. Hild Könyvtár (Szolnok): Húsvéti játszóházba várták a gyermekeket.

25. Klubkönyvtár (Jászágó):  A Magyar Televízió Rózsa György által vezetett Tipp-Hopp műsorban szerepelt Jászágó klubkönyvtárának csapata, az „Ágói jászok”. A csapatkapitány Dóka Róbert okleveles gépészmérnök volt, s a legnagyobb örömükre szolgált, hogy a lelkes kis gárda megnyerte a 250 ezer forintot. A szervezést a könyvtáros, Mozsár Lászlóné és a szakkörvezetők végezték, a felkészülést is ők segítették. A csapat tagjai egyébként diákok, könyvtári olvasók, szakköri tagok voltak. A könyvtárban működő művelődő kis csoportok működésének támogatására fordítják a megnyert összeget.

Lassan végleges formát ölt Cibakháza egyik új ékessége, a könyvtár. Az épületet 1996-ban kezdték el felújítani, akkor a fűtést korszerűsítették, és bevezették a gázt. Ezután belül festették ki az olvasók „székházát”, s már csak a régi, elhasználódott bútordarabok cseréje maradt hátra. Új olvasófotelek, puffok és asztalok kerültek a könyvtárba, valamint egy új számítógép. Ez utóbbit pályázat útján nyerte az önkormányzat. A számítógép a nyilvántartásban segít majd sokat. A távolabbi elképzelések szerint az Internet-hálózatra is rácsatlakozik a cibaki könyvtár, amint erre ehetőség nyílik.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Húsvéti játszóházat szerveztek a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Jászapáti): A Városi Könyvtár adott otthont az országos rejtvényfejtő versenynek.

Április

Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Arany-hét a könyvtárban Arany János születésének 180. évfordulója alkalmából

Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Millecentenáriumi vetélkedő az Új Néplap szerkesztőségével közösen gyermekek számára, amelynek fődíja egy ópusztaszeri kirándulás

7. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Ezen a napon vették birtokba az olvasók a CD-ROM lemeztárat. A Nemzeti Kulturális Alaptól elnyert 250 ezer forintból sikerült ezt az új dokumentumtípust beszerezniük, melyhez a számítógépet már tavaly megvásárolták. A pályázati pénzből CD-ROM leolvasót és első körben harminchárom lemezt vettek. Az olvasók körében előzetes felmérést végeztek, s ez alapján elsősorban szakirodalmi témájú lemezeket vettek, így az általános lexikonok, magyar és nemzetközi Ki kicsoda?, az anyanyelvről, történelmünkről, a honfoglalásról, a Nemzeti Múzeum anyagaiból, filmekből, művészeti képtárak anyagaiból, hazánk és a világ állat- és növényvilágából válogathattak az olvasók. A most megmaradt pénzből pedig a nyelvtanuláshoz is vásároltak lemezeket. Az olvasók díjmentesen használhatták az új szolgáltatást, ha dokumentumot pótolnak vele, vagyis a keresett könyv nincs meg a könyvtárban.

9. Városi Könyvtár (Jászberény): A költészet napja alkalmából a művelődési központ és a városi könyvtárgyermekrészlege által szervezett kétfordulós levelezős játék döntőjét rendezték meg a művelődési központ nagytermében.

10. Községi Könyvtár (Tiszatenyő): A Fidesz-Magyar Polgári Párt tartott lakossági fórumot a helyi könyvtárban.

Városi Könyvtár (Jászberény): Galkó Balázs színművész költészet napi József Attila-estet tartott.

11. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Új köztéri alkotással, Csokonai-díszkúttal gazdagodott Karcag városa. A könyvtár előtti téren álló alkotás szoborfigurája Izsó Miklós Debrecenben található Csokonaijának másolata, a kút Győrfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása.

Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Költészet napi műsor a Varga Katalin Gimnázium és a Vásárhelyi Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola tanulói közreműködésével.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megkezdte az átköltözést a Megyei Könyvtár felnőttolvasó szolgálata a Mártírok útjáról a Kossuth téri új épületbe.

15. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): A Pro Bibliotheca Alapítvány és a városi könyvtárszervezésében a könyvtár gyermekrészlegében Csík Csaba előadóművész, valamint Szabó Norbert fuvolaművész és Nagy Szabolcs gitárművész adtak műsort a költészet napja tiszteletére.

Több mint 200 mackó nevezett be a mezőtúri Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Házban megrendezett kiállításra. A legöregebbek elmúltak 40 évesek.

21. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A sok tragédiát okozó, rettegett betegségről, a rákról tartottak előadást a Kunhalom Polgári Körében. Az előadót dr. Nagy Péter egykori gimnáziumi tanára, dr. Varga Gyöngyi mutatta be. Az előadó a Debreceni Orvostudományi Egyetem Biofizikai Intézetének doktorandusz hallgatója, s a témával már hollandiai és amerikai tanulmányúton is foglalkozott.

22. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Kazinczy szépkiejtési versenynek a városi könyvtár.

26. Móricz Zsigmond (Mezőtúr): Geotermikus energiahasznosítási konferenciát rendezett a városi önkormányzat és a GATE Mezőtúri Mezőgazdasági Főiskolai Kara a városi könyvtárban. A konferenciát dr. Ádámné Bogdán Piroska, Mezőtúr polgármestere nyitotta meg, majd előadások hangzottak el a termálvíz hasznosítás lehetőségeiről.

30. Hajnóczy József Humán Szakközépiskola (Tiszaföldvár): Az iskola művészeti munkaközössége az intézmény fennállásának 50. évfordulója tiszteletére megyei népdaléneklő versenyt rendezett az iskola könyvtárában. A találkozón tizenkét középiskola huszonkét tanulója vett részt. 

Május

4. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A városi nyugdíjasklub, a művelődési ház és a hagyományőrző baráti kör anyák napi műsort szervezett az édesanyáknak, valamint a nagymamáknak.

14. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A Jászkun Természetvédelmi Szervezet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagszervezeteként dolgozik. Urbán Sándor titkár a működési területükről, az Alföld középső részéről tartott előadást. A diaképekkel és videofilmmel illusztrált bemutatás a szőkébb szülőföld, Jász-Nagykun-Szolnok megye mellett a szomszédos megyék rejtett kincseivel is megismertette az érdeklődőket.

16. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Horn Gyula miniszterelnök lakossági fórumot tartott Tokár István országgyűlési képviselő és az MSZP helyi szervezete meghívására.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Nemere István, a könyvtár gyermekrészlegének meghívására érkezett a DMK Ifjúsági Házába, ahol általános iskolásokkal találkozott.

29.  Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Vidám, játékos gyermekdélutánt rendezett a könyvtár az intézmény előtti téren. A programban a szomszédos két iskola diákjainak műsora, a miskolci Csodamalom Bábszínház előadása, a Széchenyi gimnázium dráma tagozatosainak bemutatója, játékok, versenyek szerepelnek. Volt fagylaltárusítás, és tűzoltó rohamkocsit, rendőrmotort is megtekinthettek a gyermekek.

Június

Ünnepi Könyvhét

19. Községi Könyvtár (Vezseny): Bálint György a szőlőről, az aratásról, a kisgazdaságokról tartott gazdafórumot a könyvtárban, ahova tószegieket, tiszavárkonyiakat és tiszajenőieket is vártak a helybelieken kívül.

21. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A Nagycsaládosok helyi egyesülete helytörténeti vetélkedőt rendezett a családoknak. Tizenegy család apraja-nagyja volt a zenei könyvtárban a szülővárosról összeállított megmérettetésen. A könyvtárosok előzetesen segítséget adtak a csapatoknak a felkészüléshez, hiszen helytörténeti pályamunkákba, a helyi kiadványokba előtte belenézhettek a csapatok. Míg a versenyen a felnőttek Kisújszállás múltjáról, nevezetes épületeiről, szokásairól válaszoltak a zsűrinek Ö. Tóth Lajosnénak és Gubuczné Tömör Máriának addig a gyerekek Csukás István meséit illusztrálták. A játékos, ügyességi feladatokban a szülők is súghattak csemetéiknek, hiszen ovisok, iskolások egyszerre küzdöttek a családoknak a pontokért.

Jól sikerült író-olvasó találkozón találkozhattak a mezőtúriak Kopátsy Sándor író-közgazdásszal a Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Házban.

Július

Augusztus

5. Városi Könyvtár (Jászberény): Író-olvasó találkozó és irodalmi est vendége volt Fráter Zoltán író és Székhelyi József színművész.

9. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A VII. alföldi fazekas triennálé alkotásaiból összeállított kiállításnak adott otthont az intézmény.

14. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Székelyföld múltja és jelene címmel Fülöp Lajos, a székelykeresztúri múzeum igazgatója tartott előadást.

20. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Csete Lukács rádiótörténeti kiállításának adott otthont a bibliotéka.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Horn Gyula miniszterelnök adta át a megyei könyvtár új önálló épületét.

Szeptember

1. Községi Könyvtár (Szászberek): Több mint egymillió forintba kerül a Szászbereki Általános Iskola tetőtér-beépítése. A tetőtérben új tantermek mellett a település könyvtára és a számítógéplabor is helyet kapott. Az új szárnyat az új tanév kezdetén vehették birtokukba a diákok.

19-20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy-emlékülést szervezett a megyei könyvtár. Az emlékünnepség-sorozat a Bartók Béla Kamarakórus műsorával kezdődik, majd Várhegyi Attila, Szolnok polgármestere nyitotta meg a tudományos ülést. Az előadások után nyílt meg a Verseghy és szolnoki utóélete című kiállítást, majd a Verseghy Ferenc Gimnázium irodalmi színpada a művészet eszközeivel idézte föl Szolnok nagy szülöttjének emlékét Látogatás egy pesti olvasó kabinetban című játékával. A program este fogadással zárult, melyen Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke látta vendégül az ünnep résztvevőit.

Október

1. Községi Könyvtár (Szelevény): Új helyre költözött a könyvtár. A művelődési ház lett az otthona ötezer könyvnek, amely a teljes állomány jelentős részét teszi ki. Szelevény tulajdonában ugyan hétezer kötet van, ám ezek közül sajnos sokat, körülbelül a negyven százalékát le kellett selejtezni.

Őszi könyvtári napok

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az őszi könyvtári napok nyitó rendezvényeként Az értelmiség alkonya(?) címmel György Péter esztéta és Mezei Balázs filozófus tartott előadást.

4. Községi Könyvtár (Tiszabő): „Nyugdíjas napra” zenés műsorral várták az érdeklődőket.

8. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Nógrádi Gábor költővel találkozhattak az olvasók.

Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Almásy László Szahara-kutató regényes életével ismertette meg az érdeklődőket dr. Kubassek János, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vathy Zsuzsa - Lázár Ervin író házaspár író-olvasó találkozójára várták az érdeklődőket.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A M.É.Z. együttes műsorát láthatták a zenebarátok. A nagy sikerű koncerten ír, skót és angol népzenét játszott az együttes.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Diéta folyóirat szerkesztői voltak a bibliotéka vendégei.

13.  Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): A pincegalériában az őszi könyvtári hetek keretében a debreceni Kuckó művésztanya zenés gyermekműsorára várták az érdeklődőket.

27. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Kiss Tamás költészetét mutatta be dr. Kiss Kálmánné, majd a karcagi Barbaricum Könyvműhely tagjaival találkozhattak a zenei könyvtárban a helyiek.

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Szűcsné Boldog Mária igazgató nyitotta meg a közös képzőművészeti kiállítást, melyen Talamasz Lajos túrkevei szobrász, Füleki Gábor túrkevei festő és Virágh László mezőtúri festő alkotásai láthatók.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bistey András hetedik könyvéről, a „Lángok a víz fölött” címűről beszélgetett a szerzővel Valkó Mihály. A dedikálással egybekötött esten a Széchenyi és a Verseghy Ferenc Gimnázium tanulói adtak műsort.

November

3. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Tudománynapi ünnepséget tartottak. Megnyitójában dr. Józsa Árpád címzetes egyetemi tanár, a TIT megyei szervezetének alelnöke aláhúzta, manapság nem az ismeretanyag, a tudás, hanem egyre inkább az anyagiak számítanak. Ezért kell meggyőzni az illetékeseket arról, hogy igen kevés pénz jut ma a kutatásra, és éppen a fizetőképes kereslet hiánya miatt nem tudja az ország kellően hasznosítani a tudomány eredményeit.

10. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Hazánk európai uniós csatlakozásának kérdéseiről szólt a könyvtárban megtartott fórumon dr. Szanyi Tibor, az Euro Info Service vezérigazgatója.

Györffy István Általános Iskola (Karcag): Az iskolai könyvtár és a történelem szakos tanárok munkaközössége „Ne feledd nemzetem e napot” címmel pályázatot hirdet a város valamennyi 5-8. osztályos tanulója részére.

15. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Perui kirándulásra invitálta a könyvtárban nyíló kiállítás. Két fotós, Javier Aguilar és Németh János tárlatát Librado Orosco Zapata, Peru magyarországi konzulja nyitotta meg.

17-21. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Egészségvédelmi hetet rendezett a könyvtár és a nagycsaládosok helyi egyesülete a város lakosai részére.

18. Városi Könyvtár (Tiszafüred):  A múzeum alapításának 120. évfordulójára tudományos tanácskozással emlékeztek meg a helyi városi könyvtárban és a Kiss Pál Múzeumban. Tálas László,a megyei múzeumok igazgatója hangsúlyozta, hogy a tiszafüredi polihisztor plébános, Tariczky Endre által 1877-ben létrehozott múzeum talán legnagyobb erénye az volt, hogy kizárólagosan füredi és környékbeli feltárási anyagokkal, tárgyakkal, helytörténeti és néprajzi értékekkel nyitotta meg kapuját.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Luputin Teodor, Máramaros megye közgyűlése elnökének vezetésével hattagú önkormányzati delegáció érkezett a megyénkbe. A küldöttség a megyei könyvtárban is látogatást tett és a a rekonstrukció tapasztalatai iránt érdeklődtek a román küldöttség tagjai.

A könyvtárban ezen a napon "Ami életünkből” címmel nyílt meg Tabák Lajos fotóművész kiállítása.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Országos könyvtáros konferenciának adott otthont az intézmény. A TextLib tanácskozás iránti szakmai érdeklődést mutatta, hogy a várt nyolcvan helyett mintegy százötvenen jelezték, hogy részt vesznek rajta.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Játszóházat és kedvezményes könyvvásárt rendeztek a könyvtárban. A játszóház keretében a közelgő karácsonyra is gondolva, különböző ajándékokat készítettek az érdeklődő gyerekek és szüleik.

December

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár támogatásával tartott nyilvános klubösszejövetelt a Magyar-német baráti társaság. A helyi főiskola német lektora Hamburgról tartott vetített képes előadást.

6.  Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Miklulás napi játszóház

8.  Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok):Könyvtárak szerepe a NAT tükrében című szakmai tanácskozás, melynek helyszíne a Városi Művelődési Központ volt.A résztvevők előadást hallgathattak meg a közművelődési könyvtárak szerepéről, a gyermekkori olvasásfejlesztési módszerekről, illetve a Nat és az új könyvtári törvény hatásáról, majd látogatát tettek az új megyei könyvtárban.

A tanácskozáson három előadás hangzott el, majd a könyvtárosok konzultáción vettek részt, amelyet Lászlóné Nagy Ilona,a Hild Viktor Városi Könyvtárigazgatója vezetett. A kérdésekre Bariczné Rózsa Mária, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közművelődési főosztályának munkatársa és Morcsányi Rozália,a Könyvtárostanárok Egyesületének titkára válaszolt.

10. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Lezárult a könyvtáralapításának 45. és a város újratelepülésének 280. évfordulója alkalmából kiírt irodalmi pályázat, melyet a könyvtár és az anyanyelvápolók helyi csoportja írt ki az ősz folyamán.

Községi Könyvtár (Abádszalók): Nemere István író látogatott a könyvtárba.

16. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Sámuel első és második könyve volt a témája a bibliatörténeti vetélkedőnek, melynek a könyvtár adott otthont.

20. Hild Könyvtár (Szolnok): Családi hétvégére várták az olvasókat. Az érdeklődők zenés karácsonyi programok közül válogathattak.

2024

Január

9. Hild Könyvtár (Szolnok): Olvasóklub újévi foglalkozása

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Közönségtalákozóra várták az érdeklődőket, melynek Pallavicini Zita író, Andrássy Borbála grófnő dédunokája volt vendége.

22. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Karcagi könyvtáros kollégánk kapott elismerést a Magyar kultúra napja alkalmából. Karcag Város Kultúrájáért Díjat a város érdekében végzett kiemelkedő nevelő-oktató munka elismeréseként Szabó Péterné, a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár könyvtáros tanárának adományozta a város.

26. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Sárkányok a könyvtárban szerveztek tematikus mesedélután a gyerekeknek.

27. Városi Könyvtár (Jászberény): Társasjátékos napot szerveztek a bibliotékában.

Február

2. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru): Az előző évi olvasási kihívás résztvevői számára rendeztek találkozót a bibliotékában.

3. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Busi Tímea olvasott fel mesét a gyerekeknek.

8. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Utazásaink az irodalomban címmel biblioterápiás csoport működik Palkó Nikolett vezetésével.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szent Korona ereje címmel tartott előadást Szántai Lajos művelődéskutató.

10-16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): L'amour napok keretében párkapcsolati előadások, kölcsönzési akciók és kvízjátékkal készültek a könyvtárosok. A gyermekek pedig a Nemzetközi könyvajándékozási nap alkalmából ajándékkönyvet kaptak minden kölcsönzés után.

13-16. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Bálint napi könyves vakrandi akciót szerveztek a könyvtárosok.

14. Városi Könyvtár (Jászberény): Mesés páros címmel önismereti alkalmat szerveztek pároknak Verseginé Ujhelyi Petra vezetésével.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lengyel Zsuzsa Édua A Bardo és a Terra című könyv szerzőjével Vona-Gődár Krisztina beszélgetett.

19. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru): Jászsági Évkönyv legújabb számát a szerkesztő, Pethő László és vendégei mutatták be az érdeklődőknek.

Városi Könyvtár (Újszász): Magyar széppróza napján az Idősek Nappali Ellátásában résztvevőkkel játszottak  az írók nevével, a mű címekkel és a betűkkel.

23. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru): Wass Albert felolvasó estet szerveztek a könyvtárosok.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas, Érdemes művész volt a bibliotéka vendége.

27. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Úton az egyensúlyért címmel Kubas Eleonóra egészségfejlesztő mentálhigiénikus tartott előadást.

Március

1. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ruttkai Éváról és Gábor Miklósról mesélt lányuk és férje, Szigethy Gábor. A közönségtalálkozót egy alkalmi kiállítás is kiegészítette, melyen Hamlet és Ophelia jelmezét, Gábor Miklós és Ruttkai Éva rajzait is megtekinthették az érdeklődők.

2. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru): Csirmau Luca pszichológus volt a bibliotéka vendége.

5. Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): A többszörösen díjazott, nemrég elhunyt íróról, tankönyvíróról, Csorba Piroskáról emlékeztek meg a 

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Találkozás Petőcz András József Attila-díjas, Márai Sándor-díjas és Magyarország Babérkoszorúja díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett magyar író, költő, szerkesztővel a Magyar széppróza napja alkalmából. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula az Eső irodalmi lap alapító főszerkesztője volt.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fejős Éva írót látta vendégül a könyvtár nőnap alkalmából. A Középpontban a nő rendezvényt workshopok is színesítették.

10. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Jantyik Zsolt Ezüstbojtár című kötetét mutatták be a Petőfi program keretén belül.

11-13. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Pilvax Kávézó címmel szerveztek színes interaktív programokat, melyen az 1848 márciusi eseményeket idézték meg az érdeklődőknek.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az 1849. január 22-én és március 5-én vívott szolnoki ütközetekről tartott Prof. Dr. Hermann Róbert történész előadást.

19. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A felújítási munkálatok miatt átmenetileg a helyi művelődési házban várja olvasóit a könyvtár.

20. Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Gazda József erdélyi író volt a bibliotéka vendége, akivel Erdély Barátainak Köre Kulturális Egyesület titkára, Vidra Sándor beszélgetett. Az író műveiből Meister Éva színművész olvasott fel.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Angol társalgási klubot indított a könyvtár. 

22-28. Internet Fiesta

22. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A 20 éves Nagykunsági Népművészek Egyesülete című helytörténeti kiadványt mutatték be a szerzők: S. Kovács Ilona és Gál András.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Diákok és vasutasok, alkalmazottak és cégvezetők címmel szolnoki utazók a két világháború közötti útlevélkérelmeiről tartott helytörténeti előadást dr. Bojtos Gábor főlevéltáros.

25. Városi Könyvtár (Túrkeve): Dr. Örsi Julianna és Laskai Magdolna műveit mutatták be a Kevi Érdeklődők Klubja szervezésében.

26. Hild Könyvtár (Szolnok): L. Murányi László A háború árnyékáben című tényfeltáró kötetét mutatta ba a bibliotékában.

Városi Könyvtár (Jászberény): Sz. Bíró Zoltán történész, ruszista, egyetemi oktató, Oroszország-szakértő tartott előadást az orosz-ukrán háború történelmi és politikai előzményeiről.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Pannonius Irodalmi Kör alkotóinak műveiből tartottak felolvasó estet.

30. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru): Immár második alkalommal szervezték meg a Lumina Cornu társasjátékos napot a Jászberényi Társasjátékosok Klubja és a Reflexshop közreműködésével.

Április

3. Városi Könyvtár (Jászberény): A Város napi ünnepségek keretében adták át Jászberény Város önkormányzati kitüntetéseit. Ebből az alkalomból Szabó Jánosné nyugalmazott könyvtárigazgatónak Pro Urbe érdemérmet adtak át.

8. Községi Könyvtár (Kengyel): Németh Nyiba Sándor verses önálló estjének adott otthont az intézmény.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A névadó tiszteletére szerveztek újra tudományos konferenciát In memoriam Verseghy Ferenc címmel.

8-12. Városi Könyvtár (Jászkisér): A könyvtár csatlakozott a Csete Balázs Általános Iskola által szervezett digitális témahéthez. Több helyszínen kaptak a felső tagozatos tanulók feladatot, melyben a könyvtár munkatársai is részt vállaltak.

11. Magyar költészet napja

12. Városi Könyvtár (Túrkeve): 2024-ben első alkalommal vett részt a könyvtár a Földrajz éjszakája címet viselő nemzetközi program egyik magyar helyszíneként egy rendezvényben. A program célja a földrajz népszerűsítése, megismertetése, és olyan érdekes események egy estébe való besűrítése, amivel összehozták a geográfia iránt érdeklődőket Túrkevén.

15. Városi Könyvtár (Kenderes): A Titanic elsüllyedésnek 112. évfordulója alkalmából előadást tartott Fehér Gréta könyvtáros a Rejtélyes históriák sorozat keretében.

18. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Régi Krónikáink varázslatos világa címmel kalandos mesélős, bemutató-előadást tartott Farkas Gábor az Olvasó családok 2024 programsorozat keretében.

Városi Könyvtár (Túrkeve): A Kevi Érdeklődők Klubja vendége Antonia Eliason.

19. Községi Könyvtár (Jászdózsa)

23. (Kengyel): Jagelló Izabella és családja címmel nyílt kiállítás a lengyel származású magyar királyné életútját bemutató tablókból.

24. Városi Könyvtár (Tszafüred): A Föld napja alkalmából Telegdi Ágnes fotóművész, író tartott előadást a gyermekolvasóknak.

25. Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru): XIV. Jász Fény vers- és prózamondó találkozónak adott otthont az intézmény.

Városi Könyvtár és Gyermekkönyvtár (Tiszaföldvár):Anyák napi kézműves foglakozásra várták a gyermekeket. 

Május

22. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Lélekcseppek címmel életmód előadást tartott Gálné Moldován Anita sorselemző.

24. Községi Könyvtár (Szajol): Böde Péter vándormeseíró volt a bibliotéka vendége, aki érdekes történeteket, meséket hozott a gyermekeknek.

27. Városi Könyvtár (Kenderes): "Kenderes, Bánhalma és Kakatpuszta történelmi téglái" címmel Koczó Sándor téglagyűjteményéből nyílt kiállítás a bibliotékában.

28. Községi Könyvtár (Pusztamonostor): Irodalom- és művelődéstörténeti utazásra várta az érdeklődőket Bánhegyi Ferenc történész és tankönyvszerző, aki a tőle megszokott alapossággal beszélt a magyar történelem jelentős eseményeiről, a magyar nyelvemlékek keletkezéséről.

29. Városi Könyvtár (Kenderes): A könyvtár Baba mama klub foglalkozásán Simon Júlia klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és Kátainé Nyakó Edit Dévény szakgyógytornász tartott előadást a Karcagi Egészségfejlesztési Iroda- Lelki Egészségközponttal együttműködésben.

Június

3. Községi Könyvtár (Pusztamonostor): Megszépült Balázsovich Oszkár Közösségi Színtér.A település épített értékei közül kiemelkedik Balázsovich Oszkár 19. század utolsó negyedében épült kastélya, ami jelenleg művelődési házként és könyvtárként funkcionál. A hosszú idő óta leromlott állapotú épület már igazán megérett a felújításra. Épületenergetikai korszerűsítése a TOP Plusz keretében valósult meg mintegy 121 millió vissza nem térítendő támogatásból. Őrizve az épület eredeti jellegét, a múlt és jelen találkozásával különleges atmoszféra hatja át a tereket.

10. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Digitális Alapok címmel időseknek tartottak számítógépes oktatást a könyvtárban.

13-16. Ünnepi Könyvhét

13. Ipolyi Arndold Kultirális Közont (Törökszentmiklós): Arany Miskolc Irodalmi Kör foglalkozására várták az érdeklődőket a könyvtárban.

14. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Lezárult a könyvtár által meghirdetett rajzverseny, melyre óvodások nevezhettek alkotásaikkal a Madarak és fák napja alkalmából.

15. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A Közösségi napon szabadulószoba játékkal kedveskedtek az érdeklődőknek a könyvtárosok.

17. Községi Könyvtár (Kengyel): Élő képek címmel nyílt fotókiállítás a bibliotékában.

20. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A könyvtár biblioterápiás csoportja tartott foglalkozást.

21. Községi Könyvtár (Tiszajenő): Mire jó egy könyvtár, címmel a helyi horgolószakkör munkáiból nyílt tárlat a bibliotékában.

24. Községi Könyvtár (Tószeg): Csukás István Mesehét címmel szerveztek könyvtári napközis tábort a helyi kisiskolásoknak a nyári szünet első hetében.

Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár (Zagyvarékas): A Nemzeti Művelődési Intézet Jász- Nagykun Szolnok vármegyei igazgatója Rónyai László meglepett  egy hollóházi porcelánból készült Jókai szobrot adományozott az intézménynek, amely a könyvtárban kapott helyet.

Városi Könyvtár és Gyermekkönyvtár (Tiszaföldvár): Bálint István mini makett kiállításának adott otthont a bibliotéka.

24-28. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton):  Tiszazug természeti kincsei könyvbarát műhely táborban fogadták a nyári szünetet megkezdő gyerekeket.

27. Városi Könyvtár (Martfű): Jánoki-Kis Viktória mutatta be új könyvét a martfűi közönségnek.

28. Városi Könyvtár (Tiszafüred). Szénási Veronika mesemondó élőszavas meséléssel lepte meg a hallgatóságot.

30. Községi Könyvtár (Öcsöd): Lezárult az „Adományozz lehetőséget a higiénikusabb élethez” kampány, melyet az öcsödi Család és-Gyermekjóléti Szolgálattal közösen indított a könyvtár.

Július

1. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Szeretlek Kunszentmárton címmel helytörténeti vetélkedőt szervezett a bibliotéka.

2-25. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Strandkönyvtári szolgáltatásokkal gondoskodtak a Füredre pihenni érkezőkről a helyi könyvtárosok.

3. Községi Könyvtár (Kuncsorba): A Könyvtári Szolgáltató Rendszer jóvoltából  a Furfangos Paraván Bábszínház "A Világszépe Kecskebéka" című előadását tekintették meg a helyi óvodás és kisiskolás gyermekek.

4. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Óvodakezdés csipetnyi hisztivel fűszerezve címmel Vizkeleti Lenke tartott könyvajánlóval színesített előadást a könyvtár szervezésében.

6. Községi Könyvtár (Nagyrév): A tiszakécskei Nádirigó Tanösvényhez szervezett kerékpáros túrát a könyvtár.

19. Községi Könyvtár (Öcsöd): Baba-Mama Délelőtt elnevezésű programot szervezett a könyvtár. E hónapban a Tóth József Alapszolgálati Központ Nappali Ellátásában Interaktív előadás sorozatot indítottak. Első alkalommal az "Okoseszközök használata", majd pedig az "Önvédelem és kommunikáció az interneten" volt a téma. Ezeken az interaktív előadásokon a résztvevőknek lehetősége nyílt feltenni az okoseszközökkel és internethasználattal kapcsolatos kérdéseiket, valamint okoseszközeik használatát is gyakorolni tudták.

Augusztus

8. Községi Könyvtár (Tiszajenő): Éjszaka a könyvtárban

12. Községi Könyvtár (Öcsöd): Lezárult a könyvtár által hirdetett fotópályázat.

Szeptember

2. Ember Mária Városi Könyvtár (Abádszalók):  Átadták az uniós forrásokból megújult könyvtár épületét.

5. Városi Könyvtár (Újszász): A fennállásának 70. évfordulóját ünneplő könyvtár épülete egy pályázatnak köszönhetően megújulhatott. Az átadást zenés műsorral és rendhagyó kiállítással ünnepelte a bibliotéka.

Fotó: Kincses János Tamás

13. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Természet a könyvtárban tematikus délutánt szerveztek a könytárban. Az interaktív feladatokkal színesített programban közreműködött a JóKa Túrák vezetői/szervezői: Grószné Kati és Grósz József.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Negyedik Módszertani ötletek csoportos foglalkozásokhoz című műhelynap keretében játékos kedvű könyvtárosok megoldhattak egy bűnesetet és megismerkedhettek a genially és a kahoot alkalmazásokkal.

20. Városi Könyvtár (Kenderes): Tibeti hangtál terápiás foglalkozásra várták az érdeklődőket.

23. Városi Könyvtár (Jászberény): Az OFA Felelős Foglalkoztató minősítésén elért BRONZ fokozatú oklevelet kapott az intézmény.

25. Ipolyi Arnold Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Darvasi László regényének bemutatóján a szerzővel Csőke Tibor könyvtáros beszélgetett.

27., 30. Községi Könyvtár (Öcsöd): A Magyar Népmese Napja alkalmából két könyvtári délelőttöt is szerveztek a könyvtárban a helyi óvodások számára.

30. - október 6. Országos Könyvtári Napok

Pinczésné Császi Eszter, a rákóczifalvai könyvtár munkatársa bepillantást engedett a szabadulószoba kulisszái mögé. Fotó: Nagy Balázs

Október

7. Gosztony Aladár Közösségi Színtér és Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): Ötven év után új külsőt és új nevet kapott a település kulturális intézménye. Az önkormányzat a TOP Plusz program keretében háromszázmillió forintot nyert a falu központjának környezettudatos, család- és klímabarát fejlesztésére.

8. A mai napon a könyvtárban került megrendezésre a Család és Gyermekjóléti Szolgálat által összehívott jelzőrendszeri értekezlet, melynek témája az internetes csalás volt. Molnár Judit százados asszony előadását tekinthették meg a jelzőrendszeri tagok

10. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): A vármegyei levéltár munkatársa, dr. Bojtos Gábor tartott előadást a település múltja iránt érdeklődőknek.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Nyomozás Mátyás király könyvei után címmel tartott előadást Zsupán Edina filológus, kodikológus, HUN-REN-OSZK, Fragmenta et Codices Kutatócsoport munkatársa.

11. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Fiala Borcsa író, újságíró, aki "A legrövidebb út a nők szívéhez" címmel felnőtteknek tartott közvetlen, vidám hangulatú beszélgetést kapcsolatokról és az életről. A találkozón felolvasásra kerültek az író műveiből rövid részletek, majd dedikálásra került sor.

12. Városi Könyvtár (Jászberény): A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület –Intermodális Mesepszichológiai Munkacsoportjának
minikonferenciájának adott otthont a könyvtár.

19. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mesekuckóban kutyás mesék hangzottak el.

22. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Palkó Nikolett biblioterápiás foglalkozást tartott a könyvtárban.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító volt a bibliotéka vendége.

26. Városi Könyvtár (Jászladány): Könyvvásárt szerveztek a könyvtárban.

29. Könyvtár, Információs és Közösségi Hely (Kuncsorba): Tök jó lámpások délutánja címmel szerveztek kézműves foglalkozást a könyvtárban.

30. Községi Könyvtár (Öcsöd): A helyi olvasókör várta az érdeklődőket őszi foglalkozására.

November

4. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Fizika óra címmel tartott zenés gyermekfoglalkozást Tormási Attila. 

5. Könyvtár, Információs és Közösségi Hely (Jánoshida): A jászalsószentgyörgyi Andolgók Gyalogló Klub volt a könyvtár vendége.

6. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Márton napi óvodásoknak szóló rajzpályázat díjátadójára várták a gyermekeket.

7. Damjanich János Múzeum (Szolnok): A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett konferenciát a Damjanich Múzeum. Az előadók között ott volt Jámbor Csaba, a múzeum könyvtárosa, aki arra kereste a választ, hogy miért nincs még Szolnoknak monográfiája.

Fotó: Simon Ferenc 

8. Városi Könyvtár (Jászberény): Énidőm képei címmel nyílt kiállítás a könyvtár a galériájában.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Interaktív regény klubfoglalkozást tartott Szirákiné dr. Kovács Györgyi az Ifjúsági részlegben.

11. Városi Könyvtár és Gyermekkönyvtár (Tiszaföldvár): A Kutyával egy mosolyért Alapítvány jóvoltából Sáriné Papp Erzsébet kutyásterapeuta tartott a Kossuth L. Általános Iskola 4. osztályos tanulóinak.

Verseghy Ferenc Könyvtár (Szolnok): A Damjanich János Múzeummal közösen ünnepelte a könyvtár fennállásának 90. évfordulóját. Koszorúzással és szakmai előadásokkal emlékeztek meg a gyűjtemények alapítóiról.

Fotó: Herczeg Péter

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Péterfy-Novák Éva és Péterfy Gergely volt a könyvtár vendége, akik Élni és enni Umbriában című kötetüket mutatták be.

13. Városi Könyvtár (Tiszafüred): "Zarándokút Szent Jakab sírjához" címmel tartottak előadást Baji Gál Erzsébet, Illés Dóra, Koroknai Józsefné és Szalóki Károlyné, hortobágyi és tiszafüredi lakosok.

14. Gecse Árpád Közösségi Színtér és Könyvtár (Alattyán): Ünnepélyes névadó ünnepség keretében adták át a felújított intézmény épületét.

Fotó: Pesti József - szoljon.hu

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Kutasd a múltad többalkalmas klubfoglalkozást szervezett a könyvár a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltárral együttműködésben.

15. Községi Könyvtár (Szajol): Az Országos Rajzfilmünnephez csatlakozott a település. A kisebbeknek meséket, a felnőtteknek pedig a Történelmi Animációs Egyesület dokumentumfilmeket vetítettek le a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Újszász): Az Országos Rajzfilmünnep keretében tartottak filmvetítést. A gyerkek az Egy komisz kölyök naplója című mesét tekintették meg.

21. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Bihari György: Megérkezés című kötetének bemutatóját az író barátai, Bartha András és Kocsis Lajos nótaénekesek műsora színesítette, tette azt kerek egésszé.

Fotó: Déryné Művelődési Központ és Városi Könyvtár

Városi Könyvtár (Jászberény): Új integrált könyvtári rendszerre tért át a berényi könyvtár, leváltva ezzel a húsz éven szolgáló TextLib programot.

22. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): A régi kor fonóinak hangulatából kapott ízelítőt, aki ellátogatott könyvtárba. A mesekocsmát a Jászberényi Városi Könyvtár gyermekkönyvtári részlegének munkatársai, a 3K biztosította: Boda Lászlóné, Szarvas Lászlóné és Verseginé Ujhelyi Petra.

