Címke: Martfű

2002

73. Ünnepi Könyvhét és 2. Gyermekkönyv Napok

A megyei megnyitót június 6-án délután, Kunhegyesen rendezték meg a Zsigmond Ferenc Városi Könyvtárban. Rövid kulturális műsor után Kontra József polgármester üdvözölte a megjelenteket, majd Fejér Andor, a megyei közgyűlés alelnöke mondott megnyitóbeszédet. Bevezetőben a gutenbergi mű nagyszerűségét méltatta, amely emberek tömegeihez hozta közel az írott szót. A könyv korábban csak kevesek kiváltsága volt, a nyomtatással viszont emberek tömegei férhettek hozzá. Sőt, ma már sokszor úgy érezzük, elveszítjük tájékozódásunkat a ránk zúduló írott és egyéb információk tömegében. Meg kell tanulnunk válogatni, megkülönböztetni a fontosat a jelentéktelentől, az értékeset az értéktelentől. Olvasásszociológiai felmérések bizonyítják, hogy korunkban csökken az olvasók száma, egyre többen vannak, akik számára gondot okoz az írott szöveg olvasása és értelmezése. Valóban, az olvasott szöveget meg kell érteni, le kell fordítani a fogalmak, képek „nyelvére”, és ez némi erőfeszítést kíván, viszont nagyszerű védelem a szellemi ellustulás ellen. Elismerően szólt arról, hogy a megyében az elmúlt néhány évben száznál több könyv látott napvilágot. A millennium tiszteletére több történelmi tárgyú kötet jelent meg, de néprajzi tárgyú könyvek, évkönyvek, kalendáriumok, turisztikai kiadványok is bővítették a választékot. Hosszasabban méltatta a megyében megjelent szépirodalmi köteteket, és megemlítette az Ezredvég című irodalmi, művészeti és társadalom kritikai folyóirat tavalyi szolnoki különszámát és a köztudatban egyre jobban jelen lévő szolnoki folyóiratot, az Esőt.

Mivel az idei könyvhét az olvasás éve zárása is egyúttal, méltatta ennek a kezdeményezésnek a jelentőségét, szerepét az olvasás megszerettetésében. Ezt követően Babits Mihály: Ritmus a könyvről című versét Gönczi János, a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulója mondta el. Az esemény Nagy Tibor zenetanár zenei összeállításával folytatódott. Az ünnepi megnyitó Pálfy Margit előadóművész Szindbád hazamegy című, Márai Sándor és Bartók Béla műveiből összeállított műsorával fejeződött be.

Megyei megnyitó Kunhegyesen - Új Néplap felvétele

2002-ben Szolnokon a megújult Hild tér adottságait kihasználva változatos, érdekes programokkal, találkozókkal várták az irodalomkedvelőket. Helyszínt váltott a könyvvásár is. Külön sátorban árusították a megyei kiadványokat. A szervezők:  Városi Művelődési és Zenei Központ, a Hild Viktor Városi Könyvtár, a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és a Damjanich János Múzeum voltak. A programokban jelentős hangsúlyt kaptak a helyi szerzők, a kulturális műsorokban pedig a helyi együttesek.

Író-olvasó találkozó volt Tóth Tamás Boldizsárral, a Harry Potter-regények fordítójával a szolnoki városi könyvtárban.

Tóth Tamás Boldizsár dedikál - Hild Könyvtár felvétele

A Hild Viktor Kömyvtárban került sor A könyv ünnepe című irodalmi vetélkedő eredményhirdetésére is. Dajka Miklós A Távol-Kelet útjain című könyvének bemutatójának is a bibliotéka adott otthont.  Az Aranysor Íróklub alkotói is itt mutatkoztak be.

A Verseghy Könyvtár vendége Darvasi László író és Sziráki Péter irodalomtörténész volt. Rékasy Ildikó A régi roffi kert című verseskötetének bemutatóján Sóron Ildikó könyvtáros és  Meister Éva színművész működött közre. Polcz Alaine pszichológus-író Életünk célja — életünk értelme címmel tartott előadást.


Szinte minden településen megemlékeznek valamilyen ünnepséggel a könyvhétről. A könyvhéthez kapcsolódva Gera Pál író-olvasó találkozóját rendezték meg a kuncsorbai községi könyvtárban, valamint a jászapáti városi könyvtárban. Egy asszony vétkecskéje címmel Kóka Rozália tart előadást a mezőtúri városi könyvtárban.

Beke Kata: Az elbocsátott vad című könyvének bemutatóját rendezték meg a jászberényi könyvtárban. Közreműködött Cserhalmi Zsuzsa tankönyvszerkesztő, Korona Kiadó irodalmi vezetője. A mai világban az emberek nem vesznek könyveket, mert drágák és nagy helyet foglalnak — mondta iróniával Beke Kata. Szabó Jánosné, a könyvtár igazgatónője nyitotta meg a beszélgetést.  A kortárs magyar szépirodalom már ebben az évben 180 új művel gyarapodott – mondta. Beke Kata munkájának vezérfonala, meghatározója a hit. Hinni valamiben, ami feljebbvaló, kicsit magasztos. — Értelmes álláspont a hit és a kételkedés is, s meggyőződve nyüatkozni arról, hogy Isten nem létezik, meggondolatlanság. Ki tudja, hogy létezik-e vagy nem? Erre azt szoktam mondani, hogy a lövészárokban nincsen ateista — fejtette ki véleményét a szerző. Később megjegyezte, hogy nem tud regényeket, novellákat írni, történeteket kitalálni, eddig még mindig a saját életéből merített tapasztalatokat fogalmazta meg, most sincs ez másként. Az elbocsátott vad című esszé elvont, de örök igazságokat állít elénk, azokat a végső kérdéseket, amelyek jobban elgondolkodtatják az embereket hatvan év felett. Ez a meleg hangú, humoros, ironikus elbeszélés a vallomással és a memoárral rokonítható. A mű Beke Kata saját visszatérés-története; benne olyan nagy kérdésekkel foglalkozik, mint Szent Ágoston és Rousseau. Az írónő szerint a mai világban nem a maguk súlya szerint vetődnek fel a problémák. Mi a dolgunk a világon? Van-e értelme az emberi életnek? Ezek a kérdések már évszázadokkal ezelőtt is foglalkoztatták a költőket. Eddig azonban még nem született rájuk válasz.

Beke Kata - Új Néplap felvétele

Média a mindennapokban címmel Hartai László médiaszakértő tart előadást június 3-án a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karának Apponyi termében. A filmrendező és operatőr a média társadalomra gyakorolt hatásait elemző előadásában a megjelent elemzéseket, kutatásokat egy csokorba szedve próbált az előadó választ találni a kérdésre: kik és milyen mértékben televízióznak, illetve rájuk milyen hatást gyakorol a tévé. Mint elhangzott, a magyar lakosság átlagosan napi négy órát tölt a televíziózással. Az átlagszámításnál a teljes lakosságszámot figyelembe vették a csecsemőktől az aggastyánokig. A felmérések szerint a legtöbbet a nyugdíjasok ülnek a képernyők előtt, megelőzve a fiatalokat. Az előadó szerint ez azt a szomorú tényt mutatja, hogy a társadalom nem nagyon tud mit kezdeni az időseivel, de azok sem találják helyüket a mai világban. A gyermekek, fiatalok is rengeteg időt töltenek tévénézéssel, de tudományos módszerekkel egyelőre nem sikerült bizonyítani, hogy a médiában megjelenő erőszak milyen hatással van a fejlődésükre. Hartai László szerint egyetlen módszere van a szülőknek arra, hogy a televízió elől elcsalogassák a gyermekeiket: az, hogy érdekesebbek lesznek. Ennek megoldása nem kis feladat, amit csak igen kevesen tudnak felvállalni, vagy ha igen, gyorsan belefáradnak a küzdelembe. A televíziónak egyetlen komoly versenytársa van napjainkban: az internet. A szakember szerint a legnagyobb veszélyek egyike, hogy a masszív tévénézők világlátása lassan eltávolodik a valós tényektől, és a média által felé közvetített virtuális világot fogadja el valóságként. A védekezés módszere még nem alakult ki, az viszont biztos — számos ország példája mutatja -, hogy tiltással semmire sem megy a társadalom.

2002-ben volt 50 éves a kisújszállási Arany János Városi Könyvtár. Az intézmény az ünnepi könyvhét alkalmából kulturális konferenciát szervezett. A városháza dísztermében a megjelenteket Halász János kulturális államtitkár köszöntötte, majd előadást tart dr. Ambrus Zoltán, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, Németh István, a Nagykun Együttműködési Társulás elnöke, dr. Fazekas Sándor karcagi, Palágyi Gábor kisúji, Baranyi Mihály kenderesi polgármester, Tokár István volt országgyűlési képviselő és Ö. Tóth Lajosné nyugalmazott könyvtárvezető,

Törökszentmiklóson az Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, valamint a Pro Bibliotheca Alapítvány kapcsolódott az ünnepi könyvhéthez. A Kunságból elszármazott Dienes Eszter: Szerető, este (versek Ladányi Mihálynak) című verseskötetéből Körmendi Lajos író, költő adott elő részleteket május 30- án 18 órától a Helytörténeti Gyűjtemény Almásy úti épületében.

Zenés felolvasóestet tartottak június 3-án a Helytörténeti Gyűjteménynél. A rendezvényen bemutatkoztak az Aranysor Íróklub tagjai. „Könyv, te gyönyörűséges könyv” címmel előadóestet rendeztek az Almásy úton június 9-én. A vendég Havas Judit irodalomtörténész, előadóművész. A programot követően a Pro Bibliotheca Alapítvány Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész Ipolyi Arnoldról készített emlékérmeit adta át Nagy János alapítványi elnök. A Kodály Zoltán Zeneiskola vonószenekara június 2-án 16 órától a művelődési központban tartott hangversenyt, ahol Mesterné Vadas Zsuzsa vezényelt.

Az ünnepi könyvhét rendezvényeként a karcagi Városi Csokonai Könyvtárban a kunokról és rokonaikról volt szó. Körmendi Lajos József Attila-díjas író mutatta be dr. Bartha Júlia néprajzkutató frissen megjelent két könyvét: A Kunság népi kultúrájának keleti elemeit és az Amu-darja széles vizét. Ez utóbbi válogatás a török népek folklórjából Mándoky Kongur István fordításában,

Programokkal várták az érdeklődőket többek között Kenderesen, ahol Pöttöm Panna címmel óvodásoknak tartottak mesevetélkedőt a nagyközségi könyvtárban.

Cibakházán Bocsoda elnevezéssel rendeztek hasonló eseményt a helyi könyvtárban.

Abádszalókon Könyvről könyvért vetélkedő lesz felső tagozatos diákok, majd Tarka lepke, kis mese címmel mesedélelőttöt tartottak óvodások részére a nagyközségi könyvtárban. 

Kronológia

2002. május 30. Zenés beszélgetés az ünnepi könyvhét jegyében. Vendég: Mészöly Dezső, Szakonyi Károly, Petőcz András. Közreműködik: Huzella Péter. Moderátor: Turczi István (Szolnok, Szigligeti Színház)

2002. május 30. A Kunságból elszármazott Dienes Eszter: Szerető, este (versek Ladányi Mihálynak) című verseskötetéből Körmendi Lajos író, költő ad elő részleteket (Törökszentmiklós)


2002. június 2. Kodály Zoltán Zeneiskola vonószenekarának műsora. Vezényel: Mesterné Vadas Zsuzsa (Törökszentmiklós)

2002. június 3. Média a mindennapokban. Előadó: Hartai László (Jászberény)

2002. június 3. Zenés felolvasóest. Vendég: Aranysor Íróklub (Törökszentmiklós)

2002. június 4. Új könyvtári szakrészleg avató ünnepsége. Köszöntő: Kozma Imre polgármester (Martfű)

2002. június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Nógrádi Gábor (Martfű)

2002. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Gera Pál (Jászapáti, Kuncsorba)

2002. június 6. Könyvbemutató. Beke Kata: Az elbocsátott vad. Beszélgetőtárs: Cserhalmi Zsuzsa (Jászberény)

2002. június 6. Megyei megnyitó. Köszöntő Kontra József polgármester. Megnyitó beszéd: Fejér Andor a megyei közgyűlés alelnöke. Pálfy Margit előadóművész műsora (Kunhegyes)

2002. június 6. Egy asszony vétkecskéje. Kóka Rozália előadása (Mezőtúr)

2002. június 6. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: M. Román Béla. Közreműködik: Bartók Béla Zeneiskola Harsona Együttese (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Beke Kata. Közreműködik: Kölyök Színpad (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Molnár H. Lajos. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 6-11. Kávéház. Kézíráselemzés. Gyerek kuckó (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 7. Könyvről könyvért vetélkedő felső tagozatos diákok részére (Abádszalók)

2002. június 7. Bocsoda. Mesevetélkedő óvodásoknak (Cibakháza)

2002. június 7. Pöttöm Panna. Mesevetélkedő óvodásoknak (Kenderes)

2002. június 7. Szolnoki Népdalkör műsora (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 7. Dedikálás. Vendég: Tóth Tamás, a Harry Potter-regények fordítója (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Dienes Eszter. Beszélgetőtárs: Jenei Gyula (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Tóth Tamás, a Harry Potter-regények fordítója (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2002. június 7. Eső. Felolvasóest. Közreműködik: Bartha Ildikó, Dienes Eszter, Jenei Gyula, P. Nagy István, Rékasy Ildikó, Várszegi Tibor (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Darvasi László író. Beszélgetőtárs: Szirák Péter irodalomtörténész (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: dr. Garamvölgyi László, Nemere István. Beszélgetőtárs: Valkó Mihály (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

Nemere István dedikál- Új Néplap felvétele

2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Grecsó Krisztián. Beszélgetőtárs: Valkó Mihály (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 8. MEA. Izbéki Tímea musical válogatása (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Aranysor Íróklub. Közreműködik: Barhács László, Bognár László, Czowerval Katalin, Hajdrik József, Kovács Berta, Nádas Erzsébet, Száz Pálné (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Benedek Szabolcs. (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Gaál Áron. Beszélgetőtárs: Kaposvári Gyöngyi (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2002. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Saád Katalin (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 8-9. Ex libris készítés a Szolnoki Metszőkör tagjaival (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. Maxi Dance. Hip-hop tánczenebemutató (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. Palacsinto Glaszo. Cigány folklórműsor (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. Dedikálás. Vendég: Körmendi Lajos. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium diákjai (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Bayer Zsolt (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. Dedikálás. Vendég: Varga Rudolf. Közreműködik: Széchenyi István Gimnázium diákjai (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. Dedikálás. Vendég: Sarusi Mihály (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. A Szolnoki Táncegyüttes műsora (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ)

2002. június 9. „Könyv, te gyönyörűséges könyv”.Vendég Havas Judit irodalomtörténész, előadóművész (Törökszentmiklós)

2002. június 10. Könyvbemutató. Dajka Miklós: Távol-Kelet útjain (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2002. június 11. “A könyv ünnepe” című irodalmi vetélkedő eredményhirdetése. (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2002. június 11. Bemutatkozik az Aranysor Íróklub (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2002. június 11. Könyvbemutató. Rékasy Ildikó: “A régi roffi kert” Beszélgetőtárs: Sóron Ildikó. Közreműködik: Meister Éva előadóművész. (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2002. június 14. “Életünk célja – életünk értelme” Beszélgetés Polcz Alaine pszichológussal, írónővel (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2004

75. Ünnepi Könyvhét és 4. Gyermekkönyv Napok

2004-ben a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő újszászi városi könyvtár adott otthont a könyvhét megye megnyitójának. Könyvet megjelenteni ma nem könnyű. Ezt jelzi az is, hogy a könyvkereskedelem egyre kevésbé van jelen az írott szó ünnepén. Az íróknak igazi kapaszkodót ma már csak a könyvtárak jelentenek — fogalmazta meg a könyvhét megyei megnyitóján Bertalanné Kovács Piroska, a Verseghy Ferenc Könyvtár igazgatója. Az értékek felmutatásához összefogásra van szükség. 

A könyvhét bizonyítja, hogy nincs igazuk a nyomtatott szó végét jósolóknak — fejtette ki Botka Lajosné polgármester a 75. jubileumi ünnep szolnoki megnyitóján. Mindez azt jelzi, hogy vannak állandó értékeink, melyek megőrzése minden nemzedéknek feladata. A város vezetője úgy vélte: ma már tudományos művekhez, irodalmi alkotásokhoz is hozzáférhetünk a számítógépek segítségével, mégis sajátos, semmivel nem pótolható varázsa van a könyvtár polcáról leemelt könyveknek, vagy a nyomdából frissen kikerült kötet fellapozásának. A könyv ugyanakkor üzlet is. Az értékteremtéshez támogatókra van szükség. Ezért reményét fejezte ki a polgármester, hogy az ünnepen a szolnoki polgárok találnak támogatásra érdemes produktumot, hiszen ezen a könyvhéten is több, a megyében élő szerző művét vehetik kézbe. 

Új Néplap archívum

A könyvhét tehát csendben elmúlt, ám ez az este örök nyomot hagyott a gálán résztvevőknek.” – fogalmazta meg impresszióit Mészáros Géza újságíró a Kányádi-estről. 2004. június 9-én Kányádi Sándor (1929-2018) Kossuth-díjas költő volt a szolnoki Városi Művelődési és Zenei Központ vendége. A magát szamarasincs apostoltanoncnak tartó erdélyi költő verseskötetei is megjelentek a könyvhét alatt. Huzella Péter Kossuth-díjas előadó- művész, aki gitárkísérettel tolmácsolta a gyermekek és a felnőttek által jól ismert Kányádi-rigmusokat.

