május 26. Keresztes Ágnes Munka- és Védőruházati Szövetkezetben
Május 29. Cipőipari Vállalat Pinceklubjában Bárány Tamás beszélegetett az olvasókkal
Június 1. Városi—Járási Könyvtár
Író-olvasó találkozó vendége Fekete Sándor és Zimre Péter volt
Karcag
Kalász Márton
Kisújszállás
május 19. A Férfi Fehérnemű Gyár Klubhelyiségében tartott író-olvasó találkozó vendége volt Bistey András. Dénes Pál az SZMT Könyvtár igazgatója mondott köszöntőt és Veszeli Mária, a Szigligeti Színház művésze olvasott fel a szerző műveiből.
Kunszentmárton
Csörsz István
Mezőtúr
május 26. Író-olvasó találkozó a városhoz kötődő írókkal. Vendégek voltak: Erdélyi József, Szabó Ede, dr. Szilágyi Ferenc és Torday Alíz, közreműködtek a szolnoki Szigligeti Színház művészei Falvay Klára és Galkó Balázs.
május 27. Író-olvasó találkozón Solmyos Ida íróval beszélgethettek az érdeklődők.
május 28. Varázsdallam muzsikával címmel tartottak irodalmi műsort gyerekeknek a Művelődési Központban Surányi Ibolya, Pelsőczi László előadóművészek és Scwoth Lajos grafikus közreműködésével.
június 2.
Fodor András új könyvéről rendeztek ankétot, amelyen a szerző bemutatta Vallomások Bartókról című művét az érdeklődő olvasóknak.
Szolnok
május 27.
Gyurkovics Tibor, Ladányi Mihály és Serfőző Simon tartott rendhagyó órát középiskolásoknak. Nemeskürty István pedig a TIT-klub vendége volt. Solymos Ida a Vöröshadsereg úti fiókkönyvtárban várta az érdeklődőket.
A Könyvudvart és a Könyvteret Sándor László nyitotta meg
Kortársaink címmel irodalmi est a Könyvudvarban
Szurmay Ernő és az íróvendégek - Verseghy Könyvtár Fotótára
Író-olvasó találkozón Nemeskürty István beszélgetett az érdeklődőkkel
május 29.
Solymos Ida helyi középiskolásoknak tartott rendhagyó órát
A Mecsek Fúvósötös zenei ismeretterjesztő műsorát a Verseghy Könyvtár olvasótermében tartotta, melyen közreműködött Sólyom Katalin
május 30. Ankét a nemzetközi politikai helyzetről dr. Pálfy Józseffel, a Magyarország folyóirat főszerkesztőjével a Könyvudvarban, aki korábban a TIGÁZ Szolnoki üzemegységébe is ellátogatott a nap folyamán
Dr. Pálfy József a Könyvudvarban
május 31.
A Sebő együttes és Szécsi Margit a TVM művelődési házában, valamint a Könyvudvarban is szórakoztatta a szolnoki közönséget
Raffai Sarolta a szakszervezeti könyvtár vendége volt
június 1.
Tímár Máté tartott rendhegyó órát középiskolásoknak
A Verseghy Könyvtárban megyénk üzemi közművelődési bizottságainak titkárai, valamint a megyei könyvtár, a Damjanich János Múzeum és a TIT megyei szervezetének munkatársai a munkásművelődés aktuális kérdéseit vitatták meg.
Dimiter Valev, Daszkalov és Daszkalova bolgár, valamint Vlagyimir Kanyivec ukrán író és Jurij Skornyicev műfordító volt az ünnepi könyvhét vendége Szolnokon. Vlagyimir Kanyivec „Az Uljanov család” című művét dedikált a könyvudvarban.
június 2.
Szentiványi Jenő és Zimre Péter volt a Városi Könyvtár vendége
Iványi József színművész irodalmi délelőttjét rendezték meg a Verseghy Könyvtárban.
A megye könyvtárainak helyzete és a fejlesztés lehetősége címmel tartottak fórumot, melyet a MKE megyei szervezete hívott össze.
Tiszafüred
május 26. - június 31. Könyvvásár
május 26. A Kossuth Lajos Gimnázium Irodalmi Színpadának műsora
május 27. A Hámán Kató MgTSz Citerazenekarának műsora
május 28. Bábműsor óvodásoknak a Kossuth téri és a Zrínyi Iskola bábcsoportja közreműködésével
május 29.
Szemelvények a Bártfai gyűjteményből c. hanglemez bemutatója
Horváth Ferenc irodalmi estje Születésnapomra címmel
június 1. A könyvhét tiszteletére Felszabadulási emlékkönyvtárat avatnak az újvárosi fiókkönyvtárban.
Szolnok
május 31. Az Ünnepi Könyvhét országos vidéki megnyitójára Szolnokon, a fennállásának 900 éves fordulóját ünneplő megyeszékhelyen került sor.