Városi Könyvtár (Újszász): Az Európai Hulladélcsökkentési Hét keretében tartottak foglalkozást a könyvtárosok a Zagyvaparti Idősek Otthona lakóinak.

27. Községi Könyvtár (Öcsöd): Évzáró összejövetelét tartották az Öcsödi Olvasókör tagjai a bibliotéka olvasótermében. A foglalkozás fő témája a karácsonyi ajándéknak ajánlott könyvek voltak.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Borkóstolással egybekötött könyvbemutató ismerhették meg az érdeklődők Borgőzös évszázadok című könyv szerzőit Kupa Enikőt és Kovács Tibort.

Városi Könyvtár (Martfű): Bajzáth Mária könyvbemutatójára várták az érdeklődőket.

30. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Mesekuckó adventi programján a könyvtárosok meséltek a gyerekeknek többek között Luca gyertyáiról és Miklós püspök legendájáról.

December

1. Városi Könyvtár (Jászberény): Az EOQ MNB Egyesület  "Minőség-Innováció 2024" pályázatán díjat nyert a bibliotéka.

3. Városi Könyvtár (Újszász): Versmondó versenyt és Mikulás napi kérműves foglalkozást szerveztek általános iskolásoknak.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtárosokból álló BibliotéKar adott ünnepi hangversenyt a Művészeti szalonban.

7. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Aranysor Íróklub karácsonyváró irodalmi műsorral lepte meg a közönséget.

9. Városi Könyvtár (Kenderes): Tóthné Molnár Ágnest nevezte ki Kenderes Város Önkormányzata a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár vezetőjének. A megbízatása öt évre szól.

11. Városi Könyvtár (Jászkisér): Babusa János Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész tartott könyvbemutatót a bibliotékában. A művész több köztéri alkotása is áll a településen, így a helyiek nagy érdeklődéssel várták ezt a találkozót.

Városi Könyvtár (Újszász): A Szamóca Bábcsoport előadásában az Erdei karácsony című mesét tekintettek meg a helyi általános iskola 4. évfolyam Teátrumosai.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az intézmény is kapcsolódott a Netrevalók elnevezésű országos programsorozathoz, melynek keretében középiskolások önkéntesen segítséget nyújtanak időseknek az okoseszközök használatában.

12. Városi Könyvtár (Jászapáti): A Katolikus Szeretetszolgálat Szent Vendel Otthon lakói a könyvtárban tartott foglalkozás keretében karácsonyi képeslapot készítettek.

Városi Könyvtár (Újszász): A Magyar-Török Kulturális Évad keretében Kirtay Fanni tartott előadást.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kultúrpince vendége Rácz Rolan

Időpont: 18:00
Helyszín: KultúrPince Szolnok

13. Városi Könyvtár (Fegyvernek): karácsonyi zsobongó címmel szerveztek ünnepváró kérműves foglalkozást a gyerekeknek.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): "Rongyok között nőttem fel" címmel Debreczeni Ildikó jelmeztervező művész, a Magyar Tavak Fesztiválja ötletgazdája mutatta be könyvét.  A családias légkörű eseményen szóba kerültek a szerző életének, pályafutásának fontosabb állomásai. Megtudtuk azt is, hogyan vált az érdeklődő kislányból jelmeztervező szakember és felelős vállalkozó. Debreczeni Ildikó ezer szállal kötődik a Tisza-tóhoz és Tiszafüredhez, ahova mindig szívesen jön rendezvényszervezőként és magánemberként is. Zárszót mondott Ujvári Imre polgármester, aki egy csokor virággal köszöntötte Ildikót. Beszélgetőtárs Prinyi Tünde, a könyvtár igazgatója volt. A program végén dedikálásra is lehetőség volt.

14. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Míves Műhelyben adventi diótörőt készült papírhengerből és karácsonyi gipszfigurákat festhettek a gyerekek.

20. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Karácsonyi témájú könyvtári szabadulószoba - interaktív foglalkozást szerveztek a látogatóknak.

Ismét méltó kézbe került a Berekfürdőért díj

2024. november 21-én mutatták be a Karcagi Csokonai Könyvtárban Bihari György: Megérkezés című kötetét.


A szerző igazi háromföldi ember, ezen a tájon ugyanis találkozik a Nagy-Sárrét, a Nagykunság és Hortobágy. Ezért is nevezte ezt a területet Szűcs Sándor néprajztudós, háromföldnek.
Ezért is különlegesek azok a szociográfiai írások, amelyek a szerző tollából kerültek egybe a Megérkezés című kötetbe, mellyel kapcsolatban Bertha Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész igen lényeges megállapításokat fogalmazott meg.

„Újabban kevés ilyen típusú mű születik, a kortárs magyar irodalom nagy része eltávolodott a Szabó Zoltán-i szerelmes földrajz, a szerelmetes tájhaza ihletéseitől.” „Ehhez képest a nagykunsági tájon megszülettek Bihari György kiváló könyvei, amelyek hiánypótló jellegükkel és jelentőségükkel szinte betöltik azt az űrt, amely a folklorisztikus-szociografikus, történelmi, historikus, krónikás prózaírás palettáján keletkezett.
A nagykunsági tájak, tanyák, vidékek, a bereki, berekfürdői otthonvilág olyan különleges mélységű és hitelességű ábrázolását nyújtják ezek az emlékírás, az önéletrajz, a memoár, a tájleírás, a népi kultúrát megelevenítő tény- és szépirodalmiság minden erényével rendelkező kötet: hogy az mintául, például is szolgálhat mások számára, más vidékek bemutatására. Mintha csak lehetségessé válna megint ennek a műfajnak a fellendítése, divatba hozása. Olyan szolgálatot tesz Bihari György, amelynek tehát felbecsülhetetlen értéke van. (…) A helyi érdekűség messze kitáguló jelentőségű szemléleti és erkölcsi értékekkel bír. A helyiek nyilván magukra is ismerhetnek ezekben a visszaemlékező és életfelidéző megjelenítésekben – s ennek kiteljesítése önmagában is végtelenül tisztelhető és megbecsülendő küldetés, misszió, sorsvállaló írói magatartás.”

A bemutatót az író barátai, Bartha András és Kocsis Lajos nótaénekesek műsora színesítette, tette azt kerek egésszé.

Fotók: Déryné Művelődési Központ

Jó volt együtt lenni a könyvtárban
 

Szabó Péterné könyvtáros

Déryné Művelődési Központ és Városi Könyvtár, Karcag
 

1998

Január

1. Csomóponti Művelődési Ház (Szolnok): Összevonták a két szolnoki vasutas művelődési házat. A központ a Csomóponti Művelődési Ház lett, és hozzá tartozik még a Szajoli Vasutaskör, a Ceglédi Vasutas Klubkönyvtár és a Kisújszállási Vasutas Letéti Könyvtár is.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dénes Pál kezdeményezése nyomán Színházbarátok Köre alakult a megyeszékhelyen. A művészetbarát kör alakuló ülésére a Verseghy könyvtárban került sor.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár dolgozói egykori igazgatójukat, Szurmay Ernőt köszöntötték 75. születésnapja alkalmából. Meglepetésként egy kis válogatást is készítettek az írásaiból. A Számvetés című kötetet is átnyújtották a többi ajándék mellett.

Csabai István felvétele - Új Néplap

22. Városi Könyvtár (Jászberény): Dr. Czettler Antal történész, jogász volt a könyvtár vendége, aki bemutatja a közelmúltban megjelent, „Teleki Pál és a magyar külpolitika 1939-41” című művét.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Élő blueszenével várta az érdeklődőket a Blues Gang együttes.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Somme megyei közgyűlés elnöke, Fernand Demilly négyszáz kötetből álló francia könyvcsomagot adott át ajándékul a könyvtárnak. Az ünnepségen a Verseghy gimnázium diákjai franciául mondtak verset és adtak elő részletet a Kis herceg című regényből, közreműködtek a Szolnoki Szimfonikusok Bah József vezényletével.

previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
Slider

Verseghy Könyvtár Fotótára

Február

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tűzvédelmi próbariadóra vonultak ki a szolnoki tűzoltók a megyei könyvtár épületéhez. Az intézmény dolgozói a QN-TEAM Bt. tűzvédelmi társaság vezetésével elsősorban az épületben tartózkodók kimenekítését gyakorolták.

Csabai István felvéte - Új Néplap 

10. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Bod Péter Könyvtárhasználati vetélekdő megyei verseny megyei versenyének a bibliotéka adott otthont. Három korosztályban 16 tanuló nevezett megyénk különböző településeiről, a győztesek az áprilisi országos döntőbe jutottak tovább.

Csabai István felvétele - Új Néplap

12.  Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Csekétől a Pilavaxig címmel az 1848-as márciusi forradalom 150. évfordulója tiszteletére előadássorozatot szervezett a könyvtár a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tagozatával közösen. Vörösmarty Mihály költészetéről dr. Szilágyi Márton tartott előadást.

14. Városi Könyvtár (Jászapáti): A zenés könyvtári esték hangversenysorozat keretében a Budapesti Vonósok és barátaik adtak koncertet a könyvtárban.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Színházbarátok köre programján Bálintné Hegyesi Júlia emlékezett a méltatlanul elfeledett Justh Zsigmondra, a múlt századvég író-mecénásra, a parasztszínház-alapítójára.

26. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Dr. Gángó Gábor Eötvös Józsefről szóló irodalomtörténeti előadását hallgathatta meg a szolnoki közönség.

Február hónapban jelent meg a karcagi Györffy István Általános Iskola könyvtárának története az önkormányzat és a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány kiadásában.  Az iskola könyvtárának históriája összefonódik a Kálvin út 2. szám alatti volt református fiúiskola, ma Nagykun Református Általános Iskola történetével. Ezt ismerheti meg az olvasó dr. Kasuba Jánosné könyvéből. A szerző az 1990-es évek végéig dolgozta fel a könyvtár történetét, bemutatta azokat a könyvritkaságokat, melyek az intézmény tulajdonában vannak. Szólt azokról a hagyományőrző rendezvényekről is, melyeket az iskolai könyvtár szervezett.

Március

4. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Dr. Csorba László Széchenyi és Kossuth vitájáról tartott előadást.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A német klub foglalkozásának témája Magyarország EU-tagsága volt egy külföldi szemével. A vitaindítót Björn Ehring tartotta.

13. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A Haza és haladás vetélkedő városi döntőjét tartották a könyvtárban.

A karcagi könyvtár az előző évben sikerrel pályázott a Nemzeti Kulturális Alaphoz, CD-ROM-leolvasó vásárlására. Az elnyert 250 ezer forintból ötven lemezt vásároltak, az előzetesen felmért igénynek megfelelően az általános lexikonok, anyanyelvi, filmművészeti CD-k mellett egyes tantárgyakhoz - biológia, történelem - is vettek lemezeket, melyeket az olvasók egyeztetett időpontban használhatnak is.

Új Néplap felvétele

13. Városi Könyvtár (Jászberény): Az Élővíz Természetvédelmi Egyesület szervezésében természetvédelmi előadás-sorozat kezdődött a városi könyvtárban. Az előadáson Sallai Zoltán beszélt Magyarország ritka halairól.

Az 1848-49-es szabadságharc és forradalom évfordulója tiszteletére a könyvtár Gyermekrészlege pedig a 11-14 éves korosztály jó tollú tanulók részére versíró versenyt hirdetett.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Lengyel vendégek jelenlétében Bem József tábornok életéről szóló kiállítást nyitott meg Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke és Aleksander Grad, Tarnów megye vajdája. A megnyitót a zegocinai Capella együttes zenés műsora vezette be, majd Bertalanné Kovács Piroska könyvtárigazgató köszöntötte a jelenlévőket. Wojciech Salapski, a lengyel nagykövetség első titkára felolvasta a nagykövet levelét, amelyben többek között reményét fejezte ki, hogy honfitársai látogatása új kapcsolatok nyitánya lesz Jász-Nagykun-Szolnok megye és Tarnów megye között.
Aleksander Grad beszédében fölidézte Bem pályáját, a lengyel és a magyar történelemben játszott kiemelkedő szerepét. Tarnów Bem szülővárosa, múzeuma sok dokumentumot őriz a hős tábornokról. Igazgatója, Adam Bartosz és a könyvtárigazgató, Zofia Rawobska tette lehetővé a szolnoki Bem-kiállítás megrendezését. Zofia Rawobska ajándékokat, így Bem-bibliográfiát adott a megyei könyvtárnak. Iváncsik Imre rövid megnyitójában emlékeztetett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára, a magyar és a lengyel nép történelmi barátságára.

previous arrow
next arrow
Slider

Verseghy Könyvtár Fotótára

17. Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok): A kétszeres József Attila-díjas prózaíró, a közismert Makra regény alkotója Kertész Ákos tartott rendhagyó irodalomórát az iskola könyvtárban.

Csabai István felvétele - Új Néplap

19. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): A bibliotéka és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Tagozatának előadás-sorozatának részeként dr. Kerényi Ferenc irodalomtörténész tartott előadást Petőfi és a fiatal Arany címmel.

20. Városi Könyvtár (Jászberény): Az Élővíz Természetvédelmi Egyesület szervezésében zajló természetvédelmi előadássorozat keretében a Körös-Maros Nemzeti Park mutatkozott be a könyvtárban, amelyet Kapocsi Judit képviselt.

26. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Szurmay Ernő A márciusi forradalom utóélete a magyar lírában című előadása

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Márciusban Balogh Károlyné helyi nyugdíjas munkáiból nyílt szalma- és csuhéfonat kiállítás a zenei könyvtárban.

Mészáros János felvétele - Új Néplap

Április

3. Városi Könyvtár (Jászberény): Vadászat és természetvédelem címmel tartott előadást Hotváth Ákos.

4-5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Húsvéti virágkötő versenynek és kiállításnak adott otthont a könyvtár.

10. Városi Könyvtár (Jászberény): Schmotzer András tartott természetvédelmi előadást botanikai túrákról a Bükkben.

11. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok):  A könyvtár a Széchenyi- lakótelepen élő gyerekek számára kézműves foglalkozást tartott. Készítettek műanyag kanálból nyuszit, tojásból kiscsirkét és egyéb húsvéti meg számlepetéseket.

Illyés Csaba felvétele - Új Néplap

Május

1. Csokonai Könyvtár (Karcag): Nagy Mihályné lett a könyvtár igazgatója.

28. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Gyermeknapi műsor a könyvtár előtti téren

Június

11. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): A városi könyvtári hálózat fennállásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepség

Július

Szolnok Megyei Néplap archívuma

13. Csokonai Könyvtár (Karcag): Emléktábla avatás dr. Orosz Pál római katolikus lelkész tiszteletére, amely a könyvtár homlokzatán található.

Augusztus

5. Városi Könyvtár (Jászberény): Origami verseny a gyermekkönyvtárban.

Nagyné Koncz Éva a Berényi Műhely tagja kiállítása (július 30 - augusztus 30)

Szeptember

9. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára és Szalay Ferenc polgármester látogatása a könyvtárban

14-15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Országos könyvtáros konferenciának adott otthon az intézmény, amelynek témája a községi könyvtárak voltak.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Október

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Könyvtári asszisztensi képzés indult a könyvtárban.

15. Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola (Szolnok): Új intézeti könyvtárat birtokba vették a diákok. A Mártírok útján levő diákszálló tízemeletes épületszárnyának földszintjén, összesen mintegy 1040 négyzetméteren kapott helyet.

Mészáros János felvétele - Új Néplap

17. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Kisújszállás 150 évvel ezelőtti története, a környező nagykun települések irodalma, nevezetességei mind szerepeltek a családsegítő szolgálat, a néprajzi kiállítóterem, az alkotóház, a gimnázium, a ’48-as Olvasókör és könyvtár által rendezett Hétpróbás kunok vetélkedőjén.

21. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Internet-kuckót adtak át a könyvtárban. A Soros Alapítvány támogatásával öt számítógépen, ISDN-vonalon keresztül ingyenes Internet- hozzáférést biztosítottak a könyvtárba beiratkozott 14 éven felüli látogatóknak.

Mészáros János felvétele - Új Néplap

26-28. (Eger) Kárpátok Eurorégió Nemzetközi Könyvtáros Konferenciáján képviselte a Verseghy Könyvtárat Bertalanné Kovács Piroska és Takáts Béla.

Verseghy Könyvtár Fotótára

28. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Dr. Kiszely István professzor, a Magyarok Világszövetsége mezőtúri szervezete vendégeként „Mit adott a magyarság a világnak?” címmel tartott előadást a könyvtárban.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A helyi nyugdíjasklub könyvtárlátogatást szervezett a megyei könyvtárban.

November

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Az egészségvédelmi hetek programsorozat keretében számos rendezvények adott otthont a könyvtár. A zenei könyvtárban érdekes ehető állatkák és terménybábok készültek. Romcsics Imre néprajzkutató Kisújszállás népi táplálkozási rendjéről tartott előadást. Az általános iskolások részére játékos vetélkedőket szerveztek. A zsűri elnöke Konczné Bakos Mária védőnő volt, a díjakat az Új Néplap biztosította.

Daróczi Erzsébet felvétele - Új Néplap

2. Községi Könyvtár (Tószeg): Könyvtárpártoló címet nyert a tószegi önkormányzat.

2. Széchenyi István Gimnázium (Szolnok): A magyar tudomány napja alkalmából esszépályázatot írt ki az iskolai könyvtár. Harminc pályázó küldte el dolgozatát, amelyben arról vallott, hogy számára mit jelent a tudomány a XXI. század küszöbén.
A díjátadó ünnepségen dr. Csányi Marietta és dr. Tárnoki Judit, a Damjanich János Múzeum munkatársai tartottak előadást, majd a díjkiosztás után részleteket olvastak föl a nyertes pályaművekből.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Egy elmozdult pala miatt kellett kihívni a megyei könyvtárhoz a tűzoltókat. A tetőzet egy darabja kilógott az utca fölé, és veszélyeztette a járókelőket.

Mészáros János felvétele - Új Néplap

6. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Életmód klub kezdte meg működését a könyvtárban. Az első foglalkozáson dr. Veress Edit Rizikótényezők és megelőzés címmel tartott előadást, majd Dajka Miklósné ételbemutatójára került sor.