Kronológia

2004. május 25 – június 11. Önálló Vizuális Alapiskola kiállítása (Kengyel)

2004. május 30. A jószágtartás és a pásztorélet használati tárgyai, vásártartás Kunhegyesen. Kiállítás Oláh Lajos helytörténeti gyűjteményéből (Kunhegyes)

2004. június 2. Városi megnyitó. Köszöntő Botka Lajosné polgármester. Közreműködik: Bartók Béla Kamarakórus (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 2. “Könyvről könyvért” irodalmi vetélkedő (Szolnok)

2004. június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: Molnár H. Lajos (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2004. június 3-9. A Móricz Zsigmond nyomában című olvasópályázat zárása. Könyvkiállítás. Megbocsátás hete akció (Mezőtúr)

2004. június 3. Nyílt nap. Könyvbemutató. Ötórai tea a könyvtárban. Kötetlen beszélgetés a mai irodalomról (Abádszalók)

2004. június 3. Könyvbemutató. Katona Mihály: Túrák Kunszentmárton környékén (Kunszentmárton)

2004. június 3. Apáról Fiúra Alapítvány kézműves bemutatója és kirakodóvására (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 3. Protokoll az életem. beszélgetés Görög Ibolya írónővel (Szolnok, Borostyán Művelődési Ház)

2004. június 3. Könyvpremier. Mrena Julianna elsőkötetes írónővel Jenei Gyula beszélget (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2004. június 3. Vetélkedő Fekete István műveiből (Tiszaföldvár)

2004. június 3. Könyvtári Kreatív Klub foglalkozása (Tiszaföldvár)

2004. június 3. Ünnepélyes megyei megnyitó. Köszöntő: Bertalanné Kovács Piroska, Molnár Péter polgármester, Barta Imréné könyvtárvezető. (Újszász)

2004. június 3. Munkálkodásunk és ennek társadalmi visszhangja. Előadó: dr. Nagy Attila (Újszász)

2004. június 3. Eső-bemutató. Vendég: Jenei Gyula (Újszász)

2004. június 3. Könyvbemutató. Turza Ferenc: Fakéreg íze van a levegőnek. Beszélgetőtárs: Tóth Péter tanár (Újszász)

2004. június 3. Bálint Erika zenés műsora (Újszász)

2004. június 3. Könyvajánló. Varga Ferenc: Jász-Nagykun-Szolnok megyei sportalmanach. Moderátor: ifj. Varga Ferenc újságíró (Újszász)

2004. június 3-7. “Barangolás a könyvespolcok között.” 8. osztályos tanulók ismerkedése a könyvtárral. “Már tudok olvasni” 1. osztályosok ismerkedése a könyvtárral (Jászárokszállás)

2004. június 3-9. Móricz Zsigmond nyomában. Olvasópályázat eredményhirdetése. Könyvkiállítás. Megbocsátás hete akció (Mezőtúr)

2004. június 4. Mesék a szeretetről. Zenés mesedélelőtt óvodásoknak (Abádszalók)

2004. június 4. Ismeretterjesztő előadás. Előadó Túrócziné Eszes Mária (Jánoshida)

2004. június 4. A mi világunk. Fenyves Otthon lakóinak foglalkozása (Kenderes)

2004. június 4. Előzzük meg a vízi baleseteket! Ismeretterjesztő foglalkozás (Kenderes)

2004. június 4. Kék Angyal és barátai. Meister Éva előadóestje. Közreműködik: Bánfi Miklós előadóművész (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 4. Írás-, könyv- és könyvtártörténeti foglalkozás 3. osztályos tanulók részére. Játékos foglalkozás a kisegítő iskolások részére (Tiszaföldvár)

2004. június 5. Barbaricum Könyvműhely éves közgyűlése (Karcag)

2004. június 5. V. Kunkapitány választási ünnepsége (Kunhegyes)

2004. június 5. Játszóház (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 5. A Jászságtól Beregig, az Észak-Alföld népművészetét feltáró kiállítás bemutatója. Tárlatvezetés (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 5. Kézművesek bemutatója (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 7. “Könyvmoly – Galaxis”. Könyves játékok általános és középiskolás tanulók részére (Martfű)

2004. június 7. “Könyvről könyvért” irodalmi vetélkedő. Mesezsák óvodások részére (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Karinthy Márton. Beszélgetőtársa Lengyel Boldizsár. Közreműködnek a Széchenyi István Gimnázium tanulói (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2004. június 7. Ügyességi vetélkedő 5. osztályos tanulók részére. “Keresd a könyvtárban!” című többfordulós könyvtári fejtörő eredményhirdetése (Tiszaföldvár)

2004. június 8. “Étel és irodalom” Beszélgetés Bächer Iván íróval (Jászberény)

2004. június 8. “Igazságot Magyarországnak” Előadó: Beregszászi Olga (Kunszentmárton)

2004. június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég Szécsi Magda festőművész, költő. Kiállításmegnyitó. Köszöntő: Berta István alpolgármester. Közreműködik: “Integrált Oktatásért” Dr. Hegedűs T. András Szakközépiskola és Kollégium színjátszóköre (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2004. június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Shelley Éva (Mezőtúr)

2004. június 9. Zenés beszélgetés a 75. születésnapját ünneplő Kányádi Sándor költővel. Vendég: Huzella Péter előadóművész (Szolnok, Városi Művelődési és Zenei Központ, Hild János tér)

2004. június 10. Könyvbemutató. Sziki Károly: Nyakunkon a tél (Martfű)

2004. június 10. Felolvasó délután martfűi verselők írásaiból. Vendég: Jenei Gyula. Közreműködik: Damjanich János Szakképző Iskola és Gimnázium tanulói (Martfű)

2004. június 13. Végvári vitézek. Törökszentmiklósi Szépmezőkszárnya Lovasíjász Hagyományőrző Együttes bemutatója. A végvári vitézek itala. Borkostoló és vásár (Törökszentmiklós)

2004. június 13. Balassi Bálint emléke, üzenete. Előadó: dr. Szecsei István tanár. Közreműködik: Kobzos Kiss Tamás. (Törökszentmiklós)

2004. június 13. Moldvai és Gyimesi Táncház

2006

77. Ünnepi Könyvhét és 6. Gyermekkönyv Napok 

A 77. Ünnepi Könyvhét megyei megnyitóját Jászberényben rendezték meg. A megye könyvtárosai, a könyves szakma egyéb képviselői, a kultúra területén dolgozók a város megújult bibliotékájában találkoztak. Utcai könyvárusítás, irodalmi rendezvény, író-olvasó találkozó színesítette az egész napos programsort.

2006-ban jelent meg az ünnepi könyvhét alkalmából dr. Kiss Kálmánné (1935-2016) tollából a Kisúji harangszó.

Jenei Gyula a Parnasszus gondozásában a könyvünnepre megjelenő Ha kérdenéd című kötetéről kollégája, P. Nagy István szolnoki író és pedagógus írt könyvismertetőt az Új Néplap hasábjain.

Ebben az évben a Verseghy Ferenc Könyvtár Iluh István (1936-2006) 70. születésnapja tiszteletére az Ünnepi Könyvhétre kívánta megjelentetni a szerző művét. Sajnos azonban a kötet bemutatóját már nem élte meg.

2006-ban a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő karcagi Barbaricum Kiadó a könyvhéten is jelentkezett új művekkel. Az alapító, az időközben sajnálatos módon eltávozott Körmendi Lajos (1946-2005) József Attila-díjas író-költő válogatott írásait Az álom fonákja, Sarusi Mihállyal közös munkáját Szabad csapat, Sárándi József verseit pedig Birtokviszony címmel jelentette meg. A Bereki Irodalmi Társaság is megemlékezett Körmendi Lajosról. Csokorba gyűjtötték az elhunyt alapító mintegy kétszáz írását, amelyek korábban a Találkoztam egy emberrel című tárcasorozatban jelentek meg egy karcagi reklámújságban. AZ Édes otthon című kötet 2007-ben jelent meg az Ünnepi Könyvhéten.

Kronológia

2006. május 29. – június 2. Könyvkiállítás és -vásár a legújabb könyvekből. “Retro” napok. A 60-as, 70-es években megjelent magazinok kiállítása (Abádszalók)

2006. május 29. – június 2. Megbocsátás hete (Abádszalók, Újszász)

2006. május 30. A mese varázsa. Zenés mesedélelőtt óvodásoknak (Abádszalók)

2006. május 31. Író-olvasó találkozó. Vendég: Kanizsa József író, költő, a Magyar Kultúra Lovagja, Dedik János Batsányi-díjas író, Feinek György Krúdy-díjas író és Király Lajos költő, a Magyar Kultúra Lovagja, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke (Jászfelsőszentgyörgy)

2006. május 31. Simon M. Veronika festménysorozataiból kiállítás (Jászfelsőszentgyörgy)

2006. június 1. Az Üdvözlet Abádszalókról c. elektronikus dokumentum bemutatója (Abádszalók)

2006. június 1-30. Skót és ír kortárs szépirodalmi poszter- és könyvkiállítás (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2006. június 2. Irodalomról-Irodalomért. Napközisek könyvtári vetélkedője (Abádszalók)

2006. június 3. Az Ünnepi Könyvhét és a Pedagógusnapi ünnepség helyi megnyitója. Köszöntő: dr. Kiss Kálmánné díszpolgár, ny. címzetes gimnáziumigazgató. Iskolában, könyvek között. előadó: Hajdú Péter, Jámbor József és Somody Ildikó színművészek. (Kisújszállás)

2006. június 6. Ulrike Franz kiállításának megnyitója (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2006. június 6 – 9. Könyvgyűjtő akció (Újszász)

2006. június 7. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Bertalanné Kovács Piroska igazgató, Verseghy Ferenc Könyvtár.
Könyvtáros életpálya. Előadó: dr. Bartos Éva.
“Könyvborítók felsőfokon” c. kiállítás. Közreműködik: Velkeiné Pócz Ilona rajztanár, Lehel Vezér Gimnázium.
Internetterem új eszközeinek átadása. Közreműködik: dr. Magyar Levente polgármester. Könyvtárnéző séta. Vezető: Szabó Jánosné igazgató, Városi Könyvtár és Információs Központ. (Jászberény)

2006. június 7. Örkény István: Egypercesek egy órában. Előadó: Csengeri Attila, Varga Zsolt (Jászberény)

2006. június 7. Könyvbemutató. Para-Kovács Imre: A mamut dala (Jászberény)

2006. június 7. A T-Com Digitális-híd (Internet sztráda) címmel bemutató előadás (Kenderes)

2006. június 7. Könyvbemutató. Vendég: Jenei Gyula. Ünnepi köszöntő: Tokajiné Demecs Katalin alelnök, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Tokajiné Demecs Katalin - Verseghy Könyvtár felvétele

2006. június 8. A felvilágosodás költői. Rendhagyó irodalom óra (Kenderes)

2006. június 8. Gondolatok a madárvilágról. A madarak élete és élettere. Előadó: Katona Mihály madárkutató (Kunszentmárton)

2006. június 8. “Olvassatok könyvmolyok, a világ rátok mosolyog” címmel nyári olvasmány ajánló rendezvény (Martfű)

2006. június 8. Könyvbemutató. Benson Vilmos: Szolnoki srácok (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2006. június 8. Kóka Rozália “Egy asszon két vétkecskéje” c. előadóest (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

Kóka Rozália - Verseghy Könyvtár felvétele

2006. június 8. Sári László Kelet-kutató, tibetológus előadása (Szolnok, Törökszentmiklós)

2006. június 8. Karinthy örök… Vidám irodalmi műsor. Előadó: Szabad Ötletek Színháza (Túrkeve)

2006. június 9. Négyszögletű kerek erdő. Mesedélelőtt (Kenderes)

2006. június 9. Meseposztócska. Előadó: Verseghy Könyvár gyermekkönyvtárosai (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

2006. június 9. Könyvbemutató. Hubai Gruber Miklós, az egri megyei rádió munkatársa hétköznapi emberi történetekről szóló kötetének bemutatója. (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2006. június 9. Könyvbemutató. Szolnoki mártírköltők verses hagyatéka. Vendég: László Cecília, Szurmay Ernő (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

2006. június 10. Író-olvasó találkozó. Vendég: Szabó Magda (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

Szabó Magda Szolnokon - Új Néplap archívuma

2006. június 12. Brazília. Videófilmes élménybeszámoló és könyvbemutató. Előadó: dr. Dajka Miklós (Martfű)

2006. június 12. Útravaló és Otthon pihen a család. Ötletek, javaslatok a szabadidő hasznos eltöltéséhez témában könyvajánló. Játsszunk együtt! címmel nyári szabadidős barkácsötletek és tanácsok kicsiknek és nagyoknak. Fonalgrafikák készítése a Színes ötletek könyvsorozatban megjelent művek segítségével. Gyermekfoglalkozások (Jászárokszállás)

2006. június 12. Könyvbemutató. Doros Judit: Átkozott, édes föld (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2011

82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok

Jászberény

június 2.

  • Könyves Csütörtök. Városi ünnepélyes megnyitó. Köszöntő: Szabó Jánosné könyvtárigazgató. Ünnepi beszéd: Darvasi László (Jászberény)

Új Néplap archívum

Martfű

június 1.

  • Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke. Közreműködik Szűcs Miklós népzenész, a népművészet ifjú mestere, mesemondó. (Martfű)
  • Könyvbemutató. Kaid Aisa: Dóra és Szürke. Beszélgetőtárs: Pankotai Tímea magyartanár (Martfű)
  • Könyvbemutató. Lakatos Márk. Beszélgetőtárs: Venczelné Polgár Anna. Közreműködik: Gál Bence (Martfű)

Új Néplap archívum

  • „Oroszlán a könyvtárban” olvasópályázat eredményhirdetése (Martfű)
  • június 1. A Manók álma. Barangolás a népmesék birodalmában. Moderátor: Szűcs Miklós (Martfű)
  • Kiből lesz olvasó? című szakmai kerekasztal (Martfű)

Szolnok

június 1.

  • Kasza Soma kiállításának megnyitója. Köszöntő: Verebes György festő- és grafikusművész, Szolnoki Művésztelep vezetője. Közreműködik: Varga Erik (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

június 2.

  • Városi ünnepélyes megnyitó. Köszöntő: Kállai Mária alpolgármester. Közreműködik: Szolnoki Mazsorett- és Zászlóforgató Csoport, Szolnok Városi Óvodák – Zengő Óvoda, Bartók Béla Kamarakórus. (Szolnok, Kossuth tér)
  • Könyvkirály vetélkedő díjátadó ünnepsége (Szolnok, Kossuth tér)
  • Író-olvasó találkozó. Vendég: Serfőző Simon (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • 2011. június 2. “Psalmus Hungaricus” Meister Éva önálló estje (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

Meister Éva – Takács Rudolf felvétele

  • 2011. június 2. Közönségtalálkozó. Vendég: Döbrentey Ildikó (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)
  • 2011. június 2. Könyvbemutató. Szekeres Ferenc Ferikuin, Kafferrája (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • 2011. június 2. Könyvbemutató. Dudás Sándor: Járdarepedésben fűcsomó. Közreműködik: Tóth Etelka Edit. Jeltolmács: Bende Lajos. Moderátor: Fehér Julianna (Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár)

június 3.

  • Könyvbemutató. Dr. Nemes András: A kiséri harangszót Szolnokon is hallom (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Jenei Gyula Ívek és törések című interjúkötetének bemutatója. Vendég: Benedek Szabolcs, Dienes Eszter, P. Nagy István, Rentz Mátyás, Serfőző Simon, Szenti Ernő, Várszegi Tibor (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Obsidian együttes zenés estje (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Könyvsátor a Széchenyi városrészen (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

június 4.

  • Öreg néne őzikéje. Mesejáték. Előadó: Kurázsi Színjátszó Kör (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Viszlát, Gutenberg? Családi nap. Az ex librisek világa. Előadó: Tóth Lajos. Régi könyvek között. Előadó: Jámbor Csaba. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Kézműves foglalkozások (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Múzeumi tekergő (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • “…hazánknak szabadsága helyre állíttassék…” Tárlatvezetés. (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Író-olvasó találkozó. Vendég: Jókai Anna (Szolnok, Városháza) 

Csabai István felvétele - Új Néplap archívum

  •  Író-olvasó találkozó. Vendég: Hegyi Fatime Barbara. Beszélgetőtárs: S. Tóth Anikó (Szolnok, Aba-Novák Kulturális Központ)

 június 5.

  • Aranysor művészeti folyóirat 3. számának bemutatója (Szolnok, Damjanich János Múzeum)
  • Könyvbemutató. Jenei Gyula: Az időben rend van. Beszélgetőtárs: dr. Pókász Endre (Szolnok, Damjanich János Múzeum)

június 6.

  • Lakótelepi mesemondó nap. Önkéntes program a Széchenyi Lakótelepért Szabadidő, Kulturális és Sport Egyesület szervezésében. Közreműködik: Obsidian együttes (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)
  • A paleolit táplálkozásról. Előadó: Szendi Gábor (Szolnok, Hild Viktor Könyvtár)

2004

Jászberény

A Költészet Napja tiszteletére, Móra Ferenc születésének 125. és halálának 70. évfordulóján hirdettek prózamondó versenyt 3-4., illetve 5-6. osztályos diákoknak. A városi versenyen Móra Ferenc prózai műveiből lehetett választani a résztvevőknek. A zsűri elnöke Gömöri Árpád nyugdíjas középiskolai tanár volt.

Szintén jászsági diákok számára írt ki pályázatot az ünnepre a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria. A pályázaton magyar költők verseihez kellett illusztrációkat készíteniük a fiataloknak.

Fegyvernek

04.08. A költészet napja alkalmából bemutatkozott két olyan versíró: Mészáros Ildikó és Szabó Tibor, akik a nagyközségben élnek és néhány éve foglalkoznak a költészettel.

Martfű

04.11. Szólj, költemény! címmel szavalóversenyt rendezett a költészet napja alkalmából a városi könyvtár. A település felső tagozatos diákjai, majd pedig a középiskolások és felnőttek vetélkedésére került sor a művelődési központban.

Mezőtúr

A magyar költészet napja alkalmából Baranyi Ferenc költő volt a vendég a Móricz Zsigmond Könyvtárban. Az irodalmi esten Kassai Franciska előadóművész a költő megzenésített verseit adta elő.

Öcsöd

04.14. Az egykori iskolája falán lévő emléktáblánál emlékeztek meg József Attiláról tegnap Öcsödön. Az általános iskolások műsorát követően megkoszorúzták a nagy magyar költő emléktábláját születésnapja alkalmából.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Túrkeve

04.11. Már tizedik alkalommal szórakoztatta zenés irodalmi műsorral a város lakóit a látássérült sorstársak Milton együttese. Az ország és megyénk számos településéről verbuválódott közösség a Túrkevéért Alapítvány szervezésében hagyományosan az Egressy Béni Zeneiskola dísztermében mutatta be műsorát.

1986

Karcag

04.21. A költészet napja tiszteletére rendezett irodalmi estet Karcagon a Csokonai Könyvtár, a Déryné Művelődési Központtal közösen. Az Emberi érzelmek a költészetben című összeállítás előadóművésze Sellei Zoltán volt.

Kisújszállás

04.10. A városi könyvtárban a költészet napja alkalmából rendeztek műsorokat a diákoknak. A város óvodásainak vers- és prózamondóversenyére is sor került.

04.11. A kisújszállási, kunhegyesi és kenderesi diákok, valamint a felnőtt vers- és prózamondók mérték össze tudásukat. Este pedig Lélektől-lélekig címmel irodalmi estre került sor.

Kunmadaras

04.10. Vers- és prózamondó versenyt rendezett a költészet napja tiszteletére a kunmadarasi községi könyvtár.

Martfű

A munka és művelődés hete keretében a költészet napja alkalmából vers- és prózamondó versenyt rendeztek.

Nagyiván

04.11. A költészet napja alkalmából avatták fel Nagyivánon, a művelődési ház parkjában az intézmény névadója, József Attila szobrát. Az alkotó, Rieger Tibor szobrászművész volt. Az avatóünnepség estjén irodalmi emlékműsort adott a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese.

