Címke: Cseh Gyuláné

1961

Január

Az iskolai könyvtárak bővítésére ebben az iskolai évben 150 ezer forintot fordított a megyei tanács. Így megyénk 304 általános iskolájának könyvtára sok új ifjúsági művel gyarapodott. 6-6 ezer forint értékű könyvet vásárolt a megyei tanácsa Karcagon és Szapárfaluban szeptemberben alakult új iskolaigazgatóságoknak. A könyvtárral eddig nem rendelkező iskolák a jövőben még három-háromezer forint támogatást kapnak. 

Földes Lajos cikke a Néplapban (1961. 01.05.)

5. Községi Könyvtár (Rákóczifalva): Az Építők Klubjában irodalmi műsort rendeztek.  A közel száz hallgató nagy érdeklődéssel figyelte Dénes Pál előadását József Attiláról. Az érdeklődést le lehetett mérni azon is, hogy az előadás után valamennyi József Attiláról szóló könyvet kikölcsönözték.

Ebben a hónapban még tizenegy helyen tartottak József Attila-estet a megyében.Többek között a kunhegyesi Félix-majorba, a jászapáti Világos-dűlőbe és Tiszasülyre, a Fiúági tanyába visz előadókat a szolnoki Verseghy Könyvtár művelődési autója.

A tiszaderzsi könyvtáros cikke a Néplapban (1961.01.03.)

Február - Mezőgazdasági könyvhónap

A terméshozamok emelése, az állatállomány fejlesztése sürgetően követelte meg, hogy egyre többen, egyre többet értsenek a tudománnyá fejlődő mezőgazdasági termeléshez. A megye könyvraktáraiban négymillió forint értékű mezőgazdasági szakkönyv várta azokat a szakembereket érdeklődő tsz gazdákat, akik lépést akarntak tartani a fejlődő mezőgazdasági tudományokkal, bővíteni akarják ismereteiket. Jó alkalom volt a könyvhónap a tsz-ek, állami gazdaságok, gépállomások könyvtárai kiegészítésére is.

A járási székhelyeken az FMSZ könyvesboltok, a községekben bizományos pedagógusok, mezőgazdászok, tanácsalkalmazottak szervezik és propagálták a könyhónapot. A mezőgazdasági könyvek népszerűsítésére külön könyv propaganda bizottság alakult a TIT, a megyei tanács művelődési osztálya, a KISZ megyebizottság és a MESZÖV képviselőiből.
A könyvterjesztés egyik módszere volt a könyvek házról-házra történő árusítása a településeken.

A martfűi Tisza Cipőgyár üzemi könyvtára - Néplap (1961.02.08.)

Március

Üzemi Könyvtár (MÁV Járműjavító, Szolnok): A  Járműjavító művelődési házában beázott a tető, így veszélybe került az üzemi könyvtár ötezer szépirodalmi, műszaki és tudományos műve. A könyvtárnak 636 beiratkozott olvasója volt, akik egy év alatt 22 501 könyvet vittek ki. Cseh Gyuláné volt az üzemi könyvtár őre, aki nem csak könyveket kölcsönzött, hanem  bizományba kapott kötetek is árusított. Egy negyed év alatt 20—25 ezer forint értékű könyvet adott el.

Járási Könyvtár (Jászberény): A könyvtár minden negyedév végén gyarapodási jegyzéket adott ki az olvasók számára az előző negyedévben vásárolt vagy más úton beszerzett könyvek betűrendes jegyzékével.  Ugyanilyen jegyzéket jelentettek meg a diafilmekről is, amelyben feltüntették a kölcsönzés módját és olyan betűrendes tartalommutatót is, amely témakörök szerint osztályozta a filmeket és megkönnyítette a kikeresésüket.

Tudósítás a Néplapban (1961.02.18.)

21. Községi Könyvtár (Tiszavárkony): Irodalmi estet tartottak a településen. Jancsó Adrienne és Horváth Ferenc, a két országos hírű kiváló előadóművész látogatott el Tiszavárkonyba, hogy egész estét betöltő műsorral lepte meg az irodalom iránt annyira érdeklődő helyi közönséget.

22. Verseghy Gimnázium (Szolnok): A Verseghy Könyvtár szervezésében Rónaszeghy Miklós írót volt a gimnázium elsőéves növendékei vendége.

Pillanatkép a nagyrévi könyvtárban - Néplap (1961.03.24.)

Április

19. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Az úttörőmozgalom megalakulásának 15. évfordulóján a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó és a Szolnok megyei Verseghy Könyvtár szellemi öttusa bajnokságot rendezett Szolnokon. Az úttörőházban az Abonyi, Beloiannisz, Kassai, Kottái úti és a Sipos téri iskola úttörői vetélkedtek egymással.