10. Városi Könyvtár (Martfű): Az MKE Jász-NagykunSzolnok megyei szervezetével közösen regionális gyermekkönyvtáros találkozót rendezett az intézmény.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyűrt világ címmel Walkó Emőné műveiből nyílt a könyvtárban.

12. Városi Könyvtár (Jászberény): Internet-kuckó nyílt a könyvtárban. Öt számítógépet, ezek beszerelését, csatlakoztatását és egyéves Internet-használatra bérelt vonalat állítottak üzembe, összesen 1,2 millió forint értékben. Dr. Stanitz Károly, Jászberény alpolgármestere adta át a nagyközönségnek az intézmény legújabb szolgáltatását biztosító egységet.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Finnugor Baráti Kör foglalkozásán Sléder Éva a Komi (Zűrjén) nép eredetéről szóló eposzt ismertette.

17. Városi Csokonai Könyvtár (Szolnok): A Gyermekkönyvtár a névadó születésének 225. évfordulójára szavalóversenyt hirdetett. A verseny napján a könyvtár igazgatója, Nagy Mihályné köszöntötte a megjelenteket s méltatta Csokonai munkásságát - külön kitért a költő karcagi kapcsolataira. Több mint húsz vers hangzott el. A zsűri - Nagyné Szabó Mária magyar szakos tanár, Barna Sándor, a versmondás régi művelője, és az elnök, Fodor Judit, a gyermekkönyvtár vezetője voltak.

18. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Erzsébet királyné és Magyarország címmel dr. Katona Tamás történész tartott előadást.

Városi Könyvtár (Jászberény): A gyermekrészleg szervezésében rendhagyó osztályfőnöki órát tartottak a drogokról az intézményben. A rendhagyó óra megtartására Kurdics Mihály rendőr őrnagyot kérték fel, aki évek óta foglalkozik a problémakörrel. A kábítószer itt van testközelben címmel könyve is megjelent. A videovetítéssel, bemutatóval gazdagított rendezvény elsődleges célja természetesen a felvilágosítás, a megelőzés volt.

21. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Csuhából készült „szobrokat” láthattak az érdeklődők a zenei részlegben. Balogh Károlyné helyi szalmafonó kiállításán az egykori népi életmód alakjai elevenedtek meg.

Mészáros János felvétele - Új Néplap

27. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Az Életmód Klub összejövetelén a szívbetegek életmódjáról tartott előadást dr. Dajka Miklós.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Polgármesterek, jegyzők és más önkormányzati vezetők ismerkedtek a megyei könyvtár munkájával Szolnokon. Felvilágosítást kaptak a szolgáltatásokról, a fejlesztési tervekről, és azokról a lehetőségekről, amelyek rendelkezésére állnak a helyi könyvtárak tevékenységének segítésére.
Az ismerkedés Bertalanné Kovács Piroska tájékoztatójával kezdődött. Az igazgatónő elmondta többek között, hogy sok új lehetőség, új technika segíti a könyvtár szolgáltatásait, ezek közül a számítógépesítést említette az első helyen.
Az igazgatónő tájékoztatója után Csáti Péterné, a könyvtár területi szolgálatának vezetője a helyi könyvtárak fenntartásának kérdéseiről, Takács Béla igazgatóhelyettes pedig a számítógépesítés eredményeiről tájékoztatta a résztvevőket, akik látogatást tettek a könyvtár több részlegében, személyes tapasztalatokat szerezve a működéséről.

December

4. A gyermekkönyvhét alkalmából Döbrentey Ildikó Alattyánon és Rákócziújfaluban, Csernus Erika és Katz Sándor Tiszasason és Szelevényen, a Cécó együttes Tiszavárkonyban adott műsort a Verseghy Könyvtár szervezésében.

9. Városi Könyvtár (Jászberény): A tizedik születésnapját ünneplő Hitel című irodalmi, művészeti, társadalmi folyóirat két szerkesztője, Görömbei András kandidátus és Nagy Gáspár költő volt a bibliotéka vendége.

10. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Korszerű tájékoztatási eszközök a közkönyvtárakban című szakmai tanácskozás az MKE Közkönyvtári Egylet, az MKE Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete és a könyvtár közös szervezésében. Kovács Libór alpolgármester megnyitója után Várhegyi Attila, a kulturális tárca politikai államtitkára tartott előadást. A könyvtárak bebizonyították, hogy a demokratikus jogállam és az információs társadalom alapintézményei, és további fejlesztésük lehetővé vált a kulturális törvény alapján - hangsúlyozta Várhegyi Attila.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jókai Anna „Ne féljetek” című könyvét dedikálta a könyvtárban.

19. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Családi hétvége  címmel karácsonyi játszóházba várták a gyerekeket, ahol ajándékokat készíthettek a fenyőfa alá.

Klubkönyvtár (Jászágó): A jászágói klubkönyvtár óriási kötetszámmal gyarapodott. Egyrészt pályázatok segítségével, másrészt nagylelkű adományozás révén több mint ezer kötettel növelték meg az addig nyolcezer könyvet tartalmazó állományt. A kis könyvtárnak éves beszerzési kerete negyvenezer forint volt. Ehhez 1998-ban nyolcvanezer forintos támogatást nyertek el a Soros Alapítványtól, melyből az év során 56 értékes szakkönyvet, szépirodalmi kiadványt vásárolhattak. Az Ágóiak Baráti Egyesületének tagja volt a kis településről elszármazott Guba Ferenc. Halálát követően akaratának megfelelően könyvgyűjteményét a könyvtárnak adományozták. A hagyatékban több mint ezer kötet szerepelt.

1999

Január

4. Községi Könyvtár (Örményes): Megnyílt az örményesi kastély, amelyben idősek napközi otthona, valamint családsegítő és gyermekjóléti szolgálat kezdte meg működését, valamint az épületben kapott helyet a könyvtár és a Teleház.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megjelent az In memoriam Verseghy Ferenc című konferenciakiadvány 5. kötete.

12. Városi Könyvtár (Jászberény): Benyó György festőművész és tanítványa, Kurucz Attila műveiből nyílt kiállítás a könyvtárban, amelyet Velkeiné Pócz Ilona nyitott meg.

Sárközi felvétele - Új Néplap

18. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A zenei könyvtárban régi dokumentumokból és tárgyakból nyílt kiállítást, amelyet Ö. Tóth Lajosné nyitott meg. A történelmi esték sorozat keretében a II. világháború Magyarországát mutatta be dr. Kiss Kálmán történelemtanár.

Mészáros János felvétele - Új Néplap

21. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Kölcsey szavalóversenyt szerveztek a magyar kultúra napja tiszteletére.
Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Szintén a kultúra napja alkalmából „Legkedvesebb irodalmi, zenei élményem” címmel irodalmi estet rendeztek.

22. Városi Könyvtár (Túrkeve): Középiskolás fiatalok műveltségi vetélkedőjét tartották meg a bibliotékában.

Gyermekolvasók a kenderesi könyvtárban - Új Néplap felvétele

26. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A gyermekkönyvtári hetek keretében korábban meghirdetett Az én mesém meseíró- és a Kedvenc mesém meseillusztrációs pályázatra érkezett műveket értékelik .

27. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A zenei könyvtárba irodalmi fórumra várták az érdeklődőket a cigányok vándorlásáról, polgárosodásáról szóló előadással. Az előadó Rostás-Farkas György író, költő, újságíró. Ugyanekkor adták át a Cigány Letéti Könyvtárat is.
Az elfeledett cigány hiedelemmel, irodalommal és a kunságiak által egyre kevésbé használt cigány nyelvvel foglalkozó művekeket, valamint a cigány-magyar olvasókönyveket, a cigány szótárt vehettek kézbe az érdeklődők.
A cigány letéti könyvtárat Kovács Józsefné, a Lungo Drom helyi vezetője, cigány önkormányzati képviselő vette át Gubuczné Tömör Máriától, az Arany János Városi Könyvtár igazgatójától. A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekért közalapítványtól elnyert támogatásból valósult meg a letéti könyvtár.

Február

4. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Jauemik István országgyűlési képviselő Krausz Tamás történésszel beszélgetett a Van baloldali alternatíva című közéleti fórum keretében.

14. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): „A szerelem az élet legnagyobb öröme” mottóval Valentin-nap alkalmából versíró pályázatot hirdetett a könyvtár.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Több baráti kör, klub, egyesület képviselőinek részvételével megalakult a Nemzetek Háza Egyesület. A találkozóra a Verseghy Könyvtárban került sor, ahol Bertalanná Kovács Piroska könyvtárigazgató bevezető szavai után a jelenlévők ismertették a szervezetet, amelynek képviseletében eljöttek.

16. Verseghy  Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár helyismereti részlegében elkészült az Új Néplap két évfolyamát tartalmazó CD.

22. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): A Beszéljük meg című program keretében Jauemik István országgyűlési képviselő Földes György történésszel, a Politikatörténeti Intézet igazgatójával beszélgetett. Az előadásának témája Magyarország jelene volt.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jász-Nagykun-Szolnok megye francia testvérmegyéjének küldöttsége látogatott Szolnokra. Küldöttséget Fernand Demilly szenátor, Somme megyei önkormányzat elnöke vezette. 
A vendégek négyszáz kötet francia nyelvű szépirodalmi, valamint történelmi témájú könyvet ajándékoztak a megyei könyvtárnak, hogy ösztönözzék a helyi fiatalokat a francia nyelv elsajátítására, erősítve a kulturális kapcsolatokat.

Március

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Heine-kiállítás nyílt a könyvtárban. A tárlat a szolnoki Nemzetek Háza első rendezvénye. A kiállítást a szolnoki Magyar-Német Baráti Társaság, a düsseldorfi Heine Intézet és a Verseghy könyvtár rendezte a szolnoki csata évfordulójának tiszteletére.A megnyitón Szurmay Ernő méltatta Heine munkásságát. A rendezvények közreműködtek a Széchenyi István Gimnázium diákjai

Mészáros János felvétele - Új Néplap

23. Községi Könyvtár (Szajol): A hatéves Lajkó Károly Kinder tojás játékaiból nyílt kiállítás a helyi könyvtárban. Az 1500 darabos gyűjteményből közel ezer játékot egy működő terepasztalokon helyezték el.

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Balia D. Károly író, szerkesztő, könyvkiadó, Bemiczky Éva novellista, gyermekíró, Csernicskó István nyelvész, szerkesztő, főiskolai oktató és Kovács Elemér újságíró voltak a megyei könyvtárban vendégei, akik a kárpátaljai irodalmi életről számoltak be a Trianon utáni kezdetektől napjainkig. Szó volt az 1950-es évek sematizmusáról, az egymást követő nemzedékek fellépéséről, a folyóiratokról, az antológiákról, a csoportosulásokról. Szóba került a rendszerváltás utáni elbizonytalanodás és az újrakezdés, a legfiatalabb nemzedékek változó szelleme, az asszimiláció és a kárpátaljai magyar irodalom magyarországi kapcsolatai is.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kékesi Kun Árpád tartott előadást „Színház az ezredvégen. A posztmodem.” címmel.

Április

2. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A gyermekkönyvtárban csaknem negyven kisgyermek készített ablakdíszeket, festett tojásokat.

10. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Költészet napi megemlékezés vendégei voltak az Eső című folyóirat alkotói.

10. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A Városi Csokonai Könyvtárért Alapítvány süteménysütő versennyel egybekötött jótékony délutánra várta a nyugdíjas olvasókat. A jó hangulatról Ferenczi Béla nótaénekes, Papp Mihály és Harsányi János zenészek gondoskodtak.

Új Néplap felvétele

11. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A bibliotéka József Attila születésnapjának méltó ünnepeként Nem én kiáltok címmel szavalóversenyt hirdetett középiskolás diákok részére.

12-21. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Költészetnapi versmondó versenyt szerveztek a könyvtárosok az óvodásoktól a felnőttekig.

Új Néplap felvétele

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A tomajmonostorai óvodások könyvtárhasználati foglalkozáson vettek részt a megyei bibliotéka gyermekkönyvtárában.

Szűcs Gyuláné gyermekkönyvtáros -  Új Néplap felvétele

14. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): A megye harmadik teleházát avatták fel a könyvtárban. A jászfelsőszentgyörgyi Továbbtanuló Fiatalokért Alapítvány az önkormányzat háromszázezer forintos anyagi segítségével 1998 augusztusban adta be pályázatát az országos teleházszövetséghez, melynek eredményeként közel egymillió forint értékben telepítettek technikai eszközöket a teleháznak helyet adó könyvtárba. Két, internetes kapcsolattal rendelkező számítógép, egy színes nyomtató, egy fekete-fehér fénymásoló, faxos, üzenetrögzítős telefon alkotta a ház gépparkját, illetve egy félállású dolgozó ügyelt az eszközökre, segített a használatukban. A teleházát közösen nyitotta meg Kis Zoltán országgyűlési képviselő és Ménkű Miklós polgármester.

15. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Heltainé dr Nagy Erzsébet Anyanyelvünk magyarsága című előadása az Anyanyelv hete alkalmából.

16. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Könyvtáros szakmai programkeretében Zalainé dr. Kovács Éva, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke a különböző könyvtárak közötti együttműködési lehetőségekről, dr. Ambrus Zoltán, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke a könyvtárügy aktuális, ezredvégi kérdéseiről tartott előadást. 

17. Városi Könyvtár (Túrkeve): A helyi cigány kisebbségi önkormányzat roma gyerekek első területi versmondó versenyét rendezte meg a városi könyvtárban. Három település - Kunhegyes, Mezőtúr, Túrkeve - majd ötven diákja verselt, mesélt.

A versmondó verseny résztvevői - Új Néplap felvétele

19. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A könyvtár a városvédő és -szépítő egyesülettel közösen a műemléki világnapról emlékezett meg a zenei könyvtárban.

A programot a Péli család festményeiből nyílt kiállítás is színesítette - Új Néplap felvétele

20. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Anyanyelvi vetélkedőt tartotta a kisújszállási és túrkevei középiskolások számára.

20. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Kazinczy szépkiejtési versennyel kezdődött el Tiszafüreden a magyar nyelv hete. A városi könyvtár és a TIT által szervezett rendezvénysorozat első felvonásaként 19 általános iskolás vizsgázott a Jáki Csabáné vezette négytagú szakmai zsűri előtt a szép és jól érthető beszéd tudományából.

22. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Jól magyarul, vagy jól "reklámul” címmel dr. Kemény Gábor kandidátus (MTA Nyelvtudományi Intézet) tartott előadást a könyvtárban.

25-27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Magyar és olasz nyelvű film vetítést tartotthárom estén keresztül a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola Olasz Klubja a Verseghy Könyvtárral közösen. A Verseghy teremben Fellini-filmeket vetítettek (Bikaborjak, Országúton, Cabiria éjszakái). A bemutatók érdekessége volt, hogy minden film két változatban került bemutatásra, először magyarra szinkronizált majd pedig az eredeti, olaszul beszélő változatot. A vetítés előtt rövid magyar és olasz nyelvű ismertetést kaptak a nézők Felliniről és a műsoron lévő filmről.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Magyar-Izraeli Baráti Társaság és a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár közös szervezésében délután öt órakor a könyvtár első emeleti művészeti szalonjában Jákov Bárzilai magyar származású izraeli íróval beszélgethettek az érdeklődők.

29.  Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A Föld napjáról egy játékos vetélkedővel emlékeznek meg a könyvtárban.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A British Council információs sarkot alakítottak ki a megyei könyvtár második emeletén. A megnyitóra Szolnokra érkezett dr. Paul Dick kultúrattasé, a British Council Hungary igazgatója.

previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
Slider

Verseghy Könyvtár Fotótára

Május

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Alvar Aalto építészete címmel nyilt kiállítás a Nemzetek Háza keretében a Verseghy teremben.

Mészáros János felvétele - Új Néplap

23. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): A könyvtár pünkösdi királynéjárást szervezett.

27. Községi Könyvtár (Abádszalók): Az ünnepi könyvhét tiszteletére író-olvasó találkozót rendeztek a könyvtárában. Az irodalmi műsorban közreműködtek Igmándi Szűcs István költő, Turcsány Péter, az Irodalmi Szervezetek Szövetségének elnöke, valamint Szutor Ágnes népdalénekes.

28. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Természeti környezetünk: ami vonz és ami taszít a Nagykunságban címmel rajz- és fotópályázatot írt ki a könyvtá. A pályaművekből nyílt kiállítás városházán.

Június

1. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Takarékossági okok miatt Kunszentmárton önkormányzata összevonta a könyvtárat és a művelődési házat, aminek így egyetlen igazgatója lett. Megbízott vezetőként az addig a könyvtárban dolgozó Herczeg László vette át az összevont intézmény irányítását.

3. Ünnepi Könyvhét

5. AMK (Tiszabura): Az iskola, könyvtár, művelődési központ és óvoda együttes intézménye felvette Recsky Klárának (1796-1856) nevét.

26. Verseghy Könyyvár (Szolnok): Verseghy nyelvművelő verseny és tábor ünnepélyes díjkiosztással ért véget a szolnoki városháza dísztermében.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az izraeli napok keretében a könyvtár Verseghy termében Izrael régészete címmel nyílt kiállítás.

28-30. Szakszervezeti Könyvtár (Szolnok): A könyvtár leselejtezett könyveiből kiárusítást rendeztek.

Július

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az angliai Durham megye küldöttsége felkereste szolnoki útja során a könyvtárat.

Csabai István felvétele - Új Néplap

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pogány Gábor Benő szolnoki szobrászművész Petőfi Sándort és Szendrey Júliát ábrázoló szobrát állították ki a Verseghy Könyvtárban, amelynek bronz változata Koltón található.

Mészáros János felvétele - Új Néplap

29. Városi Könyvtár (Jászberény): Berényi Műhely alkotóinak munkáiból összeállított tárlat kapott helyet a könyvtárban.

Sárközi János felvétele - Új Néplap

31. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Tóth László és Erdős István közös kiállítása nyílt meg a könyvtárban.

Augusztus

Ady Endre Művelődési Központ (Tiszaszentimre): A település könyvtára ebben az évben is meghirdette használtkönyv-akcióját. Az "Ajándékozz egy könyvet a könyvtárnak!” felhívás nem várt sikerrel zárult. Egy hónap alatt közel kétszáz könyvet vettek nyilvántartásba a könyvtárosok. Mivel a központi támogatások elmaradása miatt a könyvtár beszerzési kerete idén 100 ezer forinttal kevesebb, ez a segítség szó szerint felbecsülhetetlen értékű volt.

19. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): A Barbaricum Könyvműhely bemutatójára várták az érdeklődőket.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): „Modem sámán” címmel szervezett programot a könyvtárban a Finnugor Baráti Kör. Juvan Sesztalov manysi költővel, sámánok utódával találkozhattak az érdeklődők.

Szeptember

6. Városi Könyvtár (Jászapáti): A bibliotéka a Jászapáti Cigány Kisebbségi Önkormányzattal, valalmint az önkormányzattal és a művelődési központtal közösen második alkalommal rendezte meg a romanapot. A Jászság számos pontjáról összesen 14 fellépő csoport érkezett a seregszemlére.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megnyílt az intézmény földszintjén a kávézó.

25. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Európai örökségi napot tartottak a településen, ennek keretében a „Tenger ékszerei” tárlat nyílt a bibliotékában.

29. Városi Könyvtár (Jászjákóhalma): A könyvtár adott otthont a Rokkantak napja alkalmából tartott első rendezvénynek a településen. A szép számban megjelent sorstársakat és családtagjaikat Csányi Sándorné csoportvezető köszöntötte, és ismertette a távlati elképzeléseket, majd Simon Jánosné az egyesület megyei titkára és Fodor István Ferenc polgármester üdvözölte a megjelenteket.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Jászkun Fotóklub a könyvtárral már harmadik alakalommal rendezte meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei fotótörténeti konferenciát és kiállítást. A Művészeti szalonban Díváid Károly A Magas-Tátra (Eperjes, 1870—1880-as évek) című kiállítását nyitotta meg Cs. Plank Ibolya. A Verseghy teremében pedig szakmai konferenciát tartottak.

previous arrow
next arrow
Slider

Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

Október

2. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A város legidősebb polgárait köszöntötték a művelődési központ, a városi könyvtár és a polgármesteri hivatal munkatársai. Gálaműsorral kedveskedtek a szervezők, az hogy mennyire szükség van a bölcs öregekre, az a Jakab Elvira által elmondott tatár népmeséből is kiderült.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): „Információ, könyv, könyvtár” címmel pályázatot hirdetett a könyvtár általános iskolások részére. Több mint száz tanuló adta be a megoldást a város három iskolájából.

Új Néplap felvétele

Verseghy Könyvtár (Szolnok): 150 órás pszichodráma tréningnek adott helyet a megyei gyűjtemény.

4-8. Őszi könyvtári napok

7. Községi Könyvtár (Szajol): Macihad címmel mackókiállításnak adott helyet a könyvtár.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hivatalosan elindult a Megyei Elektronikus Könyvtár, melynek célja a megyei írók művei, illetve a helytörténeti dokumentumok feldolgozása.

10. Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): 1999-ben fél évszázados fennállását ünnepelte a könyvtár. A születésnapi megemlékezések keretében névfelvételi ünnepséget tartottak. A továbbiakban az intézmény hivatalos neve Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény lett. 
A százezer kötetes könyvtár névfelvételi ünnepségén dr. Hoppál Mihály néprajzkutató, az Európai Folklór Intézet igazgatója emlékezett a névadóra, aki nagyon sokat áldozott a kultúrára. Saját pénzén kutatta a corvinákat, népmeséket gyűjtött, s az ő nevéhez fűződik a Magyar mitológia című mű is.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A III. Őszi szolnoki művészeti hetek programsorozat keretében a reneszánsz és a barokk zene világába nyújtott betekintést Kónya István lantművész.

20. Városi Könyvtár (Abádszalók): Ünnepélyes keretek között adták át az új könyvtárépületet, amelyet az Eldorado Holding volt épületében alakítottak ki. Az 1949-ben megnyitott régi könyvtár állagában életveszélyessé vált. Az ünnepségen Bordás Imre polgármester köszöntötte a megjelenteket, megköszönte a kivitelező cég és a számtalan társadalmi munkás tevékenységét. Busi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke is azt emelte ki ünnepi beszédében, hogy Abádszalók nem véletlenül nyerte el 1998-ban a kultúrapártoló önkormányzat címet, hiszen a település évről évre sikeresen bizonyítja, hogy itt a kultúra valóban védett érték. Majd Nagy Bertalanná vezető könyvtáros Busi Lajos és Bordás Imre polgármesterrel közösen avatta fel az új könyvtárat.

Új Néplap felvétele

25. Napsugár Gyermekház (Szolnok): Az önkormányzat döntése értelmében a Hild Viktor Városi Könyvtár tagintézményévé vált gyermekház, amely az egykori Baross úti óvoda helyére költözött. Kovács Libór alpolgármester adta át az átalakított épületet.

26. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rokon népek irodalmából rendezett előadói estet a Finnugor Kör a bibliotékában.

28. Vasutas Csomóponti Művelődési Központ Könyvtára (Szolnok): Három győri kötődésű fotóművész — Hadarics Gábor, Obermayer József és Szíjártó Ernő — képeiből nyílt kiállítás, amelynek a gyűjtemény adott otthont.

November

2. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Hagyományosan a városi könyvtárban tartották meg a tudománynapi ünnepséget. Gaál Sándor könyvtárigazgató megnyitója után Nyáry László, a TIT megyei ügyvezető elnöke szervezete kitüntetéseit adta át: dr. Molnár Miklós aranykoszorús emlékplakettet vehetett át, míg Végh Lukács Tiszafüredről és Vincze Ferencné Abádszalókról tiszteletbeli tagságot igazoló oklevelet kapott. 

Ezután a nemzetközileg is elismert, magyar származású környezetvédelmi szakember, dr. Guy Turchany előadásában kiemelte, hogy uniós csatlakozásunkban lehet sikertörténet a Tisza-tóé, de csak úgy, ha belátjuk: feladatainkat nem másoknak, hanem nekünk kell végrehajtanunk, kiemelten kezelve azokat az értékeinket, melyek hagyományosak, speciálisan magyarosak. Fenntartható módon, tervezve az eddig „esetlegest”, embercentrikusan vigyázva a techno- és ökoszféra egyensúlyát, és nem utolsósorban önbecsüléssel nekigyürkőzve a kihívásoknak.

9. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): A Márton-napi rendezvénysorozat keretében Szent Márton alakja az irodalom és a művészetek tükrében címmel nyílt kiállítás a városi könyvtárban.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Valóság és képzelet határán címmel rendezett tárlatot a könyvtár Csőke Erzsébet tűzzománc és akvarellképeiből.

Csabai István felvétele - Új Néplap

11. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Az egészségvédelmi hetek keretében transzcendentális meditáción vehettek részt az érdeklődők, amelyet Milunovits Drágán vezetett.

13. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): A Napsugár Gyermekház munkatársai tartottak játszóházat a gyerekeknek a könyvtárban. 
Pályaválasztóknak és pályamódosítóknak pedig ingyenes fogadóórát tartott Snelcerné Miakys Olga grafológus.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Izrael az ezredfordulón címmel Dán Ofry tartott előadást.

25. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnöksége a tudomány napja alkalmából a tudományos ismeretterjesztéshez nyújtott kiemelkedő támogatásáért TIT Aranykoszorús Emlékplakett kitüntetésben részesítette a könyvtárat. Az elismerést Palágyiné Rúzs-Molnár Katalin, a TIT Kisújszállás és város környéke szervezetének elnöke adta át Gubiczné Tömör Mária könyvtárigazgatónak.

26. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): A gyűjtemény 30 éves jubileumának alkalmából kiállítás nyílt. A megnyitót vitafórum követett, melynek témája: a kultúra napjainkban volt.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Aranysor íróklub tartott irodalmi estet a könyvtárban.

27. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Pályaválasztóknak és pályamódosítóknak pedig ingyenes fogadóórát tartott Snelcerné Miakys Olga grafológus.

29. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Éjfél vitéz, Gombos Imre író, műfordító kis puliról szóló elbeszélő költeményének bemutatójára került sor. A könyvet Körmendi Lajos író ismertette.

30. Hajnóczy József Gimnázium (Tiszaföldvár): A csillagok születéséről tartott előadást dr. Kun Mária csillagász a Hajnóczy Klub soros foglalkozásán az iskolai könyvtárban.

December

3. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Chlumetzky Ildikó fazekas népi iparművész
munkáiból nyílt kiállítás a bibliotékában.

Verseghy Könyvtár Fotótára

6. Községi Könyvtár (Kenderes): A Magyar Vöröskereszt helyi szervezete a könyvtárban köszöntötte a véradóit. Az ünnepségen huszonketten részesültek elismerésben.

17. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó keretében Kiss Dénes íróval, költővel ismerkedhettek meg a gyermekek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

18. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Családi hétvége elnevezésű programban többek között bábelőadás, játszóház, betlehemes játék szerepelt.

 

 

Verseghy Könyvtár Fotótára

20. Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok): Az Életmód Klub foglalkozásának keretében Czakó László, a White Klub vezetője a vegetáriánus étrendről beszélt az érdeklődőknek.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Lengyel—Magyar Klub és a lengyel kisebbségi önkormányzat tartotta közös évzáróját a megyei könyvtárban. A programban többek között lengyel ételkülönlegességek kóstolója is szerepelt.

1989

Január

3. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): Sellei Zoltán előadóművész rendhagyó irodalomórájára került sor 5-6. osztályos tanulók számára.

10. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): 46 polcfolyóméterrel bővült a felnőtt olvasószolgálat szabadpolcos tere.

Nemere István volt a mezőtúri könyvtár vendége - Szolnok megyei Néplap 

16. Városi Könyvtár (Jászberény): Petschnig Mária Zita közgazdász tartott szakmai előadást.

17: Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Süni Klub vendége volt dr. Endes Mihály. 

Szolnok megyei Néplap

18. Községi Könyvtár (Jászszentandrás): Szakíró-olvasó találkozót tartottak Farkas Jánossal és Vuray Gáborral, a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából.

31. Községi Könyvtár (Jánoshida): A mezőgazdasági könyvhónap előadója Ivantsó József kertészmérnök volt.

Jászárokszállási könyvtár zenei részlege - Szolnok megyei Néplap

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Megjelent Papi Lajos szobrászművész bibliográfiája, amelyet Kiss Sándorné állított össze.


31. Községi Könyvtár (Szajol): Videomagnót és katalógusszekrényt vásárolt a községi könyvtár.

31. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): műfordító pályázatot írtak ki (orosz, német, angol nyelvű) általános iskolásoknak. 265 pályázat érkezett be 11 iskolából.

Hild Viktor Könyvtár Fotótára

Február

2. Községi Könyvtár (Jászkisér): Átadták a nagyközségi könyvtár felújított, új bútorzattal berendezett, 254 m2 alapterületű épületét. Új szolgáltatással, helyben olvasással és zenei részleggel várták az olvasókat.

Jászkiséri könyvtár - Szolnok megyei Néplap

2. Városi Könyvtár (Kunhegyes): Író-olvasó találkozó vendége volt Moldova György.

10. Nagyközségi Könyvtár (Öcsöd): "A népköltészettől a népmeséig" című műsoros délutánt szervezett a nagyközségi könyvtár Tomanek Gábor és Szabó Zsuzsa művészek közreműködésével.

10. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Megnyílt a volt általános iskolában kialakított könyvtár. Alapterülete 100 m2-ről 144 m2-re növekedett.

A felújítás alatt álló jászágói művelődési ház és könyvtár - Szolnok megyei Néplap

15. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): "Vár a természet" játékos vetélkedő szerveztek 110 fő részvételével.

16. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A budapesti bolgár nagykövet látogatott a városi könyvtárba.

Városi Könyvtár (Túrkeve): A mezőgazdasági könyvhónap idején "Újdonságok a zöldségtermesztésben" címmel tartott előadást dr. Györffy Sándor.

18. Községi Könyvtár (Öcsöd): A mezőgazdasági könyvhónap keretében szakíró-oIvasó találkozót tartottak a kisüzemi sertéstenyésztés eredményeiről és jövőjéről.

22. Városi Könyvtár (Túrkeve): a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából "Kertészet és Szőlészet" ankétot szervezett a városi könyvtár. Előadó dr. Szent-Miklóssy Ferenc volt.

23. Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Darabos Zsolt gitárművész előadóestjével lépett fel a könyvtárban.

24. Általános Művelődési Központ könyvtára (Tiszabura): Háromfordulós anyanyelvi pályázatot hirdetett a helyi bibliotéka.

25. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Író-olvasó találkozóra került sor Beke Katával.

Március

7., 14., 16. Városi Könyvtár (Jászapáti): a 32. Mezőgazdasági Könyvhónap keretén belül "Új lehetőségek a kisgazdaságban" címmel előadássorozat zajlott a könyvtárban.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a gyerekkönyvtár birtokba vehette a 158 m2 alapterületű Tisza Antal úti volt MSZKF székházat.

Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

Korényi Éva felvétele - Szolnok megyei Néplap

9. Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): A könyvhónap keretében Bódi Imre Bálint előadást tartott a szőlőtermesztésről.

10. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): a 32. Mezőgazdasági Könyvhónap megyei megnyitóján "Dr. Gyárfás József munkássága" címmel tartott előadást dr. Nyíri László.

Érdelődők Karcagon - Szolnok megyei Néplap

13. Városi Könyvtár (Jászapáti): a település várossá nyilvánításának napja. Könyvtára e naptól városi könyvtárrá lett. 

A könyvtár épületén olvasható felirat még a névváltozás előtt - Szolnok megyei Néplap

18. Városi Könyvtár (Kunhegyes): Párdy Mihály numizmatikai gyűjteményének kiállítását rendezték meg a bibliotékában.

A szolnoki Killián György Repülő Műszaki Főiskola könyvtára - Szolnok megyei Néplap

Április

5. Törökszentmiklósi tapasztalatcsere volt a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtárban.

11. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): általános iskolásoknak szervezett szavalóversennyel ünnepelte meg a költészet napját a városi könyvtár.

12. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag), Verseghy Könyvtár (Szolnok): a költészet napja alkalmából a Helkon Együttes "Tiszta sorok" címmel tartott előadást.

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): A mezőgazdasági könyvhónap rendezvényén  Bódi Imre Bálint mezőgazdásszal találkoztak az érdeklődők.

13. Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): Költészet napi mesemondó versenyt hirdettek alsó tagozatos gyerekek számara.

13-15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megyei olvasótábor irányító és kiscsoportvezetők továbbképzése az újszegedi KISZ táborban.

13-20. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Káros szenvedélyek címmel videóvetítéseket tartottak az Ecseki úti Általános Iskola 4-8. osztályos tanulói számára.

14. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Petrovácz Istvánnal találkoztak a Móra Klub tagjai a könyvtárban.

14., 17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Verseghy nyelvművelő verseny városi írásbeli döntőjének adott otthont a megyei könyvtár.

17. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Színészóra Makovicz Edit, Sebestyén Éva és Tóth József színművészek közreműködésével.

17-19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Verseghy nyelvművelő verseny szóbeli döntőjére került sor.

Verseghy Ferenc Könyvtár felvétele

19. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Költészet napi szavalóversenyt rendezett a városi könyvtár, közösen a művelődési házzal.

22. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Értelmiségi találkozó keretében tartott eladást Dobos László közgazdász és Tóth Pál Péter történész.

28. Városi Könyvtár (Újszász): 40 gyerek látogatott el a Móra Kiadóba, ahol Ambrus Éva szerkesztővel találkozott a csoport.

25. Városi Könyvtár (Kunhegyes): Színes televízióval gyarapodott a városi könyvtár felszereltsége.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): a Verseghy nyelvművelő verseny megyei döntője zajlott a megyei könyvtárban.

Május

1.  Községi Könyvtár (Abádszalók): Kinevezték a korábban megbízott igazgatót, Nagy Bertalannét a nagyközségi könyvtár vezetőjévé.

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): Egy éves megszakítás után ismét Mezei Lászlóné lett a városi könyvtár igazgatója.

4., 5., 8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kazinczy versenyt szerveztek a szolnoki és a városhoz tartozó községi gyerekek számára.

5. Községi KönyvtárTiszaörs: ünnepi könyvheti író-olvasó találkozó Kis Benedek költővel és Vasy Géza irodalomtörténésszel.

8. Tiszaörs: Játék a versben címmel rendhagyó irodalomóra vendége volt Körmendi Lajos író-költő.

10. Városi Könyvtár (Jászberény): az Országos Commodore Egyesület találkozójára került sor, nagyszabású számitógép bemutatóval.

12. Tiszaigar: író-olvasó találkozó Kis Benedekkel és Vasy Gézával.
15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a községi könyvtárak katalóguscéduláinak pótlása céljából Szolnok körzeti instruktora, Csáti Péterné címleírási, sokszorosítási akciót szervezett. A munkát a megyei módszertan vállalta.
15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a Szolnokhoz tartozó községi könyvtárak évi tanácskozásának és munkaértekezletének adott otthon a gyűjtemény.
18. Jászboldogháza: író-olvasó találkozó vendége volt Marék Veronika.
20-21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): a Verseghy nyelvművelő verseny országos döntőjére került sor a szolnoki Mátyás Király Úti Általános Iskolában (61 versenyző részvételével).

A korábbi évek versenyfeladatai - Verseghy Könyvtár kiadványa

23. Városi Könyvtár (Jászberény): Sáros András Miklós Munkácsy-díjas grafikus gyűjteményes kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): továbbképzést tartottak a hálózat szakalkalmazottainak. Téma: Könyvtár és nyilvánosság (Nagy Attila). A lakóhelyi könyvtári ellátás új formái (Havas Katalin). Végül beszélgetésre került sor dr. Király Ferenc országgyűlési képviselővel.

Martfűi könyvtár - Szolnok megyei Néplap

25. Kunhegyes: Párdy Mihály gyufacímke kollekcióját mutatta be a helyi könyvtárban.
30. Jászszentandrás: író-olvasó találkozó vendége Bistey András volt.