Illés Endre mondott ünnepi beszédet. A megnyitót követő műsorban fellépett a Kodály Kórus, a szolnoki Szimfonikus Zenekar, valamint Tímár Éva, Papp Zoltán, Csernus Mariann és Bánffy György.
Országos megnyitó a Szigligeti Színházban
A díszünnepségen az elnökségben foglalt helyet dr. Marczali László, kulturális miniszterhelyettes. Illés Endre Kossuth-díjas író, a Szépirodalmi Könyvkiadó Vállalat igazgatója, a Magyar Írók Szövetsége titkárságának tagja, dr. Majoros Károly, a megyei pártbizottság titkára, dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke, Túróczi Ferencné, a szolnoki Városi Pártbizottság titkára, Gábor Viktor, a Kiadói Fő- igazgatóság vezetője, Sarlós László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnöke, Drucker Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete főtitkára, Preszter Sándor, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat igazgatója, Fábián Zoltán, a Magyar Írók Szövetsége titkára, József Attila- és SZOT-díjas író, Ny. Sz. Gvargyionov, az ukrajnai Kárpáti Kiadó igazgatója, Zyuganov Valerij Petrovics, az APN Hírügynökség könyvkiadójának főszerkesztője, Árvai István, az SZMT vezető titkára, Oláh János, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Fábián Péter, a Szolnok megyei Néplap főszerkesztője, Szalontainé Pádár Mária, a KISZ megyei bizottságának titkára, dr. Szilassy József, a Tisza Bútorgyár IV. számú gyáregységének igazgatója, Bódi Imre. a tiszaföldvári Lenin Tsz elnöke. Balázs Jánosné, a szolnoki Május 1. Ruhagyár szocialista brigád vezetője, Fehér József, a kunszentmártoni Járási Építőipari Ksz szocialista brigád vezetője, valamint a megye és a város számos vezetője.
Ugyanáznap este Sipos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg a könyvutcát és könyvudvart, ahol Nagy László, Szécsi Margit, Örkény István, Galgóczy Erzsébet, Csanádi Imre, Páskándi Géza, Vészi Endre, Csák Gyula, Jókai Anna, Szabó Magda, Szobotka Tibor, Fábián Zoltán, Bata Imre, Fehér Klára, Nemes László, Jobbágy Károly, Rózsa Endre, Végh Antal, valamint Keresztes Ágnes dedikálta műveit.
Majd a Budapesti Irodalmi Színpad műsora zárta az első nap programját.
A Könyvudvar bejárata - Verseghy Könyvtár Fotótára
A város különböző pontjain, — a Sztár Áruház, a Szigligeti könyvesbolt, a pártbizottság, a Jólét Áruház, a Vosztok úti, a Vörös Hadsereg úti Munkás ABC-áruház előtt, a vasútállomás várótermében, az Eötvös téren, a Várkonyi téren, a Zagyva-parti sétányon, az Űttörőházban, a vásárcsarnok előtt, üzemekben, a könyvudvarban és a Kossuth téren — pavilonok várták az érdeklődőket, a vásárlókat.
június 1. Délelőtt a Jubileumi parkban aszfaltrajzversenyt rendeztek az általános iskolás és az óvodás korú gyerekeknek
A kecskeméti Ciróka bábegyüttes szórakoztatta a kisebbeket a könyvudvarban. Délután, ugyancsak a könyvudvarban, a csepeli Utcaszínház mutatta be műsorát.
A szolnoki ifjúsági park az éves szabadtéri programok nyitását a könyvhét ifjúsági napjának jegyében rendezte. Az ünnepélyes megnyitó délutánján elsőnek a fővárosi Óceán együttes lépett fel. Ezután egy várostörténeti filmet tekinthettek meg a fiatalok, majd a Bartók Béla táncegyüttes műsora következett. Az este a Komarov- terem „táncházával” zárult, ahol a Sebő—Halmos duó játszott.
június 2. Találkozás a szomszéd országok íróival a Verseghy Könyvtárban
A Szovjetunióból Valentyin Raszputyin, Borisz Rahmanov, Lengyelországból Tadeusz Nowak, Bogdan Osztreveczki, Jan Kurek, Romániából Panek Zoltán, Csehszlovákiából pedig Egri Viktor és Jan Medvegy látogatott el hozzánk. A találkozón a magyar írókat Kucz ka Péter képviselte a találkozón.
június 3. Délelőtt Földes Imre zenetörténész a Tiszaparti és a Verseghy Gimnáziumban rendhagyó zenetörténeti órát tartott „Élet és halál a zenében” címmel. Ugyancsak délelőtt a szolnoki és a Szolnokról elszármazott művészek műteremlátogatáson vettek részt a Művésztelepen.