A fenti iskolák mintegy 60— 80 tanulója izgulta végig társaik küzdelmét. Szász Eta, a Móra Ferenc Könyvkiadó munkatársa tette fel a változatos, sokirányú, elméletre és gyakorlatra egyaránt kiterjedő kérdéseket. A jó felelet két pontot szerzett a csapatnak, az alkérdésre vonatkozó válaszok pedig az egyéni teljesítményt növelték. A verseny fordulói közben hangulatos játékokat rendezett a fejtörő vezetője: hátratett kézzel kellett tejszínhabot enni, majd másodpercek alatt visszarakni helyére egy kiborított gyufás doboz tartalmát.
A közel négy órahosszat tartó játék során a csapatverseny győztese a Beloiannisz úti iskola lett, kiket irodalmi fejtörőjátékkal jutalmaztak. Az egyéni verseny győztesei: Hauk István és Boros György, a Sípos téri általános iskola tanulói, könyvjutalomban részesültek.

Könyvtári szórólap - Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

Május

13. Járási Könyvtár (Tiszafüred): Úttörők kulturális vetélkedőjére került sor a könyvtárban.

27. Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ (Szolnok): Tamási Áron Kossuth- dijas író nyitotta meg az ünnepi könyvhetet. Utána az Irodalmi Színpad adott rövid műsort. A megyeszékhelyen kívül a legtöbb városban és községben is műsort tarottak.

27. Községi Könyvtár (Kunhegyes): Kónya Lajos tartott író-olvasó találkozót a Vízgépészeti Vállalat dolgozóinak.  

28. Községi Könyvtár (Jászárokszállás): Palotai Boris találkozott a község dolgozóival.

Városi Könyvtár (Mezőtúr): Kónya Lajos és Köpeczi Béla, a Kiadói Fő- igazgatóság vezetője látogat el.

Június

Az ünnepi könyvhét alkalmából a Földművesszövetkezetek Szolnok megyei szövetsége 136 ezer forint értékű könyvujdonságokkal ajándékozta meg a falusi könyvtárakat. A könyveket az olvasók igényei szerint a falusi könyvtárak vezetői, a szövetkezetek járási szövetségeivel együttesen válogatták ki.

Verseghy Könyvtár gyermekkönyvtára - Népművelés archívuma

9. Tisza Antal Úttörőház (Szolnok): A Verseghy Könyvtár és a Költői úti általános iskola irodalmi szakkörének meghívására Szalai Lenke, a Mogyoró, Mogyoró kinövi a kabátját és Ketten hiányoznak című ifjúsági regények szerzője érkezett Szolnokra. Szász Eta előadóművész olvasta fel az írónő legújabb novelláját.

A szolnoki építőipari munkásszálló könyvtárszobája - Néplap (1961.06.21.)

Verseghy Könyvtár (Szolnok): A megyei könyvtár ebben a hónapban változtatott a diafilmkölcsönzés rendjén. A bibliotéka szolgáltatásai között igen népszerű volt a diafilmkölcsönzés. Évente több mint 10 000 diafilmet vittek ki az olvasók: még azok is, akiknek otthon nincs vetítőjük, mert a könyvtárból azt is kaphatnak kölcsön. Eleinte csak a téli esték kellemes és hasznos időtöltése volt a színes mese- és ismeretterjesztő filmek vetítése. Azonban nyáron is nagy igény lett a diafilmekre. Mivel a diafilm elsősorban a gyermekeket érdekelte, a megyei könyvtár ezt a részlegét az úttörőházban működő gyermekkönyvtárába tette át.

Július

Augusztus

15. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Új helyén, Szolnokon a Kossuth tér 4. száma alatt fogadta olvasóit a megyei könyvtár. A 200 ezer forint értékű szekrényeket, asztalokat és székeket az Építési- és Szerelőipari Vállalat asztalos-részlege készítette. 

Verseghy Könyvtár Fotótára

A nyitás utáni első napokban az olvasók valóságos rohamot intéztek a könyvtár ellen. Naponta körülbelül 200 ember kereste fel a kölcsönzőt és hat-hétszáz könyvet vitt magával.

Szeptember

11. Városi Könyvtár (Kisújszállás): Miután szűknek bizonyult a városi tanács épületében lévő régi helyiség 1961 elején a tanácsház melletti egykori városi fogda átalakításával új könyvtárépületet alakítottak ki. A cellák helyébe korszerű, kultúrintézményhez méltó termek épültek. Az átalakításra a Művelődésügyi Minisztérium, s a megyei könyvtár támogatásával mintegy 170 ezer forintot fordítottak. A társadalmi munka értékével együtt az új könyvtár helyiségekre 200 ezer forintot költöttek.

Bálint István megyei könyvtár-vezetőhelyettes, valamint a helyi párt, tanács és a vidéki városi könyvtárvezetők jelenlétében Dénes Pál, a megyei tanács művelődési osztályának előadója adták át az új épületet az olvasóknak.
 

previous arrow
next arrow
Slider

Verseghy Könyvtár Fotótára

Az épületben szabad polcos ifjúsági és felnőtt könyvtár-helyiségeket alakítottak ki. Külön teremben kapott helyet a szakirodalom. Iroda és folyóiratraktár is helyet kapottaz épületben.

Járási Művelődési Ház (Kunhegyes): Könyvtár nyílt a helyi művelődési házban is. A könyvtár és a művelődési ház vezetősége közös tervet dolgozott ki az olvasótábor növelésére és a gyermekek foglalkoztatásának bővítésére.

Tudósítás a kunhegyesi járási könyvtárról a Néplapban (1961.10.13.)

Október - Őszi megyei könyvhetek

1. Megyénkben könyvhetek kezdődtek október első napján. A sok tanfolyam, akadémia, ismeretterjesztő előadás hihetetlen mértékben megnövelte az étvágyat a betű iránt. Szépirodalom, szakkönyvek, tudományos ismeretterjesztő munkák egyaránt az érdeklődés központjába kerülnek. Nem véletlen, hogy „Az én könyvtáram” sorozatára Kunszentmártonban napok alatt száztízen, Jászapátin kilencevenen fizettek elő. A most megrendezésre kerülő könyvhetek célja az volt, hogy új olvasókat toborozzon, közelebb vigye a könyvet az olvasóhoz. Ennek érdekében széleskörű szervező munka indult a községekben. Feltölötték a könyvesboltok állományát, megszervezték a többízben hasznosnak és jónak bizonyult házról házra történő kőnyvterjesztési akciót.
Sok érdekesség tarkította a könyvheteket: könyvtombola, műsoros estek, író és olvasó találkozók, ifjúsági mesedőlutánok váltogatták egymást.
A könyvhetek szervezésére községenként bizottságot alakítottak a Hazafias Népfront, a nőtanács, a KISZ, a TIT és az FMSZ helyi vezetőiből.

 

Jászberényi olvasó levele a Néplapban (1961.10.01.)

10. (Jászberény): A Művelődésügyi Állandó Bizottság a napközi otthonok és a könyvtár helyzetét tárgyalta.

November - Szakszervezeti könyvhónap

10. SZOT megyei könyvtára (Szolnok): A Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsa és a Táncsics Könyvkiadó közös rendezésében novemberben könyvbarát hónapot rendeztek a megyében. A hónap során előadásokat tartottak, kiállításokat rendeztek. A megnyitó ünnepségen dr. Bencsáth Aladárné, az Eötvös Lónánd Tudomány Egyetem adjunktusa a gyermeknevelésről beszélt, „Kis diák, nagy diák a munkáscsaládban” című könyvével kapcsolatban.

21. Üzemi Könyvtár (Tisza Cipőgyár, Martfű): Író-olvasó találkozó dr. Bencsáth Aladárné pedagógussal.

December

5. Verseghy Könyvtár (Szolnok): Dr. Karsai Elek A berchteseadeni sasfészektől a berlini bunkerig című könyvének bemutatójára került sor, ahol a történész könyv születéséről beszélt és érdekes dokumentumokat mutatott majd be.

7. Csokonai Könyvtár (Karcag): A Jószef Attila olvasómozgalom népszerűsítése érdekében József Attila-estet rendezett a könyvtár és a Ságvári Ifjúsági Ház, ahol Cs. Kovács Imre általános iskolai tanár tartott előadást. Közreműködtek még: Fenyővári Magdolna, Kaudesz Edit tanítónő és Sáfár László, az ifjúsági ház igazgatója.

Kilián György Repülő Tiszti Iskola KISZ klubjának könyvtára - Néplap (1961.12.24.)

16. (Tiszaroff): Felavatták az új kultúrotthont. A modern épületben
200 személyes színháztermet, könyvtárat és olvasótermet alakítottak ki. A kultúrházat községfejlesztési alapból egymillió forintos költséggel létesítették, berendezését a megyei tanácstól kapták.

A tiszaroffi művelődési ház - Verseghy Könyvtár Képeslaptára