31. Városi Könyvtár (Jászberény): a Városi Könyvtár története, 1950-1988. c. kiadvány jelent meg, amely Gulyás Erzsébet szakdolgozata volt.

Városi Központi Könyvtár (Szolnok): a könyvtár technikai berendezése egy Xerox 1G25 típusú sokszorosítóval gyarapodott.

Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): író-olvasó találkozót szerveztek Vathy Zsuzsával.

Városi Könyvtár (Újszász) és Községi Könyvtár (Zagyvarékas): Író-olvasó találkozó vendége Lázár Ervin volt.

Jászfényszaru: új kölcsönzőasztallal és 20.000 forint értékben vásárolt könyvespolcokkal gazdagodott a nagyközségi könyvtár berendezése.

Június

1. Öcsöd: Gombás Istvánné előadást tartott Szolnok megye természetvédelmi értékeiről.

1. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Szerelem, párkapcsolat címmel tartott felvilágosító előadást dr. Szalay Márta a Gyermekváros 12-16 éves lakói számára.
2. Jászapáti: az ünnepi könyvhét megyei megnyitójának adott otthont a település. Beszédet mondott Szurmay Ernő, iróvendég Csalog Zsolt volt.

Szurmay Ernő - Szolnok megyei Néplap

2. Jászárokszállás: gimnáziumi rendhagyó irodalomóra vendége Csalog Zsolt volt.
2. Megyei Könyvtár: az ünnepi könyvhét városi megnyitóján Csalog Zsoltot és Tóbiás Áront látta vendégül a könyvtár.
3, Szolnok Városi Könyvtár: Csengey Dénessel találkoztak az olvasók az ünnepi könyvhét alkalmából .
5. Kunmadaras: az ünnepi könyvhét alkalmából felsőtagozatos tanulók számára Radnóti szavalóverseny szerveztek a könyvtárban.


5. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Író-olvasó találkozó vendége Nemere István volt.

Nagyiván: ünnepi könyvheti író-olvasó találkozó vendége volt Kis Benedek és Vasy Géza irodalomtörténész.
5. Tiszaigar: a "Madarak, fák napja" alkalmából vetélkedőt szerveztek a község alsó- és felsőtagozatos tanulói számára.
5. Tószeg: író-olvasó találkozóra került sor Serfőző Simon költővel.
6. Jászjákóhalma: az ünnepi könyvhét alkalmából író-olvasó találkozó vendége volt Katkó István író, a község szülöttje.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): író-olvasó találkozó vendége volt Csoóri Sándor.

6-7. Tiszaföldvár: az ünnepi könyvhét alkalmából Kis Benedek, Vasy Géza és Czakó Gábor írókkal találkoztak az olvasók.

Tiszaföldvári könyvtár - Szolnok megyei Néplap felvétele

7. Jászdózsa: a gyerekkönyvtár átköltözött az iskola udvaráról a művelődési házba. Az elhelyezés körülményei lényegesen javultak.
7. Nagyiván, Tiszaigar: rendhagyó irodalomórát tartott Körmendi Lajos.
8. Abádszalók: Vásárhelyi Pál biológus vietnami élménybeszámolójára került sor.
a. Rákóczifalva: író-olvasó találkozó vendége volt Serfőző Simon költő.
6, Tiszafüred: író-olvasó találkozót szerveztek Vásárhelyi Tamás biológussal "Egzotikus rovarok" címmel.

8. Tiszafüred: Sütő András estet szerveztek az ünnepi könyvhéten, Jónás Zoltán és Balogh Éva művészek közreműködésével.
8. Tiszapüspöki, Tiszatenyő: Padisák Mihály volt az író-olvasó találkozók vendége a településeken az ünnepi könyvhéten.
9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): író-olvasó találkozóra került sor Szőcs Gézával és Vállai Péter színművésszel.
9. Nagykörű: író-olvasó találkozó vendége volt Padisák Mihály.
17-18. Kenderes: az alkoholizmus elleni klubmozgalom tanácskozását tartották a könyvtárban.

19-23. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Szünidei matiné
26. Jászszentandrás: olvasótábort szervezett 100 fő számára a könyvtár Kiss Istvánné könyvtárvezető irányításával.

28. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): A törökszentmiklósi könyvtárosok érkeztek tapasztalatcserére a városi könyvtárban.

30. Városi Könyvtár (Jászberény): Gerő Gyula vendégei voltak Mogyoródon a könyvtár munkatársai.

Július

2. Tiszasüly: az ünnepi könyvhét alkalmából Padisák Mihállyal találkoztak a gyerekek.

6. Városi Könyvtár (Jászberény): Rékassy Csaba rézmetszeteinek kiállítását szervezték meg a könyvtárban.

6. Szolnok megye: az MKE Szolnok megyei szervezete és 3 szolnoki körzet könyvtárosainak tapasztalatcsere látogatása Kenderesen, Kunhegyesen, Abádszalókon és Tiszafüreden.

Kenderesi könyvtár - Szolnok megyei Néplap

6. Tiszasüly: a könyvtárrá alakított épületben 96 folyóméter könyvespolcot szereltetett fel a fenntartó.
15. Tiszabő: író-olvasó találkozó Békés Pállal.

16. Városi Könyvtár (Jászberény): észt vendégek érkeztek könyvtárlátogatásra a városba.
16. Tiszafüred: videoprogramok szervezését kezdte meg a városi könyvtár a napközis tábor tanulói és a közeli lakótelep gyerekei számára.

Augusztus

14-22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): megyei olvasótábort szerveztek gyerekeknek Balatonszepezden "Hogyan menthetjük meg a Földet?" témakörben.
18. Kenderes: a Családi és Egészségvédelmi Találkozóra kerül sor.

Óvodások a kenderesi könyvtárban - Szolnok megyei Néplap

20. Nagyrév: teljeskörű felújítás után, újonnan kialakított helyiségekkel, új bútorzattal
megnyílt a községi könyvtár.
26. Abádszalók: a könyvtárépület külső felújítása (tetőcsere, meszelés) megtörtént.
27. Városi Könyvtár (Jászberény): Conselve (Olaszország) város vendégeinek 5 fős látogatására került sor.
28. Zagyvarékas: a könyvtár Aquapal készülék betelepítésével próbálja megáldani a falak vizesedését.
28. Tiszafüred: ötéves mutatóval együtt megjelent a Tiszafüredi Eseménynaptár 1988. évi füzete.
28. Tószeg: videomagnóval, színes televízióval, kazettákkal gyarapodott a könyvtár felszereltsége.

Szeptember

1. Tiszaszőlős: a könyvtár épületedül kiköltözött az iskola, így az olvasok újra birtokba vehették a teljes alapterületet.

6. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Finn vendégek érkeztek Rihimikii-ből
13. Tiszafüred: megalakult a Tiszafüredi Könyvtárpártoló Alapítvány.
14-16. Megyei Könyvtár (Szolnok): a városi könyvtárigazgatók és a megyei módszertan tapasztalatcseréje zajlott a Nyírségben és Kárpátalja több városában.
15. Megyei Könyvtár: a Kalandos nyár '89 rejtvénysorozat zárasára került sor. Témája: A természettudományok magyar úttörői (254 résztvevővel).
25. Megyei Könyvtár: 220 órás könyvtárkezelői tanfolyam indult 50 fő hallgatóval.
25. Jászalsószentgyörgy: ellopták a könyvtár 1988-ban vásárolt videomagnóját.
28. Tiszafüred: a debreceni városi könyvtárhálózat munkatársainak látogatása.
28. Kunszentmárton: színes televízióval és videomagnóval gyarapodott a könyvtár zenei részlege.

Kunszentmártoni könyvtár, a kép felső sarkában Uhlár Ágnes könyvtáros - Szolnok megyei Néplap 

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ajándékszótár címmel ajánló bibliográfia jelent meg a kis barkácsolók számára. A gyerekkönyvtári kiadványt dr. Horváth Attiláné szerkesztette.

28. Tiszakürt: színes televíziót, videomagnót, hifi-tornyot kapott a klubkönyvtár.
28. Vezseny: új székekkel és irattartó szekrénnyel bővült a könyvtár bútorzata.

Október

Tiszaföldvár: — JÁTSZD tovább! —címmel rejtvényfejtő játékotindított a tiszaföldvári gyermekkönyvtár. A jelentkezőáltalános iskolások feladataaz, hogy a minden hónapelején megjelenő Rejtvény— feladatsort megoldják, shónap végéig leadják akönyvtárban. A sikeres megfejtők között decemberben jutalomsorsolást tartanak.

2. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): az MSZMP volt székházban 42 m2-en új szolgáltatóhelyet alakított ki a városi könyvtár Otthon Könyvtár néven. Az állományt a családi könyvtár modell elvei alapján csoportosították.

Városi Könyvtár (Jászberény): Xerox 125-ös fénymásolóval gyarapodott a könyvtár technikai berendezése.

3. Tiszafüred: tapasztalatcserét szervezett a városi könyvtár Kiskunhalasra.
4-6. Megyei Könyvtár: 3 napos tapasztalatcserén vettek részt a városi igazgatók és mödszertanosok Salgótarjában, Egerben és Gyöngyösön.
9. Kenderes: a biharkeresztesi könyvtárosok szakmai látogatására került sor.
10. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): megjelent a Nagykunság helyismereti irodalma c. kiadvány 200 példányban, Ruzicska Ferenc összeállításában.

11. Városi Könyvtár (Jászberény):Az aranyér-betegségek műtét nélküli gyógyításának lehetőségeiről tartott előadást dr. Jánosi Gábor sebészorvos a bibliotékában.

18. Városi Könyvtár (Jászberény): író-olvasó találkozót tartottak Tóth Pál Péter történésszel.

20. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): befejeződött a központi fűtés szerelése.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): — ÖSSZEJÖVETELT tart a Finnugor Népek Baráti Köre október 21-én délután 5 órai kezdettel a megyei könyvtárTisza Antal úti helyiségében. Ide várják azokat is, akik nem tagjai a körnek, de érdeklődnek a szervezet munkája iránt.

25. Kunmadaras: "Az ország háza" címmel vetélkedőt tartottak felsőtagozatos gyerekeknek, melynek jutalmaként 100 tanuló látogatta meg a Parlamentet.

24-26. Szolnok megye: tapasztalatcsere látogatást szervezett az MKE Szolnok megyei szervezete a hálózat számára magyar és osztrák könyvtárakba (Graz, Hartberg, Devecser, Sárvár).

25.  Városi Könyvtár (Jászberény): Medgyesy Miklós grafikusművész gyűjteményes kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.

Tiszasüly: Krisztián Károly festőművész kiállításának adott helyet a könyvtár.

26. Jászapáti, Szolnok, Törökszentmiklós: Dinnyés József dalénekes előadására került sor a helyi középiskolákban.

Tiszaparti Gimnázium (Szolnok): Felavatták a középiskola felújított könyvtárát.

A szolnoki középiskola könyvtára - Szolnok megyei Néplap

27. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): — VIETNAM őserdőiben címmel, színes, vetített képes élménybeszámolóra várja október 27-én, azaz holnap délután 3 órakor az érdeklődőket Karcagon a Városi Csokonai Könyvtár. Azelőadó dr. Vásárhelyi Tamás lesz, a Természettudományi Múzeum igazgatóhelyettese,aki a nap folyamán rendhagyó biológiai órát is tart a Kiskulcsosi Általános Iskolában.

Szolnok: Dinnyés József dalénekes előadása a Megyei Könyvtárban, a Varga Katalin Gimnáziumban, a Gépipari Szakközépiskolában és a Közgazdasági Szakközépiskolában.


28. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): a Süni szerkesztősége vidám ismeretterjesztő előadást tartott. 

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): az Őszi megyei könyvhetek megnyitóján Czine Mihály, Jókai Anna, Fodor András, Köteles Pál, Sánta Ferenc és Király Lajos írókkal találkoztak az olvasók.

A GATE mezőtúri gépészmérnöki karán 1989 őszén több mint 100 millió forintos beruházással kialakítottak egy galériás könyvtárat - Szolnok megyei Néplap 

30. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): a városi könyvtár technikai felszereltsége egy Robotron írógéppel és egy gyorsmásolóval gyaraporodott.

Az egykori pártszékházban kapott helyet a mezőtúri bibliotéka - Szolnok megyei Néplap

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 1956 Szolnok megyében címmel a korabeli dokumentumok másolataiból állított össze albumot Rékasy Ildikó. A megyei könyvtár felkutatta, összegyűjtötte és reprint formában megjelentette az 1956 októberében-novemberében Szolnok megyében megjelent sajtóterméket, plakátokat és apró nyomtatványokat. A kiadvány felöleli az 1956-os helyi lapok és kisnyomtatványok, röplapok, plakátok és különféle kisnyomtatványok teljes anyagát. A megye és a megyeszékhely történetével foglalkozók számára nélkülözhetetlenek ezek a dokumentumok, de számot tarthatnak szélesebb körű érdeklődésre is.


30. Nagykörű: Népfőiskola indult a községben. Szervezők: Páldy Róbert (a Könyvtáros nyugalmazott főszerkesztője), Barát József (tanácselnök) és Pravda Julianna (a művelődési ház igazgatója). Az előadások a falu történetéről és a jövőjéről hangzottak el.
30. Tiszatenyö: székekkel, fényképezőgéppel, vetitővel gyarapodott a könyvtár felszereltsége.
30. Zagyvarékas: kölcsönzőpult, asztalok, székek, zenei tároló állvány vásárlására került sor.

November

3. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): műfordító versenyt hirdetett a könyvtár angol, német és orosz nyelvből. A pályázatra 300 fordítás érkezett.

4. SZMT központi könyvtára (Szolnok): Olcsó könyvvásárlási lehetőséget kínált a gyűjtemény állománya selejtezéséből. Az aktívaüléshez kapcsolódóan kezdték meg a szakszervezetek megyei székházában a használt könyvek kiárusítását. Mintegy 500 kötetből válogathattak az érdeklődők, szépirodalomból, útleírásokból, szakkönyvekből.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 55. születésnapját ünnepelte a könyvtár. Ez alkalomból egész napra házi szakmai tanácskozást rendeztek, melyen Szente Ferenc és 10 könyvtáros tartott előadást "A könyvtár holnap?" témakörben.

13. Jánoshida: Bálint György (Bálint gazda) egyetemi tanárral szakíró-olvasó találkozóra került sor.
14. Tomajmonostora: a könyvtárat a volt általános iskola leromlott állapotban lévő épületébe költöztették. Az elhelyezés nem megnyugató.

18. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Herman Ottó nyomán, az északi madárhegyek tájékán „barangolhattak” a Süni Klub tagjai Zsigrai György agrármérnök segítségével, aki norvégiai útjáról tartott színes, vetített képes előadást.


22. Abádszalók: Mesemondó versennyel emlékezett meg 50 alsótagozatos gyerek Mátyás király halálának 500. évfordulójáról.

23. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): "Írd tovább!" olvasópályázatot zárt a könyvtár. A 105 pályamű legjobbjait gazdag könyvjutalomban részesítették. A legtöbb alkotás Szolnokról a Tallinn, a Mátyás király úti és a Kodály Zoltán, valamint a tiszafüredi Zrínyi Hona Általános Iskolából érkezett. A sorsolás és a díjkiosztás a múlt héten volt. A könyvtár nemrég műfordítói versenyt kezdeményezett, amelyről az ismertetőt már postázták az iskolákba.

24. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A szép és kedves rajzaival ismertté vált Füzesi Zsuzsa grafikusművésszel rendezett találkozót a könyvtár a Helyőrségi Klubban. Ezzel egyi dőben kiállítás nyílt a művésznő rajzaiból, grafikáiból és könyveiből. amely november 27-ig tekinthető mega klub földszinti termében.A találkozó megnyitóján fellép a klub gyermekszínjátszó csoportja, Grimm: A rútkiskacsa című meséjét adják elő. Ezt követően FüzesiZsuzsa dedikálja az általaillusztrált mesekönyveket,amelyek a helyszínen megvásárolhatók.

27. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Dr. Szalay Márta nőgyógyász ismeretterjesztő előadása 
28. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): mesemondó verseny Mátyás király halálának 300. évfordulója alkalmából.
28. Jánoshida: író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal
29. Jászjákóhalma: Zombori Ottó csillagász előadása a gyemd<kűnyvnéten.
30. Városi Könyvtár (Jászberény): író-olvasó találkozó vendége Schmidt Egon volt.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): továbbképzés keretében találkoztak a hálózat könyvtárosai Randé Jenővel, a Magyarok Világszövetségének főtitkárával, valamint dr. Bódi Sándor vajdasági pszichológussal. Az előadások témája: magyarság a világban és a kisebbségi lét.

A Verseghy Könyvtár munkatársa, Rékasy Ildikó állította össsze Györffy István karcagi kötődésű néprajzkutató bibliográfiáját.

Megjelent Szávai István rajztanár "Rajzoljunk együtt!" című kiadványa, általános iskolás gyerekek számára a Megyei Könyvtár gondozásában. 

November - december

Újszász: Benedek Elek mesemondó vetélkedőt tartottak a gyerekkönyvtárban.

18. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Herman Ottó nyomán, az északi madánhegyek tájékán barangolhattak a Süni Klub tagjai Zsigrai György agrármérnök segítségével, aki norvégiai útjáról tartott színes, vetítettképes előadást.

24. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): Füzei Zsuzsa grafikusművésszel szervezett találkozót a városi könyvtár a Helyőrségi Klubban.

25. Városi Könyvtár (Jászberény): a bibliotéka jó kapcsolatot ápolt az Országos Commodore Egyesülettel között. Az együttműködés során a könyvtár segítséget nyújtott az egyesületi tagság létesítéséhez, megújításához és lehetőséget biztosított a Commodore újság korábbi számainak megvásárlásához. A könyvtár szervezésében ez alkalommal a Munkás és Ifjúsági Házban Commodore találkozóra került sor, ahol Lengyel István és Vétek György számítástechnikai szakemberek, valamint Kovács Gábor a Commodore újság menedzsere adott át új ismereteket.

December

1. Kunmadaras: összevonták a nagyközségi könyvtárat és a művelődési házat. Az intézmény neve: Összevont Művelődési Intézmény.
2. Tiszaigar: teljeskörű felújítást végeztek az ÁMK könyvtárának és művelődési házának közös épületében.
4. Kunszentmárton: író-olvasó találkozóra került sor O. Nagy Évával a Deák Úti és a Killián Lakótelepi Általános Iskolában.

4-23. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): ünnepköszöntő rendezvénysorozat, melyet a könyvtár és több városi szerv, intézmény rendezett. A programot kiállítások, vetélkedők, játékok, előadások színesítették.

5. Abádszalók: irodalmi műsort tartottak Kun Jánossal.
Jánoshida: "A Karácsony eredete" címmel Sebestyén Albert esperes tartott előadást.

Verseghy Könyvtár (Szolnok):  A finn nemzeti ünnep alkalmából találkozót szervezett a Megyei Könyvtár támogatásával működő Finnugor Népek Baráti Köre. Az összejövetelen a Finn-Magyar Baráti Társaság elnöke Riihimakiből és egy ösztöndíjas hallgató Tallinnból. 

6. Megyei Könyvtár (Szolnok): a városi könyvtárak igazgatói a Túrkevén tartott értekezletükön csatlakoztak a Könyvtári Védegyletben megfogalmazott gondolathoz. Ezt követően megyénk minden közművelődési könyvtára vállalta a Védegylet helyi szervezését.

Néplap archívum

8. Túrkeve: mesedélelőtt keretében Kóka Rozália népi mesemondóval találkoztak a gyerekek.


11. Verseghy Könyvtár, Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Karádi Ilona, a Búvár szerkesztője találkozott a Csanádi Úti Iskola és az Ecseki Úti Általános Iskola tanulóival.

Karádi Ilona - Hild Viktor Könyvtár Fotótára

11. Megyei Könyvtár (Szolnok): továbbképzés a főhivatású könyvtárosok számára. Előadók: Sólyom László (ELTE Polgári Jogi Tanszék) és Kenyéri Katalin (OSZK KMK). Téma: információ, nyilvánosság, információtörvény.

12. Jászapáti: Kürti Pap László előadóművész rendhagyó irodalomórájára került sor 8. osztályos tanulók számára, Nyugat költői címmel.
Jászboldogháza: "Gyermeknek lenni jó" - a gyermekkönyvhéten Eczl Margittal találkoztak a helyi gyerekek.

13. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Mesemondó versenyt szerveztek Mátyás király halálának 500. évfordulójára. A  gyermekkönyvhéten Schmidt Egon volt a könyvtár vendége.
13. Kunmadaras: Benedek Elek mesemondó versenyt szerveztek.

13. Városi Könyvtár (Kunhegyes): Kertész Lilla gyermekműsort tartott 10-12 éves tanulók számára Csodaparipa címmel. Versek, mesék, dalok váltogatták egymást, megszólalt egy indiai dob is, Tóth János István gitározott.

14. Jászszentandrás: szakíró-olvasó találkozó Erdős Ferenccel, a bor kezeléséről.
14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kutya című folyóirat szerkesztőivel találkoztak a Költői Úti Iskola tanulói.
14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az MDF Szolnoki Szervezete és a könyvtár fórumot szervezett, amelyen a különböző pártok, a megye és város felelős vezetői, valamint az érdeklődő lakosság megvitatta a könyvtár sorsát, jövőjét érintő gondokat.


Városi Könyvtár (Tiszafüred): "Bűvös csengettyű" - zenés könyvheti foglalkozást szerveztek Gráfné Forrai Magdolna közreműködésével a gyermekkönyvhéten. 
Versek, mesék, dalok váltogatják egymást, megszólal egy indiai dob is, Tóth János István gitározik, sőt időnként ő maga is együtt énekel Kertész Lillával.

18. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): A Nyugdíjas olvasók köre tagjai karácsonyi ünnepségén a Helikon együttes lépett fel: Létay Klára vers-prózamondó, Békeffy Sarolta énekes, Mosóczi Miklós és Tornai Péter gitárosok, Vági László és Galánthay Szabolcs fuvolások. A műsort gyertyagyújtás és tombolahúzás követett.

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Badár Erzsébet fazekas népművész könyvtári hagyatékával gyarapodott a városi könyvtár helyismereti gyűjteménye.

21. Jászárokszállás: mikrofilmleolvasó készüléket kapott a könyvtár 20.000, - Ft értékben

21. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): "A Földön kívüli élet" és "Ünnep a családban" elnevezésű óvodás rajzpályázat eredményhirdetésére került sor.

22. Városi Központi Könyvtár (Szolnok): Szabad-e bejönni betlehemmel? címmel rendeztek karácsonyi műsor a Gyermekvárosban.

Községi Könyvtár (Jásztelek): a közművelődési pályázaton nyert 100.000, - Ft-ot a leendő könyvtárépület központi fűtésének kialakítására fordította a fenntartó.

Csokonai Városi Könyvtár (Karcag): videomagnóval, mechanikus írógéppel bővült a városi könyvtár gépparkja.

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): 1300 aláírást gyűjtött a könyvtár azért, hogy az MSZMP megüresedett székházát könyvtári-közösségi célokra lehessen felhasználni.

2023

Országos Könyvtári Napok 2023. október 2-8. Hídépítők. A könyv híd, a könyvtár összeköt

Besenyszög

10.02.-10.06. Vidd és olvasd! Könyvbörze 
10.02.

  • Besenyszög-kvíz – online játék 
  • „Hang”színek –„Hang”szerek 
  • Virágzó kertek, virágos könyvek

10.03. 

  • Könyvek a Mesekuckóból 
  • A bennünk élő őseink – a családfa kutatás rejtélyei 

10.04. Ismerd meg a könyvtárat! 

10.05. 

  • Bátorság! Merj önmagad lenni és törekedj a jóra! 
  • Gyerkőcnyúzó baba-mama klub

Cibakháza

10.02.

  • Babanevelés, fejlesztés. 
  • Könyvturi
  • Gyógyító könyvek
  • A cibakházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület könyvtára

10.03. Elveszett, keresem!

10.04. Gyógyító kövek

10.06. Könyvvadászat 

Csataszög

10.07. "OKOS" -an játszva mesekvíz

Csépa

10.02. Könyvtármozi

10.03. Egészséges életmód a Könyvtárban

10.04. Mit sütöttünk ki?

10.05. Gyermekkor 

10.06. Emlékezzünk az aradi vértanúkra 

Fegyvernek

10.02. Mészáros Ildikó: Érintés című verseskötetének bemutatója

10.03. Aradi 13 - Pintér István ezredes, történész előadása

10.04. Állati jó papírszínház az állatok világnapja alkalmából

10.05. Író-olvasó találkozó Szabó-Huber Nikoletta íróval

Hunyadfalva

10.05. Őszi kézműveskedés

Jászágó

10.02. Tormási Attila interaktív őszi gyermekműsora

10.02.-06. Nyomozd ki! QR-kódos játék. A település különböző pontjain kihelyezett feladatokat kell megoldani okos-telefon használatával.

Jászapáti

10.02. Alternatív gyógyászat. Könyvkiállítás az alternatív gyógyászat könyveiből.

10.03. Sün Balázs rajzpályázat.  Az álrtalános iskola 2. osztályosai számára meghirdetett rajzpályázatra összesen 79 db pályamű érkezett be. A téma Csukás István: Sün Balázs című verses meséje volt.

10.03.-10.06. Mesevetélkedő ismert mesékből

10.05. Generációk kedvenc versei. A helyi idősek otthonának néhány lakója és a könyvtár Mini játszóházának néhány tagja osztják meg egymással kedvenc verseiket


Jászárokszállás

10.03.

  • Mesék az életmódváltásban. Kubas Eleonóra egészségfejlesztő mentálhigiénikus interaktív előadása
  • Ismerkedés a vesszőfonással. Kovács Zoltán a vesszőfonás alapjaival ismertette meg a gyermekeket.
  • Ingyenes beiratkozás

10.05. Öngyógyítás gyógynövényekkel. Tóth Zsuzsanna fitoterapeuta előadása

10.06. Baráth Viktória író-olvasó találkozó

10.07. 

  • Kézműves kreatív foglalkozás
  • Petőfi 200 vetélkedő


Jászberény

10.02. Fehérjék és zsírok

10.03. 

  • HELYISMERET! A helyismereti könyvek fontosság
  • Czibak Ilona: Megcsókolt élet 

10.04. Idősek foglalkozása

10.05. Táplálkozás daganatos kezelés alatt 

10.06. Mesés Ringató foglalkozás Bíró-Sipos Karinával

10.07. Olvasással az elme egészségéért - vérrel mások megmentéséért

10.08. Könyvajánlók

Jászdózsa

10.04. VIII. Jászsági Mesemondó Verseny

10.05. Által mennék én a Tarnán. Népdalverseny a helyi általános iskolások részére.

10.06. Könyvörökség. Könyvek ajánlása korcsoportok részére

Jászfelsőszentgyörgy

10.02. Tormási Attila interaktív őszi gyermekműsora

Jászfényszaru

10.02. 

  • Mesés növények
  • Gyógyító kertek, kertünk gyógyszerei
  • Építs mesejelenetet legóból!

10.03. 

  • Megbocsájtás hete
  • Iskolai Olvasási Kihívás (2023/24-es tanév)
  • A magyar népmese napja alkalmából meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetése

10.04.

10.05. Gyógyító könyvek - kommentelős online játék

10.06. Olvasókör és filmklub egyben 

10.07. 

  • SzabadTér- Sportkvíz
  • I. Lumina Cornu Társasjátékos nap

Jászjákóhalma

10.03. 

  • Állatok Viágnapja
  • Megbocsátás Hete
  • Ingyenes beíratkozás

10.04. Könyves Szerda

10.05. Robotica Roadshow az általános iskola felső tagozatos osztályainak
Leírás A Verseghy Ferenc könyvtár KSZR munkatársai érkeznek hozzánk, izgalmas digitális eszközökkel és robotokkal

Jászkisér

10.02.-10.04. "Benedek Elek" mesemondó verseny

10.02. 

  • Ingyenes beiratkozás! 
  • Könyvvásár
  • Petőfi 200. Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából köteteiből kiállítás.

10.03. Elfogyni az ölelésben - Ady Endre szerelmei.  Az ingyenes filmvetítés a Madách Színház támogatásával, a Színház Madách SzínpadON című online programsorozatának könyvtári partnerprogramja keretében valósul meg.

10.05. Az irodalom menő.  Irodalomtörténeti előadás írókról, könyvekről, versekről.
 

Jászladány

10.02.

  • Megbocsátás Hete
  • Ingyenes beiratkozás
  • Jászladányi Szakkörök kiállítása
  • Kötelező olvasmányokat fogadunk örökbe
  • Petőfi 200

Jásztelek

10.04. Kirándulás az alpaka farmra

10.05. Hagyományőrző őszi foglalkozás

Karcag

10.02. "Csokonai kávézó"

10.03. Répa Jenő: Városszéli blues című könyvének bemutatója

10.04. 

  • Gyermekjóga
  • "Ez a kép él bennem" címmel meghírdetett rajzpályázat ünnepélyes eredményhírdetése és kiállítás megnyitója

10.05. Képregényes világ. Csízi Norbert előadása a modern mítoszteremtésről

10.06. "Van. volt, lesz". Rendhagyó irodalomóra

10.07. "A hagyomány a régi, a stílus új". Molnár-Madarász Melinda előadása


Kenderes

10.02.

  • Megbocsátás hete
  • "Könyv-szín-tár"
  • Mesebeli 7próbás kalandozás
  • "...mert a mese szeretete örök!" Benedek Elek életútja és mese középiskolásoknak

10.03. "Könyv-érték-tár" Könyvtárismereti óra a 4.a osztályosoknak
10.04. Szelfizz a könyvtárnál!


10.05. Jóga

10.06. Gersztenye

Kétpó

10.03.

  • A könyvtár összeköt. Táncol a könyvtár. A Csimota duó  zenés gyermekműsora
  • Közösen építünk, szépítünk. Őszi interaktív kézműves foglalkozás

Kisújszállás

10.02. 

  • Ingyenes beiratkozás
  • Olvasóink tükrében
  • Emlékezzünk nagyjainkról. Könyvkiállítás az aradi vértanúk emléknapja alkalmából

10.03. Középpontban: szakkönyveink érték-tára

10.04. 1-en innen, 100-on túl. Legfiatalabb és legidősebb olvasóink köszöntése

10.05.

  • Gyógyító könyveink 
  • Szópihék. Interaktív foglalkozás óvodások részére Balla Piroska versei által. Mesés délelőttre vártuk az ovisokat a Vigadóba

Kuncsorba

10.06. Beszélgetés, programok indításáról. Baráti találkozó a könyvtárban

Kunhegyes

10.02.-10.08. A Könyvtár mindenkié. Az Országos Könyvtári Napok idejében egész héten a beiratkozás ingyenes 
10.03. Hídépítés az óvoda és a könyvtár között. A református óvoda nagycsoportos gyerekei tesznek nálunk látogatást és ismerkednek a könyvtár és a könyvek világával
10.07. Állatvilág a könyvtárban

Kunszentmárton

10.02.

  • Könyvkirály
  • Könyvek első mondatai
  • Keresztneves könyvcímek
  • Borítómánia
  • Címről címre
  • Gyógyító könyvek - gyógyító kapcsolatok. Séra Katalin előadása
  • Könyvkiállítás
  • Könyvturi

10.03. 
Védd az állatokat!

10.04. Könyvszobrászat

10.04.-10.05. Mesemondó verseny

10.06. Október 6-ra emlékezünk

10.07. Pokémon vadászat

 
10.08. Könyves vasárnap

Martfű

10.03. 

  • Lapozó Olvasókör
  • Könyvtárnépszerűsítés

10.04. Mesélde

10.05. Varró Dániel és Molnár György zenés irodalmi műsora

10.06. Felolvasó este

Mesterszállás

10.07. SzabadTér-Keresztek nyomában. A mesterszállási kereszteket látogatjuk meg Kovács János: Búcsú címú könyve nyomán.

Mezőtúr

10.02.

  • Olvasóink ajánlják
  • Irodalmi TOTÓ
  • Megbocsátás hete
  • Ingyenes beiratkozás
  • Városi Mesemondó Verseny
  • Olvasólétra

10.03. „Ültess fát, olvass alatta könyvet” 

10.04. Vendégünk Berg Judit írónő
 

10.05.

  • Elfogyni az ölelésben – Ady Endre szerelmei
  • Höcögtető
  • Bábszakkör

Nagyiván

10.04. Ismerd meg Könyvtárunkat! 

Nagykörű

10.04. Népmese kvíz
10.07. Felfedezzük újra! A könyvtárlátogató gyerekek megismerkednek szüleik, nagyszüleik meseélményével, a diafilm vetítéssel.

Pusztamonostor

10.03. A könyv, az értékek tára. Az értékek világa. Interaktív beszélgetés a könyvekről és az értékekről

10.05. Kóródi Anikó Zsuzsanna operaénekesnő több éves kutatómunka eredményeként megírta a jászsági származású operett-primadonna, Küry Klára élettörténetét, amelyet a Községi Könyvtárban is bemutatott

Rákóczifalva

10.02.

  • Ha ma élne Petőfi... Hogyan nézne ki, hogyan írna ma üzenetet barátainak, szerelmének, mivel foglalkozna, milyenek lennének a közösségi oldalai, ha ma élne Petőfi?
  • Régi könyvek kiállítása

10.04. Olvasókör a könyvtárban
10.05. Rendhagyó történelem óra. Iskolánk tanulói Herbály András segítségével visszarepülhetnek az időben.

Szajol

10.05. Gyógyító könyvek - egészséges falatok. Kostolóval egybekötött könyvajánló

10.06. Arany olvasókör

10.07. Őszi családi nap a könyvtárban

 

Szelevény

10.02. Messzire visz a Kiflihajó. Zenés gyermek műsor óvodás és általános iskolások alsó tagozatosai részére

10.03. Gyógyító könyvek - gyógyító kapcsolatok

Szolnok

Tiszaföldvár

10.02.

  • Állatvédelmi témahét
  • Megbocsátás hete
  • Lelkiismeretes gazdi leszek

Tiszafüred

10.02. 

  • Megbocsátás napjai
  • Mesemondó verseny

10.03.

  • Ingyenes beiratkozás napjai
  • Készletkiárusítás
  • Bihari mesék

10.05. Erzsébet királyné (Sissi) és családja élete

10.06. Felelős állattartás

10.07. 

  • Ingyenes internethasználat
  • Felkészülés a téli időszakra gyógynövényekkel a Könyves szombaton. Póka Annamária kertészmérnök előadása
  • Könyvtárunk LEG-jei díjátadó
  • Míves Műhely
  • Tisza-tavi öltögető foglalkozáson fonott könyvjelző készült
  • Kincskeresők éjszakája
     

Tiszainoka

10.06. Mese olvasás és kreativ foglalkozás 

Tiszajenő

10.06. Mire jó egy régi könyv? 

10.07. Táncoló könyvek 

Tiszakürt

10.03.

  • Könyvturkáló
  • Gyógyító könyvek - Gyógyító kapcsolatok 

Tiszapüspöki

10.02.

  • Beiratkozási akció
  • Megbocsátás hete
  • Könyvbörze
  • Múltidéző beszélgetés

10.03. 

  • Indiánok táborában 
  • Játékdélután a könyvtárban

10.04. 

  • Könyvtárbemutató
  • Cigánymesék

10.06. Reggelizz a védőnővel
 

Tiszaroff

10.02. Hozd vissza most késedelmi díj nélkül 

10.06. Könyvtári óra

Tiszavárkony

10.02. Múlt-jelen. Iskolatörténeti vetélkedő az iskola által készített Jubileumi évkönyv felhasználásával

10.03. Könyvajánlások

10.04. Jó játék a ... Játék társasjátékokkal, logikai játékokkal

10.05. "Szóforgató, betűvető" 3 fordulós verseny Ecsédi Orsolya műveiből 

10.06. Mesés kézműves foglalkozás

Tószeg

10.02. 

  • Gyógyító természet
  • Kincsvadászat a könyvtárban. Könyvtárunkból leselejtezett könyvek és folyóiratok vására

10.05. Gyógyító Dúdoló

10.07. Színezd ki magadból!

Törökszentmiklós

10.02. 