Néplap archívum

Levendel Júlia: Nincs semmi hitelesebb, mint a saját szabadságra eszmélt ember szava (*)

* Az írónő beszéde elhangzott a szobor avatásán

Örülök, hogy a Költészet napja, József Attila születéséne évfordulója alkalmából nem a szokványos megemlékezések egyikén, hanem ezen a szoboravatón vehetek részt. Vagyis művészettel és nem pusztán protokoláros, intézményesített gesztussal ünnepeljük a művészetet és egy kivételesen nagy művészt.

Nézzék el nekem, hogy ebből a bevezető mondatból kiemelem, mégegyszer hagnsúlyozom, hogy egy művész születésnapját, s a művészetet magát ünnepeljük itt. József Attila hatalmas életművét ugyanis évtizedeken keresztül - és sajnos mind a mai naoig - különös durvasággal kezetle a hivatalos utókor. Vagy két évtizeddel ezelőtt még valóságos lázadásnak tűnt verseit versként és nem politikai feliratként közelíteni és leírni, például, hogy nem proletárköltő, hanem költő, mert ez utóbbi sokkal gazdagabb tartalmú, mint a leszűkítő jelzővel ellátott szó. Az iskolában még most is előszeretettel sulykolják a gyerekekbe azokat a költeményeit, amelyekhez történelmi élmény híján nehezen tudnak kötődni. Ne higgyék, hogy ezzel a pár szavas utalással a kor divatjának megfelelően depolitizálni akarom József Attila életművét. Nem, dehogy. Szeretném inkább elmondani, hogy ennek a konszolidációs áramlatnak is súlyos torzító hatása lehet - s persze nem a lezárt, bárki számára megközelítkető József Attila-i költészetet sérti, hanem mindenkor az olvasókat, a vershallgatókat. Mindenféle merev irányzat, amely csak ezt vagy azt akarka közvetíteni az életműből, tehát amelyik politikai, didaktikus vagy egyéb okokból kilúgozná, bennünket, a mi nagykorúságunkat, a mi vágyainkat és jogainat, mostani öntudatunkat támadja.

József Attila csodagyerekként, 17 évesen publikálta első verseskötetét, s így is mindössze másfél évtized maradt a roppant arányú mű megteremtésére, amely világirodalmi szinten is - úgy vélem - a legsűrűbben-mélyebben fejezi ki a kor lelkét. Ezalatt a másfél évtized alatt szinte minden eszmeáramlattal, stílusirányzattal, minden emgélhetővel szembesült; kipróbálta, magához hasonlította és elvetette a különféle utakat s ma már jól látszik, hogy mindig, minden helyzetben a legnehezebbet választotta, például amikor egyetlen politikai vagy művészeti táborhoz sem csatlakozott kizárólagosan. Olyan mélyen, az ösztöneiben is baloldali volt, akinek nem csupán az európai fasizálódást, hanem egyidejűleg az eszeileg talán még tragikusabb sztálinizmust is tapasztalnia kellett, és elszenvednie a különböző kiközösítéseket. Képtelen volt az önáltatásra, arra, hogy vágyait létező valóságnak hazudja, és képtelen volt a kiegyezésekre, az úgynevezett józan és szükséges kompromisszumokra. Versei tanúsítják, hogy mindent erkölcsi kérdésként élt meg, s a föloldhatatlan feszültségek, a mindenkinél magasabbrendű életelv és igény lehetetlenné tett végül az életét. Összeroppanásából azonban csak nyárspolgáriág szűrheti le a tanulságot, hogy lám, jobb lett volna legalább itt-ott egy kevés hajlékonyság. Csak művészettől idegen, kisszerűségbe ragadt szemlélettel lehet megfeledkezni a létrehozott műről, amelyet - meglehet, bár egyáltalán  nem bizonyos - csak önfeláldozással teremthetett meg. Élete utolsó időszakában József Attila nemegyszer érzi magán beteljesedni a Krisztus-sorsot, amellyel egyébként nyugtaln öntudattal szintén nem békült össze, s a halálba merülésről és a legmagasabb, tökéletesedést kereső magatartásról is azt írja, hogy nem egyéb az ember-árulásnál, - de mégis: szinte tervezi is a hozzá legközelebb álló krisztusi utat. Nem a föláldozást, hanem az eszmélést. Azt a magatartást, hogy bármilyen mostohák az egyes ember körülményei, bármennyire korlátozott társadalmi szabadsága, az öntudatát, amíg él, nem szükséges kiárusítania. Vagyis lehet, hogy a világot éppen nem tudja megváltoztatni, de a húsáig hatoló csalódások után sem mond le erről az igényéről, és főképpen tudja, hogy a világhoz való viszonyát mindenkor maga alakítja. Ez az mebre eredendő szabadsága és ezt - ha tételesen nem is fogalmazták - a leg

Szolnok

04.08. Verseghy Könyvtár: Bánffy György színművész Ékes-érdes anyanyelvünk című előadóestjére várták az érdeklődőket.

Tiszaörs

04.16. A magyar nyelv hete tiszteletére szavalóversenyt rendezett a tiszaörsi nőklub az általános művelődési központ könyvtárában. A versenyre tizenöt klubtag nevezett be. A társadalmi zsűri könyvekkel jutalmazta a szavalókat.

2002

Jászberény

A Hamza Múzeum a költészet napja alkalmából középiskolások számára hirdetett illusztrációs pályázatot, amelynek eredményhirdetéssel egybekötött megnyitóját  rendezték meg az intézményben.

A költészet napja alkalmából szervezett ünnepségre várták az érdeklődőket a DMK Ifjúsági Házának nagytermében is. A Szabadság, szerelem című előadás közreműködői Vitai fldikó és Sinkovits-Vitay András művészek voltak.

Karcag

04.10. A költészet napja alkalmából közös rendezvényt tartott a Városi Csokonai Könyvtár, a Barbaricum Könyvműhely és a Kunhalom Polgári Kör. A költészet napjára jelent meg Dienes Eszter: Szerető, este című versgyűjteménye. Az irodalmi esten a szerző felolvasta verseit, és mesélt Ladányi Mihályról, a magyar költészet különös alakjáról. Dienes Eszter pedig sajátos, nyílt, őszinte, szókimondó egyéniség, akinek remek humora is van, és rendkívül ízesen, érdekesen adja elő a történeteket.

Martfű

04.11. A költészet napja alkalmából helyi verselők találkozóját rendezték meg a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. Az eseményen megnyitották a Kengyel Éva képverseiből és Hegedűs József fafaragó alkotásaiból megrendezett tárlatot is, amelyet Molnár Aranka középiskolai tanár ajánlott az érdeklődők figyelmébe.

Szajol

04.11. A költészet napja alkalmából Jenei Gyula tartott előadást, majd egy nyolcéves karcagi kislány, Rideg Enikő Alexandra könyvbemutatóját rendezték meg a Közösségi Ház és Könyvtárban.

Szolnok

04.09. A Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár és a szolnoki Verseghy Kör a költészet napja alkalmából irodalmi estet rendezett. Aszódi Imre költő volt az est vendége. A rendezvényen közreműködött Aszódi Mária operaénekes, ifj. Hatvani István tanuló és Meister Éva előadóművész. A Szolnokról elszármazott költőt Szurmay Ernő nyug. könyvtárigazgató mutatta be

Koszorúzás a szolnoki József Attlila-szobornál - Mészáros János felvétele

04.11. Költészet napi műsort rendeztek a Hild Könyvtárban. Köszöntőt mondott Bánfi Miklósné, a polgármesteri hivatal művelődési és oktatási osztály vezetője. Közreműködtek a Verseghy Ferenc Gimnázium, a Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola, valamint a Széchenyi Körúti Általános Iskola irodalmi színpadai.

A Boldogság legendája címmel jelent meg a Pelikán Könyvek sorozat 3. köteteként a két világháború között Szolnokon élő és alkotó költők antológiája. A könyv bemutatóján bevezetőt Szurmay Ernő, a Verseghy kör elnöke mondott, közreműködtek a Széchenyi István Gimnázium diákjai.

2023

Január

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nagy Milán író, költő és Varga Erik (Riki) festőművész-zenész verses műsorának adott helyet a Verseghy terem.

Molnár Ivett, a zagyvarékasi könyvtár munkatársa - Mészáros János felvétele

19. Városi Könyvtár (Jászberény): Delineata per Laurentium Bedekovich címmel nyílt meg a bibliotékában a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltá vándorkiállítása.

Városi Könyvtár (Újszász): Az emlékeinkben élő tanyavilág című helytörténeti kötet bemutatójára került sor.

Dobozi Róbert - Városi Könyvtár Facebook oldala

20. Városi Könvytár (Jászfényszaru): Nagy Olvasási Kihívást hirdetett ismét a könyvtár.

22. Országos Széchenyi Könyvtár (Budapest): Könyvtári Minőségi Díjban részesült: a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény, valamint a Jászberényi Városi Könyvtár is.

24. Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): A helyi általános iskola 5. osztályos tanulói ének óra keretében a farsangi népszokásokkal ismerkedtek a könyvtárban.

26. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Percze Miklós könyvbemutatóján Vargáné Balogh Irén alpolgármester mondott ksözöntőt. Az esemény kísérő programjaként Czupp Pál fafaragó népi iparművész kiállítását tekintették meg a résztvevők. Beszélgetőtárs Prinyi Tünde volt.

28. Hild Könyvtár (Szolnok): Közönségtalálkozó gróf Nádasdy Borbálával

31. Városi Könyvtár (Martfű): 

Február

1. Községi Könyvtár (Szajol): Az újranyitásra időzítette a könyvtár a Szajol olvas 2023 olvasásnépszerűsítő program indítását is.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Johan Ludvig Runeberg, finn költőről tartott előadást Dr. Kissné Nagy Éva.

4. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): A farsangi foglalkozáson Kis-Simonné Goda Éva vezetésével álarcokat készítettek a résztvevők.

9. Városi Könyvtár (Kenderes): Pintér István ezredes, történész, író az 1944 októberi eseményekről tartott előadást a könyvtárban.

11. Hild Könyvtár (Szolnok): Sisi királyné és családja igazi élete címmel tartott előadást Kordásné Szász Melinda.

22. Városi Könyvtár (Kenderes): Baba mama klubfoglalkozás tartottak a bibliotékában.

28. Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Könyvbörzének adott otthont a könyvtár.

Mészáros János felvételei - Új Néplap

Március

2. Községi Könyvtár (Nagykörű): Könyvtári foglalkozáson vettek részt a helyi ovisok.

3. Községi Könyvtár (Tiszapüspöki):

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Papírszínházi délutánt tartottak ovisoknak és kisiskolásoknak.

4. Városi Könyvtár (Kenderes): Rozványi Dávid A Bolodgságbolt és az Erdély útiképek című kötetek szerzője volt a könyvtár vendége, akivel Török Tünde esszéíró beszélgetett.

10. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Rendhagyó olvasóköri rendezvényen emlékeztek meg Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójáról.

16. Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): Én IS VAGYOK! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesülete tartott bemutató előadást a könyvtárban.

Nagyközségi Könyvtár (Nagykörű): Tánczos Tamás író könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket.

Nagykörűi Könyvtár felvétele

16-17. Városi Könyvtár (Jászberény): Tematikus napok szervezésével csatlakozott a Petőfi 200 emlékévhez a könyvtár. A látogatókat Petőfi totóval, forradalmi kirakóval, tematikus memóriajátékkal várták. A totót sikeresen kitöltők ajándékot kaptak. Ezenkívül tényeket és tévhiteket is megismerhettek Petőfi Sándorról, valamint egy kis humorral fűszerezve a programot az érdeklődők mémekkel is találkozhattak a könyvtárban és az intézmény Facebook-oldalán.

17. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Így írunk mi címmel rendezték meg a Jászságban élő és elszármazott amatőr költők, írók találkozóját.

20. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Gyermekdalok, mondókák, ölbéli játékok várták a babábak a helyi könyvtárban.

22. Városi Könyvtár (Jászapáti): Vörös István író volt a bibliotéka vendége.

23.-30.Internet Fiesta

23. Városi Könyvtár (Jászberény): Tabák Lajos fotóiból nyílt kiállítás a könyvtár galériájában.

31. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Duli Annamária gyönyörű, tűzzománc képeit csodálhatta meg a szép számú közönség a Galéria könyvtárban.

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Tomor Anita volt a bibliotéka vendége.

Városi Könyvtár (Kenderes): A fiatal tehetség, Fehér Noémi, a debreceni Medgyesi Ferenc Művészeti Iskolában végzett grafikus Vonások című tárlatát egy hónapig láthatta a városi könyvtár közönsége.

Április

József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Új szolgáltatást vezetett be a könyvtár 2023 áprilisától. A Madách Színház Madách SzínpadON elnevezésű online közvetítését térítésmentesen bocsátotta rendelkezésre látogatóinak a könyvtár.

1. Hild Könyvtár (Szolnok): Húsvéti családi játszóházat szerveztek a könyvtárban.

Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Baba-daloló című babafoglalkozás Györe Ágnessel.

4. Hild Könyvtár (Szolnok): Olvasóklub tagjai 

Városi Könyvtár (Újszász): Újszászról az óceánra címmel tartott élménybeszámolót Szabó Imre a könyvtárban.

5. Községi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény (Tiszapüspöki): Húsvéti kézműves foglalkozás a Könyvtár és a Tiszapüspöki Közösségért Kulturális Egyesülettel közös szervezésében.

11. Költészet napja

12. Művelődési Központ és Könyvtár (Fegyvernek): Szavalóversenyt szervezett a bibliotéka.

13. Városi Könyvtár (Jászapáti): Vasutak a Jászságban című könyvet mutatták be a bibliotékában.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Lezárult a Petőfi 200 emlékévre épített Kedvenc Petőfi versem illusztrálása című rajzpályázat, amelynek keretében közel 30 tanul küldte be rajzait a könyvtárba.

14. Közösségi Ház (Szajol): Megtartotta első foglalkozását az Arany Olvasókör. A Közösségi Ház és Könyvtár új programját az olvasni szerető, rendszeres könyvtár látogatóinknak hirdették meg.  Az első alkalommal Petőfi Sándor és Arany János Bolond Istók című műveivel ismerkedtek meg, Kerékjártó Tibor tolmácsolásában.

Szajoli Közösségi Ház és Könyvtár felvétele

15. Hild Könyvtár (Szolnok): A Csepp-tár életmód klub vendége volt Bán Szilvia aroma- és fitoterapeuta, aki az adaptogénekről tartott előadást.

17. Déryné Kulturális Központ (Karcag): Ezüsthíd címmel jelent meg dr. Bartha Júlia és Gősi Vali kötete. A könyv bemutatóját a Csokonai Könyvtárban tartották.

Déryné Kulturális Központ felvétele

Ipolyi Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Rendhagyó irodalom órát szervezett a könyvtár 11. és 12. évfolyamos diákoknak. Nyáry Krisztián Elfogyni az ölelésben - Ady Endre szerelmei című film-szín-játékát vetítették le a Madách Színház Madách Színpad ON programja keretében. Mintegy 180 tanuló nézte végig az idősödő Adyról szóló filmet.

Városi Könyvtár (Jászapáti): A könyvtárban működő nyugdíjas klub "Köztünk élnek" sorozatánk első vendégét, Törökné Rusvai Mária festőművészt látták vendégül, aki elmondta élete főbb állomásait, találkozását a művészettel, a festészetének meghatározó fordulópontjait, beszélt kiállításairól.

 Wesnicky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): Tóth Ádám pszichológus tartott előadást a könyvtárban a gyermekkori szorongásokról.

18. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Kerekítő foglalkozást tartott Kovács Zoltánné.

Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): A „Petőfi 200” Emlékév alkalmából kulturális estre hívták az érdeklődőket. Csányi Sándor gasztro szakember a Dicsőséges Tavaszi Hadjárat győztes csatáinak helyszínein máig megrendezett eseményeit elevenítette meg, majd a Szent Mihály Szekere Vándorszínház előadása következett, amelyben a magyar néplélek dalai szólaltak meg.  A dalokat Walter Ferenc, a Magyar Állami Operaház magánénekese adta elő. Zongorán közreműködött Spengler Krisztina zongoraművész. Mindeközben a teremben látható volt a „Petőfi szerepe a forradalomban” c. kiállítás, a Rákóczifalvai Kuruc Hagyományőrző Egyesület anyagából és megtekinthetőek voltak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történelmi fegyverei és gyalogos honvédek öltözetei.

19. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Tormási Attila látogatott el a településre, és tavaszi zenés - verses műsorával örvendeztette meg a könyvtár gyermekolvasóit.

20. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A Révfy Margit Olvasókörön Kertész Erzsébet: Csipkebolt Brüsszelben című regényéről beszélgettek.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozó vendége volt Varró Dániel költő.

21. Városi Könyvtár (Fényszaru): Papírszínházi délutánt szerveztek ovisoknak és kisiskolásoknak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mesetarisznya címmel tartott népmesei foglalkozást Boros Éva és Munkácsiné Tóth Izabella alkotó-fejlesztő mese-szakpedagógusok.

24. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Olvasókör indult a Gyermekkönyvtárban.

25. Városi Könyvtár (Jászberény): Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész tartott előadást Petőfi Sándor költészetéről.

27. Községi Könyvtár (Jánoshida): Telegdi Ágnes mesekönyvíró  3. osztályosoknak tartott előadást meséiből.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Babaolvasó könyvtáros szakmai napot szervezett az Informatikai és Könyvtári Szövetség és a Verseghy Könyvtár.

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kálnoki-Kis Attila öttusázó Szőnyi Ferenc  ultratriatlon világbajnokról szóló monográfiáját mutatta be a szerző.

29. Hild Könyvtár (Szolnok): A Szimfonik Együttes tartott koncertet a bibliotékában.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): Kalandozás erdőn, mezőn, vizek partján címmel Papp Tibor,  a Magyar Mezőgazdasági Múzeum fotográfusa tartott vetített képes előadást.

Május

4. Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): Író-olvasó találkozón látta vendégül Benedekffy Katalint énekművészt a bibliotéka.

5. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Kékesi Dóri író volt a könyvtár vendége.

Június

8-11. Ünnepi Könyvhét

15. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Lezárult a 2022/2023. tanév Olvasólétra című kihívása, melyen 74 gyermek vett részt a városban. A vándorkupát idén a Szent István Katolikus Általános Iskolának nyújtották át a könyvtárosok.

24. Múzeumok éjszakája

26. Községi Könyvtár (Jászbolodgháza): Május végén immár másodszorra ült össze a Jászboldogházi Olvasókör a könyvtárban. Az első öszszejövetelen Pápay Eszter írónő- költő írásai olyan hatással voltak a tagokra, hogy a májusi találkozón ismét
az ő könyvével foglalkoztak. Az olvasókört vezető Ragoncza Anna ötlete nyomán a júniusi harmadik találkozóra meghívták az írónőt egy író- olvasó találkozóra, amit nagy örömünkre el is fogadott. A találkozó a KSZR finanszírozásában valósulhatott meg június utolsó hetében.