Délután a Verseghy Könyvtár vendége Petrovics Emil Kossuth-díjas zeneszerző volt. A művészt és feleségét, Galambos Erzsi színművésznőt a Kassai úti ének-zene általános iskola kamarakórusa műsorral köszöntötte. A házigazda szerepét Buday Péter karnagy látta el.
A nap programja a Szolnoki Galériában klubesttel ért véget, amelyen szolnoki és Szolnokról elszármazott művészek találkoztak a megyeszékhely közönségével.
június 4-6. Színvonalas program várta a szolnoki ipari szövetkezetek MINI klubjába látogató fiatalokat. A klub vendége volt Végh Antal, Szabó Magda és Szobotka Tibor író. Dr. Hirling Sándor sarkkutató és dr. Anghi Csaba zoológus diafilmes előadást tartott. A könyvhét sokrétű programját a klubtagok által összeállított Könyvet könyvért vetélkedő zárta.
A szocialista brigádok napján „Fórum az olvasásról” címmel az üzemi lapok szerkesztőinek rendeztek tanácskozást, amelyet László Bencsik Sándor vezetett. Este a Könyvudvarban a szocialista brigádok könyvheti versenyének nyilvános, műsoros döntője zajlott.
A Tiszamenti Vegyiművek művelődési háza adott otthont az Orvos—Gyógyszerész napok megnyitójának.
június 5. A tudomány és technika napján délelőtt a Könyvudvarban „Nyelv — zene — matematika” címmel általános iskolásokkal rendeztek játékot, amelyet Dimény Judit és Vargha Balázs vezetett. Délután orvospszichológus találkozó volt, amely dr. Szakács Ferencet látta vendégül. Majd az MHSZ székházában Stefanik Pállal, a Rádiótechnika főszerkesztőjével rendeztek találkozót, és a MTESZ, a TIT és a Közgazdasági Társaság klubestjén az ezredfordulóról beszélgettek.
A beszélgetés vendégei voltak: dr. Gergely István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Csikós Nagy Béla, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke, Kovács Géza, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem jövőkutató csoportjának vezetője, László Gyula, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és Major Máté, a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Az est házigazdája Sylvester András, a Televízió Közművelődési Főszerkesztőségének vezetője volt.
A könyv hetének érdekessége volt, hogy minden könyvvásárlót megajándékoztak Fery Antal, Kopasz Márta és Bokros László ex libriseivel.
június 6. A magyar irodalmi folyóiratok napján Kincskereső olvasói ankét volt a gyermekkönyvtárban.
„Könyvet könyvért” címmel, nyilvános rádiós vetélkedőt közvetítettek a Szigligeti könyvesboltból.
Délután az Élet és Irodalom szerkesztőségének részvételével olvasói ankét kezdődött a Könyvudvarban Jovánovics Miklós, Cseres Tibor, Nagy László részvételével. Este Mikes Lilla előadóestjére került sor Antal Imre és Hajdú Júlia közreműködésével.
Kopasz Mária metszetével díszített emléklap
június 7. A nők napja programjával zárult a könyvhét rendezvénysorozata. Délelőtt a Verseghy Könyvtár olvasótermében „Nők Lapja” olvasóankét volt, amelyen részt vett a lap két munkatársa, Fenákel Judit és Szemes Piroska. Délután a Ságvári Endre Művelődési Központ színháztermében budapesti művészek adtak műsort a könyvhétre megjelent új alkotásokból.
Végül este „Üdvözlet az olvasónak” címmel nyilvános irodalmi rejtvényműsort rendeztek, amelyet Rapcsányi László vezetett, s egyenes adásban közvetített a Kossuth Rádió.
Az ünnepi könyvhét alkalmával nyílt meg a jászberényi városi-járási könyvtárban a modern szovjet grafikusművészet egyik jelentős — 1971-ben elhunyt — alakjának kiállítása. A bemutatott kisgrafikák, ex librisek arra is utalnak, hogy Goljakovszkij személyében nemcsak kiváló grafikusművészszel, hanem a magyar—szovjet barátság egyik lelkes hívével is megismerkedhet a jászberényi közönség.
Szolnok
június 3. Egyszerre több író—olvasó találkozót rendeztek: Demény Ottó a Volán 7. számú Vállalatához, Marosi Gyula a tiszaligeti KISZ-táborba, Soós Zoltán pedig a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára látogatott. A Tisza- menti Vegyiművekben a budapesti Irodalmi Színpad művészei adtak ünnepi műsort.
Néplap archívum
A Damjanich múzeum udvarát ismét könyvudvarrá „varázsolták” a rendezők. Kukri Bélának, a városi tanács elnökének megnyitó szavai után vásárlók szazai válogattak a hangulatos árkádok alatt. A választékra igazán nem lehet panasz: a könyvkiadók több mint százhúsz újdonsággal szereztek meglepetést. Mint minden évben, a legnépszerűbb kiadvány most is a három antológia, a Körkép, a Szép versek és a Rivalda.