  • Megbocsátás napja
  • Félárú beiratkozás
  • Könyvvásár
  • Könyvkiállítás a gyógynövényekről és ásványi kristályokról szóló könyveinkből

10.03. 

  • Madách Színház online előadása 
  • A kiscsibe
  • Családfakutató Kör
  • Könyvcsere fiókkönyvtáriankban

10.04. 
Baba-Mama Klub 

10.05. 

  • Anime Club nyílt foglalkozása
  • Író-olvasó találkozó Darvasi László íróval 
  • Városfoglaló játék

10.07. Éjszakai Könyvbaglyok Találkozója 

10.08. Könyves vasárnap

  • Rendkívüli nyitvatartás
  • Diafilmvetítés családoknak
  • Eredményhirdetések
     

Túrkeve

10.02. 

  • Ingyenes beiratkozási lehetőség
  • A megbocsátás hete
  • Könyvvásár
  • "Aradi vár, aradi vár, halál völgye, tizenhárom magyar vitéz temetője..."

10.04. Benedek Elek városi mesemondó verseny

10.06. 

  • Teadélután diafilm vetítéssel és kézműves foglalkozással 
  • Hajdú Kati meséi

Újszász

10.02. Száll a mese szájról szájra

10.03. Mesélj nekem!

10.04.

  • Aranyszőrű bárányka című bábelőadás a  Zagyvaparti Idősek Othona lakói számára
  • Christine Nöstlinger: A cseregyerek

10.05.

  •  "Mozgás-Érzékelés-Mozgás-Érzékelés" könyv
  • Mesélő képek
  • A két egyetlen - Karinthy Frigyes nagy szerelmei

10.07. AZOLO 2023/24.  Az Olvasás Órája új évadának meghirdetése. Olvasásnépszerűsítő pontgyűjtő játék. A könyv és a kütyü összekapcsolása

10.08. 

  • Könyveső. A Mesélj nekem!, a Mesélő képek, a "200-asok" online vetélkedő és az AZOLO 2022/23 díjainak átadása
  • Mesélő képek
  • Megbocsátás hete

2003

Január

12. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): A doni áttörés áldozataira emlékeztek meg a könyvtárban. Szélfútta magyarok örök hómezőben címmel Oláh János helyi gyűjtő kiállítás megnyitóján Szabó Lajos helytörténész, nyugalmazott gimnáziumi igazgató tartott előadást.

14. Verseghy Könyvtár: "A világ a MONFODI tükrében" címmel fotókiállítás. Az esemény társrendezője a MONFODI Közhasznú Alapítvány volt. A kiállítást Botka Lajosné, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg.

 

Mészáros János felvétele - Új Néplap

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Felsőoktatási Koordinációs Bizottság a megye közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek hatékonyabb együttműködése érdekében tartott fórumot a megyei könyvtárban.

21. Hild Könyvtár (Szolnok): Nagy László fotóművész Erdélyi emlék című tárlatának adott otthont az intézmény.

30. Verseghy Könyvtár: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Európai Információs Pont és az EuroPartner Klub az EuroPartner Klub nyitórendezvényét tartotta könyvtárunkban. Az alkalomból Thomas Glaser, az Európai Bizottság Magyarországi Delegációjának tanácsosa tartott előadást "Siker vagy csalódás - Magyarország csatlakozási esélyei a koppenhágai csúcs után" címmel.

A martfűi Damjanich Szakközépiskola könyvtáráról megjelent tudósítás - Új Néplap

Községi Könyvtár (Jászfelsőszentgyörgy): A könyvtárat az év elején a művelődési ház épületébe költöztették.

Megyeriné Nagy Magdolna könyvtáros. Sárközi János felvétele - Új Néplap

Február

3. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Két hét után először nyitott ki a bibliotéka. A belső világítás korszerűsítése után újra fogadta a látogatókat a gyűjtemény.

4. Verseghy Könyvtár: Tuza Ferenc festőművész kiállítása. A kiállítást Kaló Istvánné, Újszász város alpolgármestere nyitotta meg.

5. Városi Könyvtár (Marfű): Diákok részvételével rendeztek mesevetélkedőt.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A járókelőkre veszélyes hópárkányok eltávolítását is végezték a szolnoki tűzoltók a megyei könyvtár épületénél.

Mészáros János felvétele - Új Néplap

12. Városi Könyvtár (Jászberény): Magyarországnak az uniós csatlakozásáról tartott előadást Sallai János határőr alezredes a könyvtárban.

13. Verseghy Könyvtár: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Európai Információs Pont által szervezett EuroParnter Klub vendége volt a Finn Köztársaság nagykövete. Ez alkalomból került sor az "Északi fény címmel rendezendő kiállítás megnyitójára is. A rendezvény társszervezője a Finnugor Baráti Kör volt.

24. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): A magyar kultúra napja alkalmából a Petőfi Művelődési Házban került sor a Széchenyi István Általános Iskola és a Városi Könyvtár ünnepi műsorára. A program keretében mutatták be az Emlékképek, fejezetek Jászárokszállás történetéből című kiadvány 2. kötetét is, amelyet dr. Tóth Pál Péter, a szociológiatudományok kandidátusa ajánlott a megjelentek figyelmébe.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nádas Erzsébet Hűség című verseskötetének ünnepi bemutatóját rendezték meg a könyvtárban.

22. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Dr. Kubassek János útikönyvíróval találkozhattak az érdeklődők.

24. Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Séllei Lászlómé Szeretett szülővárosom - Karcag utcanevei című könyvét mutatták be a könyvtárban.

Szép magyar beszéd Kazinczy-verseny egyik regionális megméretésének is a karcagi intézmény gyermekkönyvtára adott otthont.

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Európai Információs Pont által szervezett EuroParnter Klub vendége volt Balázs Péter a Külügyminisztérium Integrációs Államtitkárságának vezetője, valamint Rácz Margit a Világgazdasági Kutatóintézet kutatási igazgatója.
Vendégeink az EU-FINIS program nyitóelőadásaként tájékoztatót tartottak a koppenhágai megállapodás eredményeiről és következményeiről, s válaszoltak a felmerülő kérdésekre.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A SZEF Jász-Nagykun-Szolnok Megyei szervezete könyvtárunkban tartotta meg a közszolgálati reformkoncepcióról szóló fórumát. A rendezvény vendége Vadász János, a Közszolgálati Reform Kormánymegbízotti Hivatal kormánymegbízott államtitkára volt.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az EuroPartner Klub programjának vendége Thomas Glaser, az Európai Bizottság Magyarországi Delegációja tanácsosa volt, aki „Siker vagy csalódás - Magyarország csatlakozási esélyei a koppenhágai csúcs után” címmel tartott előadást a könyvtárban.

A martfűi Damjanich Szakközépiskola könyvtára. Csabai István felvétele - Új Néplap

Március

1. Ipolyi Arnold Városi Könyvtár (Törökszentmiklós): A hónap elejétől a bibliotéka emelte a kölcsönzési díjtételeit. Az intézmény a változást a könyvtár üzemeltetési, fenntartási költségeinek és egyéb dokumentumok árainak jelentős növekedésével indokolta.

Városi Csokonai Könyvtár (Karcag): Az intézmény gyermekkönyvtára több irodalmi pályázatot hirdetett meg. A nagyobbaknak Petőfi Sándor munkásságát kellett bemutatniuk, a kisebbeknek pedig Kedvenc könyvem címmel lehetett pályázni.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rákos Éva festőművész kiállítása. A tárlatot Csonka Mária, a dunakeszi Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár igazgatója nyitotta meg.


7. Verseghy Könyvtár: "Az éjszaka csodái" címmel Kertész Lilla tartott rendhagyó irodalomórát könyvtárunkban. A kortársa magyar költők megzenésített verseiből szerkesztett műsort Tóth János gitárkíséretével hallgathatták végig az érdeklődők.
Képek a rendezvényről

 

Április

7. Verseghy Könyvtár: KORLÁTOK ÉS KERETEK címmel jogi előadássorozat kezdődött az intézményben könyvtárosok részére. Ez alkalommal dr. Kenyéri Katalin, a NKÖM jogtanácsosa tartott előadást A könyvtári jogalkotás új korszaka címmel.

7. Verseghy Könyvtár: EuroPartner Klub

11. Verseghy Könyvtár: A Költészet Napja alkalmából József Attilára emlékeztek az Aranysor Íróklub tagjai a könyvtár Verseghy Termében. A klubtagok saját műveiket is bemutatták a költészet barátainak.

14. Verseghy Könyvtár: A KORLÁTOK ÉS KERETEK című könyvtári jogi előadássorozat második részében dr. Rábold Gábor tartott előadást intézményünkben A könyvtári alkalmazottakra vonatkozó szabályok címmel.

28. Verseghy Könyvtár: A KORLÁTOK ÉS KERETEK című könyvtári jogi előadássorozat harmadik részében Hajdúné Gácsi Mária tartott előadást intézményünkben A könyvtárak fenntartása, finanszírozása címmel.

28. Verseghy Könyvtár: A KORLÁTOK ÉS KERETEK című könyvtári jogi előadássorozat utolsó részében Kopcsay Ágnes, a NKÖM tanácsosa tartott előadást intézményünkben A könyvtári szervezet, a nyilvánosság kritériumai, könyvtári szabályok címmel.

Május

6. Verseghy Könyvtár: Lázár Terézia fénytményeiből nyílt kiállítás az intézmény Művészeti Szalonjában.
A megnyitón közreműködött a Szolnoki Népdalkör Vörös Lászlóné vezetésével.

9. Verseghy Könyvtár: Teddy mackók európai ruhákban címmel kiállítás nyílt intézményünkben a The British Council, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Európai Információs Pont és a könyvtár közös rendezésében.
A tárlatot Bali István nemzetközi szakreferens (J-N-Sz Megyei Önkormányzat Európai Integrációs Iroda) nyitotta meg.

Június

12-16. Verseghy Könyvtár: Az Ünnepi Könyvhét rendezvényeit tartotta könyvtárunk a megyében.

23-28. Verseghy Könyvtár: Európai uniós műveltségi tábort rendezett könyvtárunk gyermekrészlege "Minden emberben önmagad szeresd" mottóval.

Szeptember

18. Verseghy Könyvtár: Küldföldi vendégek látogatása

27. Városi Könyvtár (Abádszalók): A településen 1931-ben született Ember Mária újságíró, író és műfordító nevét vette fel a település könyvtára. Ebből az alkalomból állítottak szobrot Abádszalók díszpolgára tiszteletére a könyvtár épülete előtt.

Szekrényes István felvétele - Új Néplap

29. Madarász Károly Művelődési Ház és Könyvtár (Túrkeve): A Határtalan7 elnevezésű országos rendezvénysorozat helyi programjaként a Kincskereső Egyesület a könyvtárral karöltve hazánk uniós csatlakozása jegyében számos ismeretterjesztő, kulturális és szórakoztató programot szervezett helyi általános és középiskolás diákok számára.

Új Néplap felvétele

Október

1. Madarász Károly Művelődési Ház és Városi Könyvtár (Túrkeve): Budai Juditot, az olvasószolgálat-vezetőjét nevezték ki az intézmény élére.

7. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A megyei Európai Információs Pont és a városi könyvtár szervezésében előadást tartott Kis Zoltán „Mezőgazdasági támogatások az unió agrárpolitikája tükrében” címmel.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kultúra és az Európai Unió címmel tartott előadást Zongor Attila, KultúrPont Iroda vezetője.

13. Hild Könyvtár (Szolnok): A bibliotéka újraindította közkedvelt foltvarró körét.

14. Verseghy Könyvvtár (Szolnok): A Nikon Klub Ablakok című bemutatkozó kiállításának megnyitóját rendezték meg a Művészeti szalonban.

Mészáros János felvétele - Új Néplap

15. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Oláh Lajos helyi gyűjtő dokumentumaiból rendezett, 100 éve alapíttatott Balla Sándor könyvnyomdája Kunhegyesen című emlékkiállításnak adott helyett a könyvtár pincegalériája.

Városi Könyvtár (Jászapáti): Vágó Pálra emlékeztek születésének 150. és halálának 75. évfordulója alkalmából Jászapátin. A szülőház műtermében a művész köz- és magántulajdonban lévő festményeiből és a városi könyvtár legújabb Vágó-dokumentumaiból nyílt kiállítás.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hajdú Antalné Gulyás Aranka Erzsébet festő és Farkas Gábor ötvös munkáiból összeállított kiállítás nyílt a Művészeti szalonban.

Bugány János felvétele - Új Néplap

Bistey András készített interjút Bertalanné Kovács Piroskával - Új Néplap

 

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Hogyan gondozzuk kedvenceinket? címmel előadást és beszélgetést rendezt a könyvtárban. A gyerekek kérdéseire a meghívott állatorvos válaszolt.

31. Városi Könyvtár (Jászapáti): Dr. Kis Zoltán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára tartott szakmai fórumot a könyvtárban. Az intézmény és a helyi Zöld Pont Környezetvédelmi Egyesület által szervezett beszélgetés vendége Járvás István, a választókerület országgyűlési képviselője volt.

November

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Európai Információs Pont, az Europartner Klub és a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár vendége volt Brandon Mc Mahon ír nagykövet, aki Zöld sziget az Európai Unióban, avagy Írország uniós tapasztalatai harminc év távlatából címmel tartott előadást.

9. Jószef Attila Könyvtár (Kunszentmárton): A Szent Máron-napok rendezvénysorozat keretében a Márton-kupa sakkversenynek adott otthon a helyi bibliotéka.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): EuroPartner Klub Eurologisztika - Az EU- csatlakozás trendjei a logisztikával támogatott gazdaságpolitikában címmel rendezett előadást a könyvtárban.  Az előadó dr. Knoll Imre egyetemi tanár volt.

12. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): „A magyar nyelv alkalmassá tétele a korszerű tudományok számára” címmel dr. Balogh Lászlóné dr. Zsoldos Julianna tartott előadást.

13. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A 30 éves születésnapját tartó Hortobágyi Nemzeti Parkról tartott előadást dr. Aradi Csaba igazgató a könyvtár zenei részlegében.

15. Hild Könyvtár (Szolnok): Mészárosné Kulcsár Rózsa amatőr festő tárlata

17. Hild Könyvtár (Szolnok): Abonyi Magyar Imre festőművész A Tisza színei című tárlata is színesítette a városi könyvtár programját.

Oláh Lajos dokumentumaiból rendezett emlékkiállítás december 12-ig látható a Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár pincegalériájában.

22. Hild Könyvtár (Szolnok): Az „Apród voltam Nagy Lajos király udvarában” című többfordulós történelmi játék keretében lovagitorna-bemutatót rendeztek általános iskolások részére a könyvtárban.

Csabai István felvétele - Új Néplap

25. Verseghy Könyvtár: Szabó Ágnes festőművész kiállítása nyílt meg az intézmény Művészeti szalonjában.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Agrártámogatások az Európai Unióban címmel hallhattak tájékoztatót az érdeklődők.

27. Verseghy Könyvtár: Megbukott az iskola címmel Várszegi Tibor szerkesztő-kiadó házigazda vezetésével Melkvi Bea és Harsányi Attila, a Szigligeti Színház színészei az ESŐ c. irodalmi folyóirat őszi számát mutatták be a könyvtár Verseghy termében.

Őszi szakmai kiránduláson a Verseghy Könyvtár munkatársai - Új Néplap

28. Verseghy Könyvtár: Könyvtárunk, a SUNBOOKS és az Ulpius-Ház Könyvkiadó rendezésében Karinthy Márton: Ördöggörcs c. kötetének bemutatójára került sor az intézmény művészeti szalonjában. Az írót és a művet Szálinger Balázs Bródy Sándor-díjas költő, űjságíró mutatta be. A beszélgetés után az író dedikálta művét.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): Hasznos tanácsokkal, műszeres vizsgálatokkal és ismeretterjesztő, tájékoztató programokkal várta az érdeklődőket a Vöröskereszt helyi szervezete és a könyvtár az egészség nap keretében.

Bugány János felvétele - Új Néplap

 

December

4. Városi Könyvtár (Jászberény): Hlavacska András „Ádventi Templom - koszorú” című kiállítása nyílt meg a könyvtárban. Az evangélikus vallású, villamosmérnökként dolgozó önkormányzat képviselő képeit kedvtelésből, hobbiból készítette.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Adventi hangverseny

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): EU-Finis. Jász-Nagykun-Szolnok Megye Európai uniós kommunikációs programja

5-6. Hild Könyvtár (Szolnok). Mikulás várta a gyerekeket a könyvtárban, hogy édességekkel teli hátizsákjából megajándékozza az intézmény legifjabb olvasóit.

Bugány János felvétele - Új Néplap

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Finnország nemzeti ünnepéről dr. Szíj Enikő professzor előadásával emlékezett meg a Finn-Magyar Baráti Társaság a megyei könyvtár Verseghy-termében.

15. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Benedek Gábort olimpiai bajnokot látta vendégül szülővárosa. Benedek Gábor bátyja, Benedek Ferenc társaságában érkezett Tiszafüredre. A városi könyvtárban tartottak élménybeszámolóval egybekötött rendhagyó történelemórát a város iskolásainak. Itt a helsinki olimpia bajnoka (1952) és Chile egyéni világbajnoka találkozott az általa alapított Benedek Gábor-díj győzteseivel, köztük Szövetes Veronika karate-világbajnokkal és Katona Gergely ifjúsági kajak-kenu világbajnokkal.

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A betegjogok védelméről szóló törvényről Seller Ibolya, megyénk betegjogi biztosa tájékoztatta a könyvtár egészségügyi napjának résztvevőit.

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Molnár H. Lajos Imágó c. kötetének bemutatója. Az író beszélgetőtársa Jenei Gyula, az ESŐ c. irodalmi folyóirat szerkesztője volt. A műből részleteket mutatott be Meister Éva színésznő.

A jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium iskolai könyvtára - Új Néplap

20. Hild Könyvtár (Szolnok): Családi hétvégét szerveztek a könyvtárban, ahola karácsonyi ünnepekhez kapcsolódó kézművesfoglalkozások, játszóház, ünnepi műsorok várták az érdeklődőket.