Szemes-Csecselics Hajnalka felvétele - Jászboldogházi Könyvtár

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok):Az én Petőfim címmel zenés beszélgetésre került sor Jantyik Zsolt Artisjus és MRToN díjas zenés - szövegíró - énekessel Petőfiről, történelemről, hazaszeretetről és sok más érdekességről.

Július

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): SzolnoCon

17-22. Ember Mária Városi Könyvtár (Abádszalók): Strandkönyvtár szolgáltatással várta a pihenni vágyókat a könyvtár a Tisza-Tó Strandon.

Augusztus

25. Községi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény (Tiszapüspöki): Iskolakezdés előtt felzárkóztató órákat tartottak általános iskolás gyerekeknek a könyvtárban.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Mesetarisznya címmel lélekfrissítő barangolást tartott a népmesék világában felnőttek számára Boros Éva és Munkácsiné Tóth Izabella mese-szakpedagógusok.

Szeptember

11. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Kerekítő foglalkozás várta a gyerekeket a Gyermekkönyvtárban.

18. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Az Európai Mobilitási Hét keretében könyvkereső játékot hirdetett a bibliotéka a településen.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Vármegyei Műhelynapok keretében QR-kód játékkal és a Városfoglaló alkalmás használatával ismerkedtek meg a könyvtáros kollégák.

19. Községi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény (Tiszapüspöki): Indiánok táborában címmel tartott olvasásnépszerűsítő foglalkozást Molnárné Moravszki Mária a könyvtárban.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): L. Kovács Eszter (Szilágyi Marcsi) Kedves mérleg! című életmódkönyvének bemutatójának adott otthont a bibiotéka.

22. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Gyermekek védelme a digitális világban címmel Tari Annamária pszichiáter, számos szakkönyv szerzője tartott előadást.

Október

2-8. Országos Könyvtári Napok 

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szalehárdi folkloristák egy zenés – táncos előadás keretein belül mutatták be a nyenyec nép dalait, táncait, gasztronómiáját a Finn-ugor tranzit: Jamal kincsei című rendezvényen.

12. Ember Mária Városi Könyvtár (Abádszalók): A könyvtár épületének felújítása miatt az intézmény 2024 közepéig zárva tart.

Hild Könyvtár (Szolnok): Az Utazó Klub foglalkozásán Négyesi Ildikó könyvtáros tartott előadást New York-i élményeiről.

19. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Az MKE Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete szakmai kirándulást szervezett Mezőtúrra. A Református Kollégium Ókönyvtárának megtekintése után a Városi Könyvtár munkatársai által bemutatott jó gyakorlatokkal ismerkedtek meg.

27. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Star Wars-délutánra várták az érdeklődőket. Arajongókat színezőkkel, kvíz játékkal, és LEGO -val várták a szervezők.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): EU(rópa) és Törökország címmel Kis Krisztián Bálint szolnoki középiskolai tanár tartott előadást.

27-28. Városi Könyvtár (Újszász): A könyvtár Jász babái bemutatkoztak a Senior Expon Budapesten a Bok Csarnokban. A jászviseleteket Szajkó Gyuláné Terike készítette. A babákat Szajkó Gyuláné, Krassóiné Gyüre Rozália Margit, Pintér Istvánné, Vágóné Varga Mária, Veres Józsefné mutatta be a kiállításon. A kiállítás nagy sikert aratott.

30. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Játékos Mesekuckó címmel papírszínházzal várták a családokat a könyvtárba, utána pedig az aulában volt szellemkészítés és “szellemirtás”, alma nyomda, festés, társasjátékok, varázskártyák és játékos “pókfutam”.

November

2. Városi Könyvtár (Jászberény): A Jászsági Daganatos Betegek Klubja tartott foglalkozást a könyvtárban.

6. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Jászboldogházi Olvasókör foglalkozására várták az érdeklődőket.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): A helyi könyvtárosok szakmai tapasztalatcserén voltunk a hatvani Ady Endre Könyvtárban.


sdr

6-13. Városi Könyvtár (Szolnok): Érdeklődő szépkorúak kaptak kérdéseikre választ okostelefonjuk használatával kacsolatban az IKSZ-es középiskolásoktól a könyvtár által szervezett Nagyinet Okostelefon foglalkozás keretében.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): 550 éves az első Magyarországon nyomtatott könyv, a Budai krónika. Ebből az alkalomból jelent meg a Chronica hungarorum 1473. A kötetet Farkas Gábor Farkas, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa mutatta be és adott egy példányt a kötetből a könyvtár részére.

10. Városi Könyvtár (Jászberény): Őszi szomorúság vagy depresszió ? címmel Kubas Eleonóra Márta mentálhihiénikus tartott előadást.

Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Általános iskolások látogattak el a könyvtárba a helyi iskola által szervezett pályaorientációs nap keretében, hogy a tanulók jobban megismerjék a könyvtár és a könyvtárosok feladatait, majd csoportokban megtervezték az álom könyvtárukat is.

11. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Márton napi pikniket szerveztek a Gyerekkönyvtárban. A gyerekek megismerkedtek Szent Márton legendájával és a Mártoni napi népi hagyományokkal is.

12. Községi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény (Tiszapüspöki): Tiszapüspöki Sportélet: Múlt és Jelen címmel nyílt új időszaki helytörténeti kiállítás.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Élménykönyvtár címmel szakmai napra várta a vármegyebeli könyvtárosokat a Mustármag Mikroműhely a Módszertani csoport szervezésében.

14. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A magyar nyelv napja alkalmából az Erdős Otthon lakói és gondozói, valamint a helyi Honismeret tagjai közül érkeztek vendégek a könyvtárba, hogy együtt emlékezzenek nyelvünk zsenialitásának képviselőire. Hamar Zsolt rövid szavalata után többen is a jelenlévők közül kedvet kapva elszavalták kedvenc verseiket.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Berényi László tiszanánai születésű író "Tisza menti igaz történetek, mesék, legendák nagyszüleink nyelvén" című könyvbemutatójára került sor.

Városi Könyvtár (Újszász): A Magyar nyelv napja alkalmából nyelvi játékokat jállítottak össze a könyvtárosok az Idősek Nappali Ellátásában résztvevők számára.

15. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Beszélgetésre gyűlt össze az Olvasókör a Varsányi Közösségi Házban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok):Suki Erzsi Utazás című verses-novella kötetének adott otthont a bibliotéka. A szerzővel Ladoniczki Dániel beszélgetett. 

17. Hild Könyvtár (Szolnok): Pozsonyi Kata hátizsákkal és kerékpárral járja Európát. Előadásában arról is szót ejtett az Utazó klub találkozóján, hogyan lehet olcsón, egy szál hátizsákkal utazni.

Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár (Jászfényszaru): Az intézmény a helyi népfőiskolával és a Szilágyi Erzsébet Független Segítő Nőegylettel közösen rendezte meg a 27. Hagyományos Erzsébet napi kézműves kiállítást és vásárt.

18. Városi Könvytár (Tiszafüred): Míves Műhely témája az adventi készülődés volt.

19. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Berkó-Fejes Györgyi könyvszobraiból nyílt kiállítás A Gutenberg-galaxis mostohagyermekeinek újjászületése címmel.

20. Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): Tóth Ádám pszichológus előadása a kiégésről a könyvtár Lélekbúvár elnevezésű sorozatának keretében.

22. Hild Könyvtár (Szolnok): Dr. Szarka Gergő, a Jászkun Fotóklub tagjának természetfotóiból rendezett kiállítás az intézmény Mesevilág címmel.

Városi Könyvtár (Fegyvernek): Ady Endre születésének 146. évfordulója alkalmából filmvetítésre várták az érdeklődőket a könyvtárba. Elfogyni az ölelésben - Ady Endre szerelmei című filmet mutatták be.

23. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Révfy Margit Olvasókör tagjai gyűltek össze a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): L. Murányi László A háború árnyékában című riportkönyvének bemutatóján a szerzővel Mészáros Géza beszélgetett.

27. Városi Könyvtár (Újszász): Vízek a kertben címmel tartott szakmai előadást Sasvári István kertészmérnök.

December

1. Városi Könyvtár (Jászberény): Dalay Noémi 24 hét című kötetének bemutatóján a szerzővel Hajnal Éva beszélgetett.

2. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Mesekuckóban Mikulással kapcsolatos bábmesékkel várták a családokat.

7. Városi Könyvtár (Újszász): Versemondó versenyt szervezett a bibliotéka 1-4. osztályos általános iskolás diákok számára.

12. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Aranyosi Ervin költő volt a vendége a helyi Olvaskörnek. Az alkotóval Ragoncza Anna, az olvasókör vezetője beszélgetett.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Bartha Júlia etnográfus A Kelet kapuja című tanulmánykötetét mutatta be a Helyismereti gyűjteményben.

15. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Karácsonyi zsibongó elnevezésű családi programot szerveztek a helyi könyvtárosok.

2022

Január

1. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A helyi könyvtárosok újra meghirdették Nagy olvasási kihívást.

5. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A gyermekek számára hirdetett olvasópályázat eredményhirdetésére került sor.

14. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): Kisújszállás - érték a kunok földjén címmel kvízjátékot indított a bibliotéka.

19. Városi Könyvtár (Jászberény): Évkezdő foglalkozást tartottak a Szent Ferenc Otthon lakói számára a könyvtárosok. Felidéztek néhány újévi szokást, szó esett január elsején született költőnkről, Petőfi Sándorról, akinek jövőre bicentenáriumát ünnepeljük.

20. Csokonai Könyvtár (Karcag): Bemutatásra került Kornya István Csikos Sándor kulisszák nélkül című kötete. A karcagi születésű Jászai Mari-díjas színművésszel az életrajzi könyv írója beszélgetett.

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert irodalmi-zenés estéje várták az érdeklődőket.

21. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A Magyar Kultúra Napán egy nagyszerű előadást hallgathattak a résztvevők a jászdózsai könyvtárban, Hortiné dr. Bathó Edit etnográfustól a Jászság táncéletéről.

27. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Révfy Margit olvasókör tartotta hagyományos összejövetelét a bibliotékában.

28. Városi Könyvtár (Jászberény): Tudatosság az élet körforgásában című kötet szerzője, dr. Ördög János volt a bibliotéka és a Lelki Köldökzsinór Egyesület vendége.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Interaktív családi játszóházat szerveztek a Gyermekkönyvtárban, ahol robotikával is ismerkedhettek az érdeklődők.

30. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Mesesarkot alakítottak ki a gyermekolvasóknak.

Tiszasülyi Művelődési Ház és Könyvtár felvétele

Február

01. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Olvasási játékot hirdettek Legyél Te is könyvkirály címmel.

9. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Álarcos családi farsangot tartottak a Bababirodalomban.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Varga Balázs táplálkozási szakértő könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hagyományteremtő programmal várták a

15. Községi Könyvtár (Tiszapüspöki): Farsangi játszóházat szerveztek a bibliotákában.

25. Községi Könyvtár (Tiszapüspöki): Baba-Mama klubfoglalkozást indított útjára a közelmúltban felújított települési könyvtár.

26. Községi Könyvtár (Kőtelek): Boros Imre fotóhagyatékának ünnepélyes átadása

Lovász Tibor polgármester és Czakóné Gacov Katalin igazgató az ünnepségen

Március

1. Városi Könyvtár (Újszász): Tavaszváró kiállítás nyílt a Szamóca Bábcsoport tagjainak munkáiból.

2. Városi Könyvtár (Kenderes): A farsangi rajzpályázatra érkezett alkotásokat a könyvtár ablakaiban mutatták meg az érdeklődőknek.

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Középpontban a nő címmel tartott tematikus napot a könyvtár, amelynek díszvendége V. Kulcsár Ildikó újságíró, a Nők Lapja munkatársa volt.

7. Községi Könyvtár (Csataszög): Hajdú Katalin meseíró látogatott el a napokban a csataszögi könyvtárba, ahol könyvbemutatóval egybekötött zenés, jelmezes interaktív előadást tartott a gyerekeknek.

10. Verseghy Könyvtáér (Szolnok): Katona Zoltán A fogyás, amiért semmit nem kell tenned című könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket. A szerzővel Sándor András újságíró beszélgetett. 

11. Községi Könyvtár (Jászjákóhalma): Nők 40 felett címmel tartott előadást dr. Savella Orsolya a hormonális változásokról, az egészséges étkezés és a sport kapcsolatáról.

Új Néplap archívum

11. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): A nemzeti ünnep alkalmából játékos foglalkozást tartottak iskolások számára.

Városi Könyvtár (Tiszafüred): Petőfi irodalmi-történelmi versenyt hirdetett a könyvtár a Kiss Pál Múzeummal közösen a városi ünnepségsorozat nyitányaként.

Városi Könyvtár (Túrkeve): S. Kovács Ilona Kunhímzéses párnavégek című könyvét mutatták be a könyvtárban.

Új Néplap archívuma

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Palotás Petra író volt az intézmémny vendége.

17. Városi Könyvtár (Túrkeve): Az Olvasóklub első találkozóján Grecsó Krisztián novelláiról beszélgettek az érdeklődők.

17-25. Internet Fiesta

18. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Hermann Róbert történész tartott előadást az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról. A történelmi előadás előtt került sor a helyi Petőfi Klub megalakítására a Petőfi200 emlékévhez kapcsolódva.

Nagy Balázs felvétele - Új Néplap archívuma

21. Községi Könyvtár (Tiszasüly): Élményfestésre várták az érdeklődőket a település könyvtárába.

Tiszasülyi Községi Könyvtár felvétele

Városi Könyvtár (Újszász): A költészet világnapján jeles világirodalmi idézeteket tartalmazó könyvjelzővel ajándékozták meg a könyvtárba betérőket.

22. Községi Könyvtár (Szászberek): A Víz Világnapján Ágnes Telegdi írónő járt a könyvtárban. A helyi általános iskola második osztályos tanulói vettek részt a "Csodálatos állatvilág" író-olvasó találkozón.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Grecsó Krisztián íróval beszélgetett Szekrényes Miklós új novelláskötetete, a Valami nép című könyvéről.

23. Hild Könyvtár (Szolnok): Frideczky Katalin Újratervezés című könyvéről a szerzőt  Szekrényes Miklós kérdezte.

31. Városi Könyvtár (Jászberény): Az autizmus világnapja alkalmából Szeml-Élet-váltás című könyvének bemutatójára várta az érdeklődőket Lohonyai Dóra író.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Karafiáth Orsolya Egymás című könyvének bemutatójára várták az érdeklődőket.

Április

Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Hogy unokáink se feledjék! címmel felső tagozatosok, középiskolások és nyugdíjasok körében hirdetett helyismereti vetélkedőt a könyvtár.

1. Városi Könyvtár (Kenderes): A Magyar Költészet Napja alkalmából versíró pályázatot hirdetett a könyvtár  10-14 éves, 15-18 éves és 19-90 éves korosztály számára, nevezni tetszőleges témájú saját verssel lehetett.

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Verseghy Ferenc születésének 265. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget tartott az intézmény. A megemlékezés alkalmával szabadtéri kiállítás nyílt a Verseghy-emlékév jeles évfordulóit bemutatva.

6. Ipolyi Arnold Közművelődési Központ (Törökszentmiklós): Ipolyi Könyvbarát Kör foglalkozásán Porhanda Jánosné és Kóródi Menyhértné Tamási Áron munkásságáról emlékezett meg.

7. Városi Könyvtár (Túrkeve): Miért nem sikerült a 2. világháborúból történő kilépési kísérlet címmel Pintér István ezredes, történész tartott előadást.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Széllel szembe címet kapta az irodalmi műsor, amelyet a Költészet napja alkalmából szervezett a könyvtár. A program vendége volt Jordán Tamás színművész és a CarPedignem Együttes.

11. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Kistérségi szavalóversenyt szerveztett a könyvtár gyermek és felnőtt kategóriában is.

Városi Könyvtár (Jászkisér): Irodalmi estet szerveztek József Attila születésnapja tiszteletére, ahol ifj. Ádám Kálmán tartott előadást Irodalmi barangolás költők, versek között címmel.

Városi Könyvtár (Kenderes): 

14.-20. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Irodalmi gasztrokalandok címmel online kvízt állítottak össze a könyvtárosok húsvét alkalmából a játékos kedvű olvasóknak.

21. Városi Könyvtár (Túrkeve): Az Olvasóklub foglalkozásán Szabó T. Anna novelláiról beszélgettek az olvasók.  

23. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Autista gyermekek hozzátartozóinak szervezett szakmai napot az intézmény. Előadások és worshopok mellett kiállítás is színesítette a programot.

25. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Schäffer Erzsébet író, a Nők Lapja munkatársa volt a könyvtár vendége.

27. Községi Könyvtár (Cibakháza): A vakvezető kutyák világnapja alkalmából a budapesti Vakok Állami Intézetének két tanulója mutatkozott be és mutatta be munkakutyáikkal való közös életét.

Május

10. Községi Könyvtár (Cibakháza): A település iskolájának 7. oszályos tanulói Védd az álatokat című játékos vetélkedőn vettek részt a könyvtárban.

12. Városi Könyvtár (Újszász): Kovács Attila (Holden Rose) író az olvasásról tartott három korosztály számára előadást.

14. Községi Könyvtár (Tiszapüspöki): Egy új kezdeményezésként a citerázást népszerűsítették a helyi fiatalok körében a könyvtárban.

16. Községi Könyvtár (Cibakháza): Lezárult az év elején indított Olvasólétra című játékos olvasási készséget fejlesztő, 2. osztályosoknak szóló vetélkedő.

18. Zsigmond Ferenc Könyvtár (Kunhegyes): Görög Ibolya protokollszakértő előadása.

20. Városi Könyvtár és Művelődési Központ (Jászapáti): Elemi és időjárási csapások a Jászságban a XVIII-XIX. században címmel tartott előadást Farkas János Vince, a Magyar Nemzeti Levéltár, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának munkatársa.

Városi Könyvtár (Újszász): Pető Zsuzsanna helyi gyűjtő mackóit tekinthették meg a Mini Galériában az érdeklődők.

23. Községi Könyvtár (Nagykörű): Könyvtári foglalkozást tartottak a helyi általános iskola tanulóinak.

24. Városi Könyvtár (Kenderes): Újraindult a Baba Mama Klub a település könyvtárában Farkas Györgyné óvodapedagógus vezetésével.

25. Csokonai Könyvtár (Karcag): Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton Mecénások és műgyűjtés a reformkorban címmel tartott előadást Petőfi 200 emlékév alkalmából a könyvtárban.

25. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Bosnyák Viktória író és Dudás Győző képregénykészítő volt a gyermekolvasók vendége.

27. Községi Könyvtár (Mesterszállás): Egy tiszaföldvári fölajánlásnak köszönhetően könyvadománnyal gyarapodott a település könyvtárának gyűjteménye.

31. Községi Könyvtár (Cibakháza): A könyvtár vendége volt Bosnyák Viktória író és Dudás Győző könyvillusztrátor.

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Vidám vándorok nevű társulat a Varázslatos könyvesbolt című interaktív zenés meseelőadásával örvendeztette meg a település óvodásait.

Községi Könyvtár (Tószeg): Azon a napon került megrendezésre első baba-mama foglalkozás, a Dúdolka, Kósik Péterné vezetésével. 

Június

1. Csokonai Könyvtár (Karcag): Lőrincz P. Gabriella Kárpátaljáról jöttem című irodalmi előadására várták az érdeklődőket.

2. Községi Könyvtár (Cibakháza): Béres Mária, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum igazgatója tartott helytörténeti előadást.

3. József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Könyvtár a zöldben 

4. Községi Könyvtár (Jánoshida): Nyári napközis tábort szervezett három héten keresztül a bibliotéka.

24. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Tündérkeresztanya találkozó címmel Kiss Judit Ágnes költővel szerveztek író-olvasó találkozót a könyvtárba. A nyár folyamán pedig olvasótáborral és strandkönyvtárral is várták a könyvbarátokat a füredi könyvtárosok.

Július

4. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): A hagyományos nyári Rege tábor idén Csukás IStván és meséi köré szervezték a Gyermekkönyvtárosok. 

15. Városi Könyvtár (Újszász): A könyvtár udvara adott otthont az amatőr gitárosok találkozójának.

18.-22. Városi Könyvtár (Túrkeve): Kun gyökereink - élő hagyományok címmel nyároi tábort szerveztek azoknak a gyerekeknek, akik a korábbi években legalább kétszer részt vettek a könyvtár által kiírt pályázatokon. A tábor célja a nagykunsági kun hagyományok, emlékek megismertetése, valamint az itt élő gyerekek identitásának erősítése volt.

Augusztus

Ember Mária Városi Könyvtár (Abádszalók): Máté Katalin alkotásaiból nyílt képzőművészeti kiállítás a bibliotékában.

Községi Könyvtár (Szajol): Ügyeskedő címet kapta a bibliotéka nyári tábora, ahol kézműves foglalkozások mellett lego robotottal és a VR szemüveggel is megismerkedtek a gyerekek.

Községi Könyvtár (Tiszaroff): A kosásrfonó és a csipkeverő szakkör tagjaiak alkotásaiból nyílt kiállítás a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Jászapáti): Ismeretterjesztő tábort szerveztek nyáron a gyerekeknek, ahol az esőerdők világával ismerkedhettek meg.

1. Városi Könyvtár (Újszász): Mesterségünk: cipész címmel nyílt kiállítás a település könyvtárában.

11. Városi Könyvtár (Újszász):  Táborozó református gyerekeknek tartottak könyvtári foglalkozást. Bábelőadással és kézműveskedéssel töltötték a napot a táborozók.

18. Pletykafalu Fiókkönyvtára és Közösségi Tere (Szolnok): A Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény legújabb tagintézményét ünnepélyes keretek között nyitotta meg Czakóné Gacov Katalin, az intézmény igazgatója. A volt Abonyi úti iskola épületrészében immár a fiókkönyvtár szolgáltatásai mellett közösségi tér is várja a látogatókat.Aláírásra került egyúttal egy együttműködési megállapodás is a Pletykafalu Közössége Egyesülettel. Ennek célja, hogy megőrizzék a közösség által szervezett programokat, és segítsük újabbak létrehozását.

Őszi dekoráció az Öcsödi Könyvtárban

Szeptember

Községi Könyvtár (Jánoshida): "Megbocsátás Havát" tartotta a könyvtár. Az őszi hónapban várták vissza a késedelmes könyvet az olvasóktól.

Községi Könyvtár (Tiszasüly): A Polgármesteri Hivatal épületébe költöztetik a könyvtárat az emelkedő energiaárak miatt.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szolnok napján a városi programokhoz kapcsolódóan a főtérre kitelepült Könyvtár teraszon is várták a könyvbarátokat.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Benedek Szabolcs helyi kötődésű író Ez nem Amerika című könyvéről Szekrényes Miklós kérdezte az alkotót.

Községi Könyvtár (Tiszaroff): Fonott kosarakból nyílt kiállítás a bibliotékában.

24. Hild Könyvtár (Szolnok): Őseink nyomában címmel családi délutánt szerveztek kézműves foglalkozásokkal és sok meseével.

25. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Takarékossági okokból a könyvtárat a Varsány Közösségi Házba költöztették.

29. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A lelki evők címmel Németh Luca tartott előadást az étkezési zavarokról.

30. Városi Könyvtár (Jászapáti): Az Életutak sorozat vendége Tajthy Krisztina volt, aki többek között két mesekönyv társszerzője is. A Milli és Rémi sorozat Miskolc város érdekes, izgalmas helyeit mutatja be a két barát kalandjain keresztül.

Városi Könyvtár (Jászberény): Kutatók Éjszakáján érdekes programokkal várták az érdeklődőket. A Népmese Pont pedig sárkánymentési akcióra várta a gyerekeket a Népmese napja alkalmából.

Városi Könyvtár (Martfű): Népmese napja

Október

Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium (Tiszaföldvár): Egykori diák, Magyar Zoltán, a Magyar Országgyűlés Labdarúgó Válogatottjának szövetségi kapitánya az iskola könyvtára részére dedikáltatott kiadványokat adományozott.

03.-09. Országos Könyvtári Napok

10. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Író-olvasó találkozó Bakóné Rusznák Rózsával

12. Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium (Tiszaföldvár): Az iskolai könyvtárban tartott könyvbemutatót a gimnázium egykori növendéke, Jánoki-Kis Viktória író.

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Bauer Barbara írót látta vendégül a bibliotéka.

12-13.  Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Városi mesemondóverseny a Gyermekkönyvtárban

15. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Tárlat nyílt Márton Sándor hagyományőrző pásztor alkotásaiból.

17. Városi Könyvtár (Martfű): Sopsits Árpád Saját kéz című könyvének bemutatójáta várták az érdeklődőket.

18. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr):  Salánki Anikó új könyvéről Pikó Anita beszélgetett a szerzővel.

20. Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr):  Forray R. Katalin Romológia című előadására várták az érdeklődőket.

November

2. Csokonai Városi Könyvtár (Karcag):  

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Garaczi László új, Weszteg című könyvéről beszélgetett Szekrényes Miklóssal.

Verseghy Könyvtár felvétele

4. Városi Könyvtár (Jászapáti): A könyvtár vendége Hajnal József író volt, aki a Rézi királylány lesz című mesekönyvét mutatta be a 3. évfolyamos gyerekeknek

7. Városi Könyvtár (Martfű): Lapozó Olvasókör foglalkozásán Bereményi Géza könyve, a Magyar Copperfield volt a téma. A kör tagjai közös olvasmányélményeikről beszélgettek a könyv kapcsán és Bereményi Géza életébe nyertek betekintést.

14.  Városi Könyvtár (Jászapáti): Dr. Rusvai Miklós tartott előadást a bibliotékában.

Városi Könyvtár felvétele

14. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Házunk tája klub vendégeként Aszódi János tartott könyvbemutatót.

16. Községi Könyvtár (Örményes): Herbály András  7.-8. osztályos gyerekeknek egy rendhagyó történelemóra keretein belül a betyárok életéről és fegyverzeteiről tartott előadást.

Örményesi könyvtár felvétele

18. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Az Országos Rajzfilmünnep programsorozathoz kapcsolódva rajzfilmeket vetítettek a gyermekek örömére a könyvtárban.

Művelődési Központ és Könyvtár felvétele

Városi Könyvtár (Jászapáti): Életutak című előadássorozat vendége dr. Ballmann Mónika biológus. A jászapáti kötődésű kutatóval Illés Anita beszélgetett.

19. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Teamatikus napot szerveztek az ezotéria iránt érdeklődők számára a könyvtárban. Előadások és termékbemutatók mellett színes könyvkínálattal készültek a szervezők.

24. Községi Könyvtár (Jászdózsa): A Révfy Margit Olvasókör tagjai Dragomán György: Házkutatósdi című művéről beszélgettek.

Községi Könyvtár felvétele

25. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kiss Ottó költő találkozott gyermekolvasókkal

26. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Kézműves foglalkozással készülődtek a gyerekekkel a közelgő ünnepekre.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Egressy Zoltán író tartott rendhagyó irodalom órát a Gyermekkönyvtárban.

Verseghy Könyvtár felvétele

Kabátos kölcsönzés a kunszentmátoni Városi Könyvtárban

December

1. Községi Könyvtár (Jászbolodgháza): Kerekítő - Tippentő babafoglalkozásra várta a kisgyerekeket és szüleiket a helyi védőnő és a könyvtáros.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Szakképzési Centrum iskolai könyvtárosainak munkaközösségével szervezett közös szakmai napot a könyvtár. A középiskolások számára nyújtott szolgáltatásait mutatták be a megyei bibliotéka szakemberei.

Verseghy Könyvtár felvétele

5. Városi Könyvtár (Jászberény): A fogyatékossággal élők világnapja (december 3.) és az önkéntesek nemzetközi napja (december 5.) alkalmából a könyvtár vendége volt Király-Tajti Ildikó és Szerencsés Melinda, akik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége tagjai számára készülő hangoskönyvek önkéntes felolvasói.

10. Községi Könyvár (Jászszentandrás): A települési könyvtár fennállásának 70., a Helytörténeti klub megalakulásának 65. évfordulója alkalmából szerveztek ünnepséget Andréné Pataki Éva könyvtáros és Kiss Istvánné nyugalmazott könyvtáros.

13. Községi Könyvtár (Kengyel): Író-olvasó találkozót szerveztek Szedő Tibor költővel a helyi Művelődási Házban.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A Biblia növényei címmel tartott ismeretterjesztő előadást Nagyné Kiss Mária. 

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A BibliotéKar ünnepi hangversenyének adott otthont a Verseghy terem

14. Városi Könyvtár (Kenderes):  A Kátai Gábor Kórház Egészségfejlesztési Iroda- Lelki Egészség Központ a Városi Könyvtárral közösen mozgásfejlesztő programot szervezett a kenderesi és bánhalmai babák és anyukák részére.

Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): Tóth Ádám pszichológus előadása

15. Községi Könyvtár (Jászdózsa): Karácsonyi könyvtár című ünnepi programkínálattal várta olvasóit a település könyvtára; többek között teafőzőversenyt is hirdettek az érdeklődők között.

Városi Könyvtár (Jászberény): Író-olvasó találkozót szerveztek a könyvtárban Kalas Györgyi íróval, a Sandwich grófja és a nápolyi pizza című ismeretterjesztő sikerkönyv szerzőjével.

16. Városi Könyvtár (Fegyvernek): Karácsonyi zsibongó címmel színes ünnepváró programot szerveztek a helyi gyerekeknek.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Filmvetítéssel egybekötött rendhagyó felolvasást szerveztek a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Martfű): Felnőtt mesélde foglalkozást tartottak, amelynek keretében felnőtteknek olvastak mesét.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Vörös István író tartott rendhagyó irodalomórát általános iskolások részére.

Karácsonyi mesesarok a Jászapáti Városi Könyvtárban

17. Hild Könyvtár (Szolnok): Hagyományos karácsonyi családi napját szervezte meg a bibliotéka, ahol fellépett a Minerva Bábcsoport is. Holle anyó meséjével ajándékozták meg a gyerekeket. 

Vidám hangulatú évbúcsúztató a Verseghy Könyvtár munkatársaitól - Készítette: Herczeg Péter

 

2021

Január

Város Könyvtár (Jászapáti): A település bibliotékájában is bevezették a könyvcsere-programot. A szolgáltatásról az Új Néplap is tudósítást készített.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A könyvtár ebben az évben is útjára indította olvasási kihívását.

Városi Könyvtár (Túrkeve): Vadné Kokovay Zsuzsanna lett a túrkevei könyvtár igazgatója.

A Túrkevei TV interjúja a kevei könyvtár új vezetőjével

22. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Virtuális könyvbemutatót szervezett a könyvtár a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Ujvári László újságíró volt Percze Miklós beszélgetőtársa.

24. Szolnoki SzC Pálfy-Vízügyi Technikum (Szolnok): A Bod Péter könyvtárhasználati verseny országos írásbeli fordulóján Hinek Milán 10.E osztályos tanuló 3. helyezést ért el a szakképzésben tanulók rangsorában.

29. Városi Könyvtár (Tiszafüred): "Kedvenc könyvem kreatívan" című pályázatunkra beérkezett munkákból készült virtuális)kiállítás.

Február

Városi Könyvtár (Újszász): Áll a bál! utcáról megtekinthető kiállítással teremtettek hangulatot a könyvtárosok.

14. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmából nyereményjátékot hirdetett a könyvtár.

25. Kanta Gyula Könyvtár (Berekfürdő): A Trinoni Szemle folyóirat főszerkesztője, Szidiropulosz Archimédesz volt a bibliotéka vendége.

Március

Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): „Mindenki könyvespolca” elnevezésű kezdeményezéssel a könyvtár munkatársai a postaudvarban, a Vigadó árkádja alatt alakítottak ki egy szabadtéri polcot, ahonnan bárki vihet magával olvasnivalót. A bibliotéka közösségi oldalán pedig Könyvajánló az olvasóteremből címmel indítottak sorozatot, ahol rövid ízelítőt kínálnak a frissen beszerzett kötetekből.

Községi Könyvtár (Zagyvarékas): Megújult a bibliotéka épülete a Magyar Falu Program pályázatnak köszönhetően, a zárvatartás alatt végezték a közel 21 ezer darabos állomány leltározását is.

Nagy Balázs felvétele - Új Néplap

Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Az önkormányzat jóvoltából 2021-ben megvalósulhat a könyvtár épületének akadálymentesítését célzó fejlesztés.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): A könyvtár munkatársai segítettek a koronavírus-járvány elleni védőoltásra való regisztrációban.

1. Városi Könyvtár (Jászapáti): Az „Ölelj meg egy könyvtárost” világnap alkalmából a Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói lélekemelő dallal lepték meg a városi könyvtár dolgozóit.

Városi Könyvtár (Martfű): A virtuális térben hívták össze a Lapozó Olvasóköri foglalkozást.

8. Városi Könyvtár (Újszász): Nők a magyar irodalomban címmel online kvízt készítettek a könyvtár munkatársai.

18-25. Internet Fiesta

19. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Online került sor Írók egymás közt című rendezvényre, amelynek Dragomán György és Szabó T. Anna volt a vendége.

26. Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár (Kunhegyes): Ablak-tár elnevezésű kézműves kiállítást hirdetett a gyűjtemény a helyi művelődési központtal közösen.

Április

2. Városi Könyvtár (Újszász): A gyermekkönyvek nemzetközi napja alkalmából online játékot készítettek a könyvtárosok.

9. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Könyvcsere program indult a könyvtárban minden kedden és pénteken, amikor az érdeklődők átvehettték az összekészített könyvcsomagokat.

11. Költészet napja

19-26. Városi Könyvtár (Újszász): Szíkvíz kirakatkiállítást rendeztek be a könyvtárosok.

Nemes Zsuzsanna felvétele - Városi Könyvtár (Újszász)
 

23. Városi Könyvtár (Újszász): A könyv napjáról online játékkal emlékeztek meg a könvytárosok. 

Május

Új Néplap archívuma

17. Községi Könyvtár (Csataszög): Online fotókiállítást állított össze a település könyvtára.

Városi Könyvtár (Újszász): Vitrinkiállítást állítottak össze régi idők gyermekjátékaiból. 

Június

18. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Könyvtári piknik

21. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton):  Könyvtár a zöldben elnevezésű programot a bibliotéka. A zene és költészet, mint összekötő kapocs nevet viselő rendezvénysorozat részeként Varga Zsuzsanna és testvére, Izabella szórakoztatta a közönséget.

Kunszentmártoni Hírlap archívuma

28. József Attila Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Körös-körül könyvbarát tábort szervezett a könyvtár óvodásoknak.

Kunszentmártoni Hírlap archívuma

28. Községi Könyvtár (Szajol): Egy hetes könyvtári tábort szerveztek a helyi gyermekeknek.

Július

03. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Vers-és prózaíró pályázatot hirdetett a bibliotéka.

5. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): Péter József "Vasút mentén" című fotókiállításának megnyitójára került sor a Kossuth Fotóklubbal közös szervezésben a Galéria Könyvtárban. A szép számú közönséget Péter Petra, a fotós unokája lepte meg egy verssel, majd Ari Géza beszélt a kiállító életútjáról, a vasúthoz és a fotózáshoz fűződő élményeiről, valamint a kiállított képekről.

12. Községi Könyvtár (Cibakháza): "Frontvonalban Cibakháza és a Tiszazug iskolái a második világháború idején" címmel - levéltári iratok felhasználásával - tartott oktatástörténeti előadást Mucsi László levéltáros.

21. Községi Könyvtár (Cibakháza): Szabó Anna Luca széki népdalokat énekelt az érdeklődőknek.

23. Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A petőfi Irodalmi Ügynökség közvetítésével kapott új olvasnivalókat a könyvtár.

24. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Dr. Savella Orsolya tartott egészségügyi előadást Nők 40 felett címmel a könyvtárban.

Augusztus

3. Városi Könyvtár (Kenderes) A Magyar Vöröskereszt jóvoltából táborozó gyermekeknek tartottak mesefoglalkozást a könyvtárban.

13. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Balogh Zsóka Álomba ring a tó című verseskötetének bemutatójára került sor a bibliotékában.

17. Községi Könyvtár (Tiszapüspöki): Fotógyűjtési akciót hirdetett a könyvtár a helyismereti gyűjtemény gyarapítására.

17-18. Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Könyvvásárt és becsület börzét tartottak a könyvtárosok a Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapat Egyesületével közösen.

Szeptember

Községi Könyvtár (Jászboldogháza): KSZR által támogatott programon Molnárné Moravszki Mária az "Indiánok táborában" című két alkalmas olvasást népszerűsítő programot tartott a negyedik osztályos gyermekeknek. Az első alkalommal az indiánok életéről hallgathattak meg előadást, majd mindenki elkészíthette egy kis segítséggel a saját fonott karkötőjét. A második foglalkozáson a gyerekek indián csapatokat alkottak, és játékos vetélkedőn dönthették el ki a jobb kis indián.

Városi Könyvtár (Újszász): A Nemzeti Kulturális Alap pályázatának köszönhetően megújult az újszászi könyvtár.

Új Néplap archívuma

2-5. Ünnepi Könyvhét

8. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Álljon meg egy novellára! pályázat kapcsán a  városi könyvtárban óriásplakáton olvasható az abádszalóki születésű Fábián Krisztina Adomány című novellája.

15. Városi Könyvtár (Jászberény): 

16. Városi Könyvtár (Fegyvernek): A Digitális Jólét Program keretén 3D-s nyomtatót kapott a könyvtár.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Ifi-téka címmel rendezett országos tanácskozást és workshopot a könyvtár.

27. Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Mese-akadályversenyt szerveztek a helyi iskola alsó tagozatos diákjai számára a könyvtárban, ahol a pedagógusok mesehősöknek öltözve tették próbára a gyerekeket.

Szajoli Krónika archívuma

29. Városi Könyvtár (Jászberény): A Kutatók Éjszakája alkalmából több tudományos programmal várták az érdeklődőket.

29-30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Országos KSZR konferenciát szervezett a könyvtár.

Október

2. Városi Könyvtár (Kenderes): Ványiné Róna Anna A Kenderesi Farkasok című kötetét mutatták be az érdeklődőknek.

4-10. Országos Könyvtári Napok

21. Városi Könyvtár (Újszász): Bajnai Zsolt és Bajnai Marcell szerzői estje 

November

4. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Hol sírjaink domborulnak címmel nyílt meg Kolozsi Sándor fotóművész kiállítása a Művészeti szalonban.

9. Hild Könyvtár (Szolnok): Ózongenerátort kapott önkormányzati képviselők adományaként a könyvtár.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Elindult a könyvtár új szolgáltatása. Az elektronokus olvasójegy applikációval az olvasók okoseszközeiken tudják nyomonkövetni kölcsönzéseiket.

10. Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Harcos Bálint költő, író látogatott el a könyvtárba az 1. és 2. osztályos napközisek nagy örömére.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Jánoki-Kis Viktória Átlépsz velem a víz fölött című könyvének bemutatóján a szerzővel Jenei Gyula beszélgetett.

12. Községi Könyvtár (Jászalsószentgyörgy): Kovács Attila (Holden Rose) író volt a helyi gyermekek vendége a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Károly Nóra várostörténeti előadása Verseghy Ferenc újratemetésének 90. évfordulója alkalmából.

14-15. József Attila Könyvtár (Kunszentmárton): Járási mesemondóversenyt szervezett a könyvtár.

16. Hild Könyvtár (Szolnok): Az Aitisták Országos Szövetsége tartott workshopot a könyvtárban, ahol résztvettek a Szolnokon működő autizmussal élőket támogató szervezetek is.

Városi Könyvtár (Jászapáti): Hortiné dr. Bathó Edit etnográfus, a Jász Múzeum igazgatója elsőként Jászapátin mutatta be A pendzsomtól a discóig című könyvét. Sok érdekes információt hallhattunk a jászsági táncélet alakulásáról a 18-21. században.

20. Látópont-díjak átadására került sor Noszvajon. A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége pályázatán Látópont címet kapott Jászdózsa, Szajol és Tiszakürt.

Szajoli Közösségi Ház és Könyvtár munkatársai - Új Néplap archívuma

29. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): A takarékossági világnap alkalmából pénzügyi tanácsokat kaphattak az érdeklődők a Közösségi térben található gyermekkönyvtárban.

November

5. Községi Könyvtár (Tiszakürt): Telegdi Ágnes író volt a könyvtár vendége, aki az Ó azok a csodálatos állatok című könyvsorozata kapcsán tartott filmvetítéssel egybekötött előadást.

8. Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár (Besenyszög): A Szabadság magvetői című könyv bemutatójára várták az érdeklődőket.

19. Ember Mári Könyvtár (Abádszalók): "És minden megy tovább" című novelláskötet bemutatóján találkozott a szerző, Nagy Tibor az olvasókkal, érdeklődőkkel

Abádszalóki könyvtár felvétele

20. Hild Könyvtár (Szolnok): Inspirációk a beat költészetből címmel nyílt tárlat Mester Csaba festményeiből.

24. Községi Könyvtár (Jászboldogháza): Kacagó Bábszínház elődására várták a helyi gyermekeket.

25. Városi Könyvtár (Fegyvernek): B. Nagy Gyula Az élet vize című kötetét mutatták be a település könyvtárában.

Városi Könyvtár (Kenderes): Balla Piroska kecskeméti óvodapedagógus, a "Hópihe álom: versek, mesejátékok" című könyv szerzője volt a bibliotéka vendége.

Városi Könyvtár (Martfű). Mesélde címmel játékos mesemondó foglalkozást tartottak a gyermekkönyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Anne L. Green Toszkán örökös című könyvének bemutatójának adott otthont a bibliotéka.

26. Hild Könyvtár (Szolnok): Lisszabon, a csempézett falú épületek és a félrevezető útjelző táblák városa címmel tartott előadást Négyesi Ildikó.

27. Városi Könyvtár (Jászárokszállás): Adventi készülődés jegyében tartottak kézműves foglalkozást a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Jászfényszaru): Orosz tematikus napot szervezett a bibliotéka.

Városi Könyvtár felvétele

December

3. Hild Könyvtár (Szolnok): Hétköznapok és karácsonyi szokások Dániában címmel dr. Hanga Valéria tartott vetített képes előadást.

Községi Könyvtár (Jászbolodgháza): A könyvtár pályázatot hirdetett gyermekeknek karácsonyi angyalkás karácsonyfa dísz készítésére.

4. Ember Mária Városi Könyvtár (Abádszalók): A könyvtár szervezésében délelőtt találkozhattak a gyerekek a Mikulással.

5. Községi Könyvtár (Jászboldogháza). A bibliotéka a helyi Faluvédő és Szépítő Egyesülettel közösen a Pesti Színház Eltűnt a Mikulás című előadására várta a gyerekeket.

7. Hild Könyvtár (Szolnok): A könyvtár olvasóklubjának decemberi foglalkozásán ázsiai és európai irodalmi művekről beszélgettek.

9. Városi Könyvtár (Jászberény): Dr. Szöllősy Tibor ideggyógyász főorvos Csernobilról szóló elődásának adott otthont abibliotéka.

11. Hild Könyvtár (Szolnok): Szimfonik Együttes karácsonyi koncertje

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Társasjáték napot szerveztek a könyvtárban.

12. Móricz Zsigmond Városi Könyvtár (Mezőtúr): Adventi koszorúkészítést mutatott be Farkas Anikó és Pályi Mihály virágkötő az érdeklődőknek, valamint Kálnai Róz mézeskalács készítő közreműködésével készültek ünnepi hangulatot ébresztő díszek.

20. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Új épületbe költöztették a bibliotékát.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Kedvenc városom Szolnok elnevezésű várostörténeti vetélkedő döntőjének adott otthont a könyvtár ifjúsági terme.

1995

66. Ünnepi Könyvhét

Abádszalók

május 31. Könyvről – könyvért vetélkedő felső tagozatos tanulók részére

Cibakháza

június 1. Kedvenc mesém

Cserkeszőlő

június 1. A könyv évezredes útja című előadás

június 2. Könyvbarát Klub alakuló ülése

Jászágó

május 31.- június 3. Könyvkiállítás

Jászapáti

május 30. “Évszakok fája”. Az Óperenciás tengeren túl. Gyermekfoglalkozások

május 31. Könyvek – állatok. Gyermekfoglalkozás / Hangoskönyv-bemutató

június 2. Hagyományőrzés szóban és írásban / Könyvről könyvre. Könyvismertetés 

Jászberény

május 30. Jászkun Krónika-est

június 6. Új Néplap-est és fotókiállítás

Jászfényszaru

május 30. Vendég: Csalog Zsolt. Könyvkiállítás és könyvvásár

Karcag

június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Hargitai Károly író, Pusztay Sándor szerkesztő (UFO magazin)

Kenderes

június 7. Író-olvasó találkozó. Vendég: Hargitai Károly író, Pusztay Sándor szerkesztő (UFO magazin)

Kisújszállás

június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Marék Veronika

Kunszentmárton

Író-olvasó találkozó. Vendég: Konrád György

Martfű

május 30. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Kozma Imre. Ünnepi beszéd: Iváncsik Imre, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke. Közreműködik: Tóth Györgyi

Csöndes kiáltvány a vesztesekért. Meister Éva zenés irodalmi összeállítása. Közreműködik: Sodrás együttes

Mezőtúr

június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fehér Klára, Nemes László

Rákócziújfalu

június 1. Új könyvek a könyvtárban. Kiállítás, ismertetés. Mesefilmek vetítése

Szolnok

június 1. Gárdonyi Géza, a meseíró. Gyermekfoglalkozás. Közreműködő: Almási Gizella

Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Várhegyi Attila polgármester. Közreműködik: Alföldi Olajbányász Fúvószenekar

Közönségtalálkozó. Vendég: Lengyel László közgazdász, politológus

Zenés irodalmi műsor. Előadó: Peremartoni Krisztina

június 2. Író-olvasó találkozó. Vendég: T. O. TEAS Tótisz András

június 3. Bartók Béla Zeneiskola Big Band Együttese

Irodalmi összeállítás József Attila műveiből. Előadó: Jordán Tamás

Író-olvasó találkozó. Vendég: Evelyn Marsh

június 6. Író-olvasó találkozó. Vendég: Jókai Anna

Tiszabő

május 31. Felolvasóest. Vendég: Rentz Mátyás

június 1. Író-olvasó találkozó. Vendég: Marék Veronika

Tiszafüred

május 29. Új Néplap-est. “Velünk történt” kiállítás

Tiszaörs

május 31.- június 3. Könyvvásár

június 1. Mesedélután

június 2. Könyvről könyvért vetélkedő

Tiszaszentimre

május 30. Versmondó verseny alsó tagozatos gyerekeknek

június 1. Versmondó verseny felső tagozatos tanulók részére

Törökszentmiklós

június 6. Közönségtalálkozó. Vendég: Lengyel László közgazdász, politológus

1993

 64. Ünnepi Könyvhét
1993. május 24.

Abádszalók

június 7. Arcomról minden csillagot. Előadó: Kun János

június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Nemere István

Fegyvernek

június 9. „Mesél az erdő”. Kovács Mari előadóművész műsora

Jászberény

május 24. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fenyvesi Félix Lajos

Jászjákóhalma

május 24. Író-olvasó találkozó. Vendég: Fenyvesi Félix Lajos

május 26. Fától fáig. Irodalmi est Kányádi Sándor műveiből. Előadó: Réti Árpád 

Kisújszállás

június 7. Körmendi Lajos író, Szenti Ernő költő-grafikus

Kunszentmárton

június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály

Martfű

Író-olvasó találkozó. Vendég: Békés Pál

Mezőtúr

június 4. Megyei megnyitó ünnepség. Köszöntő: Ádámné dr. Bagdán Piroska polgármester. Megnyitó beszéd: Konrád György

Márai Sándor-emlékműsor. Előadó: Márai Enikő színművész

június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály

Öcsöd

június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály

Szolnok

június 3. Városi megnyitó ünnepség. Köszöntő: Várhegyi Attila. Közreműködik: Bartók Béla Zeneiskola, Eötvös József Általános Iskola, Hermann Ottó Általános Iskola

Író-olvasó találkozó. Vendég: Molnár H. Lajos

június 4. Író-olvasó találkozó. Vendég: Gyárfás Endre

június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Békés Pál

június 9. Író-olvasó találkozó. Vendég: Cs. Gyimesi Éva. Beszélgetőtárs: Molnár H. Lajos

június 11. Jubileumi emlékülés. Vendége: dr. Lengyel Györgyi, Dóra Józsefné, Kaposvári Gyula, Szurmay Ernő

Tiszabő

június 9. „Mesél az erdő”. Kovács Mari előadóművész műsora

Tiszaderzs

június 7. Arcomról minden csillagot. Előadó: Kun János 

Tiszapüspöki

június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Békés Pál

Tomajmonostora

június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Padisák Mihály

Tószeg

Író-olvasó találkozó. Vendég: Békés Pál

Törökszentmiklós

június 3. Csöndes kiáltvány a vesztesekért. Meister Éva zenés irodalmi összeállítása. Közreműködik: Sodrás együttes

Túrkeve

június 8. Író-olvasó találkozó. Vendég: Nemere István

Vezseny

Író-olvasó találkozó. Vendég: Békés Pál

1966

Jászjákóhalma

június 1. Író-olvasó találkozó: Hárs László és Katkó István

Jászberény

május 31. Író-olvasó találkozó: Hárs László, Katkó István írók és Ratkó József költő. 
Az esten Mészáros Ági Kossuth-díjas kiváló művész, Mede Tibor színművész és Prokopius Imre zongoraművész léptek fel.

június 1. központi rendezvény

Jászberény-Portelek

június 1.Író-olvasó találkozó: Ratkó József költő, Mede Tibor és Prokopius Imre

Karcag

május 22. Író-olvasó találkozó: Szabó Pál Kossuth-díjas író

május 29. Író-olvasó találkozó: Földes Péter író látogat el a MEDOSZ művelődési házba,

június 1. Oravecz Paula szerzői estje

Kisújszállás

május 29. központi rendezvény

Kunszentmárton

május 30.  Kertész Ákos írót mutatja be a közönségnek B. Nagy László irodalomtörténész és kritikus

Martfű

június 6. Íróolvasó találkozó: Soós Zoltán költőt és Dénes Margit előadóművész

Mezőtúr

május 29. Író-olvasó találkozó: Illés Lajos

június 5. központi rendezvény

Szajol

május 27. Kertész Ákos írót mutatja be a közönségnek B. Nagy László irodalomtörténész és kritikus.

Szolnok

május 28. Megyei megnyitó: Illés Lajos irodalomtörténész, kritikus, a Szépirodalmi Könyvkiadó munkatársa.

június 4. Pethő Tibor — a Magyar Nemzet külpolitikai újságírója — mutatta be a könyvhétre megjelent új könyvét, aminek címe: „A háborúk ára”.

Tiszafüred
június 4. Író-olvasó találkozó: Molnár Zoltán

Törökszentmiklós

június 5.  Író-olvasó találkozó: Molnár Zoltán

1954

Ünnepi Könyvhét

1954. október 3-10.

1950-es évek második felében az ünnepi könyvhét szervezésében egyre több szerepet kaptak a könyvtárak is. 1954-ben például a megyei napilapban a könyvünnep alkalmából megjelent vezércikket a megyei könyvtár akkori igazgatója, Kisfaludy Sándor írta. A hálózattá szerveződött és megerősödő tanácsi könyvtárak a helyi események bázisintézményeivé váltak. Kiállításokkal, olvasókörökkel és könyvismertetésekkel egészítették ki a könyvvásárokat. A megyei megnyitó ünnepségek házigazdája évről évre egy-egy település könyvtára lett.

ÜNNEPI KÖNYVHÉT - Irta Kisfaludl Sándor, a megyei könyvtár vezetője

Az idén október 3. és 10. között rendezzük az immár hagyományossá vált ünnepi könyvhetet. Nagy seregszemléje ez az új magyar irodalomnak és könyvkiadásnak.
A kulturforradalom eredményeképpen egyre növekszik dolgozóink igénye a könyvek iránt, úgyhogy könyvkiadásunk alig tud eleget termi a mind sürgetőbben elhangzó kívánságoknak. A könyvtárak olvasótábora évről évre nagyobb lesz, többen és többen vásárolják meg a könyveket, hogy ne csupán olvassák azokat, hanem saját könyvtárukat is gyarapítsák velük. Ma már a falusi könyvtáraknak is komoly gondot okoz, hogy kielégíthessék a jó könyvek iránt megnyilvánuló igényt. Dolgozó parasztjaink, akik jórészt csak kalendáriumot olvastak, — vagy nem olvastak — ma
Veres Péter, Szabó Pál, Sarkadi Imre és a többiek írásait olvassák. Ennek a kulturális fejlődésnek eredménye, hogy például a megye könyvtárainak olvasótábora 1950 óta 600-ról majdnem 30 ezerre emelkedett, hogy ma már havonkinti átlag 50.000 kötet fordul meg ennek az olvasótábornak a kezén.
Az új kormányprogram előtt a könyvkiadás terén is követtünk el hibákat. Hogy csak egy-két jellemző mozzanatot említsünk: kevés volt a szépirodalom, de ugyanakkor különböző szervek, szinte ontották a brosúrákat, melyeket senki sem olvasott; a magyar kasszikus írók műveihez lehetetlenség volt hozzájutni, a külföldi irodalom jelentős alkotásait alig láthattuk a könyvesboltok kirakataiban.
Az új kormányprogram a könyvkiadásban is elsősorban a dolgozók jogos igényeinek kielégítését jelenti. Helyes arány alakult ki a szépirodalmi és egyéb művek között, aminek eredményeképpen jóval több regényt, elbeszélést, verset olvashatunk,
mint eddig. Fájó és sokat vitatott kérdés volt mindmáig a példányszám is. Előfordult, hogy hiába jelentek meg jó könyvek, az olvasók nagyrésze már nem tudta megvásárolni, mert szinte a megjelenés napján elkapkodták az utolsó kötetet is. Kétségtelen, hogy az általános könyvéhség vitte rá például a megyei könyvtár néhány olvasóját arra, hogy egy-egy feltétlenül megszerezni óhajtott könyvet -  mondjuk: az „Operák könyvé”-t - „elvesztette“. A megoldást nyilván nem az ellenérték lefizetése, hanem a könyvek példányszámúnak felemelése jelenti. Az idén jelentős mértékben megnövekedett a kiadott művek példényszáma is: a magyar klasszikusok átlagpéldányszáma 1953-hoz képest 100 százalékkal emelkedett, az ifjúsági könyvek pedig 230 százalékkal nagyobb mennyiségben kerülnek forgalomba.
Olyan sorozatokat indítottak kiadóink, melyeket az olvasók már régen vártak, követeltek: gyors ütemben jelennek meg Jókai, Mikszáth, Móricz Zsigmond regényei, az orosz klasszikusak, a világirodalom legkiválóbb alkotásai. Hatalmas sikere van a könyvkiadás egészséges hagyományát felelevenítő Olcsó Könyvtárnak, melyben magyar és külföldi klasszikus műveket, a mai magyar irodalom alkotásait olvashatják az olvasók. A sikert legjobban az bizonyítja, hogy az 50.000-es példányszómban megjelenő kötetek is napok alatt elfogynak.
Az Ünnepi Könyvhéten megjelenő mintegy 50 szépirodalmi és ifjúsági könyv - több, mint 400.000 példányszámban - már tükrözi a könyvkiadásban bekövetkezett jelentős változást. Valószínű, hogy még ez sem tudja teljesen kielégíteni az igényeket, de mindenesetre több, az olvasók által nagyon keresett könyv lesz,
mint eddig. Az olvasók türelmetlenül várják a Jókai-sorozat újabb köteteit, a többi között Móra Ferenc, Krúdy Gyula, Karinthy Frigyes műveit, József Attila összes verseinek bibliofil kiadását. De nem kisebb érdeklődésre tarthatnak számot Szabó Pál, Darvas József, Veres Péter, Tamási Áron mellett Aristophanes, Lope de
Vega, Fielding, Puskin, Erenburg, Fast, Stil és a többiek most megjelenő írásai. A klasszikus ifjúsági irodalmat Verne, Dickens, Molnár Ferenc és mások munkái képviselik.
Az Ünnepi Könyvhét azonban nemcsak könyvkiadást problémákat vet fel és nem elsősorban könyveladást jelent, hanem biztosítani akarja az eddigi eredmények továbbfejlesztését.
Országszerte - és így Szolnok megyében is - irodalmai esteken találkoznak az írók és olvasók. Az íróik műveikről beszélnek, az olvasók elmondják véleményüket. Reméljük, hogy ezekből a találkozásokból még több, a mai életről szóló írás fog születni.
Ahová nem jutnak el az írók magük, ott irodalmi előadásokon és könyvankétokon hívják fel a dolgzók figyelmét a mali magyar irodalom kiemekedő alkotásaira. Az Ünnepi Könyvhéten találkoznak a könyvtárosok és az olvasók is: olvasó megbeszéléseken vitatják meg a könyvtárak munkáját. Az itt elhangzó kritika, a
felvetődő jó ötletek bizonyára hozzá fogják segíteni könyvtárainkat ahhoz, hogy még jobban végezzék fontos kulturális tevékenységüket.
Ezek az alkalmik mind egy célt szolgálnak: elő akarják segíteni az írók és olvasók kapcsolatának megerősödését, jó és szép könyvekre akarják irányítani azoknak a figyelmét is, akik eddig egyáltalán nem, vagy csak keveset és rosszat olvastak. Különösen sok a tennivaló falun. Dogozó parasztjaink közül még mindig nem olvasnak elegen, még mindig ritkaságszámba megy Túrkeve és Karcag példája, ahol a nyár folyamán csoportos olvasást szerveztek a nyári mezőgazdasági munka idején, és - bár egyes helyeken nagy keletje van a mezőgazdasági szakkönyveknek, - aránylag még mindig kevés azoknak a dolgozó parasztoknak a száma, akik tudásukat könyvekből is gyarapítani akarják.
Az Ünnepi Könyvhétnek akkor lesz sikere, ha újabb tömegeket nyerünk meg az olvasásnak és ezzel könyvtáraink olvasótábora a jövőben még nagyobb ütemben fog emelkedni; ha a mezőgazdasági dolgozók megismerkednek a termelés fokozását elősegítő szakkönyvekkel; ha a dolgozók megértik, hogy az irodalom nem csupán az írók, könyvkiadók, népművelési szervek ügye, hanem személyes ügyük is. 

Az írás megjelent a Szolnok Megyei Néplap 1954. október 2-i számában

A megye népkönyvtárai csaknem kivétel nélkül kiállításokat és könyvismertető előadásokat rendeznek az Ünnepi Könyvhéten. A Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezete minden járásban egy-egy mezőgazdasági szakkönyv ismertető előadást rendezett.

Azokban a községekben, ahol Állami Könyvesbolt nem működik, a földművesszövetkezetek rendezték meg az Ünnepi Könyvhetet. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a kunhegyesi járás földművesszövetkezeti dolgozói tettek legtöbbet a cél érdekétien.
Az abádszalóki töldmflvesszövetkezetnél szépen feldíszített könyvkirakat hívta fel a lakosság figyelmét arra, hogy milyen olvasmányokból válogathatnak. Az első napon 178 könyvet adtak el. Jó munkát végeztek a kunmadarasl szövetkezeti dolgozók is. Közel ezer forint értékű könyvet adtak el. A tiszaburai földművesszövetkezet a DISZ szervezet székháza előtt a legforgalmasabb helyen építette fel a könyvsátrat. A Hazafias Népfront bizottság gyűlésén résztvevő dolgozók is igen sok könyvet vásároltak.
Eredményesen dolgoztak Fegyverneken, ahol több mint ezer könyvet adtak el. Cibakházán, Tiszaföldváron a legnagyobb érdeklődés Jókai, Mikszáth és Illés Béla művel iránt nyilvánult meg.

Kunszentmártonban a tanulóifjúság is sikerrel vette ki részét a terjesztésből. Az anyagi eredményen kívül céljuk az olvasók táborának emelése; írók és olvasók kapcsolatának elősegítése volt. 

Abádszalók

Vihar Béla

Jászberény

Szeberényi Lehel

Karcag

Dobozy Imre tartott előadást irodalmi est keretében.

Kisújszállás

június 2. A helyi Kultúrotthonban rendezték meg a könyvhét megnyitóját, melyen Szabó Pál Kos suth-díjas író mondott beszédet. Az ünnepség előtt a város képviselői — tanácselnök. elnökhelyettes, tsz-elnökök. pedagógusok, dolgozó parasztok stb. — fogadták a Kovács Kálmán igazságügyi miniszterhelyettes, Nánási László, az Elnöki Tanács tagja és Csótó István, a Megyei Tanács elnök- helyettese kíséretében megérkező Szabó Pált, maid a vendégek díszebéden vettek részt az MNDSZ helyi szervezetében. Az ebéd után meglátogatták a Táncsics termelőszövetkezetet, ahol elbeszélgettek a tsz tagjaival és vezetőivel.
Este a Városi Könyvtárban találkozott Szabó Pál az olvasókkal. Érdeklődött a könyvállomány és az olvasótábor száma és összetétele iránt, majd — a jelenlévők kérésére — sok könyvet dedikált. Közvetlenhangú és érdekes előadását nagy figyelemmel hallgatták a kisújszállási dolgozók.
Kifejtette, hogy az irodalom, a műveltség, a könyv, a szellem — hatalom. A megszerzett hatalmat megtartani, csakis ezzel — műveltséggel, szellemi erővel lehet. Éppen ezért olvasni kell mindenkinek és minél többet.
Az irodalmi mondanivaló mellett kitért arra is, hogy a kisújszállási termelőszövetkezetek országos viszonylatban nem tartoznak a legjobbak közé, pedig, ha a város dolgozói, élükön a szövetkezeti tagokkal, csupán egy évig, fegyelmezetten, teljes erejükből dolgoznának, soha nem látott fejlődés következnék be Kisújszállás életében.

Szolnok
október 2. Irodalmi est a Szigligeti Színházban. Vendég: Sarkadi Imre volt. Előadása után a színház művészei szolnoki írók és költők műveiből adtak elő.

A Megyei Könyvtár a mai magyar könyvkiadás bemutatása céljából könyvkiállítást rendezett az olvasótermében, és olvasó-megbeszélést is tartottak.

Szolnokon öt könyvsátrat állította fel a tömegszervezetek. A vasútállomáson a Vasutas Szakszervezet, a városi tanács előtt az MNDSZ városi szervezete, az Uttörőház előtt az úttörők, a városi párt- bizottság előtt a DISZ, a Kossuth Lajos-utcában pedig az Állami Könyvesbolt.

október 5. A Járműjavító kultúrtermében; irodalmi estet rendezett az Állami Könyvterjesztő Vállalat az üzemi kultúrotthon segítségével. Megjelent és felszólalt az esten Gyárfás Miklós, az ismert író és kritikus. Közreműködtek a Szigligeti Színház művészei. 
Az üzemi pártbizottság képviselője nyitotta meg az irodalmi estet, majd rögtön utána Gyárfás Miklós beszélt az írókról és olvasókról, valamint az irodalom feladatairól. Megemlítette, hogy új irodalmunk felnőtt már, önálló; eredményesen küzdenek az írók a sematizmus ellen. Ugyancsak felnőtt olvasóközönségünk is, melynek véleménye jótékonyan befolyásolja Íróinkat. Kérte a résztvevőiket, hogy a most megvásárolt és olvasott művekről írják meg véleményüket a könyvek íróinak. !
Gyárfás Miklós közvetlen hangú felszólalása után megkezdődött a színvonalas, tartalmas műsor, melyben a Szigligeti Színház művészei működtek közre.
Első számiként Szép Zoltán szavalta el Petőfi: „A XIX. század költői" című versét, melyet Kiss Tibor énekszámai követtek. Nagy tetszést keltett Benjámin László „Hajnali karének“ c. versciklusa, — melyet Győri Ilona adott elő. Sok és megérdemelt tapsot kapott Ser- íőző Ilona, aki Musszorgszkij: Gopek-ját énekelte.
Ezután Bőd Teréz egy Vörösmarty és egy Zelk verset adott elő kedvesen, nagy sikerrel. Gyárfás Miklós egyik kötetben még meg nem jelent novellája, „A cseresznyési eset“ következett. Velencei István előadásában nagy tetszést váltott ki, majd Hadházi Sándor szavalt el két verset, az egyiket Juhász Ferenctől, a másikat Simon Istvántól, két fiatal költőnktől.
Feszült figyelem kísérte a következő számot, Karinthy: „Röhög az egész osztály“ című humoros írását, melyet a nagyon tehetséges Fülár István adott elő. Felszabadult, harsogó nevetés töltötte be az egész termet. A résztvevők nagy tapssal jutalmazták Fillár István számát. Befejezésül ismét Serfőző Ilona énekelt — ezúttal egy-egy megzenésített József Attila és Petőfi verset — ismét nagy sikerrel. Ifomoly irodalmi és zenei élményben, kellemes szórakozásiban volt részük az est hallgatóinak.

Tiszaföldvár

A könyvhét alkalmából a helyi gimnáziumban könyvdélutánt rendeztek. Nagy örömet okozott a sorsolás azoknak a szerencséseknek, akik nyertek, Karinthy és Jókai könyvei közül.

2014

Január

Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium (Martfű): Egy pályázat keretében lehetőség nyílt az iskolai könyvtár infokommunikációs fejlesztésére. Kialakítottak egy könyvtáros munkaállomást, négy használói és egy akadálymentesített munkaállomást. Lehetőség volt egy szkenner és egy médialejátszó megvásárlására is. A könyvtár a második emeletről a földszintre költözött, itt került kialakításra egy új könyvtárhelyiség, mely sokkal nagyobb és praktikusabb elrendezésű, mint a korábbi volt. A hátránnyal küzdő tanulók számára számos lehetőséget ad ez a pályázat, ezután könnyebben és kényelmesebben juthatnak információkhoz. A könyvtár alkalmassá vált tanórák megtartására, baráti beszélgetésekre, különböző kulturális rendezvények megtartására.

Móricz Zsigmond Könyvtár (Mezőtúr): Kattints rá, Nagyi! címmel húszórás, számítógépes ismereteket nyújtó képzést indítottak szépkorúak számára.

10. Városi Könyvtár (Jászberény): A Világokon át sorozat 10. részén a Művészetek üzenete: ihlettől a manifesztációig címmel Vásáry Tamás Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész, karmester tartott előadást.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Honti Ildikó festménykiállítását Szávai István rajztanár, a Szolnoki Metszőkor Egyesület vezetője nyitotta meg.

18. Városi Könyvtár (Jászberény): Tari Annamária klinikai szakpszichológus az úgynevezett netgeneráció és szüleik kapcsolatrendszeréről tartott előadást.

22. Déryné Kulturális Központ (Karcag): Átadták az Ifjúsági Ház felújított épületét, amelybe a Csokonai Könyvtár is átköltözött ez év tavaszán.

Hild Könyvtár (Szolnok): Család és szeretet a mai magyar költészetben címmel szavalóversenyt tartottak a magyar kultúra napja tiszteletére.

József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Kunmadaras): A magyar kultúra napján Kölcsey Ferencre emlékezve könyvkiállítást rendeznek be az olvasóteremben.

Városi Könyvtár (Martfű): Dr. Bakonyi Péter Kutatószoba avatásán vehettek részt az érdeklődők a városi könyvtárban. A város fiatalon elhunyt volt polgármestere, dr. Bakonyi Péter emlékére egy kutatószobát alakítanak ki a martfűi könyvtárban Urbán Anikó adományaként. A könyvgyűjtemény a könyvtár felújított termében kapott helyett.

23. Dr. Hegedűs T. András Középiskola könyvtára (Szolnok): Különleges tárlat nyílt az iskola könyvtárában. Az érdeklődők megismerkedhettek a mai gyerekek által már nem, vagy csak kevésbé ismert eszközökkel és tárgyakkal, sőt ki is próbálhatják azokat.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

Verseghy Köbnyvtár (Szolnok): Fűzi László Buda Ferenc költészete című előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

24. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Meister Éva előadó estje

Jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium könyvtára - Új Néplap archívuma

25. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházat tartanak a városi könyvtárban ma. A téma: Téli kép.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Verseghy Ferenc könyvtárban a Holle Anyó című bábelőadást tekinthették meg a kisgyermekes családok.

Február

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Révi Norbert szobrászművész kiállítását Verebes György festőművész nyitotta meg.

10. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): A hagyományokhoz híven ebben az évben is lehetőségük volt a gyerekeknek részt venni közlekedésbiztonsági órákon a Gyermekkönyvtárban. Alsós tagozatos osztálynak tartott előadást a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedésről Kecse László a Tiszaföldvár Városi Polgárőr Egyesület elnöke. A könyvtár szervezésében, 10 éve minden évben társadalmi munkában megtartja Kecse László a gyerekeknek az órákat.

14. Városi Könyvtár (Jászberény): Rácz Géza védikus filozófus, szerzetes előadását hallgathatták meg az érdeklődők a könyvtárban.

Városi Könyvtár (Újszász): Valentin-nap alkalmából, aki könyvet kölcsönöz, választhatott egy darab ajándékkönyvet. Akik pájukkal érkeztek, ingyen iratkozhattak majd be.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Túléltem egy lavinát címmel Szlankó Zoltán, iKaland-, MAHOE-oktató és túravezető mesél az idei Ama Dablam expedíción túlélt lavinabalesetről és a téma pszichés oldaláról. Ezen a napon Bíró-Balogh Tamás Az irodalom személyessége címmel tartott előadást.

Verseghy Könyvtár Fotótár

21. Hild Könyvtár (Szolnok): Csőke Erzsébet Zoétól, Víz, Föld, Levegő címmel festménykiállítását Girnt Vilmos nyitotta meg.

Városi Könyvtár (Jászberény): Csillagászati előadáson és távcsöves bemutatón vehettek részt az érdeklődők.

22. Szandaszőlősi Fiókkönyvtár (Szolnok): Könyvbörzét szerveztek a városrész könyvbarátai örömére.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

25. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Ízelítőt hallhattak Brüsszel és Svájc kultúrájából Kaszás Enikő előadásában.

28. Városi Könyvtár (Martfű): Filmek a nagyvilágból címmel filmvetítést, beszélgetést, teakuckót tartottak.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kis Krisztián Bálint történész, tanár tart előadást Nemzedékek emlékezete II. címmel.

Március

3. Községi Könyvtár (Besenyszög): Az Idén 113. éves Besenyszög helységneve. Ez alkalomból a helyi könyvtár szervezésében nemrég hagyományismereti farsangi vetélkedőt rendeztek, ahol az iskolások ügyességüket is megmutathatták.

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma

Városi Könyvtár (Jászberény):  „Olvass, Jászberény!” program keretében Fábián Janka író volt a város vendége.

4. Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): Dr. Reisinger János irodalomtörténész és bibliakutató a lelkiismeretről tartott előadást.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Emberek és angyalok könyvbemutató

Verseghy Könyvtár Fotótára

7. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A diákokat az Észt Függetlenség Napja alkalmából Dr. Bereczki András professzor, Észtország tiszteletbeli főkonzulja várta, aki Észtország tegnap és ma címmel tartott előadást.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Teleki Pál Magyarországa... és a lengyelek címmel nyílt tárlat szombaton a könyvtárban.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kamilla Foltvarró Kör bemutatkozó kiállítása

12. Községi Könyvtár (Nagykörű): Az Új Néplap főszerkesztő-kiadóvezetője, Bán János - aki Bán Mór néven írja’Hunyadi-regény- sorozatát - találkozott az érdeklődőkkel a könyvtárban.

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Párhuzamos regényírók - Nádas Péter és kortársai című előadása  Forgách András előadása

Verseghy Könyvtár Fotótára

20-27. 15. Internet Fiesta

20. Hild Könyvtár (Szolnok): Az országos mesevetélkedő városi fordulóját szervezték meg a könyvtárban.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Tiszaparti Gimnázium volt diákja, Vizsy Ferenc tartott könyvbemutatót novelláskötetéből. A szerzővel Skultéty József, a Szolnok Tv szerkesztője beszélgetett. A novellákból felolvasott Meister Éva színművész.

22. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): 
játékos tavaszváró foglalkozással várják a kicsiket és nagyobbakat.

Zsigri Márta tiszaföldvári könyvtáros - Csabai István felvétele 

24. Városi Könyvtár (Túrkeve): A családról című előadássorozatának harmadik eseményére hívta az érdeklődőket a Túrkevei Kulturális Egyesület és a Túrkevei Református Egyházközség. A gondolatébresztő előadást Benics Kálmánné pszichológus tartotta.

25. Hild Könyvtár (Szolnok): Pintér Zsolt festőművész festménykiállításának megnyitóján vehettek részt az érdeklődők.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Fejes László trilógiájának könyvbemutatóján vehettek részt az érdeklődők.

Új Néplap archívum

Április

Nagyközségi Könyvtár (Cibakháza): Helyismereti gyűjtemény megalapozásába fogott a helyi könyvtár. A gyűjtemény gyarapításában a lakosság segítségét kérték.

Városi Könyvtár (Újszász): Április a Megbocsátás hónapja volt az újszászi könyvtárban. Egész hónapban ingyenes beiratkozási lehetőséggel várták az érdeklődőket, olvasóiktól pedig késedelmi díj nélkül vették vissza a lejárt határidejű kölcsönzött könyveket.

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A könyvtár névfelvételének 60. évfordulója alkalmából emléknapot rendeztek.

Verseghy Könyvtár Fotótára

7-11. Arany János Városi Könyvtár (Kisújszállás): A Galéria Könyvtárban tartották a költészet napi versmondó versenyeket több korosztályban.

8. Városi Könyvtár (Jászberény): A jász-oszét kapcsolatok erősítése érdekében őszét képzőművészek kiállítását nyitották meg a könyvtárban.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Csidér Bálint fotóművész Színe-java című fotókiállítását Baán Katalin fotóművész mutatta be.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Tomán Edina ultrahosszútávfutóval beszélget Sebestyén Andrea.

11. Hild Könyvtár (Szolnok): A költészet napi villámcsődülettel (flashmob) tisztelegnek a magyar líra előtt. Az óvodások és iskolások segítségére volt Harna Péter, a Szigligeti Színház művésze.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bálint András Kossuth-díjas színművész Rad- nóti-estjére került sor a könyvtár szervezésében.

24. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Tiszaföldvár nevezetességei címmel írt ki rajzpályázatot a helyi kisiskolásoknak a Gyermekkönyvtár.

Városi Könyvtár (Újszász): A Grimm-Busz színház Hetet egy csapásra című előadását tekintték meg az érdeklődők.

25. Városi Könyvtár (Jászberény): A csillagos égbolt csodái 3. - Szikladarabok a Naprendszerben! Veszélyben a Föld? címmel tartott előadást Vígh Bertalan amatőr csillagász.

26. Városi Könyvtár (Jászberény): A helyi Fogódzkodó Egyesület várta az érdeklődőket a könyvtár gyermekfoglalkoztató termében.

29. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A városi könyvtárban Szép magyar beszéd címmel Kazinczy felolvasó versenyt tartottak.

30. Városi Könyvtár (Kenderes): A Kézimunka klub tagjai és az érdeklődők a csipke verés fortélyaival ismerkedhettek meg.
 

Május

Református Kollégium és Könyvtár (Mezőtúr): A patináns intézmény megkapta a történelmi emlékhely kitüntető címet.

Bodorik Sándor könyvtáros - Mészáros János felvétele

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

6. Városi Könyvtár (Jászberény): Jászberény története a kezdetektől a reformkorig című könyv bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődök a Városi Könyvtár kamaratermében,

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kaposváriné Mihályi Mária tűzzománc-kiállításának adott otthont a Művészeti szalon.

Verseghy Könyvtár Fotótár

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete és a Verseghy Ferenc Könyvtár meghív minden érdeklődőt május 15-én 16 óra 30 perctől Vízpartjaink rejtett kincsei - barangolás a szolnoki vizek mentén című előadásra. Az előadás bemutatja Szolnok folyóinak kialakulását, tájfejlődését és mai értékeit. Megismerhetjük színes képeken a táj kincseit. Bejárhatjuk a rejtélyeket feltáró turistautakat. Előadó: Vajk Ödön, a Szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesület elnöke.

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A város és lakói - Szolnok az I. Világháborúban című előadást hallgathatják meg Bojtos Gábor levéltáros előadásában a Verseghy Ferenc Könyvtár Verseghy termében május 20-án

22. Városi Könyvtár (Tiszafüred): Mazsola játszóházba várták a kicsiket, ahol a téma a Mikulás csizmája volt.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Író-olvasó találkozón Sohonyai Edit beszélgetett helyi középiskolásokkal.

Verseghy Könyvtár Fotótára

23. Városi Könyvtár (Jászberény): 23-án 19 órától A csillagos égbolt csodái - Szaturnusz című előadáson vehetnek részt az érdeklődők a Városi Könyvtárban. Megismerhetjük az Idők uráról elnevezett bolygót, amely a leglátványosabb gyűrűrendszerrel rendelkezik! Az est fénypontjaként (derült idő esetén) lehetőség lesz megtekinteni is az égi vándort a csillagda távcsövén keresztül.

Június

Községi Könyvtár (Szászberek): A szünet kezdetétől augusztus 15-ig minden délelőtt nyári szabadidős foglalkozásokra várták a gyerekeket a könyvtárban.

5. Városi Könyvtár (Jászberény): A VI. Könyves Csütörtökön váltóolvasás várták az érdeklődőket, majd Csillaghúr és barátai - zenés irodalmi találkozót tartottak óvodásoknak Sás Károllyal és Ildikóval. Titkok könyvtára elnevezéssel pedig játékos akadályversenyt tartottak felső tagozatos tanulókból álló csapatoknak. Könyvbemutató és könyvvásár is színesítette a programot.

6. ÁMK Városi Könyvtár (Kunszentmárton): Könyvtári pikniket szervezett a köynvtár. Napernyőkkel, nyugágyakkal, limonádéval várták az olvasókat.

12-16. Ünnepi Könyvhét

3. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Június 3-án 16 órakor író-olvasó találkozót tartanak a Verseghy Ferenc könyvtárban. Vendég: Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő. Közreműködik: Kaiser László.

14. Verseghy Könyvtár (Szolnok):  40 éves a Verseghy Könyvtár zenei részlege

Verseghy Könyvtár Fotótár

16. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szegedi Katalin kiállításának megnyitójára várták az érdeklődőket a Művészeti szalonba.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A világ művészeihez, Kassák bécsi körének nemzetközi kapcsolatai címmel tartott előadást Kácsor Dániel előadásában.

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Múzeumok éjszakája Múzeumok Éjszakáján, június 21-én a Verseghy könyvtárban 17 órától régi idők könyvtára vár minden érdeklődőt, ahol lesz családi vetélkedő, rejtvényes-regényes szellemi akadályverseny. A Művészeti Szalonban az érdeklődőket kézműves foglalkozás várja. Este hat órától Belvárosi séta 80 évvel ezelőtt címmel Kis Krisztián Bálint idegen- vezető, történész programján vehetnek részt. Este hét órától Boszorkányok. Isteni nők vagy az ördög asszonyai? - interaktív előadást hallgathatnak meg. Este 22 óra 30 perctől pedig a Zenél a könyvtár - zenés műsorral fellép Csenged Gábor.

Július

Arany János Könyvtár (Kisújszállás): A városi fürdő területén a nyáron strandkönyvtárat alakított ki, ahol szeptember 1-ig diákmunkások és közösségi szolgálatos középiskolások várták az olvasókat.

Községi Könyvtár (Szajol): A helyi Harmónia Szabadidő és Kulturális Egyesület évek óta sikeresen pályázott külföldi önkéntes fiatalok fogadására, foglalkoztatására. Ebben az évben július első napjaiban telt le Marta Lamazares Vazquez spanyol diák szolgálati ideje, aki különleges dekorációt készített a könyvtár épületén.

Községi Könyvtár (Tiszainoka): Átalakult a Tiszainokai Kultúrház könyvtára. Az elhasználódott és az elavult tartalmú könyveket leselejtezték, így átláthatóbb, szellősebb és szebb is lett a könyvtárhelyiség. Új könyveket és folyóiratokat is beszereztek a dolgozók, melyeket már most kézbe vehetnek az olvasók.

Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Megszépült a Gyermekkönyvtár. Májusban bezárt a a gyermekek birodalma, és alig egy hónap alatt sor került a felújításra.

Ilyen volt...

...és ilyen lett a Gyermekkönytár - Tiszaföldvári Városi Könyvtár honlapja

Városi Könyvtár (Újszász): Önkéntes segítők, közösségi szolgálatukat töltő diákok közreműködésével a könyveket vittek házhoz. Elsősorban azoknak kedvezett a könyvtár, akik például betegség miatt átmenetileg nem tudnak könyvtárba járni; de gondoltak a mozgássérültekre is. A szolgáltatást a házi gondozók is segítettek népszerűsíteni.

Verseghy Könyvtár Fotótára

12. Községi Könyvtár (Kőtelek): A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület munkáiból nyílt kiállítást a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodájának szervezésében.

31. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kreatív foglalkozás várta az érdeklődőket, melynek témája a fonalgrafika volt.

Augusztus

Ember Mária Könyvtár (Abádszalók): Megszépült az épület külső felülete, új színt kapott a homlokzat, a lábazat, továbbá átfestették a nyílászárókat. Emellett újra cserélték a főbejárati ajtót és új burkolatot kapott a lépcsőfeljáró.

Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár (Zagyvarékas): Az intézmény a szünidőben diákokat is foglalkoztatott.

Mészáros János felvétele - Új Néplap archívuma

11-14. Városi Könyvtár (Martfű): Könyvtári Csalamádé címmel szünidei játékos foglalkozásra várták a gyermekeket.

28. Városi Könyvtár (Martfű): Verses terasz címmel megzenésített verseket hallhattak az érdeklődők.

Szeptember

7. Városi Könyvtár (Túrkeve): Dr. Örsi Julianna szerkesztő mutatta be a 2014. Jászkunság évkönyvet a könyvtárban. Ezt követően a résztvevők beszélgethettek az alkotókkal és dedikálásra is sor került.

8. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Megyei Értéktár Bizottság szeptember 8-i ülésén felvételt nyert a a Megyei Értéktárba a Verseghy Ferenc Könyvtár helytörténeti gyűjteménye.

9. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Szentesi Fotóklub fotókiállítását tekinthették meg az érdeklődők.

Verseghy Könyvtár Fotótár

13. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Zenés tanévnyitót tartott a Fényvirág együttes a gyermekkönyvtárban.

17. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A olvasóklubot tartottak, melynek témája az önbizalom. A Varjú Irén által vezetett beszélgetéshez Daphne Du Maurier: A Manderley-ház asszonya című művét használták fel.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Kórházvonattal a Don-kanyarban címmel nyílt kiállítás Reményi József 1944-ben készült fotóiból, amelyeket gyermekei rendeztek csokorba.

22. Városi Könyvtár (Jászberény): Az Ars Sacra fesztivál keretében nyílt Pósa Lajos-emlékkiállítás a könyvtárban.

27. Hild Viktor Könyvtár (Szolnok): Bort iszom én nem pálinkát című szüreti mulatsággal egybekötött táncházra várták az érdeklődőket a könyvtárba.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Őszköszöntő kézműves foglakozást tartottak családok szmára a Gyermekkönyvtárban.

Verseghy Könyvtár Fotótár

29. Helytörténeti Gyűjtemény és Könyvtár (Tiszapüspöki): A parókia felépítésének 250. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást az intézmény Múltunk és jelenünk 1764-2014 címmel.

30. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Gyermekkönyvtárban a népmese napja alkalmából Szűcs Miklós mesemondó tartott foglalkozást.

Koszorúzási ünnepséget tartottak a könyvtár munkatársai a Verseghy-szobornál. Névadójuk bronzszobrát nyolcvan évvel ezelőtt, 1934. szeptember 30-án avatták fel a Tisza parkban.

Verseghy Könyvtár Fotótára

Október

3-5. Aba-Novák Kulturális Központ (Szolnok): A XXI. Globe Fesztivál Országos Színjátszó találkozón fellépett a Verseghy Könyvtár gyermekkönyvtárosai is.

Verseghy Könyvtár Fotótára

4. Hild Könyvtár (Szolnok): A Római erőrendszer a Barbaricumban című előadást hallgathatták meg az érdeklődők.

10. Városi Könyvtár (Martfű): Tizenöt résztvevő látott neki a három órán át tartó rekordkísérletnek, melyet Anna Gavalda műve, a 35 kiló remény című könyv nyitott meg.

13-18. Országos Könyvtári Napok

21. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A Belósok voltunk című könyv bemutatójára várták az érdeklődőket. A beszélgetést dr. Veresegyházi Béla, az osztály tanulója vezette.
A bemutató egyben az osztály 54. éves találkozójára is alkalmat adott.

Verseghy Könyvtár Fotótára

24. Városi Könyvtár (Jászberény): A természet őszi színei címmel került sor Faragó László fotókiállításának bemutatójára.

27. Városi Könyvtár (Tiszaföldvár): Mesemondó versenyt hirdetett a Gyermekkönyvtár.  

28. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Bistey András író- újságíró előadását hallgathatták meg az olvasókör tagjai.

November

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az Életre kelt történelem előadássorozat keretén belül Báthory Erzsébet. A valóságos nő a legenda mögött címmel tartott előadást Kiszelyné Tóth Anett történész.

6. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A 4 FOR EUROPE országos középiskolai verseny regionális döntőjét tartották tegnap Szolnokon. Debrecen, Jászárokszállás, Törökszentmiklós, Kunhegyes, Vásárosnamény és Záhony diákjai mérkőztek meg a könyvtárban.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap archívuma

7. Közösségi Ház és Könyvtár (Szajol): A gondolkodás elveszett művészete című nagysikerű könyv alapján elhangzó előadásra, beszélgetésre várták az érdeklődőket.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Így írtok ti címmel grafológiai workshopot tartott Filó Melinda grafológus.

Verseghy Könyvtár Fotótár

8. Hild Könyvtár (Szolnok): Szolnok az 1930-as években című előadást hallgathatták meg az érdeklődők.

10. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Nekünk 80 címmel konferenciát tartottak a szolnoki könyvtár és a múzeum fennállásának 80. évfordulója tiszeteletére a Dam
janich János Múzeumban. Szurmay Ernő Könyvtár Szolnokon címmel tartott előadást. Másnap, november 11-én közös emléktáblát avattak a gyűjtemények a Táncsics út 1. szám alatt.

Kozma Károly felvétele - Damjanich János Múzeum

13. Városi Könyvtár (Jászberény): Lezárult a jászsági költők számára meghirdetett „Csillagkürt” verspályázat. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a magyar nyelv napja alkalmából került sor a könyvtárban.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szabó Tibor Benjámin A fenntartható fejlődés, az élhető társadalom képei a kortárs magyar irodalomban címmel tartott előadást.

14. Városi Könyvtár (Kenderes): A helyi Apáczai Csere János Általános Iskola alsós munkaközössége a Városi Könyvtárban rendezte meg a hagyományos iskolai versmondó versenyét alsó tagozatos gyerekeknek.

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Helyesen magyarul címmel a magyar nyelv napja alkalmából különleges „nyelvész” találkozóra hívták az érdeklődőket.

17. Városi Könyvtár (Tiszafüred): A Könyvbarát kört tartott foglalkozást a könyvtárban. Az érdeklődők beszélgethettek az olvasmányélményekről, irodalomról és az aktuális könyvajánlatokról.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Szakmai napot tartottak a könyvtárban. A nap folyamán előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők. Dr. Kerekes Pál, az ELTE-BTK egyetemi docense az e-könyvek elterjedéséről, jövőjéről, az olvasásukat biztosító technológiákról tartott előadást, bemutatva több e-könyv-olvasót is. A könyvtárakat érintő kulturális fejlesztésről és a következő időszak pályázati lehetőségeiről Sörényi Edina, az EMMI szakreferense tájékoztatta a megye könyvtárosait. Az Őszi könyvtári napok megyei eredményeit a könyvtár munkatársai ecsetelték, délután pedig műhelybeszélgetéseket folytattak sok más mellett egy gyermekkönyvtáros műhely létrehozásáról.

19. Szolnoki Főiskola Könyvtára (Szolnok): A könyvtár dolgozói Katalin napi tapasztalatcserére indultak Jászjákóhalmára munkatársuk, Szöllősiné Kiss Katalin vezetésével, aki bemutatta nekik, honnan indult pályája. A helyi könyvtár után megismerkedtek a Horváth Péter Helytörténeti Gyűjteménnyel, a Laki Ida képtárral, a messzi földön híres malom működésével és a község egyéb látnivalóival
- tudtak meg Fodor István Ferenc helytörténésztől.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): Beszélgetést tartottak a társkeresés és a szerelmi érzés változásairól. Az irodalmi mű, amelyet segítségül hívtak a téma megértéséhez, Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején. A beszélgetést Varjú Irén könyvtáros, pszichológus vezette.

27. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Egyen-súly-pontok Bíró-Balogh Tamás előadása a Kosztolányi-életrajzi kutatásokról.

Verseghy Könyvtár Fotótára

28. Művelődési Ház és Könyvtár (Fegyvernek): Író-olvasó találkozót tartottak a könyvtárban, ahol Fábián Janka írónő volt a vendég.

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A családi tűzhely őrzői címmel tartottak előadást a könyvtárban.

December

Csokonai Könyvtár (Karcag): A helyi Szíkfolt Foltvarró Klub tagjai karácsonyi kiállításon mutatták be legszebb, az ünnephez kapcsolódó munkáikat a könyvtárban. A dr. Nyíri Lászlóné vezette szakkör mottója: varrjuk össze a világot. Az ügyes kezű asszonyok, nagymamák a könyvtárban tartják foglalkozásaikat. Az elmúlt években többször segítettek is, jótékony céllal készítettek például takarókat óvodáknak és a kórháznak is.

2. Városi Könyvtár (Jászberény): A Jászsági Évkönyv felelős szerkesztője, dr. Pethő László és dr. Kertész Ottó mutatta be a kiadvány legújabb számát.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

4. Városi Könyvtár (Jászberény):  „Azonosságtudat az olvasztótégelyben” címen megjelent kisebbségszociológiai munka, a SZIE Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kara jászberényi intézményének korábbi oktatója, dr. Tóth János címzetes egyetemi docens, szociológus évtizedes kutatási területére kalauzolta az érdeklődőket egy író-olvasó találkozón. A könyvbemutatón Szőcs Géza író, a Magyar Pen Club elnöke is az olvasók figyelmébe ajánlotta az összeállítást.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívum

6. Hild Könyvtár (Szolnok): A Mikulás kesztyűje című bábelőadást mutatták be a könyvtárban.

Fodor Orsolya felvétele - Új Néplap felvétele

Városi Könyvtár (Martfű): Mikulás-váró családi délutánt tartottak az érdeklődőknek. A kézműves-foglalkozások, játékok mellett a Hova-Tova duó zenés műsora és a Mikulás konyhája színesítte az ünnepi programot.

Az adventi készülődés és az ünnepi hagyományok jegyében közösen ünnepeltek decemberben az intézményében évek óta működő közösségek is. így találkoztak egymással az idei esztendőt lezárva a könyvtár különféle kiscsoportjai, a Rejtvényfejtő Klub, a Lapozó Olvasókör és a Filmklub tagjai. Köszöntésekben bővelkedett a Martfűi Mozgássérültek Egyesületének találkozója, fenyőünnepre gyűltek össze a Martfűi Városi Nyugdíjas Egyesület tagjai.

2. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Máramaros színei címmel Csidér Bálint fotóművész tartott előadást a Művészeti szalonban.

Verseghy Könyvtár Fotótár

9. József Attila Művelődési Ház és Könyvtár (Kunmadaras): A könyvtárosok Benedek Elek három meséjének illusztrálására hirdettek rajzpályázatot az alsó tagozatosoknak. A pályázatra két iskolából 112 alkotás érkezett. A zsűri értékelése alapján huszonnégyen vehettek át könyvjutalmat Kálmánné Kiss Margit gyermekkönyvtárostól. Az ajándék mesefilm megtekintése után karácsonyi énekkel zárták az eredményhirdetést.

10. Hild Könyvtár (Szolnok): Léna Szancova festőművész kiállításának megnyitójára várták az érdeklődőket a Hild Galériában.

11. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Pasi Tuominen, Finnország budapesti nagykövete és felesége tisztelte meg látogatásával Szolnokot, aki a könyvtár, a Europe Direct Szolnok és a Finnugor Népek Baráti Köre meghívására érkezett a városba.

12. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A „Szónak" hagyományőrző, városvédő és turisztikai egyesület mutatkozott be a Szolnoki kalendárium helyismereti klubnak.

13. Városi Könyvtár (Rákóczifalva): Luca-napi játékos ismeretterjesztő foglalkozás helyszíne volt a Városi Könyvtár.

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): A BibliotéKar évbúcsúztató hangversenyét hallgathatták meg az érdeklődők.

Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

20. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Rendhagyó karácsonyi foglalkozást tartott Hodosi Szilvia népzenetanár a Gyermekkönyvtárban.

24. Városi Könyvtár (Jászberény): Jászberényben ebben az évben is útjára indították az Adventi örömnaptár - a könyvtárosok ajánlásával nevet viselő programot. December 24-éig nap mint nap a városi könyvtár egykori katalógusszekrényének fiókjait kinyitva a résztvevők egy feladatot kapnak. Az örömnaptár egy „mesebeli házikó" formájában jelen volt a város főterén is.

Banka Csaba felvétele - Új Néplap archívuma

Damjanich János Múzeum (Szolnok): A múzeum könyvtár ritkasága Somogyi Ignác: Szolnok város története 1739-1880-ig című munkája. 

Csabai István felvétele - Új Néplap archívuma