A könyvudvar esti programján író—olvasó találkozó és irodalmi est szerepelt, melyen Demény Ottó és Soós Zoltán költőket, Marosi Gyula írót mutatták be. A Simon Zsuzsa szerkesztette irodalmi műsor szereplői Keres Emil, Bánki Zsuzsa, Dévai Nagy Kamilla, Léte Attila és Papp János színművészek voltak, közreműködött a szolnoki Bartók Béla kamarakórus.
június 4. Felavatták a megyei könyvtár új „zeneszobáját”. Este hét órakor a népszerű „Kaláka” együttes adott műsort.
az ünnepi könyvhetet, amely ebben az évben a magyarországi könyvnyomtatás 500. évfordulójával szervesen összekapcsolódva a szokásosnál is gazdagabb, színesebb programot kínál. Iskolákban, gyárakban,
könyvtárakban, író-olvasó találkozók, a könyv útját, történetét bemutató vándorló kiállítások, irodalmi műsorok, dedikálások könyvsátrakban és könyvesboltokban, rendhagyó irodalmi órák írók és színészek közreműködésével, vetélkedők, szavalóversenyek színesítik majd a könyvhét eseményeit.
június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fehér Klára, Nemes László
Rákócziújfalu
június 1. Rákócziújfalui Könyvtár avató ünnepsége. Író-olvasó találkozó: Bárány Tamás
Szajol
június 2. Író-olvasó találkozó: Benjámin László
Szolnok
május 17. Szolnok Megyei Könyvbarát Bizottság ülése
május 27. Megyei megnyitó – IV. Szolnoki Kulturális Hetek: Ágh István, Fekete Gyula és Molnár Zoltán. Az írókat Koczkás Sándor irodalomtörténész mutatja be Békés Rita, llosvay Katalin és Fodor Tamás közreműködésével.
június 1. Író-olvasó találkozó: Hárs László és Katkó István
Jászberény
május 31. Író-olvasó találkozó: Hárs László, Katkó István írók és Ratkó József költő.
Az esten Mészáros Ági Kossuth-díjas kiváló művész, Mede Tibor színművész és Prokopius Imre zongoraművész léptek fel.
június 1. központi rendezvény
Jászberény-Portelek
június 1.Író-olvasó találkozó: Ratkó József költő, Mede Tibor és Prokopius Imre
Karcag
május 22. Író-olvasó találkozó: Szabó Pál Kossuth-díjas író
május 29. Író-olvasó találkozó: Földes Péter író látogat el a MEDOSZ művelődési házba,
június 1. Oravecz Paula szerzői estje
Kisújszállás
május 29. központi rendezvény
Kunszentmárton
május 30. Kertész Ákos írót mutatja be a közönségnek B. Nagy László irodalomtörténész és kritikus
Martfű
június 6. Íróolvasó találkozó: Soós Zoltán költőt és Dénes Margit előadóművész
Mezőtúr
május 29. Író-olvasó találkozó: Illés Lajos
június 5. központi rendezvény
Szajol
május 27. Kertész Ákos írót mutatja be a közönségnek B. Nagy László irodalomtörténész és kritikus.
Szolnok
május 28. Megyei megnyitó: Illés Lajos irodalomtörténész, kritikus, a Szépirodalmi Könyvkiadó munkatársa.
június 4. Pethő Tibor — a Magyar Nemzet külpolitikai újságírója — mutatta be a könyvhétre megjelent új könyvét, aminek címe: „A háborúk ára”.
Tiszafüred
június 4. Író-olvasó találkozó: Molnár Zoltán
május 29. Író-olvasó találkozó: Fehér Klára és Baranyi Ferenc
Karcag
május 26. ünnepi megnyitó műsort adtak a helyi irodalmi színpadok.
június 2. Könyvbál
Kunhegyes
József Attila olvasómozgalom - szellemi fejtörő
Író-olvasótalálkozó: Mándy Iván
Szolnok
május 27. Irodalmi műsor keretében nyitják meg a könyvhetet. Az ünnepi beszédet Bárdi Imre, a megyei tanács vb. művelődésügyi osztályának vezetője mondja el, majd a négy író bemutatkozik a közönségnek.
június 3. Ifjúsági szellemi fejtörőt rendezett a KISZ megyei bizottság a József Attila olvasómozgalom keretében az ünnepi könyvhét alkalmával.
Törökszentmiklós
május 29.Író-olvasó találkozó: Fehér Klára, Bóka László, Mocsár Gábor, Baranyi Ferenc
Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára
Weboldalunk sütiket használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába.